EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM"

Átírás

1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2011/2012. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNYI MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA MA KÉPZÉS Budapest

2 Tanulmányi tájékoztató Nappali tagozat Jogász szak, politológia szak Kriminológia MA képzés Kiadja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tanulmányi Hivatala A szerkesztőbizottság elnöke: Nagy Marianna A szerkesztőbizottság tagjai: Kóczián Lilla, Meszéna Gabriella, Nyikosné Farkas Gabriella, Perger János A kézirat lezárásának időpontja: július 31. E mű teljes vagy akár részleges fénymásolása, többszörözése vagy hasonló kiaknázása is csak az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar előzetes írásbeli engedélye alapján végezhető. 2

3 LECTORI SALUTEM Lectori salutem, vagyis üdvözlet az olvasónak! Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara üdvözli hallgatóit, akik a 2011/2012. tanév őszi félévében folytatják tanulmányaikat. A Tanulmányi tájékoztatóban közöltek a július 31-i állapotot tükrözik, így a szerkesztők fenntartják maguknak azt a jogot, hogy a feltételek esetleges megváltozása esetén a félév megkezdésekor még módosítsanak az információkon. Az esetleges változásokat a tanszékek is kezdeményezhetik, de azokat megfelelő módon közvetlenül (előadáson, hirdetőtáblán, az ETR-ben vagy tanszéki tájékoztatóban), ill. a Tanulmányi Hivatal, a Politikatudományi Intézet vagy a Jogi Továbbképző Intézet közreműködésével ki kell hirdetniük. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tanulmányok zökkenőmentes folytatásához elengedhetetlen a Hallgatói Követelményrendszer (HKR) ismerete, amelynek szövege megtalálható a Kar honlapján. Célszerű a kötelezettségekről, jogosultságokról és lehetőségekről előre tájékozódni, miután számos esetben a kérvények benyújtására, lehetőségek kihasználására a meghatározott határidők jogvesztők, vagyis elmulasztásuk esetén a jogok többé nem érvényesíthetők. Értelmezési problémák esetén az utólagos nehézségek elkerülése végett célszerű a Tanulmányi Hivatal illetékes előadójához vagy a Jogi Továbbképző Intézet szakreferenséhez fordulni. Eredményes munkát kíván: a Szerkesztőbizottság 3

4 2011/2012. TANÉV ŐSZI SZEMESZTER naptári hét/ naptári hét/ *idôszak *idôszak hete szeptember hete december H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo V / / / / / / / / / október január H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo V 39/ /2 1 40/ / / / / / / / /8 31 5/ november február II. félév H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo V 44/ / / / / / / / / / Regisztrációs időszak ( ) *Szorgalmi időszak, oktatási nap ( = 14 hét Munkaszüneti nap, tanítási szünet ( , ) őszi szünet: *Vizsgaidőszak ( = 7 hét) Egyetemi tanévnyitó: szeptember 09. (péntek) óra Kari tanévnyitó: szeptember 12. (hétfő) óra jogász, óra politológus, óra kriminológus december december 30. között csak a kijelölt épületekben van vizsgáztatás 4

5 2011/2012. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA NAPPALI TAGOZATOS KÉPZÉSEK ÉVNYITÓ ÉS ÜNNEPÉLYES ESKÜTÉTEL ŐSZI SZEMESZTER Az Egyetem ünnepélyes tanévnyitója A Jogászképzés ünnepélyes tanévnyitója és a 2011-ben beiratkozó hallgatók eskütétele A Politológus képzés ünnepélyes tanévnyitója és a 2011-ben beiratkozó hallgatók eskütétele A Kriminológia MA képzés ünnepélyes tanévnyitója és a 2011-ben beiratkozó hallgatók eskütétele szeptember 9. (péntek) szeptember 12. (hétfő) szeptember 12. (hétfő) szeptember 12. (hétfő) ELTE Aula Magna (Egyetem tér 1-3. I. emelet) ELTE Aula Magna (Egyetem tér 1-3. I. emelet) ELTE Aula Magna (Egyetem tér 1-3. I. emelet) ELTE Aula Magna (Egyetem tér 1-3. I. emelet) BEIRATKOZÁS Jogász Politológia BA Politikatudomány MA Kriminológia MA szeptember 7. (szerda) szeptember 7. (szerda) szeptember 9. (péntek) szeptember 9. (péntek) 9.00 B. épület (Kecskeméti u ) B. épület (Kecskeméti u ) B. épület (Kecskeméti u ) B. épület (Kecskeméti u ) REGISZTRÁCIÓ Minden képzésen szeptember 11-ig (vasárnap) ig ETR-en keresztül Záróvizsgára jelentkezés minden tagozaton szeptember 9-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban Leckekönyvek leadása szeptember 9-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban KURZUSFELVÉTEL Kötelező kurzusok Létszámkorlátos kurzusok: alternatív, fakultatív, vizsgakurzus Képzési programon kívüli kurzusok szeptember 16. (péntek) ig augusztus 30. (kedd) tól szeptember 16. (péntek) ig szeptember 16. (péntek) 8.00-tól ig ETR-en keresztül ETR-en keresztül ETR-en keresztül 5

6 ELSŐ TANÍTÁSI NAP Minden képzésen szeptember 12. (hétfő) Órarend szerint UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP Nappali tagozat december 16. (péntek) ŐSZI SZÜNET Valamennyi nappali tagozatos hallgató számára november 2-től (szerda) november 5-ig (szombat) VIZSGAIDŐSZAK Leckekönyvek kiadása december 5-től (hétfő) Tanulmányi Hivatalban (a kiadás feltétele az arra kötelezettek részéről a költségtérítés és térítési, szolgáltatási díjak befizetése) Vizsgaidőszak időtartama december 19. (hétfő) február 3. (péntek) Vizsgaidőpontok közzététele november közepén ETR-en keresztül Jelentkezés vizsgára ETR-en keresztül a meghirdetett időponttól Leckekönyvek leadása Legkésőbb az utolsó vizsgától számított 5. munkanapon Tanulmányi Hivatalban KÖLTSÉGTÉRÍTÉS ÉS EGYÉB DÍJAK BEFIZETÉSE Minden képzésen október 15-ig (szombat) KÖLTSÉGTÉRÍTÉS ALÓLI MENTESSÉG IGAZOLÁSA (GYES, GYED, GYÁS, GYET) Minden képzésen A regisztrációs időszakban, de legkésőbb: október 14-ig (péntek) A tanulmányaikat 2007-ben vagy utána megkezdő hallgatókra nem vonatkozik a mentesség! ÉVFOLYAMDOLGOZAT BENYÚJTÁSA Jogászképzés december 16-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban Politológia BA és egyetemi képzés december 16-ig (péntek) Politikatudományi Intézetben 6

7 KÉRELMEK Az őszi szemesztert érintő kérelmek beadása Fellebbezések Kreditelismerési kérelmek Kivételes tanulmányi rend a 2011/2012. tanév tavaszi szemeszterére Egyéb kérelmek szeptember 19-ig (hétfő) Tanulmányi Hivatalban Az első fokú határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül szeptember 23-ig (péntek) (Az érintett tanszék előzetes hozzájárulásával együtt) február 3. (péntek) Két példányban a Hallgatói Jogorvoslati Bizottsághoz címezve a Rektori Hivatalban A szükséges formanyomtatványon, a Kreditátviteli Bizottságnak címezve a Tanulmányi Hivatalban A szükséges formanyomtatványon, a Tanulmányi Bizottságnak címezve a Tanulmányi Hivatalban Tanulmányi Bizottságnak címezve a Tanulmányi Hivatalban DEMOSTRÁTORI PÁLYÁZATOK A benyújtás határideje szeptember 19-ig (hétfő) Dékánnak címezve az illetékes tanszéken a tanszék vezetőjéhez SZAKMAI GYAKORLAT Jogászképzés nappali tagozat: egyénileg kiválasztott munkahely iránti kérelem és meghirdetett munkahely esetén a benyújtás határideje november 30-ig (szerda) Formanyomtatványon A nyomtatvány a honlapról tölthető le Szakmai felelős: Bódiné Dr. Beliznai Kinga (Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék) Tájékoztatás a szakmai gyakorlat beosztásáról legkésőbb Politológia képzésen a benyújtás határideje december 30. (péntek) Tanulmányi Hivatal hirdetőtábláján szeptember 16-ig (péntek) Politikatudományi Intézetben SZAKDOLGOZAT Témaválasztás - konzultációk Jogászképzés nappali tagozat BA és MA képzéseken Politológia egyetemi képzésen Az záróvizsgát megelőző 12 hónappal (ajánlott tanterv szerint a nyolcadik szemeszter szorgalmi időszakának utolsó napjáig). Az záróvizsgát megelőző 6 hónappal (ajánlott tanterv szerint az ötödik szemeszter szorgalmi időszakának utolsó napjáig). Az záróvizsgát megelőző 12 hónappal (ajánlott tanterv szerint a nyolcadik szemeszter szorgalmi időszakának utolsó Tanszéken Tanszéken Tanszéken 7

8 napjáig). Beadás Minden képzés szeptember 15-ig (csütörtök) január 25-ig (szerda) Tanulmányi Hivatalban Védés Jogászképzés nappali tagozat Politológia képzés ZÁRÓVIZSGÁK Jelentkezés szeptember 19-től (hétfő) október 21-ig (péntek) november 16-tól (szerda) december 16-ig (péntek) Tanszéken Tanszéken Időpontja Minden képzésen szeptember 9-ig (péntek) február 11-ig (péntek) Tanulmányi Hivatalban Jogászképzés Politológia képzés Záróvizsgadíjak november 15-től (kedd) február 3-ig (péntek) december 19-től (hétfő) február 3-ig (péntek) Minden képzésen Doktori avatás Jogviszony végéig Sikertelen záróvizsga díja: Ft Vizsgán való meg nem jelenés: 3.500,- Ft Jogviszony végétől Sikertelen záróvizsga díja: Ft / tárgy Vizsgán való meg nem jelenés: ,- Ft / alkalom Az őszi záróvizsga-időszakban végzetteknek A Dékán által megjelölt napokon 2012 februárjában A záróvizsga befejezésének a sorrendjében történő beosztás alapján 8

9 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 9

10 A KAR VEZETŐI Dékán Dr. Király Miklós tanszékvezető egyetemi tanár 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., földszint 12. Tel.: , /2446 Fax: Dékánhelyettesek Általános dékánhelyettes Dr. Földi András tanszékvezető egyetemi tanár 1053 Budapest, Kecskeméti u IV. em Budapest, Egyetem tér ½ em Tel.: , / /3042 Tanulmányi és oktatási ügyek dékánhelyettese Dr. Nagy Marianna egyetemi docens Budapest, Egyetem tér 1-3. I Tel.: , /3251 Nemzetközi ügyek dékánhelyettese Dr. Sonnevend Pál egyetemi docens 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. em Tel.: , /2548 Tudományos ügyek dékánhelyettese Dr. Varga István tanszékvezető egyetemi docens 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II. em Tel./Fax: , /

11 Kari titkár Dr. Kovács Norbert 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fsz. 12. Tel.: , /2596 A Doktori Tanács tiszteletbeli elnöke Dr. Harmathy Attila professor emeritus, az MTA rendes tagja elnöke Dr. Gönczöl Katalin egyetemi tanár 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: , /2760 alelnöke Dr. Fazekas Marianna tanszékvezető egyetemi docens 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. em Tel.: , /2515 A Tudományos Diákköri Tanács (TDT) elnöke Dr. Menyhárd Attila tanszékvezető egyetemi docens 11

12 A KAR TANSZÉKEI ÉS TANSZÉKVEZETŐI Agrárjog Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fsz Tel.: , /2445 Tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Bánkutiné Fett Anna Alkotmányjogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/307. Tel.: , /2448 Tanszékvezető: Dr. Dezső Márta egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől-csütörtökig Tanszéki előadó: Szabó Zsuzsa Állam- és Jogelméleti Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III. ½. em , IV. em Tel.: , /2507 Tanszékvezető: Dr. Zsidai Ágnes egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Németh Katalin Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/ Tel.: , /2602 Tanszékvezető: Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Bencze Istvánné Büntetőjogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. ½ em , II/216., II/ Tel.: , /2405 Tanszékvezető: Dr. Busch Béla egyetemi docens Félfogadási idő: hétfő, szerda és csütörtök Tanszéki előadó: Szalontai Istvánné Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/ , II/ Tel.: , /3285, fax: Mb. tanszékvezető: Dr. Földi András tanszékvezető egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Orosz Ildikó 12

13 Filozófia Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/ Tel.: , /2642 Tanszékvezető: Dr. Cs. Kiss Lajos egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Csepelyi Mónika Jogszociológiai Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/311. Tel.: , /2807, 2879 Tanszékvezető: Dr. Fleck Zoltán egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Soós Zsuzsanna Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I/118, I/119, II/ , II/ Tel.: , /2404, 2738 Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Dávidné Horváth Zsuzsa Közigazgatási Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I/107., I/113., I/ Tel./ , tel.: /2715; Fax: /3270 Tanszékvezető: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens Félfogadási idő: hétfő és szerda kedd és csütörtök Tanszéki előadó: Berényi Istvánné Kriminológiai Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/314. Tel.: , /2748 Tanszékvezető: Dr. Lévay Miklós egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Laczkovich Dorottya Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/ Tel./Fax: , tel.: /2675 Tanszékvezető: Dr. Mezey Barna egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Magyariné Horváth Ágnes 13

14 Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I.1/2 / Tel.: , /2437, 2764 Mb. tanszékvezető: Dr. Vass János egyetemi docens Félfogadási idő: hétfő és péntek 8:00-12:00 kedd és csütörtök Tanszéki előadó: Szabó Ivett Nemzetközi Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I/ Tel.: , /2588 Tanszékvezető: Dr. Kardos Gábor egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfő és szerda kedd és csütörtök Tanszéki előadó: Molnár Péterné Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: , /2722 Tanszékvezető: Dr. Király Miklós egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: dr. Melkó Erika Pénzügyi Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/226., II/233., II/214. Tel.: , /2684 Tanszékvezető: Dr. Simon István egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Mátravölgyi Ildikó Polgári Eljárásjogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. II/202. Tel./Fax: , Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: Abrán Boglárka Polgári Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér /2 em , fsz. 17. Tel.: , /2533, 2430 Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki dokumentátor: Nagy Éva Tanszéki előadó: Méhész Krisztina 14

15 Politikatudományi Intézet 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III. em , III. em. 322., III. em Tel./Fax: , , /2755, 3062 Intézetigazgató: Dr. Pesti Sándor egyetemi docens Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig péntek Intézeti előadók: Nyikosné Farkas Gabriella, Wohner Rudolfné Római Jogi Tanszék 1053 Budapest, Egyetem tér /2 em , fsz. 16. Tel.: , /2749, 2744 Tanszékvezető: Dr. Hamza Gábor egyetemi tanár Félfogadási idő: hétfőtől péntekig Tanszéki előadó: Szondi Gyuláné Idegen Nyelvi Lektorátus 1053 Budapest, Kecskeméti u I ½ em , III/320. Tel.: /4682, 4676 Lektorátusvezető: Dr. Fülöp Gábor adjunktus Félfogadási idő: hétfőtől csütörtökig Tanszéki előadó: István Pálné 15

16 A KAR EGYÉB SZERVEZETI EGYSÉGEI Dékáni Titkárság 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3., fsz. 12. Tel.: , /2446, 2596; Fax: titkárságvezető: dr. Kovács Norbert Tanulmányi Hivatal 1053 Budapest, Kecskeméti utca I. em. Tel.: /4656, Fax: hivatalvezető: dr. Kóczián Lilla Nemzetközi Osztály 1053 Budapest, Kecskeméti utca IV. em. Tel.: , fax: , osztályvezető: Robotka Andrea Tudományszervezési Csoport 1053 Budapest, Kecskeméti utca IV. em Tel.: , /4624, 4705 Bérci Ildikó Kari Könyvtár 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Tel.: /2628, 2632, fax: vezető: Jägerné Fürstner Krisztina Informatikai Csoport 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fsz. 5. Tel.: , /2511, 3162 vezető: Dr. Kovács Norbert 16

17 Hallgatói Önkormányzat (HÖK) 1053 Budapest, Kecskeméti u Belső udvar Tel.: , , fax: A HÖK elnöke: Földvári Krisztián hok@ajkhok.elte.hu Gazdasági Osztály 1053 Budapest, Kecskeméti utca IV. em. Tel.: , /4625 fax: osztályvezető: Szabóné Krupa Ágnes krupa@ajk.elte.hu Pénzügyi és költségvetési csoport 1053 Budapest, Kecskeméti u IV. em. Tel.: , /4618 vezető: Dr. Ivánné Pusztaszeri Éva peva@ajk.elte.hu Gondnokság 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. alagsor 6. Tel., fax: , /2771, 2805 vezető: Meszéna Gabriella meszena@ajk.elte.hu ERASMUS iroda 1053 Budapest, Kecskeméti u IV. em. Tel.: , /4679 Vezető: Robotka Andrea Félfogadási idő: kétoldalú megállapodások, bejövő hallgatók, oktatói mobilitás (424. szoba) hétfő és szerda: péntek: ügyintézés kiutazó hallgatók számára: Pinizsi Andrásné (420. szoba) hétfő és szerda: péntek:

18 TÁJÉKOZTATÓ A FÉLFOGADÁS RENDJÉRŐL Dékán: Dr. Király Miklós tanszékvezető egyetemi tanár Félfogadás: hétfő óra, előzetes bejelentkezés alapján Általános dékánhelyettes: Dr. Földi András tanszékvezető egyetemi tanár Félfogadás: csütörtök óra, előzetes bejelentkezés alapján Tanulmányi és oktatási ügyek dékánhelyettese: Dr. Nagy Marianna egyetemi docens Félfogadás: hétfő óra, előzetes bejelentkezés alapján Nemzetközi ügyek dékánhelyettese: Dr. Sonnevend Pál egyetemi docens Félfogadás: előzetes bejelentkezés alapján Tudományos ügyek dékánhelyettese: Dr. Varga István tanszékvezető egyetemi docens Félfogadás: szerda óra, előzetes bejelentkezés alapján Tanulmányi Hivatal vezetője: Dr. Kóczián Lilla Félfogadás: szerda óra, előzetes bejelentkezés alapján A szakmai gyakorlatot felügyelő oktató: Bódiné dr. Beliznai Kinga adjunktus Félfogadás: kedden óra, előzetes bejelentkezés alapján 18

19 A TANULMÁNYI HIVATAL FÉLFOGADÁSA A regisztrációs héten és a szorgalmi időszak első 2 hetében (2011. szeptember szeptember 23.): Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: és ig és ig és ig és ig ig A szorgalmi időszak további részében (2011. szeptember december 16.): Hétfő: Szerda: Péntek: ig ig ig Vizsgaidőszakban (2011. december február 3.): Munkanapokon: ig Monokiné Dienes Gabriella tanulmányi előadó Tel.: /4685-ös mellék, monoki@ajk.elte.hu Jogászképzés, nappali tagozat jogasznappali@ajk.elte.hu Kriminológia MA képzés kriminologiama@ajk.elte.hu Ipsics Sándorné tanulmányi előadó Tel.: /4712-es mellék, ipsicsmagi@ajk.elte.hu Jogászképzés, másoddiplomás esti tagozat jogaszesti@ajk.elte.hu Jogászképzés, másoddiplomás levelező tagozat (JL2) jogaszlevelezo@ajk.elte.hu Jogászképzés, osztatlan levelező tagozat (JL3) jogaszlevelezo@ajk.elte.hu Osztatlan jogász mesterképzés, levelező tagozat (JL4) jogaszlevelezo@ajk.elte.hu Papp Sándorné tanulmányi előadó Tel.: /4686-os mellék, pappne@ajk.elte.hu Igazságügyi igazgatási BA képzés igazsagugy@ajk.elte.hu Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés munkjaugytb@ajk.elte.hu Politológia (osztatlan és BA) képzés politologia@ajk.elte.hu Politikatudományi MA képzés politikatudomanyima@ajk.elte.hu Etessy Kinga záróvizsga ügyek Tel.: /4710-es mellék, etessy@ajk.elte.hu Záróvizsga ügyek zarovizsga@ajk.elte.hu 19

20 JOGI TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET Az Intézet az ÁJK Kari Tanácsának megbízása alapján oktatásszervezési feladatokat lát el az esti és a levelező képzésben. Igazgató: Dr. Székely László adjunktus Fogad: előzetes bejelentkezés alapján Másoddiplomás jogász esti, másoddiplomás és egységes osztatlan jogász levelező tagozatos képzés szakreferense: Hajdú Tiborné Igazságügyi igazgatási BA szakos képzés szakreferense: Hinárné Hári Ildikó Munkaügyi és tb-i igazgatási BA szakos képzés szakreferense: Hinárné Hári Ildikó A szakreferensek fogadóórái: munkanapokon: képzési napokon esti tagozaton: levelező tagozaton: igazságügyi szakon: munkaügyi és tb-i szakon: ig ig ig ig ig személyesen: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. III/303. Telefon: , /2424-es, 2609-es mellék Fax:

21 A HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT A Hallgatói Önkormányzat, a Kar hallgatóinak érdekképviseletét ellátó egyetlen legitim önigazgató szervezet, amely részt vesz a Kar és az Egyetem működését meghatározó döntések előkészítésében, meghozatalában és végrehajtásában. Sok minden más mellett intézi és segíti a hallgatók egyetemmel kapcsolatos ügyeit; támogatja és szervezi a Kar hallgatóinak szakmai, kulturális, sport és egyéb közösségi tevékenységét. Megszervezi a kari oktatói munka hallgatói véleményezését. Összegyűjti és rendszerezi az ösztöndíjakkal, pályázatokkal, álláslehetőségekkel kapcsolatos információkat, diákcseréket folytat és kapcsolatot tart külföldi egyetemek hallgatói szervezeteivel. Biztosítja továbbá a Jurátus című kari újság kiadásához szükséges anyagi és infrastrukturális hátteret. A Hallgatói Önkormányzat elérhetőségei: 1053 Budapest, Kecskeméti u Telefonszám: , Fax: Honlap: ajkhok.elte.hu hok@ajkhok.elte.hu Irodavezető: Ősze Erzsébet címe: orzsi@ajk.elte.hu Az iroda nyitvatartási rendje: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: HÖK KÜLDÖTTGYŰLÉSE A Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlése a kar alap- és doktori képzésben résztvevő hallgatók maguk közül általános, egyenlő és titkos választójog alapján választott testülete, az Önkormányzat legfőbb döntéshozó szerve. A Küldöttgyűlés ülései nyilvánosak. Kizárólagos hatáskörébe tartozik az Önkormányzat Alapszabályának elfogadása és módosítása, az Elnökség tagjainak és a Jurátus főszerkesztőjének megválasztása, félévente egyszeri beszámoltatása, valamint az Önkormányzat előző évi elszámolásának és éves költségvetésének elfogadása és módosítása. A Küldöttgyűlés tagjai a es tanévben (2011. július elsejei állapot). Jogász szak I. évfolyam: Eperjesi Zsolt, Kiss Anna Rita, Dobos Denisz, Csala Dániel II. évfolyam: Molnár Benedek, Szabó Benjámin, Szabó Sarolta, Tóth Péter III. évfolyam: Bagdi Áron, Erdei Márton, Németh Márton, Kecser György IV. évfolyam: Gacsályi Dénes, Buda Álmos, Ernyei Magor V. évfolyam: Földvári Krisztián, Fodor Ádám, Sepsi Tibor, Szabó Krisztián Szilárd

22 Ph.D-hallgatók: Balogh-Rosta Gergely Jogász esti tagozatos hallgatók: Schreindorfer Anita Jogász levelező tagozat: Borbély Zoltán Politológus szak I. évfolyam: Bubla Áron II. évfolyam: Tóth Réka III. évfolyam: Kurucz Orsolya, Baczkó Norbert IV. évfolyam: Vékony Dorottya V. évfolyam: Szabó Gábor László, Szablics János, Ph.D-hallgatók: Lőrincz András Munkaügyi-TB szakos hallgatók: Sztachó Alexandra Igazságügyi igazgatási szakos hallgatók: Szabó Istvánné A HÖK ELNÖKSÉGE Az Elnökség az Önkormányzat végrehajtó és két küldöttgyűlés között döntéshozó szerve, ennek megfelelően irányítja az Önkormányzat tevékenységét a küldöttgyűlések közötti időszakban, valamint gondoskodik az Alapszabály rendelkezéseinek és a Küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásáról. Tevékenységéről beszámol a Küldöttgyűlésnek és az Ellenőrző Bizottságnak. Az Elnökség tagjai az Önkormányzat elnöke és az elnökhelyettesek, ügyvivők, akik intézik az Önkormányzat napi feladatait és képviselik a hallgatókat. Elnök: Földvári Krisztián Gazdasági elnökhelyettes: Szeghalmi Balázs Rendezvényszervező elnökhelyettes: Berzétei Áron Oktatási elnökhelyettes: Németh Márton Szociális, kollégiumi és esélyegyenlőségi elnökhelyettes: Erdei Márton Külügyi elnökhelyettes: Molnár Anita Sportügyi elnökhelyettes: Futó Balázs Kulturális elnökhelyettes: Fehér Zoltán Kommunikációs és marketing elnökhelyettes: Szabó Benjámin Politológus elnökhelyettes: Kriskó Máté Jurátus főszerkesztője: Zetelaki Réka 22

23 KÖZMŰVELŐDÉSI KURATÓRIUM A Közművelődési Kuratórium hallgatók és hallgatói csoportok pályáztatását követően, a hozzá beérkezett pályázatok alapján dönt a közművelődési alap felhasználásáról. A Közművelődési Kuratórium tagjai a Hallgatói Önkormányzat rendes évi választásán első helyen megválasztott évfolyamképviselők illetve a politológia szakos hallgatók által delegált egy fő. A Kuratórium félévente kétszer ír ki pályázatot a Kar hallgatói részére, ülései nyilvánosak. A Tudományos Kuratórium által kiírt pályázatokat jelenleg szintén a Közművelődési Kuratórium bírálja el. A HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEI Ellenőrző Bizottság: Gacsályi Dénes, Baczkó Norbert Kari Ösztöndíj Bizottság: Erdei Márton (elnök), Nagy Fruzsina, Kozma Attila, Papp Szabina, Aros Zoltán, Horváth Ágnes. TISZTSÉGVISELŐK, BIZOTTSÁGOK A Hallgatói Önkormányzat elnökségi tagjainak irányításával szakosított bizottságok működnek, amelyekbe várjuk az aktív, a közéletért tenni kívánó hallgatókat. Ezeknek a bizottságoknak a névsora minden további információval, jegyzőkönyvvel, beszámolóval együtt megtekinthető az ajkhok.elte.hu honlapon. KÉPVISELETÜNK MÁS SZERVEKBEN Egyetemi és Kari szervek Egyetemi Szenátus: Földvári Krisztián Kari Tanács Elnökség: Földvári Krisztián, Németh Márton. A Kari Tanács hallgatói frakciójának tagjai: Földvári Krisztián, Németh Márton, Szeghalmi Balázs, Kriskó Máté, Gacsáy Dénes, Molnár Benedek, dr. Balogh-Rosta Gergely, Borbély Zoltán, Kurucz Orsolya, Bagdi Áron, Fodor Ádám, Eperjesi Zsolt. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervei EHÖK Közgyűlés: Földvári Krisztián, Lőrincz András, Tóth Péter, Bubla Áron, Kurucz Orolya. Külügyi Bizottság: Molnár Anita, Szociális és Ösztöndíj Bizottság: Erdei Márton, Tanulmányi Bizottság: Németh Márton, Sportbizottság: Futó Balázs, Gazdasági Bizottság: Szeghalmi Balázs. 23

24 ELTE BIBÓ ISTVÁN SZAKKOLLÉGIUM Az ELTE Bibó István Szakkollégium elődjét ELTE Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium néven az angol college-rendszer mintájára 1983-ban hozták létre joghallgatók Budapesten. Jelenlegi nevét 1989 májusában vette fel. A Szakkollégium az elmúlt másfél évtized alatt olyan speciális képzési struktúrát dolgozott ki, amelynek segítségével a hallgatók felvételüket követően egy tematikát és terhelést tekintve is a fokozatosság elvét figyelembe vevő követelményrendszert teljesítenek. A szakkollégiumi képzésnek több formája van: ezek közös tulajdonsága, hogy a hallgatók érdeklődésüknek megfelelően választhatnak a tanegységek közül azok témája alapján és maguk kérik fel a közreműködő oktatókat. A kurzusokon és jogesetmegoldó, politikai elemző szemináriumokon a kollégisták kiscsoportban vehetnek részt, míg az ún. tutori foglalkozás és a szakmai gyakorlat keretében az oktatók mintegy magántanárként foglalkoznak a diákokkal. Oktatóink között tudhatunk neves egyetemi tanárokat és gyakorlati szakembereket egyaránt. A szabadon szerveződő közösségi élet védelmét, a demokrácia szabályainak elsajátítását szolgálják a Szakkollégium működésének alapelvei: az önkormányzatiság, a közvetlen demokrácia, az egyenlőség, a nyilvánosság, a felelősség és a társadalmi szerepvállalás. A Bibó az időközben tömegessé vált jogász- és politológusképzésben próbálja meg olyan többlettudással felruházni hallgatóit, amely képessé teszi őket mind a jogalkotás és a jogalkalmazás, mind pedig a politikatudomány és a politikai elemzések területén európai színvonalú teljesítmény felmutatására. A szakmai és tanulmányi kötelezettségek teljesítésén és az azokból származó előnyökön túl azonban a Bibó István Szakkollégium jóval több lehetőséget kínál a szakkollégisták számára. A szakkollégisták gyakran szerveznek maguk, és mások számára is egyedi kulturális és szakmai rendezvényeket. Számos politikus, neves kutató, művész és sportoló vett már részt egy-egy előadáson vagy kötetlen beszélgetésen a Szakkollégium Klubhelyiségében. Legalább ennyire fontosak a kollégium életében az olyan közösségi programok, amelyek a szakkollégisták kezdeményezését, szervezőmunkáját és aktív közreműködését igénylik. Ilyenek például a közös kirándulások, felejthetetlen bulik, beszélgetések, közös reggelik, sportnapok és a Szakkollégium saját zenekarának könnyűzenei koncertjei. A Szakkollégiumban külsős és belsős státusz van: jogok és kötelezettségek terén ezek között nincsen különbség, csupán az választja el a kettőt, hogy van-e a hallgatónak szobája a kollégiumban. Vidéki és fővárosi hallgatók egyaránt a Szakkollégium tagjaivá válhatnak, s ők dönthetik el, hogy bent szeretnének-e lakni a Gellért-hegy lábánál álló Ménesi úti épületben. 24

25 A FELVÉTELIRŐL A Szakkollégium minden év őszén és tavaszán is felvételt hirdet tagjai közé az ELTE ÁJK nappali tagozatos, első- és másodéves jogász és politológus hallgatói számára. A felvételiről szóló információkat a Szakkollégiumnak az ELTE ÁJK A épületében, az Aulában elhelyezett hirdetőtábláján, és a honlapon valamint a bibokoli.blog.hu felvételi blogon találjátok meg. Figyeld a hirdetőket, honlapjainkat az eljárás részleteivel, határidőivel kapcsolatban és gyere el a felvételi időszak alatt szervezett rendezvényeinkre, amelyekről szintén a fenti elérhetőségeken valamint a kihelyezett plakátokon tájékozódhatsz majd. A felvételi eljárás több részből áll: a szakmai írásbeli és szóbeli fordulóból, a felvételi táborból, majd a Felvételi Bizottsággal történő beszélgetésből. A szakmai szó ne riasszon el senkit: a sikeres felvételi nem az eddigi tanulmányi eredményeidtől függ, hanem sokkal inkább attól, mennyire mersz és tudsz gondolkodni, saját véleményt formálni, és mennyire tudod alkalmazni ismereteidet. A felvételi nem a megadott témák szó szerinti, vizsgaszerű visszakérdezését jelenti, hanem az olvasnivalókhoz kapcsolódó beszélgetést takar. Aki bekerül a második fordulóba, részt vehet a már hagyományosnak számító felvételi táborban. Itt nyílik igazán lehetőség arra, hogy személyesen is megismerjünk Benneteket, és Ti is megismerjétek a bibósokat több beszélgetésen, valamint egy hagyományos vetélkedőn és bulin keresztül így ez a felvételi egyik legizgalmasabb állomása. Ne hagyd elszaladni magad mellett a lehetőséget! Nagyon nagy szeretettel várunk! az ELTE Bibó István Szakkollégium közössége 25

26 Az Állam- és Jogtudományi Karon a 2011/2012. tanévben alkalmazandó költségtérítések összegei az adott évben beiratkozók vonatkozásában (Ft/félév) az 58/2010. (X.5.) KT sz. határozat alapján Képzés előtt jogász nappali jogász nappali (osztatlan) másoddiplomás jogász esti másoddiplomás jogász levelező jogász levelező osztatlan politológia egyetemi politológia BA politikatudományi MA igazságügyi igazgatási BA munkaügyi és társadalombiztosítási BA társadalombiztosítási főiskolai kriminológia MA PhD képzés

27 A 2011/2012. TANÉVBEN FIZETENDŐ TÉRÍTÉSI ÉS SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK a Kari Tanács 30/2011. (V.10.) KT. sz. határozata alapján Jogcím Egység Összeg Tanulmányi és vizsgaszabályzat szerinti vizsgadíjak Vizsgáról való igazolatlan távollét alkalom utóvizsga (azonos kurzusból azonos vizsgaidőszakban tett harmadik vizsga) alkalom kurzusfelvétel (azonos kurzus harmadik felvétele) kurzus 3500 Kredittúllépés 2006 után iratkozottaknak kredit 5000 Kredittúllépés 2006 előtt iratkozottaknak kredit 5000 (max 11900) Záróvizsgával kapcsolatos díjak hallgatói jogviszonnyal 3500 Utóvizsga hallgatói jogviszonnyal nem rendelkezőknek hallgatói jogviszonnyal 3500 Vizsgán való meg nem jelenés hallgatói jogviszonnyal nem rendelkezőknek Késedelmes teljesítés Leckekönyv késedelmes leadása hét 2000 Szakmai gyakorlatra jelentkezés és teljesítés igazolás késedelmes leadása alkalom 3500 költségtérítés esetén Fizetési kötelezettség teljesítésére előírt határidő elmulasztása havonta 3500 (késedelmi díj) térítési és szolgáltatási díj esetén havonta 3500 Utólagos beiratkozás/regisztráció/záróvizsga jelentkezés alkalom 3500 Utólagos kurzusfelvétel kurzus 3500 Okirat másodlat Leckekönyv másodlat hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek okmány 3500 (+2000 illeték) Leckekönyv másodlat bejegyzése bejegyzés (sor) 100 Leckekönyv másodlat hallgatói jogviszonnyal nem kitöltött okmány rendelkezőknek (+2000 illeték) Diploma/oklevél másodlat diploma/oklevél 5000 (+2000 illeték) jogász díszoklevél (+2000 illeték) Egyéb ügyviteli eljárási díjak Elvesztett csekk pótlása darab 500 Tanulmányi igazolások (kivéve hallgatói jv. ig.) darab 3500 hallgatói jogviszonnyal 3500 Leckekönyv másolat (ETR-ből nyomtatott kurzuslista) hallgatói jogviszonnyal nem hitelesítése 5000 rendelkezőknek hallgatói jogviszonnyal 5000 Leckekönyvi kivonat hallgatói jogviszonnyal nem rendelkezőknek Pót leckekönyv (betelt leckekönyv esetére) darab

28 Tájékoztató az ELTE-n tanuló speciális szükségletű hallgatók számára A Felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. Törvény szerint az a hallgató (jelentkező), aki testi, érzékszervi, beszédfogyatékos, autista, megismerés és viselkedésfejlődési rendellenességű. Bár a törvény nem írja elő, Egyetemünk megsegíti a tartósan, vagy krónikusan beteg hallgatókat is. A megsegítés formái Egyetemünk minden karán dolgoznak un. fogyatékos-ügyi koordinátorok. A koordinátorok munkáját karonként eltérő elnevezésű bizottságok segítik szorosan együttműködve a Hallgatói Önkormányzatokkal. A megsegítés formái: A speciális igények felmérése, megbeszélése a hallgatóval, azokról igazolás készítése (pl. az előadáson használt diák, vagy fóliák megküldése a hallgatónak digitális formában; jeltolmácsolás; jegyzetelő alkalmazása, írásbeli vizsga kiváltása szóbelire, vagy fordítva, egy a sérülés miatt nem teljesíthető tárgy helyett másik tárgy teljesítése, tananyag adaptáció, stb.) Személyi segítő és jegyzetelő biztosítása, szerződéskötés Speciális eszközök kölcsönzése Kari könyvtárak akadálymentesítése (akadálymentes számítógépes munkaállomások, olvasó készülékek) Fókuszcsoportos megbeszélések a speciális szükségletű hallgatókkal Egyéni tanácsadás Akadálymentes nyelvtanulást segítő laborok A hallgató megsegítésének feltétele: a regisztráció A speciális szükségletű hallgatóknak akkor tudjuk a megfelelő segítséget megadni, ha személyesen jelentkeznek a kari fogyatékos-ügyi koordinátoruknál és a megfelelő igazolást leadják nekik, vagyis regisztrálnak. Az igazolás módja: Krónikus betegség esetében: szakorvosi, vagy ORSZI (Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet) vélemény, amely tartalmazza az adott betegség BNO kódját, fennállásának idejét, súlyosságát, vagy az egészségkárosodás mértékét. Fogyatékosság esetében: ORSZI (Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet) véleménye, vagy a tankötelezettség idején már fennálló fogyatékosság, sajátos nevelési igény megléte esetében - valamelyik szakértői bizottság szakvéleménye (Látásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Hallásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, fővárosi, vagy megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Autizmus Alapítvány és Kutatócsoport, Vadaskert Kórház és Szakambulancia) Kari fogyatékos-ügyi koordinátorok Dr. Hoffman István hoffman.istvan@ajk.elte.hu Dr. Kóczián Lilla koczianlilla@ajk.elte.hu Tel.: /4656, Fax: HÖK Esélyegyenlőségi ügyvivő Markos Ádám markos.adam@gmail.com 28

29 TÁJÉKOZTATÁS A HALLGATÓK JOGAIRÓL ÉS KÖTELEZETTSÉGEIRŐL Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vonatkozó legfontosabb általános jellegű információkat az Egyetem által minden évben kiadott ELTE Ténykönyv tartalmazza, amely az ELTE honlapján ( is teljes terjedelemben hozzáférhető. A Ténykönyvben foglalt információkon túlmenően e helyütt a következő tudnivalókat ismertetjük. A tanulmányi tanácsadást az Állam- és Jogtudományi Karon a Tanulmányi Hivatal nyújt, elérhetőségét ld. a Tanulmányi Hivatal c. fejezetben. A fogyatékossággal élő hallgatókkal foglalkozó kari koordinátor dr. Kóczián Lilla, a Tanulmányi Hivatal vezetője, elérhetőségét ld. a Kar vezetői c. fejezetben. A beiratkozási eljárás szabályait az ELTE SZMSZ II. kötetét képező Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 4. 6., 28., 70. pontja, 33., , 97. (7) bek., 126. (3) bek. tartalmazza. A Tanulmányi Hivatal a szeptemberi beiratkozásra vonatkozó aktuális tudnivalókat hirdetőtábláján és a Kar honlapján ( két hónappal korábban (július hónapban) közli. A Kar által szedett díjakra és költségtérítésekre a Kari Tanács mindenkor hatályos határozatai irányadóak, amelyek hozzáférhetőek a Kar honlapján, Hallgatóinknak/Tanulmányi Hivatal anyagai/költségtérítés és egyéb díjak elérési útvonalon. Az Állam- és Jogtudományi Karon a Kari Könyvtár és az Informatikai Csoport által üzemeltetett számítógépek a hallgatók rendelkezésére állnak. Sportolásra, szabadidős programokra az ELTE (a BEAC és a PPK) által biztosított lehetőségek mellett a Kar hallgatói számára a kari tánckurzusok, a Perjátszókör, valamint a HÖK által szervezett programok keretében is mód nyílik, ez utóbbi lehetőségekről ld. a jelen tájékoztató megfelelő fejezeteiben foglaltakat. A LEGFONTOSABB TANULMÁNYI TUDNIVALÓK A képzés alapdokumentumai a képesítési és kimeneti követelmények, a képzési program, a mintatanterv (ajánlott tanrend), valamint az aktuális szemeszter tanulmányi tájékoztatója (tanrend-órarend). A k é p e s í t é s i é s k i m e n e t i k ö v e t e l m é n y e k (KKK) jogszabályi szinten, országosan egységesen, tömör formában foglalják össze egy-egy felsőoktatási képzési szak szakmai céljait, az oktatandó főbb tanulmányi területeket és ezek kreditarányait stb. A jogászképzés hatályos KKK-ját az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza. 29

30 A KKK alapján a felsőoktatási intézmény szenátusa hagyja jóvá az adott szak k é p z é s i p r o g r a m ját, amely a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) által jóváhagyott ún. szakindítási kérelemben foglaltaknak megfelelően részletesen felsorolja az egyes kurzusokat, azok célját, tantervi besorolását, kreditértékét, óraszámát, tematikáját, kötelező és ajánlott irodalmát, a számonkérés formáját stb. A képzési programok az ELTE honlapján elérhető, de a jogász szakra vonatkozó megfelelő információkat a jelen kiadvány elektronikus változata is tartalmazza. A képzési program részét képezi a t a n t e r v ( ld. Ftv. 32. (1) bek.). A képzési programot tovább konkretizálja a szintén a Szenátus által jóváhagyott m i n t a t a n t e r v ( a j á n l o t t t a n r e n d ), amely felsorolja az egyes félévekben (szemeszterekben) felvenni javasolt ill. felvehető kurzusokat, és azok legfontosabb adatait, így különösen az adott kurzusok előfeltételeként, társfeltételeként meghatározott kurzusokat, valamint az adott kurzusok teljesítése esetén szerezhető kreditpontok számát. A mintatantervet a jelen kiadvány nyomtatott és elektronikus változata egyaránt közli. Az aktuális szemeszter tanulmányi tájékoztatóját, vagyis a kurrens t a n r e n d et az oktatási dékánhelyettes felügyelete alatt a Kar Tanulmányi Hivatala állítja össze, és minden félév kezdete előtt a Kar honlapján és a Kari Könyvtárban hozzáférhető nyomtatott formában is közzéteszi. A mindenkori tanrend a mintatanterv és az egyéb általános jellegű tudnivalók mellett közli az adott szemeszterben irányadó időbeosztást, a tanulmányi cselekményekre előírt kurrens határidőket, a meghirdetett előadások és egyéb foglalkozások helyét és idejét, az előadók nevét és beosztását. Az alábbiakban közöljük a h a t á l y o s j o g á s z m i n t a t a n t e r v eket, a kötelező és kötelezően választható tantárgyak (kurzusok) megnevezésével, óraszámával, kreditértékével, kódjával, az előtanulmányi kötelezettségek (előfeltételek) megjelölésével, a tantárgy kötelező vagy kötelezően választható tantárgyként való besorolásával és a számonkérés módjával. Kiadványunk ó r a r e n d i r é s z ében közöljük a kötelező előadások és szemináriumok, gyakorlatok elnevezését, az előadó(k) nevét, az órák helyét és idejét, az említett kurzusokra vonatkozó további információkat (tantárgyfelelős, a tantárgy szakmai tartalma elsajátításának célját, tantárgyprogram, a megszerzendő ismeretek és kompetenciák, évközi tanulmányi követelményeket, az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló tanulmányi segédanyagokat és az ajánlott irodalmat), valamint az alternatív és a fakultatív kurzusokra vonatkozó adatokat. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az egyes kurzusok előfeltételeit hitelesen a mindenkori tanrendi tájékoztatóban közzétett mintatanterv tartalmazza. Amennyiben az aktuális tanrendi tájékoztatóban az egyes kurzusok leírásánál a hiteles mintatantervhez képest kevesebb előfeltétel szerepel, vagy az előfeltétel feltüntetése teljesen elmarad, de a kurzust előfeltételek híján bárki felveszi és teljesíti, a kurzust HKR 19. (4) bek. alapján a Tanulmányi Hivatal törli. Ezért felhívjuk valamennyi hallgató figyelmét, hogy a tanulmányi előfeltételeket a mintatantervben ellenőrizze le. A megszerzett ismeretek értékelésének módjára vonatkozó szabályokat a HKR , valamint tartalmazza.. A számonkérés módjai hierarchikus 30

31 rendszert alkotnak: aláírás, szemináriumi jegy, beszámoló, kollokvium, alapvizsga, szigorlat, záróvizsga. Az aláírás kivételével valamennyi értékelési forma ötfokozatú érdemjeggyel (osztályzat) történik. Tipikus számonkérési forma a k o l l o k v i u m, amelyen a hallgató a tantervben meghatározott kötelező tantárgyak egy szemeszternyi (kivételesen két szemeszternyi) anyagának elsajátítását bizonyíthatja. A kollokvium nemcsak szóbeli, hanem írásbeli formában, ill. a két forma kombinációjával is történhet (ld. HKR 67. ). A kreditponttal nem honorált gyakorlatok teljesítésének értékelési formája az 2010 előtti jogász tanterv és a HKR 2010 előtti szabályai (229. ) szerint az a l á í r á s. A szemináriumok teljesítésének értékelési formája az ötfokozatú s z e m i n á r i u m i j e g y (a HKR ának korábbi és 2010-ben módosított szövege szerint egyaránt). A tantervben meghatározott (elsősorban az alternatív és a fakultatív) kurzusok teljesítésének szóbeli vagy írásbeli értékelési formája a b e s z á m o l ó, amely ötfokozatú értékelést jelent. A kétszemeszteres kötelező tárgyakat lezáró, azok teljes anyagának ismeretét ellenőrző vizsga az a l a p v i z s g a és a s z i g o r l a t, amelyek minden esetben szóbeli vizsgák (mindazonáltal írásbeli beugróval kombinálhatóak, ld. HKR 68. (2) bek.). A legmagasabb szintű számonkérési forma a tanulmányok befejezését jelentő z á r ó v i z s g a (régebbi elnevezéssel: államvizsga), amely a képzés szempontjából legfontosabb tantárgyak teljes legalább két szemeszternyi anyagát öleli fel, és háromtagú bizottság előtt szóban történik. A tanulmányok befejezését jelentő záróvizsgákra, így különösen azok megismétlésére különleges, szigorú szabályok vonatkoznak (HKR 82., 260. ). A záróvizsga-előkészítő előadások (régebbi elnevezéssel: szakszemináriumok) lehallgatásának igazolására szolgáló forma a HKR 229. a) pontjában nevesített aláírás. Az osztatlan egységes jogász mesterképzésben részt vevő hallgatók tanulmányaik eredményes befejezése alapján a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet értelmében végzettségi szintként mesterfokozatot, jogász (angolul: Lawyer) szakképzettséget nyernek el. A jogi diploma megszerzése a Felsőoktatási törvény (2005. évi CXXXIX. tv., a továbbiakban: Ftv.) 63. (6) bek. és az idézett OM rendelet értelmében is a jogász szakképzettségre utaló doktori cím (dr. jur.) viselésére jogosít. Az Egyetem erről a hagyományoknak megfelelő szövegű latin és magyar nyelvű állam- és jogtudományi doktori oklevelet ad ki. A levelező tagozatos képzések, mint államilag nem finanszírozott képzések, költségtérítéses szolgáltatásként működnek. A költségtérítés összegét a Kar Tanácsa határozza meg (a hatályos határozat megtekinthető a oldalon Tanulmányi Hivatal anyagai hivatkozásra kattintva). A képzés költsége az egyetemre történő első beiratkozástól függ, mely összeget a hallgató (illetve a hallgató erre vonatkozó megállapodása esetén a munkáltató) köteles a félévente megadott időpontig befizetni. A hallgatók tanulmányi ügyeik intézése céljából a Kar Tanulmányi Hivatalához fordulhatnak, a félfogadási időkről a Tanulmányi Hivatal c. fejezet ad tájékoztatást. A hallgatói jogorvoslat rendjét a HKR IX. fejezete ( ) tartalmazza. 31

32 * * * Az alábbiakban a Tanulmányi Hivatal gyakorlatában rendszeresen felmerülő problémák alapján néhány fontos tudnivalóra kiemelten felhívjuk a t. Hallgatóság figyelmét: 1) A hallgatókra nézve kötelező, a szabályzatban foglalt vagy annak alapján megállapított határidők elmulasztása általában nem menthető ki, jogvesztő, emellett meghatározott esetekben külön eljárási díj befizetését vonja maga után, sőt a határidők elmulasztása miatt adott esetekben a tanulmányi idő meghosszabbodhat. 2) A hallgató egyetemi tanulmányainak megkezdésekor köteles a Tanulmányi Hivatal által meghatározott napon és helyen személyesen beiratkozni, valamint minden szemeszter elején az Elektronikus Tanulmányi Rendszeren (ETR) keresztül regisztrálni. A hallgató a félév elején választhatja azt a lehetőséget, hogy tanulmányait a HKR pontjának megfelelően szünetelteti. Az Ftv. 50. (1) bek. értelmében a szünetelés összefüggően két félévnél hosszabb nem lehet, ill. ez esetben a hallgatót el kell bocsátani. 3) A hallgató a kurzusokat az ETR-en keresztül maga köteles a kurzusfelvételi időszakban felvenni. Az e kötelezettség elmulasztásából eredő hátrányokat a hallgató viseli. 4) A kurzusfelvételkor ügyelni kell arra, hogy a meghatározott kurzusokhoz társfeltételként meghatározott kurzusokat is fel kell venni, emellett a második szemesztertől kezdődően számos kurzus felvétele előfeltétel(ek) teljesítéséhez van kötve. Kurzusok utólagos felvételére nincs lehetőség, ha pedig a hallgató a megfelelő előfeltételek hiányában vett fel és/vagy teljesített kurzust, az ilyen kurzusfelvételt a Tanulmányi Hivatal hivatalból törli. 5) A jelen tanrendben nyomtatott formájában nem közöljük az oktatói fogadóórákat, de az szemeszter első hetét követően azok az ETR-ben láthatóak. 6) A szemináriumokon és a gyakorlatokon a jelenlét kötelező (HKR 63. (2) bek.). A távollét szankcióiról a HKR 66. (1) bek. rendelkezik. 7) A tanszékek a szemináriumokon a beszámoló elfogadásához, ill. a gyakorlatok esetében a gyakorlati jegy megadásához évközi teljesítéseket (pl. zárthelyi dolgozatok eredményes megírása) is előírhatnak (HKR 63. (3) bek.). E kötelezettségek nem teljesítése esetén a javítás, pótlás feltételeit a tanszék határozza meg. Az évközi kötelezettségek elmulasztása esetében a beszámoló elfogadása ill. a gyakorlati jegy megadása megtagadható. Egyes tantárgyak (pl. Közigazgatási jog) esetében az ahhoz kapcsolódó gyakorlat teljesítése a tantárgyi vizsgára (kollokviumra) bocsátás feltételét képezi, ezért a gyakorlat sikertelensége esetén a tantárgyat és a gyakorlatot is ismételten fel kell venni. 32

33 8) A vizsgákon való késedelmes megjelenés vagy távollét következményeit a tanszékek eltérő módon határozzák meg. E következményekről és a kimentés lehetőségéről célszerű előzetesen tájékozódni. 9) Sikertelen kollokvium esetében annak megismétlése (utóvizsga) legkorábban a sikertelen vizsga letételét követő 3. napon, alapvizsga és szigorlat esetében az 5. napon lehetséges (HKR 73. (5) bek.), feltéve, hogy az adott vizsganapon van szabad férőhely. 10) A tanszékek a hallgatói létszám min. 120 %-ának megfelelő vizsgaalkalmat biztosítanak (az utóvizsgák nélkül) akként, hogy az alkalmak a vizsgaidőszak első és második felét tekintve egyenletesen oszoljanak meg (HKR 70. (4) bek.). 11) A tanszékek a vizsgaidőszak utolsó előtti hetének végéig sikertelenül vizsgázott hallgatók számára utóvizsga lehetőséget nyújtanak (HKR 73. (1) bek.), azt azonban nem kötelesek biztosítani, hogy minden hallgató kimeríthesse az egyazon vizsgaidőszakban elvileg rendelkezésre álló legfeljebb két utóvizsga lehetőséget. 12) Egy kurzust (tanegységet) a tanulmányok során legfeljebb h á r o m s z o r lehet felvenni, és egy tanegységből összesen legfeljebb h a t alkalommal lehet a vizsga letételét megkísérelni. Amennyiben a hallgató egy adott tanegységből a vizsgát a harmadik kurzusfelvétel félévében sem tudja eredményesen letenni, vagy egy tanegységből összességében a hatodik vizsgáján is elégtelen osztályzatot szerez, akkor a Karról el kell bocsátani (HKR 52. ). 13) Azt a hallgatót, aki a képzési idő feléig a tantervben előírt kreditek 20%-át (Osztatlan képzésen az első öt regisztrált félév alatt legalább 60 kreditet, BA képzésen az első három regisztrált félév alatt legalább 36 kreditet, MA képzésen az első két regisztrált félév alatt legalább 24 kreditet) nem teljesíti, e l k e l l b o c s á t a n i (HKR 51. (4) d/ pont). 14) Az alacsony számú kredit szerzésének további szankciója az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatónak költségtérítéses képzési formába történő á t s o r o l á s a, amennyiben a két utolsó regisztrált féléve során 27 kreditet nem szerez meg (Ftv. 55. (1) bek. alapján HKR 132. és 132/A. ). 15) A 2010 szeptembere előtt beiratkozott, és a tanulmányaikat a korábbi jogász mintatanterv szerint folytató hallgatókat a jogász tanterv 2010-ben történt átalakítása elvileg és általában nem érinti, de a 2008 és 2009 szeptemberében beiratkozott hallgatók jogosultak a J o g - é s á l l a m b ö l c s e l e t záróvizsga helyett az E u r ó p a i j o g i z á r ó v i z s g á r a jelentkezni. 16) Az Ftv. 62. (1) bek.-ével összhangban a jogász mesterszaknak a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet mellékletében közzétett képzési és kimeneti követelményei (KKK) szerint csak az a hallgató szerezhet oklevelet, aki egy élő idegen nyelvből államilag elismert középfokú, B-komplex, (régebben C típusú) vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával rendelkezik. 17) Azok a m á s o d d i p l o m á s hallgatók, akik legkésőbb 2005-ben kezdték meg tanulmányaikat, a ma már nem hatályos 77/2002. (IV.13.) Korm. rend. 33

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2014/2015. tanév tavaszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNY MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2014/2015. tanév tavaszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT EUROPEAN AND INTERNATIONAL BUSINESS LAW LLM IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * TANULMÁNYI TÉKOZTATÓ 2013/2014. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNY MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * TANULMÁNYI TÉKOZTATÓ 2014/2015. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNY MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2011/2012. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT (KIFUTÓ) IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2010/2011. tanév tavaszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZKÉPZÉS ESTI TAGOZAT IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2012/2013. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT POLITOLÓGIA BA KÉPZÉS POLITIKATUDOMÁNY MA KÉPZÉS KRIMINOLÓGIA

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2012/2013. tanév tavaszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2010/2011. őszi szemeszter * JOGÁSZ SZAK 2010 előtt beiratkozott hallgatók számára Budapest 2010 Tanulmányi tájékoztató Jogász

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * TANULMÁNYI TÉKOZTATÓ 2014/2015. tanév őszi szemeszter * JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 11-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 11-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2008. november 11i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 74/2008. (XI.11.) KT. sz. határozat Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla tanszékvezetői pályázatának

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2010/2011. őszi szemeszter * JOGÁSZ SZAK 2010-ben felvételt nyert hallgatók számára Budapest 2010 1 Tanulmányi tájékoztató Jogász

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Diplomadolgozat leadás

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: 2018. szeptember 3. - december 15. Költségtérítés befizetésének

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

2018. augusztus 21., kedd

2018. augusztus 21., kedd zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet

Részletesebben

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon 1996 őszén indult meg a társadalombiztosítási főiskolai képzés. A képzés célja olyan társadalombiztosítási szakemberek

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének : I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári MA tanári szakdolgozat

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás határideje (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári

Részletesebben

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015 2014/2015. tanév Általános információk: ŐSZI félév Szorgalmi időszak: 2014. szeptember 1. - 2014. december 5. Költségtérítés befizetésének határideje:őszi szünet: október27. - október 31. I. részlet: 2014.

Részletesebben

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 3/2019. (06. 12.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV Kivonat a Tanulmányi Osztály által kiadott: NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 6. kedd 7. szerda 20 00 10 00 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit

Részletesebben

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tárgy neve: Munka- és szociális jog 3. Szak: jogász Neptun-kódja: 30703 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos kurzusfelvétel A 2017/2018. tanév

Részletesebben

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév JANUÁR 1. szerda Újév 2. csütörtök 3. péntek Téli rektori szünet utolsó. 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő Záróvizsga időszak első 7. kedd 8. szerda 9.

Részletesebben

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja felsőbb szemeszteresek részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal AUGUSZTUS 1. szerda 2. csütörtök 3. péntek 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő 7. kedd 8. szerda 9. csütörtök 10. péntek 11. szombat 12. vasárnap 13. hétfő 14. kedd 15. szerda 16. csütörtök 17. péntek 18.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal FEBRUÁR 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak utolsó Előzetes kurzusfelvétel utolsó Rangsorolásos kurzusfelvétel első Értékelésre vonatkozó adattal

Részletesebben

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév

Hasznos tudnivalók (határidős jegyzék) 2015/2016 tanév őszi félév NAP IDŐ ESEMÉNY SZEPTEMBER 1. kedd Pótbeiratkozás 2. szerda 3. csütörtök Rangsorolásos kurzusfelvétel 8 00 Versenyjelentkezés első 4. péntek 12 00 Személyes megjelentést igénylő regisztráció (tanulmányok

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Hatályos: június 24. napjától

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Hatályos: június 24. napjától SOR Adminisztratív kötelezettség elmulasztása, késedelmes teljesítése 1. 2. Leckekönyv késedelmes leadása 8 napon belül 2.000 Ft 8 napon túl 2.000 Ft + a 9. naptól 600 Ft/nap, de legfeljebb 11.000 Ft 90

Részletesebben

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához)

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) SOR 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Leckekönyv késedelmes leadása Igazolások késedelmes leadása EHA kód vagy ETR jelszó ismételt kiadása Költségtérítési díj befizetésének elmulasztása Kollégiumi térítési díj késedelmes

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal FEBRUÁR 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 A 2018/2019. tanév őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak utolsó Előzetes kurzusfelvétel utolsó Rangsorolásos kurzusfelvétel első Értékelésre

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.

Részletesebben

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Jogcím Megjegyzés Díjtétel Bevétel felhasználása

Térítési és szolgáltatási díjak (1. számú melléklet jelen Szabályzat 51. -ához) Jogcím Megjegyzés Díjtétel Bevétel felhasználása SOR 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Leckekönyv késedelmes leadása Igazolások késedelmes leadása EHA kód vagy ETR jelszó ismételt kiadása Költségtérítési díj befizetésének elmulasztása Kollégiumi térítési díj késedelmes

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29. Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal. A 2012/2013 tanév tavaszi félévének FEBRUÁR. A 2012/2013 tanév őszi féléves

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal. A 2012/2013 tanév tavaszi félévének FEBRUÁR. A 2012/2013 tanév őszi féléves HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév 1. kedd 2. szerda 3. csütörtök 4. péntek 5. szombat 6. vasárnap 7. hétfő 8. kedd 9. szerda 10. csütörtök 11. péntek 12. szombat 13. vasárnap 14. hétfő

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK /-as tanév tavaszi félév 1 2 3 4 5 6 7 8 9 péntek 00 vasárnap JANUÁR A / tanév őszi féléves záróvizsga időszak első A leckekönyv leadásának első HKR 59 (1) (A leckekönyvek leadása a

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította

Részletesebben

A ES TANÉV

A ES TANÉV A 2014-2015-ES TANÉV II. FÉLÉVÉNEK IDŐBEOSZTÁSÁRÓL 1. SZ. KIADÁS A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMA: 2015. február 09. HATÁLYOS: 2015. augusztus 31. Azonosító: DU 1/2015. Iktatószám: KDH-14/1/2015. 1 1. AZ UTASÍTÁS

Részletesebben

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KALENDÁRIUM 2013/2014. tanév I. félévére Levelező tagozatos jogász mesterképzés (I-II-III-IV. évfolyam részére) A félév beosztása: Szorgalmi időszak: 37 50. hét: szeptember

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ A KOMPLEX VIZSGÁRA JELENTKEZÉS ELŐFELTÉTELEI 1. Szervezett doktori képzésben részt vevő hallgató A szervezett doktori képzésben részt

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. október 20-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 53/2015. (X.20.) KT. sz. határozat az Egyetem téri épület I. em. 118. terem Navratil Ákosról

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal HASZNOS TUDNIVALÓK (határidős jegyzék előzetes) 2019/2020 tanév őszi félév AUGUSZTUS 1-29. csütörtök A ban az ügyfélfogadás szünetel 20. kedd Államalapítás Ünnepe 21. szerda Beiratkozási előkészületek

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. január 29-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2013. (I.29.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2012/2013. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 18/2018. (VI.19.) KT. sz. határozat Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Alkotmányjogi

Részletesebben

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2016/2017. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. hálóterv szerint JK 10201) Társfeltétele: JK 10101 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT ÉVFOLYAMDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉRŐL Miskolc,

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos kurzusfelvétel A 2017/2018. tanév őszi félévére vonatkozó, kizárólag a 2017. július 10. után keletkezett

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére 2019. február 4. (hétfő) február 8. [levelező tagozaton február 9. is] 2019. február 7. (csütörtök) 10 óra 30 és február 8. 10 óra 30 2019. február

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2009/2010. őszi szemeszter * NAPPALI TAGOZAT JOGÁSZ SZAK POLITOLÓGIA SZAK Budapest 2009 Tanulmányi tájékoztató Nappali tagozat

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Dátum 2018. augusztus 26. (vasárnap) augusztus 30. (csütörtök) 2018. szeptember 3. (hétfő) szeptember 7. [levelező tagozaton szeptember 8. (szombat)

Részletesebben

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy. DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) Régi hálóterv: a 2011/12-es tanévet megelőzően kezdőknek (A 2010/11-es tanévben és az azt megelőzően kezdő hallgatókra vonatkozik.) A mintatanterv egy ajánlás

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Február 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 20 00 A 2017/2018. tanév őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos kurzusfelvétel beadásának első

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező

Részletesebben

A 2015-2016-OS TANÉV

A 2015-2016-OS TANÉV A 2015-2016-OS TANÉV I. FÉLÉVÉNEK IDŐBEOSZTÁSÁÓL 1. SZ. KIADÁS A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMA: 2015. augusztus 28. HATÁLYOS: 2016. február 07. Azonosító: DU 3/2015. Iktatószám: KDH-14/3/2015. 1 1. AZ UTASÍTÁS

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

A 2019/2020-as tanév időbeosztása

A 2019/2020-as tanév időbeosztása A 201/2020-as tanév időbeosztása I. A 201/20-as tanév őszi félévének időbeosztása Szorgalmi időszak Ünnepélyes tanévnyitó: 201. szeptember 6-án, pénteken 10 órakor. Központi tanévnyitó ünnepség, Gödöllőn:

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére 2017. január 30. (hétfő) február 3. [levelező tagozaton február 4. is] 2017. február 2. február 3. Regisztrációs hét Neptun nyitás január 30. (hétfő):

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR * ÓRAREND-TANREND 2008/2009. tavaszi szemeszter * NAPPALI TAGOZAT JOGÁSZ SZAK POLITOLÓGIA SZAK Budapest 2009. Tanulmányi tájékoztató Nappali tagozat

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek FEBRUÁR félév regisztrációs időszakának félévére vonatkozó, kizárólag a 2016. január 15. után keletkezett tanulmányi kérelmek pótfélév, dékáni méltányosság

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. február 26-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 8/2013. (II.26.) KT. sz. határozat Dr. Vass János Agrárjogi Tanszékre benyújtott tanszékvezetői

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM Tanulmányi modul: nappali tagozaton kötelezően megszerzendő kredit: 72 kredit, legalább 11 kurzus (4 kötelező előadás, 2 kötelező

Részletesebben

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek A mintatanterv egy ajánlás a hallgató részére, amelynek betartásával 10 félév alatt befejezheti

Részletesebben

TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak)

TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) 1.) A TANÉV IDŐBEOSZTÁSA: Tanévnyitó ünnepség: I. FÉLÉV Regisztrációs hét: I. félévi szorgalmi időszak: I. félévi

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2015. (I.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév II. félév ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Dátum Esemény 2017. augusztus 27. (vasárnap) augusztus 31. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét szeptember 4. (hétfő): 8 órától ÁJK 12 órától GÉIK

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek 1 Bevezetés A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5/D mellékletének a Hallgatói Juttatások és Térítések Szabályzat 1.. 5. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a SZIE Ybl Miklós

Részletesebben

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ Az itt közölt előírások az Építészmérnöki Kar Szervezett (DLA) Mesterképzés valamennyi hallgatójára, az oktatási munkában résztvevő minden oktatási

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. március 30-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 12/2010. (III.30.) KT. sz. határozat az egységes, osztatlan jogász mesterképzési szak tantervének

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus

Részletesebben

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2014/15 ŐSZ

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2014/15 ŐSZ MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2014/15 ŐSZ Az itt közölt előírások az Építészmérnöki Kar Szervezett (DLA) Mesterképzés valamennyi hallgatójára, az oktatási munkában résztvevő minden oktatási

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben