Minden pofon mellé kell egy rendőr

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Minden pofon mellé kell egy rendőr"

Átírás

1 Minden pofon mellé kell egy rendőr Mindnyájan fel tudunk idézni nagy gyógyítókat, ha nem is saját történetünkből. Egyesek igazi celebek, akiket szinte naponta emleget a közbeszéd. Mások csöndben teszik a dolgukat, és valószínűleg nem is lesznek hírességek. Némelyeknek pedig hihetetlenül erős hatásuk van a medicina bizonyos pontjain, miközben személyük jobbára rejtve marad a nyilvánosság előtt. Korányi László neve hallatán sokan találgatják, vajon a professzor abból a híres családból származik-e, hiszen őt magát nemigen ismerik. Beszélgetésünkkel ezt a hiányt is szeretnénk pótolni. Minden szempontból gyönyörű nevet visel, ezért önkéntelenül adódik a családi kapcsolatot firtató kérdés. Rokona vagyok a híres Korányiaknak, de nekem nincs olyan jelentőségem, amiért ismerni kellene. Korányi Frigyes testvére az ősöm, Korányi András, más néven az Ezüst Korányi pedig a nagybátyám volt. Miért kapta a magyar medicinában akkor is igen jelentős orvos ezt a jelzőt? Abban az időben még nem volt antibiotikum. Szegeden dolgozott, és állatkísérletek alapján rájött, hogy az ezüstvegyületeknek antibakteriális hatásuk van. Saját magán is kipróbált egy ilyen vegyületet, de hogy a betegsége meggyógyult-e, nem tudni, az ezüst mindenesetre beült a bőrébe. Aki nem szerette őt, Szürke Korányinak nevezte, aki meg igen, Ezüst Korányinak hívta. Napjainkban az ezüst megjelent a felületi fertőzések kezelésében, például a diabéteszes lábat lehet kezelni ezüsttel impregnált kompressz kötésekkel. A diabetológiával elérkeztünk önhöz, a múltból a jelenbe. Budapesten születtem ben, azaz szüleim szavaival éve békebeli gyermek vagyok. Gimnáziumi tanulmányokat a cisztercieknél folytattam a fővárosban, az intézményt a fiatalabbak József Attila Gimnáziumként ismerhetik. Az egyetem után Korányi Andrásnál kezdtem gyógyítani a János-kórház belgyógyászatán. Volt már profilja az osztálynak? Általános belosztály volt, de az érelmeszesedéssel kapcsolatos Prof. dr. Korányi László kutatást is végzett. Mivel ez összefüggésben volt a cukorbetegséggel, Halmos Tamás mellett azzal kezdtem foglalkozni. Igazi labor volt az intézményben, állatkísérleteket is végeztünk. De akkor még úgy működött a világ, hogy a fiatal orvosok pályafutásáról a nagy tekintélyű professzorok döntöttek ben szóltak, hogy kisfiam, átmész a klinikára. Így kerültem Magyar Imréhez, aki különleges ember volt. Mi volt az oka, hogy átkerült a klinikára? Olyan hormon-meghatározási módszert dolgoztunk ki, amelyet abban az időben Magyarországon csak mi ismertünk a János-kórházban. Ezzel a módszerrel kerültem át, és kezdtem az elejéről, mert bár adjunktus voltam a Jánosban, a klinikán beálltam gyakornoknak. Igaz, fél éven belül már osztályvezető lettem. Valójában a klinikát kellett megtanulni. Épületileg ez volt a Korányi Klinika. Magyar Imre Korányi-tanítvány volt? Igen, Sándornak volt a tanítványa és nagy tisztelője. A klinikán belgyógyászként dolgoztam, diabétesz-kutatást végeztem, majd 1980-ban kimentem ösztöndíjjal Dániába, egy évre. Az nagy ugrás volt, óriási technikai különbséget tapasztaltam a két ország között. Életemben ott láttam először például számítógépet. Az 1-es belklinikán akkor még semmilyen PC nem volt. Dániába még egyszer visszamentem 85-ben, és a kutatásaimmal kerültem ki az Egyesült Államokba egy interjúra. Az egyik helyen azt mondták, jöhetek, így 87-től kezdve három évet St. Louise-ban, a Washington Orvosi Egyetemen tölthettem. 23

2 Fantasztikus időszak volt. Később Malmöben a Wallenberg Labornak lettem a vezetője, végül 1992-ben Balatonfüredre jöttem főorvosnak. Kötődött ehhez a városhoz? A Balatonhoz. Korábban is már pályáztam itt állást. Most két évig dolgoztam itt, de amikor jött a Horn-kormány, közbeszólt a politika, és leváltottak. Igaz, egy ideig még itt maradtam, hiszen abban az időben már volt egy mellékállásom a Biorex kutatási igazgatójaként. A cég akkortájt költözött ide. Az igazgatóság néhány tagját már ismertem, szakmai kapcsolatban álltam velük a kutatásaim révén. Később idehoztak egy igazgatót, aki nem értett az egészségügyhöz, én meg kaptam magam mellé egy másik orvosigazgatót. Akkor azt mondtam, köszönöm szépen. Alkalmatlanságról volt szó a vezetés részéről, vagy érdekeknek a kereszttüzébe került a cég? Eladták a molekulát egy kaliforniai vállalatnak, amelyik aztán továbbadta jó pénzért. Lett belőle gyógyszer? Igen, egy neurodegeneratív betegség ellen ható készítmény született. Jó hatóanyagok voltak ezek, de a molekulákkal mindig az a baj, ami mögöttük van. Az új igazgatói csapat nyílt gyógyszervizsgálatot végzett, amit persze senki nem fogadott el. Ez volt az ok, amiért eljöttem onnan. Látszott, hogy valami nem stimmel, és egy éven belül meg is szűnt a Biorex, az épületet pedig eladták egy kanadainak. A mostani kutatási tevékenységet hogyan lehetne definiálni? Amikor lejöttem ide, génbankot kezdtünk gyűjteni a 2-es típusú cukorbetegség és az oszteoporózis kutatásához. Az eltelt tizenöt év alatt hatalmas anyag gyűlt össze. Az idén az Alapítványunk pályázatot nyert a malmöiekkel együtt arra, hogy ezt feldolgozzuk. Mégis mekkora az anyag? Kilencszáz családot jelent. Csak azokat a családokat gyűjtjük, ahol legalább öt elsőfokú rokon összeszedhető. Ez már tízezer mintát jelent. Az adatok komputerben vannak, a DNS-ek, meg a szérumok -80 Celsius-fokon, az izolált fehérvérsejtek folyékony nitrogénben. A svédek elvégzik a teljes génbank genomszintű vizsgálatát, a sejtekből meg fogják csinálni az mrns expressziót. Emellett újból felkeressük azokat a családokat, ahol valamelyik szülő cukorbeteg volt, de a gyerek nem, illetve a testvérpár egyik tagja érintett volt, a másik nem. Megnézzük, mi történt velük az eltelt évek alatt, a genetikai vonal vagy az expressziós változás ugyanis nagyon sok információt hozhat. Ha elkészülünk, az nagy jelentőségű lesz. Rálát ebből a székből a magyarországi rutin diabétesz ellátásokra? Igen, hiszen tagja vagyok a Diabétesz Társaságnak, és szerintem világszínvonalon áll. Hogyan látja a diabéteszesek új ellátási helyzetét? Rázós kérdés. Meg lehet magyarázni, miért kötik bizonyos feltételekhez az alapinzulinnál tízszer-hússzor drágább inzulinok adását. Csakhogy ezzel a nem kooperálható betegeket kiszűrik, és amikor kialakul a készülődő magánbiztosítási rendszer, akkor velük nem fognak biztosítást kötni. Látszik, mire megy ki a történet. Ráadásul jelentősen növekszik majd az ellenőrző apparátus munkája. Minden pofon mellé kell egy közlekedési rendőr. Van a világban ilyen típusú diszkrimináció vagy szankció? Nem igazán. Borzasztó egyébként, hogy most ugyanazok az arcok látszanak, akik a 90-es évek elején ennek az ügynek a legfőbb szekértolói voltak. Az államtitkár tavaly megkérdezte tőlem, miért mondom, hogy ő privatizálni akarja az egészségügyet. Fölajánlottam, hogy beszéljük meg, de erre az óta sem került sor. Akkor mondja el nekünk. A rendszer jelenlegi átalakítása egyetlen mozdulattal átvihető egy másik kurzusba. Más néven ugyan, de visszahozták az irányított betegellátást, adómentessé tették a munkavállalók utáni magánbiztosítást. Az egészségbiztosítás ügyében el kell dönteni, melyik rendszert választjuk, de nem szabad ugrálgatni közöttük. Nem lehet, hogy itt egy kicsit biztosító, ott meg kicsit állam vagyok. Egyszer már átváltottunk államiról tb-re, és az sem volt könnyű. Mindenki tudhatja, milyen kockázatos a paradigmák között mászkálni. Sok évig tart és drága. Mindkét rendszerrel ugyanoda lehet jutni, döntés kérdése. Az állami rendszer könnyen elbürokratizálódik, a tb pedig könnyen elüzletiesedik. A Korányi Alapítvány évekkel ezelőtti alternatív törvényjavaslatában visszajött az önkormányzatiság is. Azt mondják, szegény az eklézsia, a rendszer a jelenlegi forrásokból nem tartható fenn, legalábbis nem a megszokott csomaggal. Ellene vagyok a magánbiztosításnak. Három évig figyeltem, hogyan működik. Láttam, milyen Meg lehet magyarázni, miért kötik bizonyos feltételekhez az alapinzulinnál tízszer-hússzor drágább inzulinok adását. Csakhogy ezzel a nem kooperálható betegeket kiszűrik, és amikor kialakul a készülődő magánbiztosítási rendszer, akkor velük nem fognak biztosítást kötni. Látszik, mire megy ki a történet. 24

3 az, amikor jön a mentő, de a beteg nem érdekli őket, csak az, van-e biztosítása. Ez embertelen. Nem véletlen, hogy Obama is egy tb-szerű rendszerrel kísérletezik. Tény, hogy az ottani magánbiztosítás százmillió embernek a világ legjobb ellátását nyújtja, csakhogy a másik százötvenmillió nincs benne. Efelé megyünk már mi is, szegény országként. Megcsináljuk a legfeljebb egymillió embernek jó ellátást adó rendszert, de mi lesz kilenc millióval? A legnagyobb baj pedig az, hogy ebben partnerek az egészségügyi dolgozók. Annyira ki vannak szolgáltatva, hogy alig várják, hogy valami meginduljon, és ne paraszolvencia formájában jussanak olyan jövedelemhez, amiből valóban meg lehet élni. Az orvostársadalom érzi, hogy mindez erkölcstelen, de az érdekei közvetve mégis ellene vannak a betegek érdekeinek. Kemény szavak. Szégyellem, de ez van. Ha létezik komoly kormányzati felelősség, amögött pedig értelmiségi felelősség, akkor az éppen ennek a dilemmának a kezelése. Rossz felé megy a történet. A mai legális jövedelmünk a létminimum környékén van, ezért az orvosok rá vannak kényszerülve, hogy más forrásokat is felkutassanak. A folyamat elérte a kritikus határt, havonta száz kiváló szakember megy külföldre. Nem szólva arról, hogy orvosként iszonyú nehéz megélni néhány helyzetet. Felírom a receptet, de a beteg máris közli, hogy doktor úr, úgysem tudom kiváltani. Ez nem egyszer fordul elő. Van egy állítás, amely szerint a júliusi átszervezés jól sikerült, nincs semmi baj. És van olyan gyanú, hogy fél év múlva a rendszer össze fog omlani. Hol állunk a két szélsőérték közt? Nem vagyok autentikus a kérdésben, de azt gondolom, szerkezetében ez a modell nem működőképes, ezért össze fog dőlni. Az orvosok is ellenérdekeltek kissé. A kutatások eredményeképpen egy neurodegeneratív betegség ellen ható készítmény szu letett Egyfelől arról beszélünk, hogy nincs, vagy kicsi a kapacitás, ezért a CT-t augusztus 60-ára jegyezzük elő, másfelől viszont napokon belül megcsináljuk, ha kifizeti a beteg. Amíg sok orvos azt hiszi, hogy majd a magánbiztosítási rendszer javít a helyzetén, addig nem lesz érdemi változás. És miért hallgat a kamara tagsága? Azért csöndesek, mert bár tudják, hogy az elnöknek igaza van, azt mondják magukban, szép és jó, amit Éger István beszél, de azért én mégis szeretnék jobban élni. Sokszoros egzisztenciális kötöttségben élnek az orvosok. Az első nagy pofon egyébként a TVK volt, szerintem. Érdekes, hogy az előző időszakok reformnak nevezett átalakításai óriási balhét okoztak, most meg csönd van. Ezt a felszínen úgy is lehet értelmezni, hogy valóban nincs nagy baj. Az akkor ellenzékben lévő jobboldalnak nagyon erős értelmiségi csoportjai voltak. Magam is tagja vagyok a Batthyány-körnek, de ha most kritizálok, máris úgy nézne ki, mintha átálltam volna a másik oldalra. Ezért inkább hallgatok. Legfeljebb annyit tehetnék, ha holnap lenne esedékes egy új választás, hogy nem mennék el. Ez lenne az egyetlen tisztességes dolog. Érdemes ennyire defenzíven hozzáállni? Nincs eszközünk, amivel a helyzetet fel lehetne feloldani. Ha beszélek, mert úgy gondolom, hogy igazam van, akkor ellentétbe kerülök azzal, akiért eddig kimentem az utcára. Nagyon nehéz. Az egészségügy meghatározó arcai és a többség is konzervatív, de ők most erkölcsi válságba kerültek. A kormány képviselői pedig nem beszélnek ezzel a körrel. Pedig a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésén, ahol megszületett az Az egészség mint alapérték az új, demokratikus társadalmi szerződésben. Az egészségkultúra fejlődését eredményező új politika című dokumentum, a Fidesz is részt vett és azt elfogadta. Abba pedig rossz belegondolni, hogy mi lesz itt, ha a migráció nem áll meg. Már most is szinte napi tapasztalatom, hogy konzíliumra hívnék valakit, de már csak hűlt helyét találni. Már komolyabb magánrendelőkből is elmennek a szakemberek, hiszen az orvos nem tudja, mi lesz a jövője a rendszernek. Niczky Emőke 25

4 Az innováció szinte eltűnt a hazai egészségügyből A költségvetésben elkülönített forrást kellene biztosítani az új orvostechnikai eszközök alkalmazására, s a befogadási eljárásban javasolják a terheket megosztó feltételezett befogadási folyamatot az orvostechnikai eszközöket gyártók. Bár sok innováció születik a hazai gyártók úgy érzik, mintha egyre hoszszabb és egyre bonyolultabb akadálypályán kellene végighaladniuk A szakmai szereplők és a beszállítók között rendkívül etikus partnerkapcsolat működik dr. Jakus László, az Orvostechnikai Szövetség alelnöke szerint, aki úgy véli, a fejlett diagnosztikai és terápiás eljárások jelen vannak az ellátásban, s nagyon jó a hazai egészségügyi szakma színvonala, köszönhetően az orvosok, szakdolgozók áldozatos munkájának is. Rendkívül sok innováció születik a befogadási pályázatokban is, éppen a jó szakmai együttműködésnek köszönhetően, fogalmazott az alelnök, jelezve ugyanakkor, hogy a finanszírozási befogadással gondjuk van. A hazai gyártók úgy érzik, mintha egyre hosszabb és egyre bonyolultabb akadálypályán kellene végighaladniuk. Nincs konzultációs lehetőségük a döntéshozókkal, nincs költségvetési forrás az új technológiák befogadására, tette hozzá az alelnök azzal, hogy álláspontjuk szerint kétmilliárd forint kellene az innováció támogatására a büdzsében. A források hiánya mellett nehezíti tevékenységüket az, hogy minősítése szerint kritikus a hozzáférésük az OEP-adatokhoz: szükségük van arra, hogy nemzetközi modellek alapján a magyar adatbázissal vizsgálják a lehetséges eredményeket, megtakarításokat egy-egy fejlesztés során. Az is negatívan érinti őket, hogyha itthon elutasítják egy termék befogadását, ugyanis az bekerül a nemzetközi adatbázisba, hátrányt okozva a termék számára külföldön. A befogadás megkönnyítése érdekében a gyártók partnerek lennének abban, hogy egy úgynevezett feltételezett befogadási folyamat induljon el, megosztva a terheket a finanszírozó és a gyártó között, és ha mégsem eredményes az eljárás, akkor végül a gyártókat terhelné a kiadás. Veszélyt látnak a közös közbeszerzésekben, hiszen például olyan eszközök kerülhetnek be, amelyeket nem használnak az orvosok. Helyette inkább az árlimit intézményét javasolják a döntéshozóknak, amely biztosítaná az eszközöket használó orvosok szabad választását. A generikus orvostechnikai eszközök besorolásával szintén gond lehet, mert kérdés, hogy egyáltalán mi minősül generikusnak a rendkívül heterogén eszközcsoportokban. 26

5 Világválság idején kell menedzselni a hazai egészségügyet, fogalmazott Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, aki szerint az innováció szinte eltűnt a magyar egészségügyből a finanszírozási körülmények miatt, ám ettől függetlenül az ellátási modellekben igyekeznek az innovációnak teret adni. A befogadási eljárás nehézkességére példaként hozta fel Merkely Béla professzor, az SE Kardiológia Központjának igazgatója a transzkatéteres aortabillentyűt (TAVI), amely olyan betegeknél is alkalmazható, akiknél nem javasolt az invazív műtéti beavatkozás. A korszerű eszköz befogadása az ígéretes nemzetközi eredmények dacára már egy éve késik, pedig két centrum is fel van készülve a beültetésre, s jelenleg ötven beteg van a várólistán. A befogadási eljárásról általános információt adó Gajdácsi József, az OEP főigazgató-helyettese a TAVI kapcsán elmondta, hogy várhatóan pozitív lesz az elbírálás, s hamarosan a miniszterhez kerül a befogadási javaslat. Világválság idején kell menedzselni a hazai egészségügyet, fogalmazott Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, aki szerint az innováció szinte eltűnt a magyar egészségügyből a finanszírozási körülmények miatt, ám ettől függetlenül az ellátási modellekben igyekeznek az innovációnak teret adni. Az egyik legnagyobb innovációnak tartja a betegutak megyei közigazgatási határoktól eltérő régiókba rendezését az egyes ellátásokra jellemző betegáramlások alapján. Elkezdték a rendszer társadalmi hálózatkutatását, amelynek eredménye képezi a jövőben a rendszer szervezésének alapját, ugyanis a betegek mozgása alapján döntik el, hová telepítsék az innovatív eszközöket, megerősítve a jól működő műhelyeket. Szócska szeretné, ha teret nyerne az innováció, mert az egyre öregedő társadalomban, a lakosság egészségi állapotát nézve ez az egyetlen kiút. Sándor Judit Éjjel-nappal elérhető rendelő, szabad időpontkeresés és -foglalás Orvosi rendelők, klinikák részére év végéig díjmentes kipróbálási lehetőséggel kínáljuk Booking Calendar online időpont foglalási rendszerünket, amellyel páciensei munkanaptól és nyitvatartási időtől függetlenül rögzíthetik időpont-előjegyzési igényeiket. Az időpontegyeztetéshez nem szükséges telefonos vagy egyéb kapcsolatfelvétel, az online időpont-foglalási naptár napi 24 órán át elérhető ügyfelei részére. A rendszer egyszerre szinte korlátlan megkeresést képes kezelni és rögzíteni, így nincs várakozási idő, vagy fel nem vett telefon. lekérdezhető vagy akár át is rendezhető időbeosztása, ehhez mindössze megfelelő Internet kapcsolat és egy okostelefon vagy tablet, esetleg notebook szükséges. Az online időpont foglalási naptárral olyan esetben sem veszít ügyfelet, mikor a telefonos bejelentkezés nem lehetséges (szabadság, éjszaka, ünnepnap, hétvége, kongresszus, ha Ön épp a műtőben operál, egyszerre érkező nagyszámú bejövő hívás esetén, telefonvonal foglaltsága vagy műszaki üzemzavar esetén). Tehermentesíti Önt vagy asszisztensét az időpontfoglalással kapcsolatos teendőktől, ezáltal Ön és asszisztense értékes időt takaríthat meg. Bevezetéséhez és használatához nem kell komoly infrastruktúrát kiépíteni, beruházni, mivel szolgáltatásként, havi díjas konstrukcióban megrendelhető, bevezetése néhány nap alatt elvégezhető! A foglalás megerősítéséhez opcionálisan (emelt díjas SMS küldéssel) szolgáltatási díj előleg-kérés állítható be, mellyel csökkenthető az utolsó pillanatban lemondott időpontok által keletkezett bevételkiesés. A Booking Calendar használata és működése a Google Calendarral integrált, így bármikor, bárhonnan A rendszerről referencia információ kérhető: tel: További opcionálisan igénybe vehető szolgáltatásaink: Oktatás: Google Calendar használata, beállítása okos-telefonra, naptár adatok lekérdezése, központi beállítások karbantartása és ellenőrzése, foglalások átrendezése. Honlap építés: Webes tartalomkezelő rendszerre alapozva, egyedi megjelenést biztosítunk vállalkozásának, rendelőjének, klinikájának. Amennyiben a rendszer vagy valamely szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, kérem az vagy a számon vegye fel velünk a kapcsolatot. 27

6 Szemelvények a Controversies in Hematology (COHEM) szeptember 6 8. között, Barcelonában tartott konferenciáról A szervezők nem titkolt szándéka szerint hagyományteremtő szándékkal, immáron másodszor megrendezett konferenciára az elegáns Princessa Sofia szállodában került sor. Az előadások és az élénk viták a hematológia több, izgalmas és ellentmondásos forró pontját érintették. Ezek egyike volt az idős, onkohematológiai betegek manapság az érdeklődés homlokterében álló kezelése. A rendkívül gyors terápiás fejlődés következtében olyan, korábban stabilnak gondolt fogalmak, mint az idős is relatívvá, több értelmezésűvé vált: a nemzetközi irányelvek a év közötti betegek és a 75 évnél idősebbek kategóriáit különböztetik meg, s az elderly (kissé képmutató, orwelli newspeak megfogalmazású) szót (vö. szépkorúak ) használják, a nagy, multicentrikus tanulmányokban általában már évnél húzzák meg az időskor határát. Ezzel szemben a csontvelő-átültetés korhatára 70, egyes centrumokban akár 75 évre is kitolódott. Igen jól érzékeltette a spanyol Sierra és a detroiti Schiffer professzor az idős vagy öreg akut myeloid leukémiások (AML) esetében a kuratív vagy palliatív kezelés megítélésének nehézségeit és csapdáit. Előadásának első ábráján a világ néhány, ma is címlapokon szereplő, ámde 75 évnél idősebb notabilitásának (pl. Julio Iglesias, Nancy Sinatra) fényképét mutatta be. Ezen embereket, a mai irányelvek szerint nem kellene kezelni, csak palliatív ellátásban részesíteni hangzottak el derült meglepetés közben szavai, majd az újabb kivetített képen három, hasonló korú, ám a nemzetközi tudományos életben ma is meghatározó hematológus fényképe (köztük sajátjáé) jelent meg, az egyszerű kérdéssel: hát őket? A hatás igen erős volt, így a hallgatóság többsége az eredeti kérdésre hogy tudniillik az idős, akut myeloid leukaemiás betegek Kora reggel a spanyol város utcáján azonos elvek szerint kezelendők-e, mint a fiatalabbak, igennel voksolt. A végső következtetés természetesen árnyaltabb és mindenki által elfogadható volt: egyéni mérlegelés, személyre szabott döntés kell a kezelés megválasztásakor, és ennek csak egyik eleme az életkor. Ugyancsak kívánatos az idős betegeket is bevonni az új szerekkel végzett tanulmányokba. Az azacytidin mind önmagában, mind kombinálva pl. lenalidomiddal, clofarabinnal, bortezomibbal stb. növelte AML-ben a túlélést. Az akut lymphoid leukaemia kezelésének új szemszögű megközelítése a gyermekkorban sikeres ún. pediátriai, pontosabban pediátriai-szerű protokolloknak felnőttekben történő alkalmazása. A francia Jean-Pierre Marie a FRALLE-93, a LALA-94 és az EORTC-ALL4 tanulmányok eredményeit hasonlította össze. A korhatár keresésében döntőek a komorbiditások, a nem-csontvelő-károsító gyógyszerek adagja, mellékhatásai és a megfelelő szupportív kezelés. Ezek figyelembe vételével a 35. majd a életév tűnik meghatározónak a kezelés mikéntjének megválasztásakor hangzott a híres kölni Hoelzer professzor ( Hoelzer protokoll ) elnökletével tartott szekció konklúziója. Az akut leukaemiák mellett természetesen mind az onkohematológia, mind a véralvadás számos további kérdése is szóba került. A myeloproliferatív neoplasmák (következetesen ezen elnevezést használták a korábban megszokott szindróma helyett) közül 28

7 Ki gépen száll fölébe hazafelé a Balaton essentialis thrombocythaemiában, polycythaemia verában viszonylag jó terápiás lehetőségeink vannak, myelofibrosisban azonban szegényes a fegyvertár, ezért a nagy várakozás az újabb generációs tirozinkináz receptor (JAK-2) gátlók iránt, amelyekkel bíztató eredmények vannak terápia-rezisztens és intoleráns krónikus myeloid leukaemiában is. A ponatinibbel végzett II. fázisú tanulmány (PACE) bíztató eredményeiről olasz szerzők számoltak be. Izgalmas és a személyre szabott orvoslás területén nagy fontosságú az ún. biomarkerek és prognosztikai, terápia-megválasztási jelentőségük, melyre éppen ezért külön szekciót szerveztek. Nem onkohematológiai témakörben a hemoglobinopathiákat, a fertőzések szerepét és a véralvadás Pálmafa a barcelonai érseki palota udvarán olyan kérdéseit, mint az immun thrombocytopenia korszerű, esetlegesen a splenectomiát kiváltó kezelése (rituximab, illetve thrombopoetin; TPO-mimetikumok), valamint az új oralis antikoagulánsok, ugyancsak érintette a konferencia. Ez utóbbi esetén a laboratóriumi monitorozás mellett és ellen hangzottak el érvek. Az előadások mellett szép számmal voltak poszterek is, a legváltozatosabb területeket érintve. Csak kiragadásképpen: őssejt-átültetést követő vasoocclusiv betegség sikeres kezelése antithrombin készítménnyel; a jól ismert japán fűszer (wasabi) apoptosist indukáló és mitosis-gátló hatása krónikus myeloid leukaemiás sejtvonalban; anti-ds DNS előrejelző értéke szisztémás lupus erythematosushoz társuló krónikus anaemia kialakulásában; kis dózisú fludarabin és cyclophosphamid kezelés idős, krónikus lymphoid leukaemiás, relapsusban levő vagy terápia-rezisztens betegekben eredményes alternatívát jelenthet stb. Összességében intenzív, hasznos információkkal gyarapodtak a résztvevők, akik azért az önmérsékletre és orvosi alázatra is intelmet kaptak, a baltimore-i temető egyik kriptájának felvetített felirata révén: a karom túl rövid ahhoz, hogy Istennel bokszmecscset játsszak. dr. Pfliegler György DE OEC Belgyógyászati Intézet, Ritka Betegségek Tanszék 29

8 Szívelégtelenség-ambulanciák kellenek sporadikus ellátás helyett Egyetemi klinikákon, kardiológiai centrumokban, valamint a megyei kórházakban lehet létrehozni a magas kockázatú szívelégtelen betegek speciális ellátását biztosító hálózatot. Becslések szerint a lakosság több mint 1,6 százaléka, vagyis 160 ezer ember él szívelégtelenséggel. A végstádiumú betegség előfordulási gyakorisága az életkorral nő, de már a fiatalabb korosztályban is jelentkezik. A betegség mortalitása még egyes rákbetegségeknél is rosszabb: a kezeletlen betegek egyharmada egy éven belül, százalékukat öt éven belül meghal. Ugyanakkor, ha a kardiológusok javaslatának megfelelően kiépülne a szívelégtelenség-ambulanciák hálózata, akkor ötezerrel kevesebben halnának meg, derült ki egy szakmai fórumon, ahol Merkely Béla professzor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, Tomcsányi János professzor, a Szakmai Kollégium Kardiológiai tagozatának elnöke és Nyolczas Noémi kardiológus, az ÁEK főorvosa beszélt a szívelégtelen betegek gyógyítási lehetőségeiről. Bár jelentős végstádiumú betegségről van szó, amelynek eredője számos szívbetegség, a szívelégtelenséget nem szokták komolyan venni a betegek Tomcsányi profeszszor tapasztalatai szerint. Ez megmutatkozik abban, hogy a diagnosztizált páciensek nem mindig járnak rendszeres kontrollra, pedig a pontos és jó gyógyszerbeállítás, a rendszeres vizsgálatok jelentősen javítják az életkilátásokat. Ráadásul súlyosabb esetekben lehetőség van eszközös terápiákra is, kamraműködést támogató eszközök igénybevételére, illetve végső esetben transzplantációra. A betegek egy része azonban el sem jut, vagy túl későn kerül orvoshoz. A kórkép viszonylag egyszerűen diagnosztizálható a professzor szerint, ám ez mégsem történik meg, ugyanis például a beteg fulladásának okát a pulmonológus próbálja kideríteni, más tüneteit a belgyógyász. Tomcsányi professzor szerint éppen ezért a családorvos felelőssége, hogy a páciensét szakorvoshoz irányítsa, és ha például a tüdőgondozóba utalt betegének nem javul az állapota a felírt gyógyszerektől, akkor tovább kell küldenie kardiológushoz. Azt sem titkolta, hogy a felismert betegek terápiájával és gondozásával is nagy problémák vannak. Mint mondta, hiába vannak nagyon jó evidenciák arra, hogy a betegek életkilátásait, életminőségét milyen gyógyszerekkel lehet javítani, gyakori, hogy ugyan a javasolt gyógyszereket adják a kollégák, ám nem megfelelő dózisban. A súlyos panaszokkal kórházba kerülő páciensek esetében sincs arra lehetőség, hogy beállítsák a helyes gyógyszerezést, hiszen éppen csak elkezdhető a terápia a nap alatt. Az ambulanciák hiánya következtében ma inkább sporadikus a gondozás Merkely professzor szerint (míg például Svédországban a betegek kilencven százalékát speciális ambulanciákon kezelik). Ezért is született meg a szakma konszenzusos javaslata, miszerint gondozásuk megszervezésével kell törekedni a szívelégtelen betegek élettartamának meghosszabbítására, életminőségük javítására, hospitalizációjuk csökkentésére: a kardiológiai ellátáshoz kapcsolódva szívelégtelenség-ambulanciákat kell létrehozni egyetemi klinikákon, kardiológiai centrumokban, valamint a megyei kórházakban. Az ambulanciákon lehetőség lenne a magas kockázatú betegek optimális gyógyszeres kezelésének beállítására a kifejezetten erre a feladatra specializálódott szakorvosokkal és a munkájukat segítő nővérekkel. Jelenleg nyolc ambulancia működik, s jó esetben, a szakma összefogásának köszönhetően öt érhet el a számuk, mondta Nyolczas Noémi, holott a betegpopuláció egyharmadát kitevő magas kockázatú betegek (50 60 ezer beteg) ellátásához ideális esetben száz ambulancia is kellene: a kevesebb hospitalizáció például 5,3 milliárd forintos megtakarítást eredményezne. Sándor Judit 30

9 Elutazás és hazatérés Miért jó külföldön dolgozni és miért jó onnan hazatérni? Prof. dr. Szatmári Andrást, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szakmai igazgatóját tapasztalatairól kérdeztük. Professzor úr, miért jó külföldön dolgozni? Ha külföldön sikeres az ember, nemzetközi megbecsülés övezi. Holland főnököm, John Hess professzor később a müncheni Deutsches Herzzentrum orvosigazgatója lett. Pár napja, nyugdíjba vonulása alkalmából rendeztek egy tudományos szimpóziumot, ahol a kardiológus világ krémje megjelent. Valamilyen oknál fogva az egykori vasfüggöny mögül érkező Szatmári Andrást kérték fel, hogy búcsúztassa és méltassa őt. Ez is a nemzetközi megbecsülés része. Hogyan került külföldre? 1989-ben mentem el Hollandiába, amikor a múlt rendszer már az utolsókat rúgta és 1993-ban tértem haza. Amikor elmentem, a vasfüggöny mögül érkező ember kisebbrendűségi érzésével érkeztem, úgy éreztem, óriási megtiszteltetés, hogy eljuthatok Nyugat-Európába. Ma már egy fiatal orvos életpályájának szerves része, hogy megjárja a külföldet, kipróbál egy más rendszert, egy más megközelítést, és szerencsés esetben hazatér, mint egykor a céhlegények. Én a legnagyobb presztízsű holland intézménybe, az Erasmus Egyetem gyerekkórházába kerültem, ahol a szakma profeszszionális szinten történő elsajátítása mellett meg lehetett tanulni a villámgyors döntés és alkalmazkodás tudományát is. Egy kísérletes projektmunkára mentem ki, aztán hamarosan olyan pozícióba jutottam a kórházi hierarchiában, ahol rálátásom nyílt arra, hogyan működik egy csúcskategóriájú holland kórház belülről, financiális, logisztikai és humán erőforrás értelemben. Miért jött haza? Hollandiában rájöttem, hogy a gyerek-kardiológia rendkívül high-tech, költséges, de kicsi terület, és pont kis mérete adja azt a stratégiai előnyét, hogy akár modellként is használható. Pozitív modellként mutatható fel egy egészségügyi rendszer újraszervezésekor, ugyanakkor a szívtranszplantáció, a szívkatéteres intervenciók, a szívműtétek látványos volta miatt nem süllyed el a szürkeségben, magára vonzza a figyelmet. Hazajövetelemnek elsősorban morális okai vannak, pontosan azért jöttem haza, amit ma az Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet képvisel. Aki látta a gyerekkardiológiát a 1980-as években, a maga szétszabdaltságában, dekoncentráltságában, elmaradottságában, az minden nehézség ellenére érzi, hogy az ellátás ezen a területen európai színvonalú. Ezt itthon is érezni? Sajnos, minden látszat ellenére, nemzetközi tekintetben sokkal többre tartanak bennünket, mint hazai viszonylatban ez kormányoktól függetlenül, az egészségügyi filozófia másságából adódik. Magyarországon nem sikerült azt elérni, hogy egy egészségügyi vezető rendszer legyen szó bármelyikről Prof. dr. Szatmári András egy ennyire egyedi, semmilyen más szakterülettel sem összehasonlítható formációt, mint a gyermek-kardiológia és gyermek-szívsebészet, ne a nagy szürke masszába soroljon. Ez a szakma túlságosan kicsi, de látványossága, high-tech volta miatt nagyon sok tekintetben hasznot hajthat, pillanatok alatt lehet belőle közép-európai Center of Excellence. Ez a ház bárhol lehetne Európában, és ezt nem én mondom. Ez sok erőt és tartást ad mindannyiunknak. Ezért nem mennek a GOKI-ból külföldre szakemberek? Mennek, de vissza is jönnek. Szócska Miklós államtitkár úr szerint Magyarországon a humánerőforrás-kérdésnek két eleme van: a pénz és az elismerés. A pénz sajnos adottság, a kinti és az itthoni viszonyok közötti arányszám 10:1. Elismerés tekintetében pedig fontos, hogy a szakember jól érezze magát a környezetben, és ez a jó érzés a mindennapokban, a pénztől függetlenül, megtartó erővel bír. Persze, egy főnöknek az a dolga, hogy minden legális utat megtaláljon arra, hogy a kollégák boldoguljanak. Én úgy dolgozom 58 éves vezetőként, hogy nem félek a fiataloktól. Nálunk az átlagéletkor év között van, és nem riadok attól vissza, hogy két, éppen 40. életévét betöltött helyettesem, ha én éppen nem vagyok, döntési hatáskörben, az én jogosítványaimmal rendelkezzen. Igyekszünk a nem apró nehézségek mellett egy olyan szakmai szintet diktálni, amely nemzetközi mércével a jobbak közé tartozik, és fiatal szakembereink számára belső tartást ad. Ezt tanultam meg két évtizede Hollandiában, és ezért jöttem haza, hogy a tudást magyarországi környezetben is átadhassam. Zöldi Péter 31

10 Mélyvízben Budapesten tartották a 12. Magatartástudományi Világkongresszust (International Congress of Behavioral Medicine, ICBM). A négy napos rendezvényre több mint 50 országból érkeztek a szakemberek, a regisztrált résztvevők száma elérte a 700 főt. Nem szabad rálegyintenünk az állandó stresszre és a negatívan ható környezeti tényezőkre A kongresszuson elhangzott előadások bizonyították, hogy a magatartástudomány több különböző szakterülettel ér össze az orvoslással és a kormányzással biztosan, de saját életünk szervezésének művészetéhez is tudományos alapot nyújthat. A lelki tényezők szerepe a testi megbetegedésekben, az életmód aspektusai, a stresszel összefüggő problémák, a szűrővizsgálatok jelentősége, a kardiológia, a cukorbetegség és az onkológia magatartástudományi vonatkozásai, a táplálkozás és az életmód, a HIV-kutatás, a munkahelyi stressz, az öregedés, a legújabb kutatási módszerek, az internetes alapú beavatkozások csak néhány téma abból a gazdag szakmai programból, melyet a világ vezető szakemberei, kutatók és praxist folytató pszichiáterek, pszichológusok, civil szervezetek vezetői és egyéb kompetens személyek bemutattak a konferencián. Dr. Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője az esemény sajtótájékoztatóján a szenvedélybetegségek egyéni egészségre, és ezáltal a társadalomra is negatívan ható szerepét hangsúlyozta, és kiemelte, mekkora jelentősége van a dohányzás visszaszorításáért tett lépéseknek Magyarországon és a világ több országában. A szakember méltatta továbbá az e-health programokat, mint mondta, a modern információs technológia kihasználása napjainkban a magatartástudomány egyik forró területe. Az internet segítségével számtalan módon el lehet érni a fiatalokat például a mentálhigiéné megőrzése és az egészségtudatos életmód elősegítése érdekében. Az idősebb korosztállyal természetesen más módokon lehet felvenni a kapcsolatot tette hozzá. Dr. Stauder Adrienne, a Selye János Magatartástudományi és Magatartásorvoslási Társaság elnöke a tudományos program fontos elemei közé sorolta például a keveset emlegetett, mégis magas kockázattal élő csoportok védelmére kidolgozott programokat így például a súlyos krónikus betegséggel élő emberek hozzátartozóit támogató, tudományos alapon nyugvó kezdeményezéseket. Számos előadás foglalkozott továbbá a munkahelyi stressz kérdéskörével. Ez annak ellenére ritkán vizsgált kockázati tényező, hogy ma már törvény teszi kötelezővé a munkáltatók számára a munkahelyi stressz pszichoszociális rizikójának vizsgálatát. Hatalmas probléma ez, és nagy a munkáltatók felelőssége, ám Stauder Adrienne hangsúlyozta: az egyén lehetőségeit is. Nem szabad rálegyintenünk az állandó stresszre és a negatívan ható környezeti tényezőkre azzal a felkiáltással, hogy mit lehet tenni, ilyen a világ. Nem mindegy, hogyan küzdünk meg a nehézségekkel. Ezen a területen az ember sokat tud fejlődni hangsúlyozta a szakember. Ne várjuk, hogy mások oldják meg helyettünk a problémákat, gondoljuk végig, hogy mi mit tehetnénk fűzte hozzá. Stauder Adrienne a munkahelyi stressz okozójától független helyzetjavításon elsősorban a feszültség elszenvedője által végrehajtott stresszkezelést értette. Ezek tanulható módszerek hívta fel a figyelmet a szakmai társaság elnöke, bár a tanfolyamok Magyarországon nem népszerűek még, ám elsősorban dr. Kopp Mária munkájának köszönhetően külföldi együttműködéssel, az Egyesült Államokban működő, Williams Életkészségek (WLS) nevű program alapján ma már hazánkban is létezik stresszkezelő tanfolyam, melyet eddig 2500 ember végzett el. A nemzetközi tapasztalatcsere a magatartástudomány más területein is rendkívül fontos és jól is működik ezt bizonyítja a négy napos rendezvény gazdag tematikája és a résztvevők magas 32

11 száma is. A szakember a konferencia sikerei között említette azt is, hogy a témák és az előadók összetétele jól tükrözi a tudományág interdiszciplináris jellegét a kongresszuson részt vett például a Nemzetközi Diabétesz Társaság elnöke is. A Nemzetközi Magatartástudományi Társaság emellett a Nemzetközi Kardiovaszkuláris Társasággal is szoros együttműködésben áll. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a magatartástudomány területén is rendkívül fontos a civil szervezetek szerepe. A betegek egymás közti, egymás iránt megvalósuló A magatartástudomány olyan tudományág, amely a holisztikus egészségszemléletet közvetíti, és a betegség(ek) kialakulásában és gyógyításában, kezelésében is kiemelt figyelmet fordít a lelki, társadalmi, kapcsolati folyamatokra. A XXI. század társadalmának egészségi állapotát szem előtt tartva a magatartásorvoslás önálló tudományágként, a szomatikus orvoslás társaként vizsgálja azokat a társadalmi, pszichés tényezőket, környezeti hatásokat, melyek jelentős szerepet játszanak a nagy, népegészségügyi jelentőségű megbetegedések kialakulásában és lefolyásában. Teszi ezt olyan, tudományos bizonyítékokon alapuló (evidence-based) módszerekkel, amelyek az orvostudomány más területeihez hasonlóan tudományos kutatások által igazolt, vezető szakmai folyóiratokban közölt eredményeken alapulnak, s emellett nem csak az emberi testet, hanem az emberi működés teljességét is tekintetbe veszik. Az emberekből hiányzik a bizalom egymás iránt ami pedig komoly társadalmi tőke lehetne támogatása felbecsülhetetlen értékű. A depresszió és az öngyilkosság okait, és a Magyarországon különösen gyakori pszichés betegség elleni küzdelem magatartástudományi eszközeit Székely András, a SE Magatartástudományi Egyetem pályázati koordinátora, Kopp Mária közvetlen munkatársa a magyarok nem születésüktől kezdve elrendeltetett módon depreszsziósabbak a többi ország lakóinál, csak a nálunk oly jellemző céltalanság tesz rosszat pszichés állapotuknak. Az 1990-ben alapított International Society of Behavioral Medicine a világ magatartástudósait összegyűjtő nemzetközi társaság 2014 és 2016 közti időszak elnöki pozíciójára a magyar Stauder Adrienne-t jelölték. emelte ki. Elmondta, hogy kutatásaik szerint rengeteg depressziós beteg él kezelés nélkül, ezért olyan programokat hoznak létre, amelyek a depresszió felismerését segítik, hogy az érintettek közül minél többen saját maguk rájöjjenek, mi is a problémájuk valójában. A betegség atípusos tüneteit, a szomatikus fájdalmakat, a kapcsolati problémákat még az érintettekkel találkozó orvosok sem mindig hozzák összefüggésbe a depresszióval. Székely András Kopp Máriát idézve hangsúlyozta: a magyarok nem születésüktől kezdve elrendeltetett módon depressziósabbak a többi ország lakóinál, csak a nálunk oly jellemző céltalanság tesz rosszat pszichés állapotuknak. Az anómia reménytelenség, céltalanság (tkp. értékvesztett állapot) érzésének szintje különösen magas hazánkban. A magyarok közül sokan látják értelmetlennek és kilátástalannak életüket, ezért vagyunk dobogósak a lakosság körében bekövetkező öngyilkosságok számát illetően Európában. Az emberekből hiányzik a bizalom egymás iránt ami pedig komoly társadalmi tőke lehetne idézte Kopp Máriát Székely András. Radnai Anna 33

12 Az első törés legyen az utolsó Október 20-án tartja a Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány a betegség világnapját. Az idei esemény jelmondata: Állj meg az elsőnél! és arra hívja fel a figyelmet, hogy az első csonttörés bekövetkezése után a terápiaválasztás és az életmód terén egyaránt mindent meg kell tenni az újabb törések bekövetkezésének elkerüléséért, szükség esetén pedig feltétlen rehabilitációs ellátást kell biztosítani a beteg számára. A 2012-es oszteoporózis világnap aktualitásairól és a magyarországi ellátásról dr. Bors Katalinnal, az oszteoporózisos betegek rehabilitációjának hazai szakértőjével, a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs szakkórház főigazgatójával beszélgettünk. Milyen fiziológiai folyamatot jelent az oszteoporózis, min múlik, hogy ki lesz érintett élete során e betegségben? Az oszteoporózisról ismereteink nem is olyan régmúltra tekintenek, még pár évtizeddel ezelőtt is azt gondoltuk, hogy a betegség csak a csont mennyiségi csökkenését jelenti, és a laikusok számára egy tele és egy félig töltött vödör vízzel szemléltettük. Ma már tudjuk, hogy a mennyiségi veszteségen kívül a csont minőségi romlása is jelentős szerepet játszik az oszteoporózisos törések kialakulásában, hisz végső soron a csont biometriai kompetenciája csökken, és ennek legfontosabb következménye a törés. Csontozatunk erősségét és mennyiségét szüleinktől is örököljük, mint annyi betegségnél, a genetikának itt is 50% feletti jelentősége van, a csúcs csonttömegünket pedig 30 éves korunkig magunk alakítjuk ki. Az egyén felelőssége azonban ezután is döntő jelentőségű, hisz a rendszeres testedzés, a megfelelő táplálkozás életünk végéig befolyásolni, lassítani, sőt korrigálni képes a csonttömegépítés után a csontvesztés folyamatát is, előbbit segítve, utóbbit lassítva. Az életkorral együtt járó csontvesztésen kívül számtalan olyan betegséget vagy éppen gyógyszert ismerünk, melyeknek velejárója a csontveszteség. Az ilyen oszteoporózist másodlagos vagy szekunder oszteoporózisnak nevezzük. Mióta ünnepeljük az oszteoporózis világnapot? Az Egyesült Királyságban ban hirdették meg először az oszteoporózis világnapot, melyet 1997 óta az IOF szervez, majd 1999-ben a WHO is csatlakozott a programhoz mint annyi népbetegségnél, itt is azzal a céllal, hogy legalább ezen a napon a média figyelmének középpontjába kerüljön a kórkép, előadások, betegklubok rendezvényei és sajtóközlemények segítségével rádöbbentsük a lakosságot és a döntéshozókat a megelőzés, a terápia és a rehabilitáció fontosságára. Mi az idei jelmondat és milyen üzenetet takar ez szakmai szempontból? Angolul a jelmondat Stop at one! vagyis: Állj meg az elsőnél! Ez összecseng azzal a talán már Magyarországon is általánossá váló ismerettel, hogy a betegség néma kórként van jelen az érintettek szervezetében, vagyis kezdetekben tünetszegény, és sokszor az első törés, ami rendszerint egy banális esés következtében bekövetkező csuklótörés, jelzi, hogy valami nem stimmel. Az első törés bekövetkezte után azonban a következő törés esélye többszörösére nő, és ha ilyenkor sem avatkozunk közbe szükség esetén gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiával, vázrendszerünk hanyatlása elkerülhetetlenné válik. Mivel készült az Oszteoporózisos Betegek Magyarországi Egyesülete az idei világnapon? Hazánkban először az OROM-kongresszuson, majd évről-évre a MOOT-kongresszuson is megvalósult, hogy a szakembereknek tartott konferencián megjelentek az érintett betegklubok is, évről-évre magukba szíva ennek a dinamikusan fejlődő tudományágnak legfrissebb ismereteit. Így érthető, hogy az OBME idén nem éri be az IOF elvárásaival, hanem még magasabbra téve a lécet már az első törés megelőzésére buzdít. Ennek szellemében a betegtársa- 34

13 Az előrehaladottabb korosztályt érintik a felkar és a csípőtáji törések, ez utóbbi törési forma nem csak a járásképességet veszélyezteti, hanem szövődményein keresztül az életet is ság egy hónappal a világnap elé helyezte a Józsefvárosi Kulturális Központban tartott rendezvényét, hogy az itt ismertetett pályázati felhívás nyertesét a világnapon hirdethessék ki. Bár csak egy nyertes klubot jutalmaznak, de mindenki nyertesnek tekinthető, aki a versenyen elindul, hiszen a pályaművekben azt kell bemutatni, mi mindent követtek el a klubtagok egy hónap alatt a törésmegelőzésért. A kerekasztal témája az eseményen nem csak a szűken vett terápia és rehabilitáció volt, hanem a prevenció egyéb fontos területei is megjelentek, mint a megfelelő látáskorrekció vagy a lakberendezés akadálymentesítése. Mikor lehet számítani az első törésre és milyen jellegzetes csontritkulásos töréseket tartanak számon az említett csuklótörésen kívül? A korral együtt járó csontritkulás a hölgyeknél a havi vérzés elmaradásával válik fenyegető veszéllyé. A kéz funkcióit érintő csuklótörés mellett ezen periódusban következhetnek be a csigolyákat alkotó csontgerendák károsodásai, végül elvezetve a kompressziós csigolyatörésekhez. Már az előrehaladottabb korosztályt érintik a felkar és a csípőtáji törések, ez utóbbi törési forma nem csak a járásképességet veszélyezteti, hanem szövődményein keresztül az életet is. Milyen ellátási formák létesültek a különböző betegségi stádiumban lévő csontritkulásos páciensek számára? Magyarországon évtizedek óta szervezett formában küzdünk e népbetegség ellen, országos hálózat, és a diagnózis felállításához megfelelően képzett szakembergárda áll rendelkezésre. Az OEP-adatbázis alapján a közötti időszakra vonatkozóan a MOOT felmérést készített a törésszámváltozás, és ennek kapcsán a terápia költséghatékonysága tekintetében. A vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy az adott időintervallumban a porotikus törések száma kifejezetten csökkent, így az alkalmazott terápiák költséghatékonysága egyértelmű. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy 2010-ben az OEP legnagyobb mértékű kiadása a csípőtáji törések sebészeti ellátására ment el. A súlyosabb töréseknél, amikor a törés után funkcióveszteség is bekövetkezik legyen ez a felső végtag funkcióinak károsodása vagy a csípőtáji töréseknél tartósan fennálló járásromlás a rehabilitáció nyújtotta szervezett segítségre van szükség. Jó lenne, ha ez a két ellátórendszer intenzívebben kapcsolódna egymáshoz, nem beszélve a traumatológusok felelősségéről, akiknek kezei között majdnem minden beteg megfordul. Kivételt ez alól talán csak az aszimptomatikus csigolyatörések képeznek, hiszen a csigolyatörések jelentős része nem kerül felismerésre, illetve még ha diagnosztizálják is, mivel neurológiai tüneteket csak kivételes esetekben okoz, általában nem igényel sebészeti beavatkozást. A sebészet fejlődésével a terápia-rezisztens, fájdalommal járó kifotikus szöglettörést okozó csigolya-összezökkenéseknél a gerincműtéti lehetőségek is rendelkezésre állnak. A Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórházban, az országban egyedül vezetésem alatt, az Európai Unió Rehabilitációs munkacsoportja által akkreditált program folyik, Az oszteoporózisos beteg rehabilitációja címmel. A csaknem 1000 töréses beteg adatait feldolgozva egyértelmű bizonyítást nyert, hogy a csípőtáji törött betegek életminőségét a hospitalizált formában végzett rehabilitáció döntően befolyásolja. Szeretném, ha átmenne a kollégáknál és a laikusoknál is a köztudatba, hogy a rehabilitáció az arra rászoruló oszteoporotikus betegek menedzselésének elengedhetetlen része. Radnai Anna 35

14 Új terápiás lehetőség SLE-betegek számára Megint egy krónikus betegség, melynek kezelésében forradalmi áttörést hozhat egy új biológiai terápia. A lupus egy krónikus, sokszor rendkívül súlyos és az életminőséget mindenképpen jelentősen rontó betegség. A középsúlyos kórformáknál találták hatékonynak a B-sejt ellen ható gyógyszert, mely még vár az OEP-finanszírozásra. A kórképről és az új terápiáról prof. dr. Szekanecz Zoltánnal, a DE OEC Reumatológiai Tanszékének vezetőjével beszélgettünk. Magyarországon a lupus ellátására (is) szakosodott centrumokban között mozog a kezelt betegek száma. A kór előfordulási gyakorisága ritka, más autoimmun betegségekhez képest azonban számottevő tájékoztatott Szekanecz Zoltán. A lupus nehezen felismerhető, formáit és tüneteit tekintve az egész medicinában talán az egyik legszélesebb spektrumú kórkép folytatta a szakember. Jelenlétére azért utalhatnak bizonyos klinikai tünetek, a diagnózis gyanúját pedig laboratóriumi vizsgálatokkal lehet megerősíteni. A felismerés egy esetben nem nehéz ha a betegséget bőrtünet is kíséri, ez ugyanis jellegzetes az arcon megjelenő pillangószerű bőrpír, nevesítve bőrfarkas, vagyis lupus. Sokáig azt hitték, hogy a szisztémás lupus erythematosus (SLE) elsődlegesen az autoimmunitás miatt alakul ki, ma már azonban tudjuk, hogy az elsődleges folyamat a normál védekező készség meggyengülése, melynek zet. Így alakulnak ki a betegség belső szervi formái, melyek leggyakrabban a vesét, az ízületeket, a tüdőt, a szív-érrendszert vagy a központi idegrendszert érintik. A lupus formái ugyanakkor életkor szerint is megoszlanak (30 40 éves nők körében jellemző, ritkábban idős korban is felléphet), de létezik gyógyszer kiváltotta és veleszületett forma is. Ezeknek más és más a klinikai képe, és kórlefolyásuk sem azonos. A legsúlyosabb esetek a központi idegrendszert és/vagy a vesét érintő formák, a legkedvezőbb progressziójúak pedig általában az öregkori és a gyógyszermellékhatásként jelentkező SLE-megbetegedések. Az új biológiai terápia a középsúlyos kórképeknél alkalmazható sikerrel, tehát a vese és a központi idegrendszer érintettségét nem befolyásolja. A hagyományos kezelésekkel a szteroidokkal és az immungátló készítményekkel is el lehetett már érni szép terápiás sikereket; hosszabb, jobb minőségű életet biztosítanak ezek a szerek számos páciensnek, és a nőnemű érintettek igaz, mivel a női nemi hormon ronthatja a betegséget, kizárólag az e célból létesített centrumokban dolgozó speciális szaktudású nőgyógyászoknál, de minden további nélkül vállalprof. dr. Szekanecz Zoltán A legsúlyosabb esetek a központi idegrendszert és/vagy a vesét érintő formák, a legkedvezőbb progressziójúak pedig általában az öregkori és a gyógyszermellékhatásként jelentkező SLE-megbetegedések. következtében az autóimmunitást vezérlő sejtek elszaporodnak a szervezetben. Az egyik ilyen sejt a B-sejt mely ellen célzottan hathatunk egy új biológiai terápiával tájékoztatott Szekanecz professzor. Az immunrendszer fokozott aktivitása nyomán keletkező ellenanyagok immunkomplexeket képeznek, ami aztán a különböző szerveken lerakódik, gyulladást okoz, és súlyos károsodáshoz ve- 36

15 Egy új, hatásos gyógyszer annak ellenére, hogy drága hoszszú távon óriási megtakarítást jelenthet hatnak gyermeket. Az új terápia ugyanakkor bár hosszú távú vizsgálati eredmények még nem állnak rendelkezésünkre kevesebb mellékhatással bír és rendkívül hatásos. Bőrtünetek és néhány belszervi tünet esetén nagyon jól csökkenthető e szerrel a betegség aktivitása, azoknál a betegeknél is, akik a hagyományos gyógyszerekre nem reagáltak. Főként anyagi megfontolásból a többi biológiai készítményhez hasonlóan ezt is majd azok a betegek kaphatják, akiknek a hagyományos terápiák (5-6 féle gyógyszer) ellenére is aktív marad betegsége. Az elsőként választandó szerek továbbra is a szteroidok és az azok helyettesítésére is alkalmas immunmoduláló szerek lesznek. A többi A többi biológiai terápiához hasonlóan a kezelésben részesülő pácienseknél vérkép, vese- és májfunkciós ellenőrzést rendszeresen kell végezni. Az SLE rendkívüli mértékben rontja az érintettek életminőségét, az ízületekben a kór fájdalmat és mozgáskorlátozottságot okoz, a belszervi érintettség fáradságot, levertséget és az adott szerv működési zavarait vonja maga után, így a legkülönbözőbb súlyos belgyógyászati tüneteket okozza a veseelégtelenségtől kezdve a keringési zavarokon át a légzési nehézségekig. biológiai terápiához hasonlóan a kezelésben részesülő pácienseknél vérkép, vese- és májfunkciós ellenőrzést rendszeresen kell végezni. Szekanecz Zoltán arról is tájékoztatott, hogy ígéretet kaptak a készítmény egy-két éven belüli befogadására, ma még azonban az OEP nem támogatja a betegek részére a lehetőséget. Az SLE rendkívüli mértékben rontja az érintettek életminőségét, az ízületekben a kór fájdalmat és mozgáskorlátozottságot okoz, a belszervi érintettség fáradságot, levertséget és az adott szerv működési zavarait vonja maga után, így a legkülönbözőbb súlyos belgyógyászati tüneteket okozza a veseelégtelenségtől kezdve a keringési zavarokon át a légzési nehézségekig. Egy felmérés szerint egy lupuszos beteg ellátása az államnak jelenleg 1,7 millió forintjába kerül. Egy új, hatásos gyógyszer annak ellenére, hogy drága hosszú távon óriási megtakarítást jelenthet, ugyanis az említett összeg jelentős részét az érintettek munkaképtelensége okozza. Radnai Anna Tisztelt Olvasóink! A jövőben lehetőséget szeretnénk biztosítani elhunyt kollégáink rövid gyászközleményének (név, születési év, munkahely) megjelentetésére. Az elhalálozott orvosok adatait az címre várjuk. Információ a MOK-tagdíj befizetéséről Tisztelettel tájékoztatjuk a kedves Kollégákat, hogy a MOK éves tagdíja változatlanul Ft. A Magyar Orvosi Kamara közös tagdíjszámlája: CIB Bank: A közleményben kérjük feltüntetni a tagdíjfizető orvos nevét és pecsétszámát! A tagok a tagdíjat a MOK közös tagdíjszámlájára fizethetik be havonta átutalással vagy bérlevonással, havi egyenlő részletekben az esedékes hónap 10. napjáig félévente átutalással, két egyenlő részletben a tárgyév március 31. és szeptember 30. napjáig évente egy összegben átutalással, a tárgyév március 31. napjáig 37

16 Interdiszciplináris konferencia a gyermekgyógyászattól a transzplantációig A gyermekgyógyászat, a kardiológia, a hipertóniakezelés, a szülészet-nőgyógyászat, a klinikai genetika, a reumatológia, a gerincsebészet, a gyógyszertan, a hepatológia és a transzplantáció szakterületek kiemelkedő képviselői tartottak előadást a legújabb diagnosztikus és terápiás lehetőségekről. Az interdiszciplináris továbbképző konferenciát az Orvosi Hetilap szerkesztőbizottsága és az Akadémiai Kiadó szervezte. A konferencia szervezői néhány év kihagyás után harmadszor rendezték meg a tudományos találkozót, a korábbi események sikerén felbuzdulva. Nem kellett csalódniuk: az érdeklődők mindkét nap csaknem az utolsó székig elfoglalták a Hotel Mercure Buda különtermét. A program gazdagságát tekintve a teljesség igénye nélkül szemezgettünk a szekciókon elhangzott előadások közül. Gyermekgyógyászat Crohn-betegség, koraszülött-ellátás Prof. dr. Rácz Károly ünnepélyes megnyitója után a gyermekgyógyászattal foglalkozó ülés következett prof. dr. Tulassay Tivadar és prof. dr. Oláh Éva elnökletével. A neonatális immunológia szövevényes ismereteitől a koraszülöttek életminőségét befolyásoló utóbetegségeken, a gyermekkori hematológiai Prof. dr. Rácz Károly betegségek korszerű ellátásán, a legkisebbeket érintő gyulladásos bélbetegségekben alkalmazható biológiai terápiák hatásosságán, az intervencionális szívkatéteres beavatkozásokon és a gyermekkori magasvérnyomás-betegség bemutatásán át a prevenciós lehetőségekig terjedt a bemutatott tudományos ismeretek sora. Megtudtuk többek között, hogy az utóbbi időben az egész világon jelentősen nőtt a gyermekkorban előforduló gyulladásos bélbetegségek előfordulási gyakorisága, különösen a Crohn-betegség vonatkozásában. A felismert esetek száma a gyermek-gasztroenterológia diagnosztikus eszközei fejlődésének is köszönhető. Ma már az összes IBD-s kórkép 25 30%-a gyermekkorban jelentkezik, öt éves kor alatt is tudtuk meg dr. Nemes Évától. Mint minden gyermekkori kórkép esetében erre dr. Oláh Éva hívta fel a figyelmet bevezetőjében a terápiának itt is kettős célja van: a szokásos gyógyító, illetve ebben az esetben tartós remissziót biztosító hatás mellett egyben a gyermek optimális fejlődésének biztosítása. A gyermekkori Crohn-betegség kezelésében új fejezetet nyitott az infliximab hatóanyagú biológiai terápia, melynek alkalmazása terápia-rezisztencia, súlyos aktív fisztulázó formájú kórkép vagy a hagyományos kezelésre jelentkező toxicitás esetén indokolható. (Anti TNF alpha szerek Magyarországon csak Crohn-betegségben írhatóak fel, bár colitis ulcerosában is hatásos lehet a szer.) A doktornő munkatársaival tizenhárom gyermek bevonásával vizsgálatot végzett a készítmény rövid és hosszú távú hatásosságára vonatkozóan. A gyerekek átlagéletkora 15 év volt. Az eredmény szerint az indukciós kezelés után a betegek több mint 91%-a remisszióba hozható. Idővel visszaesések következtek be, de 38

17 a fenntartó kezeléssel a vizsgált gyermekek 84,6%-ánál sikerült biztosítani a tünetmentes állapotot az egy éves kezelési periódus végéig. A szerhez való hozzáférés Magyarországon a finanszírozás miatt nehézkes, és még az optimális kezelési stratégia kidolgozása is várat magára mondta Nemes Éva, a DE OEC Gyermekgyógyászati Intézet adjunktusa. Ugyanezen intézet főigazgatója, dr. Balla György is megosztotta a hallgatósággal a koraszülöttek életminőségére vonatkozó tapasztalatait. Tájékoztatott, hogy ma már az 500 g-nál kisebb súlyú újszülöttek világrahozatalát is szülésnek tekinthetjük az orvostudomány fejlődésének köszönhetően. A gyermek életképességének alsó határa a 24. terhességi hét. Az 1000 g alatt született csecsemőket ma már 70 80%-ban hazaadják a neonatológusok, ami fantasztikus eredmény, bár 20 30%-kal kevesebb a kívánatosnál hangsúlyozta a főigazgató. Az életben maradt kicsik számának növekedésével és a tudomány, valamint a technika fejlődésével azonban ma már nem csak az a kérdés, életben marad-e a kicsi, hanem az is, milyen életminőségben él tovább. A szakértő felsorolta az ezt a kérdést leginkább befolyásoló utóbetegségeket, a lézeres terápia híján vakságot is okozó retinopathia prematurorumot, a krónikus tüdőbetegséget okozó bronchopulmonalis dysplasiát, a súlyos esetben idegbénuláshoz vezető agyvérzést és leukomalatiát, és az ún. nekrotizáló enterocolitist, mely táplálkozási nehezítettséget idézhet elő. Balla György bemutatta e betegségek korszerű terápiás lehetőségeit is. Szülészet-nőgyógyászat terhesgondozás, holisztikus szemlélet A szülészet-nőgyógyászat szekcióban igazi csemegéül szolgált a Jósa András Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájáról érkező Mintegy húsz éves kutatómunka eredményeképp számos genetikai eredetű kórkép diagnosztizálhatóvá vált az anya véréből, a közeljövőben Magyarországon is várható az ilyen módon közel 100%- os biztonsággal jó eredményt adó, a Down-szindróma és további két kevésbé gyakori kromoszóma-rendellenesség kimutatására szolgáló vizsgálat elterjedése. prof. dr. Pap Károly előadása, mely a terhesgondozás új, még elfogadás alatt álló protokolljáról szólt. Az évtizedek óta érvényes szabályok az európai irányelvek, adatvédelmi és személyiségjogi szempontok, a változó finanszírozási háttér, és a kártérítési perek számának növekedése miatt váltak korszerűtlenné. Az új rendszerben a várandós nőket alacsony, közepes és magas rizikócsoportokba sorolják, terhestanácsadásuk besorolásuknak megfelelően alakul. A rizikótényezők felderítésére tehát nagyobb hangsúlyt helyeznek a szülész-nőgyógyászok az első trimeszterben a védőnő szervezésében és a háziorvos bevonásával dokumentálják a kismama kimutatható összes rizikótényezőjét, elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és a további terhesgondozást mindezek alapján határozzák meg. A várandósság első trimeszterében elvégzendő szűrővizsgálatokról bővebben prof. dr. Török Olga, a DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika docense beszélt. Megerősítette, hogy a terület fejlődése a magasabb kockázatú nők kiszűrésével érhető el, hogy a legkorszerűbb eljárásokat az arra rászoruló páciensek vehessék igénybe. A szakember bemutatta az első trimeszterben észlelhető terhespatológiai kórképeket és a veleszületett fejlődési- és kromoszóma-rendellenességek kiszűrésére szolgáló kombinált tesztet. Mintegy húsz éves kutatómunka eredményeképp számos genetikai eredetű kórkép diagnosztizálhatóvá vált az anya véréből, a közeljövőben Magyarországon is várható az ilyen módon közel 100%-os biztonsággal jó eredményt adó, a Down-szindróma és további két kevésbé gyakori kromoszóma-rendellenesség kimutatására szolgáló vizsgálat elterjedése. A szülészet-nőgyógyászat pszichoszomatikus szemléletét népszerűsítette előadásában dr. Szeverényi Péter, aki szintén a DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának docense. A holisztikus szemlélet a terhességgondozás idején és a szülés közben is rendkívül fontos, de a nő valamennyi életszakában szükséges mondta kollégáinak. A szakterület képviselői nagy számban észlelnek olyan tüneteket, amelyek eredetében lehetséges okként felmerül a pszichoszociális háttér a szomatikus mellett a páciens pszichés és szociális szférája. Jelentős tényező továbbá, hogy a nőgyógyászok a nemi szervek érzelmileg hangsúlyos élettani történéseit vagy betegségeit gyógyítják vagy kezelik. A szülészet területén a holisztikus szemléletet a családközpontúságban nyilvánulhat meg a szülés körüli és az esemény közbeni történések mélyen befolyásolják az egyén, a pár és a család fejlődését és egészségét hívta fel a figyelmet Szeverényi Péter. Genetika ugrásszerűen bővült a szűrővizsgálatok köre Rendkívül izgalmas témák merültek fel a klinikai genetika területén is. Oláh Éva például a ritka genetikai betegségek felismerésére a DE OEC Genetikai Központjában alkalmazott diagnosztikus eljárásokat mutatta be. A Magyarországon alkalmazott újszülött kori szűrővizsgálatokról dr. Karg Eszter, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának munkatársa tartott előadást. A veleszületett anyagcsere-betegségek szűrővizsgálata 1970 óta bevett gyakorlat Magyarországon, 39

18 2007-ig azonban mindössze négy betegség alkotta a szűrőpanelt (phenylketonuria, galactosaemia, hypothyreosis, biotinidázhiány). Ezt követően kiváltképp a tandem tömegspektrometria bevezetésének köszönhetően további 23 egészségkárosodás kerülhetett be a repertoárba, így pl. az aminosavanyagcsere-zavarok, a zsírsav oxidációs zavarok, transzportzavarok és organikus aciduriák vizsgálata. Az ország területi ellátását a budapesti I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika és a szegedi gyermekgyógyászati klinika fele-fele arányban végzi. A vérvétel a születést követő órában történik. Akinél a szűrőpapírra itatott vércsepp alapján betegségre gyanakodnak, a diagnózis megerősítése érdekében részben ugyanazon mintából, valamint vizeletanalízissel metabolit-meghatározást, enzim-meghatározást végeznek, vagy a genetikai eltérést kutatják. A kiszűrt gyermekek terápiája lehet diéta, az érintett anyagcsere-mechanizmust befolyásoló gyógyszeres kezelés, megfelelő energiabevitel biztosítása valamint az akut metabolikus krízisállapotok ellátása. Dr. Komlósi Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének munkatársa arról tájékoztatott, hogy a molekuláris genetikai módszerek terén az elmúlt húsz évben elért eredményeknek köszönhetően a klinikai neurológiai diagnosztikában is új fejezet nyílt. Ma már a felnőttkorban manifesztálódó és a gyermekkorban induló neurodegeneratív betegségek egyre szélesebb spektrumában érhető el verifikált genetikai diagnosztika. Hepatológia gyógyszerek, elhízás, HCV terápia A tudományos találkozó bővelkedett még az érdekes előadásokban, így pl. a hepatológia területén dr. Szalay Ferenc, a SE ÁOK I. Belgyógyászati Klinika munkatársa a gyógyszer okozta májbetegségekről, Hagymási Ma már a felnőttkorban manifesztálódó és a gyermekkorban induló neurodegeneratív betegségek egyre szélesebb spektrumában érhető el igazolt genetikai diagnosztika Krisztina az elhízás hepatológiai aspektusairól, Lengyel Gabriella pedig az új kezelési lehetőségekről, így a hepatitis B- és C-vírus okozta fertőzések komplex terápiájáról és megelőzéséről (szűrés!) beszélt. (A HCV gyógyítására új készítményt törzskönyveztek, melyet azonban az OEP még nem vont be a finanszírozott gyógyszerek sorába ez a kérdés külön cikket érdemelne). Kardiológia új terápiák, korszerű szemléletek A kardiológia és a hipertónia-kezelés kiemelkedő képviselői a prevenciótól a rehabilitációig körbejárták a szív ügyét. Dr. Nagy Viktor a SE II. sz. Belgyógyászati klinika képviseletében a magasvérnyomás-betegség korszerű gyógyszeres terápiája mellett részletezte a nem gyógyszeres kezelés eszközeit is (dinamikus testmozgás fokozása, perc életkor szerint, elhízás esetén fogyás, egyébként kiegyensúlyozott kalória-bevitel, sószegény és zöldségekben gazdag étrend, általánosságban DASH-diéta tartása, mely csökkentett mennyiségű telített- és össz-zsiradékot tartalmaz, valamint szükség esetén az alkoholfogyasztás visszaszorítása férfiaknál maximum két pohár, nőknél egy pohár italra. stb.) Dr. Becker Dávid, az SE ÁOK Ér- és Szívsebészeti Klinika munkatársa az akut coronaria szindróma korszerű kezeléséről tartott előadást, a Honvédkórházban gyógyító dr. Kiss Róbert Gábor az antitrombotikus kezelés újdonságait ismertette. Mint elmondta, az aszpirinen kívül minden más hagyományos szer új versenytársat kapott, új hatáspontú gyógyszerek kerültek forgalomba. Dr. Simon Attila, a Balatonfüredi Állami Szívkórház osztályvezető főorvosa a modern szemléletű szekunder cardiovascularis prevenció szempontjaira hívta fel a hallgatóság figyelmét. A gyógyszertan szekcióban a biohasonló gyógyszerekről, a korszerű hatóanyag-leadó rendszerekről, valamint a gyógyszer-alkohol és gyógyszer-dohányzás interakciókról tájékozódhattunk. Transzplantáció kitolódtak a korhatárok A transzplantáció témakörében prof. dr. Langer Róbert, az I. sz. Sebészeti Klinikáról örömmel tudatta, hogy ma már mind a donor, mind a fogadó személye tekintetében le- és felfelé egyaránt kitolódtak az életkori határok már csecsemőkön, újszülötteken és akár 80 év feletti embereken is lehetséges ilyen beavatkozásokat végezni, amennyiben általános fizikai állapotuk ezt megengedi. A szakterületen elhangzott további előadások felelősei a vese-transzplantáció kérdéseivel, az akut szívátültetés lehetőségeivel és a tüdő-transzplantáció aktualitásaival foglalkoztak. A reumatológia és a gerincsebészet képviselői sem érkeztek a tárgyaltaknál kevésbé izgalmas témákkal, egy újság keretein belül azonban sajnos nem számolhatunk be egy két napos konferencia valamennyi előadásáról. Jövőre érdemes személyesen is ellátogatni a fórumra annak is, aki idén elmulasztotta. Radnai Anna 40

19 MEDICIN A Kritikus szint alá eshet az OEP-gyógyszerkassza A közkiadások nagyságának korlátozása fontosabb célkitűzése volt az egészségpolitikának, mint az egészségnyereség maximalizálása a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokból. Bár a gyógyszerekre fordított közkiadások jelentős csökkentése javíthatja az államháztartási egyensúlyt, s rövid távon eredményes makrogazdasági intézkedést jelenthet, azonban egészségpolitikai szakmai és gazdasági érvekkel sem támaszható alá a gyógyszerkassza csökkentése, összegezte a Syreon Kutató Intézet által készített tanulmány egyik fontos gondolatát Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője egy szakmai fórumon. A kutatók azt vizsgálták, sokat vagy keveset költünk gyógyszerre, mennyire megalapozottak a Széll Kálmán-tervek (SZKT) gyógyszerágazatra vonatkozó fejezetei. A tanulmány készítését az is indokolja, hogy az utóbbi években kevés elfogulatlan értékelés jelent meg a hazai gyógyszerkiadások nagyságáról. Míg a gyógyszerágazat szereplői, az orvosok és a betegszervezetek képviselői leginkább amellett érveltek, hogy a lakosság egészségi állapotához képest kicsi a gyógyszerközkiadások mértéke, az aktuális kormányzatok költségvetéséért felelős szakemberei és a nemzetközi pénzügyi szervezetek képviselői ugyanakkor a kassza csökkentését szorgalmazták, fogalmazott Kaló Zoltán. Hogy melyik félnek van igaza, azért sem egyszerű kideríteni, mert a finanszírozói döntéseket nem transzparens módon, objektív kritériumok alapján hozzák, a döntések háttérdokumentumai pedig nem hozzáférhetőek a közvélemény és a kutatók számára. Munkatársaival kutatásuk során feldolgozták az elérhető legfrissebb szak- és laikus irodalmi forrásokat, konferencia-előadásokat, valamint beszélgetést folytattak az ágazat számos szereplőjével. Pénzforgalmi szemléletben kíséreltek meg becslést adni arról, hogy a különböző csatornákon keresztül mekkora volt a hazai gyógyszerkiadások mértéke 2011-ben. Számításai alapján arra jutottak, hogy 2011-ben 635,1 milliárd forintra tehető a gyógyszerkiadás, amelynek 35,8%-át magánforrások adják. A teljes gyógyszerkiadás a GDP 2,3%-át tette ki. A Széll Kálmán-tervek miatt jelentős csökkenés várható a közti időszakban. Az OEP gyártói befizetésekkel korrigált gyógyszerkiadása 2011-ben a GDP 1,1%-át tette ki, azonban 2012-ben várhatóan a GDP kritikusnak tekinthető, 1%-os küszöbértéke alá fog esni még akkor is, ha figyelembe veszik a tételes (kórházi) finanszírozásba átsorolt gyógyszerkör tervezett kiadásait is. Dr. Kaló Zoltán További becslések szerint 2013-ban várhatóan a GDP 0,7%-a alá esik a járóbeteg-gyógyszerekre fordított közkiadás, és ezen belül az OEP gyógyszerkasszája alig haladja meg a GDP 0,5%-át. A kutatók szerint ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi pár évben politikai állásponttól függetlenül a közkiadások nagyságának korlátozása fontosabb célkitűzése volt az egészségpolitikának, mint az egészségnyereség maximalizálása a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokból. A lakosság rossz egészségi állapota és a kórházi ellátást helyettesítő gyógyszeres terápiák szükségessége miatt a gyógyszerkassza jelentős csökkentése tehát nem támasztható alá sem szakmai, sem gazdasági érvekkel, szögezte le Kaló Zoltán. Az OECD egészségügyi adatbázisának évi adatain nyugvó elemzése alapján látszik, hogy az SZKT előtt a közepes jövedelmű országokhoz hasonlóan Magyarországon relatíve magas a teljes gyógyszerkiadások aránya a GDP százalékéban, amelyet csökkent a gyártói befizetések miatt szükséges korrekció. Tehát ebben az időszakban az ország gazdasági fejlettségének és a visegrádi országok átlagának megfelelő volt a gyógyszerekre fordított közkiadások relatív és abszolút mértéke. Az OEP gyógyszerkassza egy főre jutó közkiadása még a gyártói befizetések korrekciójának figyelembevétele nélkül is abszolút értékben csak két OECD-ország (Észtország és Lengyelország) kiadásait haladta meg 2009-ben. Sándor Judit 41

20 KULTÚR A Megelevenedő történelem gondolatok A király beszéde című film kapcsán Színészként is lehetsz egy kicsit orvos. Ha az embereket szórakoztatod, azzal valamennyire gyógyítasz is. (Colin Firth) Régen egy királynak annyi dolga volt, hogy mutasson jól uniformisban, és ne essen le a lóról; most viszont jelen kell lennünk az emberek otthonaiban, meg kell magunkat kedveltetni velük, színészek lettünk. E szavakkal próbálja meg ösztönözni V. György (a filmben Michael Gambon alakítja) rádióbeszédéhez készülő másodszülött fiát, akinek nincs könnyű dolga, hisz gyerekkori trauma miatt is fellépő egyre gyakoribb dadogását képtelen leküzdeni, és apjával ellentétben, aki minden tekintetben hatásos, remekül felépített beszédet intézett alattvalóihoz, nehezen formálja a szavakat. Mert a király személyében egy intézményrendszer, maga a történelem szól a néphez. A már említett dadogás azonban nagyon megnehezíti VI. György (II. Erzsébet édesapja) helyzetét, aki fizikai és lelki értelemben is megszenved azért, hogy követve az angol hagyományokat, tökéletes közszereplő legyen. E küzdelmet próbálja meg feleleveníteni Tom Hooper rendező A király beszéde című filmjében. Az 1972-es angol születésű Tom Hooper aki leginkább az angol történelmi dráma (Elisabeth), illetve az 1770-es bostoni mészárlást megelevenítő (John Adams) filmsorozat Emmy-díjas Kiváló színészi teljesítmények jellemzik a filmet direktoraként vált ismertté nem kis feladatra vállalkozott, amikor a szintén dadogással küszködő forgatókönyvíróval (David Seidler) e kevésbé látványos adottságot állítja filmjének középpontjába. A Forest Gump, A bal lábam, az Esőember, vagy A kód neve: Merkúr c. filmek esetében a különféle betegségek (autizmus, gyengeelméjűség) árnyoldalai, fizikai gyötrelmei és mindennapi problémái jelentek meg (néha humoros köntösben) úgy, hogy mind a négy alkotás éreztette az adott problémával küzdők iránti tiszteletet és megbecsülést. Az első pillanatban a rendező-forgatókönyvíró páros arra gondolhatott, nehéz lesz egy dadogós királyról filmet készíteni. De mindent megtettek azért, hogy e gyakori beszédhiba köré épített, valós elemeket a fikcióval keverő történet érdekes, fordulatos legyen, és két órára lekösse a nézőket. (Az orációt mostanság természetes dolognak tekintjük, amit mindenki űz, jól vagy roszszul. Sajnos, a szép beszéd értéke századunkban kissé megfakult. Gondoljunk csak a beszédhibával selypítéssel, dadogással, raccsolással megszólaló műsorvezetőkre, bemondókra. No de térjünk vissza a filmhez, és annak forgatókönyvírójához, aki már 1981-ben elkezdte VI. György élettörténetének darabkáit összeszedni. Amikor az többé-kevésbé összeállt, David Seidler az anyakirályné engedélyét kérte a forgatáshoz, akinek csupán az volt a kikötése, hogy az alkotás az ő halála után készüljön el, mert az emlékek túlságosan mély sebet okoznának. E kérésnek a forgatókönyvíró eleget is tett. (Érdekesség egyébként, hogy Seidler eredetileg színműben gondolkodott, végül mégis filmforgatókönyvet írt. Később azonban idén március 17-től több helyszínen (London, Nottingham, Richmond, Brighton) a színdarabot is bemutatták, Charles Edwards és Jonathan Hyde főszereplésével, a filmhez hasonlóan óriási sikerrel.) A király beszéde című film 2011-ben 12 Oscar-jelölést kapott (a legjobb rendezés, a legjobb film, forgatókönyv, férfi főszereplő, női- és férfi mellékszereplő, operatőr, vágás, jelmez, látvány, zene, hangkeverés), végül azonban csak az első négy kategóriában lett győztes. A film stábjának nagy szerencséje volt, mert hetekkel a forgatás előtt jelentkezett a valós történet logopédusának (Lionel Logue) örököse, kezében 42

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel

Részletesebben

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21.

Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája. Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az oszteoporosis nem gyógyszeres terápiája Dr. Brigovácz Éva SMKMOK 2015.01.21. Az orvoslás s a bizonytalanságok tudománya és s a valósz színűségek művészete. szete. William Osler Tények/ adatok Gyógyszeres

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

Kompenzációs stratégia kulcsa az egészségbiztosítás

Kompenzációs stratégia kulcsa az egészségbiztosítás Partnering Konferencia 2015 Kompenzációs stratégia kulcsa az egészségbiztosítás Jó stratégia = Kulcs a sikerhez Balázs Iván Egészségbiztosítási szakértő BKIK Általános pénzügyi szolgáltatási Osztály elnöke

Részletesebben

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás

GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás GNTP Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport Kérdőív Értékelő Összefoglalás Választ adott: 44 fő A válaszok megoszlása a válaszolók munkahelye szerint Személyre szabott orvoslás fogalma Kérdőív meghatározása:

Részletesebben

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Gadó Klára Semmelweis Egyetem, I.sz. Belgyógyászati Klinika Antifoszfolipid szindróma Artériás és vénás thrombosis Habituális vetélés apl antitest jelenléte Mi

Részletesebben

Zöldenergia V. Balázs Iván Vállalkozásfejlesztési Igazgató

Zöldenergia V. Balázs Iván Vállalkozásfejlesztési Igazgató Emberi erőforr forrás s egészs szségének megtartása, mint megújul julóenergiaforrás s a jövőbenj Zöldenergia V. Balázs Iván Vállalkozásfejlesztési Igazgató Adómentes juttatási elemek 2012-ben 1. Vissza

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései)

Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) 1 Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) Hajdúszoboszló 2010. jan. 22-23. Tisztelt kollégák, 2010. januárjában immár 2. alkalommal rendezzük meg a Szívelégtelenség Napokat.

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: Nagy Ákos Lobbiigazolvány sorszáma: 07116 A tájékoztató időszaka: 2010. 1. negyedév 1. Egészségügyi Minisztérium az

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

AZ INKONTINENCIA ESZKÖZEI ÉS A HÁZIORVOS. Dr. Füredi Gyula Országos Alapellátási Intézet

AZ INKONTINENCIA ESZKÖZEI ÉS A HÁZIORVOS. Dr. Füredi Gyula Országos Alapellátási Intézet AZ INKONTINENCIA ESZKÖZEI ÉS A HÁZIORVOS Dr. Füredi Gyula Országos Alapellátási Intézet A HÁZIORVOS FELADATAI 1992: Paradigma Váltás Háziorvosi kompetencia lista (az első!) Cél: definitív ellátás a lakóhely

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint:

Az alábbiakban megjelölt akkreditált helyen letöltendő gyakorlatok időtartama, alapszakvizsgák szerint: A Debreceni Egyetemen a belgyógyász, csecsemő-és gyermekgyógyász, vagy háziorvos szakorvosok által megszerezhető diabetológiai licenc képzési követelményei és feltételei (2014. évtől kezdődően) A képzés

Részletesebben

Evidencia vagy ígéret? Evidencián alapuló orvoslás a haematológiában

Evidencia vagy ígéret? Evidencián alapuló orvoslás a haematológiában Evidencia vagy ígéret? Evidencián alapuló orvoslás a haematológiában Dr. Mikala Gábor Egy. Szt István és Szent László Kórház Haematológiai és Őssejt-Transzplantációs Osztály Lymphoma és Myeloma Terápiás

Részletesebben

A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György

A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György Miért van szükség a jól működő hazai primer PCI ellátás további fejlesztésére? A kérdés feltevésének

Részletesebben

A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói

A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói Dr. Kulin László, főszerkesztő Betegbiztonsag.hu Debreceni Egészségügyi, Minőségügyi Napok

Részletesebben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága 2005. július 15-i ülésén az alábbi rendezvényeket minősítette Cím: Magyar Gyermekanaesthesiológiai és Intenzív Terápiás Társaság Tudományos Ülése 2004. Szervező:

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Kaposvár 2011. május 11. Kristófné Kiss Emese elnök Tartalom: Adatok 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

LUPUSZ KVÍZ. Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás. 2012. december 1.

LUPUSZ KVÍZ. Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás. 2012. december 1. LUPUSZ KVÍZ Kérdések, megoldások, ajándéksorsolás 2012. december 1. 1. kérdés: Mi történik egy lupuszos beteg immunrendszerében? A Az immunrendszer túl kevés antitestet termel. B Az immunrendszer antitesteket

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Juhos Krisztina. Ph.D. hallgató. Hôpital d Hautepierre, Strasbourg. Nouvelle Hôpital Civil, Strasbourg. Hôpital Civil, Strasbourg

Juhos Krisztina. Ph.D. hallgató. Hôpital d Hautepierre, Strasbourg. Nouvelle Hôpital Civil, Strasbourg. Hôpital Civil, Strasbourg Juhos Krisztina Cím: Magyarország, 3532 Miskolc, Újítók utca 9. Telefon: 06 70 431 51 81 Email: juhoskriszta89@gmail.com Neme: Nő Születési dátum: 1989. 12. 05. Állampolgárság: Magyar KERESETT MUNKAKÖR

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter

Programtervezet. Vécsei László, az MTA Orvosi Osztály elnöke. Moderátor: Poór Gyula és Sótonyi Péter Magyar Orvostudományi Napok 2013. november 6 8 Hotel Novotel Budapest (Alkotás utca 63 67) Rendező: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Programtervezet 2013. november 6. 10.00 Megnyitó

Részletesebben

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

Uniós munkavállalók szabad mozgása Magyar és Román tapasztalatok. Szeged, 2011. április 27-28.

Uniós munkavállalók szabad mozgása Magyar és Román tapasztalatok. Szeged, 2011. április 27-28. Uniós munkavállalók szabad mozgása Magyar és Román tapasztalatok Szeged, 2011. április 27-28. HUMÁNERŐFORRÁS MEGBECSÜLÉS, MINT A KÓRHÁZ JÖVŐKÉP PROGRAMJÁNAK RÉSZE A humán erőforrás megléte és minősége

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

FELNŐTTKOR CISZTÁS FIBRÓZISBAN Nem nagyra nőtt gyerek. Dr. Kelemen Krisztina Csillebérci Családi Találkozó 2014. 05. 17.

FELNŐTTKOR CISZTÁS FIBRÓZISBAN Nem nagyra nőtt gyerek. Dr. Kelemen Krisztina Csillebérci Családi Találkozó 2014. 05. 17. FELNŐTTKOR CISZTÁS FIBRÓZISBAN Nem nagyra nőtt gyerek Dr. Kelemen Krisztina Csillebérci Családi Találkozó 2014. 05. 17. ÁTADÁS ÁTVÉTEL: KRITIKUS IDŐSZAK Miért? Beteg: Tizenéves, serdülő, fiatal felnőtt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

HTE stratégiai ad hoc bizottság beszámolója

HTE stratégiai ad hoc bizottság beszámolója HTE stratégiai ad hoc bizottság beszámolója Dr. Imre Sándor választmányi tag HTE elnökségi ülés 2013. április 18. Az Ad hoc bizottság tagjai Huszty Gábor Imre Sándor Magyar Gábor Sallai Gyula Nagy Péter

Részletesebben

TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése

TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Depresszió miatt jelenleg, illetve korábban kezeltek munkaköri orvosi alkalmasságának meghatározása,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL TÁMOP-6.2.4.A-11/1-2012-0013 Létszámbővítés az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében a Kaposi Mór Oktató Kórházban Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 7400

Részletesebben

K i n c s e s G y u l a

K i n c s e s G y u l a Javaslat az egészs szségügyi gyi technológi giák egységes ges életciklus-esemény- rendszerének nek kialakítására Dr. Kincses Gyula 2005. - 2008. 1/12 A technológi giák k fogalmának jelentősége Az EBM alapú

Részletesebben

A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN

A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN A SZAKDOLGOZÓ, MINT MENEDZSER A CUKORBETEGEK GONDOZÁSÁBAN Kolarovszki Erzsébet Sándor Attiláné Varga Tünde Emese Dr. Fehér Zsuzsánna XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat A 2-ES TÍPUSÚCUKORBETEGSÉG

Részletesebben

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit Kommunikáció az élet végén Magyari Judit A halálhoz való viszonyulás megváltozott. A múlt század elejéig nem fordulhatott elő, hogy valaki egyedül maradjon, és ne legyen mellette valaki, aki segít neki

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET. ADHD-s gyermekek családjai részére Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET ADHD-s gyermekek családjai részére KEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ FÜZET Ezt a tájékoztató füzetet azért készítettük, hogy segítsünk a FIGYELEMHIÁNY/HIPERAKTIVITÁS

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért

Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért Ambuláns betegoktatás, egy reményteljes jobb életminőségért IX. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2012. Szeptember 13-15. Balatonfüred Konczné Molnár Ibolya Diabetologia szakápoló, Karcag A diabetes

Részletesebben

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja Wimbledon terem 12.00-13.30: Ebéd 13.30-13.50: Megnyitó 2015. március 12. (csütörtök) 13.50-14.20: Plenáris ülés - Új antidiabetikumok alkalmazása 1-es

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során

Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során Hodován Zsófia 1, Gyimesi Zsófia 2, Dr. Varga János Tamás 3 Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése, Miskolc 2013.

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.

Részletesebben

1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens

1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens SZAKDOLGOZAT TÉMAJAVASLATOK A 2012/2013 tanévre Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika SEBÉSZET 1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára 2.

Részletesebben

A magyarok kétharmada otthon szeretne meghalni

A magyarok kétharmada otthon szeretne meghalni A magyarok kétharmada otthon szeretne meghalni Mit gondolnak a magyarok a gyógyíthatatlan betegségekről, hol töltenék el életük utolsó szakaszát; mitől félnek leginkább, s mennyire ismerik az emberek a

Részletesebben

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Dr Élő György Miért szükséges ismeretek ezek? Tudni kell a funkció károsodás okát, ismerni a beteg általános állapotát, hogy testi, szellemi és lelki állapotának

Részletesebben

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Az egészség nem várhat! Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az egészség értéke felbecsülhetetlen. Nem pótolható. Nem megvásárolható. Odafigyeléssel,

Részletesebben

CASTANEA Egyesület. Középkorúak egészségéért

CASTANEA Egyesület. Középkorúak egészségéért CASTANEA Egyesület Középkorúak egészségéért CASTANEA 2007-ben alapított civil szervezet, melyet Vas megyei értelmiségiek alapítottak - felismerve azt a társadalmi kihívást, mely a lakónépesség egészségi

Részletesebben

Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21.

Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21. Oszteoporózis diagnózis és terápia Mikor, kinek, mit? Dr. Kudlák Katalin Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2015.01.21. Diagnózis Osteodensitometria ( T- score:

Részletesebben

Segítünk a. leszokásban

Segítünk a. leszokásban Segítünk a leszokásban A Semmelweis Egyetem Családor vosi Tanszék 2010. II. félévi rendszeres előakkreditált továbbképzései az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma Szervezésében www.leszokasvonal.hu

Részletesebben

A MAGYAR IDŐSGONDOZÁS HELYZETE

A MAGYAR IDŐSGONDOZÁS HELYZETE Manapság alapkövetelmény: az életednek mindössze két szakasza lehet, gyermekkor és ifjúság. Utóbbi kb. hetven évig tartson! -Vavyan Fable 1 Amikor fiatal az ember, nem gondol bele, hogy egyszer majd öreg

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA I. RHEUMATOID ARTHRITIS. origamigroup. www.origami.co.hu

BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA I. RHEUMATOID ARTHRITIS. origamigroup. www.origami.co.hu BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA I. RHEUMATOID ARTHRITIS origamigroup www.origami.co.hu I. Rheumatoid arthritis Sokat hallunk napjainkban az immunrendszernek az egészség

Részletesebben

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Scheuring N.(1); Danis I.(2); Németh T.(3); Papp E.(1); Czinner Antal Prof.(1) Heim Pál Gyermekkórház, Budapest, Belgyógyászat (1);

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

Egy javasolt krónikus betegellátási modell. Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium

Egy javasolt krónikus betegellátási modell. Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium Egy javasolt krónikus betegellátási modell Tóth Tamás Alkalmazott Logikai Laboratórium Alkalmazott Logikai Laboratórium Alapítás éve:1986 Nemzetközi K+F tevékenység Orvos-informatikai rendszerek Beszéd-

Részletesebben

Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Egészségügyi ellátórendszerünk kihívásai, gyógyszerészet útkeresése

Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Egészségügyi ellátórendszerünk kihívásai, gyógyszerészet útkeresése Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Dr. Hankó Balázs (Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerügyi Szervezési Intézet) Egészségügyi ellátórendszerünk

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 5/2005. számú határozata.

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 5/2005. számú határozata. A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottságának 5/2005. számú határozata. Cím: XIV. Dunántúli Diabetes Hétvége Szervező: Dr. Oroszlán Tamás Helye: Balaton Kongresszusi Központ és Színház, Keszthely Időpont:

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga! 2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári

Részletesebben

A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben. Dr Zopcsák László

A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben. Dr Zopcsák László A FITNESZ SZEKTOR szerepe az egészségfejlesztésben Dr Zopcsák László 2013 Bemutatkozás Dr. Zopcsák László PhD Magyar Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetség (MHESZ) Elnök Európai Egészségfejlesztési és

Részletesebben

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek Konferencia a Női Egészségről, az Emlő Egészségéről 2010. június 14. Indokolta Magyarországon évente több, mint 2000-en

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 EFI kialakítása a Rétsági Kistérségben a Előzmények A magyar lakosság egészségi állapota nem tükrözi az egészségügy fejlettségét A magyar gazdaság fejlettsége nem indokolja a

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények Cím: Merre tart a radiológia? Szervező: Fejér Megyei Szent György Kórház Magyar Radiológusok Társasága Helye:

Részletesebben

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y HÍRLEVÉL HÍRLEVÉL KEZDEMÉNY 2015 JÚLIUS/kezdemény szám SZÍV A SZÍVÉRT ALAPÍTVÁNY ELŐSZÓ " Nagy megtiszteltetés számomra, hogy útjára bocsáthatom ezt az új és nagyszerű kezdeményezést, a szívtranszplantációs

Részletesebben

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL 1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában

Részletesebben

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA 1. SZOCIOLÓGIAI-DEMOGRÁFIAI ADATOK A Forrásközpont honlapján közzétett kérdőívünkre 21 fő válaszolt. Válaszadóink többsége nő (81%), férjezett/nős (62%), Budapesten,

Részletesebben

Tüdőtranszplantáció Magyarországon:

Tüdőtranszplantáció Magyarországon: Tüdőtranszplantáció Magyarországon: (nem)utópia (vagy) realitás? Gál János Indikációk Parenchymás betegségekben: fibrosis, sarcoidosis, histiocytosis-x cystás fibrosis emphysema, alpha-1 AT hiány Vascularis

Részletesebben

Mit várunk el az alkalmazottainktól? Készítette: dr. Paál Csaba

Mit várunk el az alkalmazottainktól? Készítette: dr. Paál Csaba Mit várunk el az alkalmazottainktól? Készítette: dr. Paál Csaba I. Felhasználóbarát szoftver használata a személyzet támasza, a praxis lelke A program adta lehetőségek 100%-os kihasználása, ezáltal plusz

Részletesebben

Szklerózis Multiplex a munkahelyen: A munkaadók kézikönyve

Szklerózis Multiplex a munkahelyen: A munkaadók kézikönyve Szklerózis Multiplex a munkahelyen: A munkaadók kézikönyve Készült a Magyar Sclerosis Multiplex Társaság és a Sclerosis Multiplexes Betegek Országos Egyesületének szakmai útmutatása alapján Ez a kiadvány

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.

Részletesebben

PESCE (General Practitioners and the economics of smoking cessation in Europe)

PESCE (General Practitioners and the economics of smoking cessation in Europe) PESCE (General Practitioners and the economics of smoking cessation in Europe) A dohányzásról való leszokás gazdasági kérdései a háziorvosi gyakorlatban Európában fordította: Gámán-Morvay Katalin (EU támogatási

Részletesebben

Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség

Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség biopszichoszociális prediktorai Tiringer István (1) Simon Attila (2) Veress Gábor (2) 1, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról

54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról 54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény

Részletesebben

FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE

FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE Dr. Margitai Barnabás MBA, MSc FESZ Közgyűlés Budapest, 2012. november 29 FESZ GYSE Forgalmazók az Egészségért Gyártók a Minőségért Misszió A szervezet tagjai hozzásegítsék

Részletesebben

Egészségügyi Emberi Erőforrás Kihívások Magyarországon. Dr. Szócska Miklós Egészségügyi Emberi Erőforrás Fórum I. Országos Konferencia

Egészségügyi Emberi Erőforrás Kihívások Magyarországon. Dr. Szócska Miklós Egészségügyi Emberi Erőforrás Fórum I. Országos Konferencia Egészségügyi Emberi Erőforrás Kihívások Magyarországon Dr. Szócska Miklós Egészségügyi Emberi Erőforrás Fórum I. Országos Konferencia Fizetés és juttatások A környező infrastruktúra minősége Helyszín (ország,

Részletesebben

Stroke Ne késlekedj kampány 2010. Stroke: szomorú tények. Sajtófigyelés

Stroke Ne késlekedj kampány 2010. Stroke: szomorú tények. Sajtófigyelés Stroke Ne késlekedj kampány 2010 Stroke: szomorú tények Sajtófigyelés Stroke: szomorú tények http://www.168ora.hu/tudas/stroke-szomoru-tenyek-53262.html 2010. április 1. 20:52 Hazánkban évente 42 ezren

Részletesebben

Joint Action program a depresszió és öngyilkosságok megelőzésére. Dr. Purebl György Prof Dr. Kurimay Tamás Székely András Tóth Mónika

Joint Action program a depresszió és öngyilkosságok megelőzésére. Dr. Purebl György Prof Dr. Kurimay Tamás Székely András Tóth Mónika Joint Action program a depresszió és öngyilkosságok megelőzésére Dr. Purebl György Prof Dr. Kurimay Tamás Székely András Tóth Mónika Joint Action of Mental Health and Well-being Munkacsomagok: Depression,

Részletesebben

Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika

Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika 1. Meggyógyítunk egy fertőző betegséget HBV prevalencia 2006 Hepatitis B vírus terjedése - szexuális

Részletesebben