Józsefváros születésnapján megnyitotta kapuit az Erkel Színház

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Józsefváros születésnapján megnyitotta kapuit az Erkel Színház"

Átírás

1 XXI. évfolyam 23. szám november 12. Megjelenik: hetente Józsefváros születésnapján megnyitotta kapuit az Erkel Színház

2 ÖNKORMÁNYZAT A kormány átvállalja az önkormányzatok megmaradt adósságát Józsefváros több mint 6 milliárd forint adósságtehertõl szabadul meg A kormány bejelentése alapján február 28-ig minden magyar település hátramaradt adósságát átvállalja az állam. Az így felszabaduló anyagi forrásokat kerületfejlesztésre fordítja Józsefváros önkormányzata. Akormány tervei szerint február 28-ig minden olyan magyar település adósságait átveszi, akinek az elmúlt idõszak konszolidációja után még maradt, összesen 420 milliárd forint értékben. Ezáltal a 2014-es évet minden magyar önkormányzat adósságmentesen kezdheti meg. A tavalyi adósságkonszolidáció után, melynek során elõbb a megyei A kerület adóssága: önkormányzatok adósságait, majd az 5 ezer fõ alatti települések teljes adósságát, idén az ennél nagyobb lakosságszámú települések hiteleit vette át az állam 40-70%-ban. Ez kerületünk esetében úgy alakult, hogy az idei adósság-átvállalás elõtt 11,5 milliárd forint volt a hitelünk, amibõl a kormány a nyáron 40%-ot vállalt át, ez 4,4 milliárd forintot jelentett, és közben az önkormányzat is törlesztett mintegy 900 millió forintot, így maradt a bõ 6 milliárdos adósság, amit a kormány most teljes egészében átvesz. Ez any-nyit jelent, hogy évente további millió forint marad az önkormány-zatnál mondta Egry Attila, gazdasági ügyekért felelõs alpolgármester. A kormány az átvállalt adósságok fejében azt várja a településektõl, hogy szervezõként kapcsolódjanak be a helyi gazdaság élénkítésébe. Minden önkormányzatnak gazdaságfejlesztési és növekedési tervet kell készítenie, melyben szerepelnie kell, hogy a települések vezetése milyen szervezõ szerepet fog betölteni, illetve hogyan támogatja a helyi kis- és középvállalkozások helyzetbe hozását. Korábban a kormány adóssággátat vezetett be a településekkel kapcsolatban, mely szerint az önkormányzatok kivételes esetben csak fejlesztési céllal vehetnek fel hitelt, és csak a kormány jóváhagyásával. Az adósság egy nagyon szoros béklyó volt a kerület nyakán, bár azt is tudni kell, hogy a hiteleket kizárólag fejlesztésekre vettük fel jelentette ki Egry Attila. Az alpolgármester hozzátette, Józsefváros önkormányzata már az eddig átvállalt adósságterhek után felszabaduló pénzeket is fejlesztésekre fordította: folytatódik a Palotanegyed és a Magdolna negyed rehabilitációja, újjáépül a Teleki téri piac, készülünk az Auróra utcai szakrendelõ felújítására. A felújított köztereket üzemeltetni kell, folyamatosan karbantartani, ami költségekkel jár. Példaként említhetjük a Losonci téri játszóteret, amelynek a biztonságos üzemeltetéséhez kamerát telepítettünk, és éjjel-nappali õrszolgálat van. Z.B. Újra kiírják a pályázatot Önkormányzati lakások a hitelkárosultaknak A deviza-lakáshitelek árfolyamváltozásai miatt nehéz helyzetbe került józsefvárosi lakosok számára tizenhat önkormányzati bérlakást hirdet meg a kerület a korábbi hasonló pályázathoz képest könnyített feltételekkel. Azok pályázhatnak, akik a devizaalapú jelzáloghitelüket nem képesek törleszteni, és ezért az állandó lakhelyüket és tulajdonukat képezõ, Józsefvárosban található lakásukra vonatkozó kölcsönszerzõdést a hitelezõjük javára feljegyezték. A nyáron már egyszer meghirdetett pályázat ismételt kiírását az indokolta, hogy sokan azért nem tudtak érvényes pályázatot beadni, mert adótartozásuk volt. A képviselõ-testület döntése alapján már nem kell NAV-igazolást benyújtaniuk a jelentkezõknek. Sára Botond alpolgármester szerint a pályázat kiírásának elsõdleges célja, hogy a bajba jutott családok ne szakadjanak szét. Ugyanis a lakásuk elvesztése után sokan kénytelenek szétköltözni, szülõknél, rokonoknál meghúzódni. Ezért a pontozásnál elsõbbséget élveznek a családok, de az egyedül maradtak is pályázhatnak, amenynyiben az egyéb feltételeknek megfelelnek. Mivel a lakások bérbevétele felújítási kötelezettséggel is jár, a képviselõ-testület ülésén Komássy Ákos (MSZP) kifogásolta a felajánlott lakások minõségét. Sára Botond szerint viszont az önkormányzat a rendelkezésére álló legkedvezõbb lakásokat ajánlotta fel. Más kérdés, hogy mit ér ez a lakásállomány. Megcsappant lakásvagyon Kocsis Máté emlékeztetett arra a nagyjából 2000-ig tartó folyamatra, amelynek során alaposan átválogatták már a kerület lakásvagyonát. A Palotanegyedben és a Tisztviselõtelepen nem is maradt önkormányzati tulajdon. Sebészi pontossággal válogatták ki az értékes és hasznosítható ingatlanokat. Az utókornak, vagyis a mai képviselõ-testületnek pedig meghagyták a földszinti lakásokat, a sötét odúkat és az alagsori vizes pincéket mint lakásvagyont. Ezek fenntartása is többe kerül az önkormányzatnak, mint amennyit hoz. A felújításuk pedig közel ötezres nagyságban felmérhetetlen összegeket emésztene fel. Hiába vannak üres lakásaink, ha a nagy részük emberi használatra alkalmatlan. Nehéz örökség ez, amely azt mutatja, hogy a kerületnek nem volt megfontolt ingatlanpolitikája sem a telkek, sem a lakáscélú ingatlanok tekintetében. Ezért ma csak abból tudunk adni, amink maradt mondta a polgármester. 2

3 Orbán Viktor miniszterelnök is hozott ajándékot a megnyitóra Mindenkit vár a felújított Erkel Színház Józsefváros 236. születésnapján nyílt meg az 1,7 milliárd forintból felújított Erkel Színház. Az ünnepi gálaesten Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erõsödik, hanem lépésrõl lépésre visszanyeri nagyságát. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere arról beszélt köszöntõjében, hogy 1777-ben éppen ezen a napon nevezte el Mária Terézia császárés magyar királynõ fiáról, József fõhercegrõl a kerületet. Akormányfõ beszédében hangsúlyozta, hogy a magyarok mindig is kultúrnemzetnek tartották magukat, a színházak, operaházak és koncerttermek pedig a nemzeti kultúra templomai, ahol a nemzet szellemi nagysága nyilvánul meg. Magyarország büszke lehet arra, hogy idén tavasszal megnyitotta kapuit a Budapest Music Center, újjászületett a Zeneakadémia, most újranyílik az Erkel Színház, és hamarosan megújul az Operaház, valamint a Várkert Bazár is. Mindeközben a szakemberek gõzerõvel dolgoznak a városligeti múzeumi negyed tervezésén sorolta a kulturális beruházásokat Orbán Viktor. A miniszterelnök szólt arról is, hogy november 7-e különleges dátum a magyarok naptárában: 203 éve született a Himnusz zeneszerzõje, Erkel Ferenc, és ez az a nap is, amelyen a megszálló szovjet birodalom ünneplését kényszerítették ránk negyven éven keresztül. Igazi drámai dátum ez nemzetünk történelmében, méltó hát arra, hogy a magyar opera napja legyen mondta. Beszéde után Orbán Viktor a kormány nevében Magyarország koszorúval díszített címerét adta át a Magyar Állami Operaház fõigazgatójának, Ókovács Szilveszternek, amely az Erkel Színház elõadótermét ékesíti majd. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere köszöntõjében úgy fogalmazott, hogy az 1800-as években Józsefvárosba kerültek és ma is itt találhatók a mûvészet és a tudomány legrangosabb intézményei. A városrész a jövõben is méltó környezetet kíván varázsolni az Erkel Színház köré, ennek jelképeként a 236 évvel ezelõtti keresztelõre emlékeztetõ kerületi zászlót ajándékozott a színháznak a polgármester. Kocsis Máté ezután mutatta be a közönségnek Józsefváros 50 szeletes születésnapi Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest fõpolgármestere tartott ünnepi beszédet az Erkel Színház megnyitóján tortáját. A VIII. kerület polgármestere jelezte, hogy az ünnepi süteményt a kerület óvodásai fogják elfogyasztani. Tarlós István, Budapest fõpolgármestere üdvözlõ beszédében elmondta, azt tervezik, hogy a jövõre elinduló 4-es metró II. János Pál pápa téri állomásán fel fogják tüntetni Erkel Ferenc nevét. A zseniális muzsikus ugyan Gyulán született, de 25 évesen Pest- Budára jött, élete javát Budapesten töltötte. Nemcsak igazgatója volt a Zeneakadémiának, fõzeneigazgatója a Királyi Operaháznak, alapítója a KULTÚRA Budapesti Filharmóniai Társaságnak és Zenekarának, de õ hozta létre az elsõ Pesti Sakk Kört is idézte fel a fõpolgármester. Tarlós István a fõváros zászlaját ajándékozta a teátrumnak. A gálaesten a Magyar Állami Operaház és egyben az Erkel színház fõigazgatója, Ókovács Szilveszter azt mondta: egy álom teljesült be ezen a napon. Az épületre 2007-ben lakat került, de megújításán mintegy ezer ember dolgozott és mára 290 új munkahely létesült benne. Kiemelte: évadonként kétszáz estén az Operaház jegyárainak ötödéért, az ottanival azonos színvonalon élvezhet elõadásokat a közönség (elsõsorban a fiatalok, az idõsek és a nagycsaládosok) az Erkel Színházban. A fõigazgató hozzátette, a célt, hogy minden fiatal eljusson operaelõadásra, továbbra is az egyik legfõbb feladatuknak tartják. Az ünnepi mûsor elsõ felében Erkel opera-részleteket hallhatott a közönség, majd Kodály Zoltán mûvei csendültek fel. A gálaest különleges mûsorszáma Erkel Ferenc ritkán játszott, Magyar Cantate címû zenemûve volt. F.R.-Z.B. 3

4 TÁRSADALOM Újabb intézkedések a devizahitelesekért A kormány szerint a bankok és a bíróságok sem húzhatják ki magukat a megoldásból Életbe lépett az árfolyamgát kibõvítése és a meghosszabbított kilakoltatási moratórium. Mostantól azok is élhetnek az árfolyamgát lehetõségével, akiket az eddigi feltételek kizártak. A kormány elõrehozta a téli kilakoltatási moratóriumot is, így áprilisi végéig nem lehet utcára tenni senkit. Az Országgyûlés november 5-én fogadta el az errõl szóló törvényeket a bajba jutott lakáshitelesek további megsegítésére. A kormány álláspontja szerint azonban a bankok és a bíróságok érdemi lépése nélkül elképzelhetetlen az átfogó megoldás. Az egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek miatt a Kúriától (volt Legfelsõbb Bíróság) jogegységi határozatot kért a kormány, a Bankszövetséget pedig arra szólította fel, hogy hozza nyilvánosságra a javaslatát, és folytasson érdemi konzultációt a devizahiteleseket képviselõ szervezetekkel. November 1-jén lejárt a kormány által adott határidõ: a bankoknak eddig kellett volna eldönteniük, hogy képesek-e megoldani a devizahitelszerzõdések módosítását az ügyfelek javára. Azonban a szerzõdésmódosítások nem történtek meg. A kormánypárt szerint a pénzintézetek nem törték magukat, hogy átfogó megoldást találjanak ügyfeleik érdekében, holott a jelenlegi helyzetért éppen a bankok a fõ felelõsek, akik becsapták az embereket a veszélyes devizahitelszerzõdésekkel. Egyértelmû bírósági gyakorlat kell A Fidesz felszólította a bankokat, hogy folytassák a munkát az átfogó megoldás érdekében. Emellett a Kúriától is egyértelmû állásfoglalást kért az ügyben, mert amíg a bíróságok egymásnak teljesen ellentmondó döntéseket hoznak, hiába minden törvénymódosítás és erõfeszítés. Az utóbbi idõszakban több olyan bírósági ítélet is született, melyek megkérdõjelezik a devizahitelek ügyében megkötött szerzõdések jogszerûségét. Jó néhány bírósági ítélet kimondja, hogy a hitelfelvevõ nem volt tisztában minden elõrelátható kockázattal. Fidesz arra kérte a bíróságok vezetõit, hogy soron kívül tûzzék ki az érintett devizahitelügyek tárgyalását, hogy azokban jogerõs ítélet születhessen. A kormány sem tétlen A bankok tétlenségét látva kormány a bajba jutott devizahitelesekért tett számos eddigi intézkedés után is kész további lépéseket tenni. Problémáik enyhítése érdekében november 5- én újabb törvénymódosítást fogadott el az Országgyûlés. 4 A Minden devizahiteles számára elérhetõ az árfolyamgát. A már mûködõ árfolyamrögzítés amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre mindenki számára hozzáférhetõvé vált. Eddig számos belépési korlát volt érvényben, így például akinek 90 napon túli tartozása van, az nem vehette igénybe az árfolyamgátat. Azonban több mint 150 ezer olyan család van, amely 90 napon túli tartozás- Télen nem lehet senkit az utcára tenni A parlament döntése értelmében kilakoltatási moratórium vonatkozik a teljes téli idõszakra, egészen április 30-ig. Az eredeti idõpont december 1-jétõl március 1-jéig tartott volna. sal rendelkezik, ám szeretné fizetni a hitelét, és még nem indult el ellene végrehajtási eljárás, ennek megfelelõen az õ számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát teljes kinyitása. Emellett eltörölték a devizaadósság forintban számított 20 millió forintos felsõ határát is. Továbbá már az sem kizáró ok, ha a devizahiteles fizetéskönnyítõ program hatálya alatt áll. Egyetlen feltétel maradt: a devizakölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan nem állhat végrehajtás alatt. További módosítás, hogy azoknál a 90 napon túli devizahitel-tartozással rendelkezõ adósoknál, akik belépnek az árfolyamgátba, az állam csak akkor vállal garanciát a gyûjtõszámlára, ha a bankok elengedik a tartozás egy részét. Indokoltnak tûnik, hogy a fizetõképesség érdekében a bank adómentesen elengedje az adósság egy részét a gyûjtõszámlára vonatkozó állami kezességért cserébe. A tartozást úgy kell elengedni, hogy a fennmaradó adósság kevesebb legyen, mint a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan értékének 95 százaléka. A tartozás elengedése nem kötelezõ, csupán egy erõs ösztönzõ a bankoknak. Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, és a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségébõl adódó összeg egy gyûjtõszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tõkerészt kell késõbb viszszafizetnie. A gyûjtõszámlán összegyûlõ összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét. Már félmillió családon segített a kormány A kormányváltás óta a devizahitelesek ügye folyamatosan a kormány napirendjén van ben a deviza jelzáloghiteles szerzõdések száma 735 ezer darab volt, közülük eddig körülbelül 490 ezer embernek tudott segíteni a kormány az elmúlt három évben elindított programokkal. Ez idõ alatt 1000 milliárd forintnyi devizaadósságtól menekültek meg a lakástulajdonosok. A kormányváltás óta meghozott, devizahiteleseket segítõ intézkedések már mintegy félmillió család otthonát mentették meg. 170 ezer hiteles élt a végtörlesztés lehetõségével, 170 ezer devizahiteles pedig az árfolyamgát lehetõségével. A

5 TÁRSADALOM Polgármester vagy országgyûlési képviselõ? Hol folytatja munkáját Kocsis Máté? Információink szerint még mindig nem dõlt el, hogy polgármesterünk, Kocsis Máté az önkormányzati vagy az országgyûlési választáson méretteti meg magát. Az országgyûlés korábbi döntése értelmében 2014-tõl nem lehet valaki egyszerre polgármester és országgyûlési képviselõ. Ahogy közeledik a választás, egyre több országosan is ismert politikus jelentette be nyilvánosan, hogy melyik pályát választja. Borkai Zsolt, Gyõr polgármestere hivatalában marad és búcsúzik az országgyûléstõl, Pokorni Zoltán is a XII. kerületet vezetné tovább, ám például Kósa Lajos országgyûlési képviselõ-jelölt lesz, nem indul újra a debreceni polgármesterségért. A megy vagy marad? kérdésére Kocsis Máté jövõjével kapcsolatban tehát leginkább úgy válaszolhatunk, hogy ha megy, akkor is marad. Hiszen ha a képviselõ-jelöltség mellett dönt, akkor is a budapesti 6-os számú választókerületben indul, ami Józsefváros nagyobbik részét is magában foglalja (a IX. kerület nagy részével együtt), tehát nem szakadna el a VIII. kerülettõl, annak polgárait képviselné az országgyûlésben, ahogy most is teszi, csak már nem polgármesterként. Természetesen az országos médiát is érdekli, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója, mint egy sikeres, fejlõdõ városrész vezetõje, hol folytatja politikai pályafutását. Ezzel kapcsolatban polgármesterünk október elején azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy õ legszívesebben a VIII. kerületet vezetné tovább, hogy betarthassa azokat az ígéreteit, amelyeket a józsefvárosiaknak tett a városrész fejlesztésével kapcsolatban. Még azt is hozzátette, hogy ha nem lesz országgyûlési képviselõ, kicsivel több idõ jutna a családi életére is, hiszen feleségével gyermekvállaláson gondolkoznak. Az Origo.hu hírportál kéthete azt írta, hogy még egyáltalán nem lefutott kérdés a Fidesz vezetésében, hogy Kocsist elindítják-e országgyûlési képviselõ-jelöltként, hiszen az elnökségben többen is úgy gondolják, hogy nagyarányú támogatottsága miatt õ biztosabban tudná megnyerni a választókerületet a kormánypártok számára. A kérdés lassan eldõl. Kocsis Máté következõ lapszámunkban válaszol az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre is. Nemzeti Eszközkezelõ 2012 végéig 600 lakást vásárolt meg, ban már több mint lakást ajánlottak fel az Eszközkezelõnek, év végéig pedig várhatóan még további néhány ezret fognak, így akár közel 15 ezer család megmentése is lehetõvé válhat az idén. A legnehezebb helyzetben lévõknek az ócsai lakópark nyújt új esélyt. Életben van a kilakoltatási kvóta. Az idei elsõ negyedévben több mint 110 ezer fedezetül felajánlott ingatlan esetében haladta meg a jelzáloghitel késedelme a 90 napot (elvileg ennyi családnak el lehetne árverezni a házát), de a kvótarendszer miatt a bankok a lehetséges több mint 5 ezerbõl csak 3,5 ezer lakást árverezhettek el. A családok fizetõképességét, megélhetését emellett rezsicsökkentés, adócsökkentés, a reálbérek emelése, béremelés és foglalkoztatási programok segítik. Hogyan történhetett meg mindez? Több összetevõ járult hozzá ahhoz, hogy ilyen súlyos lett a helyzet Magyarországon. Az elsõ lökéshullám akkor keletkezett, amikor 2002 után a szocialista kormányok sorra megszüntették az elsõ Orbán-kormány alatti otthonteremtési támogatásokat és 2002 között jelentõs összegeket szánt az Orbán-kormány az otthonteremtési támogatásokra. Komoly kamattámogatás segítette, hogy a fiatalok lakást tudjanak venni ig a lakáshitelpiacon szinte egyeduralkodó volt a forinthitel, a lakosság teljes lakáshitel-állományának kb. az 1%-át (20 milliárd forint) tette csak ki a devizahitel. Ez az arány aztán teljesen megfordult. A baloldal megszüntette az elsõ Orbán-kormány alatt létezõ adókedvezményt, szûkítette a hitelplafont és csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtõk támogatása sokba van az államnak. Végül a Bajnai-kormány július 1-jétõl teljesen megszüntette a kamattámogatású kölcsönöket. Az egyre dráguló forinthitel miatt az otthonteremtõk csak a devizahitelek felé tudtak elmozdulni. A devizahitelezés szabályozása nagyon gyenge volt, semmi sem védte az embereket a kockázatoktól. A bankárbarát Gyurcsány-Bajnai-kormány nem korlátozta a bankokat, szabad volt az útjuk a legkockázatosabb hitelekhez is tõl számítva 5 év alatt odajutottunk, hogy minden harmadik háztartásnak lett devizahitele. Ezek összege a baloldali kormányzás idején a 140-szeresére emelkedett re a magyar lakosság több mint 6300 milliárd forint értékû lakáshitelt nyögött. Több százezer otthonra került banki jelzálog. A családok egyre nagyobb bajba kerültek, és az ország is egyre sérülékenyebbé vált. Növekedett az eladósodás, az ország és a lakosság is brutális devizaadósságot halmozott fel. Ezt kísérte egy szélsõséges és veszélyes gazdaságpolitika, amelynek következtében egyre instabilabb lett a pénzügyi rendszer, egyre több volt az adósság, a hiány, egyre tolódott az euro bevezetése. A lakosságot emellett megszorítások sújtották, nõttek az adók, a rezsi, csökkent a fizetések értéke. Kész is volt az idõzített bomba. A 2008-as nemzetközi és hazai válság úgy megbillentette a forintot, hogy a devizahitelek és a törlesztõrészletek hirtelen a többszörösére ugrottak, s az egyébként is megélhetési gondokkal küzdõ magyar családok számára elviselhetetlen teher lett a devizahitel, amelytõl saját maguktól képtelenek megszabadulni. A bajba jutott devizahitelesek sorsa a bizonyíték arra, hová vezet az olyan szélsõséges gazdaságpolitika, amely soha nem az emberek, hanem mindig a bankok oldalán állt. 5

6 VÉLEMÉNY Nézõpont Józsefváros születésnapja november 7-én nyílt meg a felújított Erkel Színház Az ország szeme és füle újra Józsefvároson és a megújult az Erkel Színházon November 7-e az egyik legfontosabb nap Józsefváros életében. Ez kerületünk születésnapja. 236 évvel Józsefváros megalapítása után ismét egyre inkább büszkék lehetünk a fõváros egyik legnagyobb múltú városrészére. Büszke vagyok rá, hogy az ország szeme és füle újra Józsefvárosra és a megújult az Erkel Színházra szegezõdik. Néhány éve még úgy látszott, ez a hatalmas színház halálra van ítélve, már a bontásán is gondolkodtak. Nem várt újjászületése az egész kerület újjászületésének is a szimbóluma. Hosszú, siralmas és kilátástalannak tûnõ évtizedek után, amikor az itt élõk azt hihették, hogy a kerületet örökre leírják Budapest kulturális térképérõl, Józsefváros ma már a nemzetközi lapokban is sorra elismerést kap. Felgyorsult a kerület újjászületése, egyre inkább sikerül leszámolnunk az elõítéletekkel. Az Európa Belvárosa programmal a Palotanegyed visszanyeri patinás szépségét, a Corvin negyedben Közép-Európa legnagyobb belváros-megújítási programja zajlik, olyan lakóövezettel, üzletekkel és irodákkal, amelyek teljes egészében megfelelnek a 21. század igényeinek. A Magdolna negyed rendbetételéhez kapott csaknem 4 milliárd forintos kormányzati támogatással a ciklus legeredményesebben pályázó önkormányzata lettünk. A Teleki tér sem lesz többé szégyenfolt a kerületben, idén elkezdõdött az új piac építése is. Épül a Ludovika, vele együtt a környék is meg fog újulni, és dinamikus állomása lesz a kerületnek. Józsefvárost a fiatalok és az idõsek is újra felfedezik maguknak, hiszen itt találhatók a mûvészet és a tudomány legrangosabb intézményei. Kerületünk idei születésnapja az eddigi legünnepélyesebb és számomra a legemlékezetesebb is volt. Egyszerre ünnepelhettük Erkel Ferenc születésnapjával és a felújított Erkel Színház újranyitásával, ami a Duna tévének köszönhetõen még a tengerentúli magyarokat is képernyõ elé ültette. Mert a megújult Erkel nemcsak a kerület, hanem az egész nemzet kincse. Kocsis Máté, polgármester A tér egyre szebb lesz Kerületünk, Józsefváros számára szép születésnapi élmény, hogy az egykori Köztársaság tér is egyre több elemében megújul. Ezért vettünk örömmel részt mi, józsefvárosi szocialisták is az errõl hozott döntésekben. Fontosnak tartjuk, hogy kutyafuttató készült a térre, mint ahogy támogattuk azt is, hogy pályázati pénzbõl hamarosan megújul a játszótér. Élhetõbbé válik a tér az új metrómegállótól, különösen majd ha a metró is jár, ami ott megáll, és öröm látni, hogy újra kinyitotta kapuit a népopera, az Erkel Színház. Mi, szocialisták a tereknél a józsefvárosi önkormányzat még fontosabb küldetésének tartjuk a józsefvárosi társas- és bérházak megújulását. Erre a Népszínháznegyedben sajnos már csak a helyi kormányváltás után kerülhet sor. Felemelkedésünkhöz nélkülözhetetlen, hogy a nyomor helyszínei és idõnként forrásai átalakuljanak, rendezett, modern családias otthonokká és házakká váljanak. S megszûnjenek az olyan embertelen, komfort nélküli vagy félkomfortos, gyakran penészes vagy salétromos szoba-konyhák, mint amilyeneket ma az ember a Vay Ádám utcában, a Bezerédi utcában, vagy éppen a Kun utcában megismerhet. Mert az egykori Köztársaság tér megújulásához ezen otthonok és házak megújulása még sokkal fontosabb, mint a tér, vagy a középületek megszépülése. Ha mindezt ráadásul mi, józsefvárosiak szervezzük meg, akkor még számos új józsefvárosi munkahelyet, állást is jelent. S akkor a szép színház, a kreatív játszótér és a modern metrómegálló mellett már a környék lakóinak, közöttük a legszegényebb bérlõknek is minõségi, rendezett otthona lesz. Komássy Ákos elnök, MSZP Józsefváros Nagy örömünkre szolgál, hogy Józsefváros a születésnapjára egy frissen megújult Erkel színházat kap az adófizetõktõl és a kormánytól, a nép operáját. Amint a négyes metrót átadják tavaszszal, a tér újra életre kelhet. De az Erkel bármilyen jó szándék ellenére sem fog egy hét alatt beleolvadni a kerület kulturális életébe. Mert a hétköznapi kultúra helyi: a kerület lakóinak leginkább olyan helyszínekre van szükségük, ahova bármikor betérhetnek. Amelyek befogadóak, teret engednek a helyi igényeknek és kezdeményezéseknek, és együttmûködésben, hálózatosan mûködnek. A Kesztyûgyár ilyen helyszín a kezdetektõl fogva, de a befogadókészsége az elmúlt 3 évben határozottan csökkent. A Józsefvárosi Galéria gazdag hagyományokra építhet, de a 80-as években formabontó kortárs mûveket fogadó kiállítótér ma historizáló tárlatok otthona. Az új H13 központ kevés kulturális funkciót lát el, az Orczy-kert pedig egyelõre úgy tûnik, kulturális értelemben is kiszakad a kerület életébõl. A helyi, élõ kultúra helyszínei a közösségi terek. Klubok, galériák, közösségi házak, és az okosan, funkciókkal gazdagítva használt közterek. Egy ekkora kerületben sok ilyen helyre van szükség. Olyanokra, amelyeket infrastruktúrával és anyagiakkal támogat a kerület, de a tartalmat nem határozza meg az önkormányzat. Néhány független tér: Grund, Gólya, A.P.A, Gallery8. Örülünk, hogy köztünk vagytok. Ha nincs pénzünk operabérletre, beugrunk egy jó megnyitóra vagy beszélgetésre, a teát is kifizetjük Jakabfy Tamás, az LMP önkormányzati képviselõje 6

7 KÖZTÉR Folytatódnak a kerületi fejlesztések Elõtérben az idõsek életminõségének javítása Elfogadta a képviselõ-testület a jövõ évi költségvetés koncepcióját, mely szerint 2014-ben tovább folytatódik a Magdolna negyed rehabilitációja, a Palotanegyed felújítása, köztereink megújítása, és elkezdõdik az Orczy negyed fejlesztése is. Az idõsek életkörülményeinek javítása szintén kiemelt fontosságú lesz, ennek keretében jövõre elkezdõdhet az Auróra utcai rendelõintézet rekonstrukciója 1 milliárdos beruházás keretében. A2014. évi költségvetési koncepcióban kiemelt figyelmet kap az idõsügyi stratégia keretein belül a szépkorúak társadalmi aktivitásának megõrzése és az ingyenes szûrõszombatok folytatása. Az egészségügyi intézmények infrastruktúrájának és szolgáltatásainak korszerûsítése keretében jövõre kezdõdhet az Auróra utcai rendelõintézet felújítása. A jövõ évi költségvetés célkitûzéseit 11 pontban határozta meg Józsefváros Önkormányzata, melyek között fontos helyen szerepel a kerület jóhírének és népességmegtartó erejének növelése, valamint az életminõség javítása. Folytatódnak az egyes negyedeket érintõ fejlesztések is, köztük a Magdolna Negyed Program III. üteme, amely során nem csak a városrész társasházai és közterületei újulnak meg, hanem a lakók életszínvonala is javulhat a felzárkóztató és munkahelyteremtõ programoknak köszönhetõen. Az Európa Belvárosa Program folytatása a Palotanegyed hazai és nemzetközi turisztikai vonzerejét növeli, míg a Corvin sétány beruházás a városrész megítélését és gazdasági potenciálját erõsíti, valamint elkezdõdik az Orczy negyed fejlesztése is. A célkitûzések között szerepel a foglalkoztatás növelése, a munkahelyteremtés, a pályakezdõ vállalkozók segítése, valamint a közfoglalkoztatási programokban való aktív részvétel is. Józsefváros Önkormányzata a kötelezõ feladatai mellett önként vállalta a Virágos Józsefváros megteremtését, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok, a civil szervezetek, az alapítványok, az egyházak és a magánszemélyek pályázati úton való támogatását. Egry Attila alpolgármester és Szilágyi Demeter képviselõ Festik a bölcsõdét Vidám arculatot kap az épület Lassan a végéhez közeledik a Horánszky utcai bölcsõde homlokzati felújítása. Az épület utcafrontját már leszigetelték, új nyílászárókat helyeztek be, és az alapozó festés is elkészült. Most az épület díszítésén dolgoznak a festõk. A bölcsõde homlokzata vidám, gyermekrajzokra emlékeztetõ figurákkal (például úthengerrel, macival) népesül be. Ezek felfestésében vett részt Egry Attila alpolgármester és Szilágyi Demeter, a Palotanegyed önkormányzati képviselõje. Amint befejezõdik a festés, leszerelik az állványokat és elkezdik a klinkertéglás díszítést is, mely után a homlokzat teljesen megújul. Újra megnyílt a felújított Erkel Színház. A kívülrõl erõsen leromlott külsejû, de szerkezetileg jó állapotban lévõ, a szocialista kormány által lebontásra ítélt százéves épületet végül mégis inkább megmentették és felújították. A hatalmas nézõtérrel rendelkezõ színházban valóban tömegek juthatnak kulturált szórakozáshoz. Józsefvárosnak ki kell használnia azt a nagyszerû lehetõséget, hogy az Erkel Színház a kerület közepén helyezkedik el. Támogatnia kellene szegény sorsú lakosait életkortól függetlenül, hogy minõségi kulturált szórakozási lehetõséghez jussanak. Akár egész családok számára lehetõséget kellene biztosítani, hogy együtt mehessenek színházba. Az sem ütközhet különösebb nehézségbe, hogy a kerületi iskolások is szervezetten eljussanak egy-egy életkoruknak megfelelõ elõadásra. Ha a mûvészi szabadság jegyében az államalapítás ünnepén be lehetett mutatni a már kultikusnak számító István, a király címû rockoperát Alföldi Róbert által provokatív módon átértelmezve, hogy azt sok jóérzésû ember a magyar történelmünk meggyalázásának érezte, akkor jogosan szeretnénk olyan elõadásokat is megnézni, akár az Erkel Színházban, amelyek a magyar népi-nemzeti hagyományokat mutatják be, s az elmúlt évtizedekben már-már megtört nemzeti identitásunkat megerõsítik. Összefoglalva: az elõadások megtekintése után a nézõk büszkék lehessenek magyarságukra. Bízzunk benne, hogy a szakmai vezetés megfelelõen kihasználja az Erkel Színházban rejlõ hatalmas lehetõséget. Pintér Attila, a Jobbik józsefvárosi képviselõje 7

8 KÖZÉLET Nemzedékek otthona A 236 éves Józsefváros Százszorszép torta Édes meglepetésben volt részük november 8-án délelõtt a Szûz utcai Százszorszép óvoda gyermekeinek. Sántha Péterné alpolgármester asszony látogatott el hozzájuk, és jó vendéghez méltóan nem érkezett üres kézzel: magával vitte Józsefváros Tortáját is. A gyerekek akik közül nagyon sokan nehéz anyagi körülményekkel küzdõ családokból érkeztek csillogó szemekkel csodálták a vaníliás kivikrémmel töltött, marcipánnal beborított, kerületünk színeiben pompázó tortakülönlegességet, a Népszínház utcai Jezsek cukrászda alkotását, amelyet Kocsis Máté polgármester elõzõ este, Józsefváros születésnapi ünnepségén, az Erkel Színház megnyitóján mutatott be a közönségnek. Az alpolgármester aszszony többek között errõl is beszámolt a gyerekeknek, majd hozzátette, hogy a képviselõ-testület sorsolással döntötte el, melyik józsefvárosi óvoda kicsinyei fogyaszthatják el a különleges születésnapi finomságot. Az ovisok az ajándék viszonzásaképpen bemutatták az alpolgármester asszonynak azokat a mondókákat és körjátékokat, melyekkel a közelgõ Márton-napra készültek. A mai Budapestet alkotó egykori települések közül Józsefváros az egyik legrégebbi. A pesti magisztrátus november 7-én jegyezte be hivatalosan a település nevét az itt élõk kérésére és Mária Terézia engedélyével. Ez a nap tehát kerületünk születésnapja. Az 1777-ben mindössze háromezer lakosú település a 19. század során fejlõdött igazi várossá. A folyamatot jelentõsen felgyorsította az 1838-as pesti árvíz, amikor a Horváth Mihály térig minden a Duna jeges vize alá került, és az összes földszintes vályogház romba dõlt. Utána viszont lázas újjáépítés kezdõdött, de már emeletes kõházakkal. A mai Kiskörút és Nagykörút között kiépülõ mágnásnegyed palotáiba költözött a magyar politikai és gazdasági elit, sõt 1865-ben még a képviselõház is a mai Bródy Sándor utca 8. alatt rendezkedett be, az Ybl Miklós által tervezett palotában. Az építési lázban különösen megszaporodott iparos réteg viszont a körút túloldalán telepedett le re Józsefváros lakossága már meghaladta a 91 ezret. A századfordulón idején fontos közintézményeknek, iskoláknak, egyetemeknek, klinikáknak adott otthont, híres mûvészek éltek és dolgoztak házaiban, vendéglõibe, kávéházaiba, kocsmáiba Budapest minden részébõl özönlöttek a vendégek, határában mûvésztelep létesült. A népesség hirtelen 164 ezerre nõtt, de e városnyi kerület egy része továbbra is kisvárosi, vagy szinte falusiasan szegényes maradt. Az elsõ világháborút követõ országos elszegényedés visszafordíthatatlanul véget vetett Józsefváros korábbi virágzó fejlõdésének. A második világháborúban már az épületek 90 százaléka megsérült. Néhol az 1956-os golyónyomok is meglátszanak még a házakon. Kerületünk forradalmi szerepvállalása miatt a Kádárrendszer igyekezett megfeledkezni Józsefvárosról, csak a Szigony utcai panel-lakótelepet ékelték be a hetvenes években a hagyományos városszövetbe. A rendszerváltás után tovább romlott a helyzet, miután a lepusztult lakásokat civilizációs problémákkal küzdõ lakásfoglalók vették birtokba. Az ezredforduló hozta meg a változást. A felújítások a Corvin negyeddel kezdõdtek, majd a Magdolna-programokkal folytatódtak és tartanak napjainkban is. Végre a Teleki tér is átalakul, tavaszra elkészül az új piac. Egymás után települnek hozzánk az újabb felsõoktatási intézmények, így a régiekkel együtt igazi egyetemváros alakul ki. A Palotanegyedben zajló fejlesztések pedig egyre inkább felszínre hozzák településünk páratlan építészeti örökségét. Az elmúlt 236 év formálta ki az ezerarcú Józsefvárost, amelynek jelene és jövõje már rajtunk is múlik. Felújított oltárképet adtak át a Kerepesi temetõben Mindenszentek ünnepén Jézus Urunk Mennybemenetelét ábrázoló, mívesen restaurált oltárképpel gazdagodott a kerület. Kettõs ünnepre gyûltek össze a hívõk november 1-jén délelõtt a Fiumei úti Nemzeti Sírkert Kápolnájában. Szentmise keretében a katolikus egyház szentjeire emlékezett Khirer Imre lelkész, és megáldotta az önkormányzat támogatásával restaurált oltárképet, mely így ismét 150 évvel ezelõtti fényében ragyoghat. Sántha Péterné alpolgármester asszony egy középkori magyar intelemmel kezdte beszédét:..amit leromboltak, építsd fel, amit felépítettek, õrizd meg Kiemelte, hogy Józsefváros vezetése magára nézve kötelezõ erejûnek érezte eleink útmutatását, nemzeti értékeink gyarapítását, megõrzését. Ennek jegyében szépülnek a városrész közösségi terei, szakrális kegyeleti helyszínei. Hangsúlyozta: az ben festett képnek üzenete, eszmei mondanivalója van, mely alkotás a plébános úr vezetésével, a kerület hozzájárulásával és Sajnovics Péter restaurátor segítségével újult meg. 8

9 KÖZTÉR Emlékezés a hõs katonaorvosokra Életet adtak életért A hõsi halott magyar orvosokra emlékeztünk november 3-án a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti Klinikája mellett található szoborcsoportnál. A Nemzeti Fórum Egyesület kezdeményezésére megtartott rendezvényen többek között a Honvédelmi Minisztérium és a Józsefvárosi Önkormányzat is koszorúval tisztelgett a hõsi halált halt katonaorvosok emléke elõtt. Eredetileg az elsõ világháború hõs orvosainak állít emléket a Horvay János által 1942-ben készített és 2009-ben felújított szoborcsoport amely a Klinikák metróállomástól nem messze található, mára azonban az es szabadságharcban, az elsõ és második világháborúban, valamint az 1956-os forradalomban elhunyt egészségügyi dolgozók önfeláldozásának, elhivatottságának jelképévé is vált. Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke beszédében arra emlékeztette a megjelenteket, hogy a hõs orvosok, mentõk, ápolók erõs hivatástudattal segítettek másokon, olykor még azt sem nézve, melyik oldalon harcolt, aki megsérült. Az alelnök felidézte az orosz tankok novemberi bevonulását Budapestre. Elmondta, hogy akkor még csak hétéves volt, de érezte, hogy valami szörnyûség történik körülötte. Ebben a szörnyûségben az orvosok, a mentõk, az ápolók a hivatástudatukkal képesek voltak legyûrni a félelmet, és ez az, ami igazán szabaddá tette õket mondta Lezsák Sándor. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a hõs magyar orvosok a honvédek életéért, gyógyulásáért, egészségéért életüket kocáztatták és kockáztatják ma is. Sok ezer apát és fiút adtak vissza családjuknak, és ma is jelen vannak békefenntartó, missziós szolgálatot teljesítõ egységeinkkel a világ feszültségekkel terhes pontjain - mondta az államtitkár, majd hangsúlyozta, milyen különös, nehéz szolgálat a katonaorvosoké, akiknek ott kell életet menteniük, az életért harcolniuk, ahol hivatásszerûen oltják ki egymás életét a front két oldalán szemben állók. Sántha Péterné alpolgármester asszony beszédével arra hívta fel a figyelmünket, hogy a szobor az önfeláldozás, a kötelességteljesítés erkölcsileg felülmúlhatatlan, kõbedermedt pillanatát örökíti meg. Emlékeztetett bennünket arra is, hogy az orvosi hivatás a leginkább Krisztus-arcú munka, sõt hitvallás. Az ünnepség végén az emlékmûnél Lezsák Sándor, Vargha Tamás és Sántha Péterné mellett Grósz Andor, a Magyar Honvédség egészségügyi fõnöke és Zsiros Lajos, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ orvos-igazgatója, valamint több szervezet képviselõi és magánemberek is elhelyezték az emlékezés koszorúit. T.O. A mesék és a tudás birodalmában Megszépült és kibõvült az iskola könyvtára Közel kilencezer kötet várja a Molnár Ferenc általános iskola diákjait és tanárait a nyáron kialakított, mostanra pedig szépen, barátságosan berendezett könyvtárban, amely immár méltó helyére költözött, a régi épületbe. A polcokon a mesék, ifjúsági regények és szépirodalmi mûvek mellett számtalan ismeretterjesztõ könyv, szótár, lexikon, tudományos folyóirat és néhány képregény is helyet kapott. Akönyvtárterem megújulásához mely részben az intézmény alapítványának és pályázatokon nyert összegeknek köszönhetõen valósulhatott meg a VIII. kerületi önkormányzat és a Józsefvárosi Intézményfenntartó Központ (JIK) is hozzájárult. A november 6-i hivatalos átadó ünnepségen részt vett Szilágyi Demeter önkormányzati képviselõ is, aki egyebek mellett arra hívta fel a gyermekek figyelmét, hogy habár a világ változik, és nyitottnak kell lenni a technikai vívmányokra, az újdonságokra a könyvek, melyek egyszerre tanítnak és szórakoztatnak bennünket, igazi, soha meg nem szûnõ, örök értéket képviselnek. Tanosné Horváth Márta igazgatónõ köszönetet mondott a tanároknak és a diákoknak azért a szorgalomért, amellyel azon munkálkodtak, hogy mostanra minden polc és könyv a helyére kerüljön, illetve az önkormányzatnak és a JIK-nek a támogatásért. Hangsúlyozta, hogy az iskola könyvtára nemcsak méretét, de tartalmát tekintve is bõvült. A rendezvényen felcsendült az iskola kórusának hangja is, illetve néhány tehetséges diák tolmácsolásában meghallgathattuk Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban és A Guttenberg-albumba címû versét is. Majd az olvasóteremben a 3. és 4. osztályos diákok adtak elõ egy kedves és tanulságos mesejátékot. A darabot Gózonné Körmendy Orsolya könyvtáros tanárnõ tanította be a gyerekeknek, aki lapunknak elmondta, hogy a teremben melyben egy kis játszósarkot is kialakítottak a könyvek mellett számos CD, DVD és videofilm is található, délutánonként pedig változatos szabadidõs programokkal várják a diákokat. T.O. Szilágyi Demeter képviselõ és Tanosné Horváth Márta igazgatónõ a könyvtár átadásán 9

10 KÖZTÉR Még mindig a Kék Pontról Magdolna Negyed Program III Dajkaképzés indul A3,8 milliárdos költségvetésû városrehabilitációs program harmadik szakasza együttesen szolgálja a Magdolna negyed társadalmi, gazdasági és környezeti megújulását. A foglalkoztatási alprogramok részeként három szakmában az akcióterületen alkalmazásba kerülõ munkanélküliek képzését is elõirányozta az önkormányzat. A két féléves képzési idejû festõ-mázoló-tapétázó, valamint a villanyszerelõképzõ tanfolyam már augusztusban elindult. A tervek szerint januárban kezdõdik az óvodai dajkák Ismét szóba került a kábítószeresek tûcseréje a kerületi képviselõ-testület ülésén. Jakabfy Tamás (LMP) azt kérdezte a polgármestertõl: milyen lépések történtek a testület legutóbbi döntése óta? Várható-e hogy ez az ártalomcsökkentési feladat meg fog szûnni január elsejével a kerületben, vagy pedig valamilyen más módon folytatódik? Kocsis Máté egyértelmûvé tette a képviselõ-testület többségének határozott és világos álláspontját: Ilyen tûcsereprogramból a kerület nem kér. Lehetne ezt jól is csinálni. Mûködnek olyan programok is, amelyeknél a becserélt tûk aránya meghaladja a 125 százalékot. Nem a programmal van tehát gond, hanem a szolgáltatás színvonalával, és azzal, hogy minden a kerületben koncentrálódik. Ami a kérdéssel kapcsolatban a nyilvánosságban zajlik, az a szokásos forgatókönyvet követi. Ha valaki a szociális érzékenységét hangoztatva ellát egy feladatot, és a megbízó elégedetlen vele, akkor vagy a médiához, az ombudsmanhoz, az alkotmánybírósághoz fordulnak, vagy pedig megjelenik a TASZ meg az Amnesty International. Olyanok szólalnak meg, akik nemigen ismerik a józsefvárosi problémákat. De jöhet bármilyen szervezet, akkor is meg fogjuk követelni a tisztességes feladatellátást. A Kék Pont mûködése alatt ellepte a tû a kerületet, ami nem fenntartható. Ha ezer nyílt levelet írnak, akkor sem jelentette ki a polgármester. képzése, amelyre nyolc osztályos alapfokú iskolai végzettséggel lehet jelentkezni, és tíz fõt vesznek fel. Ez a maximum 600 órás tanfolyam heti egy (pénteki) napot vesz igénybe, és április végén zárul. Sikeres elvégzése után a résztvevõk államilag elismert Dajka OKJ szakmai végzettséget tanúsító igazolványt kapnak. Favágók és faültetõk Nem a kerületi önkormányzat hozzájárulásával vágtak ki fákat a Ludovika téren. Az itt folyó kiemelt beruházásokat teljességgel az állam ellenõrzi, és a fõvárosi kormányhivatal építési és természetvédelmi hatósága engedélyezi. Az építkezés sajnos fakivágással is jár, ezt azonban sokszoros faültetéssel pótolják. Az október 30-i rendkívüli képviselõtestületi ülésen Jakabfy Tamás, az LMP képviselõje kérte számon a fák kivágását az önkormányzattól. Kiderült, hogy a kerületnek nem volt beleszólása az ügybe. Sõt a polgármester is megdöbbenve értesült a történtekrõl. Az épülõ Ludovika Campus és azon belül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2015-re elkészülõ felújítása azonban kiemelt beruházásnak számít. Egy 2006-os törvény szerint az ilyen beruházások engedélyezésébe nincs beleszólásuk a települési önkormányzatoknak. De a fákat mégis a mi kerületünkben vágták ki, ezért Kocsis Máté elfogadhatatlannak nevezte az eljárást, és a jövõre nézve elõzetes tájékoztatást kért arra az esetre is, ha csak egyetlen fát terveznek kivágni. A fapótlásokat is szigorúan ellenõrizni fogják. A budapesti nagyberuházásokért felelõs kormánybiztos hivatalának tájékoztatása szerint a Ludovika téren új burkolatok és járdák épülnek. Részben a terület megközelíthetõsége és közlekedési okok, részben egyes fák betegsége, balesetveszélyessége miatt kellett több fát eltávolítani. Mindez szakemberek irányításával, a szükséges hatósági engedélyek birtokában történt. A hiányzó fákat egyébként hatványozott számban pótolják: összesen 132 nemes fát ültetnek a Ludovika térre, és ötvenhetet az Orczy-parkba. A közpark ugyanis megújul, és a zöldfelülete 10 ezer négyzetméterrel lesz nagyobb. 10

11 PROGRAMAJÁNLÓ Aktuális kiállításunk: Ne féljetek! - Rieger Tibor Magyar Örökség-díjas szobrászmûvész kiállítása A kiállítás ingyenesen látogatható noember 25-ig, hétköznapokon 9-18 óráig Rieger Tibor meghatározó személyisége a magyar képzõmûvészetnek: közel ötven köztéri, monumentális körplasztikájával és középületeken elhelyezett dombormûvével találkozhatunk szerte az országban. Ezek közül is kiemelkedõ a pannonhalmi bencés apátság bazilikájának millenniumi kapuja, a Balatonbogláron álló Teleki Pál szobor, Jedlik Ányos és Czuczor Gergely emlékmûve Gyõrött és az 1956-os emlékmû Mosonmagyaróvárott. Legjelentõsebb szobrai megrendelésre készültek, melyeket zömmel pályázatok útján nyert el. A Józsefvárosi Galéria programjai Cím: 1085 Budapest, József krt. 70. Telefon: (Sipos Orsolya) Gondolkodásmódjához közel áll a szakralitás, ez munkáiban is visszatükrözõdik. A szakralitás minden jó alkotásban benne van, nemcsak a templomokba szánt szobrokban véli a szobrászmûvész. Cukorbetegek Világnapja - A legpontosabb mérés napja Idõpont: nov. 13. szerda, 13 óra 13 órától vércukor- és vérnyomásmérés, ételkóstoló, diabetikus könyvek bemutatója (megvásárolhatók 50 60%-os kedvezménnyel). 14 órától Prof. Dr. Halmos Tamás egyetemi tanár (az MTA doktorának) elõadása A belépés ingyenes. Vibráló Vibrafon vendég: Tommy Víg (vibrafonmûvész, zeneszerzõ) Idõpont: nov. 14. csütörtök, 15 óra Zene-Fere klub, házigazda: Kovács Zalán László (tubamûvész). A belépés ingyenes. Nemzetek kertje: mesék, muzsikák, kézmûves varázslatok aranyalmája a világ minden tájáról Idõpont: nov. 16. szombat óra 10 órától Aranyalma kézmûves alkotóház, Palota Játszó Ház (babaház apróknak) 11 órától Évkerék Társulat: Világszárnya, az égitestszabadító Moldvai muzsikás dramatikus mesejáték Jegyárak megtalálhatók a weboldalon, további információ a 06 30/ as telefonszámon. Stróbl Alajos és a historizmus szobrászata Zele János (mûvésztanár) vetítéses képzõmûvészeti elõadása Idõpont: nov. 19. kedd, 15 óra A belépés ingyenes. Állandó programok Hatha jóga felnõtteknek 90 perc Idõpontok: kedd óra, szerda Pogrányi Györgyivel, csütörtök óra Rónai Róberttel, péntek óra Csuday Dórival (jógaoktatók) Részvételi díj: 1900 Ft, 5 alkalmas bérlet: 8500 Ft, 10 alkalmas: Ft További információ: Gerinctorna Hugyecz Katalinnal (gyógytornász) 60 perc. Idõpont: hétfõ 8-9 óra Részvételi díj: 1600 Ft További információ: Zumba Pálinkás Ildikóval (zumbaoktató) 60 perc. Idõpont: kedd óra, csüt óra, Részvételi díj: 800 Ft További információ: Meridián torna Haide Évával (meridiántorna-oktató) Idõpont: csüt óra A részvétel ingyenes. További információ: , www. facebook.com/312meridiantorna Seniortánc Csirmaz Szilviával (seniortánc-oktató) Idõpont: hétfõ óra. A részvétel ingyenes. További információ: Gyerekeknek, babáknak, mamáknak Kismama jóga Pogrányi Györgyi (kismama jógaoktató) Idõpont: szerda óra (90 perc) Részvételi díj: 1900 Ft, 5 alkalmas bérlet: 8500 Ft, 10 alkalmas: Ft További információ az oktatónál: , pogranyi@gmail.com Baba-mama jóga Pogrányi Györgyi (baba-mama jógaoktató). Idõpont: szerda óra (90 perc) Részvételi díj: 1900 Ft, 5 alkalmas bérlet: 8500 Ft, 10 alkalmas: Ft További információ az oktatónál: , pogranyi@gmail.com Kerekítõ Mondókás Móka 0-3 éveseknek Keresztes Eszter (zenepedagógus) Idõpont: péntek óra (30 perc) Részvételi díj: 10 alkalmas, egész tanévben érvényes bérlet 9000 Ft/család, vagy alkalmi belépõ: 1000 Ft /család További információ a foglalkozásvezetõnél: , zenebolcsi@hotmail.com Kerekítõ bábos-torna 1-3 éves korig Keresztes Eszter (zenepedagógus) Idõpont: péntek óra (40 perc) Részvételi díj: 10 alkalmas, egész tanévben érvényes bérlet 9500 Ft/család, vagy alkalmi belépõ: 1200 Ft /család További információ és a foglalkozásvezetõnél: , zenebolcsi@hotmail.com Helen Doron angol gyerekeknek Fehérné Patkós Ildikó Helen Doron nyelvtanárral. Tervezett idõpontok: szerda délelõtt, szerda és csütörtök délután. Jelentkezés és további információ: , bp11@helendoron.com, Mûvészi torna Óbuda Mozgásmûvészeti Iskola Óvodás és iskolás korú gyerekek számára (4 éves kortól). Idõpont: hétfõ és szerda 16 és 19 óra között, beiratkozás: október 10. csütörtök óráig. Bõvebb információ: , , iroda@omisk.hu 11

12 MOZAIK Segítség a kerületi vállalkozóknak A H13-ban ingyenes elõadás-sorozatot szervez a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft., melynek az a célja, hogy felkészítsék a kerület vállalkozóit az uniós pályázatokra, valamint hogy segítsék õket gazdasági és személyügyi kérdésekben. Elõadások és workshopok: November 21.: Kovács Judit: Miért én, Miért te? November 27.: Roboz Zsóka: Gazdálkodj okosan December 10.: Kovács Judit: Lehetõségek humán oldalon December 5.: Roboz Zsóka: Szervezetfejlesztés Helyszín: H13 Diák és Vállakozásfejlesztési Központ, VIII. kerület, Horánszky utca 13. Idõpont: 9 12-ig A részvétel ingyenes. Korlátozott befogadóképesség, max. 100 fõig. Palotanegyed játék Megvan a nyertes! A Józsefváros újság október végi lapszámában és a jozsefvaros.hu oldalon játékra hívtuk olvasóinkat. Arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy melyik épület részlete látható a Palotanegyed logójában. A megfejtés a Kauser-ház, melyet Gerster Károly tervezett, és a Gyulai Pál utca 5. szám alatt található. Ennek az épületnek a homlokzatán látható a Palotanegyed logójában szereplõ motívum. A sok helyes megfejtõ közül ezúttal Kártyás Péterre mosolygott a szerencse, aki értékes ajándékcsomagot nyert. Borban áztatott liba Márton-napi sokadalom a Múzeumkertben A2013. november között megrendezésre kerülõ Márton-napi Hungarikum Ünnepen számos hagyományhoz illõ program, tradicionális ételek, italok és megannyi Márton napi különlegesség várja az érdeklõdõket. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében tartandó fesztiválon gyermekmûsorokkal, kézmûves foglalkozásokkal is készülnek a legkisebbek számára, többek között elkészíthetik saját õszi színekben pompázó lampionjukat. A Kultúra Fõutcáján színtársulatok, könyvkiadók, kézmûvesek mutatkoznak be, míg a Kultúrzsibi -ben antik régiségekre tehetnek szert a látogatók. A Borudvaron, a Pálinkateraszon és a Sörkertben a felnõttek megízlelhetik magyar termelõink zamatos nedûit, a Termelõi vásáron és Márton ünnepi Konyhájában pedig különleges, alkalomhoz illõ ételeit. Többek között a tökös-libás muffint, a libaburgert és a borban áztatott libamájat. A Márton-napi Hungarikum Ünnep ingyenesen látogatható. Résztvevõi szombaton díjtalanul tekinthetik meg a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításait is Budapest Mátyás tér 15. Szeretettel várjuk az 1 4 éves gyerekeket és szüleiket Menõ Manó Tornára. A zenés-tornás foglalkozásokon találkozhatnak élõ hangszerjátékkal, ismert és rég hallott dalokkal, mondókákkal és fejlesztõ játékokkal, szerdánként 9.15 és között. Elérhetõség: Foglalkozásvezetõ: Glória Tel: Ringató péntekenként 10 órától ig Foglalkozásvezetõ: Bauerné Tóth Katalin, énektanár Tel.: kata@ringato.hu Várunk mindenkit szeretettel a Kesztyûgyár Közösségi Házba! További információ: KEKEC Társasházak Lakóközösségeinek Érdekvédelmi Szervezete minden kedden óráig tanácsadást tart a társasházakkal kapcsolatos ügyekben. Vezetõ tanácsadók: Mozsárné elnökasszony és Galler Gábor fõtitkár. Helyszín: József krt. 70. Figyelem! Régi könyvek vására! November én jöjjön el a Vasas Könyvtárba! Frissítse fel otthoni könyvtárát: A Vasas könyvtár fölös példányaiból reggel 8 órától délután 6 óráig kedvére válogathat. Ha eljön, biztos nem távozik üres kézzel! Címünk: Bp. VIII. Magdolna u

13 OTTHON Háziasszonyoknak Apró, hasznos tanácsok csak nõknek Kenyér házilag Sütni nem olyan nehéz, mint gondolnánk. Lehet, hogy az elsõ kenyér nem lesz valami szép, esetleg kicsit baj lesz az ízével is, de nem szabad feladni. Némi kitartás, és hamarosan olyan kenyeret tudunk majd készíteni, mellyel bátran dicsekedhetünk a családnak, a barátoknak. Ha már kicsit belejöttünk, akkor ne szabjunk gátat a fantáziánknak. Kipróbálhatunk különbözõ liszteket, fûszerekkel ízesíthetjük, adhatunk hozzá magvakat, keverhetünk bele sajtot, szalonnát, hogy még ízletesebb legyen. Használhatunk kenyérsütõ gépet, de egy egyszerû gáz- vagy villanysütõben is tökéletesre sül. Lehet kerek cipó, hoszszúkás vekni, zsemle, kifli. Különbözõ sütõformában vagy agyagcserépben másmás formát kreatívkodhatunk. Amikor sül, és illata bejárja az egész lakást, s melegen kóstolgatjuk, azt hiszem, ez minden fáradságot megér. Búzafû Kézvédõ tippek Hiába vagyunk ápoltak, jólöltözöttek, kezünk sok mindent elárul, ha nem ápoljuk rendszeresen. Ráncosságát viszonylag könnyû megelõzni, csökkenteni, ezért húzzunk gumikesztyût minden házi munkához, de legalább a mosogatáshoz feltétlenül. Aki nem bírja, vagy olyan munkát végez, ahol nem veheti föl, munka elõtt jó Egyre többet hallani róla, hatásairól pedig ódákat zengenek. De mi is tulajdonképpen ez a csodanövény? A hagyományos búza néhány napos hajtása, közvetlenül a csírázás után, az elsõ sziklevelek kihajtásakor. A zsenge, maximum egyhetes hajtások kivonatát nevezik búzafûlének, melynek különlegessége rendkívül magas klorofilltartalma, amely oxigénnel dúsítja vérünket. A pár napos növényben értékes ásványi anyagok, különbözõ vitaminok, aminosavak és enzimek találhatók. A természet ajándéka pont olyan és annyi, amire az egészséges szervezetnek szüksége van. A nyers tápanyagok a szervezet számára sokkal könnyebben erõsen krémezze be a kezét! A hideg levegõ szárít, tehát télen indulás elõtt kenjük be a kezünket és húzzunk rá kesztyût! Mindig langyos vízzel és szappannal mossunk kezet! Éjszakára használhatunk a krém mellé bõrpuhító maszszázsolajat. Kézradírt is alkalmazhatunk, amelyet vizes bõrre vigyünk fel, enyhén dörzsöljük be, öblítsük le, és jó sok krémmel enyhén maszszírozzuk be. A citrom és az ananász leve halványítja kézfejünk barnás elszínezõdéseit. Egy igazi nõnél mindig van kézkrém. Tart a táskájában, a munkahelyén, otthon a mosogató és a mosdó mellett is. És persze krémez, krémez, krémez! hasznosíthatóak és könnyebben feldolgozhatóak, és a frissen fogyasztott vitaminokból elég jóval kisebb mennyiség is. Ezért kell arra törekednünk, hogy minél több friss tápanyagot fogyasszunk. Segíti az anyagcsere-folyamatokat, méregteleníti a szervezetet, aminek hatására élénkül a sejtaktivitás, és szervezetünk megszabadul a felhalmozódott káros anyagoktól. Préselt leve méregtelenítõ és immunrendszer-erõsítõ hatású, továbbá erõsen lúgosít. Támogatja az egészséges fogyást is. Nincs szükség kemény, heteken tartó koplalásra, sem egészségtelen fogyasztó kapszulák használatára. Egy természetes lehetõség, melyre szüksége van minden emberi szervezetnek. Ma ezt sütöttem ki kipróbált, bevált receptek Évi konyhájából Olasz töltött kenyér Hozzávalók: 1 kg liszt, só, 1 evõkanál kristálycukor, 2,5 dkg élesztõ, 1/2 liter langyos víz, extra szûz olívaolaj, 1 csokor friss bazsalikom, 35 dkg bacon, 6 db keményre fõtt tojás, 2 csomag mozzarella, dkg reszelt parmezán sajt Elkészítése: Egy tálba beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a cukrot és a sót, az élesztõt, a langyos vizet, és jól összedolgozzuk, szép sima cipóvá. 20 percet lefedve kelesztjük, pihentetjük, majd téglalap alakúra nyújtjuk. A közepére, szépen egy sorba egymás mellé rakjuk a bacont, rá a szeletelt kemény tojásokat, arra szeletelt mozzarellát, majd a bazsalikomot. A tészta egyik oldalát ráborítjuk a töltelékre, majd feltekerjük, nem túl szorosan, és kerek formává alakítjuk, azaz az egyik végét a másikba dugva, jól eldolgozva, hogy ki ne nyílhasson. Lisztezett tepsibe tesszük, percig hagyjuk pihenni, majd a tetejét megkenjük olívaolajjal. Elõmelegített sütõben, 200 C fokon percig sütjük. Miért egészséges? Mert a töltött kenyér laktat, így nem tudunk egyszerre annyit enni belõle. A benne levõ sajt kálcium- és foszforforrás, a tojás gazdag fehérjében. 13

14 MOZAIK Rendõrnõk tartottak elõadást az idõseknek A baleset- és bûnmegelõzéssel, illetve az áldozattá váltak segítésével kapcsolatban tartott elõadást november 7-én a Ciklámen Idõsek Klubjában a VIII. kerületi rendõrkapitányság két munkatársa. Szentiványi Lili hadnagy és Tolnay Krisztina fõtörzszászlós a többi józsefvárosi otthont és klubot is meglátogatta, hogy felhívja az idõsek figyelmét a leggyakoribb veszélyforrásokra. AII. János Pál pápa téren lévõ klubban Zentai Oszkár önkormányzati képviselõ köszöntötte a jelenlévõket. Hangsúlyozta, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat számára kiemelt fontosságú a baleset- és bûnmegelõzés, valamint az áldozatok segítése. Az ezzel kapcsolatos feladatokat a rendõrséggel és a polgárõrséggel karöltve látják el. A BRFK-val és az Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítõ Osztályával közösen dolgozták ki a Bûnmegelõzés és áldozatsegítés Budapesten Józsefvárosi Modellprogramot is. Ez az elõadás bár nem a programsorozat része nagyban segíti az említett célok elérését. Tolnay Krisztina a csalók, rablók, betörõk és zsebtolvajok legkedveltebb trükkjeire hívta fel a klubtagok figyelmét. Például arra hogy a bankok, szolgáltatók és a hivatalok emberei elõzetes idõpont-egyeztetés nélkül sohasem jelennek meg senkinél, és hogy nem szabad beengedni a házaló ügynököket sem. Nem célszerû kulcsokat, értékeket, iratokat az elõszobaszekrényben tárolni, vagy a bankkártya PIN-kódját a kártya közelében lévõ papírra felírni, ahogy felékszerezve bevásárolni indulni sem. A közlekedési balesetek elkerülése érdekében a lassan járj, tovább érsz örökérvényû igazságára emlékeztette az idõseket. Szentiványi Lili arról beszélt, mit tehetnek, kihez fordulhatnak az idõsek, ha mégis bûncselekmény áldozatává válnának. Felhívta a figyelmet a Fehér Gyûrû közhasznú áldozatvédõ szervezetre, amely éppúgy anyagi, jogi és lelki támaszt nyújt az áldozatoknak, mint az Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítõ Osztálya. Az elõadások után a klubtagok saját tapasztalataikat, problémáikat osztották meg a rendõrökkel, akik készségesen felajánlották a segítségüket azok megoldásához. T.O. Novemberi programok November 14. csütörtök 15:00-18:00 Pingpong, darts, csocsó és társasjátékok, 18:00-21:00 NLP-café November 15. péntek 19:00-22:00 Jam-est - "A Nyughatatlan" együttes unplugged koncertje November 19. kedd 15:00-18:00 Pingpong, darts, csocsó és társasjátékok 18:00-21:00 Filmklub beszélgetéssel - Kényszerleszállás - színes, mb. amerikai filmdráma (2012) November 20. szerda 13:00-16:00 Kihelyezett kreatív foglalkozás a Mándy Szakképzõben, 19:00-22:00 Társasjáték klub fiatal felnõtteknek Pályaorientációs tanácsadás Minden kedden-szerdán-csütörtökön 15:00-17:00 Jogi tanácsadás Minden hónap 3. szerdáján (november 20.) 16:00-18:00 Ha kérdésed van, vagy személyes beszélgetésre lenne igényed, keress bennünket az ingyenesen hívható Zöld számon: (hétfõ-szombat ) Helyszín: 1088 Budapest, Mikszáth tér 1. (bordó pinceajtó) Nyitva tartás: K-Sze-Cs-P-Szo: 14:00-18:00 A Védõháló program rendezvényeit (elsõsorban) a éves korosztálynak ajánljuk! A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel és teával várunk! + Még több információ a facebook oldalunkon! Aki mindent vitt (volna) Szkandervilágbajnok Sportsiker Lengyelországban Józsa Mihály, a józsefvárosi Vaskar SE 60 éves versenyzõje hatalmas sikert ért el. A lengyelországi Gdyniában megrendezett világbajnokságon, a senior grandmasters kategória 75 kilogrammos súlycsoportjában a dobogó legtetejére állhatott. Sikeréhez ezúton is gratulálunk. Rendõrségi hírek Mindenszentekkor a hajnali órákban egy férfi kipakolt egy parkoló autót a Tömõ utcában. Az elkövetõ zárfeszítés módszerével, a jobb oldali ajtón át jutott be a személygépkocsiba. Átkutatta az utasteret, ahonnan eltulajdonított egy focilabdát, az egészségügyi dobozt, személyes iratokat, valamint a kesztyûtartó teljes tartalmát. Az éppen arra járõrözõ rendõrök azonban tetten érték és elfogták a 30 éves férfit. S. Norbert nem volt ismeretlen a rendõrség számára, korábban több esetben jártak el vele szemben hasonló jellegû bûncselekmények okán. Most elõzetes letartóztatása mellett lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást a VIII. kerületi Rendõrkapitányság. JÓZSEFVÁROS, a VIII. kerületi önkormányzat lapja Felelõs kiadó: a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Fõszerkesztõ: Nyerges Zoltán Szerkesztõk: Bogdán Éva, Tukács Orsolya, Zelnik Bálint Irodavezetõ: Tóth Józsefné Fotó: Nyári Gyula, Ványi Ákos, Huszár Boglárka Szerkesztõség: Harminckettesek tere 2. Telefon: , Fax: szerkesztoseg@jozsefvaros.hu Tördelés: Báti Gabriella, Imrik Attila Nyomda: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Terjeszti a DM Hungary ISSN

15 HIRDETÉS 15

16 HIRDETÉS Na most szólj hozzá! Készpénzért vásárolunk! Aranyat, ezüstöt, Herendit, festményeket, órákat. Arany: Ft, ezüst Ft. Tekintse meg interneten a oldalt. Bp. VII. Wesselényi u 19., Tel.: VÁRAKOZÁSMENTES FOGÁ- SZAT 1086 Teleki tér 8 9. fogsorkészítés, javítás, porcelánkoronák, hidak készítése saját fogtechnikai laboratóriumunkban. Tel.: Kovácsné, , Apróhirdetés Társasházak közös képviselete, teljes körû ügyintézéssel. Hátralékok behajtását kiemelten kezeljük. Generál-F Kft. Tel.: ; iroda@general-f.hu ABLAKJAVÍTÁS! 20 éve vállalom becsületesen ablakok, ajtók javítását, illesztését, zárak cseréjét, festését és szigetelését garanciával. Felmérés díjtalan. Horváth Ákos Keresek bérbeadó lakást minimum egy évre / HIRDESSEN A JÓZSEFVÁROS ÚJSÁGBAN! Hirdetésfelvétel a Szerkesztõségben elõzetes telefonegyeztetés alapján: Tóth Józsefné , vagy szerkesztoseg@jozsefvaros.hu A Józsefváros kulturális életét, helyszíneit bemutató Józsefváros alkalmazás ingyenesen letölthetõ az okostelefont használók számára az AppleStore-on és az Android Market-en keresztül. Vízszintes: 1. Horváth Imre intelmének elsõ része. 14. Zenemû dallamát tagoltan, kifejezõen adja elõ. 15. A fejére pottyan. 17. Ama tárgyra, dologra. 18. Piaci árus. 20. Balázs Béla-díjas és Aranytollas fotómûvész (Károly, ). 21. Bolgár üdülõhely Várnától 30 kilométerre. 23. Sorszámnevek elõtti röv. 24. A Matilddal rokon nõi név. 25. Patricia Daniels, USA-beli színésznõ, énekesnõ mûvészneve (ADEVA). 27. Ez a 168 óra. 29. Olasz névelõ. 30. Norvégia és Vatikán autójele. 32. Spanyol megszólítás: barátaim. 34. A lantán vegyjele. 38. A férfi sorsa. 39. Világhírû amerikai altszakszofonos (Lee, 1927-). 40. Vércsoport. 41. Fél adag ecet! 42. Hill; néhai angol filmkomikus. 44. Táltos, tájszóval. 46. Harbor; a japán flotta II. világháborúban történt támadásának színhelye. 48. Szintén. 51. Tizenegy, franciául (ONZE). 52. Állj! 54. Darja; az Aral tóba ömlõ folyó. 55. Evi Saherbacher ; kétszeres olimpiai bajnok német biatlonista (STEHLE). 57. vágja magát; vigyázzba áll. Függõleges: 1. Házi feladat, röv. 2. Lefolyástalan közép-ázsiai tó. 3. Kártyaszín, német eredetû szóval. 4. Millennium. 5. Granasztói Pál regénye. 6. A stroncium vegyjele. 7. A panasz szava. 8. A levegõt frissítõ oxigén-módosulat. 9. Menyasszony. 10. Éneklõ szócska. 11. Támaszt nyújt a bajban. 12. A Duna romániai mellékfolyója móddal; indokoltan. 16. Jones; Harrison Ford filmszerepe. 19. Három árbócos, gyors vitorlás hajó. 21. Az intelem második része. 22. Isaac Bashevis Singer regénye. 24. Bakonyi község lakója. 26. Az intelem harmadik része. 28. Az intelem ötödik, befejezõ része. 31. Van Gogh; holland festõ, a posztimpresszionizmus vezéralakja. 33. Becézett Ilona. 34. Puskát használ. 35. Egyetlen virág, növény. 36. Feszítõvasat használ. 37. Azonos keresztnevûek. 41. Elbeszélõ költemény. 42. Német zoológus, az állatvilág rendszerezõje (Alfred Edmund, ). 44. Fej, az olaszoknál (TESTA). 45. Idegen hatalom ellen harcoló, a kasztokat elvetõ hindu. 47. Az intelem negyedik része. 49. London szórakozó negyede. 50. Graf von Kabeneck; 67 gyõzelemmel a legelsõ német világháborús pilóta ( , ERBO). 52. Senior, röv. 53. Zalai község. 56. Elöl lombos! 58. A platina vegyjele. 59. A szóban forgó. Zábó Gyula Beküldendõ a vastagon szedett sorok megfejtése a szerkesztõség címére (1082 Harminckettesek tere 2.) Beküldési határidõ: A ei rejtvényünk megfejtése: Aki páncélinget visel, tudja, hogy nincs biztos védelem. Nyerteseink: Kovács Zsuzsa, Lendvári Ilona. A könyvjutalmat személyesen vehetik át a szerkesztõségünkben. 16

A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi naprendet fogadta el:

A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi naprendet fogadta el: Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2010. november 02-án (kedden) 10,00 órakor a Józsefvárosi

Részletesebben

Iromány száma: H/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001

Iromány száma: H/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001 Iromány száma: H/18383. Benyújtás dátuma: 2017-11-15 12:02 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Iromány száma: H/962. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: M72Q6T340001

Iromány száma: H/962. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: M72Q6T340001 Iromány száma: H/962. Benyújtás dátuma: 2018-07-31 13:46 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: M72Q6T340001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Összefoglaló az árfolyamrögzítés új lehetőségével. kapcsolatos fontosabb tudnivalókról

Összefoglaló az árfolyamrögzítés új lehetőségével. kapcsolatos fontosabb tudnivalókról Összefoglaló az árfolyamrögzítés új lehetőségével kapcsolatos fontosabb tudnivalókról Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú devizahitellel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. február 29-én (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

2010. februári hírek

2010. februári hírek 2010. februári hírek Újra itt a sztárpályázat Újra jönnek a telephelypénzek Kkv-k: a források egyharmadát már kiosztották Ismét elérhetőek a GOP február 20-al felfüggesztett pályázatai Százmilliárd a közép-magyarországi

Részletesebben

Bővebben az árfolyam rögzítéséről Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú

Bővebben az árfolyam rögzítéséről Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú Bővebben az árfolyam rögzítéséről Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú devizahitellel és a deviza alapú ingatlanlízinggel rendelkező

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

Magyar Universitas Program

Magyar Universitas Program Magyar Universitas Program Infrastruktúra-fejlesztési programok a felsőoktatásban 2002-2008 Magyar Bálint oktatási miniszter 2006. február 20. Felsőoktatási Fejlesztési Program A magyar felsőoktatás legnagyobb

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-308/2017. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. június 28.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet 2016. június 28. 09:17 portfolio.hu A budapesti irodapiac, összterületét nézve egyik jelentős központja a kelet-közép európai régiónak. Az utóbbi időben a bérlők

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

150 éves a magyar tőzsde

150 éves a magyar tőzsde 150 éves a magyar tőzsde Jótékonysági árverés (2014. június 17.) Az összeállítás a Sándor Imre PR-díj 2014 zsűrije számára készült. Az eseménnyel kapcsolatos anyagok itt elérhetőek: www.frontpage.hu/bet150-sandorimre

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T JÓZSEFVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT VÁROSÜZEMELTETÉSI, KÖZBIZTONSÁGI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T a Városüzemeltetési, Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság 2010. szeptember

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Három példa a bankszektor valótlan állításaiból, félrevezetéseiből

Három példa a bankszektor valótlan állításaiból, félrevezetéseiből Három példa a bankszektor valótlan állításaiból, félrevezetéseiből Minden devizahitel mögött deviza van. A bankrendszer állítja, hogy a deviza és a deviza elszámolású kölcsönök mögött deviza van. Vagyis

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra...

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2013 51. hét Tartalomjegyzék Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2/8 3 4 5 7 8 Lakáspiaci hírek 2013 51. hét

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Zöldebbé és élhetőbbé tehetik a magyar városokat

Zöldebbé és élhetőbbé tehetik a magyar városokat 1. oldal (összes: 7) A technikai fejlődés üteme elképesztő méreteket ölt, a városokat pedig minden eddiginél többen és sűrűbben lakják ismeretesek a tények, amelyek egyúttal azt is jelentik: sosem volt

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de...

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de... Dugódíjak külföldön London (Anglia) A londoni közgyűlés 2003-ban vezette be a behajtási díjat, amely hétköznapokon reggel 7 és este 6 óra között 10 fontba (mintegy 3600 forint) kerül. A díjfizetési kötelezettség

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. E - M A I L : a s z a k a c s 1 @ g m a i l. c o m

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. E - M A I L : a s z a k a c s 1 @ g m a i l. c o m PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELMI NAP A SZOLNOKI FŐISKOLÁN 2014.11.11. M E R K AT I N G I N N O V Á C I Ó S É S TA N Á C S A D Ó K Ö ZH A S ZN Ú N O N P R O F I T K F T. C Í M : 5 0 0 0, S Z O L N O K T I S Z

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete 2009. december 11ei ülésére A KÉPVISELŐTESTÜLET 2009. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE : Csécsei Béla polgármester Ellenjegyzés: dr. Xantus Judit jegyző Előzmény:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 82/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 82/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2011. december 22. Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON A határmenti együttműködés jegyében 2008. decemberében pályázatot nyújtott be Kozárd Község Önkormányzata a Palóc Út Egyesület tagjaként és a fejlesztési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: ABIJV Budapest 08 Dátum: :13:57 Horváth Krisztián Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: ABIJV Budapest 08 Dátum: :13:57 Horváth Krisztián Lapszám: 1 Horváth Krisztián Lapszám: 1 000. szavazókör (Körzetesítetlen címek) Azonosító: 01-008-000-7, Cím: Körzetesítetlen címek Könyves Kálmán körút 000003 000047 páratlan házszámok 0 Könyves Kálmán körút 000004

Részletesebben

Vas Megyei Közgyűlés

Vas Megyei Közgyűlés Vas Megyei Közgyűlés Tájékoztató Szombathely Megyei Jogú Város 2018. évi munkájáról Dr. Puskás Tivadar polgármester Szombathely, 2018. december 15. Főbb városrehabilitációs, városépítészeti fejlesztések

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

Városi feladatkörök. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal. Dr. Gerendás Gábor jegyző

Városi feladatkörök. Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal. Dr. Gerendás Gábor jegyző Városi feladatkörök Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Dr. Gerendás Gábor jegyző I. Mit értünk a Város alatt? Szentendre Városának működéséért, a különböző közszolgáltatások

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én, 17.00 órakor tartott falugyűlésén és közmeghallgatásán Jelen vannak: Zagyva Ferencné polgármester

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás SAJTÓKÖZLEMÉNY Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás Részletek a Kormány új Otthonteremtési Programjáról A Kormány új Otthonteremtési Programjának főbb célkitűzése, hogy megállítsa a lakásépítések

Részletesebben

Itt a végtörlesztők újabb rémálma, a kamatcsapda

Itt a végtörlesztők újabb rémálma, a kamatcsapda 5 Itt a végtörlesztők újabb rémálma, a kamatcsapda Ha a magyar gazdaság helyzete tartósan rosszabbra fordul, akkor rögzített árfolyamon sem érdemes forinthitelből végtörleszteni, mert az árfolyam csapdánál

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben