TARTALOM IMPRESSZUM ELŐSZÓ VADLAW VADLAW. Beköszönő és Elköszönő. Főszerkesztő: Kiss Nóra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TARTALOM IMPRESSZUM ELŐSZÓ VADLAW VADLAW. Beköszönő és Elköszönő. Főszerkesztő: Kiss Nóra"

Átírás

1

2 Főszerkesztő: Kiss Nóra Beköszönő és Elköszönő TARTALOM IMPRESSZUM Szerkesztőség: Balogh Nikole Bernáth Bernade Gorta Tünde Horváth Viktóra Kádas Dalma Rózsahegyi Nóra Sándor Diána Szabó Kristóf Szabó Viktória Szilágyi Szabolcs Tantó Csilla Varga Tímea Virágh Ágnes Zakar Annamária Takács Bálint Nyomdai előkészületek: Telek Gyuszi Felelős Kiadó: Cseh Gergely Nyomda: Gazdász-Elasz k K. Megjelenik 400 példányszámban. Címlapgrafika: Juhász Ágoston Kedves Vadlaw olvasó diákok és oktatók! Elérkeze a január és ezzel a decemberben történt események összefoglalójának ideje is. Rengeteg élmény ért mindannyiunkat, legyen szó akár a vizsgaidőszak elő utolsó szakestekről, vagy akár a vizsgák nehézkes de lassan haladó folyamáról. Jómagam is mint föszerkesztő még révetegen tekintek vissza erre az elmúlt időszakra, s méginkább arra a hosszú, ámde mégis gyorsan eltelt időre amit egyetemi éveimnek tekintek. Végzős hallgatóként elérkeze az idő hogy 5 évnyi szerkesztői majd főszerkesztői munka után átadjam a stafétát a következő nemzedéknek, aki tovább viszik lapunk jó hírét és büszkeségünket amit ez a lap jelent nekünk. Köszöne el tartozom szerkesztőségi tagjainknak, akik mindig a maximumot kihozva magukból teljesíte ék munkájukat, s tudjuk nem az ösztöndíj volt a fő hajtóerő. Köszönöm Mindenkinek hogy a Vadlaw-t olvassák, maradjon meg ez a jó szokás továbbra is mindenkiben! ELŐSZÓ A Vadlaw egy közösség, jó volt a Tagjának lenni! 2 Kiss Nóra Leköszönő Főszerkesztő 3

3 VETERÁNOK Veteránok című nagysikerű rovatunk vendége: dr. Lehotay Veronika egyetemi tanársegéd, aki meg sztelt azzal, hogy felidézte diákéveit, megoszto a gondolatait a jogászi- és oktatói hivatásról. Miként ese a választásod a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára? Mezőcsá vagyok s a Kiss József Gimnázium (ma, Mezőcsá Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola) hat osztályos tagozatára jártam, már a kezdetekkor megszere em a történelmet. Jártam a Tehetségért Mozgalom által szerveze előkészítőre, i találkoztam először Prof. Dr. S pta István Tanár Úrral. Történelemmel szere em volna foglalkozni, és Miskolcon maradni. Milyen tanácsokat tudsz adni a vizsgázni készülőknek? Mindent a maga idejében végezzenek el, vonatkozik ez a zárhelyi dolgozat megírására is. A vizsgaidőszak azért van, hogy vizsgázzunk, sem halogatni, sem sietni nem kell. Milyen érzésekkel gondolsz vissza a saját vizsgáidra? Meghatározó volt számomra a római jog vizsga, mód fele féltem tőle - nekünk szigorla tárgy volt-, de kellemesen csalódtam. S pta Professzor Úrnál mindig írásban vizsgáztam, pedig szóban szere em volna, a szakdolgozatvédés is elmaradt, mert a TDK-át elismerték szakdolgozatvédésnek. Kellemes élmény maradt, hogy Nyitrai Péter Tanár Úrnál közigazgatási jog tárgyból megajánlo jegyet kapha unk, zárthelyi dolgozat megírása után a félév második feléből szóban kelle beszámolni. Velem is előfordultak kevésbé jó vizsgaélmények, de szerencsére olyan nem történt soha, hogy tanulás ellenére kelle volna vizsgát ismételnem. Meglátásod szerint valósak azok a sztereo piák, amik a jogászi hivatással kapcsolatban élnek pl.: valóban nehéz lehet az elhelyezkedés? VETERÁNOK 4 Mikor körvonalazódo a kutatási területed? Gimnazistaként a mezőcsá zsidó temetőről írt dolgozatommal részt ve em egy pályázaton, így kezde érdekelni a téma. Harmadéves joghallgatóként évfolyamdolgoza témát kelle választani. Mindenképpen Prof. Dr. S pta István Tanár Úrnál szere em volna megírni a dolgozatot mivel rendkívül kedveltem jogtörténe stúdiumokat. Levéltári kutatások eredményeként születe meg az évfolyamdolgozat, amely a szakdolgozatom alapjául is szolgált címe: Adalékok a mezőcsá járás zsidóságának ge ósításához volt. Később részt ve em TDKán, OTDK-án, s e tudományos dolgozatok írása során fogalmazódo meg bennem, a téma á ogó jogtörténe megközelítése, és Tanár Úr is biztato a munka folytatására. Szerencsés vagyok, hiszen speciális kollégiumot is tarthatok, fontos erről beszélni, mert azt tapasztalom, hogy elég hiányosak az ismeretek a Horthy- korszakról és a zsidótörvényekről. Mit tapasztalsz a hallgatók felkészültségével kapcsolatban? Azt látom, hogy a középiskolai követelményrendszer változása hatással van a tanulmányaikat kezdő hallgatókra, esetenként hozzáállásukban is. Találkozom ugyanakkor érdeklődő, tehetséges, szorgalmas diákokkal is. Véleményem szerint fontos az első év, hiszen az alapozó tárgyak elsajá tása során alakulhat ki mindenkiben az a módszer, hogy hogyan kell nagy mennyiségű anyagot rövidebb idő ala megtanulni. Csopor ársaim bár nem feltétlenül Miskolcon, de el tudtak helyezkedni. Volt évfolyamtársaim közül többen maradtak az egyetemen: dr. Rácz Rita, dr. Bodnár Norbert, dr. Czékmann Zsolt. Míg mások talán számszerűleg a legtöbben ügyvédnek készülnek, de vannak közjegyzőjelölt, bírósági fogalmazó csoporttársak is. Milyen útravalóval látnád el a hallgatókat? Úgy gondolom, hogy fontos, hogy az egyetemi tanulmányok folytatása melle foglalkozzanak a hallgatók mással is gondolok i : közösségi munkára, tudományos diákkörre, nyelvtanulásra, ösztöndíjra. Joghallgatóként még nem voltam külföldön ösztöndíjjal, de doktorandusz hallgatóként részt vehe em a YAD VASHEM Intézet szervezésében Jeruzsálemben egy továbbképzésen, ami lebilincselő élmény volt. Azon hallgatókat, akiket megragado egy téma, vagy tantárgy csak bíztatni tudom, hogy írjanak TDK dolgozatot, esetleg adjanak be demonstrátori pályázatot, hiszen így behatóbban megismerkedhetnek egy-egy tanszék munkájával. Virágh Ágnes 5

4 Jó pár szakestélyről tudósíto am már az évek folytán a hasábokon keresztül, de az idei, november 16-án megrendeze Negyedéves Szakestélyről írni, és az élményeket feleleveníteni különösen kedves számomra. Egyrészt mert a miénk volt, másrészt azért, mert részt ve em a megszervezésében, és megtapasztaltam a szakestély elő feszült, izgato pillanatokat testközelből, nem beszélve az azt követő örömi as, boldog állapotról, hogy igeeeen, megcsináltuk, méghozzá sikerrel a visszajelzések alapján legalábbis. A kezdet most sem volt egyszerű, de lassacskán beindult a gépezet, úgy a szakestélyt megelőző nap, amikor már bizakodha unk abban, hogy nem kell az estet átnevezni Családias Negyedéves Szakestélyre. Maga a nagy nap kissé rohangálós volt és kao kus, amit megkoronázo akkor az, hogy az autóban kiborult a kanna bor (Osi reakciója a történtekre: Ne pazaroljunk!!!, köszi, valóban sikerült megnyugtatnod :D), és ennek hatására sokszor még a mai napig bódult állapotba kerülök, kétségtelen, már csak ezért is sokáig megmarad az emléke a szakestnek. A szakestély természetesen egy remek Praesesszel is büszkélkede, Osváth Tamással a. Pink DJ-vel, akivel nagyszerű, és öröm volt együ dolgozni. A Contrák asztalánál Pellei Lili a. A Rokon, Laurik László a. A séfek gyöngye és Leskó Tamás a. Puszcsi drága, egy Mcparaszt menüt! trónoltak, és nem hiába használtam a trónolás szót, ugyanis egy valóban királyi Contraműsort raktak össze, és oszto ak meg a nagyérdeművel. A szakestély hangulatát emelte Dr. Cserba Lajos Tanár Úr komolypohara, és ezt csak fokozni tudta Dr. Olajos István vidámpohara, amelyben (azt a kevés) agrárés környezetjogi tudásunkat muta a be a zh-k alapján Szinte már esszenciális eleme a szakestélyeknek a DCSB (Diákcsínybizo ság) munkálkodása, evidens, hogy ez most sem maradhato el szó és (ivás) nélkül. A szakestélyt igyekeztünk valóban emlékezetessé tenni, és hogy ezt valóban hangsúlyozzuk szín-, és formabontó korsóval rukkoltunk elő. Egy biztos, senkit nem hagyo hidegen a sokak szerint libafos zöld, mások szerint oriflame zöld színben pompázó korsó, ezzel megosztva a közvéleményt, és a korsós vitrin egyhangúságát is. NEGYEDÉVES SZAKESTÉLYEK NEGYEDÉVES SZAKESTÉLYEK Negyedéves Szakestély A szakestély annyira elérte célját, hogy a buli és tombolás már a menzán elkezdődö a szabadfolyás keretein belül az ízletes Ius a vére hatására, mi pedig egymás nyakába borulva tomboltunk, hogy megcsináltuk! 6 Tantó Csilla 7

5 Nyári szakmai gyakorlat Vizsgaviccek a sikeres vizsgákhoz! NYÁRI GYAKORLAT Harmadév. Nyári gyakorlat. Közigazgatás. Mivel szerintem az különösebben nem érdekelné az embereket, hogy a három hét ala mit is csináltam én o, ennek a leírásától eltekintenék, és helye e egy kicsit szabadjára engedem a gondolataimat. Had csapongjanak. Annyit azért elmondanék, hogy a nyári gyakorlatot Miskolcon, az önkormányzatnál, a Hatósági és Ügyfélszolgála Osztályon töltö em el, ahol sikerült belepillantani a birtokvédelmi, kereskedelmi, hagyatéki ügyek intézésébe, valamint az anyakönyvezési eljárásba. Ami nekem a legérdekesebb volt az egészben, azok az emberek voltak, akikkel sikerült megismerkedni. Ez pedig mindenféleképp pozi v csalódás volt, azt vártam, hogy lekezelőek lesznek velünk, kis egyetemistákkal, és ehhez képest az o dolgozók 90%-a kedves és segítőkész volt. A vezetés már az első perctől szívélyesen fogado és végig korrektül bánt velünk. Az ügyintézők közö pedig akadtak olyanok, akik nagyon közvetlenek voltak és sok munkát bíztak ránk, ami azért volt jó érzés, mert nem azt éreztem rajtuk, hogy jajj istenem i vannak ezek a kislányok, de bár ne lennének, hanem ellenkezőleg, jó érzés volt segíteni, még ha nem is nagy feladatokat bíztak ránk. Ahogy fentebb említe em, az emberek voltak a legérdekesebbek, és ez ala nem csak az o dolgozókat értem, hanem az ügyfeleket is. Álmomban nem gondoltam volna, hogy az emberekben olyan kérdések felmerülhetnek, amikkel komolyan eljö ek ügyfélfogadásra, vagy amilyen feljelentéseket írtak, mindezt persze hivatalos formában, aminek az volt a legnagyobb ismérve, hogy megpróbáltak minél magasztosabban fogalmazni, ezzel viszont sokszor az ellenkező hatást érték el. Mindenesetre néhány levél nem csak o okozo sírva nevetős perceket, hanem szállóigévé is váltak. Tipikus tyúkperek. De persze, még ha tyúkper is, vagy nevetséges is, muszáj foglalkozni vele, hisz neki fontos, és ez érthető. Sokszor játszo am el a gondola al egy-egy feljelentés kapcsán, hogy megpróbáltam az illető személy helyébe képzelni magamat, azonosulni a problémával, de volt amelyikkel nem tudtam. Azért ezt nem bánom. Természetesen voltak olyan ügyfelek is, akik elő képzeletben megemeltem a kalapomat, mert nem egy lényegtelennek tűnő kérdéssel érkeztek meg, hanem komolyabb problémákkal. Egy idő után már első ránézésre el lehete dönteni az emberekről, hogy milyen s lusú lesz a meghallgatás. Lehet ezt hívni előítéletnek is akár, de valljuk be, nehezen zárjuk ki. Nyilvánvalóan más az embernek a benyomása, ha megérkezik valaki szépen felöltözve, és kulturáltan belekezd a mondandójába. Az ilyen emberekkel gyorsabban is ment az ügyfélfogadás. - Tanár Úr! Nem érdemlem meg azt az egyest, amit a dolgozatomra kaptam! - Egyetértek, de sajnos ez a legalacsonyabb jegy, ami az egyetemen adható. Az egyetemen a diákok zárthelyit írnak. A prof kioszto a a kérdéseket, majd az óra végén beszedte a dolgozatokat. Amikor nekiállt javítani őket, észreve e, hogy az egyik diák egy ötezrest csatolt a papírjához, és ezt írta a válaszok helye : Egy ezres minden osztályzatért Másnap aztán a vesztegetős diák megkapta a papírját egy nagy egyessel, meg négyezer forint visszajárót. Egyetemi hallgató vizsgázik. Szakad róla a víz, iszonyú gondban van. A professzor kedvesen: - Segíthetek egy kisegítő kérdéssel? - Óóóó, igen professzor úr, köszönöm - így a diák. - Nos? Vizsgán: - Elég lesz, tanár úr? - Nekem elég, magának elégtelen. - Ha a dékán nem vonja vissza azt, amit nekem mondo, akkor elhagyom az egyetemet. - Miért, mit mondo neked? - Hogy ki vagyok rúgva. Másodszor is megbukik a vizsgán a diák. Hazamegy, panaszkodik az apjának: - Ekkora pechet! Nem csoda, hogy meghúztak! Ugyanaz a terem, ugyanaz a tanár, ugyanaz a tétel... Takács Bálint VIZSGAVICCEK Összességében elmondhatom, hogy jó élménnyel le em gazdagabb, érdekes volt látni, hogy hogyan működik a gépezet, a mókuskerék. Az ügyintézőket pedig csodálom a türelmükért, amivel az ügyfeleket fogadták. Ezt nekem még tanulnom kell. 8 Sápi Edit 9

6 Ismét TDK TDK A Miskolci Egyetemen több év zedes hagyománya van a tudományos munkának, így nem véletlen, hogy a diákok körében évről évre nagyobb az érdeklődés, hogy mind írásban, mind szóban megmutassák a nagyérdeműnek, milyen témába ásták bele magukat az elmúlt hetekben, hónapokban sőt, néha években is. A siker és az elismerés ezú al sem maradt el. Karunkon idén 12 szekcióban 60 előadás hangzo el november 22. és november 30. közö. A szekciók a beado dolgozatok számának és kvalitásának számbavétele után arányosan oszto ak ki változó számú helyezéseket, illetve különdíjakat a résztvevőknek. A verseny nemcsak a témákban mutato sokszínűséget, nappali tagozaton másodévtől az ötödévig szerepeltek előadók, a legnagyobb számban azonban idén a végzős évfolyam kívánta megméretni magát. Emelle természetesen számos levelezős hallgató is részt ve a különböző szekciók versenyein. II. ALKOTMÁNYJOGI, INFORMÁCIÓS-ÉS MÉDIAJOGI SZEKCIÓ 1. Maksó Bianka, ÁJK-ÁTI, III. évfolyam J-302 Kivert biztosíték? a döntés megalapozását szolgáló adatok nyilvánossága Konzulens: Dr. habil. Majtényi László, intéze tanszékvezető, egyetemi docens 2. Muskovits András, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J 501 A magyar választási rendszer az arányosság tükrében Konzulens: dr. Hallók Tamás, adjunktus Török Erzsébet Zsuzsanna, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J A betegjogok alkotmányos kérdései Konzulens: Prof. Dr. Paulovics Anita, intéze tanszékvezető, egyetemi tanár TDK Az ünnepélyes díjátadóra december 2-án került sor a mintatárgyalóban, ahol minden résztvevő emlékoklevelet kapo, a díjazo ak pedig külön jutalomban is részesültek. Az idei díjazo ak tehát: I. AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI SZEKCIÓ 1. Szilágyi Szabolcs, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A csernelyi biomassza alapú energe kai rendszer kidolgozásának jogi problémái Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 2. Balogh Nikole a, ÁJK-CTI, V. évfolyam J 504 Az ügyész környezetvédelmi tevékenysége- különös tekinte el a közigazgatási- és magánjogi szakági intézkedésekre Konzulens: Dr. Szilágyi János Ede, PhD, adjunktus 3. Gál Fruzsina, ÁJK-CTI, V. évfolyam J 502 A borásza melléktermékek kötelező lepárlásával keletkező mezőgazdasági melléktermékek energiacélú felhasználásának lehetőségei és a vidékre gyakorolt hatásai a jogi szabályozás szempontjából Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens CEDR Különdíj Molnár Tamás, ÁJK-CTI, V. évfolyam A vadászterület kialakításának jogi problémái Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens III. BÜNTETŐJOGI SZEKCIÓ 1. Toma Barbara, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-508 Változások a jogos védelem területén, avagy a védelmi jog határainak kiterjesztése Konzulens: Dr. Gula József, PhD, egyetemi docens 2. Soltész Bertalan, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-405 A kábítószer-bűnözés tendenciái- A magyar és a német drogtörvény összehasonlítása Konzulens: Dr. Sántha Ferenc, PhD, egyetemi docens Tanszéki különdíj: Kádas Dalma, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-404 A fogyasztóvédelmi büntetőjog és az élelmiszer-büntetőjog kapcsolata, különös tekinte el az élelmiszer-és a borhamisításra Konzulens: Prof. Dr. Görgényi Ilona, intéze tanszékvezető, egyetemi tanár Nagy Ádám, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-401 Jogos védelem a bírói gyakorlatban Konzulens: Dr. Gula József, PhD, egyetemi docens 10 11

7 TDK 12 IV. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI ÉS BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSI JOGI SZEKCIÓ 1. Guzi Zsuzsanna, ÁJK-BTI, III. évfolyam J-304 Állat-asszisztált terápiák a büntetés-végrehajtási intézetekben Konzulens: Dr. Nagy Anita, PhD, egyetemi docens 2. Kós Gergő, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-508 Dak loszkópia - a bűnüldözés szolgálatában Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intéze gazgató egyetemi tanár Tanszéki különdíj: Bernáth Bernade, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-504 Emberi jogok a büntetés-végrehajtási jogban Konzulens: Dr. Nagy Anita, PhD, egyetemi docens V. EURÓPAJOGI ÉS NEMZETKÖZI JOGI SZEKCIÓ 1. Béres A la, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-501 Az immunitás jogintézménye a nemzetközi közjogban, különös tekinte el az államfők immunitására Konzulens: Dr. Kirs Eszter, PhD, adjunktus és Kiss Gergely A la, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-503 Az uniós fellépés lehetőségei és kilátásai a nemzetközi poli kai színtéren, különös tekinte el az Európai Külügyi Szolgálat működésének tapasztalataira Konzulens: Dr. Lévayné Prof. Dr. Fazekas Judit, intéze tanszékvezető egyetemi tanár 2. Lechner Mirjam, ÁJK-ENI, V. évfolyam Guatemala Az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága és Ítéletei Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, adjunktus 3. Brebán Zsófia, ÁJK-ENI, V. évfolyam A nemzetközi tengeri csatornázás problema kája Közép- Amerikában Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, adjunktus VI. VII. JOGELMÉLETI SZEKCIÓ 1. Gyovai Márk, ÁJK-JTI, IV. évfolyam J-406 Jog és Közgazdaságtan a Magyar Polgári Jogban Konzulens: dr. Hegyi Szabolcs, adjunktus JOGTÖRTÉNETI ÉS RÓMAI JOGI SZEKCIÓ 1. Ristowski Mirjam, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-402 Jó szerencsét! Segít a bányatársláda Konzulens: dr. Turkovicsné Dr. Koncz Ibolya Katalin, PhD, egyetemi docens VIII. KERESKEDELMI JOGI SZEKCIÓ 1. Fekete Georgina Liza, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A szerződési szabadság korlátai a versenyjogban Konzulens: Ujváriné dr. Antal Edit, egyetemi adjunktus Megosztva Tóth Ladislav, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-504 Információs megállapodások az uniós jog tükrében Konzulens: Dr. Barta Judit, PhD, intéze tanszékvezető egyetemi docens IX. KÖZIGAZGATÁSI JOGI SZEKCIÓ 1. Cseh Gergely, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-503 A közösségi portálok árnyoldalai Konzulens: dr. Czékmann Zsolt, egyetemi tanársegéd 2. Jámbor Adrienn, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 Ebrendészet és állatvédelem Konzulens: Prof. Dr. Paulovics Anita, intéze tanszékvezető, egyetemi tanár Konzulens: Prof. Dr. Bragyova András,DSc, egyetemi tanár Tantó Csilla, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-401 A miskolci paneltűz szerencsétlen véletlenek végjátéka vagy? Konzulens: dr. Turkovics István, egyetemi tanársegéd Konzulens: Dr. Tisza Tamás, B-A-Z Megyei Főügyészség, Főügyészségi ügyész X. PÉNZÜGYI JOGI SZEKCIÓ 1. Erdős Zoltán, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 Hamburgeradó, avagy a népegészségügyi termékadó Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, PhD, egyetemi docens 2. Farkas Gergő, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 A közbeszerzések pénzügyi ellenőrzései Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd ÉS Kiss Doro ya, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-506 A gazdasági válság hatása a lakossági hitelezés jogi szabályozására Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, PhD, egyetemi docens 3. Virágh Ágnes, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam, J-507 A zálogház, mint pénzügyi vállalkozás Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd Tanszéki különdíj: Hudák Lajos, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam Az illeték alapjának megállapítása TDK 13

8 TDK XI. Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd Sándor Diána, V. évfolyam J-507 Az adóhatóság átalakulásáról, különös tekinte el a NAV létrejö ére és annak gyakorla működésére Konzulens: Dr. Erdős Éva, PhD, intéze tanszékvezető egyetemi docens POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI SZEKCIÓ 1. Rózsahegyi Nóra, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-508 Valóban a magánjog perifériáján? Az ügyész feltűnése a polgári peres és nem peres eljárásokban Konzulens: dr. Nagy Andrea, egyetemi adjunktus 2. Sápi Edit, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-403 Az Athenaeum pertől a Médiatörvényig, avagy a sajtóhelyreigazítás mint személyiségvédelmi eszköz Konzulens: Dr. Juhász Ágnes, PhD, egyetemi tanársegéd 3. Polgáry Enikő, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A végrendeletek érvénytelenségének vizsgálata, különös tekinte el a magánvégrendeletek érvénytelenségére Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens Zakar Annamária, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-401 Az orvosi vizsgálatok, beavatkozások és a veszélyes üzemi tevékenység kapcsolata Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens Leszkoven Ügyvédi Iroda Különdíja: Kerpely Ádám, ÁJK-CTI, V. évfolyam Közhatalmi jogkörben okozo károkért való felelősség Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens Zakar Annamária, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-401 Az orvosi vizsgálatok, beavatkozások és a veszélyes üzemi tevékenység kapcsolata Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens Novotni Alapítvány Különdíja: Csordás Levente, ÁJK-CTI, III. évfolyam J-304 A zálogházak a mai szabályozásban Konzulens: Prof. Dr. Bíró György, intéze gazgató egyetemi tanár Tóth Gergő József, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-508 Az értékarányosság vizsgálata a bizalmi ügyletekben Konzulens: Prof. Dr. Bíró György, intéze gazgató egyetemi tanár Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek! Szalagavató szakestély december 2-án eljö az idő, hogy mi, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának hallgatói szalagot avassunk. Felfoghatatlan, hogy milyen hamar elérkeze ez a jeles esemény. Utunkat nemrég kezdtük el, és máris i a végzés éve. A többség első szakestje a Balekkeresztelő szakestély volt, ahol ízelítőt kaptunk az egyetemi szokásokból. Innentől kezdve mondha uk el magunkról, hogy egyrészről az egyetem teljes jogú polgárai le ünk, valamint az sem volt elhanyagolható, hogy egy hatalmas közösség részeseivé váltunk. A szalagtűzés az ötödéves, végzés elő álló hallgatók kiváltsága. Azoké, akik az elmúlt négy évet szorgalmasan végigdolgozták, zárthelyiről zárthelyire, vizsgáról vizsgára felkészültek és sikert ara ak. Az Állam- és Jogtudományi Kar fennállása óta először, a jogász hallhatók melle idén az igazságügyi igazgatási alapszak, az igazgatásszervező szak, a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak hallgatói is szalagot ava ak. A szakesten tehát rengeteg ember ve rész, a tanárok nagy része is szteletét te e, valamint a megkeresztelkede nappali és levelezős hallgatók legnagyobb része is jelen volt. Az első részben meghallgatha uk évfolyamtársunk, Kovács József korsóavató beszédét, aminek végén szemlélte e, hogy mi történik azzal a személlyel, aki nem viselkedik az alkalomhoz illően, így beszéde ütősre és hangosra sikerede. A következőkben Dr. Erdős Éva dékánhelye es asszony komoly poharát hallgatha unk el. Történeteket mesélt az életéből, és útravalót ado annak érdekében, hogy a saját életünket a legmegfelelőbben alakítsuk. Tiszteletbeli évfolyamtársaink, Dr. Varga Zoltán és Dr. Bodnár Norbert tanár urak megkapták szakdolgozat témájukat, majd hamarosan elkövetkeze a szakest legfelemelőbb és legmeghatóbb pillanata. Meghatódva csatoltuk fel egymásnak a szalagot és gondoltunk vissza az együ eltölt időre, és azokra a feladatokra, amiket a hátralévő rövid időben együ kell teljesítenünk. A szünetet beszélgetéssel, valamint fényképezéssel töltö ük el. Elkészültek a tankörképek, amely kapcsán érdekes volt belegondolni, hogy anno mennyien kezdtünk, és mára mennyien maradtunk. Összességében elmondható, hogy az év legjelentősebb szakestélye nagyon jó hangulatban telt el, bővelkede a felszólalásokban. Természetesen ez a szakest sem valósulhato volna meg a Valéta Bizo ság, valamint az önkéntesek odaadó segítségével, amelyet ezúton is köszönünk. Örülök, hogy én is részt vehe em a rendezvényen, és a barátaimmal együ a vizsgaidőszak elő még egyszer igazán jól érezhe em magam. Büszkeséggel tölt el, hogy viselhetem ezt a szalagot, amely még jobban kifejezi az évfolyam összetartozását és összetartását, még jobban összekovácsolja a társaságot. SZALAGAVATÓ SZAKESTÉLY 14 Sándor Diána 15

9 OROSZ HANNIBÁL Az orosz Hannibal Lecter: Andrei Csika lo Amikor az első testet megtalálták, az szinte már csak csontváz volt. Bár a terület csak 50 yardnyi volt, a testet mégsem ve e észre senki, csak mikor már oszlásnak indult. Még volt egy kis hús a csontokon és fekete haj a koponyán. A testen nem volt beazonosítható ruha. A fülek épségben maradtak, így látni lehete a fülbevalók helyét, amiből arra következte ek, hogy az áldozat nő volt. Azt is megállapíto ák, hogy az áldozat harcolt támadójával, mert két bordája is el volt törve. Szemét egy késsel kivágták. A rendőrség úgy vélte, hogy egy dühöngő őrül el lehet dolguk. (részlet Andrei Romanovich Csika lo életrajzából 1 ) A,rosztovi rém néven is ismert sorozatgyilkos októberében születe Jablune-ben, a mai Ukrajna területén ben végezték ki az általa beismert 56 gyilkosság elkövetése mia ez a szám azonban a feltételezések szerint a 64-et is elérhe. Ahogy az lenni szoko a sorozatgyilkosok történeteiben, Csika lonak is nehéz gyerekkora volt. Az uráli éhség idején volt gyerek, az ekkor szerze szörnyű élmények mély nyomot hagytak benne: a bátyját elrabolták és mege ék. E traumához köthető, hogy később ő maga is rabolt el gyermekeket áldozatai tekintve nem válogato férfi, nő, idős és fiatal közö és azok tetemeit mege e. Kisgyermekként elszigeteltségben élt, hamar megismerkede a halállal és felnő ként mások megalázásában és szenvedésében talált élvezetet. A rosztovi rém magas intelligenciával rendelkeze, 3 diplomát szerze. Viszonylag későn láto hozzá a gyilkoláshoz: 42 éves volt, amikor elkezdődö sorozatgyilkos karrierje. Az első alkalommal egy 9 éves kislányt rabolt el, akit megerőszakolt, megölt, majd eve is a testéből. Ezzel párhuzamosan élt tovább a sztes családapa szerepében is: felesége és két gyereke mit sem sejte ek a családfő ke ős életéről. Csika lo nemcsak az áldozatok, hanem az eszközök tekintetében sem válogato : ölt késsel, kalapáccsal, ököllel, de a fogaival is. A különböző források szerint az áldozatok közö volt egy magyar lány is, a 19 éves Varga Ilona. 42 éves korától kezdődően 12 éven át ölt a brutális kannibál. Miért nem sikerült kézre keríteni ennyi év ala? A magyarázatok szerint Csika- lo intelligenciája lehete az egyik ok: a nyomozás során kikérdezték, mert felbukkant a rosztovi te hely környékén, ahol lányokat szólíto le. Ennek ellenére a hatóságok elengedték a te esről mindössze annyit tudtak, hogy valószínűleg középkorú férfi lehet AB vércsopor al. Mivel a vércsoportja nem egyeze, senkinek nem volt gyanús a többdiplomás, kétgyermekes családapa annak ellenére, hogy aktatáskájában kést és kötelet is találtak! A sorozatgyilkos-történetek kedvelői jól tudják: a te es mindig visszatér a te helyszínére. Ez le a rosztovi rém veszte is 5 évnyi hajtóvadászatot követően: 1990-ben felbukkant egy korábbi gyilkosság helyszínén. Őrizetbe vételét követően néhány napon belül megtört és 56 gyilkosságot vallo be. A hírhedt gyilkost 1992-ben állíto ák bíróság elé, ahol bűnösnek találták 53 gyilkosságban és 5 erőszakos közösülés elkövetésében. A fellebbezése elutasítását követően 1994-ben egy speciális hangszigetelt szobába kísérték, ahol egy lövéssel kivégezték. A rosztovi rém története több filmes feldolgozást is megért, ezek közül a leghíresebb az HBO által 1995-ben készíte Ci zen X (X polgártárs), amelyet teljes egészében Magyarországon forga ak: a híres, vasútállomáson zajlo jeleneteknek például a hatvani állomás ado o hont. Készült film Evilenko A Rosztovi Rém címmel is, amely szintén az erede történetet dolgozza fel. Aki pedig részletesebben beleásná magát a szexuál-kannibál sztorijába, annak ajánlom a Richard Lourie: Csika lo Hajsza a rosztovi rém után című könyvét, amely a leghitelesebb dokumentum-jellegű írás, amely e témában születe. Balogh Nikole OROSZ HANNIBÁL

10 SZARAJEVÓBAN Miskolci joghallgatók Szarajevóban november közö ismételten megrendezésre került a Vöröskereszt Nemzetközi Bizo sága által szerveze,,regional Moot Court, fegyveres konfliktusok nemzetközi jogáról szóló verseny Szarajevóban, melynek során a Miskolc Egyetem Állam és Jogtudományi karának háromfős hallgatói csapata ismét bizonyságot te szorgalmáról, tudásáról és nem utolsó sorban krea vitásáról is. A csapatot ötödéves joghallgatók alko ák: Matusek Nikole nek, Molnár Dalmának és Béres A lának juto az a meg sztelő,,feladat, hogy képviseljék egyetemünket és karunkat ezen a nívós külföldi versenyen.szakmai támaszuk és segítségük Dr. Kirs Eszter, az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet oktatója volt, aki mindvégig segíte e a csapatot, és Szarajevóba is velük tarto. Ellenfelük a horvát csapat volt, akik nem nagyon hagyták, hogy hallgatóink kiessenek a verseny által rájuk oszto,,terrorista szerepükből.vasárnap reggel került sor az utolsó fordulóra, ahol a szervezők célja az volt, hogy meglássák, mennyire tud a 11 csapat együ működni. Az elmondo ak szerint, ez nem sikerült olyan jól, hiszen röpke 45 perc ala nagyon nehéz volt ennyi embernek közös nevezőre jutni. A verseny kapcsán érdemes még kiemelni két tényezőt, mely alapján láthatjuk, hogy valóban komoly és szakmailag is kiemelkedő eseménnyel állha ak szemben hallgatóink. Egyrészt megemlíteném azt, hogy a hosszú, egy-másfél órás felkészülések során a versenyzőket bezárták egy hotelszobába, elve ék a mobiltelefonjaikat, majd amikor letelt a felkészülésre rendelkezésre álló idő, jö egy kísérő és ajtótól ajtóig veze e őket, elkerülve bármilyen külső konzultáció lehetőségét. A másik említésre méltó dolog pedig a zsűri összetétele és szakmai há ere: a négy zsűritag mindegyike nemzetközileg elismert jogász volt, akik a nemzetközi jog szakértői. A versenyzők elmondása szerint rengeteg olyan tapasztala al és élménnyel gazdagodtak, amiket egy,,hagyományos perbeszédverseny során nem biztos, hogy megélhe ek volna. SZARAJEVÓBAN Hallgatóink nem bíztak semmit a véletlenre, így a felkészülést már nyár elején megkezdték, ami különböző nemzetközi dokumentumok alapos tanulmányozását, elsajá tását foglalta magában. Példaként említe ék azt, amikor a zsűri az egyik fik v állam kormányának szerepében fizetség gyanánt egy táskányi pénzt, drágakövet és kétes eredetű fehér poros kis zacskókat ajánlo fel. A versenyt egy péntek reggeli (nov. 18.) fordulóval kezdték, ahol először a csapatnak még,,csak a zsűritagokat kelle meggyőzniük arról, hogy megfelelő tanácsot tudnak adni a kormánynak arról, hogy hogyan is lehetne eltusolni az országban zajló konfliktus nemzetközi megítélését. Biztatnak mindenkit, hogy akinek van kitartása, krea vitása és megfelelő angol nyelvtudása s minden egyéb, amit egy ilyen jellegű verseny megkövetel - akkor legyünk/legyetek vállalkozó szelleműek, s hasonló élményekkel gazdagodhatunk, mint most ők. A megmére etés során nem a vérre menő küzdelem kapta a főszerepet, hanem sokkal inkább a tanulás. A versenyzők olyan helyzetbe kerültek, melynek során tudásukkal és krea vitásukkal kelle boldogulniuk, s ha valamiben hibáztak, akkor azt a forduló után rögtön meg is tudták. Megerősíte ék azt a régóta vallo nézetet, hogy az ember valóban tud tanulni a saját hibáiból, méghozzá nem is keveset. A pénteki nap során még két fordulón kelle részt venniük, ahol egy plenáris ülés során kelle vitázniuk egy kitalált helyze el kapcsolatban. Szombaton újabb két fordulóra került sor, ahol már csapat kontra csapat formában kelle bizonyítaniuk nemzetközi humanitárius jogi tudásukat. Én pedig ezúton köszönöm a beszámolókat Molnár Dalmának és Béres A lának, hiszen nélkülük ez a cikk nem születe volna meg. Bernáth Bernade 18 19

11 Megéri kockáztatni? Milyen puskázási módszerekről van tudomásuk? MEGÉRI KOCKÁZTATNI? (Interjú Prof. Dr. Torma Andrással, a Fegyelmi Bizo ság elnökével) Ahogyan a mondás is tartja, aki mer, az nyer. A kérdés csak az, hogy mit nyer. Sikeres vizsgát? Több kreditet? Magasabb ösztöndíjat? Jó pontot az oktatónál? Nem akarok álszenteskedni és a nagy bölcset játszani, hiszen valószínűleg mindenki megpróbálta már valamilyen formában kijátszani, hogy a tanára is csak húsvér ember, akinek két szeme és két füle van, ugyanakkor azt gondolom, hogy többet ér a becsületünk és a belénk vete bizalom annál, hogy sztességtelen módon eljárva esetleg jobb jegyeket szerezzünk. De hogy miről is van szó pontosan? Már nemcsak a szorgalmi időszakban írandó zh-k során találkozunk különböző nem megengede segédeszközökkel felfegyverkeze hallgatókkal, hanem a vizsgaidőszak alkalmával is. Nyilván, ez nem új keletű dolog, de a puskázási módszerek a technikai eszközök korszerűsítésével egyre szélesebb skálán mozognak. Ne értse félre senki, nem magunk hallgatók- ellen beszélek, de az ilyen magatartások e kátlanok azon vizsgázókkal szemben, akik idejüket, energiájukat nem sajnálva, becsületesen felkészülnek. Magában a címben felte kérdés szerintem elgondolkodtató és leszögezném, hogy nem kell velem egyetérteni a válaszadást illetően. Ezt mindenkinek a lelkiismeretére bízom! Egyet viszont kérek: ha puskázáson töröd a fejed, elő e olvasd el a len történésekből az ezzel járó következményeket! Mi a tapasztalat, elsősorban az írásbeli vizsgákon vagy esetleg a szóbeliken is előfordul a segédeszközök használata? Határozo an azt lehet mondani, hogy inkább az írásbelin fordul elő, de már szóbeli vizsgán is történt meg nem engede eszköznek a használata. Magyarul a hallgatók bátorsága (pofátlansága) határtalan, már már hihetetlen. Az átlagember számára érthető és logikus, hogy az egyetemista írásbelinél megpróbál minden lehetséges és meg nem engede eszközt felhasználni. Az azonban, hogy szóbelinél, amikor hárman, négyen is bent vannak egy oktatói dolgozószobában - miközben az oktató szóban vizsgáztat és a többi hallgató számára biztosítja a felkészülési időt - valaki meri venni magának a bátorságot, hogy bekapcsolja a készüléket, és használja is azt, az számomra teljesen hihetetlen. Pedig megtörtént, már nem is egyetlen alkalommal, még a Jogi Karon is! A könyvnek a kinyitása vagy pl. hogy a kidolgozo tételeket bevarrja (beragasztja) a vizsgázó a zakója belsejébe, majd kétszer is megkérdezi, hogy hányadik tételről van szó, azért, hogy kiválogassa és annak megfelelően kihúzza a papírt, erre azt mondom, hogy ez egy teljesen hétköznapi dolog. Nem ezzel van a baj, hanem az új tudományos technikai eszközöknek az igénybevételével, amelyeket jószerével még mi sem ismerünk. Kicsit úgy tűnik, hogy ugyanaz a helyzet, mint a bűnözéssel és a bűnüldözéssel: vagyis a bűnözők mindig a bűnüldözés elő járnak. A jogalkotó csak utólag van abban a helyzetben, hogy felismerje, milyen fajta magatartásokat valósíto ak meg és azt a magatartást a Btk. szabályozásába be kell iktatnia, így ha már benne lesz, akkor majd felelősségre lehet vonni az elkövetőt. Valójában tehát a hallgatói lelemény ezerszer gyorsabb, mint az oktatói. Az én oktatói vagy inkább azt mondom, átlagember szerin felfogásom szerint, minden meg nem engede eszköz használata, nemhogy sztességtelen, hanem e ől sokkal súlyosabb, a bűncselekmény határát súrolja! Természetesen maga a puskázás, vagy bármilyen lto eszköz használata szabálytalan, hiszen a hallgatói kötelességgel ütközik, ezért fegyelmi eljárást von maga után. Oktatóként milyen véleménnyel van ezeknek az eszközöknek a használatáról, illetve korábban hallgatóként volt esetleg ilyen téren személyes tapasztalata? Amikor én hallgató voltam, soha eszembe sem juto, hogy a vizsgán, az egyetemen puskázzak. Hozzáteszem a középiskolában sem mertem, mert nem olyan alkat voltam. Egyszer próbáltam meg matekból puskázni, mert a matekot persze nem szere em, ezért nem is tanulta, így nem is tudtam. Kihúztam a padból a füzetemet és próbáltam lapozgatni, de ahogy kihúztam, felnéztem és a tanárnő pont engem figyelt. Mivel a szemkontaktus megvolt, lehajto am a fejem, visszatoltam a füzetem. Ennyi volt az egész középiskolai kísérletem a puskázásban. Miközben persze tudom és a saját gyerekeimtől is hallo am és hallom, hogy vannak puskázási világbajnokok. Tehát vannak olyan fiúk, lányok, akiknek szinte az az élete, hogy puskázik. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Előbb- utóbb tehát mindenki le fog bukni. Lehet, hogy nem a középiskolában vagy az egyetem első éveiben, de akkor majd az államvizsgán, vagy a munkahelyén. A lényeg, hogy végül lebukik a hallgató. MEGÉRI KOCKÁZTATNI? 20 21

12 MEGÉRI KOCKÁZTATNI? De miért és hogy bukik meg? Úgy, hogy amikor kikerül az egyetemről és elkezd dolgozni a munkahelyén, akkor, ha azt mondja a főnök, hogy csináld meg a fegyelmi határozatot, akkor nem mondhatja majd a frissen diplomázo, hogy bocs, végigpuskáztam az egyetemi éveimet és nem tudom megcsinálni a határozatot. Ezért nem vagyok híve a meg nem engede eszköz használatának. A meg nem engede eszközök használata csinálásának viszont híve vagyok, mert én magam is azt mondom, hogy az a helyes, ha a hallgató tanuláskor veszi a tankönyvet, veszi az előadásvázlatot és veszi a jogszabályokat, majd a háromból csinál egyet. Én is így tanultam. Ha lesz húsz oldala a kétszáz oldalas könyvből az nagyon jó, és ha a húsz oldalból tud csinálni ilyen kis papírra a szövegszerkesztővel lekicsinyíte öt oldalas szöveget, az is jó, mert ez valójában a lényegnek a kiemelése. Arról van szó, hogy absztrahálok, tehát a kétszáz oldalból csinálok húszat, a húszból ötöt, vagyis megpróbálom a lényeget kiemelni. Valójában a jogász, a jogalkalmazó nem csinál mást, mint a történésekből, illetve ezek folyamatából kiemelni a lényeget. És mi a lényeg? A jogilag releváns tények kiemelése, amelyeknek a tényállás szempontjából jelentősége van. A későbbiek során pedig ezt kell összevetni a jogszabályban lévő feltételekkel. A ke ő eredményét ütköztetjük az emberi agyban és a megfeleltetésből levonjuk a következtetést. Ez a jogásznak a munkája. Ez normális, tehát a tanulás ezen részét én is támogatom. Ugyanakkor, ha már megcsináltam a puskát és beviszem azt a vizsgára, majd felhasználom, ezt már nem támogatom. A sztesség mia nem. Elsősorban nem feltétlenül azért nem, mert a tanulmányi szabályzat ezt nem engedi, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy aki az állam-és jogtudományokkal foglalkozik, vagy egyébként közhatalmat fog gyakorolni, ő neki minimum sztességesnek kell lennie! Ezzel én is egyetértek, csak ahány ház, annyiféle szokás. Az egyetem része a valóságnak és Magyarországon a bűnözés sajnos napirenden van. A meg nem engede eszközök használata valahol természetes az iskolákban. Az viszont már egyáltalán nem normális, hogy a jogi karon is o van, hiszen mi jogászokat képzünk, akik majd maghatározó módon a bűnüldözésnek az emberei lesznek. Úgy ítélem meg, hogy egy joghallgatóval szemben indokolt fokozo abb követelményt állítani, mint más hallgatóval szemben. Félre értés ne essék, nem leminősítem egyik szakot sem, csak aki a joggal fog foglalkozni a későbbiek folyamán és a jogrendszer őrzésére esküszik fel, a ól más magatartás (pl. erkölcsi elvárás) várható el, mint aki pl. a magánszektorban helyezkedik el. E ől függetlenül azonban azonos szabályok vonatkoznak minden karra és hallgatóra a vizsgaszabályzatot illetően. A mi felelősségünk, hogy az ilyen pusú embert rászabadíthatjuk-e a társadalomra? Az Állam- és Jogtudományi Kar oktatói, valamint a Kar Fegyelmi Bizo sága arra törekszik, hogy nem! Ezt nem tehetjük meg. Ez a fajta magatartás azokkal szemben sem korrekt, akik veszik a fáradságot, hogy felkészüljenek. Ez a kis közösségekben valóban így van, és ezt jómagam is helyesnek ítélem. Ez a szempont viszont a sztességtelen eszközöket használó hallgatókat abszolút nem fogja zavarni. Őket a legcsekélyebb mértékben sem érdekli, hogy mit mondanak a barátok, a tankörtársak, mert a családi házból nem hozták magukkal azokat a fogalmakat, hogy sztesség, vagy azt, hogy lelkiismeret vagy azt, hogy soha ne köpd szembe önmagad. Ha pedig ez így van márpedig tudjuk, hogy így van akkor véleményem szerint egy közösségnek ki kell magából vetnie, ki kell közösítenie az ilyen hallgatót. MEGÉRI KOCKÁZTATNI? Mi úgy nő ünk fel, hogy édesanyám mindig azt mondta, hogy: ha holnap reggel felkelsz és beállsz a tükör elé, akkor ne köpd szembe soha önmagadat! A legfontosabb, hogy mindig ezt tartsuk vezérfonalnak! Más szempontból ezt lelkiismeretnek is nevezhetjük. Ez vagy benne van az emberben vagy nincsen benne. Úgy gondolom, hogy ezt a szülői házból vagy magunkkal hoztuk vagy nem. Hogyha a szülők csalásra predesz nálták a gyereket, akár öntudatlanul is, vagy a gyerek magától épí arra a jövőjét, hogy sztességtelen, meg nem engede eszközök használata révén érjen el sikereket, előbb utóbb ez a gyerek le fog bukni. Őt azonban nem fogja zavarni, hogy holnap be kell állnia a tükörbe és szembe kell néznie önmagával. Ez a gyerek menthetetlen, biztos, hogy bűnöző lesz, biztos, hogy a börtönben fog kikötni. A kérdés csak az, hogy mikor? Utóbbi lehet, hogy egyfajta kontrollt jelentene és a kiközösítés által észhez térne az illető, de azt gondolom, hogy felnő emberek lévén, ezt nem a közösségnek kell megoldania, hanem magának az illetőnek kell, hogy legyen annyi intelligenciája és ítélőképessége, hogy magától rájöjjön: nem helyes, amit tesz. Ha én hallgató lennék, nem hiszem, hogy én is odamennék az oktatóhoz és bemószerolnám az illetőt, mert biztos lennék abban, hogy előbb vagy utóbb, de le fog bukni. Végső fokon a munkahelyén! Minél később, annál rosszabb az illetőnek! Oktatóként viszont nem szeretnék beleszólni az Önök hallgatói viszonyába, ezt rendezzék le Önök egymás közö

13 MEGÉRI KOCKÁZTATNI? Ha a hallgatók meg is tűrik, az oktatók tesznek ellene. Az előző vizsgaidőszakban két hallgatótársunk is megütö e a bokáját. Ismertesse Tanár Úr legyen szíves az alapesetet! Hogyan buktak le pontosan? Milyen segédeszköz(öke)t használtak? A tavaszi vizsgaidőszak során két hallgatót (egy nappalis és egy levelezős vizsgázót) csíptünk fülön. A nappalis hallgató azonnal, szó nélkül tudomásul ve e a következményeket. Igazából nem is ltakozo az ellen, hogy elköve e. Az ő esetében nem volt ebben az értelemben ellenállás. Ő szóban vizsgázo és az egyik tanszék szerze egy olyan eszközt, amely kimutatja, hogy elektronikus eszköz használata van folyamatban az ado helységben. A vizsgáztató oktató pedig ennek az eszköznek a segítségével bebizonyíto a, hogy a teremben jelen van olyan készülék, amely be van kapcsolva. Miután felszólíto a a tanár a vizsgázókat, hogy kapcsoljanak ki mindenféle készüléket és úgy jöjjenek be vizsgázni, ennek ellenére volt, aki nem te ennek eleget. Miután a készülék bejelze, a hallgató megtört és egyértelmű volt, hogy nála van a bekapcsolt állapotú headset. A másik esetben teljesen más tényállás volt. A levelezős hallgató nem ismerte el az általa tanúsíto magatartást. Tagadta, hogy használta volna a telefonját. Nála írásbelin került sor a lebukásra a dolgozatok összeszedésekor. A csendben ugyanis megszólalt egy hang: nincs egyéb kérdés...? Ezen hallgatók esetében jelenleg hol tart az eljárás? Mind a ke ő fegyelmi büntetés már jogerős. A nappalis hallgató tudomásul ve e az első fokú döntést, ami az egyetemi tanulmányoktól való el ltás volt két félévre és egy évre felfüggesztve. Tehát felfüggeszte ük a végrehajtást, mert voltak enyhítő körülmények. A levelezős hallgatónál nem voltak enyhítő körülmények, éppen ezért nem függeszte ük fel a két félévre való tanulmányoktól el ltást. Ő azonban fellebbeze és a másodfok a felfüggesztést az ő esetében is indokoltnak találta. Így őt is el lto uk ugyan a tanulmányok folytatásától, de a másodfokú döntés eredményeként fel van függesztve annak végrehajtása egy évre. Ez azt jelen, hogy ezt a fajta fegyelmi büntetést csak akkor kell végrehajtani, ha a hallgatók a felfüggesztés ideje ala más fegyelmi vétséget elkövetnek. Ez elméle leg kellő visszatartó erő, de az eddigi tapasztalataim alapján, azt mondhatom, hogy a kutyából nem lesz szalonna közmondásnak van igazság-alapja. Nem hiszem azt, hogy aki az iskoláit úgy végezte el, hogy folyamatosan meg nem engede eszközöket használt és beüt neki egy ilyen nagy csapás, ez vissza fogja őt tartani a jövőben. Arra építeni azonban az egész életemet, hogy majd így fogok sikereket szerezni, nem normális dolog. Ez egy rossz stratégia, mert a munkája során ki fogja helye e ellátni a feladatait? O milyen meg nem engede eszközt fog használni? A renoméját egyszer kell csak az embernek elrontani a pályája elején és páros lábbal fogják kirúgni a munkahelyéről. Milyen egyéb módszerrel/módszerekkel lehet esetleg még kiszűrni a puskázást? Minden félévben megrendezik a Jogász Kari Dékáni Kollégiumot, melyen éppen a múlt héten ve em részt. Az egyik napirendi pont, a hallgatók magatartása volt, meg nem engede eszközök használata tekintetében. A megbeszélés során egy szakértő olyan eszközt szemléltete, amellyel ki lehet azt mutatni, hogy az ado helységben milyen technikai kelléket használnak. Ezt csak akkor lehet kimutatni, ha ezek az elektronikai eszközök (pl. telefon, headset, mp3) be vannak kapcsolva. A mi karunk több ilyen készüléket is be fog szerezni. Tehát nemcsak egy-egy tanszéknél lesz majd ez az eszköz használatba véve, hanem az egész karon, minden intézet vásárol ebből a készülékből a gyanús esetek kiszűrésére. Reményeink szerint az, hogy a kar megvásárolja ezeket a műszereket, majd visszatartó erő lesz és talán, már eleve kikapcsolt készülékkel mennek majd be a hallgatók a vizsgahelyre. A készülék melle a másik, hogy a felkészülésre szánt papírt újrahasznosítjuk, és ezen dolgozzák ki a vizsgázók az ado tételt. Személy szerint én a szűrést úgy oldom meg, hogy két tételt adok, amely csak bemelegítés, tehát lemérem azt, hogy kb. mit tud a hallgató és utána még szóban kérdezek a tananyag elejéről, közepéről és a végéről. Így lebukik az, aki csak a tananyag egyes részeit és nem az egészet, á ogóan tanulja meg. Mit javasolna a vizsgaidőszakot illetően? Alapvetően azt kell látni, hogy ezen az egyetemen semmilyen bűvészmutatványt nem kell csinálni. Nem kell hatalmas éjjel-nappal tanulás, egyszerűen normálisan kell élni az életedet, hiszen a legszebb éveidet fogod i tölteni! Semmi rendkívüli feladatot nem kell végrehajtani, csak sztességesen kell eljárni. Készíte e: Kádas Dalma MEGÉRI KOCKÁZTATNI? 24 25

14 PÉCSI LÖVÖLDÖZÉS A pécsi lövöldözés évfordulója Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége néha, az Emlékezés. (Báná Szohner Sándor) a pécsi egyetemen lövöldözni kezde egy gyógyszerészhallgató, új szakértő kerül kirendelésre a Baranya Megyei Bíróságon folyó büntetőperben a pécsi lövöldözés ügyében, elképzelhető, hogy az elkövető skizofréniában szenved A november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében történt tragikus eseményekre mindannyian emlékezhetünk, főleg így egyetemi hallgatóként. Sokunknak biztosan rémlenek a fen sajtóhírek mondatai is. Két év telt el a történtek óta, és bár az ügy lezárása még odébb van - hiszen ítélet eddig nem születe - arról beszámolhatunk, jelenleg hol tartanak a tárgyalások. Az ügyészség G. Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövete emberölés kísérletével vádolja. A gyógyszerészhallgató a fent említe napon a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte egy 19 éves csopor ársát, három embert pedig súlyosan megsebesíte. G. Ákost a lövöldözés után őrizetbe ve ék, majd hónapokig vizsgálták az elmeállapotát. Egyelőre a Baranya Megyei Bíróság december 15-re napolta el a tárgyalás folytatását. A harmadik szakértői vélemény szerint enyhe fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében a 25 éves elkövető, így büntethetőnek minősül. A védő kérelme alapján ezt a szakértői véleményt nem veszi figyelembe a bíróság, hanem az összes szakértő a következő tárgyaláson egyszerre kerül meghallgatásra. Az ügyész szintén indítványozta a harmadik szakértői vélemény készítőinek meghallgatását. Az újabb szakértőknek az kelle volna kimondaniuk, hogy melyik korábbi szakértői csoport véleménye lehet helytálló. A nyomozás során a rendőrség által kirendelt kaposvári szakmai csapat szerint G. Ákos büntethető, de elmeállapota gyenge fokban befolyásolta te e valós súlyának és következményeinek megítélésében. Ezzel szemben a lövöldöző ügyvédje által felkért - majd az eljárásba hivatalosan bevont - budapes igazságügyi szakértők azon a véleményen voltak, hogy G. Ákost elmeállapota súlyosan korlátozta. A védő szerint az új szakértők nem elemezték a korábbi elmeorvosi vizsgálatok közö eltérés lehetséges okait, csak állást foglaltak. Ezen indítvány kapcsán fog a következő tárgyalás a szakértői vélemények kérdéséről szólni. Minden bizonnyal idén már nem várható ítélet. A vádlo részben beismerte bűnösségét, ám a bíró kérdésére tagadta, hogy előre kitervelten köve e volna el a te ét. A három sérült egyikénél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a másik sérte maradandó fogyatékosságot szenvede, a harmadik sérülései nyolc napon túl gyógyultak. Súlyosító és enyhítő körülmények kerülnek még felsorakoztatásra, perbeszédek hangzanak el, a végleges döntés azonban még egy ideig várat magára. Idén is tarto ak megemlékezést Pécsen, a tragédia helyszínén, ahogy tavaly is. Gyertyagyújtással te ék szteletüket a hallgatók és oktatók az áldozatra és a sérültekre emlékezve. Rózsahegyi Nóra PÉCSI LÖVÖLDÖZÉS 26 27

15 Kieslowski-Fehér Környezetvédelem a Campuson KIELOWSKI Kieslowski bravúrosan megszerkeszte kere örténetet illeszte vászonra. Csak a szerepek állandóak és mi vagyunk mindig más szerepben? Azt kapjuk, amit adunk? Áthidalhatóak a társadalom által csak erősite akadályok? Van valahol egyenlőség? Mennyire mélyről lehet visszajönni? Hol vannak a tűréshatárok? Kinek és mit tudunk sorozatosan elnézni? Vajon elég-e a szerelem? Elvakíthat-e a düh? S hogy a határhelyzetek a megfelelő irányt adják-e életünknek? A lelkiismeret lesz, ami határt szab? Csak kérdések tömkelege marad bennünk a filmet megnézve ami sosem baj, a helyes válaszhoz segíthetnek. Ado egy lengyel férfi, Karol, Franciaországban házasodik. Úgy tűnik a társadalmilag kialakíto szakadékok áthidalhatatlanok. Egy közép-európai, immár posztkommunista országból származó férfi és a demokrácia által kényeztete tehetős francia nő nem a pikus példái az ellentétek vonzák egymást elméletnek. A nő válása által kiebrudálja férjét az országból is, nem csak életéből. Célja a teljes ellehetetlenítés, még a rendőrségen is feljelen szándékos gyújtogatás mia. A férfi így minden pénz és irat nélkül kényszerül az utcára. I találkozik egy honfitársával, Nyikolajjal, aki felajánlja, hogy segít a hazajutásban. A pénzt is biztosítaná hozzá, egy embert kell megölni. Karol viszontagságok közö bár, de hazajut Lengyelországba. Felépít egy új életet. Majd tőrbe csalja a volt feleségét. Amikor a két országot állítja szembe a rendező, érdekes, hogy Franciaország nyomorát nem emeli ki, de a főszereplő egy lengyel szemétdombon eszmél. Mennek a kiss lű bűnözések, a megélhetési bűnözés. A kommunista rendszert követően elhatalmasodó priva záció hátrányai. A jogállamiság megcsúfolása ugyanúgy megjelenik egy rela ve elmarado nak számító országban, mint a fejle nek tulált Franciaországban Gorta Tünde A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáiktól kaptuk kölcsön - tartja a híres indián mondás. Valóban, felelősséggel tartozunk mindazért, amit az utánunk következő generációknak hátrahagyunk. Napjainkban a környezet védelme nagyon divatos téma le egyre többen foglalkoznak vele, egyre több helyen olvashatunk róla ennek ellenére az átlagemberek még mindig nem eléggé Zöld érzelműek. Mi a helyzet az egyetemi hallgatókkal? Ez a sta sz ka is elkeserítő képet mutat, gondoljunk például a Föld órája kezdeményezésekre: március 26-án 20:30 perckor kialudtak a világ nagyvárosainak fényei, de vajon hallgatótársaink közül hányak várták meg ezt az egy órát tv, internet vagy világítás nélkül? Mi a helyzet Veled, kedves olvasó? A 2007-ben Sydney-ből (nem meglepő, hiszen Ausztrália köztudo an az egyik legtudatosabb környezetvédő ország) indult kezdeményezés mára a világ legnagyobb önkéntes Zöld akciója le, melyhez 134 ország csatlakozo 2011-ben. Sötétbe borult többek közt a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa Dubaiban (Burj Dubai); a New York-i Empire State Building és a Times Square; a Las Vegas-i Caesars Palace és a Falmingo Casino; a Sydney-i Operaház; a spanyolországi Alhambra; a zimbabwei Viktória-vízesés; a Niagara-vízesés; az Eiffel-torony és a London Eye! Aki idén lemaradt, jövőre ismét részt vehet ebben a páratlan nemzetközi akcióban, bárhol járjon is a világon. KÖRNYEZETVÉDELEM 28 Bizonytalan -fotó: Telek Gyuszi 29

16 KÖRNYEZETVÉDELEM 30 Nagyon sokat tehet a hallgató a környezetéért egy olyan apró dologgal is, mint a szelek v hulladékgyűjtés, és a palackprések használata. Magyarországon évente több mint 300 millió nem visszaváltható palackot használnak el, ráadásul ez a szám évi 20%-os növekedést mutat. A legtöbb kollégiumban elérhető palackprések használata kis dolog nekünk, de annál nagyobb a természetnek! Akit komolyabban érdekel a környezetvédelem, az idén ősszel több tudományos előadáson is részt vehete az Állam- és Jogtudományi Kar szervezésében. Karunk vendége volt például október 27-én dr. Fülöp Sándor- a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa, és F. Nagy Zsuzsa- az Országos Környezetvédelmi Tanács Elnöke. Mindkét előadó a környezetvédelem aktuális problémáit tárta a hallgatóság elé. Dr. Fülöp Sándor a Balaton Csoport aktuális témáit vázolta fel, mely idén az emberi tényezőt vizsgálta. A civil összefogásról F. Nagy Zsuzsa beszélt, kiemelte, hogy a környeze katasztrófákhoz rossz emberi döntések vezetnek, amelyek enyhítésére, megakadályozására, vagy épp megelőzésére hatással lehetnek a civilek október 18-án pedig a XX. előadóban tarto előadást dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős állam tkár A 2010-es vörösiszap-katasztrófa és annak közigazgatási tapasztalatai címmel. Az előadás nagy érdeklődés és siker melle zajlo le. Aki kedvet kapo, és szabadidejéből is áldozni szeretne a Föld védelmére, az bátran csatlakozhat egyesületekhez, alapítványokhoz. Ha egyetemi összefogásban szeretnétek részt venni, akkor nagyszerű választás a BME Egyetemi Zöld Kör, amely csoport pár év ala a semmiből nő e ki magát és ma már országos hírű programokat képes véghezvinni (h p:// vagy megtalálhatóak a facebook-on is). Ahogy a közismert környezetvédő mondás tartja: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Ideje Zöldre váltani! Balogh Nikole KÖRNYEZETVÉDELEM 31

17 SZALAGAVATÓ SZAKESTÉLY SZALAGAVATÓ SZAKESTÉLY 33 32

18 SZALAGAVATÓ SZAKESTÉLY SZALAGAVATÓ SZAKESTÉLY 35 34

19 Vadlaw olvasók figyelem!!! HIRDETÉS Új szerkesztőségi tagok jelentkezését várjuk csapatunkba!!! Baráti légkör, közös programok és ösztöndíj!!! Kell ennél több??? Jelentkezz itt és légy része a Campus életének!!! Vadlaw@citromail.hu 36

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6.

BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA. Európajogi Perbeszédverseny. Szóbeli döntő. Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6. BESZÁMOLÓ II. MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Európajogi Perbeszédverseny Szóbeli döntő Miskolci Egyetem, 2005. május 4-6. 2005-ben már második alkalommal hirdette meg a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK OSZTATLAN JOGÁSZ SZAK (NAPPALI- ÉS LEVELEZŐ/DIPLOMÁS LEVELEZŐ TAGOZAT) 2019/2020/01.

SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK OSZTATLAN JOGÁSZ SZAK (NAPPALI- ÉS LEVELEZŐ/DIPLOMÁS LEVELEZŐ TAGOZAT) 2019/2020/01. SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK OSZTATLAN JOGÁSZ SZAK (NAPPALI ÉS LEVELEZŐ/DIPLOMÁS LEVELEZŐ TAGOZAT) 09/00/0. Szak Tagozat Tárgy kódja Tárgy neve Óraszá m Kred it Oktató Előkövetelm ény Jogá sz Nappali AJKOIALT050N

Részletesebben

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak

A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben,

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciájának 2013.évi helyezettjei

A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciájának 2013.évi helyezettjei A Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciájának 2013.évi helyezettjei Szekció Helyezettek, különdíjasok, legjobb opponensek Dolgozatcímek Konzulensek Agrárjogi 1. Poór

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy

Részletesebben

A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai

A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai A 2012. évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai A 2012. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben általános

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 18/2018. (VI.19.) KT. sz. határozat Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Alkotmányjogi

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA TUDOMÁNYOS KONFERENCIA A ÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA SZERVEZÉSÉBEN. 2013. JÚNIUS 14-15. SZÉCHENYI

Részletesebben

A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti,

A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti, A TDK a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése, amely egy kétlépcsős megmérettetése egy tudományos dolgozatnak. Intézményünkben zeneművészeti, ill. építészeti képzés is folyik, ezért mi a TMDK, Tudományos

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika

Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika Kari körkérdés A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika A válaszadók megoszlása a képzés jellege alapján (%) A képzés jellege

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Pénzügyi számvitel 1.

Pénzügyi számvitel 1. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1. Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány Nonprofit szakirány Pénzintézeti szakirány Vállalkozási szakirány Nappali tagozat 2015/2016.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter kód tárgy A jogrendszerek világa TANREND 201/2018 őszi szemeszter JL201 Ajánlott egyéni tanterv az 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 201..0 péntek 812 Prof. Dr. Badó Attila Dr. Mezei Péter 201..1

Részletesebben

Generációk találkozása

Generációk találkozása Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt

Részletesebben

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Szlovénia Az információ szolgáltatója: Szlovén Ügyvédi Kamara (Odvetniška zbornica Slovenije)

Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Szlovénia Az információ szolgáltatója: Szlovén Ügyvédi Kamara (Odvetniška zbornica Slovenije) Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Szlovénia Az információ szolgáltatója: Szlovén Ügyvédi Kamara (Odvetniška zbornica Slovenije) 2014. április AZ ÜGYVÉDEK EMZETI KÉPZÉSI REDSZERÉEK LEÍRÁSA

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint Kedves hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. a hétfő szerdai csoportok 19-én szerdán, a kedd-csütörtöki csoportok 20-án kedden, a szombati csoportok 22-én szombaton kezdődnek.

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Budapest, 2016. október 10. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, jelenleg első éves hallgató a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 22-én, 9 00 órakor a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytermében megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA AVKF KUTATÁS 1. A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER AVKF Aktív Hallgatók 2011 tavasz KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN A ZSKF TKK-VAL

Részletesebben

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl 2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II. TÁVOKTATÁS I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2015/2016. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai II. Tantárgyat tanszék gondozó Közgazdasági

Részletesebben

Varga Zsuzsanna Dékáni Hivatal vezetője. Tisztelt Hivatalvezető Asszony, kedves Zsuzsa!

Varga Zsuzsanna Dékáni Hivatal vezetője. Tisztelt Hivatalvezető Asszony, kedves Zsuzsa! 7 szokás vers Hogy mi a kulcsa a kívánt eredménynek? Rést tartottam, de Neked most elregélem. Légy proaktív és keress megoldást, Kitartóan és magadhoz hűen tégy benyomást! Sosem fogsz önmagadban egyedül

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)

MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség) MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 1. félév tavaszi félévi JOKJ201XX0 A

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai

Részletesebben

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. 1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én

Részletesebben

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

A kapj el, ha tudsz igaz története

A kapj el, ha tudsz igaz története A kapj el, ha tudsz igaz története massyy 2015. augusztus 10. 14:39 Mindig nagy szó, ha az emberről még életében filmet forgatnak. És, hogy mindezt az alapján, amit 21 éves koráig vitt véghez, egészen

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II. PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2014/2015. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy

Részletesebben

Az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítási

Az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítási Pósa-módszer minden középiskolában? Az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítási Kutatócsoport munkájáról Juhász Péter MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Szent István Gimnázium Budapest Semesters

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ

Részletesebben

ELTE Emlékérmet adományozott Dr. Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar leköszönő dékánja részére;

ELTE Emlékérmet adományozott Dr. Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar leköszönő dékánja részére; EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2019) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT ÉVFOLYAMDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉRŐL Miskolc,

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára Neptun kód tantárgy neve tárgyfelelős 1. félév JOKJ201xx0 A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Egy TITOK az idegen nyelv tanulásával kapcsolatban Amire senki nem gondol Nagy Erika, 2014 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

A Kari Tanács december hó 20. napján megtartott ülésének határozatai

A Kari Tanács december hó 20. napján megtartott ülésének határozatai Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2011. december hó 20. napján megtartott ülésének határozatai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Kari Tanács 2011. december 20. (kedd) 14

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és

Részletesebben

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné Fővárosi Informatika Alakalmazói, és egyéb országos, illetve budapesti versenyek eredményei 2002-től Tanév Helyezés Kategória Tanuló neve Felkészítő tanára Grafika2 Németh Gábor VII. Grafika1 Kapitány

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24.

nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. tudományos diákkör ProGrAmFÜZEt program 10:00-12:00 1. panel 12:00-12:30

Részletesebben

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről.

IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc IV-3091-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján tartott üléséről. Az ülés

Részletesebben