100 éves Vörös János bácsi Államalapító

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "100 éves Vörös János bácsi Államalapító"

Átírás

1 Nagyigmánd Nagyközség önkormányzati híradója XXI. évf. 6. szám, jún-júl. 100 éves Vörös János bácsi Államalapító Szent István Királyunk és az Új Kenyér Ünnepe augusztus 20., szombat Nagyközségünk képviselő-testülete ezúton tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a nemzeti ünnepre. Fotó: BM Vörös János június 22-én töltötte be századik életévét, felesége Bözsi néni szintén nemrég ünnepelte kilencvenhatodik születésnapját. A jeles évfordulók alkalmával családtagjaik által szervezett meghitt ünnepségre került sor a Magos Művelődési Házban, amelyen köszöntötte őket három unokájuk, dédunokáik és rokonaik. Az eseményre a családtagok mellett további vendégeket is meghívtak. Az ünnepeltek nagy örömére meghívást kapott és el is jött id. Hajdu Mihály, János bácsi igaz jóbarátja és Orbánné Mariska néni, Bözsi néni barátnője is, akik az ünnepeltek mellett kaptak helyet az ünnepi ebéden. Az eseményen elsőként Vörös János, János bácsi unokája szólt a nagyszülőkhöz és a vendégekhez. A család nevében megköszönte a nagyszülőknek mindazt a szeretetet, amit az elmúlt hosszú évtizedek során kaptak. János tolmácsolta Schmidt Pál köztársasági elnök levélben írt köszöntőjét nagyapja felé. Az ünnepi alkalommal a nagyigmándi Kincseskert Óvoda kis növendékei is köszöntötték a kedves házaspárt. A kis műsort követően nagyközségünk polgármestere köszöntötte a János bácsit és kedves feleségét. Polgármester asszony, a köszöntő szavak után Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait is átadta Vörös János bácsinak. A továbbiakban Sugár Tamás református lelkipásztor szólt az ünnepelthez Isten áldását kérve János bácsi és felesége életére. A köszöntések sora ezután is folytatódott, a családtagok és meghívott vendégek is köszöntötték az ünnepeltet és feleségét, majd a család által elkészített ünnepi ebéden vettek részt a megjelentek, amely jó hangulatú beszélgetéssel zárult. Hajduné Farkas Erika polgármester óra Ünnepség a szabadtéri színpadon A Himnusz közös eléneklése Könnyűzenei Női Kórus előadása Ünnepi beszéd ifj. Fancsik István énekelődása Az Új Kenyér átadása Önkormányzati díjak átadása Megyei díj átadása Ünnepi műsor helyi kulturális civil szervezeteink közös műsora A Szózat közös eléneklése Az Új Kenyér megszegése Meghívott sztárvendégek műsorai óra Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor operettelőadása, zongorán kísér: Körmendi Péter óra Vastag Tamás énekelőadása óra Tűzijáték támogatóink jóvoltából 2.00 óráig Szent István-napi bál Zenés mulatság a SYNCRON-nal Kapcsolódó rendezvény: órától 90 éves a sportkör Jubileumi sportrendezvény a sportpályán

2 2 Igmándi Hírnök június-július Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az elmúlt években településünk önkormányzata az idősek napja alkalmából köszöntötte nagyközségünk legidősebb férfi és hölgy lakóját. Az elmúlt években Vörös János bácsi és felesé- Vörös János köszöntötte a nagyszülőket A vendégek Az óvodások adtak műsort Barátok közt az ünnepeltek 100 éves Vörös János bácsi Településünk legidősebb lakóját ünnepeltük ge Bözsi néni érdemelték ki e kitüntető címet településünk legidősebb lakóiként. S az idei évben egy örömteli pillanathoz ért el az idős házaspár élete, akik már hetvenhárom éve élnek együtt boldogságban. János bácsi betöltötte a századik életévét. Valószínű, a kedves olvasó most eltöpreng milyen hosszú idő is megélni egy évszázadot, s milyen hoszszú lehetett azt megélni a viszontagságos XX. században. Nagy örömünkre él köztünk egy idős úr, akiknek megadatott ez, és aki rengeteget tud mesélni az elmúlt évszázadról. Vörös János bácsi június 22-én töltötte be századik életévét, felesége Bözsi néni szintén nemrég, március 1-én ünnepelte kilencvenhatodik születésnapját. A jeles évfordulók alkalmával családtagjaik által szervezett meghitt ünnepségre került sor a Magos Művelődési Házban, amelyen kös z ö n t ö t t e őket három u n o k á j u k, dédunokáik és rokonaik. Az eseményre meghívást kapott önkormányzatunk vezetője, Hajduné Farkas Erika polgármester asszony, Sugár Tamás református lelkipásztor és felesége, Pásztor Tiborné anyakönyvvezető, Szabó Ferencné a gondozási központ vezetője, Bajcsai Miklós művelődési ház igazgató, valamint az idős házaspár háziorvosai is. Ő mellettük, az ünnepeltek nagy örömére meghívást kapott és el is jött János bácsi igaz jóbarátja id. Hajdu Mihály, és Bözsi néni barátnője Orbánné Mariska néni is, akik az ünnepeltek mellett kaptak helyet az ünnepi ebéden. Az eseményen elsőként Vörös János, János bácsi unokája szólt a nagyszülőkhöz és a vendégekhez. János elárulta, hogy egy kisebb füllentéssel sikerült a nagyszülőket a művelődési házba csalnia, ugyanis a kis ünnepséget meglepetésként szánták az ünnepelteknek. A család nevében megköszönte a nagyszülőknek mindazt a szeretetet, amit az elmúlt hosszú évtizedek során adtak az egész családnak és a meghívott vendégeknek is köszönetet mondott, hogy eljöttek az eseméményre. János elmondta, hogy Schmidt Pál köztársasági elnök urat is meghívták az eseményre, aki ugyan nem tudott eljönni személyesen, de levelében köszöntötte János bácsit szavait ezután tolmácsolta. Az ünnepi alkalommal a nagyigmándi Kincseskert Óvoda kis növendékei is köszöntötték a kedves házaspárt, óvodásaink versekkel és énekekkel örvendeztették meg az ünnepelteket. A kis műsort követően polgármester asszony az alábbi kedves szavakkal köszöntötte a János bácsit és kedves feleségét: Kedves János bácsi! Kedves Bözsi néni! Kedves Szerető Családtagok! Meghatódva állok Önök előtt, mint Nagyigmánd nagyközség polgármestere, hisz örömünnepre gyűlt ma össze Kedves Családjuk. Polgármester asszony is köszöntötte János bácsit Tiszteletes úr és felesége köszönti az idős házaspárt Örömünnepre, azért, hogy köszöntsük János bácsit egy ritka jubileum, születésének 100. évfordulója alkalmából. János bácsi június 22-én, ma 100 éve született Nagyigmándon. A földműves paraszti családban, szülei féltő szeretettel, gondoskodással nevelték őt és öt testvérét. Sajnos már csak a testvérek közül János bácsi él. Korán megismerkedett az élet kihívásaival és nehézségei- (Folytatás a következő oldalon) Fotók: BM

3 2011. június-július Id. Hajdu Mihály egy üveg itallal köszöntötte fel barátját (Folytatás az előző oldalról) vel. Kemény fizikai munkával, földműveléssel, majd a nagyigmándi Jókai Termelőszövetkezetben állatgondozóként kereste meg a megélhetéshez szükséges anyagi javakat, és teremtette meg a meleg családi fészket. Mindig fontos volt János bácsi számára a család. Bözsi nénivel, kedves feleségével március 1-én fogadtak örök hűséget. Házasságukból egy gyermekük, három unokájuk és három dédunokájuk született. János bácsi kilenc hónapot töltött a fronton. A front után leégett szülői házat, melyben ma is élnek, 1950-ben újra kellett építeni. János bácsi fiatalon is, és ma is tudja: csak szeretettel, önzetlenséggel és önfeláldozással lehet boldogságban élni. Feleségével, Bözsi nénivel 73 éve élnek békességben. Hűségesek voltak, jóban és rosszban is kitartottak egymás mellett. Öröm számunkra, hogy önkormányzatunk részéről a kedves idős párt köszönthettük arany (50 éves), gyémánt (60 éves), vas (65 éves) és kegyelmi (70 éves ) lakodalmukon is. Nehézségek mindig adódtak az életükben, de a hit, a bizalom erőt adott, így felelősséggel és önzetlenséggel vállalták a kihívásokat. Az elmúlt száz év egy emberöltő és nagy boldogság családjuk számára is. Az emlékek és gondolatok felidézése során tisztelettel állunk meg az évek múlása felett, akaratlanul is átérezzük azokat a pillanatokat, amik hol örömtelivé, hol fájdalmassá tették ezt az életutat. Boldog és megható pillanat, hogy János bácsi megérte ezt a kiemelkedően szép napot. Élete példa lehet mindenki számára, mert alapelve a tisztesség, a jóság, a család megtartó erejében való hit és a családja iránt érzett felelősség. De példa lehet a magatartása is, az a fegyelmezett és törvényt tisztelő, másokat is tiszteletben tartó magatartás, amellyel kiérdemelte szűkebb hazánk, nagyközségünk szerető gondoskodását is. Mi, akik most ünnepeljük János bácsi születése napját, tanulhatunk. Megtanulhatjuk tőle a helytállást, az élni akarást, a sugárzó szeretetet, mert ez adhat erőt ennyi éven át. Családjától azt kérem, vigyázzák még sokáig szeretetben, ragyogja be életét szerettei kedvessége, ragaszkodása, féltő gondoskodása. Kedves János Bácsi! Köszönjük a lelkiismeretet, a szeretetet és emberséget, amivel gazdaggá tette nem csak családja, hanem nagyközségünk életét is. Pázmány Péter egyik versének bölcs gondolataival kívánok boldog 100. születésnapot: Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek. Csupán tiszta szív és sok, sok szeretet. Igmándi Hírnök 3 Polgármester asszony, a köszöntő szavak után, Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének jókívánságait is tolmácsolta Vörös János bácsinak és átadta azt az oklevelet, amelyet a kormányfő küldött az ünnepeltnek. A továbbiakban Sugár Tamás református lelkipásztor szólt az ünnepelthez Isten áldását kérve János bácsi és felesége életére. Tiszteletes úr megköszönte azt a példamutatást, amelyet a református gyülekezetben is gyakorolt életvitelével János bácsi, és amelynek következtében településünk lakosságának egésze szemében nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvend. A jókívánságok sora ezután is folytatódott, a családtagok és meghívott vendégek is köszöntötték János bácsit és feleségét, majd a család által elkészített ünnepi ebéden vettek részt a megjelentek, amely jó hangulatú beszélgetéssel zárult. Örömteli, hogy ilyen szép eseményről számolhatunk be lapunk hasábjain, s reméljük, hogy a következő években is adhatunk híradást az idős házaspár életének örömteli pillanatairól. Jó egészséget kívánunk János bácsi és Bözsi néni, az Isten éltesse Önöket! -bm- Díszpolgárunk neve a nagy elődök között Dr. Vendégh Sándor a gödöllői Szent István Egyetem Tudás Életfáján Emlékfát avatott 2010 decemberében a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaságés Társadalomtudományi Kara. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Tanácsa december 13-án ünnepi ülést tartott Gödöllőn, melyen részt vettek a kar professor emeritusai, köztük dr. Bíró Ferenc, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem volt rektora, továbbá az egyetem elhunyt tanárainak hozzátartozói. Az esemény keretében a gödöllői felsőoktatás kezdetének hatvanadik évfordulója alkalmából dr. Hornok László rektor-helyettes és dr. Hajós László dékán-helyettes leleplezték a kar GTK ELŐDEINK feliratú Életfáját. Az emlékfát megkoszorúzták dr. Romány Pál professor emeritus, volt mezőgazdasági és élelmiszeripari miniszter és dr. Hajós László dékán-helyettes, valamint a hallgatói önkormányzat képviselői. Vendégh Sándor fia az életfánál Az Életfán 24-en, így dr. Nagy Imre, dr. Nagypataki (Reichnbach) Béla, dr. Ihrig Károly, dr. Baskay Tóth Bertalan, dr. Gordos István, dr. Burján Ambrus, dr. Berend József, dr. Vágsellyely István, dr. Kiss Albert, dr. Tóth Mihály, dr. Udvari László, dr. Lőrincz József, dr. Nagy László, dr. Petrasovits Imre, dr. Pecznik János, dr. Scheiber Viktor, dr. Dobos Károly, dr. Heckenast József, dr. Magyari András, dr. Sipos Aladár, dr. Hortobágyi Tibor, dr. Vendégh Sándor, dr. Németi László és dr. Szénay László nevét örökítették meg. Ők alkotják amely névsor igen tekintélyes az egyetem Tudás Életfáját, köztük Nagyigmánd szülötte és díszpolgára is, Dr. Vendégh Sándor. Az alkotás a Szent István Egyetem főépülete első emeletén kapott helyet. Az eseményről itt láthatóak képek az interneten: Díszpolgárunk neve a fán emlekfat-avatott-gazdasag-estarsadalomtudomanyi-kar. Sajnos családi okokból csak fél év elteltével tudtunk ellátogatni Gödöllőre, de erről az eseményről némileg megkésve, de tudósítunk a Nagyigmándon élőknek. S ha valaki Gödöllőn jár, bátran lépdeljen fel megnézni az Életfát, méltó és megtisztelő helyre kerültek azok a professzorok, akik a gödöllői és az egész magyar felsőoktatásért sokat tettek az elmúlt évtizedekben. Vendégh Zsolt

4 4 Igmándi Hírnök június-július Milyen régen is volt 1920, és mégis milyen nehéz kiejteni ezt az évszámot, s vele együtt kimondani Trianon nevét. Nehéz öröksége ez a magyarságnak, nehéz, fájdalmas és nem feledhető! Ünnepi hírek Trianonra emlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napján Az emlékezők (...) A magyar nemzet egy viszontagságos évezreddel a háta mögött éli napjait. S ebben az évezredben egyik mély seb az, amit ma Trianonnak hívunk. Kell, hogy foglalkozzunk vele, s őrizzük emlékét, még ha keserű emlék is, s kell, hogy a nemzet összetartozását támogassuk lelkünkben. Erről szól hát e nap, az emlékezésről és magyar lelkünk erősítéséről. Bajcsai Miklós emlékezett Trianonban az önös érdekekkel és érdekérvényesítéssel teli vil á g p o l i - tika, csúfot űzött m i n d a b - ból, amit a magyarság ezer évig épített. Meghúztak határokat ott, A Fülke Zenei Egyesület ahol ad- Június 4-én délután, a Nemzeti Összetartozás Napján Nagyigmánd közönsége is öszszegyűlt emlékezni. A nyár eleji zápor ellenére eljöttek a nagyigmándiak a Trianoni Emléknapra. Az esős idő a Közösségi Házba kényszerítette az emlékezőket, de az esemény végén már a Magyarok Parkjában hangzott fel Székely Himnusz. Az emléknapon elsőként Horváth Mariann köszöntötte a megjelenteket, s a Himnusz közös eléneklésére kérte fel a megjelenteket. Ezt követően Pőcze Gyöngyi énekelőadása törte meg a csendet, a felemelő dalt Bajcsai Miklós történész, művelődési ház igazgató beszéde követte: dig főutcák futottak, ahol a vasútállomásra jártak ki az emberek, vagy ahol a testvéréhez látogatott a magyar ember nap mint nap a falu túlsó végébe. Kettévágtak városokat, családokat, sokfelé szakították nemzetünket. Semmi sem számított, csak az önös érdek. Az I. világháború győztes nagyhatalmai 1918 után a nemzeti önrendelkezés fontosságát hirdették, s mégis valami érdekes ok folytán, a magyar önrendelkezést, mint olyat, nem tartották létező igénynek. És a vesztesek egyik legroszszabbikának kiáltottak ki minket. Mutatta ezt az is, hogy a magyar földből még a korábban legfőbb ellenségnek tartott Ausztria is részt kapott az osztozkodáskor. A világhatalmak másik, sokat hangsúlyozott célja a háború utáni helyzetrendezéskor, a nemzetállamiság megteremtése volt. Ezzel az indokkal szabdalták fel a nagy osztrák-magyar császárságot, a népek nagy olvasztótégelyét. A felosztás azonban nem sikerült jól, a nagy h e l y e t t, több kisebb, de u g y a n - úgy soknemzetiségű állam jött létre a Szerb- H o r v á t - S z l a v ó n Királyság, R o m á - nia vagy Csehszlovákia. Az n e m z e t i - ségi határok mentén megh ú z a n d ó határvonalak, valami furcsa véletlen folytán, minden irányból a ma- Pőcze Gyöngyi énekelt Koszorúzott önkormányzatunk a Magyarok Parkjában Koszorúztak a helyi szervezetek is gyar állam közepe felé csúsztak el. A szomszédos államok igyekeztek minél nagyobb darabot kiszakítani a magyarok lakta középső országrészből is, nem elégedtek meg a saját népük által lakott peremvidékekkel. S ezeknek a lépésnek a hatása napjainkig eltart. Szinte minden héten hírt kapunk a felvidéki, a kárpátaljai vagy a délvidéki magyar kisebbséget ért politikai vagy fizikai támadásokról. Innen is látszik: kevés volt ez a 91 év, hogy rendeződjék a népek közti viszony. S az is látszik, hogy rossz döntést hoztak Trianonban. Az I. világháborút lezáró magyar békét június 4-én, a versailles-i Nagy Trianon kastélyban íratták alá a Simonyi kormány két tisztségviselőjével. Ez a momentum már egy (Folytatás a következő oldalon)

5 2011. június-július Ünnepi hírek Igmándi Hírnök 5 (Folytatás az előző oldalról) politikai színjáték vége volt, nem volt mit tenni: a háborúban osztrák tartományként résztvevő Magyar Királyságot sújtották leginkább a nagyhatalmak. Ismerik Önök is adatokat: elveszett az ország több mint kétharmada, a lakosság több mint fele, a magyarság egyharmada került idegen országba. A fő vasútvonalak nagy része a határok mögé került, az ipari feldolgozó üzemek, a bányák jelentős része és erdeink 80%-a szintén. Persze még hosszasan beszélhetnénk a katonai érvekkel is magyarázott határmeghúzásról. A történethez azonban az is hozzátartozik, hogy a korszak legkiválóbb államférfijai képviselték a magyar ügyet Párizsban. A Gróf Apponyi Albert vezette delegáció soraiban ott volt Bethlen István és Teleki Pál is. Sajnos nem jártak sok eredménnyel, aminek egyszerű oka volt. Nem érdekelték a döntéshozókat a vesztes ország érvei. A delegáció megérkezését követően azonnal Párizs egyik szállodájába vitték a magyarokat, ahol mindaddig háziőrizetben voltak, míg a békeszerződés véglegesítése el nem készült. Ezt követően nyílt csak lehetőségük kifejteni álláspontjukat. Apponyi beszéde sokakat meghatott, de már nem számított semmit, ahogy Magyarok Parkja Teleki Pál híres vörös térképét sem vették igazán szemügyre. Pedig a térképen jól látszott, hogy hol kellene húzódni az etnikai alapra helyezett országhatároknak. És ezt a rendezési formát foglalta magába az oly sokszor hangoztatott nemzetállamiság elve is. Vajon miért nem engedték időben szóhoz jutni a magyarokat? Mert már előre meg voltak rajzolva a vonalak a nagy térképen? Vagy mert a nagy győztesek kis szövetségeseit nem az ésszerűség, hanem a kapzsiság és a düh vezette? A tények semmit nem számítottak, s elérte nemzetünket a csúfos meghurcoltatás. Azzá az országgá váltunk, amelyet saját nemzete vesz körül. Magyarok milliói lettek egyik napról a másikra egy más ország kisebbségi polgárai, és azok még a mai napig is. Persze ma, 91 évvel a tört é n é s e k után, nem keseregnünk kell, s nem szabad, hogy a düh vez é r e l - je gondolatainkat. Emlékeznünk kell, s a nemzet összetartozásának fontosságát kell hangsúlyoznunk, példákat állítva az itthoni magyarság elé, barátaink és gyermekeink elé jó példákat. Ilyen példa lehet, a nemzet egységét szemléltető történet Kerca és Szomoróc története is a déli határvidékről. A két falu lakossága a megszálló szerb-horvát csapatokat kiűzte a Szomorócról 1920-ban, s ennek következtében 1922-ben jogilag is visszakerült a Magyarországhoz a falu. A magyar országgyűlés november 20-i hatályú emléktörvényével a Communitas Fortissima, a Legbátrabb falu címet adományozta a mára egyesült Kercaszomor községnek. (...) Ma, június 4-e a nemzeti öszszetartozás napja. Ez a jó út. Emlékezni kell, továbbadni, s megértetni mindenkivel 1920 történetét, azt, hogy miért beszélnek még ma is olyan sokan magyarul Szlovákiában, Romániában vagy Szerbiában, hogy hol is van a Felvidék, a Partium, Erdély, vagy a Délvidék, és miért is fontos az nekünk, magyaroknak. Ez kell, hogy vezéreljen minket, ha meghalljuk a szót: TRI- ANON. Rajtunk is múlik, hogy a nemzet egységes legyen, tartozunk ennyivel azoknak, akik lassan egy évszázada élnek ősi falvaikban, távol ősi hazájuktól. A mindenki számára elgondolkodtató szavak után a komáromi Fülke Zenei Egyesület előadása következett, akik hazafias versfeldolgozásaikat mutatták az emlékezőknek. A nyári zivatar elvonult, s a megemlékezők a Magyarok Parkjába mentek át, ahol Hajduné Farkas Erika polgármester, Czeglédi Ferenc alpolgármester és Bajcsai Miklós koszorúzták meg a park közepén emelt emlékművet. Ezt követően a helyi FIDESZ-szervezet és a hagyományőrzők is elhelyezték az elékezés virágait az emlékműnél. A megemlékezés verőfényes napsütésben a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult. Nagyigmánd és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálata a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20. -a alapján pályázatot hirdet Nagyigmánd és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatának családgondozói munkakörének betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő: heti 40 óra A munkavégzés helye: Komárom-Esztergom megye, 2942 Nagyigmánd, Kossuth L. u. 3. Pályázati felhívás A munkakörbe tartozó, illetve a vezető megbízásával járó lényeges feladatok: családgondozás, egyéni esetkezelés, szociális munka egyénekkel, családokkal, csoportokkal Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: A 15/ (IV.30.) Nm. rendelet 2. sz. melléklete szerinti képesítési előírásnak megfelelő felsőfokú szociális végzettség (szociális munkás, szociálpedagógus...) Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások) Magyar állampolgárság, büntetlen előélet és nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az évi XXXI törvény 15.. (8) bekezdésében meghatározott kizáró okok vele szemben nem állnak fenn A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: hasonló területen szerzett tapasztalat, jó munkabíró alkalmazkodó és problémamegoldó készség, önálló munkavégzés, jó kapcsolatteremtő képesség, csapatmunka A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: Szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló bizonyítvány, okirat másolata. A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban szeptember 1-től tölthető be. A pályázatok benyújtásának határideje: augusztus 15. A pályázatok leadásának módja: A pályázatokat a fentiek figyelembevételével Nagyigmánd Nagyközség Polgármesteréhez, Hajduné Farkas Erikához kell benyújtani. A pályázatok elbírálásának rendje: A pályázati eredményről minden érintett pályázó postai úton értesítést kap. A munkakörrel kapcsolatos pontosabb információk a szolgálat vezetőjétől, Lakatosné Dián Krisztinától kérhetők a 34 / as telefonszámon. Szeretne értesülni a leggyorsabban a helyi rendezvényekről? Küldjön egy -t a muvhaz.nagyigmand@gmail.com címre és felkerül a helyi események címlistájára.

6 Ünnepi hírek A háborúk áldozataira emlékeztünk 6 Igmándi Hírnök június-július Május utolsó vasárnapja a Hősök Napja, ezen a délutánon emlékeztünk mi, nagyigmándiak is a világháborúk áldozataira és történelmünk hős magyarjaira, akik a harctéren tértek meg Istenükhöz. Az eseményen Kiss Linda iskolánk irodalom tanára köszöntötte a megjelenteket a II. világháborús emlékparkban. A Himnusz eléneklését követően Jegyző úr emlékezett Koszorúzás az I. Világháborús Emlékműnél Kis Márton 6. osztályos iskolásunk adta elő Radnóti Miklós Erőltetett menet című költeményét. A vers elhangzása után Dr. Füles Zoltán, nagyközségünk jegyzője mondott ünnepi beszédet, megemlékezve a háborúk hőseiről: A mai nap emlékezni gyűltünk össze, de nem a háborúkra, hanem az abban részt vevő hősökre. Az ország minden családja kivette részét a háború szenvedésiből, az útkaparótól a kormányzó családjáig, mindenütt voltak hősi halottak. Az I. és II. világháborús emlékművön szereplő nagyigmándiak, a veszélyek tudatában indultak el behívóparancsukkal, de inkább erősnek mutatták magukat, s vigasztalták az itthon maradókat. S útravalóul kedvesüktől csak egy bátorító mosolyt kértek, siettették az elválást. Mert ugyan mi a jobb: emlékezni a könnyekre, vagy érezni azokat a zubbonyon? És mentek a háborúba, a frontra. A mai nemzedéknek mindez már történelem, sőt talán már több is annál. Olyasfajta hősi eposz, amelyet Sokan eljöttek a hősökre emlékezni korunk embere már nem tud teljes mértékben felfogni. Az emberi élet felértékelődött, kibővültek szabadságjogaink. Ezzel párhuzamosan a közösség parancsának való engedelmesség egyre kevésbé jellem- Koszorúzás a II. Világháborús Emlékparkban ző napjainkra, s az életünknél sokkal kisebb áldozatot sem szívesen hozunk meg. Ahol most állunk, a márványba vésett nevek tanúsága egészen más utat jelöl ki minden jóérzésű magyar számára. Példájukat nemzedékünk már nem a harcmezőn kell, hogy kövesse. A mindennapi élet így is rengeteg próba elé állít bennünket, nekünk békében kell megmutatnunk, hogy dédapáink, nagyapáink áldozata nem volt hiábavaló. Azért haltak meg, hogy nemzetünk tovább élhessen, és mi magyarul emlékezhessünk meg róluk, egy független országban. Ők nyugodjanak békében, mi éljünk békességben. A következőkben a II. világháborús emlékmű megkoszorúzására került sor. Elsőként a világháborúban elhunyt nagyigmándi hősök és bajtársaik hozzátartozói nevében Illés Aladár Sándorné és Nagy Istvánné helyezte el koszorúját, majd önkormányzatunk Simonics Péter celebrált misét nevében Hajduné Farkas Erika polgármester asszony, Szijj Ferencné képviselő aszszony és Dr. Füles Zoltán koszorúztak. Az emlékműnél az Igmándi Hagyományőrző Egyesület, a helyi FIDESZszervezet és a megemlékezők is elhelyezték virágaikat. Ezt követően az I. világháborús emlékműnél folytatódott tovább a megemlékezés. Elsőként Ady Endre: Imádság háború után című költeményét hallgatták meg a jelenlévők Somogyi Fanni hetedik osztályos iskolásunk tolmácsolásában. A következőkben Simonics Péter római katolikus plébános mondott imát a nagyigmándi hősök lelki üdvéért. A szokásokat követve az I. világháborús emlékműnél is helyezett el koszorút önkormányzatunk: polgármester asszony, Czeglédi Ferenc alpolgármesterrel és Róth Csaba művelődési bizottsági elnökkel közösen. A helyi helyi szervezetek és az emlékezők is fejet hajtottak az emlékműnél, majd a Szózat után Simonics Péter által celebrált szentmise zárta a Hősök Napját a Szent Mihály Római Katolikus Templomban. -bm- Fotók: MZsu

7 2011. június-július Igmándi Hírnök 7 Anyakönyvi hírek Megérkeztem Június 14-én Pósán Edit és Kelemen Attila kislánya Hanna született meg. A kedves fiatal pár számára nagy öröm volt a két kisfiú után a kis Hanna megszületése. Kívánjuk, hogy a kis jövevény szépen fejlődjön, növekedjen, szerezzen sok örömet a családtagjai számára. Séra Adrienn és Szarka Lénárd Házasságot kötöttek Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger, a sok madár, a hold s minden ember, Neked adom a szívemet, senki másnak, mellé pedig az életem ráadásnak. (Johann Wolfgang von Goethe) Május 14-én Józsa Zsuzsanna és Hidvégi Péter, május 28-án Séra Adrienn és Szarka Lénárd, május 28-án Amberger Mária és Dudás Zoltán, június 4-én Kiss Beatrix és Szabó Tibor, június 17- én Kiss Aranka és Gábor József, június 25-én Nagy Adrienn és Raibli István, július 2-án Horváth Rita és Nagy Tamás esküdtek egymásnak örök hűséget nagyközségünkben. A kedves ifjú pároknak kívánjuk, hogy töltsenek el minél több időt annak a földi csodának a közelében, melynek neve: BOLDOGSÁG! Amberger Mária és Dudás Zoltán Kiss Beatrix és Szabó Tibor Akiktől búcsúztunk id. Vajkai Imre, Skuba György, Gellér Jánosné Nyugodjanak békében! KÖSZÖNET Ezúton mond köszönetet nagyközségünk képviselőtestülete és a sportkör vezetősége Nagy István Bakának, KOM-VAS Kft. vezetőjének a sportpálya mellett elkészült csapadék- és talajvíz elvezetési fejlesztéshez nyújtott beépített eszközbeli támogatásáért. Az óvoda oldalsó (Közösségi Ház felőli) tartófalának felújítását végzi jelenleg önkormányzatunk. Első ütemben mivel korából adódóan eredetileg alapozás nélkül épült a tartófal utólagos alapozása készült el, a felkért statikus szakmérnök szakvéleményének megfelelően. Ezután a régi, rossz állapotú (több már nem volt nyitható) fa ablakok cseréjére került sor, melyet a csapadékvíz csatorna felújítása és a falazat vakolása és színezése követ majd. A munkafolyamatokat költségtakarékosságból az önkormányzat saját, fizikai dolgozói végezték egy helyi kivitelező segítségével, aki társadalmi munkában segítette munkánkat. A tartófal felújításával egy időben készül a főbejárathoz az új kerítés, melyet szintén saját munkatársaink készítenek. A kerítés elé (a jelenlegi térkő burkolat folytatásával) 8 férőhelyes kerékpártároló és egy hulladékgyűjtő kerül elhelyezésre. Az említett helyi vállalkozó segítségének és saját fizikai dolgozóink hozzáértésének köszönhetően a beruházásnak csupán anyagköltsége terheli önkormányzatunkat. Az önkormányzat évi, elfogadott beruházási tervében szereplőknek megfelelően természetesen idén is sor kerül a tulajdonunkban levő aszfalt burkolatú utak burkolatjavítási (kátyúzás) munkáira, melyre zártkörű pályázatot írtunk ki. Szintén e pályázat keretében írtuk ki a tervezett útfelújítási munkákat is, így az idei évben a már elkészült és új burkolattal ellátott Önkormányzati hírek Beruházásokról négy utca (Arany János utca, Rózsa utca, Szabadság utca és Kurtasor utca) mellett több, kisebb felújítás is betervezésre került. Felújításra kerül az Árpád utca legkritikusabb (kb. 100 m hosszú) szakasza, A Búzavirág utca-vörösmarty utca- Kadarka utca közötti szakasza, a Köztársaság utca-bocskai utca folytatásának felújítása (jelenlegi földút zúzottköves útalappal történő ellátása), a József Attila utca buszvégállomás feletti részén található útalap javítása valamint a Melkovics-pusztára vezető földút felújítása (két, az utat legtöbbet használó vállalkozóval közös költségviseléssel). A nyertes pályázóval a szerződéskötés folyamatban van, az elvégzendő munkák határideje: augusztus 30. Szintén zártkörű pályázatot írtunk ki a jelenleg felújítás alatt álló református templom előtti ill. melletti, jelenleg is parkolóként használt területek fejlesztésére. A területek térkő burkolattal történő ellátása és a mélyebb területen a szükséges csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése a feladat. A kivitelező kiválasztása megtörtént, a munka határideje: augusztus 30. A református templom felújításával kapcsolatosan az egyházközösség megbízásából elkészült tervek alapján a díszvilágítás kiépítésére is sor kerül. Jelenleg ajánlatok bekérése és a kivitelező kiválasztása van folyamatban. A díszvilágítás kiépítése önkormányzatunk támogatása a felújított épület funkciójához méltó, látvány szempontjából történő kiemelésére. Az Ady Endre utca csapadékvíz elvezetésének kiépítésére (jelenleg a költségcsökkentés érdekében módosított változat engedélyezése van folyamatban) szintén pályázatot írtunk ki, a pályázatok határidőre beérkeztek, a nyertes kivitelező kiválasztására a képviselő-testület döntése alapján kerül sor.

8 Önkormányzati hírek Bővül a spanyol cég által Digitális infrastruktúra fejlesztése foglalkoztatottak száma az általános iskolában 8 Igmándi Hírnök június-július Mint ahogyan arról tájékoztattuk olvasóinkat a korábbi műanyagipari cég helyét egy új spanyol vállalat vette át az elmúlt év végén. A vállalkozással kapcsolatban a júniusi testületi ülésen Hajduné Farkas Erika polgármester asszony elmondta, hogy hamarosan 60 főre szeretné bővíteni a cég a dolgozók létszámát. Néhány hete a Magos Művelődési Ház adott helyet a munkaerő toborzásnak, amelyet a vállalat által megbízott vállalkozás végzett el. Polgármester asszony elmondta azt is, hogy a cég tájékoztatása szerint sikerült újabb vevőket találniuk, akire hoszszabb távon számíthatnak és jelenleg még több pozícióba keresnek munkavállalókat. Az önkormányzat és a vállalat viszonya jó, ami a helyi munkavállalók elhelyezkedését segítheti a továbbiakban is. A toborzási hely biztosítása mellett segítségét nyújtott önkormányzatunk különböző szakhatósági ügyekben, ami a cég fejlesztéseit segíti. Támogatják a sportkör megkezdett munkáját A képviselő-testület négyéves ciklusprogramjában megfogalmazta, hogy a saját fizikai munkaerő hatékonyságának növelése, kihasználása érdekében szükséges bizonyos intézkedések megtétele, mely költségcsökkentést is jelenthet középtávon. A júniusi ülésen elhangzott, hogy arra lehet számítani, hogy az önkormányzat egyre kevesebb állami bevétellel számolhat majd. Saját munkaerővel kell majd több feladatot megoldania. Azt is meghallgathatták a jelenlévők, hogy sajnos a közfoglalkoztatási törvény változása nagyon megnehezítette önkormányzatunk helyzetét. A közmunkások a nyári időben nagy segítségére voltak a településnek a korábbi években. Most a korábbi foglalkoztatási idő nagyon lecsökkent és a foglalkoztatható lakosok száma is csökkent, így A júniusi testületi ülés témája volt a sportkör beszámolójának megtárgyalása is. Az új sportköri vezetés Vincze István elnöksége alatt több fontos eredményt is elért az elmúlt félévben, mutatta be a beszámoló, amely a képviselők elé tárta az egyesület jelenét. A foci utánpótlás terén sikerült nagyot előre lépni, amely hozzájárulhat a távlati cél eléréséhez, miszerint a sportkör ne csak néhány ember szórakozása legyen, hanem mozgassa meg a település egészét. Örömteli hír volt, hogy a felnőtt focicsapat több régi-új nagyigmándi játékossal tudott erősíteni a tavaszra és mindenki elismerését váltotta ki az, hogy férfi kézilabda csapatunk megvédte bajnoki címét a megyei bajnokságban. Az ülésen Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testülete a Nagyigmánd Nagyközségi Sportkör 2010/2011. évi eredményeiről szóló beszámolóját elfogadta, s köszönetét fejezi ki a sportkör vezetőinek és tagjainak a végzett sportmunkájukért, elért eredményeikért. Külön is elismerését fejezi ki a kézilabda szakosztálynak a megyei bajnokságban elért első helyezéséért, a bajnoki cím elnyeréséért. A képviselők júniusi ülésén az általános iskola alapítványának kuratóriumi tisztújítására is sor került, mert az előző testület mandátuma lejárt. A képviselő-testület, mint a Pápay József Általános Iskoláért Közalapítvány Alapítója, a közalapítvány Kuratóriumát és Felügyelő Bizottságát Az általános iskola nagy infrastrukturális beruházás előtt áll. Egy korábban benyújtott pályázat eredményeképpen a XXI. század korszerű technikája kerül be nyáron az iskolai tantermekbe. A digitális technológia vívmányai kézzelfogható valósággá lesznek, s gyermekeink a digitális táblák segítségével sajátíthatják el a tananyagot. A beruházás részeként 12 db digitális tábla kerül beépítésre egy-egy tantermi csomag részeként, e táblák nagyban megkönnyítik az oktatás táblánál töltött munkáit a tanár és a diák részére is. Emellett gazdagodik iskolánk 35 db iskolai PC-vel, valamint szoftverekkel. A beruházás Forintra rúg, amely részeként a tantermi csomagok a táblák működtetésükhöz szükséges számítógépeket, kivetítőket és egyéb járulékos eszközöket is tartalmazzák. Beruházás a TIOP-1.1.1/07/ azonosítójú pályázat keretében valósul meg. Augusztus 15-ig tart a Virágos Nagyigmándért verseny a tavalyi 50 főhöz képes most alig 20 főt tud az önkormányzat a munkákba bevonni. Az intézmények vezetői a nyári szünet alatt megvalósítandó felújítási terveiket benyújtották az önkormányzatnak, ahol az intézmények igényeit figyelembe véve elkészült a feladatokat napi ütemezés szerint tartalmazó mátrix. A jövőben a felújítási munkálatoknál az önkormányzat és az intézmények dolgozói szakipari munkák szerint részt vesznek más intézmény felújításában is, illetve a több szakembert igénylő feladatokhoz munkaerő átcsoportosítással több embert tudunk egy-egy területre összpontosítani. A rendszer előnye, hogy a szakképzettséget igénylő építőipari munkákat a megfelelő dolgozók végzik el, értékes tudásuk jobban kihasználásra kerül önkormányzati szinten, valamint az intézményeknél eddig ki nem használt munkaidő is jobban hasznosul. Ez idő alatt az egyéb karbantartási munkákat pl. fűnyírás az önkormányzat gépeivel végzik el a falugondnokság dolgozói. A jövőben valamennyi fizikai állományú dolgozó a falugondnok irányítása alá tartozik, így könnyebb az elkészített ütemterv végrehajtása. Polgármester asszony elmondta, hogy jelenleg a községgazdálkodásnál 5 fő állandó alkalmazott, 4 fő közfoglalkoztatott, a többi intézménynél összesen 4 fő fizikai dolgozó van foglalkoztatva. Az összevonás nem azt jelenti, hogy az A képviselő-testület a 39/2011.(IV.20) számú határozatával ismételten ház és közterület szépítő versenyt indított Virágos Nagyigmándért 2011 elnevezéssel, ahogyan azt meg is hirdette az előző lapszámban. A verseny időtartama: 2011.május 1-től augusztus 15-ig tart. A képviselő-testület tagjai már voltak a település utcáiban megszemlélni a helyi portákat és a nyár végig még újból végigjárja a nagyközséget a legszebb udvarok és utca kiválasztása érdekében. Új kuratóriumot választottak Munkaerő racionalizálás az önkormányzatnál évek közötti időszakra az alábbiak szerint jelölte ki: a kuratórium elnöke Karsai Bálint, titkára Mészáros Zsuzsanna, tagjai Bukta József, Körmendi Csaba, Nyitrai János lettek. A Felügyelő Bizottság elnöke Dr. Malomsoki István, tagjai Zalka Dóra és Nagy Éva Valéria lettek. intézményektől áthelyezésre kerülnek a dolgozók, és az intézményeknél a karbantartás és az üzemeltetés elmarad. A polgármester felvetésére a képviselők támogatóan reagáltak, s így megszületett a döntés: polgármester asszony javaslatát támogatva a képviselők döntöttek arról, hogy az önkormányzat intézmények fizikai dolgozóit egységes irányítás alá vonják, s a falugondnok fogja össze majd a munkaszervezést, a napi-heti munka beosztását is ő végzi. Rendőrségi körzeti megbízott Nagyigmándon: Bedecs István rendőr zászlós: Tel.: Fogadóórája: minden hónap első és harmadik hét szerda 12:00-14:00-ig

9 2011. június-július Önkormányzati hírek Köztisztviselők napján kirándultak Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testülete versenytárgyalás útján értékesíti a kizárólagos tulajdonát képező következő ingatlanokat: július 1-én az egész országban a köztisztviselőket ünnepelték. Nem történt ez másképp a mi településünkön sem. Vezetőink jóvoltából olyan úti célt választottunk, ami bár messze van, de az utazást feledteti a látvány varázsa Ópusztaszer. Utunkba esett Kiskőrös, Petőfi Sándor szülőháza, amit már többen láttunk, de így is megható volt, ott állni az ódon hangulatú kis ház falai között, ahol egykor a nagy költőnk élt, meglátni olyan tárgyakat, eszközöket, amiket használt, megérinteni az ágyat, amelyben édesanyja világra hozta. Megtekintettük az új irodalmi múzeumot is, melyben Petőfi életművének bemutatása mellett helyet kapott a mintegy lakosú város története is. A múzeum emeletén a galériában a költő életéhez és életművéhez kapcsolódó képzőművészeti kollekciót láthattunk. A két múzeumot a műfordítói szoborpark kötötte össze, ahol tizennégy Petőfi verseit is fordító elismert külföldi költő szobra áll. Rövid utazás után megérkeztünk Ópusztaszerre. Már mindannyian nagyon kíváncsiak voltunk a híres Fesztykörképre. A meghatottságtól szinte földbe gyökerezett a lábunk, a látvány önmagáért beszélt. A hatalmas kör alakú festmény, az előtte berendezett, elterülő tárgyak, kellékek, a hang- és fényeffektek, amelyek teljesen azt az érzést keltették, hogy mi magunk is részese vagyunk e történelmi eseménynek a Magyarok bejövetelének. A körkép története 1891-ben kezdődik, amikor Feszty Árpád apósa, Jókai Mór rábeszélte, hogy az özönvíz helyett inkább a magyarok bejövetelét fesse meg. A téma a honfoglalás, a mű címe: A magyarok bejövetele. Az akkori Fővárosi Tanács finanszírozta a költségeket, határidőül augusztus 20-át jelölte meg. Több festő is csatlakozott a munkához. Az író, színész, zenész barátok pedig, míg a festők dolgoztak, muzsikával, komédiával szórakoztatták az éjt nappallá téve dolgozó művészeket tavaszán, amikor a kép befejezéséhez értek, Feszty maga végezte el a mű összharmóniájához szükséges utolsó simításokat. A megnyitás napja május 13-án érkezett el, óriási tömeg volt kíváncsi a műre, mely a budapesti millenniumi kiállítás egyik legfőbb attrakciójának számított. A vásznat később lebontották és Londonba szállították a Világkiállításra ben vitték vissza Budapestre. A II. világháborúban a fővárost ért egyik bombatámadás során a körkép épülete és vászna is károkat szenvedett. Önkormányzati lakótelkek értékesítése Igmándi Hírnök 9 Az 1970-es években kezdték a restaurálási folyamatokat, és a körképcsarnok építését is. Az építés 1979-ben abbamaradt, de 1995-től újra az eredeti szerepét töltötte be, a Nemzeti Emlékpark fő látványosságaként hatalmas érdeklődést váltott ki a látogatókból. A körkép megtekintése után az XII. században épült a Bor- Kalán nemzetség monostorát, a szabadtéri néprajzi gyűjteményből a tanyasi iskolát, a szegedi és szentesi tanyát, a széldarálókat, az olvasókört, a csongrádi halászházat, iparos műhelyeket, kocsi gyűjteményt, makói portát, napsugaras házat, szatócsboltot és pék műhelyet, a postát, községházát, a szentesi malmot, vasútállomást és erdészházat, valamint a Nomád parkot és Csete jurtákat tekinthettük meg. Élményektől gazdagon indultunk haza. Útközben a bőséges vacsorát a kecskeméti Fekete Gólya Fogadóban, jó hangulatban fogyasztottuk el. Köszönjük vezetőinknek, Hajduné Farkas Erika polgármester asszonynak és Dr. Füles Zoltán jegyző úrnak, hogy lehetővé tették számunkra, hogy ezt a napot együtt töltsük, tele hasznos programokkal, érdekes és felejthetetlen élményekkel, látnivalókkal. Polgármesteri hivatal köztisztviselői A versenytárgyalás helye: Nagyigmánd Nagyközség Polgármesteri Hivatal Díszterme Ideje: szeptember 15. csütörtök óra Az értékesítésre kerülő ingatlanok megtekinthetőek szeptember 2-án (péntek) 9.00 órakor, találkozó a polgármesteri hivatal dísztermében. Az árverésen való részvétel feltételei: Az árverésen bárki részt vehet, aki vállalja, hogy Nagyigmándon állandó lakóhelyet létesít, gyermekeit az önkormányzat által fenntartott oktatási intézménybe íratja be. Jelentkezni szeptember 5-én óráig írásban a Polgármesteri Hivatalnál lehet. A versenytárgyaláson való részvétel feltétele, hogy a pályázó a megvásárolni kívánt ingatlan kikiáltási árának 10%-át bánatpénzként befizessen Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata Pannon Takarék Nagyigmándi Fiókjánál vezetett számú bankszámlájára. Az árverésre való jelentkezéshez csatolni kell a befizetési bizonylat másolatát. Az árverés után a bánatpénz 8 napon belül mindazok számára visszafizetésre kerül, akik részt vettek a versenytárgyaláson, de nem szerezték meg az ingatlan tulajdonjogát. A befizetett bánatpénz a nyertessel való szerződéskötéskor foglaló címén a vételárba beszámításra kerül. A versenytárgyalás lebonyolítása: A versenytárgyalást Nagyigmánd Nagyközség Jegyzője vezeti, a kikiáltási árat követően az ingatlan vételára ,-Ft-tal emelkedik. Negatív licit nincs. A résztvevő a versenytárgyalást vezető által elmondott összeg elfogadását kézfelemeléssel jelzi, a legmagasabb összeget kínáló vevővel köt szerződést az önkormányzat. Az önkormányzat fenntartja magának a jogot, hogy nem hirdet győztest. Az ingatlan adásvétele: A versenytárgyalás nyertesével való szerződéskötés csak a teljes vételár kiegyenlítése után történik meg, ezt követően kerül az ingatlan a vevő birtokába és tulajdonába. A vételárat egyösszegben a versenytárgyalást követő 15 napon belül kell befizetni az önkormányzat számlájára. A nyertessel való szerződéskötés legkésőbb a vételár befizetésétől számított 15 napon belül történik. Ha az árverés nyertese lakáscélú hitelt kíván felvenni a vételár kifizetéséhez a hitelügyintézés ideje nem számít bele a szerződéskötési határidőbe az első pénzintézet vonatkozásában. A hitel ügyintézés megindítását a pénzintézetnek írásban igazolnia kell. A versenytárgyalás napjától számított 8 napon belül. Amennyiben a szerződéskötés vagy a vételár megfizetése a vevő érdekkörébe felmerülő okból meghiúsul úgy a vevő a bánatpénzt, illetve a foglaló összegét elveszíti. Az ingatlan adásvételével kapcsolatban felmerülő valamennyi költség, illetve a szerződés elkészíttetése a vevőt terheli.

10 10 Igmándi Hírnök Óvodai hírek június-július A részünkről nagyobb e l ő k é - s z ü l e - t e k e t i g é n y l ő szereplések, a Szent Györgynapi vásár és az édesanyák köszöntése után más jellegű elfoglaltságok ideje érkezett. Május 18-án autóbusszal Komáromba utaztunk, majd onnét vonattal Ácsra. A kellemes napos időben jólesett a tízórai az ácsi állomás melletti téren. Még egy kis játékra, fogócskázásra is tellett az időből a vonattal való viszszaindulásig. Komáromban a Duna-parton az előző napon kikötött szerelőhajót néztük meg, s a legénységgel beszélgettünk. Kellemesen elfáradva, busszal érkeztünk visz- Ünnepeink a Kincseskert Óvodában Ismét elérkezett a nevelési év vége, és legszebb ünnepünkön köszöntöttük az édesanyákat, majd az évzárókkal lezártuk a 2010/2011- es évet. A legkisebbek már hetek óta izgalommal várták az Anyák Napját, hiszen ez volt az első bemutatkozásuk a szülők, a közönség előtt. Óvónőik, ezen a rövid ünnepélyen mutatták meg mennyit fejlődtek, okosodtak, önállósodtak gyermekeik mióta óvodába járnak. A kicsik szerepeltetése nem könnyű feladat ezért az életkornak megfelelően szervezték, építették fel az óvónők anyák napi ünnepségüket. A picik ölben ülve, családias légkörben mondták el köszöntőiket, mely ezáltal igazán meghitté és szeretetteljesé vált. A nagyobbak már évek óta tudják, s jobban átérzik ennek a napnak az ünnepélyességét, ők már bátrabban, önállóan adták elő a megtanultakat. A versek sokaságát alkalomhoz illő dalokkal színesítették. A Fehérlófia csoportosok a Művelődési Házban köszöntötték az édesanyákat, családokat. Virághintában ülve minden kisgyermek külön köszöntőt mondott. Édesanyák, nagymamák köszöntése után az év során tanult versekből, dalokból, játékokból a gyermekek számára legkedvesebbeket adták elő az évzáró keretein belül. A Katica csoportban mesébe ágyazva elevenítették fel kedvenc verseiket, dalaikat. A Süni csoportban A három pillangó című mesét mutatták be Gryllus Vilmos dalaival színesítve. A Pillangó csoportosok népi gyermekjátékokat adtak elő, melyeket énekkel, néptáncos alaplépésekkel díszí- Mozgalmas nyárelő a Fehérlófia csoportban sza falunkba, s ebédre már újra az óvodánkban voltunk. Nem is kellett annyi biztatás, mint máskor, hogy kiürüljenek a tányérok. Nagyon büszkék voltunk csoportunkra, ugyanis mind az autóbuszokon, mind a vonatokon megdicsérték az utasok a gyermekeink magatartását. A gyorsvonaton mi is szép példáját kaptuk az önzetlen segítésnek, ugyanis az apróbb gyermekekkel erről a vonatról nehezebb a fel és leszállás. Mivel vegyes csoport vagyunk, és a családi mintát követve a kisebb gyermekeket is bevonjuk minden programba, egyértelmű volt, hogy a kirándulásból sem hagyjuk ki őket. Éppen ezért nem az őszre terveztük kirándulásaink zömét, hiszen a kicsik nőttek tavaszig, a csoportunk pedig jó kis közösséggé formálódott. Május 19-én az intézményünk szervezésében Győrben, az Ugri Parkban jártunk a gyermekhét kezdeteként, ugyanis sok színes program következett óvodánkban. Június 8-án mi is megtartottuk évzárónkat. Egész nevelési évben, és a felkészülés ideje alatt is nagyon sok örömet, szeretetet kaptunk a gyermekektől. Fájó szívvel búcsúztunk el nagycsoportosainktól, de az élet rendjeként elfogadva, hogy megnőttek. Reméljük, az iskolában szerzett sok piros ponttal további örömet adnak nekünk is. Június 9-én ismét autóbuszra szálltunk, de most csak a falu végére utaztunk. Svincsók Antika nagypapája hívott meg bennünket a családi gazdaság megtekintésére. A birtokon fogyasztottuk el a magunkkal vitt tízórait, no, meg vendéglátónk süteményeit. A szarvasmarhák és a szomszéd birtokon legelésző lovak megcsodálása után körülnéztünk a fejőállásokban is. Láttuk, hogyan tereli át a gazda a kutyája segítségével az állatokat a vasúti híd alatt. Élményekben gazdagon tértünk vissza az óvodába. Ezen kirándulásunkon, ha melegünk nem is volt, legalább az eső nem esett, ugyanis a buszsofőr elmondása alapján két községgel arrébb felhőszakadás volt. Kirándulásaink során a gyermekek nagyon sokat tanultak. Elsajátították az elvárható uta- tettek. A néptáncos viselet emelte az előadás színvonalát. A Micimackó csoportban kicsik és nagyok népi gyermekjátékokat játszottak, majd a nagycsoportosok kedvenc szellemi-mozgásos játékaikból mutattak be néhányat. Ezután a ballagó nagycsoportosok versekkel és dalokkal búcsúztak az óvodától és csoporttársaiktól. A Fehérlófia csoportosok az óvoda udvarán tartották évzáró műsorukat, ahol az iskolába készülőktől búcsúztak el a csoportban maradó társak. A csoport szokásaihoz híven, a kislányok pünkösdi királynéjárását népi gyermekjátékok, majd a nagyoktól való megható elköszönés s a csoportzászló átadása követte. Mindig meghatóak és egyben emlékezetesek óvodai ballagásaink, mely után egy új közösség egy új életforma várja gyermekeinket. Évzáró óvodai ünnepélyeinken az egész csoport közössége bemutatkozott, ilyenkor örömmel nyugtázzák szülők, nevelők mennyit változtak az eltelt egy év alatt gyermekeik, mennyi tudást, ismeretet szerzetek és hogyan tudnak szabályokat betartva egymásra odafigyelve közösségben viselkedni, szerepelni. Minden év legszebb ünnepei ezek, melyek méltó lezárásai az óvodai nevelési évnek. Katica, Süni, Pillangó, Micimackó és Fehérlófia csoport zási kultúrát, megismerkedtek közlekedési eszközökkel, hiszen sokuk még nem is utazott személyautón kívül mással, látták, hogy nem csak szárazföldön lehet közlekedni, dolgokat szállítani. A családi gazdaságban láthattak haszonállatokat, házi állatokat, s a velük való munkát is megláthatták. Köszönet A mozgalmas nyárelővel egy hasonlóan mozgalmas évet zártunk. Szeretnénk megköszönni a két Szülői Munkaközösségi tagunknak, Ónodiné Strublik Melindának és Szalai Zsoltnénak a sok-sok segítséget, Pogrányi Melindának a

11 2011.június-július varrást, Urbán Tibornak a verseink kinyomtatását, Láncz Attilának és feleségének Katának a virágokat, Szabó Károlynak a tojásokat, Svincsók Antalnak a meghívást és szíveslátást, minden Kedves Szülőnek Köszönetünk mellett mind csoportunknak és a hozzátartozóknak, mind a segítőinknek kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk tavasza óta folyik könyvtárfejlesztési programunk, amelynek anyagi segítségével sikerül egy-egy nevesebb írót meghívnunk Nagyigmándra. Július 1-jén, péntek délután Lőrincz L. László író volt a vendégünk a Magos Művelődési Házban egy író-olvasó találkozó alkalmával. Mészáros Zsuzsanna könyvtárosunk szervezésében valósult meg az esemény, amely megtöltötte a művelődési ház földszinti termét, s az érdeklődők nem csalódtak. Jó hangulatú beszélgetéssé alakult a találkozó, s az író élettörténetét is megismerhették a vendégek. A sok érdekes és sokszor humoros törté- az éven át nyújtott segítségét, felajánlását, papírleadásokat. Köszönetet mondunk a további segítőinknek is. A Magos Művelődési Ház igazgatójának, Bajcsai Miklósnak, Mészáros Zsuzsa könyvtárosnak, A Kis Árgyélus Néptáncegyüttes harmadik alkalommal kapott meghívást a naszvadi Csemadok Alapszervezet által szervezett Tánc Világnapi rendezvényre. Az idén a Kincseskert Óvoda pedagógusaival indultunk útnak, hiszen a Szent Györgynapi vásáron már nagy sikerrel előadott Fésűs Éva: Toppantó királykisasszony című mesejelenettel vendégszerepeltek testvértelepülésünkön. Délelőtt az alapiskola dísztermében óvodások és alsó tagozatosok egyaránt szórakozhattak a vidám előadáson. A siker itt sem maradt el. A közönség nagy tapssal köszönte meg a szép műsort. Míg az iskolában folyt az előadás, addig a kultúrház épületében a felső tagozatosok Gulyás Ferenc érdekes hangszerbemutatóját kísérhették figyelemmel. A bemutató után különböző kézműves mesterek várták a gyerekeket, ahol agyagozással, vesszőfonással, hangszerkészítéssel, ólomüvegezéssel, csipkeveréssel, hálókötéssel ismerkedhettek meg. a technikai segítségért Müller Józsefnek és Vörös Istvánnak, kellékekért és támogatásáért az Igmándi Hagyományőrző Egyesületnek, fa munkákért és felajánlásáért: Haris Ferencnek és Urbán Gergelynek. A Tánc Világnapja Naszvadon Az ebéd elfogyasztása után a kultúrházban néptáncegyüttesek bemutatója következett. A műsorban fellépett az ógyallai Bellő-Konkoly-Thege Néptáncegyüttes, a perbetei Napraforgó Néptánccsoport, a naszvadi Pettyem Néptánc- Vendégünk volt Lőrincz L. László Sokan dedikáltattak Óvodai hírek A világnap igmándi résztvevői Az író néhány vendéggel net szinte az író regényeiből visszatérő hangulatot idézte meg a művelődési házban. Lőrincz L. László bevezetőjét követően kérdéseket tettek fel a vendégek, és minden esetben kimerítő választ kaptak. Arra is fény derült, hogy az író Leslie L. Lawrence figuráját egy skót származású brit nagykövet ismerőse és Simon Templar ismert filmes figurájából gyúrta össze olyanná, amilyennek megismerhetik az olvasók a kalandregényekből. Persze igazán hosszan lehetne sorolni a történeteket, a hallott sztorikat, amelyek azoknak is felkeltették az érdeklődését, akik a találkozóig még nem olvastak az író műveiből. A jó hangulatú esemény végén a komáromi Jókai téri könyvesbolt jóvoltából az eddig megjelent kötetekből vásárolni is lehetett, így hazaérve egy újabb Lőrincz-történetbe vethette bele magát az olvasó. Igmándi Hírnök 11 Fehérlófia csoport felnőttjei együttes és a nagyigmándi Kis Árgyélus Néptáncegyüttes alsó tagozatos csoportja. A bemutatók után a szigetközi Csutora Néptáncegyüttes kísérőzenekarának zenéjére kezdetét vette a táncház. Tavaszköszöntő népi gyermekjátékok után ugrós zenére táncolhattak kicsik és nagyok. Az egész napos rendezvényről kifáradva, de élményekkel gazdagodva indultunk haza, de mielőtt még buszra szálltunk volna, Dobosi Róbert, a Csemadok Alapszervezet vezetője fagyizással köszönte meg néptánc csoportunknak a szép szereplést. A Kis Árgyélus Néptáncegyüttes köszöni a képviselő-testületnek az utazás támogatását. Kis Árgyélus Néptáncegyüttes A kulturális program a Könyvtárak a XXI. században képzések az élethoszszig tartó tanulás érdekében TÁMOP / című projekt segítségével, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya támogatásával. Kép és szöveg: BM

12 12 Igmándi Hírnök június-július Iskolai hírek Művészeti gála a nagyigmándi Pápay József Általános Iskolában A művészet a valóság megismerésének sajátos formája: érzékenység az élet szépségeinek, értékeinek felfedezésére. A művész képes a kimondhatatlan kifejezésére, a hagyományostól eltérő világszemléletre. A vizuális művészet, a zene, az irodalom s a művészet megannyi ága alkalmas arra, hogy képet adjon arról az érzéki és szellemi háttérről, amely minden emberben megvan és amelyet tudatos nevelői tevékenységgel a felszínre lehet hozni. A Pápay József Általános Iskola tanulói számára május 3-án immár nyolcadik alkalommal megrendezett művészeti gála szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű értelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, következetesen mutat rá újra és újra a zene és a tánc fontosságára. Tanárok és tanítványaik kemény, kitartó munkájával megszülető előadássorozata méltó példája lehet a Konrad Lorenz által megfogalmazott gondolatoknak: Az élményminőségek nem definiálhatóak, a kimondhatatlan azonban kifejezhető: a művész képes rá. Igényes fellépések szervezésével az oktatók elérik Komárom-Esztergom megye legjobb általános iskolás atlétái a tatai Edzőtáborban mérték össze tudásukat májusban. A Diákolimpián a Pápay József Általános Iskolát a korábban megrendezett háziversenyen legkiemelkedőbb eredményeket elérő sportolók képviselték. A IV. korcsoportos fiúk mezőnyében a legnagyobb dobás Körmendi Máté nevéhez a gyerekeknél, hogy koncentráltabban tanuljanak, motiváltabbak legyenek, a sikerélmény pedig természetesen boldoggá teszi a tanulókat. Az előadást néptáncos blokk nyitotta meg. Dr. Malomsokiné Varga Nóra által betanított sárközi játékokat és táncokat adtak elő a Kis Árgyélus Néptáncegyüttes tagjai. Letisztult, minden szempontból szépen felépített koreográfia és rendezés jellemezte a gyermekek táncát, akik gyönyörű ruháikban otthonosan mozogtak a színpad világában. Biztos ének és tánctudást, kiforrott mozdulatokat láthattunk kicsiktől és nagyoktól egyaránt. fűződik. Kislabdahajításban 64,60 méteres eredményével mindenkit maga mögé utasított és aranyérmet szerzett! Megyei bajnokként pedig jogot szerzett arra is, hogy iskolánkat képviselje az országos döntőben! Máté ráadásul 100 méteres síkfutásban a 6. helyezést érte el. Az 1500 méteres síkfutásban Horváth Martin 5:04,9-es eredményével ezüstérmes lett! Ugyanitt Csiszár Richárd 6. helyezést ért el. A IV. korcsoportos lányok magasugró versenyszámában Somogyi Fanni 1,35 méteres ugrásával bronzérmes lett. A III. korcsoportos fiú 60 méteres sprintszámában két atlétánk állt rajthoz. Az időelőfutamokban Végh Dominik A táncos elemek közé zenei blokkot is csempésztek a szervezők, ezáltal még érdekesebbé és változatosabbá téve a műsorszámokat. Minden zene jó, amelyben érezni lehet a teljes személyes elkötelezettséget! Kurtág György mondata a maga teljességével fejezi ki azokat az érzéseket, amelyek a gyermekek furulya, zongora és gitárjátéka közben a nézőkben kavarogtak. Tisztán, őszintén és élvezettel muzsikáltak a gyerekek. Rendkívül színes dinamikai és hangzásvilág jellemezte a fellépők valamenynyi produkcióját. A repertoárban művészi, hagyományőrző és modern zene is megfért egymás mellett. Atlétika Megyei bajnoka van a Pápay József Általános Iskolának Horváth Martin Képünkön a Harmónia Táncstúdió növendékei, akik mellett néptáncos és zenész fiatalok is felléptek 8,7 másodperces eredményével nem jutott be a döntőbe, bekerült viszont Viola Zoltán 7,9 másodperces futásával. Sajnos a döntőben Zoli nem tudta ezt a teljesítményt megismételni, és 8,2 másodperccel a 4. helyen végzett. Az egyéni összetett versenyben 60 méter futás, kislabdahajítás, távolugrás és 600 méteres síkfutás szerepel a programban. Itt Fülöp Patrik a 7. Kiss Dominika a 45. helyezést érte el az 51 ill. 61 induló versenyző közül június 7-én Budapesten került megrendezésre az országos Diákolimpia döntője. Kislabdahajításban Máté célja az egyéni legjobb eredményének megdöntése volt. A personal best (egyéni legjobb a szerk.) sikerült is neki, 66,03 méteres dobásával a 15. helyezést érte el. A balett blokkban a klasszikus és modern elemeket ötvöző táncsorozat bemutatta, hogy a test harmonikus kiművelésével milyen légiesen könnyedek lehetnek mozdulataink. A bemutatott darabokban (Remény lángja, Csengettyűtánc, Bűvös szamovár, Pattogatott kukorica, ) a Harmónia Táncstúdió növendékei remekeltek, alkalmazkodva a különféle koreográfiai kívánalmakhoz, amiért mindenképpen elismerés illeti őket és felkészítő tanárukat, Somogyiné Zeke Tündét, akinek ezúton is köszönjük a gála megszervezését. A sokszor szimmetrikusan megkomponált állóképek, a jól ismert térformák használata, a mozdulatanyag színpadiassága, a táncelemek a tinédzserek újszerű és lázadó ízlésének felelnek meg. A koreográfiában rejlő harmónia, és a látvány egységessége, erős koncentrálást, fegyelmezett, tudatos munkát igényelt. Összességében látványos, változatos, színes egy órát tudhattunk magunkénak és reméljük, hogy a produkciók alkalmasak voltak arra, hogy további tehetségeket toborozzanak a zene és tánc berkeibe. Körmendi Máté Ennek a korcsoportnak az erősségére egyébként jellemző, hogy az első helyezett új diákolimpiai magyar csúccsal végzett az élen. Az atlétáknak gratulálunk a szép eredményekhez, külön elismerést érdemelnek, akik a legjobb nyolcba kerültek a sportiskolások között. A felkészítők Körmendi Csaba és Bodányi Péter testnevelők voltak. Bodányi Péter testnevelő

13 2011. június-július A Pápay József Általános Iskola is bekapcsolódott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közlekedéstudományi Intézet Közhasznú Kft, az ORFK-OBB és a Nemzeti Közlekedési hatóság által meghirdetett Szuperbringa programba. Az országos közlekedésbiztonsági program első lépésként iskolánkban a Komárom Városi A Biblia óriási hatása a világ kultúrájára és művészetére közismert. Erkölcsi tanító ereje pedig páratlan. Nem kell, hogy valaki vallásos legyen, a Biblia megismerése alapvető a további ismeretek elsajátításához. Ezért is nagyon fontos, hogy minél korábban megismertessük és megszerettessük a gyermekekkel. A nagyigmándi Pápay József Általános Iskolában újszerű módon került megközelítésre a Biblia. Már eddig is hagyományosan minden évben egy-egy előadást tartott (felváltva) a település római katolikus és református lelkésze magyar óra keretén belül a Bibliáról, kiegészítve az iskolai tananyagot. Ebben az évben a meglévő gyakorlat mellett öt új alkalom is beiktatásra került Kedvenc bibliai történetem címmel. A sorozatot a gyülekezetek lelkészei, hitoktatói és teológushallgatói tartották, s ahogyan a cím is elárulja, egy-egy történet részletes elmondásával, annak személyessé és életszerűvé tételével próbálták azt kö- Iskolánk május én diákcsere-programban vett részt Naszvadon. Ez a barátság már régóta fennáll a két iskola között. Tavaly a naszvadiak vendégeskedtek nálunk. Most huszonöt felsős diákunk utazhatott el szlovákiai testvérközségünkbe. A kedves köszöntés után elfoglaltuk kényelmes szálláshelyünket, majd a bőséges reggelit követően megtekinthettünk három tanítási órát. Nyelvi problémánk nem volt, hiszen az ottani diákok is magyar nyelven tanulnak. Délután Naszvad nevezetességeivel ismerkedtünk, látogatást tettünk a községi Iskolai hírek Szuperbringa program Kedvenc bibliai történetem zelebb vinni az 5. osztályos diákokhoz. Az utolsó, ötödik alkalmon a diákok közül néhányan mondták el vagy olvasták fel kedvenc történetüket. Fontos próbálkozás volt ez, hiszen a Biblia, mely régen egyik alappillére volt nemzeti kultúránknak, mára sok generáció életéből kimaradt. Hajdan a Könyvek Könyveként tisztelték, mára kevesen vannak, akik valóban ismerik, olvassák. A Biblia része az iskolai magyartanításnak. Természetesen nincs arra mód, hogy minden fontos kérdést körüljárjunk, részleteiben megismer- Naszvadon jártunk hivatalban, a művelődési központban, a helyi nyugdíjas klubban és a tájházban. Itt ízelítőt kaphattunk a helyi népviseletről, építkezési szokásokról, a múlt századi életviszonyokról. Visszatérve az iskolába diákjaink sportmérkőzéseken vettek részt, ahol öszszemérhették erejüket a naszvadiakkal. Este Ógyallára utaztunk a csillagvizsgálóba, ahol egy filmet vetítettek le az évszakok váltakozásáról, ezután a planetáriumban folytatódott a szellemi túravezetés, végül egy távcső segítségével kémlelhettük az univerzumot. jük ezeken az órákon. A szabadon választható hitoktatás pedig csupán a gyermekek egy részét éri el. Pedig ha kulturális örökségünket végignézzük, rádöbbenünk, hogy ideológiai hovatartozástól függetlenül, mekkora jelentősége van a Biblia ismeretének. Ráadásul egy laikus teljesen máshogy közelíti meg a kérdést! Minden oktatással foglalkozó kollégánkban megfogalmazódhattak már ezek a kérdések, esetleg gyermekeink szegezték nekünk tanórákon a következőket: Miért érdemes megismerni? Mit jelent a Biblia neve, mikor keletkezett és ki a szerzője? Mi a Biblia küldetése? Hogyan kezeljük és miként viszonyuljunk a Bibliához? Mi egy-egy bibliai történet mondanivalója, üzenete? Miképp tudott elterjedni a világban? A csütörtöki nap nem a szellemet, inkább testünket dolgoztatta, mert egy több mint két órás túra keretében megmásztuk a Zobor hegyet. Megcsodálhattuk Nyitra látképét a magasból, a legkitartóbbak még a tévétoronyhoz is felkapasz- Igmándi Hírnök 13 Rendőrkapitányság két munkatársa átvizsgálta a diákok kerékpárjait kormány, fékek, csengő, lámpák, küllőprizma, hogy azok alkalmasak-e a biztonságos közlekedésre. Az alkalmasságot a Szuperbringa igazolás (műszaki matrica) kerékpár vázra történő felragasztásával igazolták. Hiányosságok feltárása esetén erről a szülőket egy nyomtatvány kitöltésével értesítették. A program második lépéseként szeptembertől tanfolyamot szerveznek. Az erre jelentkező általános iskolások megismerkedhetnek a kerékpározás szabályaival, részükre elméleti oktatást tartanak, és a biztonságos kerékpározáshoz szükséges készségek gyakorlásához lehetőséget biztosítanak. A tanfolyam vizsgával zárul majd, aminek eredményeként kerékpáros igazolványt szerezhetnek a diákok. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy sok irodalmi művet, képzőművészeti alkotást, de még egyes történelmi eseményeket és korszakokat is lehetetlen vagy legalábbis nagyon nehéz megérteni a Szentírás alapos ismerete nélkül. A nagyigmándi Pápay József Általános Iskolában e témának szentelt alkalmak ezen a helyzeten próbáltak segíteni és változtatni. Az újszerű megközelítés, melyben e történetek nem csupán tananyagként, hanem személyes kötődéssel és élményekkel tűzdelve kerülnek elmondásra, kedvet adhatnak a gyerekeknek, hogy maguk is beleolvassanak a Szentírásba, s így tágabbá váljon e téren is műveltségük, bővüljenek ismereteik. Köszönet illeti Karsai Bálint igazgató urat, hogy kitalálta, megszervezte és lehetővé tette ezeknek az alkalmaknak a megtartását. Sugár Tamás lelkész Képünk az egyik alkalmon készült, amelyen Simonics Péter plébános úr tart foglalkozást a tanulók számára. k o d h a t t a k. Felfedeztük a város nevezetességeit, a várat, a vártemplomot, az óvárost, majd egy kellemes sétával zártuk a kirándulást. Négy órakor szomorúan vettünk búcsút vendéglátóinktól, és csak a legközelebbi viszontlátásban reménykedhetünk. Ezúton is köszönjük a vendéglátást, amelyet két év múlva szeretnénk viszonozni. Kiss Linda tanárnő

14 14 Igmándi Hírnök Iskolai hírek június-július Hagyományőrző nap a Pápayban Morzsolásra váró kukorica több zsákban. Ostorpattogás. Csikós ruhában két bácsi. Az iskola udvarán? Mi történik itt? Az Igmándi Hagyományőrző Egyesület tagjai látogattak el hozzánk. Kisdiákjaink kukoricatorzsából bábokat készíthettek, színes fonalakból karkötőt fonhattak, fagolyókból karláncot fűzhettek, varázsolhattak bodzadarabokból kígyót, falapocskákat csiszolhattak, díszíthették, s nyakék lett belőle. A fiúk próbálkozhattak igazi ostor megszólaltatásával. S egyszer csak furulyaszó is hallatszott, és ízes népmesét hallgathattunk. Aki- nek kedve szottyant egy rövidke körtáncba is beállhatott. De lehetett gyönyörű magyaros motívumokat is színezni. Köszönjük mindezt Pőcze Lászlóné Gyöngyi néninek és barátainak, hogy elvarázsoltak bennünket a régmúlt élet bűbájos szokásaival, játékaival visszaidézték azt a mesebeli időszakot, amely az utódoknak segít közelebb kerülni, megismerni és megérteni elődeink életét. A folytatást kíváncsian várjuk! Babosné Horváth Veronika munkaközösség vezető Pedagógusainkat köszöntötte képviselő-testületünk Pedagógus Nap alkalmából Képviselő-testületünk ebben az évben is köszöntötte iskolai és óvodai nevelőket Pedagógus Nap alkalmából. A Pápay József Általános Iskola adott helyet az eseménynek június 3-án délután. Bajcsai Miklós művelődési ház igazgató köszöntötte a vendégeket képviselő-testületünk nevében, majd Kiss Katalin szavalatát hallgatták meg a vendégek. Füle Lajos versének elhangzása után Hajduné Farkas Erika polgármester asszony mondott ünnepi beszédet. A beszédében megköszönte óvodai és iskolai pedagógusaink egész tanévben nyújtott áldozatos munkáját, felidézve azt, hogy korábbi tanári munkája során ta- Polgármester asszony köszöntötte a nevelőket pasztalta, hogy mennyire nehéz és felelősségteljes szakma is a pedagógusé. Az esemény folytatásaként polgármester asszony egy-egy emléklavacsorával zárult az ünnepség pot és egy-egy szál virágot is átnyújtott pedagógusainknak a képviselő-testület megbecsülése jeléül. Az eseményt az iskola étkezőjében felszolgált vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult. -bm- Termőföld eladó! Az Ördöghegyi úton 1 hold szántó és a régi csépi úton 2 hold szántó eladó. Tel.: Kiss Katalin szavalt Nyugalmazott pedagógusaink is ellátogattak az eseményre Szerkesztőség: 2942 Nagyigmánd, Fácán u. 1 Hirdetésfelvétel a kiadónál. Nagyigmánd Nagyközség hirnok.nagyigmand@gmail.com önkormányzati híradója Tel.: 20/ , megjelenik 1300 példányban Fax: 34/ június-július Nyt. szám: 2.9/989-1/2006 Kiadó: Magos Művelődési Ház és Könyvtár ISSN szám: ISSN Szerkesztő: Bajcsai Miklós A beérkezett képeket, kéziratokat szerkesztett formában közöljük. Az alábbi online számot majd a pdf-be kérem betenni, köszi:

15 2011. június-július Iskolai hírek Az iskolai ballagás képekben Igmándi Hírnök 15 A 8. a osztály Olajos Lászlóné köszöntötte a vendégeket Az igazgató úr búcsúzott a végzősöktől A 8. b osztály Fekete Renáta búcsúzott a hetedikesek nevében Körmendi Máté szólt a nyolcadikosok nevében Görbe Dávid szavalt Fábián Alíz vette át a Pápay-díjat A végzősök felkötötték szalagjukat az iskola zászlajára Polgármester asszony köszöntötte a ballagókat Fábián Alíz végzős tanuló kapta a Pápay József-díjat Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete 2004 decemberében megalapította a Pápay József-díjat azon tanulók részére, akik a helyi Pápay József Általános Iskola diákjaiként tanulmányaik, közösségi tevékenységük során eredményeikkel elismerést vívtak ki. A Képviselő-testület 2009 márciusában módosította az adományozás rendjéről szóló rendeletet, melynek értelmében a Pápay József-díj adományozható a Pápay József Általános Iskola olyan 8. évfolyamos tanulójának, akinek általános iskolai tanulmányai alatt szorgalma, kitartó és kimagasló közösségi munkája vagy tanulmányi eredménye kiemelkedő, példaértékű. A fentiek értelmében ebben a tanévben a 66/2011. (V.18.) számú Képviselő-testületi határozat alapján Fábián Alíz 8. a osztályos tanuló kapta a Pápay József-díjat. Alíz 6 éven keresztül kitűnő, 7. és 8. osztály végén jeles tanulmányi eredményt ért el. Munkáját a pontosság, lelkiismeretesség és precizitás jellemezte. Taná- Fotók: Nagy Adrienn raival, diáktársaival szemben tisztelettudó. Közösségi munkája kiemelkedő. A rábízott és az önként vállalt feladatait maximálisan elvégezte. Példamutató magatartása és közösségi munkája külön elismerést érdemel. A kötelező tananyagon kívül szorgalmi feladatokat is vállat, szakköri foglalkozáson is részt vett, ahol kreativitását, matematikai tájékozottságát, olvasottságát is bizonyította. Rendszeresen oldotta a tatai Eötvös József Gimnázium Arany János tehetséggondozó verseny feladatait. Több alkalommal szerepelt községi ünnepségeken, négy éven keresztül sikeresen vett részt iskolai és területi versenyeken, ezek közül kimagasló eredményt ért el az ászári Jászai Mari vers- és prózamondó versenyen. Az iskolánkban rendezett helyesírási versenyen 4-8. osztályig minden évben 1. helyezést ért el, angol versenyen 2-szer nyerte el az 1. díjat. A díjat a ballagási ünnepélyen Hajduné Farkas Erika polgármester asszony és Róth Csaba a művelődési bizottság elnöke adta át.

16 16 Igmándi Hírnök június-július Polgármester asszony naszvadi barátainkkal Az IKR-esek is kitelepültek A focisták Futóbabra is lőttek A Bablevesen jó lenni A Hegyi Napon összejött a nagyközség apraja-nagyja Településünk legnagyobb rendezvényére, a Hegyi Napra került sor június 18-án, szombaton a Bablevesen. A rendezvényen mindenki megtalálhatta a neki tetsző programot. Az önkormányzati intézmények és a helyi civil társadalom összefogásával egy színvonalas, nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényt tudhatunk magunk mögött. S ami még nagyon fontos, hogy a szőlőhegyi gazdák portái megszépültek és megteltek élettel, és baráti társaságok, családok múlatták az időt a Hegyi Nap alkalmából a hegyoldalban is. A programok sorát nehéz teljességgel felsorolni. A focibajnokságtól a főzőversenyen keresztül lovasprog-ramok, és az elengedhetetlen kulturális előadások színesítették a Hegyi Napot. Önkormányzatunk vezetősége ez évben a partnereit is meghívta az eseményre egy közös kötetlen nap eltöltésére. Nagy örömünkre több partner is ellátogatott a Bablevesre. Eljöttek Naszvad testvértelepülésünk képviselői: a focisták, a néptáncos gyermekek, több kézműves és az önkormányzat részéről Molnár Zoltán alpolgármester is. Az IKR Zrt. is egy családi napot szervezett a hegyen saját dolgozói számára, a rendezvényre kilátogatott Szaxon J. Attila vezérigazgató, településünk díszpolgára és Szaxon Róbert, az Invest Kft. vezetője és családja is. Jó hangulatban zajlott a partnercég rendezvénye. A kistérségi települések közül a Sáhóné Horváth Márta vezette Bana önkormányzata képviselte magát főzőcsapatokkal a Bablevesen, persze mellettük a szomszédos települések vezetői is ellátogattak a rendezvényre. A délelőtti focibajnokság végén a naszvadiak emelték fel a győztesnek járó kupát. A délutáni programok széleskörűek voltak. Az eseményen Hajduné Farkas Erika polgármester asszony köszöntötte hegyi beszédében a Bablevesre kilátogatókat. A rendezvénysátorban ebéd után kezdődtek az előadások, s folyamatosan előadók szórakoztatták a közönséget egészen késő éjszakáig. A helyi fellépők néptáncosok, balettosok, női kórus mellett a naszvadi Viza Citerazenekar, Pettyem Néptáncegyüttes, a komáromi Zsebsün együttes, a felvidéki És!? Színház, a megasztáros Fivérek és Somló Tamás is a színpadra lépett Gábor Klára kistérségi kulturális referens felvezetésével. A sportosabb kedvűek belekóstolhattak mozgásba a helyi aerobik csoporttal, és a szerencsések a tombolasorsoláson is nyertek. A civil táborban a helyi közösségek nyugdíjas klub, a felnőtt néptáncosok és a hegy- A nyugdíjas klub is főzött egy jót Kocsin a Bablevesen Sokakat érdekelt az aerobik bemutató A Fivérek a színpadon Jól esett a fagyi a nagy melegben

17 2011. június-július Igmándi Hírnök 17 A naszvadi néptáncos lányok műsora Szép műsort adott a Harmónia Táncstúdió lakók már reggeltől főzték a finom étkeket, köztük persze sok-sok bablevest és babos ételt. A főzőversenyen a Nagyigmándi Lovaskör babos étke nyert, s a különdíjat Varga Imréné kakaspörköltje érdemelte ki a nem babos ételek kategóriájában. A helyi intézmények és civilek iskola, óvoda, hagyományőrzők, magvetők játszóházakkal várták a gyermekeket, de a felnőtteknek is volt látnivaló, s program. Akinek nem volt elég a játszóház az a légvárat is kipróbálhatta, vagy éppen a vásártéren is körülnézhetett, kóstolhatott sepsi-széki kürtős kalácsot, vagy igmándi fagylaltot is. A nap egyik nagy versenye a Felföldi dobó OB küzdelme volt az Igmánd SC szervezésében, amelyet a győri Mészáros Csaba nyert. A másik látványos versengés, a lovaskör által szervezett lovas- és fogatverseny és bemutató volt. A lovasprogramokat tekintve a szőlőhegy végében lévő Babos Tanya is kitett magáért, ahol lovagolni, kocsizni, állatokat simogatni és íjászni is lehetett. Az íjat kezükbe vevők a hegyoldal közepén a Mikle család íjászainál a futóbabra lövést is kipróbálhatták. A hegyközség sátrában több mint húszféle helyi és környékbeli bort lehetett kóstolni és Nyári Imre cigányzenész szórakoztatta a borsátor vendégeit. A változékony időjárás kegyeibe fogadta a rendezvényt, mindössze egy programot kellett törölni, az esti táncházat, mert viharos szél kerekedett. Mindezek összevéve a rendezvény eredményesen és jó hangulatban zárult, egészen éjjelig ropták a vendégek a Party Pop Band bulijában a rendezvénysátorban. A hegykocsmában a Concó kisvendéglő munkatársai igyekeztek kielégíteni a vendégek igényeit, s a későig mulatozók a hegybuszjárattal is hazatérhettek a hosszú nap után. Nagyközségünk önkormányzata ezúton is köszönetet mond minden helyi szervezetnek és közreműködőnek, akik hozzájárultak a Hegyi Nap sikeres megvalósításához. Külön köszönet illeti a rendezvény támogatóit: Nagy Lajos hegygazda, Patonai József hegygazda, Bajcsai Edit, Bercsi Ferencné, Dulai Lászlóné Morgó Állateledel Bolt, Dr. Lukács József Uj-Agrárius Kft., Nagy László Lacek, Murányi Mária Marika Virágbolt, Mátyási János, Szabóné Ónody Mónika, Pogrányi Zsolt, Szabó Károlyné. -bm- Fotók: BM és MZsu Somló Tamás is fellépett a hegyi színpadon A női kórus újfent slágerekkel készült A Party Pop Band-del zártuk a XXI. Hegyi Napot ÉPÍTÉSZTERVEZÉS Nagy érdeklődésre tartott számot a lovaskör által szervezett fogatbemutató és lovasverseny a délutáni folyamán

18 18 Igmándi Hírnök Iskolai hírek június-július

19 2011. június-július Ez év májusában az Árgyélus Néptáncegyüttes meghívást kapott Csémre, ahol egy megemlékezés keretében több tánccsoport mutathatta be koreográfiáját. Hogy mi köze Réthei Prikkel Mariánnak Csémhez, és a néptánchoz? Réthei Prikkel Marián Csémen született 1871-ben. Etnográfus, és néprajzkutató volt. Néptáncaink széles körű gyűjtésével, és tanulmányozásával jeles munkát végzett. Tudományos tánckutatásunk, és Réthei Prikkel Mariánra emlékeztünk táncmozgalmunk egyik megalapozója ben Balatonfüreden érte utol a halál. Az emlékezést Aranyosi István, Csém polgármestere nyitotta meg, életútjáról bővebben Soós Julianna tájékoztatott bennünket. Utána néptánccsoportok, és népzenei együttesek léptek fel. Elsőként a vérteskethelyi Höcögő Néptáncegyüttes lépett színpadra, majd őket követve az Árgyélus Néptáncegyüttes állhatott a világot jelentő deszkákra. Utána a székesfehérvári Kneifel György (a Tilinkó együttes vezetője) növendékei mutatták meg zenei tudásukat. Utolsóként a Bakony Néptáncegyüttes műsora következett, de ezzel a megemlékezés még nem ért véget, ugyanis a délután további Igmándi Hírnök 19 része táncházzal folytatódott. Zárásaként megkoszorúztuk a csémi művelődési ház falán elhelyezett emléktáblát Réthei Prikkel Marián tiszteletére. Fentről ő is biztos büszkén nézett le ránk, látva, hogy menynyi lelkes követője akad. Köszönjük az együttes vezetőinek, Túri Györgynek és Dr. Malomsokiné Varga Nórának a felkészítést és szervezést, a szülőknek pedig az utaztatást. Pirik Martina Árgyélus Néptáncegyüttes Június 20-án a Magos Művelődési Házban tartotta az Árgyélus-és Kis Árgyélus Néptáncegyüttes a 2010/11-es tanév évzáró ünnepségét. Kicsik és nagyok az egész éves eredményes és kitartó munkájukért átvehették bizonyítványaikat. Elmaradhatatlan ajándékként fagyizás várta a gyerekeket a művelődési ház udvarán. Ezúton köszönjük a gyermekek szüleinek, a Képviselő-testületnek az egész éves segítséget és támogatást. Külön köszönjük Nagy László Laceknak, hogy Tanév vége a gyermek néptánccsoportoknál Az utolsó néptáncórán lovaskocsikázni indultak a Kis Árgyélus tagjai Az Árgyélus és a Kis Árgyélus tagjai az évzárón Zúgós családi nap Kisigmándon Az idei évben a Zúgó Néptáncegyüttes tagjai a már szokássá vált kirándulás helyett, egy családi napot töltöttek együtt a szomszéd település Lesz Vigasz Vendégházában. Ide már a kora délelőtti órákban családtagjainkkal együtt érkeztünk. Az apróságokat és felnőtteket egyaránt lenyűgözte a sok-sok állat, amiket a tulajdonos segítségével meg is etethettünk. Ezután birtokba vettük az egész területet, mindenki talált a saját maga szórakozásának megfelelő elfoglaltságot. Lehetett állatokat simogatni, lovagolni, kocsikázni, quadozni, focizni és hát az elmaradhatatlan röplabda is ott volt mindenki örömére. Egész nap, szinte megállás nélkül meccseket játszottunk. A lányok, asszonyok gondoskodtak az ebédről, pont délre el is készült a csülkös bableves, amit az asszonyok által készített pogácsával, vagy édes tésztával fogyasztottunk el és a férfiak által készített nedűkkel öblítettük le. Egész nap szólt a népzene, előkerültek a korábbi poénok, sokat nevettünk. Mindenki nagyon jól érezte magát, főleg a fiatalok, akiket még a másnap reggeli kakasszó is ott talált. Az idei évben anyagilag kissé spórolósra vettük a kirándulást, mert jövő évben újra Erdély távolabbi tája lesz az úti célunk. Köszönjük támogatóinknak egész éves segítségét, és az önkormányzatnak, hogy minden évben megítéli együttesünknek a fenntartására fordított támogatást, lehetőséget adva az ilyen és ehhez hasonló programok megrendezéséhez is. Molnárné Talabér Irén együttesvezető Fotó: BM Az Zúgós családok apraja-nagyja az utolsó néptáncórán a Kis Árgyélus Néptáncegyüttes tagjait lovaskocsikázni vitte. Kis Árgyélus Néptáncegyüttes Árgyélus Néptáncegyüttes Tóth Tibor kocsikáztatta a néptáncosokat

20 20 Igmándi Hírnök június-július Május 26-án tartotta a tűzoltóság éves rendes taggyűlését. A taggyűlésen jelen volt, Hajduné Farkas Erika polgármester, Czomba Péter tűzoltó alezredes, főtanácsos, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Futó Lajos a Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Bódis Jánosné Kocs és Földes Kálmán Tárkány polgármestere. Elsőként Szijj Ferencné, a tűzoltóság elnöke köszöntötte az alábbi gondolatokkal a tűzoltókat, méltatta a munkájukat: Tisztelt Közgyűlés! Kedves Bajtársak! Az elmúlt év természeti katasztrófáiban, az emberi mulasztásokból adódó tragédiákban ismét bebizonyították Önök a hősies helytállásukat, hősies cselekedeteket hajtottak végre. Liszt Ferenc így ír erről: Megvizsgálni, meggondolni, számítgatni, mérlegelni: szükséges műveletek bizonyára azok. De aztán el kell határozni magunkat, s cselekedni kell, anélkül, hogy sokat törődnénk, honnan fúj a szél, és milyen felhők vonulnak. De vajon elég-e ez? Hiszen valaminek e hősies cselekedeteket meg kell előznie, és ez nem más, mint a félelem leküzdése, legyőzése. Valójában az a bátor ember, aki ellenáll a félelemnek, aki legyőzi a félelmét, nem pedig az, akiből hiányzik a félelem. Önök minden egyes munkával töltött napon legyőzik a félelmet, szembenéznek vele, és példát mutatnak nekünk. Önökben él tovább Szent Flórián hősies élete, aki cselekedetei során tanúbizonyságot tett bátorságáról, áldozatkészségéről, embertársaink szeretetéről. Minden egyes szolgálattal A tűzoltó taggyűlésről Hajduné Farkas Erikát választották a köztestület új elnökének Polgármester asszony vezeti ezután a köztestületet töltött napon m i n d n y á j a n vállalják a veszélyt értünk, embertársainkért. Szembeszállnak a legveszélyesebb őselemmel, a tűzzel. A tűzzel, mely a családi békességet megtestesítő tűzhely melege, de a lángtengerben elenyésző emberi alkotások, az elmúlás végső misztériumát is hordozzák. Tűzet oltanak, árvíztől védik az emberi életeket, a lakóingatlanokat; a balesetek elszenvedőit mentik embertelen körülmények közül, s a mentés megkezdéséig pszichológusi képességgel felvértezve a nyugalmat, a bizakodást, a reményt erősítik a tragédiát elszenvedőkben. De nem csak azért tartozunk Önöknek köszönettel és hálával, mert tudjuk, ha baj van, számíthatunk Önökre, hanem azért is, mert a felnövekvő generációknak, ifjaknak követendő példát állítanak. Munkájuk során nemcsak bátorságról, rendíthetetlenségről mutatnak mintát és jó példát, hanem bajtársiasságról is. Munkájukat nem magányosan, hanem csoportban végzik. Tudják, hogy egymásra számíthatnak mindig és minden körülmények között. Bíznak önmagukban és bajtársaikban. Olyan kötelék ez, mely erőt ad és hitet. Hitet a munkához, hitet a holnaphoz. Hitet a hősiesen vállalt szolgálathoz. Mindnyájan megtapasztalhatták, hogy milyen félelmetes, de mégis mámorító érzés segíteni a bajban, másokon. Ennek a mámorító érzésnek a tüze tartsa együtt Önöket. Köszönöm, hogy a működési területünk minden lakóközössége mindig és minden körülmények között számíthatnak Önökre. Kívánok erőt és kitartást a további nemes munkájukhoz. Kívánom, hogy mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerjenek, amikor szembe kell nézni félelmeikkel. Az átélt szörnyűségek, pedig erősítsék azt a tudatot, hogy most már elboldogulok bármivel, ami csak jön, s meg tudom tenni azt is, amiről azt hittem képtelen vagyok rá. Jókai Anna szavaival zárom köszöntőmet. Nem az a bátor, aki nem fél hanem aki fél, de amit kell, mégis megcselekszi! Az elnök köszöntőjét követően Nyitrai Sándor tűzoltó parancsnok a tűzoltóság évi tűzvédelmi feladatairól számolt be a tagságnak. El- Szijj Ferencné megköszönte tűzoltóink áldozatos munkáját Szavazáskor Fotók: MZsu Czomba Péter fogadásra került Róth Csaba, a felügyelő bizottsági elnök beszámolója, valamint a évi gazdálkodásról, és a évi költségvetésről szóló előterjesztés is. A tűzoltóság tisztségviselőinek a 4 éves ciklusa lejárt. Szijj Ferencné elnök asszony megköszönte a hosszú éveken át tartó bizalmat a tagságnak, elmondta, hogy a tűzoltóságnak továbbra is aktív tagja kíván lenni, azonban nem kívánt indulni az elnöki posztra. Jó szívvel javasolta a nagyközség polgármesterét, Hajduné Farkas Erikát a tűzoltóság elnökének megválasztani, aki megköszönte az elnök asszony bizalmát, s azt, hogy a jelölését támogatta, a tagoknak azt, hogy egyhangúan megválasztottak, elfogadták. Elmondta, hogy szeretné, ha a tűzoltóság működése továbbra is zavartalan maradna, annak érdekében meg is tesz mindent, mint polgármester, és mint a tűzoltóság elnöke is. Az önkormányzat képviselő-testülete nevében elismerését, köszönetét fejezte ki a leköszönő elnök aszszonynak a sok éves áldozatos tűzoltósági munkájáért. A tűzoltóság új elnökségi tagjai: Hajduné Farkas Erikát a tűzoltóság elnöke, Nyitrai Sándor parancsnok, Pásztor Tiborné titkár, Nagy István és Varga József tűzoltók. A Felügyelő Bizottság tagjai: Róth Csaba elnök, Dr. (Folytatás a következő oldalon)

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E

Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének 2007. évi M U N K A T E R V E Január 31. Február 14. 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között 2. Önkormányzat 2007.

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására Készítette: Kiss István OSZI igazgató

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. február 02. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgármesteri iroda Jelen vannak:

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására KIVONAT KÉSZÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG 2015. SZEPTEMBER 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL 2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

2010. június 13 Trianon 90 év 2010. június 4-én délután fél ötkor országszerte megkondultak a harangok. Megkondultak, mert 90 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá azt a békeszerződést, mellyel Magyarországot

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2006. június 15-én, 10.30 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 30/2006. sz. Képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása 31/2006. sz.

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére.

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A Szendr i Hétszínvirág Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony id tartama: Határozatlan idej közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim!

2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! 1 2018 Idősek Napja Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! Taktaszada Község Önkormányzata és a faluközösség nevében minden kedves jelenlévőt szeretettel köszöntök az idősek világnapja alkalmából rendezett

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére September 03. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal pályázata roma foglalkoztatás szervezõ munkakör betöltésére 2009. September 03. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Szociális igazgatási feladatkör I. besorolási osztályban. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. A közszolgálati

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! #

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! # ! # % # % & #( %! ) + + +,!. / 0 1 2 # 3 4 5 5 3 3 4 6,. ( 3 3 5! # %& %! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 5 3 4 + 8 + % ( 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! #! 5 < 9 6! #!3 = 9.! # 4 >!?+ ( 1 ?Α & Β5 5, 5 Χ3,

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatal. kormányablak ügyintéző. munkakör betöltésére.

Budapest Főváros Kormányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatal. kormányablak ügyintéző. munkakör betöltésére. a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző Jegyzőkönyv Készült: Tiszalúc Girincs Községek Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. május hó 24. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: Tiszalúc: Majdanics

Részletesebben

tanszéki adminisztrátor

tanszéki adminisztrátor 1 / 5 2017. 07. 25. 7:55 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető)

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Növényi Diverzitás Központban gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben