Fogyatékossággal élő személyek a szociálpolitika rendszerében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fogyatékossággal élő személyek a szociálpolitika rendszerében"

Átírás

1 Fogyatékossággal élő személyek a szociálpolitika rendszerében Dr. Jakab Nóra Miskolci Egyetem ÁJK, Munka- és Agrárjogi Tanszék 2013/2014 II. félév Oktatási segédanyag A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP A/2-11/ azonosító számú "Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program" c. kiemelt projekt keretei között valósult meg.

2 Minek nevezzelek? Sérült ember (talán a legáltalánosabb) Akadályozott ember (a legszerencsésebb) Fogyatékos ember (a leghagyományosabb, az érintettek bántónak és diszkriminatívnak tartják)

3 Előítélet megfigyeltem, hogy akiknek így előreáll az ajkuk, azok is gonoszak, mint a törpék és a nyomorékok Egyik hajléktalan a másiknak, Budapesten, a 2-es villamoson, március 17-én. Az emberi fogyatékosság története (több szál és több sík) Fogyatékosságtörténeti Vándorkiállítás

4 Másság Az élet hatalmas és csodálni való színeinek és titkainak egyik oldala az, hogy az egyének csoportjai különböznek egymástól: szokásaikban, hagyományaikban, hitükben, bőrük színében és öltözködési módjukban, és így tovább. A különböző közösségeknek ezt a másságát természetesen el lehet fogadni megértéssel és türelemmel, mint olyat, amely gazdagítja az életet:lehet tisztelni és megbecsülni, még akár örülni is lehet neki. Václav Havel

5 A fogyatékosság története - szemelvények Hatalmi kérdés? Jogalkotás, jogalkalmazás Politika tabutéma

6 A történeti áttekintés alapjai: Leo Oppenheim: olyan személetre van szükség, amely a múlt eredményeit a maguk körülményei között ítéli meg, és nem akarja mindenáron belegyömöszölni azokat egy mindent átfogó fejlődési szkémába. Herman Gunkel: minden tényt és korabeli megállapítást életbe ágyazva kell elhelyezni

7 Ókor Mezopotámia Transzcendencia torzszülöttekből jóslás Isteni büntetés

8 Ókor régi zsidó társadalom I. Tóra Isteni büntetés állatáldozatok Leprás, poklos Boldog, aki gondol a szűkölködőre és a szegényre, az Úr megmenti majd a csapás napján. (Zsolt 41,2.) Ne átkozd a némát és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld az Istenedet. (Lev 19,14.)

9 Ókor régi zsidó társadalom II. Fogyatékossághoz fűződő viszony: Higiénikus: tisztátalanság forrásai testi természetűek fertőtlenítés Levitikus: vallási magyarázat legszentebbhez, legtökéletesebbhez csak a hibátlan ember közeledhet létfenntartás

10 Ókor Egyiptom I. Törpe-ábrázolás Táncoló törpék Csontból faragott kötéllel mozgatható játék a Középbirodalom korából. Magassága 7,8 cm. A Metropolitan Múzeum 1934-es ásatásából került elő Lisht-ből.

11 Ókor Egyiptom II. Szeneb, a törpe családábrázolás Udvari szövőműhely főnöke, Kheopsz és Dzsedefré fáraók piramisai papja bika, tehén, szamárcsődör, szamárkanca, kos, nőstény juh Ptah Isten (Nap irányítás, világteremtés), Bész isten (gonosz erők távoltartója)

12 Ptah és Bész

13 Görögország egészség és épség kalokagathia Fizikai sérülések elborult elme, csonkítás Plutharkosz: Taigetosz Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem a karjába vette és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei gyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel, egyben pedig kijelöltlek neki egyet a kilencezer spártai parcellából. De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taigetosz Aptohetai nevű szakadékába, azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermekeknek, sem az államnak, ha egy a születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad.

14 Héphaisztosz üllőjétől fölkelt nagysebten az órjás És bicegett, hitvány lábszárai lent karikáztak majd pedig a kezét letörölte szivaccsal, És mellét, a bozontosat, és jóizmú nyakát is. Homérosz: Iliász

15 Mesevilág - boszorkányfattyak Az értelmi fogyatékos, a testi fogyatékossággal élő emberek, mint ahogy azt az elmebeteget története is, valójában a XIX. századig kevésbé pogány babonák története, mint dokumentálhatóan inkább teológiai spekulációk, elsősorban a katolikus egyház inhumánus felfogásának következménye. Eme, a fogyatékossággal élő emberekkel szemben tanúsított elutasító magatartás hatásai és az ezzel járó kultúrsokk a mai időkig vezetnek, és részben rejtetten, részben nyíltan mindig jelentkeznek. Walter Bachmann: A kereszténység áldatlan öröksége: a boszorkányfattyak

16 Mesevilág - Pogány babonák alácsempészett gyermekek Váltogatod topánodat, Hajnalonta, hogy a sátán Ne surranjon sarkad után. Rövid idő elfolytába Fiút hozol a világra. Észt nemzeti eposz Kalevipoeg Az anya gyakorta váltogatja a cipőjét, a Gonosz így elveszíti a nyomát és nem árt magzatnak.)

17 Előítélet - törpék külön faj és saját népségkint jőnek kicsiny, gyermekies, idétlen apró alak torzalak mellett ügyesség ravaszság a jellemző a fővonás Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia?Babszem Jankó, Pöttöm Panna és Hüvelyk Matyi?

18 A középkori ember gondolatvilága Szétszórt kicsiny települések csodák világa Nemzedékről nemzedékre hagyományozódás A fogyatékosság isteni büntetés (Dante: Isteni színjáték: Pokol) A középkori keresztény világnézet megszüntette, egyetemes, világfölötti kategóriákba tett át a valóságos ellentmondásokat. Gurevics, Aron Jakovlevics, A középkori ember világképe,

19 Bolondok Kora újkor intézetek, elzárás (őrült ketrecek) Isteni beavatkozás orvosi kérdés IQ, Kallikak család, szociál-drawinizmus Szakszerű ápolástól való függőség Salpatriere Betlehemi Szent Mária Kórház

20 Újkori kihívások Eugenika (negatív: hátrányos genotípusok szabályozásának megszüntetése) Születésszabályozás sterilizálás eutanázia programok T4 - a náci Németország tudományos alapú, faji hygéniai programja A kisfiú, Knauer Baby, két végtagja hiányzott, vak és szellemileg fogyatékos volt. Hitler bizalmasa, Karl Brandt tábornok tanácsát kérte ki, majd, mint kvázi tudományos kísérlethez, belegyezését adta a gyermek meggyilkolásához. A sikeres kísérlet eredményeként Karl Brandt egy olyan program kidolgozását rendelte el, amely a fogyatékos csecsemők és gyermekek megsemmisítését irányozta elő faji tisztítás céljából. A program kidolgozására, megvalósítására és ellenőrzésére Hitler személyesen nevezett ki politikusokat, katonai parancsnokokat és orvosokat.

21 Újkori válaszok Szülőmozgalom Önérvényesítés

22 Önálló Élet Mozgalom I.

23 Önálló Élet Mozgalom II.

24 Önálló Élet Mozgalom III.

25 Mit értettünk eddig fogyatékosságon? WHO Betegség Károsodás Fogyatékosság Hátrány Károsodás: az ember pszichológiai és fiziológiai szerkezetének, funkciójának valamiféle rendellenessége = egészségkárosodás Fogyatékosság: az ember bizonyos tevékenységeinek csökkent képessége. Hátrány: az ember károsodásból vagy fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány.

26 WHO definíció kritikája Talcott Parsons: betegszerep A betegség ideiglenes, a fogyatékosság tartós az emberi státusz teljes vagy végleges elvesztése, másodrendű állampolgárság A fogyatékosság sokkal súlyosabb állapot és alacsonyabb státusz. A fogyatékosság: orvosi kérdés, magánügy. Más a statisztika (munkahelyi balesetek, közlekedési baleset társadalmi tény)

27 WHO 1997-től Kiindulópont: egészségkárosodás korlátozza az aktivitást korlátozza a társadalomban való részvételt A változás oka: Kutatások Önálló Élet Mozgalom

28 Disability is an equal opportunity club, anyone can join at anytime. Ed Roberts

29 Fogyatékosságtudomány

30 Mi a fogyatékosságtudomány? A fogyatékosságtudomány (Disability Studies) a társadalmak politikáit és gyakorlatát vizsgálja, hogy jobban megértsük a fogyatékossággal kapcsolatos sokkal inkább társadalmi, mint fizikai tapasztalatokat. Azzal a céllal fejlesztették ki a fogyatékosságtudományt, hogy a károsodás jelenségét kibogozza a mítoszoknak, az ideológiáknak és a stigmának a szociális interakciókra és a társadalompolitikára ráboruló hálójából. E tudományág megkérdőjelezi azt az eszmét, amely szerint a fogyatékossággal élő emberek gazdasági és társadalmi státusza és kijelölt szerepei állapotuk elkerülhetetlen következményei lennének. Fogyatékosságtudományi Társaság, 1998

31

32 WHO 1997 Egészségi állapot Károsodás tevékenység részvétel Kapcsolódó tényezők A) Környezeti (társadalmi) B) Személyes (egyéni)

33 Fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény 2006 Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.

34 A fogyatékosságpolitika reformja Külső és belső kihívások Külső: Demográfiai kihívás (alacsony születésszám és meghosszabbodott élettartam) Gazdasági kihívás: a munkanélküliség három fő kockázati tényezőjének alacsony képesítés, magas életkor és egészségügyi korlátok magas koncentrációja

35 Külső kihívások Társadalmi kihívás: A demográfiai átalakulás miatt nő a gondozási és ápolási szolgáltatások iránti igény, a szükségleteknek a háztartás tagjai vagy családtagok (rendszerint nők) révén történő ingyenes lefedésére irányuló lehetőségek azonban a megváltozott háztartási és családi struktúrák, valamint a nők magasabb foglalkoztatási aránya miatt visszaszorulóban vannak.

36 Külső kihívások Kulturális kihívás: elosztási konfliktusok, a piac, az állam és a közösség viszonyának átalakulása Szociális jogok Esélyegyenlőség Orvostechnikai kihívás: géntechnológia prenatális diagnosztika - genetikailag fogyatékos emberek születése

37 Belső okok A fogyatékosságpolitika hibás belső konstrukciói - a hibás elosztás és hibás disztribúció A segély csapdája biztonság iránti igény és szükségletek öngerjesztése vagy a fogyatékos emberek kiszorulása a munkaerőpiacról a megváltozott szereplői és érdekstruktúra Alulról-fölfelé

38 Belső okok Szociálpolitikai kutatások Fogyatékosságpolitika Fogyatékos emberek kirekesztése ENSZ ILO Európai Bizottság Európa Tanács

39 A fogyatékosság paradigmái A fogyatékosság 1. egy orvosilag meghatározható tényállás A fogyatékosság mint... orvosi és individuális kategória Paradigma személyorientált 2. a szociális elvárások felértékelése a társadalmi reakciók címkéje és eredménye interakciós 3. az iskolai és szakmai teljesítménydifferenciálás rendszerterméke 4. a társadalom által előidézett jelenség az iskolai és szakmai szelekció rendszerkövetkezménye és eredménye a kapitalista társadalmi rend terméke rendszerelméleti társadalomelméleti

40 A fogyatékosság tipológiája A fogyatékosságpolitika típusai A szociálpolitikai intézkedések funkciója Alapmódozatok & elosztási kritériumok A szociális biztonság elve Kompenzációorientált fogyatékosságpolitika Kompenzáció és szegregáció Szolidaritás elvű közösség (közösség)/szükséglet A gondoskodás elve Rehabilitációorientált fogyatékosságpolitika Prevenció és rehabilitáció Eszközként szolgáló egyesülés (piac)/kereset A biztosítás elve Részvételorinetált fogyatékosságpolitika Részvétel és egyenlő bánásmód Polgárság (állam)/egyenlőség és jogok Az (általános) ellátás elve

41 Modellezés Kompenzációorientált fogyatékosságpolitika - Orvosi modell, méltó szegény, nem képes keresőtevékenység végzésére Rehabilitációorientált fogyatékosságpolitika - Gazdasági modell, korlátozott munkavállaló csökkent termelékenységgel Részvételorinetált fogyatékosságpolitika - Szociálpolitikai modell, diszkriminált polgárok és elméletileg egyenértékű munkavállalók

42 Kompenzáció-orintált fogyatékosságpolitika Fogyatékos személy = segítségre méltó Orvosi modell Paternalista állami gondoskodás Alacsony jövedelemszint stigmatizáció

43 Rehabilitáció-orientált fogyatékosságpolitika (munka)képességek korlátozottsága Fogyatékosság = összjáték károsodás +alacsonyabb termelékenység + munkaerőpiaci feltételek Biztosítás alapú Állami biztosítás ellátásai: foglalkoztatáspolitika, nyugdíjpolitika Intervenció A, munkaképes fogyatékos személy társadalmi életkörülményeinek javítása B) Jövedelemi viszonyok javítása

44 Részvétel-orientált fogyatékosságpolitika A fogyatékosság társadalmilag konstruált jelenség Egyenlő bánásmód esélyek egyenlősítése Új standardok: Önképviselet/önrendelkezés Design mindenkinek Finanszírozás: adó, vállalkozások, közintézmények

45 Ideális fogyatékosságpolitika A három politika keveréke és azokban eltérő súlypontok meghatározása A fogyatékosságpolitika: keresztmetszet politika

46 Foglalkoztatás Védett foglalkoztatás (Németország) Támogatott foglalkoztatás (Nagy-Britannia)

47 Védett foglalkoztatás 670 műhely fő (2002) Cél: munkaerőpiac. De! Két típus: Munkaterápia Teljesítményorintált Munkavállaló jogállása: arbeitnehmerähnlich

48 Köszönöm a figyelmet!

Fogyatékosságpolitika. dr. Mélypataki Gábor

Fogyatékosságpolitika. dr. Mélypataki Gábor Fogyatékosságpolitika dr. Mélypataki Gábor Fogalomhasználat Hogyan alkossunk egységes fogalmat egy olyan csoportra, mely maga sem egységes?: Sérült ember (talán a legáltalánosabb) Akadályozott ember (a

Részletesebben

Általános rehabilitációs ismeretek

Általános rehabilitációs ismeretek Tantárgy összefoglaló Tantárgy megnevezése Tantárgy képzési céljai A képzés célok részletesebb kifejtése: Általános rehabilitációs ismeretek A tanuló elsajátítsa a rehabilitáció modern szemléletét, ismerje

Részletesebben

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea Hasznos információk a fogyatékosságról Összeállította: Kovács Tímea Mi a fogyatékosság? A fogyatékosság nem betegség, hanem egy tartós vagy véglegesült állapot. A fogyatékos ember, aki tartósan vagy véglegesen

Részletesebben

Rokkantság és rehabilitáció az Európai Unióban

Rokkantság és rehabilitáció az Európai Unióban Rokkantság és rehabilitáció az Európai Unióban Európai Fogyatékosságügyi Stratégia 2010-2020: megújított elkötelezettség az akadálymentes Európa megvalósítása iránt Fő célok: A 20 64 évesek legalább 75

Részletesebben

FOGYATÉKOSSÁG-E A BESZÉDFOGYATÉKOSSÁG?

FOGYATÉKOSSÁG-E A BESZÉDFOGYATÉKOSSÁG? KRASZNÁRNÉ ERDŐS FELICIA FOGYATÉKOSSÁG-E A BESZÉDFOGYATÉKOSSÁG? MFFLT KONFERENCIÁJA 2009. BUDAPEST Milyen választ adnak a kérdésre Az érintettek és családjuk A segítő szakemberek (rehabilitáció, gyógypedagógia,

Részletesebben

EGY ÚJ TUDOMÁNYÁG BEVEZETÉSE KUTATÁSI ÉS TEVÉKENYSÉGI TERV A CHARLES SIMONYI ÖSZTÖNDÍJ IDŐSZAKÁRA (KÖNCZEI GYÖRGY) ELŐZETES

EGY ÚJ TUDOMÁNYÁG BEVEZETÉSE KUTATÁSI ÉS TEVÉKENYSÉGI TERV A CHARLES SIMONYI ÖSZTÖNDÍJ IDŐSZAKÁRA (KÖNCZEI GYÖRGY) ELŐZETES EGY ÚJ TUDOMÁNYÁG BEVEZETÉSE KUTATÁSI ÉS TEVÉKENYSÉGI TERV A CHARLES SIMONYI ÖSZTÖNDÍJ IDŐSZAKÁRA (KÖNCZEI GYÖRGY) ELŐZETES Fogyatékosságtudománnyal (Disability Studies) mintegy 25 évvel ezelőtt kezdtem

Részletesebben

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Életkor és diszkrimináció Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Összefüggések Idősödő Európa, idősödő Magyarország Növekvő kihívást jelent az életkor miatti sztereotípiák kezelése különösen

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerőpiaci helyzetének javítására. MISKOLC 2010. november 16.

TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerőpiaci helyzetének javítására. MISKOLC 2010. november 16. TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerőpiaci helyzetének javítására MISKOLC 2010. november 16. V Á Z L A T Alapelvek A projekt célja A fogyatékosság értelmezése Projekt szolgáltatásai

Részletesebben

A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013

A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013 TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése A fogyatékos munkavállalók tapasztalatai - EBH kutatások 2010-2013 Szabados Tímea 2013. December

Részletesebben

Gyakorló ápoló képzés 2012.06.05. György Annamária ETI-2011. Egészség (WHO): www.lemtrener.hu 1

Gyakorló ápoló képzés 2012.06.05. György Annamária ETI-2011. Egészség (WHO): www.lemtrener.hu 1 György Annamária ETI-2011. 1 Egészség (WHO): 2 www.lemtrener.hu 1 Betegség: 3 Rehabilitáció, habilitáció Megváltozott egészségi állapotú egyén testi, lelki, és szociális körülményeinek minimalizálása Participáció!

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

Speciális csoportok jogvédelme I.: Fogyatékos személyek

Speciális csoportok jogvédelme I.: Fogyatékos személyek Speciális csoportok jogvédelme I.: Fogyatékos személyek Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Előadók: dr. Badics Judit és dr. Bodnár Zsolt Budapest, 2015. január 23. TÁMOP

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája A Baranya megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve tapasztalatai a komplex rehabilitációban

Részletesebben

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében

Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció Fogyasztói magatartás 1. Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának

Részletesebben

A fogyatékosság és foglalkoztatás Írországban

A fogyatékosság és foglalkoztatás Írországban A fogyatékosság és foglalkoztatás Írországban Áttekintés A férfiak részvétele a munkában Összehasonlító adatok (Népszámlálás 2002) 100 80 60 40 egyéb fogyatékosok 20 0 20-24 25-34 35-44 45-54 55-64 A nők

Részletesebben

ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék SZOCIÁLPOLITIKA. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály

ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék SZOCIÁLPOLITIKA. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály SZOCIÁLPOLITIKA SZOCIÁLPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

9. Az állam szerepe és felelőssége

9. Az állam szerepe és felelőssége 9. Az állam szerepe és felelőssége Történelmi korszakok XVII. sz. caritas, egyházi szerep 1601- szegénytörvény Anglia (érdemes és érdemtelen szegények), 1871- Magyarországi szegénytörvény: illetőségi község.

Részletesebben

A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek

A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2014 június 20 TÁMOP-557-08/1-2008-0001

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A.3-2014 JOGSZABÁLYI KERETRENDSZER Jogszabályi keretrendszer: Az esélyteremtő programterv, illetve szélesebben véve, az

Részletesebben

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program III. rész Jogszabályi környezet Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,

Részletesebben

Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport

Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport Kovács Edina Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében EFOP-1.6.3.-17-2017-00013 2018. január 1. - 2020. december 31. Fórum célja Megyei

Részletesebben

EU 2020 és foglalkoztatás

EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 fejlesztési stratégia egyik kiemelkedő célkitűzése a foglalkoztatási kapacitás növelése. A kijelölt problémák: munkaerő-piaci szegmentáció képzési kimenetek és munkaerő-piaci

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási

Részletesebben

A LEGUTÓBB CSATLAKOZOTT EU-TAGÁLLAMOK TAPASZTALATAI A SZOCIÁLIS VÉDELEM TERÜLETÉN

A LEGUTÓBB CSATLAKOZOTT EU-TAGÁLLAMOK TAPASZTALATAI A SZOCIÁLIS VÉDELEM TERÜLETÉN Gyulavári Tamás - - Szikra Dorottya A LEGUTÓBB CSATLAKOZOTT EU-TAGÁLLAMOK TAPASZTALATAI A SZOCIÁLIS VÉDELEM TERÜLETÉN * *1= Budapest, 1998 ^ h Hl I. AZ EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁS NEMZETKÖZI TAPASZTALATAINAK

Részletesebben

Fogyatékos személyek jogai, esélyegyenlőségük biztosítása 1998. évi XXVI. tv. Kiss Györgyi

Fogyatékos személyek jogai, esélyegyenlőségük biztosítása 1998. évi XXVI. tv. Kiss Györgyi Fogyatékos személyek jogai, esélyegyenlőségük biztosítása 1998. évi XXVI. tv Kiss Györgyi ENSZ egyezmény a fogyatékossággal élő személyek jogairól Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2006.XII.13-án egyhangúlag

Részletesebben

Rehabilitációs alapismeretek

Rehabilitációs alapismeretek Rehabilitációs alapismeretek 1 Hátrányos helyzet szociális hátrányok A hátrányos helyzet megnyilvánulásai: az alacsony jövedelem, a rosszul felszerelt, egészségtelen vagy szűkös lakáskörülmények, iskolai

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv Esélyegyenlőségi terv 2013.07.18-tól visszavonásig érvényes (Jelen esélyegyenlőségi terv egységes szerkezetbe foglalt belső dokumentum, összhangban a KMOP-1.5.2-2008-0020 azonosítószámú pályázati projekt

Részletesebben

MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS

MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS 2010. 03. 29. MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS Hétfőn Kecskemétre látogatott Soltész Miklós, országgyűlési képviselő, a FIDESZ-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője és Dr. Kósa Ádám, Európai Parlamenti képviselő,

Részletesebben

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június SZOCIÁLPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

SZKC207_10. A világ gyermekei I.

SZKC207_10. A világ gyermekei I. SZKC207_10 A világ gyermekei I. diákmelléklet A VILÁG GYERMEKEI I. 7. évfolyam 61 Diákmelléklet D1 A világ gyermekei Gyermekjogok EGYEZMÉNY A GYERMEK JOGAIRÓL 1989 A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény négy

Részletesebben

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző / PEFŐ

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző / PEFŐ 1. a) Mit értünk az életmód fogalmán? Milyen tényezők határozzák meg az életmódot? b) Hogyan épül fel a szociális igazgatás szervezete? Milyen szerepet tölt be a megyei szociális és gyámhivatal a szociális

Részletesebben

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon

Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Az egészségügyi és gazdasági indikátorok összefüggéseinek vizsgálata Magyarországon Készítette: Bakos Izabella Mária SZIE-GTK Enyedi György RTDI PhD-hallgató Kutatási téma Az egészségügyi állapot (lakosság

Részletesebben

2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek

2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek 2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek A szociálpolitikai alapelvek és technikák arra szolgálnak, hogy szempontrendszert adjanak a szociálpolitikai eszközök, beavatkozási technikák megtervezésekor

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján

Részletesebben

A foglalkoztatás funkciója

A foglalkoztatás funkciója A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FELADATA ÉS MODELLJEI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A foglalkoztatás funkciója Összetett gazdasági és társadalmi funkció Gazdasági

Részletesebben

Készítette: Lovász Anna. Szakmai felelős: Lovász Anna június

Készítette: Lovász Anna. Szakmai felelős: Lovász Anna június NEMEK ÉS RASSZOK KÖZÖTTI GAZDASÁGI EGYENLŐTLENSÉGEK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Első és másodéves hallgatók figyelem! Az alábbi dokumentumban mindkét évfolyam szigorlati tételsorai megtalálhatók! 1. ÉVFOLYAM SZIGORLATI TÉTELEI

Első és másodéves hallgatók figyelem! Az alábbi dokumentumban mindkét évfolyam szigorlati tételsorai megtalálhatók! 1. ÉVFOLYAM SZIGORLATI TÉTELEI Első és másodéves hallgatók figyelem! Az alábbi dokumentumban mindkét évfolyam szigorlati tételsorai megtalálhatók! 1. ÉVFOLYAM SZIGORLATI TÉTELEI SZOCIÁLIS MUNKA SZIGORLATI TÉTELEK 2008/2009-ES TANÉV

Részletesebben

Rehabilitációs támogató technológiák. Jókai Erika

Rehabilitációs támogató technológiák. Jókai Erika Rehabilitációs támogató technológiák Jókai Erika A könyv.. Még meg nem írt könyv egy le nem zárt témában.. Egységesítés, összehangolás folyamata Folyamatos változás, fejlődés Jelenlegi és jövőbe mutató

Részletesebben

proability Megváltozott munkaképesség és/vagy nyílt munkaerőpiac? Fertetics Mandy Alternate Tanácsadó Kft november 26.

proability Megváltozott munkaképesség és/vagy nyílt munkaerőpiac? Fertetics Mandy Alternate Tanácsadó Kft november 26. proability Megváltozott munkaképesség és/vagy nyílt munkaerőpiac? 2015. november 26. Fertetics Mandy Alternate Tanácsadó Kft. CSR Akadémia: Jelentésírás képzés 2012. február 2. Tanácsadó testület Szakértők:

Részletesebben

SZOCIÁLIS JOG II - 2015

SZOCIÁLIS JOG II - 2015 SZOCIÁLIS JOG II - 2015 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. SZEPTEMBER 17. ELŐADÓ: DR. VERES GÁBOR TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi

Részletesebben

A fogyatékosok foglalkoztatásának elősegítését célzó jogintézmények az EU-ban

A fogyatékosok foglalkoztatásának elősegítését célzó jogintézmények az EU-ban BARAKONYI ESZTER A fogyatékosok foglalkoztatásának elősegítését célzó jogintézmények az EU-ban A fogyatékosok jogainak megjelenése, a fogyatékosság fogalmi meghatározásának dogmatikai fejlődése A WHO első

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján

Részletesebben

KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására

KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására KÉRELEM a gyermekek otthongondozási díjának megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:.. 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési

Részletesebben

TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzetének javítására. NYÍREGYHÁZA 2010. december 14.

TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzetének javítására. NYÍREGYHÁZA 2010. december 14. TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzetének javítására NYÍREGYHÁZA 2010. december 14. V Á Z L A T Alapelvek A projekt célja Ahogy a fogyatékosságról gondolkozunk,

Részletesebben

Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma

Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Tartalom Történelmi háttér A közelmúlt irányvonalai A foglalkoztatási

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:..... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Foglalkoztatás és önálló közlekedés Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Szociális foglalkoztatás 112/2006 (V.12.) Kormányrendelet alapján A szociális foglalkoztatás

Részletesebben

GERONTOLÓGIA. Dr. SEMSEI IMRE. 4. Társadalomi elöregedés megoldásai. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

GERONTOLÓGIA. Dr. SEMSEI IMRE. 4. Társadalomi elöregedés megoldásai. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar GERONTOLÓGIA 4. Társadalomi elöregedés megoldásai Dr. SEMSEI IMRE Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar A keynes-i elvek alapján felépülő jóléti rendszerek hosszú évtizedekig sikeresek voltak, hiszen univerzálissá

Részletesebben

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS - informatikai képzés - kertészeti munkacsoport - háztartási tanfolyam HÁZTARTÁSI TANFOLYAM ELKÉSZÜLT A VACSORA SZOCIÁLIS

Részletesebben

1. Szociálpolitika fogalma, célja

1. Szociálpolitika fogalma, célja A szociálpolitika 1. Szociálpolitika fogalma, célja a társadalomhoz kötődik, a társadalompolitika része rendkívül gyakorlatorientált, sok tudományterület eredményeit foglalja magába =multidiszciplináris

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés

A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés Globális migrációs folyamatok és Magyarország Kihívások és válaszok MTA TK 2015. november 17. Szekció: A migráció nemzetközi és

Részletesebben

FOREVER GURULÓ. Kogon Mihály

FOREVER GURULÓ. Kogon Mihály FOREVER GURULÓ Kogon Mihály Tartalom 1. A projektről 2. Hogyan gondolkodunk a fogyatékosságról? 3. Kihívások 4. Válaszok GURULÓ műhelyhálózat - www.gurulo.hu Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

A szociális problémák megjelenésének összefüggései

A szociális problémák megjelenésének összefüggései 54 762 02 SZOCIÁLIS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS 13. évfolyam A szociális munka elmélete A szociális munka története A csoport fogalma, célja, a csoport alkalmazásának lehetőségei, keretei a szociális munkában

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1356-06/3 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez²

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez² NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez² 1. Alulírott (születési név:, születési hely, idő,... anyja neve: ) szám alatti

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. KÖZÖSSÉGI PSZICHIÁTRIAI PREVENCIÓS PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A MÁTÉSZALKAI KISTÉRSÉGBEN Moravcsik-Kornyicki Ágota szakmai vezető Miért szükséges EGÉSZSÉGVÉDELEM program? Három

Részletesebben

Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban

Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia bemutatása, a helyi megvalósítás kritikus sikertényezői, az érdekhordozók szerepe nemzeti és helyi szinten Ulicska László

Részletesebben

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan

Részletesebben

A legújabb jogszabályi változások és kezdeményezések a legális migráció területén

A legújabb jogszabályi változások és kezdeményezések a legális migráció területén A legújabb jogszabályi változások és kezdeményezések a legális migráció területén EMH VIII. Nemzeti Ülés Budapest, 2011. december 8. dr. TÖTTŐS Ágnes Jogi szakreferens / Európai Együttműködési Főosztály

Részletesebben

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Kerek Judit EMEGY Alcím mintájának szerkesztése www.emegy.hu Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Célunk: Elősegíteni, hogy a dolgozók

Részletesebben

Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik

Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik Egyenlő bánásmód és diszkrimináció A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik A magyar szabályozás I. Alaptörvény XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

Részletesebben

Helye: Genf, Svájc. Ideje: Célja: ILO, 102. ülés, Employment and Social Protection in the New Demographic Context

Helye: Genf, Svájc. Ideje: Célja: ILO, 102. ülés, Employment and Social Protection in the New Demographic Context Helye: Genf, Ideje: 2013.06.05-06.15. Célja: ILO, 102. ülés, Employment and Social Protection in the New Demographic Context A 2013. június 5. napjától két héten át tartó ILO ülés 4 területre fókuszált:

Részletesebben

Esélyegyenlőségi szabályzat

Esélyegyenlőségi szabályzat MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

Központi szociális információs fejlesztések

Központi szociális információs fejlesztések TÁMOP 5.4.2 kiemelt projekt Központi szociális információs fejlesztések Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal AZ NRSZH FELADATAI A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint eljárásának

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

Lisszaboni folyamat. 2005- részjelentés: nem sikerült, új célok

Lisszaboni folyamat. 2005- részjelentés: nem sikerült, új célok Gyermekszegénység EU szociális modell célok, értékek, közös tradíció közös érdekek a gazdaságpolitikát és szociálpolitikát egységes keretben kezeli társadalmi biztonság szociális jogok létbiztonság garantálása

Részletesebben

Romák az Unióban és tagállamaiban

Romák az Unióban és tagállamaiban Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT)

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) BEMUTATKOZÁS A fogyatékos emberek szervezeteinek ernyőszervezete

Részletesebben

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június SZOCIÁLPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék SZOCIÁLPOLITIKA. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály

ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék SZOCIÁLPOLITIKA. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály SZOCIÁLPOLITIKA SZOCIÁLPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

Szociális gondozó és szervező / PEFŐ

Szociális gondozó és szervező / PEFŐ 1. a) Milyen tanulságok adódnak a szegénység és a szegénypolitika történeti értelmezéséből? Meg lehet-e szüntetni szegénypolitikával a szegénységet? b) Milyen szerepe van a kulturális foglalkoztatásnak

Részletesebben

A kohorszkutatás terve, jelentősége

A kohorszkutatás terve, jelentősége KOHORSZ 18 - Magyar Születési Kohorszvizsgálat A kohorszkutatás terve, jelentősége 2017. november 13. Spéder Zsolt KSH Népességtudományi Kutatóintézet Miről lesz szó? Motivációk Nemzetközi tapasztalatok

Részletesebben

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő

Részletesebben

egészségbiztosítás Lehetőségek és megoldások FESZ Kongresszus, Visegrád

egészségbiztosítás Lehetőségek és megoldások FESZ Kongresszus, Visegrád Üzletibaleset-, egészségbiztosítás Lehetőségek és megoldások Témák Kihívások az egészségügyben és a szükséges/lehetséges válaszok Egészségre fordított költségek és a források Üzleti egészségbiztosítás

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:. 1.1.2. Születési neve:..

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi

Részletesebben

A női szerepek változásának időbeli, társadalmi meghatározottsága. Schadt Mária c. egyetemi tanár

A női szerepek változásának időbeli, társadalmi meghatározottsága. Schadt Mária c. egyetemi tanár A női szerepek változásának időbeli, társadalmi meghatározottsága Schadt Mária c. egyetemi tanár A női szerepek változásának iránya az elmúlt 50 évben A politikai, gazdasági és társadalmi változások következtében

Részletesebben

Kogon Mihály ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG MULTILATERÁLIS KONFERENCIA SZOMBATHELY. A fogyatékos emberek és az FNO December 15

Kogon Mihály ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG MULTILATERÁLIS KONFERENCIA SZOMBATHELY. A fogyatékos emberek és az FNO December 15 Kogon Mihály ALPOK-ADRIA MUNKAKÖZÖSSÉG MULTILATERÁLIS KONFERENCIA SZOMBATHELY A fogyatékos emberek és az FNO 2008. December 15 TARTALOM: A fogyatékosság politikai elméleti fejlődése A fogyatékosság társadalmi

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó

Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Bevándorlás és társadalmi integráció

Bevándorlás és társadalmi integráció Bevándorlás és társadalmi integráció A társadalmi beilleszkedés vizsgálatának fogalmi kerete Asszimiláció (lineáris vs. szegmentált) Akkulturáció Integráció/Szegregáció Multikulturalitás, multikulturalizmus

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER

TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2008/09 tanév őszi szemeszter BA és főiskolai szakok N és L SZTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézete

Részletesebben

Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben

Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben XII. REGIONÁLIS KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Debrecen, 2017. március 22-23. Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben Dr. Bói Loránd ügyvezető általános helyettes Tartalom Esélyegyenlőség és közösségi

Részletesebben

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:...

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:... 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL TÁJÉKOZTATÓ RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLYRL A rendszeres szociális segély, olyan szociális rászorultságtól függ pénzbeli ellátás, amelyet a települési önkormányzatok biztosítanak a jogosultsági feltételeknek

Részletesebben

A JÓLÉTI ÁLLAM KÖZGAZDASÁGTANA

A JÓLÉTI ÁLLAM KÖZGAZDASÁGTANA A JÓLÉTI ÁLLAM KÖZGAZDASÁGTANA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Kisgyermekgondozó, -nevelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 61 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:

Részletesebben

Tájékoztató a évi munkabalesetek országos alakulásáról

Tájékoztató a évi munkabalesetek országos alakulásáról Tájékoztató a 2017. évi munkabalesetek országos alakulásáról A Tájékoztató a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 15. b) pontja alapján készült, és csak a munkavédelmi hatóság hatáskörébe

Részletesebben

A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT

A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ JELENLEGI HELYZETE DR. CSEH JUDIT A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ MUNKAVÁLLALÓK INTEGRÁLT FOGLALKOZTATÁSA Megváltozott munkaképességű munkavállalók Makrogazdasági szint Társadalmi

Részletesebben

ÁLLAMVIZSGATÉTELEK BAKKALAUREÁTUSI TANULMÁNYOK SZOCIÁLIS MUNKA SZAK 2014/2015

ÁLLAMVIZSGATÉTELEK BAKKALAUREÁTUSI TANULMÁNYOK SZOCIÁLIS MUNKA SZAK 2014/2015 ÁLLAMVIZSGATÉTELEK BAKKALAUREÁTUSI TANULMÁNYOK SZOCIÁLIS MUNKA SZAK 2014/2015 A SZOCIÁLIS MUNKA MÓDSZEREI 1. A szociális munka módszereinek kialakulása és fejlődése. A szociális munka történetének jelentős

Részletesebben