Kerékpárparkolók kialakítása és elhelyezése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kerékpárparkolók kialakítása és elhelyezése"

Átírás

1 Kerékpárparkolók kialakítása és elhelyezése mőszaki ajánlás Magyar Kerékpárosklub 2007.

2 1 1. Bevezetés A kerékpártárolók kialakítására sokféle megoldás terjedt el, a kerékpárok rögzítését lehetıvé tevı egyszerő támaszoktól a teljesen zárt dobozokig. Jelen ajánlás elsısorban a közterületeken kialakított, ügyfelek, látogatók részére elhelyezett kerékpárparkolókat tárgyalja. Fontos azonban megjegyezni, hogy egy intézmény esetében gondolni kell az ott dolgozók kerékpárjainak elhelyezésére is, melyeknél más szempontok kerülnek elıtérbe, mint a látogatók esetében. 2. A Magyar Kerékpárosklubról A Magyar Kerékpárosklub 2002-ben alakult civil szervezet, mely mára már több száz taggal rendelkezik országszerte. Fı célja a kerékpározás hazai terjedésének elısegítése, kultúrájának megteremtése. A szervezet fontos szereplıje a közéletnek, szakmai segítséget nyújt a vonatkozó kormányzati döntések elıkészítésénél, illetve közremőködik a tervek elkészítésében és megvalósításában. Az érdekképviseleti, érdekvédelmi tevékenység mellett széleskörő szolgáltatásokat nyújt a tagság részére. Munkáját nem csak hazánkban, hanem az Európai Kerékpáros Szövetségben (ECF) is elismerik. A Magyar Kerékpárosklub közlekedésfejlesztéssel, kerékpáros infrastruktúra-tervezéssel, kerékpártárolókkal kapcsolatos tevékenységét a Közlekedési Munkacsoport fogja össze. A munkacsoport munkájában tervezıi jogosultsággal rendelkezı, a tervezıi szakmában dolgozó közlekedés- és építımérnökök vesznek részt, többen közülük a téma elismert szakembereinek számítanak.

3 2 3. Kialakítás és elhelyezés A kerékpártároló két fı funkciója a támasztás és a rögzíthetıség. A kerékpártárolók elhelyezésénél és kialakításánál a parkolás idıtartamától függıen más szempontok érvényesülnek. A rövidtávú parkolás leglényegesebb szempontjai a biztonság és a jó elhelyezkedés. A hosszabb idıtartamú kerékpártárolásnál a biztonság mellett elıtérbe kerül az idıjárás elleni védelem is. A megfelelı kerékpártároló elhelyezésével szemben támasztott általános követelmények: környezı útfelülettel szintben megközelíthetı legyen legyen védve a ráparkolástól a tároló lehetıleg az úti cél bejáratánál kerüljön elhelyezésre, de a kerékpár elhelyezése semmiképp ne okozzon többletutat a gyalogláshoz vagy az autós megközelítéshez képest ha a kerékpárok hosszabb ideig maradnak, legyen fedett és megvilágított A megfelelı tároló kialakításával szemben támasztott általános követelmények: bármilyen fajta kerékpár (férfi, nıi, MTB, országúti, trekking, kemping, gyermek stb.) elhelyezhetı és rögzíthetı legyen ugyanígy figyelemmel kell lenni a kerékpárokra szerelt elsı vagy hátsó kosárra, táskára, gyermekülésre stb. a tároló kialakítása révén a kerékpár elhelyezését, eltávolítását ne akadályozza a többi, (mellette vagy szemben) már elhelyezett kerékpár, a kerékpárok ne érintkezzenek egymással, a kerékpáros ruházatát ne szennyezze be a többi kerékpár a kerékpár elhelyezése legyen egyszerő, gyors, kényelmes; a kerékpárt ne kelljen felemelni, a rögzítéséhez ne kelljen lehajolni biztosítson megfelelı támasztékot a kerékpárnak, a kerékpár ne tudjon eldılni a tároló kerékpárral érintkezı részein ne rongálja a kerékpárt (kerék, fényezés, váltó) tegye lehetıvé a kerékpár vázának ill. legalább egyik kerekének rögzítését (a kerékpáros saját zárjával) a kerékpártároló védje a kerékpárt csapadék ellen a tároló legyen elmozdítás ellen rögzítve a tároló legyen ellenálló a rongálással szemben a tároló legyen könnyen tisztítható teljesítse a vonatkozó biztonsági elıírásokat és szabványokat A tapasztalatok azt mutatják, ha a tároló elhelyezése vagy kialakítása nem megfelelı, akkor a kerékpárosok egy része az egyszerőbb és kényelmesebb módon fogja elhelyezni a kerékpárt: a bejárathoz legközelebbi oszlophoz rögzítik, a kerékpárt keresztben helyezik el az elsı kerék befogására alkalmas támaszoknál stb. A legelterjedtebb megoldás a keréktámasz (1. ábra), mely a kerékpár elsı kerekét fogja be. Sajnos ezzel a kialakítással számos probléma van. A kerékpár elhelyezése és kivétele körülményes, a zárat át kell főzni a támaszon és a keréken, amihez le kell hajolni, de ezt a gyakran a többi kerékpár nehezíti. A tároló csak a kerékpár elsı kerekét rögzíti, mely nem ad megfelelı stabilitást, a kerékpár eldılhet. A kerékpár elvileg elhelyezhetı lenne a hátsó kerekével is, azonban a legtöbb kerékpáron láncváltó található, amely jó esetben akadályozza az elhelyezést, rosszabb esetben megsérül. A gumi vastagsága ráadásul az egyes kerékpárfajtáknál eltérı, így a túl vastag abroncsúak nem férnek bele a támaszba, a vékony kerekőeket viszont nem fogja megfelelıen.

4 3 Az elsı kerék jellemzıen a legegyszerőbben eltávolítható alkatrész, pótlása viszonylag olcsó, ezért a lopás elleni védelem sem megfelelı. Ez a támasz azokban az országokban nyújt gyors elhelyezési lehetıséget, ahol nem jellemzı a kerékpárlopás, ezért elegendı a kereket a vázhoz rögzíteni. 1. ábra A leginkább bevált, és ezért a kerékpáros szervezetek által is javasolt kerékpártámasz az ún. támasztókeret (fordított U-csı, a szakirodalom Sheffield-támaszként is említi), amely egyfelıl egyszerően telepíthetı, olcsó megoldás, ugyanakkor a célnak tökéletesen megfelel, a kerékpár gyorsan és kényelmesen elhelyezhetı és biztonságosan rögzíthetı akár a váznál, akár a kerekeknél (2. ábra). Nem okoz gondolt sem a kerékpárra szerelt kosár, sem a gyermekülés. 2. ábra A támasztókeret megfelelı méretei: kb. 80 cm magas, 80 cm széles, és a két támasz közötti távolság legalább 120 cm - így egy támaszhoz mind a két oldalról lehet kerékpárt rögzíteni. Egy keresztmerevítı beépítésével (3. ábra) a nıi kerékpárok váza is könnyedén rögzíthetı. A pontos kialakítás az U alaktól eltérı is lehet, a lényeg, hogy a kerékpár mind a váznál, mind a kerekeknél rögzíthetı legyen.

5 4 3. ábra A támaszokat egymással párhuzamosan, de egymáshoz kissé eltolva célszerő elhelyezni, így ugyanis könnyebben hozzá lehet férni a kerékpárokhoz. Kerékpárparkolókat nemcsak a járdán, hanem az úttesten is ki lehet alakítani, ennek nagy elınye, hogy nem sérül a gyalogosok közlekedı tere, és a parkoló közvetlen kapcsolatban van a kerékpárosok által használt útfelülettel. Egy gépjármő mérető parkolóhelyen például 8-10 kerékpár számára alakítható ki parkolási lehetıség. Parkolósávok elején és végén gyakorta látni olyan forgalomtól elzárt területet, amelynek helyén egy autó már nem férne el, azonban néhány kerékpár számára ideális lehet. Az alábbi ábrán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium elıtt nemrég átadott kerékpárparkoló látható. 4. ábra Az alábbi képen egy fedett B+R (Bike and Ride, azaz biciklizz és utazz közösségi közlekedéssel ) kerékpártároló látható, az itt alkalmazott támasz is megfelel a célnak.

6 5 5. ábra A támasztókeret egyik gyorsan telepíthetı illetve mobil változatánál a csövek nincsenek egyenként a burkolatba rögzítetve, hanem két párhuzamos fémlemezre vannak egymás mellé hegesztve, és az egész állvány kerül rögzítésre. 6. ábra A legbiztonságosabb megoldás a zárt, személyzet vagy elektronikus beléptetı rendszer által védett tároló (ketrec vagy épületen belül egy terem) ill. a zárható kerékpártartó dobozok. Ezek a megoldások nemcsak a kerékpárt, hanem a rajta lévı felszereléseket és tartozékokat (sisak, ruházat) is védik a lopástól. 7. ábra

7 6 A tárolódobozok elsısorban a lakóépületek közelében terjedtek el, a lakásban történı éjszakai/hétvégi tárolás kiváltására. A rövid idejő parkolás esetén a dobozok hátránya, hogy valamelyest lelassítják a kerékpár elhelyezésének folyamatát, és használatuk nehézkesebb. A zárt tárolók száma ráadásul általában korlátozott, ezért mindenképpen javasolt egy igénybevételi rendszer kidolgozása, melynek lényege, hogy a rendszeres használók egy meghatározott havidíj ellenében jogosulttá válnak (kulcsot vagy kódot kapnak) a tárolók használatára. A kialakításnál gondolni kell a rendszer késıbbi bıvíthetıségére. Ha a városban több ilyen is üzemel, ezeket bérelhetıség szempontjából célszerő egy rendszerbe vonni. Emellett természetesen az olcsó kerékpárokat használók és az eseti használók számára egyszerőbb tárolóhelyet is biztosítani kell. 8. ábra A kerékpárforgalmi létesítmények tervezésére vonatkozó útügyi mőszaki elıírás részletesen tartalmazza az egyes intézményekhez elhelyezendı kerékpártárolók számának meghatározását. Általánosságban az alábbi helyszíneken javasoljuk kerékpárparkolók kialakítását: Lakóházak Kereskedelmi egységek Vendéglátóhelyek Nevelı, oktató intézmények Egyetemek, fıiskolák Közösségi szórakozóhelyek Mővelıdési egységek Sportlétesítmények, strandok Igazgatási, ellátási, szolgáltatási, nem fekvıbeteg-ellátási intézmények Fekvıbeteg-ellátó intézmények Ipari parkok, raktárak Közösségi közlekedés megállóhelyei, csomópontjai Parkok

8 7 4. Finanszírozás Az önkormányzatok általában nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy rövid idı alatt egész városrészeket fedjenek le megfelelı mennyiségő és minıségő kerékpártárolóval. Ezért célszerő bevonni az érintett intézményeket, cégeket a költségek viselésébe. Az alábbi módszerek jó alternatívái lehetnek a tisztán saját forrásból finanszírozott beruházásnak. Pályázati támogatással: az önkormányzat pályázat keretében támogatja az intézmények, cégek által kihelyezett tárolók finanszírozását. Ez a megoldás mind a közterületi, mind a belsı tárolók kialakítására alkalmazható. Adminisztratív ösztönzéssel: az önkormányzat az intézmények, cégek részére térítésmentesen átadja a javasolt kerékpártároló típusterveit, és adminisztratív úton segíti a tárolók közterületen történı telepítésének engedélyezési eljárását. Reklámfelület értékesítésével: a közterületi kerékpártárolók függıleges felületén reklámok helyezhetık el. Egy reklámcég az ingyenes közterület-foglalásért cserébe finanszírozza a tárolók telepítését és karbantartását. Egy egész városrész teljes utcabútor beruházása (padok, buszvárók, szemetesek, nyilvános WC-k, hirdetıoszlopok, információs táblák stb.) is történhet ilyen módon, adott esetben nem mindegyik elemre tehet a cég hirdetést, de az egész területen biztosítania kell a megadott darabszámú utcabútort. Fontos, hogy a reklám elhelyezése nem mehet a funkció rovására. Fontos, hogy a tárolók elhelyezése elızetesen kidolgozott koncepció alapján történjen, amely részletesen meghatározza a helyszíneket és a szükséges férıhelyszámot. A folyamatosan növekvı kerékpárhasználat miatt célszerő gondolni a jövıbeni bıvítési lehetıségekre is. Ha nem az önkormányzat saját beruházásában történik a tárolók elhelyezése, fokozottan ügyelni kell arra, hogy városképbe illeszkedı, esztétikus és használható megoldások terjedjenek el. Csak olyan típust szabad alkalmazni, amelyet a Magyar Kerékpárosklub elızıleg bevizsgált. 5. Árak A kerékpártárolók költsége a pontos kialakítástól és a rendelt mennyiségtıl függ. Egy egyszerő hajlított csıkorlátból készült kerékpártámasz ára kihelyezéssel együtt kb Ft + Áfa. A városképileg igényesebb kinézető, parkolásgátló oszlopok közé adaptálható támasz ára kihelyezéssel típustól függıen Ft + áfa. Egy 10 kerékpár elhelyezésére alkalmas, tetıvel és oldalfalakkal ellátott kerékpártároló kiviteltıl függıen kb ezer forintba kerül telepítéssel együtt.

Kerékpárparkolók és -tárolók kialakítása és elhelyezése

Kerékpárparkolók és -tárolók kialakítása és elhelyezése Kerékpárparkolók és -tárolók kialakítása és elhelyezése műszaki ajánlás Magyar Kerékpárosklub 2012. Bevezetés...2 1. A Magyar Kerékpárosklubról...2 2. Kerékpártámaszok kialakítása...3 3. Kerékpártámaszok

Részletesebben

Kerékpártárolók kialakítása és elhelyezése

Kerékpártárolók kialakítása és elhelyezése Kerékpártárolók kialakítása és elhelyezése műszaki ajánlás Magyar Kerékpárosklub 2008. 1 Tartalomjegyzék Bevezetés...2 1. A Magyar Kerékpárosklubról...2 2. Kerékpártámaszok kialakítása...3 3. Kerékpártároló

Részletesebben

B+R PARAMÉTERKÖNYV. Magyar Kerékpárosklub 2015.

B+R PARAMÉTERKÖNYV. Magyar Kerékpárosklub 2015. B+R PARAMÉTERKÖNYV Magyar Kerékpárosklub 2015. 1. Fogalomtár...4 2. Bevezetés...4 2.1. Előzmények... 4 2.2. Miért szükséges a kerékpárparkolás?...4 2.3. A kerékpár és a közösségi közlekedés kapcsolata...

Részletesebben

Mire érdemes odafigyelni kerékpártárolók építésekor:

Mire érdemes odafigyelni kerékpártárolók építésekor: Mire érdemes odafigyelni kerékpártárolók építésekor: Mekkora helyet igényel egy kerékpár tárolása? Tárolótípusok Funkcionális elvárások: tárolók védelme időjárás, lopás ellen Mekkokra helyet igényel egy

Részletesebben

Kerékpárosbarát közlekedéstervezés KERÉKPÁRPARKOLÁS, TÁROLÁS

Kerékpárosbarát közlekedéstervezés KERÉKPÁRPARKOLÁS, TÁROLÁS KERÉKPÁRPARKOLÁS, TÁROLÁS 1 Kerékpártárolás 2 Nem biztonságos támaszok Egy atomerőmű nem biciklitároló. Áder János, köztársasági elnök 2015. március 11. 3 Tárolási igény Közlekedési cél Szabadidős cél

Részletesebben

Kerékpártárolók létesítésének általános műszaki leírása

Kerékpártárolók létesítésének általános műszaki leírása Kerékpártárolók létesítésének általános műszaki leírása 1. Kerékpártámasz alapadatai, kiépítése 1.1. Alapadatok Kerékpártámaszok elhelyezése: A tervezendő kerékpárparkoló előre megadott helyszínen (a HÉV

Részletesebben

Gyır MJV Kerékpáros 2010.11.22. 1

Gyır MJV Kerékpáros 2010.11.22. 1 Gyır MJV Kerékpáros Hálózatfejlesztési Koncepciója és Tanulmányterve 2010.11.22. 1 Tervezı konzorcium bemutatása: K o n z o r c i u m v e z e t õ : J E L - K Ö Z M é r n ö k i Ir o d a K ft. U N IV E R

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2014. (VI. 06.) Önkormányzati Rendelete

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2014. (VI. 06.) Önkormányzati Rendelete Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2014. (VI. 06.) Önkormányzati Rendelete a városképet meghatározó hirdetı-berendezések, hirdetmények elhelyezésérıl Hajdúnánás Városi Önkormányzat

Részletesebben

A táblázatban szereplı típusok: Mountain Bike

A táblázatban szereplı típusok: Mountain Bike A táblázatban szereplı típusok: hagyományos 28-as kemping gyermek MTB Trekking Verseny (Országúti) City Cruiser Down-Hill Dirt Triál BMX Cross Cyclo-Cross Fittness Fekvı Trike (háromkerekő) tandem egyéb

Részletesebben

MŐSZAKI LEÍRÁS A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŐEMLÉKI VÉDETTSÉGŐ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA. 2009.

MŐSZAKI LEÍRÁS A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŐEMLÉKI VÉDETTSÉGŐ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA. 2009. MŐSZAKI LEÍRÁS A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŐEMLÉKI VÉDETTSÉGŐ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA 2009. szeptember tartalomjegyzék koncepció problématérkép mőemlékvédelmi kérdések

Részletesebben

A kerékpár szerepe az élhetı városok fejlesztési politikájában. Kerék-pár a várospolitikában Konferencia, Gyır

A kerékpár szerepe az élhetı városok fejlesztési politikájában. Kerék-pár a várospolitikában Konferencia, Gyır A kerékpár szerepe az élhetı városok fejlesztési politikájában Kerék-pár a várospolitikában Konferencia, Gyır Tartalom Településfejlesztés Probléma Megoldás Településfejlesztés Közlekedési problémák kezelésekor

Részletesebben

83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről

83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 27/2015. (X. 30.) Önkormányzati Rendelete

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 27/2015. (X. 30.) Önkormányzati Rendelete Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 27/2015. (X. 30.) Önkormányzati Rendelete a hirdetı-berendezések, hirdetmények és választási plakátok elhelyezésérıl Hajdúnánás Városi Önkormányzat

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12.

Célegyenesben a Bubi. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ. Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. Dalos Péter MOL Bubi Üzemeltetési Főmunkatárs Budapesti Közlekedési Központ Magyar CIVINET első találkozója 2014. június 12. 1 A Bubi előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

1. SZ. SEGÉDLET: KERÉKPÁR TÁMASZOK, KERÉKPÁRPARKOLÓK, ÉS KERÉKPÁROS PIHENŐHELYEK

1. SZ. SEGÉDLET: KERÉKPÁR TÁMASZOK, KERÉKPÁRPARKOLÓK, ÉS KERÉKPÁROS PIHENŐHELYEK 1. SZ. SEGÉDLET: KERÉKPÁR TÁMASZOK, KERÉKPÁRPARKOLÓK, ÉS KERÉKPÁROS PIHENŐHELYEK 1.1. Alapelvek Egy adott terület kerékpárforgalmi hálózati terveinek tartalmaznia kell kerékpár parkolási (tárolási) intézkedési

Részletesebben

Kerékpárosbarát Munkahely

Kerékpárosbarát Munkahely Kerékpárosbarát Munkahely Válasz ID 468 1. A pályázó adatai 1.1 Munkahely neve. 1.2 Címe 1.3 Kategória [neve:] [beosztása:] [postacíme:] [telefonszáma:] [e-mail címe] 1.5 Pályázó hivatalos képviselőjének

Részletesebben

EU támogatásból kerékpártároló épül az ALISCA Terra Kft. telephelyén.

EU támogatásból kerékpártároló épül az ALISCA Terra Kft. telephelyén. EU támogatásból kerékpártároló épül az ALISCA Terra Kft. telephelyén. A 2009. évben az akkori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság, mint a Környezet és Energia Operatív Program

Részletesebben

Szociális és Egészségügyi Iroda

Szociális és Egészségügyi Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85. Tel.: 06 (32) 311-057 Ikt.szám: 47246/2005. J a v a s l a t a három éves szociális

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL REFERATÚRA. Elıterjesztés a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2011.

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL REFERATÚRA. Elıterjesztés a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2011. PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL REFERATÚRA Dátum: 2011. április 27. Ügyintézı Hajdu Csaba Ügyiratszám: 08-8/1377-2/2011 Tárgy: Melléklet: A Murphy s Pub a Széchenyi tér (18480 hrsz) ÉK-i részén

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet

Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet Elıterjesztés Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága számára Tárgy: DDOP-5.1.2/B-11 kódszámú

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Balatonlelle Város Képviselı-testületének 14/2001.(XI.5.) KT.sz.rendelete a lakás- és egyéb építményekhez kapcsolódó parkolóhelyek kialakításának átvállalásáról. Balatonlelle Város Képviselı-testülete

Részletesebben

A mai korszerű rendszerben, figyelembe véve a kerékpár közlekedést: Parkolósáv előtt vezetett kerékpársáv

A mai korszerű rendszerben, figyelembe véve a kerékpár közlekedést: Parkolósáv előtt vezetett kerékpársáv 19/B tétel Munkáltatója egy város belső útjainak felújítására és építésére kapott megbízatást. Ismertesse a városi utak kialakításának elveit és szokásos burkolati rendszerüket! - Parkolósáv kialakítások,

Részletesebben

Aba Nagyközség Önkormányzatának 14 / 2008.(X. 10.) számú rendelete Aba Nagyközség Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Tervének megállapításáról

Aba Nagyközség Önkormányzatának 14 / 2008.(X. 10.) számú rendelete Aba Nagyközség Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Tervének megállapításáról Aba Nagyközség Önkormányzatának 14 / 2008.(X. 10.) számú rendelete Aba Nagyközség Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Tervének megállapításáról Aba Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

A kerékpártámaszok kialakítása. A kerékpártámasz két fő funkciója a támasztás és a rögzíthetőség.

A kerékpártámaszok kialakítása. A kerékpártámasz két fő funkciója a támasztás és a rögzíthetőség. Javaslatok az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Trefort-kerti kampuszán létesítendő kerékpártámaszok kialakítására és elhelyezésére A kerékpártámaszok kialakítása A kerékpártámasz két

Részletesebben

Kecskeméti kerékpáros koncepció

Kecskeméti kerékpáros koncepció Kecskeméti területi szervezet Kecskeméti kerékpáros koncepció Jobbágy Zsigmond 2010. december 17. KIK VAGYUNK? A Magyar Kerékpárosklub 2002-ben alakult civil szervezet Ezer fı feletti taglétszám Országos

Részletesebben

A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására

A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására Magyar Kerékpárosklub 2008. Tartalomjegyzék 1. Elıszó...1 2. A Magyar Kerékpárosklubról...1 3. Bevezetés...2 4. Jelenlegi KRESZ szövegezésének pontosítása...2

Részletesebben

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS

DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS DIGITÁLIS KIJELZŐK ÉRINTŐKÉPERNYŐS KOMMUNIKÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERMÉKKATALÓGUS 1 TARTALOMJEGYZÉK MONITOROK 3 INFORMÁCIÓS OSZLOPOK * 4 FALRA SZERELHETŐ MONITOROK HAZÁNKBAN* 5 KIRAKATI MONITOROK 6 MEGÁLLÍTÓTÁBLÁK

Részletesebben

Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem.

Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem. Konkrét tanácsok a Salgó-dexion polcrendszer összeszereléséhez Vásárlásunk során a Salgó-dexion polcokat, polcrendszereket sokféle módon állíthatjuk össze az igénybe vételnek, felhasználásnak, valamint

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 7/2013. (III. 1.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az épített

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi Célegyenesben a Bubi 1 Közlekedés Koordinációs Központ Kerékpáros Konferencia 2013. szeptember 19. A budapesti közbringa rendszer előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet. a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl

3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet. a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeirıl A közúti közlekedésrıl szóló 1988.

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 19/2010. (VIII.27.) rendelete. A reklámhordozókról és a reklámokról

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 19/2010. (VIII.27.) rendelete. A reklámhordozókról és a reklámokról Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 19/2010. (VIII.27.) rendelete A reklámhordozókról és a reklámokról Módosítva: 10/2011. (IV.11.), 32/2011. (XII.13.), 23/2012. (V.11.), Szentes Város Önkormányzatának

Részletesebben

BŐNMEGELİZÉSI HÍRLEVELE 2015. D E C E M B E R T A R T A L O M: 1. Veszélyek az ünnepek alatt

BŐNMEGELİZÉSI HÍRLEVELE 2015. D E C E M B E R T A R T A L O M: 1. Veszélyek az ünnepek alatt VESZPRÉMI RENDİRKAPITÁNYSÁG BŐNMEGELİZÉSI HÍRLEVELE 2015. D E C E M B E R T A R T A L O M: 1. Veszélyek az ünnepek alatt 2. Gépkocsi feltörés 3. Télen is óvatosan 1. Veszélyek az ünnepek alatt A karácsonyi

Részletesebben

Utak és környezetük tervezése

Utak és környezetük tervezése Dr. Fi István Utak és környezetük tervezése Autópályák szolgáltató létesítményei 1 Autópályák szolgáltató létesítményei Az európai gyakorlattal összhangban a magyar autópályák és autóutak mellé telepítendő

Részletesebben

BAKONYKUTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004. (V. 1.) RENDELETE. a közterületek használatáról

BAKONYKUTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004. (V. 1.) RENDELETE. a közterületek használatáról BAKONYKUTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2004. (V. 1.) RENDELETE a közterületek használatáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. Tv. 44/A. (2) bekezdésében, valamint A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

STEREOMEDICAL KFT. Felhasználói Gépkönyv

STEREOMEDICAL KFT. Felhasználói Gépkönyv STEREOMEDICAL KFT. Felhasználói Gépkönyv az STmed-700 Hang- és fényjelzéses nıvérhívó rendszerhez Verzió: 1.5 Tartalomjegyzék 1. Általános ismertetı... 3 2. A rendszer felépítése, mőködése... 3 3. Készülékek

Részletesebben

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. A 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2008. (IV. 24.) sz.

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. A 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2008. (IV. 24.) sz. Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének A 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2008. (IV. 24.) sz. rendelete A hirdetőberendezések és hirdetmények elhelyezéséről /Egységes

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2012. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról szóló 1/2009. (II. 3.) önkormányzati

Részletesebben

Kerékpározást ösztönző kampányok. Tata, 2013. október 29. Dormán Emese Kilián Zsolt

Kerékpározást ösztönző kampányok. Tata, 2013. október 29. Dormán Emese Kilián Zsolt Kerékpározást ösztönző kampányok Tata, 2013. október 29. Dormán Emese Kilián Zsolt Alapfogalmak Nem elég az út (autó)kapacitása? Nincs elég (autó)parkolóhely? Honnan ez a sok bringás? Kommunikáció: Szemléletváltás

Részletesebben

Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 184/2009. (XI. 13.) önkormányzati határozata

Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 184/2009. (XI. 13.) önkormányzati határozata Lırinci Város Önkormányzata Képviselı-testületének 184/2009. (XI. 13.) önkormányzati határozata A parkolási koncepció elfogadásáról Lırinci Város Önkormányzatának Képviselı- testülete a parkolási koncepció

Részletesebben

SEPA Direct Debit. alkalmazásának. fizetési forgalomban.

SEPA Direct Debit. alkalmazásának. fizetési forgalomban. SEPA Direct Debit és az e-sepa alkalmazásának lehetısége a belföldi fizetési forgalomban. SDD munkacsoport SDD paradoxon Az SDD alapkonstrukció többet nyújt a fizetı félnek, az SDD sokkal kényelmesebb

Részletesebben

2010. december 23. napján tartandó

2010. december 23. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Ügyiratszám: 70-12 / Sorszám: 5 E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete december

Részletesebben

A 26/1995. (XII.20.) önkormányzati rendelet /2011. (X. 27.) számú önkormányzati rendelettel megállapított melléklete (hatályos 2011. november 1-jét l) A díjak ÁFA nélkül értend k. a díjtétel jele A közterület

Részletesebben

Velem Község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/1999.(XI..04.) számú rendelete. a közterület használatról. I. Fejezet Általános rendelkezések

Velem Község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/1999.(XI..04.) számú rendelete. a közterület használatról. I. Fejezet Általános rendelkezések Velem Község Önkormányzata Képviselıtestülete 7/1999.(XI..04.) számú rendelete a közterület használatról Velem Község Képviselıtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16. -ban kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

Nagykovácsi biciklisták NATE kérdıíves felmérés legfontosabb megállapításai

Nagykovácsi biciklisták NATE kérdıíves felmérés legfontosabb megállapításai Nagykovácsi biciklisták NATE kérdıíves felmérés legfontosabb megállapításai Válaszadók A kérdıívet 2009 utolsó két hónapjában 275-en töltötték ki, elektronikusan vagy papíron. A válaszadók túlnyomó többségének

Részletesebben

Épületek gázellátása A nyomásszabályozó állomások kialakítása

Épületek gázellátása A nyomásszabályozó állomások kialakítása Épületek gázellátása A nyomásszabályozó állomások kialakítása Vízellátás, csatornázás, gázellátás I. 2009. november 2. Nyomásszabályozó az elosztóvezetéken 2 A nyomásszabályozó állomások feladata A nyomásszabályozó

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról, annak kötelezı

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK

I. ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK BELSİSÁRD Község Önkormányzati Képviselı-testületének 22/2006.(XII.12.) számú rendelete BELSİSÁRD KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Belsısárd Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelete. Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 30/2007.(X.29.) MÖK sz. rendelete. Az önkormányzat által megállapított helyi díjakról Módosította: 26/2008.(X.28.) MÖK sz. rendelet, a 11/2009.(VI.30.) MÖK sz. rendelet, a 21/2009.(X.27.) MÖK rendelet, valamint a 22/2010.(XI.30.) MÖK rendelet. Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Irányelvek a kiemelt célcsoportok (hátrányos helyzető munkavállalók) számára biztosítható támogatásokra A Dél-dunántúli régió a hátrányos helyzető munkavállalók

Részletesebben

MELLÉKLET: Vezetıi összefoglaló a Public Bike koncepcióteszt legfontosabb eredményeibıl

MELLÉKLET: Vezetıi összefoglaló a Public Bike koncepcióteszt legfontosabb eredményeibıl MELLÉKLET: Vezetıi összefoglaló a Public Bike koncepcióteszt legfontosabb eredményeibıl . A kutatás háttere és célja A Parking Szervezı Fejlesztı Kft. piackutatást kezdeményezett, hogy felmérje a kerékpáros

Részletesebben

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN GYALOGOS KÖZLEKEDÉS SZEGEDEN Dr. Oláh Miklós irodavezető-helyettes Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Fejlesztési Iroda Székesfehérvár, 2014. szeptember 16. 1. Szeged és a gyalogosközlekedés

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének./2015. (...) Önkormányzati Rendelete

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének./2015. (...) Önkormányzati Rendelete Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének./2015. (...) Önkormányzati Rendelete a városképet meghatározó hirdetı-berendezések, hirdetmények és választási plakátok elhelyezésérıl Hajdúnánás Városi

Részletesebben

GARA községi ÖNKORMÁNYZAT képviselı-testületének 4/2006. /II. 17./ ökr. r e n d e l e t e

GARA községi ÖNKORMÁNYZAT képviselı-testületének 4/2006. /II. 17./ ökr. r e n d e l e t e GARA községi ÖNKORMÁNYZAT képviselı-testületének 4/2006. /II. 17./ ökr. r e n d e l e t e a közterület használatról és rendjérıl (egységes szerkezetben) Gara község közigazgatási területén lévı közterületek

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,

Részletesebben

A magyar szabályozás várható iránya és ütemezése a biogáz üzemek engedélyezése területén

A magyar szabályozás várható iránya és ütemezése a biogáz üzemek engedélyezése területén A magyar szabályozás várható iránya és ütemezése a biogáz üzemek engedélyezése területén A bioenergia hasznosítás lehetıségei konferencia Budapest, 2010. november 8. Dr. Lengyel Attila Magyar Biogáz Egyesület

Részletesebben

1. Átm en gépjárm - forgalom kiküszöbölésének lehet ségei a gépjárm - forgalmi irányok m ódosításával/ gépjárm - forgalm i kapacitáscsökkentéssel

1. Átm en gépjárm - forgalom kiküszöbölésének lehet ségei a gépjárm - forgalmi irányok m ódosításával/ gépjárm - forgalm i kapacitáscsökkentéssel M AGYAR KERÉKPÁROSKLUB www.kerekparosklub.hu ÉRDEKVÉDELEM KÉPVISELET JOGSEGÉLY- SZOLGÁLAT BIZTOSÍTÁS KERÉKÁROS INFORMÁCIÓK Cím: Budapest F város I I. Kerületi Önkorm ányzat részére Láng Zsolt polgármester

Részletesebben

Bakonykuti Község Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2005. (II. 20.) B. Önk. sz. rendelete

Bakonykuti Község Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2005. (II. 20.) B. Önk. sz. rendelete Bakonykuti Község Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2005. (II. 20.) B. Önk. sz. rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Bakonykúti község Önkormányzatának Képviselı-testülete az 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT

MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT NóVIA Mérnöki Iroda Kft. Nó 2727 3530 Miskolc, Rákóczi u. 13. MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT Miskolc, 2008. II. ELİZMÉNYEK II.1.

Részletesebben

Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva)

Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva) LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI SZAKMAI SZÖVETSÉGE Tárgy: Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírások értelmezése. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 46/2009. (X.30.) Ör.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 46/2009. (X.30.) Ör. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 46/2009. (X.30.) Ör. a közterületek használatáról, továbbá a közterületeken és beépítetlen önkormányzati tulajdonú földrészleteken a fák védelmérıl

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006. TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan

Részletesebben

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:

Részletesebben

Épületek gázellátása. A gázkészülékek elhelyezésének szempontjai. Vízellátás, csatornázás, gázellátás I. 2011. november 9.

Épületek gázellátása. A gázkészülékek elhelyezésének szempontjai. Vízellátás, csatornázás, gázellátás I. 2011. november 9. Épületek gázellátása A gázkészülékek elhelyezésének szempontjai ízellátás, csatornázás, gázellátás I. 2011. november 9. 1 A gázfogyasztó készülékek elhelyezésére vonatkozó általános elıírások GOMBSZ: az

Részletesebben

MTC 160 típusú mobil tolmácsfülke

MTC 160 típusú mobil tolmácsfülke MTC 160 típusú mobil tolmácsfülke (ISO 4043.1998 E alapján) 1. Mőszaki adatok Méretek összeállítva: 160 x 160 x 205 cm Méretek csomagolt állapotban: 85 x 205 x 55 cm Tömeg: kb. 100-105 kg Hangszigetelés

Részletesebben

A közterületeken elvárt magatartásformák

A közterületeken elvárt magatartásformák - MEZİCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ TESTÜLETÉNEK 7/ 2007. (V.24.) évi R E N D E L E T E a közterületek használatáról Mezıcsát Önkormányzatának Képviselı-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

A Kerékpáros Magyarország Program

A Kerékpáros Magyarország Program A Kerékpáros Magyarország Program B+R kerékpártárolókra vonatkozó paraméterkönyve SZK Köszönetnyilvánítás A paraméterkönyv megalkotásában részt vettek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakemberein

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése ÚT 2-1.203:2006 Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése 13. Útépítési Akadémia 2007-12-06 Kerékpárforgalmi létesítmények: Kerékpárút Gyalog és, Kerékpársáv (közösségi közlekedéssel közös sávok is) Kisforgalmi

Részletesebben

A Magyar Kerékpárosklub. A kerékpáros közlekedés helye és szerepe,a biztonság

A Magyar Kerékpárosklub. A kerékpáros közlekedés helye és szerepe,a biztonság A Magyar Kerékpárosklub A kerékpáros közlekedés helye és szerepe,a biztonság A szervezet A Magyar Kerékpárosklub a critical mass mozgalom szakmai szervezete A szervezet Kik vagyunk? A Magyar Kerékpároskub

Részletesebben

A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek

A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek A mezıgazdasági vontatóból vagy lassú jármőbıl és egy pótkocsiból álló jármőszerelvény hosszúsága a 18,00, a mezıgazdasági vontatóból és két

Részletesebben

Vízmérés vízmérık. Vízellátás csatornázás gázellátás elıadás 2009. október 5.

Vízmérés vízmérık. Vízellátás csatornázás gázellátás elıadás 2009. október 5. Vízmérés vízmérık Vízellátás csatornázás gázellátás elıadás 2009. október 5. 1 Vízfogyasztásmérık A vízfogyasztás mérésre leggyakrabban a szárnykerekes vagy turbinakerekes vízmérıket használják. Ezek összegzı

Részletesebben

és a várakozási díjról

és a várakozási díjról 2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(II.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,

Részletesebben

Záradék: Megalkotta: A közgyűlés 2011. december -i ülésén. Kihirdetve: 2011. december -én.

Záradék: Megalkotta: A közgyűlés 2011. december -i ülésén. Kihirdetve: 2011. december -én. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2011. (XII...) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról szóló 31/2008.(X.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város

Részletesebben

Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (KVSZ)

Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (KVSZ) Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2009. (I.22.), 44/2008. (XII.18.), 31/2007. (IX.21.), 37/2006. (XII.22.), 24/2006. (VI.20.), 5/2006. (II.24.), 2/2006. (I.17.),

Részletesebben

s e l f e q u i p m e n t Önkiszolgáló Business 24 órás: ezek a

s e l f e q u i p m e n t Önkiszolgáló Business 24 órás: ezek a 1. s e l f e q u i p m e n t Önkiszolgáló Business 24 órás: ezek a Daerg Italia legfıbb irányvonalai a mosók mind szélesebb kínálatának kialakításában. A magas minıség, a Shuttle termékcsalád széleskörő

Részletesebben

A közterületek használatáról

A közterületek használatáról Gyöngyöshalász községi Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2008. (V.22.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 17/2008.(VI.26.), 19/2013.(XII.10) önkormányzati rendeletei egységes szerkezetben

Részletesebben

A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2012. március 21-i ülésére

A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2012. március 21-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-146/2012. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2012. március 21-i ülésére Tárgy: A Bp.

Részletesebben

A gépjármő tulajdonjogában bekövetkezett változást bármelyik okmányirodában be lehet jelenteni.

A gépjármő tulajdonjogában bekövetkezett változást bármelyik okmányirodában be lehet jelenteni. Gépjármű átírás Mikor kell Gépjármő tulajdonjogában bekövetkezett változást a jármő korábbi tulajdonosának (eladó) és az új tulajdonosnak (vevı) is be kell jelentenie az okmányirodában. A korábbi tulajdonos

Részletesebben

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor 1 Előzmények A lehetőség: KRESZ (2010.01.01) A módosítás előtt: (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105.

Részletesebben

Az elıvárosi vasút rendszeréhez illeszkedı közúti közösségi közlekedési ráhordó hálózat kialakítása a Budaörsi kistérségben és a Zsámbéki-medencében

Az elıvárosi vasút rendszeréhez illeszkedı közúti közösségi közlekedési ráhordó hálózat kialakítása a Budaörsi kistérségben és a Zsámbéki-medencében Az elıvárosi vasút rendszeréhez illeszkedı közúti közösségi közlekedési ráhordó hálózat kialakítása a Budaörsi kistérségben és a Zsámbéki-medencében 2. egyeztetés KTI Közlekedésszervezési és Hálózatfejlesztési

Részletesebben

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete

Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének. 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete Sajtoskál község Önkormányzat Képviselı-testületének 9 / 2004./ X II. 28. / számú rendelete A települési szilárd hulladékra vonatkozó kötelezı közszolgáltatásról /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e. a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e. a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testületének 30/2004. (VIII. 19.) r e n d e l e t e a helyi hulladékgazdálkodási tervrıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

TANULMÁNYTERV Kishartyán község településrendezési tervének módosításához. (Kishartyán, 073/1 hrsz.-ú ingatlanra)

TANULMÁNYTERV Kishartyán község településrendezési tervének módosításához. (Kishartyán, 073/1 hrsz.-ú ingatlanra) TANULMÁNYTERV Kishartyán község településrendezési tervének módosításához (Kishartyán, 073/1 hrsz.-ú ingatlanra) A tervezett fejlesztés helyszíne (Forrás: maps.google.hu) Salgótarján, 2012. június 20.

Részletesebben

Kerékpárforgalmi Hálózati Terv

Kerékpárforgalmi Hálózati Terv Kerékpárforgalmi Hálózati Terv Berencsi Miklós MMK Budapest, 2017. március 21. miklos.berencsi@nfm.gov.hu Mikor kell készíteni? TOP -1.3.1 Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló

Részletesebben

Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek

Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek Dalos Péter www.communities.canada.com COWI Magyarország Tanácsadó és Tervező Kft. 1 Bubi Szakmai Fórum 2011.szeptember 20. Témák Mi az a Kerékpáros Közösségi

Részletesebben

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS A kerékpározás hatásai nem igényel fosszilis energiát externáliák nem szennyezi a levegőt, nincs széndioxid kibocsátása nem okoz zajt kevés helyet foglal infrastruktúra igénye alacsony

Részletesebben

1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE. a közterület-használatról

1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE. a közterület-használatról 1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE a közterület-használatról Kéthely Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított

Részletesebben

KERÉKPÁRSZÁLLÍTÁS BUSZON, METRÓN, VILLAMOSON

KERÉKPÁRSZÁLLÍTÁS BUSZON, METRÓN, VILLAMOSON KERÉKPÁRSZÁLLÍTÁS BUSZON, METRÓN, VILLAMOSON Kerékpárszállítás buszon, metrón, villamoson Kovács Gergely COWI Magyarország Kft. # 2011.03.16. Jelenlegi helyzet Budapest fogaskerekű HÉV vasút # # # # #

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. (1) A rendelet hatálya Nagyszénás nagyközség közigazgatási területére terjed ki.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. (1) A rendelet hatálya Nagyszénás nagyközség közigazgatási területére terjed ki. Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 9/2014. (IX. 10.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésérıl és a házszámozás szabályairól Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata (továbbiakban:

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. (1) A rendelet hatálya kiterjed Alsónémedi Nagyközség közigazgatási területén belül

I. fejezet Általános rendelkezések. (1) A rendelet hatálya kiterjed Alsónémedi Nagyközség közigazgatási területén belül Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 8/2005. (VII. 08.) rendelete a közterületek használatáról, valamint az utcanév és házszám táblákról egységes szerkezetben a módosítására kiadott

Részletesebben

További információk a következı címen szerezhetık be: XAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

További információk a következı címen szerezhetık be: XAzonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal AZ EGYSZERŐ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRİ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Postai cím: Hollán Ernı u. 1.

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzatának 14/2009.(III.26.) ör. rendelete a hirdetı- és reklámberendezések elhelyezésének egyes szabályairól

Esztergom Város Önkormányzatának 14/2009.(III.26.) ör. rendelete a hirdetı- és reklámberendezések elhelyezésének egyes szabályairól Esztergom Város Önkormányzatának 14/2009.(III.26.) ör. rendelete a hirdetı- és reklámberendezések elhelyezésének egyes szabályairól (Egységes szerkezetben a 33/2009.(VII.29.) ör., 13/2010.(IV.12.) ör.

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat Képviselı-testülete 15/2007 (X. 16.) számú rendelete a helyi közút- és közmőépítésekrıl

Pátka Község Önkormányzat Képviselı-testülete 15/2007 (X. 16.) számú rendelete a helyi közút- és közmőépítésekrıl Pátka Község Önkormányzat Képviselı-testülete 15/2007 (X. 16.) számú rendelete a helyi közút- és közmőépítésekrıl Pátka Község Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 18/2006.(XI. 20.) r e n d e l e t e. a közterületek használatáról

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 18/2006.(XI. 20.) r e n d e l e t e. a közterületek használatáról Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 18/2006.(XI. 20.) r e n d e l e t e a közterületek használatáról Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a módosított 1990. évi LXI. törvény

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. A Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti eljárásban

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. A Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti eljárásban AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti eljárásban 1) az ajánlatkérı neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail); Hivatalos név: Lajosmizse Város Önkormányzata Postai cím:

Részletesebben

Füzesabony Város Képviselı-testületének szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok:

Füzesabony Város Képviselı-testületének szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok: 2008. szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok: 107/2008./IX.10./ határozata Füzesabony Város képviselı testülete az elıterjesztésben foglaltakat megtárgyalta és úgy határozott, hogy az 53/2008

Részletesebben

Alámetszés. Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása. Alámetszett alkatrészek gyártása

Alámetszés. Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása. Alámetszett alkatrészek gyártása Dr. Mikó Balázs miko.balazs@bgk.bmf.hu Mőanyag fröccsöntı szerszámok tervezése és gyártása Alámetszett alkatrészek gyártása Alámetszés 2 A nyitás / kilökés irányából takart felületek Méret / Jelleg / Zárás

Részletesebben

CIB Ingatlanfedezetes Lakáshitelek türelmi idıvel, forint alapon

CIB Ingatlanfedezetes Lakáshitelek türelmi idıvel, forint alapon Miért érdemes a CIB türelmi idıs Lakáshiteleit választani? A futamidı elsı idıszakában (1-3 év) alacsonyabb a törlesztés mértéke, mint a normál hiteleknél A forint alapú hiteleknek nincs árfolyamkockázata

Részletesebben