Mi Újság Bölcskén -1-

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mi Újság Bölcskén -1-"

Átírás

1 -1-

2 KÖZMEGHALLGATÁS november 17-én (hétfőn) 17 órakor a MOZI-ban. Témakör: - Pincefalu közműépítési lehetősége, aktuális kérdései. - Községfejlesztési elképzelések. - Pályázati lehetőségek. A közmeghallgatásra tisztelettel hívjuk és várjuk az érdeklődő lakosságot. Képviselő Testület nevében: Kiss ózsef polgármester Iskolánkban már évek óta egy kis ünnepséggel búcsúzunk az ősztől. Minden osztály kis műsorszámmal készült. Az aulát dísztökökkel és színes levelekkel varázsolta őszivé Irénke tanító néni. Sok szép verset hallgattunk. Volt aki citerázott, október 23-án Budapesten a fiatalok vezetésével kitört a forradalom. Természetesen nemzeti ünneppé vált a budapesti emberek bátorsága. Így idén, vagyis 2008-ban Hössné Bokor Katalin tanárnő vezetésével három 7. osztályos tanuló Debreczeni István, ISKOLAI ÉS ÓVODAI HÍREK Őszbúcsúztató énekelt és furulyázott. Végül mi negyedikesek egy mesét adtunk elő, a Kiskondást, bábokkal és szereplőkkel. Nagy vastapsot kaptunk. Az ünnepség után mindenki az osztálytermében kézműveskedett. A mi osztályunk terményképet készített. Október 23. Kiss Botond és én, Ármai Kinga egy kis műsorral készültünk. István és én egy-egy alkalomhoz illő verset, Botond pedig egy prózát mondott. A rendezvény végén az 1956 című dal volt hallható a Twist Oliver együttes előadásában. Rövid ünnepségünk befejezéseként Ezen a napon sokat játszottunk, nevettünk. ól éreztük magunkat, a délelőtt nagyon gyorsan eltelt. Horváth Ivett 4. osztály egyperces néma főhajtással adóztunk az elhunytak emlékének. Az alsó tagozatosok is meghallgatták megemlékezésünket. Ármai Kinga 7. osztály Óvodai sportnap Az óvodában a már évek óta megrendezésre kerülő sportnapot nagy izgalommal várták kicsik, nagyok. Október 2-án csütörtökön a kerékpár és a futó versenyeket bonyolítottuk le félve a másnapi rossz időtől. A dobóversenyt a tornaszobában rendeztük pénteken. Ezeken a napokon 74 kisgyermek volt jelen. A futó-és dobóversenyen mindenki részt vett. Mivel nem mindenki hozott kerékpárt, így a versenyen kevesebben voltak. A részvételért csoki és szörp járt, a helyezésekért érmet kaptak a legügyesebbek. Kerékpár verseny 1. helyezett: Pálfi Vivien Varga Balázs Esztergomi Kitti Kabai Ákos 2. helyezett: Volman Kíra Lóki Dominik Poroszkai Hortenzia Németh Balázs 3. helyezett: Medgyesi Fanni Molnár Ákos Mészáros Áron Futóverseny 1. helyezett: Volman Kíra Varga Balázs Esztergomi Kitti Kabai Ákos Fábián Fanni Kiss Bence 2. helyezett: Balogh Virág Magyar Richárd Pálfi Nóra Németh Balázs Somogyi Virág Sitkei Dávid ÉRMESEINK: 3. helyezett: Pálfi Vivien Varga Olivér Poroszkai Hortenzia Szabó Bence Kiszály Nikolett Szanyi Ferenc Dobóverseny: 1. helyezett: Balogh Virág Horváth Károly Szilágyi Dóra Mészáros Áron Bereczki Henrietta Hidvégi Armand 2. helyezett: Szécsi Imola Cserepes Bence Esztergomi Kitti Szanyi ános Imre Loretta akab István 3. helyezett: Pálfi Vivien Molnár Gábor Poroszkai Hortenzia Kabai Ákos Chapó Flóra Kiss Bence Gratulálunk: Óvoda nevelőtestülete -2-

3 2008. november 15-ig esedékes a tanulói tankönyvtámogatás igényléséhez szükséges űrlap leadása. Az adatlapokat a napokban osztják ki az osztályfőnökök. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kérem Önöket, figyelmesen olvassák el az utolsó oldalon található tájékoztatót, mielőtt kitöltik. Az adatlap kitöltéséhez szükség van a gyermek Tisztelt Szülők! diákigazolványára, melyen szerepel az azonosító (OM azonosító), valamint a diákigazolvány száma. Ez utóbbi a vonalkód alatt található. Tehát nem azonos a két számsor. ogosultság esetén kérem szerezzék be a szükséges dokumentumokat (betegség esetén csak szakorvosi fogadható el), ezek hiányában nem vehető igénybe a támogatás. Étkezési térítési díajak befizetése Amennyiben nem jogosult valaki a támogatásra, ezt írják rá és aláírva ebben az esetben is feltétlen juttassák el az osztályfőnökökhöz, 2009 szeptember 1-én iskolába lépő óvodások a csoportvezetőhöz. Segítő együttműködésüket előre is köszönöm. Rausch István igazgató Étkezési térítési díjak befizetése az iskola gazdasági irodájában én (hétfő) 8:00-13:00 óráig, án (kedd) 13:00-17:00 óráig. Kisné Nagy Márta iskolatitkár Papírgyűjtés Az általános iskolában szervezett nagysikerű papírgyűjtésen 9 és fél tonna papír gyűlt össze. A paksi MÉH ezért Ft-ot fizetett, a pénz felhasználásáról a diákönkormányzat dönt. Köszönjük a szülők, diákok segítségét, valamint Varga Gabriella tanárnő és szülei hatékony közreműködését. Alsó tagozat: I. 3. osztály 1145, 5kg 57 kg/fő II. 1. osztály 1359 kg 52 kg/fő III. 2. osztály 4. osztály 1067 kg 933 kg 42,6 kg/fő 42,4 kg/fő Gesztenyegyűjtés Felső tagozat: I. 5.a osztály 1185 kg 65 kg/fő II. 7. osztály 1494,5 kg 51,5 kg/fő III. 6.a osztály 743 kg 41 kg/fő A központi iskola környékének, udvarának takarítása közben a felső tagozatos diákok a lehullott gesztenyét szorgalmasan zsákokba gyűjtötték. A dunaföldvári iskolához hasonlóan a mi intézményünk is felvette a kapcsolatot egy gesztenye átvételre szakosodott vállalkozóval, akitől a közel 500 kg gesztenyéért 9480 forintot vehetett át az iskola. Véghné Máthé Mónika pedagógus október 6-án iskolánk diákönkormányzata megemlékezést tartott az 1848/49-es emlékhelynél. Az ünnepi műsort a diákönkormányzat tagjai mutatták be. Egy-egy szál gyertyával, verssel, néhány méltató Ezzel a címmel alapított díjat a Tolna Megyei Önkormányzat jutalmul azoknak az ifjú tehetségeknek, akik megyei szintű tanulmányi versenyek valamelyikén első helyezést értek el és képviselték megyénket az országos szintű megmérettetéseken. Nemzeti gyásznap: október 6. szóval és koszorúval adóztak a tanulók Aulich Lajos, gróf Batthyány Lajos, Damjanich ános, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagy- TOLNA MEGYE TALENTUMA A 2007/08-as tanév értékelésére és az ünnepélyes díjátadásra november 4-én került sor a Vármegyeháza dísztermében. Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk tanulója, Krausz Patrik is átvehette munkája elismeréseként ezt a megtisztelő kitüntetést, melyet dr. Sándor ózsef, Poeltenberg Ernő, Schweidel ózsef, Török Ignác és Vécsey Károly emlékének. Fazekas Attila, Kucska Dániel 8. osztályos tanulók Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke személyesen nyújtott át neki. Ezúton is gratulálunk az ifjú talentumnak! Rausch-Tinyei Melinda tanár -3- FOGADÓ ÓRA Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy iskolánk november 25-én (alsó tagozat) és 26-án (felső tagozat) 16 órától Fogadó órát tart. Nevelőtestület

4 Ö T L E T B Ö R Z E A BÖLCSKEI GYERMEKEKÉRT! 1. SZÁMU PÁLYÁZAT A BÖLCSKEI GYERMEKEKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA PÁLYÁZATOT ÍR KI Ft, AZAZ ÖTSZÁZHATEZER HÁROMSZÁZKILENCVENEGY FORINT ÉRTÉKBEN AZ ALÁBBI CÉLOKRA: Óvodai oktatáshoz, neveléshez szükséges taneszközök bővítése átékok, óvodai berendezési tárgyak bővítése, fejlesztése Óvodai programok költségeihez hozzájárulás Az általános iskolás gyerekek részére tehetséggondozó szakkörök, táborok támogatása Tehetséges fiatalok képzésének támogatása Tanulmányi versenyek, sportrendezvények szervezése, kiemelkedő tanulmányi eredmény és sportteljesítmény ösztönzése Az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése Diákönkormányzat működésének támogatása A pályázat benyújtásának határideje: február 04. (hétfő) A pályázók köre: óvodapedagógusok, iskolapedagógusok, szülők, diákok, egyénileg illetve közösen is pályázhatnak A pályázat követelményei: A pályázat tartalmazzon részletes programleírást és részletes költségvetést. A pályázatokat a kuratórium elnökéhez, Rausch-Tinyei Melindához kell benyújtani zárt borítékban a Kegyes ózsef Általános Iskola és Óvoda címére (Bölcske, Paksi u. 18.) A támogatás összegének felhasználását a pályázónak számlákkal kell igazolnia legkésőbb október 31-ig. A kuratórium elbírálásra február 05-én órakor ül össze. A pályázók az elbírálásról a döntést követően február 28-ig kapnak értesítést levélben. A pályázat nyerteseit az aktuális havi bölcskei újságban is közzé tesszük. PÁLYÁZATOT HÍRDET! KERETÖSSZEG: Ft, azaz háromszázezer Ft 2. SZÁMU PÁLYÁZAT A BÖLCSKEI GYERMEKEKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY A fenti célokra, országos pályázatokhoz lehet felhasználni önerőnek. Határidő: folyamatos, az adott országos pályázathoz kapcsolódóan Bölcskei Gyermekekért KözalapítványKuratóriuma Köszönet a támogatásért! A Bölcskei Gyermekekért Közalapítvány megköszöni mindazoknak, akik évi személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunknak ajánlották fel. Az ebből befolyt összeg Ft. Erről az összegről az alapítvány pályázatot ír ki iskolai és óvodai programok finanszírozására. Önzetlen támogatásukra a jövőben is számítunk! Köszönettel: a kuratórium tagjai -4-

5 Az évente megrendezett diák sportnapokat idén is a tornacsarnokban és az iskola előtti Paksi úton rendeztük meg. Ez a dátum idén október 3-ra esett. Az előző évekhez képest fokozta a hangulatot az a tény, hogy vendégeket hívtunk. Miután iskolánk tagintézmény, ezért meghívtuk a dunaföldvári és a madocsai általános iskolák diákjait erre a programra. Ők inkább csapatversenyekben vettek Diáksportnap diákszemmel részt. Madocsáról a lány kézilabda csapat bizonyult a legjobbnak, foci csapatuk 3. helyezést ért el. A Dunaföldvári iskola tanulói futásban és teremfociban jeleskedtek, kézilabdából 2. helyen végeztek. Bölcske csapatának volt a legnagyobb a szurkoló tábora. Diáktársaink nagyon lelkesek voltak a csarnok csak úgy zengett, a zsivajtól. Meg is lett az eredménye, hiszen a kézilabda csapatunk 3. helyen, míg foci csapatunk holtversenyben 1. helyezést ért el. Az összes mérkőzést testnevelő tanárunk, Gálosi ános tanár úr vezette. Biztosan el is fáradt a nap végére. A gyönyörű serlegeket és a rengeteg érmet, mint minden évben a Bölcskei Gyermekekért Közalapítvány biztosította. Szeretnénk ez úton is megköszönni támogatásukat. Bertók Alex 8.o tanuló Futás: 5-6. osztály fiú 5-6. osztály lány 1. Madács Csaba 1.Madár Kamilla 2.Lakatos Tamás 2.Simon Dzsesszika 3.Szenczi Norbert 3.Bertók Brigitta 7-8. osztály fiú 7-8. osztály lány 1.Tóth Károly 1.Bereczki Bettina 2.Szabó Bence 2.Koller Evelin 3.Szabó Tamás 3.Tálos Kitty Diáksportnap Felső Tagozat egyéni eredményei: -5- Terepkerékpár: 5-6. osztály fiú 1.Madács Csaba 2.Sárosdi Attila 3.Papp Richard 7-8. osztály fiú 1.Tóth Károly 2.Madács Barnabás 3.Medgyesi Gergely 5-6. osztály lány 1.Csekő Andrea 2.Varga Zsanett 3.Papp Evelin Országúti kerékpár: 5-6. osztály fiú 5-6. osztály lány A legtöbb pontot gyűjtötték és serleget is kaptak: 1. Szénási Gábor 1. Felföldi Helga 2. Madács Csaba 2. Madár Kamilla Ármai Kinga 7.o. 3. Sárosdi Attila 3. Farkas Bettina Madár Kamilla 6.o. Madár Csaba 6.o osztály fiú 7-8. osztály lány Tóth Károly 8.o. 1. Molnár Martin 1. Ármai Kinga 2. Tóth Károly 2. Fekete Anita 3. Bertók Alex 3. Almási Laura Reméljük hogy a három település közös programja hagyománnyá válik a gyerekek örömére. Gálosi ános tanár Alsó tagozat eredményei. Kötélhajtás: 1-2. évfolyam lány: 1. Szántó Petra, 2.Mészáros Mirjam, 3.Szabó Zsanett fiú: évfolyam lány: 1. Horváth Ivett, 2. Csomor Adrienn, 3. Benics Evelin fiú: 1. Valter ános, 2.Krausz Gergő, 3. Tóth Krisztián Futás: 1-2. évfolyam lány: 1. Szilágyi Boglárka, 2. Mészáros Mirjam, 3. Botos Eszter fiú: 1. Esztergomi Gábor, 2. Horváth Patrik, 3. Zeleszkó Kevin 3-4. évfolyan lány: 1. Fábián Dominika, 2. Horváth Ivett, 3. Bakó Csenge fiú: 1. Pálfi Ákos, 2. Simon Gábor, 3 Mérges Tamás Fekvőtámasz: 1-2. évfolyam lány: 1.Égner Nikolett, 2. Sári Barbara, 3. Szántó Petra fiú: 1.Esztergomi Gábor, 2.Kovács Flórián, 3. Simon Gábor 3-4. évfolyam lány: 1.Bakó Csenge, 2.Véger Virág, 3 Horváth Ivett fiú: 1.Fazekas Márk, 2.Makula Dávid, 3.Szekeres Roland Kerékpáros 1-2. évfolyam lány: 1. Szabó Edvina, 2. Meixner Beatrix, 3. Botos Eszter akadálypálya: fiú: 1. Horváth Patrik, 2 Berek Péter, 3. Zeleszkó Kevin 3-4. évfolyam lány:1. Horváth Ivett, 2. Kolompár Anita, 3.Németh Fanni fiú:1.keresztes Péter,2. Makula Dávid, 3. Szekeres Roland Legeredményesebb versenyző: 1-2. évfolyam lány: Mészáros Mirjam fiú: Esztergomi Gábor 3-4.évfolyam lány: Horváth Ivett fiú: Makula Dávid Kissné Volman Anita alsó tag.mk.vez. Varga Erika tanár

6 Öt gyönyörű napot töltöttünk Tótvázsonyban. Diákok és négy felnőtt vett részt a lelkésztáborban. Mindennap más és más program várt bennünket. A maradék szabadidőt pedig kedvünk szerint tölthettük el, amit jócskán ki is használtunk, hiszen nem telt el nap kártyázás, biliárdozás, ping-pongozás nélkül. A reggelinket 8 órakor kaptuk, ebéd fél 1-kor várt ránk, a vacsora 6-kor. Hétfőn 7 órakor indultunk a református templom elől. Útközben tettünk egy nagy sétát Veszprémben, majd Nagyvázsonyban a várat látogattuk meg. A kijelölt úti cél előtt megálltunk kicsit nézelődni Tihanyban is. Azután irány Tótvázsony. A szobák elfoglalása után felfedeztük a ping-pong asztalt, csocsót, biliárdasztalt, és azonnal használatba vettük őket. Finom vacsoránk elfogyasztása után megtartottuk az első áhítatot, ahol történeteket hallhattunk ézusról, ózsefről, Ézsauról, ákobról, és Izsákról is többek között. Ezután kedvünk szerint tölthettük el időnket. únius 23-tól 27-ig voltunk Tótvázsonyban. A mi táborunkban kisebb gyerekek voltak, de jöttek nagyok is. Felnőttek is nyaraltak, Marika néni, néhány nagyszülő, és két anyuka is velünk tartott. Reggel indultunk a református templom elől. Utunk egyből nem a szállásra, hanem a balatonfüredi strandra vezetett. A Balaton kicsit hideg volt, de mi mégis remekül éreztük magunkat. A fürdés után birtokba vettük a táborunk helyszínét. Kis idő múlva mindenki elfoglalta a helyét és felfedeztük a Kellemes, péntek délutáni napon a falu szó szerint apraja és anyja, nagyanyja, azért előfordultak apukák is felkerekedett és sétálni indult. Mindannyian a mozi épületéhez igyekeztek. Egy rendezvényre kaptak meghívást, melyet a védőnő kezdeményezett az ANYATE VILÁGNAPA alkalmából. A szoptatós anyukákat és babájukat ünnepelték e kis rendezvény keretében. A védőnő köszöntötte a vendégeket, és ez alkalomból összeállított öttagú kórusuk melynek tagja volt ő és gyermekorvosunk is megható éneke, megteremtve az elérzékenyült alaphangulatot, könnyet NYÁRI TÁBOR Kedden reggeli után a pápai fürdőt foglaltuk el. Csúszdáztunk, úsztunk vagy csak a meleg vízben üldögélve beszélgettünk. Szerencsére az idő is nekünk kedvezett, így vígan lubickolhattunk. Mondani sem kell, később le sem tagadhattuk, hogy strandoltunk. Esténket áhítat és vacsora után kedvünk szerint tölthettük el. Szerdán reggelit és áhítatot követően a sümegi várat vettük célba. A várhoz vezető fárasztó séta után, kínzó kamrát, fegyvereket, korabeli ruhákat, evőeszközöket, és egy előadást is megnézhettünk. Délután néhányan Balatonfüreden strandoltunk, de volt aki csak vásárolt, vagy sétált. Akik a táborban maradtak, játékkal, pihenéssel tölthették el idejüket. A napot áhítattal zártuk. Csütörtökön reggeli után újra Balatonfüredre látogattunk, most már mindannyian. A víz nagyon hideg volt, ezért nem mindenki fürdött, aki mégis az nem sok időt töltött a vízben. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat. Ezen a napon Budapestről gólyatáborozók érkeztek a táborba, játékokat, amivel el is töltöttük az estét. Rengeteg nevezetességet tekintettünk meg az öt nap alatt. Nagyvázsonyban és Sümegen a várat, Veszprémben pedig a várost láthattuk. Minden nap elmentünk a strandra, és az idő is kedvezett nekünk, ha eső esett, az is csak este. Áhitaton naponta kétszer vettünk részt, reggeli és vacsora után. Az ételeink nagyon finomak voltak. A szabadidőnket ping-pongozással, csocsózással, és biliárdozással töltöttük el. Ha focizni támadt AZ ANYATE VILÁGNAPA csalt a többség szemébe. Ember legyen a talpán, aki ezek után a saját, szoptatásért megvívott csatáját el tudja mondani, így két pityergő anyuka számolt be saját élményeiről remegő hangon a mellgyulladás utáni küzdelmekről, és az ikerszoptatás nehézségeiről melyet mindenki szintén könnyekkel küszködve hallgatott végig. Ha nem is az elhangzó történet fogta meg a hallgató közönséget, de a mélyen átélt érzelmek bizony megmutatták hatalmukat. Újabb gyönyörű dal hangzott el, és meglepetésként a vetítővásznon a csecsemőkorú babák képei villantak fel sorban, egymás -6- így osztoznunk kellett a játékokon, de ez cseppet sem zavart minket, sőt néhányunk egész jól mulatta velük az időt. Pénteken reggel összecsomagoltunk, de az ebédet még ott fogyasztottuk el. Hazafele Keszthelyen a Festetics kastélynál tettünk egy rövid kis pihenőt, majd Balatonbogláron, Zamárdin, Siófokon és sok más Balaton melletti településen haladtunk át, ezzel körbejárva a magyar tengert. Végül sikeresen, kissé szomorúan, de annál több élménnyel tértünk haza. A finom ételekért és a tiszta, szép szállásért Gergely atyának és Zsófi néninek tartozunk köszönettel. Berek Ricsi szüleinek a süteményekért, a buszért Molnár Lászlónak, Marika néninek, Rozika néninek, Klári néninek, Kati néninek, köszönet azért, hogy ilyen feledhetetlenné tették számunkra a tábort. Nagyon jól éreztük magunkat! Mérges Noémi kedvünk, a helyi focipályára mentünk, de valamikor az udvarban játszottunk. Hazafelé megálltunk Tihanyban, és megtekintettük az Apátságot, ami gyönyörű volt. A buszért köszönetet mondunk Molnár Lászlónak. Köszönjük Marika néninek és a többi felnőttnek, hogy feledhetetlenné tették a tábort számunkra. Nagyon jól éreztük magunkat! Mérges Anett után. Kis beszélgetésre is lehetőség volt, majd lassan az ünnepség végeztével újra útnak indultak a babakocsik, de már hazafelé. Az ünnepelt anyukák nevében szeretném megköszönni elsősorban Csekőné Mérges úliának, hogy megszervezte nekünk ezt a nagyszerű műsort, hogy néhány percig ünnepeltnek érezhettük magunkat. Köszönjük mindazoknak, akik segítettek neki a szervezésben. És köszönjük az édesanyáknak, hisz szoptató anyák nélkül ez a rendezvény sem jött volna létre. A bölcskei csecsemők anyukái

7 Kedves olvasó, engedd meg, hogy egészséged és jó közérzeted érdekében szóljak hozzád néhány szót. Fontos, hogy megőrizzük egészségünket, és hogy emellett jól is érezzük magunkat, s ehhez két dolog biztosan nagy befolyással van ránk: az étkezés és a mozgás. A helyes étkezésről már elindult egy cikksorozat, kérem, kövessék figyelemmel. Én a mozgás fontosságáról ejtenék néhány szót. Az ember ősidők óta végez olyan mozgásokat, melyek nem tartoztak a mindennapi teendők mozgásvilágába. Ezek főleg rituális táncok voltak, a vadászathoz szükséges mozdulatok ismételgetése, gyakorlása, az izmok erősítésére szolgáló gyakorlatok stb. melyekben a tudatosság kimerült a szükségességben. Később, mikor az oktatás intézményesült, a mozgás is bekerült az iskolákba, s tornaórák keretében egyre bonyolultabbá váltak a mozgásformák, magasabbak lettek a követelmények (gondoljunk csak a görög olimpiákra), míg elértük a mai szintet. Manapság a sport, a mozgás kötelező az iskolákban, foglalkozás felnőtt korban, hobby a mindennapokban. A tudomány is alátámasztja, hogy a csecsemőkori mozgás fejlődése során kialakult agyi kötések nagy befolyással vannak a későbbi írási, olvasási, számolási és logikai képességeinkre. A mozgás állandóan jelen van életünkben, még is sokan elmondhatjuk magunkról, hogy nem fordítunk rá kellő figyelmet. EGÉSZSÉGÜNKRE! Miért is van ilyen nagy jelentősége a mozgásnak? Karban tartja az izmainkat, mely, ha jó kondícióban van, tehermentesíti a csontozatra és az izületekre nehezedő súlyt a csont- és izületi fájdalmak enyhülnek. Felpezsdíti a vért, megnő az oxigénbevitel, és a pulzus, így több oxigénhez jutnak sejtjeink, az agy is, így testi- és szellemi erőnlétünk is javul. Ha elszánjuk magunkat a mozgásra, érdemes olyat választani, ami illik egyéniségünkhöz, és szívesen végezzük. Végezhetjük otthon hátránya, hogy nincs közösség, nincs hajtóerő, és nincs, aki ellenőrzi a mozdulatok helyes elvégzését és végezhetjük oktató vezetésével. Bölcskén két olyan mozgásforma oktatása folyik, mely az egészség megőrzése céljából indult: a jóga és a hastánc. óga (mint mozgásforma): lassú mozgásokból felépülő, kitartott pozíciók elősegítik az izmok nyúlását, így megőrzi a rugalmasságukat. A jóga gyakorlatai megmozgatják, és kiegyensúlyozott működésre ösztönzik a test izmait, izületeit, a csontrendszert, a belső szerveket, az érrendszert és az agy sejtjeit. Hatásuk révén javíthatod egészségedet, harmonizálhatod testsúlyodat, légzésedet, vérkeringésedet és növelheted szellemi teljesítőképességedet. A jógában kitartott pozíciók vannak, a jóga az egész testre hat: izmokra, izületekre, csontokra, szervekre. Harmonizálja az egész test működését. Átalakítja, Meghívó formálja a test izomzatait. A jóga megtanít arra, hogy mi is valójában a helyes légzés, és segítségével tudjuk elvégezni a gyakorlatokat. Az álszánák, a helyes légzés, a koncentráció és a tudatosság együtt a test harmonizáció, ellenálló képesség növelése, általános jó közérzet, kiegyensúlyozottság. Mindezek által jobb egészségi állapotot eredményez. A jóga összességében nézi az embert. Hastánc: megőrzi az izmok és az izületek rugalmasságát, helyes testtartásra ösztönöz, a mozdulatok megtanulásával és izolálásával megismerjük saját testünket. A tánc felszabadítja a lelkünk mélyén alvó nőiességünket, a sikerélmény önbizalmat ad. Ritmusérzéket fejleszt, segíti kreativitásunkat, jó közérzetet biztosít, segít felkészülni a szülésre és felépülni szülés után, segít a vizelettartási gondokban, hátfájás, lúdtalp vagy bokasüllyedés esetén javulást eredményez, és még sorolhatnám. De a fő, hogy jól érezzük magunkat, és érezzük, hogy tartozunk valahova. Ha valaki elszánja magát, hogy egészsége megőrzése érdekében mozgásba kezd, jó szívvel ajánlom az imént felsoroltakat. Legközelebb januárban indul kezdő felnőtt csoport, de addig is látogathatók a kedd 18:30-as foglalkozások a zeneiskola nagytermében. Ne feledjük: A mozgás sok orvosságot pótol, de a mozgást egy orvosság sem pótolhatja! Szeretettel várunk minden érdeklődőt November 16-án 13:00-tól a mozi épületébe az Ízisz Hastánccsoport idei koreográfiáinak felvételére. Belépő nincs, de ha támogat minket, azt szívből megköszönjük. November 22-én 15:00-tól a mozi klubhelységébe, az Ízisz Hastánccsoport Teaházába, ahol meghívott vendégeink az élődobos zene világába vezetnek be minket. Belépő Ft. Még mindig az egészség jegyében Lehetőségünk nyílt, hogy meghívjunk egy oktatót, aki egy olyan tornára tanítaná meg a résztvevőket, mely könnyebbé teheti életünket akár nő akár férfi az illető. Intim tornáról van szó, mely segíthet nőgyógyászati- (menstruációs-, cisztikus-, meddőségi-, változókori-, hőhullámok, stb), prosztata-, impotencia-, vizelettartási-, széklettartási, stb. gondok esetén. A mozgás egyszerű, korhatárhoz nem kötött, ajánlott mindenkinek, aki szeretne megszabadulni az említett problémáitól. Segíti a szülés utáni felépülést. A gyakorlatok egy alkalommal elsajátíthatóak, utána otthon végezhetőek. Kérem az érdeklődőket, jelentkezzenek az alábbi telefonszámon. Megfelelő számú jelentkező esetén meghívjuk az oktatót. További információ és jelentkezés: Tóthné B. udit 70/ információ az Aviva módszerről: Tóthné B. udit -7-

8 SZENT ANDRÁS NAP BÖLCSKÉN A Szent András Otthon lakói és dolgozói hagyományokhoz híven, immár 5. alkalommal Szent Andrásnapi rendezvényt szerveznek. Helyszín: Bölcskei Rákóczi Filmszínház Időpont: december 05 (péntek), 16 óra. Műsor: Az ORSÓ című zenés, táncos-mesejáték. (Csajkovszkij: Csipkerózsika feldolgozás) Tisztelettel várjuk és hívjuk az érdeklődőket! A mozi előterében Adventi koszorúkat és ajándéktárgyakat lehet vásárolni. A belépő ingyenes, az önkéntes támogatást szívesen fogadjuk. VÍZDÍ BEFIZETÉS Takács Istvánné igazgatónő Felhívjuk a Tisztelt Fogyasztók figyelmét, hogy aki a III. negyedévi vízdíjat nem rendezte, az szíveskedjen annak összegét mihamarabb pénztárunkba befizetni. Ügyfélfogadás: H-Sze 8 16 óráig P 8 13 óráig SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI DÍ! Kovács László ügyvezető Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a évi szemétszállítási díj összege 6000 Ft. Kérjük, aki ez idáig nem fizette be a szemétszállítási díjat november 30-ig szíveskedjen befizetni a gazdálkodási irodában, Tarczal Tímeánál. AUTÓBUSZÁRAT MEGSZŰNÉSE Nagyné dr. Szőke Klára jegyző Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy december 01-től a Bölcske Szent-András pusztai Volán járat nem közlekedik. Nagyné dr. Szőke Klára jegyző MEGALAKULT A DUNA ÖSSZEKÖT EGYESÜLET Örömmel tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az előzetes Leader akciócsoportból megalakult a Duna Összeköt Egyesület. Feladat az 1,2 milliárd Ft támogatás pályázaton való elosztása, ellenőrzése. Egyesület irodája: Györkönyben a Polgármesteri Hivatalban (7045 Györköny, Fő u ) található. Információt a 75/ telefonszámon, illetve: dunaosszekot@tolna.net címen lehet kérni. Az egyesület munkaszervezete: vezető: Ferencziné Mérei Melinda (Pálfa), munkatársak: Erdei Tamásné (Györköny); Hatala Adrienn (Németkér); Boda ózsef (Kajdacs). Az október 15-én megjelenő pályázatokkal kapcsolatban információ és segítségnyújtás kérhető a fenti elérhetőségeken, valamint személyesen a településeken az előre meghírdetett időpontokban. Kuti Imréné Györköny Teleház HÍRDETÉS: 4 db 13 -os téli gumi felnivel eladó! Érd.: 70/ Bontott cserép eladó! Érd.: 20/ Bölcske, Ady E. u. 4 sz. alatti lakóház sürgősen eladó! Érd.: 20/ Bölcske, Dunaföldvári u. 46 sz. alatti lakóház eladó! Érd.: 75/ Bölcskén, Vasút u. 5 sz. alatti lakóház, főút mellett eladó! Érd.: 75/ db akác csemete és 1 db 200 kg-os hízó eladó! Érd.: Bölcske, V. Töltés u. 5 Bölcske szigeti területen 0100/26 hrsz. terület: 0,8 ha eladó! Érd.: 70/ Mi Újság Bölcskén? Lakossági tájékoztató. Megjelenik havonta 1250 példányban. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, 7025 Bölcske, Kossuth Lajos u. 5. A kiadásért felelős: Kiss ózsef polgármester -8-

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny HATODSZORRA IS SIKERÜLT Az idei tanévben is harcba indultunk az Év Kollégiuma címért azzal a titkon remélt céllal, hogy talán sikerül rekordot döntenünk. Az elmúlt években zsinórban ötször már sikerült

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Versenyeredmények tanév I. félév

Versenyeredmények tanév I. félév Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.

GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17. FIÚK EREDMÉNYEI 60 m fiú 1. Boda Ákos 96 DSC-SI 8,43 2. Répási József 96 MISI "A" 8,99 3. Nagy Zsolt 97 Békéscsabai AC 9,20 4. Esze Bence 96 NyVSC-Nyírsuli 9,30 5. Tricskó Patrik 98 MISI "B" 9,60 6. Kovács

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk!

Jáky Alapítvány. Tisztelt Támogatónk! Jáky Alapítvány Tisztelt Támogatónk! A Jáky Alapítvány az iskolai élet több területén megpróbálja a jelenlegi viszonyok között is támogatni az intézmény hagyományait. Ezek különkülön nem jelentenek jelentős

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2019-20-as tanév őszi félév Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

EREDMÉNYEK 53. TISZALIGETI NAPOK SZEPTEMBER Labdarúgás 1-2. osztály fiú

EREDMÉNYEK 53. TISZALIGETI NAPOK SZEPTEMBER Labdarúgás 1-2. osztály fiú 53. TISZALIGETI NAPOK 2016. SZEPTEMBER 21-24. EREDMÉNYEK Labdarúgás 1-2. osztály fiú 1. Szandaszőlősi Ált. Isk. 2. Széchenyi Körúti Ált. Isk. 3. Kassai Úti Ált. Isk. 4. Kőrösi Csoma S. Ált. Isk. 5. II.

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok sor szám Beküldő iskola OM azonosítója 2010-2011-es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok Tanuló OM neve Tanuló neve Tagozat kód azonosító 1. 031589 ÁMK Mezőtárkány Egerfarmos Bakondi Zsófia

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

A félévi munka értékelése az felső tagozaton Dicséretet kaptak Jó tanulmányi munkáért Példamutató magatartásért Szorgalmáért Közösségi munkáért Kiváló sportteljesítményért 5.a Rátkai Péter Udvarhelyi Benedek

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését.

8.sz. körlevél. Köszönjük a fogadó intézményeknek, hogy sportterem biztosításával segítették a versenysorozat levezénylését. Tolna megyei Asztalitenisz Szövetség 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 8.sz. körlevél Kedves Lányok, Fiúk! Tisztelt Szülők és Nevelők! A 2014-2015 évi DIÁK-KUPA versenysorozat a 2015. május 16-i zárófordulóval

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Ideiglenes középiskolai felvételi rangsor - módosítási lehetőséget követően - 2015 2016 tanév

Ideiglenes középiskolai felvételi rangsor - módosítási lehetőséget követően - 2015 2016 tanév Ideiglenes középiskolai felvételi rangsor - módosítási lehetőséget követően - 2015 2016 tanév Tanulmányi terület: 01-4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

COMENIUS KUPA Sárospatak,

COMENIUS KUPA Sárospatak, COMENIUS KUPA Sárospatak, 2016.12.03. 2016. december 3-án a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában került megrendezésre a Comenius Kupa sakkverseny 2016/17 évad tavaszi fordulója, mely az általános

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FIÚK 60 M SÍKFUTÁS 12 ÉVESEK I. ELŐFUTAM 1. Szloboda Bence 95 DVSI 8.56 D 2. Bándli Olivér 95 TSC Dózsa 8.75 D 3. Katona Bence

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 37,700 37,200 37,550 112,450 2 Győr Tánc- és Képzőműv. Ált. Isk. Szakközépisk. és Koll. 35,500 36,300 37,650 109,450 3 Szombathely Ny-mo. Egyetem Bólyai

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976) Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium. 2004 Általános Iskola Helyezés Név Szül.év Iskola IV. korcsoport leány 1. Kovács Kata Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium 3. Gerhák Petra i Széchenyivárosi Arany

Részletesebben

17 saját rendezésű program 1500 résztvevő

17 saját rendezésű program 1500 résztvevő 2013. december 21. 17 saját rendezésű program 1500 résztvevő 10 futórendezvény 4 streetball-kupa és dobóverseny 2 kerékpáros teljesítménytúra 1 gyalogos teljesítménytúra 1 12+1 program DÖKE-tagok részvételével

Részletesebben

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ

2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ 2019. JÚNIUS 17. HÉTFŐ Tanár 1. VIZSGACSOPORT Bognár Sebestyén Tamás angol nyelv Hunya Miklós 8:00 8:00 Kiss Andrea angol nyelv Hunya Miklós 8:15 8:15 Bányai Izabella Anna spanyol nyelv Gábor Brigitta

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szatmár. Körzet: Szatmár. Osztály: 5. osztály

Eredménylista. Megye: Szatmár. Körzet: Szatmár. Osztály: 5. osztály Eredménylista Megye: Szatmár Körzet: Szatmár Osztály: 5. osztály Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Takács Klára Rus Annamária 10-es ú Általános Iskola Szatmárnémeti 146,5 2.

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

21 Informatika, nyelvi előkészítő

21 Informatika, nyelvi előkészítő szakmacsoportonként, sor szerint. Felvett tanulók: 19 fő 21 Informatika, nyelvi előkészítő 76893419171 BAGI ERIK ARMAND 74816063796 BAJER BORBÁLA 77162836912 DÉKÁNY ERIKA 78746607955 DÉNES TAMÁS 74059706758

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg Nevezési lista Férfi 60 méter fedett pálya Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.19 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.02 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.6h Dormán Barnabás

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98

Részletesebben

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 Jegyzıkönyv: Tótkomlós 2007. július 21. Rózsa Fürdı Kupa név egyesület idı eredmény 1 33 1/3m lány mell 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 3 Gulyás Dzsenifer

Részletesebben