Hosszan tartó. árhullám. a tiszán. Az utóbbi évek legnagyobb uniós támogatásával megoldódik a belvízveszély a faluban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hosszan tartó. árhullám. a tiszán. Az utóbbi évek legnagyobb uniós támogatásával megoldódik a belvízveszély a faluban"

Átírás

1 Hosszan tartó árhullám a tiszán Az utóbbi évek legnagyobb uniós támogatásával megoldódik a belvízveszély a faluban

2 NAGYKÖRŰ A z Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét: kilencven éve ezen a napon írták alá az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerződést. Ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került, felük összefüggő tömbben a határ mentén. A békeszerződés tartalmazott a kisebbségek jogaira vonatkozó előírásokat is, eszerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát június Enyed Gabriella Június 4. A nemzeti összetartozás napja Szkíta motorosok Szkíta motorosok a Nagykörűi Trianon Emlékműnél Május 29-én érkeztek, mivel nem tudtak a június 4-i megemlékezésre eljönni, mert ezúttal 9 napig járják az országot, Trianon Emlékműveket koszorúznak, mintegy ötvenet. Végcéljuk június 4-én Révkomárom. Az emlékműnél megemlékezést tartottak szavalatokkal. A Szkíta Motorosok elhelyezték a Szkíta sólyom madarat és a Békás szorosból hozott kőzetet. Egy kis vendéglátás után indultak is tovább Bárándra. Június 4-én, délután fél ötre, az eső ellenére, több mint száz érdeklődő gyűlt össze az elmúlt évben felavatott - közadakozásból épült trianoni emlékműnél. A Himnusz eléneklése után Enyed Gabriella Marosvásárhely szülötte 23 éve Szolnokon él - köszöntötte az egybegyűlteket, majd Lőrinczné Szilágyi Erzsébet Judit szavalta Reményik Sándor: A csonka test c. versét. Varga B. Tamás énekelt. Ezt követően dr. Veres Nándor polgármester, emlékezett a 90. évvel ezelőtti eseményekre, aki többek között ezt mondta: A mai nap, a nemzeti összetartozás ünnepnapja, pedig lehetne ez a nemzeti gyász, az emlékezés, a soha nem felejtés, a magyarokkal szembeni embertelenség, az égbekiáltás, az együttérzés napja is. Példátlan igazságtalanság történt Trianonban a magyar nemzettel szemben. A mai napig tart a határon túliak jogfosztottsága, megkülönböztetése. Az elcsatolt országrészek új gazdái nem jó gazdák lettek és azt is tudjuk ma már, hogy a trianoni szerződést szinte egy szomszédunk sem tartotta be. Európa önmagától semmit sem tesz, ha mi nem teszünk valamit, látnunk kell, hogy mások helyettünk, nem tesznek semmit sem, de ma már új szelek fújnak. Végre, sok millió magyar honfitársunknak visszaadtuk az állampolgárságot. Andróczky Lászlóné, Etelka Nagykörű is néhány határon túli honfitársunkat befogadott, megélhetést kínálva nekik. Összegyűltünk itt újra és remélem, minden évben ezt tesszük, hogy emlékezzünk, emlékeztessünk, erősítsük egymást. Ezt követően, Romhányi Tamás, a megemlékezés legfiatalabb résztvevője, Szathmáry István: Trianont ledöntjük c. versét szavalta el. Az ünnepségen délvidéki és Erdélyből elszármazott vendégek is részt vettek. Többek között Andróczky Lászlóné, Etelka Topolyáról, aki az Adósunk Európa (1991) című vers szerzője. Nem idegenek közé jöttem, úgy éreztem, hogy hazajövök, magyar testvérek közé érkeztem. Idegenek bitorolják azt, amit elődeink építettek ki, örökségül hagyták volna utódaikra és a mi utódainkra. Hogy ez ne így legyen, ezért nekünk valamit tennünk kell, hogy ezt a következő nemzedékek, ne érezzék. Az Adósunk Európa c. verset Enyed Gabriella mondta el, ami alatt Etelka néni elérzékenyült. Varga B. Tamás tolmácsolásában a Székely Himnusz elhangzása után, koszorút helyeztek el az emlékműnél. Dalnok vagyok. Kötelességem, hogy szórakoztassak. De még ennél is nagyobb kötelességem, hogy felhívjam polgártársaim figyelmét mindazon visszásságokra, amelyek körülvesznek minket. " A megemlékezés után Varga B. Tamás koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a Művelődési Házban.

3 Tartalomjegyzék ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Víz: 490, Szennyvíz: 510 Ft +áfa Épül a látógatóközpont... 3 GAZDÁLKODÓK Szamóca és paprika a fólia alatt... 5 JEGYZET Mi lesz veled Nagykörűi cseresznye?... 7 ZÖLDKUMMUNIKÁCIÓ Mit tudunk a felelős vállalatokról? AZ ÉLŐ ÉS ÉLTETŐ TISZA Veszély helyett, a jövő erőforrása MÚLTUNKBÓL A nagykörűi vasúti terv KÉPRIPORT Az áradó Tisza SPORT Kézilabda: Szép volt lányok! Foci: Szép volt fiúk! NAGYKÖRŰ GALÉRIA A fény festője A KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kiadja: Községi Önkormányzat, Nagykörű Felelős kiadó: Dr. Veres Nándor polgármester Szerkeszti: A szerkesztő bizottság Szerkesztő: V. Kálmán András Munkatársak: Túró Noémi, Tóta Gábor Tördelés: Babay Zsolt Szerkesztőség címe: 5065 Nagykörű, Május 1. út 1. Telefon: 30/ nagykoruujsag@mailbox.hu Nyomta és kötötte: Print Invest Magyarország Kft. Felelős vezető: Ványik László Önkormányzati hírek Víz: Ft +ÁFA Szennyvíz: Ft + ÁFA N agykörű Községi Önkormányzat Képviselő-testülete május 26-án délután két órától tartotta testületi ülését a Művelődési Házban. Dr. Veres Nándor polgármester beszámolt a két ülés között történt fontosabb eseményekről: - Sikeres volt a belvízpályázat, aminek a megvalósítása két év feladata. Erre 300 millió Ft- áll rendelkezésre. - Az illegális szemét összegyűjtésére 1.5 millió Ft-ot nyert a község. - A parlagfű irtására 225 ezer forint a támogatás. - A kompot kiemelték, a vizsgálatát elvégezték, így ha a víz visszahúzódik, újra járhat a komp, amit fel kell újítanunk. Szerződésünk szerint mindez az üzemeltetőt terhelné, akik ezt elmulasztották. A komphoz vezető út burkolása elkészült, sajnos most víz alá került. A folyamatban lévő beruházásokról is beszélt a polgármester: - az óvoda teljes felújítása a végéhez közeledik - az iskola akadálymentesítése, a liftakna elkészítése rövidesen befejeződik, a lift beszerelése hamarosan elkezdődik - A községháza akadálymentesítésére kiírt közbeszerzése pályázat sikertelen volt, újra ki kell írni - A látogatóközpont építése elkezdődött A folyamatban lévő pályázatokról is szólt Veres Nándor: - A Művelődési Ház felújításának terve elkészült, azt benyújtottuk - Szúnyogirtás: 6 permetezés lesz az idén, amikor a Tisza-tónál permeteznek, akkor itt is - Az ivóvíz minőségjavító program remélhetőleg felgyorsul - A SZÖVET irodát átköltöztettük az Alapítványi házba - Helyükre a TOURINFORM Iroda költözik, hiszen május eleje óta új munkatársa van: Toldi Katalin személyében - A futballcsapat nagyon jól szerepel, hiszen vezetik a tabellát A képviselők hozták szóba, hogy a választási plakátokat jó lenne leszedni, mivel még nem minden párt tette ezt meg. Jó lenne egy információs táblát elhelyezni a Kossuth téren is. A képviselők módosították a költségvetési és a piacrendeletet is. A víz- és szennyvízdíj támogatására pályázatot nyújt be az önkormányzat Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek és Tiszasüllyel együtt. Ahhoz, hogy e pályázaton indulni tudjunk, a vízdíjat 490.-, a szennyvízdíjat 510.-Ft-ra + áfával kell megemelni. Ellenkező esetben, ennél jóval magasabbak is lehetnek a lakosság költségei. Mindenki elég soknak tartja az emelést, de nincs mit tenni, ha pályázni akarunk. Természetesen még nyerni is kell a pályázatnak, hogy ne fizessünk még ennél is sokkal többet. Rövid szünet után a jelenlévő képviselők minősített többsége megszavazta az emelést. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolóról a képviselők beszéltek ugyan, de annak megvitatását a következő ülésre halasztották június 3

4 NAGYKÖRŰ Óvoda Befejeződtek a beltéri felújítási munkák, hátra van még az új kazán bekötése és egy napkollektoros vízmelegítő felszerelése. A napokban befejeződik a teljes tetőszerkezet szükséges javítása, a hátulsó épületrészen pedig a cserépfedés cseréje. Rövidesen hozzákezdünk az új kerítés építéséhez. Iskola Nagykörű épül A községháza akadálymentesítésére kiírt közbeszerzésre 3 ajánlat érkezett. Az előre meghirdetett pontozási értékelési szempontok alapján a legjobb ajánlatot a Szilas és Társa Kft. tette. Az ajánlati áruk azonban magasabb volt, mint a kiviteli munkákra rendelkezésre álló forrásaink, így a közbeszerzés szabályai szerint érvénytelennek nyilvánítottuk a közbeszerzést. Napokon belül megjelenik egy új közbeszerzési felhívás. Kikötő A kikötő építéséhez is hozzákezdtünk volna, de az árvíz ezt jelenleg és úgy tűnik, még több héten keresztül akadályozni fogja. A látogató központra és a kikötőre vonatkozó támogatási szerződést várhatóan június 7-én Debrecenben fogjuk aláírni. Az MNV ZRT-től várt tulajdonosi hozzájárulást pedig az MNV ZRT illetékes ügyintézőinek tájékoztatása szerint egy-két héten belül megkapjuk. Ezzel minden akadály elhárul a zavartalan munkavégzés és a beruházások finanszírozása elől. Nemsokára újra járhat a komp Ökoturisztikai látogatóközpont A látogatóközpont kitűzésével kapcsolatban problémák merültek föl. A kivitelező, a tervező és az önkormányzat többszöri egyeztetését követően megtörténhetett május utolsó napjaiban a végleges kitűzés. Az alapozási munkák elkezdődtek, remélhetőleg az építés gyors ütemben folytatódni fog. A befejezési határidőt, amely eredetileg augusztus 31.-e volt, kénytelenek vagyunk módosítani, az új határidő várhatóan ez év október 15.-e lesz. Elkészült a liftakna, június végéig üzembe helyezik a liftet. Elkezdődött a mozgáskorlátozott WC építése valamint az egyik földszinti vizesblokk teljes fölújítása. Az ablakok cseréjét követően az ehhez kapcsolódó javításokat végzik a kőművesek. Valószínűleg a nagykörűi diákok nagy örömére az idén egy héttel lerövidítettük a tanévet annak érdekében, hogy a kiviteli munkák teljes körűen folytatódhassanak június Művelődési ház A művelődési ház bővítésére és felújítására vonatkozó tervdokumentáció engedélyeztetésére várunk. Jogerős engedélyes tervek birtokában azonnal elindítjuk a közbeszerzési eljárást a megfelelő kivitelező jogszerű kiválasztása érdekében. Községháza A túloldalra vontatott és egy méter magasságra fölemelt kompon a szükséges lemez- rétegvizsgálatokat elvégezték. A vaslemezek vastagságát megfelelőnek találták, így amint a víz levonul a hatóságok a szükséges engedélyeket megadják a komp közlekedéséhez. Komp, út Elkészült a komphoz vezető út javítása, ennek során egy új vastag aszfaltréteget kapott illetve két oldalt fél-fél méter széles padkával szélesítettük a lejárót. Újabb pályázati sikerek Az utóbbi évek legnagyobb összegű vissza nem térítendő támogatását nyerte el az önkormányzatunk. Nagykörű belterületének még kiépítetlen belvízcsatorna hálózatának kivitelezésére közel 300 millió forint európai uniós támogatást nyertünk. Nemcsak az árkok szilárd burkolatú, megfelelő szintezéssel rendelkező kiépítése történhet meg hanem a bejárók alácsövezése és betonpilléres megerősítése is. A kiviteli tervek készítése elkezdődött. A kiviteli tervek birtokában tudjuk elindítani a közbeszerzési eljárást a megfelelő kivitelező kiválasztása érdekében. Ezt a pályázatot ez évben adtuk be hetedszer, eddig eredménytelenül. Öt ízben a környező településekkel együtt nyújtottuk be a pályázatot, tavalyelőtt pedig már egyedül. A település környezetében található illegálisan lerakott hulladék összegyűjtésére is nyertünk vissza nem térítendő támogatást, ennek összege 1,5 millió forint. Ebből a hullámtéren lévő néhány szemetesebb részt valamint néhány földút melletti illegális szemétkupacot tudunk ártalmatlanítani. Szintén egy kisebb összegű pályázati nyeremény a parlagfű mentesítésre kiírt megyei pályázaton nyert 225 ezer forint, amelyből várhatóan 2 db fűkaszát fog vásárolni az önkormányzat.

5 Gazdálkodók Túri Tibor és felesége Kiss Gabriella Szamóca és paprika Férj és feleség Túri Tibor és Túriné Kiss Gabriella egyéni vállalkozó. Május elején jártam náluk. Tibor a fóliába vitt, felesége nem volt otthon, mivel a szolnoki piacon árult. Sokat dolgoznak, keveset pihennek. Céljuk az, hogy széthúzzák a szezont, így tovább tudnak munkát adni dolgozóiknak, akiket szinte családtagként kezelnek, valamint biztonságosabbá szeretnék tenni a termelést. Ezért fólia alatti szamóca és paprikatermesztéssel próbálkoznak a cseresznye mellett. Három pályázatot adtak be, amiből mind a három nyert: Fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás, Jogcímkód: Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a Kertészet korszerűsítésére nyújtandó támogatás, Jogcímkód: Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a Kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás: Jogcímkód: A vissza nem térítendő beruházási támogatások segítségével, sikerül megvalósítani a fóliatelep építési-, géppark fejlesztési- és szántóföldi zöldség termelési terveket. A termelés során szamóca, paprika, gyökérzöldség, és burgonya termelését valósítják meg. Túri Tibor elmondja, hogy: 15 ezer négyzetméter lesz a fóliatelep, ebből tavaly őszig már kétszer háromezer négyzetméter elkészült. Ezekben szamóca és paprika található. Három fajta szamócával próbálkozunk Alba, Ázsia és Clery. Ezek nagyon érzékeny fajták, nem nagyon szabad őket keverni. Az időjárás nem nagyon kedvezett eddig a gyümölcsnek. Kevés volt a napsütés, sok a borús, esős idő. Nagyon nehéz azt elérni, hogy fólia alatt jó ízű legyen a szamóca, de nem lehetetlen, csak jól kell kezelni. Ezen a területen negyvenezer tő szamóca található kókuszrost paplanon. Ez gyakorlatilag csak egy tartó közeg, nem raktároz tápanyagot, amit mi tápanyagos öntözéssel juttatunk el a növényhez. Ha az idén nem is, de két-három év alatt eljutunk oda, hogy ez a fólia 15 tonna piacképes szamócát termeljen. A piacról: a magyar termesztésű szamóca árban mindig verte a külföldit. Már most olyan ára van, mintha szabadföldi lenne és ez nem a legkedvezőbb. Kereskedőknél kívánjuk értékesíteni a termést, ami remélem sikerül majd. Ahhoz, hogy a beruházás megtérüljön és valami kis hasznunk is legyen, akkor minimum forintot kellene kapnunk kilónként. Most még jó az ár, de nem tudjuk mi lesz később. Ez a fajta két hét alatt leérik, nagyon szép és tetszetős a gyümölcse. Szeretnénk kipróbálni, hogy a szedés után még pár napig kezeljük, majd levágjuk a lombját, kiszárítjuk. Két-három hétig a kiszárítás határán tartom, utána, ha újra megindítom, akkor újra termést hoz a fólia alatt, ha nem is a korábbi mennyiséget. Sajnos pont olyan időszakban érik majd be - augusztus, amikor gyümölcsből dömping lesz a piacon. Az őszibarackkal, szilvával, dinnyével nem tud versenyre kelni a 600 forintos szamóca, de megpróbáljuk, hiszen ebben az időszakban szamóca nincs a piacon. A másik fóliában paprika található, amit rövidesen gatyázni kell, és ha minden igaz, akkor ez a fólia már az első évben megtérül, legalább is, amit a paprikába fektettünk, azt visszahozza. VKA június 5

6 NAGYKÖRŰ A Forrásparton gazdálkodó házaspár május 15-én a Művelődési Házban beszámolót tartott az érdeklődőknek eredményeikről. Az elmúlt két év során komoly gazdaságfejlesztést hajtottak végre. A beruházás értéke pályázati forrásokkal és saját erővel együtt öszszesen 66 millió Ft: fiatal gazda pályázat, euró (10 millió Ft) 100%-os vissza nem térítendő támogatás, kertészeti gépfejlesztés, 35%-os (~7 millió Ft) vissza nem térítendő támogatás, kertészeti korszerűsítés, 50%-os (20 millió Ft) vissza nem térítendő támogatással. Utófinanszírozásban valósult meg mindez, így elengedhetetlen volt a helyi takarékszövetkezet által nyújtott áthidaló hitel. Egy szolnoki cég végzi a pályázati program teljes adminisztrációját, ami magában foglalja a pályázatírást, könyvelést, pályázati monitoringot. Nem is lehetne másképp megoldani, csak hozzáértő adminisztrációval lehet teljesíteni a feltételeket, mert a program kezdete óta rengeteg ellenőrzést kaptak. A sikeres pályázattól függetlenül a gazdák mégsem tartják optimálisnak a jelenlegi pályázati támogatási rendszert, sokkal előbbre vivőnek gondolják, ha inkább a termelők piacra jutását segítené hangsúlyosan a kormányzati tevékenység. Kétszer háromezer négyzetméter fólia, két hektár szabadföldi zöldségtermesztés, ebből áll a pályázati program. A házaspár ezen kívül még cseresznyést is művel. A fólia 50 tonna vasszerkezetre került, június ennek kivitelezését helybéli vállalkozás végezte. A szerkezet bontható kötőelemekkel (csavarokkal) kapcsolódik, így szükség esetén költöztethető. A fóliasátrak alatt vízkultúrás zöldség és gyümölcstermesztés folyik. Magyarországon újnak számító kókuszrost ágyba telepítik a palántákat. Csepegtető csövek futnak végig, melyekből a tápoldat közvetlenül a tápközegben lévő növényekhez jut. Jövőbeli tervek között szerepel a tápoldat összetételét számos mért paraméter alapján meghatározó komputer beszerzése, azonban ez tízmilliós téttel, így jelenleg elméleti és tapasztalati úton kikísérletezett, kézi keverésű tápoldatot használnak. A bemutatóra - kóstolónak szánt szamóca mellett - kókuszággyal együtt egy-egy tálca eper és paprika palántát hoztak. Megfigyelhető volt a növények gyökereinek fejlődése, illetve a gazdák által a paprikán végzett metszés eredménye. Érdekes volt megízlelni és összehasonlítani az előző nap szedett és ott, frissiben lecsipegetett szamócát. Az előadás illetve a sok-sok kérdés megválaszolása után a hozott palántákat szétosztották az érdeklődők között. A Túriék által megvalósított fólia alatti, intenzív gyümölcs- és zöldségtermelésnek az ipari technológiából fakadó hátrányai mellett komoly előnyei is vannak, például az állati kártevőket lehet csapdázni a fóliában, nem kell permetezni. Ennek is köszönhető, hogy a folyamatosan teljesíthető, egyenletes minőség a CORA áruházlánc elégedettségét is kivívta, így rekesz/nap mennyiségben a piacolás mellett oda is beszállítanak. Egyetlen hely, ahová nem adnak el, az a nagybani piac Túriéknak sikerült több változtatást elérni a CORA gyakorlatában, például a szamócát ládából kínálják, eladó beállításával, aki kiméri a vevőknek, így sokkal frissebben kerül a vásárlóhoz az áru, mintha törődne a többszöri átcsomagolás közben. Sikerült az áruterítési gyakorlatot is megváltoztatni, így a reggel szedett szamóca este nyolc óra körül az áruházak polcaira kerül! Összességében elmondható, hogy a megjelent érdeklődők részleteiben kidolgozott, szakmailag és kereskedelmileg alátámasztott, ezért várhatóan jól jövedelmező gazdálkodási programot ismerhettek meg. Mindeközben pedig szembesülhettek a gazdálkodók ökológiai problémákra nyitott szemléletmódjával, mely bízvást nevezhető példaértékűnek. Vágó Bálint

7 Gazdálkodni akarunk ZRt közgyűlés Május 19-én villámpostán levelet küldtem a Darázs keverő címére: Tisztelt Darázs István Úr! A Nagykörű c. havonta megjelenő újság szerkesztője azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy válaszoljon, ill. fejtse ki véleményét néhány kérdésre, ami foglalkoztatja az itt élő és dolgozó embereket. Az elmúlt hónap végén öröm és felháborodás volt a jellemző a falura. Ekkor kezdték el munkatársai fölvásárolni a Haladás Rt. részvényeseitől a részvényeket. Aki eladta, az örült, mert pénzt kapott érte, anynyit, amit talán nem is remélt már, hiszen hosszú évek óta nem kaptak osztalékot. Az Rt. dolgozói közül sokan nem örültek, hiszen, nem tudták, hogy mi lesz velük, lesz e még munkahelyük, vagy sem. Milyen szándékkal vásárolta föl a részvények több mint felét? Befektetés, gazdálkodás? Hogyan tovább? Mit tart meg, s mit nem? Lesz e még az itt dolgozóknak munkahelyük, vagy sem? A menedzsment marad, vagy megy? A Nagykörűi Haladás Mezőgazdasági Zártkörűen működő Részvénytársaság évi rendes Közgyűlését május 28. péntek reggel 8-ra hívták össze. Mivel határozatlanképesek voltak, így az ismételt közgyűlés új időpontja változatlan helyszínnel és napirenddel fél 9-re hívták össze, amely a Az itt élők hozzászoktak ahhoz a tejhez, amit az rt. adott el egy kis bolton keresztül. Marad, vagy sem? Válaszait, véleményét az újság címére várjuk. Tisztelettel és üdvözlettel: VKA Május 19-én az alábbi választ kaptam: Tisztelt Uram! A megkeresésére az alábbi nyilatkozatot teszem: Több, a Nagykörűi Haladás Mezőgazdasági Zrt-hez hasonló mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozást igazgatunk sikerrel. A Zrt részvényeinek több mint felét gazdálkodási célból vásároltuk meg. A jelenlegi menedzsment és struktúra megmarad, a gazdálkodást hatékonyabb formában folytatjuk tovább. Mivel egy gazdálkodás sikeréhez a lelkiismeretes munkaerő is hozzá tartozik - sőt túlzás nélkül állíthatom - nélküle nem működik, tapasztalt dolgozókra jelenleg és a jövőben is szükség van. A helyi kisbolt működésében változást nem tervezünk. Tisztelettel: Darázs István megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. Ekkorra már a többségi tulajdonos képviselői is megjelentek. A közgyűlést a sajtó kizárásával tartották, így arról csak részletekben tudok beszámolni. Debreczeni László elnök-igazgató beszámolt a múlt évi üzleti terv teljesítéséről, a végzett munkáról. A Felügyelő Bizottság, és a könyvvizsgáló jelentését is meghallgatták, majd az idei üzleti tervet is előterjesztették. Módosították az Alapszabályt is: a székhely eddig Tatabányán volt, azt most hazahozzák Nagykörűbe. Molnár Sándor lemondott igazgatósági tagságáról, helyette a jászberényi Balogh Zsoltot választották meg. A nehéz gazdasági körülmények az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjai lemondtak havi 30 ezer forintos tiszteletdíjukról. VKA Cseresznyepermetezés szükséges költség több mint felét befizették az érintettek. A Az előző évek gyakorlatához hasonlóan az idei évben is két repülőgépes, egységesen szervezett permetezést terveztek a fölvásárlók és a gazdálkodók. A díjak befizetése jó ütemben halad, már a szükséges költség több mint felét befizették. Minden tulajdonost arra kérnek, haladéktalanul fizesse be a területre eső permetezési díjat, hogy legalább a karantén betegségek amerikai cseresznyelégy, monília fructicola (új típusú monília gombabetegség) ellen védekezni tudjanak. Amenynyiben ez a központi védekezés elmarad, az idei esős időjárást figyelembe véve súlyos monília fertőzöttség alakulhat ki, amely akár a cseresznye friss piaci értékesítését is lehetetlenné teszi. Sajnálatos tény, hogy a tulajdonosok körülbelül százaléka évek óta nem fizeti ki a szakszerűen, időben, megfelelő készítményekkel elvégzett permetezések díját. Ennek költségét vagy az önkormányzat, vagy a felvásárló szervezet fizette meg az elmúlt években. A hónap utolsó napjaiban a következő levelet kapták a termelők: Nagykörű Községi Önkormányzat Nagykörű, Május 1 út 1. Tisztelt Cseresznyetermelő! Az idei évben ugyanazzal a problémával kell szembe néznünk, mint lassan 20 éve. Legalább az ún. karantén kártevők elleni permetezésre lenne szükség a cseresznyésben. Minden cseresznyetermelőnek tudnia kell, hogy az amerikai cseresznyelégy és a monília fructicola ún. karantén kártevő, így ha ezek előfordulását észlelik, az illetékes hatóságnak joga van a friss piaci értékesítést megakadályozni. Az idén Marsi Istvánné vállalta magára azt az igencsak hálátlan feladatot, hogy a permetezési díjakat beszedje, és a permetezést megszervezze. A kétszeri permetezéshez szükséges díjak több mint felét befizették már. Minden termelőt kérünk, haladéktalanul fizessék be a rájuk eső költségeket. Az országban mindenhol nem az önkormányzat, nem a felvásárlók, hanem a termelők szervezik meg és végzik el a szükséges növényvédelmi beavatkozásokat. Ez így lenne rendjén nálunk is. Nevetséges és képtelen helyzet, hogy minden évben újra és újra ezzel a problémával kell szembe nézni. dr. Veres Nándor sk. Túri Tibor sk. Marsi Istvánné sk június 7

8 NAGYKÖRŰ Mi lesz veled Nagykörűi cseresznye? június Bizonyára sokaknak lesz ismerős az alábbi gondolatmenet, de érdemes elgondolkodni azon, amit kérésemre Túri Tibor leírt. Számomra az nagyon egyértelmű hogy mit kellene csinálni, de erről kicsit később. Milyen lehetőségei vannak az ültetvénynek: Minden marad, így ahogy van, a tulajdonosok egy része műveli a kertjét (szándékosan nem ültetvényt mondok, mert ott alapvető, hogy egy faj, adott sor, és tőtáv, gépi művelésre alkalmas stb.), metszeget, permetezget, kapálgat, stb. A tulajdonosok másik része minimális munkát végez, jellemzően inkább csak szüretel. A harmadik csoport pedig gyakorlatilag a kert felé se néz szabad préda a szüret időszakban. Ez az állapot megy még néhány évig, folyamatosan pusztul a homok, és a Forrás, ültetgetnek csemetéket, persze azok nem igazán fejlődnek rendesen tisztelet a kivételnek, mert van néhány termelő, aki tényleg jól csinálja, Őket sajnálom a legjobban, mert a legtöbb bosszúság Őket éri. 4-5 év múlva ha nem hamarabb bekövetkezik az, hogy az elmúlt néhány évben, és elkövetkezendő néhány évben telepített igazi ültetvények termőre fordulnak (nem csak Magyarországon, de egész Európában minden gyümölcs faj termőterülete csökkenő tendenciát mutat, kivétel a cseresznye, ennek területe megduplázódott néhány év alatt, csak még nem mind terem). Ezek az ültetvények új fajtákat tartalmaznak, egy kézben vannak, művelve vannak, szakmailag kellő mértékben értenek a termeléshez, minőségbiztosítással rendelkeznek, és a tulajdonosok nyereséget szeretnének belőle, ezért befektetésként kezelik, vagyis költenek rá. Magyarország legnagyobb egy kézben lévő, és egyben az egyik legmodernebb ültetvénye 100 hektáros nagyságú, a legidősebb része hetedik nyaras lesz. Visszakapcsolódva az eredeti gondolathoz, néhány éven belül az iparon kívül senkinek nem kell majd a nagykörűi, és a hozzá hasonló cseresznye, az említett dolgok miatt. Ennek megfelelően a cseresznyés jóval nagyobb ütemben fog átalakulni konyhakertté, barackossá, lucerna földdé, stb. A nagykörűi termelő a piacot, a felvásárlókat, stb. szidja majd a kialakult helyzetért, bocsánat tévedtem, már most is ez megy. Ez az az eset, amikor közvetlen külső körülmény nem befolyásolja körűi cseresznye jövőjét. Második lehetséges út, ha külső körülmény hatására ezek a folyamatok felgyorsulnak, például a Monília fructicola, vagy az amerikai cseresznyelégy miatt újfent karantén alá kerül az ültetvény, esetleg a helyi felvásárlók megunják a folyamatos harcot a termelőkkel ugyanis nem nekik kell, hogy fontos legyen a nagykörűi cseresznye, cseresznyét bárhol, sokkal egyszerűbben tudnak vásárolni, őszintén szólva nem is értem miért törik magukat, hogy legyen központi védekezés, miért vállalják fel évről évre azt a több milliós forintos költséget ami a nem fizetők után marad. Egyáltalán, miért nem a termelő foglalkozik a termeléssel, nekem már ez is önmagában érthetetlen. A végeredmény ugyanaz, csak nem 5-10 év alatt megy végbe, hanem 2-3 év alatt, persze ezt az időjárás is meggyorsíthatja, lesz a homokon egy szép 100 ha-os konyhakert, a forráson valószínű szántó terület lesz, nincs ezzel semmi probléma. Hogy mi lenne az egyetlen járható út a 2-3,5 euro/kg-os, tonna termést adó cseresznyeültetvényhez? Egy működő gazdasági társaság, aminek bérbe adja mindenki a területet, s a terület nagyságának arányában tulajdonosa a gazdasági társaságnak. Annyi, hogy nem területe lesz a homokon, hanem részesedése, ugyanakkora mértékben. Ha ez megvan, akkor lehet kitermelni a mostani ültetvényt, ezzel párhuzamosan megkezdeni az új ültetvény csemete anyagának a nevelését, s a 3 év csemetenevelési idő alatt a homokon talajfertőtlenítő, zöldtrágya növényeket kell termelni. A harmadik év őszén megkezdeni a telepítést, kerítés, öntözőrendszer, megfelelő gépek, stb. Egy modern, életképes ültetvény beruházási költsége, kerítéssel, öntözőrendszerrel, 1500 db-os hektáronkénti tőszámmal, 3 nem termő évet figyelembe véve, a termőre fordulásig kb. 6 millió forint. Jelenlegi telepítési támogatás is ezt tartalmazza, és 40%-ban támogatja. Ez azt jelenti, hogy 3,6 millió forint lenne hektáronként a termelők általi hozzájárulás, ha valakinek van nm területe, akkor 6 év alatt összesen forintot kellene befizetnie, évente Ft. Ebbe az is részt vehetne, aki soha nem néz a cseresznyés felé, hisz a pénzt befizette, s a nyereségből részesedik, aki pedig dolgozni szeretne benne, az alkalmazottként megteheti. Persze ez esetben sem a saját sorát műveli, hisz mint említettem nem területe lenne a tulajdonosoknak, hanem részaránya, ami ugyanúgy eladható, vehető, örökölhető, stb., csak nem okoz gondot 500 termelőnek az, ha valaki a részarányával nem foglalkozik, ellentétben azzal, ha a területével nem foglalkozik. Ezen a verzión egyébként kár is gondolkozni, Magyarországon mindenki túl okos ahhoz, hogy összefogjon, kompromisszumot kössön, én sem tenném, hisz így még valami jó is kisülhetne belőle. Úgy gondolom, túl van ez a nagykörűi gyümölcsös misztifikálva elég erősen, lehet, hogy voltak szép évek, amikor öröm volt benne a munka, de mára ezek az idők nagyon elmúltak, 2-3 éve senkit nem halottam, hogy boldogan mesélte volna, milyen jó kimenni, dolgozgatni egy kicsit a homokon, mindenki mindig csak a bajokról beszél. Hibáztatva van mindenki, a szomszéd, a helikopter pilóta, a Növény és Talajvédelmi Szolgálat munkatársai megjegyzem többek közt az Ő segítségüknek és jóindulatuknak köszönheti a körűi cseresznyés, hogy még létezik - a felvásárlók, a tolvajok, az időjárás, egyszóval mindenki, csak saját magunk vagyunk tökéletesek, mi vagyunk a tutik. Végül is számolni tud mindenki, tudja mennyit veszített az elmúlt 6 évben az 1000 nm-es parcelláján azért, mert nem úgy működik a cseresznyés, mint kellene. Ennél csak többet fog veszíteni az elkövetkezendő 6 évben. Vajon nem érné, meg hogy 6 éven keresztül, 1000 négyzetméterenként évi Ft-ot költsünk a falu egyik legkézzelfoghatóbb jövőbeni megélhetési forrására. Véleményem szerint szépek és jók a dísz kutak, a kis hajó kikötő, a haditörténeti kiállítás, megannyi rendezvény, de ezekből sajnos nem fog senki megélni. Talán nem is az a cél, hogy a vidéken megélhetést találjanak az emberek.

9 Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel vettem kezembe a Nagykörű c. újság májusi számát, igazán igényes, ízléses az új megjelenés és tartalmas cikkek találhatók benne. Mindezek ellenére egy kisebb bakira felhívnám a figyelmet. A májusi szám 8. oldalán a A Föld napja c. cikkben az alábbi mondat olvasható: A Föld pontos életkorát nem tudjuk, de számos bizonyíték van arra, hogy bolygónk kb éves. A Föld életkora ennek több tízezerszerese, kb év!!! (4,6 milliárd év)! Azt hiszem ezt a tévedést korrigálni kellene! Tisztelettel: Ócsai András Kedves Olvasónk! Örömmel vettük levelét és helyt is adunk kérésének, de szeretnénk megmutatni, hogy milyen nézetek is állnak egymással szemben. Barátságos vitában állnak egymással szemben a természettan művelői a Föld búváraival. Az előbbiek azt akarják bebizonyítani, hogy az archaikus idők kezdete óta legalább 1600 millió év telt el, míg a Föld búvárai számos, bár nem mérhető tény alapján viszont azt állítják, hogy ezt az időtartamot legalább 500 millió évre becsülhetjük. Az idő azonban halad, a tudomány gyarapszik, s később egyszer talán majd megtudjuk, ki jutott legközelebb az igazsághoz. Kiváló fizikusok komolyan kísérleteztek azzal, hogy a Föld gyanítható korát megállapítsák. Mikor módszereik és előzetes eredményeik a magasabb számtan bonyolult képleteinek és számításainak megtámadhatatlan jellegét vették fel, a geológus megadóan s egyelőre még egykedvűen vette tudomásul ezeket az eredményeket. De az első biztos eredmények felkeltették érdeklődését. Majd kevéssé örömteljes, de végül mégis csak termékeny viták következtek, mert a geológus sem azokkal a túl magas, sem pedig nagyon alacsony számokkal nem azonosíthatta magát, amelyeket az egyes kutatók egymás után nyilvánosságra hoztak. Megkezdődtek LORD KELVIN-nel, aki nagylelkűen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Föld kora legfeljebb mintegy 20 és 40 millió év között lehet. Ezt a számítást azonban, minthogy a DARWIN értelmében vett szerves fejlődés ily rövid idő alatt nem jöhetett létre, csakhamar elvetették. És midőn a csillagászok a táguló világegyetem elméletében arra a meggyőződésre kényszerültek, hogy a Föld már legalább néhány milliárdnyi évet hordoz a hátán, akkor megint csak a geológusok voltak azok, akik vonakodtak ezt a milliárdos életkort elfogadni. Ugyanis egyszerűen nem igaz az, hogy minden történést meg lehessen magyarázni, csak elég tékozlóan és felelősség nélkül kell bánni az idővel. A hírhedt kérdésre azonban, az egymásnak ellentmondó és csak a földtan túl hosszú vagy túl rövid tiltó szavai által korlátozott becslések közben, mégis adhatunk előzetes, ha nem is végleges választ. A Föld idősebb negyven millió évnél, de fiatalabb a beláthatatlan évmilliárdok által megadott kornál. A rádiumnak és tulajdonságainak felfedezése olyan módszert szolgáltatott, melyet különös figyelemmel kell üdvözölnünk. Úgy látszik, hogy ez a módszer valóban változatlan sebességeket mér. Minden új adata feltűnő pontossággal igazolja a már elért eredményeket. Ennek a módszernek első eredményei ahhoz a meglepő valószínűséghez vezettek, hogy a régebben elképzelt földtani évmilliókat jócskán meg kell sokszorozni. Az archaikus kőzetek rádióaktív ásványainak elemzései azt mutatják, hogy a földtani erők már legalább másfélmilliárd év óta működnek. S ezek még csak nem is a Föld első megszilárdulási kérgének kőzetei! De bármennyire csábítónak tűnjenek is ezek a számítások, tökéletes pontosságukat még nem sikerült beigazolni. Hiszen pontosságuk azon a - természettanilag természetesen jól alátámasztott - feltevésen nyugszik, hogy a rádióaktív bomlás sebessége a földtörténeti idők folyamán változatlan maradt. Számos bizonyíték van arra, hogy a Föld évesnél fiatalabb. A Föld mágneses mezejének gyengülése Földünk mágneses mezővel rendelkezik, amelyet a belsejében keringő elektromos áramok keltenek. Ez a mező védi meg a Földet és lakóit a Nap káros sugárzásaitól, és teszi lehetővé számunkra az iránytű használatát. A mágneses mező erősségét először Karl Gauss mérte meg 1835-ben. Azóta évenként újra megmérik. Ezek a mérések azt mutatják, hogy a mágneses mező ereje exponenciálisan gyengül, radioaktív bomláshoz hasonlóan. Földünk belső mágnesének 1400 év a felezési ideje, azaz 1400 évenként felére csökken az erőssége. Ez a hanyatlás nagyon gyors. Azt jelenti, hogy például 7000 évvel ezelőtt a mágneses mező 2 5 =32-szer volt erősebb, mint napjainkban. Időben visszafele kivetítve azt kapjuk, hogy évvel ezelőtt a mágneses mezőt keltő áramok erőssége akkora lett volna, hogy a termelt hő következtében az egész Föld cseppfolyós állapotúvá vált volna. Ebből következik, hogy a Föld évesnél fiatalabb. Egy átfogó ESSA műszaki jelentésben megtalálhatók a Föld mágneses dipólnyomatékának (a mágnes erősségét és irányát megadó vektor) értékei a Karl Gauss által 1835-ben végzett első kiértékelés óta. Ezek a megbízható adatok világosan mutatják ezt az aránylag gyors gyengülést. A jelentés megállapította, hogy egyenes vonalat alapul véve, a Föld mágnese mezeje megszűnne Kr. u re. De a gyengülés exponenciális, és jelen esetben 1400 év a felezési ideje. (Thomas G. Barnes, University of Texas, Depletion of the Earth s Magnetic Field, ( A Föld mágneses mezejének kimerülése )) A mágneses mező energiája hővé alakul át gyengülése során évnél kevesebbre visszavetítve a múltba, ez az energia elég lett volna ahhoz, hogy az egész Földet 5000 o C-ra (9032 o F) felmelegítse és mostanra teljesen gőzzé alakítsa át. A Föld nyilvánvalóan nincs sem megolvadva, sem elgőzölögtetve. A Föld mágneses mezejének gyengülését 130 éve figyelik és elemzik, és annak alapján a Föld történelmének időbeni visszavetítése 4,5 milliárd évre képtelenséghez vezet. A bizonyítékok azt igazolják, hogy a Föld nem lehet sokkal idősebb évesnél június 9

10 NAGYKÖRŰ Mit tudunk a felelős vállalatokról? Tíz éve Veresegyházán lakom, nyitott vagyok a zöld üzenetekre, erre a konferenciára is magánemberként jöttem el. Mégsem hallottam soha a biotojás-farmról szólalt fel a közönség soraiból a mellettem ülő hölgy, miután Laber Zsuzsa kommunikációs vezető megtartotta előadását arról, hogy a Spar hogyan támogatja a Fauna Egyesülettel együttműködésben 2008 óta a ketreces tyúktartás visszaszorítását és a biotojás-termelést, amely a veresegyházi Ovo Farmon folyik. Mint a Kreatív Csoport második Zöldmarketing konferenciáján elhangzott, a kereskedelmi lánc két éve európai Aranytojás-díjat kapott ezért a CSRtevékenységéért, tavaly ősszel bevezette a sajátmárkás biotojást, az emberek mégsem tudnak a farmról, és a boltban is még mindig inkább az olcsóbb, ketreces tojást választják. Többet kell tehát kommunikálni vonta le a következtetést maga Laber Zsuzsa is, hogy a zöldüzenetekre fogékony fogyasztókhoz eljussanak ezek az információk, a többieknél pedig egy szemléletformálást lehessen elindítani. A FELE ELFOGYOTT címmel dr. Hetesi Zsolt, klímakutató, asztrofizikus, a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoport helyzetértékelője, az ELTE TTK Csillagászati Tanszékének óraadó tanára a következőkről beszélt: Nemzedékünk meg fogja érni a körülöttünk lévő mesterséges világ fokozatosan gyorsuló, június Hiába kapott a Spar Brüsszelben Aranytojásdíjat, a vásárlók mégis a ketreces tyúktojást választják, és hiába jár élen a Magyar Telekom a fenntarthatóságban régiós szinten is, az emberek 95 százaléka nem tud erről. A Zöldmarketing konferencián kiderült: van még mit kommunikálni. hatványozott ütemű összeomlását. Ha az olvasó 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele. Önmagában ez is elég lenne ahhoz, hogy aggodalommal szemléljük jövőnket, még inkább gyermekeink jövőjét, de további és még megoldhatatlanabb gond, az a jelenlegi ésszel fel is alig fogható és agyonhallgatott erőforrás válság. Miről beszélnek a civilek, hogyan állunk erőforrásokkal, mi köze a klímaváltozásnak az erőforrás válsághoz, tervezhetjük-e a korábbi sémáink szerint a jövőt? Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének társalapítója ugyan körülbelül harminc százalékban jelölte meg azoknak az arányát, akik Magyarországon nyitottak a zöldüzenetekre és fontos nekik, hogy a vállalatok társadalmilag és környezetileg is felelős módon működjenek, de hozzátette azt is, az már a marketingesek feladata, hogy ezt a nyitottságot vásárlási hajlandóságra fordítsák. A társadalmi-környezeti felelősség és a fenntarthatóság fogalmának és az ebben élenjáró vállalatok megismertetésével kapcsolatban is van még mit tenni az országban. Mint azt Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom vállalati fenntarthatósági osztályának vezetője elmondta, kutatásaik szerint a lakosság 23 százaléka hallott a fenntarthatóság fogalmáról, de csupán két-három százalékuk az, aki meg is tudja határozni a jelentését. Miután felvilágosítást kapnak erről, akkor is csak tíz százalék tud olyan vállalatot megnevezni, amely szerinte felelősen működik. Pedig vannak itthon is népszerű kampányok, amelyekről rengetegen tudnak, és vannak könynyű megoldások. Dakó Andrea, a WWF kommunikációs és marketingigazgatója egy ilyen lehetőségről számolt be a Föld Órája címet viselő globális kampány formájában. A 2007-ben Sydneyből induló kampánynak ugyan nem a valós fogyasztáscsökkentés, hanem a szemléletformálás a célja, ha egy vállalat csatlakozik a kezdeményezéshez, azzal kifejezheti, hogy fontosnak tartja a klímaváltozás kérdését, és hangot adhat elkötelezettségének, amely a válság és az általános bizalmatlanság idején különösen jó pont lehet mondta el Dakó Andrea. A WWF-fel működik együtt a Coca-Cola lokális szinten is. A Szabadság-sziget nevű ötéves projektben a vállalat és a civil szervezet egy pusztuló mellékág és sziget megmentésére fogott össze, amely Mohács környékén, a Dunán található. Mint Pogány Éda, a Coca-Cola kommunikációs és közkapcsolati igazgatója a konferencián elmondta, a hozzájuk havonta beérkező több száz támogatói kérelemből többek között azért is választották ezt a projektet, mert a Duna minden Coca-Cola palackozó országban fontos szerepet tölt be, és mert a vállalat maga is nagy vízfelhasználó. Fontos, hogy amit elveszünk, abból vissza is adjunk hangsúlyozta a szakember, aki leszögezte, minden, amit a vállalat CSR-ben tesz, annak az üzleti tevékenységét is támogatnia kell. A projekt a WWF-en keresztül egymilliárd eurós támogatást kapott az EU Life+ alapjából, az üdítőipari óriás pedig 42 millió forintot fordít rá. (Forrás: Kreatív Online) A Budán megrendezett konferencián nagy sikert aratott a SZÖVET bemutatója. A CSR fogalma A World Business Council for Sustainable Development (WBCSD) szerint: a vállalatok társadalmi felelőssége (angol műszóval: CSR Corporate Social Responsibility) a fenntartható gazdasági fejlődéshez való hozzájárulás iránti elkötelezettségként határozható meg. Mindezt a munkavállalókkal, azok családjával, a helyi közösséggel és a tágabb értelemben vett társadalommal együttműködve teszik, azzal a céllal, hogy az életszínvonalukat emeljék. A CSR a fenti megfogalmazásokban tehát az üzleti siker elérését jelenti olyan módon, mely tiszteletben tartja az etikai értékeket, a törvényi kereteket, valamint a vállalati működés összes érintettjének igényeit és szükségleteit.

11 Petrovay iskola Természetismeret verseny Tiszapüspökin április 20-án, immár tízedik éve rendezték meg a Természettudományi Versenyt. Iskolánkat ebben az évben egy 6-os és egy 5-es csapat képviselte, I. csapat: Berényi Viktória, Veres Vica Fruzsina, Balogh Benedek, II. csapat: Bozóki Boglárka, Koncsik Marcell, Kohári Dominik. A megyei vetélkedőn 3 helyszínen kellett különféle feladatokat végrehajtanunk, forgószínpad szerűen. Itt tesztet tölthettünk ki, növényeket tanulmányozhattunk, mindezt a Tisza gát tövében. Majd előadtuk saját, egyénileg kiválasztott és kidolgozott a Tisza parti állatról szóló rövid bemutatónkat. 7. és 8. helyezést értek el csapataink a versengő iskola közül. Nyereményünk pedig egy táborozási lehetőség nyáron, ott az Ördögszekér Oktatóközpontban. A néptánc vizsga Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis falu. Ezt a falut Nagykörűnek hívták. Ebben a faluban volt egy néptánc csoport. A csoportnak pedig volt egy táncvizsgája. Kezdhetnénk a történetet ezzel. Ez a kis együttes megmutatta egész éves munkáját a rokonainak, szeretteinek. A három korosztály közül mind nagyon ügyesen szerepelt, a felkészítő tánctanároknak köszönhetően. Ők is, és a diákok is nagyon szerették volna, ha ez a délután úgy telik el, mint még eddig, legalábbis ebben a félévben még nem. A nagyszámú közönség soraiban egy-egy régi táncos is ült, de így ők is részt vehettek a táncban a vizsga utáni Táncház megrendezésével, ami fergeteges hangulatban telt. A zenei vetélkedő Először házi, majd körzeti verseny megrendezésével, Varga Karcsi bácsi jóvoltából kiderült, hogy KI?-MIT?-TUD? a zenéről. Ebben a faluban, a Művelődési Házban került megrendezésre a körzeti Zenei Vetélkedő. A versenyen sajnos nem minden csapat tudott megjelenni, ezért csak a nagykörűi és a kőtelki csapat mérhette össze tudását. Mind a két csapat eredményesen zárta a versenyt, de csak egy győztes lehetett, a nagykörűi csapat. Mindkét csapat ARANY SUMMA CUM LAUDE minősítésben részesült. Zenevizsga Iskolánkban május 28-án került megrendezésre a Zene vizsga, melyen a diákok egész éves munkájuk gyümölcsét mutathatták be szeretteiknek. Ebbe a zeneiskolába 16 nagykörűi diák jár. Ők kicsit izgulva, de mégis bátran előadták (előre kiválasztott) legkedvesebb dalaikat, akár furulyán, akár zongorán a nagy számban megjelent közönségnek. A nézőközönség pedig tapssal viszonozta a sok munkát. Bozóki Boglárka 6.o. A ballagásra és az évzáró ünnepségre június 5-én, szombaton került sor, hiszen az intézményt teljesen felújítják a nyári szünet alatt. A végzősök bejárták az iskolát, majd a ragyogó napsütésben, az udvaron várták őket osztálytársaik, szüleik, testvéreik, vendégeik. Az iskolások műsora, a nyolcadikosok búcsúzása után Sági István, az iskola igazgatója, országgyűlési képviselő szólt a végzősökhöz, a tanulókhoz, tanárokhoz, a szülőkhöz. A ballagás közben, a búcsúzás pillanataiban döbbentünk rá, hogy mennyire szerettük ezeket a falakat, társainkat, tanítóinkat, tanárainkat. S most valaminek visszavonhatatlanul vége, és valami elkezdődik. Várnak ránk idegen iskolák falai, új társak, tanárok, leendő új barátságok, szerelmek. Néhány év, és az első iskola 8 éve szép emlékké szelídül. Arra kérlek benneteket, hogy első iskolátok emlékeit őrizzétek meg magatokban, raktározzátok el, mint azt a tudást, amire nyolc év alatt szert tettetek. Június 3-án, a Pedagógus alkalmából Pedagógiai díjban részesült Nagyné Baráth Ágnes hosszú évtizedes munkája alkalmából, akinek itt is megköszönték munkáját. Az évzáró ünnepségen Nagyné Baráth Ágnes intézményvezető, a következőket mondta: A tanévzáró beszédnek természeténél fogva arra kell válaszolnia, hogy milyen volt az elmúlt tanév, jó vagy rossz dolgok történtek-e benne többségében. Szeretném azt hinni, hogy többen vannak, azok, akik úgy érzik sok jó történt ebben a tanévben. A legfontosabb dolog az iskolában a tanulás. Erre nap, mint nap felhívjuk a figyelmeteket. Nagyon sokan örülhetnek, hogy folyamatosan óráról órára tanultak és szép teljesítményt értek el. Az elsősök megatanultak írni, a 8. osztályosok eredményesen teljesítettek az év végi vizsgákon. Részt vettünk tanulmányi, sport, művészeti versenyeken, ahol a tudást, a teljesítményt mértük össze más intézményekkel. Örülni tudtunk néptáncosaink sikereinek, akik nemzetközi porondon mutatkoztak be több ízben és képviselték a magyar néptánc kultúrát. Jártunk Szlovákiában, Romániában és Törökországban, és holnap indulunk Lengyelországba, a Comenius projekt záró találkozására. Nagyné Baráth Ágnes, intézményvezető Új padokat, székeket kaptunk, bővült a TV, DVD lejátszó, magnó készletünk. Örülünk, hogy épül, szépül az iskolánk, bár most még csak a munkálatokkal járó kellemetlenségeket élvezzük. A nyár végére elkészülnek a felújítással. Örültünk, hogy minden tanuló eljuthatott ingyenesen kirándulásra, Budapestre az állatkertbe és a planetáriumba, illetve a felsősök a világörökség részét képző Hollókőre. Örömünkbe sokszor üröm vegyül, amikor azzal kell küzdenünk, hogy az iskolai élet szabályait sokan nem tartják be. Először is nagyon sok az indokolatlan hiányzás. Ebben a tanévben 4 tanulónak kell hiányzásai miatt osztályozó vizsgát tenni. A tanórai fegyelmetlenség, a társak óra menti zavarása, az órák közi szünetben történő viselkedés sokszor vont maga után intézkedést, beírást. A sok konfliktus kezelése rengeteg energiát vesz el a munkánktól. Közös érdekünk, hogy változtassunk ezen a helyzeten. Ettől az évtől kezdve pszichológus is segíti munkánkat, a konfliktusok kezelését. Munkánknak akkor lesz igazi eredménye, ha a szülő, gyermek és pedagógus együttesen ítéli el a nem megfelelő magatartást és gyengíti azokat, akik csupán testi erejükkel kívánnak kitűnni. Aki eredményt akar, céljait el akarja érni, annak fegyelemre, önfegyelemre, szorgalomra, kitartásra van szüksége. Kedves ballagó nyolcadikosok! Azt énekelitek az egyik ballagó dalotokban: itt állunk a szép ruhában, összebújva, csodát várva, kéz a kézben átlépjük az álmok kapuját. Kívánom, hogy lépjétek át ezt a kaput és valósuljanak meg álmaitok, de ne felejtsétek el Arany János gyönyörű szavait: Legnagyobb cél itt e földi létben, Ember lenni mindig, minden körülményben június 11

12 NAGYKÖRŰ CSERESZNYEVIRÁG ÓVODA Szülői fórum iskolakezdés előtt Óvodától búcsúzunk, iskolába indulunk! Nagycsoportos óvodásaink áprilisban beiratkoztak az iskolába. Nem ismeretlen számukra a hely, hiszen ebben a tanévben már közösen az óvó nénikkel ellátogattak az iskolába. Megismerkedtek a leendő első osztályos tanító nénivel, az iskolai szokásokkal és az iskola tanulóival. A tanító nénik is több alkalommal ellátogattak hozzánk, az óvodába. A gyerekek már nagy izgalommal készülődnek az évzáró ünnepségre és a ballagásra. Az évzárón elbúcsúznak az óvodától, óvó néniktől, dajka néniktől és a kispajtásoktól is. Könnyes szemmel, de mégis nagy várakozással és izgalommal várják, hogy ők is iskolásak legyenek. Felújítás Lassan befejeződik óvodánk felújítása. A benti munkálatok már teljesen befejeződtek. Elkészültek a csoportszobák, konyha, folyosó, iroda, öltöző és a foglalkoztató terem is. A kinti munkák még most is folyamatosan zajlanak: felújítják az óvoda tetőszerkezetét és az első és hátsó udvart is rendbe teszik június Ó vodánkban második alkalommal szerveztünk fórumot, azoknak a szülőknek, akiknek szeptemberben iskolába megy a gyermeke. Tettük ezt, azért mert úgy véljük ebben a felkészítő munkában a szülőknek is komoly szerepe van. Az Óvoda - Iskola átmenet csak akkor lehet sikeres, ha abban egyaránt részt vesz a gyermek, szülők és az intézmény. A nagycsoportos óvó nénik mellé a leendő első osztályos Nagypál Anikó tanítónőt is meghívtunk, hogy a felkészítésben Ő is segítségünkre legyen. Vendégünk volt még Palotai Judit a Humán Szakszolgálat munkatársa is, aki arról beszélt, milyen lelki változásokon megy keresztül egy 6-7 éves gyermek elhagyva az óvodát, és mit tehetnek a szülők, ha valamiféle pszichés problémát észlelnek iskolakezdéskor gyermekeiken. A tanító néni gyakorlati tanácsokkal segítette a szülőket milyen és mennyi tanszert vásároljanak évkezdésre. Beszélt arról is mi várja gyermekeiket az iskolában. Az előadások után kötetlen beszélgetés formájában mindenki választ kaphatott kérdésére. Bízunk benne, hogy sikerült minden megjelent számára egy tartalmas délutánt szervezni, hiszen a Sikeres Iskolakezdés Közös Érdékünk! Óvodai Nevelőtestület Köszönjük a: Tisza- Kanyar 03Kft-nek. GESZ munkatársainak. A szülőknek. És mindenkinek, aki részt vett a felújításban!

13 Nyugdíjas Klub Megtartottuk az Anyák napi ünnepséget. Szirákiné Marika kedves szavakkal köszöntötte a jelenlévőket. A finom ebéd elfogyasztása után szebbnél-szebb alkalomhoz illő vers és ének hangzott el. Nagyon kedves, családias ünnepség volt, melyen közel 60 fő vett részt. Május utolsó hétvégéjén a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei ILCO Egyesület látogatott községünkbe. A Nagy Bogrács Vendéglőben elfogyasztott ebén után, nyugdíjas tagjaink közül Pótáné Helénke, Molnárné Erzsike és Feketéné Etelka tiszai dalokkal szórakoztatta a jelenlévőket. Hétfői összejövetelünkön megemlékeztünk Erkel Ferenc születésének 200 éves évfordulójáról. Művei közül Szirákiné Marika kiemelten foglalkozik a Bánk bán operával. A több éves hagyományt követve a cseresznye szedés idejére június hónapban a klub rendezvények szünetelnek. Nádas Emilné Klubvezető Á prilis 30-án mi is Ültünk a kandallónál, Nyugdíjas Klubunk is részt vett Majzik Viktor nagykörűi költő, polihisztor tiszteletére rendezett ünnepségen. Az énekkarunk két megzenésített versét adta elő. Nagy meglepetés volt, mikor hírt hallottunk arról, hogy a régi piactéren kemence épül. Május 1-én sor került az első sütésre, melyen nyugdíjas tagjaink közül Szabóné Erzsike, Barkóné Margitka és Pappné Marika vett részt. Szorgalmasan dagasztottak, aminek meg is lett az eredménye: nagy sikert aratott a lángos és a kalács. Terveink szerint a kemencét a mi nyugdíjas klubunk is igénybe veszi majd, egy-egy nyugdíjas találkozó alkalmával. Megemlékezés május 15-én a nagykörűi temetőben fájó szívvel vettünk búcsút Barát Józsefné Borsos Marika nyugdíjas társunktól. Kedves emlékét szívünkben megőrizzük. Majzik Vi k t o r: Hajótörött (1938) Ifjan vágyott egy jobb, szebb, boldog világba, hol szabad az érzés, szabad a gondolat. Hol nem lappang méreg a szelíd virágba, üdv a munka bére, s aki vet, az arat. Repült a hajója, tüzes vágy ragadta, bűvös nótát dúdolgatott a hullám alatta. De alig látta meg az ígéret földjét, hol nem nyomorogna senki, s nem volna bús, fekete vészfelhők az eget betölték, ciklon süvölt végig, mely mindent romba zúz. Hajója elsüllyedt, őt egy roncs ragadta, halálnótát dúdolgatott a hullám alatta. Rémes haláljajok töltik be a chaoszt, tátongó örvények szörnyű végítélet. Minden dúló elem eggyé olvadva oszt életet, kínt, halált övé egy szirté lett. Kín mardosta, amint véresen hallgatta: Lehúzni! emberhab ezer bömbölte alatta. Rózsás berket vágyott ő minden embernek. Szeretetéért kín, megvetés lett díja. Másért élsz! száz vádja zúg rá e tengernek. - Ne vágyd ezt emelni, mert elnyel a sírja Véres könnyét érte hiába hullatta, eltemette Elhagyatva halt- s tűnt el alatta június 13

14 NAGYKÖRŰ Polgárőrség A Polgárőrök, az előző hónapokhoz hasonlóan májusban is több alkalommal láttak el szolgálatot az általános iskolánál. Növeltük a járőrszolgálatok számát. Május elsején részt vettünk a rendezvények biztosításán. M ár korábban beszámoltunk a SZEM mozgalomról, most felelevenítjük a már régebben írtakat. Ezek a módszerek alkalmazhatók a gyümölcsösökben is! Figyeljünk oda a szomszédjaink értékeire is! A Szomszédok Egymásért Mozgalom A polgárőrség keretein belül külön munkabizottság foglalkozik a Szomszédok Egymásért Mozgalom (röviden: SZEM) szervezésével. A mozgalom lényege, hogy az egymás szomszédságában lakók az átlagosnál sokkal jobban figyelnek, vigyáznak egymás értékeire és közvetlen lakókörnyezetükre, felelősséget éreznek saját és mások személyi, tárgyi értékei iránt. Az egymás iránti figyelem és felelősségvállalás eredményeként nyilvánvalóbbá válhatnak a gyanús események, és ha bizonyossá vagy akár csak feltételezhetővé is válik, hogy azok törvénysértéshez, károkozáshoz vezethetnek lehetőség nyílik időben a rendőrség, vagy a polgárőrség értesítésére. Ugyanígy nagyobb az esély arra, hogy az egyedül élő, az idős vagy a beteg ember időben jusson segítséghez. A mozgalom biztonságot nyújt az egyénnek, a családnak akkor is, ha bármennyi időre elhagyja otthonát, de nagyobb biztonságot nyújt az otthonlévőknek is. A SZEM célja: helyi szinten csökkenteni a bűnözési lehetőségeket azáltal, hogy elriasztjuk a leendő tolvajokat, garázdákat, vandálokat, kialakítani a közösségi szellemet, így mindenki hozzájárulhat a saját és mások tulajdonának védelméhez, kölcsönös együttműködésen és a párbeszéden keresztül. tájékoztatni a gyanús személyekről és tevékenységekről azokat a segítőket, akik közvetlenül tartják a kapcsolatot a rendőrséggel vagy a polgárőrökkel. A SZEM bármely lakóközösségben létrehozható (lakótelep, családi házas övezet, falu, hétvégi telkek, nyaralók, garázsok), s működése igazából akkor optimális, ha a lakóközösségnek legalább egy részét sikerül bevonni. A szerveződés valójában nem igényli bejegyzett társadalmi szervezet (pl. egyesület) létrehozását. Elegendő, ha a lakóközösség elhatározza, hogy részt vesz a mozgalomban, de nem hoz létre ehhez formális egyesületet. Ma Magyarországon, számos helyen működnek SZEM közösségek, akár egyesületi formában, akár informálisan. A polgárőr szervezetek általános bűnmegelőzési feladataik részeként, a lakossági kapcsolataik fejlesztése, a bűnmegelőzési tájékoztató munka, valamint az értesítési és reagálási lehetőségek biztosításával gondoskodnak e kétségkívül hasznos bűnmegelőzési módszernek a népszerűsítéséről és fenntartását. A Polgárőrséggel kapcsolatosan a számontovábbra is hívhatnak. Támogatásokat továbbra is várunk, amit a: számú JÁSZÁROKSZÁLLÁS ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NAGYKÖRŰ számlára, vagy személyesen Balázs Józsefnél lehet befizetni! Házasságkötés S idő, állj meg egy pillanatra, S ti rohanó percek, várjatok, Amíg ők ketten esküt tesznek, Hogy egymáshoz örökké hűk lesznek, Csak addig várjatok! (Goethe) Molnár Sándor és Madarász Katalin május 29-én házasságot kötött. Az új párnak nagyon sok boldogságot kívánunk! Anyakönyvi hírek május Búcsúzás Megrendüléssel értesültünk Barátné Marika haláláról. Sokan szerették és tisztelték szerénysége, jósága miatt Marikát. Hamvait elborították a virágok. Így búcsúztunk tőle. Emlékét örökre megőrizzük. Emlékezés Az osztálytársak nevében Molnár Ferencné Mozsár Zsigmond halálának 10. évfordulójára. Nem múlik Ő el, aki szívünkben él. Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ő itt marad bennünk, amíg csak élünk. Szerető családja június

15 Tisza: veszély helyett erőforrás A z élő és éltető Tisza címmel a Környezet- és Természetvédelmi Napok keretében konferenciát tartottak Szolnokon. A folyamszabályozás, az árvízvédelem, az egyedülálló élővilág megőrzése, a turisztikai lehetőségek még jobb kihasználása az érintett térségekben egységes rendszert és fellépést igényel. Dr. Hamar József ökológus szerint: kulcskérdés a megfelelő vízminőség, a potenciális szennyező források megszüntetése, a nemzetközi egyeztetés. Szükség van a Tiszával kapcsolatos távlati koncepcióra is. Fontos, hogy a tér- és területszerkezet, valamint az ökológiai rendszer egységet képezzen az ágazati rendszerben ugyanis a források nem a megújulást, hanem csak a túlélést garantálják. Lovas Attila, a Közép- Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az árvízvédelmi fejlesztések kapcsán kiemelte, hogy a pályázatokon egy-egy konkrét célra kapnak támogatást. Sokkal inkább egységes, átfogó tervekre és beruházásokra lenne szükség. Hogy ez mennyire fontos a jövőt illetően, arra példa, hogy az eltérő tulajdonviszonyok miatt a mostani árterek szélessége néhol 400 méter, míg máshol 6 kilométer. Európában is ritka az a tájtörténeti, kulturális és természeti kincs, amely a Tiszát és környezetét jellemzi. A jövőképről dr. Veres Nándor, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnöke elmondta: jelenleg a folyó nem nevezhető erőforrásnak a part menti települések számára. Megélhetés, hajózás, turisztika helyett ma még sokkal inkább árvízi védekezést, szennyezést és sok más teendőt ad a Tisza. A környezet- és természetvédelemnek a vidékfejlesztésben nem célnak, hanem fontos eszköznek kell lennie. A Tisza, mint a jövő erőforrása Dr. Veres Nándor Szövetség az Élő Tiszáért elnöke Erőforrások: l A Föld bolygón az Élet az erőforrások megszerzéséről, birtoklásáról, alapvetően a hasznosításáról szól. l Az evolúció központi kérdése is ez. l Az erőforrások léte, nem léte, miben léte. l Gyakorlatilag minden, ami anyag és energia, az potenciális erőforrás is. l Az emberiség történelme egyrészt háborúk története és emberi közösségek, társadalmak szüntelen versengése. l A háborúk valódi oka mindig erőforrások megszerzése vagy birtoklása. A törzsi dzsungel harctól kezdve a legmodernebb technikákkal megvívott háborúkig. A fentiekből adódóan az alapkérdés mindig az, l Ismerjük, felismerjük-e lehetséges erőforrásainkat? l Képesek vagyunk-e hasznosítani? l A hasznosítás kiknek a boldogulását szolgálja? A fentiekből következően első a tisztán látás. Tisza. Jól tudjuk, az egyik legfőbb erőforrás a víz! De a Tisza NEM csak víz! A Tisza Egy személy. Egy ökoszisztéma. Egy mítosz. Egy szeszélyes nő a tájban. Egy örök festmény. Egy identitás. Egy energiamező. Egy tápláló forrás. Ez szép és jó, DE a Tisza erőforrás-e ma a Tisza-parti falvaknak? NEM! Tanulságos a Múlt, vizsgáljuk meg a Jelent és tervezzük a Jövőt! Rendszerszemlélet Múlt Jelen Jövő-kép Hajózás A kor autópályái Nincs Személy és turizmus Közlekedés Összeköt Elválaszt Összeköt Halászat Fele víz, fele hal Nem kapható Tiszai hal Önkormányzatok halászati joga Ivóvíz Közvetlenül iható Állandó mérgezésveszély Tiszta víz Mezőgazdaság Éltető vízhálózat Alapvetően vízhiány Mindenkor elegendő Se több, se kevesebb Mikroklíma Számottevő hatás Elhanyagolható hatás Víz visszatartás kedvező hatásai Biztonság Magas parti települést soha Bármikor, bárhol Árvízi és víztisztasági biztonság Elégedettség Együtt élés, harmónia Veszélyforrás, periféria Örömforrás Megélhetés Tisza mentén nem éhínség Haldokló falvak Tudatosan épített vidékgazdaság A Tisza folyó újra éltető, áramló, keringő, tiszta vizet adjon és a rendszer újra működjön! Környezetvédelem, Természetvédelem l Sokszor arányt tévesztettünk már és többször elfelejtettük, emberi közösségek nélkül nem értelmezhetőek. l A környezet- és természetvédelem nem lehet öncélú, a jövőben a vidékfejlesztés eszközei legyenek. l Nem kell megijednünk, nem rendelődik alá a mezőgazdaságnak abban az esetben, ha a mezőgazdaságot a fenntartható fejlődés elveit figyelembe véve fejlesztjük. l Igen, a környezet- és természetvédelem a fenntartható vidékfejlesztés fontos eszköze és nem célja. Megkérdőjelezhetetlen szabályok a fejlesztésekhez l A Tisza más pontján ne hozzon létre roszszabb helyzetet, mint a jelenlegi. l Hosszútávon. l Helyi és nem távoli érdek. l Fenntarthatóság. l Csak ami biztos, ne kísérletezzünk tovább. Ezek egyikéből sem engedhetünk! Nem igaz, hogy nem lehet komplex programot megvalósítani. (nagy fájdalmunk a VTT) Javaslat A Megyei Önkormányzat koordinálásával készüljön egy összegző, (javaslatot tevő, kérő, követelő) tanulmány: a megyében mi akadályozza a víz, mint legfőbb erőforrás hasznosulását a települések javára. Nem általánosságokkal, konkrétan megfogalmazott teendőkkel június 15

16 NAGYKÖRŰ Jeles napok JÚNIUS 16. A független Magyarország napja Az évi forradalom és szabadságharc vértanúi június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok júniusi kivonulásának emlékére tartjuk A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG NAPJÁt június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádárrendszer s az egész szovjet tömb összeomlásának szimbólumává vált. Az utolsó szovjet katona június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége. JÚNIUS 21. A zene ünnepe Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt zenével köszöntsék. A ZENE ÜNNEPÉt ben tartották meg először Franciaországban. Az ötlet az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával valósult meg. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én. JÚNIUS 24. Keresztelő Szent János születése Szent Iván éj A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal virágos Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt. JÚNIUS 29. Szent Péter és Szent Pál Apostolok Péter-Pál Valóban méltó és igazságos, hogy Péter, az apostolfejedelem és Pál, a népek térítő apostola egyaránt olyan kiemelt helyen szerepeljenek a naptárban, amilyen a nyári napfordulóval kezdődő csillagászati hónap első dekádja. Június 29-e kettejük igazi névünnepe, nem a januári Pál- és a februári Péter-nap. Már csak azért is, mert a legendai hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában. Pétert keresztre feszítették saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere, Pált lefejezték; mint római polgárt e tisztes halálmód megillette. A régi magyar Orion öve név változatának egy egész csoportja az aratásra utal: Kaszáscsillag, Kaszahúgy, Egészkenyér, Félkenyér, Gyűjtők, Marokverők, Rendcsillag, Rónaőrző stb. E körbe illik a Sirius Ebédhordó, Szilkehordó neve azokat a leányokat, asszonyokat illették e névvel, akik az aratóknak vitték az ebédet ; valamint a Tejút török eredetű, mesékből is ismert Szomásút (Szalmásút) elnevezése. A név az aratás idején szekerekről leszóródott szalmára utalhat (vagy a cséplés egyik ősi formájára, amikor a szétteregetett gabonát állatokkal nyomtatták ). A Szalmásút névről egy Péter-Pál napi szokás jut az eszembe. A hangonyiak e napon az úton szalmát gyújtanak. Ez a Péter-Pál tüze. A gyerekek körültáncolják és rigmusolnak. A tüzet át is ugorják. Bálint Sándor szerint a szokás nyilvánvalóan a Szent Iván tüzének áttétele. Szerintem nemcsak az. A szalma, égő szalma a Napnak ( aki gabonaisten is volt eleink szemében) az arany sugarait szimbolizálja, s azért az úton gyújtják meg, mert aratás kezdetén a Nap az égi Szalmásúton jár. Péter-Pál napját még a nagyvárosi köztudat is az aratás kezdőnapjaként tartja számon. A Szent Péter pálcája (finn Väinämöinen kaszája), Kaszáscsillag, Szalmásút nevek, Péter-Pál napja és az aratás kezdete közti nyilvánvaló kapcsolat azt jelzi, hogy azok, akik az Orion övének e neveket adományozták, tudtak arról, hogy ekkortájt a Nap az Orion felett jár (látni a Nap vakító fénye miatt nem láthatták), és ezt számon is tartották. Hiába, ha az ember ismeri az eget, nem szorul sem órára, sem naptárra, sem iránytűre június

17 A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj, annak, aki elhomályosítja. Juhász Gyula Gyermeknap A Gyermeknap a világ sok országában szóházak, kis színi- és bábelőadások, kirándulások, apró ajándékok várják a kicsiket. Érde- ünnepnap. Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még Gyermek Hétnek kes, hogy a világ számos pontján - főként Kelet-Ázsiában: Dél-Koreában, Japánban, hívták), 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartják. Laoszban, Tajvanon - munkaszüneti nap Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, ez az ünnep. hogy minden országban tartsák meg az Egyetemes Gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy játékos programokat, versenyeket, báb- és szí- Ezen a napon minden nagyobb településen megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, vara, így volt ez Nagykörűben is. nielőadásokat rendeznek a gyermekek számálamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőt- Remélem találtak olyan programot, amely hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre teknek is kedvére van. Pl.: sok helyen rendeznek ilyenkor különféle bemutatókat, rendőrö- a célra, amit megfelelőnek gondolnak. Akkoriban még nem a gyermekek szórakoztatása volt a cél, hanem az elmaradott, háború munkájukat. Ilyenkor felszabad mászni a tűzket, tűzoltókat hívnak, akik bemutatják kicsit sújtotta országok gyermekeinek megsegítését oltó autóra, meg lehet szólaltatni a szirénát, szolgáló akciók megszervezése. vagy kézbe lehet venni a bilincset, az adóvevőt, meg lehet nézni a nyomkereső kutya A gyermeknap karaktere alig változott az évtizedek során: máig játékos programok, ját- munkáját. Valljuk be, ezek nemcsak a gyerekeket érdeklik, a szülők is találnak érdekességet maguk számára. Aki teheti, gondolom elvitte gyermekét pl. egy családi vonatozásra, sétálni az Állatkertbe, különféle rendezvényekre. Sok helyen van ilyenkor arcfestés, ugráló vár, népi játékok. A lakóhely környékén egy kellemes kerékpár túra, egy családi tollasozás, vagy foci a réten, kellemes emlék maradhat. Kitalálhatunk tréfás játékokat, sportvetélkedőt, ügyességi feladatokat, aminek aktív részesei lehetnek a felnőttek is. A Gyermeknap szervezésénél ugye gondoltak arra, mi az, ami a mindennapjaikból hiányzik a gyerekeknek. Apró ajándékkal is lehet kedveskedni,de válasszunk olyan dolgot, amire régóta áhítozik, gondoljunk vissza egy-két esetre, amikor valami láttán nagyot dobbant a szíve. Az ünneplés akkor igazi, amikor a gyerekek azt mondják: de jó lenne, ha minden nap gyereknap lenne! csak remélhetem ez így is volt. Tóta Ildikó Szerencsés időjárás ajándékozta meg a Gyereknap résztvevőit, a folyamatos esőzések reggeltől egészen kora délutánig szüneteltek, így végig szabad téren lehetett tartani a rendezvényt. Negyven gyerek és szüleik vett részt a nap programjain. Játszóházzal indult, többféle tevékenységből lehetett választani. Ebédre palacsintát és szörpöt kaptak a gyerekek. Délután közösen megnyitottuk a meserajz pályázatra érkezett művek kiállítását. A játék, az aszfaltrajzolás egész nap tartott. A díjazottak más egyéb mellett mesekönyveket kaptak, vendégünk volt ezek írója, Varga Domokos György, aki író-olvasó találkozót kerekített a gyerekeknek. Később ez a felnőttekkel folytatódott, hiszen vendégünk közíró és a Szilaj Csikó főszerkesztője, amit a Magyarok Szövetsége ad ki. Sajnos a tervezett bábelőadás elmaradt, a gyermek bábcsoport tagjainak egyéb elfoglaltsága miatt. A lapzárta után megrendezett országos bábos találkozóra készülésként jól jött volna a fellépési lehetőség, de szorgalmas gyakorlással biztosan jól megoldották a feladatot a gyerekek. A Gyereknap végén kiosztottuk a nap során megmaradt édességet és remélhetőleg kellemesen töltött nap emlékével mentek haza a gyerekek. Ezúton köszönöm meg a ház munkatársai mellett a segítők munkáját! VB június 17

18 NAGYKÖRŰ Mécses Ahogy magához édesget bennünket az Isten. A pedagógiában kétféle szeretetről beszélnek: a feltétel nélküli és a feltételes szeretetről. A szülő kicsi gyermekét feltétel nélkül szereti. Akkor is, ha gondot okoz neki, vagy nem érdemli meg. Szereti egyszerűen azért, mert az övé. A tanár a gyermek elé már feltételt szab. Elvárja, hogy utasításait kövesse, hogy eredményt mutasson fel tanulmányaiban, erkölcseiben egyaránt. Vagyis szereti azért mert jó. Vajon Isten milyen pedagógus? Ö felülmúlhatatlan bizalmat előlegez nekünk. Mindig hisz nekünk. Folytonosan bízik bennünk. Antoine de Saint-Exupéry így ír a szeretetről: Nem az élet nehéz, hanem a szeretet. A szeretet, mely teljes valójában megnyilvánul, a megmentés vallása a valódi Krisztusi szeretetre gondolok - s nem a felületes szimpátiára, a derék szívjóságra vagy a velünk született emberiességre, nem, a szellem tiszta odaadására gondolok, mely oly sokáig keresi az ellenségben a barátot, amíg az valóban azzá válik. Ez a nehéz szeretet, ez a bátor, valódi szeretet. Igen, ez az, amit az Istenben mindig, az emberekben oly kevésszer találunk meg! Amennyiben szeretnéd megvalósítani, ne kerülje el a figyelmed, hogy a szeretet folyamatának 3 fontos szakasza van. A baráti érzület: Biztosítalak arról, hogy a te oldaladon állok, törődöm veled. Tudomásodra hozom, hogy tényleg akarom a boldogságodat és mindent, amit csak tudok meg fogok tenni azért, hogy azt biztosítsam, mert páratlanul értékes személy vagy. Bíztatás: Te ezt meg tudod csinálni! Adj egy halat az éhezőnek és egy napig lesz ennivalója. Tanítsd meg halászni és egy egész életre lesz mit ennie! Ugye emlékszel, hogy tanultál járni, megfogták a kezeidet és tartottak, azután fokozatosan engedtek el, mert ha nem így történt volna, ma nem tudnál járni. Kihívás: A szeretet végső szakasza. És most indulj, tedd meg azt, amit nagyon nehéznek tartottál, gyűrd le önpusztító szokásaidat, emelkedj fel félelmeid fölé, győzd le a haragod, tárj föl egy elfojtott érzést, küzdj meg egy nehéz helyzettel, vagy ha fájdalmas is kérj bocsánatot. Próbáld meg! Tedd meg! Ha sikerül, ott leszek az első sorban és vörösre tapsolom a kezem. Ha kudarcot vallasz, ott fogok közvetlenül melletted ülni. Nem leszel egyedül. Kezdd el most. Cselekedj a legjobb tudásod szerint! Te ezt meg tudod csinálni! Látod? Ez az út vezet hozzám és egymáshozmondja az Isten. Várlak! Maradjatok meg az én szeretetemben! Jn. 15,9 Árpád-házi Szent László király Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet) László királyunk, a magyar lovagkor példaképe, népmondáink hőse, alighanem a legnépszerűbb magyar szent. Amíg István és Imre életüknek szinte megismételhetetlen egyszerisége miatt inkább az állammisztikában, illetőleg az oltáron éltek tovább, addig Lászlóban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban Mihály arkangyal, továbbá Dömötör, Móric, György, Jakab mellett, követendő példaképpé és szent patrónussá válik. A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt. A László név a szláv Vladislav úrfi, uralkodó fia származéka. A moldvai csángók ajkán Vaszili. A nevet bizonyára lengyel édesanyja, Richeza választotta. Karácsonyi János gyanítása szerint ez talán az egyházi Dominicus, illetőleg Herrmann lengyel tükörszava. Máig tartó népszerűségét nemcsak keresztneveink hatalmas száma, hanem a belőle önállósult családnevek is tanúsítják: László, Laczi, Laczkó, Lacza, régi Laczkfy, Lászlóffy. Felhívás Görög katolikus Nagy kö rű i ek! Szeretnénk görög katolikus liturgia szerinti misézést elkezdeni Nagykörűben. Ha több érdeklődő lenne, akkor Jaczkó György szórvány parókus úr szívesen vállalja, hogy rendszeresen eljöjjön hozzánk. Természetesen a más felekezethez tartozók jelentkezését is szeretettel várjuk! Kérem, jelentkezzenek: Vágó Bálint, telefonon: , drótpostán: vagob@fw.hu vagy személyesen napközben a Művelődési Házban. Dicsértessék a Jézus Krisztus! június

19 Főzzünk együtt Folytatjuk háztartási rovatunkat, ahol finom ételek készítését, konyhai műveleteket, apró, de hasz nos fogásokat, tanácsokat kínálunk olvasóinknak. Egyben kérjük Önöket, hogy írják meg az álta luk ismert különleges, falunkat jellemző ételek, italok készítésének módját. Ezeket a recepteket is közzé tesszük, a beküldők bemutatásával. Várja leveleiket a rovat vezetője: Gombai Margit június havi újságban, Befordultam a konyhába címmel indult rovatunk. Az első kedvcsináló receptet Harmos Zoltán közölte. Sajnos már nincs közöttünk. Reá emlékezve közzéteszem, próbálja ki mindenki. Ezt a receptet felvette étlapjára a Nagybogrács Vendéglő. Körei aprógomba Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg megtisztított burgonya apró kockára vágva 10 dkg zöldborsó 1 kis fej hagyma apróra vágva 20 dkg csiperkegomba 3 evőkanál olaj Só, pirospaprika, őrölt bors, majoránna, bazsalikom, vegeta. Gombai Margit rovata A burgonyát kicsi vízzel, 1 kanál olajjal, a vegetával megpároljuk, kb perc múlva a zöldborsót hozzátesszük. A hagymát 2 kanál olajban megfuttatjuk, hozzátesszük a paprikát majd rögtön a gombát, és amíg olajra sül, pároljuk, közben hozzátesszük ízlés szerint a főszereket. Ha kész összerakjuk a borsós burgonyával és kissé megpirítjuk. Bármilyen salátával azonnal tálaljuk. Azon a régi Nagybográcsi vacsorán, jókedvvel és némi vörösborral fogyasztottuk. Nagyon finom volt. Egy családi összejövetelen lestem el az alábbi tésztaételt. Fűszeres kockatészta Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag fodros nagykocka 1 dl olaj oliva, vagy napraforgó nagyon sok friss petrezselyem, egészen apróra vágva 10 gerezd fokhagyma, ez is nagyon apróra vágva 4 evőkanál édes anna nevű paprika krém 1 evőkanál erős pista nevű paprika krémezt csak azok tegyék bele akik szeretik a nagyon csípős ízeket. A tésztát sós vízben kifőzzük. Amíg a tészta fő, egy olyan mérető serpenyőbe -. amiben a kifőtt tészta elfér felforrósítjuk az olajat, beletesszük a fokhagymát, a petrezselymet, a paprika krémet, összekeverjük 1 2 perc múlva levesszük a tűzről, de melegen tartjuk. A kifőtt tésztát forrón a serpenyőbe tesszük, lazán összeforgatjuk. Tálaláskor kevés reszelt sajttal megszórjuk. Ha módunk van rá, parmezán sajtot használjunk. Ez az étel salátákkal, vagy rántott zöldséggel is finom, kiadós. Ismétlés a tudás anyja. Mondják és igazuk is van. Sok olyan finomság van, melyet elfelejtünk. Én előveszem néha Édesanyámtól lánykoromban kapott szakácskönyvemet és csak úgy olvasgatom a régről ismerős, kellemes emlékeket idéző ételek leírásait. Itt fedeztem fel az elmúlt esős nap egyikén a következő sütemény leírását. Jó szívvel ajánlom, finom és több napig eláll. Kanonoklepény Hozzávalók: fél kg finomliszt 2 evőkanál zsír 1 csomag sütőpor 25 dkg cukor 2 egész tojás és 1 a kenéshez 1 citrom reszelt héja 15 dkg mogyoró vagy dió darálva Annyi tej, hogy könnyen dolgozható tészta legyen. A hozzávalókat egy tálban simára gyúrjuk. A tészta egyik felét alufóliával bélelt tepsibe simítjuk és baracklekvárral vastagon megkenjük, rászórjuk a mogyoró nagyobb felét. Beborítjuk a tészta másik felével, megkenjük tojással és rászórjuk a mogyoró másik felét. Közepes tűznél világosra sütjük. Szeretjük-e a fecskéket? K öltöző madaraink közé tartozik kedvelt madarunk, a fecske. Megérkezésük a tavaszt hozza el nekünk. Szorgalmas munkával hozzálátnak az otthonuk javításához, hogy mielőbb puha, meleg fészek legyen a fecskefiókáknak. Az egész életük a szemünk előtt történik. Hamarosan kikelnek a fiókák és kis csőrüket nyújtogatják, várják fecskemamától a legjobb falatokat. Fegyelmezetten várnak, mert fecskemama szépen sorban eteti őket. Azután a szárnyaikat bontogatják, tanulnak repülni. Arról nem is beszélve, mennyi vers, ének, nóta íródott gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Szívet melengető érzés, amikor eljön az ősz és készülnek a nagy útra. Remélem sok ember szívében-lelkében öröm és aggodalom van, amikor a villanydróton sorban ülnek, búcsúznak az otthonuktól. Vajon bírják-e a hosszú utat? Visszatérnek-e jövő tavasszal? És ha visszatérnek, megtalálják-e fészküket? Sajnos nem mindig, mert a külső buszmegállóban két fecskefészket is levertek a lelketlen emberek. Vajon miért? Molnár Ferencné június 19

20 NAGYKÖRŰ Tudjuk-e? Lőrincz István rovata Ami az iskolai oktatásból kimaradt Tudjuk-e, hogy az elmúlt időszakban sikerült, a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már levédték előttünk. Tudjuk-e, hogy a köztudat Hollandiát tekinti a tulipán hazájának, pedig ott soha nem volt őshonos. A tulipán európai géncentruma a Kárpát-medencében van. Itt négy őshonos faja is előfordul, köztük egy a magyar nevet is viseli (Tulipa Hungarica). Tudjuk-e, hogy a reneszánszt, mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át? június Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-ból, a második pedig: Szent István király intelmei Imre herceghez, mely 1222-ben kiegészült II. András által kiadott Arabullával. Íme, az Aranybulla záradéka: Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre. Ezt (is) helyezték hatályon kívül Sztálin parancsára Rákosiék, s ettől retteg a hatalom mind a mai napig. Tudjuk-e, hogy a vetésforgót is mi honosítottuk meg a világnak ezen a részén? Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak. Talán ez az igazi indok arra, hogy miért szeretne annyi külföldi földet vásárolni Magyarországon. Tudjuk-e, Napóleon megkérdezte Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal. Taleyrand válasza: Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét. Lapunk eddig is, és ezután is helyt ad más véleményeknek is Más vélemény: (Lapunk májusi számában jelent meg a Tudjuk-e rovat először, amihez más véleménye is van Olvasónknak. /PJ/) a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük És a szlávoknak (cirill betűs írás) azért nem járnak tógában, ma Európában az emberek, mert mi behoztuk magunkkal a nadrágot Az már előttünk is megvolt. A rómaiak például az Alpokon túli, romanizálatlan Galliát (Gallia Transalpina) Gallia Bracatának, nadrágos Galliának nevezték, szemben a romanizált Gallia Cisalpinával ( Gallia Togata, tógás Gallia). (Sokkal könnyebb olvasóinknak eligazodni, ha az állítások és esetleg azok ellenkezőit egyszerre közöljük. Így mindenki eldöntheti, hogy kinek van igaza.) Szent István király intelmei Imre herceghez. Az királytükör volt, nem alkotmány. Alkotmány csak és kizárólag az, amit a parlament iktat törvénybe. Az elsőség valóban az izlandiaké, a második hely azonban nem a magyaroké, hanem San Marinóé (1599). A nemes magyar nemzet évszázadokon át hitte, vallotta alkotmányos jogait, s hivatkozásul hangsúllyal az 1222-ben kelt Aranybullát idézte, történettudományunk rég leszögezte: II. Endre nagy fontosságú okirata nem alkotmány. S bár sokan kedvtelve hasonlítgatták az évtizeddel sem öregebb angol Magna Chartához alkotmányosságunk egytövűségét, egykorúságát emlegetve tény: Aranybullánk nem rokona a szigetország Magna Chartájának. Aranybullánk királyi okirat: jövedelmeket és jogokat szabályozó királyi rendelkezés, törvény. Az Aranybulla jogi és történelmi értelemben nem alkotmány. De Mohács után, az önálló magyar államiság megszűntekor erkölcsi kapaszkodó lett: a független, szabad és alkotmányos, tehát rendezett jogviszonyú magyar haza jogi záloga. SZG a reneszánszt, mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át? Mi pedig az olaszoktól. /PJ/

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jelen voltak: Bogács Község Képviselő-testülete a mellékelt jelenléti ív szerint Kásáné

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Tisztelt Aljegyző Asszony!

Tisztelt Aljegyző Asszony! Felsőpakony Nagyközség Polgármesteri Hivatala 2363 Felsőpakony Petőfi S. u. 9. Itsz.: III 243 / 2015. Ügyintéző: Matisz Zsolt kuratóriumi elnök Langné Malecz Andrea aljegyző részére Tárgy: beszámoló az

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Fiatal mezőgazdasági termelő - 67/2007 FVM rendelet támogatási jogszabály alapján - Miklósik Ivett

Fiatal mezőgazdasági termelő - 67/2007 FVM rendelet támogatási jogszabály alapján - Miklósik Ivett Fiatal mezőgazdasági termelő - 67/2007 FVM rendelet támogatási jogszabály alapján - Miklósik Ivett Bemutatkozás Mezőgazdasággal már kiskoromban megismerkedtem, édesapám agronómus volt egy TSZ-ben Középiskola

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről. Szám: 483-5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív szerint. Kiss László

Részletesebben

5/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának június 10-én megtartott ülésének

5/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának június 10-én megtartott ülésének 17 5/2015 Készült: 1 példányban 2015. június 10-én 08 00 megtartott ülésének órai kezdettel a.) jegyzőkönyve b.) 10-14/2015. (VI.10.) határozata Napirend: 1./ A 8/2015. (V.05.) határozattal továbbá a 7/2015.

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően.

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően. Iktatószám: Sz-3-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2018. június 1-jén, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. december 9-i soros n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János polgármester Ferencz

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009.07.28 Záró dátum: 2010.01.28 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 2-án 9.00 órakor, Szolnokon, a megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottsága üléséről Jelen vannak: 1. Szádvári

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9352 Veszkény, Fő utca 63. 3/2017. JEGYZŐKÖNYV 2017. április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Veszkény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA JEGYZŐKÖNYV

ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA JEGYZŐKÖNYV ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA Ikt. szám: 606 /2012 JEGYZŐKÖNYV Jelen jegyzőkönyv a 2012. március 29-én, 18 órai kezdettel tartott munkaterv szerinti Helyi Tanácsülés alkalmával

Részletesebben

Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. május 28-án,

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 18. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 30.) Határozatok: 115/2013. 118/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1695617793 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT MENTÁLHIGIÉNÉS

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. október 25. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E RENDELET száma 16/2011.(X.26.) önkormányzati rendelet 17/2011.(X.26.) önkormányzati

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-os tanévre Augusztus Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. (hétfő) 8.00 óra Helye: Trefort Ágoston

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL 2015 szeptember/2 Megrendezésre került az I. Országos Iskolakert-hálózati Találkozó 2015. szeptember 18-án Budapesten,

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

A gyakorlati képzés a szakképzésben

A gyakorlati képzés a szakképzésben MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek Kulturális Kreatív találkozók Előkészítés Gazdák megkeresése Móricz Kert www.nyiregyhazikosar.hu Önkéntesség, Csapatépítés Közösségi

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

Óvodás szülők tájékoztatása a TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben.

Óvodás szülők tájékoztatása a TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben. Óvodás szülők tájékoztatása a TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben című pályázatról Dr.Karácsonyiné Handl Mária projektmenedzser Kecskéd, 2009. augusztus 27.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2014. számú határozat telekegyesítés újratárgyalásáról 38/2014. számú határozat

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. június 10.-én (szerda) 14 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron következő

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2010. n o v e m b e r 1 7 - én. m e g t a r t o t t n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

2010. n o v e m b e r 1 7 - én. m e g t a r t o t t n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben