Nem, nem, nem, avagy mik is jutottak eszembe Kiss Csaba Világtalanok című drámájának elolvasásakor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nem, nem, nem, avagy mik is jutottak eszembe Kiss Csaba Világtalanok című drámájának elolvasásakor"

Átírás

1 Nem, nem, nem, avagy mik is jutottak eszembe Kiss Csaba Világtalanok című drámájának elolvasásakor A cím magáért beszél: a szereplők közül fizikálisan szó szerint csak egy a vak, az író mégis többes számot használ. Vagyis átvitt értelemben a többi szereplő is vak, világtalanul, eltévelyedve, jövő nélkül bolyongó figura. Ép és az ő segítségére szoruló szerette jól ismert motívum. Szophoklésznál Antigoné is így kíséri vak, lerongyolódott apját. Kiss Csabánál fordítva van: itt a fiatal, az életerős Fiú a vak, akiben igazi mélységek, emberi értékek vannak (pl. álmai édesanyjáról, vagy a kutyaajándék-szeretet-kötődés ötlete). Ő az, aki a megtört, idősödő, lecsúszott alkoholista Apa segítségére szorul. Ez a helyzet magában hordozza a tragikus véget. Tetszik, hogy a szerző nem a poénkodás vagy a gúny eszközével nyúl a társadalom szélén tengődő figurákhoz. Érzem én is, hogy valami elromlott a világban, vakok vagyunk, érzéketlenek egymással szemben. De nem találtam megoldást a darabban sem. Lehet, hogy Mária elnagyolt (sőt, inkább félbehagyott) figurájának kiteljesítése segített volna?! Tudjuk, hogy az Apa labilis, alkoholista, lecsúszott, indulatos, érzelmileg csökött. A Fiú fiatal, tiszta, erős, értékhordozó, fogyatékos. Ibike sunyi, alattomos, erkölcsi hulla, nem fér meg a bugyijában. Alig rajzolt figura a többi szereplő: az Apa másik fia, a nagy harácsoló Gyuszi; Erika, aki Ibike együgyű, irigy barátnője az intézetből; és Mária, a szent (vagy ördög? de ennek kifejtése is sajnos elmaradt). Nincs logika az alapkonfliktusban: ugyan miért gondolta az Apa (akinek igenis megvan a magához való esze, cseppet sem ostoba ), hogy Ibike, az ócska, alkalmi kis nyomor-prosti mellett tudja majd újrakezdeni elrontott, pállott életét? De lehet, hogy igazából nem is kell a logika. Itt, ebben a közegben, ilyen szereplőkkel érzelmek, nem értelmek dolgoznak, már-már állati, ösztön-szinten. (Mi kell az élethez: kaja, melegség, szex, oszt jónapot.) NEM nálam az apa bűne nem nyer bocsánatot. NEM nem tudok felmentést adni számára saját kezűleg elrontott, ócska, alkoholba fulladt életéért. NEM mert én hiszem, hogy az ember CSELEKVŐJE és NEM SZENVEDŐJE saját kis életének. Legalábbis így szeretném Kiss Csaba: Világtalanok (a mű értelmezése) Boross Luca Egy fárasztó hét péntekén iskolánkba látogatott Kiss Csaba drámaíró és rendező. Érkezésének célja az volt, hogy elvezessen minket 10

2 Világtalanok címet viselő drámájának mélységeibe, hogy általa betekintést nyerhessünk a mű felszín alatti értelmébe és mondanivalójába. Én az előző nap este olvastam el a balladát, így még elég intenzíven éltek bennem a történet egyes mozzanatai. Több sötétben maradt részlet magyarázata is érdekelt, de nem konkrét kérdésekkel, hanem a művész saját elbeszélése által próbáltam helyes értelmezéseket találni. Fontos tudnunk, hogy a dráma valós eseményt dolgoz fel, sőt mint később az író is elmondta, nem módosított a koncepción és cselekményen, csupán feltöltötte az azt életszerűvé és valóságossá tevő részletezéssel. A történetben adott egy apa, aki felesége elvesztését nem tudja feldolgozni, s az ideiglenes megoldást az alkoholban találja; illetve adott annak huszonéves, születésétől vak fia. Az édesapa megismerkedik egy otthonban nevelkedett lánnyal, akiben kiégett életének utolsó megváltóját látja. Kihozza az intézetből, s így hárman egy háztartásba költöznek. A fiú hamar teherré válik, így az apa egy hideg, téli napon kivezeti az erdőbe, s ott magára hagyja megfagyni. A cselekmény röviden ennyi, most nézzük, mi is a lényege, mi motiválta Kiss Csabát a megírásában. A beszélgetés során a művész elmesélte, hogy eleinte nem is úgy gondolkozott a történetről, mint ami lehetséges alapja egy drámának, sokkal inkább lélektani kérdésként kezelte, hogy vajon mi játszódott le a vak fiúban, ahogy a fák közt bolyongva kereste a kiutat. Egy barátja adta neki az ötletet, majd biztatta, hogy ha így foglalkoztatja a téma, akár meg is írhatná. Ezért belefogott egy kisebb kutatómunkába, beszélt az ügyben érintett nyomozóval, szomszédokkal, s hamar ráeszmélt, rosszul képzelte el az utolsó mozzanatot. A fiú nem menekült a sorsa elől, ahogy elindultak az erdőben, ő már tudta, miért mennek, s a halált egyedül, békésen várta, feláldozva magát a saját végtelen az apa iránt érzett szeretetének. Kiss Csaba azt is említette, hogy ami igazán megfogta, az apa-fiú között lévő kapocs és a tulajdonképpeni gyilkosság brutalitása által alkotott kontraszt, abszurd ellentét. Egymásra támaszkodtak, a szülőt már rég maga alá temette volna a reményvesztettség, a fiú pedig nem bírta volna nélküle, hiszen úgy szerette. Ennek a kapcsolatnak a lágysága és a kivégzés iszonyatossága együtt olyan feszültséget generálnak, ami miatt az ember nem érti a miérteket, és nem lép túl a válasz nélküli kérdéseken egy legyintéssel, hanem elgondolkozik, foglalkoztatja. Miféle lelki folyamat mehetett végbe a szülőben, aki így végzett tulajdon gyermekével? Az önzés kiemelkedően szélsőséges példája ez, vagy egy lelki sérülés elfertőződése, a korábbi, a feleség halála által okozott érzelmi sokk szövődménye, és elmebetegségként kell kezelnünk? A kérdésre adott válasz mindenkinek a saját szubjektív véleménye. 11

3 A művész egyes jelenetekben, az álom-epizódokban megpróbálta a szellemi és a hús-vér világ közötti megfoghatatlan lebegést hitelesen a színpadra vinni. Eszközként használta az álom és valóság közti átmenet megjelenítését szolgáló részek teljes kihagyását. A néző maga sem tudja sokszor, hogy ez a pillanat még valós történés-e, vagy csak a vak fiú elméjében játszódik le; az egyetlen támpont az anya jelenléte, akiről tudjuk, hogy halott. Ami nekem még nagyon tetszett, az a fiú meghatározása a látás fogalmára: (.) mint egy hosszú, észrevétlen kéz, amely a látó emberek szeméből messzire ki tud nyúlni... Ezek a jelenetek hivatottak érzékeltetni a látó és nem látó emberek közötti különbség nagyságát, hogy mennyire más világban élnek, milyen másként tapasztalnak, éreznek, gondolkoznak. A dráma során az olvasó előtt tisztázódik a cím jelentése: az apa és a lány az, aki világtalan, mert mindketten olyan lelki sérüléssel élnek, ami lehetetlenné teszi a belső megnyugvást, egy egészséges belső világ kialakítását. És a vak fiú az, aki vakságának negatívumait a szeretetből és a mindenen túlmenő odaadásból álló belső világgal félre tudja söpörni. Ő az egyetlen, aki nem világtalan, de végül az őt éltető szeretet és apja elborult önzésének mártírja lesz. 12 Kosztyu Dávid Tudományos megtévesztés, azaz a DSM mint szörnyeteg és az eltompított agyú nép Most, hogy elkezdtem írni ezt a cikket, kicsit úgy érzem, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Ez jellemző rám, de már annyira belemásztam a témába, hogy azért sem adom fel!j De miről is lenne itt szó? A minap a kezembe akadt pár kis tájékoztató füzet. Már ekkor érdekessé vált számomra a dolog, mert láttam, hogy az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány adta ki. Itt most megpróbálom összegezni és elmesélni, hogy miről is szólt. Elsőként egy kérdést szegeznek a kedves olvasóhoz, ami így hangzik: Mi a leginkább romboló hatású dolog világunkban manapság? hát persze, hogy a drogok! De nem akármilyen drogok ám! Mert itt most nem az illegális drogokról van szó, mivel azok csak a kisebb részét, kevesebb, mint a felét jelentik az egész problémának. És itt rejtőzik a lényeg. Az utóbbi évben világszerte hatalmas változásnak lehettünk tanúi egy másfajta drogba vetett bizalmunkkal kapcsolatban: ezek a receptre felirt pszichiátriai szerek. Valaha ezek az elmebetegek részére fenntartott szerek voltak, de ma már kevés az olyan ember, aki legalább egyfélét ne szedne. És ezek már annyira hétköznapiak lettek számunkra, hogy észre sem vesszük.

4 Ezek a pszichiátriai szerek valóságos csodaszereinkké váltak a modern élet nehézségeire és feszültségeire, melyeket széles körben használnak iskolákban, szanatóriumokban, drogrehabilitációs központokban és börtönökben. És ilyen szerekhez nyúlunk, ezekben hiszünk mindennapi problémáink megoldását illetően, mint amilyen például a megszabadulás a súlyfeleslegtől, a matematikai és írásproblémáktól kezdve az önbizalom csökkenésén keresztül a szorongásig, alvási zavarokig és a többi mindennapi problémáig. Az antidepresszánsok forgalma a világon 2002-ben meghaladta a 19,5 millió dollárt. Eközben napvilágra kerültek olyan vizsgálatok eredményei és tényei is, mint például hogy a pszichotróp szerek tompítják a szorongást, a fájdalmat és a stresszt, de egyidejűleg tompítják magát az életet is, mivel az egész elmét tompítják. Ezt a csodálatos mellékhatást már a terroristák is felfedezték egy ideje. Gondoljunk csak bele, hogy ugyanilyen pszichotróp szerekkel kezelik a merényletek elkövetésére szánt fiatalembereket, hogy agymosást végezzenek náluk, és így képesek legyenek öngyilkos merénylőkké válni (ez világszerte hét év alatti gyermeket jelent). És ezek ugyanazok a szerek, amelyeket tanulási vagy viselkedési problémákra írnak fel! 2004-ben Nagy-Britanniában a tudósok felfedezték, hogy az egyik SSRI (utánanéztem, ez a selective serotonine reuptake inhibitor nevű antidepresszáns, ami a nevéből is megítélhető ) típusú szert olyan mennyiségben fogyasztja a lakosság, hogy nyomai megjelentek az ivóvízben is. A gond az, hogy bár lehet, hogy nyilvánvalónak tűnik, de ahhoz, hogy egy orvos törvényesen felírjon egy gyógyszert, kell lennie egy diagnózisnak, egyfajta standardnak, amely alapján cselekszik, valamilyen valódi fizikai tünetnek, amelyet rögzítettek. A pszichiátriában ez nem így van. Az emberek hamis álomba ringatják magukat, megerősítik hitüket, hogy az életükben és a társadalomban jelenlévő fájdalom, brutalitás és durvaság megmagyarázható egy pszichiátriai címkével és megszüntethető egy tablettával. (Dr. Herb Kutchins és Stuart A. Kirk). És bármilyen borzasztó, ezeknek a szereknek a legnagyobb részét idősek és gyerekek szedik. Az ADHD <attention deficit disorder-figyelemhiányos hiperaktiv zavar> egy jelenség, nem egy agyi rendellenesség. A gyerekekre ráerőltetik, hogy olyan szert szedjenek, amely erősebb a kokainnál, egy olyan betegségre, amelynek létezését mindeddig még nem bizonyították. Sőt 1992 és 2000 között Nagy-Britanniában felírt szerek mértéke 9200 (!)%-kal nőtt és már 18 hónapos kicsik is kapnak tudatmódosító szereket. A gond az, hogy ezek a szerek (mint más gyógyszerek) csak pillanatnyilag nyomják el a meglévő betegség tüneteit. Ahogy elmúlik a hatásuk, ismét jelentkezik a probléma. És közben károsítják az agyat. Hiszen még soha senki nem jött ki diliházból 13

5 meggyógyítva És persze jön a gyógyszerre gyógyszer ördögi köre, saját nagypapámnak is ez volt a gondja, mert a szívgyógyszerre szedhetett még hatot, mert mindegyiktől más tünetei lettek, amikre másikat is kapott. Végül az összessel leállt és most semmi baja J Végül is az egész ismét csak a pénz körül forog. Meg persze a társadalom butítása a cél, és ha ez a kettő egyszerre történik, jobb már nem is lehetne. Hiszen ki hallott már olyan komolynak titulált mentális zavarról, mint például az olvasási zavar, bomlasztó magatartászavar, írásbeli kifejezőkészség zavara, matematikai zavar, koffeinmérgezés mint mentális zavar, nikotinelvonási zavar, gyermekek bántalmazása, melyek megszüntetése a DSM (mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve) elrendelése szerint komoly gyógyszeres kezelést igényel. És persze a DSM még sok mindent befolyásol. Például a bíróságon volt már rá eset, hogy a védelmet képviselő pszichológusok azt állították, hogy a később elitélt Menendez fivérek tudományos elhagyatottságban szenvedtek, amikor tüzet nyitottak vadászpuskával és meggyilkolták szüleiket. De a DSM meghatározza a szülők vagy más egyének mentális alkalmatosságát; a leendő munkatárs alkalmatosságát; bezárathat egy vádlottat pszichés problémával határozatlan időre ahelyett, hogy konkrét bűnért bűnösnek találnák és meghatározott időre ítélnék el; megakadályozhatja egy személy börtönből való szabadulását; ÉRVÉNYTELENÍTHETI EGY SZEMÉLY AKARATÁT(!!!); felbonthat legális szerződéseket; kényszeríthet egy személyt, hogy akaratán kívül szedjen erős ideg- és agykárosító szereket; kicsalhatja egy személy egészségbiztosítását(!!), és még sorolhatnám, hogy miket olvastam Ez egy igen borzasztó dolog, és csak idő kérdése, hogy Magyarországon is divatba jöjjenek a tudatmódosító szerek (vagy már itt is vannak?). Engem nagyon megfogott a téma, és már megérte leírni, ha valaki mást is elgondolkodtatott, és arra tanított, hogy mi ne legyünk birkák, és kérdőjelezzünk meg mindent, ami velünk történik (persze ez nem a tanárok óráira értendő J). Tanács fiataloknak, akik nem tudják, mit kezdjenek az életükkel 14 Németh Nóra Biztos sokaknak ismerős a következő jelenet, főleg így karácsony (mert mikor ezt írom, karácsony másnapja van) vagy egyéb ünnep táján, mikor együtt van az egész nagy család, és olyanokat is látsz, akikkel évente háromszor, ha találkozol. Mindenki nagyon boldog (vagy legalábbis úgy

6 tesz ), és próbál nem felrobbanni az idegességtől vagy meghalni az unalomtól mindegy, nem erről akarok írni. Hanem hogy beszélgettek, mindenki igyekszik a saját porontyaival dicsekedni, hogy a Zsuzsi már átment az első vizsgáin az orvosin, a Szilvi letette a harmadik felsőfokú nyelvvizsgáját, a Peti meg megszerezte a jogsiját, hát nem zsenik ezek a gyerekek? És egyébként is, hogy röpül az idő. Na, és ekkor szokott közbeszólni a nagymama, a nagynéni vagy bárki, aki idősebb harmincnál, és megkérdezni, hogy na, és te, fiam, tudod már, mi leszel, ha nagy leszel? És akkor az ember ott ül, hirtelen mindenki rá figyel, ő meg vagy habog valamit, hogy hát nagyon sok minden érdekli, és tulajdonképpen még nem döntötte el, pontosan mit is Vagy leadja az immáron jól begyakorolt kamudumáját, bármit, csak hogy palástolja az egyszerű igazságot, hogy tudniillik halvány sejtelme sincs, mit is akar kezdeni az életével, és áldja a sorsot, hogy még van két/másfél/egy éve dönteni. Aki nem tud azonosulni az imént leírtakkal, akármilyen okból is, az most azonnal hagyja abba az olvasást, álljon fel, keressen meg engem és árulja el, hogyan csinálja! Komolyan. Gyerünk! Akinél viszont hasonlóképpen zajlanak a családi ebédek, azt el kell keserítenem. A cím félrevezető tanácsot említ, pedig igazából én is rászorulok arra a bizonyos tanácsra. Tudom, hogy tovább akarok tanulni, és azt is tudom, hogy külföldön. Sőt általában abban is biztos vagyok, hogy Bécsben. (Vagy esetleg mégis Klagenfurtban? Vagy Londonban? Nem, London túl messze van, és nem lehet csak úgy hazaugrani. Akkor tehát Bécs. Vagy Klagenfurt?!). Ezen túl egész biztos vagyok benne, mit nem akarok tanulni: Nem leszek se (fog)orvos, se ügyvéd, nem érdekel a közgazdaság, a kereskedelem, az informatika, az ókori történelem, és a nyelvészetben sem szeretnék komolyabban elmélyülni. Tulajdonképpen csak a pszichológia és a marketing-kommunikáció szak érdekel igazán. Illetve érdekelne még más is, de arról már lemondtam, az újságírói álmaimnál fontosabb, hogy külföldre mehessek. Szóval igen, idáig mondjuk minden szép és jó. De hogyan tovább? Tegyük fel, elhatározom magam az egyik mellett. (Ez úgyis megesik időről időre, igazán biztos pedig sosem leszek. Ez nem jó hír, de így van, megkérdeztem egy barátnőm, aki idén ment egyetemre, neki már csak tudnia kell. Hogy milyen volt, mikor döntött valami mellett? Mágikus pillanat, fényt látott, és azt suttogták a fülébe az angyalok, hogy ezt kell csinálnod, ez a te hivatásod, és onnantól kezdve sose kételkedett? De azt mondta, semmi ilyesmiről nem volt szó, egyszerűen döntenie kellett, és onnantól, hogy megszületett a döntés, próbált nem dilemmázni, nem gondolkodni, hogy mi lenne, ha, hanem kitartani mellette.) De mi jön a döntés után? Egyrészt bármilyen szakot is választok, igazából nem látom tisztán, hogy milyen munka következik belőle. Lehet, 15

7 hogy lesz egy diplomám valami jól hangzó felirattal rajta, de hogy mit kezdjek vele, azt rám hagyják? Bár még ha tudnám is konkrétan, mi a szakma, amiben dolgozni akarok, igazán pontosan úgysem tudnám, mit is kell majd csinálni. Mert azt csak akkor lehet, ha valamelyik rokonom vagy ismerősöm ezt a szakmát űzi, vagy ha én is dolgoztam már benne. Mi lesz, ha tanulok valamit éveken keresztül, majd kiderül, hogy mégse ez a nekem való munka? Nyilván tanulok valami mást, munka mellett persze, mert nem függhetek örök életemre a valakitől, közben meg férjhez is kell menni, gyereket szülni, a végén ott állok 30 évesen, van két diplomám, egy férjem, egy gyerekem, és továbbra sem tudom, mit kezdjek az életemmel. Egyébként olyan munkát akarok, ahol kibontakozhatom kreatívan, és nem valaki más által kreált dolgokat kell kiviteleznem. Írni és alkotni akarok, ismert és elismert lenni, kötetlen munkaidőben dolgozni. Érdeklődöm az emberek iránt, szívesen dolgoznék velük, ugyanakkor nem akarok egyetlen helyen letáborozni, legalább néhány évig utazni szeretnék. Nem szórakozásból, a munkám miatt. És mivel sajnos a világ összes nyelvén nem beszélek, az emberekkel foglalkozás és az utazás eléggé üti egymást. Mindemellett persze, mint mindenki más, gazdag is akarok lenni, nem feltétlenül dúsgazdag, de nem szeretnék megalkuvásra kényszerülni soha. Létezik egyáltalán olyan szakma, olyan munkahely, ami ezt mind egyszerre képes nyújtani? És még ha van is, miért pont rám várna ez a tökéletes elhelyezkedési lehetőség? Még tudnám folytatni, és ezek a gondolatok és kérdések csak azok, amik akkor merülnek fel bennem, ha szigorúan racionális próbálok maradni. Mert egyébként még eszembe szoktak jutni olyan egyértelműen elérhetetlen célok is, hogy politikus leszek, bár ennek ebben az országban nem látom értelmét, és úgyis el akarok innen költözni. Ha amerikai lennék, szinte biztos, hogy a politika lenne az életcélom; bár ha amerikai lennék, valószínűleg amúgy is teljesen máshogy gondolkodnék. (Egyébként nem akarok amerikai lenni.) Esetleg médiaszemélyiségnek avagy celebnek, hogy szépen fejezzem ki magam állok, ilyenkor anyu mindig megijed, és meg kell nyugtatnom, hogy igazából nem szeretnék színész lenni, se műsorvezető vagy énekes, vagy bármi ilyesmi. Egyéb lehetőség, hogy mondjuk fotós leszek, vagy divattervező, talán író, végül is miért ne, ez mind-mind érdekel! Az agyam egyik, feltehetőleg kevésbé beteg fele azt súgja ilyenkor, ez hülyeség, ahhoz, hogy ebből bármit is elérjek, már rég el kellett volna kezdenem szakirányúan képeznem magam. De közben az agyam másik fele valószínűleg az, amelyik túl sok hollywoodi filmet látott és hisz, pontosabban hinni akar a rózsaszínűen csillogó amerikai európai álomban (tényleg nem akarok Amerikában élni!) azt sugallja, hogy aki nem mer nagyot álmodni, 16

8 annak nyilván nem sikerülhet, és honnan tudom, hogy nem menne, ha meg sem próbálom? További nehezítő tényező, hogy úgy veszem észre, hasonló kettősség lakozik a hozzátartozóimban is. A szüleim jobb napjaikon nagyon segítőkészen kijelentik, hogy ha rájuk hallgatok, azt csinálok, amit akarok. Rosszabb esetben anyu megpróbál meggyőzni, legyek informatikus vagy gépészmérnök, vagy valami ehhez hasonló, arra nagy a kereslet, sokat lehet vele keresni, biztos a jövőben is szükség lesz rá, és a Műszakin sok a fiú, akik a jövőben valószínűleg nagyon jól fognak keresni, akárcsak én. A nagymamám pedig időnként felhív telefonon kompletten eltervezett életúttal. Azzal kezdődik, hogy külkert tanulok, mert ő úgy látja, az most fontos. Vagy mi. Máskor mondjuk bevallja, hogy anyum is csak utolsó éves egyetemistaként döntötte el, mi is lesz belőle pontosan Ezt egyszer szívesen megosztanám azokkal, akik élénken érdeklődnek a terveim iránt. Mert manapság a fiataloknak céltudatosnak kell lenniük (vagy inkább mutatkozniuk?), ugyebár. Csak épp tartok tőle, ennyire mégse érdekli őket. A döntést pedig végső soron így is, úgy is nekem kell meghoznom. De azért jó lenne, ha valaki segítene Bár ha minden kötél szakad, akár hozzá is mehetek egy kedves, öreg, gazdag férfihoz, és remélhetem, hogy minél hamarabb elviszi a fene :) Föld alatti gondolatok 17 Szabó Fruzsina Bum bum be - dum bum bum be - dum bum. What s wrong with me? A zene dübörög a fülembe. Már messziről látom az ellenőröket, akik szokásos helyüket koptatják. A bérletem a táskám legmélyén, elrakva egy jó helyre. Minden egyes alkalommal megfogadom, hogy máshol fogom tartani. Turkálni kezdek, beletelik vagy egy percbe, mire előveszem. De ha már elővettem, akkor legalább megnézik és látják, milyen becsületes vagyok. Elmegyek mellettük, az orruk alá dugom, de rám se néznek. Dühös vagyok. Legszívesebben rájuk ordítanék, hogy legalább szánjon rám egy tizedmásodpercet, ha már elő kellett vennem! Nem is értem, minek húzom fel magam. Már megszoktam. Az emberek olyan furák. Bum bum be - dum bum bum be - dum bum. Why do I feel like this? Amikor berakom a zenét a fülembe, akkor úgy érzem magam, mint egy kívülálló: mint aki nézi az eseményeket abban a tempóban, amit a zene diktál. Megfigyelek. A mozgólépcsőn felfelé épp egy nagyobb embertömeg közeledik. Most érkezhetett meg a metró. Sok ember, akik sokfelé igyekeznek.

9 Mindegyiküknek jár valami a fejében. Egyszer szeretném tudni, mi lehet az, ami minden külön embert hajt, és mi a motivációja. Vajon ha most látnám és hallanám, hogy ez az 50 ember, aki velem szembe jön, mit gondol és érez, milyen kavalkádba kerülnék? Vajon ezek közül kik azok, akik boldogok? Vajon hánynak vannak aggodalmai? Valami mindenkit foglalkoztat. Egy biztos: annak a néninek a nagy szatyorral a kezében más a gondolkodási témaköre, mint annak a srácnak ott, akinek akkora a fejhallgatója, hogy ki se látszik alóla. Különböző korosztályokba lehet sorolni az embereket. Aki öregebb, talán inkább a nyugdíján és unokáin gondolkodik, míg egy üzletember fejében stratégiák és ötletek rajzolódnak ki; a fiatalok pedig a színes körömlakktól kezdve a hardrock-cd megszerzéséig sok mindenen gondolkodhatnak. De egy közös mindannyiunkban van: túlélni szeretnénk. Ki jobban és élvezetesebben, ki pedig átcsusszanva a dolgokon. Közben leérek, és még éppen hogy elérem a szerelvényt. Beugrom, majd nekidőlve a falnak folytatom az elmélkedést és megfigyelést. Ez a metró már eleve a megfigyelésre kényszerít. Az emberek egymással szemben ülnek és egymás arcába bámulnak. Kénytelenek, mert hova nézzen az ember, ha nem egyenesen maga elé? Talán még a cipőjét csodálhatná, vagy babrálhatna a táskájával. Legtöbbjük farkasszemet néz a szembeülővel. Legalábbis úgy tűnik. Észreveszek egy helyet és gyorsan lecsapok rá. Miután befészkeltem magam, én is részt veszek a nézzünk farkasszemet és kritizáljuk egymást! játékban. Tulajdonképpen miért van az, hogy nem vagyunk képesek úgy a másikra tekinteni, hogy rögtön el ne kezdjük megvizsgálni, hogyan van felöltözve, milyen ruhát visel, márkás-e a ruha, vagy hogy milyen a haja? Ha pedig nem tetszik, amit látunk, vagy nem felel meg a normáinknak, akkor azonnal előítéletekkel állunk hozzá. Vannak-e egyáltalán a mai világban saját normáink? Mert ma már a tv, az újság és a reklámok állítják fel az elfogadott viselkedést és kinézetet. Tehát azt mondják: ha túl akarsz élni, akkor alkalmazkodj. Ha elfogadott akarsz lenni, akkor tedd azt, amit mi előírunk. Ha jól akarsz kinézni, akkor hordj olyan ruhákat, amit mi mondunk, és úgy viseld a hajat, ahogy megadtunk, mert most ez a divatos. Valóban ezért kritizáljuk úgy egymást mi, emberek? Mert azt hisszük, ha valaki nem követi azt a divatot, amit mindenki más tesz, akkor ő már eleve nem lehet vonzó vagy szép? De itt már jön is a következő kérdés: ki mondja meg hogy, mi a szép? Mert mint már említettem, mindenki máshogy gondolkodik és vélekedik, ami korosztálytól is függ. A metró lassul és megáll. Elérkeztem a következő megállóhoz. Az emberek kiszállnak, és mások jönnek a helyükbe. Kicserélődnek. Így van ez az életben is: ami régi, az elmúlik, viszont lesz helyette más. A normák is változnak. Régebben más volt az elfogadott, a helyes viselkedés és a divat. Volt idő, amikor ciki volt a barnaság, mert csak a parasztok voltak barnák, 18

10 akik a földeken dolgoztak naphosszat (a nemesek napernyőkkel védték magukat). Viszont divatos volt, aki kövér, mert ez azt jelentette, hogy megengedheti magának a jó ételt. Elfogadott volt még, hogy szőrös volt mindenki, köztük a nők is. Ki tudna a mai világban ilyet elképzelni, amikor még a férfiak többsége is borotválja magát? Hallottam egyszer egy szellemes összehasonlítást az öcsémtől: Mi nők olyanok vagyunk, mint a grillcsirkék. Először leszedünk magunkról minden szőrt, majd bekenjük magunkat olajokkal, hogy szép ropogósra süljünk, és kifekszünk a napra, ahol pontosan 30 percenként átfordulunk a másik oldalunkra. Egyszer majd ez is nevetségesnek fog számítani, akkorra pedig az lesz a norma, ami talán számunkra most még elképzelhetetlen. Eközben a zenét már nem is hallom, a metró dübörgése lehalkult. Továbbra nézem az embereket. Az arcukra koncentrálok: semmi érzelem. Olyan, mintha csupa bábuk közt ülnék. Eszembe jut egy idézet Müller Péter egyik könyvéből: A felnőtt embernek[ ]a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve anélkül, hogy ezt észrevenné tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. [ ] Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár ha az ego hatalma megtörik. De miért is mutatnának érzéseket? El vannak foglalva a gondjaikkal, a problémákkal, ez pedig idegenekre nem tartozik. Csak ülnek és elmélkednek. Ki tudja, talán pont ugyanaz jár a fejükben, mint nekem. Talán épp engem elemeznek ugyanúgy, mint ahogy én is tettem velük. Soha nem fogom megtudni, úgyhogy nem fordítok rá különös figyelmet. Megérkeztem oda, ahova elindultam. Felállok és kiszállok. Most én is kicserélődöm, a többiekkel tartok. Sietek és rohanok a tömeggel. Hagyom, hogy vigyen az ár, hogy sodorjon. Előkészítem a bérletem, a mosolyom, és megpróbálom megbecsülni a munkájukat. Your mind is in disturbia, / Ain't used to what you like, Disturbia, Disturbia. Pohl Melinda Az amerikai elnökválasztás A 2008-as év egyik legjelentősebb eseménye az amerikai elnökválasztás volt. Sokáig vita folyt arról, hogy ki indul a demokrata párt színeiben. A legélesebb küzdelem Hillary Clinton és Barack Obama közt folyt. Végül Obama mellett döntött a demokrata párt, aki legyőzve a 19

11 republikánus jelöltet, John McCaint, vált Amerika első színes bőrű elnökévé. Sokan hasonlítják John F. Kennedyhez fiatal kora és változást ígérő politikája miatt. Az amerikai választási rendszer nagyban eltér az általunk ismerttől: először az úgynevezett előválasztások folynak le, amikor párton belül eldöntik, hogy ki indul az elnöki posztért. A választásokat mindig a november első hétfőjét követő első kedden rendezik meg. Miután eldőlt, hogy párton belül melyik jelöltnek van több esélye, elkezdődik a kampányidőszak. Ebben az időben tv-s vitákra kerül sor, beszédeket tartanak a jelöltek stb. Még idén nyáron is úgy tűnt, hogy külpolitikai kérdések kerülnek a választási kampányok középpontjába (pl. az iraki háború), végül az októberben kialakult gazdasági világválság vált a legfőbb témává, ami Obamának kedvezett. A választás napján a választópolgárok nem az elnöküket választják meg egyenesen, hanem úgynevezett elektorokat államonként, akik a pártjuktól függően szavaznak az elnökjelöltjükre. Így elvileg előfordulhat, hogy a kevesebb támogatóval rendelkező jelölt kerül hivatalba. Ez történt 2004-ben is, amikor George Busht újraválasztották. Mivel George W. Bush népszerűtlen volt a polgárok körében, McCain nagy hátránnyal indult, így Obama elsöprő fölénnyel nyerhetett. Az új elnök hivatalosan csak január 20-án veszi át hivatalát, de intézkedéseivel már most is nagy népszerűségnek örvend. Céljai között szerepel az amerikai csapatok kivonása Irakból és a zöld energia bevezetése Amerikában is. Ezzel akarja a munkanélküliséget is meggátolni, ami a világválság miatt és az autóüzemek összeomlása miatt következett be. Nem hiába választotta a Time magazin őt az év emberének, így megelőzte Henry Paulson amerikai pénzügyminisztert, Nicolas Sarkozy francia államfőt, Sarah Palin republikánus alelnökjelöltet és Csang Jimou kínai rendezőt, a pekingi olimpiai megnyitó főrendezőjét. Mivel Amerikának nagy szerepe van a világ alakulásában, ezért nagyon sokan követték nyomon a választásokat. Egy maja jóslat szerint 2012-ben az eddig ismert világ gyökeres változáson megy keresztül. Furcsa módon a legközelebbi elnökválasztás az USA-ban ugyanebben az évben lesz, és egyes vélemények szerint ekkor teljesülhet be a jóslat. Berényi Benjamin Gáz van vagyis nincs Kelet-Európa visszatérő problémája az orosz-ukrán gázvita. Ha visszaemlékszünk, az oroszok már két éve is lezárták a Közép-Európába vezető gázvezetékeket. Akkor az ukránok nem fogadták el, hogy egyik napról a másikra a Gazprom duplájára emelte a nekik szállított gáz árát, ők viszont 20

