Elektronikai hulladékok előkészítése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elektronikai hulladékok előkészítése"

Átírás

1 CRITICEL félidőben- elsődleges és Elektronikai hulladékok előkészítése Bokányi Ljudmilla a műszaki tudomány kandidátusa, egyetemi docens () Prof. Dr. habil. Csőke Barnabás a műszaki tudomány kandidátusa, egyetemi tanár Nagy Sándor PhD, tudományos munkatárs () Varga Terézia tudományos segédmunkatárs () Faitli József PhD, egyetemi docens, intézetigazgató ) Magyar Tamás doktorandusz () Mádainé Üveges Valéria tanársegéd () Gombkötő Imre PhD,egyetemi docens () Nemzetközi együttműködésben megvalósuló alapkutatás a kritikus nyersanyagok hazai

2 CRITICEL félidőben- elsődleges és KÖZREMŰKÖDŐHALLGATÓK: Paszternák Ádám MSc Simon Orsolya MSc Bárdos Erika BSc Szaszák Adrienn BSc Oláh Beáta BSc Lakatos Krisztina Tünde BSc Nemzetközi együttműködésben megvalósuló alapkutatás a kritikus nyersanyagok hazai

3 CRITICEL félidőben- elsődleges és KUTATÁSBA BEVONT ELEKTRONIKAI HULLADÉKOK: LCD, Akkumulátorok, elemek, NYÁK-ok

4 Mennyiség, ezer t CRITICEL félidőben- elsődleges és Előrejelzés a hulladék LCD panelek mennyiségének alakulásáról and%20handling%20of%20LCD%20screens.pdf

5 LCD-modul: -panel, - háttérvilágítás, -vékonyréteg áramköri lemez, - kábel és a szerelvénykeret. LCD kijelző (forrás: LCD panel: - Két 0,4 1,1 mm vastag üveglemez; - Különböző műanyagfóliák (pl. polarizátorok és védőfóliák); - Üveglapok között az aktív folyadékkristály (0,5 mg/cm 2 ); - Vezető tulajdonságú és transzparens indium-ón-oxid (ITO); - Vékonyréteg tranzisztorok; - Orientációs réteg és színszűrők.

6 CRITICEL félidőben- elsődleges és Indium becsült fajlagos mennyisége az LCD panelben [2] Notebook-ok LCD monitorok Átlagos indium mennyisége [g/t] 174 Indium mennyisége berendezésenként [mg] Képernyőméret [cm 2 ] Fajlagos indium tartalom [mg/m 2 ] 43, , LCD tévék 36,

7 LCD-hulladék Bontás Keret, NYÁK világítás, további feldolgozásra LCD-modul Őrlés Termikus v. egyéb kezelés Maradék Savas szelektív oldás In-tartalmú oldat Sav Egyéb fémek kinyerése, üveggyártásra In-kinyerés az oldatból Visszanyert indium

8 LCD ALKATRÉSZ- ÉS ANYAGI, VALAMINT KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉNEK TV MEGHATÁROZÁSA: JVC LCD

9 CRITICEL félidőben- elsődleges és Alkatrészek típusa / Kijelző típusa DiBOSS [kg] LCD eszközök anyagi összetétele (szétbontás alapján) LCD TV DiBOSS [m/m%] JVC [kg] JVC [m/m%] DELL [kg] DELL [m/m%] LCD Monitor ACER [kg] ACER [m/m%] Műanyag 4,68 34,41 5,54 50,46 2,08 38,10 1,78 45,88 Fém 6,60 48,53 3,30 30,05 2,56 46,89 1,34 34,54 LCD panel 1,06 7,79 1,14 10,38 0,46 8,42 0,38 9,79 NY.Á.K. 1,00 7,35 0,80 7,29 0,32 5,86 0,32 8,25 Vezeték 0,14 1,03 0,14 1,28 0,02 0,37 0,04 1,03 Csavar 0,12 0,88 0,06 0,55 0,02 0,37 0,02 0,52 Összesen 13,6 100,00 10,98 100,00 5,46 100,00 3,88 100,00

10 Optikai mikroszkóppal történt elemzés (JVC panel) Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet TFT üveg Színszűrő üveg

11

12 SEM elemzés (DiBOSS panel) Ásványtani - Földtani Intézet ITO réteg TFT üveg TFT Elemek TFT üveg esetén Elemek színszűrő üveg esetén Mg, Al, Si, Cl, Ca, In, Sn, Sr, Mo, Nd Mg, Al, Si, Cl, Cr, Cu, In, Sn, S

13 CF üveg atomi tömeg szerinti összetétele (SEM+MIKROSZONDA) Ásványtani - Földtani Intézet Elem neve Átlátszó közös elektróda Alap üveg % Pixel határ Mg - - 0,19 Al - - 2,20 Si 1,33 0,74 8,15 Cl 0,2 0,17 0,20 Cr 5,44 1,27 26,82 Cu 1,81 0,45 - In 66,61 63,01 29,19 Sn 4,87 5,83 2,69 S - 4,91 -

14 TFT üveg atomi tömeg szerinti összetétele (SEM+MIKROSZONDA) Ásványtani - Földtani Intézet Elem neve Átlátszó kijelző elektróda Alap üveg Adat pálya (sor) Kapu pálya (oszlop) Kondenzátor pálya Kondenzátor % Mg 1,34 1,26 0,62 0,68 0,54 0,47 Al 4,23 5,33 16,10 11,58 11,67 16,86 Si 35,01 40,29 19,40 23,14 23,26 15,33 Cl 0, Ca 1,08 1,18 0,35 0,15 0,22 0,15 In 9, Sn 1, Sr ,82 0,59 0,46 Mo ,92 19,72 19,02 24,86 Nd ,79 0,19

15 CCFL csövek atomi tömeg szerinti összetétele(sem+mikroszonda) Ásványtani - Földtani Intézet Elem neve ACER CCFL (alap üveg) ACER CCFL (világos por) ACER CCFL (sötét por) DiBOSS CCFL (alap üveg) DiBOSS CCFL (világos por) DiBOSS CCFL (sötét por) DIBOSS CCFL (ragasztó réteg) % Na 1,34 0,99 0,82 Mg 1,03 4,03 3,74 Al 3,62 38,70 2,84 36,31 2,12 Si 38,30 40,35 25,04 K 2,87 5,79 3,90 P 12,30 13,40 Ca 0,89 La 36,57 35,24 Ba 2,71 18,09 18,97 Ce 16,54 15,61 Tb 8,30 8,41 Eu 3,47 Y 28,84

16 ITO RÉTEG ELKÜLÖNÍTÉSÉNEK VIZSGÁLATA a műanyag polarizáló és védő fóliarétegektől (fizikai feltárás) A szerves anyagok elégetésével *3, 6+; Rövid idejű hőkezelést ( o C) követő letépéssel *4+; Mechanikai-fizikai kezeléssel csiszolópapírral *5+, elektromos dezintegrálással [3].

17 LABORATÓRIUMI KÍSÉRLETEKEN ALAPULÓ KIDOLGOZOTT TECHNOLÓGIA LCD TV és monitor Kézi bontás LCD panel Hőkezelés (hősokk) 225 C Egyéb alkatrészek: műanyag, fém, NYÁK, egyéb Polarizáló fóliák LCD üveg Előaprítás Forgótárcsás nyíró aprító tárcsa szélessége: 10 mm Vegyszeres ultrahangos kezelés, mosás vízzel tt=30 min Folyadékkristályos vegyszer Aprítás kalapácsos malomban x b =10 mm Savas kioldásra előkészített minta x < 5 mm Folyadékkristály mentes LCD üveg Számított indium tartalom (ME, NyKE Intézet) Indium tartalom a kijelző panelben [mg/kg] Indium tartalom a teljes készülékben [mg/kg]

18 SZELEKTÍV OLDÁSI KÍSÉRLETEK minta szemcsemérete <5 mm oldószer 1M H 2 SO 4 ill. 1M HCl hőmérséklet 40 C 55 C 80 C szilárd/folyadék arány tartózkodási idő 1h; 4h 0,5 h,1h; 4h 1h; 2h 1:1

19 mg/l CRITICEL félidőben- elsődleges és 1M Sósav 1h 40 C 1M Kénsav 1h 40 C Sósavas oldat 4h 40 C Kénsavas oldat 4h 40 C Ce Co In La Mg

20 mg/l CRITICEL félidőben- elsődleges és 700 1M Sósav 1h 40 C 1M Kénsav 1h 40 C Sósavas oldat 4h 40 C Kénsavas oldat 4h 40 C Al B Ca Fe Na Ni Si Sn

21 mg/l CRITICEL félidőben- elsődleges és Sósavas oldat 1h 55 C Kénsavas oldat 1h 55 C Sósavas oldat 4h 55 C Kénsavas oldat 4h 55 C Ce Co In La Mg

22 mg/l CRITICEL félidőben- elsődleges és Sósavas oldat 1h 55 C Kénsavas oldat 1h 55 C Sósavas oldat 4h 55 C Kénsavas oldat 4h 55 C Al B Ca Fe Ni Si Sn

23 mg/l CRITICEL félidőben- elsődleges és M Kénsav 1h 40 C Kénsavas oldat 1h 55 C Kénsavas oldat 1h 80 C Ce Co In La Mg

24 mg/l CRITICEL félidőben- elsődleges és Kénsavas oldat 1h 40 C Kénsavas oldat 1h 55 C Kénsavas oldat 1h 80 C Al B Ca Fe Ni Si Sn

25 Indium kioldás (%) CRITICEL félidőben- elsődleges és kénsav 4h sósav 1h sósav 4h kénsav 1h Hőmérséklet ( o C)

26 Indium kioldás (%) CRITICEL félidőben- elsődleges és kénsav 40 oc kénsav 55oC sósav 40 oc sósav 55oC Kioldás ideje (h)

27 Ón kioldás [%] CRITICEL félidőben- elsődleges és sósav 40 C kénsav 40 C sósav 55 C kénsav 55 C kénsav 80 C Idő [h]

28 Fe kioldás [%] CRITICEL félidőben- elsődleges és sósav 40 C kénsav 40 C sósav 55 C kénsav 55 C kénsav 80 C Idő [h]

29

30 CRITICEL félidőben- elsődleges és TOVÁBBI FELADATOK: Oldatkezelés

31 CRITICEL félidőben- elsődleges és [1] Böni H.: Seltene Metalle in Elektro- und Elektronikgeräten. EMPA Akademie Zentrum fürwissenstransfer. [2] BUCHERT M., MANHART A., BLEHER D., PINGEL D. (2012): Recycling critical raw materials from waste electronic equipment Commissioned by the North Rhine- Westphalia State Agency for Nature. Environment and Consumer Protection Darmstadt, [3] Dodbiba G., Naga H.i., Wang L., Okaya K., Fujita T. (2012): Leaching of indium obsolete liquid crystal displays: Comparing grinding with electrical disintegration in context of LCA, Elsevier, Waste Management 32, pp [4] Jinhui Li, Song Gao, Huabo Duan, Lili Liu: Recovery of valuable materials from waste liquid crystal display panel. Waste Management 29 (2009) [5] Zhao, K. - Liu, Z. Wang, Y. Jiang, H. (2013): Study on Recycling Process for EOL Liquid Crystal Display Panel (Int. Jour. Of Precision Eng. And Manufacturing Vol. 14, No. 6, pp ) [6] Lee, C. Jeong, M. Kilicaslan, M. F. Lee, J. Hong, H. (2013): Recovery of indium from used LCD panel by a time efficient and environmentally sound method assisted HEBM (Waste Management 33 (2013) pp ) [7] Ylä-Mella J, Miklósi P, Pongrácz E, István Zs, Csőke B and Keiski RL (2007): Recycling of Liquid Crystal Displays. Proc. of 8th Finnish Conference of Environmental Sciences. Xiang H, Akieh MN, Vuorio A-M Jokinen T and Sillanpää M (eds.). May 10-11, 2007, Mikkeli, Finland. Finnish Society for Environmental Sciences. p [8] ME, NyKE Intézet: 3. negyedéves szakmai beszámoló, CRITICEL projekt, 2. alapkutatási program, I modul, 2013.

32 CRITICEL félidőben- elsődleges és KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A FIGYELMÜKET!

20 éves a Bay-Logi Környezetmenedzsment és Logisztikai Osztálya

20 éves a Bay-Logi Környezetmenedzsment és Logisztikai Osztálya 20 éves a Bay-Logi Környezetmenedzsment és Logisztikai Osztálya Együttműködés a Bay-Logi és a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet között a hulladékgazdálkodás

Részletesebben

CriticEl. CriticEl. CriticEl Elektronikai hulladékok előkészítése a stratégiai elemek visszanyerése érdekében

CriticEl. CriticEl. CriticEl Elektronikai hulladékok előkészítése a stratégiai elemek visszanyerése érdekében CriticEl Elektronikai hulladékok előkészítése a stratégiai elemek visszanyerése érdekében Tartalom Előszó 5 Bevezetés 7 Elhasznált LCD kijelzők előkészítése 13 Elhasznált plazma TV mechanikai előkészítése

Részletesebben

Folyadékkristályos képernyők újrahasznosítása új technológiákkal

Folyadékkristályos képernyők újrahasznosítása új technológiákkal EGYÉB HULLADÉKOK 6.7 Folyadékkristályos képernyők újrahasznosítása új technológiákkal Tárgyszavak: elektronikai berendezés; elektronikai hulladék; folyadékkristály; hulladékfeldolgozás; LCD. Az LCD-k mennyisége

Részletesebben

1.ábra A kadmium felhasználási területei

1.ábra A kadmium felhasználási területei Kadmium hatása a környezetre és az egészségre Vermesan Horatiu, Vermesan George, Grünwald Ern, Mszaki Egyetem, Kolozsvár Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár (Korróziós Figyel, 2006.46) Bevezetés A fémionok

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1246/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Vértesi Erőmű Zrt. Környezetügyi és központi laboratórium Osztály Központi Laboratórium 1 (2840 Oroszlány,

Részletesebben

egyetemi tanár Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai

egyetemi tanár Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Székesfehérvár, 2010. november 18. Fejér Megyei Mérnök Kamara Környezetvédelmi Szakcsoportja Szakmai Ülése Települési éi szilárd iá hulladék mechanikai előkezelése másodlagos tüzelőanyaggá történő felhasználáshoz

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1246/2015 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Vértesi Erőmű Zrt. Környezetügyi és központi laboratórium Osztály Központi Laboratórium 1 (2840 Oroszlány,

Részletesebben

NE FELEJTSÉTEK EL BEÍRNI AZ EREDMÉNYEKET A KIJELÖLT HELYEKRE! A feladatok megoldásához szükséges kerekített értékek a következők:

NE FELEJTSÉTEK EL BEÍRNI AZ EREDMÉNYEKET A KIJELÖLT HELYEKRE! A feladatok megoldásához szükséges kerekített értékek a következők: A Szerb Köztársaság Oktatási Minisztériuma Szerbiai Kémikusok Egyesülete Köztársasági verseny kémiából Kragujevac, 2008. 05. 24.. Teszt a középiskolák I. osztálya számára Név és utónév Helység és iskola

Részletesebben

Készitette: Szabó Gyula Barlangi kutatásvezetı Csorsza László barlangkutató 2015.12.08.

Készitette: Szabó Gyula Barlangi kutatásvezetı Csorsza László barlangkutató 2015.12.08. Szabó Gyula Kutatásvezetı 1188 Budapest, Címer utca 99/b Közép- Duna- Völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelıség Budapest Tárgy: Kutatási jelentés Hiv.sz.: KTF: 10026-3/2014. Tisztelt felügyelıség

Részletesebben

Redoxi reakciók Elektrokémiai alapok Műszaki kémia, Anyagtan I. 12-13. előadás

Redoxi reakciók Elektrokémiai alapok Műszaki kémia, Anyagtan I. 12-13. előadás Redoxi reakciók Elektrokémiai alapok Műszaki kémia, Anyagtan I. 12-13. előadás Dolgosné dr. Kovács Anita egy.doc. PTE MIK Környezetmérnöki Tanszék Redoxi reakciók Például: 2Mg + O 2 = 2MgO Részfolyamatok:

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

72-74. Képernyő. monitor

72-74. Képernyő. monitor 72-74 Képernyő monitor Monitorok. A monitorok szöveg és grafika megjelenítésére alkalmas kimeneti (output) eszközök. A képet képpontok (pixel) alkotják. Általános jellemzők (LCD) Képátló Képarány Felbontás

Részletesebben

Kémiai fizikai alapok I. Vízminőség, vízvédelem 2009-2010. tavasz

Kémiai fizikai alapok I. Vízminőség, vízvédelem 2009-2010. tavasz Kémiai fizikai alapok I. Vízminőség, vízvédelem 2009-2010. tavasz 1. A vízmolekula szerkezete Elektronegativitás, polaritás, másodlagos kötések 2. Fizikai tulajdonságok a) Szerkezetből adódó különleges

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Synlab Hungary Kft. Synlab Kecskeméti Környezetanalitikai Laboratórium (6000

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1099/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A VOLUMIX Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mintavételi és emissziómérési csoport (7200

Részletesebben

AZ MFGI LABORATÓRIUMÁNAK VIZSGÁLATI ÁRAI

AZ MFGI LABORATÓRIUMÁNAK VIZSGÁLATI ÁRAI 1. ELŐKÉSZÍTÉS Durva törés pofás törővel pofás törő 800 Törés, talaj porló kőzetek törése pofás törő+ Fritsch szinterkorund golyósmalommal max. 20 g +szitálás 1000 0,063 mm-es szitán Törés, kőzet masszív

Részletesebben

a NAT-1-1316/2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1316/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1316/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A METALCONTROL Anyagvizsgáló és Minõségellenõrzõ Központ Kft. (3540 Miskolc, Vasgyár u. 43.) akkreditált

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-0988/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-0988/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-0988/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mertcontrol Metric Minősítő, Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

2012.12.04. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni.

2012.12.04. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni. Toxikológia és Ökotoxikológia X. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni. B) Fémes és nem fémes elemek Fémes elemek:

Részletesebben

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás.

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Részletes tematika (14 hetes szorgalmi időszak figyelembe vételével): 1. hét (2 óra) Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Kémiai alapjelenségek ismétlése, sav-bázis,

Részletesebben

2. Melyik az, az elem, amelynek harmadik leggyakoribb izotópjában kétszer annyi neutron van, mint proton?

2. Melyik az, az elem, amelynek harmadik leggyakoribb izotópjában kétszer annyi neutron van, mint proton? GYAKORLÓ FELADATOK 1. Számítsd ki egyetlen szénatom tömegét! 2. Melyik az, az elem, amelynek harmadik leggyakoribb izotópjában kétszer annyi neutron van, mint proton? 3. Mi történik, ha megváltozik egy

Részletesebben

a NAT-1-1462/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1462/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1462/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar Élelmiszerminõségi és Élelmiszerbiztonsági

Részletesebben

a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezõgazdaságtudományi Kar Agrármûszerközpont (4032 Debrecen, Böszörményi

Részletesebben

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1626/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest, Mozaik

Részletesebben

NANOTECHNOLÓGIA - KÖZÉPISKOLÁSOKNAK NAOTECHNOLOGY FOR STUDENTS

NANOTECHNOLÓGIA - KÖZÉPISKOLÁSOKNAK NAOTECHNOLOGY FOR STUDENTS NANOTECNOLÓGIA - KÖZÉPISKOLÁSOKNAK NAOTECNOLOGY FOR STUDENTS Sinkó Katalin 1 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, TTK, Kémiai Intézet ÖSSZEFOGLALÁS Jelen ismertetı a nanoszerkezetek (nanaoszemcsék, nanoszálak,

Részletesebben

MŰKÖDÉSKÉPT ELEN ELEKT ROMOS ÉS ELEKT RONIKUS BERENDEZÉSEINKRŐL. leírás

MŰKÖDÉSKÉPT ELEN ELEKT ROMOS ÉS ELEKT RONIKUS BERENDEZÉSEINKRŐL. leírás MŰKÖDÉSKÉPT ELEN ELEKT ROMOS ÉS ELEKT RONIKUS BERENDEZÉSEINKRŐL leírás Mik azok az e-hulladékok? Olyan elektromos árammal működő készülékek, valamint azok alkatrészei és tartozékai, amelyek már nem használhatók.

Részletesebben

Röntgen-gamma spektrometria

Röntgen-gamma spektrometria Röntgen-gamma spektrométer fejlesztése radioaktív anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű meghatározására Szalóki Imre, Gerényi Anita, Radócz Gábor Nukleáris Technikai Intézet

Részletesebben

a NAT-1-0988/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-0988/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0988/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A METRIC Minõsítõ, Fejlesztõ és Szolgáltató Kft. Vizsgálólaboratóriuma (2921 Komárom, Szabadság

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1626/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest,

Részletesebben

Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek. fémek

Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek. fémek Kémiai kötések Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek fémek Fémek Szürke színűek, kivétel a színesfémek: arany,réz. Szilárd halmazállapotúak, kivétel a higany. Vezetik az

Részletesebben

SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA

SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Szentes Adrienn okleveles vegyészmérnök

Részletesebben

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható! 1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket

Részletesebben

NYERSANYAGELŐKÉSZÍTÉSI ÉS KÖRNYEZETI ELJÁRÁSTECHNIKAI INTÉZET. Nagy Sándor Prof. Dr. habil Csőke Barnabás Dr. Alexa László Ferencz Károly

NYERSANYAGELŐKÉSZÍTÉSI ÉS KÖRNYEZETI ELJÁRÁSTECHNIKAI INTÉZET. Nagy Sándor Prof. Dr. habil Csőke Barnabás Dr. Alexa László Ferencz Károly NYERSANYAGELŐKÉSZÍTÉSI ÉS KÖRNYEZETI ELJÁRÁSTECHNIKAI INTÉZET Nagy Sándor Prof. Dr. habil Csőke Barnabás Dr. Alexa László Ferencz Károly A kutató munka a TÁMOP 4.2.1.B 10/2/KONV 2010 0001 jelű projekt

Részletesebben

Frog Strobe (Új) Ajánlott fogy. ár: 2.900Ft

Frog Strobe (Új) Ajánlott fogy. ár: 2.900Ft Termék katalógus 2011 Frog Strobe (Új) Első villogó 44610065WW 44610065BK 44610065KK 44610065PR 44610065MM 44610065NN 44610065OO 44610065PP 44610065RR 44610065HH 44610065TR 44610065ZZ LILA MAGENTA NARANCS

Részletesebben

Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik

Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik Elektrokémia Redoxireakciók: Minden olyan reakciót, amelyben elektron leadás és elektronfelvétel történik, redoxi reakciónak nevezünk. Az elektronleadás és -felvétel egyidejűleg játszódik le. Oxidálószer

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1468/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ANALAB Analitikai Laboratórium Kft. (4032 Debrecen, Egyetem tér 1.) akkreditált területe

Részletesebben

Jellemző redoxi reakciók:

Jellemző redoxi reakciók: Kémia a elektronátmenettel járó reakciók, melynek során egyidejű elektron leadás és felvétel történik. Oxidáció - elektron leadás - oxidációs sám nő Redukció - elektron felvétel - oxidációs sám csökken

Részletesebben

Név:............................ Helység / iskola:............................ Beküldési határidő: Kémia tanár neve:........................... 2013.feb.18. TAKÁCS CSABA KÉMIA EMLÉKVERSENY, IX. osztály,

Részletesebben

Fémes szerkezeti anyagok

Fémes szerkezeti anyagok Fémek felosztása: Fémes szerkezeti anyagok periódusos rendszerben elfoglalt helyük alapján, sűrűségük alapján: - könnyű fémek, ha ρ 4,5 kg/ dm 3. olvadáspont alapján:

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1468/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: ANALAB Analitikai Laboratórium Kft. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. 2) Akkreditálási

Részletesebben

v1.04 Analitika példatár

v1.04 Analitika példatár Bevezető A példatár azért készült, hogy segítséget kapjon az a tanuló, aki eredményesen akarja elsajátítatni az analitikai számítások alapjait. Minden feladat végén dőlt karakterekkel megtalálható az eredmény.

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1796/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Cemkut Cementipari Kutató Fejlesztő Kft. Vizsgálólaboratórium 1034 Budapest,

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet

Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet Dr. Márton László PhD 1022 BUDAPEST, HERMAN O. U. 15. Tel.: 06/30/3418702, E-MAIL: marton@rissac.huc A levegőből

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1795/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az AIRMON Levegőszennyezés Monitoring Kft. (1112 Budapest, Repülőtéri út 6. 27. ép.) akkreditált területe: I. Az akkreditált

Részletesebben

BIOLÓGIA ÉS ENERGETIKA A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSBAN Szakmai Konferencia. Székesfehérvár, szeptember

BIOLÓGIA ÉS ENERGETIKA A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSBAN Szakmai Konferencia. Székesfehérvár, szeptember BIOLÓGIA ÉS ENERGETIKA A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSBAN Szakmai Konferencia Székesfehérvár, 28. szeptember 25-26. A LEGÚJABB HAZAI KUTATÁSI- FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK ISMERTETÉSE Prof. Dr. Csőke Barnabás egyetemi

Részletesebben

XLVI. Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny 2014. február 6. * Iskolai forduló I.a, I.b és III. kategória

XLVI. Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny 2014. február 6. * Iskolai forduló I.a, I.b és III. kategória Tanuló neve és kategóriája Iskolája Osztálya XLVI. Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny 201. február 6. * Iskolai forduló I.a, I.b és III. kategória Munkaidő: 120 perc Összesen 100 pont A periódusos

Részletesebben

Tárgyszavak: fénycső; higany; pirometallurgia; hidrometallurgia.

Tárgyszavak: fénycső; higany; pirometallurgia; hidrometallurgia. EGYÉB HULLADÉKOK 6.7 Környezetkímélő fénycsőhulladék-feldolgozás Tárgyszavak: fénycső; higany; pirometallurgia; hidrometallurgia. A fénycsövek az EU elektromos és elektronikai berendezések hulladékairól

Részletesebben

Együttműködés, szakmai kapcsolódások

Együttműködés, szakmai kapcsolódások Technológiai Innováció Központ kialakítása a Vertikál Zrt. polgárdi telephelyén, Polgárdi. 2014. március 27. Együttműködés, szakmai kapcsolódások a Verikál Zrt. és a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési

Részletesebben

Perifériáknak nevezzük a számítógép központi egységéhez kívülről csatlakozó eszközöket, melyek az adatok ki- vagy bevitelét, illetve megjelenítését

Perifériáknak nevezzük a számítógép központi egységéhez kívülről csatlakozó eszközöket, melyek az adatok ki- vagy bevitelét, illetve megjelenítését Perifériák monitor Perifériáknak nevezzük a számítógép központi egységéhez kívülről csatlakozó eszközöket, melyek az adatok ki- vagy bevitelét, illetve megjelenítését szolgálják. Segít kapcsolatot teremteni

Részletesebben

KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK

KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK ANYAGMÉRNÖK, ANYAGVIZSGÁLAT SZAKIRÁNY NAPPALI MSC KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2012. Tartalom

Részletesebben

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1612/2009 számú akkreditált státuszhoz A KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamû Kft. Minõségvizsgáló Laboratórium (7400 Kaposvár, Dombóvári út 0325 hrsz.)

Részletesebben

vizsgálata Stuttgarti egyetem

vizsgálata Stuttgarti egyetem LCA Esettanulmányok Ólommentes forrasztás LCA vizsgálata Stuttgarti egyetem 1 LCI Aatforrások / Hatókör Életút állomás Nyersanyag előállítás Forraszanyag előállítás Forraszanyag használata Termék használat,

Részletesebben

Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek

Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek Fémek törékeny/képlékeny nemesémek magas/alacsony o.p. Fogorvosi anyagtan izikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek ρ < 5 g cm 3 könnyűémek 5 g cm3 < ρ nehézémek 2 Fémek tulajdonságai

Részletesebben

Képalkotás a pásztázó elektronmikroszkóppal

Képalkotás a pásztázó elektronmikroszkóppal 1 Képalkotás a pásztázó elektronmikroszkóppal Anton van Leeuwenhoek (1632-1723, Delft) Havancsák Károly, 2011. január FEI Quanta 3D SEM/FIB 2 A TÁMOP pályázat eddigi történései 3 Időrend A helyiség kialakítás

Részletesebben

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Kezelés Fizikai, fizikai-kémiai Biológiai Kémiai Szennyezők típusai Módszerek Előnyök

Részletesebben

Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek

Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek Az akkreditálás műszaki területéhez tartozó vizsgálati módszerek A vizsgált termék/anyag Szennyvíz (csatorna, előtisztító, szabadkiömlő, szippantó

Részletesebben

Az anyagok mágneses tulajdonságai

Az anyagok mágneses tulajdonságai BME, Anyagtudomány és Technológia Tanszék Dr. Mészáros István Mágneses tulajdonságok, mágneses anyagok Előadásvázlat 2013. 1 Az anyagok mágneses tulajdonságai Alkalmazási területek Jelentőségük (lágy:

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1586/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Halászati és Öntözési Kutatóintézet Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium (5540

Részletesebben

Mérnöki anyagismeret. Szerkezeti anyagok

Mérnöki anyagismeret. Szerkezeti anyagok Mérnöki anyagismeret Szerkezeti anyagok 1 Szerkezeti anyagok Fémek Vas, acél, réz és ötvözetei, könnyűfémek és ötvözeteik Műanyagok Hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok, elasztomerek Kerámiák Kristályos,

Részletesebben

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból *

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból * Az árajánlat érvényes: 2014. október 9től visszavonásig Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített

Részletesebben

A FŐVÁROSI HULLADÉKHASZNOSÍTÓ MŰ KAZÁNJÁBAN KELETKEZETT SZILÁRD ANYAGOK KÖRNYEZET- GEOKÉMIAI VIZSGÁLATA

A FŐVÁROSI HULLADÉKHASZNOSÍTÓ MŰ KAZÁNJÁBAN KELETKEZETT SZILÁRD ANYAGOK KÖRNYEZET- GEOKÉMIAI VIZSGÁLATA A FŐVÁROSI HULLADÉKHASZNOSÍTÓ MŰ KAZÁNJÁBAN KELETKEZETT SZILÁRD ANYAGOK KÖRNYEZET- GEOKÉMIAI VIZSGÁLATA Müller Melinda és Berta Márton Környezettan BSc és Környezettudomány MSc hallgatók Témavezető: Szabó

Részletesebben

X. Fénypolarizáció. X.1. A polarizáció jelenségének magyarázata

X. Fénypolarizáció. X.1. A polarizáció jelenségének magyarázata X. Fénypolarizáció X.1. A polarizáció jelenségének magyarázata A polarizáció a fény hullámtermészetét bizonyító jelenség, amely csak a transzverzális rezgések esetén észlelhető. Köztudott, hogy csak a

Részletesebben

Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria

Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria 1. Vas-só részlegesen oxidált oldatába Pt elektródot merítettünk. Ennek az elektródnak a potenciálját egy telített kalomel elektródhoz képest mérjük

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1795/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: AIRMON Levegőszennyezés Monitoring Kft. (1112 Budapest, Repülőtéri út 6. 27.

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1615/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Homokkert Kistérségi Integrációs Nonprofit Közhasznú Kft. SoilChem Agrár és

Részletesebben

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N),

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N), Az árlista érvényes 2018. január 4-től Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített vizsgálati csomag

Részletesebben

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion

Részletesebben

a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1088/2008 számú akkreditált státuszhoz A Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet Kémiai Laboratórium (1096 Budapest,

Részletesebben

Optika Gröller BMF Kandó MTI. Optikai alapfogalmak. Fény: transzverzális elektromágneses hullám. n = c vákuum /c közeg. Optika Gröller BMF Kandó MTI

Optika Gröller BMF Kandó MTI. Optikai alapfogalmak. Fény: transzverzális elektromágneses hullám. n = c vákuum /c közeg. Optika Gröller BMF Kandó MTI Optikai alapfogalmak Fény: transzverzális elektromágneses hullám n = c vákuum /c közeg 1 Az elektromágneses spektrum 2 Az anyag és s a fény f kölcsk lcsönhatása Visszaverődés, reflexió Törés, kettőstörés,

Részletesebben

SZIGETELŐK, FÉLVEZETŐK, VEZETŐK

SZIGETELŐK, FÉLVEZETŐK, VEZETŐK SZIGETELŐK, FÉLVEZETŐK, VEZETŐK ITRISIC (TISZTA) FÉLVEZETŐK E EXTRÉM AGY TISZTASÁG (kb: 10 10 Si, v. Ge, 1 szennyező atom) HIBÁTLA KRISTÁLYSZERKEZET abszolút nulla hőmérsékleten T = 0K = elektron kevés

Részletesebben

2. tétel. 1. Nemfémes szerkezeti anyagok: szerves ( polimer ) szervetlen ( kerámiák ) természetes, mesterséges ( műanyag )

2. tétel. 1. Nemfémes szerkezeti anyagok: szerves ( polimer ) szervetlen ( kerámiák ) természetes, mesterséges ( műanyag ) 2. tétel - A nemfémes szerkezeti anyagok tulajdonságai, felhasználásuk. - Vasfémek és ötvözeteik, tulajdonságaik, alkalmazásuk. - A könnyűfémek fajtái és jellemzői, ötvözése, alkalmazása. - A színesfémek

Részletesebben

Elektrokémiai gyakorlatok

Elektrokémiai gyakorlatok Elektrokémiai gyakorlatok Az elektromos áram hatására bekövetkezı kémiai változásokkal, valamint a kémiai energia elektromos energiává alakításának folyamataival, törvényszerőségeivel foglalkozik. A változást

Részletesebben

Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra

Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra OTKA T 46471 (24 jan. 27 jún.) Témavezető: Woperáné dr. Serédi Ágnes, egyetemi docens Kutatók

Részletesebben

A budapesti aeroszol PM10 frakciójának kémiai jellemzése

A budapesti aeroszol PM10 frakciójának kémiai jellemzése A budapesti aeroszol PM10 frakciójának kémiai jellemzése Muránszky Gábor, Óvári Mihály, Záray Gyula ELTE KKKK 2006. Az előadás tartalma - Mintavétel helye és eszközei - TOC és TIC vizsgálati eredmények

Részletesebben

Nem vas fémek és ötvözetek

Nem vas fémek és ötvözetek Nem vas fémek és ötvözetek Anyagtudományi és Technológiai Tanszék Nem vas fémek és ötvözetek Áruk jóval magasabb, mint a vasötvözeteké, nagyon sok ipari területen alkalmazzák. Tulajdonságaik alacsony fajsúly,

Részletesebben

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok Jelen kiadvány megjelenése után történõ termékváltozásokról, új standardokról a katalógus internetes oldalán, a www.laboreszközkatalogus.hu-n tájékozódhat. ALPHA Az alábbi standard oldatok fémek, fém-sók

Részletesebben

0,25 NTU Szín MSZ EN ISO 7887:1998; MSZ 448-2:1967 -

0,25 NTU Szín MSZ EN ISO 7887:1998; MSZ 448-2:1967 - Leírás Fizikaikémiai alapparaméterek Módszer, szabvány (* Nem akkreditált) QL ph (potenciometria) MSZ EN ISO 3696:2000; MSZ ISO 10523:2003; MSZ 148422:2009; EPA Method 150.1 Fajlagos elektromos vezetőképesség

Részletesebben

TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉÁKOK HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZEREKBEN. Székesfehérvár 2007

TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉÁKOK HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZEREKBEN. Székesfehérvár 2007 TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉÁKOK HASZNOSÍTÁSA KORSZERŰ, KOMPLEX HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZEREKBEN Székesfehérvár 2007 LEGÚJABB HAZAI KUTATÁSI-FEJLESZTÉSI EREDMÉNYEK A SZILÁRD TELEPÜLÉSI HULLADÉKOK MECHANIKAI

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz - Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1496/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi

Részletesebben

A NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

A NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT A NAT-1-1217/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Vízkutató Vízkémia Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 43/b.)

Részletesebben

Indikátorok. brómtimolkék

Indikátorok. brómtimolkék Indikátorok brómtimolkék A vöröskáposzta kivonat, mint indikátor Antociánok 12 40 mg/100 g ph Bodzában, ribizliben is! A szupersavak Szupersav: a kénsavnál erősebb sav Hammett savassági függvény: a savak

Részletesebben

Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens.

Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens. Kémia, BMEVEAAAMM Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens Jegyzet dr. Horváth Viola, KÉMIA I. http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/anal/

Részletesebben

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAK. Anyagtudomány II. Könnyű- és színesfémek. Dr. Rácz Pál egyetemi docens

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAK. Anyagtudomány II. Könnyű- és színesfémek. Dr. Rácz Pál egyetemi docens GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAK Anyagtudomány II. Könnyű- és színesfémek Dr. Rácz Pál egyetemi docens Budapest 2011. Az alumínium jellemzői Az alumínium a periódusos rendszerben a könnyűfémek között található meg a

Részletesebben

Épületgépészeti csőanyagok kiválasztási szempontjai és szereléstechnikája. Épületgépészeti kivitelezési ismeretek 2012. szeptember 6.

Épületgépészeti csőanyagok kiválasztási szempontjai és szereléstechnikája. Épületgépészeti kivitelezési ismeretek 2012. szeptember 6. Épületgépészeti csőanyagok kiválasztási szempontjai és szereléstechnikája Épületgépészeti kivitelezési ismeretek 2012. szeptember 6. 1 Az anyagválasztás szempontjai: Rendszerkövetelmények: hőmérséklet

Részletesebben

a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1494/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A PAMET Mérnökiroda Kft. (7623 Pécs, Tüzér u. 13.) akkreditált területe I. az akkreditált területhez

Részletesebben

2012.09.30. p e r i f é r i á k

2012.09.30. p e r i f é r i á k Informatika 9. évf. Informatikai alapismeretek II. 2012. szeptember 30. Készítette: Gráf Tímea A számítógép felépítése p e r i f é r i á k 2 1 Perifériák Beviteli perifériák: billenty zet egér érint pad,

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1217/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Vízkutató VÍZKÉMIA KFT. Vizsgálólaboratóriuma 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet

Részletesebben

a réz(ii)-ion klorokomplexének előállítása...

a réz(ii)-ion klorokomplexének előállítása... Általános és szervetlen kémia Laborelőkészítő előadás IX-X. (2008. október 18.) A réz(i)-oxid és a lecsapott kén előállítása Metallurgia, a fém mangán előállítása Megfordítható redoxreakciók Szervetlen

Részletesebben

ELHASZNÁLT NYOMTATOTT ÁRAMKÖRI LAPOK MECHANIKAI ELŐKÉSZÍTÉSE AZ ÉRTÉKES FÉMEK VISSZANYERÉSE ÉRDEKÉBEN

ELHASZNÁLT NYOMTATOTT ÁRAMKÖRI LAPOK MECHANIKAI ELŐKÉSZÍTÉSE AZ ÉRTÉKES FÉMEK VISSZANYERÉSE ÉRDEKÉBEN Műszaki Földtudományi Közlemények, 86. kötet, 1. szám (2017), pp. 50 60. ELHASZNÁLT NYOMTATOTT ÁRAMKÖRI LAPOK MECHANIKAI ELŐKÉSZÍTÉSE AZ ÉRTÉKES FÉMEK VISSZANYERÉSE ÉRDEKÉBEN MAGYAR TAMÁS 1 HORVÁTH ÁGNES

Részletesebben

60 % 40 % Mai óra tartalma. HULLADÉKFELDOLGOZÁS 6.óra Szilárd települési hulladékok kezelése -III. Válogatómű. Szilárd települési hulladék mennyisége

60 % 40 % Mai óra tartalma. HULLADÉKFELDOLGOZÁS 6.óra Szilárd települési hulladékok kezelése -III. Válogatómű. Szilárd települési hulladék mennyisége HULLADÉKFELDOLGOZÁS 6.óra Szilárd települési hulladékok kezelése -III. Válogatómű Prof.Dr. Csőke Barnabás Miskolci Egyetem Eljárástechnikai Tanszék Mai óra tartalma Szilárd települési hulladékok mennyiségi

Részletesebben

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék Környezettechnológia Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék A hulladék k definíci ciója Bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 (1) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 (1) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1496/2014 (1) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet

Részletesebben

Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion

Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve Foszfátion Szulfátion

Részletesebben

2 képzıdése. értelmezze Reakciók tanult nemfémekkel

2 képzıdése. értelmezze Reakciók tanult nemfémekkel Emelt szint: Az s mezı fémei 1. Az alkálifémek és alkáliföldfémek összehasonlító jellemzése (anyagszerkezet, kémiaiés fizikai jellemzık, elıfordulás, elıállítás, élettani hatás). Használja a periódusos

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0990/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: MOTIM ZRt. Laboratórium 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári u. 9-13. 2) Akkreditálási

Részletesebben

VIZSGÁLATI JEGYZİKÖNYV TALAJVIZSGÁLAT

VIZSGÁLATI JEGYZİKÖNYV TALAJVIZSGÁLAT í á ő á é ö é é é é é í é ő á á ö é é é ó á á é é é é ő á á ő é ő í é é ü ő é é á é é ő á é ö é ü á ó ű é é é ő é é ü ö ö á á ó é á é á ó é ü á á é é ő á é é ó á á í á ö ü é ö ö á á ő é á á á á á á é ó

Részletesebben

Előadó: Dr. Haller Gábor Szám: 12164/2002. Tárgy: Poly-Feed műtrágya család forgalomba hozatali és felhasználási engedélye

Előadó: Dr. Haller Gábor Szám: 12164/2002. Tárgy: Poly-Feed műtrágya család forgalomba hozatali és felhasználási engedélye FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM NÖVÉNY-ÉS TALAJVÉDELMI FŐOSZTÁLY Előadó: Dr. Haller Gábor Szám: 12164/2002 Biomark KFT 1046 Budapest, Nagysándor J. u. 10. Tárgy: Poly-Feed műtrágya család

Részletesebben

Témavezető neve Földiné dr. Polyák lára.. A téma címe Komplex vízkezelés természetbarát anyagokkal A kutatás időtartama: 2003-2006

Témavezető neve Földiné dr. Polyák lára.. A téma címe Komplex vízkezelés természetbarát anyagokkal A kutatás időtartama: 2003-2006 Témavezető neve Földiné dr. Polyák lára.. A téma címe Komplex vízkezelés természetbarát anyagokkal A kutatás időtartama: 2003-2006 A kutatás során laboratóriumi kísérletekben komplex ioncserés és adszorpciós

Részletesebben

A NAT által NAT-8-0003/2014 számon akkreditált jártassági vizsgálatot szervező szervezet.

A NAT által NAT-8-0003/2014 számon akkreditált jártassági vizsgálatot szervező szervezet. 2015. évi MEGRENDELŐ Megrendeljük a QualcoDuna jártassági vizsgálati program keretén belül a megrendelő mellékleteiben levő táblázatokban bejelölt mintákat, valamint a beküldött eredmények értékelését.

Részletesebben

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor)

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) I. feladat 1. A katalizátorok a kémiai reakciót gyorsítják azáltal, hogy az aktiválási energiát csökkentik, a reakció végén változatlanul megmaradnak. 2. Biológiai

Részletesebben