BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE"

Átírás

1 BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész 2015/16/2.

2 Feljelentés áttétele B. /2015/1. H A T Á R O Z A T A FELJELENTÉS ÁTTÉTELÉRŐL A személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke által a Miskolci Járási Ügyészségen tett feljelentést a Be (3) bekezdése, és a Be. 29. g) pontja alapján figyelemmel a 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ. Utasítás 49. (2) bekezdés b) pontjára - á t t e s z e m a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztályához A határozat ellen a Be (1) bekezdés alapján panasznak nincs helye. I N D O K O L Á S A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke azért tett feljelentést, mert a bíróságon K. /2015. szám alatt folyamatban lévő peres eljárásban, a január hó 30. napján tartott ítélethirdetés során F. G. felperes az ítélet kihirdetését követően mely számára kedvezőtlen volt azt mondta dr. T. Zs. bírónőnek, hogy Meg fogom ismerni az utcán, ha találkozunk, illetve a bíróság épületéből ezt követően távozva közölte a biztonsági őrrel, hogy Meg fogom ölni a bírónőt. A feljelentő beadványát megvizsgálva megállapítottam, hogy az abban megjelölt cselekmény esetlegesen a Btk (2) bekezdés a.) pontjába ütköző, és aszerint minősülő és büntetendő személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége megállapítására lehet alkalmas. A Be. 29. g) pontja alapján a közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy ellen a működésével kapcsolatban elkövetett bűncselekmények a kizárólagos ügyészi nyomozás hatáskörébe tartoznak. A 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ. Utasítás 49. (2) bekezdés b) pontja alapján a nyomozás, a vádelőkészítés és vádemelés vonatkozásában a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya rendelkeznek hatáskörrel és illetékességgel. A fentiekre tekintettel tehát a hatáskör hiánya miatt az ügy áttételéről rendelkeztem, és azt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztályának küldöm meg.

3 Miskolc, február hó 14. napján Kornideszné dr.oprável Judit s.k. csoportvezető ügyész A kiadmány hiteléül: kiadó

4 Feljelentés elutasítása B. /2016. H A T ÁR O Z A T A FELJELENTÉS ELUTASÍTÁSÁRÓL A Cs. C. által csalás bűntette miatt tett feljelentés tárgyában a Be (1) bekezdés b) pontja alapján mivel a bűncselekmény gyanúja hiányzik a f e l j e l e n t é s t e l u t a s í t o m. A határozatot Cs. C. feljelentőnek azzal küldöm meg, hogy ellene a Be (1) bekezdése alapján a kézhezvételétől számított 8 napon belül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséghez címzett és a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségen előterjeszthető panasszal élhet.. I N D O K O L Á S Cs. C. csalás bűntette és más bűncselekmény miatt tett feljelentést egy október hó 28. napján kelt szerződés kapcsán, amelynek résztvevői a Raiffeisen Lizing Zrt. és a Wallis Motor Pest kft. A feljelentő ezen túlmenően semmilyen más adatot nem közölt a feljelentésében. Ezek hiányában nem lehet megállapítani, hogy a feljelentő kinek és milyen magatartását tekinti bűncselekménynek, ezért a feljelentést bűncselekmény gyanújának hiányában el kell utasítani. M i s k o l c, március hó 21. napján Kornideszné dr. Oprável Judit s.k. hiteléül: csoportvezető ügyész A kiadmány a kiadó

5 Gyanúsítás elleni panasz B. /2015/2-I. H A T Á R O Z A T A GYANÚSÍTOTTKÉNTI KIHALLGATÁS ELLEN BEJELENTETT PANASZ ELBÍRÁLÁSÁRÓL A kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt S. S. ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon /2015. bü. szám alatt indult bűnügyben a Be (4) bekezdésében biztosított jogkörömben megvizsgáltam S. S. gyanúsított által a nyomozó hatóság március hó 09 napján foganatosított intézkedése ellen bejelentett panaszt, melyben a gyanúsítottkénti kihallgatását sérelmezi. A panaszt mivel az alaptalan e l u t a s í t o m. A határozat ellen a Be (5) bekezdésének 2. mondata alapján további panasznak helye nincs. I N D O K O L Á S A Miskolci Rendőrkapitányságon, kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult nyomozás az alábbiak miatt: S. S. egyéni vállalkozóként április hó 19. napján arra hivatkozva, hogy kötelező a csere, vállalkozási szerződést kötött B. E. Miskolc K. út 10. 3/1. szám alatti lakossal 3 db szellőző cseréjére Ft összegben átvéve Ft-ot foglalóként, a munkát azonban nem végezte el. A fenti tényállás alapján a nyomozó hatóság S. S. gyanúsítottként hallgatta ki a Btk.373. (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b.) pontjának bc.) alpontjára figyelemmel a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. S. S. gyanúsított, kihallgatása ellen panaszt jelentett be a bűncselekmény elkövetését tagadva. A panasz alapján a nyomozás iratait felülvizsgáltam, és megállapítottam, hogy a panasz az alábbiak miatt nem alapos: a nyomozó hatóság a gyanúsítottkénti kihallgatás időpontjában

6 rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok, - a Miskolci Rendőrkapitányság /2013.bü. számú nyomozati iratai, vállalkozási szerződés és tanúvallomás - alapján S. S. gyanúsítottat megalapozottan gyanúsította a fentiekben megjelölt bűncselekmény elkövetésével, vele szemben a Be (1) bekezdésében írt feltételek fennálltak, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint a panasz elutasításáról határoztam. A gyanúsított védekezésének ellenőrzése és büntetőjogi felelősségének vizsgálata a nyomozás további feladatát képezi. M i s k o l c, év március hó 16. napján Dr. Friedmanszky Zoltán s.k. címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész a kiadmány hiteléül : kiadó

7 Nyomozási határidő meghosszabbítása B. /2016/1. H A T Á R O Z A T A NYOMOZÁS HATÁRIDEJÉNEK MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL A szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon /2016.bü. szám alatt folyamatban lévő bűnügyben a február hó 03. napján elrendelt, nyomozás határidejét a Be (1) bekezdése alapján 2 hónappal, június hó 03. napjáig m e g h o s s z a b b í t o m. A határozat ellen a Be (4) bekezdés alapján nincs helye panasznak. I N D O K O L Á S Az ügyben a tényállás hiánytalan felderítése érdekében további nyomozási cselekmények elvégzése szükséges, melyeket a még rendelkezésre álló nyomozási határidőn belül megvalósítani nem lehet. Tekintettel arra, hogy a fentiek elmaradása a vádemelés kérdésében történő döntés elháríthatatlan akadálya, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. Miskolc, március hó 29. napján dr.friedmanszky Zoltán s.k. címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész A kiadmány hiteléül: kiadó

8 Nyomozás elrendelése B. /2016/1-I. F E L J E G Y Z É S A NYOMOZÁS ELRENDELÉSÉRŐL Cs. K. feljelentése alapján a Btk (1) bekezdésébe ütköző aszerint minősülő és büntetendő tartási kötelezettség elmulasztása vétsége miatt a Be (2) bekezdése alapján figyelemmel a Be. 28. (4) bekezdés a) pontjára a nyomozást e l r e n d e l e m, amelynek lefolytatásával a Miskolci Rendőrkapitányságot bízom meg. A nyomozást május hó 29. napjáig kell teljesíteni. Miskolc, március hó 29. napján Kornideszné dr. Oprável Judit s.k. csoportvezető ügyész A kiadmány hiteléül: kiadó

9 Nyomozás felfüggesztése és közvetítői eljárás B. / 2015 / 5.-I. H A T Á R O Z A T A NYOMOZÁS FELFÜGGESZTÉSÉRŐL ÉS A BÜNTETŐÜGY KÖZVETÍTŐI ELJÁRÁSRA UTALÁSÁRÓL A kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt Sz. M. ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon /2013. bü. szám alatt indult bűnügyben az eljárást a Be. 221/A. (3) bekezdése alapján 6 hónapi időtartamra f e l f ü g g e s z t e m, és az ügyet a Be. 221/A. (1)-(7) bekezdései alapján k ö z v e t í t ő i e l j á r á s r a u t a l o m. A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló évi CXXIII. törvény 3. (1) bekezdése alapján a közvetítői eljárás lefolytatására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Pártfogó Pártfogó Felügyelői Szolgálata rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel. A határozat ellen a Be. 221/A. (4) bekezdés II. mondata alapján jogorvoslatnak nincs helye. I N D O K O LÁ S A Miskolci Rendőrkapitányságon kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt Sz. M. gyanúsított ellen azért indult büntetőeljárás, mert május 15. napján a Miskolc, Sz. utca 7-9. szám alatti udvarban K. Jné hozzátatozójának unokájának kiadva magát a postai kézbesítőt tévedésbe ejtve felvette K. Jné Ft nyugdíját, ekkora összegű kárt okozva a Magyar Postának. Sz. M. cselekménye a Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a.) pontja szerint minősülő és büntetendő kisebb kárt okozó csalás vétségének megállapítására alkalmas, mely 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

10 A Btk. 29. (1) bekezdése alapján nem büntethető, aki az élet, testi épség és egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illetve a szellemi tulajdonjog elleni vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvá tette. A Be. 221/A. (1) bekezdése alapján a közvetítői eljárás a fenti bűncselekmények esetén a büntetőeljárás tartama alatt, a gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetőleg önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás. Tekintettel arra, hogy jelen ügyben a közvetítői eljárás eredményes lefolytatása esetén figyelemmel a Btk. 36. (1) bekezdésére - az eljárás megszüntetésének lehet helye; továbbá arra, hogy a gyanúsított a nyomozás során a bűncselekmény elkövetését beismerte, a közvetítői eljárást a gyanúsított, indítványozta a sértett pedig ehhez a hozzájárulását adta, valamint arra, hogy a bűncselekmény jellege, az elkövetés módja, és a gyanúsított személyisége alapján a bírósági eljárás lefolytatása mellőzhető, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint az eljárás felfüggesztéséről és az ügy közvetítői eljárásra utalásáról határoztam. Tájékoztatom a gyanúsítottat arról, hogy ha a közvetítői eljárás eredményes lesz, és a Btk. 29. (1) bekezdése alkalmazásának lehet helye, úgy a Be. 221/A. (7) bekezdése alapján az ügyész az eljárást megszünteti. Ha a gyanúsított a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, de a büntethetősége nem szűnt meg, az ügyész a 3 évet meg nem haladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a vádemelést 1 évtől 2 évig terjedő időszakra elhalasztja. Miskolc, július hó 20. napján Kornideszné dr. Oprável Judit csoportvezető ügyész

11 Nyomozás megszüntetése B. /2016/1. H A T Á R O Z A T A NYOMOZÁS MEGSZÜNTETÉSÉRŐL A bírósági végrehajtás akadályozásának vétsége miatt a Miskolci Járásbíróság feljelentése alapján a Miskolci Rendőrkapitányságon /2016.bü. szám alatt folyamatban volt bűnügyben a nyomozást a Be (1) bekezdés f) pontja alapján figyelemmel a Btk. 25. e) pontjára és a Btk.288. (2) bekezdésére mivel nem büntethető az elkövető, ha a vádirat benyújtásáig a végrehajtásból eredő jogszabályban foglalt kötelezettségének eleget tesz m e g s z ü n t e t e m. A nyomozás során bűnügyi költség nem merült fel. A határozat ellen a Be (1) bekezdése alapján panasznak van helye a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészséghez, melyet az arra jogosult a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a Miskolci Járási Ügyészségen tehet meg. I N D O K O L Á S A Miskolci Rendőrkapitányság bírósági végrehajtás akadályoztatásának vétsége miatt folytatott nyomozást a Miskolci Járásbíróság feljelentése alapján az alábbi bűncselekmény elkövetése miatt: M. E. mint a B. V. Bt. vezető tisztségviselője a Rusz Attila önálló bírósági végrehajtó által foganatosított végrehajtási eljárásban a végrehajtó többszöri felszólítása ellenére sem mutatta be a cég álló eszköz nyilvántartását és ennek okát sem közölte. Mivel így nem tett eleget végrehajtásból eredő kötelezettségének, a Miskolci Járásbíróság november hó 24. napján jogerős Vh. /2015/3. számú végzésével rendbírsággal sújtotta. Kötelezettségeinek azonban ezt követően sem tett eleget. M. E. cselekménye a Btk (1) bekezdésébe ütköző bírósági végrehajtás akadályozása vétségének a megállapítására alkalmas.

12 M. E. a nyomozás elrendelését követően március hó 10. napján eljárási kötelezettségének eleget téve a betéti társaság állóeszköz nyilvántartását bemutatta a végrehajtó részére. A Btk (2) bekezdése alapján nem büntethető az elkövető, ha a vádirat benyújtásáig a végrehajtásból eredő jogszabályban foglalt kötelezettségének eleget tesz. Mivel M. E. a jogszabályban meghatározott határidőig ezen kötelezettségét teljesítette - és a végrehajtó által kért iratokat bemutatta a vele szemben a Btk. 25. e) pontjában meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt gyanúsítotti kihallgatásának mellőzésével - a nyomozást megszüntetem. Miskolc, év április hó 05. napján Kornideszné dr. Oprável Judit s.k. csoportvezető ügyész A kiadmány hiteléül: kiadó

13 Nyomozás megszüntetése és megrovás B. /2015/1. H A T Á R O Z A T A NYOMOZÁS MEGSZÜNTETÉSÉRŐL A hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt J. J. ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon /2015. bü. szám alatt folyamatban volt bűnügyben a J.J. elleni nyomozást a Be (1) bekezdés j) pontja alapján mivel a gyanúsított cselekménye oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen m e g s z ü n t e t e m, és a Btk. 64. (1) bekezdése alapján a gyanúsítottat m e g r o v á s b a n r é s z e s í t e m. A Be (1) bekezdése alapján a nyomozás során lefoglalt számú hamis bérletszelvény lefoglalását megszüntetem és az iratok között történő további kezelését rendelem el. A nyomozás során bűnügyi költség nem merült fel. A határozatot azzal kézbesítem J. J. gyanúsítottnak, hogy ellene a Be (1) bekezdése alapján panasznak van helye a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséghez, melyet a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségen terjeszthet elő. A Be (2) bekezdésében foglaltak szerint felhívom a gyanúsított figyelmét arra, hogy amennyiben a jelen megszüntető határozat ellen benyújtott panaszában a megrovás alkalmazását sérelmezi, a büntetőeljárást folytatni kell, mivel a büntetőeljárás megszüntetésének más oka nincs. I N D O K O L Á S

14 A Miskolci Rendőrkapitányság J. J. ellen hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt folytatott nyomozást és hallgatta ki gyanúsítottként az alábbi bűncselekmény elkövetése miatt: J. J december hó 10. napján óra körüli időben a Miskolc Szent Anna téri villamosmegállóban álló 2-es jelzésű villamoson a jegyellenőr részére utazási jogosultsága igazolásaként felmutatta az általa az érvényességi időpont átírásával meghamisított számú bérletszelvényt. J. J. gyanúsított cselekménye a Btk ba ütköző hamis magánokirat felhasználása vétségének a megállapítására alkalmas. J. J. gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte. azt megbánta. Személyi körülményeiről elmondta, hogy operátorként dolgozik a miskolci Shinwa Kft-ben havi nettó Ft munkabérért. Elváltként 2 kiskorú gyermek tartásáról gondoskodik miközben Ft tartásdíjat is fizet. Az 1 főre eső jövedelmük Ft. A munkáltatója csak a távolsági buszbérlet 85%-át téríti, de a miskolci közlekedést nem. Mivel nem volt pénze arra, hogy munkába menjen, meghamisította a már lejárt bérletszelvényét. J. J. gyanúsított egyébként büntetlen előéletű. Figyelemmel a gyanúsított megbánó jellegű beismerő vallomására, büntetlen előéletére, nehéz családi és vagyoni körülményeire a nyomozás megszüntetése mellett megrovás intézkedés alkalmazásáról döntöttem, mivel a vázolt személyi körülményekre tekintettel a gyanúsított által elkövetett cselekmény olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, a törvényben foglalt büntetési cél a megrovás alkalmazásával is elérhető. Tájékoztatom J. J. gyanúsítottat, hogy a megrovással az ügyész helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt és felszólítja, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől. Miskolc, év január hó 20. napján Kornideszné dr. Oprável Judit s.k. csoportvezető ügyész A kiadmány hiteléül: kiadó

15 Nyomozás megszüntetése elleni panasz B. /2015/2. HATÁROZAT A NYOMOZÁS MEGSZÜNTETÉSE ELLEN BEJELENTETT PANASZ ELBÍRÁLÁSÁRÓL A nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt a Miskolci Rendőrkapitányságon /2015. bü. Szám alatt folyamatban volt bűnügyben a nyomozó hatóság november hó 24. napján kelt nyomozást megszüntető határozata ellen, Sz. K. feljelentő által bejelentett panaszt a Be (4) bekezdésében biztosított jogkörömben megvizsgáltam, és a panaszt a nagyobb kárt okozó csalás bűntette vonatkozásában mivel az alaptalan, míg a hamis magánokirat felhasználásának vétsége vonatkozásában mivel nem jogosulttól származó e l u t a s í t o m. A határozat ellen a Be (5) bekezdésének 2. mondata alapján további panasznak helye nincs. I N D O K O L Á S A Miskolci Rendőrkapitányságon Sz. K. feljelentése alapján indult nyomozás nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt az alábbi tényállás alapján : Sz. K. és felesége között március hó 01. napján megszakadt az életközösség érzelmi és gazdasági szempontból egyaránt. Ezt követően még a házasság felbontása és a közös vagyon megosztása előtt Sz. Kné március hó 11. napján Sz. K. hozzájárulása nélkül a bankszámláján lévő közös megtakarításból és hitelből megvásárolta a Miskolc z.út 46.2/3. szám alatti lakást, majd azt július hó 07. napján tovább értékesítette, mint kizárólagos tulajdonát. Sz. K. a közös pénzből vásárolt ingatlan résztulajdonosának tekinti magát és az eladásból származó vételár felére tart igényt, amit részére Sz. Kné nem fizetett ki. A Miskolci Rendőrkapitányság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, mert a közös vagyon megosztása előtt nem lehet megállapítani a házasfeleket megillető vagyonrész nagyságát különös tekintettel annak Sz. Kné általi a közös megtakarítás részbeni megosztására - és ebből adódóan az esetleges kár összegét, ami a csalás bűncselekményének nélkülözhetetlen tényállási eleme. A megszüntető határozat kitért arra is, hogy nem valósult meg hamis magánokirat felhasználásának vétsége sem, mivel az adásvételi szerződésben foglalt nyilatkozatok nem tekinthetők valótlannak.

16 Sz.K. feljelentő a határozat ellen panaszt jelentett be, kifejtve, hogy ő kizárólag hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt tett feljelentést és az adásvételi szerződés hamisságát nem abban látja, hogy abban szerepel az ingatlan per-teher és igénymentességére vonatkozó nyilatkozat, hanem azon nyilatkozat vonatkozásában, hogy az ingatlan a házassági vagyonközösségnek nem része ezen ingatlan az eladó külön vagyonát képezi, így önálló rendelkezési joga van felette. A feljelentő panaszát és a nyomozati iratokat megvizsgálva az alábbiak állapíthatóak meg: A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozás megszüntetése mind a csalás bűntette, mind pedig a hamis magánokirat felhasználásának vétsége vonatkozásában megalapozott és törvényes. Sz. K. a nyomozásnak a csalás bűntette miatti megszüntetését egyébként nem kifogásolja, A hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatti nyomozás megszüntetése ellen azonban Sz. K. nem élhet panasszal, mert ezen bűncselekménynek nem sértettje. A hamis magánokirat felhasználásának vétsége a közbizalom elleni bűncselekmények kategóriájába tartozik, amelyek védett jogi tárgya az okiratok hitelességébe vetett közbizalom. A közbizalom elleni bűncselekményeknek nincs sem természetes sem pedig jogi személy sértettje akikre nézve a nyomozást megszüntető határozat a Be.195. (1) bekezdése szerinti közvetlen rendelkezést tartalmazhatna, amely a panaszjogot megalapozza. Ugyanakkor megállapítottam, hogy a feljelentő által kifogásolt nyilatkozatot az általa előadottak formájában az adásvételi szerződés nem is tartalmazza. A fentiek alapján a panaszt részben alaptalansága, részben pedig nem jogosulttól származó volta miatt el kell utasítani. Miskolc, február hó 04. napján Kornideszné dr. Oprável Judit s.k. hiteléül: csoportvezető ügyész A kiadmány kiadó

17 Őrizetbe vétel Ny. /2016. szám H A T Á R O Z A T az őrizetbe vétel elrendeléséről A vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. Z. és társai ellen folyamatban lévő bűnügyben Sz. Z. (aki született napján, anyja neve:, lakóhelye: szám) Ő R I Z E T B E V É T E L É T a Be (1)-(2) bekezdései alapján elrendelem. Az őrizetbe vétel 20. év hó. nap óra percétől 20. év hó. nap óra percéig tart. A határozat ellen a Be ának (1) bekezdése alapján panasznak van helye. A panaszt amelynek a Be ának (3) bekezdése szerint halasztó hatálya nincs, a közléskor, illetőleg azt követő nyolc napon belül a B.-A.-Z. Megyei főügyészséghez címezve a Miskolci Járási és nyomozó Ügyészségen célszerű bejelenteni. I N D O K O L Á S Vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt Szarka Zsolt és társai ellen az alábbiak miatt indult büntetőeljárás. Mivel alaposan feltehető, hogy Sz.Z. szabadlábon hagyása esetén a bizonyítékok eltüntetésével, tanúk befolyásolásával az eljárás sikerét meghiúsítaná, illetve az elkövetett cselekmény súlyára figyelemmel tartani lehet szökésétől, elrejtőzésétől, melyekre tekintettel előzetes letartóztatása valószínűsíthető, ezért az őrizetbe vétele elengedhetetlenül szükséges és indokolt, melyről a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. Miskolc, 20. év hó. napján ügyész

18 A határozatot előttem kihirdették, annak egy példányát átvettem, ellene panasszal.... Őrizetbe vételemről kérem értesíteni:.. Felügyelet nélkül maradó kiskorú gyermek, általam gondozott más személy van/nincs. őrizetbe vett Az értesítés 20. év hó. nap.. óra.. perckor megtörtént/nem történt meg, oka: értesítést végző A Be ának (2)-(3) bekezdései alapján tett intézkedések: intézkedő aláírása Az őrizetbe vett személyt átvettem: foganatosító

19 B. /2015/1. Nyomozás megszüntetése, áttétel és megrovás H A T Á R O Z A T A NYOMOZÁS MEGSZÜNTETÉSÉRŐL A kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt Sz. P. ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon /2015. bü. szám alatt folyamatban volt bűnügyben Sz. P. gyanúsított elleni nyomozást a Lada Niva oldalkárpit (8.000 Ft) eltulajdonítása vonatkozásában a Be (1) bekezdés a) pontja alapján mivel a cselekmény nem bűncselekmény m e g s z ü n t e t e m, és 2012.évi II.tv (1) bekezdés a.) pontjába ütköző tulajdon elleni szabálysértés előkészítő eljárása céljából á t t e s z e m a Miskolci Rendőrkapitánysághoz, mint a szabálysértési eljárást előkészítő hatósághoz. A Lada Niva befecskendező fej, Bosch akkumulátor és Lada Niva motorvezérlő elektronika kisebb értékre elkövetett lopás vétsége ( Ft) vonatkozásában a nyomozást a Be (1) bekezdés j) pontja alapján, mivel Szilágyi Szilárd Péter gyanúsított cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen m e g s z ü n t e t e m, és a Btk. 64. (1) bekezdése alapján a gyanúsítottat részesítem. megrovásban A nyomozás során bűnügyi költség nem merült fel. A határozatomat azzal kézbesítem Sz. P. gyanúsítottnak, és K. P. sértettnek, hogy ellene a Be (1) bekezdése alapján a kézhezvételtől számított 8 napon belül a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészséghez címzett panasszal élhet, amelyet a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségnél célszerű előterjeszteni.

20 A Be (2) bekezdésében foglaltak szerint felhívom Szilágyi Szilárd Péter gyanúsított figyelmét arra, hogy amennyiben a jelen megszüntető határozat ellen benyújtott panaszában a megrovás alkalmazását sérelmezi, a büntetőeljárást folytatni kell, mivel a büntetőeljárás megszüntetésének más oka nincs. I N D O K O L Á S A Miskolci Rendőrkapitányság kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt folytatott nyomozást az alábbi cselekmények miatt: Sz. P július és augusztus hónapokban, pontosabban meg nem állapítható időpontban a Miskolc, E. út 1. szám alatt található nyitott telephelyen működő M. M. Kft. autószerelő műhelybe beadott és a műhely épülete mellett a szabadban tárolt K. P. miskolci lakos tulajdonát képező ABC-123 forgalmi rendszámú Lada Niva típusú gépkocsiból 1 alkalommal állagsérelem nélkül szakszerűen kiszerelt és eltulajdonított 2 db Lada Niva oldalkárpitot Ft értékben. Ezt követően egy másik alkalommal, az előző módszerrel 1 db Lada Niva befecskendező fejet Ft, 1 db Bosch akkumulátort Ft és 1 db Lada Niva motorvezérlő elektronikát Ft összesen Ft értékben. A nyomozás során a lopási kár lefoglalással és a sértett részére történő kiadással megtérült, rongálási kár nem keletkezett. Sz. P. gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság a fentiek miatt a Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a.) pontja szerint minősülő és büntetendő kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt. A nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott Sz. P. a cselekmények elkövetését beismerte és határozottan állította, hogy 2 külön alkalommal követte el a lopási cselekményeket és az első alkalommal csak az oldalkárpitot szerelte ki és vitte el. A nyomozás során az eltulajdonított tárgyak lefoglalásra és a sértett részére kiadásra kerültek így a lopási kár megtérült. Az eltulajdonított tárgyak értékét vizsgálva megállapítható, hogy az első alkalommal elvitt ajtókárpit értéke Ft, amely a bűncselekményi értékhatárt nem éri el. Ugyanakkor ezen cselekmény tulajdon elleni szabálysértés megállapítására alkalmas ezért a nyomozás bűncselekmény hiányában történt megszüntetése mellett a szabálysértés elbírálásának előkészítése céljából az ügyet át kell tenni a Miskolci Rendőrkapitányságra. A második alkalommal elvitt tárgyak értéke Ft, ami alig haladja meg a szabálysértési értékhatárt, a nyomozás során lefoglalásra és a sértettnek kiadásra került, így a kár megtérült. Sz. P. gyanúsított büntetlen előéletű a bűncselekmény elkövetését beismerte, megbánta. A Be (1) bekezdés j) pontja alapján az ügyész a nyomozást megszünteti és a terhelttel szemben megrovást alkalmaz, ha a terhelt cselekménye már nem veszélyes, vagy olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen.

21 A fentiekben meghatározott körülményekre tekintettel Sz. P. gyanúsított vonatkozásában a rendelkező részben foglaltak szerint a nyomozás megszüntetése és megrovás intézkedés alkalmazásáról döntöttem, mivel személyi körülményeire is tekintettel, az általa elkövetett cselekmény olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen, mivel a törvényben foglalt büntetési cél a megrovás alkalmazásával is elérhető. Tájékoztatom Szilágyi Szilárd Péter gyanúsítottat, hogy a megrovással az ügyész helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólítja, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől. Miskolc, év január hó 27. napján Kornideszné dr. Oprável Judit s.k. csoportvezető ügyész A kiadmány hiteléül: kiadó

22 Vádemelés elhalasztása B. /2015/7. szám H A T Á R O Z A T a vádemelés elhalasztásáról A kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt Sz. M. ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon /2013. bü. szám alatt indult bűnügyben Sz. M. gyanúsítottal szemben a vádemelést a Be. 221/A. (7) bekezdés alapján 1 (egy) évi időtartamra e l h a l a s z t o m, és a Btk. 69. (1) bekezdés a.) pontja alapján elrendelem a gyanúsított p á r t f o g ó f e l ü g y e l e t é t és a Be.225. (1) bekezdése alapján kötelezem a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának Pártfogó Felügyelői Szolgálata előtt BOE/M/ /2014. szám alatti megállapodásban foglaltak teljesítésére. Felhívom a gyanúsított figyelmét arra, hogy a Be (1) bekezdés b.) és c.) pontjai alapján vele szemben vádat kell emelni, ha a vádemelés elhalasztásának 1 évi időtartama alatt elkövetett szándékos bűncselekmény miatt vele szemben vádat emelnek, illetve a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, vagy a kötelezettségét nem teljesíti. A vádemelés elhalasztásának lejártától számított 30 napon belül a büntetőeljárás megszüntetésének van helye a Be (1) bekezdése alapján, ha a vádemelés elhalasztásának tartama eredményesen telt el. A határozatot Sz. M. gyanúsítottnak és a Magyar Posta Zrt. sértettnek azzal küldöm meg, hogy ellene a Be (1)-(4) bekezdései alapján a kézbesítésétől számított 8 napon belül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséghez címezve, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségen panaszt terjeszthet elő. Határozatom egy példányát annak jogerőre emelkedését követően a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata Pártfogó Felügyelői Szolgálatának küldöm meg, az előírt pátfogó felügyelet végrehajtása céljából. I N D O K O L Á S

23 A Miskolci Rendőrkapitányságon kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt Sz. M. gyanúsított ellen azért indult büntetőeljárás, mert május 15. napján a Miskolc, Sz utca 7-9. szám alatti udvarban K. Jné hozzátatozójának unokájának kiadva magát a postai kézbesítőt tévedésbe ejtve felvette K. Jné Ft nyugdíját, ekkora összegű kárt okozva a Magyar Postának. Sz. M. cselekménye a Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a.) pontja szerint minősülő és büntetendő kisebb kárt okozó csalás vétségének megállapítására alkalmas, mely 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Sz. M. gyanúsítottal szemben július hó 20. napján a nyomozás felfüggesztéséről és közvetítői eljárás lefolytatásáról határoztam. A közvetítői eljárás során Sz. M. gyanúsított és a Magyar Posta Zrt. sértett között augusztus hó 10. napján megállapodás született a kár részletekben történő megfizetésére. Sz. M. gyanúsított a nyomozás felfüggesztésének január hó 20. napján történt leteltéig Ft összeget már megfizetett a sértettnek és Ft megfizetése még hátravan. Mivel Sz. M. gyanúsított a létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, de a büntethetősége még nem évült el a vádemelés elhalasztásának van helye. Ha a vádemelés tartama alatt a gyanúsítottal szemben újabb bűncselekmény miatt nem emelnek vádat, és a kötelezettségét teljesíti, úgy a vádemelés elhalasztásának lejártától számított 30 napon belül a nyomozás megszüntetéséről határozok. Miskolc, február hó 24. napján Kornideszné dr. Oprável judit csoportvezető ügyész

24 Vádirat tárgyalás mellőzésével B. /2015/1-I. szám Járásbíróságnak M i s k o l c V Á D I R A T az egyedei azonosítójel meghamisításának bűntette miatt Farkas Ádám ellen indult bűnügyben A szabadlábon lévő: F. Á. (született: Miskolc, 19. év hó. napján, anyja neve:, személyazonosító okmány száma:, állampolgársága: magyar, lakóhelye:. büntetlen előéletű 1.vp. F. Á. gyanúsított november hó 22. napján a délelőtti órákban lakóhelyén a K., Sz. utca 110. számú ház udvarán az édesapja F. K.r tulajdonát képező Fiat Marea Weekend típusú gépkocsi ABC-123 jelzésű forgalmi rendszámát leszerelte és átszerelte az édesanyja F. M. tulajdonát képező külföldön vásárolt és Magyarországon forgalomba nem helyezett és ugyancsak az udvaron parkoló rendszám nélküli Audi A4 típusú személygépkocsira. 2.vp. Ezt követően F. Á. gyanúsított november hó 22. napján óra körüli időben Miskolcon, a harsányi úton úgy vett részt a közúti forgalomban, az édesanyja F. M. tulajdonát képező külföldön vásárolt és Magyarországon forgalomba nem helyezett Audi A4 típusú személygépkocsival, hogy azon az egyébként forgalomból kivont és általa felszerelt Fiat Marea Weekend típusú gépkocsi ABC-123 jelzésű forgalmi rendszáma volt. A nyomozás során bűnügyi költség nem merült fel.

25 F. Á. gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte (nyomozati irat: oldal), ezen túlmenően a tényállás elkövetését az alábbiakkal bizonyítom: büntető feljelentés (nyomozati irat: 3. oldal), adásvételi szerződés (nyomozati irat: oldal), gépjármű nyilvántartás adatai (nyomozati irat: 33. oldal), F.G. tanú vallomásáról készült jegyzőkönyv (nyomozati irat: 6-9. oldal), K.Cs. tanú vallomásáról készült jegyzőkönyv (nyomozati irat: oldal), F.M. tanú vallomásáról készült jegyzőkönyv (nyomozati irat: oldal). A fenti tényállás alapján F. Á. gyanúsítottat v á d o l o m a Btk (1) bekezdés a) pontjába ütköző, aszerint minősülő és büntetendő egyedi azonosítójel meghamisításának bűntettével ( 1.vp) és ezzel halmazatban a Btk (1) bekezdés b) pontjába ütköző, aszerint minősülő és büntetendő egyedi azonosítójel meghamisításának bűntettével (2.vp) A vád tárgyává tett cselekmény elbírálására a Be. 15. és 17. (1) bekezdése alapján a Miskolci Járásbíróságnak van hatásköre és illetékessége. A vádirat benyújtására a Be. 30. (1) bekezdés alapján figyelemmel a Be. 15. és 17. (1) bekezdésére a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségnek van hatásköre és illetékessége. Indítványozom, hogy a Miskolci Járásbíróság: a Be (1) bekezdése alapján végzésben t á r g y a l á s m e l l ő z é s é v e l a Btk. 65. (1) bekezdése alapján próbára bocsátást alkalmazzon, és oktassa ki a gyanúsítottat a Btk. 66. (1) bekezdésében írt jogkövetkezményekre, Tárgyalás tartása esetén a Be (1) bekezdése alapján az ügyész részvétele kötelező, melyre indítványozom megidézni: gyanúsítottat: a vádiratban írt címről tanúként: F.G. adatai zártan kezelve K.Cs. adatai zártan kezelve F.M K., Sz. utca 110., A gyanúsított és a tanú kihallgatására, valamint az okirati bizonyítékok sorrendjére vonatkozó indítványom egyben a bizonyítás felvételének sorrendjére vonatkozó indítványom is. Miskolc, év február hó 16. napján Kornideszné dr. Oprável Judit csoportvezető ügyész

26 Vádirat B. /2015/13-I. Járásbíróságnak M i s k o l c V Á D I R A T a rablás bűntette miatt B. T. ellen indult bűnügyben A más ügyben előzetes letartóztatásban lévő : B. T. (született : 19. hó nap; anyja neve:; személyazonosító okmány száma: ; állampolgársága: magyar; lakóhelye: 3532 M., S. utca 2.2. ajtó; tartózkodási helye: Sátoraljaújhelyi Büntetés-végrehajtási Intézet büntetett előéletű: - a Miskolci Városi Bíróság napján jogerős Fk./2008/42. számú ítéletével rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházára és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. - a Miskolci Városi Bíróság napján jogerős FK. /2009/42. számú ítéletével rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 5 év fiatalkorúak börtönére és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. - a Miskolci Városi Bíróság napján jogerős Bk. /2011/3. számú ítéletével az előző két büntetést összbüntetésbe foglalva, 5 év 11 hónap fiatalkorúak börtönére és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Büntetésének utolsó napja ) gyanúsított április hó 04. napján óra körüli időben a Miskolc, K. út 26. szám előtti területen előzetes szóváltást követően értékeinek megszerzése céljából a földre lökte K. Gy. miskolci lakost, majd a hasára ülve és ököllel arcon ütve jogtalanul eltulajdonította Casio Edifice karóráját Ft, Samsung Galaxy Trend Plus típusú mobiltelefonját Ft, valamint Ft készpénzét összesen Ft értékben. 2

27 K. Gy. sértett a bántalmazás következtében a jobb szem körüli terület a bal mellkas és a has zúzódását szenvedte el, melyek 8 napon belül gyógyuló sérülésnek minősülnek. K. Gy. sértett a polgári jogi igénye tekintetében nem nyilatkozott. A nyomozás során Ft bűnügyi költség merült fel. B. T. gyanúsított a bűncselekmény elkövetését tagadja (nyom. irat: oldal), de a tényállást az alábbiak bizonyítják: - rendőri jelentés (nyomozati irat: 8. oldal), - szemle jegyzőkönyv (nyomozati irat: 9-10.oldal ), - orvosi látlelet Kovács Gyulára (nyomozati irat: 75. oldal), - K.Gy. tanúvallomási jegyzőkönyve (nyomozati irat: és oldal), - jegyzőkönyv felismerésre bemutatásról (nyomozati irat: oldal), - D.L. tanúvallomási jegyzőkönyve (nyomozati irat: oldal), - D. M. tanúvallomási jegyzőkönyve (nyomozati irat: oldal), - Ny.F. tanúvallomási jegyzőkönyve (nyomozati irat: oldal), - Vodafone zrt. válasza (nyomozati irat: 52.oldal), - OMSZ adatok (nyomozati irat: oldal), - OMSZ hangfelvétel szövege (nyomozati iratok: oldal), - rendőri jelentés (nyomozati irat: 78. és 80. oldal ), - rendőri jelentés biztonsági kamera felvételéről (nyomozati irat: 85. oldal), - rendőri jelentés értékmegállapításról (nyomozati irat: oldal), - szembesítési jegyzőkönyv (nyomozati irat: oldal). A fenti tényállás alapján B. T. gyanúsítottat, mint különös visszaesőt v á d o l o m - a Btk (1) bekezdés a) pontjába ütköző, aszerint minősülő és büntetendő rablás bűntettével. A cselekmény elbírálására a Be. 15. és a Be. 17. (1) bekezdése alapján a Miskolci Járásbíróságnak van hatásköre és illetékessége, míg a vádirat benyújtására a Be. 30. (1) bekezdése alapján figyelemmel a Be. 15. és 17. (1) bekezdésére a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségnek van hatásköre és illetékessége. Indítványozom, hogy a Járásbíróság Bandula Tamás gyanúsítottal szemben: a Btk. 34. alapján szabadságvesztés büntetést szabjon ki amelynek végrehajtási fokozatát a Btk. 35. (1) bekezdése alapján figyelemmel a 37. (2) bekezdés a) pontjára börtön fokozatban állapítson meg a Btk. 38. (1) bekezdése és a (2) bekezdés b) pontja alapján állapítsa meg, hogy feltételes szabadságra bocsátás esetén annak legkorábbi időpontja a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő nap, a Btk. 61. (1) bekezdése alapján a gyanúsítottat tiltsa el a közügyek gyakorlásától, 3

28 a Btk.75. (1) bekezdése alapján Ft pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzást rendeljen el, a Be.338. (1) bekezdése alapján kötelezze a gyanúsítottat a büntető eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére, a Be.155. (1) bekezdése alapján a nyomozás során lefoglalt és T.491/2015. szám 1. sorszáma alatt szereplő 1 db CD-R Verbatim lemez és T.144/2016. szám 1.sorszáma alatt szereplő 1 db compact disc lefoglalását szüntesse meg és rendelje el a lemezek kezelését az iratok között A tárgyaláson a Be (1) bekezdése alapján az ügyész, míg a Be.46. a.) és b.) pontjai alapján védő részvétele kötelező, melyre indítványozom megidézni: Gyanúsítottat: Sátoraljaújhelyi Büntetés-végrehajtási Intézetből Kirendelt védőként: dr.hircsu Krisztina 3525 Miskolc Kis-Hunyad út 22. Tanúként : K.Gy Miskolc, K. út 1. D.L Miskolc, C. út 2. D.M Miskolc, G.út 3. Ny.F Miskolc, K. út 4. Indítványozom, hogy a bíróság a gyanúsított kihallgatásán túl a vádiratban megjelölt okiratok ismertetésével és tanúk kihallgatásával vegye fel a bizonyítást. Miskolc, év március hó 22. napján Kornideszné dr. Oprável Judit csoportvezető ügyész 4

29 Védő kirendelés visszavonása Ny. /2016. H a t á r o z a t védői kirendelés visszavonásáról A büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt M. N. ellen folyamatban lévő bűnügyben az M.N. gyanúsított részére a Be (1) bekezdés alapján figyelemmel a Be. 46. a.) pontjára kirendelt dr. Kiss Mónika (3525 Miskolc, Kazinczy u. 6. III/)., telefon ) egyéni ügyvéd kirendelését a Be. 48. (4) bekezdése alapján v i s s z a v o n o m. A határozatot M.N. gyanúsítottnak, dr. Kiss Mónika kirendelt védőnek azzal kézbesítem, hogy a határozat ellen a Be.195. (1) bekezdése alapján jogorvoslatnak nincs helye. I n d o k o l á s M.N. gyanúsított részére a Miskolci Járási és Nyomozó Nyomozó Ügyészség azért rendelt ki védőt, mert a fenti számon büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt folyik nyomozás, amely bűncselekmény büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés, ezért a büntetőeljárás során a védő részvétele kötelező. Tekintettel arra, hogy M.N. gyanúsítotti kihallgatására Ózdon kerül sor, ezért ózdi ügyvéd kirendelése indokolt, így a rendelkező részben foglaltak szerint dr. Kiss Mónika kirendelését visszavonom, a kirendelés a visszavonással hatályát veszti. Miskolc, év hó. napján. ügyész

30 Ny. /2016/4. szám Védő kirendelése H A T Á R O Z A T védő kirendeléséről A büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt M. N. ellen folyamatban lévő bűnügyben M. N. (szül.: anyja neve: lakóhely címe: tartózkodási hely címe: gyanúsított részére a Be. 48. (1) bekezdése alapján a Be. 46. a) pontjában meghatározott okból dr. Kiss Mónika (3525 Miskolc, Kazinczy u. 6. III/9. tel.: ) egyéni ügyvédet k i r e n d e l e m. A határozatot azzal kézbesítem M.N. gyanúsítottnak és dr. Kiss Mónika kirendelt védőnek, hogy a Be. 48. (5) bekezdése alapján a védő kirendelő határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak, de a terhelt - indokoltan - más védő kirendelését kérheti. I N D O K O L Á S M. N. gyanúsítottal szemben nyomozást folytatunk büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt, amely bűncselekmény büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés, ezért a büntetőeljárás során a védő részvétele kötelező. A fentiekre tekintettel a védő kirendeléséről a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. A kirendelt védőt a határozat kézbesítésével egyidejűleg értesítem, hogy M. N.gyanúsítotti kihallgatásának helye és időpontja: a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség (Miskolc, Dózsa Gy.u.5-7. szám alatti) hivatali helyisége, 20 év hó napján 9 óra 30 perc. Miskolc, év január hó 19. napján ügyész

31 Védői díj megállapítása Ny. /2016. H A T Á R O Z A T kirendelt védő díjának megállapításáról A büntető eljárást eredményező hamis vád bűntette miatt M.N. ellen folyamatban lévő bűnügyben dr. Dobi Andrea kirendelt védő (címe:. szám) részére aki M.N. gyanúsított kihallgatásán megjelent a Be. 48. (9) bekezdése, illetve 7/2002. (III.30.) IM sz. rendelet 6. (1)-(4) bekezdése alapján 5.000,-Ft, összesen 5.000,-Ft (azaz ötezer forint) kirendelt védői díjat állapítok meg. Felhívom a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség Gazdasági Osztályát, hogy a megállapított összeget utalványozza ki dr. Dobi Andrea ügyvéd részére. A határozatot M.N. gyanúsítottnak és dr. Dobi Andrea kirendelt védőnek azzal kézbesítem, hogy a határozat ellen a Be (1) bekezdés alapján a közléstől számított 8 napon belül a B.-A.-Z. Megyei Főügyészséghez címzett és a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségen előterjeszthető panasznak van helye. INDOKOLÁS Dr. Dobi Andrea kirendelt védő az Ózdi Járási Ügyészség hivatalos helyiségében hó. napján megjelent M.N.gyanúsított 09 óra 00 perctől 09 óra 47 percig tartó meghallgatásán, így a részére megállapított védői díj 5.000,-Ft. Erről a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. Miskolc, hó napján dr. s.k. ügyész A kiadmány hiteléül: kiadó

A közvetítői eljárás

A közvetítői eljárás A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat közvetítői eljárást érintő rendelkezései 85. (4) A Be. 190. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki,

Részletesebben

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.

Részletesebben

Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév

Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán I. félév 1. Büntetőjog, büntetőeljárási jog; a büntetőeljárás tartalma és feladatai 2. A büntetőeljárási

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Határozza meg az alábbi

Részletesebben

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A

Részletesebben

SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig)

SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig) Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék telefon: +36 1 411 6500/2735 fax: + 36 1 411-6500/3149 hpeter@ajk.elte.hu SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig) A

Részletesebben

Fiatalkorúak

Fiatalkorúak 2010 11 19 Fiatalkorúak A fiatalkorú fogalma 107. (1) Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem. (2) E törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra

Részletesebben

Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás

Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény az 1998. évi XIX. törvényhez hasonlóan szabályozza az alaptalan szabadságkorlátozásért

Részletesebben

Szabálysértési eljárás

Szabálysértési eljárás Szabálysértési eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Feljelentés, magánindítvány. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az eljárást megindító feljelentés/magánindítvány benyújtható

Részletesebben

2.2. Az ügyész jogosítványai a nyomozás feletti felügyelet körében Az ügyész egyéb jogkörei Az ügyészségi szervezetrendszer...

2.2. Az ügyész jogosítványai a nyomozás feletti felügyelet körében Az ügyész egyéb jogkörei Az ügyészségi szervezetrendszer... TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...17 I. A BÜNTETŐELJÁRÁS MEGHATÁROZÁSA. 19 1. A büntetőeljárás fogalma és célja 19 2. A büntetőeljárás szakaszai...19 2.1. A nyomozási szakasz 20 2.2. Az ügyészi szakasz... 20 2.3.

Részletesebben

Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.

Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék A tantárgy oktatásának célja: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a

Részletesebben

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Sorolja

Részletesebben

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. A fővárosi és megyei kormányhivatalok által 2018. évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. Sorszám Jelentés a pártfogó felügyelői tevékenységről 1. Pártfogó

Részletesebben

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen Előkészítő ülés Az előkészítő ülés lényege Az előkészítő ülés a vádemelés után a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés, amelyen a vádlott és a védő a tárgyalást megelőzően kifejtheti

Részletesebben

2. oldal A VÁDELŐKÉSZÍTÉS, A NYOMOZÁS TÖRVÉNYESSÉGE FELETTI FELÜGYELET, A VÁDEMELÉS Hatásköri és illetékességi szabályok 3. (1) A büntetőügyben eljáró

2. oldal A VÁDELŐKÉSZÍTÉS, A NYOMOZÁS TÖRVÉNYESSÉGE FELETTI FELÜGYELET, A VÁDEMELÉS Hatásköri és illetékességi szabályok 3. (1) A büntetőügyben eljáró 1. oldal 21/2013. (X. 31.) LÜ utasítás a gyermek- és fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekkel összefüggő ügyészi szakfeladatok ellátásáról 1 Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 8. -ának

Részletesebben

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről I/1. A Btk. Általános része: A.: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban

Részletesebben

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető

Részletesebben

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Határozatminták az ügyészségi nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán vezetı ügyész Határozatminták az ügyészségi nyomozásban Feljelentés áttétele Feljelentés elutasítása Feljelentés

Részletesebben

A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok

A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok A.19. A feltételes szabadságra bocsátás; a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése; a büntetés végrehajtását kizáró okok Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak

Részletesebben

2012. évi... törvény

2012. évi... törvény 2012. évi... törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról (Kivonat - az elektronikus adat hozzáférhetetlenné

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA Bfv.III.362/2010/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, a 2010. év november hó 23. napján tartott nyilvános

Részletesebben

(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges

(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges (1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el. (2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell

Részletesebben

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán fıügyészségi ügyész Büntetı határozatok szerkesztése I. A büntetı határozatok fogalma II. A határozatok csoportosítása

Részletesebben

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről. Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály 2013.

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről. Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály 2013. Tájékoztató a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály 2013. év ISSN 1418-7590 - 3 - ÖSSZEFOGLALÓ A bűnözés általános visszaszorítására

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges - az Alaptörvény, - a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), - a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő TARTALOMJEGYZÉK A Kiadó előszava...3 I. Büntetés-végrehajtási jog...4 1. A büntetés és intézkedés végrehajthatósága, intézkedés a végrehajtás iránt és a végrehajtást kizáró okok. A szabadságvesztés végrehajtásának

Részletesebben

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA 100. (1) A mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos

Részletesebben

Tárcrv : Tájékoztatás nyomozás megszüntetéséről

Tárcrv : Tájékoztatás nyomozás megszüntetéséről Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Z/JZ/M/2J009. Budapest, MMAz BUDAPEST FŐVÁROS X. kerület KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE ^ ^ ^ ^ ^ j / Tárcrv : Tájékoztatás

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! V É G Z É S T : Szegedi Ítélőtábla Bf.I.11/2003/10. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 15. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta

Részletesebben

A közvetítői eljárás a büntetőeljárásban

A közvetítői eljárás a büntetőeljárásban A közvetítői eljárás a büntetőeljárásban A közvetítői eljárás a büntetőeljárásban tulajdonképpen a felelősségre vonás elkerülésének (vagy a büntetés korlátlan enyhítésének) olyan módja vagy lehetősége,

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)

Részletesebben

1. A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI. Nem magyar állampolgár kérelmező esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme:

1. A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI. Nem magyar állampolgár kérelmező esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme: Érkeztető bélyegző: Kérelem-nyomtatvány azonnali pénzügyi segély és/vagy állami kárenyhítés iránt a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény szerint

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie.

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie. Egyes tételeknél szükséges B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény

Részletesebben

A.12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel)

A.12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel) A.12. A büntethetőséget megszüntető okok rendszere, különös tekintettel a tevékeny megbánásra (a külön törvényi rendelkezésekre is figyelemmel) Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból

Részletesebben

A TÁRGYALÁS ELİKÉSZÍTÉSE

A TÁRGYALÁS ELİKÉSZÍTÉSE A TÁRGYALÁS ELİKÉSZÍTÉSE A tárgyalás elıkészítésének helye a büntetıeljárásban A tárgyalás elıkészítésének jelentısége elızetes kontroll technikai elıkészítés Ki dönthet? a tanács elnöke (elsısorban jogkérdések,

Részletesebben

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló, többször módosított 1998. évi XIX. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló, többször módosított 1998. évi XIX. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges

Részletesebben

bekezdés] vagy a vádemelés elhalasztását [Be. 222. (2) bekezdés] megelőzően kezdte meg.

bekezdés] vagy a vádemelés elhalasztását [Be. 222. (2) bekezdés] megelőzően kezdte meg. 42/2008. (XI. 14.) EüM-SZMM együttes rendelet a kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól A büntetőeljárásról

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

A büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény. V. Cím BÍRÓI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT TITKOS ADATSZERZÉS. Általános szabályok

A büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény. V. Cím BÍRÓI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT TITKOS ADATSZERZÉS. Általános szabályok A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény [ ] V. Cím BÍRÓI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT TITKOS ADATSZERZÉS Általános szabályok 200. (1) Az ügyész és a nyomozó hatóság bírói engedély alapján az elkövető kilétének,

Részletesebben

KÜLFÖLDI ÍTÉLET ELISMERÉSE

KÜLFÖLDI ÍTÉLET ELISMERÉSE Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/14683) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó

Részletesebben

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től

VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2015. január 1-től JOGERŐS! MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:. iktatószám:

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE. I. félév

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE. I. félév BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE I. félév 1. Határozza meg az alábbi fogalmakat egy-egy mondatban: szervezeti alapelvek; működési alapelvek! 2. Sorolja fel a szervezeti

Részletesebben

VÁDKÉPVISELETI V LAP július 1-től

VÁDKÉPVISELETI V LAP július 1-től Elrendelte a 16/2007. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (OSAP 1523 nytsz.) VÁDKÉPVISELETI V LAP 2018. július 1-től JOGERŐS! A jogerő dátuma: / / MEGJEGYZÉS: RENDŰ VÁDLOTT 1. ALAPADATOK 1. Az első fokon eljáró (fő)ügyészség:.

Részletesebben

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges ezen túl: az Alaptörvény,

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

A 85. -hoz. A 101. -hoz

A 85. -hoz. A 101. -hoz A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat közvetítői eljárást érintő rendelkezéseinek indokolása A 85. -hoz Ugyanakkor a Be. 190. -a (1) bekezdésének

Részletesebben

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015.

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Szakmai Program 6.sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. A fegyelmi eljárás rendje, részletes szabályai Vonatkozó jogszabályok: 2013. évi CCXL. törvény 374-376. 1/2015.(

Részletesebben

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás. Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, december 08.

A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás. Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, december 08. A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, 2017. december 08. A nyomozás adatai A nyomozás elrendelésének időpontja: 2015. augusztus

Részletesebben

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI szernek az alkalmazására került sor; úgy az eljárási szabályok közül a súlyosítási tilalomra vonatkozóan is a Be. 354. (4) bekezdésének a 2010. május 1. napját megelőző korábbi rendelkezései érvényesülnek.

Részletesebben

1. Az ügyész teendői a nyomozás befejezése után 2. A vád és a vádelv történeti fejlődésének vázlata 3. A vád jelentősége, a vádelv, a vádmonopólium

1. Az ügyész teendői a nyomozás befejezése után 2. A vád és a vádelv történeti fejlődésének vázlata 3. A vád jelentősége, a vádelv, a vádmonopólium 1. Az ügyész teendői a nyomozás befejezése után 2. A vád és a vádelv történeti fejlődésének vázlata 3. A vád jelentősége, a vádelv, a vádmonopólium 3. A vád fogalma, a vádemelés feltételei, az ügyészi

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N! SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Bf.II.331/2004/4. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S ÁG N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla a Szegeden, 2004. évi szeptember hó 30. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján

Részletesebben

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről

Tájékoztató. a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről Tájékoztató a gyermekkorúak és a fiatalkorúak bűnözésével összefüggő egyes kérdésekről Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály 2011. év ISSN 1418-7590 3 ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

A legfőbb ügyész 103/1968. száma. a nyomozás felügyeleti feladatokról a Szabálysértési Kódex hatálybalépése után.

A legfőbb ügyész 103/1968. száma. a nyomozás felügyeleti feladatokról a Szabálysértési Kódex hatálybalépése után. LEGFŐBB ÜGYÉSZ 10-1720/68 Ig. 2527/1968. szám A legfőbb ügyész 103/1968. száma k ö r l e v e l e a nyomozás felügyeleti feladatokról a Szabálysértési Kódex hatálybalépése után. I. A szabálysértésekről

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

hatóság és az ügyész Az ügyész diszkrecionális jogköre Az eljárás ésszerő idıtartama eljárási garanciák maradéktalan betartása (áldozatok)

hatóság és az ügyész Az ügyész diszkrecionális jogköre Az eljárás ésszerő idıtartama eljárási garanciák maradéktalan betartása (áldozatok) A VÁDEMELÉS Eljárási rendszerek Legalitás opportunitás A nyomozó kapcsolata hatóság és az ügyész Az ügyész diszkrecionális jogköre Az eljárás ésszerő idıtartama eljárási garanciák maradéktalan betartása

Részletesebben

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban 1 A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása a bírói gyakorlatban A téma aktualitását az indokolja, hogy a büntető anyagi jog általános részében van arra vonatkozó szabály (Btk. 91.

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.335/2003/16. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi április hó 27. napján és 2004. évi május hó 25. napján tartott nyilvános

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A garázdaság szabálysértés miatt és társai ellen indult szabálysértési ügyben a Debreceni Városi Bíróság Debrecenbe, 2011. április hó 16. napján gyorsított szabálysértési

Részletesebben

JÓVÁTÉTELI MUNKA. Szabóné Dr. Szentmiklóssy Eleonóra

JÓVÁTÉTELI MUNKA. Szabóné Dr. Szentmiklóssy Eleonóra JÓVÁTÉTELI MUNKA A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 9. Szabóné Dr. Szentmiklóssy

Részletesebben

ÉRTESÍTÉS előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről

ÉRTESÍTÉS előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról, megszüntetéséről ... Járásbíróság/Törvényszék/Ítélőtábla/Kúria.../20.../...szám 1. melléklet a 9/2013. (VI. 29.) KIM rendelethez 1. melléklet a 9/2002. (IV. 9.) IM rendelethez ÉRTESÍTÉS előzetes letartóztatás elrendeléséről,

Részletesebben

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a társadalom érdekeit szolgáló büntetés végrehajtását.

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

Büntető tárgyalás mellőzéses eljárás az új Btk. tükrében

Büntető tárgyalás mellőzéses eljárás az új Btk. tükrében Büntető tárgyalás mellőzéses eljárás az új Btk. tükrében Szerző: dr. Maletics Balázs 2014. január 20. A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2013. július 1. napjával lépett hatályba és ekként

Részletesebben

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról A szabálysértési jog hatályos joganyaga a 2012. évi II. tv. (Sztv.), amely tartalmazza a szabálysértési anyagi jog általános és különös részét, valamint

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06. 05.10. 2019.05.06. Hajdúszoboszlói Járásbíróság Földszinti tárgyaló B. 97/2018 Z. Zs. Sikkasztás bűntette 2019.05.06. 08:30 Előkészítő ülést tart a Hajdúszoboszlói Járásbíróság

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Bf.I.3/2003/8. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 1. napján tartott nyilvános, fellebbezési tárgyalás alapján meghozta

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2003. évi július hó 8. napján tartott fellebbezési nyilvános ülés alapján meghozta a következő Í T É

Részletesebben

Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése. Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu

Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése. Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu Témák Az igazságügyi szakértői módszertani levelek és a szakértés minősége Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Í T É L E T E T :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Í T É L E T E T : Szegedi Ítélőtábla A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN A Szegedi Ítélőtábla a Szegeden, 2006. évi június hó 20. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő Í T É L E T E T : A

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a t á s r e n d é s z e t

FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a t á s r e n d é s z e t Rendészeti Jogi és Igazgatási Tanszék Jóváhagyom: Dr. Nagy Judit r. ezredes PhD s.k. rendőrségi tanácsos mb. tanszékvezető, egyetemi docens nemzetközi rektorhelyettes FELKÉSZÜLÉSI KÉRDÉSSOR i g a z g a

Részletesebben

A közigazgatási szankcionálás

A közigazgatási szankcionálás Szabálysértési jog A közigazgatási szankcionálás Közigazgatásvédelem Büntetőjogi szankciók dekriminalizáció Közigazgatási szankciók bíróságok Szabálysértési büntetések és intézkedések Ágazat-specifikus

Részletesebben

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján

Deres Petronella Domokos Andrea. Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján Deres Petronella Domokos Andrea Büntetőjogi Záróvizsga-felkészítő a 2012. évi C. törvény (új Btk.) alapján P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y s o r o z a t Károli Gáspár Református

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 2. oldal (3) Útiköltségként azon költség téríthető meg, amely az ü

Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 2. oldal (3) Útiköltségként azon költség téríthető meg, amely az ü Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 1. oldal 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható

Részletesebben

KÉRELEM BIRTOKVÉDELMI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁHOZ a 17/2015. (II.16. ) Korm. rendelet alapján

KÉRELEM BIRTOKVÉDELMI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁHOZ a 17/2015. (II.16. ) Korm. rendelet alapján KÉRELEM BIRTOKVÉDELMI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁHOZ a 17/2015. (II.16. ) Korm. rendelet alapján A BIRTOKVÉDELMET KÉRŐ ADATAI A birtokvédelmet kérő neve (és születési neve):...... A kérelmező címe, ill. székhelye:......

Részletesebben

2. oldal A Kúria a július 11. napján meghozott Bfv.I.922/2016/4. számú végzésével a Körmendi Járásbíróság 6.Bpk.56/2014/2. számú végzését hatály

2. oldal A Kúria a július 11. napján meghozott Bfv.I.922/2016/4. számú végzésével a Körmendi Járásbíróság 6.Bpk.56/2014/2. számú végzését hatály 1. oldal 1/2018. Büntető jogegységi határozat a törvényes vádról 1 A Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa a legfőbb ügyész által indítványozott jogegységi eljárásban Budapesten, a 2018. február 26. napján

Részletesebben

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m.

Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 26.. bekezdés szerinti statisztikai adatgyűjtések és a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 29.. bekezdés szerinti statisztikai

Részletesebben

A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának és évi ajánlásai

A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának és évi ajánlásai A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának 2014. és 2015. évi ajánlásai 2014 SZIT BK 2014. április 28. Ha az erőszakos többszörös visszaeső egy bűncselekményt követ el, a vele szemben kiszabható büntetés

Részletesebben

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté

2 82/A. (1) A bíróság a 82. -ban foglaltakon kívül kivételesen, a társadalombavalóbeilleszkedés elősegítéseérdekében elrendelhetiapártfogó felügyeleté om~iés Hivatala iwm nyszi rn :-q4 a+i. sti. Érkezett: 2005 JúN 13. i~üi4!~lpp?#?iepáa eeee..epbeóó Ebóbeel éi~i' ` :? ;srnrrrru mü~~prr,~iriiüüinsrsl ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ T/16127/ képviselői módosító

Részletesebben

Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT

Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT Fonyód 2014 1 A szabályzat illetékessége és hatásköre Illetékesség: A MAPOSZ illetékes a MAPOSZ tagjai, A MAPOSZ által üzemeltetett

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2011. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2010-ben

Részletesebben

1.14. Nem magyar állampolgár esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme:

1.14. Nem magyar állampolgár esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme: NYOMTATVÁNY A fővárosi, megyei kormányhivatal érkeztető bélyegzője A jogi segítségnyújtás keretében nyújtott támogatások iránti kérelem benyújtására 1. A kérelmező személyi adata 1.1. Név: 1.2. Születési

Részletesebben

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány I. Mely esetben kell benyújtani? Az alapvető emberi jogok és szabadságok védelméről szóló nemzetközi és hazai szabályozás célja a tisztességes büntetőeljárás

Részletesebben

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE. 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE. 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag. ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4108 f. 06 1 332 6312 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 12/2014. (VII. 11.) OBH utasítása

Részletesebben

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...

Részletesebben

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról 1 Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Szegedi Ítélőtábla A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi április hó 6. és május hó 7. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyalás alapján meghozta a következő Í T É

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! Szegedi Ítélőtábla Bf.I.171/2003/14. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla Szegeden, 2004. évi január hó 13. napján és 2004. február hó 10. napján tartott fellebbezési

Részletesebben

A és években bírósági ügyszakban elévült büntetőügyek vizsgálata

A és években bírósági ügyszakban elévült büntetőügyek vizsgálata LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya A 2010. és 2011. években bírósági ügyszakban elévült büntetőügyek vizsgálata A 2011 decemberében elvégzett gyorsvizsgálat megállapításai alapján szükségessé

Részletesebben