12 az országukon átvezető tranzit díjat emelték sokszorosára amit viszont Moszkva nem fogadott el. Így viszont az ukránok megcsapolták az országukon más európai országokba (köztük Magyarországra is) tartó gázvezetékeket. A vita tavaly is hallatott magáról, és (remélhetőleg utoljára) idén is. A reakciók nem sokat változtak az elmúlt két évben: a két ország politikusai egymásra mutogatnak, korlátozások születnek a gázfelhasználást illetően, az emberek legjava pedig a tőlünk keletre fekvő országok vezetői szüleit emlegetik meglehetősen sokszor és (nekik) kellemetlen helyzetekben. De hogy tisztán lássunk, vázoljuk fel a helyzetet egy kis történelemóra keretében: Amíg Ukrajna a Szovjetunió tagja volt, a világpiaci ár töredékéért kapta az oroszoktól a gázt. Mióta felbomlott az Unió, Oroszország nem érezte tovább az anyai kötelességet Ukrajna megsegítésére, és a gázt nekik is ugyanazon az áron szeretné adni, mint mindenki másnak Európában. Miért nem jön hozzánk gáz? Az ukránoknak tartozásaik is vannak, kevesebbet is fizetnek stb., és emiatt kb. évente egyszer Oroszországban betelik a pohár a Gazprom vezetőségénél, és kijelentik, ha X napon belül nem fizetnek az ukránok, kikapcsolják az Ukrajnába jutó gáz szállítását. Ez általában meg is történik, és akkor nincs semmi gáza Ukrajnának. (Persze azon kívül, amit a megcsapolás eredményeképpen tartalékol magának ) Mit csinálhatnak? Előteremtenek több millió dollárt egy olyan országban a semmiből, amelyiknek hitelt is nehezen adnak, vagy megcsapolják más országok gázvezetékeit. Mivel mást nemigen tudnak tenni, ezért a túlélést választják, és másoktól veszik el a gázt. Erre idővel rájönnek az oroszok, és azokban a vezetékekben is kikapcsolják a gázszállítást, amelyeket megcsapolt keleti szomszédunk, hogy ne a mi számlánkra fűtsön be Ukrajna, és ebben a láncreakcióban sajnos elég elöl van Magyarország Hogyan kerülhetjük el a hasonló helyzeteket? Több módja is van! Mint már bejelentették az elmúlt években, lassan, de biztosan épül egy második gázvezeték is, amely nem Ukrajnán át vezet, tehát csak más országok jelentenek potenciális megcsapolási veszélyt. A másik megoldás pedig az alternatív energiák használatának bevezetése hazánkban, amelyek segítségével remélhetőleg tovább tudunk meleg környezetben élni öt hétnél. Véleményem szerint egy ilyen esetben nem kell elsőre hinni a nagybetűs, megrendítő című újságcikkeknek, mivel egyes médiák nem mondják el a teljes igazságot és az összes információt, de azokat egy kis kereséssel rendkívül könnyen meg lehet találni. Ha utánanézünk, hogy minek mi az oka, tudni fogjuk, hogy kit sajnáljunk, segítsünk meg; és kinek ajánljunk egyirányú repülőjegyet egy melegebb éghajlatra. Fényi Brunó 21

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Biciklizéseink Mahlerrel

Biciklizéseink Mahlerrel Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Idézetek a gyermekről. "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!"

Idézetek a gyermekről. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot! Idézetek a gyermekről "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!" "A gyermek állandóan szembesül a kérdéssel: -Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

Mars és Vénusz párkeresőben

Mars és Vénusz párkeresőben Mars és Vénusz párkeresőben 1. Bevezetés Sok férfi és nő szeretne biztonságos párkapcsolatban élni, de legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogyan és hol keresse az igazit. Arról pedig még kevésbé, hogy

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000 Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Jeff Kinney egyéb Könyvei: Egy ropi naplója. Egy ropi naplója: Rodrick a király. Egy ropi naplója: Az utolsó szalmaszál

Jeff Kinney egyéb Könyvei: Egy ropi naplója. Egy ropi naplója: Rodrick a király. Egy ropi naplója: Az utolsó szalmaszál Jeff Kinney egyéb Könyvei: Egy ropi naplója Egy ropi naplója: Rodrick a király Egy ropi naplója: Az utolsó szalmaszál Egy ropi naplója: Kutya egy idő Egy ropi naplója: A rideg való Egy ropi naplója: Négy

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai)

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) Az adatokról A számok nem reprezentatívak, és nem is teljesek (nem mindenről

Részletesebben

isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába!

isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába! isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába! Az Apple tehetségekre épül, olyan tehetségekre, akik, azt hiszem, képesek jó hardvert tervezni, erősek az ipari

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

ÉLETRE ÍTÉLVE Életet Ígérve

ÉLETRE ÍTÉLVE Életet Ígérve Ozsváth Beáta ÉLETRE ÍTÉLVE Életet Ígérve Előszó Talán sokan meglepődnek a könyv címén. Rengetegen nem tudják, ezért mondom el a legelső kéziratom arról szólt, hogyan harcoltunk és küzdöttünk ketten a

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Questions People Ask About How To Prepare For The Collapse Of The Economy

Questions People Ask About How To Prepare For The Collapse Of The Economy Questions People Ask About How To Prepare For The Collapse Of The Economy Az emberek kérdezik, hogyan készüljenek fel a gazdasági összeomlásra? Honnan a fenéből lehet tudni, hogyan készüljek fel a gazdasági

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL 7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi

Részletesebben

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak A nép java Erdélyiek és magyarországiak Miközben valamennyien érezzük, hogy van valami másság közöttünk, igen nehéz ennek a jellegét, tartalmát megközelíteni. Biztos, hogy a különbség az átlagra vonatkozik,

Részletesebben

Társas lény - Zh kérdések (első negyedév) Milyen hatással van ránk mások jelenléte? Mutass példákat!

Társas lény - Zh kérdések (első negyedév) Milyen hatással van ránk mások jelenléte? Mutass példákat! Társas lény - Zh kérdések (első negyedév) 2011/2012-2. félév Kiskérdések: Milyen hatással van ránk mások jelenléte? Mutass példákat! Mások jelenléte javítja az egyén teljesítményét az egyszerű vagy jól

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2016. április 27-én 15.00 órakor tartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2016. április 27-én 15.00 órakor tartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2016. április 27-én 15.00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Szakmai közélet. Pszichoterápia VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK. A gyerekterápia létjogosultsága

Szakmai közélet. Pszichoterápia VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK. A gyerekterápia létjogosultsága Szakmai közélet Pszichoterápia VITÁK, HOZZÁSZÓLÁSOK VITA A GYERMEKEKKEL VÉGZETT PSZICHOTERÁPIÁRÓL - - - - - - - - A gyerekterápia létjogosultsága A vitaindító Horgász Csaba gondolata miszerint a gyerekterápia

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Ford és a fordizmus Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Ford és a fordizmus Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2014 június 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Mindannyian ismerjük Henry Ford nevét. Azonnal beugrik mindenkinek a

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget.

Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. KEDVES ÜGYFELEINK, A 2012-es év portfolió jelentése. Kezdhetjük úgy is, hogy a tavalyi év hozott hideget, meleget. Ez így volt az utóbbi években mindig. Mindenki érezte a negatív gazdasági hatásokat, de

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom. Tartalom Kamasz vagyok 4 Hát a fiúk? Miért olyanok még mindig, mint a gyerekek? 6 Mi történik a pubertás során? 8 És mik azok a hormonok? 10 Szôr, szôr, és megint csak szôr! 12 Nagy mell, kis mell 14 Egy

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Hogyan befolyásolják a családi veszekedések az iskolai teljesítményt? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella Legyetek nők, ha tudtok (Részlet) A szerelem misztérium a szex-szenvedély is az arról van szó mi férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok,

Részletesebben

Dessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

Dessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia 1 Dessewffy Tibor Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Ebben a dolgozatban elsősorban a DEMOS Magyarország keretein belül véghezvitt két vállalkozás eredményeiről, az azoknak a magyar társadalomra

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A magyar közoktatás-politika a népességcsökkenés és finanszírozási zavarok idõszakában

A magyar közoktatás-politika a népességcsökkenés és finanszírozási zavarok idõszakában KÖZPOLITIKA SÁSKA GÉZA A magyar közoktatás-politika a népességcsökkenés és finanszírozási zavarok idõszakában A közoktatás másfél évtizede egyenletes növekedési pályára állt: egyre hosszabb ideig maradnak

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. Egyperces novella elolvasása, kép megtekintése! (Melléklet 1.)

Óravázlat. Az óra menete. Egyperces novella elolvasása, kép megtekintése! (Melléklet 1.) Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5-6. Tematikai egység: Test és lélek Az óra témája: Egész-ség Az óra célja és feladata: A beteg és a fogyatékkal élő emberek iránti empátia fejlesztése. Az elfogadó,

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán

Részletesebben

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára Célok Segíteni a megváltozott munkaképességű személyeket abban, hogy hatékonyan kezeljék a munkahelyi stresszt, változásokat, negatív

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

Márk evangéliuma. Lekció: 2Kor 3,4-18 2012. márc. 25. A csapda

Márk evangéliuma. Lekció: 2Kor 3,4-18 2012. márc. 25. A csapda Márk evangéliuma Lekció: 2Kor 3,4-18 2012. márc. 25. Textus: Mk. 12, 13-17 Gazdagrét A csapda Nő a feszültség és záporoznak a kérdések Jézus körül: Milyen hatalommal cselekszed ezeket? (12,28) Szabad-e

Részletesebben

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz 1 Ha bizonytalannak látom gyermekem fejlődését, kihez fordulhatok? Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben