A Pannonjob Kft. és a Videoton Képző Központ. képzési ajánlója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Pannonjob Kft. és a Videoton Képző Központ. képzési ajánlója"

Átírás

1 A Pannonjob Kft. és a Videoton Képző Központ képzési ajánlója 2010.

2 A Pannonjob és a VKK A több mint 20 tagvállalatával a legnagyobb magyar magántulajdonú ipari vállalatcsoport, mely a gyártási tevékenységek mellett a gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatások széles körét kínálja a vállalatok számára. A tagvállalatok humán erőforrás gazdálkodáshoz kapcsolódó igényeinek kielégítésére a Videoton Holding 1993-ban saját humán szolgáltató céget Pannonjob Kft. hozott létre. A kezdetben munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó leányvállalat szolgáltatási kínálata az évek folyamán folyamatosan kibővült a humán terület szinte minden elemével, kiemelt helyen a bérszámfejtési, valamint a tréning üzletággal. A Videoton Holding Képző Központja 1997 óta működik főként a tagvállalatok, valamint a Videoton partnercégeinek szakmai és kulcskompetenciákat célzó képzési igényeinek kiszolgálására augusztus óta akkreditált felnőttképzési intézményként. A tagvállalatok tevékenységi köreivel, a Képző Központban folyó képzésfejlesztési szakmai munkával, a Pannonjobban folyó széles körű HR tevékenységekkel, ill. ezek ötvözetével a Videoton Holding felbecsülhetetlen értéket képez a magyar humán piacon. Ez abban nyilvánul meg, hogy a komplex szolgáltatási skála egyes szolgáltató elemei valóban a szakmájuk tudói. Rendkívül szerencsés az a szervezeti összetétel, ami a Pannonjob Kft. munkaerő-piaci, és tréning tapasztalatait, valamint Videoton Holding Képző Központ képzési tapasztalatait ötvözi, különös tekintettel a fellépő szinergiahatásra. Pannonjob Kft. Cégünk egyedülállóan a magyar piacon több mint egy évtizede nyújt komplex személyzeti szolgáltatásokat partnerei számára. Szolgáltatási palettánk 2005-ben bővült szakmai továbbképzésekkel és készségfejlesztő tréningekkel. Az elmúlt 12 év során jelentős tapasztalatra tettünk szert az ügyfeleinknél felmerülő humánmenedzsmenttel kapcsolatos kérdések terén, amelyekre a megoldást az általunk kidolgozott hatékonyságnövelő, készségfejlesztő programjaink jelentették. Sikerünket annak köszönhetjük, hogy fejlesztő programjainkat minden esetben a megrendelő cég igényeinek megfelelően tesszük teljesen egyedivé. Videoton Képző Központ Képzéseinket vállalatunk belső képzési igényei hívták életre, melyet a piaci környezet dinamikus változása és a folyamatos fejlődés igénye ösztönzött. A Videoton Holding tagvállalatai számára is kihívást jelent a vevői és piaci igényeknek való megfelelés, és az a szempont, hogy mindig naprakész ismeretekkel rendelkezzünk, ezért munkánk során a követelményeknek való gyakorlati megfeleltetést tűztük ki célul. Valamennyi képzésünk belső fejlesztés eredménye, amelyek egyrészt a kulcsmunkakörök betöltéséhez szükséges kompetenciák fejlesztését, másrészt a jelenleg leginkább keresett pozíciókhoz szükséges készségek fejlesztését helyezik fókuszba.

3 A képzési palettánkon megtalálhatóak - Szakmai továbbképzések - Vezetői képzések- és továbbképzések - Készségfejlesztő tréningek - Nyelvi képzések (angol és német) - Számítástechnikai képzések - Karrier- és utánpótlásprogramok - Minőségügyi képzések Minden esetben arra törekszünk, hogy partnereink számára a lehető legmegfelelőbb fejlesztési programokat ajánljuk fel, hogy azzal hosszú távú eredményességre, versenyelőnyre tegyenek szert, ezért fontosnak tartjuk, hogy képzési tematikáink összeállítása előtt minél jobban megismerjük a céget, megismerkedjünk a vállalati kultúrával, az adott terület vezetőjével, és a programon résztvevő kollégákkal. A képzéseket nyílt képzések formájában is megszervezzük, amely számos előnyt jelent a megrendelő számára: - néhány fő is delegálható a képzésre; - előre meghatározott időpontban kerül sor a képzésre, amely belátható tervezést tesz lehetővé; - a képzésen több vállalat munkatársa vesz részt, amely lehetőséget biztosít a tapasztalatszerzésre, kapcsolatépítésre; - kihelyezett képzés megrendelése előtt megismerhető a képzés teljes keresztmetszetében; - a székesfehérvári képzési helyszín a régió vállalatai számára kényelmet és könnyű elérhetőséget biztosít. Oktatóink a szakma által elismert, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező és tehetséges, kreatív munkatársak, akik oktatói tapasztalattal és szakmai gyakorlattal egyaránt rendelkeznek. Ezen keresztül látjuk biztosítottnak az oktatói feladatok hatásos teljesítését.

4 Általános információk Mérés Valamennyi képzésünk esetén figyelmet fordítunk a képzés hatékonyságának mérésére, amelyhez felhasználjuk hallgatóink visszajelzéseit, az elkészített hallgatói dolgozatok eredményeit, valamint az utánkövető napok eredményeit. A képzési programok, tréningek nyomon követése lehetővé teszi a folyamatos fejlődés fenntartását, emellett mérhetővé válik a képzések/tréningek hatékonysága. Csoportlétszám Maximális csoportlétszám készségfejlesztő képzések esetén 15 fő, szakmai továbbképzések esetén 25 fő, minimális csoportlétszám 6 fő. Értékelési rendszer A tanfolyam résztvevői a képzés végén és egyes modulok után vizsgát tesznek. A beszámolóvizsga eredménye elégtelen nem lehet, az elfogadás szintje 60%. Tanúsítvány Amennyiben a résztvevő hiányzása nem haladja meg a képzés teljes idejének a 15%-át, úgy a résztvevő névre szóló tanúsítványt kap a képzés sikeres elvégzéséről. A képzésben való részvétel feltételei A képzésben minden, 18. életévét betöltött, legalább középfokú végzettséggel (vagy alapfokú végzettséggel és legalább 1 év munkatapasztalattal) rendelkező jelentkező részt vehet, aki érvényes tréning meghívóval rendelkezik. A képzések helyszíne Nyílt képzéseinknek a Videoton Holding Továbbképző Központ ad otthont (8000 Székesfehérvár, Berényi út ), cégre szabott programok helyszínét minden esetben egyeztetjük a Megbízóval. A képzések a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatóak!

5 Alkalmazott módszertani eszközök Személyiségtesztek, kérdőívek Tréningjeink során papír-ceruza teszteket használunk, melyek segítségével a résztvevők feltérképezhetik attitűdjüket, kompetenciáikat, erős és gyenge pontjaikat, ezáltal fókuszálni tudnak fejlődési területeikre. Tréneri prezentáció, szakmai előadások Rövid előadások a tréning struktúrájába ágyazva, az elméleti háttér áttekintéséhez. Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések A tréning során a résztvevők párokban, 3-4 fős kiscsoportokban, valamint nagycsoportban (teljes résztvevői kör) dolgozzák fel a feladatokat, és visszajelzéseikkel támogatják egymást. Helyzetgyakorlatok Hétköznapi, munkahelyi szituációk, egy probléma megjelenítésére, melyet a csoport közösen dolgoz fel. Panelinterjúk karriertréningek esetében Személyes visszajelzéssel kiegészített, magyar és idegen nyelven lebonyolított interjúk. Szimulált AC gyakorlatok karriertréningek esetében Értékelő központ szimulációja mentén a résztvevők megismerik az egyik leghatékonyabb kiválasztási módszert, mind az értékelt, mind pedig az értékelő szerepéből. Vállalati esettanulmány feldolgozása Konkrét vállalati esetek feldolgozása, értékelése, résztvevők által hozott esetek megbeszélése tapasztalati tanulás -, valamint szupervíziós módszerekkel. Oktatófilm A képzési program témaköréhez kapcsolódó filmek megtekintése, megbeszélése. Egyéni és csoportos visszajelzés A gyakorlatok során a tréning résztvevői egyénileg, és csoportban szóbeli, vagy írásbeli visszajelzést adnak egymásnak. Videó visszajelzés Helyzetgyakorlatokat, egyéni és csoportos gyakorlatokat kamerával rögzítünk, majd visszajátszunk, így a visszajelzés konkrét, és pontos lehet. Képzések részletes bemutatása

6 Művezető / Termelésirányító képzés A művezető, termelésirányító amellett, hogy a termék előállító, összeszerelő, karbantartó csoportok munkáját szervezi és irányítja, a rábízott termelési területen ellátja a termelés műszaki, ügyviteli feladatait is. A területen dolgozó munkavállalók munkájának megszervezése és irányítása mellett a művezetők felelőssége a csoport hatékonyságának szinten tartása, növelése, a munkatársak között felmerülő konfliktusok kezelése, a munkatársak motiválása, elkötelezettségük erősítése, valamint a kétirányú kommunikáció biztosítása a felsővezetők és a beosztottak között. Ez a szerteágazó feladatkör igen magas szintű szakmai tudást és gyakorlatot igényel, ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy a megfelelő vezetői hozzáállás, és vezetői készségek megléte nélkül a hosszú távú, hatékony vezetés elképzelhetetlen, hiszen a tudatos, asszertív kommunikáció, a problémamegoldás, a szociális kompetenciák, az együttműködési és önérvényesítési készség egyaránt sikertényezői a vezetői munkának. A képzés célja Olyan szakemberek képzése, akik a termelésirányítói ismeretek, készségek elsajátítása révén: ismerik a termeléssel kapcsolatos műszaki, gazdasági, logisztikai, szervezési, ügyviteli folyamatokat, rendelkeznek a termelésben résztvevő munkacsoportokkal kapcsolatos munkajogi, minőségbiztosítási és gazdasági ismeretekkel, képesek az emberi és szakmai kapcsolatok összehangolásának problémáit kezelni és megoldani, az adatgyűjtés eredményeként kapott információik segítségével eredményorientált javító- és minőségbiztosítási rendszerfejlesztési tevékenységet tudnak megvalósítani. A képzés célcsoportja Művezetők, termelésirányítók, szalagvezetők, karbantartók, akiknek feladata: a beosztott dolgozók munkájának irányítása, a gyártás során felmerülő műszaki, minőségi problémák azonnali kivizsgálása, megoldása, beszámolás a felső vezetés felé, a beosztott dolgozókkal az előírt norma szerinti teljesítmény előírt minőségben való elvégeztetése, a munkafegyelem betartása, a munkafegyelmet megszegőkkel szemben jogszerű szankciók alkalmazása.

7 Művezető / Termelésirányító képzés Témakörök I. Munkajogi ismeretek Munkaviszony létesítéséhez szükséges dokumentumok Munkaszerződés létrejötte, módosítása Munkaszerződés határozott, határozatlan időre, munkaköri leírás Munkaviszony megszűnése (típusai, végkielégítés, leszámolási folyamat, felmondási idő) Kollektív szerződés Munkavégzés szabályai munkavédelmi előírások Munkabér és járulékai, juttatások Próbaidő alatti táppénz, szabadság II. III. IV. LEAN menedzsment Lean manufacturing alapok A termelési folyamat veszteségei Értékáram térkép és elemzés Kaizen Problémaelemző és megoldó módszerek 5S Vizuális menedzsment Teljes körű gép-kihasználtsági mutató és javítása Egységesített gyártási eljárások Gazdasági ismeretek A piac szereplői és kapcsolatuk Miből lesz a profit? Mi kell a hatékony termeléshez? Költségfajták és csoportosításuk Kalkulációk, kimutatások típusai Elő és utókalkuláció készítése és értelmezése Milyen eszközökkel tud hatni a termelésre? Vezetői készségfejlesztés Önismeret-emberismeret Vezetői kommunikáció Vezetői stílusok, vezetői szerepek Delegálás Döntés Motiválás Asszertív problémamegoldás

8 Művezető / Termelésirányító képzés Utánkövetés Néhány hónappal a tréningeket követően munkatársaink kérdőívekkel, interjúkkal, workshopokkal mérik fel, milyen szinten tudták a résztvevők beépíteni munkájukba a tapasztaltakat, ill. az eredmények elemzése alapján további fejlesztési javaslatokat adnak. Alkalmazott módszertani eszközök Személyiségtesztek, kérdőívek Tréneri prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Helyzetgyakorlatok Egyéni és csoportos visszajelzés Videó visszajelzés Oktatófilm

9 Vezetők szakmai képzése A szervezeti egységek eredményessége nagymértékben a vezető hatékonyságának záloga. A középvezetőre ezért igen nagy felelősség nehezedik, hiszen a szakmai feladatokon túl a beosztottakkal, kollégákkal, felsővezetőkkel történő együttműködés is további terheket jelenthet számukra. A vezetői szerep ezért folyamatos megújulást igényel, mind szakmailag, mind pedig az úgynevezett soft kompetenciák terén. A képzés célja Olyan szakemberek képzése, akik a haladó vezetői elméletek, vezetési ismeretek, készségek elsajátítása révén: ismerik a vezetői munkakörhöz kapcsolódó tervezési, szervezési, ügyviteli, és ellenőrzési folyamatokat, biztosítani tudják a szervezeti egységek működésének összehangolását, a stratégiai szintű döntések előkészítésének támogatásával, rendelkeznek azzal az ismeretanyaggal, valamint azokkal a képességekkel, amelyek segítik a változó gazdasági környezethez való alkalmazkodást képesek a munkájuk során felmerülő problémák, konfliktusok előrejelzésére és kezelésére, az emberi és szakmai kapcsolatok összehangolására. A képzés célcsoportja Termelési területeken dolgozó és/vagy támogató folyamatokat koordináló középvezetőknek, csoportvezetőknek, vagy kinevezés előtt álló vezetőknek, akiknek fő feladatai: a beosztott munkavállalók munkájának tervezése, szervezése, irányítása, és ellenőrzése, beszámolás a felsővezetés felé, a szervezeti egységre vonatkozó mennyiségi és minőségi célkitűzéseinek megvalósítása, a beosztott munkavállalók teljesítményének értékelése, az értékelés visszacsatolása, a munkafegyelem betartása, a munkahelyi kultúra színvonalának fenntartása, folyamatos fejlesztése.

10 Vezetők szakmai képzése Témakörök I. Önismeret, emberismeret Személyiségelméletek, tipológiák Különbözőségekből fakadó erőforrások Érzelmek és indulatok kezelése, annulálása Empátia, érzelmi intelligencia Saját viselkedési repertoár feltárása, másokra gyakorolt hatásának megértése II. Hatékony kommunikáció A kommunikáció általános jellemzői Aktív hallgatás, értő figyelem Kommunikációs stílusok Asszertív kommunikáció A konfliktusok okai, kezelésük módszerei A problémakezelés kommunikációs technikái A visszacsatolás szabályai III. Vezetői készségfejlesztés Vezetői szerepek, vezetési stílusok Célkitűzések Motiváció Ellenőrzés, beszámoltatás Delegálás Vezetői kommunikáció Vezetői döntések Alkalmazott módszertani eszközök Személyiségtesztek, kérdőívek Tréneri prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Csoportos helyzetgyakorlatok Egyéni és csoportos visszajelzés Videó visszajelzés Oktatófilm

11 Kereskedelmi ügyintéző és kapcsolattartó Sokak által ismert már az a régi tétel, ami szerint egy új ügyfél megszerzése hatszor annyiba kerül, mint egy régi megtartása. Nagy a felelőssége az ügyfelekkel napi szinten kapcsolatot tartó munkatársaknak, hiszen a cég kapcsolati tőkéje felett diszponálnak, és mind szakmailag, mind pénzügyileg, mind emberileg maradéktalan teljesítményt várnak el tőlük. A piac, mint felosztható torta meghatározott nagyságú, és a végletekig élesedett a verseny az ügyfelek kegyeiért. Jól látható, hogy a potenciális ügyfelek azokat a cégeket részesítik előnyben, amelyek vevőorientált szolgáltatási munkát végeznek, hiteles, jó kereskedők, megbízhatóak és üzletileg etikusak. Sok felmérés bizonyítja azt a tényt is, hogy az ügyfelek választásában döntő szempont mindemellett az, hogy a kereskedők hogyan fogadják és szolgálják ki őket, és milyen a kapcsolat a kereskedő és a megrendelő között. A képzés célja: Gyakorló szakemberek továbbképzése, vagy a munkakört újonnan betöltő munkatársak képzése, akik az értékesítési ismereteik, értékesítői készségeik továbbfejlesztése révén a képzésen saját élményben szerezhetnek tapasztalatot az egyes értékesítési szakaszok sajátosságairól és az alkalmazható vásárlásösztönző befolyásolási eszközökről. Ennek segítségével pontosan meghatározhatják, hogy milyen személyes hozzájárulással segíthetik az eladási eredményesség növelését úgy, hogy tisztán látják, hogy mely mentális képességet alkalmazzák az aktuális eladási tárgyalásnál, képesek hosszú időn át koncentrálni és az eladási beszélgetést irányítani, jó kérdezők és igényépítők, remek kérdezéstechnikával rendelkeznek, képesek személyes eladási stratégiát kifejleszteni és alkalmazni, képesek a munkájuk során felmerülő problémák, konfliktusok kezelésére, képesek önmotiválásra, értékesítési célok megfogalmazására és teljesítésére. A képzés célcsoportja: Értékesítési, vagy ügyfélkapcsolati területen dolgozó vezetők, munkatársak, akiknek fő feladatai: kapcsolatfelvétel új ügyfelekkel, tárgyalások előkészítése, lebonyolítása, nyomon követése, értékelése, rendelésállomány növelése kapcsolattartás a meglévő partnerekkel, panaszkezelés.

12 Kereskedelmi ügyintéző és kapcsolattartó Témakörök: I. Értékesítési alapismeretek Az értékesítés folyamata Ügyféltípusok jellemzői, ügyfélkezelés Hatékony kommunikációs technikák Értékesítői attitűd II. Kereskedői készségfejlesztés Önismeret-emberismeret Időfelhasználás és önszervezés Információk kezelése és menedzselése Önmotiválás Célok és hiedelmek Asszertív problémamegoldás III. Tárgyalástechnika Kapcsolatfelvétel, kapcsolatépítés Felkészülés a tárgyalásra Tárgyalásindító beszélgetés Igényfelmérés, igényépítés Kérdezéstechnika Ajánlattétel Prezentációs technikák Ártárgyalás Ellenvetések kezelése A tárgyalás lezárása, nyomon követés Alkalmazott módszertani eszközök: Személyiségtesztek, kérdőívek Tréneri prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Helyzetgyakorlatok Egyéni és csoportos visszajelzés Videó visszajelzés Vállalati esettanulmány feldolgozása Oktatófilm

13 Asszertivitás és személyes hatékonyság Naponta találkozunk olyan szituációkkal, amelyekben magabiztos fellépésre, a magunk, vagy vállalatunk érdekeinek képviseletére van szükség. A versenyhelyzet, a konfliktushelyzetek azonban nem csupán az üzleti életben, de a hétköznapokban, a magánéletben is elérnek, ezért személyes hatékonyságunkat folyamatosan csiszolni, fejleszteni kell. Az asszertivitás egy olyan kommunikációs stílus, amely mások érdekeinek és jogainak sérülése nélkül teszi lehetővé az önérvényesítést. Asszertív kommunikációval képesek vagyunk értő figyelemmel feltárni a másik fél igényeit, törekedni tudunk a kölcsönös megértésre, és könnyen találunk megoldást a nehéz helyzetekre, problémákra. A képzés célja A munkavállalók mentális egészségmegőrzésének támogatása a személyes hatékonyság, és az eredményesség növelését célzó kulcskompetenciák fejlesztésén keresztül. A résztvevők megismerjék, és gyakorlatban alkalmazni tudják a hatékony kommunikációs technikákat. Hatékony időgazdálkodási technikákat sajátítsanak el, képesek legyenek az eredményes és költséghatékony időtervek elkészítésére. Rendelkezzenek azzal az ismeretanyaggal, valamint azokkal a képességekkel, amelyek segítik a változó gazdasági környezethez való alkalmazkodást. Képesek legyenek a munkájuk során felmerülő változások, problémák, konfliktusok előrejelzésére és kezelésére, az emberi és szakmai kapcsolatok összehangolására. Képesek legyenek válságkezelési stratégia felállítására, és megvalósítására krízishelyzetekben. Képesek legyenek életvezetési stratégia felállítására a célrendszer kialakításán és megvalósításán keresztül. A képzés célcsoportja Nagyfokú pszichikai terhelés alatt dolgozó vezetők, munkatársak, kulcspozícióban dolgozó munkatársak számára, különösen a jelenlegi gazdasági környezet okozta nehézségekben érintett vezetők, munkatársak számára.

14 Asszertivitás és személyes hatékonyság Témakörök I. Önismeret, kommunikáció Személyiségelméletek, személyiségtipológiák Különbözőségekből fakadó erőforrások Érzelmeink és indulataink kezelése Empátia, érzelmi intelligencia A kommunikáció általános jellemzői, aktív hallgatás, értő figyelem Kommunikációs stílusok Asszertív kommunikáció A problémakezelés kommunikációs technikái II. Életvezetési stratégiák Célkitűzések Időgazdálkodás Változáskezelés, változás és kommunikáció A konfliktusok okai, kezelésük módszerei, mediáció A kiégés okai, következményei, rekreációs technikák Stresszkezelés Alkalmazott módszertani eszközök Személyiségtesztek, kérdőívek Tréneri prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Helyzetgyakorlatok Egyéni és csoportos visszajelzés Videó visszajelzés Oktatófilm

15 Konfliktus- és panaszkezelés Konfliktusokkal mind a magánéletben, mind pedig a munkánk során naponta több tízszer találkozunk, különösen olyan munkakörökben, vagy/és pozíciókban, ahol az interakciók száma jelentős. Ugyanakkor nemcsak a kapcsolatainkban kialakuló, de saját, belső konfliktusokkal is gyakran szembesülünk. Konfliktusainkat pedig valahogyan oldjuk, kezeljük. Ez a meglehetősen nagy mennyiségű konfliktuskezelés azt feltételezné, hogy tapasztaltan, gyakorlottan mozgunk a konfliktusok oldásában, mégis gyakran indokolatlanul nagy feszültséget okoz, sok esetben pedig határozatlanul állunk a problémákkal szemben. A paradigmaváltás elkerülhetetlen, a konfliktusokkal való küzdelem árral szemben úszást jelent. Tréning programunkban olyan megközelítéssel dolgozunk, amelyek lehetőségként, nem pedig problémaként értékelik a munkavégzés során felmerülő konfliktus- és panaszhelyzeteket. A képzés célja Az ügyfélkapcsolati területen dolgozó munkatársak hatékonyságának növelése, a konfliktusés panaszszituációk értékelési és kezelési technikáinak elsajátításával, ill. egyfajta szemléletváltás közvetítésével. A képzés célcsoportja Szolgáltató vállalatnál, vagy termelő vállalat támogató területein (kiemelten HR, pénzügy) dolgozó munkatársak számára, akiknek fő feladataik a külső és belső ügyfelekkel való kapcsolattartás, kiemelten a panaszkezelés. Témakörök I. Önismeret, kommunikáció Személyiségünkben rejlő erőforrásaink Empátia vs. szimpátia Asszertív kommunikáció II. Konfliktusok, konfliktuskezelés A konfliktusok dinamikája Én és a konfliktusaim A konfliktushelyzet tudatos megközelítése Konfliktuskezelési módszerek III. Panaszkezelési technikák Alkalmazott módszertani eszközök Személyiségtesztek, kérdőívek Tréneri prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Helyzetgyakorlatok Egyéni és csoportos visszajelzés

16 Ügyfélszolgálat A szolgáltatói szektor egyre nagyobb térnyerésével szolgáltató vállalatok sora alakul világszerte, és hazánkban is. Az előző évtizedekben tapasztalt erőteljes termelői dominanciát fokozatosan váltja fel a szolgáltatóipar, és ma már elmondhatjuk, hogy a magyar gazdaság jövedelmének 2/3-át a szolgáltató szektor adja. Ez a példátlan mértékű növekedés jelentősen befolyásolja a piacon jelenlévő vállalatok versenyét. Az ügyfélszerzés, az ügyfél megtartása már nem lehet sokadrangú feladat, a stratégia részévé kell, hogy váljon. Azok a vállalatok, akik felismerik ezt, nagy hangsúlyt fektetnek az ügyfélkapcsolati területeken dolgozó munkatársak kompetenciáinak fejlesztésére, hogy a professzionális ügyfélkapcsolati tevékenységek által folyamatosan növeljék az ügyfelek elégedettségét, így hosszú távú üzleti sikereket érjenek el. A képzés célja Ügyfélkapcsolati alapismeretek elsajátítása, valamint az ügyfélkapcsolati területek ellátásához szükséges alapvető kommunikációs eszközök megismerése, melyek gyakorlati alkalmazásával növelhető a személyes hatékonyság. A képzés célcsoportja Szolgáltató vállalatnál, vagy termelő vállalat támogató területein dolgozó munkatársak számára, akiknek fő feladataik a külső és belső ügyfelekkel való kapcsolattartás, és/vagy panaszkezelés. Témakörök I. Ügyfélkapcsolati alapok Ügyfélszolgálat a vállalat arca/hangja Ki az ügyfelünk? Az elégedett ügyfél II. Önismeret, emberismeret az ügyfélszolgálatban Empátia vs. szimpátia Az ügyfélkapcsolati munkatárs készségei Személyiségünkből eredő erőforrásaink Személyészlelés első benyomás, verbális, non-verbális kommunikáció III. Asszertivitás az ügyfélszolgálatban IV. Stresszkezelés, rekreáció Alkalmazott módszertani eszközök Személyiségtesztek, kérdőívek Tréneri prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Helyzetgyakorlatok Egyéni és csoportos visszajelzés

17 Projektmenedzsment A projektmenedzsment legnagyobb kihívása, hogy eredményt kell elérnie, méghozzá előre meghatározott korlátok között, előre meghatározott célok elérésével, a rendelkezésre álló eszközök optimális és integrált felhasználásával. Fő kompetenciája az idő pénz emberi erőforrás eszközök felhasználásának optimalizálása, sok esetben érdekütközések közepette, mivel a vevőorientáltság kiélezetten jelentkezik, és a magas minőségi elvárások sem sérülhetnek. A képzés célja Olyan szakemberek képzése, akik a projektmenedzsment elméleti ismereteinek elsajátítása, vagy a már korábban megszerzett ismeretek rendszerezése, valamint a projektszemlélet kialakítása révén: képesek projektek önálló és felelősségteljes koordinálására, megismerik a projektmunkához kapcsolódó tervezési, szervezési, ellenőrzési feladatokat, biztosítani, támogatni tudják a projekt-team tagjainak összehangolt munkáját, az együttműködés, csapatszellem kialakulását, rendelkeznek azzal az ismeretanyaggal, valamint azzal a szemlélettel, és képességekkel, amelyek segítik az üzleti élet projektszemléletéhez való alkalmazkodást, képesek a projektmunka során felmerülő problémák, kockázatok előrejelzésére, értékelésére és kezelésére, képesek a projekt-teamen belüli együttműködés kialakítására, a más csoportokkal, projekt-teamekkel való szakmai munka összehangolására. A képzés célcsoportja Termelési, műszaki, minőségirányítási és egyéb támogató területeken dolgozó újonnan kinevezett, vagy kinevezés előtt álló projektvezetőknek, középvezetőknek, projektszervezetben dolgozó munkavállalóknak, akiknek fő feladatai: projektmunkák tervezése, szervezése, lebonyolítása, ellenőrzése, nyomon követése, projekt szervezet kialakítása, a projekt-team irányítása, a csapattagok munkájának tervezése, szervezése, irányítása, és ellenőrzése, a projekt-team tagok munkájának értékelése, az értékelés visszacsatolása, projekt részfeladatok ellátása, projektmunkában való részvétel csapattagként.

18 Projektmenedzsment Témakörök I. A projektmenedzsment elméleti áttekintése, meglévő ismeretek rendszerezése Projektösszetétel Projektmenedzsment Projektkörnyezet Projektkultúra II. PM bevezetés folyamata, dokumentációk III. Projekt környezet elemzése IV. Projektszervezet kialakítása Emberi erőforrás menedzsment a projektekben A kommunikáció jelentősége a projektmenedzsmentben Meetingek levezetése V. Projektcélok VI. Projekttervezés a projekt struktúraterv elkészítésének elemei, lebonyolítási- és határidőterv, erőforrás tervezés költség és cashflow tervezése VII. A projekt megvalósítása Teljesítményértékelés, nyomonkövetés, Trendanalízis Panaszkezelés és minőségbiztosítás Változáskezelés Dokumentáció menedzsment VIII. A projekt lezárása, utókövetése Alkalmazott módszertani eszközök Tréneri prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Egyéni és csoportos visszajelzés Vállalati esettanulmány feldolgozása Oktatófilm

19 LEAN menedzsment A képzés célja A LEAN alapfilozófiájának bemutatása, eszközrendszerének ismertetése, a rendszerben rejlő lehetőségek ismertetése. A gyártási folyamatok során előforduló pazarlások megszüntetésének elsajátítása és a költségcsökkentési megoldások feltárása. A képzés célcsoportja A minőségi, műszaki, logisztikai és termelési területen dolgozó vezetők, közvetlen termelésirányítók, termelékenységfejlesztési tevékenységet végzők részére. Témakörök A Lean filozófia megértése Értékteremtő folyamatok azonosítása, a gyártási folyamatokban megjelenő 7 fő veszteség felismerése és elemzése Értékáram elemzésben való tevékeny részvétel Fenntartható rend és tisztaság kialakítása és helymegtakarítás a gyártásban az 5S módszer segítségével Vizuális menedzsment eszközök gyártásban való alkalmazásának lehetőségei Általános eszközhatékonyság növelése a TPM elveinek alkalmazásával Kis tételekben történő rugalmas gyártás kialakítása folyamatos anyagáramlásra épülő (Flow) gyártórendszerek létrehozásával Kanban rendszerek kialakítása Típusváltások átfutási idejének radikális csökkentése a SMED módszer segítségével Folyamatos fejlesztés megvalósítása a Kaizen alkalmazásával Alkalmazott módszertani eszközök Tudásmérő tesztek, kérdőívek Oktatói prezentáció, szakmai előadások Kis- és nagycsoportos megbeszélések Vállalati esettanulmány feldolgozása

20 Minőségügyi megbízott A képzés célja Gyakorlati és elméleti ismeretek átadása a minőségirányítás, minőségbiztosítás területén dolgozóknak: folyamatszemléletű gondolkodásmód kialakítása, dokumentációs rendszer létrehozása, megelőzési technikák elsajátítása, adatgyűjtés, -elemzés segítségével a folyamatos fejlesztés elsajátítása, auditálási szabályok (rendszer, folyamat és termék) elsajátítása, gyakorlati alkalmazása. A képzés célcsoportja Gyakorlati minőségbiztosítási tapasztalattal, de megfelelő elméleti képzéssel nem rendelkező munkavállalók. Témakörök A minőség-ellenőrzés és minőségbiztosítás alapjai A minőségirányítási rendszer és szabványos követelményei Minőségbiztosítási, minőségirányítási dokumentumok rendszere Minőségtanúsítás Termékfelelősség Mérőeszköz felügyelet, mérésügyi tevékenység, mérésügyi törvény Statisztikai folyamatszabályozás Vizsgálati módszerek minőségvizsgálat Speciális, minőséget támogató eszközök és módszerek (autóipari követelmények) Merre tart a minőségfejlesztés és az autóipari követelmények teljesítése Alkalmazott módszertani eszközök Tudásmérő tesztek Oktatói prezentáció, szakmai előadások Páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések Vállalati esettanulmány feldolgozása

21 Minőségtechnikák a gyakorlatban A képzés célja Olyan eszközök ismertetése, melyek elősegítik a folyamatok megértését, a tényeken alapuló döntéshozatalhoz szükséges adatgyűjtési és elemzési tevékenységet, a helyesbítő intézkedések meghozatalához az okok megkeresését, prioritások meghatározását. A képzés célcsoportja A minőségi, műszaki és termelési területen dolgozó gyakorlati tapasztalattal, de megfelelő elméleti képzéssel nem rendelkező szakemberek. Témakörök Az adatok jellege, tulajdonságai. Az ellenőrző lapok készítésének szabályai, az adatgyűjtés végrehajtása, az ellenőrzőkártya adatainak értelmezése. Vonalkázásos és hibahely gyakoriság kimutatás. A hisztogramok használata a folyamatok elemzésére. A termelési folyamatokból származó adatok alapján hisztogram készítése és értelmezése. A Pareto elemzés használata a folyamatok javítására, helyesbítő intézkedések prioritásának meghatározása. A termelési folyamatokból származó adatok alapján Pareto elemzés készítése és értelmezése, a fejlődés mérésének módszere. Az ok-okozati diagram használata a folyamatok megértésére, javítására, a problémák okainak meghatározására, a használata során alkalmazandó kategóriák felismerése. Ok-okozati diagram készítése csapatmunkában. A korreláció használata a folyamatparaméterek és termékjellemzők kapcsolatának megértése érdekében, valamint a vizsgálatok mennyisének az optimalizálására. Korrelációs diagram készítése. A folyamatdiagram használata a folyamatok és a folyamatlépések kapcsolatainak megértése, valamint a vizsgálatok/döntések meghatározása érdekében. Folyamatdiagram készítése csapatmunkában. A csapatmunka végrehajtásának szabályai, lépései. Ötletroham irányítása, ötletek értékelése, rangsorolása. Alkalmazott módszertani eszközök Tudásmérő tesztek Oktatói prezentáció, szakmai előadások Kis- és nagycsoportos megbeszélések Vállalati esettanulmány feldolgozása

Vállalkozói Akadémia

Vállalkozói Akadémia Vállalkozói Akadémia Videoton Képzı Központ 2010-2011. Vállalkozói Akadémia Régrıl ismert az a tény, hogy egy vállalkozás eredményességét és fejlıdıképességét milyen mértékben befolyásolja a vállalkozás

Részletesebben

Belső tréner/oktató képzés

Belső tréner/oktató képzés Belső tréner/oktató képzés Oktatás-módszertani továbbképzés 2010. Belső tréner/oktató képzés Az elmúlt egy év során egyértelműen kirajzolódott egy tendencia, amit a gazdasági válság tovább erősített, ez

Részletesebben

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Milton Kft. Tréning ajánló Elérhető tudás hiteles forrásból Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Bevezetés Tisztelt Ügyfelünk! Kedves Hölgyem és Uram! Belső,

Részletesebben

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS A KÉPZÉSRŐL A logisztikában dolgozó középvezetők és specialisták számára kínálunk tréninget, melynek segítségével a vállalat vezetői és szervezeti színvonalát

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. 1. A képzési program

KÉPZÉSI PROGRAM. 1. A képzési program A helyzetfiiggő és hatékonyan szervező vezető vezetői készségfejlesztés KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzési program 1,1. Képzés megnevezése A helyzetfuggő és hatékonyan szervező vezető vezetői készségfejlesztés

Részletesebben

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára FLOW és FOLYAMAT vagy FOLYAMAT és FLOW ( kihívások és lehetőségek a közszolgáltatásban dolgozó vezetők előtt ) Orosz Lajos NKE

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

KÉPZÉSI LISTA 2015. I. félév Akkreditált képzéseink és Engedélyezett programjaink

KÉPZÉSI LISTA 2015. I. félév Akkreditált képzéseink és Engedélyezett programjaink INFORMATIKAI KÉPZÉSEK Lajstromszám/ Engedélyszám PL-8089 MS Windows7 6 gyakorlati beszámoló PL-8089 Áttérés a Windows 7 operációs rendszerre 4 gyakorlati beszámoló PL-8089 MS Outlook levelezés 6 gyakorlati

Részletesebben

A házasság kritikus pontjainak kezelése

A házasság kritikus pontjainak kezelése Képzési program neve Angol C2 2 1 069 - C1-es szint Német C2 3 1 110 - C2 szint Vállalkozási felkészítő tréning Kutatásmenedzsment, K+F Innováció Változásmenedzsment A házasság kritikus pontjainak kezelése

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM

SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM SZÁMÍTÓGÉP AZ IRODÁBAN KÉPZÉSI PROGRAM a Felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. 12. (1) bekezdésének megfelelően. A képzési program Megnevezése Nyilvántartásba vételi száma Számítógép az irodában

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

VEZETÉSI TANÁCSADÓ ÉS RENDSZERFEJLESZTŐ KFT. 285.000Ft+ÁFA Hotel Mediterrán 2015. Szeptember 07. 210.000Ft+ÁFA Hotel Mediterrán 2015.

VEZETÉSI TANÁCSADÓ ÉS RENDSZERFEJLESZTŐ KFT. 285.000Ft+ÁFA Hotel Mediterrán 2015. Szeptember 07. 210.000Ft+ÁFA Hotel Mediterrán 2015. = VEZETÉSI TANÁCSADÓ ÉS Kvalikon tréning kalendárium 2015. II. félévre Tisztelt Partnerünk! Szeretném tájékoztatni a Kvalikon Kft. 2015. II. félévére meghirdetett programjairól. A képzést sikeresen elvégző

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés?

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? HD esettanulmány Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? ÚJ VEZETŐ(K) RÉGI CSAPATTAL ESETTENULMÁNY EGY GYÁRTÓ/ÉRTÉKESÍTŐ CÉG PROGRAMJA ALAPJÁN 1. A CÉG Egy korábbi ügyfelünk keresett meg minket

Részletesebben

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam

EOQ MNB QMHC eü. specifikus tanfolyam ( 4x2 nap) (2016.október-november) EOQ QMHC tanfolyam EOQ QMHC tanfolyam Minőségi vezetők az alapismereteket egyetemi / felsőfokú végzettség során szerzik meg és emellett legalább négy éves teljes munkaidős munkahelyi tapasztalata szükséges, melyből legalább

Részletesebben

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában

Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Budapest, 2010. március 25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Kalocsai Katalin Oktatási Központ Alapok A humán n tőke t elemei képzettség végzett munkával

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap

Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap Kapcsolati menedzsment, PR: 2 nap Szervezeti megoldások bevezetése a lakosság naprakész és folyamatos tájékoztatásának javítására, a döntések nyilvánossá tételére A résztvevők ismerjék meg és sajátítsák

Részletesebben

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére KÉSZSÉGFEJLESZTŐ TRÉNINGEK Budapest, 2015. január A MEGGYŐZÉS ESZKÖZEI Hogyan kezeljük különböző típusú ügyfeleinket?

Részletesebben

Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz?

Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz? Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz? Vezetői kompetenciafejlesztés lehetőségei az egészségügyben A KONETT Team komplex vezetőfejlesztési modelljének bemutatása Előadó: Salamon Hugó, KONETT Team vezető

Részletesebben

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra) Felnőttképzés Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. Ügyfeleink számára előzetes igényfelmérés

Részletesebben

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Részletesebben

LOGISZTIKAI KONTROLLING

LOGISZTIKAI KONTROLLING LOGISZTIKAI KONTROLLING A KÉPZÉSRŐL A logisztikai szakembereknek gyakran a szűkebben vett szakmai ismereteken túl olyan tudásra is szükségük van, amellyel a logisztikai vezetői döntéseket alátámasztó kalkulációk

Részletesebben

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata - ELŐKÉSZÍTÉS: 8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért - képzési program folyamata - A tanfolyam meghirdetése időpontok megjelölésével Jelentkezők regisztrálása A jelentkezők

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN OBJEKTIVITÁS ÉS MÉRHETŐSÉG BEVEZETÉSE PAK TÁJÉKOZTATÓ Programjaink célja,

Részletesebben

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények

Részletesebben

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat Gyakorlati

Részletesebben

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2018-2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat

Részletesebben

Minőségügyi Menedzser az Egészségügyben témájú szakmai tanfolyam (EOQ QMHC tanfolyam)

Minőségügyi Menedzser az Egészségügyben témájú szakmai tanfolyam (EOQ QMHC tanfolyam) Minőségügyi Menedzser az Egészségügyben témájú szakmai tanfolyam (EOQ QMHC tanfolyam) Tanfolyam célja A tanfolyam célja a résztvevők számára olyan általános és egészségspecifikus minőségmenedzsmenti ismeretek

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS Less Myths more Practice A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A

Részletesebben

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,

Részletesebben

GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai Regionális Képző Központ. 2007. november 28-30. SZEGED

GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai Regionális Képző Központ. 2007. november 28-30. SZEGED Mentálhigiénés tréning pályakezdők részére Pályaorientációs programfejlesztés és kísérleti képzés Csoportot vezető szakemberek továbbképzési tapasztalatai GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és

Részletesebben

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp

ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp ALITERA Ügyfélkapcsolati Kft. Támogatott kapcsolatok ügyfélkiszolgálás másképp Ügyfélkapcsolat fejlesztése ALITER = másképpen Alapítva: 2004. Ügyfélkapcsolati Fejlesztő Központ programja a minőségi ügyfélkapcsolatokért

Részletesebben

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0

Részletesebben

MUNKAÜGYI SZAKREFERENS

MUNKAÜGYI SZAKREFERENS MUNKAÜGYI SZAKREFERENS 340020 GAZDASÁGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPESÍTÉSEK 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A programba való bekapcsolódás feltételei: A programba való bekapcsolódáshoz középfokú végzettség szükséges,

Részletesebben

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Részletesebben

MPTO Magyar Posta Takarék Oktatási Szolgáltató Zrt. Intézményi engedély: E Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám:

MPTO Magyar Posta Takarék Oktatási Szolgáltató Zrt. Intézményi engedély: E Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: MPTO Magyar Posta Takarék Oktatási Szolgáltató Zrt. Intézményi engedély: E-000382 Felnőtti intézmény nyilvántartási szám: 00849-2012 Program jellege Képzési program megnevezése Engedélyszám Engedélyeztetés

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN A PROGRAMRÓL Napjainkban a logisztikai területeken vezetői pozíciót betöltőkre egyre több nem kizárólagos szakmai feladat is hárul, melynek részét képezi

Részletesebben

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ... KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Beszélni és beszélgetni önmagában nem nehéz, viszont kevésbé sikert eredményező folyamat. Megértetni magunkat pontosan úgy, ahogy azt mi gondoljuk, illetve

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél Készítette: Marosvölgyi Ágnes A készítés dátuma: Budapest, 2011.07.08. Jóváhagyás dátuma: Budapest, 2011.07.11. Némedi

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program jogtulajdonosa:

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter

Részletesebben

Innopod vezető-fejlesztési modell

Innopod vezető-fejlesztési modell Az Innopod vezetőképzési programjai a cégünk magkompetenciájába tartozó képzések halmaza. Építünk az ügyfeleink szervezeti felépítéséből származó vezetői sajátosságokra, az egyén felkészültségére és kompetenciáira,

Részletesebben

Munkában a csapat - szimulációs gyakorlat

Munkában a csapat - szimulációs gyakorlat CSAPATÉPÍTÉS Grounding Alapozás Roving Kalandozás Challenge Kihívás Team at work Munkában a csapat - szimulációs gyakorlat Historical adventure - Történelmi kaland Mind rally Cul- Tour- al Észtúra Kul-

Részletesebben

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés FÉLÚTON... SZAKMAI KONFERENCIA Szeged, 2014. december 16. A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés Dina Miletta SZTE JGYPK egyetemi tanársegéd KÖVI oktató, tréner

Részletesebben

LEAN Menedzsment. Célcsoport

LEAN Menedzsment. Célcsoport LEAN Menedzsment Minden vállalat egyik alapvető célja, hogy fejlessze termékei/szolgáltatásai minőségét, csökkentse, a költségeket növelje versenyképességét. A felvázolt célok elérésének számos eszköze

Részletesebben

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON Tény, hogy a munkavállalók munkahelyi, családi és magán életi problémái nagymértékben képesek befolyásolni a munkavállaló munkahelyi teljesítményét, és ez által közvetett vagy

Részletesebben

Stratégiai menedzsment tréning - emelt szintű képzés (nem csak) desztináció menedzsereknek

Stratégiai menedzsment tréning - emelt szintű képzés (nem csak) desztináció menedzsereknek Stratégiai menedzsment tréning - emelt szintű képzés (nem csak) desztináció menedzsereknek Az MTDMSZ által szervezett stratégiai menedzsment tréning részletes programja 0. Önreflexió, érzékenyítés, személyes

Részletesebben

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül Miben más a GDP? >> cégre, szakterületre, csapatra, egyénre szabott tréningek a valós fejlődésért Mit nyújt a GDP Önnek? >> komplex fejlesztési

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ Ország: Portugália Vállalat: Inovafor Képesítés Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban

Részletesebben

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A MUNKATÁRSAK BEVÁLÁSA? A BELSŐ ÉRTÉKELŐ KÖZPONT MÓDSZEREI ÉS S BEVÁLÁSVIZSG SVIZSGÁLATA Budapest, 2010.03.25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Besze Judit BÉK módszergazda. 1/28 BEVÁLÁS

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: A) Esettanulmány készítése a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott és a honlapján közzétett Útmutató alapján.

A vizsgafeladat ismertetése: A) Esettanulmány készítése a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott és a honlapján közzétett Útmutató alapján. A vizsgafeladat ismertetése: A) Esettanulmány készítése a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott és a honlapján közzétett Útmutató alapján. A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított

Részletesebben

Építs teljesítmény-központú kultúrát!

Építs teljesítmény-központú kultúrát! Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. BSc Sport-és rekreációszervező. Dr.Chaudhuri Sujit. Dr.Chaudhuri Sujit, Széles József

TANTÁRGYLEÍRÁS. BSc Sport-és rekreációszervező. Dr.Chaudhuri Sujit. Dr.Chaudhuri Sujit, Széles József Igen/Nem TANTÁRGYLEÍRÁS TESTNEVELÉSI EGYETEM A TANTÁRGY ALAPADATAI Modul megnevezése: MKKR Szint: Tantárgy megnevezése: Stratégiai és projektmenedzsment Kódja: Tantárgy kreditértéke: 3 kredit Készítés

Részletesebben

Ügyfélelégedettségi vizsgálat eredményei. 5. oldal

Ügyfélelégedettségi vizsgálat eredményei. 5. oldal 2008 2010 1. oldal Összegyűjteni azokat a stratégiai törekvéseket illetve változásokat (külső belső), amelyek fejlesztési igényeket generálnak vezetői szinten és az értékesítésben Meghatározni azokat a

Részletesebben

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével.

hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítésével, az ügyfél- és partnerkapcsolati folyamatok fejlesztésével. HONLAP tartalom Előzmények: Biharkeresztes Város Önkormányzata az Államreform Operatív Program (ÁROP) A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése tárgyú kiírás keretében benyújtotta Biharkeresztes Város

Részletesebben

ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN!

ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN! ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN! G2G3 Polestar ITSM IT szolgáltatás menedzsment szimulációs játék és erre épülő ITIL oktatási megoldások 1 ITIL SZIMULÁCIÓ - ÜZLETI

Részletesebben

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző

Részletesebben

Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista

Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista Ki fog itt dolgozni 20 év múlva? Kik? (lásd korábban) -Y és Z generáció integrálása az általunk ismert munka világába (20 év múlva a munkaerőpiac

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető!

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető! Lajstromszám: AL-1017 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET F.ny.t.sz.: 01-0271-04 TRÉNING AJÁNLATAINK Ahol nem csak papír szerezhető! MLE bemutatása A Magyar Logisztikai Egyesület tizenkilenc éves fennállása során

Részletesebben

Nonprofit szervezeti menedzsment területek

Nonprofit szervezeti menedzsment területek XX/a. Nonprofit szervezeti menedzsment területek a Társadalmi Megújulás Operatív Program Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztı szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

1.1 Egyértelmű, világos projekt célkitűzések. 1.2 A projekt-célok teljesülésének egzakt, mérhető kritériumai

1.1 Egyértelmű, világos projekt célkitűzések. 1.2 A projekt-célok teljesülésének egzakt, mérhető kritériumai 1. 1 Az Ön tapasztalatai szerint a projektek indításakor általában milyen mértékben állnak rendelkezésre az alábbi táblázatban felsorolt tényezők? Válaszát a következő skála használatával (a megfelelőnek

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM GAZDASÁGI INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 02 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Gazdasági informatikus OKJ azonosító 54 481 02 A képzés során megszerezhető kompetenciák

Részletesebben

NMH engedéllyel rendelkező programjaink

NMH engedéllyel rendelkező programjaink 721 Szeged, Juhász Gy. utca 1/A. 1034251-2-0 NMH engedéllyel rendelkező programjaink Ssz. Program Modul Engedélyezési szám/óraszám 1 Csapatépítés /D00 Csapatépítés 2 Együttműködési hatékonyság fejlesztése

Részletesebben

Önértékelési rendszer

Önértékelési rendszer Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély szám: E-000116/2014. Önértékelési rendszer Hatályba lép:

Részletesebben

Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny!

Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Avagy mit, hogyan és miből képezzünk, hogy a 21. század kihívásai közepette is megőrizzük versenyképességünket A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága

Részletesebben

Ellátási Lánc Menedzsment

Ellátási Lánc Menedzsment Ellátási Lánc Menedzsment A 21. század első évtizedeire a nemzetközi verseny erősödése a termék-életciklusok rövidülése a magasabb minőségi szinten és alacsonyabb fogyasztói árakon történő fogyasztói igény

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése

Részletesebben

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:

Részletesebben

HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN

HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN Dr. Koltai Zoltán PhD, egyetemi docens (PTE FEEK) Dr. habil. Nemeskéri Zsolt, egyetemi docens (PTE

Részletesebben

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg:

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg: A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete képzési tevékenységével, hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a szervezet által megszólított és elért egyén / közösség, képessé váljon egyéni,

Részletesebben

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak Emberi erőforrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya Új Közszolgálati Életpálya ÁROP-2.2.17-2012-2013-0001 Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

Felnőttképzési tájékoztató

Felnőttképzési tájékoztató Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00373-2010 Felnőttképzési tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok Felnőttképzési programjai és szolgáltatásai 2012. 1 Bemutatkozás A Jász-Nagykun-Szolnok t (a továbbiakban

Részletesebben

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. JÓKBÓL A KIVÁLÓT Interjúztatás fejlesztés

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. JÓKBÓL A KIVÁLÓT Interjúztatás fejlesztés NYÍLT KÉPZÉS Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. JÓKBÓL A KIVÁLÓT Interjúztatás fejlesztés SZERETNE MIÉRT? A program résztvevői átértékelhetik az interjú lépéseinek jelentőségét,

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 2013 Figyelem!!! A szakdolgozat készítésére vonatkozó szabályokat a hallgatónak a témát kijelölő kari sajátosságok figyelembe

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE

LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE A KÉPZÉSRŐL Gyakori probléma, hogy a munkatársak nem rendelkeznek áttekintéssel a komplex vállalati logisztikai rendszer és tágabban az ellátási lánc egészének működéséről,

Részletesebben

Auditor képzések. IRCA Minőségirányítási auditor / vezető auditor tréning (A 17217) (Feltétel: ISO 9001 szabványismeret, gyakorlat)

Auditor képzések. IRCA Minőségirányítási auditor / vezető auditor tréning (A 17217) (Feltétel: ISO 9001 szabványismeret, gyakorlat) Auditor képzések Időpont Vizsgaidőpont Tanfolyami díj IRCA Minőségirányítási auditor / vezető auditor tréning (A 17217) (Feltétel: ISO 9001 szabványismeret, gyakorlat) IRCA Információbiztonsági auditor

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01. Szolnok KÉPZÉSI PROGRAM LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: 54 345 01 Szolnok 2014 Megnevezése A képzési program Logisztikai ügyintéző OKJ azonosító 54 345 01 ztk rendelések, beszerzések, értékesítés (termék,

Részletesebben

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában Jozipovics Tímea osztályvezető Toborzás 2 KIEMELT FIGYELEM A MEGFELELŐ SZAKMAI KVALITÁSOKKAL RENDELKEZŐ JELÖLTEK FELKUTATÁSÁSRA, VEZETŐI UTÁNPÓTLÁS

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben