Hogyan tovább, iskolaigazgatók?

Átírás

1

2

3 Katedra Dobogó Hogyan tovább, iskolaigazgatók? Morvay Katalin a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója Amikor pár nappal ezelőtt e lap főszerkesztője felkért arra, hogy írjak vezércikket az iskolaigazgatók feladatairól, az őket leginkább foglalkoztató problémákról, bevallom, nem igazán tudtam, hogyan is kezdjek hozzá. Mert hát feladatból és gondból is van éppen elég! Oktatási rendszerünkben az iskolák többsége már saját jogalanyisággal rendelkezik. Ennek a pedagógiailag szuverén egységnek a meghatározó személyisége, vezetője, képviselője az igazgató. Az igazgató, aki felelős az összes pedagógiai, szervezési, jogi, technikai feladatért, szabályozza az iskolán belüli tevékenységek, rendezvények lebonyolítását. Egy személyben személyi menedzser, pénzügyi menedzser, jogász és még sorolhatnám (!) Valóban sokrétű a feladatköre, és minden külső körülmény ellenére is meg tudja változtatni egy iskola arculatát, ha akarja, ha van hozzá mersze és tudása. Nálunk az intézményvezetők mindennapjait azonban nem csupán a fentiekben összefoglalt feladatok határozzák meg, hanem az egyre inkább embert próbáló gondok is feszítik. Nemzetiségi iskoláink legégetőbb problémái közé sorolhatjuk az egyre fogyatkozó gyermeklétszámot és az ezzel összefüggő csökkenő anyagi forrásokat, az önkormányzatok mint fenntartók viszonylagos érdektelenségét a hatáskörükbe tartozó iskolákban végzett pedagógiai munka színvonalát illetően, a szinte évente változó szabályokat, az iskolai törvény nemzetiségi iskolákra vonatkozó külön fejezetének hiányát, a krónikus tankönyvhiányt. Mindannyian jól emlékszünk arra, hogy négy évvel ezelőtt rekordgyorsasággal készült el az oktatási tárca iskolai törvénye, melynek célja a reformok bevezetése volt. Egy nyári szünidő alatt kellett az iskoláknak kidolgozniuk saját pedagógiai programjukat. Hogy hogyan és miként, ezzel a szaktárca már nem foglalkozott. Az igazgatók vagy letöltöttek a világhálóról valamilyen mintaprogramot és azt próbálták a kollégákkal átdolgozni, vagy nyári szünidő ide vagy oda, nekiláttak az érdemi munkának és megpróbáltak megtervezni egy újszerű, a saját iskolájukra szabott programot. A lényeg: négy év távlatából mindenről beszélhetünk csak éppen reformról nem! Nem készültek el az ígért tankönyvek, a munkafüzetek, a digitális, interaktív tananyag nem jut el minden iskolába, a kerettantervek nem tették lehetővé az iskola saját programjának a megvalósítását, mivel olyan általános tantárgyakat kellett megerősíteni, melyeknek számát előzőleg lecsökkentették (magyar, szlovák, matematika), beindult a harc a kreditekért sok esetben szakmailag igen alacsony nívójú és csupán formális továbbképzések keretében, az igazgatókat pedig egyre több, és sokszor értelmetlen, statisztikai kimutatás elkészítésére kötelezte a törvény. Mind az igazgató, mind pedig a pedagógus adminisztratív szerepkörű, magasan képzett hivatalnokká degradálódott. Ennek következtében sok iskolában ahol nem a szakmai-pedagógiai munka színvonalának tudatos és folyamatos emelése az alapvető feladat, ahol az iskolavezetés talán szakmai-koordináló-közösségépítőmotiváló-irányítási szempontból nem áll a helyzet magaslatán a tisztán formális, ezredrangú szempontok, sajnos, fokozatosan domináns szerepet kapnak. Ez közvetlenül érinti a pedagógusok mindennapi munkáját, a pedagógiai dokumentáció kétnyelvűségével kapcsolatos feladatok ellátását, a tematikus tervek napra pontos, csakis uniformizált, fejléces nyomtatványra történő kidolgozását. Új jelenség lett ez az intézményekben, ezért úgy érzem, mindenképpen fel kell rá hívni az igazgatók figyelmét, hiszen akarva-akaratlanul is ez a hozzáállás azt eredményezheti, hogy ezekben az iskolákban az inspekciótól való félelem lesz a prioritás, és kikerül a figyelem középpontjából a tantestület tagjaival való permanens kommunikáció és konzultáció. Tehát hogyan tovább, iskolaigazgatók? A jelen problémái mellett mindannyiunknak tágabb összefüggésekben kell érzékelnünk iskoláink helyzetét, és a jövőnket meghatározó perspektívák megfogalmazására kell koncentrálnunk. Ha abból a tényből indulunk ki, hogy az igazgató egyben menedzser is, aki nem veszhet Tartalomjegyzék Kedves mesefilmem 2 Dobogó Hogyan tovább, iskolaigazgatók? 3 Történelmi emlékek feldolgozása 4 Harcunk a szlovakizmusokkal (1) 6 Gyógyítás és személyiségfejlesztés művészeti terápiával 8 Emléktáblák, emlékhelyek III. Zs. Nagy Lajos-emlékek Zsély községben 10 Jó tanítónk: Szépe György 12 Alkoholhasználat a várandósság ideje alatt 13 Agócs Zoltán professzor, a nemzetközileg ismert szaktekintély 14 A Komáromi Magyar Gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében 16 A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei 18 Akármi 19 Katedrával katedrán kívül 20 Drama as a Motivational Tool in Foreign Language Teaching 21 Hey, Teacher, Wake Those Kids up! 22 Levélinterjóu Dr. Fűzfa Balázzsal (I. rész) 24 Házi olvasmány az iskolapadban I. 26 A paszkvillus 28 Létezik-e a számnév mint önálló szófaj a magyarban? 30 Számítógépes játékok az oktatásban 31 Felkészítő feladatok 32 Keresztrejtvény 38 3

4 Dobogó/Pszichologia Katedra el csupán a bürokrácia útvesztőjében, akkor szólnunk kell a változtatásról, a társadalmi igényekhez való igazodás kényszeréről, a fogyasztókra való fokozott odafigyelésről. Vajon mennyire tűnik elfogadhatónak számunkra a menedzsment-filozófia, amely elsősorban az intézmények szervezetfejlesztését érinti? E kérdés feltevése kapcsán azonban szembesülünk azzal a ténnyel, hogy az oktatásügyben még mindig hiányzik egy átgondolt koncepció, melynek értelmében a tervezés, az ellenőrzés-értékelés, az elszámoltathatóság egységes rendszere jellemezné tevékenységünket. Léteznek ugyan országos felmérések: a kilencedikes tanulók tesztelése, az extern érettségi vizsga, viszont ezek a mérések nem mindig objektívek (főleg, ha külső segítséggel zajlanak), és nem lehet csupán ezen tények alapján rangsorolni az iskolákat. Az oktatási tárca tervei között szerepel az iskolák eredményességi mutatója, a minőségi munka alapján történő finanszírozás, csakhogy éppen az előzőekben taglaltak hiánya miatt ez szinte elképzelhetetlen. A perspektíva? Legelső helyen említendő az iskola gyermekközpontú szemléletének következetes érvényesítése, a szülők érdeklődésének felkeltése, a támogató, segítő hozzáállásuk érdekében végzett elkötelezett munka, a belső harmónia kialakítása a tantestületekben, a még sok iskolában dívó formális, valós eredményeket nem hozó módszerekkel való szakítás, a használható tudás biztosítása érdekében az összefüggések felismerésére-felismertetésére-megértésére tudatosítására irányuló következetesség. A legfontosabb talán mégis annak a tudatosítása, hogy az iskolában végzett pedagógiai munka színvonala a leghatékonyabb vonzóerő minden szülő számára, és rendkívül hatékony segítséget jelenthet ebben a médiákkal való folyamatos együttműködés megszervezése, valamint az iskolamarketing is. Ehhez kívánok minden magyar nemzetiségi iskolában munkálkodónak elegendő lelkierőt, elkötelezettséget, sikeres munkát, gyönyörű eredményeket! Dr. Bordás Sándor PhD Főiskolai tanár, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezetője Történelmi emlékek feldolgozása lakossági paradigma szerepében Rossz a hangulat ma Magyarországon, rosszak a mentálhigiénés állapotok, Kopp Mária kutatásai az anómiás állapot előretöréséről szólnak. A társadalmi normák, közös erkölcsi elvek meggyengülése, a közös jövőkép, a társadalmi szolidaritás hiánya vált jellemzővé. Ez a lelkiállapot állandó bizonytalanságot, tanult tehetetlenséget, krónikus stressz állapotot eredményez. A hosszú távú tervezés lehetősége, az egységes világkép alapvető emberi igény, és ennek hiánya a legfontosabb kockázati tényező a mai magyar társadalomban. A tervezés hiánya különösen a férfiak idő előtti egészségromlásának és halálozásának áll a hátterében, ami különösen súlyos problémát jelent a társadalom esélytelen, leszakadó rétegeiben. A fogyasztói értékrend előretörését látjuk, mely az anómiás állapot kialakulásának kedvez. A már említett Kopp Mária os vizsgálatai azt mutatták, hogy 4 év alatt az anómia 70%-kal emelkedett (az ember egyik napról a másikra él, nincs értelme terveket szőni). A megkérdezettek 70%-a azt válaszolta, hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben, a társadalmi tőke (a bizalmi rendszer) erodálódik. A depresszió növekedett az öngyilkosságba menekülés bár csökkent (jelenleg a 7. helyen vagyunk a világon), ugyanakkor növekedett a máj cirrhosis, az alkoholizmus, amit egy lassú öngyilkossági formának is felfoghatunk. Öngyilkos nép-e a magyar? Vagy a történelem alakított ilyenné bennünket az átélt kríziseknek köszönhetően? Kézdi Balázs A negatív kód Kultúra és öngyilkosság (1995) című munkájában abból indult ki, hogy a krízis kommunikációja egyben a kommunikáció krízise is, és mivel lehetetlen nem kommunikálni egy adott kulturális kontextusban, fellelhetők az öngyilkosság diskurzusának karakterisztikus nyelvi és szemantikai vonásai. Adottnak vette azt is, hogy a nyelv a kultúra viszonylag konstans reprezentációja, valamint azt, hogy a nyelv a kultúra formája, a kultúra a nyelv tartalma. A következő hipotézisekből 4

5 Katedra Pszichologia indult ki: ahhoz, hogy az egyént közvetlenül fenyegető öndestrukció kommunikatív jelei fel nem ismertek maradjanak, a következő három feltétel egyikének teljesülnie kell: 1. Az üzenet kódja kulturálisan ismeretlen. 2. A kódolt üzenet megfelelő eszközök híján nem megfejthető. 3. Nincs lehetőség információátvitelre az üzenet forrása (feladó) és a címzett (vevő) között. Ad 1. Pszicholingvisztikai és pszichoterápiás kutatások egyértelműen tisztázták, hogy: A gondolkodás és a viselkedés általános mintázatai összefüggésben vannak a beszéd stílusával. Stresszhelyzetben (pl. krízisben) a beszélők olyan nyelvi változókkal operálnak, melyek tükrözik az egyéni»coping«, illetve elhárító mechanizmusokat. Egy-egy személyre jellemző beszédstílus csak nehezen változik, s mintegy tükrözi pl. a pszichoterápiás folyamat hatékonyságát. Azok között, akik lelki folyamataik sajátosságait illetően azonosak, hasonló izomorfia mutatható ki a nyelv használatának»habitusában«is. A verbális kód kulturális hiánya, mint hipotézis, tehát elvethető. Ad 2. A megfelelő eszközök hiánya szintén elvethető az információelmélet, kommunikációelmélet, kulturális antropológia, pszichiátria, pszichológia, pszicholingvisztika, pszichoterápia, rendszerelmélet, szociológia stb. mint diszciplínák létezése alapján. Viszont szükséges éppen e létezés alapján az öngyilkosság veszélyeztetettsége szempontjából releváns kódok és kódolási mintázatok felismerése, erre alkalmas perceptuális séma tervezése és tanulása, új támpontok strukturálása révén. Ad 3. Az emberi létezés egyik princípiuma, hogy»lehetetlen nem kommunikálni«, s mivel ez csak a jelekhez adekvát csatornákon keresztül lehetséges, a kommunikáció léte azonos a csatornák meglétével. Ebből következik, hogy a szuicid veszélyeztetettségre vonatkozó információk átvitelét ez a hiány nem gátolhatja, ha a jel mégsem jár jelentéstulajdonítási aktivitással (felismeréssel, megértéssel), akkor ez a csatornák belső vagy/és külső»zajának«köszönhető csak. A külső zaj forrása ugyan lehet természeti vagy technikai jellegű, azonban ez ritka. E zajnak elsősorban az adott kultúra adja a hátteret az öngyilkossággal kapcsolatos diskurzus vonatkozó problémái miatt. A releváns információk átvitele szempontjából azonban sokkal fontosabbnak tűnik a feladó és a vevő belső zaja. A feladó zaja az 1. pontban foglaltakkal, a vevő zaja pedig a 2. pontban foglaltakkal van lényegi összefüggésben. Kézdi később így folytatja: A szuicid hívók beszédmódját a tagadó grammatika uralja, emellett a veszteségekre, a megszűnésre utaló általános, ill. konkrét tartalom, s természetesen az esetek többségében megjelenik a direkt szuicid fantáziálás is. Nagyon fontos, hogy a tagadó grammatika akkor is végig jelen van ezekben a megnyilvánulásokban, amikor a szuicidalitásra vonatkozó szemantika még utalás formájában sem fedezhető fel a beszélgetések bevezető fázisában. A továbbiakban ezt a kapott faktort mint jelet s mint kódot is értelmezem, és úgy nevezem meg: negatív kód. A negatív kód mint nyelvi jelenség a magyar öngyilkos beszédmódban egyben a magyar kultúra jele is, egy olyan jel, amely a mindennapi beszédesemények során vagy olyan sajátos beszédaktusokban, mint amilyen a cry for help jellegű megnyilatkozás az önpusztítás kódja. Ez, mint jelkollekció, egyszerre reprezentál egy világképet s lehet ugyanakkor a személyiségdinamika nyelvi jele. Kézdi a negatív kód cselekvés szintjén történő megjelenésére Austin J. L. (1990) beszédaktus-elméletét hívja segítségül, aki úgy tartja, hogy a verbális kommunikáció nem csupán a cselekvés irányítója, hanem maga ez a megnyilvánulás is cselekvés. Egy-egy megnyilatkozásban elhatároljuk egymástól azt, hogy valaki valamit tesz, cselekszik abban, amit mond, miközben mondja. A megnyilatkozásoknak ezt a két formáját lokuciónak, illetve illokuciónak nevezik. A lokució terminust egy nyelvtanilag értelmezhető hangsorra, illetve annak kimondására vonatkoztatjuk, az illokució terminus pedig egy nyelvtanilag értelmezhető hangsornak valamilyen cselekvési, azaz illokuciós erővel való kimondására utal, vagyis arra az aspektusra, amelyet egy nyelvtanilag értelmezhető hangsor kimondásában hajtunk végre. Minden verbális cselekvés tehát lokució és illokució egyszerre. Niklas Luhmann a kód mellet feltételez egy programot, amely alapján a szelekció is történik. Karácsony András (2000) erről a következőket írja: Amikor azt mondjuk, hogy egy társadalmi rendszer egy meghatározott kód alapján dolgozza fel a valóság eseményeit, akkor azokra a rendszerhatárokra utalunk, melyen belül egyegy rendszer képes rezonálni a környezeti eseményekre. A kód mellett a rendszer másik jellemzője a program, mely fogalommal Luhmann a rendszerek nyitottságára, változóképességére utal. Ugyanis a programtól függ, hogy minek alapján történik a szelekció. Pl. az öngyilkosság témakörében gondolkodva tovább: tudjuk, hogy a protestánsok körében jóval gyakoribb az öngyilkosság, mint a katolikusok körében. Valószínű azért is, mert a katolikusok programjában benne van, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűnnek számít, míg a protestánsoknál ez nincs így megfogalmazva, tehát a katolikusoknál jelen levő program szelektál, és az öngyilkosság cselekvésbe történő átfordulása ritkábban jön létre. Feltehetjük a kérdést, hogy honnan jön ez a rossz közérzet, a depresszió, a negatív kód Magyarországon? A valószínű válasz: a történelmi múltunkban elszenvedett veszteségek, traumák nem feldolgozásából származik. A nem befejezett gyászmunka állhat a háttérben. A gyász egy ideillő kifejezése a Bibliából: Dávid pedig felmené az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, saru nélkül ment, és az egész nép, mely vele volt, kiki beborította fejét, és mentökben sírának. Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, kik ő vele valának. És nagy zokogással sírának és böjtölének mind estvéig. Veszteségeink érzelmi feldolgozására, a gyászra, a gyászmunkára egyéni szinten a társadalmak, a kultúrák többnyire berendezkedtek, ebben a vallásoknak, az egyházaknak óriási szerep jutott. A gyász külső jegyei a Biblia leírása alapján: sírás, siratás, a ruha megszaggatása, zsákruha viselése, a haj lenyírása, mezítláb járás, hamu szórása a fejre, böjt, földön ülés hét napon át stb. A veszteségre adott reakciót számos tényező határozza meg: az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, a gyászoló életkora, neme, 5

6 Pszichologia/Magyar nyelv Katedra alapszemélyisége, előzetes életeseményei (elsősorban a korábbi veszteségek), előzetes betegségei (különösen a depresszió), aktuális pszichés státus (esetleg egyidejű krízishelyzetek), kulturális környezete, vallásossága, szociális kapcsolatrendszere. Ebből adódóan a gyász mindig egyéni. írja Pilling J. (2003). Teljesen egyetérthetünk ezzel a kijelentéssel, viszont azt is tudjuk, hogy a gyászban megjelenő pszichés folyamatok egyénileg megfogható változásait nagyon nehezen tudjuk meghatározni. Gondoljunk csak a jellemzően kollektivista társadalmakra, és feltehetjük a kérdést, hogy ott a gyász lefolyása mennyire egyéni, illetve mennyire kollektív? Vegyük például a szerb kultúrát. Ha igaza van Vamik Volkannak (2002) abban, hogy a Jugoszláv polgárháború mögött a szerbek 600 évvel korábban elszenvedett rigómezei vesztesége húzódik meg, akkor feltételezhetjük azt is, hogy a kollektív gyász nem fejeződött be, tehát komplikált gyászról beszélhetünk. A kultúra által választott traumák valószínűleg fenntartják a gyászt, nem engedik feldolgozni, és a gyászmunka nem fejeződhet be. Ezt a gondolatmenetet folytatva: a gyász csak a reváns vagy a bosszú eljövetelével oldódna, ami nem biztos, hogy bekövetkezik, sőt a kultúra megsemmisüléséhez is vezethet. További hipotetikus kérdés, hogy ha Szlovákiára is inkább a kollektivizmus a jellemző, akkor a magyarok által a szlovákoknak 1861-től 1918-ig okozott veszteségek mögött a nem feldolgozott kollektív gyász húzódik-e meg, melynek revánsát a 2006-os szlovákiai parlamenti választások kapcsán is láthattunk? Vagy valami másról van szó, melyre még nem tudjuk a választ, és csak sejtéseink lehetnek. Egyéni szinten a normál gyászt több kutató szakaszokra osztja, és szinte mindenütt megtalálható a sokk, a veszteség tudatosulása és a felépülés. Horowitz (1993) a normál gyász szakaszait így osztja fel: sokk, elutasítás, elárasztás, átdolgozás, lezárás; Kast (2000) viszont az alábbi szakaszokat tartja fontosnak: elzárkózás a tudomásulvétel elől, az érzelmek feltörése, a keresés, a megtalálás és az elválás stádiuma, új viszony saját magunkkal és a világgal (Pilling, 2003). Tehát normál gyász esetén a veszteség feldolgozása megtörténik, és helyreáll egy új egyensúly a világgal. Komplikált gyász esetén a fent vázolt folyamat nem zajlik le, hanem különböző jegyek vagy tünetek formájában továbbra is megfigyelhető. Ilyen tünetekkel találkozhatunk: nagyfokú izoláció, hosszan tartó depresszió, apátia, ismétlődő és tartósan fennálló öngyilkossági fantáziák, pszichoszomatikus vagy pszichiátriai betegségek, a fájdalom kifejezésének tartósan fennálló elhárítása, túlzott és tartós aktivitás, hirtelen karakterváltozás, gyorsan feltámadó vad ellenségesség egyes személyekkel kapcsolatban, a gyász tüneteinek tartósan fennálló túlzott mélysége stb. (Pilling, 2003) A józan ész azt mondaná, hogy pár száz év elteltével képtelenség egy nemzet, egy kultúra veszteségének a nem feldolgozott gyászát megtalálni az utódokban, és mégis, gondoljunk csak a szerbek vagy a szlovákok horizontális kommunikációs rendszerére, amely valójában izoláció (Bordás, 2009). Vagy az erdélyi magyarok szegregációjára (amit önkéntes izolációnak is felfoghatunk), amely az erdélyi magyarok és románok egyik legnagyobb konfliktusa (In. Csepeli Gy. Örkény A. Székely M.: Jelentés a Tündérkertből, 1998), hiszen a trianoni döntést, valószínű, az erdélyi magyarok dolgozták fel legkevésbé. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a kollektív emlékezetben a nem feldolgozott gyász, érzelmi súlyánál fogva, olyan tartalmakat mobilizál, melyek a reváns, a bosszú szolgálatában állnak. Luhmann megfogalmazását tartjuk fontosnak, mely szerint a béke már nem az emberi együttélés természeti tökéletessége, hanem az állami rend eredménye (Karácsony, 2000), abból kifolyólag, hogy a mindenkori politikai elitnek erkölcsi kötelessége a társadalom és a társadalomban lévő különböző kultúrák kollektív veszteségei következtében kialakult gyász feldolgozásának a segítése, a harmonikus együttélés érdekében. A társadalmakban a spontán kialakult választott traumák vagy választott dicsőségek megválasztása komoly szociálpszichológiai kutatást tenne szükségessé a nemzeti örömünnepek vagy vezeklések helyes meghatározására, különösen az új demokráciákban. De nézzük közelebbről a gyász lefolyását, amely kultúránként eltérő, de a szakemberek megegyeznek annak különböző fázisaiban. (Folytatás a következő számban.) 1. Mit értünk szlovakizmuson? Szlovakizmusnak vagy latinosabb írásmóddal: szlovacizmusnak a magyar nyelvünkben szlovák kifejezés- és szerkesztésmódokkal létrehozott nyelvi egységeket: hangokat, szavakat, kifejezéseket, mondatokat stb. nevezzük. Az utóbbi időben a szlovákiai sajtóban inkább a szlovakizmus alak használatos megnevezésükre, ezért olvasóink is elsősorban ezzel találkoznak majd gyakrabban ebben a cikkben és az ezt követőkben. A szlovakizmus sokféle formában fordul elő nyelvünkben. Hangképzésünkre, szóhasználatunkra, mondatszerkesztésünkre ugyanis sokféleképpen hat a szlovák nyelv, hiszen ez a hivatalos élet nyelve is: a hivatalos szövegek szlovák nyelven jelennek meg, hozzánk néha csak fordítások formájában jutnak el; így közvetíti őket a televízió, a rádió, sőt az írott sajtóba is fordítások útján kerülnek. Sok tehát a lehetőség arra, hogy intenzíven hasson a szlovák nyelv a szlovákiai magyarok nyelvhasználatá ra. Mivel újságíróképzésünk nincs magyar nyelven, magyar nemzetiségű polgáraink anyanyelvi képzettsége is messze elmarad még a kívánatostól, így nagy mértékű a nyelvromlás is. Az alábbiakban azokra a hibákra hívjuk fel a figyelmet, amelyeket magyar nemzetiségű polgáraink a szlovák nyelv hatására követnek el anyanyelvük használatában. Vagyis elsősorban ezek a témák fognak szerepelni a cikkekben: tükörszavak és -kifejezések, tükörszólások, vonzatkölcsönzések, ragozásmódunk szlovákos jellegzetességei, helyesírásunk szlovák eredetre visszavezethető hibái stb. Sőt még egy-egy magyar rag szlovák minta alapján való használata is minősíthető szlovakizmusnak. Pl. a -vár végű helységnevek nyelvünkben helyhatározói külviszonyragokkal használatosak: Kolozsváron, Szigetvárra, Kaposvárról stb. De az Érsekújvár helységnév a csallóköziek és mátyusföldiek nagyobb részének nyelvhasználatában belviszonyragot kap: Érsekújvárba, Érsekújvárban, Érsekújvárból. (Még inkább a helységnév rövidebb alakjában: Újvárba, Újvárban, Újvárból.) Ezt a magyar nyelvészek általában a szlovák hatással magyarázzák, ugyanis a Nové Zámky szlovák helységnév a magyar belviszonyragnak megfelelő jelentésű szlovák elöljáróval fordul elő a szlovák nyelvben: do Nových Zámkov, v No vých Zámkoch, z Nových Zámkov. 6

7 Katedra Magyar nyelv Harcunk a szlovakizmusokkal (1) Ezzel a jelenséggel elvétve más esetekben is találkozunk, nem csupán helynevek esetében. Pl.: A fiam középiskolára jár, és internáton lakik mondat középiskola szavához gyakran a -ra helyhatározói külviszonyrag kerül a magyarban megszokott -ba belviszonyrag helyett; az egykor gyakori, ma már ritkán előforduló internátus szó szintén szlovákos alakban (-us végződés nélkül) és úgyszintén külviszonyt kifejező határozóraggal fordul elő. 2. Régi és újabb szlovakizmusaink A szlovakizmusok terjedésének 1945 utáni első stádiuma nem volt annyira veszélyes, mint amilyen ijesztő. Az 1945-öt követő években (sőt évtizedekben) a csehszlovákiai magyarok anyanyelvhasználatára a szlovák nyelv oly erősen hatott, hogy magyar nyelvhasználatunkban nem csupán előfordultak szlovák szavak, hanem szinte túltengtek benne. A háborús évek utáni gazdasági és társadalmi fejlődés megindulása folytán tömegével keletkeztek az új fogalmak, amelyek hozzánk, szlovákiai magyarokhoz szlovák nevükön jutottak el gondoljunk csak a rádióadások fejletlenségére, a magyar sajtótermékek hiányára (itteniek nem voltak még, a magyarországiak meg nem jutottak el hozzánk), így az új fogalmak nevét is csak szlovák formában ismertük meg, és úgy használtuk a magyar közlésekben is. Akkor tehát a szlovakizmusok főképpen ilyen formában fordultak elő nyelvünkben. Sokszor reménytelenül gondoltam arra, mi lesz az itteni magyarság kulturális fejlődésével, ha ez az állapot sokáig tart még. Ha Jakab István pl. a 21. század második évtizedében visszagondolunk arra, hogy már csak néhány szó maradt (párky, horčica, platnička, súprava, chrípka stb.), amely még elvétve előfordul magyar polgáraink szóhasználatában, akkor akár elégedettek is lehetnénk, ha... Igen, ha ez a következő feltételes mellékmondat nem tolakodna tollam alá: ha ezzel a szlovák nyelv hatásával való foglalkozást végképp ki is zárhatnánk nyelvünk tisztaságának védelméért folytatott harcunk okainak sorából. De nem zárhatjuk ki. Nem, mert szlovák nyelvtudásunk gyarapodásával eljutottunk oda, hogy a legtöbb új fogalmat meg tudjuk már nevezni magyar nevén is (köszönhetően a magyarországi és a szlovákiai magyar médiának), azonban a szlovák nyelv bizonyos sajátos szavait-kifejezéseit szolgai módon, mechanikusan némely szavakat szóelemek szerint, kifejezéseket alkotó szavaik szerint fordítjuk le magyarra akkor is, ha a magyar megfelelőik felhasználásához semmiféle mechanikus fordítási tevékenységre nincs szükség. Ha pl. a slávnostná akadémia szlovák kifejezést mechanikusan, az alkotó szavak alapján fordítjuk magyarra, az eredmény az ünnepi akadémia kifejezés lesz, amely bizony nem tartozik a magyar nyelv szavainak, kifejezéseinek sorába, s a magyar beszélgető partner vagy olvasó nem tudja, mit értsen rajta. (Esetleg arra gondol, használója nem tud jól magyarul.) A szlovák nyelvben az akadémia szónak ez is szótározott jelentése: ünnepi rendezvény kulturális műsorral; a magyarban viszont nincs hasonló jelentése e szónak. De még az a kisebbik baj, ha véletlenül egy külföldi magyar hallja és nem érti az efféle kifejezéseket. Sokkal nagyobb hibának tartom, hogy ma is előfordul a belföldi lapokban és más nemkívánatos helyeken is. Szlovákiai magyar nyelvművelésünknek talán ez a jelzős szerkezet adta a legtöbb gondot. Néhány évvel ezelőtt még az egyik magyar tannyelvű iskolánk fennállásának 50. évfordulójával kapcsolatban rendezett ünnepség neveként is ez fordult elő. Az ünnepélyt hírül adó cikkben több ízben is ez jelent meg az Új Szóban, ugyanezt az előre megfogalmazott cikket olvashattuk az Ifiben, sőt más lapokban is az akkori iskolaigazgatóság megfogalmazásában. Ajánlottam, használják az ünnepi akadémia helyett a díszünnepély szót, amely minden szempontból megfelel a slávnostná akadémia jelentésének, de igyekezetem nem járt sikerrel. Mivel feltehető, hogy Szlovákiában nem csupán egy magyar tannyelvű iskola van, amelynek némelyik pedagógusa nem ismeri az ünnepi akadémia korcs jellegét, s bizonyára több olyan munkahely is akad, amelynek fiatalabb munkatársai nem ismerik e kifejezés nemkívánatos mivoltát, szükségesnek tartom ezt más lapokban is hangsúlyozni, s figyelmeztetni arra, hogy a slávnostná akadémia kifejezésnek a díszünnepély szó kifogástalan magyar megfelelője lehet, hiszen a szótározott magyar szavak közé tartozik, de a szó szerinti fordítású ünnepi akadémia semmiképpen nem tekinthető megfelelőnek. Az ünnepi akadémia magyarnak látszó kifejezéshez hasonló hibák előfordulását anyanyelvünkben bármennyire igyekszünk is a nyelvi sokféleség szempontjainak tiszteletben tartására nem tolerálhatjuk; nem kezelhetjük használatát pl. úgy, mintha valaki magyar nyelvjárási elemeket kevert volna nyelvünk választékosabb (standard) szövegébe. Az ünnepi akadémia kifejezés és a magyar nyelvbe kevert hasonló elemek bizonyíthatóan szlovakizmusok. Hangsúlyozzuk: egyegy szó szlovakizmusnak minősíthető használatát gyakran nem is a szó vagy kifejezés valamiféle szlovákos jellege teszi szlovakizmussá (a vizsgált kifejezés is két olyan szóból áll, amelyet külön-külön a magyar nyelvben is használunk: az ünnepi és az akadémia elemből). Csakhogy a két szó jelzős szerkezetbe állítva nem használatos nyelvünkben, de a szlovákban igen (sőt mint láttuk még az akadémia szó is ünnepi rendezvény jelentésben). (A téma folytatása következik.) 7

8 Művészeti terápia Katedra Mgr. Nógell Ürögi Klára Pszichológus Gyógyítás és személyiségfejlesztés művészeti terápiával A művészeti terápiás képzésre való jelentkezés motivációja esetemben onnan indult, hogy a művészetek, főleg a képzőművészet iránti vonzalmam már gyermekkorom óta tart, de mivel nem bizonyultam eléggé tehetségesnek, valamint sok csalódás ért az alapiskolai képzőművészeti nevelés során, ez irányú szakmai képzést nem folytattam. Ehelyett inkább a pszichológia irányába léptem tovább, és tanulmányaim során is leginkább a művészeti terápiás képzések, tanfolyamok érdekeltek, amelyek közül néhányat el is végeztem. Szlovákiában azonban nem találtam kiforrott, hosszú távú művészetterápiás képzést, ezért Magyarországon kerestem tovább. Amint rátaláltam A női személyiségfejlődés útja az archetípusok tükrében című rövidtávú tanfolyamra amely mitológiai történetek és műalkotások pszichológiai vonatkozásainak bemutatásával, az alkotásokban megjelenő szimbólumok megismerésével vezet végig a női személyiségfejlődés útján, tudtam, hogy ez a fajta művészeti terápia az, amivel a későbbiekben foglakozni szeretnék. Túl azon, hogy egy nagyon hatékony módszert ismertem meg, amely lehetővé teszi a folyamatos fejlődést, megújulást, a komplexusok saját tempóban való feldolgozását, önismeretet ad, felszabadítja a belső gátakat és a kreativitást, a személyes életemben is rendkívül hatékonynak találtam, megtapasztaltam az elvárások nélküli alkotás felszabadító örömét, úgy érzem, hogy sok belső feszültségtől szabadultam meg. Ezenkívül a hagyományokhoz, természethez való kapcsolatom is megújult és átalakult, biztonságérzetre tettem szert a természeti jelenségek állandóságának és változásainak tudatosabb megélésével. A továbbiakban szeretnék másoknak is lehetőséget teremteni konfliktusaik-komplexusaik ilyen formában történő feldolgozásához, mivel úgy gondolom, hogy ez a művészeti terápiás módszer nagyon széles körben teremt lehetőséget a segítő szakma gyakorlására. Alkalmazható gyerekeknél, felnőtteknél, egészségeseknél és betegeknél egyaránt, egyéni és csoportos formában is, sok fontos problémakört érintve. A katarzisélményre épülő komplex tematikus művészetpszichoterápiás módszer amely Dr. Antalfai Márta PhD nevéhez fűződik az analitikus pszichológiára és az analitikusan orientált csoportterápiára épül. Tematikus, mivel az alkotás nem véletlenszerű, mindig egy adott témában történik. Célzott folyamatról van szó, amely során foglalkozunk az egyes életszakaszokkal, átmenetekkel, kapcsolatainkkal és lelki komplexusokat érintünk, amelyeknek mély érzelmi megtisztulás, (katarzis)élmény lehet az eredménye. Komplex, mivel több művészeti ág elemeiből áll öszsze: költészet, zene, képzőművészet. A terápia fő elemei, technikái: festés akvarellfestékkel, rajz, agyagformázás, montázsok és kollázsok készítése. Célja az emberélet sorsfordulóihoz, illetve a személyiségfejlődés állomásaihoz kötődő archetípusok (kapcsolati mintázatok) szimbolikus megjelenítése vers, zene és kreativitásra épülő alkotófolyamat művészi erejének felhasználásával. Törekszünk a belső lelki egyensúly megteremtésére, megőrzésére, az egészség visszaállítására, amit a természet rendjére hangolódással segítünk elő. Az egyes életszakaszainkban, kapcsolatainkban, munkánkban átéljük a születés kiteljesedés hervadás elmúlás fázisait, ahogy ez a természetben is minden évben lezajlik. A természet arra tanít bennünket, hogy képesek legyünk a változásra ősszel és télen az elengedésre, búcsúzásra, majd tavasszal az új kezdésre, nyáron a kinyílásra, gyümölcshozásra. A változásban viszont megéljük az állandóságot is, azáltal, hogy az évkör minduntalan ismétlődik, állandó körforgásban vagyunk, és van egy örök maradandóság. Mivel a legtöbb betegség abból fakad, hogy nem vagyunk képesek kitartani, elköteleződni, elengedni, változtatni, beleragadunk egy élethelyzetbe, elveszik a változásra és alkalmazkodásra való képesség, kialakul egy belső merevség, görcsös ragaszkodás az állandósághoz. A művészetterápiával nem konkrét problémákat kezelünk, hanem indirekt módon közelítjük meg őket. A gyógyulás azáltal következik be, hogy az egész emberre hatunk, a természet rendjére való ráhangolódással elindítunk egy belső mozgást, fejlődést, változásra való képességet, mozgósítjuk a szervezet öngyógyító erőit. Az alkotói folyamat beindulását és a tudatalattival, a mély énnel való kapcsolatfelvételt elősegíti az alkotások előtti relaxáció, amely alatt elhangzik egy, az adott témához illő vers és zene. Ezek együttes hatására megjelenik egy belső kép (imagináció), emlék vagy akár egy érzés, amit később az alkotásban megjelenítünk. 8

9 Katedra Ez után következik maga az alkotómunka, ami a témától függően lehet pl. akvarellfestés, rajzolás, agyagozás, kollázs- és montázskészítés. Majd ezt követi az elemzés szakasza, az elkészült alkotások megbeszélése, asszociációk keresése. Az évkör jelentősége a művészetterápiában az, hogy ráhangolódjunk a természet körforgására. A változás elengedés megőrzés dinamikája az emberi pszichében ugyanúgy jelen van, mint a természetben. Minden évszaknak intrapszichés üzenete is van, mely az alkotások során megérthetővé válik. Ez az üzenet az évkörrel való kapcsolódáson keresztül közvetetten jut el hozzánk, például ha egy rózsa hervadásának fázisait megfestjük vagy lerajzoljuk, az megmozgatja bennünk az elengedés, búcsúzás, elmúlás témaköreit. Belső, esetleg fájdalmas lelki tartalmainkkal viszont így csak közvetetten találkozunk, ami kevésbé megterhelő a lélek számára. A tavaszi hónapok dinamikus időszakot képviselnek: elindulás bentről kifelé, oldódás a téli dermedtségből. Érzelmek, kapcsolatok intenzívebbé válnak, a természetben minden éled, sarjad, megjelennek a színek, illatok, több a külső fény. A nyári hónapokban a hangsúly az élményszerzésen van, ez a kirándulások, külső kapcsolatok intenzívvé válásának, a nyitottság megélésének az időszaka. A természetben az érés, áradás, mozgás ideje, erős színek, fények, színes gyümölcsök, életöröm, sodródás jellemzik. Ősszel elindulunk a külvilágból befelé, az önmagunkhoz vezető úton. Csökken a külső fény, de a belső növekszik, kapcsolatba kerülünk a mély énnel. Termés, gazdagodás, bőség, betakarítás és a megőrzés időszaka, a mag a földbe kerül, továbbvisszük az értéket. Ahhoz, hogy nagyobb betekintést nyerjünk az épp aktuális évszak szimbolikus jelentésébe, bővebben kitérek a szeptemberi és októberi hónap jelképes üzeneteire és hatására az életünkben. Szeptember Szeptemberben megszűnik a növekedés. Az élet a magokba, gumókba sűrűsödve, mozdulatlan potenciaként létezik tovább. A belső világ, a belső élet felé fordul a figyelem. Átmeneti időszak ez a nyárból az őszbe. Az emberi lelket megérinti az elmúlás érzése. A természetben a beérett termések, gyümölcsök gazdagsága, színpompája vesz minket körül, és felveti saját életünkben is a kérdést: hova jutottam az életemben? Mit értem el, milyen eredményeket tudok felmutatni? Mit valósítottam meg? Fontos, hogy időnként életünk terméseit is számba vegyük. Az életúton a negyvenes évek végétől az 50-es éveink közepéig terjedő időszakot szimbolizálja, amikor is már megjelennek az időskori testi tünetek, fogytán az energia, a belső energia újrarendezésére van szükség. Ebben az időszakban kell általában megküzdeni az üres fészek szindrómával, jellemző lehet a kifáradás, deprimáltság. Október Ebben a hónapban az esztendő estéjéhez érkezünk. Körülöttünk az ősz gazdagsága, a betakarítás, a szüret örömét éljük meg. Gyümölcsök, zöld- Művészeti terápia ségek sokasága jellemzi, a természet, a növényvilág átadja gazdag termését. A virágok is utolsó pompájukban virítanak, a lombok ezer színbe öltöznek. Bőség, érettség vesz körül bennünket. Ugyanakkor egyre jobban érezzük az elmúlást, október a búcsúzás, elválás ideje is. A természet is elengedi szépségét, színeit, terméseit, illatait, ez tanítja az embert is arra, hogy át tudja adni másoknak tudását, értékeit, vagy, hogy meg tudjon válni mindattól, ami majd elvétetik tőle. Ez a számvetés, mérlegelés ideje. Érdemes jót és roszszat egyaránt számba venni életünkben. Az anyagi gyarapodás lezárul, a szellemi élet kerül előtérbe. A lényeg, az igazság meglátására válik képessé az ember. Az emberi természetben az egyensúlykeresést, az igazságosságot, az elfogadásra való törekvést jelenti. A téli hónapokat a természetben sötétség, dermedtség, fegyelem, hideg jellemzi, ezért fontos, hogy kitartsunk, megőrizzük az értékeket és a belső fényt. Jellemző a belső világ intenzívvé válása és az ünnepek időszaka várakozás az újjászületésre, a következő év pedig lehetőséget teremt a megújulásra, új célok megvalósítására. A művészeti terápiában nem a tárgyi eredmény (a mű) a leglényegesebb, hanem hogy az egyoldalú befogadói és fogyasztói hozzáállás mellett az ember megélhesse az alkotás örömét, a spontán önkifejezés élményét, amely egyben kiváló lehetőséget teremt a gyógyításra, a lelki egészség megőrzésére és kreativitás fejlesztésére. Mivel korunkban mind az iskolákban, mind a munkahelyeken a teljesítmény van a középpontban, a hangsúly pedig a racionalitásra és a kognitív funkciókra tevődött, ez magával hozza az érzelmi funkció gyengeségét és fejletlenségét. A túlzott teljesítményközpontúság az érzelmek rovására megy, gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt rengeteg a szorongás, félelem, és megfigyelhető az érzelmek árnyaltságának hiánya. A színekkel való alkotómunka ezen belül is a festés nagyon fontos, mivel leginkább ez fejt ki jótékony hatást az érzelmi élet gazdagítására. A 9

10 Művészeti terápia/múltidézés Katedra Szeberényi Zoltán írja: mindez sok hívet szerzett számára, s ő volt talán a bársonyos forradalmat megelőző évek legolvasottabb szlovákiai magyar költője. (1997:230) Jelentős költői teljesítmény volt a Nagyképűtlenségek és az Édeni vihar című kötetek versanyaga is. Tőzsér Árpád említi ennek kapcsán, hogy Zs. Nagy Lajos volt az első költőnk, akit a város tett igazán k öltővé, eszméletébe a város épült bele akkor is, ha ezzel az adottsággal kezdettől fogva harcban állt. (In.: Szeberényi, 1997:230) Szólnunk kell Nagy Lajos prózai munkáiról is. Már prózai írásainak első kötetében, az Emberke, küzdj!-ben mondanivalója a szatíra, a groteszk, az irónia, a keserédes önarckép mellett életbölcselettel színezett társadalomkritikává mélyül. (Szeberényi, 1997:230) Izgalmas, élvezetes és tanulságos írások találhatók a további kötetekben Rendetlen napló, Az elpárolgott fazék, Szárnyas történetek is. Gyermekversei Megfogtam a tündér sarkát, Hamu Laci és az Eretnek a maguk műfajában ugyancsak jelentős alkotásoknak számítanak. Nagy Lajos, aki hosszú időn át Pozsonyban élt, sosem volt hűtlen szülőföldjéhez. Riporterként gyakran megfordult tájainkon, több szép tájverset, a szülőföldet megidéző költeményt is írt. Zsélyhez pedig kimondottan ragaszkodott. Hisz itt nőtt fel, itt járt iskolákomplex tematikus művészeti terápiás foglakozásokon mind a 4 alapfunkciót értelmi, érzelmi, érzékelő és intuitív funkciók egyformán erősítjük, elkerülve ezzel a bármelyik irányba való túlzott eltolódás kialakulását. Irodalom 1 Dr. Antalfai Márta PhD: Gyógyítás és személyiségfejlesztés vizuális művészet-pszichoterápiával. A módszer ismertetése. Psychiátria Hungarica XXII. évf. 2007/ Hamar Zoltánné Bede Fazekas Enikő: Művészeti terápia a személyiség komplex fejlesztésére. Tanfolyami jegyzet. Győr Emléktáblák, emlékhelyek III. Zs. Nagy Lajos-emlékek Zsély községben A szülőföldről Csáky Károly Zsély község nagyobb település a Kürtös-völgyében, a Cserhát és a Korponai-hegyvonulat közé szorult dimbes-dombos vidéken. Nógrád eme szögletének igen gazdag történelme van: az Óvár dűlő környékén például már a kőkorszakbeli népek is megtelepedtek, s felbukkantak itt a kelták, az avarok és a szkíták is. Az Isten-hegy neve pedig valamiféle szakrális jellegre utalhat. A helységet a régészeti irodalomban az itt feltárt hatalmas avar temető tette ismertté. A mintegy 850 sír feltárása épp Zs. Nagy Lajos költőnk jó barátjának, Böhm József amatőr kutatónak köszönhető. A honfoglalás után a település birtokosai a Balassák ősei voltak. Aztán a Koháryaké, majd a Zichyeké lett a birtok. A ma már egyre jobban romosodó szép barokk-klasszicista kastélyt gróf Zichy Ferenc győri püspök kezdte építtetni 1772-ben. A Zsélyhez közeli, akkoriban Szklabonyához tartozó Karikás-pusztán született 1935-ben a kiváló magyar felvidéki költő és író, Nagy Lajos. Édesapja, a falu híres citerása a gépekhez is értő uradalmi kovács volt a pusztán. A község határában található a valaha gyógyvizéről és Anna-báljairól híres Sósár-fürdő, ahová hajdan Mikszáth Kálmán is át-átrándult a szomszédos Szklabonyáról. Zs. Nagy Lajos, a vidék jeles szülötte Nagy Lajos, a nyolcak antológiájában szereplő költő önállóan az Ének a tisztaságról című kiadványával mutatkozott be. Második kötetével, a Tériszonnyal (1968) már a szlovákiai magyar költészet élvonalába emelkedett. (Szeberényi, 1997:229) Jelentős munkája az Üzenet a barlangból és az Isapur dalai című verseskötete is. A Cudar elégia válogatott és új verseire jellemző a fanyar humor, az irónia és a bölcs önirónia. Mint 10

11 Katedra Múltidézés ba, itt kezdett tanítani, ide tért meg oly gyakran szüleihez, itt élt betegségében öreg édesanyjával, e falu földjében alussza örök álmát ben hunyt el a nagykürtösi kórházban. Még láthatta azt a monográfiát, melyet Dusza István írt róla. Zs. Nagy Lajos-emlékek a faluban Áll még Zsély községben az családi ház (220-as h. sz.), melyben hosszú időn át a költő szülei laktak. Ide járt haza oly gyakran az édesanya szeretett gyermeke. Időnként itt dolgozott és alkotott, itt találkozott barátaival, rokonaival és ismerőseivel. Itt töltötte utolsó éveit, beteg napjait is. A házat nagyrészben maga az édesapa építette; alakította a telket kellemessé, hangulatossá. Sajnos, egy szerencsétlen végrendelet következtében nem sikerült itt kialakítani a tervezett emlékhelyet és alkotóházat. A Zyélyiporta egyelőre magányossá vált: csak vaskerítése, a még mindig termő szőlőlugasa s a kapu közelében álló öreg körtefája vigyázza. Zsélyben, a Zichy-kastélyban kapott helyet a Victoria Kultúregyesület Helytörténeti és Néprajzi Múzeuma. Ennek része az egyik szobában elhelyezett Zs. Nagy Lajos-emlékkiállítás. Néhány értékes relikvia, fotó, kiadvány, levéltöredék, dokumentum látható itt. Köztük a költő kis íróasztala, Consul írógépe (melyet Szabó Endre balassagyarmati barátjától kapott), rádiója, szemüvege, tollai, ceruzái, görbebotja stb. Dokumentumértékűek a falon elhelyezett fotók is, melyek felvillantják az életút legfontosabb állomásait. Főleg az utolsó évek képei, a költőt az édesanyával együtt megjelenítő felvételek meghatóak. Őrzik továbbá néhány kézírását, utolsó leveleinek egyikét. S helyet kaptak a költő-író köteteinek példányai, a családi okiratok darabjai, a ház egyik feszülete, Zs. írószövetségi tagsági igazolványa stb. Félő azonban, hogy ez az anyag is elveszhet, ha egyszer az egyesület gyűjteményét kiköltöztetik a már idegen tulajdonban lévő kastélyból. Megilletné hát mindezt és az egyesület gazdag anyagát egy állandó hely, ahol az irodalmi hagyatékot is bővíteni lehetne. Nem messzire innen, a Sósári út melletti temetőben, a kerítés közelében láthatjuk a költő sírhelyét. Korán elhunyt öccse mellé temették ben. A Kürtös című regionális lapban írták halálának ötödik évfordulóján az alábbiakat: Bár öröklétében türelmesen, még mindig szerényen várja, hogy írótársai, tisztelői, barátai, akik temetésén nagy szavakkal emlékeztek róla, méltóbb emlékhelyet állítsanak neki düledező fakeresztjénél. (2011/10) Azóta a helybeli Victoria Kultúregyesület Böhm András kezdeményezésére egy új, kis vastáblával megjelölt fakeresztet állított a költőnek, hogy így legalább a nyughelyet megtalálhassák a zarándokok. Ugyancsak a Victoria Kultúregyesületnek köszönhető az az emléktábla, amely a kultúrház falán látható, emlékeztetve az itt megforduló idegent is a falu jeles személyiségére, az ismert és rangos felvidéki magyar költőre. A kétnyelvű feketemárványtáblán magyarul ez a szöveg olvasható: Zsélyi Nagy Lajos / / szlovákiai magyar író és költő, / a falunkból indult a világba / és ide tért örök nyugalomra / Victoria Kultúregyesület, Búcsú Zs. Nagytól és falujától, Zsélytől 2010-ben készült hát az említett tábla, a halál ötödik évfordulóján. A temetésen 2005-ben magam is ott voltam, s nem sokkal utána így emlékeztem rá a Kürtös című havilap júniusi számában: Ismét meghalt egy magyar költő: az északi géniuszok cudar elégiása, Nógrád jeles fia, a humor és a szatíra mestere; Mikszáth falubélije, a zsélyi kovács jó értelem ben vett tékozló gyermeke, idős édesanyjának búsképű magzatja, szarvasokkal csatázó legénye. Már jó pár éve elhalkultak isapur dalai, nem üzent mesterük barlang jából, csak szomjazott oázisában. Elmaradtak az Úrhoz szóló fohászok, hisz meghallgatta már könyörgésünket a Mindenható: adott nekünk minisztereket, hóhányókat és zongorahangolókat. Igaz, a fülcimparángatástól és a nyelvátültetéstől a mai napig nem mentett meg ben nünket. S tüskés a mi sorsunk továbbra is. Ám most már valóban fényes küszöbére ültette Zs. Nagyot az Isten. Reméljük, az a bizonyos névjegy is szivarzsebébe került Lajosnak. Az Úr jó értelemben vett névkártyájáról van szó, mellyel a költő beléphet az örökkévalóságba. Mert megérdemli ezt ő, hisz a mindenséggel s önmagá val is dacolva tűrte a rámért szenvedést. S úgy volt az Istennel, akárcsak Balassi, Ady vagy József Attila. Ahogy egy költő lehetett. Aki valahogy mindig készült a nagy útra, de sosem mondott le a sorsvállalásról. A humánum értékeit kereste fanyar humorával is. Egyszerre változott oázissá és hangos barlanggá, derűsen csipkelődő igazságkeresővé. Aki tudott örülni és vigadni, de érezte a veszélyt, a bekövetkezhető katasztrófát is. Megküzdötte a gyarló ember küzdelmeit, a mindennapok keserveit, a költők fájdalmát. Hiányozni fogsz nekünk Lajos. Verseid, szatíráid már régtől hiányoznak. Igaz, amit megalkottál, mindig itt lesz tarisznyánkban; szellemed kesernyésen is beragyogja mindennapjainkat. Alkotásaid elvitathatatlan értéket képviselnek. Bohém mindennapjaid emléke erőt adhat a csüggedőknek. Szenvedéseid látva, s azok miatt elelkeseredve is olyan jó volt megállni néha Zsélyben. Örökké mosolygó idős édesanyádat s kicsi gyermekké vált pajkos nagyfiát figyelve a szülői házban, az ember mindig feltöltődött, s kezdett nem félni a haláltól. Felemelő érzés volt, hogy a búsképű lovag is optimizmust sugárzott a tekintetek mélyéből. Kiürült egy családi fészek: nem szól benne a zsélyi kovács citerája, a költő édesanyjának csengő hangja; nem kínálják a vendéget foszlós pogácsával, mint egykor Mikszáth nagyszüleinél Ebecken. Nem küldenek verset innen a nagyvilágba, mert Zsély község díszpolgára elköltözött. Immár örökre, de úgy, hogy szelleme onnan fentről is beragyoghassa szűkebb és tágabb horizontját a Felvidéknek. Mert szerette ennek népét, akárcsak Mikszáth a jó palócait, a tót atyafiakkal együtt. Isten veled, Lajos. Egyik versed sorai jutottak hirtelen eszembe. Most, hogy elmúlásod s hiányod még fel sem fogtuk, hadd idézzem búcsúzásul ezeket a sorokat: Elfogytak már a bárgyú látomások. Váratlanul zuhog reám az átok. Tavalyi szélben lépek, kék viharban. Ezüst madarak sírnak a hajamban. Langyos homály a részeg réteken. A hegytetőn egy angyal énekel. 11

