Pischoff Ferenc: A Kuvasz nevelésének alapjai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pischoff Ferenc: A Kuvasz nevelésének alapjai"

Átírás

1 Pischoff Ferenc: A Kuvasz nevelésének alapjai Az elmúlt pár évtizedben, amelyet kutyázással töltöttem, többször volt vitám azokkal, akik amellett kardoskodtak, hogy a kutyának teher a tanulás, ne neveljük olyanná, amilyennek mi akarjuk. Egyszerűen jobb, ha hagyjuk őket kutyának lenni! Ezzel az állítással részben egyet is tudnék érteni, ha egy lakatlan szigeten élne a kutya és a gazda, de bizonyos fokú nevelésre, tanításra még ott is szükség lenne. Abban a társadalmi közegben, amelyben élünk, és ahol a népsűrűség, főleg a városokban olykor már túllépi az elviselhetőség határát, egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy a kutyát ne irányítsuk, és csak hagyjuk, hogy azt tegye, amit szeretne, még ha az adott esetben netán igaza is van. Számtalan értékes szakirodalom öleli föl a nevelés, tanítás, képzés, témakörét az alapoktól a legfelsőbb színtik. A tuti módszerek dzsungelében az új, vagy kezdő kutyás könnyen eltévedhet. Ebben szeretnék egy kicsit segíteni. Több évtizedes kuvaszos tapasztalatomból merítve megosztok önökkel egy-két használható ötletet, tanácsot, amelyet természetesen ki-ki a saját belátása szerint alkalmaz, vagy nem. Amit a címben megjelöltem ez egy alap, amelyre a későbbiek folyamán, -aki még többet szeretne kihozni kutyájából- tovább, lehet majd építkezni. Három fontos kérdést kell először is tisztáznunk. 1.) Mi az, amit elvár általában az emberi közösség a kutyásoktól és a kutyáktól? Ne zavarjon másokat, a kutya ne jelentsen veszélyt. 2.) Mi az, amit a gazdi elvár a saját kutyájától? Legyen jó társ, barát, problémamentes legyen a viselkedése (engedelmeskedjen), őrizzen, védjen minket és otthonunkat, szabadidős elfoglaltságunkban (pl. sportolás) tevékenyen vegyen részt. A következő kérdés legalább annyira fontos, mint az előzőek. 3.) a kutya számára mi lehet fontos? Teljes értékű tagként kezeljék őt! Falkaállatról lévén szó jellemének egyéniségének alakulását döntő mértékben meghatározza, hogy milyen szociális helyet foglal el a családban. (A láncra verés elzárás a családból való kirekesztés rendszerint félénkséget, vagy nem kívánt agresszivitást vált ki.) a lehető legtöbb időt töltse a gazdájával. Továbbá lényeges, hogy szellemi (tanulás, szeretteljes légkör) és testi (játék, mozgás) értelemben a lehető legtöbbet foglalkozzuk vele. A kutyák a nyugodt, kiegyensúlyozott, zavaroktól mentes viselkedésének záloga, hogy az alfa vezér szerepét az ember, a gazda töltse be. A gazdát a kuvasz mindig felette állónak ismerje el! Amelyik kutyánál ezt nem sikerül elérni, s ő tölti be a vezér szerepét reménytelenül nehéz lesz irányítani, nevelni, esetleg gyáva félénk, vagy túlságosan agresszív, továbbá súlyosan viselkedészavarossá válhat. Ennek oka, hogy az emberi társadalomban élve ezt a pozíciót képtelen betöltetni. Egy példa: nem ő ad nekünk enni, hanem az ember. A pozíciónk megerősítésére egy-két példa: Én megyek ki minden esetben az ajtón, elősző, én adok neki enni, addig nem ehet, amíg meg nem engedem neki. Sétánál vagy mellettem vagy, kissé mögöttem, jöhet. Ha hazamegyek legalább 5 percig semmibe, veszem, mintha ott sem lenne, majd ha nem ugrál rám, eltávolodik tőlem, nyugodt megadó energiát közvetít, szemkontaktus létesítek vele és behívom magamhoz, ezután jutalom és jöhet a simogatás, szeretgetés stb. 1

2 A kuvasz nevelése, tanítása általánosságban. Viselkedésünket a megfontoltság, a türelem, a nyugodt fellépés, a következetesség, a fajta iránt érzett alázat és szeretet irányítsa. Jellemét, belső értékeit igyekezzünk megismerni. Jó, ha mihamarabb rájövünk, milyen a kuvaszunk természete ( puhább érzékeny, vagy netán keménykötésű egyeddel van dolgunk), nevelési, tanítási módszerünket ehhez igazítsuk. A tanítási célt előre jelöljük ki. Ehhez kell megválasztanunk a megfelelő segédeszközöket, pl. rágókötél, labda, klikker jutalomfalat stb. Fontos a helyes stratégiánk meghatározása, a mikor mit és hol. Például ingerszegény környezetben való gyakorlást vár el kezdetben az apport munkára történő rávezetés. A dicséret, a jutalmazás, helyes alkalmazása. Szabályok, korlátok, határok kijelölése! Igyekezzünk olyan helyzetet teremteni, kis tanítványunknak, amelyben valószínű, hogy megteszi azt, amit tanítani akarok neki, pl. a kölyökkutya, amikor épp rám figyel és felém, jön hozzám jelszóval hívom, miközben tőle elfutok. Kis barátunk fejvesztve rohan utánunk, ha beért megállok, szembefordulok vele, legúgolok, majd nagyon megdicsérem és jutalmazom. Minden új gyakorlat tanításánál különleges jutalommal (ne száraz táp) honoráljuk igyekezetét. Együtt örüljünk minden kis részsikernek is. A feladat önkényes abbahagyását soha ne engedjük meg! Ha nem birkózik meg azzal, amit elvárunk tőle, egy lépéssel menjünk vissza, vagy kezdjük elölről az egészet, sikerélménnyel fejezzük be a gyakorlatot. Nevelésünket a játékosság, pozitív megerősítésen nyugvó stílus jellemezze. Legyünk mindig érdekesek és vonzók kuvaszunk számára, ezzel a gazdára irányuló állandó figyelmet és összpontosítást érjük el. Arra ügyeljünk, hogy minden szociális kapcsolatot mi kezdeményezzünk és fejezzünk be, pl. játék, simogatás, odahívás stb. Tudjuk őt időnként okkal semmibe venni, így figyelme még jobban ránk irányul. (A kutya a farkasfalka ősi törvényének engedelmeskedve azt tekinti főnöknek, aki felsőbbséggel, méltóságteljesen viselkedik vele.) Megjegyzendő, hogy ez a viselkedés nem egyenlő a durvasággal. A foglalkozásokat csakis akkor végezzük, ha kutyánk egészséges, jókedvű, vidám és mi is megfelelő kedélyállapotban vagyunk. Rövid foglalkozásokat tartsunk, mivel a fiatal állat szellemileg hamar elfárad. A kuvasz aktivitása a nagy melegben látványosan alábbhagy, ilyenkor csak a kora reggeli vagy az esti órákra korlátozzuk a tanítást. Nagyon fontos, hogy a megterheléssel járó komolyabb munkát (szellemi, fizikai) a kuvasszal másfél, kétéves kor előtt semmiesetre se kezdjük el! A kuvasz későn érőfajta. Hagyjuk meg neki a játékos gyerekkort, és játszva csempésszük be kis buksijába a szükséges tudományt. Gyakorlati útmutató Mielőtt a kiskutya megérkezne otthonunkba több mindenről már jó előre gondoskodnunk, kell. Legyen számára egy előre megtervezett biztonságot nyújtó hely, ahová bármikor elvonulhat. Előre döntsük el, hogy a családban ki lesz a főgazdi. Célszerű a tenyésztővel előre megbeszélni, hogy egy rongydarabot tegyen be az alomba, majdan a kiskutyával együtt azt is hozzuk el magunkkal, hogy az első alomtól távol töltött éjszaka nyugodtabban teljen el a megszokott illatok között. Az anyjától és a testvéreitől való elszakadást csakis úgy tudjuk pótolni, ha valaki, lehetőleg a főgazdi állandóan vele van. Ha ilyenkor magára hagyjuk, bezárjuk egy pincébe, egy garázsba vagy kizárjuk az udvarra ezzel a meggondolatlan cselekedetünkkel jóvátehetetlen kárt, okozhatunk neki. (Idegrendszeri károsodás) Ha már minket és a környezetét is megszokta pár nap után egy-egy rövidebb időre, magára maradhat, ha nincs más megoldás. Barátokat, rokonokat, ismerősöket azután fogadjunk hogy minket elfogadott, valamint környezetünket megismerte. A foglalkozással járó nevelést, a megérkezését követő harmadik, negyedik napon már elkezdhetjük. Minnél több legyen a játék, ez a harmonikus fejlődéshez elengedhetetlen. Már a kezdeteknél tudatosítsuk vele, hogy 2

3 amit nem akarunk, hogy megtegyen ott nincs alkudozás. Ezt nemcsak kis kuvaszunkkal kell megértetnünk, hanem a család összes tagjával is. A nem szabad az mindenkinél ugyanazt jelentse, és azt következetesen alkalmazzuk. 1. Névhezszoktatás A közlendőnket a kutyával, eleinte mindig hívónévvel kezdjük. Ha a család összes tagja így tesz, hamar megtanulja a nevét. (A hívónév rövid legyen, s az első szótag figyelemfelkeltő hatású) 2. Parancs vagy vezényszavak használata A hosszú mondatokat, kifejezéseket felejtsük el. A nem vagy a fúj kötődjön minden tiltott dologhoz. Határozottan, röviden közöljük vele nemtetszésünket. Ne legyen soha eszközünk a fenyítés. A parancs vagy vezényszavak használata legyen egyértelmű és az elvárt viselkedést, jelölje meg, továbbá legyen halk és barátságos. A parancsot kapcsoljuk össze egy kézjellel, pl.: ül parancsnál tartsuk felfelé mutatóujjunkat. 3. Szobatisztaság Teljes odafigyeléssel általában két-három nap alatt megtanítható. A kiskutyák megérkezésük pillanatában nem szobatiszták. Alapszabály minden etetés és ébredés után vigyük el arra a helyre, ahová szeretnénk, hogy elvégezze a dolgát. (Tegyünk oda egy kis szagmintát az előző termésből.) Ha a nem kívánt helyre potyogtat, szedjük föl és a kutyának kellemetlen közömbösítő folyadékkal a helyét, permetezzük be pl. ecet, kölni stb. Ha elvittük a kölyköt a kijelölt helyre s megszületik az eredmény, az előzőleg zsebünkbe készített ízletes falatok adásának kíséretében nagy dicséretben részesítsük. Ha három napon át a nap 24 órájában így teszünk, garantáltan szobatiszta lesz kedvencünk. Nálam ez már két nap után működik. 4. Helyhez szoktatás A kiskutya számára legyen egy biztonságos hely, ahol senki sem háborgatja. Ha a kutya nyűgös és fáradt vigyük oda, és ott nyugtassuk meg. A játékot is itt kezdeményezzük, sőt etetni és itatni is ezen a helyen tanácsos. Itt ő az úr, itt pihenésében zavarni, szidalmazni nem szabad. Ha a kutya ezt a területet megszokta, szívesen tölti ott az idejét. Későbbiek folyamán, ha utasítani akarjuk, hogy a helyére menjen, pl., ha vendégek jönnek, családi ebéd stb. könnyebb lesz a dolgunk nem fog ellenkezni, hisz számára az a hely kedves. Ha netán mégis ellenkezik, jutalomfalattal vagy kedvenc játékával csalogassuk a helyére, közben a helyedre vezényszót használjuk. Fokozott türelemmel és erőszakmentesen járjunk el. 5. Ültetés tanítása A motivációs eszközt (kedvenc játék vagy jutalomfalat) tartsuk közvetlenül a kutya orra elé, és lassan vezessük azt a feje tetejének az irányába. Ez a mozdulatsor, azért hogy továbbra is láthassa a jutalmat, azt fogja eredményezni, hogy leül. Ebben a pillanatban dicsérem és megkapja érte a jutalmat. (klikkelés, majd jutalom) Ha a dolog már jól működik, nevezzük el a végeredményt ültetésnek. Ezután ül utasítással gyakoroljuk a 3

4 feladatot ugyanazzal a technikával. A klikker helyes használatával gyorsabban célba érhetünk. 6. Fektetés Ha az ültetés már jól működik, csak abban az esetben fogjunk ehhez a gyakorlathoz. Ültessük le a kutyát, vegyük kezünkbe a motivációs eszközt és vezessük lefelé lassan, nyugodtan a kutya orra előtt a földre. A követni fogja a kezünket és automatikusan le fog feküdni, ebben a pillanatban azonnal dicsérjük és jutalmazzuk. Többször ismételjük különböző időközökben, ha már jól megy, nevezzük meg ezt, gyakorlatot a feküdj szó kimondásával. Ezután a feküdj utasítással gyakoroljuk a feladatot ugyanezzel a technikával. A klikker helyes használatával gyorsabban célba érhetünk. 7. Helybennmaradás Az ülő kutyával szemben felállunk, bal kezünket tegyük rá a feje tetejére és lassan, óvatosan kerüljük meg őt. Ha feláll, mindannyiszor ismételjük meg, ha helyben marad, dicsérjük és jutalmazzuk. Következőkben, ha már a kerülés közben nem áll fel és nem tekeredik a gazda után, szemben megállok vele, kinyújtott tenyeremet felé tartom, és az ott maradsz utasítás közben kissé eltávolodom a kutyától. Ha elhagyja a helyét, vigyük vissza és az ott maradsz utasítással kezdjük elölről a gyakorlatot. Mindig éreznünk kell azt a pillanatot, amikor még a kutyánk helyben marad. Ilyenkor menjünk oda hozzá, egykét lépéssel távolodjunk el a helybemaradási ponttól, és csakis ilyenkor dicsérjük, jutalmazzuk. A kutyától való távolságot csak fokozatosan növeljük! 8. Nyakörvhöz és pórázhoz szoktatás A nyakörvet az első alkalommal egy játék közben észrevétlenül csatoljuk rá. Pórázhoz való szoktatást kellemes jó élményhez kössük. Vigyük ki őt egy szabad területre, hosszú pórázt csatoljunk rá, így szabadon mozoghat. Ha az együtt eltöltött kellemes perceket összeköti a pórázzal az ellenkezés legkisebb jelét, sem fogja mutatni. Lassan fokozatosan egyre rövidebbre vegyük a póráz hosszát, így menjünk vele egy keveset, majd újra engedjük őt hosszabb pórázra. A gyakorlást nagy játékkal zárjuk. Ha elindulunk a kertbe egy kis felfedezőútra oda is, vigyük magunkkal a pórázt egy-egy pillanatra, csatoljuk rá, játékosan vezetgessük, majd vegyük le róla és futkározzunk vele egy nagyot. A mindennapos sétánál is szertartás legyen a póráz elővétele. Ne feledjük a póráz, sohasem lehet fenyítő eszköz! 9. Behívás A gazda és a kutya közti bizalomnak, a kialakult kapcsolatnak fokmérője! Ha jó a kapcsolat a kutya mindig örömmel száguld a gazdához, ha hívja őt. Természetesen azt is tanítani kell, hogy mindig és minden helyzetben bejöjjön, ha hívom. Ennek elmulasztása a kutya életébe is kerülhet. A kölyökkor az, az időszak, amikor a kiskutya úgy érzi, hogy a gazdi nélkül nincs biztonságban. Ezt használjuk ki a mi javunkra. Könnyen és minden erőszaktól mentesen történhet ilyenkor a behívás gyakorlása. Először a kert legyen a gyakorló területünk. Hívjuk magunkhoz a nevének és a hozzám hangjel együttes használatával. Ha bejön jutalmazzuk valami különlegesen finom falattal. Egy-két próbálkozás elegendő, nehogy megunja. A többször megismételt gyakorlat után a kölyök felismeri, megérti, ha a gazdi hívja oda mindig érdemes visszamenni. Ha már otthon jól 4

5 működik, vigyük ki a szabadba, de csakis olyan helyre, ahol biztonságban van, nem érheti baj. A gyakorlásnál eleinte más ne legyen jelen, ez igen fontos. Figyeljük arra is, hogy a behívás akkor történjen, amikor kiskutyánk nincs mással elfoglalva. A név és a hozzám hangjellel hívjuk, ezután is ezeknek az elhangzásakor azonnal forduljunk a kutyával ellenkező irányba, s lassú iramban fussunk el tőle. Tanítványunk hanyatt-homlok rohanni fog utánunk, amikor a nyomunkba ért, forduljunk vissza, dicsérjük és jutalmazzuk. Ha ezt többször megismételjük a hozzám utasítás rögzülni fog. Megtanulja, ha a gazdi hívja, saját érdekében azonnal oda kell rohannia. Előfordulhat a későbbiek folyamán, hogy valamilyen oknál fogva (pl. erős szagok, figyelmetlenség stb.) vonakodva jön be hozzánk, bármennyire dühösek is vagyunk, rá ne szidalmazzuk, kerüljük a durvaságot, mert amit idáig elértünk mindent elronthatunk. A behívás mindig kényszer nélkül történjen! 10. Etetés A kutya csak akkor kapja meg az ételét, ha a család már evett. Az asztalról semmi esetre se kapjon maradékot. Ha nem így teszünk, kolduló kutyát nevelünk. Ha 3-4 percen belül nem eszi meg az ételt, vegyük el és adjuk oda a következő etetési időben. Ne rontsuk el! Ha nem eszi meg, ne könyörögjünk neki, és ne próbáljunk mással kedveskedni. Nem kell aggódnunk, hisz a farkas falkánál gyakran előfordul, hogy napokig nem találnak élelmet Természetesen, ha huzamosabb ideig nem eszik, annak lehet egészségügyi oka is ilyenkor vigyük orvoshoz.) 11. Séta Kétféle sétát különböztetünk meg, egészségügyi séta és az un. munkaséta. Az első egy rövidtávú, és a kis és nagydolog elvégzésére irányul. A második időtartama a kutya korától függ, ez egyre növekszik, (felnőtt korban a napi 1-2 órát kell, hogy kitöltsön) és egyre tartalmasabbá váljon. A sétákat csakis a kötelező oltások után s a kutya megérkezését követő negyedik héten ajánlatos elkezdeni. Eleinte csendes ingerszegény környezetet válasszunk, majd a fokozatosság elvét szem előtt tartva növelhetjük a terhelést. Kis forgalmú utcán sétáljunk, s mindig a járművekkel szemben haladjunk. A dicséretről és a jutalomról ne feledkezzünk meg. Ha látjuk, hogy kutyánk nyugtalan, türelmetlen, fáradt azonnal térjünk haza. Ezeken, a sétákon körültekintéssel járjunk el, mivel a kutyánkat ért sok újdonság (jövő-menő emberek, autók, kerékpár, mentő, idegen kutyák stb.), mint külső váratlan ingerek, maradandó félénkség kialakulásához vezethet. 12. Idegen kutyákkal és emberekkel való találkozás, kapcsolat (szocializáció) Séta során, kutya vagy ember közeledtével nem szabad félelmet mutatnunk, (nyugodt energiát sugározzunk kutyánk felé) kutyánkat ne tartsuk vissza az ismerkedéstől, ez bizonytalanságot, helytelen viselkedést szül. A másik kutya a kölyköt általában nem támadja meg. Az idegen kutyát ne simogassuk, ne dicsérjük, ez a cselekedet a miénket elbizonytalanítja, féltékenységet eredményez. Próbáljuk meg hasonló korú kutyák társaságát keresni. A találkozás kezdetén a kölykök még tartózkodóak, de ahogy megismerik egymást egyre jobban, kialakul bennük a játszás iránti vágy. A gyerekekhez és az emberekhez is rendszeresen engedjük oda, hagyjuk, hogy barátkozzanak. Minél többször simogassák meg, beszéljenek hozzá, esetleg felügyelettel engedjük meg, hogy 5

6 felemeljék. A gyermekeknek meg kell tanítani, hogy a kutya egy érző lény nem lehet úgy játszani vele, hogy fájdalmat okozzanak neki. Ha a szocializáció sikerrel járt (ne feledjük, ez rajtunk múlik) a későbbiek folyamán egy jól nevelt, minden helyzethez alkalmazkodó társunk lesz, s nem a környék acsarkodó fenevadja. 13. Hanghatás, zaj iránti közömbösség Már igen kis korban (5-6 hetes) célszerű tanítani. Fontos szabály, hogy a zajt pl. kulcscsomó ledobás, zörgő doboz gurítása stb. mindig pozitív élményhez kössük. A szokatlan, éles hangot azonnal kövesse játék. Jobb eredményhez vezet, ha egy önfeledt játék közben éri a hanghatás. Ezzel kioltjuk belőle a félelmet, ijedséget, amelyet a kellemetlen hang kiváltott. Ne feledkezzünk meg a dicséretről s a jutalmazásról sem. 14. Közlekedési eszközhöz való szoktatás3 Legtöbbször a végállomáson ajánlatos kezdeni. Szálljunk fel vele a járműre és tartózkodjunk ott egy-két percet, nyugtatgassuk, jutalmazzuk, s ha már otthonosan érzi magát, menjünk vele egy pár megállót. A fokozatosság elvét itt is tartsuk be. A személygépkocsihoz való szoktatásnál első lépésként jutalomfalattal csalogassuk be az utastérbe, ott játszunk vele, ilyenkor valaki indítsa be a motort, nyugtatgassuk, dicsérjük. Először egy rövidtávot menjünk vele, majd fokozatosan növelhetjük az autóban töltött időt. Fontos tanács, mindig üres gyomorral utaztassuk. Óvatosságból tisztítókendőt, vizet vigyünk magunkkal. Ha hosszabb távot teszünk meg, gyakran álljunk meg, vegyük ki a kocsiból és sétáltassuk meg, hogy elvégezhesse a dolgát, ez megnyugtatja őt. 15. Új dolgokkal való ismerkedés Gyakran előfordul, hogy a kutyánk, (még a serdülőkorban is) egy ismeretlen tárgytól megijed (pl. szobor), ilyenkor ne vezessük oda erőszakkal, hagyjuk, hogy magától becserkéssze, megközelítse. Törekvéseit dicsérettel kísérjük. Ez az óvatos magatartás teljesen természetes viselkedési forma. 16. Játék Apporthozás. Aki a későbbiek folyamán sportolni szeretne kutyájával, ez a feladat szinte elengedhetetlen. Már egész kis korban tanítsuk neki az elgurított kisebb tárgyak utáni rohangálást, és annak vissza hozatalát. Ezzel előhozzuk, és szinten tartjuk a zsákmányszerző ösztönét. Ha az elgurított tárgyra rámart és futva hozza vissza, szaladjunk el tőle, majd ha a sarkunkba ért gyorsan forduljunk meg és gugóljunk le. Ezt követően dicsérjük meg igyekezetét. A jövőbeni gyors és problémamentes tárgyátadás érdekében legyen nálunk egy másik érdekes tárgy, és gyorsan cseréljünk. ( cserekereskedelem ) Így megtanulja örömmel behozni, és átadni, mert tudja, hogy kap a gazditól egy másik, még érdekesebbnek ígérkező zsákmányt. Ha jó az apportmunka készsége, az őrző-védő munkát és a nyomkövetést is lényegesen könnyebben fogja elsajátítani. Rongyozás. (húzó-vonó játék) Erre a legalkalmasabb egy durva szövésű zsákdarab vagy vászondarab. A szájába soha ne próbáljuk bele erőltetni! Lógassuk le, vagy huzigáljuk jobbra-balra lent a földön. Vigyázat soha ne a kutya felé, hanem tőle elfelé, kezdetben ezt csak lassú mozgással végezzük. Ha 6

7 elkapta finoman, húzzuk magunk felé, majd engedjük neki elvinni. Dicsérjük, örüljünk minden sikernek. Fogváltás idején ettől a játéktól tartózkodjunk. Fontos, hogy a kutya egy éves koráig ne ismerje meg a vesztés keserű ízét! Csak győzhet! 16. Rossz szokások Rágás (mindent összerág a lakásban és a kertben) Ne hagyjunk előtte olyan dolgot, amiben kárt tehet. Ne maradjon sokáig magára, mert ilyenkor unatkozik. El kell látni megfelelő rágnivalóval. Foglalkozzunk vele minél többet, a kutyának nagy a mozgásigénye, ha ezt nem vezetjük le, ő gondoskodik róla. Gödörásás oka: lehet, hogy elásott valamit, pl.: csont, meghagyott ételmaradék, stb., figyeljük ki. Nyáron a nagy meleg miatt keresi a mélyben a hűvöset. A talaj locsolásával elkerülhetjük ezt. A helytelen (általunk megítélt) viselkedés kapcsán fontos megjegyezni, hogy büntetni csak a tettenéréskor szabad. Egyébként a büntetést, mint pedagógiai eszközt (főleg a fenyítést) jobb elfelejteni. A rossz időzítés, a helytelen módszer megválasztása a kapcsolat megromlásához vezethet. A nevelésben a jutalmazás elvét kövessük! 17. A gazdi felelőssége A kutya mindig követi a belekódolt ősi törvényt, ha ez ütközik az emberi közösség elvárásával, neveléssel, tanítással csiszolhatunk, finomíthatunk rajta. Ha ezt nem sikerült elérnünk soha ne az állatot hibáztassuk! Gondoljuk át újra, hogy vajon hol hibáztunk. Aki kutyát tart, felelősséget is vállal egyúttal magára. Áldozzon időt és fáradtságot nevelésére. A jól nevelt kutya viselkedésével tiszteletet és elismerést vív ki, kutyásokból és nem kutyásokból egyaránt. Ne feledjük, a mi felelősségünk, hogy eleget tegyünk fizikai és mentális igényüknek. Számukra nélkülözhetetlen a falka összetartó ereje, a falkavezérhez fűződő viszony, (a stabil, biztos kötelék) a szűk környezet, majd a kitágult világ megismerése. Ők nem keseregnek a múlton és a jövőbe sem tekintenek. Nekik a most hatalma a fontos, a pillanat boldog örömének az átélése. Számukra létszükséglet a mozgás, a szabályok a korlátok határok kijelölése. A megbecsülés a tisztelet és a szeretet, amelyet kötelességünk biztosítani a számukra. Ha mindezeket megkapják, kiegyensúlyozott nyugodt harmóniában telik majd el az életük. 7

KISOKOS. Segédlet új kuvasztulajdonosoknak. (MEOE Hungária Kuvasz klub)

KISOKOS. Segédlet új kuvasztulajdonosoknak. (MEOE Hungária Kuvasz klub) KISOKOS Segédlet új kuvasztulajdonosoknak (MEOE Hungária Kuvasz klub) Kedves Új Kuvasztulajdonos! Hadd gratuláljak elsõként, hogy ezt a nagyszerû magyar pásztorkutyát választotta. Egyúttal azt kívánom,

Részletesebben

Apportírozás Foglalatosság /hobby/ minden kutyának!

Apportírozás Foglalatosság /hobby/ minden kutyának! Apportírozás Foglalatosság /hobby/ minden kutyának! Minden kutyatartó álma, hogy kutyája a tárgyakat megbízhatóan visszahozza? Sok kutya azonban inkább elszalad, és várja, hogy a gazda csatlakozzon a fogócskához.

Részletesebben

Hallainé Bánáthy Mónika: A beagle és a sztereotípiák

Hallainé Bánáthy Mónika: A beagle és a sztereotípiák Hallainé Bánáthy Mónika: A beagle és a sztereotípiák Sztereotípiák... Amikor kiskutyát szeretnének tőlem az emberek sokszor teszik fel ezeket a kérdéseket: Igaz, hogy - szökős a beagle? - ugatós a beagle?

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

Segítőkutyák vizsgafeladatai Rohamjelző Személyi segítő Terápiás Vakvezető

Segítőkutyák vizsgafeladatai Rohamjelző Személyi segítő Terápiás Vakvezető Hallássérülteket segítő Mozgássérültsegítő Segítőkutyák vizsgafeladatai Rohamjelző Személyi segítő Terápiás Vakvezető 1. vizsgán való megfelelés követelményei - - - z értékelés szempontjai vizsga 1. helyen

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára)

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Bár az óvodai beszoktatás időszaka nagy kihívás, mégis van pár aranyszabály, amely felkészítik a gyerekeket, és a szülőket is (!) az óvodakezdésre. Nézzünk

Részletesebben

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József TARTALOMJEGYZÉK Bevezető I. Útmutató I/1. Nemet mondás,

Részletesebben

A mai napig nagyon sok téves információ kering a babaúszással kapcsolatban. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni kérdések és válaszok formájában.

A mai napig nagyon sok téves információ kering a babaúszással kapcsolatban. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni kérdések és válaszok formájában. A mai napig nagyon sok téves információ kering a babaúszással kapcsolatban. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni kérdések és válaszok formájában. Miért jó a babaúszás? A babaúszás nem csupán egy nagyon

Részletesebben

MINI SEGWAY. Üzemeltetési útmutató. Forgalmazó, importőr: Anico Kft.

MINI SEGWAY. Üzemeltetési útmutató. Forgalmazó, importőr: Anico Kft. MINI SEGWAY Üzemeltetési útmutató Forgalmazó, importőr: Anico Kft. Tartalom 1. A mini segway biztonságos használata.... 3 1.1 A biztonságos használatról...3 1.2 A vezető testsúlyának korlátai...4 1.3 A

Részletesebben

DR. MOLNÁR ISTVÁN ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS GYERMEKOTTHON 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, RADNÓTI M. U. 5. TEL.

DR. MOLNÁR ISTVÁN ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS GYERMEKOTTHON 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, RADNÓTI M. U. 5. TEL. DR. MOLNÁR ISTVÁN ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS GYERMEKOTTHON 4220 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, RADNÓTI M. U. 5. TEL.: - FAX: 52/561-847, 561-848 E-mail: intezet@ovisk-hboszormeny.sulinet.hu

Részletesebben

Hogyan tartsunk lakásban kutyát? Bepisil, amikor hazaérkezünk. Folyton ugat. . Ránk ugrál

Hogyan tartsunk lakásban kutyát? Bepisil, amikor hazaérkezünk. Folyton ugat. . Ránk ugrál Hogyan tartsunk lakásban kutyát? Sokan lakótelepen, lakásban tartanak kutyát. A gyorsan növő kis "gombóc" azonban okozhat már kellemetlen perceket. Nézzük meg, mit lehet tenni ilyenkor, mik a gyakori problémák:

Részletesebben

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE Tartalom A KÖNYVRÔL 11 BEVEZETÉS 13 Kommunikációs készségek 14 Társas készségek 14 Fejleszthetôk-e tanítással a kommunikációs és a társas készségek? 15 Miért kell a gyermeknek elsajátítania a kommunikációs

Részletesebben

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET!

BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET! BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG BIZTONSÁGOS ÜNNEPEKET! Felkészítő-foglalkoztató lapok a téli szünidőre KÖSZÖNTŐ Kedves Gyerekek! Közeledik Karácsony ünnepe és ezzel együtt a téli szünet, amikor

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Terápiás kutyák verseny szabályzata

Terápiás kutyák verseny szabályzata Terápiás kutyák verseny szabályzata A terápiás kutyák igen sokrétű feladat megoldására kiképzett és folyamatosan tanuló, és emellett dolgozó ebek. A sokféle tevékenységük közül ezen versenyen két legfontosabb

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Alsópáhoki Szivárvány Óvoda

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Alsópáhoki Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM Alsópáhoki Szivárvány Óvoda Alsópáhok Fő u. 41. A gyermek fejlődése szempontjából döntő fontosságú, hogy érezze nemcsak szeretik, hanem olyannak szeretik, amilyen. (Hermann Alice) Készítette:

Részletesebben

VENTILLÁTOROS EVEZŐGÉP CONGO IN 2811

VENTILLÁTOROS EVEZŐGÉP CONGO IN 2811 VENTILLÁTOROS EVEZŐGÉP CONGO IN 2811 h a s z n á l a t i ú t m u t a t ó Forgalmazó Insportline Hungary Kft. 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 65. www.insportline.hu tel./fax: 0633-313-242 Fontos biztonasági

Részletesebben

Kulcsok a megértéshez

Kulcsok a megértéshez Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami

Részletesebben

Elsődleges megerősítés

Elsődleges megerősítés Mielőtt belevágnánk a klikkerezésbe, mindenképpen érdemes elolvasni a klikkeres tanításról szóló elméleti cikkeket. Sokat segíthetnek annak megértésében, hogy mit miért is csinálunk. Elsődleges megerősítés

Részletesebben

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK Kedvence egészsége érdekében úgy döntött, hogy segít neki elérni az ideális testsúlyát. Minden segítséget megkap ehhez állatorvosától és a rendelő munkatársaitól,

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Élményeim, tapasztalataim: Közösségi szolgálati napló Név:... Oktatási azonosító:... Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra Benedek Elek: Reggeli dal (részlet) Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban. Dalolj madár,

Részletesebben

Cikk szám: 1238 Használati utasítások

Cikk szám: 1238 Használati utasítások Cikk szám: 1238 Használati utasítások FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK 1. Mielőtt ezt vagy bármilyen más edzést elkezdene, konzultáljon kezelő orvosával. Kérje orvosa segítségét annak meghatározásában, hogy

Részletesebben

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS Azok az emberek, akik részt vesznek a Grassroots tevékenységekben. Edzők, tanárok, közösségi vezetők-szervezők, stb. AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS jellemzői Szenvedélyes

Részletesebben

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás.

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. A kánikula bárkinek okozhat egészségügyi panaszokat,

Részletesebben

Bogáncs Állatmenhely 8900 Zalaegerszeg, Csilla d l Nyitva tartás: hétf t l-vasárnapig 1000-1400

Bogáncs Állatmenhely 8900 Zalaegerszeg, Csilla d l Nyitva tartás: hétf t l-vasárnapig 1000-1400 BAMBI: ALISA: született 2007. december 1. született 2008. március 1. szuka ivartalanított szuka Roti keverék. Játékos kölyök. Vizslakeverék. Kamaszkorát éli, nagyon eleven és játékos. BIKFIC: már gazdára

Részletesebben

I. BEVEZETŐ. Óvodahasználók igényeinek, szükségleteinek feltérképezése:

I. BEVEZETŐ. Óvodahasználók igényeinek, szükségleteinek feltérképezése: Intézményünk bemutatása: I. BEVEZETŐ Óvodánk 1973 óta négy csoporttal működik, 100 fő befogadására alkalmas. 1998. április 17-étől intézményünk a Bóbita Óvoda nevet viseli. Az óvodát nagy területű, parkosított

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

A kutya kiképzése. Az alkalmazott etológia kérdései. I. rész

A kutya kiképzése. Az alkalmazott etológia kérdései. I. rész A kutya kiképzése Az alkalmazott etológia kérdései I. rész Tény: Az ember kb. i. e. 12000 évvel ezelőtt háziasította a kutyákat, az állatok közül vélhetőleg elsőként. - Mi hát az etológia? A tudomány szempontjából

Részletesebben

Gyakorlati tanácsok a gyermekekkel való bánásmódhoz és az óravezetéshez

Gyakorlati tanácsok a gyermekekkel való bánásmódhoz és az óravezetéshez Gyakorlati tanácsok a gyermekekkel való bánásmódhoz és az óravezetéshez Általános elvek A hallgatókat sok mindenre felkészítik, de mélyen hallgatnak a fegyelem kialakításának és fenntartásának gyakorlatáról.

Részletesebben

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei.

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei. Eleekkt trroonni ikkuuss Laakkoossssáággi i Bűűnnmeeggeel lőőzzééssi i IInnffoorrmáácci ióóss Reennddsszzeerr 2014.. máájjuss SSzzáám: :1144000000/ /11001144--33/ /22001144..áál lt.. Csellengő fiatalok,

Részletesebben

Egészség és Munkabiztonság. Tóth László

Egészség és Munkabiztonság. Tóth László Egészség és Munkabiztonság Tóth László Egészség- és munkabiztonság Munkavállalói felelősség - előszó Óvja saját magát és a környezetében tartózkodókat, akikre a munkavégzése hatással lehet Működjön együtt

Részletesebben

FZV 4001-E 3 4 FZV 4001 E 5 6 FZV 4001 E 7 Tartalom 45 HU TARTALOM Gyeplazító HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Köszönjük, hogy cégünk kerti gyeplazítójának megvásárlása mellett döntött. Mielőtt használatba venné, kérjük,

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Közösségi szolgálati napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha

Részletesebben

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,

Részletesebben

Mágneses Evezőgép. Termék száma: 1218

Mágneses Evezőgép. Termék száma: 1218 Mágneses Evezőgép Termék száma: 1218 Fontos biztonsági információk 1. A gép összeszerelése és használata előtt, olvassa el az egész használati utasítást. Biztonságos és effektív felhasználás csak a jól

Részletesebben

8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: / , 88/ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ

8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: / , 88/ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ 8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: 0036 88/569-880, 88/569-881 E-mail:sef@sef.hu KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ Közösségi szolgálati napló Kedves Diákunk! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

HÁZIREND. Kedves Szülők!

HÁZIREND. Kedves Szülők! Kedves Szülők! HÁZIREND Az óvoda és a család sokoldalú, bizalomra épülő együttműködése a Házirend betartásán alapul. Ennek érdekében kérem, figyelmesen olvassák végig, és a gyermekeik érdekében törekedjenek

Részletesebben

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Közösségi szolgálati napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha

Részletesebben

Szülői útmutató az első 10 napra

Szülői útmutató az első 10 napra Szülői útmutató az első 10 napra 1. Hogyan tartsuk a babát? Bármennyire is törékenynek és sebezhetőnek érezzük újszülöttünket, ne féljünk hozzáérni! Kutatások bizonyítják, hogy azok a babák, akiket naponta

Részletesebben

GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL

GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL Szolnok Városi Óvodák- Székhely (Szapáry utcai Óvoda) GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL Készítette: Kindernay Dóra óvodapedagógus Szolnok 2018. 1 Az önállóságra nevelés nem arról szól, hogy megtanítod

Részletesebben

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely Az én Párom Albert-Bernáth Annamária 1 Copyright Theta Műhely Spirituálisan fejlett, fejlődni képes, és fejlődni akaró Férfi/Nő. Számomra hiteles a spirituális tudása, az Én tudásom is Neki, ezért kölcsönösen

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Közösségi szolgálati naplója

Közösségi szolgálati naplója Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma 1146 Budapest, Thököly út 48-54. Nevem, osztályom Közösségi szolgálati

Részletesebben

Balatonkenese: 2014 május 1

Balatonkenese: 2014 május 1 2014 Figyelem! Iskolánkban az idei nyáron is szeretettel várjuk azokat a kutyás gazdikat, aki a Balaton parton töltik a nyarat kedvencükkel! A hétvégi szabadidejüket szeretnék együtt eltölteni, kutyaiskolai

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

ÚJ VILÁG Alapítvány Pitvaros, 6914 Rákóczi u. 9. Mobil:+36-70-203-2962 Számlaszám: 11535067-20058373 IBAN:HU12 1173 5067 20058373 0000 0000

ÚJ VILÁG Alapítvány Pitvaros, 6914 Rákóczi u. 9. Mobil:+36-70-203-2962 Számlaszám: 11535067-20058373 IBAN:HU12 1173 5067 20058373 0000 0000 A pályázat beszámolója és pénzügyi elszámolása 2015. április -június 1 Tartalom A programsorozat megvalósításáról... 3 Terápiás kutyák az oktatásban... 3 Fejlődés a kutyákkal... 3 Segítő kutyák munkájának

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AUTÓSOKNAK A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSHEZ KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK VEZETÉS- TECHNIKAI KISOKOS

ÚTMUTATÓ AUTÓSOKNAK A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSHEZ KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK VEZETÉS- TECHNIKAI KISOKOS ÚTMUTATÓ AUTÓSOKNAK A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSHEZ KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK VEZETÉS- TECHNIKAI KISOKOS MIELŐTT ELINDULNÁNK Ellenőrizzük a lámpák és a fékek működőképességét! A tolatólámpa, illetve a féklámpa

Részletesebben

VERSENY BEVEZETŐ SZINT

VERSENY BEVEZETŐ SZINT MEOESZ MAGYAR PÁSZTORKUTYÁK MUNKAVERSENYE Startszám: VERSENY BEVEZETŐ SZINT B ágazat (8 HÓNAPOS KORTÓL) BÍRÁLATI LAP A kutyavezető önként elfogadja a teljesítménybíró, ill. a rendező utasításait, valamint

Részletesebben

281XP 288XP. Használati utasítás. Magyar

281XP 288XP. Használati utasítás. Magyar Használati utasítás 281XP 288XP Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. Magyar A fırészen látható szimbólumok: A SZIMBÓLUMOK

Részletesebben

Én akarom, így akarom, most akarom!

Én akarom, így akarom, most akarom! 2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak

Részletesebben

A viselkedészavarok kialakulásának okai az óvodában, iskolában

A viselkedészavarok kialakulásának okai az óvodában, iskolában Csak akkor biztosíthatunk minden egyes gyerek számára boldog gyermekkort és a képességek optimális fejlődését, ha figyelembe vesszük a gyerekek fejlődésének törvényszerűségeit, az egyes gyerekek különböző

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Van kérdése, amit szeretne feltenni kezelôorvosának vagy az egészségügyi személyzetnek?

Van kérdése, amit szeretne feltenni kezelôorvosának vagy az egészségügyi személyzetnek? Van kérdése, amit szeretne feltenni kezelôorvosának vagy az egészségügyi személyzetnek? ARI18/06MAY Segít a javulásban Kezelési terv, útmutató és heti napló antipszichotikus kezelést kezdô betegek részére

Részletesebben

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja

Házirend. A Házirend jogszabályi alapja TARTALOM Házirend... 3 Házirend... 3 A Házirend jogszabályi alapja... 3 A Házirend célja és feladata... 3 A Házirend hatálya... 3 A Házirend nyilvánossága... 3 A tanulók által az iskolában való tartózkodásuk

Részletesebben

ÖSSZECSUKHATÓ MINI SZOBAKERÉKPÁR

ÖSSZECSUKHATÓ MINI SZOBAKERÉKPÁR ÖSSZECSUKHATÓ MINI SZOBAKERÉKPÁR Termék száma: 1330 HASZNÁLATI UTASÍTÁS FONTOS: Mindig bizonyosodjon meg róla, hogy a terméket egy egyenes, csúszásmentes felületre helyezze. Ez elengedhetetlen a biztonságos

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Bemutatkozási lap. Nyugodt vagy nyugtalan kisbaba volt? Hogyan lehetett megnyugtatni? Mennyi ideig szopott? Hogyan alakult a hozzátáplálás?

Bemutatkozási lap. Nyugodt vagy nyugtalan kisbaba volt? Hogyan lehetett megnyugtatni? Mennyi ideig szopott? Hogyan alakult a hozzátáplálás? Bemutatkozási lap Gyermekem fejlődése Váratlan vagy tervezett volt-e gyermekük érkezése? Milyen volt a terhesség lefolyása, hogyan élte meg a család ezt az időszakot, a várakozást? Időre született-e és

Részletesebben

REZI ÓVODA HÁZIREND 2013.

REZI ÓVODA HÁZIREND 2013. R e z i Ó v o d a 8373 Rezi, Iskola u. 2. Telefon: 06-83/531-006 mobil: 30/648-8719 E-mail: reziovi@rezinet.hu OM: 201672 REZI ÓVODA HÁZIREND 2013. A Rezi Óvoda házirendje Jelen házirend a nevelőtestület

Részletesebben

HÁZIREND. Koszorú Napközi Otthonos Óvoda. 1086 Budapest, Koszorú u. 14/16.

HÁZIREND. Koszorú Napközi Otthonos Óvoda. 1086 Budapest, Koszorú u. 14/16. Koszorú Napközi Otthonos Óvoda 1086 Budapest, Koszorú u. 14/16. : 06-1/333-9114 : 06-1/323-1293 koszoruovoda@freemail.hu OM-azonosító: 034391 Adószám: 16923845-1-42 HÁZIREND Az óvoda feladatának tekinti,

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

PÁPAI EGYESÍTETT LABDARÚGÓ CLUB ETIKEI KÓDEX

PÁPAI EGYESÍTETT LABDARÚGÓ CLUB ETIKEI KÓDEX ETIKEI KÓDEX Az Etikai Kódexet a Pápai Egyesített Labdarúgó Club közössége hozta létre. Az Etikai Kódex az egyesület belső jogi forrása. Segíteni és védeni kívánja mindazokat, akik a Pápai Egyesített Labdarúgó

Részletesebben

NAPSUGÁR PEDAGÓGIAI PROGRAM

NAPSUGÁR PEDAGÓGIAI PROGRAM NAPSUGÁR PEDAGÓGIAI PROGRAM BUDAPEST XVI. KERÜLETI NAPSUGÁR ÓVODA OM azonosító: 034610 Székhely: 1163 Budapest Cziráki u. 8-10. Telephelyei: Lándzsa 1163 Bp. Lándzsa u. 23. Vadvirág 1. 1163 Bp. Borotvás

Részletesebben

Mars és Vénusz párkeresőben

Mars és Vénusz párkeresőben Mars és Vénusz párkeresőben 1. Bevezetés Sok férfi és nő szeretne biztonságos párkapcsolatban élni, de legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogyan és hol keresse az igazit. Arról pedig még kevésbé, hogy

Részletesebben

O R I O N. OTB-8633/Y Használati útmutató

O R I O N. OTB-8633/Y Használati útmutató O R I O N OTB-8633/Y Használati útmutató Fontos óvintézkedések 1. Kérjük figyelmesen olvassa el a használati utasításokat és őrizze meg jövőbeni hivatkozásokra. 2. Áramütés veszélyét elkerülendő a készülék

Részletesebben

MÁGNESES EVEZŐGÉP AMAZONIAN IN 2812

MÁGNESES EVEZŐGÉP AMAZONIAN IN 2812 MÁGNESES EVEZŐGÉP AMAZONIAN IN 2812 Forgalmazó Insportline Hungary Kft. 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 65. www.insportline.hu tel./fax: 0633-313-242 Fontos biztonasági információk Őrizze meg ezt a használati

Részletesebben

A tanfolyamokon a 2-3 hónapos korban történő kezdés a legoptimálisabb, de természetesen fiatalabb és idősebb babákat is szeretettel látunk.

A tanfolyamokon a 2-3 hónapos korban történő kezdés a legoptimálisabb, de természetesen fiatalabb és idősebb babákat is szeretettel látunk. Mikortól lehet alkalmazni a babamasszázst? A babamasszázst elkezdheti akár a baba születését követő első napokban is. Egy anya ha nem is tudatosan végtelen gyengédséggel masszírozza a kisbabáját szinte

Részletesebben

Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi.

Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. Használati utasítás 355 Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. Magyar Szimbólumok A SZIMBÓLUMOK MAGYARÁZATA VIGYÁZAT

Részletesebben

HÁZIREND. Hódmezővásárhely, 2011. augusztus 25.

HÁZIREND. Hódmezővásárhely, 2011. augusztus 25. Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6800 Hódmezővásárhely, Kutasi út 34.-36.

Részletesebben

PetSafe Ultrakönnyű ugatásgátló nyakörv

PetSafe Ultrakönnyű ugatásgátló nyakörv PetSafe Ultrakönnyű ugatásgátló nyakörv Kérjük, figyelmesen olvassa el az útmutatót használat előtt. PUSB-150-19 Köszönjük, hogy Ön a PetSafe -et választotta, amely az eladási listán az 1. helyet képviseli

Részletesebben

ÓVODAI HÁZIREND 2006. Készítette: Kápolnásiné Sági Andrea mb. óvodavezető PH: Ellenőrizte: Aláírás: Dátum: mb.

ÓVODAI HÁZIREND 2006. Készítette: Kápolnásiné Sági Andrea mb. óvodavezető PH: Ellenőrizte: Aláírás: Dátum: mb. 1. oldal, összesen: 13 ÓVODAI HÁZIREND 2006. Készítette: Kápolnásiné Sági Andrea mb. óvodavezető PH: Ellenőrizte: Aláírás: Dátum: mb. Kápolnásiné Sági Andrea Gyál. 2006-01.-02. óvodavezető: Elfogadta:

Részletesebben

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon

Részletesebben

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi.

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. CS 2163 CS 2165 CS 2171 CE-länder Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. A szimbólumok magyarázata

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Flixonase szuszpenziós orrspray flutikazon-propionát

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Flixonase szuszpenziós orrspray flutikazon-propionát Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Flixonase szuszpenziós orrspray flutikazon-propionát Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót,

Részletesebben

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi.

Használati utasítás. Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. CS 2156, CS 2159 Használati utasítás Olvassa el figyelmesen a használati utasítást, és gyœzœdjön meg róla, hogy megértette azt, mielœtt a gépet használatba veszi. A szimbólumok magyarázata VIGYÁZAT A motorfırészek

Részletesebben

I. AZ INTÉZMÉNY ADATAI:... 4 II. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK...

I. AZ INTÉZMÉNY ADATAI:... 4 II. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 Tartalomjegyzék I. AZ INTÉZMÉNY ADATAI:... 4 II. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 4 1. Bevezető... 4 2. Általános elvárások... 5 3. A házirend célja:... 5 4. A házirend feladata:... 5

Részletesebben

Termékhasználati. útmutató. Mi van benne számodra?

Termékhasználati. útmutató. Mi van benne számodra? Termékhasználati útmutató Mi van benne számodra? Optimalizálja a sejtjeid működését Az ASEA a világ első és egyetlen redox kiegészítő készítménye. A redox jelzőmolekulák létfontosságú szerepet töltenek

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (4130 Derecske, Városház u. 3) OM AZONOSÍTÓ: 030-796 BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS SZAKMAI PROGRAM

MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (4130 Derecske, Városház u. 3) OM AZONOSÍTÓ: 030-796 BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS SZAKMAI PROGRAM MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (4130 Derecske, Városház u. 3) OM AZONOSÍTÓ: 030-796 BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS SZAKMAI PROGRAM 2015 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A bölcsőde alapfeladata... 5 1.2. A bölcsőde helyi

Részletesebben

English... 1 15 eština... 16 29 Sloven ina... 30 41 Magyarul... 42 53 Polski... 54 67... 68 83 Lietuvi... 84 97

English... 1 15 eština... 16 29 Sloven ina... 30 41 Magyarul... 42 53 Polski... 54 67... 68 83 Lietuvi... 84 97 FDV 1001-A 1 English... 1 15 eština... 16 29 Sloven ina... 30 41 Magyarul... 42 53 Polski... 54 67... 68 83 Lietuvi... 84 97 1 2 A B 1 C D E 5 2 F 4 G 3 3 4 5 6 1 1 2 2 FDV 1001-A Tartalom 42 HU Akkumulátoros

Részletesebben

FÉMVÁZAS KEREK MEDENCE 488 cm 549 cm modellek

FÉMVÁZAS KEREK MEDENCE 488 cm 549 cm modellek FONTOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK A medence felállítása és használata előtt gondosan olvassa el, értelmezze és tartsa be valamennyi utasítást FÉMVÁZAS KEREK MEDENCE 488 cm 549 cm modellek Csak illusztráció.

Részletesebben

Kedves Szülők, Nagyszülők!

Kedves Szülők, Nagyszülők! Kedves Szülők, Nagyszülők! Ahogy Önök is észrevették, nagyon hamar eltelt a nyár. Ismét itt az iskolakezdés, óvodakezdés ideje. Mi nevelők nagyon örülünk, hogy végre a csendes óvoda újra megtelik önfeledt

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

HÁZIREND. Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások: 4/2013. (V.) határozatszámon jóváhagyta: Óvodavezető Ph

HÁZIREND. Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások: 4/2013. (V.) határozatszámon jóváhagyta: Óvodavezető Ph Borzavári Manókert Óvoda 8428 Borzavár, Hóvirág u. 8. Tel.:88/468021 HÁZIREND Intézmény OM - azonosítója: 036973 Készítette: A nevelőtestület Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások:

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920. Minôségi tanúsítvány

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920. Minôségi tanúsítvány HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye, egyike

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Yasminelle. Több, mint egy tabletta.

Yasminelle. Több, mint egy tabletta. SCH L Yasminelle Laikus kiloves 5/14/08 2:41 PM Page 1 Figyelmeztetés! Ez az információ csak olyan hölgyeknek adható át, akik számára kezelôorvosuk Yasminelle nevû kombinált fogamzásgátló tablettát rendelt.

Részletesebben

KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi, Arany János út 38. OM: 200251 HÁZIREND 2015. Készítette: Rácz Istvánné Intézményvezető

KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi, Arany János út 38. OM: 200251 HÁZIREND 2015. Készítette: Rácz Istvánné Intézményvezető KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi, Arany János út 38. OM: 200251 HÁZIREND 2015. Készítette: Rácz Istvánné Intézményvezető TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 3. o. 1.1. A házirend célja 3. o. 1.2.

Részletesebben

Magonc Óvoda 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Házirendje 2015.

Magonc Óvoda 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Házirendje 2015. Magonc Óvoda Házirendje 2015. Az intézmény OM azonosítója: Készítette: 200535 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma:../2015. ( ) az intézményvezető aláírása Ph Legitimációs eljárás Szülői Közösség nevében

Részletesebben

{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.

Részletesebben