II. rész A Magyar Utánpótlás Kajak-Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. rész A Magyar Utánpótlás Kajak-Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója"

Átírás

1 II. rész A Magyar Utánpótlás Kajak-Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója Tartalomjegyzék készítette: Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző 1. BEVEZETŐ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ AZ EGÉSZ ÉVES FELKÉSZÜLÉS FOLYAMATA, RÉSZVÉTEL AZ EDZŐTÁBOROKBAN A közös felkészülés általános jellemzői A közös felkészülés állomásai A VÁLOGATÁS, A VÁLOGATÁSI ELVEK ÉRTÉKELÉSE NEMZETKÖZI VERSENYEK ÉRTÉKELÉSE Gyorsasági Ifjúsági és U23-as Világbajnokság, Szeged A csapat elhelyezése, körülmények, edzőtábor A csapat eredményességének értékelése Gyorsasági Ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság, Mantes-en-Yveliness A csapat elhelyezése, körülmények, edzőtábor A csapat eredményességének értékelése Ifjúsági Olimpiai Játékok, Nanjing A csapat elhelyezése, körülmények, edzőtábor A csapat eredményességének értékelése Maraton Világbajnokság, Oklahoma City A csapat elhelyezése, körülmények A csapat eredményességének értékelése Maraton Európa-bajnokság, Piestany A csapat elhelyezése, körülmények A csapat eredményességének értékelése ORV, Piestany Csapatjelölés A csapat elhelyezése, körülmények A csapat eredményességének értékelése Részletes eredmények JAVASLATOK A SZAKÁGAK FEJLESZTÉSÉRE... 30

2 1. BEVEZETŐ 2014-ben több nemzetközi versenylehetőséghez jutottak fiatal versenyzőink, mivel idén nem csak gyorsasági Eb-t, illetve Maraton VB-t rendeztek, hanem gyorsasági VB-t Szegeden, és Maraton Eb-t Piestanyban. Így lehetőség nyílt arra, hogy sokkal nagyobb létszámú csapatot mozgassunk. Mivel a válogatási elveknek megfelelően a mantes-en-yvelenessi Eb-n az ifjúsági korosztályban a B csapat indult, míg az U23-as korosztályból csak a 21 éven aluliak vehettek részt, illetve a Maraton Eb-n is csak azok a versenyzők indulhattak, akik nem tagjai a gyorsasági EB és VB csapatnak ben Ifjúsági Olimpiát is rendeztek Nanjingban, bár itt csak három versenyzőnek volt lehetősége indulni. Az évad zárásaként részt vettünk a szokásos ORV-n is Piestanyban. 2. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az utóbbi évek hagyományait követve a magyar csapat az év fő versenyén, a szegedi világbajnokságon megőrizte helyét a világ élvonalában. Az összetett pontversenyben az élen végeztünk. A női és férfi kajak szakág a pontverseny élén végzett és a férfi kenusok is csak pár pont különbséggel végeztek az oroszok mögött a második helyen. A női kenusaink is a dobogón végeztek, ők a harmadik helyet szerezték meg a pontversenyben. Az éremtáblázaton viszont magasan az élen végeztünk, háromszor annyi aranyérmet szereztünk, mint a másik két legtöbb aranyat szerző nemzet, az orosz és a lengyel. A mantes-en-yvelinessi Európa-bajnokságon is eredményesen szerepeltünk, ahol B csapattal vettünk részt. Túlnyomó részben még serdülőkorú, illetve 21 éven aluli versenyzőkből állt a csapat. A menedzselési szándékból indított versenyzőink tisztességgel helytálltak a nagyon erős mezőnyökben és mindkét korosztály versenyzői szereztek érmeket és értékes Olimpiai pontokat. Az idei két gyorsasági világverseny, mind a világbajnokság, mind az Európa-bajnokság színvonalát tekintve is kiemelkedő volt. A világbajnokságon 82 nemzet versenyzői vettek részt és ez minden eddig résztvevőszámot túlszárnyalt. Érdekesség, hogy az eddig domináns nemzetek közül a németek összesen 5 érmet szereztek, míg Magyarország és Oroszország megtartotta vezető szerepét. Összesen 12 nemzet nyert aranyérmet és a magyar válogatotton kívül még két nemzet, az oroszok és a lengyelek tudtak kettőnél többször a dobogó legmagasabb fokára állni. 23 ország versenyzői szereztek érmet és a mezőny színességet mutatja, hogy az öt földrész versenyzői közül csak Afrika képviselői nem állhattak dobogóra, de a döntőkben ők sem játszottak alárendelt szerepet. A magyar csapat által megszerzett 10 aranyéremnek ezért is van hihetetlenül nagy értéke, mert a versengés egyre erősebb és a mi válogatottunk egyre márkásabban távolodik el a közvetlen élmezőnytől is. Az Európa-bajnokságon Poznanban 37 ország vett részt, ami már önmagában is kiemelkedő, de ami igazán mutatja a sportág fejlődését az, hogy 21 ország versenyzői szereztek érmet és ebből 14 nemzet aranyat is. A maratoni szakágat tekintve is nagyon pozitív a kép, mivel az idei Európa-bajnokságon, ahol B csapattal vettünk részt, megnyertük a pontversenyt és az éremtáblázatot is. Ami a legfontosabb, hogy minden szakágunk szerzett érmet és nagyon egységes volt a csapat. A 2014-es évben először az U23-as korosztálynak is sikerült aranyérmet szereznie. Oldal: 2 / 31

3 Összességében a magyar válogatott idén is kiváló évet zárt. Az utóbbi idők legkiegyensúlyozottabb csapatai vettek részt a világversenyeken. A gyorsasági világbajnokságon nem volt lyukas pontunk, minden szakágban kimagaslóan teljesítettek versenyzőink. Külön ki kell emelni, hogy fiataljaink túlnyomó többsége még jövőre is ebben a korosztályban versenyez. A lányok megtartották vezető helyüket és idén is a csapat húzóerői voltak, attól függetlenül, hogy a világbajnokságon néhány számban nem tudták kihozni magukból a maximumot. A kenusok is felzárkóztak a lányokhoz és az ifjúsági csapat kimagaslóan teljesített a világbajnokságon, de sajnos ez csak két versenyzőnek köszönhető. Az U23-as mezőny még erősnek bizonyult a kenusaink számára, bár az itt indulók még nagyon fiatalok. A férfi kajak szakág, ahol a legerősebb nemzetközi szinten is a versengés, remekül szerepelt a világbajnokságon és érdekesség, hogy sprintereink mindkét korosztályban kimagaslottak a mezőnyből. Az olimpiai pontok és a waxholm pontok alakulása év helyszín verseny arany ezüst bronz összesen olimpiai pont waxholm pont 2005 Szeged VB Athén EB Racice VB Szeged EB Moszkva VB Moszkva EB Brandengurg VB Montemor-o-Velho EB Welland VB Szeged Ifjúsági VB Szeged U23 VB AZ EGÉSZ ÉVES FELKÉSZÜLÉS FOLYAMATA, RÉSZVÉTEL AZ EDZŐTÁBOROKBAN A Bajnokprogram segítségével a 2014-es évben is lehetőség nyílt a magas szintű felkészülésre mind az ifjúsági, mind az U23-as válogatottnak. Az előző évekhez képest idén is az egyes szakágakat együtt mozgattuk, így a kiemelkedő serdülőkorú versenyzőknek meg volt a lehetőségük a nagyobb sebességű csoportokkal edzeni A közös felkészülés általános jellemzői Az alapozó időszakot a 2014-es évben már jól bevált sífutó edzőtáborral kezdtük meg januárban, amivel kicsit megszakítottuk a monotóniát és így új ingereket kaptak válogatott versenyzőink. Az U23-as keretnek 2014-ben lehetősége volt a lehető legjobb körülmények közt készülni a felnőtt válogatott tagjaival. Versenyzőink 90 százaléka választotta ezt a lehetőséget és Oldal: 3 / 31

4 március elején elutaztak a megjelölt mediterrán helyszínekre (Sevilla, Montebello, Sabaudia és Ploce). Az ifjúsági válogatott tavaszi alapozó táborát 2014-ben is kétszer egy hétre bontottuk, ami már az előző években is bevált, így mindkét héten magas szintű edzésmunkát tudtak végezni versenyzőink. A tavaszi edzőtáborban a Héraklész A és B keret összes versenyzője meghívást kapott, így egyenlő feltételek között készülhettek a válogatókra. A VB, illetve az EB beállító táborban már csak a kvalifikált versenyzők vettek részt, de ezek az edzőtáborok is szakáganként együtt mozogtak. A maraton VB-re 2014-ben mindkét korosztálynak lehetősége volt arra, hogy a két helyszínen, Tolnán és Győrben együtt készüljenek a felnőttekkel. A többi edzőtáborok időpontjai és helyei már a felkészülési programban jelen voltak, így az edzők tudták igazítani a saját edzésprogramjaikat a fix időpontokhoz. Az edzőtáborokban a részvételi arány az előző évhez hasonlóan magas volt. Mindhárom szakágban egy-két fő kivételével mindenki részt vehetett a tavaszi táborban. A szokásos tavaszi időre evezésen néhány ember kivételével mindenki ott volt, ami már átfogó képet mutatott a versenyzők téli, tavaszi felkészültségéről A közös felkészülés állomásai Időpont Szakág Jelleg Helyszín november U23 keret Téli alapozó edzőtábor Tata Dunavarsány január Ifjúsági keret Sífutó tábor Skalka január U23 keret Sífutó tábor Skalka január 27-február 8. U23 keret Téli alapozó edzőtábor Tata Dunavarsány március U23 keret Meleg vízi edzőtábor Sevilla, Sabaudia, Montebello serdülő, Tavaszi alapozó edzőtábor Szolnok március 31-április 5. ifi keret Dunavarsány serdülő, Tavaszi alapozó edzőtábor Szolnok Dunavarsány április ifi keret június Ifi, U23 keret Gyorsasági EB beállító edzőtábor Dunavarsány Szolnok június 24-július 15. Ifi, U23 keret Gyorsasági VB beállító edzőtábor Dunavarsány Szeged augusztus YOG keret YOG beállító edzőtábor Dunavarsány szeptember fő ORV beállító edzőtábor Dunavarsány serdülő, Tata 2014.december ifi keret Téli alapozó edzőtábor Bakonybél Oldal: 4 / 31

5 4. A VÁLOGATÁS, A VÁLOGATÁSI ELVEK ÉRTÉKELÉSE 2014-ben hat nemzetközi versenyen kellett válogatottat jelölni, ami az előző évhez képest megnehezítette a válogatás feltételeit. A két nagy gyorsasági világversenyre külön csapatot jelölni idén is jó döntésnek bizonyult, nemcsak az eredményes VB szerepelés miatt, hanem hogy így nagyobb teret biztosítottunk fiatal versenyzőinknek ben a világbajnokságon csak Olimpiai számok kerültek megrendezésre és a két női kenus szám, de ennek tudatában is az Európa-bajnokságon mindkét korosztályban a második vonalat versenyeztettük. A gyorsasági válogatási elvek nagyrészt megegyeztek az előző évivel, tehát két válogató verseny alapján az egyes és páros egységek sorozat győztesei kerültek a csapatba, illetve egyenlőség esetén a szétlövés döntött. Az Európa-bajnokságon részt vevő versenyzők egyike sem vehetett részt a világbajnokságon. Az U23-as indulók a felnőtt válogatók alapján kerültek a csapatba, de ők is két külön csapattal versenyzettek az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon. Ennek a korosztálynak a felnőtt világbajnokságon kívül a szegedi U23-as világbajnokság volt a prioritás, így számos versenyzőnk a felnőtt Európa-bajnokságon sem vett részt. A 2014-es évben is nagyban segítette az ifjúsági korosztály válogatást és a végső csapathajók kialakítását a kötelező egyes rangsoroló, ami alapján teljes képet kaptunk a válogatottról. Az ifjúsági válogatottnál a négyesek esetében az előző évek tapasztalataiból kiindulva már a tavaszi edzőtábor lezárása után megkezdődtek az egyeztetések a legjobbnak vélt egységekre. Az első válogató egyben négyes válogató is volt és már ebben a korai időpontban lezárultak a csapathajók válogatásai. Ez a megoldás 2014-ben nem bizonyult igazán jó döntésnek, bár mindkét egységünknek megvolt az ideje a felkészülésre, a világbajnokságon már sem női sem férfi kajak négyesünk nem tudta kihozni magából a maximumot. Az, hogy az U23-as korosztály válogatóit beépítettük a felnőttek közé jó döntésnek bizonyult, mert az amúgy is hosszú idénybe még egy versennyel nem tudtuk volna már őket terhelni. A négyes hajókba a válogató egyes és páros eredményei alapján lehetett bekerülni, ami nem volt túl szerencsés, mert egyik négyesünk sem tudott dobogóra állni. A jövőben a csapathajók erősítésére új koncepciót kell kitalálni. A világbajnokságon a legerősebb csapattal álltunk rajthoz egy-két kivétellel, míg az Európa-bajnokságon csak olyan versenyző kapott szerepet, aki nem múlt el 21 éves. Ez a döntés mindenképpen eredményes lehet hosszútávon, még akkor is, ha az eredmény rovására megy, de így számos fiatal versenyzőt tudunk életben tartani. Az ifjúsági Olimpiára, mint négy éve, 2014-ben is megrendeztük a számnak megfelelő válogatót, így elértük azt, hogy ebben a speciális számban a legalkalmasabb versenyzőink indulhassanak. A maraton válogatottnál az Eb-re a Maraton Bajnokság, a VB-re a gyorsasági versenyek után megrendezésre kerülő maraton válogató válogatott. Az első két egység került a keretbe azzal a kitétellel, hogy a Maraton Eb-re csak az utazhatott, aki nem tagja a VB csapatnak. A maraton VB-re a válogatót 2014-ben is 3 héttel a VB előtt rendeztük, ami most is jó döntésnek bizonyult, mivel versenyzőink sokkal jobb állapotban kerültek ki a világversenyre. Oldal: 5 / 31

6 Az előző években jól bevált 3 hetes edzőtábort megtartottuk a VB előtt, ami minden szempontból ideálisnak és megfelelőnek bizonyult. 5. NEMZETKÖZI VERSENYEK ÉRTÉKELÉSE 5.1. Gyorsasági Ifjúsági és U23-as Világbajnokság, Szeged A csapat elhelyezése, körülmények, edzőtábor A válogatóversenyek befejeztével a versenyzők két nap szünet után rögtön a Dunavarsányi edzőtáborba vonultak egységesen, mind a két korosztály és négy szakág. A helyszínen remek feltételek mellett kiváló hangulatban történt a felkészülés. A verseny hetében keddtől a teljes csapat Szegeden készült. Szegeden a teljes csapat a pályán lakott és étkezett is, ami minden igényt kielégítő volt. A versenyzők így sokkal jobban tudtak pihenni és koncentrálni, a nagy melegben nem kellett utazással fárasztani magukat. A szegedi versenypálya a versenyzés szempontjából tökéletesnek bizonyult, az indulók a szokásos világszínvonalú kiszolgálást kapták. Az egész világbajnokság alatt a kegyeibe fogadta az időjárás a világbajnokság résztvevőit A csapat eredményességének értékelése A csapat megnyerte pontversenyt, de az ICF pontszámítása szerint minimális pontkülönbség volt a győztes és a B döntő győztese között, így a végeredmény nem tükrözi hűen a valós különbségeket az országok között. Az éremtáblázaton, az élen végeztünk és emellett a férfi és a női kajak szakági pontversenyében is nyertünk, valamint a férfi kenu szakágban másodikak lettünk a pontversenyben, míg női kenusaink harmadikok. Az érmek és a waxholm pontok szempontjából sajnos nem tudjuk összehasonlítani szereplésünket az eddig teljesítményekkel, mivel 2014-ben is csak Olimpia számok szerepeltek a műsoron. Viszont 94 Olimpiai pontot és 9 aranyérmet Olimpiai számban még sosem szerzett világbajnokságon a Magyar utánpótlás válogatott. Oldal: 6 / 31

7 Éremtáblázat hely ország arany ezüst bronz összesen 1. HUN RUS POL ESP DEN GER BLR CZE CAN CHN LTU BEL MLD SRB AUS UKR GBR ECU LAT ROU POR GEO KAZ Oldal: 7 / 31

8 Pontverseny hely ország Férfi Kajak Női Kajak Kenu Női kenu Összesen 1. HUN RUS GER ESP POL CAN BLR CZE ROU AUS ITA UKR SRB FRA DEN MEX KAZ UZB GRB LTU IRN LAT MLD POR BUL SVK BEL SWE CHN Női kajak szakág: Ifjúsági NK m 2-4. hely 7. Takács Tamara 200 m 2-4. hely 6. Piller Szabina NK m 1-3. hely 2. Lucz Noémi Sólyom Dóra NK m 1-3. hely 3. Lucz Noémi Sólyom Dóra Papp Cintia Jankó Zita Oldal: 8 / 31

9 A női ifjúsági szakág 2014-ben az előző évekhez képest kicsit haloványabban szerepelt, mivel a megrendezett négy számból nem sikerült aranyérmet szerezniük, de a négyes, és a páros is dobogóra állt. A világbajnokságra hat versenyző utazott ki és közülük ketten még jövőre is az ifjúsági válogatott tagjai lesznek. K m-en Takács Tamara indulhatott, aki az egész év folyamán magabiztosan versenyzett. A világbajnokságra is remek formába érkezett, de a helyszínen valami külső körülmény, vagy az év közbeni sérülése megzavarta és nem tudta kihozni magából a maximumot. A döntőben teljesen alárendelt szerepet játszott, mélyen tudásszintje alatt teljesített. K m-en Piller Szabina indult, aki szintén hozta magát egész évben. Az előfutamban és középfutamban is jól versenyzett, de a döntő mezőnye már túl erősnek bizonyult számára, de így is kihozta magából a maximumot és pontszerző helyen ért be. Az 500 m-es páros számban Lucz Noémi és Sólyom Dóra versenyzett. Ők úgy érkeztek a világbajnokságra, hogy minden hazai versenyüket megnyerték és kiváló időket eveztek. A döntőben hatalmas hajrájuknak köszönhetően álltak fel a dobogó második fokára, ha rajtból kicsit bátrabban jönnek el nyerhettek volna. A négyes már az első válogató végeztével tudatosan készült a világbajnokságra. A lányok kifejezetten egységes csapatot alkottak és minden edzői utasítást pontosan végrehajtottak. A világbajnokságon az előfutamban történt rossz élmény kicsit megzavarta az egységet és elvesztették az önbizalmukat. A döntőben már jól versenyeztek, de még maradt bennük. Viszont az edzőtábori teljesítményükkel nyerhettek volna. U23 NK m 1-3. hely 1. Kárász Anna 200 m 1-3. hely 1. Kárász Anna NK m 3-6. hely 3. NK m 3-6. hely 5. Szilágyi Anett Simán Fanni Hagymási Réka Hagymási Anita Simán Fanni Farkasdi Ramóna Az U23-as korosztály a 2014-es évben sokat lépet előre a wellandi szerepléshez képest. Ott egy számban álltunk dobogóra, Szegeden pedig a négyes kivételével mindegyikben. A két egyes számban Kárász Anna indult. Annak ellenére, hogy betegen érkezett a világbajnokságra és előtte a felnőtt négyes tagjaként versenyzett az Európa-bajnokságon, extraklasszis teljesítményt nyújtott. Mindkét számában kihozta magából a maximumot és hihetetlen fegyelemmel versenyzett végig a világbajnokság alatt. Magasan kiemelkedett ebből az amúgy is nagyon erős mezőnyből. Oldal: 9 / 31

10 A páros számban Szilágy Anett és Simán Fanni állt rajthoz és óriási bravúrt hajtottak végre azzal, hogy dobogóra álltak. Nagyon koncentráltan és tudatosan versenyeztek és a pályájukban egy kis szerencsével még az ezüstérem is benne volt. A négyes is jól versenyzett, az edzőtábor alatt nagyon jól összekovácsolódtak, de sajnos nekik még erősödni kell ehhez a korosztályhoz. Erre minden esélyük megvan, mivel a négyes minden tagja még jövőre is ebben a korosztályban versenyez. Az edzők kiválóan dolgoztak az edzőtáborban. A felkészítő edzők: Kovács László, Fazekas Tibor, Tokár Krisztián, Homoki Tamás, Csonka Zsolt, Takács Tibor, Makrai Csaba és Rasztotzky János. Férfi kajak szakág: Ifjúsági K m 2-4. hely 8. Vidákovich Antal 200 m 1-3. hely 1. Nádas Bence K m 2-4. hely 4. Gergely Olivér Koleszár Mátyás 200m 1-3. hely 1. Balaska Márk Birkás Balázs K m 1-4. hely 4. Gergely Olivér Nádas Bence Németh Viktor Koleszár Mátyás Az utóbbi évek hagyományait megőrizve az ifjúsági kajakos fiúk idén is kitettek magukért. A legerősebb és legnagyobb lélekszámú mezőnyökben minden számban pontszerzők voltak. Az 200 m egyes számban Nádas Bence állt rajthoz, aki égész évben kiemelkedett a hazai kétszázas mezőnyből. A világbajnokságon és az edzőtáborban is koncentrált, magabiztos volt és a rossz rajtja ellenére is megnyerte minimális különbséggel a versenyt. Bence hihetetlen fejlődésen ment át a wellandi világbajnokság óta és egy igazi, nagy versenyző vált belőle. K m-en Balaska Márk és a 2014-es egyes világbajnok Birkás Balázs állt rajthoz. Ők is világklasszis teljesítményt nyújtottak, a döntőben ritkán látható különbséggel nyertek. A rajtból már hihetetlen különbséggel jöttek ki és ezt a táv végéig tartották. K m-en Vidákovich Antal indult, aki egész évben egyenletes, jó teljesítményt nyújtott. A VB-n is hozta formáját az előfutamban és a középfutamban, de talán egy kicsit megijedt a döntőben, a hazai válogatókon megszokott versenyzéséből kizökkentették, így tudása alatt teljesített. K m-en Gergely Olivér és Koleszár Zoltán állt rajthoz, akik szintén a döntőben teljesítettek szerényebben a megszokottnál. Az előfutam és a középfutam jó teljesítménye után talán kicsit már elkönyvelték a győzelmüket, és ez hiba volt. Oldal: 10 / 31

11 A négyesben, párosban versenyző Gergely Olivérhez és Koleszár Mátyáshoz, a már korábbi győztes Nádas Bence és Németh Viktor csatlakozott. A lányokhoz hasonlóan ők is remek csapatot alkottak. Felkészülésük is zökkenőmentes volt és a kellő idő is meg volt az összecsiszolódásra, de a döntőbeli teljesítményükre rányomta a bélyeget a páros botlása. Összenyomta őket a teher és a mellettük nagyon jól kezdő spanyol egységgel nem tudtak mit kezdeni, a táv elején már szétesett a mozgásuk, teljesen görcsösen versenyeztek. U23 K m 1-3. hely 1. Dombvári Bence 200 m 1-3. hely 1. Dudás Miklós K m 1-3. hely 1. Hufnágel Tibor Ceiner Benjámin 200m 1-3. hely 4. Tótka Sándor Dudás Miklós K m 1-3. hely 7. Noé Bálint Császár Gergely Bárdfalvi Márk Ilyés Róbert Az U23-as korosztály kajakosai a wellandi sikereket Szegeden túlszárnyalták és három aranyérmet is szereztek. Dombvári Bence állt rajthoz a hosszabb egyes számban és esélyeshez méltóan versenyzett. Bár egész évben betegségekkel küzdött, a döntőben és az egész világbajnokság során kétséget sem hagyott a felől, hogy ki lesz a győztes. A rövidebbik távon Dudás Miklós állt rajthoz, aki minden futamát megnyerte és a döntőben is magabiztosan győzött a világbajnokság talán legerősebb mezőnyében. Dudás Miklós, Tótka Sándor párjaként a 200 méteres párosban is rajthoz állt. A verseny képe alapján ez a szám is nekik állt, de a döntőben megbillentek és csak hatalmas bravúrjuknak köszönhetően nem borultak be, de így is beértek a negyedik helyen. Az 1000 méteres párosban a címvédő Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin állt rajthoz és tudatosan felépített pályájukat pontosan követve nagy magabiztossággal nyertek. Ebben a korosztályban a címvédés eddig csak neki sikerült. A négyes összetétele sajnos több külső körülmény miatt későn alakult ki véglegesen, így kevés idő volt a felkészülésre. A felkészülés alatt egyszer sem volt a hajó futása tökéletes és ez egyre jobban feszéjezte a versenyzőket. Ez nagymértékben befolyásolta a jó szereplést és sajnos a világbajnokságon sem tudták kievezni magukat a döntőben. A férfi kajak szakág edzői egyetértésben, jó hangulatban dolgoztak. Felkészítő edzők: Kiss István, Pál Zoltán, Tóth Tibor, Babella László, Csamangó Attila, Fábián Mónika, Matyus Zsolt, Ballay László, Rajnai Sándor, Hüvös Viktor, Gannoruwa Levente és Csernák Károly. Oldal: 11 / 31

12 Férfi kenu szakág: Ifjúsági 1000 m 1-3. hely 2. Hajdu Jonatán C m 1-3. hely 1. Hajdu Jonatán Balla Levente C m 3-6. hely 1. Hajdu Jonatán A kenus ifjúsági csapat a szegedi VB-re megtartotta kiváló formáját és három szám mindegyikébe érmet is szereztek. A világbajnokság három számát a válogatókon kiemelkedően teljesítő két versenyző oldotta meg. C és 200 m-en Hajdu Jonatán állt rajthoz, aki már 2014-ben is két világbajnoki címet szerzett. Idén is előre lépett, mert szegeden mindkét egyes számot megnyerte. Jonatán hatalmas tehetség és kiváló versenyző, de sokkal alázatosabban kell versenyezni ahhoz, hogy a felnőttek között is nagy versenyző váljon belőle. Az előfutamban és a középfutamban félvállról vette ellenfeleit és ez majdnem megbosszulta magát. A döntőben már nagyon éretten, az utasításokat maximálisan betartva versenyzett és végre ki is hajtotta magát. A dobogóról épphogy lelépve térdelt hajóba a C-2-esek mezőnyébe párjával, Balla Leventével, és ha a 200 méternél Jonatán nem ejti ki a kezéből a lapátot, akkor ezt a számot is megnyerik. Jonatán klasszisát mutatja, hogy ez a hiba sem zökkentette ki, hanem a két húzáskihagyás után úgy mentek tovább, mintha semmi sem történt volna. C m már rutinmunka volt számára, bár az előző napi két 1000 méter sokat kivett belőle és a lába is serült volt, még így is nyerni tudott. C-1 U m 3-6. hely 6. Khaut Kristóf 200 m 3-6. hely 17. Korisánszky Dávid C m 3-6. hely 10. Viola Viktor Bodonyi András Az U23-as kenusaink sajnos a várakozáson alul teljesítettek. Korisánszky Dávid és az 1000 méteres páros hajónk is csak a B döntőbe jutott. Dávid nem volt egy súlycsoportban a felnőtt szintű mezőnnyel. Párosunk megnyerte ugyan a B döntőt, de tőlük az előző évi döntős szereplés után dobogós helyezés volt az elvárható. Khaut Kristófnak sem jött ki a lépés a világbajnokságon, az egész éves jó teljesítményét sajnos Szegeden nem tudta megkoronázni. A mezőny is erős volt és ő is sokkal jobb formát mutatott a válogatókon. A táborban és a VB-n is kifejezetten jól együttműködő edzői csapat volt, konfliktusok nélkül. Felkészítő edzők: Szabados Krisztián, Molnár Gergely, Slisz Béla és Ludasi Róbert. Oldal: 12 / 31

13 Női kenu szakág: Ifjúsági C m 4-8. hely 11. Molnár Rebeka C m 3-6. hely 8. Bónyai Rebeka Miskolczy Fruzsina A folyamatosan fejlődő női kenuban szegeden már C-2-es előfutamokat is rendeztek és C- 1-ben már 3 előfutam is volt. C m-en Molnár Rebeka indult, de ahogy az várható volt, nem jutott a döntőbe. Futamról futamra fejlődött, de a nemzetközi mezőny az ő számára még erősnek bizonyult. C-2-ben Bónyai Regina és Miskolczy Fruzsina indultak, ők bejutottak a döntőbe. Nekik is még fejlődniük kell erőnlétileg, hogy a nemzetközi mezőnyt utolérjék, és erre minden esélyük meg is van. U23 C m 1-3. hely 2. Lakatos Zsanett C m 1-3. hely 1. Lakatos Zsanett Takács Kincső Az U23-as korosztályban a felnőttek között is két meghatározó női kenusunk indult Lakatos Zsanett és Takács Kincső, ennek megfelelően versenyeztek is. Lakatos Zsanett egyesben hatalmas csatát vívott orosz ellenfelével és minimális különbséggel szorult csak a második helyre. Az egyes vereség nagyon letörte, de megmutatta mekkora versenyző, és a párosban hatalmas fölénnyel nyertek. A lányokat felkészítő edzők: Szabados Krisztián, Végh Attila és Huszár Henrik Gyorsasági Ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság, Mantes-en-Yveliness A csapat elhelyezése, körülmények, edzőtábor Az Eb-re az ifjúsági csapat közvetlenül a második válogató után utazott ki, míg az U23- asok két hetes edzőtáborban vettek részt Dunavarsányban. Mind a négy szakág egységesen 2 hétig edzőtáborozott egy helyszínen. A helyszínen, Mantesban egy kollégiumban laktunk a pályától 60 percre, a ki- és beutazást egy saját kis busszal is segítettük. A szervezők az első kategóriás árért hihetetlen koszos és igénytelen szállást biztosítottak. Az ellátások a reggelin kívül a pályán voltak, ami nagyon szegényes és minőségileg sem a legjobb volt. A szervezés és a versenyzők kiszolgálása katasztrofális volt. A sok utazás miatt a csapat pihenése sem volt biztosított és ez nagyban befolyásolta a végső eredményeket. Az egyetlen pozitív dolog az a pálya volt, nem voltak irreális versenyek. Ami esetleg befolyásolhatta az eredményeket az a pályára folyamatosan beúszó növényzet volt. Oldal: 13 / 31

14 A csapat eredményességének értékelése A válogatott az előző évekhez képest ezen az Európa-bajnokságon is B csapattal, illetve az U23-as korosztályban csak 21 éven aluliakkal vett részt. A csapat az összetett pontversenyben a második, az éremtáblázaton, a nyolcadik helyen végzett. A szakági pontversenyekben csak férfi kenusaink nem végeztek a dobogón, de ezt a szakágat több betegség is sújtotta. Minden ország a legjobb csapataival szerepelt az Európa-bajnokságon és egyre jobban érzékelhető a színvonal emelkedése is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 14 ország versenyzői szereztek aranyérmet. Éremtáblázat hely ország arany ezüst bronz összesen 1. RUS GER ROM DEN BLR CZE UKR HUN POL FRA ESP ITA LAT SRB MLD GBR BEL SVK LTU POR AZE Pontverseny hely ország Férfi kajak Női kajak Férfi kenu Női kenu pont 1. RUS HUN BLR GER ITA ROM CZE POL FRA UKR ESP DEN Oldal: 14 / 31

15 Női kajak szakág: Ifjúsági 1000 m 1-3. hely 4. Homonnai Luca NK-1 500m 3-6. hely 4. Homonnai Luca 200 m 6-8. hely 10. Katrinecz Rita NK m 2-4. hely 5. Racskó Fruzsina Jenei Virág 500 m 3-6. hely 4. Racskó Fruzsina Jenei Virág NK m 3-6. hely 1. Racskó Fruzsina Malcsiner Eszter Katrinecz Rita Szénási Zsófia Az ifjúsági női kajakosnál csak egy számban a K m-en (Homonnai Luca) indult a legerősebb egységünk, de ő is nagyon fáradtan érkezett az Európa-bajnokságra. Nagyon szeretett volna dobogóra állni mindkét egyes számában, de ezért nem saját iramában versenyzett és kicsit túlizgulta. A többi számban a válogató második egységei, de többnyire serdülőkorú versenyzők álltak rajthoz. Minden egységünk maximálisan helytállt a kifejezetten erős mezőnyben. A párosokban induló Racskó Fruzsinából és Jenei Virágból sokat kivett az sorozatos válogató és a helyszíni körülmények. A válogatón mutatott teljesítményükkel dobogóra állhattak volna. A négyes viszont fantasztikusan teljesített, a válogató után frissen összeült négyes gyorsan összekovácsolódott és profi versenyzéssel nyertek. U23 NK-1 NK m 1-3. hely 1. Nagy Flóra 500m 3-6. hely 5. Nagy Flóra 200 m 4-8. hely 16. Nagy Szimonetta 1000 m 1-3. hely m 2-4. hely 6. NK m 3-6. hely 3. Nagy Szimonetta Miskó Noémi Szabó Ágnes Czéllai-Vörös Zsófia Nagy Szimonetta Miskó Noémi Szabó Ágnes Czéllai-Vörös Zsófia Az U23-asok a 2013-as Európa-bajnoksághoz képest sokat léptek előre és három számban is a dobogóra tudtak állni. Nagy Flóra indult minkét egyes számban és 1000 méteren magabiztosan érett versenyzéssel győzött, míg 500 méteren is esélye volt a dobogóra csak a véghajrában maradt le róla. A páros mezőny még erősnek bizonyult 21 éven aluli versenyzőinknek, de a négyesben kifejezetten jó versenyzéssel, szoros versenyben a dobogóra Oldal: 15 / 31

16 tudtak állni. A hosszabbik távon induló párosunkra, ha nem akad fel táv közben a pályán úszó növényzet előrébb is végezhettek volna. A versenyzőket felkészítő edzők: Fazekas Tibor, Takács Tibor, Gintli Andrea, Czinege Zsolt, Sinka Kornél, Homoki Tamás és Mórocz István. Férfi kajak szakág: Ifjúsági 1000 m 3-6. hely 6. Kopasz Bálint K-1 500m 3-6. hely 6. Kuli István 200 m 3-6. hely 13. Rónai Tamás 1000 m 1-4. hely 8. Béke Kornél Freisták Péter K m 3-6. hely 10. Balogh Gábor Merksz Ármin 200m 2-4. hely 5. Balogh Gábor Merksz Ármin K m 3-6. hely 9. Béke Kornél Selyem Róbert Erdőssy Csaba Kuli István Az ifjúsági kajakosainkon is látszott a fáradtság és az, hogy még versenyzőink 80 százaléka 2 évvel fiatalabb az élmezőnynél. A 200 méter egyesen és az 500 méteres pároson kívül ennek ellenére minden futamban döntőbe kerültek fiataljaink. Az egyeseink hatodik helye nagyon értékes. Mindkét versenyző éretten, jól versenyzett, a következő években lehet rájuk számítani. Az ezer méteres csapathajóink a megváltoztatott időrendnek estek áldozatául, mivel egy napon belül kellett teljesíteniük rövid időn belül az összes futamukat. A négyes döntő Béke Kornél ötödik 1000 métere volt, így sajnos önmaguk árnyékai voltak. A két rövidebbik páros számban Balog Gábor és Merksz Ármin indult. Az 500 méteres baki után 200 méteren kifejezetten jól teljesítettek és minimális különbséggel maradtak le a dobogóról. Rónai Tamásnak az egyik legerősebb mezőny még erősnek bizonyult, mindent kihozott magából, de ez ebben a számban erre volt elég. Oldal: 16 / 31

17 K-1 K-2 U m 4-8. hely 6. Solti László 500m 3-6. hely 6. Gál Péter 200 m 3-6. hely 15. Csizmadia Kolos 1000 m 3-6. hely m 3-6. hely m 4-8. hely 8. K m 3-6. hely 7. Janza Richárd Korondy Tamás Karakas Máté Orlik Ádám Karakas Máté Orlik Ádám Szeiler Máté Vass Péter Gál Péter Czompa Tibor A 21 éven aluli kajakosaink a néhány számban felnőtt szintű mezőnyben megállták a helyüket és egy érmet és értékes olimpiai pontokat szereztek. Az érmet 1000 méteres párosban nyertük Janza Richárd és Korondy Tamás révén, akik nagyon bátran versenyeztek, és ha a végén a németek párosa nem száll le oldalvízről, akkor az ezüstérmet is megszerezhették volna. Solti Attila, aki a maratoni szakágban is jeleskedik, itt is megállta a helyét. Végig versenyben volt a dobogóért a táv végén kell még fejlődnie. A két rövidebb távon Karakas Máté és Orlik Ádám indult, akik sokat fejlődtek erre az évre és az igazi számukban a 200 méteren méltó ellenfelei voltak a mezőnynek. A négyesünk viszont nagyon peches volt. Hatalmasat versenyeztek, nagyon bártan mentek és végig az érmekért csatáztak, de a végén egy kicsit elfáradtak. A mezőny egybe beesett a célba és minimális különbséggel maradtak le a dobogóról. Versenyzőket felkészítő edzők: Dragos Ágnes, Horváth Péter, Varga Béla, Bethlenfalvi István, Pál Zoltán, Giczi Csaba, Czeglédi Gábor, Demeter Irén, Bátor György, Makrai Csaba, Gannoruwa Levente, Borsodi Géza, Bauer Gyula és Lengyel Viktor. Férfi kenu szakág: Ifjúsági 1000 m 3-6. hely 6. Paufler Norbert C-1 500m 4-8. helx 9. Moldován Milán 200 m 4-8. hely 10. Dóczé Patrik C m 3-6. hely 10. Horváth Ákos Sáling Áron 500 m 3-6. hely 10. Horváth Ákos Sáling Áron C m 2-4. hely 6. Posztós Patrik Horváth Ákos Paufler Norbert Sáling Áron Oldal: 17 / 31

18 A nehezített körülmények sajnos ifjúsági kenusainkat viselte meg a legjobban. Dózcé Patrik már betegen érkezett az Európa-bajnokságra így a csapathajókon változtatni kényszerültünk és ő csak az egyesben kapott szerepet, de sajnos ott is mélyen tudás alatt tudott teljesíteni, így kiesett. A csapathajóinkat is megzavarta a váltás, még fáradtságra is panaszkodtak, ennek következtében a párosok döntőiben nem szerepeltünk. A négyes a döntőre már nagyjából összeállt, de a hatodik helynél jobb eredményre nem volt esélyük. Paufler Norbert kihozta magából a maximumot, fáradt volt ő is, de jól küzdött és az erős mezőnyben értékes pontot szerzett. Moldován Milán élete első Európa-bajnokságán serdülőként a döntőbe jutott, ami tőle bravúrnak számít. U m 3-6. hely 6. Petkó András C-1 500m 2-4. hely 6. Fekete Ádám 200 m 4-8. hely előfutam Kiss Balázs C m 4-8. hely kizárták Szabó Kristóf Szabó Gábor 500 m 3-6. hely 8. Androkity Marcell Varga Patrik C m 1-3. hely 4. Forgó Christopher Duró József Petkó András Androkity Marcell A 21 éves fiataljaink viszont kitettek magukért a szintén betegen érkező Kiss Balázson kívül, akinek így nem volt esélye a döntőbe jutni. A két rövidebbik távon induló egyes hajónk nagyon jól versenyzett és mivel mindketten nagyon fiatalok a menedzselési programnak köszönhetően remélhetőleg a következő években a dobogóra tudnak állni. Petkó András száma előtt egy órával a négyesben is szerepelt ez még inkább kiemeli teljesítményét. A párosunk is jól ment, de az ötméteres szabály megsértése miatt kizárták őket. A négyes hajónak nem volt szerencséje, a kifejezetten színvonalas mezőnyben az utolsó métereken maradtak le a dobogóról. Versenyzőket felkészítő edzők: Szabados Krisztián, Guj Attila, Csonka Zsolt, Martinkó Gábor Vécsi Viktor, Kása Ferenc és Ludasi Róbert. Női kenu szakág: Ifjúsági C m 4-8. hely 8. Molnár Rebeka C m 3-6. hely 5. Bónyai Regina Miskolczy Fruzsina Oldal: 18 / 31

19 Már az Eb-n is két számban, egyesben és párosban álltak rajthoz a női kenusaink. Molnár Rebeka indult az egyes számban és élete első nemzetkőzi versenyén nagyon izgult. A rajtot a döntőben el is rontotta, így sajnos nem volt esélye a jobb eredményre. Párosban Bónyai Regina és Miskolczy Fruzsina indult, akik egy év alatt rengeteget fejlődtek és a döntőbe méltó ellenfelei voltak a legjobbaknak. U23 C m 1-3. hely 2. Balla Virág C m 1-3. hely 2. Balla Virág Kovács Dorottya Az idősebb korosztályban mindkét számban Balla Virág állt rajhoz és mindkét számában minimális különbséggel maradt le a győzelemről. Egyesben a rajtot rontotta el és a végén már nem tudta behozni, míg párosban társával, Kovács Dorottyával megbillentek és ezért nem tudtak beérni az első helyen. Virág is hihetetlen fejlődésen ment át egy év alatt, ha ilyen ütemben fejlődik, akkor női kenus vonalon nem lesz gondunk. Versenyzőket felkészítő edzők: Szabados Krisztián, Végh Attila, Huszár Henrik és Varga Zsolt Ifjúsági Olimpiai Játékok, Nanjing A csapat elhelyezése, körülmények, edzőtábor A válogatók és a szegedi világbajnokság végeztével három versenyzőnknek lehetősége volt Dunavarsányban edzőpartnerek bevonásával 3 hétig edzőtáborozni. Itt felállítottuk a speciális nyolcas pályát. ami nagyban segítette a felkészülésüket. A teljes csapat egy helyszínen, az Olimpiai faluban lakott 4 ágyas apartman házakban. Az ellátás kicsit egysíkú volt és az európai ízlésnek kicsit szokatlan. Ami még zavarhatta a jó felkészülést, hogy 2 és fél héttel a verseny előtt a szabályok szerint ki kellet utazni Kínába. Az utazás az edzéshelyszínre fárasztó és hosszadalmas volt, így többször választottuk azt a lehetőséget, hogy napközben már nem jöttünk vissza pihenni a faluba. A napi négy óra utazás sokat kivett versenyzőinkből A csapat eredményességének értékelése NK m 1-3. hely 2. Homonnai Luca K m 2-4. hely 2. Mozgi Milán C m 3-6. hely 5. Koleszár Zoltán Homonnai Luca végig magabiztosan versenyzett, csak a döntőben volt egy kisebb megingása, de ebben közrejátszott a viharos szél is. A látványosan rosszabb pályán versenyzett és nyerő pozícióból az utolsó fordulóban kétszer letámasztott, így sajnos elúszott a győzelem. Luca a verseny alatt végig szétszórt volt nem nagyon tudott odakoncentrálni a Oldal: 19 / 31

20 dolgaira és talán ez is benne volt abban, hogy a végén hibázott. A slalomban felszabadultan versenyzett és a legjobb olyan versenyző volt, aki nem slalom kajakos, így a 10. lett. Mozgi Milán futamról futamra jobban teljesített, végig koncentrált volt és feltétel nélkül elfogadta a kért feladatokat. Nagyon jó versenyzőt ismertem meg benne. Sajnos ő is a rosszabbik pályát kapta a döntőben, pedig a nála végig jobban teljesítő fehérorosz versenyzőt megverhette volna egy pályacserével. A slalomban ő is legyőzte az összes olyan társát, aki nem slalom kajakos volt és így 9. lett. Kolezsár Zoltán az időfutamban még 4. időt evezte, majd szerencsétlenségére a nyolcad döntőben összekerült a mezőny legerősebb ellenfelével. Ez teljesen megzavarta, fejben is szétesett, nem tudta hozni azt, amit tud, így nem jutott a legjobb négy közé. A mezőny összetételét nézve tőle ez az ötödik hely is bravúr volt. A slalomban viszont parádésan szerepelt és egyedüliként a gyorsasági kenusok közül bejutott a legjobb nyolc közé. A felkészítésben részt vevő edzők: Bedecs Ferenc, Simon László, Bátor György és Fazekas Tibor Maraton Világbajnokság, Oklahoma City A csapat elhelyezése, körülmények A csapat eredményességének értékelése Női kajak szakág: Férfi kajak szakág: Kenu szakág: 5.5. Maraton Európa-bajnokság, Piestany A csapat elhelyezése, körülmények A maraton Eb-re nem volt külön edzőtábor tervezve, ide azok a versenyzők utaztak, akik a maraton Magyar Bajnokságon a legjobb eredményt érték el és nem tagjai a gyorsasági VB és Eb csapatnak sem. A helyszínen a szállás és az ellátás minden igényt kielégítő volt és a pályát is tökéletesre tervezték meg a szervezők A csapat eredményességének értékelése A maraton Eb csapat remek teljesítményt nyújtva megnyerte az éremtáblázatot és a pontversenyt is. Minden szakágunk szerzett aranyérmet annak ellenére, hogy versenyzőink nagy többsége a Maraton Magyar Bajnokságon még a dobogóra sem állhatott fel. Oldal: 20 / 31

21 Éremtáblázat hely ország arany ezüst bronz összesen 1. HUN ITA POR NOR ESP GER GBR SWE POL DEN UKR Női kajak szakág: Ifjúsági NK-1 A 2-4. hely 2. Katona Lili B 5-8. hely 5. Pető Réka Dominika NK-2 A 2-4. hely 1. Bánki Lilla Rekop Csenge B 5-8. hely 5. Gál Fruzsina Fritz Anett Egyeseink végig az élmezőnnyel haladtak és csak a rutintalanságuk miatt nem végeztek előnyösebb pozícióban. A párosaink viszont hatalmasat küzdöttek a végső győztes Bánki Lilla és Rekop Csenge a futószakaszokon nagyon szenvedtek, de a vízen sokkal gyorsabbak voltak ellenfeleiknél. A másik párosunk viszont végig sérüléssel küszködött, de becsülettel végigevezték a távot. U23 NK-1 A 3-6. hely 1. Váczai Enikő B 4-8. hely 4. Braun Boróka Az U23-asaink közül Váczai Enikő végig irányította a versenyt és elsőként ebben a korosztályban aranyérmet szerzett a válogatottnak. Braun Boróka sajnos az egyik futószakaszon leszakadt az élbolyról és már nem tudott felzárkózni, így a negyedik helyen ért be. Felkészítő edzők: Mórocz István, Homoki Tamás, Gintli Andrea, Sinka Kornél, Meczker András és Hubik András. Oldal: 21 / 31

22 Férfi kajak szakág: Ifjúsági K-1 A 3-6. hely 1. Györgyjakab Máté B hely 7. Petró Erik K-2 A 3-6. hely 1. Piller Kristóf Györgyjakab Máté B hely 5. Kovács Zsolt Berezvay Ernő Györgyjakab Máté kiemelkedett az ifjúsági mezőnyből mindkét számában hatalmas iramot diktált. Leszakította magáról egyesben és párosban is az egész mezőnyt és hatalmas főlénnyel nyert, illetve nyertek. Második egységeink sem játszottak statisztaszerepet, végig a második bolyba eveztek. U23 K-1 A 1-3. hely 4. Havas Balázs B 4-8. hely 10. Mészáros Márton Az U23-as mezőny, szokás szerint nagyon erős volt és Havas Balázs végig irányította az első bolyt és csak a véghajrában szorult a negyedik pozícióba. Másik egységünk is jól versenyzett, de ez a mezőny túl erősnek bizonyult neki. Felkészítő edzők: Szabó János, Csernák Károly, Szilárdi Katalin, Babella László, Gannoruwa Levente, Matyus Zsolt és Ballay László. Kenu szakág: Ifjúsági C-1 A 1-3. hely 1. Dóri Bence Balázs B 2-4. hely 2. Koleszár Zoltán C-2 A 1-3. hely 1. Török Márk Aurél Koleszár Zoltán B 2-4. hely 3. Jurás Dániel Burony Norbert Kenusaink az Európa-bajnokságon kiemelkedtek a maratoni mezőnyből. Mindkét számot hatalmas főlénnyel nyerték. Egyeseink egymás között döntötték el az arany sorsát. Oldal: 22 / 31

23 U23 C-1 A 4-8. hely 2. Dóczé Ádám B hely 5. Nagy Gergely Balázs Dóczé Ádám az utolsó futásig jól versenyzett, de ott nem tudta felvenni a lépést portugál ellenfelével. Másik egységünk a rajtban nagyon indiszponált volt, így sajnos nem volt esélye jobb eredményre. Felkészítő edzők: Martinkó Gábor, Guj Attila, Bedecs Ferenc és Ludasi Róbert ORV, Piestany Csapatjelölés Az utolsó nagy nemzetközi versenyre az indulási jogot a évesek a Serdülő Magyar Bajnokságon tudták megszerezni, míg a 17 évesek egyesben a két válogató verseny alapján kerültek be, a páros számokban pedig az Ifi Magyar Bajnokság eredménye döntött. A harmadik éve megrendezésre kerülő 200 m-es számokra a éveseknél a már csapatba került versenyzők közül neveztünk. A válogatottba végül 83 sportoló került be A csapat elhelyezése, körülmények A csapat, a verseny hetében Dunavarsányban készült együtt és onnan utazott ki két részletben Piestanyba. A versenyzők öt fő kivételével, teljes létszámmal vettek részt az edzőtáborban és a kijelölt edzőkkel (Szabados Krisztián, Kása Ferenc, Guj Attila, Borsodi Géza, Bethlenfalvi István, Sinka Kornél és Gintli Andrea) együtt nagy lelkesedéssel és szorgalommal készültek az ORV-re. A verseny helyszínén a csapat a pályától 5 percre, egy kollégiumban lakott, ami tökéletesnek bizonyult. Az összes étkezést a kollégium konyháján oldották meg, ami minőségileg megfelelőnek bizonyult, de mennyiségileg nem volt elegendő. Az étkezés nem csak a mennyiség miatt volt egy kicsit nehézkes, hanem az időpontok tartása is komoly logisztikát igényelt A csapat eredményességének értékelése A csapat még a 2013-as teljesítményét is felülmúlta, mind az éremtáblázaton, mind a pontversenyben. Idén 29 ország versenyzői vettek részt az eseményen, ahol láthatóan egyre színvonalasabb és nagyobb létszámú mezőnyök jönnek létre évről-évre. Összességében 36 arany, 24 ezüst és 13 bronzérmet gyűjtöttek versenyzőink. Minden szakágunk kitűnően szerepelt és nem voltak lyukas távjaink sem. Mindhárom távon közel hasonló számú érmet nyertünk. A szakágak között sem volt gyenge teljesítmény, tehát elmondhatjuk, hogy hihetetlenül egységes és erős utánpótlással rendelkezünk. Mindhárom korosztálynak voltak kiemelkedő egyéniségei úgy a lányoknál, a fiú kajakosoknál, mint a kenusoknál, akikre a következő évek világversenyein majd számíthatunk ben először a Oldal: 23 / 31

24 női kenusoknak minden korosztályban megrendeztek az összes távot. A női kenusaink is hozták magukat és mindnyájan éremmel távoztak az ORV-ről. Éremtáblázat hely ország arany ezüst bronz összesen 1. HUN FRA CZE GER SRB POR POL LTU SVK KAZ DEN LAT CYR USA GEO SWE Pontverseny hely ország pont 1. HUN GER CZE POL DEN SVK SRB FRA KAZ POR LAT LTU GBR USA AUS CYR CRO SLO GEO SWE BEL SLO AUT 2 Oldal: 24 / 31

25 Részletes eredmények 1997-ben születettek Verseny méter 500 méter szám Helyezés Név Szakosztály Helyezés Név Szakosztály 1. Kopasz Bálint Algyő 6. Mayer Keán Graboplast Győr K-1 2. Györgyjakab Máté UTE kiesett Piller Kristóf UTE 2. Kopasz Bálint Algyő Béke Kornél Tiszaújvárosi KKSE 3. Selyem Róbert Graboplast Győr Nagy Szabolcs Tiszaújvárosi KKSE K-2 Piller Kristóf UTE Mayer Keán Graboplast Győr 1. kiestek Györgyjakab Máté UTE Ács Péter Graboplast Győr 5. Posztós Patrik Sándor EDF Démász Szeged 7. Posztós Patrik Sándor EDF Démász Szeged C-1 3. Kovács Máté András Dunaferr 4. Kovács Máté András Dunaferr Csiga János Martin Szolnoki Sportcentrum Gruity Milán EDF Démász Szeged 1. Sávai Csaba Szolnoki Sportcentrum 2. Buknicz Zoltán EDF Démász Szeged C-2 Németh Benedek Graboplast Győr Németh Benedek Graboplast Győr 4. kizárták Koleszár Zoltán Atom SE Koleszár Zoltán Atom SE 1. Homonnai Luca Graboplast Győr 1. Homonnai Luca Graboplast Győr NK-1 2. Fritz Anett Atom SE 3. Köles Fatima Esztergomi Hajós Egylet Racskó Fruzsina Lilla KSI SE Piller Szabina UTE 1. Jenei Virág Anna KSI SE 1. Sólyom Dóra MAFC NK-2 Mihály Zita Judit Kolónia SE Gál Fruzsina Szolnoki Sportcentrum Barkó Zita KSI SE Fritz Anett Atom SE NC-1 4. Miskolczy Fruzsina Baja 1. Miskolczy Fruzsina Baja 1. Bragato Giada Tiszaújvárosi KKSE 3. Bragato Giada Tiszaújvárosi KKSE NC-2 1. Bónyai Regina Baja Bónyai Regina Baja 1. Miskolczy Fruzsina Baja Miskolczy Fruzsina Baja Oldal: 25 / 31

26 1997-ben születettek Verseny- 200 méter szám Helyezés Név Szakosztály 2. Rónai Tamás Lágymányos K-1 7. Rausch Levente Honvéd Rónai Tamás Lágymányos 1. Rausch Levente Honvéd K-2 Széchenyi Kristóf UTE 5. Györgyjakab Máté UTE kizárták Gruity Milán EDF Démász Szeged C-1 6. Czakó Péter Lágymányos Gruity Milán EDF Démász Szeged 3. Buknicz Zoltán EDF Démász Szeged C-2 Jurás Dániel Lágymányos 6. Czakó Péter Lágymányos 1. Piller Szabina UTE NK-1 3. Sólyom Dóra MAFC Piller Szabina UTE 1. Sólyom Dóra MAFC NK-2 Sós Viktória Sára EDF Démász Szeged 5. Köles Fatima Esztergomi Hajós Egylet NC-1 2. Miskolczy Fruzsina Baja 4. Bragato Giada Tiszaújvárosi KKSE NC-2 1. Bónyai Regina Miskolczy Fruzsina Baja Baja Oldal: 26 / 31

27 1998-ban születettek Verseny méter 500 méter szám Helyezés Név Szakosztály Helyezés Név Szakosztály K-1 2. Béke Kornél Tiszaújváros KKSE kiesett Kuli István Szarvas 1. Mayer Kéan Graboplast Győr 1. Béke Kornél Tiszaújváros KKSE 1. Gecse Márton István MAFC Szendy Márk Szilárd MTK 6. Erdőssy Csaba Graboplast Győr Csók Viktor MTK K-2 Szendy Márk Szilárd MTK Erdőssy Csaba Graboplast Győr 3. Csók Viktor MTK 7. Molnár András Vajk Graboplast Győr C-1 C-2 NK-1 NK-2 NC-1 2. Krasznai Péter Graboplast Győr 2. Némedi Konrád Dunaferr 1. Moldován Milán Csepel 1. Moldován Milán Csepel 3. Nagymihály Levente UTE 1. Nagymihály Levente UTE Kosznovszki Gergely UTE Kosznovszki Gergely UTE 1. Krasznai Péter Graboplast Győr 2. Krasznai Péter Graboplast Győr Tóth János Benjámin Graboplast Győr Némedi Konrád Dunaferr 1. Pupp Noémi Atom SE 2. Racskó Fruzsina Lilla KSI SE 3. Jeszenszky Petra Nagymaros 1. Pupp Noémi Atom SE 3. Bánki Lilla KSI SE Racskó Fruzsina Lilla KSI SE 2. Rekop Csenge Virág KSI SE Rekop Csenge Virág KSI SE Szendy Lilla MTK Bánki Lilla KSI SE 5. Szőllősi Dóra MTK 4. Jenei Virág Anna KSI SE 3. Molnár Rebeka Lágymányos 3. Molnár Rebeka Lágymányos 1. Bónyai Regina Baja 2. Bónyai Regina Baja NC Molnár Csenge EDF Démász Szeged Molnár Csenge EDF Démász Szeged 4. Nagy Bianka EDF Démász Szeged Nagy Bianka EDF Démász Szeged Meiszterics Luca Pécs Meiszterics Luca Pécs 5. Szigethy Virág Pécs Szigethy Virág Pécs Oldal: 27 / 31

28 1998-ban születettek Verseny- 200 méter szám Helyezés Név Szakosztály K-1 1. Kuli István Szarvas kiesett Mayer Kéan Graboplast Győr K-2 kiestek Szendy Márk Szilárd MTK Csók Viktor MTK 2. Mayer Kéan Graboplast Győr Kuli István Szarvas C-1 6. Némedi Konrád Dunaferr 4. Moldován Milán Csepel C-2 4. Nagymihály Levente UTE Kosznovszki Gergely UTE 9. Hajnal Jenő Kristóf Graboplast Győr Takács Mihály Áron Graboplast Győr NK-1 2. Homonnai Luca Graboplast Győr 5. Racskó Fruzsina Lilla KSI SE NK-2 2. Racskó Fruzsina Lilla KSI SE Jenei Virág Anna KSI SE 7. Bánki Lilla KSI SE Rekop Csenge Virág KSI SE NC-1 3. Molnár Rebeka Lágymányos 4. Bónyai Regina Baja NC-2 5. Molnár Csenge EDF Démász Szeged Nagy Bianka EDF Démász Szeged 4. Meiszterics Luca Pécs Szigethy Virág Pécs 1999-ben születettek Verseny méter 500 méter szám Helyezés Név Szakosztály Helyezés Név Szakosztály K-1 2. Csokor Erik Tatai Hódy 5. Juhász Donát Huba SZTIHE kiesett Juhász Donát Huba SZTIHE 6. Luczó Bence MAFC C-1 4. Slihoczki Ádám Dunaferr SE 8. Slihoczki Ádám Dunaferr SE 1. Simon Sebestyén Csepel 2. Simon Sebestyén Csepel NK-1 6. Petrán Fanni KSI SE 1. Gamsjager Lisa-Maria Graboplast Győr 7. Kolozsvári Anna UTE 5. Kolozsvári Anna UTE NC-1 1. Nagy Bianka EDF Démász Szeged 1. Nagy Bianka EDF Démász Szeged 2. Szigethy Virág Pécs 2. Szigethy Virág Pécs Oldal: 28 / 31

Női Kajak követése. Georgopoulou Alexandra 1992 MTK-Erzsébetváros Ifjúsági EB Ifjúsági VB X X

Női Kajak követése. Georgopoulou Alexandra 1992 MTK-Erzsébetváros Ifjúsági EB Ifjúsági VB X X Női Kajak követése 03 0 0 00 009 Név Szül. év Egyesület 009 00 0 0 03 Kárász Anna 99 Dunaferr Sérült x U3 U3 Felnőtt Fónagy Veronika 99 KSI VB Groholy Orsoly 99 KSI VB Georgopoulou Alexandra 99 MTK-Erzsébetváros

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2016. évi felkészítési programja Készítette: Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző utánpótlás

Részletesebben

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II.

Eredménylista. Futam :30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam. Futam :37 C2 Férfi Felnőtt 1000m II. Eredménylista Futam 1 2012.05.05 09:30 C2 Férfi Felnőtt 1000m I. Előfutam 1 3 2462 Sáfrán Mátyás Központi Sport és Ifjúsági 846 Nagy Péter Graboplast Győri Vízisport Egyesület 2 5 6237 Vasbányai Henrik

Részletesebben

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny

Kajak-kenu. Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny Kajak-kenu Budapest Bajnokság, Balatoni Kamill Emlékverseny K1 férfi U23 1000m 1 Doba Richárd Alfréd Bomba-AVSE 03:13.45 2 Fodor Dániel Építők-MDKC 03:17.19 3 Nagy Gergő UKSC 03:17.43 K1 férfi U23 500m

Részletesebben

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja

A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja A felnőtt maraton kajak-kenu válogatott 2015. évi felkészülési programja IV. rész Készítette: Weisz Róbert szövetségi vezetőedző Budapest, 2014. október 12. Módosítva: 2015. március 31. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Magyar Utánpótlás Kajak- Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója

A Magyar Utánpótlás Kajak- Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója A Magyar Utánpótlás Kajak- Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója Budapest, 2015. október 9. előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató A Magyar Utánpótlás Kajak- Kenu Válogatott

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

Eredménylista. Pálya SportID Versenyzđ Egyesület Idđ 1 5 8705 Petró Ádám Váci Hajó Sportegyesület 1:31:26.460

Eredménylista. Pálya SportID Versenyzđ Egyesület Idđ 1 5 8705 Petró Ádám Váci Hajó Sportegyesület 1:31:26.460 Eredménylista Futam 1 2012.09.01 10:00 K1 Férfi Ifjúsági 21Km A Döntđ Pálya SportID Versenyzđ Idđ 1 5 8705 Petró Ádám Váci Hajó 1:31:26.460 2 26 6769 Havas Balázs Gábor Váci Vasutas 1:31:31.400 0:00:04.940

Részletesebben

Ifjúsági Rangsoroló május Szolnok

Ifjúsági Rangsoroló május Szolnok Ifjúsági Rangsoroló 2014. május 10-11. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2014. május 10. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági Rangsoroló Kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22.

Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA. Budapest, január 22. Magyar Kajak-Kenu Szövetség A FELNŐTT KAJAK-KENU MARATON VÁLOGATOTT 2017. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Készítette: Weisz Róbert vezetőedző Budapest, 2017. január 22. Tartalomjegyzék 1 Tervezési időszak,

Részletesebben

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V.

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V. Eredmények 3 2010.06.05 09:25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam 1 5 Solti László 1002 Újpesti Kajak Sport Club 04:13.050 2 4 Csontos Csaba 6725 Domino Honvéd Kajak-Kenu Szakosztály 3 8 Szentesi Roland

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG. Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. június 11. napján, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. 9/2013. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Jelen vannak: Dr. Baráth Etele, Belcsik

Részletesebben

szakmai igazgató Programok felelősei és a dokumentumok készítői: Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2015. évi felkészítési programja

szakmai igazgató Programok felelősei és a dokumentumok készítői: Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2015. évi felkészítési programja BESZÁMOLÓK PROGRAMTERVEK Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2015. évi felkészítési programja KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS:

Részletesebben

AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 1 Pócsi Alex TVSE 1998 03:53:46 2 4 Horváth Gergely BHSE 1998 04:00.22 3 2 Kirkov Valentin FTC 2000 04:06.87 4 6 Gergő Bálint FTC 1998 04:26.81 5 5 Vitos Ádám

Részletesebben

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja

Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott évi felkészülési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2018. évi felkészítési programja Az utánpótlás magyar kajak-kenu válogatott 2018. évi felkészülési programja Készítette: Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány

Részletesebben

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG

12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 12/2013. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK - MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG Készült az MKKSZ Elnökség 2013. július 23. napján, 14:00 órakor, az MKKSZ Latorca utcai Székházába összehívott ülésén. Jelen vannak: Dr. Baráth

Részletesebben

A Magyar Utánpótlás Kajak- Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója

A Magyar Utánpótlás Kajak- Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója A Magyar Utánpótlás Kajak- Kenu Válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója Tartalomjegyzék készítette: Hüttner Csaba szövetségi vezetőedző 1. BEVEZETŐ... 2 2. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 2 3.

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Kaposvár A verseny időpontja: 2016.augusztus 22-23. A versenybíróság tagjai: Elnök: :

Részletesebben

Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB. Válogató Verseny április Szolnok

Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB. Válogató Verseny április Szolnok Felnőtt Tájékoztató és Parakenu VB. Válogató Verseny 2016. április 23-24. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2016. április 23. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Felnőtt

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny Győr: 20. október -2. JEGYZŐKÖNYV 20. október. SZOMBAT. 0:00 K- férfi ifjúsági 2 km Noé Bálint Váci Hajó Sportegyesület :36:39 2 9 Havas Balázs Gábor Gödi Sportegyesület

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági és U23 rangsoroló és I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató verseny

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági és U23 rangsoroló és I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató verseny A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági és U23 rangsoroló és I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szolnok A verseny időpontja: 2015.05.16-17.

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Maraton Vb. Válogatóverseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Ráckeve A verseny időpontja: 2017.augusztus 12-13. A versenybíróság tagjai: Elnök, Indító:

Részletesebben

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny VERSENYMŰSOR

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny VERSENYMŰSOR Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogatóverseny Győr, 0. október -. VERSENYMŰSOR Technikai értekezlet: 0. október. (szombat) 9.00 óra, Graboplast-Győr Vízitelep (Győr, Töltésszer u..) 0. október. SZOMBAT.

Részletesebben

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás (para) úszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás

Részletesebben

Maraton VB. Válogató augusztus Kaposvár

Maraton VB. Válogató augusztus Kaposvár Maraton VB. Válogató 2016. augusztus 22-23. Kaposvár Versenybírósági ülés kezdete: 2016. augusztus 22. 9. 00 Versenybírósági helye: Deseda Látogatóközpont A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Maraton eredmények. 1 2011.05.27 14:30 K-1 férfi Felnőtt 30 km Döntő. Váci Hajó Sportegyesület

Maraton eredmények. 1 2011.05.27 14:30 K-1 férfi Felnőtt 30 km Döntő. Váci Hajó Sportegyesület Maraton eredmények Futam 0.0. :0 K- férfi Felnőtt 0 km Döntő bíró: Dr. Janza Péter, Czéllai Zoltán bíró: Avar Tamás, Herendi László 0 Noé Milán Miklós 0:0:.0 Boros Adrián 0:0:.0 00:00:.0 Salga István 0:0:0.00

Részletesebben

II. Felnőtt és Parakenu VB válogató verseny július Szolnok

II. Felnőtt és Parakenu VB válogató verseny július Szolnok II. Felnőtt és Parakenu VB válogató verseny 2015. július 16-19. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2015. július 16. 15. 00 (céltorony) Versenybírósági ülés kezdete: 2015. július 17. 9. 00 A Magyar Kajak-Kenu

Részletesebben

Takarék Kupa, Eszkimó- Indián Játékok

Takarék Kupa, Eszkimó- Indián Játékok Takarék Kupa, Eszkimó- Indián Játékok 2007. július 7. Tata Versenybírósági ülés kezdete: 2007. július 7. 7. 30 9:00 K-1 férfi serdülő VI. kcs. 2000m 1 Allaga Tamás Építők 2 Antal Bálint Nagymaros 3 Kun

Részletesebben

I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató 2014. június 6-8. Szeged

I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató 2014. június 6-8. Szeged I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató 2014. június 6-8. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2014. június 6. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

U23, II. Ifjúsági és Parakenu Válogatóverseny június Szeged

U23, II. Ifjúsági és Parakenu Válogatóverseny június Szeged U23, II. Ifjúsági és Parakenu Válogatóverseny 2015. június. 26-28. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 26. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő U23, II. Ifjúsági

Részletesebben

Maraton VB. Válogató augusztus Ráckeve

Maraton VB. Válogató augusztus Ráckeve Maraton VB. Válogató 2017. augusztus 12-13. Ráckeve Versenybírósági ülés kezdete: 2017. augusztus 12. 9. 00 Versenybírósági helye: Ráckeve Városi Strand A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

Név Sportág Ösztöndíj kategória

Név Sportág Ösztöndíj kategória Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás paraúszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás paraúszás

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Ifjúsági és U23 válogató kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Ifjúsági és U23 válogató kajak-kenu verseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő Ifjúsági és U23 válogató kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szolnok A verseny időpontja: 2016.06.30-07.03. A versenybíróság tagjai:

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám

Csapatverseny. Helyezés Egyesület Pontszám Csapatverseny Helyezés Egyesület Pontszám Gödi SE 253 Esztergomi Hajós Egylet 190 186 Váci Hajó SE 162 Nagymaros SE 137 Váci Vasutas SE 71 Verőce 45 Szob SC 30 Zoltek SE 17 KSI 14 10. UTE 3 2010.02 13:06

Részletesebben

Ifjúsági és U23 rangsoroló, I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató 2015. május 16-17. Szolnok

Ifjúsági és U23 rangsoroló, I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató 2015. május 16-17. Szolnok Ifjúsági és U23 rangsoroló, I. K-2 férfi felnőtt 1000 méteres válogató 2015. május 16-17. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2015. május 16. 7. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő

Részletesebben

Csapatverseny :35

Csapatverseny :35 Csapatverseny 1. Gödi SE 338 pont 2. Váci Hajó 250 pont 3. Nagymaros SE 151 pont 4. Váci Vasutas 63 pont 5. Verőce 26 pont 6. Szeged 10 pont 7. EKKSE 7 pont 2011-08-28 12:35 1. 9:30 K-1 III. kcs fiú 1.

Részletesebben

I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató június 6-8. Szeged

I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató június 6-8. Szeged I. Felnőtt Gyorsasági, Parakenu Eb, Vb és I. Ifjúsági Eb, Vb, U21 Eb Válogató 2014. június 6-8. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2014. június 6. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre

Részletesebben

I.Felnőtt Gyorsasági Európa- és Világbajnoki Válogató, Ifjúsági Rangsoroló május Szeged

I.Felnőtt Gyorsasági Európa- és Világbajnoki Válogató, Ifjúsági Rangsoroló május Szeged I.Felnőtt Gyorsasági Európa- és Világbajnoki Válogató, Ifjúsági Rangsoroló 2013. május 24-26. Szeged A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került I.Felnőtt Gyorsasági Európa-és Világbajnoki

Részletesebben

A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és

A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és A Tolna megyei KKSZ és az MKKSZ által megrendezésre került Felnőtt és Ifjúsági Maraton Kajak-kenu verseny JEGYZŐKÖNYVE Tolna, 29. augusztus 22-23. A Verseny helye: A verseny időpontja: Tolna 29. augusztus

Részletesebben

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója

A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési programjának értékelő beszámolója Budapest, 2015. október 12. előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató A felnőtt magyar kajak-kenu válogatott felkészítési

Részletesebben

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogató Győr, szeptember 4-5. JEGYZŐKÖNYV

Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogató Győr, szeptember 4-5. JEGYZŐKÖNYV Felnőtt és Ifjúsági Maraton Válogató Győr, 2010. szeptember 4-5. JEGYZŐKÖNYV 2010. szeptember 4. SZOMBAT 1. 10:00 K-1 férfi ifjúsági 21,5 km 1 25 Ceiner Benjamin #7857 1.32.58 2 5 Solti Laszlo #10028 1.33.00

Részletesebben

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak Serdülõ I. Ranglista Az összetett verseny állása 2004.nov..10 Férfi Kajak 1 2 3 4 5 Németh Tamás Varga Kálmán Soós Péter Péter Kristóf Mészáros Zsolt 4121 MULTI Sportegyesület 75.70 2 8 19.20 339 Lágymányosi

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került I. Felnőtt Válogató és Ifjúsági Rangsoroló kajak-kenu verseny.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került I. Felnőtt Válogató és Ifjúsági Rangsoroló kajak-kenu verseny. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került I. Felnőtt Válogató és Ifjúsági Rangsoroló kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szeged A verseny időpontja: 2016.05.11-13. A versenybíróság

Részletesebben

Aquaworld Kajak-Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupa február 6. Budapest

Aquaworld Kajak-Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupa február 6. Budapest Aquaworld Kajak-Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupa 2016. február 6. Budapest V. AQUAWORLD Kajak-ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupa IDŐREND sorsz időpont versenyszám 2 1 09:30 Sárkányhajó A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 7 76.76 2 Hudi Ákos 1991 Dobó SE 6 67.65 3 Varga Balázs 1998 Dobó SE 5 65.60 4

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

KSI SE évi nemzetközi eredményessége

KSI SE évi nemzetközi eredményessége Versenyző Neve Sportág szakág Sporteredmény Korosztály Verseny helyszíne Verseny időpontja edző/k neve/i Rakovszky Tibor Atlétika súlylökő 2. hely Csapat dobó Európa Kupa U23 Lukács László rúdugrás 4.

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II.

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II. Eredmények 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam 1 5 Vég Gábor 119 Kőrös Kajak Sportegyesület 01:53.080 2 8 Németh Dávid 6061 Tatai Hódy Sportegyesület 3 3 Kiss Péter

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

I. Felnőtt Olimpiai Válogató, Ifjúsági Tájekoztató május Szeged

I. Felnőtt Olimpiai Válogató, Ifjúsági Tájekoztató május Szeged I. Felnőtt Olimpiai Válogató, Ifjúsági Tájekoztató 2012. május 18-20. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2012. május 18. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő I. Felnőtt Olimpiai

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

Ifjúsági és U23 Gyorsasági Magyar Bajnokság augusztus 2-3. Szolnok

Ifjúsági és U23 Gyorsasági Magyar Bajnokság augusztus 2-3. Szolnok Ifjúsági és U23 Gyorsasági Magyar Bajnokság 2014. augusztus 2-3. Szolnok Versenybírósági ülés kezdete: 2014. augusztus 2. 7. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági és U23

Részletesebben

I. Felnőtt, Parakenu és U23 Válogatóverseny június Szeged

I. Felnőtt, Parakenu és U23 Válogatóverseny június Szeged I. Felnőtt, Parakenu és U23 Válogatóverseny 2018. június 01-03. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2018. június 01. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő I.Felnőtt, Parakenu

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság, EB válogató verseny. Jegyzőkönyve

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság, EB válogató verseny. Jegyzőkönyve A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság, EB válogató verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szolnok A verseny időpontja: 2015.07.31-08.02. A versenybíróság

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Eredmények. 6 2010.07.30 10:25 K-1 férfi Serdülő V. 500 m II. előfutam. Pálya 01:56.730

Eredmények. 6 2010.07.30 10:25 K-1 férfi Serdülő V. 500 m II. előfutam. Pálya 01:56.730 Eredmények 5 2010.07.30 10:20 K-1 férfi Serdülő V. 500 m I. előfutam 1 2 Gere András 7852 Központi Sport és Ifjúsági Sportegyesület 01:56.730 2 3 Havasi Gergő 9748 Verőcei Kajak- Kenu Egyesület 3 6 Fenyvesi

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Döntő 11:20 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 3 5.8h 2 Leleszi Máté 1996 NYSC 5 5.9h =PB 3 Téglási Ákos 2000 NYSC 4 6.0h 4 Vámosi József 2001 NYSC 2 6.1h

Részletesebben

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás

Eszkimó-Indián játékok június Hajdúnánás Eszkimó-Indián játékok 2015. június. 20-21. Hajdúnánás Versenybírósági ülés kezdete: 2015. június 20. 9. 00 Eszkimó-Indián Játékok Hajdúnánás Műsora 2015. június 20-21. Szombat Vasárnap Technikai értekezlet

Részletesebben

Jegyzőkönyve. Pályabíró : Avar Tamás Orsz. Pályabíró : Hegyi László Orsz. Pályabíró : Hódi Rudolf I.Oszt. Pályabíró : Fabó István Orsz.

Jegyzőkönyve. Pályabíró : Avar Tamás Orsz. Pályabíró : Hegyi László Orsz. Pályabíró : Hódi Rudolf I.Oszt. Pályabíró : Fabó István Orsz. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került II. Felnőtt Olimpiai és Eb. Parakenu Paralimpiai és Eb, I. Ifjúsági Válogató kajak-kenu verseny Jegyzőkönyve A verseny helye: Szeged A verseny időpontja:

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között:

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között: A győri Aqua Sportközpont immáron nyolcadik alkalommal adott otthont 2017. december 13-16 között egyesületünk szervezésében megrendezett VIII. SCITEC Győr Open nevű úszóversenynek. A 2017-es év legnagyobb

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

II. Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnoki Válogató július Szeged

II. Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnoki Válogató július Szeged II. Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnoki Válogató 2013. július 17-20. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: 2013. július 18. 8. 00 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre kerülő II. Felnőtt

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:00 1. nap 1 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.96 SB 2 Szebegyinszki Richárd 1998 Békéscsabai AC 1 13.04 SB Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 3 DNS A győztes edzője

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző

A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong Judo Kajak-kenu női Imre

Részletesebben

1. Futam 11:15 1. nap

1. Futam 11:15 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:15 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 4 5.9h Q 2 Tóth Balázs 1997 DSC-SI 2 6.2h Q 2 Kristály Csanád Endre 1999 Tiszaújvárosi SC 6 6.2h

Részletesebben

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2007. június 02. 07. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Duna-Régió Diákolimpia kajak-kenu verseny

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam JUNIOR 10:30 1. nap 1 Kovács Dániel 1997 UTE 2 7.1h Q 2 Fedor Benjámin 1998 Reménység Vác 3 7.7h Q 3 Kökény Péter 1997 VSE 4 7.9h Q 4 Tóth Ádám 1998 VSE

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rivasz-Tóth Norbert 1996 Szolnoki MÁV-SE 10 74.32 2 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 8 70.37 SB 3 Barton Ondrej 1993 SVK 7 65.72 4 Kovács Noel 1999 Ikarus

Részletesebben

XX. Göd Kupa augusztus 31.

XX. Göd Kupa augusztus 31. 1 09:30 K-1 fiú Kölyök III 2000m 1 2 Antal Márton Nagymaros SE 2000 2 7 Szántói Sz. Tamás Nagymaros SE 2000 3 10 Csitári Henrik MAFC 2000 4 9 Szabó Nándor Gödi SE 2000 5 5 Drobilich Benedek Nagymaros SE

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 1500 méter Döntő 19:15 2. nap 2019-08-04 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord 1 630 Pápai Márton 1995 GEAC 4 3:49.85 SB 2 636 Vindics Balázs 1994 UTE 9 3:49.86

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

DÉMÁSZ KUPA HANZOK ŐRS EMLÉKVERSENY Évadnyitó Hosszútávú Kajak-kenu Verseny április 22.

DÉMÁSZ KUPA HANZOK ŐRS EMLÉKVERSENY Évadnyitó Hosszútávú Kajak-kenu Verseny április 22. DÉMÁSZ KUPA HANZOK ŐRS EMLÉKVERSENY Évadnyitó Hosszútávú Kajak-kenu Verseny 2006. április 22. JEGYZŐKÖYV 10.00.MK-1 Gyermek II. fiú 4000 m 1 Tótka Sándor Körös Kajak SE 2 Domján Kristóf Békés 3 Mózes Imre

Részletesebben

Sportorvosi érvényesvége

Sportorvosi érvényesvége 21412 Gede Balázs 4.2.2019 29.1.2019 15:30 21780 Somogyi Mátyás 7.2.2019 29.1.2019 15:30 20018 Varga Ábel 7.2.2019 29.1.2019 15:30 8445 Mészáros Gergő 7.2.2019 29.1.2019 15:30 10085 Józsa Soma 7.2.2019

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY Kaposvár,2011.szeptember 10. FIÚK 80 m 13 éves 1.Kaszás Bendegúz 98 ARAK 10,2 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 3.

Részletesebben