12 Nekrológ Katedra Szilágyiné Hodossy Zsuzsanna PhD Alkalmazott nyelvész, főiskolai tanár Jó tanítónk: Szépe György szeptember 12-én megszűnt Szépe György földi élete. Következő írásomban szeretnék főhajtással emlékezni Szépe György tanár úrra, akit nemcsak Magyarországon, de a világon sokfelé, Európában, Szlovákiában, a Felvidéken is sokan ismertek, tiszteltek. Nemcsak a MANYE alapító elnökétől, a magyar és a nemzetközi nyelvtudomány kiemelkedő egyéniségétől búcsúzunk, hanem olyasvalakitől, aki mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszott: témavezetőként, mesterként, barátként, állandóan új utak keresésére ösztönző, igaz emberként. (Klaudy Kinga, a MANYE elnöke: körlevél ) Elhunyt Szépe György a nyelvész-professzor, a tanár, a tanító. Sokunk számára tanító elsősorban, mert Szépe Györgytől mindig tanult az ember, legyen az tanítvány, kolléga, barát: igényes szakmai tudást, türelmet, megértést, meglátni az értéket minden tanítványban, s tudni felszínre hozni azt. Tanító, mert szívügyének tekintette az alkalmazott nyelvészet: nyelvpolitika nyelvoktatással kapcsolatos kérdéseit is. Szeretném felidézni azt a munkát, amit 1973-ban az Oktatási Minisztérium megbízására a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként végzett a közoktatás fejlesztésének előkészítésében, a közoktatásra vonatkozó feladatok kidolgozásában. Az Elnökségi Közoktatási Bizottság albizottságai kidolgozták a közoktatás távlati fejlesztésének alapkoncepcióját. Szépe György a nyelvi és kommunikációs nevelésben tett a napjaink többnyelvűségi céljainak megvalósításához is méltó és nagyon időszerű javaslatokat. Egy dokumentumkötetben adták közre elképzeléseiket, terveiket az általános műveltség tartalmáról és szintjeiről. Marx György javaslatára első helyen szerepelt az anyanyelvi és az idegen nyelvi nevelés cél és feladat rendszere, hangsúlyozva a nyelvi kommunikációs készség fejlesztésének fontosságát. Az oktatási gyakorlatban is hasznosítani akarták az anyanyelvi és idegen nyelvi nyelvészeti kutatások eredményeit (A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásai és ajánlásai a távlati művelt- ség tartalmára és az iskolai nevelőtevékenység fejlesztésére, , 1976). Szépe György az idegen nyelvek elsajátításában az anyanyelvi képesség kiterjesztése szempont alapján hangsúlyozta az idegen nyelvek oktatásának elsősorban gyakorlati, tevékenykedtető jellegét. Bizottsága javaslatot tett a nyelvtanulási gyakorlatnak megfelelő iskolai óraelosztásra, az óraszámok tanulói tevékenységgel való összhangba hozására. Az orosz nyelv elsajátítása mellett egy másik idegen nyelvből (valamelyik világnyelv vagy a szomszédos országok nyelvei) megfelelő szintű alapismeretek iskolai megszerzésének biztosítására buzdítottak. Az idegennyelv-tanulás eredményessége érdekében, fejlődés-lélektani, pszicho-lingvisztikai, szocializációs tényezőket is figyelembe véve az első idegen nyelv tanulását minél korábban, lehetőleg 8 éves korban, a második idegen nyelvét 6. vagy 7. osztálytól tartották megvalósíthatónak a közoktatásban (Szépe, 1980). Tanító, mert szívén viselte a tanítóképzés ügyét is. Úgy tartotta, a tanító magas szintű képzése adhatja meg a biztos hátterét gyermekeink eredményes nyelvi (anyanyelvi, idegen nyelvi) fejlesztésének. Szakmai és emberi segítőnk volt a tanítók, óvodapedagógusok számára tervezett korai nyelvfejlesztő mesterfokozat létesítési folyamatában. Engedjék meg, hogy idézzem a Magyar Rektori Konferencia Pedagógusképző Bizottsága számára írott ajánló levelét: A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete nevében írok olyan ügyben, amely mélyreható változást jelenthet a magyarországi idegennyelv-tanításban, illetve az ahhoz elengedhetetlenül szükséges nevelőképzésben. Levelünknek az adja meg az időszerűségét, hogy a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kara 14 társ-intézménnyel együttműködve a tanító-és óvóképző B.A. felsőoktatási fokozatra épülő korai inklúzív nyelvfejlesztő M.A. program létesítését tervezi. Egyesületünk az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének Idegen Nyelvi Tagozatával együtt 2005-ben vitafórumot tartott, amelyen a tervezett M.A. program konzorciumának tagjai ismertették elképzeléseiket, szakmai érveiket a korai nyelvfejlesztésnek és a vele kapcsolatos nevelőképzésnek a legfontosabb kérdésköreivel kapcsolatban. A következő előadás-lista szemlélteti a közös ügy tartalmi mozzanatait, valamint a megvalósításban megnyilvánuló országos szakmai összefogást: Szilágyiné Hodossy Zsuzsanna főiskolai tanár (Szent István Egyetem, Alkalmazott Bölcsészeti Kar): A gyermekeket idegen nyelvre tanító pedagógusok képzése Magyarországon; Petőcz Jánosné főiskolai tanár (Apor Vilmos Katolikus Főiskola): A gyermekeket idegen nyelvre tanító pedagógusok képzése Európában; Lőrincz Ildikó egyetemi docens (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Főiskolai Kar): A nyelvtanító speciális kompetenciái, H. Szabó Sára (Kaposvári Egyetem, Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolai Kar): A nyelvi tartalom speciális kérdései a korai idegennyelv-tanításban, -tanulásban; Lipócziné Csabai Sarolta (Kecskeméti Főiskola, Tanítóképző Főiskolai Kar): Az irodalomtudomány, az idegen nyelvű (gyermek)irodalmak és az irodalomdidaktika helye és funkciója a nyelvtanítók képzésében; K. Szabó Ilona (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Főiskolai Kar): Med-program Leedsben a gyermekeket angol nyelvre tanító pedagógusok számára; Kovács Judit főiskolai docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar): Nyelvpedagógusok és tanítók a két tanítási nyelvű általános iskolák alsó tagozatán; Ujlakyné Szűcs Éva (Kecskeméti Főiskola, Tanítóképző Főiskolai Kar): A gyakorlati képzés helye és szerepe a nyelvpedagógus tanítók képzésében. Egyesületünk XVI. Kongresszusán (Gödöllő, 2006) kerekasztal-vitát szenteltünk a témának Életkorhoz illeszkedő nyelvpedagógia nyelvtanítóképzés címmel. A XVII. Kongresszuson (Siófok, 2007) témánk a Tartalomalapú nyelvoktatás kerekasztal-vita része volt. Idei kongreszszusunkon (Budapest, 2008) szintén tervezünk hasonló kerekasztal-vitát. A fentiekhez hozzátesszük, hogy az Európa Tanács Közoktatási Bizottsága a Közös európai referencia-keret című nevezetes dokumentumában (2002-ben) hangsúlyozta a gyermekek nyelvtanulásának szerepét a többnyelvűségi kompetencia alapozásában, az interkulturális nevelésben és az egész életen át tartó 12

13 Katedra Nekrológ/ Egészségvédelem tanulás folyamatában. Az Európai Közösségek Bizottságának új stratégiája pedig megállapítja, hogy a korai életkorban folytatott nyelvtanulás csak akkor eredményes, ha a pedagógusok külön képesítést kapnak a gyermekek nyelvtanítására, s felkérik a tagállamokat az idegennyelv-pedagógusképzés rendszerének felülvizsgálatára, az életkorhoz illeszkedő nyelvpedagógus-képzés kidolgozására. (Brüsszel, COM.) A mi felfogásunk szerint jelenleg Európában a korlátozott interkulturális kommunikációs készségekkel rendelkezők elszigetelődnek; ezért kiemelt területnek kell tekintenünk a többnyelvű kompetencia megalapozását: a gyermekek inklúzív, interkulturális fejlesztését. A fejlesztésben minden gyermek számára sajátos nevelési igényének és tehetségének megfelelően biztosítani kell az részvételt egyéni képességének és fejlődési ütemének megfelelő módon. Elengedhetetlen olyan inklúzív nyelvfejlesztő szakemberek kiképzése, akik képesek a korosztály nyelvfejlesztésének kutatására, valamint az életkorhoz illeszkedő tananyagok és módszerek kutatására. Támogatjuk a konzorcium M.A. tervezetét, vagyis olyan pedagógusok képzését, akik az életkorhoz illeszkedő kompetenciákkal: ismeretekkel, képességekkel és attitűdökkel rendelkeznek a 3 12 éves tanulókat nevelő/oktató pedagógusok felkészítésében. Ezen pedagógusoknak képesnek kell lenniük integrált osztálytermi környezetben megalapozni a tanulók interkulturális többnyelvű képzését, szükség esetén ellátni a korai két tannyelvű iskolai feladatokat, s bekapcsolódni a korai inklúzív nyelvfejlesztés nemzetközi programjaiba is. Meg vagyunk győződve, hogy a létesítendő M.A. felsőoktatási fokozat egyik legjobb folytatása lesz a már meglevő óvodapedagógus és tanító B.A. felsőoktatási fokozatnak, mivel illeszkedik az európai felsőoktatási térség igényeihez, figyelembe veszi a referencia-kereteket. Tanító volt, mert úgy tudta közvetíteni polihisztori tudását, személyiségét, hogy tanítványait magával ragadta abba a hatalmas szabad világba, amit csak biztos tudással és Szépe Györgyéhez hasonló személyiséggel ismerhet meg az ember. Tanítványok, doktoranduszok, kollégák sokasága érzi most azt a hiányt, amit távozásával maga után hagyott. Nyugodjék békében! Irodalom Szépe György (1980). A nyelvi és kommunikációs nevelés fejlesztése. In: Rét Rózsa (szerk.) Műveltségkép az ezredfordulón. Kossuth Kiadó: Budapest, pp Lukács Mária Alkoholhasználat a várandósság ideje alatt Az alkohol káros hatása egyértelműen bizonyított. Összefüggésben áll a teratogenézissel, ami a szervek, gerinc, végtagok kisebb-nagyobb fejlődési rendellenességét jelenti. A terhesség korai szakaszában mind a mérsékelt, mind a nagyobb mértékű alkoholfogyasztás akadályozhatja a magzat növekedését, fejlődését. Ritkán fogyasztott kis mennyiségű alkohol nem, viszont gyakran fogyasztott kis mennyiség már magzati károsodást, növekedési visszamaradást eredményezhet. Ha az anya a várandósság előtt nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt, az olyan jellegű károsodást okozhat a szervezetében, mely kedvezőtlenül hathat a magzat fejlődésére. Viszont ha az anya a terhesség ideje alatt nem fogyaszt nagy mennyiségű alkoholt, fejlődési rendellenesség vagy más kórkép nem alakul ki. A magzati alkoholszindróma az anyai alkoholfogyasztás következtében létrejövő rendellenességek együttesének összefoglaló neve. A kórkép súlyossága szerint magzati alkoholhatásról (FAE), magzati alkoholszindrómáról (FAS) vagy egyéb, az alkohollal összefüggő mentális zavarokról lehet beszélni. Súlyos alkoholfüggők újszülöttjeinél 32%-ban mutathatók ki veleszületett rendellenességek, szemben az absztinensek 9%-ával és a közepes ivók 14%- ával. Az alkoholizáló nők között magas a spontán abortuszok száma is. A fejlődési és növekedési elmaradás már a magzati korban tapasztalható, majd folyamatos elmaradás áll fenn a testhosszban, testsúlyban és a fej körfogatában. Az arc fejlődésében tapasztalható elmaradások: a rövid szemrés, belső szemzugot fedő bőrredő, vékony felsőajak, gótikus szájpad, gyengén fejlett arccsont, a fülek mélyen ülnek, a fülporc szegényesen formált, alacsony homlok. Egyéb tapasztalható károsodások: a homlok és szemöldöktáji erős szőrnövekedés, a szemizom bénulása, szívhibák, kisízületi és végtag-rendellenességek, lassú fejlődés és szellemi elmaradás, mely a határesettől egészen a súlyos formáig változhat. Kutatási adatok szerint a magzati alkoholhatással (FAE) születettek száma háromszorosa a magzati alkoholszindrómával (FAS) születettekének. A FAE elnevezést korábban azon újszülöttek esetében használták, akiknél a FAS klinikai jelei közül nem volt mindegyik kimutatható, de fejlődési hiányosságokat, viselkedési, beszédkészségi problémákat mutattak, vagy az összes FAStünet megfigyelhető volt, de enyhébb formában. Ez az egyértelmű meghatározásban problémát jelentett, ezért bevezették az alkohollal kapcsolatos idegrendszeri rendellenesség (ARND) és az alkohollal kapcsolatos születési rendellenesség (ARBD) kifejezéseket. Az ARND a várandós időszakban fogyasztott alkohol hatására a gyermekekben kialakult funkcionális és szellemi károsodásokat, így a viselkedési és kognitív rendellenességeket írja le, ide tartoznak a tanulási, számolási nehézségek, gyenge impulzuskontroll, memória- és figyelemzavarok, elégtelen helyzetmegítélési képesség. A terhesség bármely időszakában rendszeresen fogyasztott alkohol az ARND, súlyosabb esetben FAS kialakulásához vezethet. Az ARBD a szervrendszer és különböző csontfejlődési rendellenességek, leírására szolgál, mint például szívrendellenességek, vese, csontfejlődés, hallási rendszer hiányosságai. Az ARBD kialakulásában a terhesség első trimeszterében rendszeresen fogyasztott alkohol játszik szerepet. Ahogyan a felnőtt emberek esetében, úgy az újszülötteknél is, akik közvetlenül a szülés előtt is alkoholhatásnak voltak kitéve, születésük után alkoholmegvonási tünetek alakulhatnak ki. Ezek a tünetek a következők lehetnek: sírás, ingerlékenység, gyenge szopás, remegés, alvásszegénység, fokozott izzadás, emelkedett légzésszám. Ezek a tünetek akár tizennyolc hónapos korig is fennállhatnak. 13

14 Stafétabot Katedra Minek, vagy inkább kiknek köszönheted sikerekben gazdag életpályádat? Elsősorban annak, hogy bár szerény körülmények között, de harmonikus családi környezetben, testvéreimmel együtt nagy szeretetben nőttünk fel. Édesanyánk egész életében a családi fészek melegét őrizte, édesapánk pedig szorgalmas iparosként tartott el bennünket, miközben frontkatonaként nemcsak a háborút kellett átvészelnie, hanem a kemény hadifogságot is. Tehetséges ember volt, fiatal korában szeretett volna ő is tanulni, de az akkori körülmények neki ezt nem tették lehetővé. Valószínűleg ezért is szorgalmazta, hogy mi mindnyájan továbbtanuljunk. Marika húgom pedagógiát végzett, Párkányban tanított, de sajnos korán, 38 évesen meghalt. Valikát, aki 66 évet élt, a közelmúltban veszítettük el, ő közismert és megbecsült rádiós volt. Jóska öcsém ma is Füleken él a családjával, pár évvel ezelőtt a város polgármestereként ment nyugdíjba. Jóskát is régóta ismerem, viszont Marika kolléganőm volt, Valikához pedig évekig tartó őszinte barátság fűzött. Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy nagyon jó testvérek voltatok, illetve gyermekeiteket is máig összetartó család. De honnan jött a másik ösztönző erő a tanulásodhoz? Közhelynek tűnhet, ha azt mondom, az iskolától, de a mi esetünkben ha jól tudom, egy évben és egy hónapban születtünk mindketten, 1938 áprilisában nem olyan magától értetődő ez, mert mi Csicsay Alajos Agócs Zoltán professzor, a nemzetközileg ismert szaktekintély A gazdag történelmi múltú Fülek messze esik a Dunától, ám a város egyik szülötte, Agócs Zoltán mégis a Duna-hidak építőmérnökeként vált világszerte (el)ismert szaktekintéllyé. a háború után kezd(het)tünk el újra elemi iskolába járni, szlovákba persze, mert más nem volt. Rám, illetve fogékonyságomra és szorgalmamra egy Klinda nevű szlovák tanító figyelt fel elsőként. A felső tagozatból (akkor polgári iskolának hívták), ahol már magyarul tanultam, valószínűleg a matematika miatt, amihez eléggé korán vonzalmat éreztem, Kálosi és Vassányi tanáraimra emlékszem. Azonban volt nekem egy kiválóan művelt keresztapám, Kapsa Jenő, a füleki zománcedénygyár gépészmestere, aki nagyban befolyásolta vonzalmamat a műszaki dolgok iránt. Az viszont, hogy szerkezetekkel foglalkozó építőmérnök lettem, főleg a losonci tanáraimnak köszönhető. A Felső Építőipari Szakközépiskolában, 1957-ben kitüntetéssel érettségiztem, ahol akkoriban többek között jól képzett és elismert mérnök-tanárok is tanítottak, mint Kozma Géza, aki feltárta előttem a statika és az építőmechanika rejtelmeit, meghatározva ezzel az egész szakmai életutamat. Csodáltam Brocko Gyula tanárom eleganciáját, aki gyönyörűen rajzolt, s közben folyton operaáriákat dúdolt. Ilyen előzmények után kerültem a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának az Acél- és Faszerkezetek Tanszékére, amelynek vezetője Tesár professzor úr volt, a pozsonyi Új híd acélszerkezetének atyja. A mérnöki diploma megszerzése után, december 1-jén lettem e tanszéken tanársegéd. Itt éltem le majdnem fél évszázadig tartó aktív szakmai életemet. Végül is oktató lettél, azaz tanár. E tekintetben hogyan bontakozott ki a karriered? Az egyetemen kiváló oktatóim voltak, s én már harmadéves koromban tudományos segéderőként bekerülhettem közéjük. Mint a legtöbb pályakezdő, tanársegédből aztán adjunktus lettem, 1982-ben egyetemi docens, rá nyolc évre pedig professzor és az építőmérnöki kar dékánhelyettese, majd 1994-től két időszakban tanszékvezető tanár. A rendszerváltást követően, rengeteg küzdelem árán, mint sok más mellőzött kollega előtt, előttem is megnyílt a világ. Bár idősebb korban, de végül is ott találtam magam a hazai és az ország határain túli tudományos és szakmai társaságokban. Szakmai (ön)életrajzodban olvasható, hogy fő tudományos és kutatási területed a kötélszerkezetek elméleti és szerkezeti kérdései, valamint az acélszerkezetek diagnosztizálása és rekonstrukciója. E témakörben huszonhárom kutatási feladat szerzője, illetve társszerzője vagyok, valamint tizenhárom egyetemi jegyzeté és négy monográfiáé. Számos hazai és külföldi tudományos értekezlet előkészítő bizottságának voltam elnöke, illetőleg tagja. Úgy érzem, ezek csak töredékei a rengeteg időt és szellemi energiát igénylő életutadnak, de mi az, ami egy kutató-tervező mérnöknek igazi örömet ad? Néhány perc, sőt másodpercek alatt hatalmas szerkezet(ek)et lehet kigondolni, de utána jön a keserves időszak: a szerkesztés, a pontos statikai számítások. Az öröm viszont akkor következik be, amikor egy-egy műtárgy megépül. Sorsom úgy hozta, hogy a persei temető ahol az őseim is nyugszanak acélvázas ravatalozójától kezdve a Duna-hidakig, majdnem minden típusú szerkezettel tudtam foglalkozni. Legtöbbet a pozsonyi ferdekábeles Új híd tervezésénél tanultam Tesár professzor vezetése alatt. A hidat 1972-ben adták át a forgalomnak. Itt jegyezném meg, hogy a híd mint építmény az emberiség egyik legnagyszerűbb találmánya, hűen tükrözi egy-egy korszak műszaki fejlettségét. Az építés mestersége és művészete (nemcsak a hidaké) eredetileg teljesen az építőmesterek kezében volt. Az építőés építészmérnöki szakma kezdetben egy volt, csak a legújabb korban kezdett szétválni. Ma az építmények többségét nem egyetlen ember tervezi, ma ez már csoportmunka, melyben a tervezők kö- 14

15 Katedra Stafétabot zös célja olyan szerkezeteket létrehozni, hogy összhangban legyen bennük a célszerűség, a biztonság, a gazdaságosság, az esztétikai megjelenés, és hogy megfeleljenek a környezetvédelmi követelményeknek. E szempontok alapján már a tervezési folyamat elején a szerkezeteket ki kell találni a legapróbb részletekig. Mérnöki pályára készülő hallgatóimnak nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy az építő és az építész egyaránt alkotásra született. Hogy ki a művész és ki a tudós, azt ma nagyon nehéz meghatározni. A hazai és külföldi kitüntetéseket, díjakat, amelyeket pedagógiai és tervezőmérnöki munkádért kaptál, hosszú lenne felsorolni, de legalább a kiemelkedőbbeket említsük meg. A legnagyobb elismerést a pozsonyi Apolló híd szerkezetéért kaptuk közösen Maťaščík és Chladný mérnökprofesszor barátaimmal. Ezt a hidat az Amerikai Építőmérnökök Szövetsége is második díjjal jutalmazta. Ami leginkább meglepett, az a Szlovák Írószövetségtől kapott Irodalmi díj, az Assessment and Refurbishment of Steel Structures című monográfiáért, amit a Spon Press, London and New York kiadó adott ki. Ha rangban nem is, de számomra épp ekkora megbecsülést jelent Párkány és Esztergom város különdíja a Mária Valéria híd újjáépítéséért. E híd újjáépítésével már 1968-ban kezdtem foglalkozni. Mint már említettem, a lánytestvéreim e keresztneveket viselték, talán ezért is lett a híd sorsa személyes szívügyem ben néhány tanszéki kollégámmal átfogó diagnosztikai vizsgálatot végeztünk, amely kimutatta, hogy a negyvenöt éve romokban álló híd megmaradt részeit kisebb javításokkal fel lehet használni. A felújítására mégis négy változatot dolgoztam ki, melyek közül a régió lakosai az eredeti, úgynevezett nosztalgikus alak újratervezését kérték. Az egyik helyi civil szervezet társelnökeként én is erre szavaztam, mert úgy véltem, ez harmonizál leginkább a fölötte álló építményekkel, meg persze nemcsak a nosztalgia, a régió történelme is erre ösztönzött, azt is mondhatnám, kötelezett bennünket. Én meg örülök, hogy képességeimmel, szaktudásommal hozzájárulhattam a két ország lakossága egymáshoz való közeledéséhez, és e munka folytatásaként közreműködhettem kilenc Ipolyhíd újjáépítésének tervezésében is. Tehát nem véletlen, hogy ban az MTV Mindentudás Egyeteme ismeretterjesztő sorozatának te voltál az első szlovákiai magyar előadója. Ám tévedés ne essék, azért nem ez alapozta meg (el)ismertségedet a földkerekség (híd)építőinek világában óta vagyok tagja az IASS Héj- és Térbeli Szerkezetek Nemzetközi Egyesületének. Itt olyan nagyszerű emberekkel találkoztam, mint például Kawaguchi és Schlaich professzorok, és azóta rendszeresen, majdnem évente találkozunk ben kéthetes előadói útra hívtak meg Japánba, amihez négy ismert japán professzor ajánlása kellett ban Szingapúrban a kötélszerkezetekről tartott előadásom után hasonló szerkezetek tervezésére kaptam meghívást Indiába. Kétszer jártam Kínában, 2007-ben az indiai Bangalóre városban zajlott a Szerkezetépítő Mérnökök 2. Világkongresszusa, s ott, mint meghívott előadó, két szekcióban vezettem tárgyalásokat, néhány éve pedig a mexikói Acapulcóban üléseztünk. Összeszámoltam, eddig négy kontinens tizenhét országának egyetemein fordultál meg szakmai értekezleten, némelyik helyen két alkalommal is. Ez nem kis szellemi és fizikai megterheléssel járhatott. Vajon a szakmai dolgokba való mély beleélés mellett jutott-e időd kulturális élmények szerzésére is? Hát persze. A szakmai találkozóink szinte mindig vagy világkiállításokhoz, vagy olimpiai játékokhoz kötődtek, s adódott alkalom különféle kirándulásokra is, mint például a kínai nagy fal és a terrakotta hadsereg megtekintésére, láttam Sanghaj hatalmas fejlődését, de például Acapulco gyönyörű környékéből feleségem, aki velem volt, többet láthatott, mint én. Ott ugyanis nemcsak előadtam, hanem a tárgyalást is vezettem. Az építészeten kívül melyik művészet áll közel hozzád? Pozsonyban évtizedeken keresztül bérletünk volt a Filharmónia hangversenyeire, szeretem a zenét, ami nagyon hiányzik az életemből, de sajnos nem tanultam meg élvezhetően játszani semmilyen hangszeren sem. Zongorát szerettem volna, de szüleim hegedűt vettek, így a zeneórák helyett maradtak a galambok, a nyulak dédelgetése és a focizás a templomkertben. Ma is nagy futballrajongó vagyok, de ismert okoknál fogva nem merek kimenni a stadionba, így hát ülünk a képernyő előtt, és feleségemmel együtt drukkolunk valamelyik csapatnak. Kedves feleséged is szakmabeli? Nem. Katalin nyugdíjba vonulásáig a Szlovák Filharmónia kórusában énekelt. Az egyetemi tanulmányaim végeztével, a promócióm napján, 1962 novemberében kötöttünk házasságot, tehát éppen ötven esztendeje. A stafétabot -ot kinek sike-rül(t) átadni? Katalin lányunk gyerekkora óta szépen rajzolt, képzőművészeti körbe járt, vonzotta őt a zene. Hegedűvel próbálkozott, de nem szeretett gyakorolni, így az építészmérnöki karon végzett Pozsonyban. Építészként dolgozik. Zoltán fiunk építőmérnök lett, az én volt tanszékemen tanársegédként indult, de népes családját (három fiú és egy kislány) tanári fizetésből nálunk nehéz lett volna eltartani, ezért statikusi állást vállalt. Hat unokánk közül (III.) Zoltán és Viktor az építőmérnöki karon tanulnak, szakmai téren talán még velük is sikerül majd együttműködnöm. Tanári pályámon sok kiváló fiatalt oktattam-neveltem, számos diákkört, nyolcvanöt diplomamunkát vezettem, a legjobbak közülük PhD tudományos fokozatot is elértek. Az egyetemeken nemigen jön számításba a diák nemzetisége, de én általában tudtam, ki milyen nyelvi nevelésben részesült. Véleményem az, hogy mindenki tanulja meg magas szinten a saját anyanyelvét, azaz tanítsák meg vele, mert az ember leginkább csak általa tudja megérteni a legösszetettebb fogalmakat, gondolatokat. Min dolgozol mostanában? Negyvenkilenc év után az Acél- és Faszerkezetek Tanszékről mentem nyugdíjba. Ma már csak meghívott tanárként tartok előadásokat. Naponta bejárok Szencről Pozsonyba. Egy acélszerkezeteket tervező és gyártó cégnél vagyok szaktanácsadó és felelős tervező. Kitűnően érzem magam a volt diákjaim között. Vanko mérnök kollégámmal megterveztük a pozsonyi Téli Stadion új acélvázát, tavaly fejeztük be a Dévényújfalut Schlosshoffal összekötő kerékpár- és gyaloghíd tervét, 2012 szeptemberében történt a híd átadása ben a diplomamunkám témája a pozsonyi Öreg híd újjáépítése volt. Korszerű acélgerenda hidat terveztem, most, ötven év után újra ennek a hídnak a rekonstrukcióján (is) dolgozom. Itt túlszárnyaltuk azokat a japánokat, akik a világ legnagyobb hídját, az Akashi Kaikyo-t 28 éves előkészítő munka után építették meg. Én szeretnék még 2015-ben átsétálni az új Öreg hídon a ligetfalui Duna-partra. 15

16 Visszatekintés Stirber Lajos A Komáromi Magyar Gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében (a 20. század 50-es és 60-as éveiben) A ma iskolája levetette régi intellektuális, humánus jellegét, és az élet számára készíti elő általános, politechnikai és szakműveltséggel a fiatalságot. (Bertók Imre iskolaigazgató) A bencés gimnáziumban az március 31-én befejezett iskolai évet követően megszakadt a magyar nyelvű oktatás ben vége lett ugyan a második világháborúnak, de Komáromot ismét Csehszlovákia kapta meg. Aki magyarnak vallotta magát, aki magyar létére nem szlovakizált, azt állampolgári jogaitól megfosztották, és hontalanná vált. A magyar gyermek nem tanulhatott anyanyelvén, magyar tannyelvű iskolát nem nyitottak. Fordult azonban a történelem kereke és augusztus 31-én az Új Szóban az alábbi hirdetés jelent meg: Új Szó-hirdetés Már 1950 nyarán kezdett terjedni a hír, hogy Komáromban megnyílik a magyar gimnázium. A hír hallatán sokan hitetlenkedtek, maga a szlovák gimnázium igazgatója is azt mondta augusztusban, hogy szó sincs róla, amíg ő itt van, ebben az épületben a volt bencés gimnáziumban magyar gimnázium nem lesz! Igaza volt, addig nem is lett. De Červenka ment, a magyar gimnázium jött. ( ) A csoda megtörtént. A szélesre tárt kapukon özönlött a magyar fiatalság, és a lelkes fiatal pedagógusgárda megvalósította a lehetetlent: a semmiből teremtett iskolát. ( ) Az iskola a volt bencés gimnázium jogutódjaként nemes hagyományokat örökölt: a tudományok művelését, a művészetek ápolását, a tudásszomjat és a tanulni akarást. Az idézet a Selye János Gimnázium Komárom, Emlékkönyv 60. című kiadvány Iskolánk történetének első évtizedei című fejezetéből való, amelyhez a kiadvány összeállítója Fónad Ilona a következőket fűzte hozzá: E fejezethez Horváth József a 2000-ben és 2005-ben megjelentetett Emlékkönyvekbe írt visszaemlékezései szolgáltak forrásul. Horváth József és Godány Júlia, a Budapesten frissen végzett két tanár, szeptember nyolcadikán a tanárok közül elsőként jött az iskolába. Horváth József a komáromi bencés gimnáziumban érettségizett; ő tulajdonképpen hazajött. Majd évtizedeken át ő volt az iskola igazgatója. Az intézmény első évtizedéből Évkönyvekre nem leltem, így most egy másik öszszefoglaló munkából idézek: Emlékkönyv 100, , Selye János Gimnázium. A kiadvány Az újrakezdés időszaka című fejezetben a szerző neve nincs feltüntetve találtam a következőket: A tantárgyak sora érdekesen alakult. A ( ) magyar nyelv, szlovák nyelv, matematika, fizika, biológia, testnevelés ( ) mellett jelen van 1950/51-ben a latin nyelv és az esztétika mint kötelező, a reál osztályokban kötelező nyelv a francia. Humán és reál osztályokban egyaránt van orosz nyelv, rajz, zenei nevelés. A visszaemlékezők szerint a zenei nevelést Mózsi Ferenc és Sarlós Józsefné tanították. ThDr. Erdélyi Géza, aki az 1953/54-es tanévben érettségizett, a Komáromi Öregdiák a Gimnázium Baráti Körének hírlevele hasábjain komáromi diákéveire visszaemlékezve egyebek mellett ezt írta: A maradék Magyarország számos híres iskolájából összesereglett sok száz diák ( ) fölfedezte a páratlan lehetőséget: tovább gazdagítani, fejleszteni az iskola hagyományait, egymásba ötvözni Patak, Beregszász, Sátoraljaújhely, Debrecen, Kassa, Rimaszombat, Csurgó, Pozsony stb. szellemét, hozzáadva a sok tehetséges ifjú bontakozó lelki-szellemi kincseit, a Felvidék lelkiségét. Az írókat és irodalmárokat termő, többnyire református, erős hitű bodrogközi és ungi ifjak látásmódját, a gömöriek, borsiak, művészi hajlamát, a palócok kemény hűségét, a csallóköziek vitalitását, a tömegmagyarság megtestesítő erejét. A tánccsoport Takács András, a jeles néptáncos és koreográfus, a szlovákiai magyar Katedra néptáncmozgalom elindítóinak egyike, a (rövid ideig) szintén komáromi gimnazista pedig így emlékezik: Az 1950-es nyári iskolai szünet után bennünket már nem fogadott be Magyarország. ( ) Én Miskolcon is általános gimnáziumba jártam, így Komáromba vettem az utamat. ( ) A sok helyről összekerült diáksereg azonnal nagyon élénk mozgalmi életet kezdett. Én tánccsoportot szerveztem, az első magyart Szlovákiában; mivel szükség volt tanári pártfogóra, később vezetőre: Tomaschek Máriát nyertük meg. ( ) igazában kultúrcsoport voltunk nemcsak táncoltunk, szavaltunk, énekeltünk; később az éneklőcsoportnak és a saját zenekarnak Mózsi Ferenc tanár lett a vezetője. ( ) Már november végén, a gimnázium hivatalos megnyitása után jó műsorral, martosi viseletben, óriási sikerrel szerepelt a tánccsoport is. ( )»Felcsaptam művésznek«, elmentem táncosnak a Szlovák Állami Népművészeti Együttesbe. De a tánccsoporthoz ( ) ben is visszajártam. Ekkor valósult meg a Martosi lakodalmas betanítása is, mellyel ( ) a magyar csoport járási és kerületi alkotói versenyt nyerve eljutott a szlovákiai fordulóba Kassára is, ahol ( ) a Trenčan táncegyüttessel megosztott nagydíjat nyert. Kassán a színházban 1952-ben a csoport eljutott a Pozsonyban a Csemadok III. Országos Közgyűlése alkalmából ( ) megrendezett első országos méretű magyar népművészeti seregszemlére is. A siker akkora volt, hogy a vendégszereplést a nyár folyamán meg kellett ismételni július 4-én a pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnázium énekkarával és a Csemadok helyi szervezete nagy létszámú vonószenekarával a pozsonyi várkert szabadtéri színpadán mintegy nyolcezer néző előtt közös műsor valósult meg. ( ) a műsort Ág Tiborral együtt szerveztük. A komáromi gimnázium színeiben ekkor táncoltam utoljára. Pozsonyi fellépés 1952-ben 16

17 Katedra Méry Józsefné Tóth Margit neves néprajzosunk, a tánccsoport szólistáinak egyike így emlékszik vissza: A»nagyok«érettségi után elmentek, így a tánccsoport újra bővült, főleg a pedagógiai iskola diákjai és az»újoncok«köréből. ( ) Betanultuk a Csusszantóst és az Üveges táncot is, amelyekhez népes énekkar is tartozott, főleg a pedagógiai iskola növendékeiből. Így együtt a cigányzenekar kíséretével valóban nagyon hangulatos volt ebben az időben az iskola együttesének műsora. ( ) Nem hagyhatom ki a kitűnően zongorázó Koncsol Lászlót, aki a zenét szolgáltatta a próbáinkon, de előfordult, hogy a fellépéseken is ő kísérte a tánccsoportot és a szólisták műsorát, főleg, ha kisebb faluban szerepeltünk. Hadd egészítsem ki a fentieket: az idézetben említett pedagógiai iskola a gimnázium épületében a második emeleten lévő óvónőképző volt, amely 1951-től tíz éven át működött Komáromban. Hogy a tisztelt olvasó az ifjabb nemzedék is teljesebb képet kapjon az 50- es évek gimnáziumáról, gimnazistájáról, az iskola akkori zenei életéről, egy újabb visszaemlékezőtől, Jakabné Lelkes Ilonától, a lelkes néptáncosok egyikétől idézek: Majd új divatot teremtettek az ún. Jampecek. Szűk csőnadrág, a zakó gallérja erősen hátracsúsztatva, hosszú haj. Nekünk tetszett. Bizonyos lázadásnak tartottuk a viselkedésüket, a viseletüket, tiltakozásul az»egyenlősítés«, az»egyenruhásítás«ellen. Mások voltak. Szerették a divatos zenét, és mindegyik nagyon jól táncolt. A zenekari felállásból gitár, 2 klarinét, szaxofon, hegedű, dob, trombita ítélve az együttes bizonyára az akkor divatos dzsessz zenét művelte. Jampecek Ismét a visszaemlékező: A gimnáziumnak csupán a VII. és VIII. osztályát járhattuk Komáromban, de ez a két év jelentette számunkra a fiatalságot: volt Mikulás-estünk, diákbálunk az aulában, szalagavatónk. Hamarosan új szelek kezdtek fújni: szovjet mintára kötelező lett a szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra való nevelés. 1954/55-től új tantárgyakat vezettek be: a logikát, pszichológiát, asztronómiát, a mértani rajzot; a felsőbb osztályokban pedig a katonai előképzést, továbbá Csehszlovákia és a Szovjetunió alkotmányát. Bizonyára ekkor szorult ki a tantárgyak közül a rajz és a zenei nevelés. Mikorra magam is az intézmény diákja lettem (1956), már a rajz és a zene nem volt a tantárgyaink között. Nem volt szükség érzelmi nevelésre, hiszen a világ két ellenséges táborra szakadt, aminek következtében bármikor kirobbanhatott volna egy újabb világháború. A tanügyön, a nevelési rendszeren fokozatosan eluralkodik az a technokrata szemléletmód, amelytől iskolai nevelési rendszerünk sajnos a mai napig képtelen szabadulni. Az 1960/61-es tanévtől ismét az Évkönyvek nyújtanak betekintést az 1953 szeptembere óta közös igazgatás alá tartozó alap- és középiskola, a 11 éves iskola életébe. Az Évkönyv Bevezetőjében írja Bertók Imre igazgató: A ma iskolája levetette régi intellektuális, humánus jellegét, és az élet számára készíti elő általános, politechnikai és szakműveltséggel a fiatalságot. Vagyis, a művészetekre és a művészetekkel való nevelés az ún. kulturális tevékenységre: a politikai ünnepségekre, a szalagavatóra, a fenyőünnepre, a karneválra, a szórakoztató műsorokra, továbbá az ún. ifjúsági alkotóversenyekre: szavaló-, prózamondó-, táncversenyekre; a szakköri munkára korlátozódott. Szerencsére az intézménynek minden korszakában voltak olyan tanárai, pedagógus egyéniségei, akik felkarolták a tehetséges ifjakat: Szeretnénk, ha tanulóink minél nagyobb részének esztétikai érzéke minél fejlettebb lenne írta Oláh Imréné az 1963/64-es tanév Évkönyvében. A lelkes, rendszeres munkának lett eredménye. Például: a Földes Andrásné vezette tánccsoport eljutott Zselízre is, az országos táncünnepélyre, a Gáspár Tibor tanár úr által felkészített szavalók évtizedeken át az országos élmezőnyhöz tartoztak. A Komáromi Öregdiák hírlevél szeptemberi számában F. Kovács Piroska, az iskola volt tanára Legszebb emlékeim városa című írásában így emlékezett erre az időszakra: Nagyon szerettem tanítani, tanítványaim körében lenni; készülni a szalagavatókra, a ballagásra, Gáspár Tibor árnyékában felkészíteni a szavalóinkat, vezetni a tánccsoportot és érezni, hogy tanítványaim szeretnek. A zene művelése kiváltképpen a zeneiskolát végzett diákok általi zenekarozásban nyilvánult meg. Az 1965/66-os tanév Évkönyvében Gáspár Tibor Iskolánk kulturális életéről címmel egyebek mellett így ír: Ahogy múltak a napok, hetek, úgy tanítványaink szemében is lassan visszatért a remény fénye. ( ) Ekkor született meg az a gondolat, hogy kultúrcsoportunk készüljön fel egy egész estét betöltő műsorral, amelylyel aztán sorba látogatnánk az árvíztől meggyötört csallóközi falvakat. ( ) Visszatekintés Nemcsak táncot, humort és dalt vittek, hanem elvitték iskolánk üzenetét is: hitet és reményt az újjáépítéshez. A kultúrcsoportban éveken át tevékenykedőktől így köszönt el Gáspár tanár úr: még egyszer megköszönjük Harsányi Gizinek, Szabados Zsuzsának, Kómár Gizinek, Jászai Marinak, Nagy Gézának, Kerekes Andrásnak, Farkas Bélának, Sztrecskó Rudinak, Pintér Lajosnak és a többi távozó szereplőnek azt a lelkes munkát, amelyet a magyar kultúra fejlesztése érdekében végeztek. Az 1967/68-as tanév krónikása, Oláh Imréné írta: Ez év tavaszán azért néz csillogó szemmel jövője felé pedagógus és diák egyaránt, mert az új tavasztól a sok korcs hajtás lebotolását reméli. Majd így folytatja: Nekünk, pedagógusoknak az oktatás mellett legfontosabb teendőnk kipuhatolni a tanulók érdeklődési körét és azt a lehető legsokoldalúbban kifejleszteni. Az a tény, hogy osztályaink humán és reál tagozatra vannak osztva, szintén ezt a célt hivatott szolgálni. Mint azt Goda Évának az iskola kulturális életéről szóló írása sugallja, a sok korcshajtás lebotolása nem igazán valósult meg, a két tagozatra való osztás sem lett igazán hatékony. Idézem: A legnagyobb gondot számunkra az okozta, hogy már évek óta nincsen iskolai zenekarunk, amely ( ) a tervezett egész estét betöltő műsorhoz feltétlenül szükséges volna. Számos tanulónk végzett zeneiskolát, ( ) de mivel ott klasszikus zenét tanulnak, nincs kellő gyakorlatuk népzenei számok előadásához ( ). Ezért a következő évben elsőrendű feladatunk a zenekar létrehozása lesz. A gondok ellenére sem maradtak el az újabb kezdeményezések: Ebben a tanévben tanuló ifjúságunk a kiállítások, színelőadások és hangversenyek egész sorát tekintette meg. A szépművészeteket és a zenét nem szeretheti az, aki nem ismeri. Az ifjúságot vezetni kell, hogy megismerje az örök szépet olvashatjuk Oláh Imréné (egyébként matematikafizika tanár) Az 1968/69-es Tanév Krónikája című írásában. Az a katasztrófa, hogy iskolapolitikusaink erre a szintre mindmáig nem jutottak fel! Ugyancsak a krónikás adja nagy örömmel hírül, hogy az elsősök és másodikosok Dobai János kolléga vezetésével bemutatták Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai című színdarabját. Az 1969/70-es Évkönyvben, az iskola kulturális életéről szóló összefoglalójában írja Goda Éva tanárnő: Iskolánk újjávarázsolt, nagy színpaddal rendelkező aulájában délutánonként egymást váltották a gyakorolni vágyó csoportok. Az aula kivilágított ablakain át néha késő estig kihallatszott a harmonikaszó, ének, a táncos lábak kopogása vagy az irodalmi színpadosaink szavalása. 17

18 Alapdokumentum Katedra Az MKP, a Most-Híd és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által közösen megfogalmazott szlovákiai magyar alapdokumentumot a szervezetek képviselői: Berényi József, az MKP elnöke, Bugár Béla, a Most-Híd elnöke és Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője szeptember 24-én írták alá Pozsonyban. Az alábbiakban a dokumentumot olvashatják. A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésének alapfeltételei A 2011-es szlovákiai népszámlálás eredményei szlovákiai magyar szempontból rendkívül kedvezőtlenek. Húsz év alatt magyarral lett kevesebb Szlovákiában, százalékarányunk 10,8-ról 8,5-re csökkent. A szlovákiai magyarok identitásának megőrzése és fejlődése szempontjából elengedhetetlen megfogalmaznunk azt a feltételrendszert, amely közösségünk megmaradásához szükséges. Az alapdokumentum összefoglalja azokat az értékeket és eszközöket, melyek a szlovákiai magyarok jövőjének zálogát jelentik. A megmaradáshoz szükséges minimumról van szó, tehát arról a szintről, amely a legalapvetőbb feltételeket rögzíti a megmaradás és a szlovák magyar viszony kívánatos alakulásának érdekében. Közös értékeink, megmaradásunk feltételei és a fejlődést elősegítő eszközök egyformán fontosak, egymást erősítik és kiegészítik. Közös értékeink Identitás és kötődés A szlovákiai magyarság a magyar nemzet része. Tagjai egyben Szlovákia állampolgárai, az ország társadalmi, politikai és gazdasági rendszerének alkotói is. A szlovákiai magyarság ezer szállal kötődik a magyar kultúrához, történelemhez, hagyományokhoz, és mivel zöme a határ mentén él, a magyarországi gazdasághoz. Szülőföldje Szlovákiában van, és a többségi nemzettel a sok száz éves együttélés okán emberi, rokonsági, gazdasági és kulturális kapcsolatok szoros hálója fűzi öszsze. Szlovákia számára sokféle előnnyel járna, ha értékként, kihasználandó lehetőségként és nem leküzdendő akadályként kezelné az itteni magyarok másságát. A megmaradás feltételei A nemzeti megértés és tolerancia légköre A szlovákiai magyarság az ország társadalmi és politikai életébe illeszkedő közösség. Bármiféle népcsoport akkor fejlődhet szabadon, ha az állam és annak tisztviselői is fellépnek az intolerancia és a gyűlöletkeltés ellen, különös tekintettel a politikai, közéleti és közigazgatási szférára. Olyan légkört kell kialakítani, amelyben a nemzeti másság nem hátrány, hanem megbecsült érték. Egyben olyan körülmények létrehozására van szükség, hogy a kisebbségeket érintő kérdésekben ne dönthessenek rólunk nélkülünk. Alkotmányos egyenlőség A szlovákiai magyarok szabadságának és egyenlőségének elengedhetetlen feltétele, hogy az ország alkotmánya magyar és más nemzetiségű polgárait nemzetiségükben is egyenlőnek nyilvánítsa a többségi nemzethez tartozókkal. Az alkotmány jelenlegi megszövegezése az ország polgárait államalkotókra és másokra osztja. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy az alkotmány ne ossza a polgárokat nemzeti hovatartozásuk alapján első és másodrendűekre, hanem a különféle népcsoportok egyenlőségének egyértelmű kimondásával erősítse meg a szabadság és egyenlőség jogi, politikai, intézményi, kulturális és morális kereteit. Nyelvi egyenlőség A szlovákiai magyarság nyelvi kisebbség is. Az ilyen közösségek bárhol a világon hosszútávon csak akkor maradhatnak meg, ha nyelvük egyenjogúvá válik a többség nyelvével azokban a térségekben, ahol a közösség tagjai jelentősebb számban élnek. Ezen nyelvi egyenlőség megteremtéséhez a meglévő törvények módosítására, új törvényekre, az adminisztratív és hivatali akadályok eltörlésére van szükség. A nyelvi egyenlőtlenség az adott kisebbség tagjait nyelvi identitásuk feladására kényszerítheti. Egyházak és hitélet Nemzeti identitásunk és megmaradásunk szempontjából mindig jelentős szerepet játszott a hitélet és a felekezeti hovatartozás. Ezért a szlovákiai magyar közösség megtartása és gyarapítá- sa szempontjából fontos szerepet kell hogy vállaljanak történelmi egyházaink. Biztosítani kell a magyar nyelvű igehirdetést valamennyi egyházközség, gyülekezet számára. Az egyházmegyék kialakításánál legyen szempont a lakosság nemzetiségi összetétele is. A magyar püspök, főpásztor kinevezése a római katolikus hívők megalapozott igénye, melyért legitim küzdelmet folytatnak. Hasonlóan jogos igény az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházban a magyar nyelvű, országos lelkészi szolgálat létrehozatala. A különböző jogcímen elidegenített egyházi vagyonnal, többek között a Református Egyház vagyonával kapcsolatos vitás kérdésekre is kielégítő megoldást kell találni. Hasonlóan támogatjuk a görög katolikus egyháznak a magyar tannyelvű egyházi iskolaalapítási erőfeszítéseit. Aktív közösségi részvétel A szlovákiai magyarok megmaradásának lényeges feltétele, hogy tagjai pozitívan viszonyuljanak identitásukhoz. A szlovákiai magyarok nemzeti és nyelvi identitásának a megőrzése, valamint a közösség tagjainak és intézményrendszerének a fejlődése a kisebbség tagjainak szándékától, öntudatától, az anyanyelvhez és nemzetéhez való kötődésének fokától, elszántságától, gazdasági erejétől és egyéb irányú lehetőségeitől is függ. A közösség cselekvő részvételének ösztönzése és értékként kezelése kulcsfontosságú a szlovákiai magyarok jövőjének alakítása érdekében. A fejlődés eszközei Oktatási és kulturális önkormányzat A szlovákiai magyarság olyan közösség, amely saját kultúrával és kulturális igényekkel rendelkezik. Magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények működnek az óvodától az egyetemig. Egy közösség akkor kap esélyt nyelvének és kultúrájának megőrzésére, ha kulturális és oktatásügyi intézményeit 18

19 Katedra Alapdokumentum/Diáklap ajánlás önmaga, szabadon fejlesztheti. Ha a kisebbségek nem dönthetnek saját ügyeikről, akkor a döntés a többségi nemzet tagjaira marad, ami nem biztos, hogy a kisebbségek érdekeit szolgálja. Az ilyen hatalmi helyzetben az adott kisebbség tagjai fokozatosan arra kényszerülhetnek, hogy feladják nemzeti kultúrájukat. A szlovákiai magyarság fogyása indokolja a megfelelő önkormányzati hatáskörökkel rendelkező intézményrendszer kiépítését a kultúra és oktatásügy területén. Helyi önkormányzatok Problémák merülnek fel a helyi önkormányzatok tekintetében is. Nincs erejük arra, hogy az új kihívásoknak megfelelően ellássák közösségmegtartó funkcióikat. Ezért szükségesnek tartjuk az önkormányzatok jog- és hatásköreinek, valamint anyagi hátterének megerősítését. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az önkormányzatok éljenek a rendelkezésükre álló kisebbségi jogi eszközökkel. Regionális fejlesztés A szlovákiai magyarság többsége a határ menti térségben él. Más régiókkal összehasonlítva egyértelmű a déli, túlnyomórészt magyarok lakta gazdasági és szociális leszakadása, melyekből több az ország leghátrányosabb régiói közé tartozik. A regionális kisebbségek jövője akkor biztosított, ha az általuk lakott régiók gazdasági és szociális fejlesztése nem marad el az országos átlagtól, így az elmaradottság nem kényszeríti elvándorlásra az ott élőket. Egyben fontos, hogy a gazdasági fejlesztés az adott régió sajátosságainak, az ott élők igényeinek és szavának figyelembevételével történjék. Erre minden olyan régió esetében, melyben a lakosság közös múltjából eredően közösséget alkot, mely behatárolható természeti határokkal rendelkezik és lakóiban kialakultak a kulturális és nyelvhasználati hagyományokon alapuló toleráns összetartozás jegyei, a regionális önkormányzatiság adhat választ. Ez egyébként minden szlovákiai természetes régiónak az érdeke. Meg kell határozni a gazdasági kitörési pontokat is, melyeket konkrét intézkedésekben kell rögzíteni. Csak így kerülhető el, hogy a gazdasági és szociális beavatkozások a kisebbség fejlődése helyett annak felbomlásához vezessenek. A fentiekben a három fél egyetért, a dokumentum a felek közös álláspontja. Nagy Erika Akármi Egy jó iskolaújság mindig valami fontosat akar közölni az olvasóival, lehetőséget ad a játékra és szórakozásra, vagy akár a gondolatok kicserélésére is. Jó is lett volna, ha akkor, amikor én koptattam az iskola padjait, lett volna egy lap, amelyben megmutathattuk volna, milyen is az iskolánk. A mai gyerekek szerencsésebbek, s talán ezt nem is tudatosítják, annyira természetes ez számukra. A Nyárasdi Magyar Tannyelvű Alapiskola lapja, az Akármi egy olyan olvasmányos, negyedévente megjelenő diáklap, amely szélesíti a diákok látókörét, rendszeres tájékoztatást nyújt, tükrözi az iskola életét, és természetesen közösségformáló erővel is bír. S ha még szórakoztat is, az csak az előnyére válik a lapnak. Mert szórakoztat, hiszen a diákok kiadják magukból a kellemes pillanatokat, írnak delfinről, fociról, színházról, ünnepi eseményekről, s mindenről, ami velük történik. Azok a gyerekek, akik részt vesznek a szerkesztésben, rengeteg tapasztalatot nyerhetnek. Megtanulnak például közösen dolgozni, felelősséget vállalni. Megtapasztalják, hogy a működéshez határidőre el kell készíteni munkájukat. S ez felelősségtudatra neveli őket. A fura névvel ellátott iskolaújságot jó kézbe venni, mert rengeteg közérdekű információt tartalmaz mindegyik szám, s ahogy forgatom a lapokat, megszólal bennem egy hang: na, ilyen egy iskolaújság. Meg ilyen egy jó iskola, ahol mindig történik valami. A lapban ráleltem egy olyan pályázatra is, ahol egy tanításmentes napot lehetett nyerni. A sors fintora, hogy senki sem törekedett rá. Vagy érdektelenségből, vagy azért, mert senki nincs a diákok között, aki lógni szeretett volna az órákról. Csak remélni tudom, hogy az utóbbi az igaz. A jó munka eredménye, hogy a jól megírt beszámolók hatására mintha maga az olvasó is a színházban ülne, és éberen figyelné a remek előadást, vagy maga előtt látja a legújabb baráti iskola diákjait és pedagógusait, ahogy ismerkednek Csallóközzel. Attól sem riadnak vissza, hogy a tanítójukat faggassák, kérdezzék őszinte érdeklődéssel. Az újság a pedagógusokat is dicséri, azokat, akik a szabadidejüket áldozzák fel arra, hogy összeálljon az újság. Meg a vezetőséget, hogy megteremti a feltételeket. Az Akármit a szellemi nyitottság jellemzi, mindennemű írásnak teret adnak benne, amelyben a leleménynek, problémafelvetésnek vagy bármiféle, a megjelentetésre okot adó sajátosságnak nyoma van. Már csak az lenne jó, ha az iskolaújságok eljutnának más iskolákba is. Ha csereberélnének. Hogy ezzel is jobban megismerjék egymást, hogy ötleteket adjanak másoknak. Remélem, hogy az új tanévben sem lankad az Akármi szerkesztőgárdájának a kedve, hogy bővül a csapat, s továbbra is tájékoztatják olvasóikat az aktuális hírekről. 19

20 20 év a Katedrán Katedra Bodnár Gyula Katedrával katedrán kívül Tanítónak készültem, az is lettem. De csak papíron, mert gyermekkori álmaimban sem szerepelt, hogy katedrára lépjek vagy katedra közelébe jussak. Én újságíróként akartam egész népemet az alapiskolánál, a középiskolánál is magasabb fokon tanítani, ahogy a költőóriás. Természetesen, eszembe sem jutott, hogy József Attilához hasonlítsam magam, mert években számolva ugyan kétszer annyi időt éltem már, mint ő, és újságíróként kétszer annyi időt töltöttem a betűk világában, még csak a nyomába sem léphetek. Lám, közben elárultam, igen, végül is újságíró lettem. Hetedik osztályos koromtól érlelte bennem ezt a vágyat szívem, mígnem esztendők múlván teljesült, majd később eljött a szabadság is, s azt hittem szül nekem rendet, jó szóval oktatja, játszani is engedi szép, komoly fiát, fiainak millióit. Ma azonban már jól látható, nem úgy alakult, sőt némely esetben teljesen másként alakult a valóság, mint ahogy 89 hajnalán, ama sokat emlegetett eufóriás-mámoros állapotban elképzeltük, s képzeljük nem kevesen most is, immáron józan fejjel. Igaz, huszonkét év alatt jelentősen megfogyva, kifosztott jelennel és jövővel, tömegesen csonkolt lélekkel, de reménykedve tovább, egyszer csak jobbra fordul e tájakon is a világ. Olyan fontos, ha nem a legfontosabb területen is, mint az oktatásügy, ahol oda jutottunk, hogy néhány nappal e sorok születése előtt országos sztrájkot tartottak a pedagógusok, soha még ilyen mozgósító erejűt. Nem véletlenül. Mind anyagi, mind erkölcsi, mind közösségi megbecsülésüket tekintve nemhogy javult volna az amúgy korábban sem rózsás helyzetük, hanem folyamatosan romlik. Ahhoz az időszakhoz képest meg egyenesen katasztrofális a gyerek-szülő-pedagógus alkotta háromszögön belüli, a külvilág előtt agyondicsért vagy éppen elhallgatott együttműködés körül is (fontos a látszat), amikor kétszer-háromszor annyi kiselsős kezdte meg szeptemberben az iskolát, mint manapság, egy-egy évfolyamban A, B, C, D osztályok futottak egymás mellett vagy még több tanulóval, s ugyanígy a középiskolákban. Történt, történik mindez annak ellenére, hogy mindjárt a rendszerváltás után progresszív erők addig többnyire csendes serege veselkedett neki az oktatásügy modernizálásának, a megfelelő tárgyi és személyi feltételek megteremtésének, a szerkezeti és tartalmi változtatásoknak, röviden: az iskola megreformálásának. Köztük volt születésének huszadik esztendejét ünneplő folyóiratunk, a Katedra is, mely három évig élte csecsemőkorát, alkalomszerűen vonva magára a figyelmet, majd a Katedra Alapítványhoz és a Katedra Társasághoz kötődve fokozatosan izmosodott, gyarapította szellemi arzenálját, szakmai és szerzői csapatot verbuvált a székhelyéhez, Dunaszerdahelyhez közeli és távolabbi magyar nevelési-oktatási intézmények pedagógusaiból, akikkel aztán ben már teljes vértezetben havilapként indulhatott csatába az új iskoláért általában, és azon belül a magyar iskoláért. Szándékosan használtam a csata kifejezést, ugyanis az oktatásügy háza táján, különösen kezdetben, mindenki a reformot tűzte zászlajára, még kormányszinten is, csak pont a reform veszett vagy akadt el a nagy igyekezetben, a minisztériumban ahány miniszter váltotta egymást tizenháromig tudtam követni, annyi újrakezdés történt, de jószerével nem változott semmi. És ha olvasóm most az ünnepi szavak szőttese helyett keserűséget, netán indulatot érez ki soraimból, az éppen e miatt az iskolák környéki állóvíz miatt van, már ha a reformok felől tekintünk vissza az elmúlt huszonkét évre. Ugyanis olybá tűnik, mintha a Katedra, a szlovákiai magyar pedagógusok és szülők lapja, maga az Alapítvány és rendezvényei, a Társaság, de más szlovákiai magyar és szlovák kormányzaton kívüli oktatásügyi szerveződések, intézmények is hiába dolgoztak volna. Sőt még több a problémás terület, megoldatlan kérdés, a tanítók bérétől, a normatív támogatástól kezdve a tankönyvhiányig. Ilyenképpen mondhatnánk azt is, olyan az iskola, de például az egészségügy és a mezőgazdaság is, amilyen az ország egészében. Ám hogy az elmondottak ellenére egy pici ünnepet mégiscsak csempésszek ide, mint aki hisz a szavak erejében, a Katedra húsz éve olyan forrás mindenekelőtt a pedagógusok számára, amelyből egyénenként és közösségben haszonnal merítettek, merítenek a gyermekek épülésére. Ezt a visszajelzésekből tudjuk. Különben pedig ki a megmondhatója, hogy a fennebb elmondottak ellenére legalább egy-két, esetleg több arasznyit nem haladt-e mégis előre az oktatásügy vagy egyik-másik iskola szekere valamelyik területen, nem emelkedett-e egyik-másik tantárgy oktatásának színvonala a Katedra által is. Egy lap léte kevésbé érzékelhető, mint a hiánya. Persze, lehetséges, hogy elfogult vagyok, hisz szerkesztője voltam a Katedrának, majd később nyolc éven át a főszerkesztője. Tehát mégiscsak katedrához jutottam. Igaz, nem előzmények nélkül, hiszen hosszú újságírói pályámon akarva-akaratlanul végigkísért a pedagógia. A Katedra által is, a Csallóköztől a Bodrogközig. 20