9/2016. (II. 15.) FM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "9/2016. (II. 15.) FM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések"

Átírás

1 9/2016. (II. 15.) FM rendelet a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról [Figyelem! Az itt elérhető módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt rendeletszöveg nem minősül hivatalosnak, kizárólag tájékoztatási célú közlés. A szöveg esetleges pontatlanságáért, hibájáért az MVH semminemű felelősséget nem vállal.] A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 81. (5) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontban meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontban meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el: 1. Értelmező rendelkezések 1. E rendelet alkalmazásában: a) állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) pont szerinti támogatás; b) borszőlő: a gazdasági aktát vezető hegybíró nyilvántartásában szereplő, borkészítés céljára osztályba sorolt szőlő növénykultúra; c) csemegeszőlő: borszőlőnek, kísérleti szőlőnek és szőlő szaporítóanyagnak nem minősülő, egyéb felhasználás céljából telepített szőlő növénykultúra; d) fitoplazma fertőzés: a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó, karantén státuszú, a növényeket vagy növényi termékeket károsító szervezeteknek a Közösségbe történő behurcolása és a Közösségen belüli elterjedése elleni védekezési intézkedésekről szóló, május 8-i 2000/29/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2000/29/EK tanácsi irányelv) II. mellékletének, A rész, II. szakasz, (d) pont 6. alpontjában szereplő fitoplazma (Grapevine flavescence dorée phytoplasma) általi károsítás; e) készenléti terv: a 2000/29/EK tanácsi irányelv, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény, valamint a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet 7. mellékletében foglalt előírások alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó, karantén státuszú fitoplazma felszámolására kidolgozott és az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által jóváhagyott terv; f) kísérleti szőlő: a NÉBIH által nyilvántartásba vett, osztályba sorolást megalapozó vizsgálat elvégzése vagy a szőlőtermesztés fejlesztése céljából telepített szőlő növénykultúra; g) mezőgazdasági csoportmentességi rendelet: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet;

2 h) körülhatárolt terület: a készenléti terv szerint a fitoplazma fertőzés miatt a területileg illetékes, növényvédelmi igazgatási hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal (a továbbiakban: növényvédelmi hatóság) határozata alapján fertőzöttnek, valamint biztonsági övezetnek minősített és kijelölt termőföldterület; i) nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. (4a) bekezdés szerinti vállalkozás; j) növényvédőszer: a fitoplazma fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) elleni védekezésre a tárgyévre vonatkozóan engedélyezett, a NÉBIH által működtetett növényvédőszerek adatbázisában szereplő rovarölőszer; k) növényegészségügyi felszámolás: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 26. cikk (8) bekezdés b) pontja alapján, körülhatárolt területen a szőlőültetvényen kialakult fitoplazma fertőzés felszámolásával összefüggésben a szőlőültetvényen elvégzett, a növényvédelmi hatóság által elrendelt kötelező, a fitoplazma fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekező tevékenység; l) növényegészségügyi megelőzés: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 26. cikk (7) bekezdés d) pontja alapján, nem körülhatárolt területen a fitoplazma fertőzés szőlőültetvényen történő kialakulásának megelőzésével összefüggésben a szőlőültetvényen elvégzett, a fitoplazma fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekező tevékenység; m) szőlő: a borszőlő, csemegeszőlő, kísérleti szőlő vagy szőlő szaporítóanyag; n) szőlőtermelő: a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro, kis- és középvállalkozásnak minősülő, szőlő termelésével foglalkozó természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, ideértve az r) pont szerinti termelői szerveződést is, aki vagy amely a tárgyévben szőlőültetvényt művel; o) szőlőültetvény: szőlővel beültetett, szőlő művelési ágban nyilvántartott és hasznosított, továbbá védekezési időszakban növényvédőszer kijuttatásával érintett termőföldterület, amely borszőlő, illetve csemegeszőlő termelése esetén a szőlőtermelő használatában összesen legalább egy hektár nagyságú; p) szőlő szaporítóanyag: a borszőlő vagy a csemegeszőlő ültetési anyagának termelésére szolgáló, a NÉBIH által prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag, valamint a szőlőoltvány-iskolában nevelt, szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag; q) tárgyév: a támogatási kérelem benyújtásának naptári éve; r) termelői szerveződés: szőlőtermelői tagsággal működő, ra) a termelői csoportokról szóló, vagy a termelői csoportok elismeréséről szóló miniszteri rendelet szerint elismert termelői csoport; rb) a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről szóló miniszteri rendelet szerinti zöldség-gyümölcs termelői csoport és termelői szervezet; s) védekezési időszak: a tárgyév május 1-től július 31-ig terjedő időszaka. 2. A támogatás célja, összege 2. (1) E rendelet alapján a szőlőtermelő a védekezési időszakban a szőlőültetvényen kijuttatott növényvédőszer vételárához vissza nem térítendő támogatást (a továbbiakban: támogatás) vehet igénybe a) növényegészségügyi megelőzés, illetve b) növényegészségügyi felszámolás elvégzéséhez. (2) A támogatás mértéke a kijuttatott növényvédőszer vételárának 50%-a.

3 (3) A (2) bekezdésben foglaltak alapul vételével a szőlőtermelő által tárgyévben igénybe vehető támogatás összege a) a körülhatárolt területen található szőlőültetvény, valamint a NÉBIH által standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag kivételével a nem körülhatárolt területen található szőlő szaporítóanyag előállítására szolgáló szőlőültetvény vonatkozásában szőlőültetvény hektáronként legfeljebb 8000 forint; b) a NÉBIH által prebázis, bázis vagy certifikált kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag, valamint a szőlőoltvány-iskolában nevelt, szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag előállítására szolgáló szőlőültetvény kivételével a nem körülhatárolt területen található szőlőültetvény vonatkozásában szőlőültetvény hektáronként legfeljebb 8000 forint azzal, hogy a támogatás szőlőtermelőnként nem haladhatja meg a forintot. (4) A (2) bekezdés alkalmazásában, ha a szőlőtermelő vagy a termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő támogatás igénylésére irányuló felhatalmazásával nem szőlőtermelőként támogatást igénylő termelői szerveződés (a továbbiakban: igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés) az általános forgalmi adóról szóló törvény (a továbbiakban: ÁFA törvény) értelmében a) általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) levonására jogosult, akkor a nettó vételár; b) ÁFA levonására nem jogosult, akkor a bruttó vételár kerül figyelembe vételre. 3. A támogatás keretösszege, forrása 3. (1) E rendelet alapján a tárgyévben nyújtható támogatás keretösszege 240 millió forint. (2) A támogatás folyósítását az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium fejezeti kezelésű, számú Folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzat-felhasználási keretszámláról kell teljesíteni. 4. A támogatás igénybevételének feltételei 4. (1) A szőlőtermelő akkor jogosult a támogatás igénybevételére, ha a) a szőlőültetvényt a tárgyévben rendeltetésszerűen műveli; b) szőlő szaporítóanyag, illetve kísérleti szőlő termelése esetén e tevékenységére vonatkozóan szerepel a NÉBIH nyilvántartásában; c) a készenléti tervben foglalt, szőlőgondozásra és tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségeinek a tárgyévben eleget tesz; d) vállalja, hogy a szőlőültetvényen növényvédőszer kerül kijuttatásra; e) a támogatás alapját képező növényvédőszer annak engedélyokiratában meghatározott technológiai előírásoknak megfelelően, a védekezési időszakon belül, az amerikai szőlőkabóca megjelenésének - NÉBIH által a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara közreműködésével működtetett előrejelző rendszer szerinti - előrejelzésére, illetve a növényvédelmi hatóság által kiadott védekezési felhívásra alapozottan kerül felhasználásra; f) a növényegészségügyi megelőzéshez, illetve a növényegészségügyi felszámoláshoz kapcsolódó növényvédőszeres védekezésről permetezési naplót vagy külön jogszabály alapján kötelezően vezetendő Gazdálkodási Napló szerinti nyilvántartást (a továbbiakban: permetezési napló) vezet, és

4 g) a növényegészségügyi megelőzés támogatása vonatkozásában a 6. szerinti kérelem (a továbbiakban: megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem) és a 7. szerinti kérelem (a továbbiakban: támogatási kérelem), illetve a növényegészségügyi felszámolás támogatása vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában ga) nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt; gb) rendelkezik a tevékenysége folytatásához szükséges valamennyi hatósági engedéllyel; gc) eleget tett az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának, ha ilyen határozat kötelezettje volt; gd) nem áll fenn, hogy neki felróható okból nem teljesítette a támogatási kérelem benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét; ge) megfelel az államháztartásról szóló évi CXCV. törvényben szabályozott, rendezett munkaügyi kapcsolatok és átlátható szervezet általános és különös feltételeinek, és gf) nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, kivéve a növényegészségügyi felszámolás támogatása esetét. (2) A támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés akkor jogosult a támogatás igénylésére, ha megfelel a termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő által művelt szőlőültetvény vonatkozásában az (1) bekezdés d), e) és g) pontjában foglalt feltételeknek. (3) A szőlőtermelőnek vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésnek a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkoznia kell arról, hogy az ÁFA törvény értelmében ÁFA levonására jogosult-e, továbbá a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem és a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni kell a) a szőlőtermelőnek az (1) bekezdés c)-g) pontjában, b) az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződésnek az (1) bekezdés d), e) és g) pontjában foglalt feltételek teljesüléséről. (4) Támogatás nem nyújtható a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, december 17-ei 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1308/2013/EU rendelet) megállapított valamely tiltás vagy korlátozás megszegésével, még akkor sem, ha az ilyen tiltások és korlátozások kizárólag az 1308/2013/EU rendeletben előírt uniós támogatásokra vonatkoznak. (5) E rendelet alapján támogatás nem nyújtható a) exporttal kapcsolatos közvetlen tevékenység finanszírozásához; b) importtermékekkel szemben hazai termék előnyben részesítése esetén; c) a szőlőtermelő által szándékosan vagy gondatlanságból előidézett, növénykárosítóval való fertőzöttség esetén, vagy d) ÁFA finanszírozására, kivéve, ha a szőlőtermelő vagy az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés ÁFA levonására nem jogosult. (6) Azonosítható, azonos vagy részben azonos elszámolható költségek esetén a támogatás abban az esetben halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó támogatással, ha az nem vezet a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet 26. cikkében vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez. (7) Azonosítható, különböző elszámolható költségek esetén a támogatás halmozható más, államháztartási vagy uniós forrásból származó támogatással.

5 (8) Ha a támogatási kérelmet az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés nyújtja be, akkor a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés részére kifizetett támogatás összege nem haladhatja meg annak a támogatásnak az összegét, amelyre ezen termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő jogosult. 5. (1) A növényegészségügyi megelőzés támogatása vonatkozásában kizárólag a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem benyújtásának időpontját követően és a támogatási kérelem benyújtásának időpontját megelőzően a tárgyévben a szőlőtermelő vagy - ha a támogatási kérelmet a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés nyújtja be, akkor - az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés nevére kiállított, növényvédőszer megvásárlását igazoló és pénzügyileg rendezett számla használható fel. (2) A növényegészségügyi felszámolás támogatása vonatkozásában kizárólag a támogatási kérelem benyújtásának időpontját megelőzően a tárgyévben a szőlőtermelő vagy - ha a támogatási kérelmet a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés nyújtja be, akkor - az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződés nevére kiállított, növényvédőszer megvásárlását igazoló és pénzügyileg rendezett számla használható fel. 5. A növényegészségügyi megelőzés támogatása igénybevételére vonatkozó kérelem benyújtása 6. (1) A növényegészségügyi megelőzés támogatása igénybevételéhez a szőlőtermelőnek az 1a. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet, a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésnek az 1b. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet tárgyév március 1. és március 31. között kell benyújtania a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH) az MVH által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon. (2) A szőlőtermelőnek vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésnek a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelemben kell nyilatkoznia arról, hogy a) növényegészségügyi megelőzéshez támogatást kíván igénybe venni, és b) megismerte a 4. -ban és az 5. (1) bekezdésében foglalt támogatási feltételeket. (3) A szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés a tárgyévben kizárólag egy megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelmet nyújthat be. Hiányosan benyújtott megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem esetén az MVH egyszeri alkalommal, tíz napos határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel a szőlőtermelőt vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződést. (4) Az MVH a megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény (a továbbiakban: eljárási törvény) 39. -a szerint jár el. (5) Ha a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés és az érintett termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő is benyújt megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelmet, akkor ugyanazon szőlőültetvény vonatkozásában a szőlőtermelő által benyújtott megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem elutasításra kerül.

6 6. A támogatási kérelem benyújtása 7. (1) A növényegészségügyi megelőzés, illetve a növényegészségügyi felszámolás támogatása igénybevételéhez a szőlőtermelőnek a 2a. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet, az igénylésre felhatalmazott termelői szerveződésnek a 2b. melléklet szerinti adattartalmú kérelmet a szőlő tárgyévi növényegészségügyi megelőzési, illetve növényegészségügyi felszámolási célú növényvédőszeres kezelését követően, de legkésőbb tárgyév augusztus 15-ig kell benyújtania a növényvédelmi hatósághoz az MVH által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon. (2) Növényegészségügyi megelőzés támogatása esetén a támogatási kérelem benyújtásának feltétele az MVH által a 6. (4) bekezdés szerint befogadott megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem benyújtása. (3) A támogatási kérelemhez mellékelni kell a) a 4. (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat; b) borszőlő termelése esetén a gazdasági aktát vezető hegybíró, csemegeszőlő termelése esetén a növényvédelmi hatóság 3. melléklet szerinti adattartalommal kiállított, az MVH által rendszeresített és a honlapján közzétett igazolását a szőlőültetvény adatairól, valamint annak tárgyévi, szőlőtermelő általi rendeltetésszerű műveléséről; c) a növényvédőszer megvásárlását igazoló, a szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés nevére kiállított számla másolatát; d) a c) pont szerinti számla pénzügyi rendezését igazoló bizonylat másolatát, amennyiben a pénzügyi rendezés a számlán nem került feltüntetésre; e) a szőlőültetvényre vonatkozó tárgyévi permetezési napló másolatát, és f) a szőlőtermelőnek a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződésben való tagsága igazolása céljából a termelői szerveződés alapszabályának vagy egyéb, ezt igazoló dokumentumának másolatát, ha a támogatási kérelmet felhatalmazás alapján igénylő termelői szerveződés nyújtja be. (4) A szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés a tárgyévben kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be. Ugyanazon támogatási kérelemben együttesen igényelhető a növényegészségügyi megelőzés és a növényegészségügyi felszámolás támogatása. (5) A növényvédelmi hatóság a támogatási kérelmet nyilvántartásba veszi és a támogatási kérelem, valamint az ahhoz kapcsolódó mellékletek szakmai megalapozottságát - a készenléti tervben foglalt intézkedéseket és termelői kötelezettségeket is alapul véve - megvizsgálja, majd annak teljessége esetén azt záradékkal látja el. A záradékban fel kell tüntetni a) a növényvédelmi hatóság állásfoglalását a támogatási kérelem, valamint az ahhoz kapcsolódó mellékletek szakmai megalapozottságáról; b) a fitoplazma fertőzéssel való érintettség esetén a növényvédelmi hatóság körülhatárolt területről szóló határozatának ügyiratszámát és keltezését; c) kísérleti szőlő, illetve szőlő szaporítóanyag termelése esetén a NÉBIH általi nyilvántartásba vételről szóló hatályos dokumentumban foglalt engedély- vagy nyilvántartási számot. (6) A növényvédelmi hatóság legkésőbb tárgyév szeptember 15-ig továbbítja a támogatási kérelmet az MVH részére, amely ez utóbbi időponttól számított, az eljárási törvényben foglalt határidőn belül dönt a támogatási kérelemben foglalt jogos igényről és intézkedik a támogatási összeg szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés részére történő kifizetéséről.

7 (7) Ha a benyújtott támogatási kérelem növényvédelmi hatóság általi záradékkal történő ellátását megelőzően hiánypótlás szükséges, akkor a növényvédelmi hatóság a hiányosan benyújtott támogatási kérelmet továbbítja az MVH részére, jelezve a hiánypótlás szükségességét. (8) Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén az MVH egyszeri alkalommal, tíz napos határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel a szőlőtermelőt vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződést. Ha az MVH részére megküldött hiánypótlás a támogatási kérelem szakmai megalapozottságának megállapítását is érinti, akkor az MVH - legfeljebb tizenöt napos válaszadási határidő kitűzésével - megküldi a támogatási kérelmet a növényvédelmi hatóság részére annak (5) bekezdés szerinti záradékolása érdekében. Ha a növényvédelmi hatóság által kiállított záradék alapján a támogatási igény nem megalapozott, akkor az MVH a támogatási kérelmet elutasítja. (9) Ha a tárgyévre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igény meghaladja a 3. (1) bekezdés szerinti keretösszeget, akkor a keretösszeg támogatási kérelmekben foglalt jogos igényre történő felosztása a következő sorrendben történik: a) szőlő szaporítóanyag termelés; b) az a) pont szerinti eset kivételével a növényegészségügyi felszámolás; c) az a) pont szerinti eset kivételével a növényegészségügyi megelőzés. (10) A (9) bekezdés alkalmazásában, a tárgyévben a szőlőtermelő vagy a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés részére a (9) bekezdés c) pont szerinti, támogatási kérelmekben foglalt jogos igény alapján legfeljebb a 3. (1) bekezdés szerinti keretösszeg és a (9) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatási célokra vonatkozó támogatási kérelmekben foglalt jogos igény különbözete erejéig nyújtható támogatás, amelynek összege a túllépés mértékével arányosan csökken. 8. (1) Ha valamely szőlőültetvény vonatkozásában a termőhely szerint illetékes hegyközség hegybírója nem a gazdasági aktát vezető hegybíró, akkor a 7. (3) bekezdés b) pontja szerinti igazolás elkészítéséhez a gazdasági aktát vezető hegybíró megkeresésére az érintett szőlőültetvény vonatkozásában a termőhely szerint illetékes hegybíró - gazdasági aktát vezető hegybíró részére szolgáltatott, 3. melléklet szerinti adattartalommal kiállított - igazolását is fel kell használni. (2) Ha a 6. (4) bekezdése szerinti befogadási nyilatkozattal érintett szőlőültetvény a támogatási kérelem növényvédelmi hatóság általi 7. (5) bekezdése szerinti záradékolása időpontjában a fitoplazma fertőzés miatt a növényvédelmi hatóság határozata alapján körülhatárolt területen belül helyezkedik el, akkor a) a növényvédelmi hatóság határozatának keltezése előtti időszakban elvégzett növényegészségügyi megelőzés alapján a növényegészségügyi megelőzés; b) a növényvédelmi hatóság határozatának keltezése és a támogatási kérelem benyújtásának időpontja közötti időszakban elvégzett növényegészségügyi felszámolás alapján a növényegészségügyi felszámolás támogatásáról szóló döntés hozható meg. (3) Ha a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés és az érintett termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő is benyújt támogatási kérelmet, akkor ugyanazon szőlőültetvény vonatkozásában a szőlőtermelő által benyújtott támogatási kérelem elutasításra kerül. 7. Adatszolgáltatás és nyilvántartás 9. (1) Az MVH-nak a támogatással kapcsolatos dokumentumokat a támogatásról szóló döntés meghozatalától számított tíz évig meg kell őriznie.

8 (2) Az MVH a) a miniszter rendelkezésére bocsátja a tárgyév lezárását követően a benyújtott támogatási kérelmekkel, a kifizetett támogatás összegével és a növényvédőszerrel kezelt szőlőültetvénnyel kapcsolatos tárgyévi adatokat; b) az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter felhívására az Atr a szerinti adatszolgáltatásra köteles és a támogatási programról az Atr. 34. (1) bekezdése szerinti éves jelentést készít. 8. Záró rendelkezések 10. Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. 11. Ez a rendelet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet 26. cikkének hatálya alá tartozó állami támogatást tartalmaz. 1a. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez Megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem adattartalma (szőlőtermelő) 1. Szőlőtermelő azonosító adatai 1.1. Név 1.2. Kapcsolattartási információk 1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító 1.4. Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kisvagy középvállalkozás) 2. Szőlőültetvény adatai 2.1. Településnév 2.2. Helyrajzi szám 2.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár) 2.4. Szőlőültetvény hasznosítása (borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag) 3. Vissza nem térítendő támogatás becsült összege (forint) 4. Nyilatkozatok 5. Keltezés, aláírás

9 1b. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez Megelőzési támogatás igénybevételére vonatkozó kérelem adattartalma (a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés) 1. Termelői szerveződés adatai 1.1. Termelői szerveződés azonosító adatai Név Kapcsolattartási információk Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító 1.2. Vissza nem térítendő támogatás becsült összege (forint) 1.3. Nyilatkozatok 2. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő adatai 2.1. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő azonosító adatai: Név Kapcsolattartási információk Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kisvagy középvállalkozás) 2.2. Szőlőültetvény adatai: Településnév Helyrajzi szám Szőlőültetvény nagysága (hektár) Szőlőültetvény hasznosítása (borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag) 3. Keltezés, aláírás

10 2a. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez Támogatási kérelem adattartalma (szőlőtermelő) 1. Szőlőtermelő azonosító adatai 1.1. Név 1.2. Kapcsolattartási információk 1.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító 1.4. Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kisvagy középvállalkozás) 2. Növényvédőszeres védekező tevékenység jellege 2.1. Növényegészségügyi megelőzés 2.2. Növényegészségügyi felszámolás 3. Szőlőültetvény adatai 3.1. Településnév 3.2. Helyrajzi szám 3.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár) 3.4. Szőlőültetvény hasznosítása (borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag) 4. Számlaadatok 4.1. Sorszám 4.2. Kiállítás időpontja 4.3. Számlán szereplő növényvédőszer megnevezése 4.4. Számlán szereplő növényvédőszer mennyisége (kg, l) 4.5. Számlán szereplő növényvédőszer költsége (forint) 4.6. Számlakibocsátó adatai 5. Növényvédelmi hatóság záradéka 6. Nyilatkozatok 7. Mellékletek 8. Keltezés, aláírás

11 2b. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez Támogatási kérelem adattartalma (a támogatás igénylésére felhatalmazott termelői szerveződés) 1. Termelői szerveződés adatai 1.1. Termelői szerveződés azonosító adatai: Név Kapcsolattartási információk Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító 1.2. Növényvédőszeres védekező tevékenység jellege: Növényegészségügyi megelőzés Növényegészségügyi felszámolás 1.3. Számlaadatok: Sorszám Kiállítás időpontja Számlán szereplő növényvédőszer megnevezése Számlán szereplő növényvédőszer mennyisége (kg, l) Számlán szereplő növényvédőszer költsége (forint) Számlakibocsátó adatai 1.4. Nyilatkozatok 2. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő adatai 2.1. Termelői szerveződésben tagsággal rendelkező szőlőtermelő azonosító adatai: Név Kapcsolattartási információk Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító Üzemméret (mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti mikro-, kisvagy középvállalkozás) 2.2. Szőlőültetvény adatai: Településnév Helyrajzi szám Szőlőültetvény nagysága (hektár) Szőlőültetvény hasznosítása (borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag) 3. Növényvédelmi hatóság záradéka 4. Mellékletek 5. Keltezés, aláírás

12 3. melléklet a 9/2016. (II. 15.) FM rendelethez Rendeltetésszerű művelés igazolásának adattartalma borszőlő és csemegeszőlő termelése esetén 1. Kiállító adatai 2. Szőlőtermelő azonosító adatai 2.1. Név 2.2. Kapcsolattartási információk 2.3. Eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosító 3. Szőlőültetvény adatai 3.1. Településnév 3.2. Helyrajzi szám 3.3. Szőlőültetvény nagysága (hektár) 3.4. Szőlőültetvény hasznosítása (borszőlő; csemegeszőlő; kísérleti szőlő; szőlő szaporítóanyag: prebázis, bázis, certifikált vagy standard kategóriájúként elismert és nyilvántartásba vett nemes és alany szaporító alapanyag; szőlőoltvány-iskolában nevelt és szőlőültetvény létesítésére alkalmas ültetési anyag) 4. A 3. pontban megjelölt szőlőültetvény rendeltetésszerű művelésének igazolása 5. Keltezés, aláírás

A földművelésügyi miniszter 9/2016. (II. 15.) FM rendelete a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról

A földművelésügyi miniszter 9/2016. (II. 15.) FM rendelete a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról 1052 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 18. szám A földművelésügyi miniszter 9/2016. (II. 15.) FM rendelete a szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatásáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

A 23/2016. (IV. 5.) FM

A 23/2016. (IV. 5.) FM A földművelésügyi miniszter 23/2016. (IV. 5.) FM rendelete a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatáshoz kapcsolódó mezőgazdasági csekély összegű támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

117/2007. (X. 10.) FVM

117/2007. (X. 10.) FVM 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 2014.09.27 5 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

Részletesebben

A szőlő szerkezetátalakítás és -átállítási támogatás felhasználása 2016

A szőlő szerkezetátalakítás és -átállítási támogatás felhasználása 2016 A szőlő szerkezetátalakítás és -átállítási támogatás felhasználása 2016 Angyal László igazgató Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága Kiskőrös,

Részletesebben

/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról

/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról /2014. ( ) FM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

117/2007. (X. 10.) FVM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról. A támogatás célja. A támogatás jellege

117/2007. (X. 10.) FVM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról. A támogatás célja. A támogatás jellege Hatály: 2017.XI.7. - 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb

Részletesebben

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 166. szám 21405 1. melléklet a 71/2015. (XI. 3.) FM rendelethez A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma 1. Az ügyfél azonosítására vonatkozó

Részletesebben

13. Záró rendelkezések. 1. Értelmező rendelkezések. 29. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

13. Záró rendelkezések. 1. Értelmező rendelkezések. 29. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 4188 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 46. szám 13. Záró rendelkezések 29. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 30. Ez a rendelet a) a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági

Részletesebben

4/2014. (IX. 1.) FM rendelet. a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról. 1. Értelmező rendelkezések

4/2014. (IX. 1.) FM rendelet. a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról. 1. Értelmező rendelkezések 4/2014. (IX. 1.) FM rendelet a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

5. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása

5. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása 13312 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 20 évi 12 szám 4. Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről szóló 25/200 (XI. ) SZMM rendelet módosítása

Részletesebben

Értelmezõ rendelkezések

Értelmezõ rendelkezések M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 113. szám 19343 A vidékfejlesztési miniszter 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelete a szõlõ- és gyümölcsös ültetvények mûveléséhez nyújtott csekély összegû (de minimis) támogatásról

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is),

nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is), Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2015. IV. negyedévétől a támogatás-igényléséhez Benyújtás helye: az MVH - igénylő

Részletesebben

1. Egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosítása

1. Egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosítása M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 21. szám 439 1. melléklet az 1/2017. (II. 13.) MK rendelethez Az R. 1. melléklet A) rész 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A Miniszterelnöki Kabinetirodánál

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

38/2016. (VI. 6.) FM rendelet. az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről

38/2016. (VI. 6.) FM rendelet. az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról

Részletesebben

64/2008. (V. 14.) FVM rendelet

64/2008. (V. 14.) FVM rendelet 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet a minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott

Részletesebben

Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás

Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Hatályos: 2013. december 21. 1 Hitelprogram keretösszege 8 milliárd forint. 2 Hitel célja Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Minősített elismeréssel rendelkező termelői csoportok

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter./.... (..) VM rendelete a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint

Részletesebben

Magyar joganyagok - 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet - az étkezési tojást termelő tyúkál 2. oldal 8. tartási hely azonosító: a tartási helyek, a tenyésze

Magyar joganyagok - 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet - az étkezési tojást termelő tyúkál 2. oldal 8. tartási hely azonosító: a tartási helyek, a tenyésze Magyar joganyagok - 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet - az étkezési tojást termelő tyúkál 1. oldal 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2014. II negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan Benyújtás helye:

Részletesebben

46/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. a szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról

46/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. a szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról 46/2008. (IV. 17.) FVM rendelet a szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati

Részletesebben

41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet. a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról

41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet. a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról Magyar joganyagok - 41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet - a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott cse1. oldal 41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 23492 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 189. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2015. (XII. 4.) FM rendelete a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról 1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása

Részletesebben

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása 19846 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 137. szám A földművelésügyi miniszter 58/2015. (IX. 24.) FM rendelete a baromfi és a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatásokat, valamint a Tanyafejlesztési

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek

MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek Hatályos: 2012. június 15. 1 MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek Hitelprogram keretösszege 15 milliárd forint. Hitelprogram célja A mezőgazdasági termelés, elsősorban az

Részletesebben

I. A támogatás jogszabályi alapja

I. A támogatás jogszabályi alapja A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti

Részletesebben

.../2010. (...) FVM rendelet

.../2010. (...) FVM rendelet .../2010. (...) FVM rendelet az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról Tájékoztatás és

Részletesebben

Frissítve: augusztus :48 Netjogtár Hatály: 2019.IV Magyar joganyagok - 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet - a szőlő- és gyümölcsös ült

Frissítve: augusztus :48 Netjogtár Hatály: 2019.IV Magyar joganyagok - 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet - a szőlő- és gyümölcsös ült Magyar joganyagok - 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet - a szőlő- és gyümölcsös ültetvé 1. oldal 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet a szőlő- és gyümölcsös ültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 1. oldal 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

74/2015. (XI. 10.) FM rendelet. a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról

74/2015. (XI. 10.) FM rendelet. a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról 74/2015. (XI. 10.) FM rendelet a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kezességvállalási díjak költségvetési támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása

1. Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet módosítása 5418 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 70. szám A földművelésügyi miniszter 37/2016. (V. 18.) FM rendelete a földművelésügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, egyes agrártámogatásokat szabályozó

Részletesebben

I. Az újratelepítési jogok értékesítésének jogszabályi alapja

I. Az újratelepítési jogok értékesítésének jogszabályi alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 179/2012. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvény újratelepítési jogok telepítési jogtartalékból a 2012/2013. borpiaci év tavaszi időszakában történő értékesítéséről

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításár 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek

Részletesebben

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09016/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

MFB Élelmiszeripai Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek

MFB Élelmiszeripai Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek Hatályos: 2013. december 10. 1 MFB Élelmiszeripai Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek Hitelprogram keretösszege 6 milliárd forint, ebből 4 milliárd forint a nagyvállalatok és középvállalatok,

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 13328 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 7/2014. (IX. 5.) FM rendelete a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről szóló 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 119. szám 12883 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 4/2014. (IX. 1.) FM rendelete a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról

Részletesebben

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről 1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

71/2008. (VI. 3.) FVM rendelet

71/2008. (VI. 3.) FVM rendelet 71/2008. (VI. 3.) FVM rendelet a szőlőtermelési potenciálra, a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és - átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 7/2007. (I. 30.) FVM rendelet módosításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

/2015. ( ) FM rendelet az agrárágazatban a csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás szabályairól

/2015. ( ) FM rendelet az agrárágazatban a csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás szabályairól /2015. ( ) FM rendelet az agrárágazatban a csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás szabályairól A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

N0702 P.H. Név: Cégforma: Telefonszám: Fax: E-mail: Nagyvállalkozás. ÁFA visszaigénylésre jogosult vagyok. Növényegészségügyi felszámolás

N0702 P.H. Név: Cégforma: Telefonszám: Fax: E-mail: Nagyvállalkozás. ÁFA visszaigénylésre jogosult vagyok. Növényegészségügyi felszámolás Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A szőlőültetvényeken megvalósuló növényegészségügyi védekezés támogatása Támogatási kérelem (szőlőtermelő) 2016. Benyújtás helye: A területileg illetékes növényvédelmi

Részletesebben

2013.07.30 2013.12.31 10. 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról

2013.07.30 2013.12.31 10. 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 2013.07.30 2013.12.31 10 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

MFB Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Program. Termékleírás. Általános feltételek

MFB Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Program. Termékleírás. Általános feltételek MFB Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Program Termékleírás Program keretösszege 100 milliárd Ft Általános feltételek Program célja A program célja a közösségi közlekedés infrastruktúrájának

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések 7184 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 79. szám A földművelésügyi miniszter 31/2015. (VI. 9.) FM rendelete a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján nyújtott kedvezményes díjú kezességvállalás

Részletesebben

Értelmező rendelkezések 1/A.

Értelmező rendelkezések 1/A. Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 8/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 8/2013. (V. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi miniszter 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelete az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról M A G Y A R K

Részletesebben

8. a mezõgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban

8. a mezõgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban 13614 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 62. szám 7. a támogatás igénybevételével megvásárolni tervezett gép, berendezés 7.1. gépkatalógus szerinti 8 jegyû gépkódja 7.2. beszerezni tervezett darabszáma

Részletesebben

13/2014. (II. 24.) VM rendelet

13/2014. (II. 24.) VM rendelet Magyar joganyagok - 13/2014. (II. 24.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott 1. oldal egyes agrártámogat 13/2014. (II. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

78/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program finanszírozáshoz igénybe vehető projekt kiegészítő hitelről

78/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program finanszírozáshoz igénybe vehető projekt kiegészítő hitelről 78/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program finanszírozáshoz igénybe vehető projekt kiegészítő hitelről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,

Részletesebben

7/2015. (III. 11.) FM rendelet. a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről. 1. Értelmező rendelkezések

7/2015. (III. 11.) FM rendelet. a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről. 1. Értelmező rendelkezések 7/2015. (III. 11.) FM rendelet a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII...) önkormányzati rendelete

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII...) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII....) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 23/2011. (XII.15.) önkormányzati rendeletének módosításáról Kerekegyháza Városi Önkormányzat

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) 1. 72 számú melléklet a helyi adókról szóló 27/2002. önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról

Részletesebben

1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki:

1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki: Lovászpatona Község Önkormányzatának 12/2015. (XII. 8.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lovászpatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az

Részletesebben

Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE08935/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás célja, mértéke és forrása. 3. A támogatásra jogosultak köre

1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás célja, mértéke és forrása. 3. A támogatásra jogosultak köre 18794 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 116. szám A földművelésügyi miniszter 48/2015. (VIII. 12.) FM rendelete az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe

Részletesebben

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

/2007. ( ) FVM rendelete. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezıgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) 1. melléklet a 19/2014.(XI. 27.) önkormányzati rendelethez 1 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott de minimis támogatás igénybevételéről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertésfeldolgozást végző

Részletesebben

121/2012. (XI. 28.) VM rendelet

121/2012. (XI. 28.) VM rendelet 121/2012. (XI. 28.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához a 2012. évtől igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben