Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Levelező munkarend III. évfolyam hallgatói számára 2011/2012-es tanév II.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Levelező munkarend III. évfolyam hallgatói számára 2011/2012-es tanév II."

Átírás

1 Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Levelező munkarend III. évfolyam hallgatói számára 2011/2012-es tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja A Tájékoztató információt ad a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar (továbbiakban NKE RTK) mindazon Levelező III éves hallgatóinak, akik számára a Tanterv kötelezővé teszi a Nemzetközi és EU közjog című tantárgy előadásainak látogatását, illetve a félév zárásakor a vizsgák letételét. A Nemzetközi és EU közjog című tantárgy a as tanév II. félévében került bevezetésre, mely valójában a korábban külön tárgyként oktatott Nemzetközi közjog és EU közjog matériáinak szintéziséből áll. A tárgy oktatásának célja: - hallgatók ismerjék meg a nemzetközi közjog és az európai közjog alapelveit, alapintézményeit, a nemzetközi jog alanyainak egymás közötti kapcsolatát, annak fejlődését és módosulásait. Legyenek tájékozottak az Európai Unió nemzetközi jogi alapjairól, a nemzetközi viták békés rendezésének lehetőségéről, a nemzetközi szervezetekről, a nemzetközi joggal kapcsolatos aktuális magyarországi kérdésekről. - A nemzetközi rendőri együttműködés, című rész jegyzetbe beépítésével a szerzők célkitűzése az volt, hogy a rendészeti képzésben résztvevő hallgatók bepillantást nyerjenek azon élő, hatékony nemzetközi együttműködési formákba, melyek az iskolapadból kikerülvén a gyakorlati munkában megkönnyíthetik a bűnüldözési munkájukat. Arra törekedtünk, hogy a száraz elméleti tények mellett praktikus, ténylegesen alkalmazható információkkal is gazdagítsuk a hallgatók ismereteit. Ami a rendőr, pénzügyőr, büntetés-végrehajtási és katasztrófavédelmi dolgozók és hallgatók számára különös jelentőséggel bír az általános uniós ismereteken túl, az az, hogy a rendészet egyes területein az uniós rendvédelmi együttműködés egyre fokozottabb, a schengeni határrendészeti követelmények növekvő és egyre magasabb színvonalú feladatellátást követelnek meg a fent említett területeken szerepet vállalóktól. Mindezek folytán sem vitatható a tantárgy aktualitása és fontossága, ennek következtében oktatása nélkülözhetetlen a rendészértelmiség körében is. A Nemzetközi és EU közjog oktatásának szervezése, formája A tantárgy oktatása az NKE RTK Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék feladata. Az előadásokat és szemináriumokat tartja: - dr. Nagy Judit rendőr őrnagy, rendőrségi tanácsos, főiskolai tanársegéd - dr. Szilvásy György Péter rendőr főhadnagy, főiskolai tanársegéd Telefon: , 06-(1)

2 A tantárgy oktatásának szervezett formája: előadás Az oktatás nem szervezett formája: konzultáció. A hallgató joga, hogy a tananyag elsajátítása során felmerülő problémája miatt konzultációs lehetőséget kérjen. Konzultációs lehetőségek: Konzultáció megbeszélhető a tanszéken: dr. Nagy Judit főiskolai tanársegéddel, illetve dr. Szilvásy György Péter főiskolai tanársegéddel. Felvilágosítás kérhető továbbá a tanszéken: a , illetve es telefonszámokon. Tananyag: - a 2009-ben megjelent "Európai és Nemzetközi közjog I. II. (két kötetes) főiskolai jegyzet (kapható az NKE RTK jegyzetellátó boltjában) - az előadások anyaga, - a tantárgyfelelős tanár által a hallgatók számára készített és átadott segéd-tananyag - az egyes témaköröknél kötelező és ajánlott irodalomként megjelöltek. A tantárgy tematikája, tananyaga harmonizál a budapesti jogi karok tananyagával és azok tankönyvei alapját képezték a tananyag elkészítésének Az index aláírásának feltétele: az előadásokon való részvétel Nemzetközi és EU közjog tantárgy oktatásában részesülnek Levelező munkarend III. teljes évfolyam 6. félév: 20 óra előadás A számonkérés módja A hallgatók a tananyagból írásbeli (első és második alkalom), ennek sikertelensége esetén szóbeli kollokviumot (3. alkalom) tesznek. A tantárgy részletes programja Oktatási periódus február óra Előadások tematikája A nemzetközi jog fogalma A nemzetközi jog alapfogalmai. A nemzetközi jog alanyai és forrásai. A nemzetközi jog és a belső jog viszonya. A nemzetközi jog általános szabályai. A nemzetközi szokásjog. A nemzetközi jog feltétlen érvényesülést kívánó szabályai (nemzetközi ius cogens). Az általános jogelvek. A nemzetközi jog kodifikációja. A nemzetközi szerződés. A nemzetközi szerződések jogának kodifikációja. A nemzetközi szerződés

3 fogalma, elnevezései és fajai. A szerződéskötés. A nemzetközi szerződés kötelező ereje és teljesítésének biztosítékai. A nemzetközi szerződések értelmezése. A nemzetközi szerződés alkalmazása, módosítása, érvénytelensége, megszűnése. A rendvédelmi szervek közötti nemzetközi együttműködés alapjául szolgáló szerződések típusai. Az állam Az állam keletkezése és megszűnése. Az államkapcsolatok. Az államok és a kormányok elismerése. Az államterület, annak megszerzése és elvesztése. A területi felségjog nemzetközi jogi korlátai. február 17. március óra március 9. március 19. március óra ENSZ Az ENSZ megalakulása, céljai (az ENSZ Alapokmány szerint). Az ENSZ szervezeti felépítése. Az ENSZ Közgyűlése. Az ENSZ Biztonsági Tanács felépítése, feladatai, kényszerintézkedései. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa, ennek viszonya a szakosított intézményekhez és más nemzetközi szervezetekhez. ENSZ és a békefenntartás. ENSZ - reform? A diplomáciai jog. A diplomáciai képviselet felépítése, feladatköre. A diplomaták kinevezése, megbízatásuk megszűnése. A diplomáciai testület. A diplomáciai képviselet és tagjai mentességei. A diplomáciai épületek, közlekedési eszközök mentessége. A diplomatákra vonatkozó mentességek és kiváltságok a rendészet szemszögéből. A hazai rendvédelmi szervek intézkedési lehetőségei a diplomatákkal szemben. A konzuli képviselet felépítése, feladatköre. A konzulok kinevezése, megbízatásuk megszűnése. A konzuli testület. A konzulok mentességei. A tiszteletbeli konzul. EU történeti bevezető diavetítés Az Európai Unió története Az európai egységesülés gondolatának történeti előzményei. Az integráció történeti lépései. A második világháborút követő felgyorsulás. A Közösségek létrejötte, a bővülés folyamata, bővítési hullámok. Alapító szerződések és ezek fő módosításai. A Lisszaboni Szerződés vívmányai. Az Európai Unió felépítése és működése Együttműködési modellek, az EU szervezetének, működésének és intézményeinek főbb kérdései. Az Európai Unió Tanácsa A Tanács létrehozása, funkciója, főbb feladatai. A Miniszterek Tanácsa és az Európai Tanács kapcsolata. A COREPER. A Tanács ülésezési módjai. A Tanács jogi helyzete, működése, vezetése. A Tanács főbb hatáskörei, szerepe a jogalkotásban. Az Európai Bizottság A Bizottság létrehozása, fejlődése. A Bizottság tagjai és testületei. A Bizottság tevékenysége, működése, főbb feladatai és hatáskörei. Az Európai Parlament A Parlament létrehozása, szerepe, főbb hatáskörei. A Parlament megválasztása, tagjai. A Parlament testületei, vezetői, döntéshozatala.

4 Jogérvényesítés az Európai Unióban Az Európai Bíróság és az Elsőfokú Bíróság (Törvényszék) létrejötte, jelentősége. A közösségi bírák és főtanácsnokok. A bíróságok joghatósága, főbb hatáskörei. Az eljárásokról általában. A bíróságok egyes eljárásai. március 23. A közösségi jogrend A közösségi jog vagy európajog lényege összehasonlítás a nemzetközi joggal. A közösségi hatáskörök típusai a Közösségre ruházott hatáskörök. A Közösségben alkalmazott döntéshozatali eljárások, a jogalkotás módozatai, az erre módot nyújtó jogalapok. A közösségi jog forrásai. A közösségi és a tagállami jogok viszonyrendszerének jellemzői, közvetlen hatály és alkalmazandóság. Nemzetközi rendőri együttműködés kezdetei, INTERPOL Történeti bevezető. A nemzetközi rendőri együttműködés kezdetei. Az Interpol megalakulása, általános jellemzői, célja. A szervezet működésének alapelvei a rendőri együttműködés tükrében. Az Interpol tevékenysége, A nemzetközi bűnügyi rendőri együttműködés eszközei, INTERPOL szervezete, működése Európai bűnüldöző szervek, EUROPOL Európai bűnüldöző szervek. Összekötő tisztek. Európai Rendőrségi Hivatal: EUROPOL. Az EUROPOL céljai, feladata, funkciója, küldetése, megbízatása, szervezeti felépítése. Nemzeti egységek. Az együttműködés lehetőségei a nemzeti bűnüldöző hatóságok számára. Az Europol számítógépes rendszere.. OCTA (Szervezett Bűnözési Fenyegetettség Értékelés) Magyarország és az EUROPOL, Europol Magyar Összekötő Iroda A tanórák helyszíne Az előadások helyszíne: NKE RTK Főépület T3 terem Kötelező irodalom: minden témakör esetében a jegyzet vonatkozó fejezete Ajánlott irodalmak: Nemzetközi közjoghoz: - Nemzetközi jogi dokumentumgyűjtemény (ELTE ÁJTK 1994.) - Valki László: A nemzetközi jog társadalmi természete (Kossuth Kiadó, 1989.) évi L. tv. - a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról - Nemzetközi szerződések válogatott gyűjteménye (Dr. Laczkó Károly, ELTE, 1972.) - Nemzetközi jogi szerződések és dokumentumok (Tankönyvkiadó, 1991.) - Az ENSZ Alapokmánya - Alapvető tények az ENSZ-ről (Magyar ENSZ Társaság, 1991.) - Dr. Gál Gyula: Világűrjog (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1964.) EU közjoghoz:

5 - a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről szóló évi XXX. törvény; - Balázs Péter: Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország. KJK, Budapest, Berke Barna: Közösségi jog és a tagállamok jogrendszere: vonzások és taszítások. In: Magyar Jog, 1996, o. - Berta Krisztina: A bel- és igazságügyi együttműködés az európai integráció folyamatában. In: Belügyi Szemle 3/ Boytha György Papp Mónika: Az Európai Unió létrejötte, intézményrendszere és jogforrásai. 2., kiegészített kiadás. PPKE JÁK, Budapest, Czuczai Jenő Ficzere Lajos (szerk.): Európa A-tól Z-ig. Mondat Kft, Dienes-Oehm Egon Papp Mónika: Bevezetés az Európai Unió jogába. 2., kiegészített kiadás. PPKE JÁK, Budapest, Dunay Gazdag (szerk.): A Nyugat-európai Unió. Tanulmányok, dokumentumok. SVKI, Budapest, Fazekas Judit (szerk.): Az európai integráció alapszerződései 2. KJK-Kerszöv, Budapest, Kardos Angelika Csilla: Az európai uniós polgárság. In: Kilényi Géza: Fejezetek az alkotmányjog köréből. PPKE JÁK, Budapest, o. - Kecskés László: Új elsőbbségi doktrína az EK jogában: pre-emption analízis. In: Magyar Jog 1/ o. - Kende Tamás Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika. Osiris Kiadó, Budapest, Kende Tamás Szűcs Tamás (szerk.): Az Európai Unió politikái. Osiris Kiadó, Budapest, Kende Szűcs Dunay: Kelet-Közép-Európa integrációja a tizenötök közös kül- és biztonságpolitikájához. Budapest, Kovács Péter: A schengeni kérdés. Osiris Kiadó, Budapest, Masika Harmati (szerk.): Egységes belbiztonsági és jogi térség Európában. ISM, Budapest, Nagy Boldizsár: A schengeni rendszer és Magyarország: az út Amszterdamig és tovább. In: Acta Humana Emberi jogi közlemények / o. - Várnay Ernő Papp Mónika: Az Európai Unió joga. KJK-Kerszöv, Budapest, Virányi Gergely (szerk.): Határellenőrzés az Európai Unióban. Hanns Seidel Alapítvány, Budapest, Nemzetközi rendőrségi együttműködéshez: - Dános Valér Bobák Artúr: Az európai rendőri együttműködés. Europol, Budapest Eördögh Árpád: Az Európai Unióval folytatott rendőri együttműködés és szervezett bűnözés elleni fellépés, Belügyi szemle 2000/3. - Ernyes Miklós: A rendőrségről Pécs

6 - Farkas Ákos: Az Európai Unió törekvései büntetőjogi együttműködés (át)alakítására Györgyi Kálmán Ünnepi Kötet Finszter Géza: Rendészetek alkotmányos integrációja az Unióban, Belügyi Szemle 2004/5. szám - Hall Angus: A bűnüldözés nagy pillanatai, Zrínyi könyvkiadó Budapest, Holé Katalin: Biztonságunk ára (Az Europol vizsgálata a jogállam szemszögéből) PhD értekezés Budapest King, Mike: Rendőrségi együttműködés és határellenőrzés az új Európában a változás irányai, Társadalmi változások, bűnözés és rendőrség nemzetközi konferencia, Budapest június László Zoltán: Az Európai Unió tagországainak nemzetközi rendőri együttműködése, az Europol Rendőrtiszti Főiskola Rendvédelmi füzetek 2002/22. - Ligeti Katalin: Büntetőjog és Bűnügyi Együttműködés az Európai Unióban KJK Kerszöv Kiadványok Masika Edit Harmati Gergely: Egységes belbiztonsági és jogi térség Európában, Bel- és igazságügyi együttműködés az Európai Unióban Miniszterelnöki Hivatal Integrációs Stratégiai Munkacsoportja Budapest, Dr. Nyíri Sándor: Az Interpol szervezete és működésének elvei Rendészeti Szemle 1993/10 - Dr. Nyíri Sándor: A rendőrségek nemzetközi együttműködése ORFK Tájékoztató Különszám 110/1/ Urwin, Derek W.: A közös Európa. Az európai integráció 1945-től napjainkig (szerkesztette: Palánkai Tibor) Corvina Kiadó - Vida András: Az európai bűnügyi rendőri együttműködés aktuális kérdései Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája, PhD Tanulmányok 2. Pécs Szakdolgozati témák Nemzetközi és EU közjog című tantárgyból 1. Magyarország részvétele a nemzetközi békefenntartásban. 2. A diplomáciai mentesség, annak rendészeti vetülete. 3. Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 4. INTERPOL keretében megvalósuló nemzetközi rendőri együttműködés 5. Az Európai Unió felépítése és működése, döntéshozatali mechanizmusai. 6. A Lisszaboni Szerződés vívmányai az EU életében, különös tekintettel a büntetőügyekben folytatott igazságügyi és rendőrségi együttműködésre 7. Nemzetközi (elsősorban uniós) rendőri együttműködés (Europol) 8. Bűnügyi információk cseréje és analizálása az Európai Unióban (Prümi szerződés, Svéd kerethatározat, AWF) 9. Magyarország részvétele a nemzetközi (uniós) bűnügyi együttműködésben 10. A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés evolúciója (Eurojust, Európai Igazságügyi Hálózat) Tanszékvezetői engedéllyel a meghirdetett témákon kívül más téma is választható. Budapest, január 31. Dr. Balla Zoltán s.k. tanszékvezető

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Nappali munkarend III. évfolyam biztonsági

Részletesebben

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika Nemzetközi és EU közjog c. tantárgyból a Nappali III. évfolyam biztonságszervező szakirány hallgatói számára 2010/2011-es

Részletesebben

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR Alkalmazott Rendészettudományi Tanszék Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Levelező munkarend III. évfolyam biztonsági

Részletesebben

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja

A tantárgy rövid bemutatása, az oktatás célja RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Levelező IV. évfolyam biztonságszervező szakirány hallgatói számára 2010/2011-es

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Nappali munkarend II. évfolyam hallgatói számára 2011/2012-es tanév II.

Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Nappali munkarend II. évfolyam hallgatói számára 2011/2012-es tanév II. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Nappali munkarend II. évfolyam hallgatói

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Nappali II. évfolyam hallgatói számára 2010/2011-es tanév II.

Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Nappali II. évfolyam hallgatói számára 2010/2011-es tanév II. RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika NEMZETKÖZI ÉS EU KÖZJOG c. tantárgyból a Nappali II. évfolyam hallgatói számára 2010/2011-es tanév II. félév A

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. AA2003/AF/TR/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. AA2003/AF/TR/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AA2003/AF/TR/hu 1 I. A ZÁRÓOKMÁNY SZÖVEGE ŐFELSÉGE A BELGÁK KIRÁLYA, A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, ŐFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNŐJE, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20378. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018.

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Követelmények, értékelés Kollokvium, 5 fokozatú jegy, írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban Megajánlott osztályzat (3-5) feltételei: - Óralátogatás - Zh-k megfelelő

Részletesebben

404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 9 ZÁRÓOKMÁNY. AF/EEE/XPA/hu 1

404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 9 ZÁRÓOKMÁNY. AF/EEE/XPA/hu 1 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 9 ZÁRÓOKMÁNY AF/EEE/XPA/hu 1 2 von 9 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM. 1. A tantárgy megnevezése: Rendvédelmi ismeretek. 1.1: A tantárgy angol neve: Rendvédelmi ismeretek. 1.2: A tantárgy rövid neve:

TANTÁRGYI PROGRAM. 1. A tantárgy megnevezése: Rendvédelmi ismeretek. 1.1: A tantárgy angol neve: Rendvédelmi ismeretek. 1.2: A tantárgy rövid neve: ANÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy megnevezése: 1.1: A tantárgy angol neve: 1.2: A tantárgy rövid neve: 2. A tantárgy kódja: Rendvédism ZNEINB2010 3. A tantárgy oktatásáért felelős tanszék: KLHK Biztonság-és

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20376. számú törvényjavaslat az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai

Részletesebben

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól 1796 der Beilagen XXIV. GP - Staatsvertrag - 24 Protokoll in ungarischer Sprachfassung (Normativer Teil) 1 von 10 A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAI KÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2012. május 14. (OR. en) CIG

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter Nemzeti Közszolgálat Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból LEVELEZŐ MUNKAREND részére 2012 tavaszi szemeszter

Részletesebben

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK Brüsszel, 2005. március 31. (OR. en) AA 1/2/05 REV 2 CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS: TARTALOMJEGYZÉK JOGI AKTUSOK ÉS

Részletesebben

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK Brüsszel, 2005. március 31. (OR. en) AA 2/2/05 REV 2 CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS: SZERZŐDÉS JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB

Részletesebben

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ /fax: 222-4584 : 383-8491/172 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 Távoktatási Központ ÉVFOLYAM II. évf. vállalkozás szervező TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés az EU tanulmányokba 2007/2008 I. félév 1 A Tantárgyi útmutató

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19770. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről Mongólia közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz, a Horvát Köztársaság

Részletesebben

15410/17 GP/ar DGC 1A. Az Európai Unió Tanácsa. Brüsszel, május 14. (OR. en) 15410/17. Intézményközi referenciaszám: 2017/0319 (NLE)

15410/17 GP/ar DGC 1A. Az Európai Unió Tanácsa. Brüsszel, május 14. (OR. en) 15410/17. Intézményközi referenciaszám: 2017/0319 (NLE) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. május 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0319 (NLE) 15410/17 COLAC 144 WTO 329 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: Harmadik kiegészítő jegyzőkönyv

Részletesebben

AF/CE/CH/FRAUDE/hu 1

AF/CE/CH/FRAUDE/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AF/CE/CH/FRAUDE/hu 1 A BELGA KIRÁLYSÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG, A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.18. COM(2016) 69 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Türkmenisztán közötti

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19761. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Fülöp-szigeteki Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. AF/EEE/BG/RO/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. AF/EEE/BG/RO/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AF/EEE/BG/RO/hu 1 AF/EEE/BG/RO/hu 2 Az alábbiak meghatalmazottjai: AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG, a továbbiakban: a Közösség, és A BELGA KIRÁLYSÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI

Részletesebben

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:

Részletesebben

Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.)

Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.) Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és tematika POLGÁRI JOG című tantárgyból ( 2011/2012.) A tájékoztató célja, hogy polgári jog

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19768. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési

Részletesebben

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter A Tájékoztató célja,

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő

K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő RENDŐRTISZTI FŐISKOLA ALKOTMÁNYJOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK T Á J É K O Z T A T Ó a KÖZIGAZGATÁSI JOGI ÉS POLGÁRI JOGI ISMERETEK tantárgyakból K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő SZAKIRÁNYÚ

Részletesebben

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 101 final ANNEX 1 MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV a következőhöz: A Tanács határozata az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.18. COM(2017) 17 final 2017/0011 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Schengeni Információs Rendszer területén elfogadott schengeni vívmányoknak a Horvát Köztársaságban

Részletesebben

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) február

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) február KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2010. február 1. Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Mutassa be az ESZAK által létrehozott intézményeket és azok feladatait! Mutassa

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19769. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési

Részletesebben

EU ISMERETEK FO MFKGT600331

EU ISMERETEK FO MFKGT600331 EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy

Részletesebben

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió

Részletesebben

(,1E69 (3. Az Országgyűlés a módosító Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti. A módosító Jegyz őkönyv hiteles magyar nyelv ű tartalmazza.

(,1E69 (3. Az Országgyűlés a módosító Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti. A módosító Jegyz őkönyv hiteles magyar nyelv ű tartalmazza. (,1E69 (3 t ;í-er. ; 2010 V 2 4. 2010. évi... törvény az Európai Unióról szóló Szerz ődéshez, az Európai Unió Működéséről szóló Szerz ődéshez és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó Szerződéshez

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. FA/TR/EU/HR/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. FA/TR/EU/HR/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY FA/TR/EU/HR/hu 1 FA/TR/EU/HR/hu 2 I. A ZÁRÓOKMÁNY SZÖVEGE 1. ŐFELSÉGE A BELGÁK KIRÁLYA, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, ŐFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNŐJE, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI

Részletesebben

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2007/VIII/21 B(2007) 3926 végleges A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 2007/VIII/21 A 435/2007/EK tanácsi határozatnak a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra vonatkozó

Részletesebben

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XX. A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi

Részletesebben

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék Tárgy neve: Államháztartástan 2. Szak: IGAZGATÁSSZERVEZŐ Tárgy besorolása: kötelező Kreditértéke: 3 Helye a mintatantervben: BA III.

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB48 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Szabályzatismeret (pny.)1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat

Részletesebben

alapozó ismeretek 1. Közjogi és közigazgatási ismeretek 2.

alapozó ismeretek 1. Közjogi és közigazgatási ismeretek 2. tantárgyak alapozó ismeretek Közjogi és közigazgatási ismeretek A magyar külügyi igazgatás Nemzetközi kapcsolatok elmélete Nemzetközi politikai gazdaságtan Nemzetközi jog és nemzetközi szervezetek szakmai

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

Az európai integráció gazdaságtana

Az európai integráció gazdaságtana Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszék TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Az európai integráció gazdaságtana The Economics of

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA )

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA ) 1 AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA ) Tételek: 1. Az Európai Közösségek és az Unió jogának alapvonalai. A magyar csatlakozás 2. Az Európai Unió szervezete: Bizottság, Európai Parlament,

Részletesebben

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében 2019. február 15. (péntek) 10.00 11.30. Dr. habil Herger Csabáné Ph.D. egyetemi docens: Házassági vagyonjog

Részletesebben

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Szerkesztők Szamel Katalin - Balázs István Gajduschek György - Koi Gyula Í^XompLex Wolters Kluwer csoport TARTALOM BEVEZETŐ 25 A közigazgatási modellek kialakulásának

Részletesebben

Gazdasági jog alapjai

Gazdasági jog alapjai I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai 2013/2014. I. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tantárgy megnevezése Gazdasági jog I. Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma:

Részletesebben

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB38 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Jövedéki és adójog 1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. AF/CE/BA/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. AF/CE/BA/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AF/CE/BA/hu 1 A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SZENDI ANTAL Telefon 392-3559/19249; IP: 111020; IRM: 19-249 E-mail szendi.antal@nav.gov..hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum Intézmény Beosztás 2009 szeptemberétől

Részletesebben

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2016/2017. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. hálóterv szerint JK 10201) Társfeltétele: JK 10101 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA

R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA Számítástechnika és informatika, Robotzsaru tantárgyakból a nappali tagozat részére 2009/2010 tanévtől A hallgatói

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap. A központi állami szervek rendszere

Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap. A központi állami szervek rendszere Tematika a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához A képzés időpontja: 2012. október 2-4. és 10-11. helye: Győr-Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ Díszterme

Részletesebben

A kapcsolt vállalkozások nyereség-kiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás. megszüntetéséről szóló egyezmény 7. cikkére vonatkozó nyilatkozatok

A kapcsolt vállalkozások nyereség-kiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás. megszüntetéséről szóló egyezmény 7. cikkére vonatkozó nyilatkozatok ALÁÍRÁSI JEGYZŐKÖNYV A CSEH KÖZTÁRSASÁGNAK, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁGNAK, A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁGNAK, A LETT KÖZTÁRSASÁGNAK, A LITVÁN KÖZTÁRSASÁGNAK, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGNAK, A MÁLTAI KÖZTÁRSASÁGNAK, A LENGYEL

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB07 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Adóztatás 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország

Részletesebben

A tantárgy címe: Nemzetközi jog I. gyakorlat. Tantárgyfelelős: Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD

A tantárgy címe: Nemzetközi jog I. gyakorlat. Tantárgyfelelős: Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD A tantárgy címe: Nemzetközi jog I. gyakorlat Tantárgyfelelős: Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD Tantárgy oktatója, oktatói (amennyiben nem azonos a tantárgyfelelőssel): Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD Dr.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG A BELGA KIRÁLYSÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG A BELGA KIRÁLYSÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG, MEGÁLLAPODÁS A CSEH KÖZTÁRSASÁGNAK, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁGNAK, A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁGNAK, A LETT KÖZTÁRSASÁGNAK, A LITVÁN KÖZTÁRSASÁGNAK, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGNAK, A MÁLTAI KÖZTÁRSASÁGNAK, A LENGYEL KÖZTÁRSASÁGNAK,

Részletesebben

MELLÉKLET I. MELLÉKLET MEGÁLLAPODÁS A HORVÁT KÖZTÁRSASÁGNAK AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL. a következőhöz:

MELLÉKLET I. MELLÉKLET MEGÁLLAPODÁS A HORVÁT KÖZTÁRSASÁGNAK AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.17. COM(2014) 90 final ANNEX 1 MELLÉKLET I. MELLÉKLET MEGÁLLAPODÁS A HORVÁT KÖZTÁRSASÁGNAK AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL a következőhöz: Javaslat

Részletesebben

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tárgy neve: Munka- és szociális jog 3. Szak: jogász Neptun-kódja: 30703 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01. A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE 01. ÁLTALÁNOS RENDÉSZETELMÉLET, RENDÉSZETTÖRTÉNET, NEMZETBIZTONSÁG ÉS RENDÉSZET KUTATÁSI TERÜLET A kutatási terület vezetője: Prof.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közösségi (EU) pénzügyek. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közösségi (EU) pénzügyek. tanulmányokhoz III. évfolyam Pénzügy és számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közösségi (EU) pénzügyek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közösségi (EU) pénzügyek

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁGNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL

MEGÁLLAPODÁS A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁGNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL MEGÁLLAPODÁS A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁGNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN VALÓ RÉSZVÉTELÉRŐL EEE/BG/RO/hu 1 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG A BELGA KIRÁLYSÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB03 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Jövedéki jog 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):

Részletesebben

A TANÁCS 2008/976/IB HATÁROZATA

A TANÁCS 2008/976/IB HATÁROZATA L 348/130 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2008.12.24. III (Az EU-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok) AZ EU-SZERZŐDÉS VI. CÍME ALAPJÁN ELFOGADOTT JOGI AKTUSOK A TANÁCS 2008/976/IB HATÁROZATA (2008.

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB44 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Adóztatás (pny.) 1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2012.2.27.)

A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2012.2.27.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.2.27. C(2012) 1152 final A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2012.2.27.) a vízumkérelmezők által Egyiptomban (Kairó és Alexandria) benyújtandó igazoló dokumentumok jegyzékének

Részletesebben

Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai

Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai Az uniós jogrend, az uniós jog forrásai 2012. ősz Dr. Lattmann Tamás Az uniós jog természete Közösségi jog : acquis communautaire (közösségi vívmányok) része a kötelező szabályok összessége Európai Bíróság

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 28. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 28. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 28. (OR. en) 7281/1/17 REV 1 ENFOPOL 121 JAI 239 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Dán Királyság és az Európai

Részletesebben

S/6668. Az Országgyűlés.../2019. ( ) OGY. az alapvetőjogok biztosának megválasztásáról. dr. Kozma Ákost

S/6668. Az Országgyűlés.../2019. ( ) OGY. az alapvetőjogok biztosának megválasztásáról. dr. Kozma Ákost AZ O~ ZÁGGYŰLÉS ELNÖKE Érkez.ett: 2019 JOL O l S/6668. Az Országgyűlés..../2019. ( ) OGY határozata (javaslat) az alapvetőjogok biztosának megválasztásáról 1.Az Országgyűlés az Alaptörvény 30. cikk (3)

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB31 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Gazdasági szakismeretek (pny.) 1. 3. A tantárgy

Részletesebben

S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK SZAKMAI TAPASZTALAT. Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon /19249; BM:

S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK SZAKMAI TAPASZTALAT. Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon /19249; BM: S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon 432-9000/19249; BM: 19-249 E-mail suba.laszlo@nav.gov.hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum 2017- Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi

Részletesebben

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB10 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Gazdasági szakismeret 1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás

Részletesebben

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV.

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. Pécs 2014 PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. TANULMÁNYOK A BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula

Részletesebben

Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése

Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése Tantárgyi útmutató 2015/2016. tanév 2. félév Tantárgy megnevezése: Konszolidált beszámoló

Részletesebben

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév Tanmenet és tantárgyi követelmények a tantárgyhoz 2014/2015. ta II. (tavaszi) félév Katasztrófavédelmi szakirány Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány Iparbiztonsági szakirány NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat

Részletesebben

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK

BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK BULGÁRIÁNAK ÉS ROMÁNIÁNAK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRÓL FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOK Brüsszel, 2005. március 31. (OR. en) AA 14/2/05 REV 2 CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS: CSATLAKOZÁSI OKMÁNY, I. MELLÉKLET

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév

TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév TANTÁRGYI PROGRAM 2011-12. tanév őszi félév Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: GAZDASÁGI JOG ÉS KÖZIGAZGATÁSTAN ALAPJAI GJKA1K0MEMT Kontaktórák száma: Elmélet: 3 Gyakorlat: 0 Összesen: 3 Vizsgajelleg:

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben