Ha üvegre van szüksége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ha üvegre van szüksége"

Átírás

1

2 Az üveg, mint anyag megjelenése a belsőépítészetben Napjainkban az építészek és lakberendezők egyre merészebben és bátrabban használják fel az építőelemeket, lakás-kiegészítőket, dekorációkat az épületek belső tereinek megvalósításakor. Ez komoly kihívást jelent, azonban megéri a fáradozást. Ugyanis a befektetett energia olyan körülményt, élő és lakóteret tud megteremteni, amely közelebb hozza a természetet, elegáns és modern megjelenést kölcsönöz. Nem más anyagról, mint az üvegről van szó. Merész elképzelésnek hangzik, amikor kijelentjük, hogy szemet gyönyörködtető látványt nyújt, ha az üveg mértékének felhasználása nagy a többi gyakran használt anyagok mellett. Olyan letisztult környezetet valósít meg, melyet korábban nehéz volt elképzelni. Mára az elképzelések oly közeliek, hogy valóságosak! Meglepésként éri, ha biztonságosnak nevezzük az üveg felhasználását? Pedig így van! A törékeny jelzőt társítjuk legtöbbször, azonban a fejlesztéseknek köszönhetően mára az egyik legerősebb és legegyszerűbben használható anyaggá vált, ezáltal számtalan lehetőséget nyújtva a belső terek kialakítása során, a legújabb design trendeket követve. Egyértelműen fontos lehet egy tér leválasztása, hanggátlás, vagy áttekintés korlátozása, de a fényátengedő képesség szempontja sem elhanyagolható. Felhasználási lehetőségek: Bútorajtók, üvegszekrény Üvegajtó Üvegpolc Válaszfalak, üvegportálok, térelválasztó üvegfal Csempét helyettesítő burkoló anyag Pultok, bárpultok borítása Használható üvegtípusok: Ragasztott biztonsági üveg Edzett üveg Reflexiós, fényvisszaverős Festett, színes üveg (lacobal, lacomat) Savmart, homok fúvott üveg Hőszigetelt üvegből Tükör Asztallapok, üvegasztalok Oszlopok burkolása Lépcsők Korlátok Előtető Üvegfödém, járható üveg Zuhanykabin Kiegészítő dekorációk Bármelyik üvegtípusra is esik a választása, csodálatos érzés lesz betérni a helységbe, vendégeit pedig az elegancia és letisztult megjelenés elkápráztatja. Azért lehetséges, mert nem csak az irodaépületek, bevásárlóközpontok kiváltsága, mostanra a középületekből a lakóhelységekbe is nagymértékben elterjedt alkalmazásuk. Az üveg megjelési formái és felhasználása az épületen belül 2.

3 Lacobel, lacomat színes üveg Talán merész elképzelésnek tűnhet, hogy a régimódi csempe, tapéta, vagy a falfesték szerepét az üveg töltse be a jövőben. Azonban valószínű, hogy nem is áll olyan messze a valóságtól! Az egyik legerősebb és legegyszerűbben használható anyaggá vált, számos lehetőséget nyújtva a belső terek kialakítása során, a legújabb design trendeket követve. Néhány felhasználási lehetőség: Bútorajtók Üveg ajtó Üvegpolc Válaszfalak Csempét helyettesítő burkoló anyag Pultok, bárpultok borítása Asztallapok Oszlopok burkolása Egyedi belsőépítészeti hatások elérésére fejlesztették ki a Lacobel színes üvegeket. A síküveg egy speciális festékkel festett változata, amey lakkozott beltéri üveg, melynek egyik oldalát magas minőségű lakkréteggel láttak el, 25 a színskáláról gondosan megválasztott színben kapható. A belsőépítészek által támasztott elvárásoknak maradéktalanul képes megfelelni, akár egy iroda eleganciájáról, vagy egy konyha, étterem higiéniájáról legyen is szó. Hisz újdonság, hogy az üveg falburkolatként is használható csempe helyett, így megkönnyítve annak tisztíthatóságát. Vonzó külső, könnyű beépítés, környezetbarát termék, SAFE fóliával biztosítható az extra biztonság (karc és páramentesség), ezen felül még antibakteriális változatban is kapható. Legnagyobb előnye, hogy karcmentesen tisztítható, lényegesen nagyobb a színválaszték és színtartó is! Ha választása erre a különleges festett, lakkozott üvegre esik csodálatos érzés lesz belépni otthonába és vendégeit is elkápráztatja az elegancia és a letisztult, exkluzív megjelenés. Lacobel, lacomat színes üveg alkalmazása Az igények sokszínűek, de mi széles termékskálánkkal és szakképzett csapatunkkal segítünk álmai otthonának megvalósításában! 3.

4 Üvegkorlát, lépcső korlát, MGE erkély üveg Az üvegkorlát egyre gyakoribb megjelenése köszönhető exkluzivitásának és modern megjelenésének. Népszerű a belsőépítészeti megoldások során is, ezért napjainkban nemcsak az irodaépületekben, hanem családi házakban is elterjedt. További felhasználási köre a panelépületek, társasházak, lépcsőházak, irodaépületek homlokzatain, belső terein, tetőt övező kertek, korlátok megoldásaiként, bevásárlóközpontok korlátrendszereinél. Előnye a megszokott fából és/vagy fémből készült korlátokhoz képest, hogy könnyen tisztítható, időtálló, esztétikus és nyílt megjelenést kölcsönöz, hosszú élettartamú, biztonságos. Törés esetén a ragasztott biztonsági üvegkorlát nem okoz személyi sérülést, mert meggátolja, hogy az üvegszerkezet szétessen, így nem lehet kiesni rajta és nem törik darabokra sem, azaz nem okoz vágást. Többféle kivitelezéssel kérhető az üvegnek a megvalósítása. Lehet víztisztaátlátszó, színes, matt, reflexiós felületű, vagy homokszórt technikával készítve bármilyen dekoráció, minta is kerülhet az üveg felületére. Az üvegek tervezése, gyártása és gondos beépítése komoly feladat, amely pontos és megbízható munkát igényel. Helyszíni felmérés mindenképpen szükséges! Mi mindezt megtesszük. Ha üvegkorlát építésén, cseréjén gondolkodik, akkor lépjen kapcsolatba velünk és kérjen árajánlatot itt! Üvegkorlát megvalósítása során az üveg rögzítése többféleképpen történhet. Lehet oszloppal szerelt, pontmegfogásos vagy profilba rögzített. Pontmegfogásos üvegkorlát: A pontmegfogással rögzített üvegek pontszerűen vannak rögzítve az üvegeken lévő furatokon keresztül, öntartóak. Akkor kerül így beépítésre, ha kapaszkodó és fém tartószerkezetek nélküli megjelenést akarunk elérni. Tehát az üveg élei szabadok, azok csiszoltak. Nagyon elegáns mutatós formavilágot hozhatunk létre, ám fizikai korlátai vannak az üvegméretének megvalósításában. Így rögzíthetők a következő üvegszerkezetek: korlát, mellvéd, előtető, lépcső, állmennyezet, zuhanykabin. Az üvegnek a leggyakrabban ragasztott, edzett biztonsági üvegből kell készülnie. Profilba rögzített, ültetett (alsó sínes) üvegkorlát: Kedvelt típus az exkluzív megjelenése, gyors kivitelezhetősége és kedvező ára miatt. Maga az üvegfelület öntartó, mivel más tartóhoz vagy oszlophoz nincs rögzítve. A tartószerkezet egy alumínium, vagy acél U alakú sín, amely rögzíthető a födém oldalára, a födémbe besüllyesztve, vagy néhány cm magas profilban a padlón. Mindenféleképpen edzett, ragasztott edzett üvegből kell készülnie, kapaszkodó az üvegkorlátra opcionálisan ráépíthető. Üvegkorlát, erkélyüveg, lépcső korlát, MGE erkélyüveg 4.

5 A legelterjedtebb változat, tartóssága, megbízhatósága és kedvező árfekvése miatt. Klasszikus stílusú kivitelezés, amelynél láthatóak az oszlopok és az üvegtartó szerkezetek is. Az üveglapokat fix rögzítő elemek tartják. A felhasznált üvegelemek többnyire ragasztott biztonsági üvegek, de rendelhető edzett üvegből, vagy edzett-ragasztott biztonsági üvegből is. Ha az üveg rögzítése furat segítségével történik, ott minden esetben edzett üveget kell alkalmaznunk. MGE erkélyüveg, erkélyüvegezés Üveg a belső építészetben Üvegkorlát oszlopokkal szerelve, vagy keretbe építve, vagy korlátüveg megfogókkal rögzítve: Mályi-Glass Kft. Hazánkban kizárólag cégünknél érhető el, az MGE fantázia néven futó, a drótüveg utódjaként elismert, tanúsítvánnyal igazolhatóan már a biztonságtechnikai előírásoknak is maradéktalanul megfelelő erkély üveg. Ezen ragasztott biztonsági üveg méretre szabását, beépítését, továbbá az erkélyszerkezet teljes körű felújítását vállaljuk. Cégünk az ÉMI-nél bevizsgáltatta az üveget, ahol az "MSZ EN 12600:2003 szabvány szerinti ingás ütővizsgálat"-tal tesztelték. Az MGE erkély üveg az előírásoknak maradéktalanul megfelelt, ezzel időszerűvé vált a régi típusú drótüvegezésű erkélyek üvegeinek kicserélése is! A Vizsgálati jegyzőkönyvet megtekinthetik Tanúsítványok, ISO menüpontunkban, továbbá a vizsgálatról készült videót is feltöltöttük honlapunkra a Videók menüpontba. Alkalmazási területek: erkély szerkezetek üvegezése, korlátok, és egyéb akár belsőépítészeti üvegezési munkálatok. Web: info@malyiglass.eu Üvegkorlát, erkélyüveg, lépcső korlát, MGE erkélyüveg Az MGE erkély üveg, a Minősített biztonsági üvegek kategóriájába tartozik, tehát szerkezete jellemzően egy üvegszendvics", ahol az üvegek és a köztes anyag (ragasztó) váltogatják egymást. A ragasztó általában gyanta, PVB, vagy EVA fólia. A két üveglap közötti fólia üvegtörés esetén nem engedi az üvegszilánkokat szétperegni, leválni. Az MGE erkély üveg egy 3mm float és egy 3mm bronz reflexiós üveg között kettő fóliával rendelkező, P2A minősítéssel ellátott biztonsági üveg. Megjelenését tekintve elegancia, tisztaság és letisztult formai megjelenés jellemzi. 5.

6 Üveglépcső, járható üveg, lépésálló üveg Megjelenési formák: üvegfödém, üvegpadló, lépésálló üveg, taposóüveg, üveglépcső Hogy lehet egy üveg járható? Miért bírja el több ember súlyát is? Valóban biztonságos? Az üvegfödém, más néven üvegpadló vagy lépésálló üveg olyan vízszintesen beépített üvegszerkezet, amely járófelületet biztosít. Napjainkban az otthoni belsőépítészetben is elterjedt az alkalmazása, amely korábban csak az irodaházak és plázák, kiállítási helyek, galériák kiváltságai voltak. Az üvegpadló minden stílusú helységhez jól illeszkedik, amely átlátszósága által nagyítja a teret és átengedi a fényt az alatta lévő területre. Az üvegből készült járófelület központi dísze lehet a lakásnak. Eleganciát és légiességet sugároz, megnyerő, ahol több szint van és a felsőbb szint padlózata járható üvegből készül. Előnye, hogy nem sérülékeny és könnyen tisztítható. Minden tekintetben biztonságos, mert szerkezete több rétegű, biztonsági és/vagy edzett üvegből készül, amelynek magas a teherbírása és esetleges törés esetén is egyben marad, nem okoz sérülést. Teherbíró képességét a fólia rétegek száma, és az üvegek vastagsága határozza meg. Legalább 3 rétegű üvegszerkezetre van szüksége a kivitelezéshez. Az üveglapok között több réteg biztonsági fólia található, melyeket laminálással juttatunk az üvegek közé. Az üvegszerkezet teherbíró-képessége és rugalmassága az üveg vastagságának és fóliák számának növelésével érhető el. Csúszásmentességet is képes biztosítani a járófelületén. A rétegrendet tekintve a 3 db 8 mm-es üvegtől kiindulva lehet feljebb menni és a PVB fóliarétegek számának növelésével. Minél nagyobb az alátámasztás nélküli üvegfelület, annál vastagabb lesz az üvegszerkezet a biztonsági követelmények miatt. Általánosságban elmondható, hogy az üvegfödém egyes üveglapjai a 3-4m2-t nem haladhatják meg. Az üveg súlya is fontos tényező a tervezésnél, amit szintén figyelembe kell venni. Egy négyzetméter felületű vastag ragasztott biztonsági üvegszerkezet súlya 65 kg. Az üvegfödém készülhet hőszigetelő üvegszerkezettel is, ez estben még speciálisabb kialakításra lehet szükség. Az üveg lehet átlátszó, festett színű, savmart jellegű, matt fóliás és csúszásgátlós bevonatú is. Üveglépcső, járható üveg, lépésálló üveg Ha építkezik, vagy felújítás előtt áll, akkor gondolja át, lehet Önnek is megtetszik az egyedi stílus. Az üvegből történő lakberendezés egy modern életérzést sugall, ehhez az üvegfödém jelentősen hozzájárul. Az üveglépcső letisztultságot eredményez, amely LED-es megvilágítással további eleganciát, látványt nyújt. A nálunk gyártott és a szakszerű beépítésnek köszönhetően, a járható üvegek, lépcsők évek óta tökéletesen funkcionálnak, és biztonsággal viselik a rájuk nehezedő terheket. 6.

7 Üvegportál, üvegfal, zuhanyfal, üvegajtó Napjaink építészetének nélkülözhetetlen és bővülő elemköre az üveg. Letisztult, elegáns a belső terek elválasztására is, mint térelválasztó üvegfal, üvegportál, üvegajtó, tolóajtó és más megoldások. Ahogy a neve is mutatja, helységeket is elválaszthatunk vele egymástól. Előnye, hogy fényáteresztő, hangszigetelő és nem töri meg a nézelődő szemek előtti teret. A különféle üvegből készült üvegportálok praktikussága miatt népszerű megoldás a térelválasztási igények felmerülésekor. Főként középületekben jellegzetes, irodákban, bevásárlóközpontokban, plázákban, üzletekben és bankokban, de egyre gyakrabban megjelenő építészeti megoldás az otthonokban is. Nemcsak beltéri, hanem kültéri használatra is szolgálunk megoldással. Az üveg lehet átlátszó vagy egyedi színmegjelenésű, savmart technika révén mintás, homokszórt technikával készítve egyedi módon dekorálható, reflexiós (fényvisszaverős) vagy akár hőszigetelt üvegezésű. A nagy felületű üvegportálok a térelválasztáson kívül további lényeges szempontja, hogy betekintést enged a belső térbe, egy üzletbe, kirakatba, amely segítségével a vásárló már az üzletbe lépés előtt benézhet, tehát vevőcsalogatás céljából rendkívül fontos kereskedelmi szempont. Jellemzően fix üvegből készülnek, de ajtóval ellátott változatok is megvalósíthatóak, amelyek 8-10 mm vastagságú edzett vagy ragasztott biztonsági üvegek, illetve hőszigetelt üvegszerkezet is lehet. Ha vagyonvédelmi és biztonsági funkciót is ellát, akkor mindenképpen ragasztott biztonsági üveg, amit választania kell! Különleges megvalósításra lehet példa az üvegajtó, a zuhanykabin üvegfal (üveg zuhanykabin), amely kellemesen választja el a belső teret, továbbá biztonsági és használati funkcióját is betölti. Az üvegportálokat lehetőség szerint szereljük alsó és felső sínes rögzítéssel, oldalsínes rögzítéssel, fixen rögzített jelleggel vagy pontmegfogással. Üvegbeépítés, felmérés: Kirakat üvegezése előtt helyszíni felmérés szükséges minden esetben. Szakembereink minden felmerülő kérdésre válaszolnak, és szem előtt tartják a vevői igényeket az üvegportálok elkészítésekor. Üvegportál, üvegfal, zuhanyfal, üvegajtó Az üvegportál, kirakatüveg elkészítése időigényes, ezért szükség szerint készítünk ideiglenes pótlásokat is. Kérjen egyedi árajánlatot és felmérést ide kattintva! 7.

8 Reluxás üveg, üveg közötti reluxa Üdvözöljük a tisztaság, a kényelem, az elegancia és a tökéletes Screenline technológia világában. Egyedülálló üvegközi árnyékolás-technikai berendezéseink lamellás és rakott reluxák, roletták -, melyek hőszigetelő ablaküvegekhez lett kifejlesztve, lehetővé teszik az Ön számára, hogy a lakásába áradó napenergiát a saját elképzelései szerint irányítsa. Nincs szükség karbantartásra, a reluxa deformálódásának vagy megrongálódásának veszélye nem áll fenn, működtetése pedig nem jár külön költséggel. Ami az Ön számára lehetetlennek tűnhet, az nekünk gyerekjáték. Üvegközti árnyékolóinkat egy pár forgómágnes működteti. Ezek segítségével lehet mozgatni a reluxát, mindemellett megőrizzük a hőszigetelt üveg tökéletes tömíthetőségét. A reluxák precíz működtetését akár motorok segítségével is meg lehet oldani, melyek automatikusan el tudják végezni a feladatot. Minden termék a különböző típusú két- illetve háromrétegű hőszigetelt üvegbe történő beépítésre lett tervezve. A forradalmi technológiának köszönhetően, a forgómágneses működtetés lehetővé teszi a hőszigetelt üvegszerkezet hermetikus tömíthetőségét. A hagyományos, üvegen kívüli reluxával szemben a mi reluxáink segítségével nemcsak lakásának az árnyékolását szabályozhatja, hanem az ablaküvegen keresztül beáramló hőenergia mennyiségét is. Így a nyári időszakban csökkentheti a lakásba beáramló hőmennyiséget megtakarítva ez által a hűtés költségeit, télen pedig hasznosíthatja az ablakon beáramló hőenergiát. Belsőépítészetben felhasználva elválaszthatunk, zárhatunk tereket egymástól. Jellemzően irodaházakban kerül beépítésre, az irodák ennek segítségével az átlátható teret azonnal leválaszthatóvá teszik, ha szükséges a privát tér kialakítása például egy tárgyalás, vetítés során. Legyártása hosszadalmas, ezért mielőbb keressen fel minket, ha gondolkodik az üveg közötti reluxa beépítésén! Reluxás üveg, üveg közötti reluxa 8.

9 Keressen minket bizalommal! Név: Mályi-Glass Kft. Székhely: 3434 Mályi, Pesti út 7. Adószám: Cégjegyzékszám: Név: Üveg-Konstrukt Kft. Székhely: 3434 Mályi, Kölcsey Ferenc. út 12. Adószám: Cégjegyzékszám: Postacím: 3434 Mályi, Pesti út 7. Telefonszám: / Fax szám: / cím: Postacím: 3434 Mályi, Kölcsey Ferenc. út 12. Telefonszám: / Fax szám: / cím: Rendelés leadása: Műszaki és értékesítési vezető, projektmanager: Varga Tibor 30/ Üveg-Konstrukt Kft. Üzemvezető: Balázs Csaba 30/ Gazdasági vezető: Pásztor Tamás Árajánlat készítés, projektmanager: Gáspár János 30/

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra

Részletesebben

A float üveg fizikai paraméterei a vastagság függvényében. LT (%) LR (%) ET (%) ER (%) g (%) 4 Float 10 90 8 82 7 85 5,8

A float üveg fizikai paraméterei a vastagság függvényében. LT (%) LR (%) ET (%) ER (%) g (%) 4 Float 10 90 8 82 7 85 5,8 Technikai adatok: Jellemző vastagság: 3-19 mm (akár 25mm is lehet) Súly: 2,5 kg/m2 (1 mm vastag üvegnél) Szín: víztiszta (nagyobb vastagságban enyhén zöldes) Fényáteresztés: 89 % (5 mm vastag üvegnél)

Részletesebben

studio A fa/alumínium, műanyag/alumínium és műanyag alapanyagú studio ablakok mindegyikét megtalálja a studio Komfort résznél.

studio A fa/alumínium, műanyag/alumínium és műanyag alapanyagú studio ablakok mindegyikét megtalálja a studio Komfort résznél. 12 I 1 studio studio IDEÁLIS AZ EGYEDISÉGET KERESŐKNEK A studio ablakok letisztult formavilága és visszafogott designja tökéletesen illeszkedik az épület architektúrájába. A főként síkban futó termékek

Részletesebben

REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK

REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK katalógusa 2017 REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS. Miért válasszon minket?

BEMUTATKOZÁS. Miért válasszon minket? BEMUTATKOZÁS Cégünk főprofilja a minőségi műanyag nyílászárók - ablakok, erkélyajtók, bejárati ajtók, beltéri ajtók - értékesítése és igényes, gyors beépítése, de kínálatunkban árnyékolástechnikai rendszerek

Részletesebben

ambiente Élvezze a látványt az ambiente stílus tanulmányozása közben!

ambiente Élvezze a látványt az ambiente stílus tanulmányozása közben! 56 I 57 Ideális a tradicionális épületekhez Az ambiente ablakok klasszikus formavilága és tradicionális designja meghatározza az épület architektúráját. Az elismert Internorm ablakrendszerek kiemelik otthonának

Részletesebben

Az ablaküveg helyes megválasztásával Ön a következő előnyökre tehet szert:

Az ablaküveg helyes megválasztásával Ön a következő előnyökre tehet szert: Üvegek AMIT AZ ÜVEGEKRŐL TUDNI ÉRDEMES: Hőszigetelő üvegszerkezetek: A modern technológiának köszönhetően az üveg ma már minden olyan lényeges igényt képes kielégíteni, amelyre egy korszerű építkezés kapcsán

Részletesebben

Premium. VFE kiegészítő térdfalablak, fa. Előnyei. Anyag. Külső borítás

Premium. VFE kiegészítő térdfalablak, fa. Előnyei. Anyag. Külső borítás 78 VFE kiegészítő térdfalablak, fa Előnyei Kiegészítő térdfalablak a még több fényért: A tetőtéri ablak függőleges meghosszabbítása a térdfallal rendelkező helyiségekben páratlan kilátást hoz létre az

Részletesebben

Mi alapján válasszunk árnyékolót?

Mi alapján válasszunk árnyékolót? Mi alapján válasszunk árnyékolót? Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12. 1 Bevezetés Egy árnyékolástechnikai

Részletesebben

Bemutatkozás. Termékeink:

Bemutatkozás. Termékeink: Bemutatkozás A Sõregi Mester Kft. 1989-ben kezdte meg mûködését egyéni vállalkozásként. A megrendelések növekvõ számának köszönhetõen az egyéni vállakozás mára kinõtte magát, amely az asztalosmûhely korszerûsítésében,

Részletesebben

www.jasz-pap.hu Jász-Pap Kft. 1173 Budapest, Napkelet u. 40-42. Mobil: +36 30 457 1374 Tel: +36 1 220 3712 e-mail: info@jasz-pap.

www.jasz-pap.hu Jász-Pap Kft. 1173 Budapest, Napkelet u. 40-42. Mobil: +36 30 457 1374 Tel: +36 1 220 3712 e-mail: info@jasz-pap. redőnyrendszerek www.jasz-pap.hu Jász-Pap Kft. 1173 Budapest, Napkelet u. 40-42. Mobil: +36 30 457 1374 Tel: +36 1 220 3712 e-mail: info@jasz-pap.hu - VakolHató tokos redőny és külső tokos redőny kivitelben

Részletesebben

Direct Line Kft...közvetlen út a nemesacélhoz!

Direct Line Kft...közvetlen út a nemesacélhoz! Direct Line Kft......közvetlen út a nemesacélhoz! R O Z S D A ME N T E S K O R L ÁT KO Á TO K / K O R L Á T RE R EN D S Z E R E K Rozsdamentes korlátok a funkció és a design egysége Korlátokkal életünk

Részletesebben

Bemutatkozás. www.jankokft.hu. A biztos megoldás

Bemutatkozás. www.jankokft.hu. A biztos megoldás Bemutatkozás A Jankó Kft. 1987-ben egyszemélyes vállalkozásként kezdte meg működését. Néhány év elteltével, a telephely megvásárlása és átalakítása után családi vállalkozásként, Kft. formájában folytatta

Részletesebben

Otthonunk, jól megszokott környezetünk átalakítása gonddal, kiadással jár együtt.

Otthonunk, jól megszokott környezetünk átalakítása gonddal, kiadással jár együtt. Otthonunk, jól megszokott környezetünk átalakítása gonddal, kiadással jár együtt. A nyílászárók felújítása, cseréje azonban megéri ezt a fáradságot, hiszen melegebb, energiatakarékos, környezet barát helyet

Részletesebben

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD íves üveggel

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD íves üveggel 2018.04.03. Termékinformáció fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD ------ 1093 íves üveggel Termékjellemzők Íves üvegű, fix (nem nyitható) felülvilágító lapostetőbe Innovatív, ívelt formájú, teljes felületén

Részletesebben

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA CupaClad átszellőztetett homlokzatburkolati rendszer 2 TETŐ HORN TERMÉSPALA FORGALMAZÓ ÉS TÉGLÁNY KIVITELEZŐ FEDÉSEK KFT.

Részletesebben

MINŐSÉGI AJTÓ-ABLAK...VALÓDI ÉRTÉK AZ OTTHONÁBAN. www.farobert.hu

MINŐSÉGI AJTÓ-ABLAK...VALÓDI ÉRTÉK AZ OTTHONÁBAN. www.farobert.hu MINŐSÉGI AJTÓ-ABLAK...VALÓDI ÉRTÉK AZ OTTHONÁBAN www.farobert.hu Szaktanácsadás Felmérés és árajánlat Minőségi nyílászárók gyártása Szaktanácsadás Felmérés és árajánlat Minőségi nyílászárók gyártása BEJÁRATI

Részletesebben

Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu

Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu Árnyékolás gördülékenyen biztonsági redőnyrács Katalógus www.umbroll.hu Umbroll - Árnyékolás gördülékenyen Az Umbroll mára Magyarország egyik legismertebb árnyékolástechnikai márkaneve. A fejlesztési kihívások

Részletesebben

MB 45 Alumínium ablak

MB 45 Alumínium ablak MB 45 Alumínium ablak Az MB-45 elnevezésű ablak a legkorszerűbb technológiára épülő, hőszigetelést nem igénylő alumínium rendszerű ablakok egyik kiemelkedő tagja. Egyaránt felhasználható kültéri és beltéri

Részletesebben

Termékinformáció CFP fix lapos tetős felülvilágító

Termékinformáció CFP fix lapos tetős felülvilágító 2.0 változat 2015.11.13. Termékinformáció fix lapos tetős felülvilágító Termékjellemzők Fix (nem nyitható) felülvilágító lapos tetőkhöz Kopásálló, kiváló minőségű fehér PVC tok Energiatakarékos hőszigetelő

Részletesebben

OPTIMA 76 MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK 2013

OPTIMA 76 MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK 2013 OPTIMA 76 MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK 2013 Az épületek védelmi szempontból leggyengébb pont ja a nyílászáró. Igaz ez nem csak a betörésvédelem, de a hővédelem (hőszigetelés) és a zajvédelem (hangszigetelés) vonatkozásában

Részletesebben

GYAKORLATBAN. Saint Gobain Hõszig szeminárium 2008.01.23.

GYAKORLATBAN. Saint Gobain Hõszig szeminárium 2008.01.23. ÜVEGEZÉS A GYAKORLATBAN Saint Gobain Hõszig szeminárium 2008.01.23. Elõadó: Kronavetter István ÜVEGEZÉS A GYAKORLATBAN Üvegtípus kiválasztása (építész) Gyártó kiválasztása (kivitelezõ) Beépítés módja (kivitelezõ)

Részletesebben

Az Ön ízlése egyedi. Tervező. A Hörmann szekcionált kapuk is azok

Az Ön ízlése egyedi. Tervező. A Hörmann szekcionált kapuk is azok Tervező A kapu- és ajtókonfigurátorral kényelmesen, otthon a számítógép előtt ülve virtuálisan kipróbálhatja a termékeket és azok kialakítási lehetőségeit. A Hörmann kapu- és ajtókonfigurátor az alábbi

Részletesebben

Rábaablak 93 Kft Rábapaty, Felsőpatyi u. 89. Tel.: 95/ Beltéri ajtók RÁBAABLAK

Rábaablak 93 Kft Rábapaty, Felsőpatyi u. 89. Tel.: 95/ Beltéri ajtók RÁBAABLAK Rábaablak 93 Kft. 9641 Rábapaty, Felsőpatyi u. 89. Tel.: 95/360-444 Email: rabaablak@rabaablak.hu www.rabaablak.hu Beltéri ajtók RÁBAABLAK SZEMÉLYRE SZABOTT MINŐSÉG A Rábaablak nyílászárói személyesen

Részletesebben

A LEGMODERNEBB TECHNIKA: H 260 ÉS H 360 STYLOS ABLAKRENDSZEREK A HOCO-TÓL.

A LEGMODERNEBB TECHNIKA: H 260 ÉS H 360 STYLOS ABLAKRENDSZEREK A HOCO-TÓL. Építse be. Élvezze előnyeit. HOCOstylos H260 műanyag és H360 műanyag-alumínium ablakrendszer A LEGMODERNEBB TECHNIKA: H 260 ÉS H 360 STYLOS ABLAKRENDSZEREK A HOCO-TÓL. FUNKCIÓ. BIZTONSÁG. ÁLLANDÓSÁG. A

Részletesebben

Mûanyag nyílászárók. EnergetoKarát. Jubileum

Mûanyag nyílászárók. EnergetoKarát. Jubileum Mûanyag nyílászárók EnergetoKarát 85 85 Jubileum Hôszigetelés Alapkivitelben készülô mûanyag nyílászáróink segítségével megfelelô homlokzati hôszige te léssel párosítva akár 40 70% energia megta ka rítás

Részletesebben

Termékinformáció Hajtókarral működtetett CVP lapos tetős felülvilágító

Termékinformáció Hajtókarral működtetett CVP lapos tetős felülvilágító 2.0 változat 2015.11.15. Termékinformáció Hajtókarral működtetett lapos tetős felülvilágító Termékjellemzők Rúddal működtetett felülvilágító lapos tetőkhöz Teleszkópos rúd a könnyű működtetéshez Kopásálló,

Részletesebben

Korszerű elválasztó rendszerek

Korszerű elválasztó rendszerek Korszerű elválasztó rendszerek MB-EXPO MB-EXPO MOBILE VÁLASZFAL RENDSZEREK MB-EXPO MB-EXPO MOBILE 2 STÍLUSOS KIRAKATOK 3 MB-EXPO MB-EXPO MOBILE ELVÁLASZTÓ RENDSZER 8, 10, 12 mm-es edzett üveglapok Kétféle,

Részletesebben

. Becker Gábor, DLA. üvegszerkezetek 2007. Teherhordó üvegszerkezetek tervezése. Dr. Reith András okl. építészmérnök. BME Épületszerkezeti Tanszék

. Becker Gábor, DLA. üvegszerkezetek 2007. Teherhordó üvegszerkezetek tervezése. Dr. Reith András okl. építészmérnök. BME Épületszerkezeti Tanszék . Becker Gábor, DLA Teherhordó tervezése Dr. Reith András okl. építészmérnök . Becker Gábor, DLA TARTALOM: 1. Teherhordó Hol is tartok? 2. Járható 3. Kiesés ellen véd 4. Pontmegfogású 5. Fontos! . Becker

Részletesebben

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD síküveggel

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD síküveggel 2017.04.03 Termékinformáció fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD ------ 2093 síküveggel Termékjellemzők Fix (nem nyitható) felülvilágító lapostetőbe kívül síküveggel Sima, elegáns külső dizájn üvegből

Részletesebben

Bevezetés. A Qbiss One két dizájnlehetőséget kínál: Süllyesztett dizájn (Qbiss One B) Egy síkban fekvő dizájn (Qbiss One F) Qbiss One - patent pending

Bevezetés. A Qbiss One két dizájnlehetőséget kínál: Süllyesztett dizájn (Qbiss One B) Egy síkban fekvő dizájn (Qbiss One F) Qbiss One - patent pending Bevezetés Qbiss One 1, a költséghatékony homlokzati megoldás, amely az átszellőztetett homlokzatok ideális alternatívája. A teljes funkcionalitás és az esztétika kombinációja, természetes választás az

Részletesebben

A Kingspan megoldás - Tetőrendszerek. Integrált, esztétikus, hatékony

A Kingspan megoldás - Tetőrendszerek. Integrált, esztétikus, hatékony A Kingspan megoldás - Tetőrendszerek Integrált, esztétikus, hatékony Komplett tető megoldások, minden épületre, eshetőségre KS1000 RW trapéz profilú tetőpanel Lezuhanás ellen védő kikötési pont KS1000

Részletesebben

GEBERIT ACANTO. is megfelelnek. Életstílusának egyediségét az Acanto sokoldalúan moduláris jellege adja. Tiszta vonalak, egyedi részletek.

GEBERIT ACANTO. is megfelelnek. Életstílusának egyediségét az Acanto sokoldalúan moduláris jellege adja. Tiszta vonalak, egyedi részletek. GEBERIT ACANTO GEBERIT ACANTO A Geberit Acanto komplett fürdőszobai termékcsalád a tiszta designt organikus formákkal és intelligens megoldásokat rejtő részletekkel vegyíti, amelyek a legkülönbözőbb igényeknek,

Részletesebben

Beltéri ajtó katalógus

Beltéri ajtó katalógus Beltéri ajtó katalógus Milyen legyen az Ön ajtaja? Kivitelezési lehetőségek Laminált ajtó Laminált tele ajtó - Solid Laminált intarziás ajtó - Unit Laminált fémintarziás ajtó - Linea Laminált többszínű

Részletesebben

PERGOPOLIS. Shading Technologies. COMPACT model

PERGOPOLIS. Shading Technologies. COMPACT model PERGOPOLIS COMPACT model Emotion model Az Ön partnere: A Pergopolis ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA vállalkozik minden olyan egyedi elképzelés megvalósítására, amelyet technológia lehetõségei támogatnak. Kérje szakértõnk

Részletesebben

Otthonunk, munkahelyünk berendezésekor mára már egyre fontosabb szerepet tölt be az árnyékolástechnika. A különböző szerkezetek lehetővé teszik

Otthonunk, munkahelyünk berendezésekor mára már egyre fontosabb szerepet tölt be az árnyékolástechnika. A különböző szerkezetek lehetővé teszik Otthonunk, munkahelyünk berendezésekor mára már egyre fontosabb szerepet tölt be az árnyékolástechnika. A különböző szerkezetek lehetővé teszik számunkra az optimális hő- és fényviszonyokat, valamint segítenek

Részletesebben

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP lapos tetős felülvilágító

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP lapos tetős felülvilágító 2.0 változat 2015.11.13. Termékinformáció VELUX INTEGRA lapos tetős felülvilágító Termékjellemzők Elektromos felülvilágító lapos tetőkhöz Vezérlőegység vagy távirányító Tokba rejtett ablakmozgató motor

Részletesebben

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP nyitható felülvilágító lapostetőbe kívül ISD síküveggel

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP nyitható felülvilágító lapostetőbe kívül ISD síküveggel 2017.04.03 Termékinformáció VELUX INTEGRA nyitható felülvilágító lapostetőbe kívül ISD ------ 2093 síküveggel Termékjellemzők Elektromos felülvilágító lapostetőkhöz kívül síküveggel Tokba rejtett ablakmozgató

Részletesebben

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP nyitható felülvilágító lapostetőbe kívül ISD íves üveggel

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP nyitható felülvilágító lapostetőbe kívül ISD íves üveggel 2018.04.03. Termékinformáció VELUX INTEGRA nyitható felülvilágító lapostetőbe kívül ISD ------ 1093 íves üveggel Termékjellemzők Elektromos, szellőztethető felülvilágító lapostetőkhöz kívül íves üveggel

Részletesebben

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk!

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk! Lindab Topline Lindab Cserepeslemezek Maradandót alkotunk! Válasszon ízlése szerint! A Lindab Topline cserepeslemez szilárd és elegáns acéllemez fedés, amely nagyszerűen fest új házakon, és gyönyörűen

Részletesebben

4220 Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi u. 12. tel.: (52) 561-398 fax: (52) 561-376 e-mail: postmaster@hbbutor.t-online.hu

4220 Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi u. 12. tel.: (52) 561-398 fax: (52) 561-376 e-mail: postmaster@hbbutor.t-online.hu 4220 Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi u. 12. tel.: (52) 561-398 fax: (52) 561-376 e-mail: postmaster@hbbutor.t-online.hu MEGA bútorlap 18 mm / 16 mm - bútorlap 12 mm + tükör 4 mm Egyszerű,olcsó és könnyen

Részletesebben

Üveg álom üveg. Üveg álom üveg

Üveg álom üveg. Üveg álom üveg Üveg álom üveg Lásson túl a jelenen a jövő üvegén keresztül! AGC Flat Glass Hungary Maródi Csilla Üveg álom üveg Lásson túl a jelenen a jövő üvegén keresztül! AGC Flat Glass Hungary Maródi Csilla - 1 -

Részletesebben

31 582 19 0000 00 00 Üveges és képkeretező Üveges és képkeretező

31 582 19 0000 00 00 Üveges és képkeretező Üveges és képkeretező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ULTRA THIN LED DISPLAY

ULTRA THIN LED DISPLAY ULTRA THIN LED DISPLAY A VILÁG LEGVÉKONYABB LED DISPLAYEI Extra vékony kivitel Egy- és kétoldalas változat Magas fényerejű LED megvilágítás Több mint 50 000 órás élettartamú ledek 50% energia-megtakarítás

Részletesebben

Az elegáns választás épület burkolásra.

Az elegáns választás épület burkolásra. Az elegáns választás épület burkolásra. Bevezetés A Qbiss by trimo 1 meghatározza a korszerű épülethéj standardját; komplett moduláris homlokzati rendszer, amely a legmagasabb fokú esztétikumot a ma építészei

Részletesebben

Unica Class Unica Quadro

Unica Class Unica Quadro Unica Class Unica Quadro Válasszon exkluzív és dizájnos kapcsolókat! Unica Class Exkluzív és természetes Időtálló és exkluzív A természetben fellelhető ásványok időtlen idők óta kapcsolódnak mindennapjainkhoz.

Részletesebben

Az Ön ízlése egyedi A Hörmann szekcionált kapuk is azok

Az Ön ízlése egyedi A Hörmann szekcionált kapuk is azok Az Ön ízlése egyedi A Hörmann szekcionált kapuk is azok Egyéni kívánság szerinti kaput szeretne? A Hörmann-nál jó helyen jár. Nyugodtan válassza ki a felületet, a színt, döntse el, hogy hőszigetelt vagy

Részletesebben

FLEXIO HARMONIKAFALAK

FLEXIO HARMONIKAFALAK FLEXIO HARMONIKAFALAK Határtalan rugalmasság A mobilfal nem új találmány; mondhatni az Espero-val együtt fejlődött. A terek időleges felosztását, leválasztását teszi lehetővé, méghozzá megfelelő hangszigeteléssel.

Részletesebben

realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek

realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek realtherm több mint egy ablak! Realtherm Kft. közel 10 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött végzi tevékenységét a műanyag nyílászáró gyártás területén. Célunk,

Részletesebben

A L U M Í N I U M R E N D S Z E R E K

A L U M Í N I U M R E N D S Z E R E K A L U M Í N I U M R E N D S Z E R E K A FENSTHERM SCHÜCO alumínium szerkezetek a legkülönbözôbb elvárásoknak képesek megfelelni, a bejárati portálok és függönyfalak elônyei az építészek és a felhasználók

Részletesebben

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés az oldalsó zárást biztosító gumitömítés

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés az oldalsó zárást biztosító gumitömítés Hôszigetelés mindenek felett Az Eurokapu kiváló minôségû, hôszigetelt acél panelekbôl készül az Ön igénye szerint, mely négyoldali gumitömítéssel biztosítja a légmentes zárást. A panelek ujjbecsípôdés

Részletesebben

KoskiDekor Elegáns és stabil

KoskiDekor Elegáns és stabil Csak a fantázia szab határt... 2016/2. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak KoskiDekor Elegáns és stabil Dekoratív, mutatós nyír rétegelt lemez, színes, áttetsző, a fa erezetességét

Részletesebben

bejárati ajtóbetétek és kiegészítők

bejárati ajtóbetétek és kiegészítők bejárati ajtóbetétek és kiegészítők A RURIK BMUTATJA: tömör és üveges ajtóbtétit A változatos betétek ajtóinkat a lakás impozáns díszévé teszik. Könnyed eleganciájuk igen hosszú élet tar tammal, stabilitással,

Részletesebben

Műanyag nyílászárók a SCHÜCO-tól

Műanyag nyílászárók a SCHÜCO-tól A fenntarthatóság iránt elkötelezett építészetért Műanyag nyílászárók a SCHÜCO-tól A SCHÜCO rendszer műanyag nyílászárói a hazai piacon is egyre nagyobb teret és elismerést nyernek, hiszen előnyös tulajdonságaikkal,

Részletesebben

VELUX VFB térdfalablak

VELUX VFB térdfalablak VELUX térdfalablak Nagyobb kilátás mellett növelheti otthona biztonságát a beépített vészkijárati funkcióval is bíró jobbra nyíló bővítőablakkal. Az ablak vészhelyzet esetén jobbra nyitható, és menekülési

Részletesebben

Unica Class Unica Quadro. Válasszon exkluzív és dizájnos kapcsolókat!

Unica Class Unica Quadro. Válasszon exkluzív és dizájnos kapcsolókat! Unica Class Unica Quadro Válasszon exkluzív és dizájnos kapcsolókat! Unica Class Exkluzív és természetes Időtálló és exkluzív A természetben fellelhető ásványok időtlen idők óta kapcsolódnak mindennapjainkhoz.

Részletesebben

Termékinformáció CVP hajtókaros felülvilágító kupola lapostetőbe

Termékinformáció CVP hajtókaros felülvilágító kupola lapostetőbe 2017.04.03. Termékinformáció hajtókaros felülvilágító kupola lapostetőbe Termékjellemzők Hajtókarral működtetett felülvilágító lapostetőkhöz Teleszkópos rúd a könnyű működtetéshez Kopásálló, kiváló minőségű

Részletesebben

EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK:

EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK: EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK: Kőintarzia, természetes kövek, vagy extra méretű greslapok, illesztési hézag (fuga) nélküli szabásával. AZ ELKÉPZELÉSTŐL - A MEGVALÓSÍTÁSIG: 1. A megrendelő által kiválasztott

Részletesebben

DESIGN? ÁRNYÉKOLÁS 2018-ban? GONDOLKOZZ ÉS TERVEZZ RENDSZERBEN! Innovatív koncepció a letisztult, modern otthonok tervezéséhez

DESIGN? ÁRNYÉKOLÁS 2018-ban? GONDOLKOZZ ÉS TERVEZZ RENDSZERBEN! Innovatív koncepció a letisztult, modern otthonok tervezéséhez DESIGN? ÁRNYÉKOLÁS 2018-ban? GONDOLKOZZ ÉS TERVEZZ RENDSZERBEN! Innovatív koncepció a letisztult, modern otthonok tervezéséhez Így alkothatunk egységes megjelenést otthonunkban! HOMLOKZAT BURKOLAT újépítésű

Részletesebben

BELSÔ ÁRNYÉKOLÓK SZEMÉLYRE SZABOTT NAPFOGYATKOZÁS

BELSÔ ÁRNYÉKOLÓK SZEMÉLYRE SZABOTT NAPFOGYATKOZÁS SZEMÉLYRE SZABOTT NAPFOGYATKOZÁS Az otthon az a hely, ahol a lelkünk lakik. Személyiségünk öltözteti, ízlésünk alakítja, szívünk tölti meg melegséggel. Ösztönösen a harmóniát keressük benne, azt a lelkiállapotot,

Részletesebben

-ablakrendszerek Az energia bent marad minden más kint.

-ablakrendszerek Az energia bent marad minden más kint. -ablakrendszerek Az energia bent marad minden más kint. 10 Meggyőző minőség Építse be és érezze jól magát! Az Ön előnyei a Cég által... Termék A Cég minden helyzetben a legjobb megoldást kínálja Önnek,

Részletesebben

Biztonsági üvegezés. ESG TVG VSG Termékek, tulajdonságok, alkalmazás. Ralf Vornholt Wolfgang Böttcher SGGD Marketing Technik

Biztonsági üvegezés. ESG TVG VSG Termékek, tulajdonságok, alkalmazás. Ralf Vornholt Wolfgang Böttcher SGGD Marketing Technik Biztonsági üvegezés ESG TVG VSG Termékek, tulajdonságok, alkalmazás Ralf Vornholt Wolfgang Böttcher SGGD Marketing Technik Mit jelent a biztonság? Az üveg mint alapanyag nincs plasztikus alakváltozás alacsony

Részletesebben

Termékinformáció ISD síküveg VELUX CFP/CVP lapos tetős felülvilágítókhoz

Termékinformáció ISD síküveg VELUX CFP/CVP lapos tetős felülvilágítókhoz 1.0 változat 2015.09.15. Termékinformáció ISD ------ 2093 síküveg VELUX lapos tetős felülvilágítókhoz Termékjellemzők Síküveg VELUX CFP és CVP lapos tetős felülvilágítókhoz Ideális új VELUX lapos tetős

Részletesebben

Egyrétegû üvegfalak kötött mûszaki tartalommal készletrõl

Egyrétegû üvegfalak kötött mûszaki tartalommal készletrõl Egyrétegû üvegfalak kötött mûszaki tartalommal készletrõl DEKO FG Fast Egyrétegû üvegfalak kötött mûszaki tartalommal készletrõl A FAST rendszer ugyanazon az ötleten és filozófián alapszik, melyet a DEKO

Részletesebben

Csempe- és élvédő-profilok. Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására. Csináld Marley-val

Csempe- és élvédő-profilok. Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására. Csináld Marley-val Csempe- és élvédő-profilok Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására Csináld Marley-val Csempeprofilok és élvédők a Marleytól sokféle színben, alakban és nagyságban Szép

Részletesebben

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS 1 TARTALOMJEGYZÉK MONITOROK 3 INFORMÁCIÓS OSZLOPOK * 4 FALRA SZERELHETŐ MONITOROK HAZÁNKBAN* 5 KIRAKATI MONITOROK 6 MEGÁLLÍTÓTÁBLÁK

Részletesebben

Mûanyag nyílászárók 2011

Mûanyag nyílászárók 2011 Mûanyag nyílászárók 2011 EnergetoKarát 85 85 Jubileum Hôszigetelés Alapkivitelben készülô mûanyag nyílászáróink segítségével megfelelô homlokzati hôszige te léssel párosítva akár 40 70% energia megta ka

Részletesebben

Csak a fantázia szabhat határt

Csak a fantázia szabhat határt Csak a fantázia szabhat határt LLumar Dekor és Belátásvédelmi Fóliák Alkosson A LLumar palettával Mi minden érhető el a LLumar Dekor és Belátásvédelmi fóliákkal? A tervezés során a tereknek és tárgyaknak

Részletesebben

Keskeny látszati szélesség GEALAN-LUMAXX. Egyszerűen több fény

Keskeny látszati szélesség GEALAN-LUMAXX. Egyszerűen több fény Keskeny látszati szélesség GEALAN-LUMAXX Egyszerűen több fény Fényt begyűjteni a világos belső terekbe, keskeny keretekkel. Ezzel növekszik az életminöség és a kényelem. 2 ÉREZHETŐEN KISEBB KERETARÁNY

Részletesebben

+ + + Blanke DIBA-LINE + lineáris lefolyórendszer. Blanke DIBA-LINE + lineáris lefolyórendszer elônyei

+ + + Blanke DIBA-LINE + lineáris lefolyórendszer. Blanke DIBA-LINE + lineáris lefolyórendszer elônyei Lineáris lefolyórendszer 80 80 + lineáris lefolyórendszer A + a tökéletes megoldás épített zuhanyzók vízelvezetésének megoldására. A lefolyórendszer beépítése gyors és egyszerû. Beépítési magassága igen

Részletesebben

bútor plus rex K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre

bútor plus rex K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre BÚTORKATALÓGUS 2010-2011 K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre Elegancia Senio Ez az egyik legnépszerűbb konyhatípusunk, mert független divattól és a látványos megjelenése mellett örök

Részletesebben

Termékinformáció GIU kiegészítő, poliuretán bevonatú fix ablak

Termékinformáció GIU kiegészítő, poliuretán bevonatú fix ablak 2018.04.03 Termékinformáció kiegészítő, poliuretán bevonatú fix ablak Termékjellemzők Magas minőségű, egybeöntött poliuretán bevonat fehérre lakkozott kivitelben Fix, semmilyen módon nem nyitható ablak

Részletesebben

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL 198 500 FT-ért AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG Az ár az áfá-t tartalmazza. Az akció más kedvezményekkel

Részletesebben

Termékinformáció GIL kiegészítő fix ablak

Termékinformáció GIL kiegészítő fix ablak Edition 1.0 15.12.2014 Termékinformáció kiegészítő fix ablak Termékjellemzők Minőségi fenyőből készül, amely az impregnálást követően több réteg vízbázisú színtelen lakkozást kap, de rendelhető fehérre

Részletesebben

BEJÁRATI A JTÓBETÉTEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK

BEJÁRATI A JTÓBETÉTEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK BJÁRATI A JTÓBTÉTK ÉS KIGÉSZÍTŐK K L A S S Z I K U S B T É T K A y r s h i r e G 15 G 19 A 3 G 21 G 2 2 A 1 A 2 - G 3 01 G 3 01 G 41 G 4 4 G 4 9 G 6 0 G 61 G 101 G 3 01 B e r k s h i r e G 3 3 B 4 G 3

Részletesebben

Alumínium termékek. Feszítőkeretek. állványok. Prospektustartók

Alumínium termékek. Feszítőkeretek. állványok. Prospektustartók Alumínium termékek Alumínium termékek Feszítőkeretek Alumínium klapp-keretek és állványok Prospektustartók 119 Alumínium termékek FESZÍTőKERETEK FESZÍTőKERETEK új! Feszítőkeret Különlegesen könnyű keret

Részletesebben

Termékinformáció GIU kiegészítő, poliuretán bevonatú fix ablak

Termékinformáció GIU kiegészítő, poliuretán bevonatú fix ablak Edition 1.0 15.12.2014 Termékinformáció kiegészítő, poliuretán bevonatú fix ablak Termékjellemzők Magas minőségű, egybeöntött poliuretán bevonat fehérre lakkozott kivitelben Fix, semmilyen módon nem nyitható

Részletesebben

J A G A S T R A D A. A Low-H 2 O technológia néhány jellemző tulajdonsága:

J A G A S T R A D A. A Low-H 2 O technológia néhány jellemző tulajdonsága: J A G A S T R A D A A sima előlap és az erős felső rács vízszintes vonalai adják a STRADA szemet gyönyörködtető megjelenését. A robosztus, egyszerű és mégis elegáns burkolat a Low-H 2 O technológiát takarja.

Részletesebben

Zuhanytálcák A N E W N E W N E W N E W

Zuhanytálcák A N E W N E W N E W N E W HÜPPE zuhanytálcák N E W Zuhanytálcák A N E W N E W N E W HÜPPE Xerano Termék részletek A szaniter akril zuhanytálca egyszerű, időtálló formatervezése sokoldalú fürdőszoba kialakításhoz alkalmas A finom

Részletesebben

Mûanyag nyílászárók 2010. EnergetoKarát

Mûanyag nyílászárók 2010. EnergetoKarát Mûanyag nyílászárók 2010 70 EnergetoKarát 3x Hôszigetelés Alapkivitelben készülô mûanyag nyílászáróink segítségével megfelelô hôszige teléssel párosítva akár 40 70% energia megta ka rítás érhetô el! Ablakaink

Részletesebben

ÖNMAGÁBAN KIVÁLÓ: PRÉMIUM KATEGÓRIÁS ABLAK A HOCO-TÓL.

ÖNMAGÁBAN KIVÁLÓ: PRÉMIUM KATEGÓRIÁS ABLAK A HOCO-TÓL. Építse be. Élvezze előnyeit. HOCOpremium műanyag és műanyag-alumínium ablakrendszer ÖNMAGÁBAN KIVÁLÓ: PRÉMIUM KATEGÓRIÁS ABLAK A HOCO-TÓL. ÉRTÉK MINDEN TERÜLETEN. A művészet az optimális ablakrendszer

Részletesebben

Termékinformáció CFP fix felülvilágító kupola lapostetőbe

Termékinformáció CFP fix felülvilágító kupola lapostetőbe 2017.04.03. Termékinformáció fix felülvilágító kupola lapostetőbe Termékjellemzők Fix (nem nyitható) felülvilágító lapostetőkhöz Kopásálló, kiváló minőségű fehér PVC tok Energiatakarékos hőszigetelő üvegezés

Részletesebben

Előszó. Vevőink igényei szerint RAL katalógusunkban megtalálható, bármely szín megvalósítása (alumínium ládáknál!) lehetséges:

Előszó. Vevőink igényei szerint RAL katalógusunkban megtalálható, bármely szín megvalósítása (alumínium ládáknál!) lehetséges: Katalógus 2017 Virágládák / növényládák / térelválasztó falak alumíniumból, porfestett alumíniumból, corten acélból kül és beltérre egyedi méretekben is Előszó Virág és növényládák tervezésével és gyártásával

Részletesebben

bútorlap 18 mm / 16 mm - bútorlap 12 mm + tükör 4 mm MEGA bútorlap 18 mm / 16 mm - bútorlap 12 mm + tükör 4 mm

bútorlap 18 mm / 16 mm - bútorlap 12 mm + tükör 4 mm MEGA bútorlap 18 mm / 16 mm - bútorlap 12 mm + tükör 4 mm MEGA bútorlap 18 mm / 16 mm - bútorlap 12 mm + tükör 4 mm Egyszerű,olcsó és könnyen telepíthető tolóajtóvasalat. Alkalmazható 18 és 16 mm-es bútorlap, illetve A bútorlap magasságának kiszámítása 12 mm-es

Részletesebben

J A G A P L A Y. Fali kivitel 72-féle méret Színes kivitel színválaszték: JAGA színskála alapján 30 év garancia a fűtőelemre

J A G A P L A Y. Fali kivitel 72-féle méret Színes kivitel színválaszték: JAGA színskála alapján 30 év garancia a fűtőelemre J A G A P L A Y Játékos meleg, színes komfort A Low-H 2 O technológiát takaró, biztonságot nyújtó, festett MDF burkolat a finoman lekerekített éleivel és vibráló színeivel derűs hangulatot visz a gyerekszobába,

Részletesebben

Mûanyag nyílászárók 2012

Mûanyag nyílászárók 2012 Mûanyag nyílászárók 2012 EnergetoKarát 85 85 Trend+80 Standard Hôszigetelés Alapkivitelben készülô mûanyag nyílászáróink segítségével megfelelô homlokzati hôszige te léssel párosítva akár 40 70% energia

Részletesebben

ARTHY TERMÉKCSALÁD. ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu

ARTHY TERMÉKCSALÁD. ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu ARTHY TERMÉKCSALÁD ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu Minden termékünk esetében rendelkezünk a forgalmazáshoz szükséges valamennyi dokumentációval. A TOLO intézet által kiadott bizonyítvány,

Részletesebben

Komplett programot kínálunk!

Komplett programot kínálunk! Komplett programot kínálunk! Mechanikus végállású motorok Redõnyök és napellenzõk számára Mechanikus végállású motorok Egyszerûen meggyõzõek Biztonságot adunk Védelem betörés ellen - teljesen automatikusan

Részletesebben

AZ EGYEDI ÜVEGMEGOLDÁS

AZ EGYEDI ÜVEGMEGOLDÁS AZ EGYEDI ÜVEGMEGOLDÁS www.intero.hu TARTALOM Technikai jellemzők Fix üvegfalak (F) Zuhanyajtók (A) Zuhanykabinok (K) Kádparavánok (P) Beltéri üvegajtók Cortizo, Szauna zuhanykabin kombó Konyhahátfal Üvegburkolat

Részletesebben

Hőszigetelt felülvilágító kupola Fix (CFP) típus

Hőszigetelt felülvilágító kupola Fix (CFP) típus Hőszigetelt felülvilágító kupola Fix (CFP) típus Mit tehet a szobával egy felülvilágító ablak A lapostetővel rendelkező otthonokban a legtöbb tér konyha, nappali vagy hálószoba csak nagyon kevés természetes

Részletesebben

Minden projekthez a megfelelő termék

Minden projekthez a megfelelő termék Termék információk Minden projekthez a megfelelő termék Egy rétegben üvegezve oldalsó tartóval Egy rétegben üvegezve ponttartóval és 45 -os él csiszolással Egy rétegben üvegezve átfedő lamellákkal Hőszigetelt

Részletesebben

www.eurofront.eu MDF bútorajtók

www.eurofront.eu MDF bútorajtók www.eurofront.eu MDF bútorajtók Bevezetés Tisztelt érdeklődő! Engedje meg, hogy néhány szóban bemutassuk cégünket. Az EUROFRONT KOMÁROM KFT 2003-ban alakult, MDF bútorajtók gyártására. Ezen belül gyártunk

Részletesebben

THE GREEN LIGHT. evolo 2 3

THE GREEN LIGHT. evolo 2 3 71 THE GREEN LIGHT evolo 2 3 evolo A LÁMPATESTEK JELLEMZŐI Védettség Optikai tér IP 66 Sealsafe (*) Szerelvénytér IP 66 (*) Törési szilárdság Üveg IK 08 (**) PC IK 10 (**) Aerodinamikai felület (CxS) -

Részletesebben

EL-LINE (rácsavarozós) EL-CORNER (sarokba) EL-PIANO(rácsavarozós)

EL-LINE (rácsavarozós) EL-CORNER (sarokba) EL-PIANO(rácsavarozós) - gyors szerelés, többféle hosszúság - akár beépített érintőkapcsolóval, fényerőszabályzóval, PIANO típusnál beépített mozgásérzékelővel - rentgeteg kiegészítővel az egyedi igények kialakításához EL-LINE

Részletesebben

Termékinformáció CSP lapos tetős füstelvezető ablakok

Termékinformáció CSP lapos tetős füstelvezető ablakok 1.0 változat 2014.10.01. Termékinformáció CSP lapos tetős füstelvezető ablakok Termékjellemzők Elektromos füstelvezető ablak lapos tetőkhöz CE-jelöléssel rendelkezik az EN 12101-2:2003 szabványnak megfelelően

Részletesebben

DEKORTECH STÚDIÓ. szolnok tiszaligeti sétány 85 nm-es lakás lakberendezési tervezése

DEKORTECH STÚDIÓ. szolnok tiszaligeti sétány 85 nm-es lakás lakberendezési tervezése DEKORTECH STÚDIÓ szolnok tiszaligeti sétány 85 nm-es lakás lakberendezési tervezése család Modell: DEKORTECH STÚDIÓ 86 nm-es penthouse lakás belsőépítészeti és lakberendezési tervezés Fiatal, jól szituált,

Részletesebben

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés a tömítéssel ellátott szekciók csatlakozása

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés a tömítéssel ellátott szekciók csatlakozása Hôszigetelés mindenek felett Az Eurokapu kiváló minôségû, hôszigetelt acél panelekbôl készül az Ön igénye szerint, mely négyoldali gumitömítéssel biztosítja a légmentes zárást. A panelek ujjbecsípôdés

Részletesebben

J A G A C A N A L C O M P A C T J A G A C A N A L P L U S

J A G A C A N A L C O M P A C T J A G A C A N A L P L U S J A G A C A N A L C O M P A C T J A G A C A N A L P L U S Láthatatlan fűtés Low-H 2 O komforttal. A Jaga padlókonvektorok útját állják a hidegnek és felmelegítik a levegőt a legtávolabbi sarkokban is,

Részletesebben

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP nyitható felülvilágító kupola lapostetőbe

Termékinformáció VELUX INTEGRA CVP nyitható felülvilágító kupola lapostetőbe 2017.04.03 Termékinformáció VELUX INTEGRA nyitható felülvilágító kupola lapostetőbe Termékjellemzők Elektromos, szellőztethető felülvilágító lapostetőkhöz Nyomógombos távirányító (csomagolás tartalmazza)

Részletesebben

home pure Élvezze az érdekes látványt a home pure stílus felderítése közben!

home pure Élvezze az érdekes látványt a home pure stílus felderítése közben! home home Ez a stílus szép életteret teremt, és harmonikus, kellemes légkörről gondoskodik. Olyan embereknek szól, akiknek kívánságai és ötletei nagyobb teret követelnek. Mivel még mindig otthon a legjobb.

Részletesebben