A Szent Korona újkori története

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szent Korona újkori története"

Átírás

1

2 1978. január 6-án érkezett Magyarországra a Szent Korona és vele együtt a koronázási jelvények is. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át az Országházban "az amerikai nép képviseletében" a magyar népnek. A Szent Koronát és a koronázási jelvényeket 1978-ban a magyar népnek adta vissza Cyrus Vance amerikai külügyminiszter. Az elvégzett vizsgálatok szerint a magyar államiságot jelképező Szent Korona az 1070-es évek után, valószínűleg 1300 előtt keletkezett. (Az eredeti korona, amelyet a hagyomány szerint II. Szilveszter pápa küldött az évben Szent Istvánnak, a történelmi álláspont szerint az 1044-es ménfői csata után német kézre került, visszakerült Rómába, ahol aztán az évszázadok során elkallódott.). A korona két részből áll, az alsó, úgynevezett görög és a felső, úgynevezett latin koronából. Az ékszer már az Árpádok alatt azonosult a királyi hatalommal, majd az országgal, és kezdett elválni az uralkodó személyétől. Intézménnyé, jogi személlyé válását Werbőczy Hármaskönyve tetőzte be, amely megfogalmazta a Szent Korona-tant. Ennek értelmében a Szent Korona jogi személy, a magyar állameszme megtestesítője, teste az ország földje, tagjai az ország polgárai, a Szent Korona a hatalom és jog forrása. A korona az évszázadok során számos viszontagságon ment keresztül: elrabolták, elásták, elzálogosították, külföldön őrizték, a rajta lévő kereszt elferdülését vélhetőleg egy 17. századi sérülés okozta. A Szent Korona újkori története A második világháború végén Szálasi Ferenc is a Szent Koronára tette le az esküt, majd a koronázási ereklyéket az előrenyomuló szovjet csapatok elől Veszprémbe vitték. Az ékszereket a koronaőrök december elején Kőszegre, majd Velemre, 1945 március végén az ausztriai Mariazellbe, majd Mattsee községbe menekítették, ahol április 26-án éjjel egy hordóban elásták. Amikor a koronaőrök amerikai fogságába kerültek, a koronázási kincseket épségben az amerikai hadsereg kezére aták. Augsburgból előbb a frankfurti bank trezorjába, aztán Amerikába szállították a magyar nemzet számára oly becses tárgyakat, ott 1945 és 1953 között nyolc helyen is őrizték, végül Fort Knoxban egy páncélteremben raktározták el őket.

3 A második világháború után több amerikai és magyar kezdeményezés született a korona hazaszállítására, de a tervek megvalósítását a hidegháború meghiúsította. Az amerikai vezetők az 1970-es évek elején kezdték fontolgatni visszaszolgáltatásukat, akkor, amikor igyekeztek országuk kapcsolatait normalizálni a közép- és kelet-európai államokkal re a magyar-amerikai viszonyban jelentős javulás következett be, és a washingtoni kormány úgy ítélte meg, hogy Magyarország végrehajtja a helsinki egyezmény emberi jogokra vonatkozó előírásait is. A korona és a koronázási ékszerek visszaadására vonatkozó döntést Jimmy Carter elnök hozta meg. Számára az ereklyék visszajuttatása nem politikai, inkább lelkiismereti és erkölcsi kérdés volt, mivel azok egy nemzet múltjának, államiságának szimbólumai voltak, és nemzetközi szerződés nélkül voltak távol jogos tulajdonosuktól, a magyar néptől. Úgy vélte, hogy lassan egy újabb magyar nemzedék nő fel anélkül, hogy a Szent Koronát ismerné október végén titkos tárgyalások kezdődtek az átadás kivitelezéséről, de miután ezek híre kiszivárgott, nagy vita bontakozott ki az elnöki döntésről: többen ellenezték azt a Kongresszusban, és tiltakozott a magyar emigráció egy része is december 16-án született meg az amerikai és a magyar kormány közös nyilatkozata a visszaszolgáltatásról. Ennek értelmében a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket nem a fennálló rendszernek, hanem a magyar népnek adta vissza "az amerikai népet" képviselő Cyrus Vance külügyminiszter. Az amerikaiak azt is kikötötték, hogy a koronaékszereket nyilvánosan állítsák ki. Így került akkor a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol ezrek álltak sorba, hogy láthassák a koronázási jelvényeket. Ismét magyar földön A Szent Korona január 5-én került ismét magyar földre a koronázási jelvényekkel együtt. Másnap a Parlamentben Cyrus Vance kis ünnepség keretében adta át az ereklyéket a magyar nép meghívott képviselőinek. Az eseményen jelen volt mások mellett Illyés Gyula író, Varga Imre szobrász és Kocsis Zoltán zongoraművész, állami részről Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György, valamint Apró Antal, az Országgyűlés elnöke, aki a korona átvételéről szóló hivatalos elismervényt aláírta. Az MSZMP akkori főtitkára, Kádár János amerikai kérésre távol maradt az eseménytől.

4 A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, ott voltak megtekinthetők két évtizeden keresztül. Az Országgyűlés döntése értelmében január 1-jén a Szent Koronát az országalmával, a jogarral és a karddal ünnepélyes keretek között átszállították a Parlament épületébe (a palást a múzeumban maradt). A koronázási ékszerek azóta ott láthatók, és 2011 óta a Honvéd Koronaőrség őrzi őket. A Szent Korona hazatérését ünnepelték január 5-én, a Budapesti Belvárosi Templomban a korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a Szent Korona méltó megőrzése és visszaszolgáltatása ritkán emlegetett, de nagyon erős köteléket vont Magyarország és az Egyesült Államok közé. A Szent Korona méltó megőrzése és visszaszolgáltatása ritkán emlegetett, de nagyon erős köteléket vont Magyarország és az Egyesült Államok közé jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton a fővárosban, a korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott ünnepségen. A miniszter a Belvárosi Nagyboldogasszony-templomban elmondta: ezt a köteléket meg kell őrizni, hiszen a szabadság védelmére, közös szabadságunk védelmére szövetkeztünk. Emlékezni kell arra, hogy milyen nagy kincs a magyar szabadság és az azt megtestesítő Szent Korona. Emlékezzünk azokra a hősökre és azokra a barátainkra, akik megőrizték és megtartották nekünk tette hozzá. A rendezvényen Timothy Alan Betts, az amerikai nagykövetség követtanácsosa azt mondta, hogy a korona visszajuttatása jelképezi azt a bizalmat, amely a két nemzet között él. Emlékeztetett: a két ország között már több mint 90 éve diplomáciai kapcsolat van. Hozzátette, hogy nagyon nagy kiváltság volt Amerikának, amikor a Szent Koronát őrizhette. Harmincöt éve, január 6-án érkezett haza Magyarországra a Szent Korona, s vele együtt tértek vissza a hozzá kapcsolódó koronázási jelvények is. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át az Országházban»az amerikai nép képviseletében«a magyar népnek. Forrás: MTI

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16 Budapest Főváros XVII. kerületének Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 1173 Budapest, Pesti út 165.

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

A Szent Korona hazatérése

A Szent Korona hazatérése Nagy János A Szent Korona hazatérése Huszonöt évvel ezelőtt, 1978. január ötödikén éjjel tíz órakor ritka vendég ereszkedett le a Ferihegyi repülőtér betonjára: az Amerikai Egyesült Államok elnökének második

Részletesebben

A MAGYAR SZENT KORONA

A MAGYAR SZENT KORONA NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR SZENT KORONA [ II ] A SZENT KORONA AZ EURÓPAI KORONÁK SORÁBAN A koronázásnak és a koronák viselésének világszerte különböző hagyományai vannak, de még Európán belül is számos

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Ikt.szám.: 18-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Ópusztaszer-Szeged március 23.

Ópusztaszer-Szeged március 23. Ópusztaszer-Szeged 2012. március 23. Magyar-lengyel barátság napja 2012. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében vettem részt Ópusztaszeren és Szegeden a Magyar-Lengyel

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Tartalom. Magyarország szent koronája... 8. A Szent Korona-tan... 9. A Szent Korona XX. századi története... 10. 1938 - a Szent Jobb országlása...

Tartalom. Magyarország szent koronája... 8. A Szent Korona-tan... 9. A Szent Korona XX. századi története... 10. 1938 - a Szent Jobb országlása... Tartalom Bevezetés... 7 Jutas... 8 Magyarország szent koronája... 8 A Szent Korona-tan... 9 A Szent Korona XX. századi története... 10 1938 - a Szent Jobb országlása... 11 A Szent Korona utolsó bemutatása

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak 1. feladat: Olvassátok el a tankönyv 124. oldalán a Polgári köztársaság című fejezetet, majd nézzétek meg az ábrát, s a megismertek alapján fejtsétek meg az alábbi ábra jelentését! (Beszámolótok során

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 OptiJus Opten Kft. 1. 2011. évi CXIII. törvény 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 A 2012.1.1. és 2012.6.30.

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 22. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 22. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 22. hét Erdély Elítélik az NSKI gyöngyhalászatát Újfent bírálatok kereszttüzébe került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) amiatt, hogy az erdélyi szórványvidékekről

Részletesebben

Andor Tímea. a magyar koronaőrség története

Andor Tímea. a magyar koronaőrség története Andor Tímea a magyar koronaőrség története Szent Koronát állandóan az országban kell tartani gondviselésére elsősorban az ország koronaőrei hivatottak. (1928. XXV. tv.) Andor Tímea a magyar koronaőrség

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Géza fejedelemsége

Géza fejedelemsége Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés) Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn, 10 óra 09 perckor kezdődően,

Részletesebben

Történelmi tanulmányi verseny

Történelmi tanulmányi verseny Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 7. évfolyam 2006 1. Kik kezdték felfedezni kezdetben az amerikai földrész északi területeit? A. spanyolok C. németek B. angolok D. amerikaiak 2. Honnan

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi beszámolója

Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi beszámolója BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD NARODOWOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1173. Budapest, XVII., Pesti út 165. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel

Részletesebben

A mattseei mocsár. Irta: BALOGH LÁSZLÓ

A mattseei mocsár. Irta: BALOGH LÁSZLÓ A MAGYAR SZENT KORONA KRÓNIKÁJA: A mattseei mocsár Irta: BALOGH LÁSZLÓ. : x 1 utolsó Habsburg, IV. Károly, bár lemond a trónról, később meggondolja magát, kétszer is visszajön az országba a koronáért,

Részletesebben

Nemzeti jelképek, nemzeti ünnepek

Nemzeti jelképek, nemzeti ünnepek KÜLÜGYMINISZTÉRIUM 2003. Nemzeti jelképek, nemzeti ünnepek Terület: 93030 km 2 Népesség: 10162000 fõ (2002. 10. 01.) Szomszédos országok: Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia és Montenegró, Horvátország,

Részletesebben

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény

Részletesebben

Szent László Nap Somogyvár június 30.

Szent László Nap Somogyvár június 30. Szent László Nap Somogyvár 2012. június 30. DZIEŃ POLONII WĘGIERSKIEJ A MAGYARORSZÁGI LENGYELSÉG NAPJA ZAPROSZENIE MEGHÍVÓ SOMOGYVÁR 2012 Ogólnokrajowy Samorząd Polski na Węgrzech i Samorząd Somogyvár

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

Gazdag István Német aranyláz Manhattanben 2013

Gazdag István Német aranyláz Manhattanben 2013 Gazdag István Német aranyláz Manhattanben 2013 antidogma.hu, sze, 2013/01/23 Dacára annak, hogy a második világháború óta gyakorlatilag fejős tehénként szolgál különböző nemes ügyek (szovjet-amerikai háborús

Részletesebben

Díjazzák a kiváló diákokat

Díjazzák a kiváló diákokat VI. évf. 21. szám 2016. november 14. R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a Fotó: xv média, Nagy botond Díjazzák a kiváló diákokat Átadták a kínai iskolát hajléktalanellátás

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat! 2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/3373/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-29 15:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: MFN4Y1J20005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

2017. Tavaszi összefoglaló

2017. Tavaszi összefoglaló 2017. Tavaszi összefoglaló ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ BARTÓK ZONGORAVERSENY GÁLÁJA A BARTÓK ZENEHÁZBAN ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ Útikalauz a lengyel-magyar kapcsolatokhoz

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 16. hét Erdély Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ élére Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12.

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

Honvédelmi Minisztérium állami vezetőinek utazásai 2010.06.01-2010.12.31

Honvédelmi Minisztérium állami vezetőinek utazásai 2010.06.01-2010.12.31 HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ÜGYNÖKSÉG Nemzetközi Igazgatóság Honvédelmi Minisztérium állami vezetőinek utazásai 2010.06.01-2010.12.31 Utazás 0078/01089/2010 Belgium 27 968 Ft 221 940

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Lyukas zászló és Kossuth-címer

Lyukas zászló és Kossuth-címer 2011 október 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Beethoven Egmont-nyitánya mellett az 1956-os forradalom meghatározó jelképe a Kossuth-címer

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ)

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Samorząd Narodowości Polskiej w 17-tej Dzielnicy Budapesztu Ikt.szám.: 18-1/8/2012. JEGYZŐKÖNYV (PROTOKÓŁ) Készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

A magyar politikai rendszer. Körösényi-Tóth-Török: A magyar politikai rendszer.

A magyar politikai rendszer. Körösényi-Tóth-Török: A magyar politikai rendszer. A magyar politikai rendszer Körösényi-Tóth-Török: A magyar politikai rendszer. Az előadások témakörei jelentőség, hatás? KERETEK Politikai tradíciók Politikatörténet Politikai kultúra Politikai gondolkodás

Részletesebben

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 09:55 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Titokkezelés * replika 41 42 (2000. november): 91 97 91

Titokkezelés * replika 41 42 (2000. november): 91 97 91 Titokkezelés * Alább rövid szemelvényeket és adatsorokat közlünk egy az amerikai kongresszus által megrendelt, vaskos tanulmányból (Secrecy: Report of the Commission on Protecting and Reducing Government

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK OKMÁNYAI

A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK OKMÁNYAI BIBLIOTHECA HUMANITATIS HISTORICA A MUSEO NATIONALI HUNGARICO DIGESTA - XVIII. A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI KIADVÁNYA SUB Göttingen 7 217 354 505 2004 A 18317 A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK OKMÁNYAI

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman rendező születésének 80. évfordulója alkalmából Életmű-kiállítás nyílt a Lengyel Intézetben (Budapest 1065, Nagymező u. 15.). A kiállítás 2012. november

Részletesebben

TARTALOM. SZIMBÓLUMOK ÉS RITUÁLÉK... 11 (Jogi) szimbólumok... 11 (Jogi) rituálék... 15

TARTALOM. SZIMBÓLUMOK ÉS RITUÁLÉK... 11 (Jogi) szimbólumok... 11 (Jogi) rituálék... 15 TARTALOM SZIMBÓLUMOK ÉS RITUÁLÉK... 11 (Jogi) szimbólumok... 11 (Jogi) rituálék... 15 A SZÍNEK ÉS JELENTÉSÜK A JOGTÖRTÉNETBEN.. 21 Fehér... 21 Fekete... 23 Bíbor... 24 Vörös... 25 Sárga... 27 Z öld...

Részletesebben

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-3/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Iromány száma: T/3373/4. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 09:55 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 2T5MJCME0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért Kormányzati lépések Székesfehérvár A kihelyezett kormányülésen meghozott döntések értékelése 2013. augusztus 20. fejlődéséért Fűtőerőmű 2004. Az erőmű privatizálásra került 2012. A cég felszámolása megkezdődött

Részletesebben

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1 A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1986 január 15. M. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár országa leszerelési programjáról: A fegyverkezési hajsza megszüntetését és a

Részletesebben

( I. imbmital MAGYAB VILAG, " 1^71 A MAGYAR SZENT KORONA KRÓNIKÁJA: Irta: BALOGH LÁSZLÓ

( I. imbmital MAGYAB VILAG,  1^71 A MAGYAR SZENT KORONA KRÓNIKÁJA: Irta: BALOGH LÁSZLÓ imbmital MAGYAB VILAG, " 1^71 A MAGYAR SZENT KORONA KRÓNIKÁJA: ( I zárak fölnyittatnak Irta: BALOGH LÁSZLÓ A budapesti Akadémia archeológiai szakbizottsága 1880 tavaszán javaslatot terjeszt elő. A javaslat

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS EZER ÉVE [I]

NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS EZER ÉVE [I] NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR TÖRVÉNYHOZÁS EZER ÉVE [I] muzeum_brosura_168x238.indd 1 2016. 04. 29. 11:28 [ II ] BEVEZETŐ Az Országgyűlési Múzeum első alkalommal 1929 és 1949 között működött az Országházban.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi

Részletesebben

A Tápiószecsői Levente Egyesület zászlójának leírása 2.

A Tápiószecsői Levente Egyesület zászlójának leírása 2. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (I.29.) önkormányzati rendelete Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának történelmi zászlóiról Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Közigazgatás Csengelén

Közigazgatás Csengelén Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.

Részletesebben

AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM

AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM STANDEISKY ÉVA AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM 1956-1963 MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁS 1956-08 INTÉZET BUDAPEST, 1996 BEVEZETŐ 11 A FORRADALOM ELŐTT 17 A NÉPI ÉS A KOMMUNISTA ÍRÓK 17 EGY MORALISTA ÍRÓ 19 Az 1956. OKTÓBER

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 29-én 11 00 órai állapot szerint JÚLIUS 2. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 Ikt.szám.: 186/3/2009. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi

Részletesebben

2012.03.13. kedd. Elfogadhatatlan a magyar kohéziós támogatás felfüggesztési javaslata

2012.03.13. kedd. Elfogadhatatlan a magyar kohéziós támogatás felfüggesztési javaslata 2012.03.13. kedd Elfogadhatatlan a magyar kohéziós támogatás felfüggesztési javaslata Az orbáni politika lépéskényszerbe hozta az Európai Bizottságot Csak a független bíróságok élvezik a bizalmat Az EU

Részletesebben

A jóvátételben nem volt kegyelem

A jóvátételben nem volt kegyelem 2014 június 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1945. június 15., esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MÁJUS 6-I (KEDDI) ALAKULÓ ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS MÁJUS 6-I (KEDDI) ALAKULÓ ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. MÁJUS 6-I (KEDDI) ALAKULÓ ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. május 6-án 10 45 órai állapot szerint MÁJUS 6. (KEDD) üléskezdés: 10 00 óra ülés befejezése: kb. 14 00 óra, illetve a napirendi

Részletesebben

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA NEMZETKÖZI SZEMLE Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA A FŐ IRÁNYVONAL VÁLTOZATLAN 1985. március 25-étől 28-áig Budapesten megtartotta XIII. kongreszszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a október 12-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

TÁJÉKOZTATÓ a október 12-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék Országgyűlés Hivatala Budapest, 201 október 1 Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 október 12-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék Megemlékezés... 2 Határozati

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Nbb-10/2011. (Nbb-29/ )

J e g y zőkönyv. Nbb-10/2011. (Nbb-29/ ) Nbb-10/2011. (Nbb-29/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. május 24-én, kedden, 11 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tárgyalótermében

Részletesebben

A közjogi kérdések az első világháború idején

A közjogi kérdések az első világháború idején A közjogi kérdések az első világháború idején Az Osztrák-Magyar Monarchia középcímere 1915 Kép forrása: Országos Széchényi Könyvtár http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/cd8/kep ek/tortenelem/to391ehh08bor.jpg

Részletesebben

Tonton-mánia a francia médiában

Tonton-mánia a francia médiában 2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/9/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február

Részletesebben

Az Országgyűlés évi szeptember október havi ülésterve

Az Országgyűlés évi szeptember október havi ülésterve 2016. 6-án 12 30 órai állapot. ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Az Országgyűlés 2016. évi havi ülésterve és 19. és 3. és 17. 19. 3. 17. 1. 2. A Magyarország Kormánya

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 12-13-14. (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2016. szeptember 12-én 16 00 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: SZEPTEMBER

Részletesebben

Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. Áldott, békés karácsonyi

Részletesebben

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl

Részletesebben