INGYENES KÖNNYÛZENEI MAGAZIN 2011 ÁPRILIS MÁJUS

Átírás

1 INGYENES KÖNNYÛZENEI MAGAZIN 2011 ÁPRILIS MÁJUS 11/02 QOTSA RADIOHEAD DJ PALOTAI MOTOWN RECORDS THE STROKES NEW YORK DOLLS SUBSCRIBE

2 TARTALOM 01 TARTALOM 02 HÍREK CÍMLAP 06 QUEENS OF THE STONE AGE HENRY ROLLINS 12 MOTOWN RECORDS 14 DJ PALOTAI 18 RADIOHEAD 22 THE STROKES 24 WE PLANT ARE HAPPY PLANTS 26 GUANO APES 27 TWISTED SISTER 28 HÔSÖK 30 KISS ERZSI 31 FOLKBEAT TEHETSÉGKUTATÓ 32 PLESZKÁN FRIGYES 34 TURBO 36 THE NEW YORK DOLLS 38 SUBSCRIBE 40 FOO FIGHTERS LEMEZKRITIKA 42 POP 46 ROCK 50 HIPHOP 51 ELECTRO 54 DZSESSZ, VILÁG-, KOMOLYZENE PROGRAMAJÁNLÓ 58 KONCERT CSALÁDFA 62 HBB SATÖBBI 64 STÚDIÓRIPORT 66 MERÉNYI DÁVID 68 ELEKTROTECHNIKA 70 TAMARAJZ 72 VHK-KÖNYV 74 CSINÁLNÁNK A FESZTIVÁLT 76 ÉRTÉKTELEN LESZ A ZENE? 78 AJÁNLD A LAKHELYED THE END 80 SZÉCSI PÁL Minden jog fenntartva. Tilos a kiadvány bármely grafikai, illetôleg tartalmi elemének felhasználása vagy újraközlése, egészben vagy részleteiben, a kiadó írásbeli engedélye nélkül. All rights reserved. No part of this publication may be reproduced in whole or part without premission from the publisher. Terjeszti az Est Media Group. A pontos lelôhelyet, valamint a rendelési információt megtalálod a magazin weboldalán. Lángoló Gitárok Kéthavi könnyûzenei magazin MMXI. április május ISSN Kiadó: BPRNR Kft. (1119 Budapest, Bikszádi utca 9/b) Tel.: / info@langologitarok.hu Felelôs kiadó: a Kft. ügyvezetôje Fôszerkesztô: Dankó Gábor (dg@langologitarok.hu) Fômunkatárs: Bihari Balázs / Presscode (bb@langologitarok.hu) Jeli András (ja@langologitarok.hu) Ebben a számunkban közremûködtek: Baranyai Dániel, Bitay Andrea, Bodnár Dávid, Csepelyi Adrienn, Dankó János, Fekô Ádám, Danko Jones, Juhász Edina, Kirsch J. András, Kovács Krisztián, Kovács M. Norbert, Eron Mezza, Molnár Csilla, Nagy Gyôzô, Najmányi László, Németh Marcell, Pápai Sándor, Rácz Mihály, Rozsonits Tamás, Stoff Csaba, Szabó Zoltán, Szarvas Árpád, Tóth András, Varga Attila, Vályi Gábor Korrektor: Macskássy Zsuzsa Illusztrációk: Németh Gyula (gynemeth78@yahoo.com) Lapterv/tördelés: Jeli András + Pais Andrea / typoslave (info@typoslave.hu) Képelôkészítés: Tábori Tamara / GOCPONT Nyomdai kivitelezés: DEMAX Mûvek (1151 Budapest, Székely Elek u. 11.) Értékesítési képviselet: BPRNR Kft., 1114 Budapest, Ulászló utca 8. Tel.: / sales@langologitarok.hu POP ZAJOK SATÖBBI

3 HÍREK HÍREK Winkler Róbert kommentálja a Lángoló Gitárok híreit ( Soha nem hallott Kurt Cobain-dal Március 14-én mutattak be egy dokumentumfilmet, ami Patty Schemelrôl, a Hole egykori dobosáról szól. A Hit So Hard címû film Schemel drogokkal való küzdelmét ábrázolja, és azt, miképp dolgozta fel olyan hozzá közel álló emberek halálát, mint Kristen Pfaff, a Hole basszus gitárosa és persze Kurt Cobain. A szenzáció természetesen egy Schemel által felvett videó lesz, amin Cobain és felesége, Courtney Love együtt játszsza a Stinking Of You címû dalt, amit közösen írtak, és még soha nem mutatták be sehol. Kurt sokat lógott velünk, mert gyûlölte a zenekarát (gyk: a Nirvanát) mondta Love a felvétel körülményeirôl. Schemel egyébként 1998-ban szállt ki a Hole-ból, ami a tervek szerint március 28-án New Yorkban adja 13 év után az elsô olyan koncertjét, amelyen az összes alapítótag részt vesz. Winkler KOMMENT: A Hole-ra haragszom. Egyszer régen vettem egy Hole-CD-t, mert az elsô szám az nagyon jó volt, és szeretem az effajta punkos, nyafogó nôi énekes szarokat autóba. Sajnos siethettem, mert csak az elsô számba hallgattam bele a Hole harmadik lemezén, mely 1998-as keltezésû, a címe Celebrity Skin. Na azt a felháborító semmit, ami az elsô szám után következett, máig se hevertem ki. Egyetlen enyhítô körülmény, hogy a gitáros egy az egyben Pandacsöki Boborján. Amennyiben viszont Kurt Cobain a hír, arra nem tudok mit mondani, mert én sose bírtam Kurt Cobaint. A grunge, meg a Nirvana miatt sorra rúgták ki a kiadók a kedvenc amerikai tucatrock-zenekaraimat. Meghalt Jet Harris, a Shadows ALAPÍTÓ TAGJA 71 éves korában, torokrákban elhunyt Jet Harris, akit leginkább, mint a Shadows eredeti basszusgitárosát, illetve mint az elektromos basszusgitározás egyik úttörôjét ismerhetünk. Harris 1959-ben csatlakozott Cliff Richard háttérzenekarához, a Driftershez, majd nem sokkal ezután, Harris javaslatára, The Shadowsra változtatták a nevüket. A basszusgitáros 1962-ben került ki a zenekarból, miután egyre kezelhetetlenebbül viselkedett a folyamatos alkoholproblémái miatt. Egy, a zenekarról szóló könyv szerint Harris depressziójának az oka, az elsô felesége és Cliff Richard közötti viszony volt. Harris 1967-ig még próbálkozott a zenéléssel, volt is pár slágere, de kiszámíthatatlan viselkedése miatt egy idô után már nem talált társakat. Ezek után dolgozott többek között földmunkásként, portásként és kalauzként is. A 80-as években ismét elkezdett aktívabban a zenével foglalkozni, tagja volt a Rapiersnek, ami csak Shadows-dalokat játszott, illetve szólólemezeket is adott ki, az utolsót The Journey címmel 2007-ben ben a Brit Birodalmi Érdemrend tagja lett, ami az ötödik legrangosabb kitüntetés az Egyesült Királyságban. Betegségével két évig küzdött, március 18-án, winchesteri otthonában érte a halál. Winkler KOMMENT: Nyugodjék békében. Ha híres zenész lennék, érdekes volna, hogy nagy hatással volt rám a Shadows, de legalábbis anno a híres szombathelyi Kutyahús együttesben gyakran játszottunk egy Shadows-számot, de csak próbán, és csak amíg a bôgôsünk, Tomi végre meg nem érkezett. Oké, bevallom, Lordot is játszottunk, és ha azt hittük, senki sem figyel, az Ossiantól az Acélszívet. Hogy melyik volt a konkrét Shadows-szám, nem tudom, mert azóta is csak Betûreklám címen szólal meg a fejemben. Új lemezen dolgozik a Pearl Jam Már vagy 25 dal készen van az új Pearl Jam-lemezhez, legalábbis Jeff Ament ezt nyilatkozta a minap a Billboardnak. A basszusgitáros elmondta, hogy áprilisban összeül a zenekar, meghallgatják a demókat, megtanulják az összes számot, aztán kiválasztják azt a maximum 15-öt, amit még az idén fel is vesznek. A zenekar egyébként most ünnepli a Ten lemezének a 20. évfordulóját, aminek örömére Cameron Crowe rendez egy dokumentumfilmet, megjelenik majd egy könyv, illetve egy fesztivált is összeraknak, plusz díszdobozban újra kiadják még idén a Vs. és a Vitalogy lemezüket is. Ennek ellenére Ament nem szeret a múltba révedni, ô inkább az új lemezre fókuszál majd. Felvetôdhet amúgy az a kérdés is, hogy Matt Cameron dobos hogyan vesz részt a munkában, lévén, hogy ô pont ugyanekkor dolgozik majd a Soundgarden új lemezén is, de errôl nincsen egyelôre semmilyen információ. Winkler KOMMENT: A Pearl Jam sem áll hozzám közelebb, mint a Nirvana, hasonló okokból. Nagy különbség persze, hogy a Pearl Jam jó. Próbáltam megszeretni, az utóbbi években sokszor hallgattam is, hátha, de immúnis vagyok rá. Jön az új Morbid Angel-lemez Death metal rajongóknak örömünnep lesz július 6., akkor jelenik meg ugyanis nyolc év szünet után az új Morbid Angel-lemez Illud Divinum Insanus címmel. Ez az album lesz az elsô, amin hátproblémái miatt nem Pete Sandoval dobol majd, hanem a helyettesítô Tim Yeung, és az 1995-ös Domination óta szintén ez az elsô lemez, amin újra David Vincent, a klasszikus felállás basszusgitáros-énekese szerepel majd. A beharangozó kislemez május 16-án jön, ezen a már koncertekrôl ismert Nevermore kap majd helyet, illetve még egy, az albumról származó dal. Winkler KOMMENT: Amikor bejött a Morbid Angel, nagyon boldogok voltunk, hogy gyorsabb, meg durvább, mint a Slayer. De talán pont a Morbid Angel a jó példa arra, hogy a Slayeren túl már könnyen belefut az ember a nevetségességbe, vagy legalábbis a nehezen komolyan vehetôségbe. A Szigeten elég jók voltak, bár akkor már rég nem hallgattam tôlük semmit. Kerestem is David Vincent homlokán a beleégetett sátánkeresztet, de hiába, hiszen az sajnos a deicide-os Glen Benton homlokán van. A múltkor valamiért letöltöttem néhány lemezüket, de ehhez azt hiszem, huszonévesnek kell lenni. A Sziget a legjobb fesztiválok között Az Independent egyik blogjában összeszedte az idei év szerintük legjobb Európában rendezett fesztiváljait idôrendi sorrendben. Ez nagyszerû hírrel szolgál számunkra, mivel a legjobb ötbôl hármat is meglátogathatunk minimális erôfeszítések árán. Akár az elsôt is például, ami a Volvo Snowbombing lett április 4-tôl 9-ig, Mayrhofenben. Ez a nálunk is ismert Snowattackhez hasonló buli, tehát a zenei rendezvényeken túl a snowboard, és mindenféle téli dolgok köré épül, amúgy pedig lesz Prodigy, Magnetic Man, Pendulum, és Fatboy Slim is, nagyjáól forintos bérletért ami alapján elmondható, hogy elsôsorban a hangulat szerint osztályoztak. Utána már egy megszokott módon és idôben lezajló fesztivál, a németországi scheeßeli Hurricane került, idén Foo Fighters, Blink 182 és Arctic Monkeys húzónevekkel, durván forintért árult hetijeggyel. Mehetünk is át Szerbiába, a nálunk is többször említett újvidéki Exitre, olyan fellépôkkel mint a Pulp, az Arcade Fire, a Grinderman, vagy a Portishead, kb Ft-ért. Innen irány Barcelona, a Benicassim, Arctic Monkeys, The Strokes, és Mumford & Sons nevekkel, Ftért. A Szigetünk zárja a legkúlabb fesztiválszezont, Interpollal, Pulppal, Dizzee Rascallal, és Crystal Castlesszel, Ft-os ottalvós bérlettel. A lista külön kiemeli természetesen az elhelyezkedést, a fesztivál befogadóképességét és a koncerten kívüli elfoglaltságokat. (A blog nem értékelte a nagy-britanniai fesztiválokat.) Winkler KOMMENT: Nem voltam más európai fesztiválon, de másoktól azt hallom, hogy a Sziget abszolút versenyképes, ha nem jobb, mint bármelyik. Oké, ne a fellépôket nézzük, mert tényleg kevés az igazán jó, kurrens, nagy név, de mint fesztivál, a Sziget nagyon bivaly. Én egyszer voltam Brazíliában a Rock in Rión, és teljesen megdöbbentem, mennyire nincs ott semmi gyakorlatilag egy látványos dizájnnal körbekerített nagyszínpad, ráadásul valami iszonyatos pusztában. Lehet, hogy nem olcsó, bár drágának se lehet nevezni, de ilyen, hogy szigeten, színházi produkciók, meg minden egyéb marhaságok, béke és szeretet, satöbbi, szóval ilyen máshol, egy világváros közepén nincs. Talán a Sziget Magyarország egyetlen értelmes produkciója az utóbbi két évtizedbôl. Mégsem lesz új Slipknot? A jelenleg Ausztráliában az Avenged Sevenfold vendégeként a Stone Sourral turnézó Corey Taylor elárulta, egyáltalán nem biztos, hogy lesz új Slipknot-lemez. Egy interjú során rákérdeztek a korábban már biztosra vett folytatás állására, és ekkor vetette fel Taylor az esetleges feloszlást: Nem látom, hogy haladna a dolog. Ha valaki mégis a vállára veszi az ügyet, én ott leszek. Nagy szelet hiányzik belôlünk. Akkora szelet, amekkorát a rajongók talán fel sem tudnak fogni. Paul volt a mozgatórugója a zenekarnak. mondta az énekes a tavaly túladagolásban elhunyt Paul Grey basszusgitárosra utalva. Taylor ettôl függetlenül pörög, a Stone Sour mellett júliusban jelenteti meg önéletrajzát, és a pletykák szerint elôfordulhat az is, hogy ô lesz a Velvet Revolver új énekese, bár ezeket nem erôsítette meg, igaz nem is tagadta. Winkler KOMMENT: Hû, de rühellem a Skipknotot! És mennyire nem értem, mit látott bennük Kerry King, és miért kaserolta ôket annyira. Hirtelenjében meg se tudnám nevezni az összeget, melyért cserébe végighallgatnám az új lemezüket, akár lesz, akár nem. Ugyanez a régiekre is vonatkozik #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 5

4 HÍREK Meghalt Mike Starr 44 éves korában elhunyt Mike Starr, az Alice in Chains egykori bôgôse. A zenész évek óta kábítószer- és gyógyszerfüggô volt, 2009-ben a VH-1 Celebrity rehab címû valóságshowjában kendôzetlenül beszélt addikciójáról, és mindent megpróbált a leszokás érdekében. Salt Lake Cityben találtak rá a holttestére, egyelôre nem lehet tudni, mi okozta a halálát. Egykori zenésztársai részvétüket fejezték ki a családnak, pályatársai és rajongói a Twitteren köszöntek el tôle. Starr az Alice in Chains második tagja, aki fiatalon vesztette életét, Layne Staley énekes 2002-ben kábítószer-túladagolásban hunyt el. A basszusgitáros 1987-ben alapítótagja volt az Alice In Chainsnek, ô játszott a zenekar elsô két, a grunge-korszakot alapjaiban befolyásoló nagylemezén és a SAP EP-n. Az 1992-es Dirt album felvétele után (és annak hatalmas sikere elôtt) rúgták ki a zenekarból függôsége miatt. Winkler KOMMENT: Pearl Jam, Nirvana, Hole, Alice In Chains most szivattok? De komolyan, ami sok, az sok. Miért nincsenek érdekes hírek a Hellacoptersrôl, a ZZ Topról, a Kings Of Nuthin -ról, vagy akár Hendrix csontjairól? A Wan2 beszop mindent, ami angol, vagy legalább béna zakó és nyakkendô van rajta, ti meg grunge-ra szûritek a Google Newst? Hamarosan megint beindul a Nin Nagyon sokan abban a hitben élnek, hogy a Nine Inch Nails 2009 végén befejezte mûködését, pedig Trent Reznor ilyet soha nem mondott. A csapat egyedül a koncertezést hagyta abba, erre pedig a legjobb bizonyíték, hogy Reznor a hivatalos weboldalának fórumbejegyzésében mondta el, hogy hamarosan anyazenekarára kezd ismét fókuszálni. Persze csak azután, miután befejezi a Tetovált lány címû könyv David Fincher rendezte amerikai filmváltozatához a zenét, illetve ôsszel kihozza a feleségével, Maureen Maandiggel és Atticus Ros-szal közös projektjének, a How To Destroy Angelsnek az elsô nagylemezét. Ezen kívül még egy film vár rá a közeljövôben, méghozzá a Tim Burton és Timur Bekmambetov által igazgatott Abraham Lincoln, Vampire Hunter könyv adaptációja, amiben ráadásul a tervek szerint egy rövid jelenet erejéig szerepelni is fog a friss Oscar-díjas zenész. Winkler KOMMENT: Sose szerettem a Nine Inch Nailst, de legalább cserébe most már tudom, kit nem hívtok többet híreket kommentálni. Reznor egyébként biztos zseniális, de a lemezei valahogy nem fogtak meg, a Szigeten se értettem, mire fel ez a nagy hype. És megbocsáthatatlan, hogy a buzulást frissibe felvállalt Rob Halfordnak mennyire szar lemezt csinált. Meghalt Nate Dogg Március 15-én, 41 évesen meghalt Nathaniel D. Hale vagy ahogy mindenki ismerte, Nate Dogg. A hiphopsztár halálának oka egyelôre ismeretlen, de folyamatosan betegeskedett, mióta 2007-ben strokeot kapott, és a szívével is gondok voltak. Nate Dogg karrierje során három szólólemezt adott ki olyanok vendégszereplésével, mint az ôt felfedezô Dr. Dre, Snoop Dogg vagy Warren G. Utóbbival közösen írták 1994-ben a Regulate címû dalt is, ami egybôl ismertté tette mindenhol a rapper nevét. Winkler KOMMENT: Van néhány hiphopper, akit szeretek, errôl a Nate Doggról speciel most hallok elôször. Attól persze lehetett jó, de csak annyira ráz meg a halála, mint ôt az enyém. Felteszem, néger volt, kövér, hülyén hordta a baseballsapkát, imádta a fukszot és a Cadillac Escalade-et, szentül meg volt róla gyôzôdve, hogy fegyverekkel fotózkodni, keresztapázni menô, és sok basszus volt a számaiban. Vagy lemaradtam valamirôl? #02 LÁNGOLÓ GITÁROK

5 címlap címlap Az alapprogram Nem csak az alap lelkiállapotunk miatt siránkozunk állandóan mi, magyarok, hanem azért is, mert önálló koncertre alig jön hozzánk mérvadó és aktuális rockzenekar. Ezért volt öröm, mikor bejelentették, hogy május 28-án a Petôfi Csarnokban lép fel a QUEENS OF THE STONE AGE, akik ugyan nem friss albummal érkeznek, de attól még fontosak. Queens Of The Stone Age Domino Records (1998, 2011) Josh Homme nem sokat kockáztatott, mikor 1995-ben feloszlatta a Kyusst. Azért nem, mert ugyan a zenekar felfelé szálló ágban volt, korántsem volt olyan népszerû, hogy a tagoknak nagyon vérzett volna a szívük érte. Mellesleg ennek a kapitulációnak nagy szerepe volt abban, hogy azóta legendaként beszélnek róluk, de itt most bele kellene menni sok mi lett volna, ha -kérdésbe, szóval hagyjuk a dolgot. A lényeg, hogy Homme egy évvel késôbb Gamma Ray néven megalapította új zenekarát. Valószínûleg a kaliforniai sivatagban nem volt annyira ismert a német Kai Hansen és vidám kis heavy metal zenekara, de azért muszáj volt nevet változtatni miattuk, így lett belôlük a homoerotikus felhanggal bíró Queens Of The Stone Age. Még a névváltás elôtt felvettek egy kétszámos EP-t olyan felállásban, amiben az akkor még csak soundgardenes Matt Cameron is benne volt a Screaming Treeses Van Conner és a Monster Magnet-es John McBain mellett. Az elsô, 1998-ban megjelent hivatalos lemezen viszont már csak Homme és a Kyussból ismert Alfredo Hernández dobos játszott. Ezt a nagylemezt adta ki most a Domino Records újra, méghozzá akkora csinnadratta közepette, hogy külön turnét is rendeltek hozzá, és ennek keretében szerencsére Budapest is kap majd egy állomást május 28-án. A Queens Of The Stone Age elsô lemeze egy olyan dallal indít a Regular John képében, ami akár a Kyuss számára is készülhetett volna. Lehet, nem szándékos összekötése volt ez a múlttal, de tény, hogy még a gitárhangzás sem igazán üt el az anyazenekarétól, és lehet emiatt a riff miatt ment olyan nehezen, hogy levakarják magukról a stoner-címkét (meg persze azért, mert továbbra is sokat drogoztak). A lemezt hallgatva többször is felfigyelhetünk egy-egy olyan riffre, ami visszautalhat Homme régi zenekarára, de azért már itt is elég markánsan különbözik a zene a Kyusstól. A stílust amúgy egyszerûen csak robot rocknak nevezi az énekes-gitáros, aki eredeti neve mellett Carlo Von Sexronként is szerepel a borítón, mint basszusgitáros és billentyûs. Mellesleg tény, hogy a Queens Of The Stone Age zenéjére sokkal több csaj kapta már fel fejét, mint a Kyussra. Nem teljesen reprezentatív felmérés szerint jól lehet rá segget rázni, szóval ha a nôi nem becserkészése volt Homme célja, akkor azt elérte. A lemez természetesen bónuszolva jött most ki újra, de nem úgy, hogy a végére odahajigálták a ritkaságokat, inkább a szerves részévé tették a plusz három dalt, így duzzasztva fel az eredeti 47 percet pont egy órára. Ezekbôl a számokból a The Bronze és a These Aren t The Droids You re Looking For az 1998-as Beaverrel közös EP-n jelent meg eredetileg, a Spiders And Vinegaroons pedig egy posztumusz Kyuss- EP-n szerepelt még 1997-ben. A The Bronze amúgy egy hagyományos, éneklôs Queens Of The Stone Age-dal, abszolút nem lóg ki a sorból, a másik kettô viszont instrumentális, de szerencsére a betegebb, zajosabb fajtából, így inkább színesíti a lemezt, mint elvenne belôle. A turnén a zenekar elejétôl a végéig el fogja játszani ezt az albumot, ami rossz hír lehet azoknak, akik csak a mainstream sikereket elért Rated R-nál, illetve a még nagyobb dobás Songs For The Deafnél kapcsolódtak be a sztoriba. A hírek szerint viszont nekik sem kell búsulniuk, lesz azért ráadás is ezeken a koncerteken. //Dankó Gábor //Fotó: Era Vulga A LEMEZ DALAI: 1. Regular John / 2. Avon / 3. If Only / 4. Walkin On The Sidewalks / 5. You Would Know / 6. The Bronze / 7. How To Handle A Rope (A Lesson In The Lariat) / 8. Mexicola / 9. Hispanic Impressions / 10. You Can t Quit Me Baby / 11. These Aren t The Droids You re Looking For / 12. Give The Mule What He Wants / 13. Spiders And Vinegaroons / 14. I Was A Teenage Hand Model #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 9

6 címlap A ráadás Az elôzô oldalon úgy fejeztük be, hogy valószínûleg a Petôfi Csarnokban is lesz május 28-án ráadás a QUEENS OF THE STONE AGE koncertjén. Aki lelkesen búvárkodik az interneten, az már láthatta, hogy a zenekar valóban nem csak az elsô lemezt játssza el, legalábbis az ausztrál koncertek setlistjébôl ez derül ki. Azt viszont nem mondjuk most meg, hogy a Föld túlsó felén miket szedtek elô, de azt igen, hogy mibôl válogathat Josh Homme és csapata! Rated R Interscope (2000) A Queens Of The Stone Age második lemeze elôrevetítette, hogy a zenekar folyamatosan változó közösség lesz. Itt szinte minden dalt más játszott föl, énekel rajta boldog-boldogtalan, még Rob Halford is, akinek a heavy metalon kívül maximum az ipari rockhoz volt köze az évek során, a betépett stonerhez viszont semmi. Itt mégis örömmel kiabálja a világba, hogy nicotine, valium, vicodin, marijuana, ecstasy, alcohol és cocaine, és mindezt kapásból az elsô dalban, a Feel Good Hit Of The Summerben. Ezen a lemezen csatlakozott Homme-hoz Nick Oliveri volt Kyuss-basszusgitáros (itt énekelt is), akivel duóban a következô években a QOTSA magját alkották. Ráadás lehet: Feel Good Hit Of The Summer, The Lost Art Of Keeping A Secret Songs For The Deaf Interscope (2002) A piros borítós lemez, ami már az elsô szám elôtt elkezdôdik. Igen, ha visszatekerjük miután betettük a cd-t, akkor némi érdekességet találunk rajta, de amúgy enélkül is kiváló az egész album. Kérdés, mennyiben köszönhetô ez annak, hogy a Homme Oliveri páros mellé beszállt Dave Grohl dobolni, és a folyamatosan a zenekar körül keringô Mark Lanegan Screaming Trees-fônök is több dalban szerzô és énekes is. Az biztos, hogy a zenekarral kapcsolatban sokan elôször a No One Knows klipjére kapták fel a fejüket, meg aztán itt van a Go With The Flow is, amit még Grammyre is jelöltek. A lemezfelvétel után amúgy Homme kirúgta Oliverit, mert állítólag súlyosan nem normális a régi haver. Ráadás lehet: No One Knows, Go With The Flow, First It Giveth Lullabies To Paralyze Interscope (2005) Oliveri elment, jött helyette másik két zenész, akik a mai napig a csapat állandó tagjainak számítanak. Az egyik a volt Danzig-dobos, Joey Castillo, a másik pedig Troy Van Leeuwen basszusgitáros-billentyûs, akit az A Perfect Circle-bôl ismerhetünk. Ôk hárman szerezték a lemez nagy részét, de az örök barát Mark Lanegan is itt van ismét. A stúdió persze megint átjáróház volt a felvételkor: Chris Goss, Billy Gibbons, Jack Black, Jesse Hughes, Shirley Manson, Brody Dalle, Josh Freese mind-mind szerepel valamivel valamelyik dalban. A mai napig ez a lemez a Queens Of The Stone Age kereskedelmileg legsikeresebb albuma. Ráadás lehet: Little Sister, Burn The Witch, In My Head Era Vulgaris Interscope (2007) Az eddigi legutolsó QOTSA-lemez a legzártabb is egyben. Alig van vendég, már tényleg kezd zenekarra emlékeztetni a felállás, és ugyan a lemezen még csak hárman szerepelnek, mint tagok, a promófotókon már öten vannak. Amúgy az Era Vulgaris a QOTSA legnehezebb anyaga, még úgy is, hogy a 3 s & 7 s a Little Sisterhez hasonlóan tökéletes popsláger lett. A dalok komorak, nehezen adják meg magukat, de azt mindenképpen elérték a lemezzel, hogy az évtized legfontosabb rockzenekarai között emlegessék ôket. Ráadás lehet: Turnin On The Screw, 3 s & 7 s, Sick, Sick, Sick //Dankó Gábor #02 LÁNGOLÓ GITÁROK

7 Rovatcím 50 DANKO JONES Hot Animal Machines, do it! Tizenéves koromban, mint a kamaszoknál ez szokás, bennem is tombolt a féktelen energia. Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak és jó gyereknek látszani a tanárok és egyéb felsôbbségek elôtt, de közben állandóan ott bujkált a bajkeverô kisördög, aki semmi mást nem akart, mint valahogy borsot törni a felnôttek orra alá. Ehhez pedig mi adhatta volna a legjobb aláfestést, ha nem a zene. Mániákusan kerestem a dalokat, amik passzoltak a dühös és frusztrált kölyöklélekhez, és miután ilyeneket nem játszottak a kereskedelmi rádiók és tévék, más alternatíva után kellett néznem. Egyik éjjel, mikor a szülôi házban már mindenki aludt, a keresôgombot tekergetve egy egyetemi rádiónál ragadtam le, a késô éjszakai mûsorban pedig kisvártatva felhangzott valami, amitôl tátva maradt a szám. Do it! Do it! Do it! kiabálta valaki a hangszórókból, tökéletesen illeszkedve az aktuális hangulatomhoz. A valakit Henry Rollinsnak hívták. A Henryvel való ismerkedést a hallottak alapján az éppen akkor indult Rollins Bandnél kezdtem, majd fokozatosan lépkedtem vissza az idôben, mindent beszerezve tôle, amit csak tudtam. Így akadtam egyszer csak rá korábbi zenekara, a Black Flag My War albumának eredeti példányára, ami egy csapásra meg is változtatta az életemet. A My War nem hogy megszólított, de egyenesen üvöltött rám, és szinte egyfolytában hallgattam egészen addig, amíg végül a lemez barázdái el nem koptak a tû alatt. Ha manapság szóba kerül, mindig azt mondom, olyan hatással volt rám, mint amilyennel Elvis Presley vagy a Beatles lehettek két generációval korábban, amikor elôször megjelentek Ed Sullivan mûsorában. További szorgalmas kutakodás után (nem, akkoriban még nem volt internet ugye, kedves gyerekek) megtudtam, hogy a zene mellett beszélôs elôadásokat is tart, és meggyôztem pár osztálytársamat, hogy menjünk el az egyikre, ahol nem volt korhatár. Talán nem is kell mondanom, hogy megint egyik ámulatból a másikba estem. Közhelyszámba megy arról beszélni, hogy egyes dalok vagy mûvészek milyen mélyen képesek megérinteni az embert, de nekem akkor és ott, ben a torontói Rivoli klub kistermében tényleg úgy tûnt, nem is szimpla elôadást, hanem valódi kinyilatkoztatást hallok. Rollins a tízéves érettségi találkozója kapcsán mesélt gimnáziumi éveirôl, és mintha csak rólam beszélt volna! Ugyanúgy fiúiskolába járt, mint én, majdnem ugyanaz volt a munkája délutánonként (ô fagyisnál, én szendvicsbárban dolgoztam a suli mellett), egy szem gyerek volt, mint én, és pont ugyanúgy frusztrálta a lányokkal való kapcsolatfelvétel kérdése, mint engem is. Máig elevenen él bennem ahogy elképzelem, más nincs is a teremben, Rollins csak hozzám szól, és azt mondja: ne féljek, minden rendben lesz. Henry egyre népszerûbbé válását némi zsörtölôdéssel ugyan, de odaadó figyelemmel kísértem. Persze, ha a zene olyan fontos valakinek, hogy egész lényét és öndefinícióját ebbôl nyeri, minden szokatlan húzás árulásnak tûnhet, pláne az olyan naiv, idealista tökfilkóknak, mint én is voltam. Amikor pár évvel késôbb a Rollins Band a Lollapalooza fesztiválon nyitott, úgy álltam ott, mint a büszke szülôk szoktak, hiszen én már jóval korábban felfedeztem ôket magamnak, és motyogtam a bajszom alatt, hogy én mennyivel jobb fej vagyok mindenkinél, mert sokkal elôbb tudtam róluk, mint bárki más. Mindez persze semmit nem számított, a zenéjük pillanatok alatt meggyôzte az összegyûlt tömeget és nekem sem volt más választásom, mint hogy feltétel nélkül rajongjak. Több, mint tíz évvel az ezredforduló után lassan természetes trenddé válik a 80-as, 90-es éveket övezô nosztalgia. Teljes joggal fényezik újra a nagyokat Pixies, Nirvana, Sonic Youth, Fugazi, Dinasour Jr., Jane s Addiction és így tovább, de a Rollins Band ritkán kerül szóba. A Lollapalooza közönsége még valamennyire fel tudja idézni az End Of Silence megsemmisítô erejét, és persze ott a Weight lemez is, rajta a kissé fakó sláger Liarrel, de mintha mindenki elfelejtette volna, hogy robbantotta szét a hangszórókat a Lifetime vagy a Hot Animal Machine, és milyen bestiálisan bömbölt a Hard Volume. A Turned Inside Out vagy a Down And Away olyan dalok, amiken talán a legintenzívebb és egyben legôrültebb éneklést hallhatjuk, amit ember szalagra rögzített. És akkor a sokszor sajnálatosan alulértékelt háttérzenekarról még nem is beszéltünk. Chris Haskett gitáros, Andrew Weiss basszusgitáros, Sim Cain dobos és az állandó hangmérnök Theo Van Rock olyan keményre szôtték kifordított jazzrockjukat, hogy azzal még Greg Ginn-nek és Chuck Dukowskinak is feladták a leckét, de megirigyelhette ôket akár Keith Moon és John Entwhistle is különösen az olyan számokért, mint a Wreck-Age, a Burned Beyond Recognition, a Black And White vagy a Hard. Kemény volt, anélkül, hogy metál lett volna és mérges, anélkül, hogy megállt volna a punk határainál. A színtéren, ahol a hitelesség mindennél többet számít, Henry az évek alatt a punk rock ikonjává vált. Gúnyolódhatnánk merevségén és sajátos modorán, de mindent felülír a tény, hogy harminc éve a figyelem középpontjában áll a punk-szcénában, és azon túl is. Olyan zenei világban, ahol ez a három évtized öt-hat teljes generációváltást jelent. És a düh, ami engem is feléje fordított, ott van továbbra is, csak ma már légiesebb, mégis erôteljesebb, teljes joggal magabiztosabb és még mindig azt üvölti rám: fucking do it! // Forítás: Vörös András #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 13

8 50 rovatcím Fekete párducok tamburinnal Három hónapja, január végén hunyt el Gladys Horton, a Please Mr. Postman címû számot sikerre vivô The Marvelettes egykori énekesnôje, éppen lekésve 50 éves jubileumát annak, hogy lemeze a Billboard listáján elsô helyezést ért el. Ez volt az elsô átütô sikere annak a detroiti kiadónak, ami teljesen új színt vitt a 60-as évek szunnyadni készülô amerikai popzenéjébe. Rövid áttekintés a MOTOWN RECORDSról. Az 50-es évekre a Nagy-tavak vidékének iparvárosaiban virágzó afroamerikai közösség jött létre, és Detroitban már saját intézményekkel is büszkélkedhetett, mint például a Broadside Press (az elsô fekete könyvkiadó), és a Concept East Theater (az elsô fekete színház északon). A lemezkiadók, követve a növekvô igényeket, a 40-es évek elejétôl kezdve nemzetiségi zeneként kezdték árulni a fekete elôadók lemezeit, és létrehoztak egy külön slágerlistát is Harlem Hit Parade néven. Ezek a dalok azonban csak elvétve jutottak a fekete hallgatóság lemezjátszóin túlra. Ebbe az érába csöppent a koreai háborúból visszatérô, majd dzsessz - lemezekkel kereskedô, végül az autógyári munka mellett dalszerzôi vé náját próbálgató Berry Gordy Jr. A fehér farmer fel me nôvel is ren delkezô fiatalember kiváló érzékkel választotta ki szerzeményeihez az addig kevéssé ismert énekest, Jackie Wilsont, majd a dalszerzésbôl befolyt pénzt produceri karrierjére fordította, együtteseket kezdett verbuválni, elsôként a Matadorst (a késôbbi The Miraclest) januárjában 800 dolláros családi kölcsönnel megalapította a Tamla Recordst, fél évvel késôbb pedig a Motown Recordst. A Detroit becenevébôl, a Motor Town szavak összeolvasztásából elnevezett Motown-istálló ami tucatnyi kisebb tematikus kiadót is magába foglalt az elkövetkezô években elképesztô intenzitással injektálta az afroamerikai popzenét az addig fehérek által dominált slágerlistákra. Ahogy a lemezborítókon olvasható szlogen, a The Sound of Young America ( A fiatal Amerika hangja ) sugallta, a kiadó együttesei rendkívüli szerepet játszottak a fekete és fehér közönség közti határ áttörésében. Pedig Gordy kezei között érezvén egy puskaporos hordó potenciálját rendkívül elôvigyázatos volt, amint a politika került képbe. Nem véletlenül. A Motown egyik kulcsslágere, a Martha and the Vandellas teljesen ártatlan Dancing in the Street címû dala pillanatok alatt vált az 1965-ös Los Angeles-i faji zavargások egyik himnuszává, kínos helyzetet teremtve ezzel a pénzéért aggódó Gordynak, és a sajtó által militáns vezetônek kikiáltott énekesnônek, Martha Reevesnek. Öt évvel késôbb, 1970-ben már jóval óvatosabb volt, és a rajongók egyre hangosabb követelése ellenére sem engedte, hogy a Temptations kislemezen is megjelentesse a vietnami háború ellen protestáló War címû dalt ( Háború mire jó ez? Semmire sem! ), óva ezzel a kiadó aranytojást tojó együttesének cukifiú-imidzsét. Ehelyett a Motown tartalékosával, Edwin Starral (képünkön) vették fel újból a dalt, és a kislemez együttrezonál va a korszak egyre dühösebb háborúellenes mozgalmá - val meg sem állt a Billboard csúcsáig, nagyot lendítve ezzel a lemezborítón Martin Luther Kingre kísértetiesen emlékeztetô énekes karrierjén. Ugyan a Motown 60-as évekbeli fénykorát Gordy erôs kontrollja, és az együttesek gondosan kialakított imidzse jellemezte, az eddig említetteken kívül olyan elôadók kerültek ki kezei alól, mint a sármos Four Tops, a Supremes, az amerikai popzene egyik legkiválóbb dalszerzô-énekese, a kiadó ügyeletes kiskandúrja, Marvin Gaye, az obligát szemüveges Stevie Wonder és Michael Jackson pályafutásának bölcsôje, a Jackson 5. A kiadónak 25 elsôhelyes slágert szállító Holland Dozier Holland szerzôtrió és a soulzenét forradalmian új megoldásokkal ötvözô sessionzenészek (becenevükön a Funk Brothers) pedig a védjeggyé vált feszes, dallamos Motownhangzásért feleltek, és szinte futószalagon gyártották a dalokat a kiadó Hitsville U.S.A. néven becézett stúdiójában. Azonban nem kevés személyes konfliktus is tarkította Gordy munkásságát, ezek közül talán a leghíresebb, amikor a Supremesben kiélezôdött rivalizálást egy rövid tollvonással Diana Ross javára döntötte el, derékba törve ezzel Florence Ballard karrierjét ben a kiadó Los Angelesbe költözött, majd 1988-ban az egyre gyûlô veszteség miatt Gordy bedobta a törölközôt, és eladta tulajdonrészét az MCA-nek. A kiadó 2005-ben egyesült az Universal Recordsszal. A Hip-OSelect kiadó Complete Motown Singles címmel, 12 kötetben, 65 CD-n jelentette meg a Motown 1959 és 1972 közötti detroiti fénykorának felvételeit. //Németh Marcell #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 15

9 50 ÉV 50 Nálam a sorrend: zene, közönség, én Az a tény, hogy a legismertebb hazai underground DJ májusban átlépi az ötödik ikszet, talán még az érintettet is meglepte. Hiszen az a PALOTAI ZSOLT, akit mi a bulikból ismerünk és immár több mint húsz éve ugyanúgy szeretünk, egy percet sem öregszik. De hogyan lehetséges ez? Errôl, na meg a jelen korszellemrôl, a nagy változásokról és a maradandóságról beszélgettünk Apuval. Lángoló Gitárok: Hogyan éled meg, hogy ennyi idôsen egy olyan közegben mozogsz, ami a fiatalságról szól? Palotai Zsolt: Nem is az a súlyos, hogy 50 éves vagyok, hanem hogy 21 éve DJ-zek. És az éjszaka kôkemény, fôleg az utazás, a várakozás. Mert amikor játszom, az már felüdülés. A színpad gyógyít. És az sem számít, hány éves vagy, ott megszûnik az idô. Ami a fiatalokat illeti, hát igen, most ott tartok, hogy a barátaim gyerekeinek, meg a saját gyerekemnek játszom. Gyakran szóvá teszik az idôsebbek, akik 5 10 éve jártak a bulijaimra, hogy miért nem nekik játszom, miért a fiataloknak. Basszus, azért, mert én mindig a fiataloknak játszom, csak közben ti megöregedtetek! Ôk azt szeretnék, ha ott ragadtam volna, ahol ôk 5 10 évvel ezelôtt. De ha ezzel a mentalitással csinálnám, már 20 évvel ezelôtt megöregedtem volna. LG: Nincs helye a nosztalgiázásnak? PZS: Azoknak, akik azzal jönnek, hogy 5 10 éve milyen jó bulik voltak, ahhoz képest, ami most van, mindig azt mondom, hogy nem is akkor volt a legjobb, hanem húsz évvel ezelôtt. A Tilos az Á 89-tôl 92-ig, annál jobb idôszak nem lesz, és ezt már akkor tudtam. Nem azért, mert jobb zenék, jobb bulik voltak, hanem mert az emberek mentalitása annyira pozitív volt, mindenki azt gondolta, hogy na, most végre jó lesz. Aztán kiderült, hogy más lesz ugyan, de nem jobb. LG: A DJ-világban mi lett más az elmúlt húsz évben? PZS: A legnagyobb változás 2000 óta van. Az már múlt századi történet, hogy a mûvész elôad, a közönség pedig feltétel nélkül megpróbálja befogadni. A közönség átvette az irányítást és leszarja, hogy én mit akarok. Számtalanszor van, hogy lejátszom egy zenét és negyed óra múlva valaki kéri, mire hiába mondom neki, de hát most volt, rávágja, hogy nem baj, legyen még egyszer. Koncepcióval érkeznek a buliba, hogy az szóljon, amit ôk akarnak hallani. Ezzel összefügg, hogy szórakoztatóipar lett a tánczene is, aki elmegy bulizni, az kikapcsolódni akar, nem megfejteni. És én azoknak játszom, akik a táncparketten vannak, akik oldalt állnak és számlistát írnak a szettrôl, vagy fórumokon megmondják, azokkal nem tudok mit csinálni. És a buliban minden pillanatban ott kell lenni, olyan nincs, hogy bocs, ezt a negyed órát felejtsük el. A táncparkettet végig mozgásban kell tartani, ami ma sokkal nehezebb, mert annyira felgyorsult a zenefogyasztás, hogy jön egy szám, felismerik, örülnek neki, de a zene felénél már megunják. Folyamatosan kell figyelni, mire hogy reagálnak, és minden zenébôl ki kell hozni a maximumot. Régen se tetszett minden zene mindenkinek, de volt annyi respekt, hogy megvárták, meghallgatták. Ma ilyen nincs: kimennek, ha nem tetszik nekik, vagy anyáznak, mutogatnak, megdobálnak. Ha nem az van, amit ôk gondolnak, akkor véged van. Ráadásul nagyon gyorsan változik az ízlésük, egyik hónapról a másikra. Megbízhatatlan, te sem tudod, mi lesz. LG: Tehát a sikeres DJ ma már csak kiszolgál? PZS: Inkább egyensúlyban kell tartani a kiszolgálást és az önmegvalósítást. Mert azért nem lehet csak olyan zenéket játszani, amik tutira mûködnek. Az a truváj, ha beleraksz a szettedbe olyat is, ami majd csak három hónap múlva érik be, de te már most megôrjíted vele a közönséget. Ezt ügyesen, akár 3-4 zenével elô kell készíteni, hogy robbanjon. Én egyébként azt bírom a legjobban, ha ezt olyan zenével csinálom meg, amit pedig utálnak: a buliban ahogy berakom, tombolnak rá, otthon pedig azt kérdezik, mi ez a szar. LG: De összességében azért mégis mindig alárendeled magad a bulinak, nem? PZS: Az adott buliban semmit nem számít, hogy én ezt már 21 éve csinálom, mert minden buli nulláról indul. Sôt, nemcsak buliról bulira, de zenérôl zenére bizonyítani kell, minden egyes zenével fokozni, na még, na még, na még. A bulit elôször meg kell csinálni, és ha ez sikerült, akkor onnantól azt csinálhatsz az emberekkel, amit akarsz. És ha mûködik a buli, engem igazából nem érdekel, mitôl mûködik. Nálam a sorrend ez: zene, közönség, én. Az egóm soha nem írhatja felül a többit. LG: A mostani fiatal DJ-knél mintha ez máshogy lenne. PZS: Én abból a világból jövök, ahol nem volt pénz és nem volt ego, a mai világ viszont másról sem szól, mint errôl a két dologról. Csak közben a zene sokkal fontosabb, mint én. A legnagyobb veszély ma a színpadon, ha a DJ elhiszi, az egójától mûködik a buli. Persze, hogy számít, ki vagy, hogy átjöjjön a személyiséged, a mondanivalód. Ha ez nincs, akkor játszhatod a világ legjobb zenéit, üres lesz a produkciód. Azt látom, hogy a mai fiatalok nagyon tudnak nyomulni a hírverési csatornákon, meghekkelni a Facebookot, hogy minél többen elmenjenek, és ez, a marketing része sokkal fontosabb, mint maga a buli. LG: Úgy tûnik, pontosan ismered és érted a közeged mindenkori mûködését, ez a titka a tartós népszerûségednek? PZS: Figyelni, mindig résen lenni, tudni, mi miért történik, szóval abszolút tudatos, ahogyan csinálom a dolgokat. Szerintem attól vagy kortárs, hogy mindig meghallod az idôk szavát, felismered, éppen mirôl szól a világ. Hogy mi volt tegnap, az engem nem érdekel, az meg, hogy 5 éve mi volt, pláne nem. A folyamatos jelenlét a kulcs, ezért nem értem azokat, akik azzal jönnek, milyen sokat játszom. Hogy lenne ez sok? Nekem nincs két egyforma buli. Ezért sem gyakorlok otthon mixelni, zenéket összepárosítani, mert egész máshogy üt, amikor a buliban jövök rá, hogy ez a két zene egymás után mennyire jó, mintha elôtte elpróbáltam volna. Elengedhetetlen, hogy a buliban meglepjem magamat is, ne legyen ez teljesen rutin. Tulajdonképpen a 21 év alatt végig improvizáltam, sosem gondoltam ki, mivel kezdek, mi lesz a következô szám. LG: A mindenkori mostnak alkotsz. Nem szoktál gondolkozni azon, mi marad utánad? PZS: Ami a bulik maradandóságát illeti, nekem mindig úgy kell játszanom, hogy a mostról szóljon, de közben lehessen bármikor is. De konzerválni nem lehet a bulikat, ha felveszik, az nem ugyanaz, mert amikor az angyal elrepül feletted, az nincs rajta a felvételen. Ha meghallgatsz egy rögzített szettet, nem érted, hol van az ôrület, ami a bulin volt. Hát sehol, a bulin ott kell lenni. Palotain is ott kell lenni. Úgyhogy ha 100 év múlva kérdezik majd, ki volt ez az ember, nem fogják megtudni. 5 legemlékezetesebb fellépésed 1. Rewind bárhol-bármikor 2. Tilos az Á itt kezdôdött minden 3. Jungle Party 1996, Fôvárosi Nagycirkusz 4. Exit Festival 2000, az elsô a háború után 5. Burning Man 2010, Nevada 5 meghatározó parti (amikor te buliztál) 1. Josh Wink E-play Budapest, kb Sonar Festival 2000, Barcelona 3. Miami Music Conference 2000, Miami 4. Festival du Vent 2001, Corsica 5. Christian Marclay vs Elliott Sharp Közgáz Jazzclub, kb meghatározó pillanata a pályafutásodnak 1. Tilos az Á nyitás Tilos Radio Session WFMU N.Y.C Jungle Party 1996, Fôvárosi Nagycirkusz (a buli végére született meg a lányunk) 5. Noise Night Life 2011, Budapest West Balkán //Interjú: funkula // Fotó: Nagyillés Szilárd #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 17

10 50 ÉV #02 LÁNGOLÓ GITÁROK

11 Rovatcím PROFIL Radioheadista kiskáté A februárban nyolcadik lemezét az akár szokásosnak is mondható ôrült körülmények között megjelentetô RADIOHEADrôl sokan azt hiszik, hogy zenekar. Okként jelölhetjük meg, hogy zenét ír és koncertezik, de kialakult bennünk a gyanú, miszerint itt valami nagyobb dologról van szó. A Radiohead lassan inkább vallássá válik, ami meg lepôen hasonlít egy, a mi kultúrkörünkben is jól ismertre. A Lángoló Gitárok nem kisebb dologra vállalkozik, mint egy gyorstalpalóra a radioheadizmus alapjaiból. Szent könyv Mindent vissza kell vezetni valamire, ezért állandó hivatkozási alap nélkül egy irányzat sem élhet meg. A Radioheadnek megvan a kanonizált mûve, ami két jól elválasztható anyagból áll: a Bends az ô Ószövetségük. Manapság már csak kisebb rétegnek ez a legfontosabb szelet, de az 1995-ben kiadott lemez így is biztos szereplôje az összes létezô minden idôk legjobb lemezeit összegyûjtô szavazásnak, és fontos is a késôbbiek megértéséhez. Két évvel késôbb került elô az Újszövetség, OK Computer címmel, ami azóta is hatással van a világra, egy radioheadistának illik minden másodpercét kívülrôl tudni, és a zenekar bármit csinál, akkor is ehhez a lemezhez képest fogják megítélni az összes késôbbi produkcióját. A megváltó A Radiohead a kezdetektôl fogva változatlan felállásban zenél, és bár a teljes tagság fontos, azért az énekes Thom Yorke alapvetôen meghatározza az egészet. Nem is csak azért, mert ô a frontember, akinek éneke ráadásul gyakran egészen máshol jár, mint amire a zenébôl következtethetnénk, hanem mert a 2006-os szólólemezén (The Eraser), vagy bármelyik vendégszereplésében is bizonyítja, hogy bármihez nyúl, hasonlítani fog a Radioheadre. Minden egyes szavára milliók figyelnek, legyen szó akár környezettudatosságra való buzdításról, politikai állásfoglalásról, vagy akár az aktuális kedvenc zenekaráról. Úgy ismeri mindenki a gondolatait, hogy a koncerteken pár köszöneten kívül nem is nagyon szokott mondani semmit. Apostolok A tagság Yorke-on kívüli része többször is bizonyította, hogy nem csak a fônökkel tud együtt dolgozni, hanem saját jogán is képes komoly dolgok elôállítására. A gitáros Johnny Greenwood legnagyobb sikerét a díjakkal jutalmazott Bodysong címû film zenei aláfestéséért kapta, de ô komponálta a There Will Be Blood soundtrackjét is, és kiadott egy reggae/dub válogatáslemezt Johnny Greenwood Is The Controller címen. A metronóm pontosságú dobos, Phil Selway tavaly hozott öszsze egy lelazult folklemezt, a másik gitáros Ed O Brien az Asian Dub Foundationnel dolgozott, és alapító tagja a Featured Artist Coalition jogvédô szervezetnek, Colin Greenwood pedig 2008-ban kezdett el vendégszerepelni itt-ott. Apokrifek A szent könyv ismerete a valláson kívül is elvárt, de természetesen ezen túl is léteznek figyelemre méltó alkotások. A debütáló Pablo Honey is fontos, mert a Creep a Radiohead történetének fontos része, a Kid A Amnesiac kettôs vitte teljesen végig az OK Computeren megkezdett elektronikával való kísérletezést, a Hail To The Thief és az In Rainbows nagyszerû dalokkal teli lemezek, a King Of Limbs pedig egyelôre azért fontos, mert most jelent meg, az életmûbe csak késôbb lehet pontosan beilleszteni. } #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 21

12 PROFIL Az, hogy a Radiohead most épp nem nyilatkozik, nem jelent be turnét, remek alapot szolgáltat a rajongóknak pár összeesküvés-elméletre. a megfejtésébôl egy esetleges új Radioheadlemez címe, és dallistája állt össze, de az infó hamisnak bizonyult. A King Of Limbs kikerülése után elterjedt a hír, hogy a zenekar esetleg több albumot jelentet meg idén, és egy blogban hosszasan érveltek emellett, mindenféle lemezrôl kiragadott idézetekkel, és a zenekarra jellemzô szokásos összevissza nyilatkozatok elôkaparásával. A fanatikus rajongók minden lemez minden dalában keresik a miérteket, amire a Radiohead ügyesen rá is játszik néha. Szekták A Radiohead által lerakott alapokon számos társaság építkezik, de maga az alap jól látható. Többen nagyon sikeresek, de ettôl függetlenül a mai napig nem lehet elvitatni, hogy a jelenleg hihetetlenül népszerû Muse honnan indult, a Coldplay nevét is be lehet dobni, sôt, az izlandi Sigur Rós is egészen máshogy szólna az oxfordiak nélkül, de olyan egészen máshonnan indult zenekarok is büszkén hirdetik Yorke-ék nagyságát zenéjükben és nyilatkozataikban is, mint a doom metallal kezdô Anathema. Reformáció A 2003-as Hail To The Thief környékén nagyon úgy tûnt, a Radiohead megmarad zenekarnak, ami a saját maga által megszabott keretek között még jó darabig gyártja majd a nagy példányszámban eladott lemezeket, amiknek a turnéján azért mindenki a klasszikusokat várja. Ehhez képest 2007-ben nemes egyszerûséggel kirakták az In Rainbowst a netre, korábban egészen példátlan fizess érte, amennyit akarsz -módszerrel (tehát gyakorlatilag ingyen). A metódust azóta is Radiohead-modellként emlegeti a világ, színtértôl függetlenül használják elôadók a legkülönbözôbb stílusokból. Az In Rainbows nem a zenét, hanem az azt körülvevô dolgokat újította meg. A King Of Limbs megjelenését is laza egy héttel a kiírt dátum elôtt harangozták be, példátlanul jól mûködô öngerjesztô promócióval, amit még meg is koronáztak azzal, hogy kiszámíthatatlan módon egy nappal az ígért dátum elôtt juthatott hozzá a világ a lemez anyagához. Magyarázatok Az, hogy a Radiohead most épp nem nyilatkozik, nem jelent be turnét, remek alapot szolgáltat a rajongóknak pár összeesküvés-elméletre. Már 2010 márciusában körbejárta a világot egy számkód, aminek Hitetlenek Vallásból azért van több, hogy ne kelljen valamelyiket kötelezôen elfogadni. Ezért létezik egy a Radiohead táboránál is nagyobb tagadó közösség, akik szerint ezek nem kinyilatkoztatások, hanem poplemezek, Thom Yorke büdös hippi, a túldíszített zenekar pedig pont úgy mételyezi meg az egyszerûségükben zseniális zenéket, mint ahogy a Pink Floyd tette azt a punk elôtt. Ebben mi nem foglalunk állást, a Radiohead így is, úgy is a történelem része marad, és azért meg kell jegyezni, hogy Johnny Rottenrôl is kiderült: valójában nagyon szerette a Pink Floydot. //Fekô RADIOHEAD-STÚDIÓALBUMOK Pablo Honey (1993), The Bends (1995), OK Computer (1997), Kid A (2000), Amnesiac (2001), Hail To The Thief (2003), In Rainbows (2007), The King Of Limbs (2011) #02 LÁNGOLÓ GITÁROK

13 PROFIL PROFIL Lemezszerzôdés 15 másodperc alatt Egymásra licitáló kiadók, zenei mozgalommal egybeforrt név, illusztris külsô. Akárhonnan nézzük, két dolog biztos: a New York-i világpolgárokból felálló THE STROKES a lista minden elemét pipálhatja, és ilyen zenekarból igen kevés létezett valaha is. A többéves rehab és útkeresô szünet után most megjelenô új és újító lemez kapcsán a világ egyik fele tûkön ül, a másik fele pedig fogja a fejét, hogy miért nem tudnak már ezek a túlértékelt senkik vagy csöndben maradni, vagy legalább venni pár gitárleckét életükben elôször. De hát egy jó rockzenekar lételeme az ellentmondásosság, és persze a sokelemes rock n roll-legó. Lássuk, milyen imádnivaló klisékbôl áll öszsze a zenekar karrierje, és egyértelmû lesz, hogy rájuk haragudni olyan, mintha egy jó sorozat szereplôire haragudnál felesleges és béna. Chic A svácji Le Rosey elit középiskola folyosóin találkozni a leendô zenekartársaddal, ha úgy vesszük, egyike lehet a legkevésbé rakendrol dolgoknak, amit elképzelni lehet. Ha viszont hozzáadjuk a tényt, hogy az énekes Julian Casablancas 14 éves korában Amerikából került ide, mert szülei nem láttak más megoldást az alkoholproblémái kezelésére, már árnyalódik a történet. Szerencséjére itt találkozott a világhírû zenész apja és szupermodell anyja génjeit egyaránt öröklô Albert Hammond Jr.-ral. Nem éppen lakótelepi sztori. Csajok Színésznôk, szupermodellek, tévés bemondónôk, groupie-k. Nézzünk szembe az igazsággal sokkal könnyebben szerzel magadnak stílusos, gyönyörû, de rebellis, és esetleg gazdag barátnôt, ha stílusos, helyes, rebellis és esetleg még gazdagabb, kopott (koptatott) gitárod fölött farmerdzsekiben hetykén cigizgetô, lakktól kócos rockzenész vagy. Bár a fiúk jó része már elkelt, azért persze bevallottan kiélvezték a jussukat a felkínált tortából. Ruhák Bár a spanyolviaszt közel sem ôk találták fel, a Strokes sikeréhez elengedhetetlen megkülönböztethetôséget bôven garantálta az exkluzív hajléktalanruhákkal felturbózott torzonborz latino megjelenésük. Persze lehet bégetni, hogy csak pont ôk lettek kiragadva, az indie rockon belül meg pláne mindennapos ez a megjelenés, de a könyöknél rongyos zakó és a valószínûtlenül szûk farmerban tipegés enciklopédiai példája ebben az évtizedben egyszerûen ôk voltak és kész. Az pedig, hogy a gitáros Hammond Jr. manapság saját öltönykollekciók létrehozásával van elfoglalva (persze a 2000 dollár feletti árkategóriában), már csak hab a tortán. Drogok Mivel érdemes kezelni a hirtelen jött siker okozta kábulatot és mámort? Természetesen még több kábulattal és mámorral, ha a Strokes tagjait kérdezed. Mindenkinek megvolt a maga hobbija, ki a szintetikusokra, ki pedig a folyékony tartalmakra gyógyult rá a zenekarban, két dolog biztos az együttes széthullásában a legnagyobb szerepet természetesen pont a tagok egyenkénti széthullása okozta, másrészt mindenki rossz érzésekkel tekint vissza a gépszíj ilyen hónapjaira. El is telt pár év, mire nagyjából gatyába rázták saját magukat és a számlák érkeztével újra munkába álltak. Azért absztinenciáról a frontembert kivéve nem érdemes beszélni. Lineárisan le Ismerjük a történetet elképesztôen sikeres debütáló lemez, aminek kapcsán az egész világ bitliszt kiált és zseninek nevez ki néhány szakadt húszéves bohócot, a legnagyobb színpadokra löki ki ôket tapasztalat nélkül. A második lemez érkeztével elkezdi húzni a száját, a harmadikat pedig már konkrétan lesajnálja. Ugyanezt az ívet futotta be a Strokes is a sok millió példányban elkelt popsis bemutatkozás után némileg szélesíteni igyekeztek a zenei spektrumukat, amit a kritikusok még éltettek, de a közönséget már kevésbé hozta lázba az egész. A pánikszerû rockosodásra pedig globálisan beszélve már alig volt, aki figyeljen. A hosszú szünet után most pedig, ha hihetünk az elôzeteseknek, a már jól ismert Strokes-hangzás egy jó adag Clashsel, reggae-vel és nyolcvanas évekkel egészül ki. Hirtelen siker A Rough Trade kiadónál dolgozó Geoff Travisnek 15 másodperc alatt egyértelmû volt a szerzôdtetés, amikor a telefonon keresztül bejátszották neki a The Modern Age korai demóját. A hetvenes évek pufogó dobjaira ráhúzott zakatoló gitárokból összeálló zene a frontember Julian Casablancas autentikus New York-i óbégatásával együtt még az érezhetôen lecsengô nu-metal hullám közepette is elég problémás vállalkozásnak tûnhetett, de a lassan felbukkanó garázsrock színtérben bízó szakembereket végül igazolta az idô. Pedig ekkor a White Stripesban és a Strokesban látni a jövôt bizony kockázatos jóslat volt, visszanézve azonban a nyers rakendrol pátoszi csapást mért az akkor pózernek ítélt modern metálra más kérdés, hogy azóta fordultak a pólusok. Szólólemezek Bár az eddigi lemezek tartalmának 98%-át a zenekarvezetô Casablancas szállította, ez nem azt jelenti, hogy a többieknek ne lettek volna zeneszerzôi ambíciói. A producerként és kiegészítô zenészként is gyakorta közremûködô Albert Hammond Jr. már két sikeres szólólemezt jelentetett meg, de a legnagyobb visszhangot természetesen a frontember saját neve alatt megjelent színes poplemeze váltotta ki. A többiek sem tétlenkednek a dobos Moretti egy hiphopprojektben segédkezik, a másodgitáros Nick Valensi pedig többször közremûködött Devendra Banhartnél és Regina Spektornál, hogy csak a fontosabbakat említsük. //Eron Mezza #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 25

14 profil Számomra jó kihívás Bergmann Péter, azaz WE PLANTS ARE HAPPY PLANTS nemrég jelentette meg elsô teljes értékû lemezét. A még mindig nagyon fiatal laptophuszár külföldi válogatásalbumos szereplés után jutott el idáig, és most a Lángoló Gitároknak elmeséli, pontosan miként, és milyen irányba szeretne ezután továbbhaladni. Lángoló Gitárok: Mióta íródnak ezek a da lok? Van amelyik az Up In The Clouds válogatásod elôtt született? Bergmann Péter: 2009-ben már elkészült néhány szám elsô változata, amit mindenképp az albumra szerettem volna tenni. Ugyanakkor addigra rengeteg egyéb zeném volt, és azokat elôször össze akartam foglalni egy válogatásban. Az Apollo, a Sell Your Soul és a Rise And Fall voltak az elsô albumszámok. LG: Korábban azt nyilatkoztad, hogy a Time Is A Landscape-en minden eddiginél nagyobb szerepet kaptak az élô hangszerek. Ezeket ki játszotta fel? BP: Az albumkészítés elsô fázisában szinte minden második szám hagyományos dob-, gitár-, basszus- és zongoraalapokra épült, és úgy gondoltam, hogy ez talán még hangsúlyosabb lesz mire teljesen elkészülök. Aztán úgy döntöttem, inkább mégis az elektronikus zenei hangzást szeretném elôtérbe helyezni. Az albumon hagyott gitáros számokat kicsit átdolgoztam, a többit pedig elraktároztam egy késôbbi projekthez. Egyébként mindent én játszom fel. LG: Hogy mûködik nálad a dalszerzés? Próbálgatod a hangzásokat vagy inkább fejben születik meg valami, amit próbálsz késôbb felvenni? BP: Általában elôször felveszek egy jó alapot, aztán naponta foglalkozom vele fél órát, míg öszsze nem áll rendes zenévé. De elôfordul, hogy egy reggel alatt összedobom a kész számot, a Sell Your Soul például ilyen volt. Ötletbôl akkor lesz számkezdemény, amikor eldöntöm, hogy elég jó az alap ahhoz, hogy szerkezetet adjak neki. LG: Számíthatunk komolyabb, esetleg külföldi fellépésekre? A vidék eddig sem volt eddig nagyon elkényeztetve... BP: Elôször is itthon nehéz eljutni vidékre, nagy segítség, ha már egy befutott zenekarral tudok lejutni, de tavaly azért jártam például Debrecenben és Szegeden, illetve volt egy elôadásom Svájcban is, ami egyfajta próbája volt a külföldi fellépéseknek. Megkeresés jött már Oroszországból, Franciaországból és Ausztráliából is. Ezeket remélhetôleg ki tudom használni ebben az évben. LG: Tervezel zenekarral fellépni, vagy ez szigorúan a te produkciód? BP: Jelenleg nem tervezek zenekart öszszeállítani, hacsak nem egy limitált albumbemutató koncertsorozathoz. De talán érdekesebb is, hogy mit tudok egyedül megoldani számomra ez az igazi kihívás most. LG: Gondolom a Sell Your Soul nem az utolsó dal, amihez klip készül. BP: Az MTV online felületén már elérhetô és hamarosan a tévében is menni fog az új klipem a Razz címû számhoz. A klipet én magam készítettem egy slow motion kamerával és rengeteg szabadidôvel. LG: Már jó ideje részese vagy az MTV brand:new projektjének. Mennyire érzed, hogy ez segítette a karrieredet, és meddig képzeled el az együttmûködést? BP: Az biztos, hogy nem hátráltat, úgyhogy egészen addig, amíg ôk támogatnak. Mindenképp segít eljuttatni rengeteg új emberhez a zenémet, itthon ez olyan promóció, amit nehéz lenne máshogy elérni. LG: Mit vársz az új albumtól? BP: A cél az, hogy elérjek egy olyan szintet, ahonnan az album elkezdi generálni az újabb és újabb vásárlókat. Szakmai elismerést vagy ilyesmit nem várok, elég, ha én tudom, hogy mirôl szól és mit akar közvetíteni az album. Nem kritikákat vagy magasztalásokat szeretnék, mindössze csak eljutni a lehetô legtöbb olyan emberhez, aki értékelni tudja a zenémet. // Interjú: Fekô Ádám #02 LÁNGOLÓ GITÁROK

15 interjú profil A magyarok miatt van új lemez Amellett, hogy már számtalanszor jár Magyarországon a GUANO APES, még azt is nekünk köszönheti a világ, hogy a német zenekar új albummal jelentkezik Bell Air címmel. Természetesen megmutatják az anyagot a magyaroknak is, a koncertre egész pontosan Tokajban, az idei Hegyalja Fesztiválon kerül majd sor. Henning Rümenapp gitáros válaszolt pár kérdésünkre. Glamrock boszorkányüldözés Üdvözöllek az elhagyatott vidéken / Gyerünk gyermekem, fogd meg a kezem / Itt nem létezik sem munka, sem játék / Csupán öt szavad marad, miközben elnyel a föld: Égj porrá a pokol tüzén! (TWISTED SISTER: Burn In Hell) Lángoló Gitárok: Sokszor jártál már a Gu ano Apesszel nálunk, de mint magánember voltál valaha Magyarországon? Henning Rümenapp: Igen, gyerekként nyaraltunk ott, természetesen a Balatonnál, elég jó volt, élveztem. Akkoriban mindenki a Balatonhoz járt nyaralni Németországból. LG: Miért hagytátok abba a zenekart 2005-ben? HR: Annak idején tudtuk, hogy pihentetni kell ezt a dolgot, mert ha akkor nem állunk le, abból semmi jó nem sült volna ki, sem a zene karnak, sem a magánéletünknek. Kicsit magunkkal is kellett foglalkozni, élni a saját életünket, mindenkinek foglalkozni a családjával. LG: És miért indultatok aztán újra neki 2009-ben? HR: Elkezdett hiányozni az együtt töltött idô, a szórakozások, a poénok, a színpad, és felmerült, hogy legalább néhány koncert erejéig álljunk már újra össze, és éljük át újra az egészet. Ôszinte leszek, nem gondoltam soha, hogy ez újra feljön, és megint együtt akar majd mindenki zenélni Guano Apesként. Aztán lezajlottak ezek a koncertek, rájöttünk, hogy még mindig vagy talán újra élvezzük egymás társaságát. LG: Van különbség az új és a régi Guano Apes között? HR: Ha számszerûsíteni szeretném, akkor ötven százalékban a régiek vagyunk, ötven százalékban újak. Megtartottuk mindazt, amit régrôl szerettünk, ami hiányzott az évek alatt, amikor nem voltunk aktív zenekar. Elhagytuk viszont azokat a dolgokat, amelyek zavartak vagy idejétmúlttá váltak, és újként bekerültek olyan elemek, amik szerintünk elengedhetetlenek egy 2011-ben is mûködô zenekarnál. Ezt majd az új lemezen hallani is fogjátok. Kicsit újra ki kellett találni magunkat, de úgy hogy az ne legyen teljes stílusváltás, viszont kifejezze azt is, hogy újítottunk, és megmutassa, hol tartunk éppen zeneileg. LG: Az új videótokból nekem az jön le, hogy a régi deszkás, snowboardos korszakotoknak vége. Egyetértesz? HR: Ez a snowboardos stílus tett minket azzá, akik vagyunk, illetve ezzel sikerült elérni mindazt a pozíciót amit eddig elértünk. Sosem volt egyikünk sem deszkás világbajnok, mégis imádtuk ezt a közeget. Persze azóta, mint mindenki, mi is változtunk, felnôttünk, de az a korszak máig sem zárult le teljesen és mindig is a részünk marad. LG: Mik a jövôbeni célok? Újra nagyon aktív zenekarként szeretnétek tevékenykedni, mint annak idején? HR: Ezt még nem döntöttük el. Ez az egész az említett tavalyelôtti turnéból jött. Azt baromira élveztük, ezért az utolsó koncert után megbeszéltük, hogy írunk egy lemezt. A lemezírást és a stúdiózást is annyira szerettük, hogy abban maradtunk, megturnéztatjuk az új albumot is. Ki tudja, mire jutunk a turné során? Egyébként azt el kell, hogy mondjam, hogy az egész lemezírást akkor beszéltük meg, amikor pont egy magyar fesztiválról jöttünk hazafelé, és hosszú volt az út, ezért minden témára jutott idô. Szóval köszi nektek! Majd most is hazafelé tôletek eldöntjük, mi legyen. Mondjuk, ha az emberek utálni fogják az új lemezt, gondolom, nem leszünk lelkesek, ha tetszik nekik, akkor meg miért ne csinálnánk még egyet. LG: Nagyjából mindenkinek voltak mellékzenekarai, amíg nem volt aktív a Guano Apes. Azokkal most mi a helyzet? HR: Most jegelôdnek, nem lenne rájuk sem idônk, sem energiánk, aztán ez is majd kiforrja magát, hogy melyik folytatódik, a Guano Apes, vagy a külön dolgaink. De párhuzamosan nem mûködünk, az biztos. LG: Német zenekarként már a kezdetektôl angolul írtátok a dalokat, honnan jött ez? HR: Igazából nem is nagyon gondolkoztunk, teljesen természetes volt, hogy angolul szólaljanak meg a szövegek. Nálunk ez egy kicsit azért fura, mert nagyon sok németül éneklô zenekar is túllépi az országhatárokat, míg más országoknál ez jóval nehezebb, de számunkra a német nyelv egyszerûen roszszul hangzott a dalainkhoz a kiejtésbeli adott ságok, a keménysége miatt. LG: Mit gondolsz, a rajongók még mindig a zenekarral vannak, vagy újra meg kell ôket gyôzni? HR: Szerintem mindig is velünk voltak. Mikor a zenekar nem volt aktív, a honlapon a fórum ugyanúgy mûködött, és nem lett sokkal kisebb a forgalom rajta. Aztán mikor újra mozgolódni kezdtünk jöttek az új emberek is, és olyanok is, akik újra aktivizálták magukat, de persze maradt a kemény mag is. Kicsit lehet, hogy nehéz lesz a régi rajongóknak, mert tény, hogy változtunk zeneileg, de nagyon remélem, hogy ôk sem csalódnak, eljönnek, megnéznek minket élôben, és megszeretik az új lemezt is. //Interjú: Juhász Edina A lázadó tinédzser elméje hasonló melegágy a Gonosz számára, mint rühatkának a kóbor dakszli. Leginkább tehát akkor ér célt, ha egy rebellis rockegyüttesen át tolmácsolja hazug üzeneteit. A Twisted Sister zenekar We re Not Gonna Take It (Nem tûrjük) címû dalával hamisan csillogó aranyborjú lett a célt tévesztett ifjúság oltárán. Az eredmény: sok ezer tizenéves, akik métázás és a cselgáncsozás helyett az alkoholban és a videojátékokban lelik örömüket. Conrado Balducci démonológus, a Sátánizmus és rockzene címû latens Hahota-kiadvány szerzôje bizonyára valahogy így összegezte volna mindazt, amit Dee Sniderrôl és zenekaráról tudni kell. Akadt azonban példa hasonszôrû támadásokra olyan személyektôl is, akik minden bizonnyal értesültek a középkor végérôl. Példának okáért ilyen egyedek alkották a PMRC (Parents Music Resource Center) nevezetû testületet is, amely a fiatalság védelmére hivatkozva erôteljes fellépést helyezett kilátásba az erkölcstelenséget és agressziót sugárzó zenei produkciókkal szemben. Nem mellesleg a szervezetet az egy kori demokrata elnökjelölt, Al Manbearpig Gore felesége, Tipper Gore alapította 1985-ben. A PMRC nevéhez fûzôdik pl. a parental advisory matrica bevezetése, valamint a filthy fifteen elnevezésû zenei lista is. A tizenötös toplistán amely az általuk legveszélyesebbnek ítélt popés rockdalokat tartalmazta többek között olyan elôadók szerzeményei kaptak helyet, mint Prince, Madonna, a Judas Priest, a Mercyful Fate, a Def Leppard, az AC/DC és természetesen a Twisted Sister. A notórius dal pedig nem volt más, mint a We re Not Gonna Take It, amelyet a PMRC erôszakos tettek elôidézésére alkalmasnak ítélt. Külön kifogásolták a mû videoklipjét, abban ugyanis egy gitározó tinédzser kitaszítja apját emeleti szobája ablakán. A testület még megalakulásának évében szenátusi meghallgatásra idézte Dee Snider énekest, ahol még több hasonló fajsúlyú vád alól kényszerült tisztázni zenekarát. Snider a bíróságon ujjatlan pólóban és farmerben jelent meg, majd nemes egyszerûséggel feltörölte a padlót a testület tagjaival. A kínzás és nemi erôszak, amit Tipper Gore az Under The Blade szövegében felfedezni vélt, kizárólag az ô elméjében él. Ez a dal ugyanis a mûtétektôl való félelemrôl szól. említette Snider védôbeszédje elején, majd késôbb így folytatta: Egy dologban teljességgel egyetértek a PMRC tagjaival: szülôként kizárólag én vállalok felelôsséget mindazért, amit a gyermekem néz vagy hallgat. A PMRC ugyan emlékeztetheti a szülôket ebbéli kötelességükre, a testület munkája azonban ezen a ponton véget ér. Mindemellett az irodalom, a költészet és a zene szépsége abban rejlik, hogy az alkotó saját képzeletét, tapasztalatait és álmait szabadon jelenítheti meg a szövegekben. Mit is lehetne ehhez hozzátenni? A Twisted Sister június 9-én fellép a Pannónia Fesztiválon. //nausea #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 29

16 interjú Formálható közegnek hiteles arcok A veszprémi HÔSÖK nemrég adta ki negyedik lemezét, és talán ez az elsô, amit már iga zán nagy közönség várt. Az épp tízéves zenekar szép lassan az egész országban eladható névvé vált. Bár még mindig nem kabrióval közlekednek, hisz Ecküt például épp buszon sikerült telefonvégre kapni, így útközben mesélt a lemez felvételérôl, a hirtelen jött érdeklôdésrôl, a lemezkiadás nehézségeirôl és egyéb izgalmas dolgokról. Lángoló Gitárok: A magyar hiphopzenekarokhoz képest meglepôen gyorsan hoztátok ki ezt a negyedik lemezt, rengeteget koncerteztetek is a Klasszik óta, nem volt ez néha túl feszített? Eckü: Mi szerettük volna mihamarabb kiadni, akár már tavaly is, csak oda nagyon sok buli bejött. Nem gondoltuk volna, hogy úgy tudunk szintet lépni, hogy igazából semmit nem csinálunk, csak egy új klipet, és amellé bevállaltunk minden rendezvényt, amire elhívtak minket. Ennek a vége nagyjából 80 buli lett. Amikor nem volt annyi koncert, jó tempóban tudtunk haladni, ami fura, mert most elôször nem otthon vagy Szombathelyen csináltuk a lemezt, hanem Budapestre jártunk. Voltak korábban olyan évek, amikor nem mindenki tette magát teljesen oda, de most mindenki 110%-on pörgött. A megjelenést is már jóval korábban kitûztük márciusra, mert úgy gondoltuk, jó lesz egy ilyen hosszúra nyúló tél után, és így az évszakokat prímán bele tudtuk fûzni a dologba. Ez a negyedik Hôsök-lemez, rögtön jött a négy évszak ötlet Menthától, és a felvett zenéket is perfektül be tudtuk kategorizálni valamelyikhez. Az ôsz egy kicsit nehezebb, hiszen az néha kellemes vénasszonyok nyara, néha meg zord és hideg, ezért oda raktuk Mystification barátom egyik zenéjét, aki leginkább teljesen elborult techstepeket meg drum&basseket ír, külföldön amúgy ismertebb, mint itthon. De az eredeti kérdésedre válaszolva: jól tartottuk a tempót, és az, hogy felpörögtek a dolgaink, mindenkire jó hatással volt egyénileg is. LG: Mindegyik dal a Klasszik óta íródott, vagy régebbi témák is szerepeltek? E: Mindegyik 2008 után készült. Az elsô, amit felvettünk, a Lóbadzsit volt, de annak meg is változott azóta a zenéje, mivel eredetileg melankolikusabb témára rappeltünk, késôbb kértük meg Joekert hogy írjon már hozzá valami vidámabbat. Ezután jött az az idôszak, amikor egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy hetekre elôre be vagyunk táblázva fellépésekkel. Viszont emiatt sokfélébb is lett a lemez, ezúttal többen is raktak alánk zenéket, például a zenekarunk, a Zhe Band, vagy Mihalik Bence, és ami nagy újdonság: Brash is elkezdett újra zenét írni. Ô négy-öt évig csak saját maga szórakoztatására zenélt, most pedig kurva jókat hozott. Azért volt ez fontos, mert nem kellett egymást baszogatni, ha kitalálta valaki, hogy három nap múlva stúdió, akkor három nap múlva a stúdióban voltunk. A Klassziknál kicsit kényelmesebb volt minden, mert az akkor még Fehérváron élô Pixához gyakorlatilag bármikor bemehettünk dolgozni, most viszont jobban kellett figyelni. LG: A koncertjeitek létszáma alapján egyre több emberhez jut el a hazai rap, aminek többek közt ti lettetek a húzónevei. Szerinted miért pont most? E: Próbálgattuk fejtegetni, de nem sikerült. Néha olyan lehetôségek érkeztek, hogy el se akartuk hinni. Miért pont mi? Talán annyi, hogy Hôsököt nem csak rapperek hallgatnak, és mi is levetkôztük kicsit a magyar hiphop gyermekbetegségeit. Nagyon kellett a Mixtúra (2010 májusában egyhetes országjáró turné négy különbözô stílusú zenekarral a szerk.), ezen felbuzdulva csináltunk a Superbuttal is egy turnét, a RapRock Superstart, aminek az elsô két állomása teljes csôd volt, de utána nagyon beindult. Szemléletben, szervezésben és profizmusban is szükségünk volt külsô ingerekre, amiknek hatására túl akartunk lépni a stílus klisés dolgain. Én egyébként most sem érzem úgy, hogy akkora sztár lennék, de talán megtaláltuk azt a középutat, amikor jó pár ember szereti, amit csinálunk, mi zenélünk, és ez így elég is. Ebben többeknek komoly munkájuk van, leginkább azoknak, akik kicsit túl tudtak lépni a stílus keretein. A 2000-es évek elôttrôl nagyon fontos az Animal Cannibals Sub Bass Monster vonal, mostanában Akkezdet Phiait és a Punnany Massifot kell kiemelni, akiknek nem feltétlenül azonosulok a zenéjükkel, viszont kicsit túlmutatnak a szokásoson, ami által tovább növelik a tábort. Minket sok fiatal hallgat, ami jó, és én ezt nem úgy élem meg, hogy gyerekzenét csinálunk, hanem van egy formálható közegünk, akiknek ha hiteles arcok szolgáltatják a zenét, akkor jó irányba haladhatnak. LG: Már tíz éve léteztek, terveztek valami különleges születésnapi megmozdulást? E: Ôsszel akarunk egy speciális turnét, amin a tíz év legjobb zenéit nyomjuk DJ-s felállásban. Lesz olyan amit 6 7 éve nem toltunk, vagy akár régebben. Léteznek olyan dalok is, amiket sokan kértek, csak mi nem szerettük ôket annyira, de ilyen most nem lesz, betanuljuk a régi nagy kedvenceket is. Csinálunk elôtte gondolom valami közvélemény-kutatást, hogy mik is ezek. Erre Joeker is aktívan jönni fog, sajnos az új lemezen csak egy rapje van, mert ennyihez volt kedve és ideje. Nagy álmunk egy DVD, mert rengeteg anyagunk van hozzá, amire csak nemrég jöttünk rá a Négy Évszakhoz készült 48 oldalas könyvecskébe kerülô képek válogatásakor. Sok cuccról el se hittük, hogy ez még megvan. Van pár nagyon kemény videokazetta, csajokkal, okádással és egyéb régi bulifelvételekkel. Az biztos, hogy most még az új lemezzel foglalkozunk, és lesz egy 22 állomásos turnénk. Nagyon durva, mert nem is nagyon kellett ezért törtetni, pár helyet felhívtunk, a többi jött magától, és már tele is lett a tavasz. Jó érzés, hogy Budapesten kívül is stabil táborunk van. LG: A blogodon írtad, hogy talán ez lesz az utolsó Hôsöklemez. Ez mitôl függ? E: Úgy értettem az utolsót, hogy formában. Kiadó nélkül CD-t fizikálisan legyártani irdatlan pénz. Gondolkozunk egyéb hanghordozókon vagy formátumokon is, most már az elôrendelések kiküldésének napján meg lehet hallgatni online az egész lemezt a Lángoló Gitárokon. Magamon is észreveszem, hogy változtak a zenehallgatási szokásaim, azokat a lemezeket szeretem, amik nem többek percnél, egyszerre végig tudom ôket hallgatni, és utána meg akarom hallgatni még egyszer. Ez most egy 18 dalos, 67 perces lemez, és lehet, hogy kicsit túl sok lesz az embereknek, ezért is gondoltuk úgy, hogy négy részre bontjuk, lehessen csak részletenként is elôvenni. Ebben viszont most tényleg annyi meló volt, hogy ragaszkodtunk hozzá, hogy minden felkerüljön rá. Most azon is agyalunk, hogy csinálunk évente mondjuk nyolc számot, és kiadunk egy-egy EP-t. Aki manapság nem veszi figyelembe az internet adta lehetôségeket, az elvérzik. Valamennyire azért ragaszkodunk a hanghordozókhoz, ezért nézzük mindig, mit lehetne még belevinni, emiatt lesz érdekes, hogy egy könyvet is adunk az új lemezhez, tele régi képekkel, még olyanokkal is, amelyek 14 éve készültek. LG: A lemezhez tartozó turnét élô zenekarral csináljátok, vagy DJ-vel? E: Ahol van rá technika, és lehetôség, oda zenekarral megyünk, de úgy 70-30% a lemezjátszók javára. Az élô produkciót még érlelni kell azért. LG: Személy szerint melyik verziót szereted jobban? E: Mindegyiknek van varázsa. Fesztiválokon sokkal jobb zenekarral játszani, klubokban azért változó. A zenekar azért jó, mert épp nemrég számoltam, hogy szerintem körülbelül egy gyengébb ilyen bulink volt. A többi mindig mûködött, volt olyan amikor nem voltunk többen 100-nál, de mégis óriási buli kerekedett. De az élôzene macerásabb, be kell állni, ehhez képest a DJ-s cuccnál csak bedugjuk a mikrofonokat és mehet is minden. //Interjú: Fekô Ádám #02 LÁNGOLÓ GITÁROK

17 interjú profil Nem veszem magam túl komolyan KISS ERZSI több zenekarból is jól ismert énekesnô-frontember: az 2005-ben alakult Erik Sumo Band tagja, ennél is régebbi formációja az Egy Kiss Erzsi Zene, és nemrég a Panchannal is megjelentette elsô, Édenkelet címû albumát a Narrátor Records gondozásában. Munka, tervek, vágyak mindez magyarul! Szeretni való érték A FOLKBEATS NÉP- ÉS VILÁGZENEI TEHETSÉGKUTATÓ versenyt 2010 nyarán hirdették meg szervezôi országos szinten, sôt kiterjesztve határainkon túlra is a magyarlakta területekre. Már elsô ránézésre sem tûnt átlagos tehetségkutatónak, a két mûfaj gyôzteseinek egy legalább kéthetesre tervezett észak-amerikai turné van kilátásban a szervezô jóvoltából. Lángoló Gitárok: Minek nevezhetjük azt a különleges nyelvet, amin a dalszövegeidet írod? Halandzsa? Kiss Erzsi: Az a baj, hogy csak körülírni lehet. A halandzsát nem szeretem, mert eléggé infantilis. Gügyögésszerû, és felismerhetô, hogy kitalált. Az én esetemben, ha lehetek ilyen nagyképû, általában nyelvnek hiszik, amit énekelek. Vicces módon például Csehországban egyszer magyarnak hitték. LG: Miért ezt az utat választottad? KE: Nekem a zene mindig együtt születik meg a szöveggel. Ez a nyelvezet felszabadít, ebben sikerült megtalálnom magam. Az ötleteket diktafonnal veszem fel. Nem tanultam zenét vagy amikor és ahogy tanultam, azt inkább hagyjuk Magányos kislányként ceruzával a kezemben azt képzeltem el, hogy a táncdalfesztivál színpadán énekelek. Ma is egy fantáziavilágot teremtek a dalaimmal. LG: Gondoltál már arra, hogy rendes szavakból álló dalszöveget írj? KE: Próbálkoztam vele. Igyekeztem vicce lôdni a szavakkal, szójátékokat kreálni, de a nyelvtelenség egy teljesen más világ. A valódit nehéz beilleszteni a repertoárba. Koncerten a Csokidal is csak az utolsó szám lehet. LG: Ez a fajta gyermekiesség a magánéletben is jellemzô rád? KE: Nagyon szeretem a gyerekeket, és nem veszem magam túl komolyan. Ez talán a legfontosabb. És általában a környezetem is így van vele. Sokat számít, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek ez mindig feltölt energiával. Úgy érzem, nincs miért belülrôl megöregedni. Olyan emberekkel dolgozom és töltöm az idôm nagy részét, akik inspirálnak, számomra izgalmasak, kreatívak. Megfáradni, beszürkülni nincs lehetôség. LG: Jól látom, hogy a szabadság nagyon fontos tényezô az életedben? KE: Igen, borzasztóan fontos. Éltetô elemem, de talán nem vagyok vele egyedül. Sza badság viszont nincs kompromisszumok nélkül. Elengedhetetlen, ha az ember más alkotókkal együtt dolgozik. LG: Harcsa Veronika távozása milyen hatással volt az Erik Sumo Bandre? KE: Elôször volt egyfajta bizonytalan ság. Többek között Veronikával alkotott ket tôsünk ellentétes karakterünk, szél sô sé gesen más jelenlétünk a színpadon volt az ESB jellegzetessége. Így sok mindent újra kellett gondolni, például az új számok mellett a régieken is dolgozni. Mindenki folytatni akarta. Szeretjük egymást, nem akartuk abbahagyni. A közönség nagyon lelkes és persze biztos változik, de biztatásból, megerôsítésbôl nincs hiány. Ami pedig most a legfrissebb hír az együttesrôl, hogy 5-6 számos EP-t készítünk Twilight at the zoo címmel. Bemutatója az A38-on lesz április 28-án. LG: Több zenekarod is van, ráadásul színházi munkákat is vállalsz. Nem érzed úgy néha, hogy elaprózod magad? KE: Nem, mert ugyanazt az embert, és ugyan azt a zeneiséget igényli belôlem mind. Abban a pillanatban, amikor beindít valami, ôszin tén veszek benne részt, nem kell megváltoznom. Nekem nagyon jó dolgom van. Soha nem kell hasonulnom. Mindig azt várják el tôlem, hogy az legyek, aki vagyok. LG: Min dolgozol éppen? KE: Most indulok egy kis európai turnéra a Ha dede címû, kicsi gyerekeknek szóló bábelôadással. A próbák nyilvánosan zajlottak Belgiumban a neerpelti, itthon a vesz prémi bölcsôdékben. Láttuk, hogyan reagálnak a kicsik és úgy alakítottuk az elôadást. A hamarosan megjelenô, Erik Sumo Banddal készített kislemez mellett az elôzô év végén már megjelent az Egy Kiss Erzsi Zene Ugató lemeze, most márciusban pedig a Panchan albuma. LG: Mennyire vagy elégedett? Sikerült elérned a szakmai csúcsot? KE: Igen! Bár jó lenne, ha még többen megismernék a zenémet. //Interjú: Bitay Andrea Fotó: Szôcs Tekla De ezen kívül is komoly utóéletet szervezôdik a jelentkezô zenekarok számára tehát nem csak a versenyben maradtaknak!, ami magában foglalja a lemezkiadás körüli tennivalókat éppúgy, mint koncertek szervezését, médiapromóciót, valamint fesztiválokon való megjelenéseket szerte az országban. A megmérettetésre közel száz elôadó jelentkezett, amit a 2010 ôszi elôválogatás húsz-húszra redukált, és ahogy elnézem a be nem kerülteket, az én listám némileg másként festett volna. Mindenesetre idén februártól beindultak az elôdöntôk a Folkbeats fesztiválsorozat mentén, és a most áprilismájusban zajló középdöntôk kultikus helyszínekre költöztek, elôbb a Fonó, majd pedig a sûrûjében a Hagyományok Háza ad otthont a rendezvénynek. Úgy tûnik, jó a médiavisszhang, akárcsak a zenekarok, csak azt nem tudni még, hogy ez a gyakorlatban majd mit jelent, milyen szintre lehet eljuttatni a fellépôket, a népzenében és a világzenében pedig várható-e valami átrendezôdés, esetleg új kánon kialakulása. Nem is toplistában érdemes gondolkodni, sokkal izgalmasabb kérdés, hogy az újabb generációk mit tudnak az egészhez hozzátenni, milyen új minôségek képzôdhetnek. Az autentikus népzene ideája a tisztán tartott forrásé, ami azért is fontos, hogy minden generáció valami olyat találjon, amire kulturális alapként képes tekinteni. Persze a népzene is változik apránként, ha az új generációk nem raknák hozzá saját világukat, múzeumi tárgy lenne belôle. A vi lágzene persze szabadabban kezeli a kérdést, a folkra támaszkodva bátran összevon mûfajokat akár a popzenéig, valamint ugye saját dalokat ír. Megkértük a versenyben lévô mindkét mûfajbeli bandákat és elôadókat, fogalmazzák meg a lehetô legtömörebben ars poeticájukat vagy tapasztalataikat, egyáltalán mit gondolnak alkotóként az egészrôl. Török Tilla szavai a népzenérôl mondottakat támasztja alá: A népzene a lélek tükre, tisztaságának megôrzéséért mi vagyunk a felelôsek. A Tarsoly Zenekar szintén a hagyományok ápolását emeli ki: A népzene az, amiben igazán ki tudjuk fejezni gondolatainkat, érzéseinket. Örömmel csináljuk ezt, mert ezzel más embereket is boldoggá tehetünk, és ezen hagyományok tesznek minket magyarokat egyedivé. A délszláv zenében utazó Vizin a híres tamburaprímás Janika Balažt idézi, ezzel a zenérôl magáról már egy általánosabb esszenciát fog meg: A muzsika óriási dolog, mert mindenkinek segít: ha örül, ha búsul, vagy ha valaki valamit elveszített, mindegy, mi történt, a zene gyógyít. Nem tudom, mi ez a varázslatos erô, de a muzsika az. Guessous Majda Mária, aki szólóprodukcióval jelentkezett, közösségi kérdésben gon dolkozik: A Folkbeats lehetôséget ad a két mûfaj mûvelôinek egymás megismerésére, a közös értékek felfedezésére, hiszen a nyelv ugyanaz, csak egy-egy új kifejezéssel bôvül és mindkettô egyenértékû, hiszen az idô, a nép tagadhatatlan velejárója a változás. Nem is toplistában érdemes gondolkodni, sokkal izgalmasabb kérdés, hogy az újabb generációk mit tudnak az egészhez hozzátenni A népzene stabil, biztonságos alapot ad az új és érdekes hangzásokat keresô világzenének a mérleg így van egyensúlyban. A népzenei tehetségkutatók általában kizárják a citerazenekarokat, mondván nem eredeti forma, talán épp ezért is a Cuháré a világzenei kategóriában indult: A Cuháré Citerazenekar azon dolgozik, hogy a szívbôl jövô muzsika és a citera e sokak szemében az információ és az ismeretek hiánya miatt méltatlanul primitívnek bélyegzett hangszer mind a hagyományos, autentikus népzenében, mind a világzenében közelebb kerülhessen az emberek lelkéhez. A Meszecsinka az egész kérdést elemeli a rögvalóság talajáról: A rock a mai emberi civilizációból táplálkozik, a világzene a földanyából. A Holdudvar pedig egy másfajta esszenciát igyekszik megfogni, ami valóban sarkalatos kérdés, egyáltalán mennyire tudják megszólítani ezek a muzsikák a hallgatót: A hazai világzenével kapcsolatban már jó ideje nem az a legfontosabb kérdés, hogy ápoljuk-e a hagyományokat vagy sem, hanem hogyan bizonyítjuk azt, hogy a népzene és a népdal nem egy letûnt világ megváltoztathatatlan mementója csupán, hanem természetes módon mindannyiunkban, a XXI. században is benne élô, szeretni való érték. A bizonyítás zajlik, a tehetségkutató ingyen látogatható, tessék utánajárni: //rm #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 33

18 PROFIL Ujjlenyomatok Nem keresünk válaszokat. Talán azért, mert valahol mélyen tudjuk: nincsenek. Nem akarunk a körülményekkel foglalkozni, amelyekkel a lényeg helyett egy egész életen keresztül foglalkoztak PLESZKÁN FRIGYES kapcsán. Emlékezni szeretnénk rá úgy, ahogyan azt ô megérdemli. Csodagyerek. Valószínûleg ez az a szó, amely a világ számos nyelvén legtöbbször elhangzott vele kapcsolatban, amióta július elsején megszületett Csornán. Nyilván esze ágában sem volt azzá válni, ám már egészen kicsiként a dzsessz bûvkörébe került: édesapja tanította zongorázni, s együtt rögzítették szalagra az akkoriban itthon befogható rádiók dzsesszmûsorait. Az Erkel Színház-beli Oscar Peterson-koncert indította el Pleszkánt azon az úton, amelynek értetlenül állunk most a végénél: mire az apja észbe kapott, a kis Pleszkán hangról hangra, taktusról taktusra megtanulta az egész mûsort felvételrôl, hallás után. Hogy mi a leghelyesebb, amit ilyen helyzetben egy szülô tehet, nehéz kérdés. Pleszkán apja mindenesetre elvitte a fiút Gonda Jánoshoz, aki elôször nem akart hinni a fülének (mintha magát Petersont hallotta volna), majd korengedménnyel felvette az ekkor tizenhárom éves srácot a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola dzsessztanszakára. Év végi értékelôjében így ír tanítványáról: Abszolút hallása van. Zenei memóriája kitûnô. Egyszer hallott lemez anyagát pontosan le tudja játszani. Technikailag megoldhatatlan feladatot ha kissé hihetetlenül hangzik is jóformán nem ismer. Pleszkán tizenhét évesen már a világhírû Pori Dzsesszfesztiválon lépett fel, unkarilainen pianon ihmelapsi (a magyar zongorista-csodagyerek), ettôl volt hangos a finn sajtó. Hatalmas sikert aratott, s ez a siker idehaza is elkísérte ben megnyerte a Ki mit tud? ot szólóhangszeres kategóriában, 1978-ban pedig a lengyelországi Kaliszban megrendezett Nemzetközi dzsessz-zongoraversenyen lett második, megkapva a sajtó különdíját is. Az ember azt gondolná, ennyi eredményt elérni ilyen fiatalon nem jelenthet mást, mint egy pompázatos nemzetközi karrier kezdetét ne feledjük azonban el, hogy ez a történet Kelet-Európában íródott, a hetvenes-nyolcvanas években. Így eshetett az, hogy ugyan 1985-ben Pleszkán közös lemezt adott ki Gonda Jánossal és Kruza Richárddal (Keyboard Music címmel, és talán nem csak szerintünk abszurd, hogy egy csodagyereknek csak 26 évesen lesz, és akkor sem teljesen saját albuma), a rendszerváltozás már Nyugaton érte, egészen pontosan Svájcban, ahol bárzongoristaként kereste a kenyerét. Szó szerint: itthon ugyanis nem tudta volna fenntartani magát. Hogy milyen érzései lehettek Fricinek ezzel kapcsolatban, azt csak találgatni tudjuk: számos interjújában félreérthetetlen cinizmussal beszélt sorsáról, barátainak, kollégáinak ugyanakkor szinte semmit sem mesélt kinti karrierjérôl. Talán szégyellte, talán fájt neki, hogy megélhetési zenészként kellett tengôdnie (még akkor is, ha odakint jól keresett) ám senkit sem terhelt magánéleti gondjaival. Csak játszott, játszott, úgy, hogy nevetve mondtuk rá, nincsenek is ízületek a kezében, másképp képtelenség így zongorázni. Tíz évnek kellett eltelnie az elsô igazi Pleszkán-lemezig (Fingerprints, 1995), ezt követte bô egy évvel (és egy újabb hosszú svájci úttal) késôbb a Second Step, amely a kritikusok szerint sokkal kiforrottabb zenei anyag lett. Az áttörés azonban most már sajnos tudjuk, örökre váratott magára. Egyik legcsodálatosabb videofelvétele csodaszép keretbe zárja Frici életét: Oscar Peterson szellemének egy emlékkoncerttel adózott. Tisztelôi és kollégái utánozhatatlan virtuozitásáról, elképesztô memóriájáról és technikájáról beszéltek a sajtó és a zenei közízlés azonban másmilyen csillagokat óhajtott magának. Chick Corea azt mondta róla: Pleszkán egyike a legjobbaknak, akit valaha is láttam. Frici azonban élete végéig megmaradt sárban heverô gyémántnak, amiért, bár mindenki látta, mennyire értékes, senki sem akart lehajolni. Tanulság? Nincs. Talán csak annyi, hogy ha az ember berak egy Pleszkán-fevételt, hiányérzete lesz, ha véget ér. //Csepelyi Adrienn PLESZKÁN FRIGYES #02 LÁNGOLÓ GITÁROK

19 interjú interjú Megnyomni azt a gombot Ha minden igaz, a Lángoló Gitárok megjelenésével egy idôben a TURBO is közzétette új albumát, az alábbi interjú készültekor viszont még aktívan dolgozott rajta. A zene kar gitárosával, a kissé fáradt Vigh Dáviddal ültünk le beszélni a próbateremben, miután egy kis ízelítôt kaptunk a keveretlen dalokból. Lángoló Gitárok: Mire ez az interjú megjelenik, kint lesz az új lemezetek is? Vigh Dávid: Ha áprilisban, akkor remélem igen. Általában én vagyok, aki szeret határidô ket kitûzni, a többiek pedig hajlamosak az elúszásra. Én egy kicsit produceralkat vagyok, poroszos gondolkozással, és vannak dolgok, amiket egyedül nem tudok megcsinálni, szóval muszáj hajtanom a társaságot. LG: Mi a munkamódszer? VD: Élôben rögzítjük, itt a próbateremben, Hidasi Barnabás segítségével. Az alapokat felvesszük egyben, aztán a következô körben jönnek a további gitárok, a billentyû és az ének. Ha minden megvan, következik a keverés, amit szintén Barnabás csinál. LG: Volt koncepció? VD: Igazából nem. Azt szerettük volna, ha olyan zene születik, amit mindannyian élvezünk, és amit egyben kihívás is eljátszani. Folyamatosan tologatjuk a saját határainkat, és új dolgokkal próbálkozunk. Az egyik ilyen, hogy többet játszunk a dinamikával: egyes számokon belül letesszük szinte nullára az egészet, aztán újra teljes erôvel belecsapunk. Az is új, hogy a felvételeken jammelések vannak, a szó lórészeket alig dolgoztuk ki elôre. LG: Gondolom, ez nem könnyû feladat. VD: Igen, de bele mertünk vágni, mert a zenekar összeérett, a jammelésekhez pedig ott van nagyszerû tapasztalatnak Jávor keddenkénti sorozata az Insantban, ahol Jero is rendszeres vendég, és ahol az alapkoncepció szerint semmi nincs elôre megírva, örömzene az egész. Az utóbbi másfél-két évben egyébként is kezdjük megtalálni a saját hangunkat, ami nagyon fontos, hiszen ez a lelke a dolognak. LG: A szövegekre is igaz ugyanez? VD: Azt szoktam viccesen mondani, hogy vagy csajozós szövegek vannak, vagy misztikus-eksztatikusak. A szövegekben megjelenik a belôlem fakadó lila ködös világ, ami szerintem jól mûködik ezzel a zenével. Absztrakt szövegek, olyan összhatással, mint egy nagy montázs. LG: Tanka Balázs énekes tud velük azonosulni? VD: Mindig van legalább egy szó, amit megváltoztat, de általában nem nyúl bele komolyabban, igaz, ahhoz is rugalmasan állok, ha esetleg mégis így tenne. Balázsnak egyébként is inkább olyan az éneke, mintha hangszeren játszana. Nem a lírán van a hangsúly, hanem a dallamokon, ami pedig a nyelvtani helyességet illeti, van egy ausztrál barátunk, aki lektorálja ezt és a a kiejtést is, úgyhogy nagy gáz, reméljük, nincs. LG: Milyen lehetôségeket látsz a Turbo elôtt? VD: Közönséglétszámban szerintem még bôven van felfelé. Amikor kilépünk Budapestrôl, rögtön szembesülünk a minimális nézôszámban megnyilvánuló rideg realitással. Ezen kell dolgoznunk, amennyit csak tudunk, de azt is tudjuk, hogy az angol nyelvû magyar underground zenének megvannak a határai. Épp ezért szeretnénk nemzetközileg is jobban mozogni. Jó lenne találni egy ügynökséget, vagy bárkit, aki külföldre bulikat szervezne. A lemez terjesztésérôl pedig az a zenekar álláspontja, hogy odaadjuk ingyen a fájlokat, elérhetôvé tesszük a zenét, de aki szeretné, az megkapja fizikai formában is. Szerencsére nem köt minket komoly kiadói szerzôdés, szóval azt csinálunk, amit akarunk, nem szól bele senki. A mi zenénk különben is olyan, amit az emberek neten küldözgetnek egymásnak, más kérdés, hogy ezzel a módszerrel nagyon sokáig is eltarthat, amíg igazán ismertté válsz mindenhol. LG: És bírjátok még? VD: Igazság szerint most nagyon fáradt vagyok, a lemezfelvételnek köszönhetôen. A munka mindenkibôl sokat kivesz. Azt viszont érzem, hogy az új lemez nagyon jó lesz, ez ad erôt. LG: Szerinted mi történne, ha az egész produkciót mindenestül kihelyeznénk Londonba? VD: Pont a minap öntötte rám valaki, aki elôször hallott minket, hogy nekünk nem itt kellene lennünk, csináljunk már valamit. De sajnos nagyon sokat kell még aludni, amíg magyar zenekarnak nagy sikere lesz nemzetközileg. Lehet turnézgatni és egy bizonyos szintig eljutni, de hogy egy komoly koncertszervezô brigád leüljön velünk tárgyalni, az még odébb van. Szerintem ez nem azért van, mert nincsenek jó zenekarok. Több zenekar kell, nem elég egy-kettô, hanem öt-hat kellene. Ezek a zenekarok segíthetnék egymást, húzhatná fel egyik a másikat. Együtt sokkal erôsebbek tudnak lenni. LG: Menedzsmentre gondolsz? VD: Nem feltétlenül. Inkább amolyan egymást inspiráló alkotóközösségre. És én már érzem azt, hogy vannak, akik egymásra hatnak. IHM, Óriás, Turbo, Grand Mexican Warlock vagy akár a Subscribe ezeknél a zenekaroknál megjelenik egy közös hangulat, de ennél több kell. Ugyanakkor mostanában szembesültem vele, hogy mekkora hatalma van a PR-nak. A zene mellett animációval meg kisfilmekkel foglalkozom, és egy autós cégnek csináltam egy új modellrôl egy kis promót. Kb. egy hónapja kellett leadni a reklámcégnek egy rövidített verziót, amit adott nap délig kellett elküldeni. Ezután egy órával csak viccbôl rákerestem a neten erre a cuccra, és már több ezer találata volt. Úgy történhetett, hogy valaki, valahol benyomott egy gombot, és az összes blogon és weblapon, ami autózással foglalkozik, megjelent a kisfilm. Én nagyon megrettentem, hogy ettôl mi milyen távol vagyunk, és mennyire alábecsüljük a média hatalmát. Számomra ez világította meg azt, hogy hiába vagyunk jó idôben, jó helyen, hiába mondják, hogy jó, amit csinálunk, de az egész nem csak ettôl függ. Abban, hogy például a Kings Of Leon stadionokat tölt meg, irgalmatlan mennyiségû pénz és koncepció van. Van egy ihletett pillanat, amikor megszületik a mû, utána már a tervé a fôszerep. Magyarként pedig nagyon rögös az addig vezetô út, amíg valaki megnyomja azt a bizonyos gombot. //Interjú: Dankó János Fotó: Dobos Tamás #02 LÁNGOLÓ GITÁROK 37

20 PROFIL Parókában, jéghegy hátán Hibbant emberek mindig voltak, de olyan melegágyat sosem kaptak maguk alá, mint amit a hetvenes évek amerikai független popkultúrája biztosított számukra. Valószínûleg nem véletlen, hogy néhány tucat összeférhetetlen csodabogár, sokszor egészen zseniális mûvész épp akkor, és ott készítette elô, és indította el a késôbbi évtizedeket is bôven meghatározó punkot, glamet, discót és ki tudja még mi minden mást. A millió összefonódás miatt képtelenség kizárólagosan egy zenekarra koncentrálva érdemben értekezni a jelenségrôl, és nem kivétel ez alól az eredeti felállásában mindössze öt év és két album erejéig aktív, kábítószerrel összefüggésbe hozható bonyolult halálesetek tekintetében valószínûleg világelsô NEW YORK DOLLS sem. Bár a kritikusok imádták az 1971-ben néhány züllött huszonéves által életre hívott, furcsa külsôségeirôl és intenzív fellépéseirôl elhíresült bandát, a közönségük egy nem túl nagy rajongói kemény magra korlátozódott, és a kiadott két nagylemezük eladási mutatói is kétségbeejtôen rosszak voltak. Így a kiadó magukra hagyta ôket, és az alig két év múlva a Sex Pistolst csúcsra járató Malcolm McLaren sajátos menedzsmentje is inkább csak rontott a helyzetükön habár tulajdonképp elôkészítette az utat a punk késôbbi elôretöréséhez. Valószínûleg nem sokat lendített a szekéren az sem, hogy a tagság még a hippiket követô romlott fiatalság mércéjével mérve is elképesztô magabiztossággal masírozott a biztos korai halál felé. Ez az attitûd gyakori tagcserékhez, és a zenekar kreatív magjának felét jelentô, ma már ikonként számon tartott Johnny Thunders távozásához vezetett, aki pár év múlva saját zenekarával turnéztatta a földi poklot Angliában a Sex Pistols és a Clash társaságában, miközben a New York Dolls maradéka az eredeti néven próbálkozott még pár évig kérdéses lelkesedéssel. A nyolcvanas évekre már nem jutott ideje visszaemlékezni (meg valószínûleg emlék sem sok volt) 91-ben különbözô drogok együttes túladagolása után találtak rá egy hotelszobában a kávézóasztal alatt összegömbölyödve. Bár a hatóságok egy barommal kevesebb -alapon nem bolygatták a dolgot, természetesen a legvadabb elméletekkel találkozni azóta is a pontos körülményeket illetôen, és tényleg nehéz nem idegenkezûséget gondolni az eset mögé. A New York Dolls csaknem 30 év után tért vissza újra a színpadra három eredeti taggal 2005-ben. Bár az ebbôl életben maradtak száma azóta kettôre csökkent, a kitartóbbak 2011-ben még mindig találnak lemezre rögzítendô mondanivalót magukban. És bár az ilyen sokat látott, de már egész egyszerûen öreg csodabogarak esetén érthetô minden szkeptikus felhang, a helyzet az, hogy a most megjelent Dancing Backward In High Heels nagylemez játszi könnyedséggel ugrott be az év eddigi legjobb lemezei közé a maga öniróniájával és az egész anyagon végigvonuló lendületes életörömmel, amit a némileg öregesebb momentumok is inkább hitelessé és színesebbé tesznek, mint unalmassá. Túlélôrock n roll a jéghegy hátáról. //Eron Mezza #02 LÁNGOLÓ GITÁROK