Májusfaállítás piknikkel és váröleléssel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Májusfaállítás piknikkel és váröleléssel"

Átírás

1 facebook.com/tdmsarvar 27. évfolyam 9. szám május 8. SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Májusfaállítás piknikkel és váröleléssel A májusfaligetté változott várparkban vidáman piknikeztek a sárvári családok Ismét májusfaligetté változott a várpark május 1-jén. Az első Sárvári Pikniken több száz érdeklődő vett részt. Az eseményt számos program kísérte, így a sárváriak egy tartalmas délelőttöt tölthettek el együtt. Az idei évben Kondora István polgármester szakszerű irányításával 30 májusfát állítottak fel a sárvári civilek a várparkban. Az első jó hír az volt, hogy a reggel 10 órás kezdésre a nap is kisütött, majd zenés ébresztőkörútjukról a Sárvári Koncertfúvószenekar tagjai is megérkeztek platós teherautójukon a várhoz. Minden civil szervezet igyekezett egyéni, a kis közösségre jellemző fát állítani, így a fotók, a videokazetták, a lufik, a virágok, a hangjegyek, a színész és költő portrék sem hiányozták a szalagok mellől. A résztvevők és az érdeklődők megkóstolhatták a város borát, a Sága Foods Zrt. felajánlásának köszönhetően virsliből sem volt hiány, ami mellé az önkormányzat jóvoltából sör is dukált. A májusfaállítást követően, az idén 40 éves fennállását ünneplő Nádasdy Tamás Általános Iskola kezdeményezésére a résztvevők körülölelték a várat, hogy aztán átadják magukat az önfeledt piknikezésnek. 50 éve történt a rábai árvíz Az Észak-dunántúli és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságok, a Magyar Hidrológiai Társaság Győri és Nyugat-Dunántúli Területi Szervezetei rendeztek emlékülést az 1965-ös árvíz 50. évfordulója alkalmából Sárváron, a Nádasdy-vár dísztermében. Kondora István polgármester köszöntőjében arról szólt, hogy gyermekként a Kertvárosban élte át az április végi árvizet, így neki nem kellett menekülnie, nem félelmetes emlékként él benne. A helyi védelmi bizottság nevében dr. Galántai György járási hivatalvezető leszögezte, hogy az 1965-öshöz hasonló árvíz ma már nem okozna gondot. A katasztrófavédelem új rendszere, a helyi védelmi csoportok, az önkéntesek nagyon jól szervezettek. A Vas Megyei Közgyűlés képviseletében dr. Kondora Bálint alelnök szólt az egybegyűltekhez, és egy üzenetet fogalmazott meg. Folytatás a 4. oldalon Tartalomból: Utak újulnak meg Tavaszi nagytakarítás Ballagás Danubius jubileum Városi sportnap több száz résztvevővel A Mozdulj Sárvár! egészséges életmódot népszerűsítő kampány keretén belül április utolsó hétvégéjén rendezték meg a városi sportnapot. A három nap során 13 helyszínen sportolhattak a vállalkozó kedvűek. A sporthétvége most már szokás szerint pénteken délután a tekeversennyel kezdődött, szombaton a 12/24 órás futás előtt Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg a sportrendezvényt. Közben a labdarúgó- és kosárlabdapályákon is folytak már küzdelmek, zajlottak az asztalitenisz- és az úszóversenyek is. Következő lapszámunkban beszámolunk az eredményekről! Elkészült a településfejlesztési stratégia Április 23-án tartotta soros ülését a sárvári képviselő-testület, elfogadták többek között az Integrált Településfejlesztési Stratégiát, és módosították a közterület használatának szabályait. A testületi ülésen Kondora István polgármester a évi költségvetési gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása kapcsán elmondta, tavaly ugyanaz a kiegyensúlyozott működés, ugyanaz a stabil pénzügyi, költségvetési gazdálkodás folytatódott, amit Sárváron az elmúlt másfél évtizedben a képviselők és a polgárok is megszokhattak. Folytatás a 3. oldalon

2 2 Sárvári Hírlap Ágh Pétert megerősítették frakcióvezető-helyettesként Folytatódnak az útépítések és a járdafelújítások Ágh Pétert, a sárvári székhelyű választókerület elnökét, országgyűlési képviselőnket a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja újraválasztotta frakcióvezető-helyettesi megbízásában. Ágh Péter 2011 óta tagja a Fidesz frakció vezetésének. Tisztségében a 2014-es voksolást követően is megerősítették, a képviselőcsoport alapszabálya értelmében azonban a választást követően egy évvel ismét tisztújítást kell tartani. Rogán Antal frakcióvezető előterjesztésére szavaztak a frakcióvezető-helyettesek személyéről a képviselők, akiket megerősítettek a tisztségükben. A megbízatás a ciklus végéig, azaz 2018-ig szól. Ágh Péter fő feladatának továbbra is azt tartja, hogy Vas megyéért dolgozzon. A sárvári önkormányzat az idei évben is jelentős forrásokat szán a város útjainak és járdáinak felújítására, a város több pontján már folynak a munkálatok. Mint azt Kondora István polgármestertől megtudtuk, kátyúzásra, út- és járdajavításra 40 millió forintot terveztek, utak teljes körű felújítására pedig 75 millió forintot képeztek a költségvetésben. A Mező és Kanizsai utcákban már el is készültek az új járdák, sőt az Uzsoki és Hunyadi utcai körforgalmat is kiegészítették járdaépítéssel. A múlt héten a Mikes és a Bartók utcákban már elkezdődött az útburkolatok felújítása. Felvételünk a Mikes utcában készült, az aszfaltzúzalékot újra hasznosító gép felmarta a korábbi burkolatot. Megújul a sárvári Szent László Kórház simasági telephelye Befejezéséhez közeledik a sárvári Szent László Kórház simasági telephelyén lévő pszichiátriai betegek otthonának korszerűsítése és bővítése. A sárvári Szent László Kórház jó példákkal jár elöl a betegellátás lehetőségeinek javításában. A sárvári emelt szintű járóbeteg ellátó központ rendelőintézetének 21. századivá tétele után, 2013-ban a simasági telephelyen lévő pszichiátriai betegek otthonának korszerűsítéséhez és bővítéséhez fogtak hozzá az Új Széchenyi Terv pályázati támogatásával. A Simaságon található, hajdan patinás Festetics-kastélyban hosszú évtizedek óta működik a pszichiátriai betegek otthona és a pszichiátriai rehabilitációs osztály. A projekt során a betegek ellátását szolgáló két épület egy részének mintegy 1255 m 2 alapterületű ingatlanrész korszerűsítése, mely tartalmazza a jelenlegi 40 férőhely, további 10 férőhellyel történő bővítését, valósul meg. A korszerűsíteni tervezett rész, a pszichiátriai betegek (szociális) otthona a pszichiátriai rehabilitációs (kórházi) osztály együttesében működik. A fejlesztés a jelenlegi pszichiátriai betegek otthonát teljes körűen, valamint a pszichiátriai rehabilitációs osztálynak is helyet adó kastélyépület egyik szárnyát érinti. A korszerűsítésbe vont épületek mostani műszaki állapota erősen leromlott, a részleg határozott idejű működési engedéllyel rendelkezik. Így az A melléképületek, ahol korábban a foglalkoztató is működött, teljesen átalakulnak otthon felújításának célja a lakók életminőségének javítása, a jelenleg uralkodó rossz infra strukturális adottságok, a hiányos felszereltség és életviszonyok humanizálása. Javában zajlanak az építési munkálatok, és már jól körvonalazódnak a több mint 166 millió forintos összköltségvetésű projekt során megszépülő épületrészek. A kastély egyik szárnyában kerül kialakításra egy akadálymentesített vizesblokk és egy mozgáskorlátozottak számára is jó körülményeket adó lakrész. A melléképületek, ahol korábban a foglalkoztató is működött, teljesen átalakulnak. Itt valósul meg a pszichiátriai szociális otthon tíz férőhelyes bővítése is. Új tetőszerkezet, hőszigetelt burkolatok, kazán és korszerűsített fűtési rendszer mellett, új bútorzat is szolgálja majd az itt lakók kényelmét, a zsúfoltság csökkentését. A biztonságos ellátás érdekében az átalakított épületrészekben nővérhívó rendszer is kiépítésre kerül. Az otthon lakói várhatóan május végén vehetik birtokba a korszerűsödött és megújult épületrészeket Simaságon.

3 facebook.com/tdmsarvar Folytatás az 1. oldalról Az áprilisi ülésen hagyták jóvá az Integrált Településfejlesztési Stratégiát, amellyel kapcsolatban Kondora István kiemelte, hogy előzményei már 2008-ra nyúlnak viszsza. Ezt a dokumentumot pontosították, kiegészítették új ötletekkel. A várost 12 akcióterületre osztották, ez biztosítja a következő években Sárvár arányos, minden részére kiterjedő fejlesztését. Elfogadták az ülésen a környezetvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosításának első olvasatát. Mivel az avar és a kerti hulladék esetenként történő égetésére a város lakói részéről igény merült fel, és a jogszabályok fő szabály szerint tiltják, ezért van arra szükség, hogy az önkormányzat rendeletben engedélyezze. A rendelet célja az avar és a kerti hulladék égetésének időbeli korlátozással történő engedése azzal, hogy ezen hulladékok ártalmatlanításáról elsősorban komposztálás útján kell gondoskodni mondta el Kampel Oszkár, a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság elnöke. A rendeletben a kerti munkavégzést szolgáló zajkeltő gépi berendezések használatát is szabályozzák, hogy elősegítsék a kertes házakban élők zavartalan pihenését tudtuk még meg Kampel Oszkártól, aki hozzátette, hatósági véleményeztetést követően várhatóan a májusi ülésen fogadják el a végleges rendeletet. Sárvári Hírlap 3 Elkészült az Integrált Településfejlesztési Stratégia Idén is megszervezte az önkormányzat a Tavaszi Nagytakarítás elnevezésű akcióját. Április 16-án és 17-én diákok és felnőttek dolgoztak együtt a közterületek megtisztításán. Kampel Oszkár elnök fontosnak tartja, hogy a város lakóinak legyen lehetősége a kerti hulladék elégetésére A három általános és két középiskola diákjai, mintegy 1500 fő, pénteken délelőtt tisztított meg számos utcát, és hozzájuk csatlakoztak a délután folyamán a felnőttek tudtuk meg dr. Szijártó Valéria jegyzőtől, a program főszervezőjétől. A katolikus iskolások a Gárdonyi és Dózsa utcákban, valamint a Pap közben gyűjtötték a hulladékot. A Barabás iskola tanulói eljutottak a vasútállomásig, a gárdonyisok és a nádasdysok az iskolák környékén, míg a gimnazisták a Spirit szálló és a parkerdő közötti részben dolgoztak. Módosították a közterület-használatról és a városkép védelméről szóló rendeletet, ennek is a Batthyány utcára Máhr Tivadar alpolgármester szerint a Batthyány utca díszburkolatos szakaszát is be kell kapcsolni az idegenforgalmi övezetbe szóló közterület-használati engedélyek kiadására vonatkozó szabályait. Fogadóóra Ez egy 2001-es rendeletünk, és megérett a felülvizsgálatra, amelyet a turisztikai szempontokat figyelembe véve kellett megtennünk. Úgy gondoltuk, hogy azt a lélektani határt, ami a várnál húzódik, és elválasztja a város turisztikai övezetét a település többi részétől, kijjebb kellene tolnunk a Batthyány utcai körforgalom irányába. A Posta térre és a Kossuth térre vonatkozó szabályokat, melyek szűk körben engedik a rendeltetéstől eltérő célú közterület-használatot, a Batthyány utca díszburkolatos szakaszára is kiterjesztettük. Kizárólag a vendéglátóipari előkert, és 4 m 2 -t meg nem haladó méretű önálló hirdetőberendezés, reklámtábla, fényreklám elhelyezését engedélyezzük tudtuk meg Máhr Tivadar alpolgármestertől. A testület tagjai egy agyaggödör értékesítéséről is döntöttek az áprilisi ülésen. -fr- Máhr Tivadar alpolgármester május 13-án (szerdán) órától óráig a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal alpolgármesteri irodájában (Sárvár, Várkerület 2., I. emelet 205. sz.) fogadóórát tart. Összefogással tisztították meg a közterületeket Kondora István polgármester és Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató civil önkéntesekkel a piac körüli területet tisztították meg Csütörtökön és pénteken délután a felnőttek a korábbi években már megszokott találkozási pontokon gyülekezhettek. Kondora István polgármester ötlete volt évekkel ezelőtt a tavaszi nagytakarítási akció elindítása, és örömmel tapasztalta, hogy évről évre kevesebb szeméttől kell megtisztítani a közterületeket. Máhr Tivadar alpolgármester, önkormányzati képviselők, továbbá hivatali dolgozók, intézményvezetők, civilek is bekapcsolódtak a nagytakarítási akcióba. -fr- BEFEKTETÉSI ARANYTÖMB ÉRTÉKESÍTÉSE /

4 4 Sárvári Hírlap SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, A SÁRVÁR NÁDASDY VÁROS FERENC MÚZEUM ÖNKORMÁNYZATA, ÉS SÁRVÁR A SÁRVÁR VÁROS NÁDASDY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, FERENC ÖNKORMÁNYZATA, MÚZEUM ÉS SÁRVÁRI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG Az emlékülés előadói felidézték, hogy 1965 áprilisában az A SÁRVÁR NÁDASDY A VÁROS SÁRVÁRI NÁDASDY FERENC ÖNKORMÁNYZATA, KATASZTRÓFAVÉDELMI FERENC MÚZEUM MÚZEUM ÉS ÉS KIRENDELTSÉG SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS CSALÁDJÁT A SÁRVÁRI NÁDASDY SZERETETTEL A SÁRVÁRI KATASZTRÓFAVÉDELMI FERENC KATASZTRÓFAVÉDELMI MEGHÍVJA MÚZEUM ÉS ÖNT KIRENDELTSÉG ÉS CSALÁDJÁT KIRENDELTSÉG átlagosnál 3-3 és félszer több SZERETETTEL A SÁRVÁRI AZ AZ 1965-BEN 1965-BEN KATASZTRÓFAVÉDELMI MEGHÍVJA BEKÖVETKEZETT BEKÖVETKEZETT ÖNT ÉS ÁRVÍZ CSALÁDJÁT KIRENDELTSÉG ELLENI ÁRVÍZ ELLENI csapadék hullott, és már az SZERETETTEL SÁRVÁR VÁROS MEGHÍVJA ÖNKORMÁNYZATA, ÖNT ÉS CSALÁDJÁT október is nagyon esős volt, így A NÁDASDY FERENC MÚZEUM ÉS AZ SZERETETTEL 1965-BEN EMBERFELETTI AZ KÜZDELEMRE EMLÉKEZŐ A SÁRVÁRI 1965-BEN MEGHÍVJA BEKÖVETKEZETT KATASZTRÓFAVÉDELMI BEKÖVETKEZETT KÜZDELEMRE ÖNT ÉS ÁRVÍZ CSALÁDJÁT KIRENDELTSÉG EMLÉKEZŐ ELLENI ÁRVÍZ ELLENI jelentősen megnőtt a dunántúli SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS CSALÁDJÁT EMBERFELETTI AZ 1965-BEN PROGRAMOKRA EMBERFELETTI KÜZDELEMRE KÜZDELEMRE EMLÉKEZŐ EMLÉKEZŐ ELLENI folyók vízhozama. Mint azt AZ 1965-BEN BEKÖVETKEZETT ÁRVÍZ ELLENI EMBERFELETTI SÁRVÁR KÜZDELEMRE VÁROS EMLÉKEZŐ ÖNKORMÁNYZATA, Lantner Tamás árvízvédelmi ÁROS PROGRAMOKRA EMBERFELETTI ÖNKORMÁNYZATA, PROGRAMOKRA MÁJUS 15-ÉN, 15-ÉN, PÉNTEKEN. PÉNTEKEN. A NÁDASDY FERENC MÚZEUM ÉS referens előadásában elmondta, MÁJUS 15-ÉN, PÉNTEKEN. Y FERENC PROGRAMOKRA MÁJUS MÚZEUM A MÁJUS 15-ÉN, SÁRVÁRI ÉS 15-ÉN, KATASZTRÓFAVÉDELMI PÉNTEKEN. KIRENDELTSÉG Szentgotthárdon április I KATASZTRÓFAVÉDELMI időszaki kiállítás SZERETETTEL KIRENDELTSÉG megnyitása MÁJUS 15-ÉN, PÉNTEKEN. 21-én 10 órától 22-én 6 óráig, MEGHÍVJA ÖNT ÉS CSALÁDJÁT a időszaki Nádasdy Ferenc kiállítás Múzeumban megnyitása EL MEGHÍVJA SÁRVÁR időszaki kiállítás megnyitása VÁROS AZ ÖNT 1965-BEN ÉS ÖNKORMÁNYZATA, CSALÁDJÁT óránként átlagosan 16 cm-es A VENDÉGEKET KÖSZÖNTI BEKÖVETKEZETT ÁRVÍZ ELLENI EN BEKÖVETKEZETT A NÁDASDY időszaki FERENC a időszaki kiállítás Nádasdy EMBERFELETTI ÁRVÍZ MÚZEUM kiállítás megnyitása Ferenc ELLENI megnyitása Múzeumban ÉS emelkedéssel, hirtelen áradás Kondora István polgármester a Nádasdy Ferenc KÜZDELEMRE Múzeumban EMLÉKEZŐ ETTI KÜZDELEMRE A SÁRVÁRI A KATASZTRÓFAVÉDELMI KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA PROGRAMOKRA EMLÉKEZŐ KIRENDELTSÉGkezdődött a Rábán a nagy esőzések miatt a időszaki Nádasdy kiállítás Ferenc megnyitása Múzeumban Horváth A a Nádasdy VENDÉGEKET József Ferenc KÖSZÖNTI Múzeumban SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS CSALÁDJÁT OKRA nyugalmazott kerületi felügyelő, a Nádasdy A VENDÉGEKET MÁJUS Ferenc Múzeumban KÖSZÖNTI 15-ÉN, PÉNTEKEN. AZ 1965-BEN az A VENDÉGEKET Kondora BEKÖVETKEZETT árvíz utáni KÖSZÖNTI István helyreállítás polgármester ÁRVÍZ egyik vezetője ELLENI Április 22-én délután a csákánydoroszlói kacsatelep álla- JUS 15-ÉN, PÉNTEKEN. A VENDÉGEKET KÖSZÖNTI ZÁRSZÓT MOND EMBERFELETTI Kondora KÜZDELEMRE István EMLÉKEZŐ Kondora A VENDÉGEKET Kovács István Levente KÖSZÖNTI polgármester ezredes A Kondora KIÁLLÍTÁST István MEGNYITJA polgármester tainak kimentésére diákokat Marika néniék pedig az értékeiket a szekrények tetejére és PROGRAMOKRA a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség időszaki kiállítás megnyitása szaki kiállítás A Kondora vezetője SÁRVÁR MÁJUS KIÁLLÍTÁST megnyitása A VÁROS KIÁLLÍTÁST Horváth 15-ÉN, István a MEGNYITJA polgármester ÖNKORMÁNYZATA, Nádasdy PÉNTEKEN. József küldtek a tanácsi vezetők. Tízen A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA Ferenc árvíz Múzeumban NÁDASDY FERENC MÚZEUM ÉS szálltak csónakba, közülük és a a padlásra kezdték felrakni, és árvízvédelmi bemutató ádasdy Ferenc Horváth A KIÁLLÍTÁST Múzeumban SÁRVÁRI nyugalmazott József KATASZTRÓFAVÉDELMI A József MEGNYITJA kerületi felügyelő, a Horváth sárvári vár József parkjában VENDÉGEKET KIRENDELTSÉG KÖSZÖNTI kimentésükre küldött emberek az éjszakát a gyermekek és a VENDÉGEKET SZERETETTEL időszaki KÖSZÖNTI MEGHÍVJA kiállítás megnyitása ÖNT ÉS CSALÁDJÁT nyugalmazott Horváth A nyugalmazott az BEMUTATÓT József árvíz Kondora kerületi utáni KOMMENTÁLJA nyugalmazott kerületi kerületi felügyelő, helyreállítás István felügyelő, polgármester egyik vezetője közül hatan vesztek oda, mert felnőttek is a padláson töltötték. AZ a 1965-BEN Kovács Nádasdy BEKÖVETKEZETT Imre alezredes Ferenc Múzeumban ÁRVÍZ ELLENI ndora István az nyugalmazott EMBERFELETTI polgármester árvíz utáni KÜZDELEMRE A kerületi helyreállítás KIÁLLÍTÁST felügyelő, evezésben járatlan, úszni alig A víz pedig elárasztotta a Rába a Sárvári Katasztrófavédelmi EMLÉKEZŐ Kirendeltség egyik MEGNYITJA vezetője PROGRAMOKRA az ZÁRSZÓT az árvíz utáni árvíz utáni helyreállítás MOND helyreállítás egyik vezetője polgári védelmi felügyelője egyik vezetője KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA A VENDÉGEKET KÖSZÖNTI tudó diákokkal akarták kimentetni a jól úszó kacsákat. falut, Óvárt, a cukorgyárat, melletti sertéstelepet, Péntek- ZÁRSZÓT az árvíz MÁJUS utáni 15-ÉN, Horváth PÉNTEKEN. József Kondora Kovács ZÁRSZÓT MOND helyreállítás egyik vezetője István Levente MOND polgármester ezredes rváth József Nádasdy ZÁRSZÓT Ferenc nyugalmazott MOND Múzeum Sárvár, kerületi Várkerület felügyelő, 1. ugalmazott kerületi Kovács ZÁRSZÓT A KIÁLLÍTÁST a Kovács Levente időszaki felügyelő, Sárvári MOND MEGNYITJA Levente ezredes Katasztrófavédelmi ezredes Kirendeltség az kiállítás árvíz megnyitása utáni helyreállítás egyik vezetője Horváth Kovács Levente ezredes árvíz utáni helyreállítás a Nádasdy József a Kovács Sárvári vezetője Levente Katasztrófavédelmi egyik Ferenc ezredes vezetője Múzeumban a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség nyugalmazott ZÁRSZÓT MOND A VENDÉGEKET kerületi KÖSZÖNTI felügyelő, RSZÓT MOND vezetője a Sárvári a Sárvári az árvíz Katasztrófavédelmi Kondora vezetője utáni Kovács István helyreállítás polgármester Levente egyik Kirendeltség ezredes vezetője vács Levente 15. ezredes te vezetője 00 vezetője A árvízvédelmi KIÁLLÍTÁST a Sárvári MEGNYITJA bemutató ZÁRSZÓT MOND Katasztrófavédelmi Kirendeltség árvári s. Katasztrófavédelmi Horváth József árvízvédelmi Kovács a sárvári vezetője Kirendeltség nyugalmazott árvízvédelmi Levente bemutató vár kerületi ezredes parkjában bemutató felügyelő, zetője k a Sárvári az Katasztrófavédelmi utáni helyreállítás egyik vezetője Kirendeltség a árvízvédelmi sárvári árvízvédelmi parkjában bemutató 00 árvízvédelmi bemutató vezetője ZÁRSZÓT A a sárvári BEMUTATÓT vár parkjában MOND KOMMENTÁLJA bemutató vízvédelmi et a bemutató sárvári vár Levente parkjában A BEMUTATÓT - sárvári Kovács a vár KOMMENTÁLJA sárvári Imre parkjában alezredes vár parkjában a A Sárvári BEMUTATÓT Katasztrófavédelmi KOMMENTÁLJA Kirendeltség árvári 15. vár 00 parkjában árvízvédelmi bemutató - vezetője Kovács A BEMUTATÓT a Imre Sárvári a sárvári Kovács vár A alezredes KOMMENTÁLJA BEMUTATÓT Katasztrófavédelmi parkjában Imre alezredes KOMMENTÁLJA Kirendeltség BEMUTATÓT yi KOMMENTÁLJA A BEMUTATÓT KOMMENTÁLJA a Kovács árvízvédelmi Kovács bemutató Imre alezredes Sárvári sárvári polgári Imre Katasztrófavédelmi járási alezredes tanács épülete felügyelője Kirendeltség vács Imre alezredes A BEMUTATÓT a Sárvári olyan most, a sárvári mint egy vár főhadiszállás. parkjában KOMMENTÁLJA Katasztrófavédelmi Kirendeltség ö- A hivatali Kovács szobákban Imre a Sárvári alezredes vezényszavak Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári a Sárvári csattannak, Kovács Katasztrófavédelmi a Imre folyosókon alezredes felügyelője Kirendeltség nehéz katonacsizmák dübögnek. polgári Kirendeltség KOMMENTÁLJA felügyelője árvári Katasztrófavédelmi A polgári BEMUTATÓT Az épület felügyelője körül a Sárvári szovjet a Kovács Sárvári és Katasztrófavédelmi Imre magyar alezredes hidász ala- Kirendeltség lgári, védelmi polgári kulatok felügyelője védelmi felügyelője Víz alatt a Rákóczi utca (Felvétel: Nádasdy Ferenc Múzeum, sarvaranno.hu) a járművei. Sárvári Érkező, Katasztrófavédelmi induló katonák, polgári munkásőrök, védelmi tűzoltók, felügyelője vízügyi Kirendeltség - Nádasdy szakemberek. Ferenc polgári védelmi felügyelője Múzeum Sárvár, Várkerület 1. Fent a borús égen helikopterek kö- Április 23-án reggel 6 órakor é- Nádasdy röznek. Nádasdy Ferenc Nádasdy Múzeum Ferenc Ferenc Múzeum Sárvár, Múzeum Sárvár, Várkerület Sárvár, Várkerület 1. Várkerület A veszély nem sokkal kisebb itt sem, y Ferenc Múzeum mint Nádasdy egy igazi Sárvár, háborús Várkerület frontszakaszon. Ferenc Emberek Múzeum Nádasdy életéről, milliós Sárvár, értékek megmentéséről van szó. Várkerület 1. lt Előbb az életet, az embert! szólt Nádasdy a parancs. Ferenc Múzeum Sárvár, Várkerület a sárvári árvíz 50 éve történt a rábai árvíz Folytatás az 1. oldalról Az 1965-ös rábai árvízzel kapcsolatban dr. Kondora Bálint közgyűlési alelnök azt hangsúlyozta az emlékkonferencián, hogy az 50 évvel ezelőtti eseményeknek hármas üzenete van. A leckét megtanulva, az erőt átmentve és az összefogás erejében bízva kell emlékeznünk. tetőzött Körmendnél a Rába, 24-én reggel 4 órakor 498 cm-rel pedig Sárvárnál. Szentgotthárd, Körmend és Sárvár lakott területeit nem védte töltés. Egy kisebb, deponia jellegű földmű védte Sárvárt a Vadkertnél, de az kevés volt már a város megvédéséhez. Szibler Imréné, Marika néni fiatal anyukaként a cukorgyári városrészben lakott családjával. Jól emlékszik az 50 évvel ezelőtti eseményekre. Elmondta, hogy a tanácstól, hivatalos szervektől nem kaptak figyelmeztetést, hogy meneküljenek. Április 23-án délután már vízszivárgások indultak a talajban, amikor gumicsizmákat kezdtek osztani. hömpölygött az áradat a Rákóczi utcán, elöntötte az ottani házakat és a kórházat is egészen a Nádasdy-várig. Horváth György, a vízügyi igazgatóság nyugalmazott szakaszmérnöke volt ben a sárvári árvízi védekezés irányítója, amelyben nagy segítségükre volt a katonaság és a munkásőrség. A város azon részének kitelepítése, amely elöntésre került, csak akkor kezdődött meg, amikor a víz már a kórház körül 30 cm-es volt. A kritikus helyzetet fokozta, hogy a településre bejutott víz a vasúti töltésnél felduzzadt, és az a veszély állt fent, hogy A Nádasdy-várban szerveztek emlékkonferenciát az 1965-ös árvíz 50. évfordulóján Sárvár újabb részei kerülnek elöntésre. Ezért április 24-én hajnalban a Szombathely Budapest vasúti vonal felrobbantásra került, mivel a töltés túloldalán alacsonyabb volt a víz, és ezután kezdődött meg a lassú apadás. Az árvíz utáni helyreállítás vezetői között sárvári is volt, Horváth József akkor kerületi felügyelőként dolgozott. Mint mondja, iszonyatos munka volt az árvíz után a helyreállítás, hatalmas erőfeszítéseket követelt mindenkitől, de az összefogásnak köszönhetően gyorsan ment a munka. Az áprilisi árvíz hat halálos áldozattal járt, összedőlt közel 100 ház, megrongálódott 1050 ház, közel 1800 családot kellett kiköltöztetni. Tönkrement 28 híd, megrongálódott 68 híd. Elöntésre került mintegy 57 ezer hektárnyi terület. Az 1965-ös árvíz bebizonyította, hogy az árvíz ellen csak ott lehet védekezni, ahol vannak kiépített védművek, ezért jelentős töltésépítésekbe kezdtek az árhullám levonulása után a Nyugat-Dunántúlon, így Sárvár mellett is. Fonyó Roberta

5 facebook.com/tdmsarvar Sárvári Hírlap 5 Új korszak nyílik a ballagó diákok előtt Elballagtak a két középiskola végzősei Április utolsó napján a hagyományoknak megfelelően vettek búcsút a középiskolától a két sárvári intézmény végzős diákjai. A sort délelőtt a tinódisok kezdték, délután pedig a Barabás diákjai ballagtak. A ballagásra a XIX. század vége óta egy korszak lezárásaként tekintünk, mely után új élet vár a felnőttkor küszöbén álló ifjú emberekre: a ballagás tehát egyben a gyermekkor végét és a felnőtté válás kezdetét is jelképezi mindenhol, ahol él ez a szép hagyomány. Sárváron pedig él és virul, s mindkét helyi középiskola életében a tanév egyik legkiemelkedőbb eseményének számít. tetett termeiben eltöltött utolsó osztályfőnöki óra után a várparkba vonult az öt végzős osztály 117 tanulója. A menet öt órakor érkezett meg az ünnepség fő helyszínére, ahol a szülők és a hozzátartozók, valamint a meghívott vendégek várták őket. A Himnusz után beszédek következtek. Először az iskola igazgatója szólt az ünnepeltekhez, majd Máhr Tivadar alpolgármester búcsúzott el tőlük. A végzősök nevében Tóth Kornél, a maradók képviseletében pedig Csonka Bianka útravalóját hallgathatta meg a park közönsége, miközben egy-egy vers színesítette a programot. A hivatalos ünnepség a Szózat akkordjaival zárult, de az ünneplők még azt követően is a parkban maradtak, hogy az idilli környezetben örökítsék meg a tovatűnő pillanatot. rp A Tinód gimnázium ballagási ünnepségén három végzős osztály 99 tanulója sorakozott fel Máhr Tivadar, Kondora István és Lakatné Mester Éva igazgatónő vezetésével vonultak át a Barabás végzősei a várparkba A Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tornatermében április 30-án délelőtt tíz órakor sorakozott fel a három végzős osztály 99 tanulója. Az alsóbb évfolyamok búcsúgondolatait van Warden Franciska 11. évfolyamos tanuló tolmácsolta, az iskola énekkara érzelmi húrókat szólaltatott meg, a kimagasló tanulmányi munkájáért Medvegy Antal-díjjal kitüntetett Vince Kata pedig a végzősök nevében köszönt el az iskolától, egyúttal pedig a gondtalannak mondott gyermekkortól. A köszöntők sorát Hevér Mihályné igazgató beszéde zárta. Az intézmény maturáló diákjai az ünnepség második részében a várudvarra vonultak. Az ódon falak között a város nevében Kondora István polgármester köszöntötte őket, majd a Tinódi emlékmű megkoszorúzása következett a várparkban. Az ebédet már családtagjaik társaságában költhették el az ünnepeltek. Délután a Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola ünnepi díszbe öltöz- Minden ami autó!» Műszaki vizsgáztatás Ft-tól Gumiszerelés, centrírozás Ft-tól Olajcsere Ft-tól Fék- és futómű javítás UNIX autókártyára 10% kedvezmény! «Sürgős a javítás? 24 órán belül megoldjuk!* Ne koptasd a télit! Az Onyx luxus Sárvár, Sárvár, Hunyadi Hunyadi utcában utcában apartmanházban lakások értékesítése 5+8 lakásos 5+8 elkezdődött. lakásos Fektessen társasházban a Gyógy- és Wellnessfürdő a lakások melletti és az értékálló ingatlanba, visszabérlési szerződéssel vagy üzemeltetési elkezdődött! szolgáltatással! a lakások és az üzletek üzletek értékesítése értékesítése Érdeklődni: Érdeklődni: Joó Ákos Joó 06 Ákos 30/ / Akciós nyári gumik már 9999 Ft/db-tól SÁRVÁR SERVICE Sárvár, Szombathelyi út 52. (a volt Opel Szalonban) sarvarservice@invitel.hu Tel.: * Nem minősül ajánlattételnek! Függ a műszaki probléma paraméterétől.

6 6 Sárvári Hírlap Támogatta az ellenzék a településfejlesztési stratégiát Az áprilisi testületi ülés után sajtótájékoztatón ismertették több napirenddel kapcsolatos álláspontjukat az Összefogás képviselői. Németh Zsolt, a Híd a Jövőnkért Egyesület és az MSZP önkormányzati képviselője a környezetvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet módosításának első olvasatáról mondott véleményt. Az avar és a kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályokat már most elfogadhatónak tartják az ellenzéki képviselők. Ellenben a különböző kerti gépek fűnyírók, fűkaszák, lombszívók, sövénynyírók használatáról Sárvár város lakosságától, minél szélesebb körben szeretnénk véleményt kérni. Ezeket a véleményeket kellene összegezni, és a többség akaratát érvényesíteni a rendeletben mondta Németh Zsolt. A szankcionálással kapcsolatban kifejtette, hogy egzakt módon, konkrétan meg kell határozni, hogy mi alapján lehet valakit felelősségre vonni. Szabó Lajos, az Összefogás önkormányzati képviselője szerint az önkormányzati ingatlanok értékesítésekor mérlegelni kell. Meg kell nézni, hogy célszerű-e önkormányzati tulajdonban maradnia, ha mégis értékesítésre kerül, akkor pedig a legjobb áron kell eladni. Az ülésen tárgyalt bányagödör értékesítése kapcsán azt a módosító indítványt vetettük fel, hogy az önkormányzat és a vevő érdekében liciten kellene Németh Zsolt, Szabó Lajos és Skriba Roland a sajtótájékoztatón értékesíteni az ingatlant. Nagyon sajnáljuk, hogy a képviselő-testület többsége ezt az elvet nem tette magáévá. Mi a jövőben is ezt fogjuk képviselni, éppen az eladó és a potenciális vevő védelme érdekében, az átláthatóság biztosítására mondta Szabó Lajos. Skriba Roland, az Összefogás volt önkormányzati képviselőjelöltje Sárvár Integrált Településfejlesztési Stratégiájával kapcsolatban leszögezte, hogy a dokumentum jól mutatja a Posta térrel kapcsolatos kritikáik jogosságát, hogy nem szabad kizárólag saját erőből finanszírozni olyan beruházásokat, amelyek pályázatból is megvalósíthatóak. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia szakmailag jól összerakott, az egymásra épülő elemei tökéletesen szolgálják Sárvár város jövőbeni fejlődését. Bizonytalanságait csak az okozza, hogy az európai uniós pályázatokat még nem fogadták el hangsúlyozta Skriba Roland. Fonyó Közgyűlésen értékelték a tavalyi évet Németh Zsolt, a Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke elmondta, hogy szervezetük közgyűlés keretében lezárta évi tevékenységét, és egyhangú döntéssel sikeresnek értékelték a tavalyi évet, továbbá meghatározták az új feladatokat. Sikeresnek ítéljük meg egyesületünk tavalyi tevékenységét és az Összefogást, mert ugyan kompromisszumokat is kellett kötnünk, de a választás eredményeképpen a Híd a Jövőnkért Egyesület egyik tagja önálló önkormányzati státuszba kerülhetett hangsúlyozta Németh Zsolt elnök, és hozzátette, az egyesület a ciklus felénél és a végén körzetenként térképeket készít majd arról, hogy milyen fejlesztések tudtak megvalósulni, hogy a város képes-e egy folyamatos, dinamikus fejlődésre. Szabó Richárd társadalmi kapcsolatokért felelős vezető leszögezte, a Híd a Jövőnkért Egyesület elmúlt tízéves története bebizonyította, hogy a szervezetnek van létjogosultsága Sárváron. Fő célkitűzésük továbbra is Sárvár város fejlődésének támogatása. Az egyesület életében volt egy olyan időszak, amikor sötét tudomásul vesszük, az árulást azonban nem tudjuk elfogadni. De már túlléptünk ezen a kritikus időszakon, és újult erővel fordulunk a jövő felé szögezte le Szabó Richárd. YUMEIHO ÚJ MASSZÁZSFORMA SÁRVÁRON! A keleti gyógyászat szerint a gerinc az alapja mindennek. A yumeiho masszázs egy terápiás rendszert foglal magába. A hagyományos masszázsoktól eltérő mélymasszázs, amely nyomó-gyúró, görgető, kiropraktikai elemeket is tartalmaz. A kezelés az egész testre kiterjed, melyet a ruhában a tatamin elhelyezkedő vendégen végez a masszőr. (A masszázsról bővebb információ: Próbálja ki ezt az új masszázsformát Őri Istvánnál, aki 9 év szakmai tapasztalattal és mesterfokozatú japán diplomával, licenc engedéllyel rendelkezik! SZÜLETÉSNAPRA, NÉVNAPRA AJÁNDÉKUTALVÁNY KAPHATÓ! Hívja a +3670/ as telefonszámot. (18 óra után) Szabó Richárd és Németh Zsolt, a Híd a Jövőnkért Egyesület vezetői felhő jelent meg felettünk. Az önkormányzati választás sikere hozta ezt el, mert a választás utáni időszakban az addig egyeduralkodó hatalom a sikert szállító társunkat olyan helyzetbe hozta, hogy le kellett mondania hitvallásáról. A történtek elemzését követően, viselkedését A Híd egyesület a további években a fiatal értelmiségiek, a mikro-, kis- és középvállalkozások bevonásával szeretné terveit megvalósítani. A 2019-es önkormányzati választáson saját bázisuk alapján akarják megméretni magukat. -fr-

7 facebook.com/tdmsarvar Sárvári Hírlap 7 Sárváron is fejleszti hálózatát az Invitel Az Invitel hálózatfejlesztési programjának keretében hamarosan Sárváron is újabb körzetekbe juttatja el a szélessávú technológiát. A fejlesztéseknek köszönhetően a háztartások többsége számára elérhetővé válnak olyan szolgáltatások is, mint a nagy sebességű internet, és a digitális, interaktív tévészolgáltatás, továbbá számos HD csatorna kínálatából válogathatnak, és személyre is szabhatják a tévékínálatot. Az Invitelnél folyamatosan fejlesztjük hálózatunkat, hogy minél több háztartás vehesse igénybe a szélessávú technológiát és magas színvonalú megoldásainkat. Szolgáltatási területünk kiemelt települései közé tartozik Sárvár is, ahol mostantól még több lakos élvezheti színes csatornaválasztékunkat, valamint a gyors internet előnyeit mondta Jeszenszky Zsolt, a vállalat regionális vezetője. Az Invitel csatornakínálata többek közt 19 sportcsatornát, továbbá 26 HD adót is magában foglal, ráadásul az Alap, Családi vagy Extra csomagok saját ízlés szerint tematikus minicsomagokkal, valamint extra szolgáltatásokkal is bővíthetők. Így a család minden tagja megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő műsort. Az Invitel munkatársai az Invitel Pontokban vagy a 1288-as számon készséggel tájékoztatják a gyors internet és a digitális tévészolgáltatás iránt érdeklődőket arról, hogy lakóhelyükön elérhetők-e már az új szolgáltatások. Az új Színvilág csomagokról is örömmel nyújtanak felvilágosítást, hogy minél többen élhessenek a tévé-, internetés telefonajánlatokra vonatkozó bevezető akcióval. Tájékozódni természetesen a oldalon is lehet, új ügyfeleink a kiválasztott, személyre szabott szolgáltatásokat itt is megrendelhetik. Az Invitel munkatársai az Invitel Pontokban vagy a 1288-as számon készséggel tájékoztatják a gyors internet és a digitális tévészolgáltatás iránt érdeklődőket arról, Jeszenszky Zsolt, az Invitel regionális vezetője hogy lakóhelyükön elérhetők-e már az új szolgáltatások. Tájékozódni természetesen a oldalon is lehet, új ügyfeleink a kiválasztott, személyre szabott szolgáltatásokat itt is megrendelhetik. *2015. május 4-étől érhető el az Invitel kínálatában. Most mindent beleadtunk! Digitális tévé, internet és telefon együtt, három hónapig havi 1190 Ft-ért 3 hónapig az összes tévécsatornánkkal Válaszd új kétéves lakossági szerződéssel bármely digitális Színvilág csomagunkat, és nemcsak a három szolgáltatást kapod meg az első három hónapban havi 1190 Ft-ért, hanem a legtöbb filmcsatornánkat és az összes nálad elérhető tévécsatornánkat is! A negyedik hónaptól a Színvilág csomagodhoz tartozó teljes havi díj és csatornacsomag lép életbe. Az elérhető ajánlatokról érdeklődj a legközelebbi Invitel Pontban, a 1288-as telefonszámon vagy az invitel.hu oldalon. Invitel Pont: Sárvár, Batthyány u. 17. Értékesítőnk: Czeglédiné Pupp Teodóra Tel.: Az ajánlat május 4-étől visszavonásig érvényes, az Invitel szolgáltatási területén, digitális tévé- és legalább még egy szolgáltatást egyben tartalmazó Színvilág csomagra előfizető, új lakossági ügyfelek számára. Az előfizetői jogviszony határozott időn belüli felmondása esetén az előfizetőt az ÁSZF szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli. A díjak az áfát tartalmazzák A IN_ _Majusi_TVC_SarvariHirlap_188x134_v2.indd 1 4/28/15 4:56 PM

8 8 Sárvári Hírlap A Szent Lász Néked ajánljuk, Szűzanyánk, a legszebb hónap alkonyát. Májusban minden este kor Lorettói litániát éneklünk a Boldogasszonyhoz. Május 9-én, szombaton 8.30-tól a gárdonyisok, 9.00-től 9.30-ig a nádasdysok elsőgyónása. Május 10-én, vasárnap a 8.30-as szentmisén az állami iskolás 3. osztályosok elsőáldozásukat ünneplik. Május 17-én a hegyi kápolnában is lesz szentmise 9.30-kor. Kérjük az adóbevallást készítő híveinket, hogy az idén is tegyék meg hitvalló 1%-os nyilatkozatukat munkahelyükön vagy közvetlenül. Ezzel az országos egyházi kiadásokat támogatják. A helyi egyházfenntartási adó a nettó jövedelem 0,5, azaz fél %-a, amelyet a plébánián de. 9 és 12 óra között lehet rendezni. Szent Miklós Szent László Plébánia Szent Miklós Plébánia Májusban minden hétköznap este 18 órakor Lorettói litániát éneklünk a Boldogasszony tiszteletére. Vasárnap a májusi litánia délután 16 órakor kezdődik a Sári templomban. A következő kézműves foglalkozások május 16-án és május 30-án, szombaton lesznek a plébánia közösségi termében. Gitáros szentmisék május 16-án és május 30-án, szombaton este órakor kezdődnek. Az elsőáldozók templomi gyakorlásai május 8-án és 15-én, pénteken délután 17 órakor folytatódnak. Május 11-én, hétfőn Boldog Salkaházi Sárát ünnepli az Egyház. Május 13-án, szerdán az esti szentmisén a Fatimai Szűzanya közbenjárásával imádkozunk. Május 22-én, pénteken délután 16 órától lesz az elsőáldozók, szüleik és rokonságuk gyóntatása. Vendég atya is gyóntat ezen alkalommal. Ősi templomunkban május 24-én, pünkösdvasárnap délelőtt 10 órakor lesz 40 harmadik osztályos gyermek elsőáldozási ünnepe. Minden Sárváron és környékén élő érdeklődő jó szándékú embernek szerető figyelmébe ajánlom a Sári plébánia internetes honlapját www. sarvarsari.hu és a Mária Rádió értéket közvetítő műsorait FM A SÁRVÁRI EV Evangélikus Egyházközség Nőegylet: Május 12-én, kedden 17 órától a Nőegylet havi összejövetelére kerül sor gyülekezeti termünkben. Mennybemenetel: Május 14-én, csütörtökön 18 órától tartjuk templomunkban, mennybemenetel ünnepi istentiszteletét. Pünkösd ünnepe: Május 24-én, vasárnap 9.30 órai kezdettel tartjuk Pünkösd I. ünnepi istentiszteletünket az énekkar szolgálatával és úrvacsora közösséggel. Május 25-én, hétfőn 9.30 órai kezdettel tartjuk ismét sárvári istentiszteletünket, 11 órától pedig Rábapatyon lesz ünnepi istentisztelet úrvacsora vétel lehetőségével. Brassói testvérgyülekezeti látogatás: Június között, 7 nap/6 éjszaka időre erdélyi körútra indulunk. Első nap Csernakeresztúrig megyünk, második nap a Vajdahunyad várat látogatjuk meg, a 3-5. napot brassói testvérgyülekezetünkben töltjük, a 6. napon Kolozsvárral ismerkedünk, és a 7. napon érkezünk haza. A részvételi díj Ft. A jelentkezéseket és befizetéseket május 15-ig kérjük megtenni! Nyári gyermek és ifjúsági tábor: Július között a parókia helyiségeiben és a környéken való kirándulásokkal, Mózes első könyve alapján tematikus zenei tábort szervezünk. Ezen a tavalyi amerikai musical magyar fordítását tanuljuk. A záró napon pedig a gyülekezeti kórussal együtt adjuk elő. Részvételi díj étkeztetésekkel, utazásokkal: Ft/fő. Jelentkezni a hitoktatóknál és a Lelkészi Hivatalban lehet. Református Egyházközség Vasárnaponként 10 órától istentiszteletet és ezzel egy időben gyermek-istentiszteletet tartunk. Május 10-én, vasárnap délután 3 órakor az Egyházzene Vasárnapja alkalmából tartott istentiszteleten veszünk részt Kercaszomoron. Gyülekezeti honlapcíme: www. refdunantul.hu/lap/refsarvar Baptista Egyházközség Minden vasárnap 16 órai kezdettel tartunk istentiszteletet, amelyre szeretettel várunk továbbra is minden érdeklődőt. A weblapunkon is tájékozódhatnak a gyülekezetünk életéről és működéséről. Webcím: weebly. com/ Teaklubot tartunk vasárnaponként ig az istentisztelet helyszínén, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

9 facebook.com/tdmsarvar Kórustalálkozó tavaszi hangulatban Tavaszköszöntő hangverseny várta az érdeklődőket április 24-én a gimnázium dísztermében. A délután folyamán négy kórus lépett fel. A közönséget és a fellépőket Szélesi Attila, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója köszöntötte. Több évre visszatekintő hagyomány folytatódott ezen a szép áprilisi délutánon, melynek keretében lelkes kórusok tiszta hangja csendült fel megszokott helyszínen, a gimnázium Medvegy Antal dísztermében. Tavaszköszöntő volt a hangverseny címe, ami annyit jelentett, hogy a Nádasdy iskola, a gimnázium kórusa, a Pedagógus Női Kar, vendégként pedig a Lendvai I-es számú Kéttannyelvű Általános Iskola kórusai léptek fel, együtt Az elmúlt hét végén végre felébredt hosszú téli álmából a sárvári Kossuth tér. Szombaton délután táncos produkciók váltották egymást a mobil színpadon, melyet népes nézősereg ölelt körül. A kétnapos, vagyis április utolsó hétvégéjét magába foglaló sportünnephez kötődő kísérőprogram bizony már nem sorolható az újkeletű kezdeményezések közé. A táncművészetek legnagyobb ünnepe, a tánc világnapja, amelyről több mint 30 éve minden évben április 29-én emlékeznek meg, Sárváron immár ötödik alkalommal vonzotta a város szívébe a különböző táncműfajok művelőit és az érdeklődő közönséget. A klaszszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján a világ mindenféle táncát megünneplik, melynek egyik fő célja e művészeti ág népszerűsítése. Utóbbi helyben nagyon jól sikerült, hisz a fő szervezők egy rendezvényt megelőző baráti csevely kellős közepette adtak hangot örömüknek azzal kapcsolatban, hogy korábban maguk sem gondolták volna, hogy ennyi éven keresztül fenn tudják tartani az érdeklődést örvendeztették meg a város zeneszerető közönségét tudtuk meg Hallerné Horváth Márta Sárvári Hírlap 9 A lendvai gyermekkórus fellépése a Tavaszköszöntő hangversenyen karnagytól. A repertoárban természetesen nagyrészt az évszakhoz illő dallamok kaptak helyet. A lendvai testvérintézményhez egyébként 15 éves kapcsolat fűzi a nádasdysokat, akik minden évben elutaznak hozzájuk. Legutóbb áprilisban jártak náluk, Ptujba is ellátogattak, ahol egy kiállítást tekintettek meg, majd a lendvai iskolában adtak közös hangversenyt. A lendvaiak erre az április végi hétvégére időzítették a viszontlátogatást. Tanja Vajda, az énekkar vezetője elmondta, hogy munka és hobbi is egyben számára, valamint a kórustagok számára az éneklés. A próbákon és a fellépések során mindenki szívvel-lélekkel teszi a dolgát. Sárváron két énekkarral, az ifjúsági és a gyermekkórussal léptek fel, mindkét csoport nép- és műdalokkal lepte meg a publikumot. Egyébként Tanja Vajda szerint is gyümölcsöző az együttműködés, kiváló a kapcsolat a sárváriakkal. A zene egyetemes nyelve, a közös éneklés ugyanis összehozza a kultúrákat, s ha már összehozta őket, akkor abban is segít, hogy együtt is maradjanak erpé A táncosok és a közönség együtt ünnepeltek a Kossuth téren mondta Kondora Bálint, az egyik szervező. Az ötlet egyébkent onnan eredeztethető, hogy ha már egyszer ilyenkor van a sárvári sportnap, s a tánc is mozgás, kvázi sport, akkor mirt ne lehetne összekötni a kettőt? Összehívták hát azokat a sárvári csoportokat, melyek ezen a területen tevékenykednek, hisz mindenkinek jó, ha egy kötetlen hangulatú délután keretében meg tudják mutatni magukat. Így lépett fel idén is a Stop and Go, a Senior Néptáncegyüttes, a Crazy Legs Dance School, a mazsorettek, a Cerah Hastánc Együttes, a vendég pedig a celldömölki illetőségű Rose Dance Team volt. A program újításaként tekinthetünk arra a kezdeményezésre, melynek lényege, hogy minden csoportból egy-egy fő részesül A Stop and Go táncosainak produkciója a tánc világnapján az Év Táncosa elismerésben, a csoporttagok szavazata alapján. A jó hangulat nélkülözhetetlen része persze a lelkes közönség, no meg az ideális helyszín, s egyéb, segítő körülmény. Szerencsére idén sem volt hiány egyikben sem. Megtelt a tér, kiváló volt a hangulat, igazi majális-jellegű összejövetel részese lehetett midenki, aki ezt az időtöltést választotta ezen a szombat délutánon. Az előző évekhez hasonlóan az idei program is színvonalas, izgalmas és érdekes produkciókkal örvendeztette meg a nagyérdeműt, érdemes volt tehát a Kossuth térre látogatni, s a táncosokkal együtt ünnepelni. cz Benkő Sándor fotográfus kiállítása a Galeria Arcisban A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait május 10-én (vasárnap) 11 órára, a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Benkő Sándor fotográfus A halálban leltek békére A Nagy Háború áldozatainak emlékhelyei Olaszországban és Szlovéniában című fotókiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond Kondora István polgármester. A kiállítást megnyitja Kozma Gábor közíró. A kiállítás megtekinthető június 1-jéig, naponta óráig. A kiállításon ifj. Béky Albert gyűjteményéből válogatott I. világháborús fegyverek, tárgyi emlékek is láthatók.

10 10 Sárvári Hírlap Tisztelt lakossági Ingatlanhasználó! Az építési-bontási hulladékot (törmeléket) a lakossági ingatlanhasználó évben minden hónap utolsó péntekén, MÁJUS HÓNAPBAN MÁJUS 29-ÉN, PÉNTEKEN órától óráig a Kemény István u. 1. szám előtt (Lafuma után) elhelyezett konténerekhez maga elszállíthatja, és ott 1 m 3 /háztartás/év mennyiségben díjmentesen elhelyezheti, amennyiben tartozása nem áll fenn. SÁRVÁR DÍJMENTES LA- KOSSÁGI LOMTALANÍTÁS sfehérváron! ÉV MÁJUS, JÚNIUS t év alatt MÁJUS 8! 28- ÁN (CSÜTÖRTÖmárcius 4. egyedül? KÖN): Ágfalva u., s módon. A sok Akácfa ezer kétnyelvű u., Alsógyep felan sebességgel, ahogy magyarul beszé- március 4. ÁPRILIS egkap a tanuló, u., megfelelő Bártfa szókincset, u., Csallóköz elsajátításához. SZERDA t, CD-ket a kiejtés április 1. u., Damjanich J. március 4. március 11. a nyelvek tanulását, u., Eperjes és már az u., érettséal rendelkezni. fa Kevés u., szabadidőmben Ikervári u., Hárs- március 4. április 8. SZERDA, hogy mások is megismerjék és ők is március 11. y személyesen is Isaszeg találkozhatnak u., Katalin velem u., Kazinczy F. u., március 11. i sikeres nyelvvizsgát kívánunk! Jókai M. u., Katona március 18. április 15. SZERDA március 11. vnyelvtan.hu J. u., Komárom u., ganyaggal együtt Ft, március 18. Munkácsy M. u., Nefelejcs u., Sársziget u., Székely u., Szombathelyi u., Tulipán u., Újmajor, Ungvár u., Világos u JÚNUS 25-ÉN (CSÜ- TÖRTÖKÖN): Tilosalja u., Kertekalja u., Magyari u., Tinódi L. S. u., Erdély u., Bocskai I. u., Kinizsi P. u., Nagyvárad u., Bercsényi u., Nádasdy F. u., Március 15. u., Baross G. u., Arany J. u., Tomori P. u., Mikes K. u., Kassa u., Budai N. A. u., Tompa M. u. Kérjük a lomnak minősülő Sárvár szelektív hulladék gyűjtési rend március, április hulladékot a lomtalanítás napján reggel Sárvár szelektív 6 óráig hulladék a gyűjtési közterületre rend március, szíveskedjenek kihelyezni. április ÁPRILIS Sárvár szelektív hulladék gyűjtési rend március, április MÁRCIUS A díjmentes lomtalanítási alkalmon túl társaságunk lehetőséget biztosít díjköteles lomtalanítás igénybevételére is, mely során a díjköteles lomtalanítás időpontját, módját társaságunkkal telefonon a telefonszámon kell egyeztetni. A díjköteles lomtalanítás díja: 2600 Ft/m 3 +Áfa, minimális mennyiség 1 m 3. Közkívánatra lakossági házhoz menő növényi eredetű biológiailag lebomló díjmentes hulladékgyűjtés Sárvár családi házas ingatlanainál. A gyűjtés igénybevételéhez szükséges 60 ÜVEG 1-ES KÖRZET: literes előnyomott gyűjtőzsák Azon utcák, ahol a kommunális hulladék gyűjtése HÉTFŐI, vagy CSÜTÖRTÖKI napon történik. Azon utcák, ahol a kommunális hulladék gyűjtése MÁRCIUS ÁPRILIS ÜVEG 1-ES KÖRZET: Sárvár SÁRVÁR szelektív SÁRVÁR HULLADÉK GYŰJTÉSI hulladékgyűjtési HULLADÉK REND GYŰJTÉSI 2015 MÁJUS, REND JÚNIUS 2015 MÁJUS, JÚNIUSrend HÉTFŐI, május, vagy CSÜTÖRTÖKI június napon történik. Sárvár szelektív hulladék gyűjtési rend március, április társaságunk ügyfélszolgálatán 21 db/háztartás/év mennyiségben féléves bontásban díjmentesen vehető át feltéve, hogy az ingatlanhasználónak tartozása nem áll fenn, vagy azt igényléskor megfizeti. A kertvárosi városrészben már kihelyezett biokukák továbbra is használatban maradnak, aki biokukával rendelkezik díjmentes gyűjtőzsák igénybevételére nem jogosult. A fentieken túl felmerülő biológiailag lebomló hulladék gyűjtésére vonatkozó igény esetén, a gyűjtés SÁRVÁR HULLADÉK GYŰJTÉSI REND ÁPRILIS, MÁJUS Azon utcák, ahol a kommunális hulladék gyűjtése SZERDA MÁRCIUS április 1. SZERDA ÁPRILIS ÜVEG 1-ES KÖRZET: Azon HÉTFŐI, Azon utcák, vagy utcák, ahol CSÜTÖRTÖKI ahol Azon a kommunális utcák, a kommunális napon ahol hulladék történik. a hulladék kommunális gyűjtése hulladék HÉTFŐI, gyűjtése HÉTFŐI, MÁJUS MÁJUS JÚNIUS JÚNIUS ÜVEG 1-ES KÖRZET: ÜVEG 1-ES KÖRZET: gyűjtése ÜVEG 1-ES MÁJUS ÜVEG 1-ES Azon utcák, ahol a kommunális hulladék gyűjtés ÜVEG ÜVEG 1-ES 2-ES KÖRZET: KÖRZET: Azon vagy utcák, CSÜTÖRTÖKI ahol a kommunális vagy CSÜTÖRTÖKI napon hulladék történik. napon gyűjtése történik. vagy KEDDI, CSÜTÖRTÖKI vagy PÉNTEKI napon napon történik. történik. SZERDA MÁRCIUS április 1. SZERDA ÁPRILIS ÜVEG 1-ES KÖRZET: HÉTFŐI, vagy CSÜTÖRTÖKI napon történik. május 6. május SZERDA 6. SZERDA BIO BIO június 3. június SZERDA 3. SZERDA BIO BIO Azon utcák, ahol a kommunális hulladék gyűjtése ÜVEG 1-ES ÜVEG 1-ES ÜVEG 2-ES KÖRZET: Azon utcák, ahol Azon a kommunális utcák, ahol a hulladék kommunális gyűjtése hulladék KEDDI, gyűjtése KEDDI, ÜVEG 2-ES KÖRZET: ÜVEG 2-ES KÖRZET: SZERDA május 6. április SZERDA 1. SZERDA BIO zsák, kuka KEDDI, Azon utcák, vagy vagy PÉNTEKI PÉNTEKI ahol a vagy napon napon PÉNTEKI történik. történik. napon történik. ÜVEG 1-ES ÜVEG 2-ES KÖRZET: Azon utcák, ahol a kommunális hulladék gyűjtése SZERDA BIO ÜVEG zsák, 1-ES kuka április 8. SZERDA BIO ÜVEG zsák, 1-ES kuka ÜVEG 2-ES KÖRZET: vagy PÉNTEKI napon történik. május 13. május SZERDA 13. SZERDA június április június SZERDA 10. SZERDA NÖVÉNYI KEDDI, vagy EREDETŰ PÉNTEKI BIOLÓGIAILAG napon történik. LEBOMLÓ zsák, kuka: NÖVÉNYI EREDETŰ NÖVÉNYI BIOLÓGIAILAG EREDETŰ BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ LEBOMLÓ ÜVEG 2-ES ÜVEG 2-ES ÜVEG 2-ES ÜVEG 2-ESBIO zsák, kuka: BIO Azon zsák, utcák, kuka: ahol a kommunális hulladék gyűjtése HULLADÉK GYŰJTÉSE BIO zsák, SZERDA kukabio ÜVEG zsák, 1-ES kuka május 13. április SZERDA 8. SZERDA BIO ÜVEG zsák, 1-ES kuka ÜVEG 2-ES KÖRZET: HULLADÉK GYŰJTÉSE HULLADÉK GYŰJTÉSE NÖVÉNYI KEDDI, vagy EREDETŰ PÉNTEKI BIOLÓGIAILAG napon történik. LEBOMLÓ ÜVEG 2-ES BIO zsák, kuka: NÖVÉNYI EREDETŰ BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ május 20. május SZERDA 20. SZERDA BIO BIO június 17. június SZERDA 17. SZERDA BIO BIO BIO zsák, kuka: HULLADÉK GYŰJTÉSE SZERDA BIO zsák, kuka április 8. SZERDA BIO zsák, kuka HULLADÉK GYŰJTÉSE : : CSOMAGOLÁSI CSOMAGOLÁSI HULLADÉK GYŰJTÉSE HULLADÉK GYŰJTÉSE NÖVÉNYI EREDETŰ BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ SZERDA április 15. SZERDA május 20. SZERDA BIO zsák, kuka BIO zsák, kuka: SZERDA BIO ÜVEG 2-ES zsák, kuka április 8. SZERDA BIO zsák, kuka HULLADÉK GYŰJTÉSE május 27. május SZERDA 27. SZERDA ÜVEG 2-ES június 24. június SZERDA 24. ÜVEG SZERDA 2-ES : CSOMAGOLÁSI HULLADÉK NÖVÉNYI EREDETŰ BIOLÓGIAILAG GYŰJTÉSE LEBOMLÓ SZERDA ÜVEG 1-ES ÜVEG 1-ES április 15. SZERDA ÜVEG 1-ES ÜVEG 1-ES BIO zsák, kuka: BIO zsák, kuka HULLADÉK GYŰJTÉSE óra költségeinek felel meg. április 22. SZERDA ÜVEG 2-ES május 27. SZERDA ÜVEG 2-ES : CSOMAGOLÁSI HULLADÉK GYŰJTÉSE osz, spanyol, portugál, holland, svéd, március 18. SZERDA április 15. SZERDA BIO zsák, kuka ÁG ÜVEG 1-ES ÁG: ÁG, METSZÉSI NYESEDÉK GYŰJTÉSE (ág max. ok megtekinthetők és megvásárolhatók március 25. SZERDA BIO ÜVEG zsák, 2-ES kuka április 22. SZERDA ÜVEG 2-ES : 5 CSOMAGOLÁSI cm átmérőig, max. HULLADÉK 1 m hosszúságúra GYŰJTÉSE vágva, és Házában március 18. április 15. SZERDA SZERDA BIO zsák, kuka összekötözve helyezhető ki) ÁG ÁG: április 29. SZERDA ÁG, METSZÉSI NYESEDÉK GYŰJTÉSE (ág ájus 30-án TE március 25. IS SZERDA BIO ÜVEG zsák, LEHETSZ 2-ES kuka április 22. SZERDA ÜVEG 2-ES NYELVZSENI! : CSOMAGOLÁSI HULLADÉK GYŰJTÉSE ÜVEG 1-ES BIO zsák, kuka max. 5 cm átmérőig, max. 1 m hosszúságúra terem. ÁG ÁG: vágva, ÁG, METSZÉSI összekötözve NYESEDÉK helyezhető GYŰJTÉSE ki) március 25. SZERDA BIO zsák, kuka április 22. SZERDA (ág turális EGY MÓDSZER, HÁROM április 29. SZERDA BIO LÁNY zsák, kuka 32 NYELVVIZSGA! max. 5 cm átmérőig, max. 1 m hosszúságúra ÁG ÁG: r 5. ) ÜVEG 1-ES vágva, ÁG, METSZÉSI összekötözve NYESEDÉK helyezhető GYŰJTÉSE ki) (ág március 25. SZERDA BIO zsák, kuka április 22. SZERDA us 31-én info: Hudi Tibor max. 5 cm átmérőig, max. 1 m hosszúságúra terem. tel.: Amikor 0630 / Virág, Zsófi és Blanka né- A tananyag április 29. kidolgozója SZERDA ÁGGaál Ottó ÁG: vágva, ÁG, METSZÉSI összekötözve NYESEDÉK helyezhető GYŰJTÉSE ki) (ág 27 nyelvvizsgájával a ÜVEG nyelvtanulás 1-ES április 29. SZERDA max. 5 cm átmérőig, max. 1 m hosszúságúra egyéni bajnoka Magyarországon. Há- vágva, összekötözve helyezhető ki) ÜVEG 1-ES április 29. SZERDA hány éve a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelvet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bizonyítványuk. Életük nagy felfedezésének érzik a módszerrel való megismerkedést. Azóta ugyanis Virág kilenc, Blanka pedig tizenhárom nyelvből szerzett középfokú nyelvvizsgát. Zsófi pedig 18 éves kreatív nyelvtanuló, negyedikes gimnazistaként már tíz nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítménye korosztályában egyedülálló. Könnyedén, három-négyhavonta tettek középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez kizárólag a Kreatív Tananyagot használták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a középfokú nyelvvizsga hiánya miatt a végzősök fele nem veheti át diplomáját! rom dolog, amiért érdemes ezzel a tananyaggal tanulni: ÜVEG 1-ES 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű mondatrész, mondat és a hanganyag megtanít beszélni tanári segítség nélkül. 2. A könyv tartalmazza a középfokú nyelvvizsga nyelvi anyagát ezt a lányok eredményei is bizonyítják. 3. Kiváló módszer újrakezdésre, szinten tartásra, sőt újra elővéve bármikor felfrissíthetjük vele nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene iratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. További információ az alábbi honlapon található, illetve az előadáson, ahol elmondjuk a titkot, hogyan lehet minden olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki valóban komolyan gondolja, hogy elsajátít egy idegen nyelvet. igénybevételéhez szükséges 60 literes előnyomott gyűjtőzsák társaságunk ügyfélszolgálatán 75 Ft/db+Áfa áron, minimum 5 db-os kiszerelésben vásárolható meg. Hudi Tibor (06-30/ ) Gaál Ottó nagy sikerű tankönyveinek bemutatója Szombathelyen és Sárváron! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG, OROSZ, PORTUGÁL, HOLLAND, ESZPERANTÓ, HORVÁT tananyagok megtekinthetők és Ft-os egységáron megvásárolhatók: SÁRVÁRON, a Nádasdy-vár Művelődési Központban (Várkerület 1.) május 16-án (szombat) óráig. SZOMBATHELYEN, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (MMIK, Ady tér 5.) május 19-én (kedd) és május 26-án (kedd) óráig. (102-es terem)

11 facebook.com/tdmsarvar Az ízélményt Önnek tartogatjuk, engedje magát meglepni! Sárvári Hírlap 11 Kepes András és Kondor János a Danubius Hotelben Folytatódott a megnyitásának harmincadik évfordulóját ünneplő Danubius Health Spa Resort Sárvár születésnapi rendezvénysorozata. Kepes András hozta el Eszkimó puszi című estjét a népszerű Danubius Pódiumra, és Kondor János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás. Kepes András idén lesz 67 esztendős, ám a korábban a legsármosabb médiaszemélyiségnek is megválasztott egykori televíziós, ma is fiatalos, energikus, amiben véleménye szerint az is közrejátszik, hogy legkisebb gyermeke, Lukács, még csak négy esztendős. Kepes általános és középiskolai tanulmányait három földrészen, három nyelven, kilenc iskolában végezte, Budapesten, Bejrútban, illetve Buenos Airesben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyaresztétika szakos diplomát, majd posztgraduális tanulmányokat Vasárnap is nyitva vagyunk! folytatott az Amerikai Egyesült Államokban. Első cikkei 17 éves korában jelentek meg, az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió gyakornoka, munkatársa, majd rovatvezetője lett. Külsősként dolgozott A hét című televíziós műsorban, majd a Stúdió 80 című kulturális magazin egyik alapítója volt. Az ő nevéhez fűződött az Apropó című riportdokumentumfilm-sorozat, és a Desszert című beszélgetős műsor, majd Kepes címmel készített műsort a TV2-n ben ismét a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel Oázis című sorozatával. Ezt követően az RTL Klubon volt látható a Könyv-jelző, a Desszert, majd a Világfalu című műsoraival ban Különös történetek című sorozatával tért vissza az MTVbe. Hat esztendeje viszont eltűnt Kepes András felidézte Világfalu című műsorának legizgalmasabb pillanatait a televíziós képernyőkről, ahogy mondta, a megváltozott televíziós szokások között nem kíván műsort készíteni, inkább tanít és ír. Vasárnapi ebéd Pünkösd vasárnapi ebéd Gyereknap (Részletek a következő számban!) A Danibius Pódiumra a korábbi televíziós műsorára, a Világfalura épülő, Eszkimó puszi című estjét mutatta be. A vetítéssel színesített előadás egyrészt felidézte a sorozat legszórakoztatóbb részeit, a felvételekből kimaradt izgalmas történeteket, különös tekintettel férfi és nő kapcsolatára a különböző kultúrákban. Emellett a szerző-riporter a műsorhoz fűződő személyes élményeit is megosztotta a szépszámú közönséggel. A harmincéves születésnapi ünnepségsorozat részeként április közepétől június elejéig Kondor János festőművész mini tárlata látható a Danubius Hotel gyógyászatának aulájában. A tizenegy olaj-, illetve pasztelltechnikával készített alkotásból álló válogatás a Tájszeletek címet kapta. A művész elmondta, hogy a kiállított képek nem hagyományos természetelvű térábrázolások, > sokkal inkább a korábban átélt élményei által inspirált alkotások. Egy részüket az írországi Moher-sziklák ihlették, míg a Kondor János festőművész alkotásai június elejéig láthatóak a Danubius Hotelben (Fotó: lathatatlansarvar.hu) többi, expresszív pasztellkép a Vibrálás és tükröződés összefoglaló címet kapta. Kondor János elárulta azt is, hogy kapcsolata a Danubius Hotellel nem új keletű: közel harminc évvel ezelőtt, a nyitást követően, a művelődési központ munkatársaként Markó Péterrel együtt több kiállítást Horváth János, Rákos József, Brenner Sajdik közös karikatúrák rendeztek, sőt neki magának is volt már korábban válogatás tárlata itt. Kondor János tárlata után Szarka Fedor Guido grafikus művész, majd Höbér Szabolcs amatőr fotós kiállítása lesz látható a Danubius jubileumi rendezvénysorozatának keretében. -Csonka- Bisztró A hirdetés leadásakor 20% kedvezményt biztosítunk Önnek meleg étel fogyasztása esetén! BISTRORANTE Rábapaty, Széchenyi u. 3. Dr. Lupo cipőbolt területén Információ, asztalfoglalás: 30/ Nyitva tartás: Hétfő Szombat: 9:00-20:00 Vasárnap: 11:00-18:00 bistrorante84@gmail.com

12 Sarvari_Hirlap_92x134mm.ai 1 4/29/15 10:13 AM 12 Sárvári Hírlap C M Y CM MY CY CMY K Napközis táborok a Sárvári Fürdőben és a Kalandparkban Úszótábor Napi két úszásoktatás, kézműveskedés, vidám fürdőzés, kalandpark. Időpontok: 5-7 éves korig: jún. 29 júl. 3.; júl ; júl éves kortól: júl ; aug Ára: Ft/fő/hét (napi két étkezéssel). SZÉP Kártyával is fizethető. Jelentkezés és bővebb info: uszoiskola@sarvarfurdo.hu; Tel.: 20/ Kalóztábor 6-10 éves gyermekeknek. Fürdőzés, vizes játékok, izgalmas programok. Időpontok: jún ; júl ; júl ; aug. 3 7.; aug Ára: Ft/fő/hét (napi 2 étkezéssel). Gézengúz tábor 8-12 éves kis Gézengúzoknak. Kötélpályázás, fürdőzés, íjászat, fa- és falmászás, valamint sok-sok izgalmas program. Időpontok: jún. 29 júl. 3.; júl ; júl ; júl ; aug Ára: Ft/fő/hét (napi 2 étkezéssel). Jelentkezés és bővebb információ: 95/ ; thermal@sarvarfurdo.hu

13 facebook.com/tdmsarvar Sárvári Hírlap 13 A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait május 9-én 15 órára a sárvári Nádasdy-vár Pinceklubjába Sándor Berill egynapos fotókiállítására. Köszöntőt mond Tóth Zoltán, a kiállító jó barátja. A belépés díjtalan. A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját május 13-án (szerdán), 17 órára a könyvtárba, a Sylvester Könyvbarátok Klubja keretében a Pannon Tükör folyóirat szerkesztőségi és könyvbemutató ankétjára Vendégeink: Péntek Imre, József Attila-díjas költő, főszerkesztő Bence Lajos, költő, főmunkatárs (Lendva) Szemes Péter, esztéta, főszerkesztő-helyettes Közreműködik: Kelemen Gyula énekmondó A rendezvény animátora: Kutszegi István Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját május 15-én (pénteken) 17 órára a könyvtárba, ahol ŐSI KULTÚRÁNKRÓL A SZKÍTA SZERETET JEGYÉBEN címmel Smuk Anette osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel. Mindenkit szeretettel várunk! GYERMEKVILAG BABA- ES GYERMEKRUHA BORZE MÁJUS 16-ÁN (SZOMBATON) 9:00 11:30 SÁRVÁR, NÁDASDY-VÁR HÁTSÓ NAGYTERME KÍNÁLATUNK: minőségi tavaszi-nyári ruhák, lábbelik babafelszerelések kül- és beltéri játékok továbbá a gyerekkonyv-tar.hu új, kedvezményes gyermekkönyvek széles választékával várja minden kedves vásárlóját Az otthon már feleslegessé vált, de árusítani nem kívánt holmikat (ruha, cipő, játék, könyv... stb.) a börze idején, a hagyományokhoz hűen, továbbra is összegyűjtjük és azokat a sárvári védőnők segítségével a rászorulókhoz eljuttatjuk. Előre is köszönjük! Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a NÁDASDY-VÁR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR! További információ: 95/ Itt a tavasz! Friss, színes köves ékszerek! bababorze_2015_majus.indd 1 4/14/15 7:54:27 PM MARADANDÓ ÉRTÉKEK. SÁRVÁR Batthyány u. 34/ / H-P: , Szo: Moni s AKCIÓ -30%! Egyedi karikagyùrùk kedvezò áron Különleges, briliáns eljegyzési gyùrùk Befektetési aranytömb értékesítése! Régi pénzérmék felvásárlása Tel.: / Az akció a készlet erejéig érvényes.

14 14 Sárvári Hírlap A Sárvári Televízió tervezett műsora május 8. és május 23. között Hírek Hétkor közéleti magazinműsor: Május 9., 16. és 23. (szombat) Ismétlés: 6.30, (vasárnap 11.00), és Pénteki Mozaik: Május 8. (péntek) Első sárvári piknik a Várparkban Május 15. (péntek) Beharangozó Nádasdy Történelmi Fesztivál Ismétlés: szombat 19.40, vasárnap és 19.40, hétfő csütörtök Élet Forrás/katolikus magazin Május 9. (szombat) Ismétlés: vasárnap 12.10, hétfő Polgárőrök közgyűlése Közgyűlést tartott április 24-én a Sárvári Polgárőr Egyesület. A szervezet Dózsa utcai székhelyén tartott rendezvényén a polgárőr tagság mellett részt vett Kondora István, Sárvár polgármestere és Fekete Géza, Sárvár rendőrkapitánya is. Az évértékelőn elhangzott, hogy a polgárőrök továbbra is jelentős munkával járulnak nyugalmazott rendőrtiszt, aki másfél éve vette át a polgárőrség vezetését, kedvezőnek értékelte az eltelt időszakot. Sikeres a megkezdett tagtoborzó folyamat, hisz több új polgárőr felvételéről döntött ez alkalommal is a közgyűlés. Továbbá a sok lelkes új fiatal lendületet hozott a munkájukba azzal, hogy ifjúsági csapatuk több helyi és országos megmérettetésen, járőr- és más SÁRVÁRI HÍRLAP Sárvár Város Önkormányzatának lapja Kiadja: Sárvári Média Nonprofit Kft Sárvár, Móricz Zs. u. 4. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Fonyó Roberta Szerkesztőség: 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 4. Tel.: 95/ , hirlap@sarvar.hu Fotó: Pajor András Tördelés: Gyulavári Csaba Hirdetésszervező: Takács Szilvia (06/30/ ) Nyomda: Yeloprint Kft., Dávid Péter Sokszorosítás helye és ideje: Szombathely, Géfin Gy. u , május 4. Megrendelési sorszám: 2012/1. ISSN: ÜZLETEK Sárvár, Alkotmány u. 4. Hétfő szombat: 6 22 óráig Vasárnap: 6 18 óráig Az egyesület elnöke, Kovács Ferenc kedvezőnek értékelte az eltelt időszakot hozzá a város közbiztonságához. Ezt a tevékenységet köszönte meg a Sárvári Oratórikus Kórus is, négy polgárőrt jutalmazva fellépéseik biztosításáért. Az egyesület elnöke, Kovács Ferenc Birkózósikerek Április 17-én Toldi Bálint, a sárvári Nádasdy DSE versenyzője Dorogon, a Kötöttfogású Birkózó Diákolimpia országos döntőjében Diák I-es korosztályban, 63 kg-ban III. helyezést ért el. versenyen is eredményesen szerepelt. A turisztikai szezonban az idegen nyelveket jól beszélő új nemzedék tagjaival is találkozhatunk majd a polgárőrök városi szolgálata alatt. A Diák I-es korcsoportban 228 versenyző indult. Bálint súlycsoportjában 24 birkózó lépett szőnyegre. 3 tusgyőzelem után a Ferencváros versenyzőjétől kapott ki, aki a döntőbe került, és ott a dorogi birkózóval szemben maradt alul. Április 18-án Serdülő korcsoportban Molnár Benett 38 kgban V. helyen végzett és oklevelet kapott. május 14-én és 21-én, csütörtökön 17 órakor SÁRVÁRON a Batthyány u. 9. sz. alatt. Számítógépes elméleti vizsgára gyakorlási lehetőség! Tájékoztatás: /

15 superior facebook.com/tdmsarvar Sárvári érmek a Kung Fu Magyar Bajnokságon Sárvári Hírlap 15 Dunaterm lapradiátorok raktárról 20 % 20 % Vogel und Noot Lapradiátorok Akár színes és síklapos kivitelben is! Április közepén rendezte a Magyar Kung Fu és Whusu Szakszövetség a magyar bajnokság első fordulóját, melyen három junior korú sárvári versenyző is képviseltette magát. Varga Teodóra nagy meglepetésre élete első országos bajnokságán ezüstérmet szerzett a junior női pusztakezes formagyakorlat kategóriában. Szalai Máté junior férfi pusztakezes formagyakorlat kategóriában 6. helyezést ért el. Sipos Péter Martin hozta a tőle elvárt eredményt. Juniorkén a felnőtt férfi 70 kg, light kontakt küzdelmi kategóriában a döntőbe verekedte magát, ahol rutinosabb ellenfelétől kikapott, így ezüstéremmel térhetett haza. Edzőjük Cordier Bálint. Viega Szénacél cso rendszer 7 % 7 % Henco Press 5 rétegu cso rendszer Az akció ig illetve a készlet erejéig érvényes! > 9600 Sárvár, Batthyány u. 57. > Tel./fax: > savanyug@airplanet.hu > Nyitvatartás: Hétfo -Péntek: Szombat: ORIGO-SÁNTA REAL KFT Szombathely, Rákóczi F. u. 1. (Isis sarok) Tel.: , Fax: III. FUT A SÁRVÁR GURUL A SÁRVÁR Futó és görkorcsolya rendezvény minden kicsinek és nagynak A verseny kategóriái: Gyermek és Családi futás (nem verseny) 1 kör futás a kijelölt városi futópályán 2500 m! Ajánljuk gyermekeknek, gyermekével együtt futó családoknak. Nem verseny kategória, hanem teljesítmény kategória. Minden célba érkezőnek a verseny teljesítéséről emléklapot adunk. A versenyzők a verseny előtt azonosító színes karszalagot kapnak, amelyet a verseny alatt viselniük kell. Fuss, sportolj együtt gyermekeddel, hozzad el a szüleidet teljesítsétek együtt a távot. 3 km görkorcsolya próba (nem verseny) m utcai görkorcsolyázás A nagy közös görizés! 3 kör görkorcsolyázás a kijelölt városi pályán 2 X 1500 m! Ajánljuk minden görkorcsolyázást és gördeszkázást szerető sportbarátnak. A pálya egyes részein fekvő rendőr található, kérjük erre különösen figyeljenek a versenyzők. 5 km utcai futó verseny 2 kör futás a kijelölt városi futópályán 2 X 2500 m! Ajánljuk mindenkinek, aki most ismerkedik a versenyek világával, most kezdte a felkészülést, középiskolásoknak, bátor felső tagozatosoknak, kevésbé edzett vagy kevésbé bátor felnőtteknek. A versenyzők, a verseny előtt kötelesek felvenni rajtszámukat, és időmérő chipjüket amelyet végig viselniük kell! Az időmérő chipet a verseny végén le kell adni, elvesztés esetén a chip árát az időmérőknek meg kell téríteni. Minden célba érkezőnek a verseny teljesítéséről emléklapot adunk. Az első 3 helyezettet éremmel jutalmazzuk korcsoportonként ( külön női és külön férfi). Abszolút kategóriában (külön női és külön férfi) kupával jutalmazzuk. 10 km utcai futóverseny 4 körös futóverseny a kijelölt városi futópályán 4 X 2500 m! A versenyzők, a verseny előtt kötelesek felvenni rajtszámukat, és időmérő chipjüket amelyet végig viselniük kell! Az időmérő chipet a verseny végén le kell adni, elvesztés esetén a chip árát az időmérőknek meg kell téríteni. Minden célba érkezőnek a verseny teljesítéséről emléklapot adunk. Az első 3 helyezettet éremmel jutalmazzuk korcsoportonként ( külön női és külön férfi). Abszolút kategóriában (külön női és külön férfi) kupával jutalmazzuk. Próbáld ki Magad! Mozogj az egészségedért, sőt ha akarod versenyezz másokkal! Gyere fussunk, kocogjunk együtt, görkorcsolyázzunk együtt! Időpontja: 2015 május 9. Rajt: 15óra 30 perckor a Posta térről. Verseny útvonala Sárvár város központjában! Nevezni: honlapon lehet. Helyszíni nevezés lehetséges, a versenyközpontban tól ig. Nevezési díj nincs! (Kivétel helyszíni nevezés esetén: felnőtteknek 1000 Ft) Részletes versenykiírás a honlapon. Facebook: Fut a Sárvár, Gurul a Sárvár design: Csuka Milán Ingatlan tanácsadó Tel.: csuka.milan@oc.hu Sárváron, családi ház, 92m 2, 1000m 2 telekkel, csendes, nyugodt környezetben H ,9 M Ft Sárváron, 1+1-es családi ház, 87nm+75m², 2db fedett kocsibeállóval, 880m² telekkel H M Ft Sárváron, kétlakásos családi ház, 96m 2, 400m 2 telekkel, központhoz közel H M Ft Takácsné Jankovics Margit Ingatlan tanácsadó Tel.: takacsne.jankovics.margit@oc.hu Sárvár belvárosában, 615m²es telken, 100m² felújítandó családi ház H M Ft Sárvár kertvárosában, első emeleti 49m², erkélyes lakás, tetőtér beépíthető H M Ft Sárváron, 76m² lakás, 2+2 szoba, kocsibeállóval, újszerű állapotban H M Ft

16 16 Sárvári Hírlap Várkapu Vendéglõ - Panzió - Borpince Ünnepelje nálunk házassági évfordulóját! Amennyiben párjával minket választ, mi otthonából elhozzuk illetve visszavisszük Önöket, hogy méltón, egy gyertyafényes vacsora mellett ünnepeljék meg eme szép napot. Köszöntőital és további kedvezmény! Sárváriak figyelem! Hozza el családját a Várkapuba egy vasárnapi ebédre! Nem kevesebb, mint 32% ételár kedvezményben részesül, ugyanis már 32. éve az Önök szolgálatában állunk! Program előzetes: július 11-én, szombaton 32. Várkapu szülinapi buli! SZTÁRVENDÉG, RETRÓ DISCO Asztalfoglalás: , , , Étel- és pizzaexpress: Tel: Bennünket a név kötelez! NEM BONYOLÍTJUK, NEM BONYOLÍTJUK, NEM NEM BONYOLÍTJUK, BONYOLÍTJUK, Lakásbiztosítások LAKÁSBIZTOSÍTÁSOK, Gépjármű biztosítások GÉPJÁRMŰ-BIZTOSÍTÁSOK, Élet-,és balesetbiztosítások ÉLET- Lakásbiztosítások ÉS BALESETBIZTOSÍTÁSOK, Vállalati Gépjármű biztosítások biztosítások Pénzügyi VÁLLALATI Élet-,és tervezés balesetbiztosítások BIZTOSÍTÁSOK, Vállalati biztosítások Pénzügyi tervezés EGÉSZ ÉVBEN KÉRJE A LEGKEDVEZŐBB PÉNZÜGYI BIZTOSÍTÁSOKAT TERVEZÉS A BIZTOSÍTÁSOK SZAKÉRTŐJÉTŐL NEM BONYOLÍTJUK, EGÉSZ ÉVBEN KÉRJE A LEGKEDVEZŐBB BIZTOSÍTÁSOKAT A BIZTOSÍTÁSOK SZAKÉRTŐJÉTŐL Egész évben kérje a legkedvezőbb biztosításokat, a biztosítások szakértőjétől! Az összes biztosító ajánlata egy helyen NÁLUNK! Folyamatos és hasznos információkért like-oljon bennünket: facebook.com/pbasarvar Sárvár, Hunyadi u. 11. Tinódi vendégló udvarában Tel: 95 / Mobil: / Mobil: / Sárvár, Sárvár, Hunyadi Sárvár, Hunyadi u. Hunyadi 11. u. Tinódi 11. u. 11. Tinódi vendégló Tinódi vendégló udvarában udvarában Sárvár, Hunyadi u. 11. Tinódi vendégló udvarában Tel: Tel.: Tel: /520 / 520 / Tel: / 520 Mobil: Mobil: Mobil: / 30 30/ / / Mobil: Mobil: / / / 520 / Kertvárosi Trafik Sárvár, Nádasdy u. 55. Nyitva tartás: hétfő-szombat VASÁRNAP IS NYITVA TARTUNK Jégkrém (új), Telefonfeltöltés (új), Kávé, Újság, Üdítő, Ásványvíz, Szörpök, Energiaital, széles Sör-, Bor- és Szeszesital-választék! NÁLUNK EURÓVAL IS FIZETHET. egységár Coca Cola termékek 2 l Ft 169,5 Ft/l Royal Helles sör dobozos 0,5 l Ft 258 Ft/l Szalon barna sör dobozos 0,5 l Ft 418 Ft/l Áraink május 31-ig vagy a készlet erejéig érvényesek! TÖBB MINT DOHÁNYBOLT éve a TINÓDI HOTEL ÉS ÉTTEREMBEN! május 23-án lesz 25 éve, hogy a Tinódi Hotel és Étteremet megnyitottuk és üzemeltetjük. Kedves sárváriak! Ezúton is köszönjük, hogy VENDÉGEINK voltak, s reméljük, jönnek hozzánk a jövőben is! Góczán Tibor és Ildikó SZÜLETÉSNAPI PROGRAMJAINK, AKCIÓINK Május 23. szombat minden nálunk regisztráló vagy facebookon bejelentkező Vendég közül kisorsolunk 10 főt, aki Ft os étkezési kupont kap (sorsolás vasárnap délután 17 óra) Este 18:30 tól zenés táncos est, zenél CSUTA ÉS KALA (szintetizátor/hegedű) Május 24. vasárnap 17 órától ügyességi versenyek gyerekeknek és felnőtteknek (aki előre jelentkezik/regisztrál facebook oldalunkon, biztosan ajándékot kap) 18 órától: KANONA BAND műsora További információk és részletek: WEBOLDALUNKON ÉS A FACEBOOKON! H-9600 Sárvár, Hunyadi út 11. Tel: +3695/ FAX: +3695/

Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

1. melléklet 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12.

1. melléklet 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12. 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12. 1. Balassi Bálint utca 2. Balogh Ádám utca (Lánkapuszta) 3. Dózsa György utca 4. Földvárpuszta major (Lánkapuszta) 5. Gárdonyi Géza utca 6.

Részletesebben

4. melléklet 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET

4. melléklet 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET 1. SZÁMÚ TERÜLETI VÉDŐNŐI KÖRZET 1. Akácfa utca 2. Arad utca 3. Arany János utca 4. Árpád utca 5. Baross Gábor utca 6. Bercsényi Miklós utca 7. Berzsenyi Dániel utca 8. Bocskai István utca 19-ig,22-ig

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Készül már a nyári szezonra Sárvár

Készül már a nyári szezonra Sárvár www.sarvarvaros.hu facebook.com/sarvari.televizio hirlap@sarvar.hu 29. évfolyam 8. szám 2016. április 22. SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Készül már a nyári szezonra Sárvár Máhr Tivadar

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A évi óvodai beiratkozás rendjéről

KÖZLEMÉNY A évi óvodai beiratkozás rendjéről KÖZLEMÉNY A 2013. évi óvodai beiratkozás rendjéről A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. (1) bekezdése alapján az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Sarvar. varos 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS

Sarvar. varos 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS Sarvar varos RENDEZVENYNAPTARA PROGRAMME CALENDAR 2013. MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS w marcius 1 15. 1. (pé), 17:00, Nádasdy-vár, könyvtár (95/320-122) Katonatörténet az I. világháborútól napjainkig kiállítás

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, 3 LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA

TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, 3 LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, 3 LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhány éve a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelvet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen sikeres nyelvtanulók

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A 2015. évi óvodai beiratkozás rendjéről

KÖZLEMÉNY A 2015. évi óvodai beiratkozás rendjéről KÖZLEMÉNY A 2015. évi óvodai beiratkozás rendjéről A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. (1) bekezdése alapján az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról

Részletesebben

Határozati javaslatok

Határozati javaslatok Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (IV. 16.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET utca 2. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

/EGYSÉGES SZERKEZETBEN/

/EGYSÉGES SZERKEZETBEN/ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 18/2010. /VI.25./ számú, 6/2010. /II.15./ számú, valamint 17/2009. (IV.24.) számú önkormányzati rendeletekkel módosított 27/2006. (VII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA könyvéből: 120/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület tudomásul vette a rendőrkapitány közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. könyvéből: 121/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi

Részletesebben

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz 1. Az ITS 2.1 A megvalósítást szolgáló beavatkozások bemutatása városrészenként 1. Városközpont című pontjának A1. Nádasdy vár és környezeteközösségi

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19. ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 19. szám 2018. november 19. Csapatbál Egy rendezvény szervezése mindig izgalmas feladat, de ha az elsőről van szó, akkor végképp. Így voltak ezzel az első záhonyi VSZ-bál

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 12./ Napirendi pont. S-Palace Kft (Hotel Viktória) vendéglátó ipari előkert létesítése Sárvár Posta téren iránti kérelem

ELŐTERJESZTÉS. 12./ Napirendi pont. S-Palace Kft (Hotel Viktória) vendéglátó ipari előkert létesítése Sárvár Posta téren iránti kérelem 12./ Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS S-Palace Kft (Hotel Viktória) vendéglátó ipari előkert létesítése Sárvár Posta téren iránti kérelem Tisztelt Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság! Az

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. november 6-án 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1 A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig tart

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott ünnepi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott ünnepi üléséről 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. szeptember 30-án megtartott ünnepi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő terme 8066 Pusztavám, Kossuth

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben