Kívánunk Nektek továbbra is jó szórakozást és vidám munkát! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kft.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kívánunk Nektek továbbra is jó szórakozást és vidám munkát! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kft."

Átírás

1 Kedves KerekEmese csapattagok! Reméljük a téli szünidőt hasznosan és kellemesen töltöttétek, kihasználtátok a hideget, jeget, havat, korcsolyáztatok, szánkóztatok, síeltetek. Hamarosan, az első forduló javítása után kiderülnek a részeredmények, de ugye tudjátok, hogy a három forduló összpontszáma alapján juthattok be a döntőbe?! A második fordulóban a szabadságé a főszerep, ezért harcoltak oly sokan, élükön II. Rákóczi Ferenccel. Neki is kitartónak, hazaszeretőnek, bölcsnek, erősnek kellett lennie ahhoz, hogy a kurucok élén felvegye a harcot a császári sereggel. Ugye Ti is szeretnétek hozzá hasonló lenni?! Idén ismét közös szervezéssel indította útjára e vetélkedősorozatot az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft., Kistelek Város Önkormányzata és a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület. Kívánunk Nektek továbbra is jó szórakozást és vidám munkát! Tisztelt felkészítő tanárok, kedves szülők! Törő Krisztina Tokovics Tamás Nagy Sándor (VacKörTE) (ONTE Kft.) (Kistelek) Az első forduló eredményei január 25-re lesznek letölthetőek a már ismert honlapokról! Ugyanitt az elkészült művekből galériát szerkesztünk, ahol a legszebb alkotások megtekinthetők lesznek. Köszönjük az eddigi munkájukat és kívánunk Önöknek is további kitartást és jó egészséget! A második fordulóban használt irodalom: Új Képes Történelem sorozat: R. Várkonyi Ágnes : Megújulások kora - Helikon Kiadó, 2007 Kósa Csaba: Félhold és kétfejű sas - Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993 Illés György: Fel, fel, vitézek! Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986 Kabai Nagy Lajos Márton: II. Rákóczi Ferenc kalandos élete Accordia Kiadó,Budapest,2002 Internet: A második forduló beküldési határideje: február 7. Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kft. Ópusztaszer 6767, Szoborkert 68. KerekEmese vetélkedő További kérdésekkel forduljanak hozzánk bizalommal: Törő Krisztina (Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület) Cím: Ópusztaszer 6767 Rontószél 170.,Tel.: 30/

2 CSAPAT REGISZTRÁCIÓS SZÁMA:.. CSAPAT NEVE:.. 1. feladat 27pont Nézzetek utána könyvtárban vagy az interneten, hogy milyen volt Rákóczi Ferenc élete. Írjatok önéletrajzot - egyes szám első személyben, régies stílusban! I. Rákóczi Ferenc életét is elfogadtuk, ha következetesen írtátok. 10 életrajzi adat 20 pont 2 pont egyes szám első személy 5 pont régies stílus 2. feladat (14 pont) A Rákóczi család igen gazdag és hatalmas család lett a XVII. századra. Kik voltak a felmenői és utódai II. Rákóczi Ferencnek? Töltsétek ki a családfa hiányzó láncszemeit! Rákóczi Ferencnek? Töltsétek ki a családfa hiányzó láncszemeit! 2

3 Alaghy Judit Rákóczi Zsigmond I. Rákóczi György Lorátffy Zsuzsanna Pfalzi Henrietta Rákóczi Zsigmond Báthory Zsófia II. Rákóczi György Zrínyi Ilona I. Rákóczi Ferenc 3

4 Sarolta Amália II. Rákóczi Ferenc Rákóczi József Rákóczi György Rákóczi Lipót Írjátok a megfelelő helyre az alábbi neveket! I.Rákóczi Ferenc I.Rákóczi György II. Rákóczi György Rákóczi Zsigmond Rákóczi Zsigmond Rákóczi József Rákóczi György Rákóczi Lipót Sarolta Amália Pfalzi Henrietta Báthory Zsófia Alaghy Judit Lorántffy Zsuzsanna Zrínyi Ilona 3. feladat (10 pont) Sárospatak a Rákóczi birtok egyik legfőbb központja volt. A sárospataki várban 2003-ban nyílt meg egy új kiállítás, mely a Rákóczi családnak és a szabadságharcnak állít emléket. Válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Segítségetekre lesz a honlap. a/ Mi a múzeum pontos neve? Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma b/ Mi a postai címe a múzeumnak? 3950 Sárospatak, Szent Erzsébet út 19. c/ Hány m2-en nyílt meg a Rákócziakat bemutató kiállítás? 855m2 d/ Mi a címe a kiállításnak? Rákócziak dicső kora e/ Mi a címe a II. Rákóczi Ferenc gyermek- és ifjúkorát bemutató résznek? A hatalom felelősség, az uralkodás szolgálat 4. feladat (8pont) A kuruc ezredeknek állandó hadimuzsikások zenéltek. Számos dalban örökítették meg a szabadságharc eseményeit, a katonák életét, érzéseit. a/ Melyik három hangszer volt a legelterjedtebb a hadimuzsikusok között, melyekkel a tábori jelzéseket is ők adták? Húzzátok alá a megoldásokat! Hegedű, trombita, tárogató, cimbalom, citera, dob, nagybőgő 4

5 b/ Hallgassátok meg az alábbi címen a kuruc nótákat, majd a dalszövegek alapján válaszoljatok a kérdésekre! Miket szenteltek édes hazánk felszabadítására a magyarok II. Rákóczi Ferenc kiáltványában? Életüket, javaikat és utolsó csepp vérüket Mit csinált a porció a magyarral? megemésztette Milyen szerszámból kell fegyvert csinálni? kapából Mely magyarországi tájegységeket említik a nótákban? Alföld, Duna-Tisza köze, (Erdély - nagy Magyarország) Mely madár lábához illetve orrához hasonlítják a németeket? Daru, szarka (darulábú, szarkaorrú) 5. feladat (12 pont) II. Rákóczi Ferenc a magyar nemzet szabadságáért harcolt, s e téren a kudarcok ellenére a szabadságvágy méltó szimbólumává vált. Talán éppen ezért áll, szinte minden nagyobb városban szobra. Párosítsátok a szobrokat a településekkel! A. B. C. 5

6 D. E. F. Város Budapest Kassa Munkács Sárospatak Szeged Tokaj Kép betűjele B F D E A C 6. feladat (21 pont) A Rákóczi szabadságharc előzményei Olvassátok el figyelmesen a mondatokat, mert mindegyikben találtok egy hibát! Húzzátok alá a hibás adatokat és írjátok a pontozott vonalra a javítást! I. Lipót császár uralkodása idején Magyarország Habsburg uralom alóli felszabadítása az 1699-es karlócai békével befejeződött. török A magyar rendek már 1587-ben lemondtak a szabad királyválasztás jogáról és elfogadták a Habsburg-ház trónöröklését is ben A parasztságot elsősorban a háború szenvedései és a rendkívüli terhek fordították a Habsburg uralom ellen: 1697-ben Debrecenben parasztfelkelés robbant ki, amit a császári és nemesi csapatok levertek. Tokajban Az udvar és a nemesség között is romlóban volt a kapcsolat, ugyanis a törököktől visszaszerzett területeken csak azoknak voltak hajlandóak birtokokat visszajuttatni, akik igazolni tudták 6

7 jogosultságukat valamilyen dokumentummal, illetve képesek voltak megfizetni a birtok értékének 30%-át az átvételért cserébe. 10%-át A végvári katonaságot menesztették, helyettük létrehozták a szerb Határőrvidéket az Oszmán Birodalom elleni védvonalként, és Magyarország észak felől való sakkban tartására. dél Közeledett II. Lipót spanyol király halála és vele a Habsburgok spanyol ágának kihalása, amely előreláthatóan francia osztrák konfliktushoz vezetett. I. Lipót november 1-jén Rákóczi levelet írt XVI. Lajosnak és külügyminiszterének, melyben pénz és katonai segítség küldését kérte; a levélváltásról árulás miatt - a bécsi kormányzat is tudomást szerzett, mely után Rákóczit letartóztatták, majd megszökött és bujdosni kényszerült. XIV. 7. feladat (20 pont) A szabadságharc eseményei. Tegyétek időrendi sorrendbe az eseményeket! 2. Rákóczi Vereckénél Magyarország területére lép, és a népi fölkelés élére áll. (1703. június) 5. Szécsényben kormányalakító országgyűlés. (1705. szeptember) 9. A további vérengzéseket megelőzve Rákóczi örökre elhagyja hazáját. (1711. február) 4. I. Lipót halála, I. József hatalomra lépése.(1705. május) 3. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelemmé választása. (1707. április) 7. Trencsén mellett a kurucok vereséget szenvednek. (1708. augusztus) 10. Fegyverletétel Szatmár mellett. (1711. április) 1. A fejedelem fogadja Esze Tamást és embereit Lengyelországban Magyarország határán. (1703. május) 8. Romhányi csata, vereséget szenved a kuruc sereg. (1710. január) 6. Az ónodi országgyűlés, ahol kimondják a Habsburgok trónfosztását. (1707. május) 7

8 8. feladat (10 pont) A Rákóczi szabadságharc fontosabb eseményeiről, csatáiról láthattok itt egy térképet. Sajnos elmosódott néhány név, írjátok a táblázatba, hogy hol és milyen esemény történt! Helyszín Esemény A Trencsén Csata, a kuruc csapatok vereséget szenvedtek B Romhány Csata, a kuruc csapatok vereséget szenvedtek C Szécsény 1705 Országgyűlés (rendi konföderáció, vezérlő fejedelem) D Ónod 1707 Országgyűlés (közteherviselés, trónfosztás) E Marosvásárhely 1707 Országgyűlés (Rákóczi Erdély fejedelme) 1. kreatív feladat (30 pont) Rákóczi Hírmondó Készítsetek interjút három emberrel, akiknek valamilyen kapcsolata volt Rákóczival. Törekedjetek arra, hogy minél több valós adatot szőjetek a beszélgetésbe. Nyugodtan lehet bulvárszerű (magánéleti kérdések, intrikák, öltözködés, divat, lakberendezés.) az interjú, de életrajzszerűen is kérdezhettek. Mindhárom személyről rajzot vagy festményt is készítsetek! (Méret: 3X A/4-es rajz vagy festmény, min. egy-egy oldal szöveg, kézzel írva) 9. feladat (24 pont) Töltsétek ki a táblázatot! Válasszátok ki a személyekhez leginkább kapcsolódó településeket! Írjatok egy rövid mondatot, szerepükről! Szatmár, Bécs, Ónod, Rodostó, Simontornya, Párizs, Tarpa, Munkács 8

9 Név Kép Születési dátum Esze Tamás (Vak) Bottyán János Mikes Kelemen 1666 körül Tarpa Település Kapcsolat Rákóczi Ferenccel, ill. a szabadságharccal A bujdosók harmadik követségét már maga Esze Tamás vezette Brezánba, ahol Rákóczi őt nevezte ki a szerveződő kuruc hadsereg első ezredesévé, s az ő kezébe adta a felkelésre buzdító kiálltványt és zászlókat (?) Simontornya A fejedelem december 10-én aláírta tábornoki kinevezését, 20-án pedig a dunántúli kuruc csapatok főparancsnokává is kinevezte Rodostó 1707-ben már II. Rákóczi Ferenc belső inasa (apródja) lett, aki két év múlva bejáróvá léptette elő. Mikes puszta szeretetből és megható hűségből elkísérte urát bujdosása útjára. I. Lipót 1640 Bécs I. Lipót uralkodása alatt komoly csorbát szenvedett a magyar szabadság, Rákóczi letartóztatása is hozzá fűződik Károlyi Sándor 1669 Szatmár A romhányi csata után meg volt győződve arról, hogy a háborút az általános nagy kimerültség miatt lehetetlen folytatni. Részt vett a szatmári békekötés kieszközlésében és létrehozásában. Bercsényi Miklós 1665 Ónod Rákóczi Ferenc közeli harcostársa, a szabadságharc egyik irányítója. 9

10 Zrínyi Ilona 1643 Munkács Rákóczi Ferenc édesanyja Sarolta Amália 1679 Párizs Rákóczi Ferenc felesége 10. feladat (18+10 pont) A török kiűzése után a várak elvesztették katonai jelentőségüket, komoly harcokra alkalmatlanok voltak, arra viszont alkalmasak, hogy rebellis magyar elemek menedékéül szolgáljanak. Elpusztításukat 1699-ben határozták el Bécsben. Lebontásuk 1700 és 1703 között nagyrészt meg is történt. A XX. századig csak romlott állapotuk, de szerencsére a műemlékvédelem sok váron állagmegóvást illetve rekonstrukciós munkákat végzett. Az alábbi honlapon izgalmas vártúrákon vehettek részt. A. B. C. D. E. F. 10

11 Töltsétek ki a táblázatot! Vár neve Kép betűjele Részlet száma Mely mai országban illetve magyar megyében található? Regéc A 2 Magyarország - Borsod- Abaúj-Zemplén Megye Sárospatak E 5 Magyarország - Borsod- Abaúj-Zemplén Megye Huszt F 1 Ukrajna Simontornya D 4 Tolna Megye Magyaro. Marosvásárhely C 3 Románia Sümeg B 6 Veszprém Megye 11. feladat 10 pont A sümegi vár a XVIII. század elején a legerősebb erődítmények közé tartozott. A várőrség fő lehetett. Rajtuk kívül még sok fegyverforgató férfi, idemenekült nő és gyermek, valamint kézművesek, szakácsok, szolgák laktak a várban. Ostrom esetén különösen fontos volt, hogy fegyverből és élelemből is legyen bőven. Lássuk, hogy mennyi fegyver, lőszer rejtőzött a fegyvertárakban, lőportornyokban! Tippeljetek! Hány ágyú volt ekkor a sümegi várban? A. 14 B. 26 C. 43 Mennyi puskapor volt készleten? A. 500 kg B. 5 mázsa C. 25 mázsa Hány ágyúgolyóval számolhattak? A db B db C db Hány mázsa ólomgolyó volt a puskákhoz? A. 3 mázsa B. 10 mázsa C. 25 mázsa Hány szakállas puska volt a várban? A. 18 db 11

12 B. 30 db C. 45 db 2.kreatív feladat Ostomra fel! (50 pont) Most nektek kell ostromolni egy várat, de békésebb eszközökkel: fényképezőgéppel, mérőszalaggal, papírral, ceruzával. Keressétek fel a hozzátok legközelebb lévő várat, várromot esetleg kastélyt, amely már állt a Rákóczi szabadságharc idején. Készítsetek fényképeket (min. 6 db-ot, olyat is, amin Ti is rajta vagytok), részletes alaprajzot, és egy kétoldalas, kézzel írott leírást a vár történetéről és arról, hogy hogyan sikerült a Ti ostromotok! MAXIMUM PONTSZÁM: 2. forduló feladatlap: 184 pont Kreatív feladatok: 80 pont Összesen: 264 pont 12

Születésem helye, ideje: Borsiban születtem, 1676. március 2-án. Édesapám neve: Édesapám I. Rákóczi Ferenc, akit nem is ismerhettem meg.

Születésem helye, ideje: Borsiban születtem, 1676. március 2-án. Édesapám neve: Édesapám I. Rákóczi Ferenc, akit nem is ismerhettem meg. I. II. Rákóczi Ferenc élete - Szia Emese! Ugye te a Rákóczi utcában laksz? - Igen, miért kérdezed? - Mert éppen most kérdezték, ki volt Rákóczi és nem sok mindent tudtam mondani. - Én már utána olvastam,

Részletesebben

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején?

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... Felkészítő: 1. A Rákóczi-szabadságharc Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? Milyen okai voltak a szabadságharc kirobbanásának?

Részletesebben

I. feladat. Ne a tojást törd!

I. feladat. Ne a tojást törd! I. feladat Ne a tojást törd! Köszöntelek benneteket! Remélem sok tojást sikerül gyűjtenetek a mai napon! Fejtsétek meg a rejtvényt! 8 tojás (Megoldásonként 0,5 pont jár.) 1. Ilyen típusú épületben kötött

Részletesebben

RÁKÓCZI FERENC RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC RODOSTÓI HÁZ. Készítette: Esztelecki Andrea, Cseh Réka, Móri Petra

RÁKÓCZI FERENC RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC RODOSTÓI HÁZ. Készítette: Esztelecki Andrea, Cseh Réka, Móri Petra RÁKÓCZI FERENC RÁKÓCZI SZABADSÁGHARC RODOSTÓI HÁZ Készítette: Esztelecki Andrea, Cseh Réka, Móri Petra ÉLETE Született:1676. március 27. Borsi Elhunyt: 1735. április 8. (59 évesen) Rodostó Édesapja, Édesanyja:

Részletesebben

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II.

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. - 1 - I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. Rákóczi Ferenc. 2. 1704-ben tábornaggyá nevezték ki és rábízták Erdély védelmét a felkelő kurucok ellen. 3. Részt vett

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2016/2017 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2016/2017 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2016/2017 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Rákóczi-szabadságharc: 1703-1711

Rákóczi-szabadságharc: 1703-1711 A kuruc kor zenéje Rákóczi-szabadságharc: 1703-1711 1699-re Magyarország felszabadul a török uralom alól ebben a magyar államnak szinte egyáltalán nincs szerepe > a békekötés feltételeit a Habsburgok diktálják

Részletesebben

A Rákóczi-szabadságharc és nemzetközi összefüggései

A Rákóczi-szabadságharc és nemzetközi összefüggései A Rákóczi-szabadságharc és nemzetközi összefüggései 1. Előzmények: a.) a felszabadító harcok és a Habsburg abszolutizmus: 1683-1699 háborús helyzet Magyarországon felszabadító harcok (Szent Liga) a török

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I.

Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. Szabadságharc I. 1 Mikor volt a Rákóczi szagadságharc? 12 Mikor halt meg Rákóczi? 2 Kik voltak a kurucok? 13 Hol született IIRákóczi Ferenc? 3 Mi volt a Rákóczi felkelésnek a célja? 14 Melyik évben született IIRákóczi

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny iskolai forduló FELADATLAP 2014. április I. feladat Keresztrejtvény 1 2 3 Á S 4 5 6 7 8 R 9 O 10 A 11 12 13 14 15 A 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti 1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

A kétfejű sas árnyékában

A kétfejű sas árnyékában A kétfejű sas árnyékában MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ MÁRIA TERÉZIA ÉS II. JÓZSEF, A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod

Részletesebben

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag könyvtárhasználati vetélkedő az 1848-1849. forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Internetes kereső feladat, 2. forduló Ebben a fordulóban folytatódik

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( )

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) FELADATLAP 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Az egész látóhatár elsötétedett.

Részletesebben

I. feladat. Melegítsünk be!

I. feladat. Melegítsünk be! I. feladat Melegítsünk be! Pihentek vagytok? Bizonyíthatjátok! Fejtsétek meg a rejtvény! (Megoldásonként 0,5 pont jár.) 9 pont 1. Simára borotvált arccal 1704. április 1-jén állt át a kurucokhoz ez a tábornok.

Részletesebben

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap Történelmi verseny 2. forduló A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap 1. Határozd meg Partium fogalmát, és sorold fel a Partiumot alkotó vármegyéket! (3 pont) 2. Az alábbi képeken Partium híres szülöttei

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. október 3-i ülés Az ülés napirendje 1. Ligeti Antal (Nagykároly, 1823 Budapest, 1890): Az ifjú Mukácsy Mihály portréja [papír, ceruza, 450x610 mm, jelezve jobbra lent:

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Indiai titkaim 14.- Két falu Krassó-Szörényben

Indiai titkaim 14.- Két falu Krassó-Szörényben 2010 november 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Indiaiértékelve titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.Mérték Give Indiai titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.- 1/5 2/5 3/5

Részletesebben

2. Ki írta a következő verset Lorántffy Zsuzsannáról?

2. Ki írta a következő verset Lorántffy Zsuzsannáról? 1. TOTO Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola Kérdés A B C 1. Mikor született Lorántffy Zsuzsanna? 1660 1598 1600 2. Hol született Lorántffy Zsuzsanna? Szerencs Ónod Sárospatak 3. Ki nem lehetett

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére

Feladatlap az 5-6. osztályosok részére K I S T É RSÉGI SZAKTÁRGYI TÖRTÉNELEMVERSENY Feladatlap az 5-6. osztályosok részére Az Emlékpont a magyar történelem 1945 és 1990 közötti időszakát mutatja be Hódmezővásárhely lakóinak élettörténetein

Részletesebben

Magyar várak a XV-XVI. században I. forduló

Magyar várak a XV-XVI. században I. forduló Magyar várak a XV-XVI. században I. forduló Magyarország területén lévő várak története, híres kapitányaik, hőseik - megjelenítése irodalmi és képzőművészeti eszközökkel. Határidő: 2017. március 20. Cím:

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,

Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc. Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

Kit a Duna jegén választottak

Kit a Duna jegén választottak Kit a Duna jegén választottak Történelmi vetélkedő 6. osztályosoknak 1. forduló Csapatnév: Csapattagok nevei: Iskola: Beküldési határidő: 2018. december 14. 1. Gyűjtőmunka Gyűjtsetek össze minél több képzőművészeti

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2011/2012 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2011/2012 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2011/2012 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2013. április 26. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Föl a hazáért és szabadságért A Túrkevei Kaszap

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016. FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / A csapat

Részletesebben

A Rákóczi-szabadságharc és nemzetközi összefüggései

A Rákóczi-szabadságharc és nemzetközi összefüggései A Rákóczi-szabadságharc és nemzetközi összefüggései I. Előzmények 1. A magyar lakosság helyzete a török kiűzését követően, a karlócai béke (1699) után sem javult. 2. A rendek az 1687-es pozsonyi országgyűlésen

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond. 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György

M E G H Í V Ó. 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond. 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György M E G H Í V Ó 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György 315 esztendeje kezdődött a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc. Az Erdélyi Magyar

Részletesebben

KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY

KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENY Járj szerencsével! Csapatnév: Iskola neve: Település (ahol az iskolátok van): Irányítószám, utca, házszám: Felkészítő neve: 3 forduló 1 évfolyam Elérhető pontszám: 87 Elért

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Milyen okok vezettek a reformmozgalom kibontakozásához?

Részletesebben

Megoldás. Elemenként 0,5pont (2,5) II.

Megoldás. Elemenként 0,5pont (2,5) II. Megoldás 1. feladat I. a) Ernuszt János b) kincstartó c) Handó György vagy Nagylucsei Orbán (esetleg Ernuszt Zsigmond) d) A: rendkívüli hadiadó B: koronavám II. Elemenként 0,5pont (2,5) a) - nehézlovasság

Részletesebben

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. TOTÓ

Részletesebben

Gabona majorság Ötvösség szabóság Demográfiai és etnikai változás

Gabona majorság Ötvösség szabóság Demográfiai és etnikai változás FOGALOM HELYSÉG SZEMÉLY ÉVSZÁM Tizenötéves háború Sziszek, Veszprém Habsburg Rudolf 1593-1608 Szent Szövetség Fülek, Szécsény, Pálffy Miklós 1593-96 Nagy remények ideje Hollókő, Nógrád VII. Kelemen 1596-1604

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon SZAMOSI LÓRÁNT Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon A. A Jagelló-kori változások A Jagelló-kor hivatalosan 1490-től 1526-ig tart. A korszak

Részletesebben

j) h) a trafalgári győző i) II. Rákóczi Ferenc nevelőapja 1.2. Hogy hívták a megfejtésben szereplő személyt?

j) h) a trafalgári győző i) II. Rákóczi Ferenc nevelőapja 1.2. Hogy hívták a megfejtésben szereplő személyt? Neved: Felkészítő tanárod... 7 Iskolád: Elért pontszámod:... / 80 pont 1.1. Fejtsd meg a személynevekből álló rejtvényt! a) b) c) d) e) f) g) h) i) a) jakobinus vezér b) a népfelség elvének megfogalmazója

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi Csapatverseny. I. forduló FELADATLAP. elkészítési idő: 60 perc csapatlétszám: 3 fő

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi Csapatverseny. I. forduló FELADATLAP. elkészítési idő: 60 perc csapatlétszám: 3 fő II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi Csapatverseny 2017 I. forduló FELADATLAP elkészítési idő: 60 perc csapatlétszám: 3 fő 1 1. Az alábbi mondatok Mikes Kelemen életének egy-egy állomását összegzik.

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. Arisztotelész Dunaújváros, 2016. április 5. Törökné Nagy Zsuzsanna gyógypedagógus 1. sz. feladatlap A Római Birodalom

Részletesebben

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

A n g ya l o k é s e g e r e k

A n g ya l o k é s e g e r e k A n g ya l o k é s e g e r e k a Szépművészeti Múzeumban Az angyalok és az egerek nagy barátságban élnek az idők kezdetétől. Mint az barátok között lenni szokott, időnként kisebb szívességeket kérnek egymástól.

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: május 6.

Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: május 6. Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: 2019. május 6. A csapat neve:... A csapattagok neve, lakcíme:... Az iskola neve, címe, telefonszáma:... Felkészítő tanár neve, telefonszáma:...

Részletesebben

FELHÍVÁS! Történelemverseny a 7-8. osztályos diákok számára

FELHÍVÁS! Történelemverseny a 7-8. osztályos diákok számára FELHÍVÁS! Történelemverseny a 7-8. osztályos diákok számára Szervező: Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium A verseny témája: A honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig A jelentkezés feltétele: minden általános

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2010/2011 ISKOLAI FORULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

Az ország három részre szakad. 1) A Mohács utáni évek 1526: II.Lajos halála A kettős királyválasztás

Az ország három részre szakad. 1) A Mohács utáni évek 1526: II.Lajos halála A kettős királyválasztás 1 Az ország három részre szakad 1) A Mohács utáni évek 1526: II.Lajos halála A kettős királyválasztás Szapolyai János Habsburg Ferdinánd Ferdinánd ellen Szapolyai a szultántól kér segítséget. 1532: A szultán

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam.

Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam. Régen és most Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam. Az egyik, hogy 1288-ban Zurchuk néven szerepelt, 1426-ban pedig már Karakozurchek.

Részletesebben

HISTORIA NOSTRA TÖRTÉNELEM VETÉLKEDŐ A MAGYARSÁG TÖRTÉNELME AZ 1848-AS FORRADALOMTÓL A A KIEGYEZÉSSEL BEZÁRÓLAG

HISTORIA NOSTRA TÖRTÉNELEM VETÉLKEDŐ A MAGYARSÁG TÖRTÉNELME AZ 1848-AS FORRADALOMTÓL A A KIEGYEZÉSSEL BEZÁRÓLAG A MAGYAR TANNYELVŰ KÖZÉPISKOLÁK IX. ORSZÁGOS TANTÁRGYVERSENYE HISTORIA NOSTRA TÖRTÉNELEM VETÉLKEDŐ A MAGYARSÁG TÖRTÉNELME AZ 1848-AS FORRADALOMTÓL A A KIEGYEZÉSSEL BEZÁRÓLAG I.FELADAT: Magyarázd meg röviden

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!

A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el! A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai 10 pont 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont 3. feladat Magyarázd el! 10 pont 4. feladat Kutatómunka 10 pont 5. feladat Hírességek 6 pont

Részletesebben

Harcolni peniglen nem akarmi okért kell Hűség és hűtlenség harcok, szerelmek, barátok a Rákóczi-korban

Harcolni peniglen nem akarmi okért kell Hűség és hűtlenség harcok, szerelmek, barátok a Rákóczi-korban Beszámoló a II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi Csapatverseny 2017-es döntőjéről Idén hatodik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi Csapatversenyt. A kétfordulós

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM Sárospatak - tanulmányút 2018. április 7. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok "SCHOLA PATAKIANA" Sárospatak,

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

Európa és Magyarország a 19.században

Európa és Magyarország a 19.században Európa és Magyarország a 19.században Föltámadott a tenger, A népek tengere: MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ 1 2. FORDULÓ Név:... Cím:... Iskola, évfolyam:... E-mail

Részletesebben

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944

Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága

Részletesebben

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Földrajz. Szép vagy Magyarország! április 4. Giriczné Kulcsár Anita

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Földrajz. Szép vagy Magyarország! április 4. Giriczné Kulcsár Anita Földrajz Szép vagy Magyarország! A verseny ideje: Készítette: 2017. április 4. Giriczné Kulcsár Anita 1. Hazánkkal szomszédos országok (4 perc) a) Tegyétek helyes sorrendbe az összekeveredett betűket úgy,

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

G É R Z É É Y P N A S J J G P A M R A I

G É R Z É É Y P N A S J J G P A M R A I I. feladat LOVAGOLJATOK! A kurucok egy részének mindennapos tevékenysége volt a lovaglás! Találjátok meg a kiindulási helyszínt : azután már vágtatni fogtok! 6 pont Írjátok le az üzenetet szavanként! a)...

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről

Részletesebben

Iskolai történelem verseny 2013. Szulejmán kora. Csapattagok: Elért pontszám:

Iskolai történelem verseny 2013. Szulejmán kora. Csapattagok: Elért pontszám: Iskolai történelem verseny 2013 Szulejmán kora Csapattagok: Elért pontszám: 1. Történelmi totó Karikázzátok be a helyesnek ítélt válasz jelét (1, x vagy 2)! Mit ígért Szulejmán Zrínyi Miklósnak, ha feladja

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben