2. OLDAL VEZETŐK LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. OLDAL VEZETŐK LAPJA"

Átírás

1

2 2. OLDAL VEZETŐK LAPJA FELHÍVÁS! A Vezetők Lapja elektronikus kiadása e számmal kezdődik. E számunkkal a Vezetők Lapja elektronikus formában jelenik meg. Aki továbbra is nyomtatva szeretné megkapni, az az előző (107.) számban mellékelt megrendelési ívet kitöltve igényelheti. Az ívet a köv. címre kérjük beküldeni: Klára Felsővályi, 100 Haven Ave. #10D, New York, NY , USA. A megrendelési ív a Vezetők Lapja címéről is kapható (vezlap@yahoo.com) vagy a KMCSSZ honlapjáról ( is kinyomtatható. A Vezetők Lapja új arculata A 106. számunkban pályázatot hirdettünk a Vezetők Lapja arculatának felújítására. Egy pályázat érkezett be, melyet a szerkesztőség elfogadott. Az új címlapunk megtervezése Fischer Miklós tervező munkája, Brooklyn, New York-ból. Művészeti pályázat A Ladányi Imre Alapítvány (Emory & Ilona E. Ladany Foundation) évi $ os tanulmányi segélyalapot létesített azoknak a KMCSSZ-hez igazolt cserkészek és cserkészvezetők részére, akik felsőfokú tanulmányaikat szépművészeti szakon kívánják folytatni. A pályázatra szóló jelentkezési ívet a Vezetők Lapja szerkesztőségétől igényelhetik a vezlap@yahoo.com címről. Vezetőképző táborok 2011-ben Európa (I. ker.), Kastl-Mennesberg, Németország Táborparancsnok 71/A. sz. Segédtisztképző tábor július 27 - augusztus 7 Arató László cscst. 83/A. sz. Fiú őrsvezetőképző tábor július 29 - augusztus 7 Szíjártó Ádám cst. 83/B. sz. Leány őrsvezetőképző tábor Solymosi Katalin cst. 47/A. sz. Kiscserkész őrsvezetőképző tábor Maitz Eszter cstj. Cserkész mintatábor Mallát Melina Kiscserkész tanyázás Még nincs jelölt Észak-Amerika (III. és V. ker.), Fillmore, NY, USA Táborparancsnok 65. sz. Cserkésztisztképző tábor augusztus 4-14 Lendvai-Lintner Imre cscst. 22. sz. Corvina tábor Csermely Krisztina cscst. 71/B. sz. Segédtisztképző tábor ifj. Vajtay István cscst. 31.sz. Kiscserkész segédtisztképző tábor Glóbitsné Zsuzsa cscst. 83/C. sz. Fiú és leány őrsvezetőképző tábor Szentkirályi Endre cscst. 47/B. sz. Kiscserkész őrsvezetőképző tábor Marshall Tamás cst. 10.sz. Dobó tábor Pándi Árpád cst. Cserkész mintatábor Marshall László cst. Kiscserkész mintatábor Még nincs jelölt Helyesbítés az előző (107.) számból A Vezetők Lapja 107. számának 3. oldalán megjelent Két kiváló cserkészvezetőre emlékezünk címszó alatti Ádám atya alcímben a 7. és 8. mondatok a következőképpen helyesek: A tartományfőnöke (provinciálisa) által Magyarországra való visszahívása után először a Magyar Jezsuita Rendtartomány (provincia) főnöke lett, majd a miskolci Fényi Gyula Gimnáziumban prefektusi munkája kötötte le. A Magyar Jezsuita Rendtartomány visszaállításában oroszlánrészt vállalt. Szent igazság, hogy egész belbecsünket s minden külbecsünket elvesztjük, ha megszűnűnk Magyarok lenni. Széchenyi István A fedőlapon közölt fénykép a 2010-ben tartott Központi Jubileumi Tábor a zárótábortűz tüzijátékát ábrázolja. Fotó: Szép József cst., Montreal, Que., Kanada

3 VEZETŐK LAPJA 100 év tükrében a Központi Jubileumi Tábor Kiértékelés és összefoglaló /kivonatosan/ 3. OLDAL Közel két év munkájának a gyümölcse volt a 2010-ben megrendezett Központi Jubileumi Nagytábor a Sík Sándor Cserkészparkban, Fillmore, New York-ban. Majdnem minden mérce szerint és a résztvevők nagy részének véleménye szerint is elértük azt, hogy a nagy találkozónkon megismerhettük cserkész-történetünket, gyakorolhattuk próbarendszerünket, ápolhattuk magyar kultúránkat és új barátságokat köthettünk a világ négy sarkából egybegyűlt cserkésztestvéreinkkel. A hat altáborparancsnok és helyetteseik világszerte más-más városokból, illetve országokból jöttek. A tábort megelőzően megjelent az egyoldalas 100 éves magyar cserkészet főbb eseményei nevezetű lap. Ezzel a csapatok már elkezdték ismertetni cserkészeikkel múltunk történetét, amíg el nem készült a Száz éves magyar cserkészet a világot átfogó mozgalom kerettörténet füzet. E kiadvánnyal alaposabb áttekintést igyekeztünk adni a magyar cserkészet fejlődéséről a 20. század történelmi eseményei folyamán, néhány kiemelkedő cserkészvezető életén és munkásságán keresztül. A jelentkezésekre először használtuk az újonnan készített adatbázist a világhálón keresztül. Tábori létszám statisztika: Cserkész altáborok, évesek és törzsük (200 fiú, 250 lány)¹ 450 Hétvégi vendég: 225 Bodnár Gábor Század altábor (19+ évesek) 92 Cserkészvezetők és családjaik altábora 51 Törzs² 113 Összesen: 706 ¹ Cserkész altáborok (FI & LI: évesek, FII & LII: évesek, FIII & LIII: évesek) ² Tábortörzs: 30; Konyha: 40; Műszak: 20; Egészségügy: 15; Média: 8 tag. Az egyes országokból résztvevő magyar cserkészek száma (12 ország 32 városából): Amerikai Egyesült Államok 411 Magyarország 22 Argentína 15 Mexikó 3 Ausztrália 41 Németország 1 Ausztria 34 Románia (Erdély) 4 Brazília 6 Szlovákia (Felvidék) 8 Kanada 159 Venezuela 2 Ezen belül a legnagyobb számban résztvevő városok: Cleveland 125, New Brunswick 49, Garfield 46, Toronto 39, Hamilton 38. A jubileumi tábor felkészülésére a Sík Sándor Cserkészpark előkészítésére és karbantartására a park parancsnok irányításával az önkéntesek alapos munkát végeztek: fát irtottak a Dobó/F2 táborhelyen, felépítették a gyorskötél ( zipline ) pályát, új utakat törtek, útjavításokat és útszélesítéseket vittek véghez, majd fűvágással és kerti munkával szépítették az épületek körüli területeket. A Genetta Ház, a Pentagon, a Corvina épülete, a Kiscserkész Nádas Ház, az összes kinti árnyékszék, és a II. konyha mind javításra és/vagy befestésre került. A zuhanyozóban az összes csap és csapfejek kicserélése és minden zuhanyfülkéhez az elosztófüggönyök felszerelése megtörtént. A 42 új piknik asztal is elkészült, hogy mindenki számára legyen ülőhely az étkezésnél és kényelmes hely a tábori ebédlőkben, hogy esős időben zökkenőmentesen folyjanak a foglalkozások. Nagy szerencsénkre idén az utóbbira alig volt szükség, mert elkerült bennünket az eső, amely évente ránk szokott zúdulni, és csupán a tábor első és utolsó napjának reggelén kaptunk belőle. Minden tábor sikerének egyik legfontosabb tényezője az étkezés. A résztvevők nagy többségének az étel minősége és mennyisége nagyon jó és elegendő volt. Köszönet a szakácsoknak, és a két konyha személyzetének, akik több mint 700 embert láttak el! A tábor alatt a műszaki gárda emberfeletti munkát végzett a tábor menetének minden területén. A rádiós kommunikáció az altáborok, a tábortörzs, a gyengélkedő, és a műszak között lényegesen megkönnyítette az ügyek elintézését. A kerékpár használatának rendszere is nagyon jól bevált. A nagy közös zászlófelvonás alkalmával először látta mindenki mennyien vagyunk, amikor a zászlótér helyén felsorakoztunk. Szép látvány és jó hatással volt a vezetők hagyományos árvalányhajas

4 4. OLDAL VEZETŐK LAPJA Bocskai sapkákban való díszelgése.tizenegy nemzeti zászló (a KMCSSZ csapatainak országaiból) valamint a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának lobogója (a Kápát-medence magyar cserkészszövetségeinek és a KMCSSZ képviseletében) tündöklött a napfényben. A cserkészinduló éneklésével felvonultunk és felvontuk az óriási 15 x30 (4.5 x 9 m) nagyságú, a Jubileumi Nagytábor jelvényével ellátott magyar lobogót. Az üdvözletek után elképzeltük, hogy 1926-ot írunk - az első magyar nemzeti nagytábor idejét -, hiszen nekünk is ez a tábor volt a nagy magyar nemzeti tábor. Ahelyett, hogy megjátszottuk volna a lóháton belovagló Horthy Miklóst és Teleki Pált, mindenki meglepetésére egy magyar zászlót lobogtató ejtőernyős amerikai cserkész - egy angol cserkész szerepében - pottyant közénk az égből. Kezében hozta Bi-Pi ajándékát, a kudukürtöt, amelynek a megfújásával hivatalosan megnyitottuk a tábort. A sűrű és gazdag programok közé sorolhatók az őrsi rohampálya, a cserkészügyességi pálya 40 állomással, az altáborok 24 órás portyái, az úszás, a tutajeresztés, az egyenruha szemle, az óriáslabda foci, meghitt altábori tábortüzek, az 1948-ban betiltott cserkészet megemlékezése, a két közös nagytábortűz, az altábori látogatások, a nyugodt percek a Csárdában - ahol fagyit és egyéb finomságokat fogyasztottunk, a vasárnapi misék és istentiszteletek és természetesen a cserkészvetélkedők: népdalverseny, favágás, sátorverés, építkezés, sportversenyek. A gödöllői dzsembori kiállítás és a Cserkészbolt naponta nyitva volt. Minden altáboron belüli raj egyik volt nagy cserkészvezető nevét viselte. Cserkészeink ezáltal ismerkedtek meg többek között Sík Sándor, Teleki Pál és mások nevével, cserkész múltunk kimagasló egyéniségeivel. Célunk a cserkész gyakorlati tudás és a magyar kultúra megismerése, fejlesztése és gyakorlása volt. A visszajelzések szerint ezt sikeresen megvalósítottuk, mert a cserkészek rengeteg élménnyel és számos emlékkel tértek haza. A Bodnár Gábor Század Altábor vezetői és kisegítői szakszerűen kitervezték, felépítették, és levezették a Teleki Tér kihívó eseményeit, vagyis a jubileumi tábor nagy akadály- és ügyességi versenyeit. Ehhez minden cserkész egy térképet kapott a berajzolt állomásokkal, és hozzá egy pontozólapot. Ezeket ötletesen egy nyakukon lógó tokban helyezték el, és csodálatosképpen nem vesztették el. Ebbe még a tábori velemjáró is befért. Délutánonként, a Teleki Téren töltött foglalkozás után következett a hírszerző verseny. Minden őrs kapott egy utasításokkal ellátott kártyát - amelyen rá volt írva a 100 éves megalakulásunk és annak ünneplésének híre -, amelynek segítségével felengedett egy földgömb alakú léggömböt és a szelek szárnyára bízta. A kártyán az őrs neve, csapatszáma és az altábor neve szerepelt. Arra is volt utasítás, hogy aki megtalálja a kártyát hogyan értesítse a parancsnokságot, hogy a lufi hova vitte el a hírt. Még a tábor alatt megérkezett az első visszajelzés, hogy kb. 200 mérföldre (322 km) a parktól keletre találták meg az egyik lapot. Két hónapra rá jött a második és harmadik hír, hogy Houghton-ban (Fillmore-tól dél-nyugatra, a következő kis faluban) és 192 mérföldre (309 km) délkeletre is találtak kártyákat. Sajnos a három kártyán nem volt semmi arról, hogy ki küldte. A többi 150 léggömbnek hírlapja még valahol a földön hever, vagy még viszi a szél a földgömb körül Európa vagy Ausztrália felé. Minden altábor őrsönként vagy rajonként egynapos portyára ment. Keretmeseként felhasználtuk a Magyarországon kommunisták által betiltott cserkészet történetét. Minden altáborban orosz katonák és AVÓ-sok jelentek meg. A cserkészjellegű tárgyakat, szimbólumokat letiltatták és a vezetőt az altábori lobogóval együtt elvitték fogságba. Az ország (altáborhely) elhagyása következett, ami a portya volt. Visszaérkezéskor az altáborhely előtt - az újhazában egy csata révén a cserkészek kiszabadították vezetőjüket és visszaszerezték lobogójukat. A hét folyamán elég nagy volt a postaforgalom is, és nemcsak az altáborok között. Még a tábor előtt a csapatparancsnokok értesítették a cserkészek szüleit, hogy jól esne a gyerekeknek a tábor alatt egy kis hírt kapni otthonról. Szép számban érkeztek az otthonról küldött levelek, a címzettek nagy meglepetésére. Ezt a jól bevált ötletet ajánljuk más alkalmakra is. (Gyakorlott csapatoknál ez régi szokás - Szerk.) Minden cserkész kapott egy levelezőlapot, amit megírhatott és haza küldhetett. A tábor fedezte a bélyegköltséget és a fillmore-i postahivatal egy hivatalos 100 éves magyar cserkészet -tel ellátott pecséttel kezelte. Több mint 500 lapot küldtek ki a táborozók.

5 VEZETŐK LAPJA 5. OLDAL A tábor előtti feladatok között egy levél megírása szerepelt. A fiú és lány cserkészek Teleki Pál főcserkész úrnak levelet írtak arról az élményről, amikor a fiú vagy leány megérezte, hogy mit jelent magyar cserkésznek lenni. A résztvevők 34 csapatból 264 levelet adtak be. Ez az összes résztvevő éves cserkész 78%-a. A Cserkész I-, a Cserkész II-, sőt még a Cserkész III korosztály tagjai is sok esetben a fogadalomtételt említik annak a pillanatnak, amikor megértették, megérezték, mit jelent magyar cserkésznek lenni. A Cserkész II és III korosztály levélírói sokszor azt említik, hogy szeretnék visszaadni és olyan élményeket nyújtani őrseiknek, amelyekben ők is részesültek. Itt már szolgálatról van szó. A Cserkész II korosztály levélírói a Dobó tábort, az őrsvezetőképző tábort vagy az őrsvezetői körutat említik cserkészéletük csúcspontjaként. A tábor végén került sor az időkapszula elhelyezésére. Beletettük a csapatok által küldött mindazon tárgyakat, amiket a jövő cserkészeinek küldünk, azoknak, akik majd 50 év múlva kinyitják a kincset. E megható szertartás után - amikor az időkapszula végső lezárása és földbe tevése megtörtént - a Teleki Tér minden irányából ideszaladt cserkészek körbevették a gödröt, hogy a betemetését figyeljék. Mind az öt kerület jelenlevő legfiatalabb cserkésze a nyakába akasztva kulcsot kapott, azzal a feladattal, hogy 2060 augusztusában legyen itt a kapszulán lévő zárat kinyitni. Az élvezetes altáborprogramok közé tartozik a FIII első napi portyája és a szikláról való leereszkedés, a FII-nél a forgószínpadok és vetélkedők, és a FI-nél az olimpiai játékok és a történelmi cserkészvezetők megelevenítése. A LI-nél a kinti filmest volt népszerű, a LII-nél a vízi verseny tetszett nagyon, és a LIII-nál pedig a szappanháború vált be. Minden altábornak kedves volt a testvér altáborokkal való találkozás és a közös őrsi főzés. A programokat írásban, képekben és videón is megörökítettük. A JubiTV szenzációs beszámoló volt a tábor minden napjáról. Már a tábor előtt reklám hívogatta és lelkesítette a cserkészeket a táborba. Ezt közel ötezerszer nézték meg. Mindennapi műsort nagy érdeklődéssel nézték világszerte a YouTube-on vagy a Szövetség honlapján. A tábori újság, a Hárshegyi Levelek, ötször jelent meg a tábor alatt. A 6-10 oldalas lapot fénymásoló gépen fekete-fehérben készítve kiosztottuk minden altáborban, de a honlapon a színes változata is elérhető volt. Röviddel a tábor után megjelent a 36 oldalas különszám, ami a tábor utolsó két napját és az addig kimaradt kiegészítő beszámolókat is tartalmazta. Ezt közel 80 oldallal, színes képekkel könyv formában, emlékként, krónikaként adtuk ki. Ha a három kiadványt - a kerettörténetet, a velemjárót, és az emlékkönyvet egybevesszük, akkor abban mindent megtalálhatunk a száz éves magyar cserkészet, a világot átfogó mozgalom megünnepléséről. Még meg kell említeni három fontos szolgálati egységet a tábor sikeréhez. Ezek az egészségügyi szolgálat, a Cserkészvezetők és Családjuk (CsvCs.) altábor, valamint a Vendég altábor. A tábori egészségügyi szolgálat - úgy mint mindig - a tábort szakszerűen vezette és ellátta. Ezt a helybeli állami egészségügyi ellenőr is kifejezte a Szövetség és a Cserkészpark vezetőségének. Az idén altáborokba beosztott elsősegélyesek is voltak. Így csak a súlyosabb esetekkel keresték fel a gyengélkedőt. A Králik László CsvCs. Altábor kiscserkész módszerekkel foglalkoztatta az itt lévő korosztályt. A szülőket kértük meg a programok levezetésére, így megelégedetten mindenki magáénak érezte a tábor munkáját. A Sztrilich Pál Vendég altáborban a 225 beiratkozottból 137-en táboroztak a Cserkészparkban. Ezt a nagyszámú altábort csupán négy vezető regisztrálta, helyezte el és irányította.vendégeink jó benyomást kaptak cserkészetünkről. A zárótábortűzön, erős lámpafényben jelent meg az óriási 10 láb (3 méter) átmérőjű földgömb, ami a világot átfogó mozgalom fogalmát jelképezte. A földgömb hol a Teleki Téren, hol a zászlótéren, hol a labdarúgó pályán, hol a színpad fölött lebegett, éjjel-nappal emlékeztetve minket, hogy a magyar cserkészet 100 év után négy világrészen elterjedt. A zárótűz szalmával beborított fából készített

6 6. OLDAL VEZETŐK LAPJA földgömb volt. Meggyújtása után a szél gyorsan leégette és vitte az égő szalma darabokat végig a réten. A négy élő Hontalan Sasnak készült és a nevükkel ellátott fokos - méltó átadási ünnepség után - a jelenlevő cserkészvezető barátok segítségével fog majd eljutni hozzájuk. Sajnos egyikük sem tudott együtt lenni velünk koruk és egészségi állapotuk miatt. Ahogyan a tábort megnyitottuk egy kudukürttel, úgy zártuk több mint 700 vuvuzuela trombitával és egy perces tűzijátékkal, képletesen beindítva a magyar cserkészet következő 100 évét. A tábor sikere valóban minden résztvevő összmunkájának az eredménye volt. Akik egyszerű feladatokat végeztek vagy csak részidőben voltak a táborban, azok is segítettek a siker elérésében. Amit és ahogyan tettek az mind a tábor, mind a közösség javát szolgálta. BiPi-t idézve:...mintha a csodaszarvast kergetnénk, a hajsza élvezetében új és friss kalandok várnak ránk, mindig újabb és újabb akadályok felé, hogy megtaláljuk a cserkészet eszményeit olyan életcélokat, melyek boldoggá tesznek minket és másokat. Olyat mint egy sikeres jubileumi tábor megszervezése és levezetése. Úgy érzem méltón ünnepeltük meg a magyar cserkészet 100. és a külföldi magyar cserkészetnek pedig 65. évfordulóját. Horváth Mihály cscst., táborparancsnok Levél gróf Teleki Pál főcserkészhez Gróf Teleki Pál főcserkész 264 levelet kapott a Jubileumi Nagytáborban. Ezekből korosztályonként a legérdekesebbeket és a legjobban megfogalmazottakat bíráló bizottság választotta ki. A Leánycserkész III (16-18 évesek) korosztályában négy levél nyerte az első helyezést (vagyis holtverseny volt). Az alábbiakban közlünk egyet ezen levelekből, ami vezetői szempontból a többi hasonló korú fiatal cserkészvezetőjét is képviseli. A köv. számunkban folytatjuk. Tisztelt Teleki Pál Főcserkész Úr! Örömömre itt Fillmore-ban nyitottak egy túlvilági postahivatalt és azon keresztül alkalmam nyílt, hogy a Főcserkész úrnak a cserkészéletemről írjak. Kiskoromban kezdtem el cserkészkedni, mivel nálunk ez már családi hagyománynak számított. Ahogy a cserkész óvodát kinőttem, átkerültem a kiscserkészek közé. Szerencsére a csapatom rengeteg kirándulást szervezett és a kicsiket sosem hagyta ki belőle. Sok-sok emlékem van ebből az időből: a botanikus kertbe mentünk, télen lábnyomokat kerestünk az erdőben, ősszel egy cserkész kiránduláson fagyoskodtunk (bár mi csak rövid ideig maradtunk). Egy alkalommal lovagolni is elvittek minket a vezetőink. Ezeket a különleges élményeket mindig élveztem. A péntek esti cserkészetre is szívesen jártam. Emlékszem, az egyik őrsi társammal mennyit csintalankodtunk. Édesanyám aktív cserkészként mindig maga is részt vett a különböző cserkészprogramokon, így nekem soha nem okozott gondot, hogy odakerüljek. Az, hogy lehetőségem volt cserkészkedni, mind neki köszönhetem. De mégsem ekkor értettem meg a cserkészet valódi értékét. Egy nyári csapattáborban volt talán, hogy elkezdtem gondolkodni azon, milyen fontos számomra a cserkészet valójában. Édesanyám beíratott egy amerikai táborba angol nyelvtanulás céljából, mert ekkor már Magyarországon éltünk. Természetesen nem volt tisztában azzal, hogy a két tábor időpontja egybeesett. A cserkésztábor elejére nővéremmel elmentünk. Nagyon élveztük, de pár napon belül haza kellett indulnunk. Rettenetes volt félbehagyni egy ilyen élményt. Tudtam, hogy rengeteg szépből kimaradok, de a kötelességünket megtettük és engedelmeskednünk kellett. Elindultunk hazafelé és egy pár napot jártunk az amerikai foglalkozásra. Nővéremmel azonban tiltakoztunk, hogy vissza szeretnénk menni a cserkésztáborba. Édesanyánk egyetértett a döntésünkkel és szólt Jutkának, a nagynénénknek, akivel éppen itt Amerikában laktunk, hogy visszamehetünk Woodborrow-ba. Akkor még ott volt a csapattábor helyszíne. Nagy áldás volt számunkra, hogy Jutka hajlandó volt minket a cserkésztársainkhoz

7 VEZETŐK LAPJA 7. OLDAL visszavezetni. Nővéremmel hihetetlenül megörültünk. A csapat csodálkozva, de örömmel fogadott minket vissza. Sosem felejtem el, milyen sokat jelentett ez akkor számomra. Úgy éreztem, ismét a helyemen vagyok. Ezt az élményt követően a nyár tervezésénél mindig a cserkésztábor időpontját néztem meg először. A magyarságot illetően, nagyon szerencsés helyzetben vagyok mivel Amerikában születtem és kisgyermek koromat külföldi magyar cserkészek között töltöttem. Így magam is átéreztem milyen nehéz magyarnak megmaradni és megtartani ezt a ritka, szép nyelvet. Miután elköltöztünk Budapestre nem kellett félni attól, hogy elfelejtek magyarul és lassan már könnyebb volt számomra magyarul beszélni, írni, olvasni, mint bármilyen másik nyelven. Sajnos azt tapasztaltam, hogy legtöbb hazájában élő fiatal magyart nem érdekeli magyarsága, bár nekik könnyebb a helyzetük ezen a téren mint nekünk. Közben a külföldön élő magyarok sok áldozat és nehézség árán tartják fent magyarságukat. Minden évben nagy felfrissülés, hogy nyáron itteni táborban részt vehetek. Igazi magyar szellem vesz körül és mindenkinek fontos, hogy ismerjen sok magyar népdalt, népszokást és igyekszik megtartani nemzetiségét. A cserkésztársaim befogadóak és úgy érzem, mintha egy nagy magyar család lennénk. Most már látom milyen nehéz és sok munkába kerül harcolni a magyarságért és remélem idén megérzem én is, mennyi energiát vesz igénybe egy cserkészgyűlésre felkészülni. Cserkésztársaimmal ellentétben már az angol esik nehezemre, ezért visszatértem felfrissíteni. Ezúttal már idősebben, részt tudok venni újból aktívan a Hunyadi Mátyás cserkészcsapat életében, és remélem sok segítséget nyújtok a csapatomnak a jövőben. Igyekszem elsajátítani az igazi cserkészjellemet és megtanulni mindazt, amit kell ahhoz, hogy hosszútávon átadjam a jövő nemzedéknek tudásomat, valamint megmaradjon a KMCSSZ. Szeretném, hogy a jövőben is legyen jubi- és csapattábor. Ahogy Jutka mindig mondja, lehet, hogy ez az utolsó jubileumi tábor. Ezen még soha nem gondolkodtam el, hogy tőlem is függ, hogy lesz-e 2015-ben jubi és méginkább, hogy lesz-e 2060-ban is. Szeretném, hogy saját gyerekeim is részesei lehessenek hasonló élményeknek. Bárhol élek majd a világban, gyermekeimet magyarnak fogom nevelni és ha majd lesz keresetem szeretnék adományozni a KMCSSZ-nek is. Ha a jövőben Magyarországon fogok is élni, szívesen segítenék odalátogató cserkészeknek, például, ha őrsvezetői körútra jönnek vagy bármilyen más programot szervezni. Hálás vagyok, hogy az Ó-hazában és az Új-hazában is élhetek, de valójában a külföldi magyarok között érzem magam igazán magyarnak. Remélem a túlvilági posta később is fog működni, és majd akkor láthatja Teleki úr, hogy betartom szavamat, mint jó cserkész és, hogy mindezt komolyan gondolom. Üdvözletemet küldöm, Agg Zsófia, 16 éves, 19. sz. Hunyadi Mátyás vcscs., Chicago 137 magyar cserkész a brazil őserdőben A Dél-Amerikai Jubileumi Tábor összefoglalója Az alábbi sajtótájékoztatóként jelent meg. Kilenc ország magyar cserkészei táboroztak tíz napon keresztül São Paulo állam erdeiben, hogy megünnepeljék a magyar cserkészet 100 éves fennállását. Ez aztán igazi cserkésztábor volt! A hatalmas, 3200 hektáros, a jellegzetes brazil ősnövényzettel borított területen se épület, se villany, se folyóvíz. Mindent maguknak kellett építeniük. Volt ellenben egy kisebb és egy hatalmas tó, volt patak, a környéken vízesések és korlátlan mennyíségű fa. Ezekből építettek maguknak kényelmes és biztonságos tábort. Méghozzá olyan biztonságosat, amely kibírta a még itt is ritka méretűnek számító, hatalmas trópusi esőket. Miközben a nemzetközi hírszolgálatok számos brazil város elárasztásáról és sok száz halottról számoltak be, a magyar cserkésztábor szilárdan állta a viszontagságokat. Olyannyira, hogy még a betervezett tábori program is folyhatott.

8 8. OLDAL VEZETŐK LAPJA Mert a tíz napon keresztül a táborozók átélték a magyar cserkészet száz éves történetének kimagasló állomásait: a cserkészet megalakulását, a híres Vági Tutajútat, a gödöllői világdzsemborit és a Pax-Ting leánycserkész világtalákozót, a II. világháborút és a cserkészet magyarországi betiltását, a kivándorlást és a külföldi magyar cserkészet beindulását, majd pedig a vasfüggöny lehullását, a hazai cserkészet újjáindulását és a mai, világot átfogó, Ausztráliától és az amerikai kontinenstől a Kárpátmedencéig terjedő magyar cserkészet testvéri összetartását. A reggeli zászlófelvonások alatt kis jelenetekkel éreztették a történelem aznapra tervezett szakaszát. Megjelentek a cserkészet nagyjai: Baden- Powell, Sík Sándor, Teleki Pál. A vági tutajútat a nagy tavon ünnepelték meg, hat saját készítésű, 12 cserkészt is elbíró tutaj versenyével. A kivándorlást kétnapos, 22 kilométeres portya jelképezte. A cserkészet és az ország újjáépítésére pedig a temérdek nagyszabású tábori építmény emlékeztetett. Ez volt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség harmadik és utolsó jubileumi tábora, amelyben a magyar cserkészet fennállásának századik, és a külföldi magyar cserkészet 65-ik évfordulójáról emlékezett meg. Az északi féltekén 2010 augusztusában tartottuk meg az USA-ban szervezett Központi és a Németországban megrendezett Európai Jubileumi Táborokat. A déli féltekén élő cserkészeink az ottani nyáron, január 6 és 16-a között tartották az emléktábort. Bár nagyrészt Argentínából és Brazíliából jöttek, voltak résztvevők Ausztriából, Ausztráliából, Chiléből, Mexikóból, Németországból és USA-ból is. Ezen kívül három magyarországi cserkész rövid látogatást tett a táborban. A tíznapos, kiválóan megszervezett és levezetett tábor egyrészt bizonyságot tett dél-amerikai kerületünk felkészültségéről, másrészt élménydús, igazi cserkészies tapasztalataival új erőt és lelkesedést biztosított az eljövendő évek cserkészmunkájához. Dömötör Gábor cscst., szöv. alelnök, résztvevő Csapatok és csapatparancsnokok sikerélményei Válogatás négy kerület 26 cserkészcsapatának 71 sikerélményéből! A 2010-es Központi Jubileumi Tábor alatt a jelenlevő parancsnokok ill. csapatok képviselői a minőségbiztosító vezetőtiszt (MBVT) kérésére az ott megtartott csapatparancsnoki gyűlésen papírra vetették csapatjuk utóbbi két évének három legnagyobb gondját és három legnagyobb sikerélményét. Ezt követően a MBVT a tábor folyamán a csapatparancsnokokkal külön megbeszélést tartott, részben egyénileg, részben kisebb csoportokban, és az időtől függően a fentiek megtárgyalására, ötletek kicserélésére is sor került. Előző számunkban (107. sz.17. oldal) a csapatparancsnokok gondjairól számoltunk be. Ebben a számban a sikerélményeket vesszük szemügyre. Hozzáfűzendő, hogy a központi jubileumi táborainkon ilyen magas létszámú képviseletek az egyes kerületekből ill. országokból még nem voltak. (Az egyes csapatok ill. kerületek létszámainak kimutatása a jubileumi tábor beszámolójában található). Az öt kerületből a kérdőívet kitöltő 26 csapatparancsnok ill. egyes csapatok képviselői 71 sikerélményt jegyeztek le. A felmérési minta a Szövetség csapatainak közel a felét képviseli. A válaszokat csoportosítva 8 kategóriában soroljuk fel. A résztvevő csapatparancsnokok száma: a II. kerületből 2, a III.-ból 13, a IV.-ből 3, és az V.-ből 8. A csapatparancsnokok átlag szolgálata 2.5 év. Ez jelzi, hogy gyakran váltják egymást, ugyanakkor meg sok a fiatal parancsnok is. Kettő közülük a felmérés után vette át csapatát. Fontos megemlíteni, hogy a sikerélmények meghatározása az egyes csapatparancsnokok által nem egyöntetű. Amit az egyik sikerélménynek tulajdonít, azt egy másik természetesnek véli, vagy nem is gondolja, hogy az külön sikerélmény lehet. Ez az egyes csapatoknál bevezetett szokásokból és a helyi körülményektől is függ. Például az egyik csapatparancsnok a jubileumi tábort megelőzően a külföldről érkezett cserkészeknek a helyi családoknál való elszállásolását külön sikerélménynek jelezte, mivel helyileg régen és a parancsnoksága alatt először fordult elő - tehát új siker - míg más csapatoknál ez természetesnek vélt, mert már többször megtörtént az utóbbi években.

9 VEZETŐK LAPJA 9. OLDAL Helyesbítés. Előző számunkban az egyik csapatparancsnok a gondok és sikerélmények sorrendjét felcserélte, így csapatának sikerélményei a gondokat jelző tárgyponthoz kerültek. Az alanti táblázatban ez itt helyesbítve lett, tehát sikerélményekként szerepelnek. Tárgykörök A felsorolt sikerélmények száma a 71-ból 1. A létszám magas, vagy növekszik mind cserkész mind kiscserkész szinten. 8(12%) 2. A helyi magyar közösségek (F.T./ Egyházközségek, magyar iskolák, Magyar Ház) kapcsolatai jók vagy javulnak, munkánkat támogatják. 4 (6%) 3. A csapat jó vezetőkkel rendelkezik, vagy újakkal gyarapodott, őrsvezetőtől csapatparancsnokig. 15 (21%) 4. A szülők lelkesek, segítőkészek, bekapcsolódnak a munkába. 13 (18%) 5. A programok terjedelmesek, változatosak, ötletesek, élvezetesek. 13 (18%) 6. Élvezetes táborok, kirándulások, kiscserkész tanyázások. 14 (45%) 7. A csapatszellem és légkör kiváló, jó, vagy javul. 3 (21%) 8. Magyarságszolgálat (felnőtt cserkészcsapat által). 1 (2%) Megjegyzések a fenti tárgykörök egyes pontjaihoz A sikerélmények besorolása a megfelelő tárgykörökbe néha nehéz volt, mivel ezek több esetben egymást átfedik. 2. Ahol van magyar iskola, jó a kapcsolat, az iskola nívója is megfelelő. A helyi magyar közösségek (egyházközségek, egyházak, magyar iskolák, Magyar Ház és egyéb szervezetek) támogatják a cserkészetet. Kirívó példa a távolságok és a pénzhiány leküzdése. Részben a szülők és a helyi magyar közösségek hozzájárulása lehetővé tette a vezetőképző és a központi jubileumi táboron való részvételt. Ehhez hozzájárult a csapatok leleményes pénzakcióinak megszervezése is. Ausztráliában a magyar szervezetek tetemes pénzadománnyal járultak hozzá a csapatok repülőjegy árához, hogy Fillmore-ba utazhassanak. Az ausztrál csapatok három éven keresztül rendeztek vacsorákat és más programokat a valóban súlyos költségek előteremtéséhez. A hasonló előkészületek e téren máshol is sikeresek voltak, amit maga a többi kerületből ill. kontinensről résztvevő magas létszám is igazol. 3. Általános jelzők a fiatal vezetőkre: lelkesek, megbízhatóak, tehetségesek, felelősségteljes munkát végeznek. Egyes vezetők visszakapcsolódnak a cserkészmunkába. A csapaton belüli vezetőképzést, a vezetőképző táborokon való részvételt több csapat külön sikerélményként könyveli el. Szintén említést nyert több új csapatparancsnok kinevezése. Sikerélmény: Az őrsvezetők jelzik, hogy rajvezetők, majd csapatparancsnokok szeretnének lenni. (Montreal). 4. A szülők nemcsak főzési és fuvarozási feladatokat vállalnak. Egy csapat jelezte, hogy az egyik szülő telket vett és felajánlotta a használatát. Sikerélmény: A szülők a jubileumi táborra a távolról érkező vendégcserkészeket elszállásolták. (New York). Ez különben több helyen is megtörtént. 5. Többen sikeresnek vélték az új programok beindítását ill. régiek felújítását. Ezek közt szerepelnek: az őrsi rendszerre alapuló programok megerősítése, Maci klub és gyermek néptánccsoport beindítása, cserkészpiknik, cserkészvacsorák, részvétel előadásokon. Sikerélmény: A piknik-vásár és Mikulásest több évtized óta nem volt ilyen sikeres. Több mint 400 embert hozott össze. (Sydney). 6. Az említett élvezetes táborozások közt szerepelnek hétvégi táborok, vízi-, őszi, nyári és téli táborok, cserkészpark felújítása (Brazília), lehetőség a szabadban való cserkészkedésre, kiscserkész tanyázás, és sok esetben maga a jubileumi tábor. Sikerélmény: Ilyen táborok után szorosabb lesz a csapatösszetartás. (Los Angeles). 7. Jó a csapatszellem, a lelkesedés, és az általános légkör. Ez lelkesíti a vezetőket is. Szorosabb kapcsolatok alakulnak ki a csapatok között a VK táborok és jubileumi tábori részvételek révén. Három csapatparancsnok említette, hogy a csapatjubileumuk megünneplése felújította a csapatszellemet. Sikerélmény: Az összetartást növelte a csapat 50 éves jubileumának megünneplése. (Hamilton).

10 10. OLDAL VEZETŐK LAPJA 8. A felmérésben szereplő felnőtt cserkészcsapat sikerélménye: Anyagilag támogatjuk a rákói iskolát Kárpátalján. (Cleveland). [Felnőtt- cserkészcsapataink munkájáról a közeljövőben részletesen beszámolunk. Szerk.] MAGYAR SORSKÉRDÉSEK Fischer Viktor MBVT A mai Magyarország fiatalságának jellemzői Az alábbi GfK (Green for Keeps) NOP/Roper által készített jelentés igen szomorú képet nyújt a mai magyarországi fiatalok lelki állapotáról. A felmérés eredménye a Magyar Nemzet Online (MNO) oldalán jelent meg, melyet dr. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és amerikai nagykövet továbbított, még 2008-ban. Szülők, iskolák, sportklubok, kiránduló és egyéb csoportok, és nem utolsó sorban a cserkészet bevonása lennének határozott lépések az állapot megváltoztatására. Ez óriási kihívást jelent a nemzet felé! A magyar fiatalok leginkább gazdagok szeretnének lenni A hazai tinédzserek számára fontos értéket képvisel a büntetés Passzivitás, a virtuális kapcsolatok túlsúlya, önbizalomhiány, irreális jövőkép jellemzi leginkább a éves magyar tinédzsereket - derül ki a világ mintegy 30 országában készült GfK NOP/Roper jelentésből. Régiós sajátosság a büntetésnek a legfontosabb alapértékek közötti markáns megjelenése. A GfK NOP/Roper Jelentése 1997 óta évente mintegy 30 országban készül és , a 13 éves és ennél idősebb korosztály körében végzett személyes interjú eredményét összegzi. A mostani felmérés a éves korosztály főbb életkori sajátosságaira koncentrál. A tanulmány átfogóan elemzi a globális fogyasztói trendeket és bepillantást enged a globális fogyasztó életmódjába, attitűdjeibe, értékeinek világába és viselkedésébe. Az interjúk 2006 novembere és 2007 januárja között készültek az egyes országokban reprezentatív mintavétellel. Magyarországon a városi lakosságot reprezentáló mintán készült a felmérés. A éves magyar fiatalokat bizonyos társadalmi problémák jobban aggasztják, mint a éveseket, vagy akár nyugat-európai társaikat. Jellemzően eltartottként nem a napi megélhetés, az anyagi létbiztonság vagy a gazdasági instabilitás foglalkoztatja őket, inkább a bűnözés és törvénytelenség, valamint a kábítószer-fogyasztás problémája jelenti számukra a legfőbb félelmeket. Ezt követi a környezetszennyezés és a terrorizmus miatti aggodalom és csak ötödik a sorban az inflációtól való félelem. A magyar tizenéveseket leginkább aggodalommal eltöltő tíz probléma közé tartozik - a sorban kilencedikként - az AIDS, a sort pedig a megválasztott állami képviselők korrupciója zárja. Fontos a büntetés. A fiatalok értékrendje természetesen lényegesen különbözik az idősebb korosztályokétól. Olyan alapértékek, mint a család védelme, anyagi biztonság természetesen számukra is alapvetők, ám mindezen túl a magyar fiataloknál - a régióban élő más fiatalokkal szemben - markáns értékként jelenik meg a büntetés. A büntetésnek és az igazságosságnak a legfontosabb értékek között való megjelenése kelet-európai sajátosság, és érdekes módon a magyaroknál már a tizenévesek értékrendjében is előkelő helyen szerepel - pedig e fiatalok a rendszerváltás után születtek. Nincs önbizalom. Igen erős az önbizalomhiány és a külső befolyásolhatóság a mai tizenévesek körében. Az iskolában támasztott követelmények mellett egyrészről az iskolatársak, barátok által támasztott elvárásoknak való megfelelni akarás, másrészről a túlzott információmennyiség állítja igen komoly kihívások elé a mai fiatalokat - és könnyen önbizalomvesztéshez vezethet, ha valamelyik terepen sérül a fiatal. A magyar fiatalok negyede (24,6 százalék) úgy érzi, nem tud beilleszkedni a közösségbe, szemben a Közép- és Kelet-Európában jellemző 21 százalékkal. Főként a különböző zenei irányzatokhoz

11 VEZETŐK LAPJA 11. OLDAL kapcsolódó szubkultúrák felé fordulnak, így remélve barátokat, ismerősöket szerezni. Ellentétben a korábbi generációkkal, elsősorban a szülőktől és közvetlen környezetüktől várnak iránymutatást, tanácsokat. Nagyon gazdag szeretne lenni a magyar fiatal. A magyar tinik közel 60 százaléka egyszerűen nagyon gazdag szeretne lenni - ez az arány régiós átlagban az 50 százalékot sem éri el. Minden harmadik magyar fiatal szeretné körbeutazni a világot, de alig 13 százalékuk látná magát híres sportolóként. Közel minden ötödik szeretne befolyásos üzletember lenni, de csak a tizedük ábrándozik a művészvilágról, a világot jelentő deszkákra alig 5 százalékuk vágyik, híres tudós, mérnök vagy matematikus pedig még ennél is kevesebb fiatal szeretne lenni. A régió legpasszívabb ifjúsága. A magyar tizenévesek a legkevésbé aktívak a régióban, szinte minden szabadidős tevékenység gyakorlásában elmaradnak a kelet- és közép-európai átlagtól. Inkább a nem társas szórakozási formák jellemzők körükben: zenehallgatással, számítógépes és videojátékokkal töltik az időt. A évesek intenzív Internethasználók, de elsősorban szórakozásra használják az internetet, számukra főként a játék- és a zeneletöltés eszköze a világháló. A régióban a magyar fiatalok rendelkeznek a legtöbb virtuális ismerőssel - azaz olyan ismerőssel, akivel valójában soha nem találkoztak még, csak chatszobákban, fórumokon, esetleg blogokon "futottak össze". NEVES CSERKÉSZVEZETŐK Időnként fényszórót vetünk egy-egy kimagasló cserkészvezetőre, hogy megismerjük a cserkészetben végzett munkásságát, és hogy kimagasló munkájából tanulhassunk. A külföldi magyar cserkészet hőskorában munkálkodó cserkészvezetőt, a Hontalan Sasok egyik tagját szeretnénk itt bemutatni, aki a II. világháború utáni emigrációs cserkészmunkában az elejétől kezdve részt vett és meghatározó szerepet játszott a külföldi magyar cserkészet megalapításában, fejlesztésében és működésében. Az összeállítást Fischer Viktor cscst. Beodray Ferenc önéletrajza alapján készítette. Hozzájárultak még Bedy Balázs cscst., Bócsay Zoltán cscst., Mauksch Péter cscst., Mészárosné Vareska Andrea cscst. és Szappanos István cscst. Feribá 1954-ben Beodray Ferenc cscst. (Feribá) Feribá életrajza ugyanolyan színes történet mint azoké a cserkészvezetőké, akik a II. világháborút követően menekültek, vagy Nyugatra kényszerültek. Szegeden született, február 26-án. Az első három elemit Tatatóvárosban, a negyediket és az első három év gimnáziumot Budapesten, utána három évet Szegeden, majd a háború utolsó évében fél évet ismét Budapesten járt. A menekülés után a Passaui Magyar Gimnáziumban egy évet töltött és ott érettségizett. Mint a legtöbb emigránsnak, neki is nehéz volt a kezdés. A II. világháború utáni évek. A háború 17 évesen őt is Nyugatra sodorta, s 18 éves korában a németországi Burghausen Wacker Werk-nek vegyi gyárában két évig munkásként dolgozott. Ezt követte 1949/50-ben, Münchenben, a Funk Kasserne-ben való tanár-konviktus felügyelői beosztás. Az Egyesült Államokba kivándorolva Clevelandban, esti iskolában másfél évig számítógép programozást és adókészítő szakiskolát végzett, közben gyári munkásként kereste a kenyerét. Ezt követte az amerikai hadseregbe való bevonulása. Németországba helyezték és a páncélosok katonai hírszerző osztályába osztották be. Leszerelése után a clevelandi Union Carbide cégnek könyvelője, majd a

12 12. OLDAL VEZETŐK LAPJA könyvelési osztályának egyik alosztály vezetője lett. Itt 32 évig dolgozott ban önállósította magát és adókészítő és könyvelői céget alapított, melyet 12 évig, a nyugdíjazásáig vezetett. Cserkészpályafutását 1937-ben kiscserkészként kezdte a budai tanítóképző gyakorlati elemiben, majd 1938-tól 1942-ig a budai 7. sz. Erős Gusztáv cserkészcsapat tagja volt. A háború után, 1946-ban, a Passau-i Magyar Gimnáziumban működő 9. sz. Teleki Pál cserkészcsapat segédtisztje lett. A következő évben Pfarrkirchenben megalakítja és csapatparancsnoka lesz a 12. sz. Rákóczi Ferenc cserkészcsapatnak 1950 márciusáig. A csapat az akkori időben 73 fővel a Szövetség második legnagyobb csapata volt. Szintén ben a Waldwerkében tartott húsvéti őrsvezetőképző tábor megrendezésére, és D.P. cserkészigazolványa annak levezetésére megbízást kapott vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc főcserkész úrtól. Ide meghívta Bodnár Gábort kiképzőnek, aki a tábor után bekapcsolódott a csapatába. A parancsnokságot, mint idősebb cserkészvezetőnek hat hónapra átadta. Ugyancsak módjában állt Bodnár Gábort bemutatni a főcserkész úrnak, aki őt bízta meg a külföldi magyar cserkészet megszervezésével és vezetésével. A csapatmunka mellett tagja lesz a Hontalan Sasok törzsének. Vezetője és életrehívója ennek Kővári Lajos cscst., a későbbi Ubulbá piarista atya, valamint Bernhardt Béla cscst., azaz Bulibá, későbbi evangélikus főesperes. Ebből alakul ki a külföldi Magyar Cserkész Szövetség. Németországi életük a cserkészet megszervezéséből, vezetőképző táborok rendezéséből, nemzetközi táborokon való szereplésekből állt. Ebben a hőskorban Feribá a csapat parancsnoksága mellett az 1948-ban megalakuló Magyar Cserkész Szövetségben Intéző Bizottsági tag lesz, a Gazdasági Osztály vezetője, és kiscserkész szakvezető. Ugyanebben az évben szervezett meg és vezetett le egy kiscserkész játékvezető tábort, ez azonban nem volt vezetőképző tábor ben a Központi Őrsi Akadályversenyek parancsnoka volt. Ugyanebben az évben a Nemzetközi Cserkész Iroda (International Bureau) által szervezett Nemzetközi Kiscserkész Rally-n a Szövetség képviseletében, amelyen nyolc nemzet kiscserkészei indultak, hét számból hatot a magyar kiscserkészek nyertek meg. A csapat előkészítéséért és kiváló szerepléséért a szövetségi vezetőtiszt külön elismerésben részesítette (8. sz. Központi értesítő, Pfarrkirchen, aug. 1). Szövetségünkben a híradásra használt két zászlós módszert ugyancsak ő állította össze, mivel ilyen 1944 előtt Magyarországon nem létezett. Mint a lengyel versenyőrs pontozója leste el 1947-ben, amikor az Ukrán Jamboreen voltak Mittenwaldban. Az 1947-es vezetőképző táboron ő volt a morze oktatója. Azóta is használjuk. A Mi könyvünk összeállítása a Hontalan Sasok munkája volt és azt az ő lakóhelyén táborozva állították össze. Kivándorlás az Egyesült Államokba. Az USA-ba való kivándorlása után, 1951-ben, megalapította a clevelandi magyar cserkészetet. A volt csapatparancsnokok csapataik védett nevét és számát magukkal vihették. Így katonai bevonulásáig továbbra is - most már a Clevelandban újjáalakult 12. sz. II. Rákóczi Ferenc cserkészcsapatot vezeti. A helyi vezetők Feribá katonai szolgálatra való behívását követően a csapat kettéosztása mellett döntöttek. Ekkor alakult meg hivatalosan Kelet- Clevelandban a 22. sz. Bessenyei György cserkészcsapat, Nyugat-Clevelandban pedig a 14. sz. Görgey Artúr cserkészcsapat végén a Magyar Cserkész beindításához a szükséges anyagiakhoz Feribá is hozzájárult. Hozzá kell fűzni, hogy a lap anyagi gondok miatt végül is csak az 1952 januári számmal indulhatott meg. Katonai szolgálata egy évre Németországba szólt, így ott tartózkodása alatt a plattlingi táborban az ott maradt cserkészekből újra szervezi a csapatot. Résztvett a 27. sz. Csaba királyfi cserkészcsapat munkájában, Regensburgban. Táborba szállt a lindenbergi, a későbbi Burg Kastl-i csapattal. A csapat háromhetes táborának anyagi részét katonai fizetéséből fedezte.

13 VEZETŐK LAPJA 13. OLDAL A München mellett 1953-ban tartott első nagytábort már mint távollétében megválasztott szövetségi vezetőtiszt látogatta meg. A tábor beindítását ugyancsak volt cserkésztisztek látogatásával, rábeszélésével (Hajdu István) kicsit magáénak tekintette. Vissza az USA-ba végén visszatért Clevelandba. Itt azonnal bekapcsolódott a cserkészmunkába. Először Garfieldben lakva, a New York-i körzet (akkor még US Keleti Partnak hívták - Szerk.) vezetői kiránduláson vett részt a Catskill hegyekben, majd az azévi Mikulás ünnepélyen, Passaicon, majd New Brunswick-ban kereste fel és hívta össze a vezetőket. A szövetségi vezetőtiszti megbízásáról 1954-ben lemondott és a 14. sz. Görgey Artúr cserkészcsapatban dolgozott. Amikor szükség volt rá, akkor a csapatnak a parancsnokságát még kétszer elvállalta, 1956-tól 57-ig, valamint 1965-tól 1967-ig. Ugyancsak sokszor volt parancsnoka az évente megtartott clevelandi cserkésznapnak. Feribá ötletgyár és mindenütt szervező és kezdeményző volt. Ez adott lendületet a személye körüli cserkészmunka beindítására vagy tovább vitelére. A szövetség vérkeringésébe bekapcsolódva az intéző bizottság tagja lett. Kővári Lajossal (Ubulbával) részt vett az első segédtiszti tábor szervezésében és annak levezetésében (1952). Az ban rendezett első jubileumi tábor szervezője és parancsnoka volt. Azután kérte őt fel Bodnár Gábor arra, hogy csináljon valamiféle kiscserkész vk.-t. Ilyen Magyarországon nem volt, tehát teljesen előlről kellett kezdeni, amit 1944-ben állítottak össze, de azt soha nem próbálták ki - a főcserkészi parancsban volt irányelvek alapján. Az otthoni kiscserkészkor a 8-11 éves korosztály volt. Az 1966-os központi jubileumi tábornak parancsnoka volt. Az előző, as jubileumi tábornak csapattábori keretének felépítésével ellentétben és annak tapasztalataiból merítve - javaslatára ezen korosztály altáborok rendszerét vezették be, ami az azt követő összes idáig megrendezett jubileumi tábor kivitelezésében meghonosult. Kiscserkészmunka. Az első kiscserkészvezetői tábort és annak terveit Dolesch Melindával és Dósa Máriával állították össze, 1967-ben, és vezették le Fillmore-ban. Ebből a táborból nőtt ki a kiscserkész őrsvezetői és segédtiszti tábor. Itt kísérletezték ki a kiscserkészkönyv, a próbaterv anyagát, mint a tábor gondolatát. A kiscserkészmunkában eltöltött évei 1967-től 1986-ig tartottak. Az ő elképzelése volt a mintatáborok, kiscserkész keretmesék kezdeményezése, a kiscserkész próbaanyagban a Kis és Nagy Játék bevezetése és a kiscserkészvezetők avatási szertartása. Ennek kapcsán nem maradhatott el a táborban a kiscserkészek részére a cserkészromantika megteremtésének gondolata sem. Fontosnak tartotta, hogy a kiscserkészmunka szerves része legyen a csapatoknak, amiből ki lehet építeni a cserkészet jövőjét. A kiscserkész programok kivitelezése a lelkes fiatal vezetőkre hárult, akik azt odaadással és kiképzésük után szakszerűen ellátták, és azóta is ellátják. A központi beosztások után után szövetségi vonalon való tevékenységeiről áttért a clevelandi cserkészet és más társadalmi intézményekben való munkára. Beindítja a magyar családok hagyatékában hátra hagyott magyar könyvek összegyűjtését és azoknak a cserkésznapokon való kiárusítását. A clevelandi Cserkész Barátok Köre (CsBK) ellenőrje évekig. Hosszú cserkészmunkájában sok elismerés, de ugyanakkor gyarló emberi okokból származó méltánytalanság és néha bántalom is érte. Ezeken ő minden esetben túltette magát és életét továbbra is mint sokan mások rendületlenül a magyar cserkészetnek szentelte. Elnöke majd alelnöke lett a Magyar Segély Egyletnek. Bekapcsolódott a Magyar Társaság munkájába, ahol alelnökké választották, amely tisztséget 10 évig viselt. A Szent László Társaságban az USA Törzs helyettes széktartója lett. Általában az öregcserkészek ill. felnőttcserkészek ezekben az egyesületekben dolgoznak tovább. Szövetségi munkássága, beosztásainak összefoglalója Gazdasági Hivatal vezető, ; Végrehajtó Bizottsági tag, 1951; Nevelési Osztály vezető, , ; Manilai világjamboree (1959) Előkészítő Bizottsági tag, 1958; Intéző Bizottsági tag, , , , ; Európai titkárság vezetőjének helyettese, 1952; Kiscserkész szakvezető, 1948, ,

14 14. OLDAL VEZETŐK LAPJA Központi kiscserkész vezetőképzés irányítója, ; Kiscserkész próbarendszer korszerűsítési bizottsági tag, ; III. ker. (USA) parancsnok (akkor vezetőtisztnek hívták a tisztséget), ; Sík Sándor Cserkészpark igazgatósági tag, , majd elnök, 1970; Öregcserkész vezetőtiszt, ; Szövetségi vezetőtiszt, , ; Szövetségi alelnök, ; Szövetségi társelnők, ; Szövetségi ellenőr, ; Fegyelmi Bírósági elnök, ; Nagytanács tag, 1979-től a megszünéséig; Tiszteletbeli elnök, és 2001-től máig. Táborparancsnoka az első és harmadik központi jubileumi tábornak (1956, Welland, Ontario, Kanada, és 1966, Raccoon Creek State Park, Pennsylvania, USA). (Ez a tény az évek során tévesen került be a hivatalos kiadványokba. Itt helyesbítjük - Szerk.) Szervezője - teljességben vagy részben - több beinduló vezetőképző tábornak, 1967-ben többedmagával kitervezi, megszervezi és levezeti az első központi kiscserkész vezetőképző tábort Fillmore-ban. Közbenjárására a Sík Sándor Cserkészpark kiscserkész-épületének megépítésére (Nádas Ház) a Szövetség $70,000 anyagi támogatást kapott a Clevelandi Magyar Társaságtól. Cserkész-kitüntetései Jó munkáért! Teleki-emlékérem (1960), az elsők között volt aki megkapta. Rákóczi-emlékérem (1975), Jubileumi emlékérem (1980), Nagy Lajos-emlékérem (2005), Jubileumi oklevél (1970), Díszoklevél a clevelandi CSBK-tól (2001), a clevelandi magyar cserkészmunka létrehozójának és elindítójának fél évszázados munkájáért, amelyet a magyarrá nevelés és a cserkészet érdekében kifejtett. A központi cserkészbálon tartott szokásos kitüntetési alkalommal kimagasló és életre szóló cserkészmunkájáért külön díszokleveles kitüntetést kapott (1998). A Hunyadi Mátyás Öregcserkész Munkaközösségtől megkapta a Pro Patria in Exteris emlékérmet, az angolnyelvű, magyar történelmi tárgyú könyvakciónak támogatásáért. Egyéb kitüntetései Szent László Társasági lovag 1967, Lovagkeresztes lovag Több más magyar szervezettől kapott elismerő és dícsérő oklevelet. A főszerkesztő utolsó szavával élve, megemlítem, hogy Feribá sokszor nem kapta meg azt az elismerést, amit a sok kezdeményezéséért és a cserkészetben végzett munkájáért kiérdemelt. Felhasznált forrásmunkák: Az emigrációs magyar cserkészet története, , Marosvári Attila. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Budapest, , 102., 134., 316. o. Központi értesítők KITÜNTETÉS Ifj. Vajtay István cscst.-et Dán Károly New York-i főkonzul, a Magyar Tudósklub fogadásán kitüntette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök adományozott számára a Külföldi Magyar Cserkészszövetségben végzett, több mint 20 éves vezetői tevékenységéért, valamint a New York környéki magyar szervezetek érdekképviselete terén végzett munkájáért. Írnunk sem kell, hogy ez a szerény egy mondatos indoklás nehezen foglalja össze Pistának a KMCSSZ-ben végzett munkáját. Pista köszönő beszédéből idézve, Ebben a szervezetben volt alkalmam a külföldi magyarság számára szolgálatot tenni: csapatparancsnokságot, New York körzeti parancsnokságot, és az észak-amerikai kerület parancsnokságát vállaltam, 16 évig voltam szövetségi vezetőtiszt, 20 évig az Intéző Bizottság tagja és több évig annak elnöke. 15 vezetőképző táborban több száz cserkészvezető nevelésében volt részem, az ott szerzett vezetői tapasztalatoknak ma is hasznát veszem mint a McCarter and English Ügyvédi Társaság vezérigazgatója." Szívből gratulálunk Pistának a nagyon is megérdemelt kitüntetéshez!

15 VEZETŐK LAPJA 15. OLDAL Hősök Napja (A Magyar Hősök Napja május utolsó vasárnapja. Szerk.) A mai korszakban nem divat a hősökről beszélni. Sok esetben e szó kiejtése gúnyos mosolyt idéz elő, vagy szélsőséges látókörü megbélyegzést vonz maga után. Viszont a hősök, a vitézek, sok vérontással védik meg egy nemzet szabadásgát és függetlenségét. Az alábbi beszédet június 7-én, a montréali Magyar Hősök Ünnepélyén, Siket György, akkori helyi csapatparancsnok mondta el. Tisztelt Plébános Úr, Tiszteletes Úr, Tiszteletbeli Konzul Úr, Testület és egyesületvezetők, Tisztelt egyházközségi tagok, Hölgyeim és Uraim! Először is köszönöm és megtiszteltetésnek tartom, hogy engem választottak szónoknak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek ezen a fontos napon, amikor a magyar hősökre emlékezünk. Azzal szeretném elkezdeni beszédemet, hogy megvizsgálom, mit is jelent az a szó, hogy hős. A Magyar Értelmező Kéziszótár legalább három kifejezést sorol fel: Az első: Halálra is elszánt vitéz katona ; A második: Csodálatos tetteket véghezvivő személy ; és A harmadik: Bátorságával vagy helytállásával példamutató ember. Ezekkel a kifejezésekkel véleményem szerint egy jobb és átfogóbb képet kapunk arról, hogy mi is a hős, a hősiesség. Sokszor talán csak az első, a halálra is elszánt vitéz katona", jut eszünkbe, amit ma legtöbbször valamilyen elferdült hollywoodi értelmezésben láthatunk. A valóság azonban nem mindig olyan dicsőséges! Hosszú történelmünk során sokan voltak, akik hősiesen meghaltak mint például Dugovics Titusz, aki Nándorfehérvár ostromakor egy törököt magával rántott a mélybe, hogy megakadályozza a török zászló kitűzését (1456. július 21-én történt). Említhetjük Petőfi Sándort, aki meghalt azért, mert részt vett a Habsburg császárnak való alárendeltség ellen vezetett szabadságharcban (1849. július 31 körül). Megemlékezhetünk Boldog Apor Vilmos püspökről, aki megvédett egy főként nőkből álló csoportot a részeg orosz katonáktól (1945. április 2.), vagy Nagy Imréről, aki a kommunizmus kemény eszméje ellen kiállt (1958. június 16-án). Van számtalan ismeretlen ember, aki hősi halált halt azért, mert harcolt a hazáért, védte a zászlót, védte a családját, barátait, a honfitársait. A honfoglalástól a Muhi pusztáig, Mohácstól az 1848-as szabadságharcig, az első és második világháborúban, a Don kanyarnál, az 1956-os forradalomban rengeteg magyar ember halt hősi halált. Most szeretném folytatni a hős második meghatározásának értelmezésével: csodálatos tetteket véghezvivő személy. A magyar történelem tele van olyan nagyszerű személyekkel, akik csodálatos tetteket hajtottak végre a nemzet, illetve az ország építése terén, a műszaki vagy a természettudományokban. Ország- és nemzetépítőkben gazdag a magyar történelem. Kezdhetjük Attila fejedelemmel, aki egyesítette a hun törzseket és meghódította az akkori ismert világ nagy részét, vagy Árpád fejedelemmel, aki az apja, Álmos után egyesült a magyar törzsekkel, átkelt a Kárpátokon és hont foglalt. Szent István király a keresztény hitre térítette a nemzetét, IV. Béla a második honépítő király, aki a tatárjárás után a romokból újraépítette az országát. Szilágyi Erzsébet hős kitartása mellett fiát, Mátyást a magyar trónra emelték. Voltak nehezebb időszakok is, amikor Dobó István sikeresen megvédte Egervárt a sorozatos török támadásoktól, és a szomorú szakaszok között voltak időszakok, amikor jobban éltek a magyarok, különösen Bethlen Gábor fejedelemsége idején. Ez volt Erdély aranykora, amikor Magyarország többi része szenvedett vagy a török vagy a Habsburg uralom alatt. Gróf Széchényi István, a legnagyobb magyar, talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény névadója. A zeneművészet terén meg kell emlékeznünk a következő híres magyarokról: Erkel Ferencről, aki megzenésítette a Magyar Himnuszt, Liszt Ferencről, Kodály Zoltánról, és Bartók Béláról. A

16 16. OLDAL VEZETŐK LAPJA művészetek többi ágából is fel lehetne sorolni sok fontos és híres személyt. Egy másik és kiemelkedő jelentőségű terület a tudomány, hiszen rengeteg magyar tudós gazdagította találmányával az emberiséget. Legyenek azok, akik a Nobel díjjal lettek kitüntetve, mint Szent-Györgyi Albert, aki a világnak adta a C- vitamint, vagy azok, akik az atomkutatással hírnevet szereztek, mint Wigner, Teller, Neumann és Szilárd. A "hős" szó harmadik meghatározása az Értelmező Kéziszótár szerint a bátorságával vagy helytállásával példamutató ember. Itt is számtalan ismert és ismeretlen ember nevét sorolhatnánk fel. Ide kívánkozik a fent felsorolt személyek mindegyike, kik azért, mert vitézi módon nagy bátorsággal haltak meg, mások hosszú évek kutatómunkája eredményeként feltaláltak valamit. Ők kitartóak voltak és példamutatóak is életútjukkal és pályájukkal. Itt azonban már vissza kell térnünk a múltból, hiszen az első két kifejezés főleg a múlttal foglalkozik, mivel ott szó van a halálról és a csodálatos tettekről. A harmadik meghatározás, azaz a bátorságával vagy helytállásával példamutató ember azonban a jelenben is értelmezhető. Vajon kik lehetnek azok a bátor személyek, akik a helytállásukkal példamutató emberek? A válasz nagyban eltér a hollywoodi példától, mert nem csodálatos, nem csillogó és sokszor nem dicsőséges. A válasz körülöttünk keresendő. Elsősorban mindazok között, akik miután elhagyták a szülőföldjüket és egy új hazában nekiálltak nemcsak részt venni egy közösségnek az életben, de vezető szerepet vállalni, akik mertek a családfenntartás és nevelés mellett még több felelősséget vállalni, hogy megépüljenek a templomaink, és akik hosszú éveken keresztül szolgálták és még ma is szolgálják a közösségüket. Ők mindannyian megérdemlik a hős megnevezést az én olvasatomban. Emellett ne feledkezzünk el azokról, akik még manapság is szenvednek az elszakított területeken, immár 90 éve a Trianoni békediktátum után, ahol még bátran helytállnak, mert a körülöttük lévő más nemzetiségűek nem tűrik a magyart. Vegyük példaként az olyan személyeket, mint Tőkés László püspök, aki több mint húsz éve hősiesen fenntartja a magyar érdekeket, és most képviseli a határon túli magyarokat az Európai Parlamentben. Az élete fenyegetve van, de mégis bátran kiáll az eszményei mellet, a magyarság érdekeiért. A hős szó nem csak a múltat jelképezi, hanem a jelent is. A magyar nép egy áldott nép, hősökben nagyon gazdag, bár nem beszélünk eleget róluk. Nevelő intézményeinknek nagy szerepük lenne abban, hogy többet foglalkozzanak a múltban élt hőseinkkel, hogy a mai fiatalok róluk vehessenek példát és ne a TV és mozi által közvetített bálványokról ami körbeveszi őket. Épp egy héttel ezelőtt kezembe került Nemeskürty István Mi Magyarok című könyve, amiből itt szeretnék idézni: A múltat nem lehet tölünk elvenni. De az csak akkor a miénk, ha ismerjük. A jelenlévő hőseinknek mindenkinek feladata megköszönni és elismeréssel adózni azért, hogy felépítették a közösségeinket és még mai napig is helytállnak. Legyen a mai Hősök napja egy visszaemlékezés a múltunkra, legyen az jó vagy akár fájdalmas is. Adjuk meg a tiszteletet a köztünk élő és a múlt hőseinek egyaránt, és mindezt próbáljuk a következő nemzedéknek átadni, hogy olyan értékeket kapjanak, amelyek segítségével büszkék lehetnek saját magukra, származásukra és a magyarságukra. Siket György cst., volt 23-as cspk., Montréal, Quebec, Kanada Mi számra nézve kis nemzet vagyunk, de sohasem éreztük magunkat abszolút értelemben kicsinek. S valóban, ha a nemzeteket nagy és kis nemzetekre osztályozzuk, az osztályozás kritériumát egészen másban kell találnunk, mint a puszta lélekszámban. Klebelsberg Kunó ( ), magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatási miniszter.

17 VEZETŐK LAPJA 17. OLDAL A kullancs Erre az alig észrevehető, gyakran kiránduláson, táborban fellelhető, sokszor nagyon káros rovarra szeretnénk felhívni a figyelmet. Fontos, hogy minden vezető és cserkész ismerje a kullancs bőr alá való befurakodásának megelőzését és gyógyítási módszereit. A nyár egyben kullancsszezon is, mely nagy veszélyekkel jár. Az emberre jutott kullancs a ruhán, majd a bőrön észrevétlenül haladva a vérszíváshoz kedvező helyet keres az emberi testen. Az emberek rendszerint még a vérszívás kezdetén megtalálják és eltávolítják testükről a kullancsot. Vérszívás után a bőr felülete többszörösére megduzzad. A legtöbb kullancs emberi kórokozókat nem hordoz. Kinagyított méret Ha a kullancs mégis fertőzött, akkor is kicsi az esélye annak, hogy a kórokozók már a vérszívás kezdeti szakaszában a vérkeringésbe jussanak. Olykor azonban mégis súlyos következményekkel járó fertőzéseket, pl. Lyme-kórt (amit a borrelia burgdorferi baktérium okoz) vagy vírusos agyvelő és agyhártyagyulladást okozhatnak. Megelőzési módszer A kullancs az árnyékos, bozótos, cserjés helyeket szereti. Ilyen területre hosszú ujjú ingbe és hosszúnadrágba öltözve menjünk. Utána vizsgáljuk át ruhánkat, testünket, és hajunkat. Mi a teendő kullancs-csípés esetén? Sajnos a rengeteg tévhit miatt az emberek a kullancs eltávolítása közben okozzák a legnagyobb bajt. Eltávolítására több jobb, vagy rosszabb módszer is létezik, azonban be kell tartani az alapvető szabályokat. Amint kullancsot látunk a testünkön, azonnal seperjük le magunkról. Ha már a bőrünkhöz ragadt, lehet ecetet csöppenteni a potrohájára. Utána mossuk meg szappannal és vízzel a helyét. A kullancsot nem szabad tűvel vagy hegyes tárggyal piszkálni! Ugyanis, amikor a potroha felszakad, az egész béltartalmát bejuttatja az emberi szervezetbe, ezzel pedig a benne lévő kórokozókat is. Szintén nem szabad a kullancsot az emberi bőrről letekerni, ugyanis ebben az esetben a parazita megijed és ennek következtében szervezetünkbe juttatja saját béltartalmát. Amennyiben sikerül eltávolítani, de a feje beszakad, nem szabad tűvel kipiszkálni, mert azt napokon belül az emberi szervezet kilöki magából. A parazitát leghatékonyabban kullancseltávolító-kanállal ill. csipesz segítségével lehet eltávolítani, mely bármely patikában beszerezhető. Ennek minden elsősegély ládának részének kell lennie. Ezek figyelembevételével sikeresen eltávolítható a kullancs, azonban mindenképpen fontos feljegyezni a csípés időpontját és a kullancsot átlátszó plasztik zacskóba tegyük és az orvosunkkal nézessük meg. Ha több mint 36 órán át bent volt a kullancs, 8 éven aluli gyerekeknek és állapotos nőknek legalább egy napi adag amoxicillint, nyolc éven felülieknek pedig doxycyclint (4 mg/kg, max. 200 mg) kell adni. Ha a kullancs tele szívja magát vérrel, az antibiotikumos terápiát azonnal el kell kezdeni, egyesek szerint legalább egy hónapig (az időtartamban nincs teljes egyetértés az orvostudományban). Valódi méret Források: Dr. Kovács Ákos (tanácsadó) Cserkész, Nyári szám. [A Cserkész a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség lapja.] Boy Scout Fieldbook, Boy Scouts of America, Workman Publishing Co., New York, Öreg Tigris

18 18. OLDAL VEZETŐK LAPJA Diákok dolgozataiból Az alábbi válaszokat magyarországi diákok adták különböző vizsgákon. Vezetőképzők és tábortűzvezetők figyelmébe ajánljuk! Magyar történelem. II. József, a vaskalapos király, Mária és Terézia fia volt. Az éhenhalt sereg kitakarodott az országból. A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek. Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg. Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa. Világtörténelem és földrajz. A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak. Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elöl maga a császár is csak álruhában tudott menekülni. A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt. Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt. Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak. A Bibliát Gutenberg találta fel. Tudomány. Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba. A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda... A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik. A kőolajat kövekből sajtolták. Irodalom. Villon fő műve az Ótestamentum. Ady Boncza Bertalant vette feleségül. A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák. Eötvös József többek között Budán született. Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt. A kutatók az őhazában megtalálták az ősmagyarok hátrahagyott részeit. Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban. Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában. A Szent Jobb István király bal keze. A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni. Egyiptom őslakói a múmiák. Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg. Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt. A bibliai Dávid filatelistákkal harcolt. Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik. A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal. A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni. Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát. A víz oxigénből és folyadékból áll. Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel fejünk belül sötét. Általános. A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával. Összegyűjtötte N.N., egy régi cserkész Én is ehhez az ősi és erős fajhoz tartozom, én is ennek az őseredeti, megszeliditetlen nemzetnek vagyok fia, amelyet úgy látszik, még jobb napokra tartogat a Gondviselés! Liszt Ferenc

19 VEZETŐK LAPJA 19. OLDAL Hogy kerültem az ukrajnai Ráti Gyermekotthonba? A kárpátaljai Ráton létrehozott gyermekotthont a clevelandi 33. sz. Szilágyi Erzsébet felnőtt-cserkészcsapat régóta támogatja. Nem gondoltam volna, hogy valaha is Ukrajnába megyek, vagy arra, hogy valaha angolul tanítok ott, a kárpátaljai magyar gyerekeknek. Amikor 2010 augusztusában, a Központi Jubileumi Nagytáborban Forgách Péter említette, hogy keresnek cserkészvezetőket, akik eljönnének a világ végére, akkor csak csóváltam a fejemet. Ki érne rá elmenni oda? Senki, gondoltam magamban. Aztán rádöbbentem, hogy hát ki, ha nem én. Akkor éppen világot járni készültem, és mivel nemrégiben fejeztem be az egyetemet, nem kötődtem semmilyen álláshoz vagy otthonhoz. Vártam valamilyen jelre. A legváratlanabb pillanatban, cserkésztábori gulyás-evés közben, megjött a válasz: menjek Ukrajnába, tanítsak angolul, kezdjek egy cserkészcsapatot az árva gyerekeknek. Ilyen spontán indulás nekem nem okozott nagyobb gondot, mert már annyit költöztem meg táboroztam, de a szüleim rémülten hallgatták, hogy hova megyek. Két hét nem volt nekik elég idő belenyugodni a tervbe és, bár büszkék rám, azt hiszem még most is rettenetesen féltenek. Rendes tőlük, de igazából nem kell félteni, mert a Bíró család, a gyermekotthon alapítói, nagyon vigyáznak rám és gondoskodnak rólam. Szinte befogadtak, mint egy új családtagot! A Bíró család, a Munkácsi Egyházmegyei Karitásszal együtt, 2006-ban alapította a ráti gyermekotthont, ami azóta nemzeti példává vált. A gyermekotthon 24 kis lakója három családnál van elhelyezve. Mindhárom család egy-egy szép, új házban él anyukával, apukával és testvérekkel. Bevallom, aggódtam, hogy a gyerekek nem fognak szeretni. Cserkészeten kívül nem igazán foglalkoztam gyerekekkel. A művészeti iskolákban a gyerekek tanítására nem képeztek ki, ilyesmiről nem esett szó. Mindig is szerettem a gyerekeket, de semmiképp nem tartottam magam tanárnőnek. Ehhez képest amint megjelentem, egyből négyen fogták a kezem. Szinte egy nap alatt 24 gyermekem lett! Szó sincs róla, hogy nem szeretnének, inkább az a baj, hogy belőlem nincs több! Már lassan két hónapja tanítom őket, játszom velük. Sokat tanulok tőlük. Nem mondhatom, hogy mindig könnyű, de az biztos, hogy ezek a gyerekek megérnek minden fáradságot. A gyermekotthon vendégházának vagyok a lakója, így csak át kell sétálni a szomszédba, illetve kilépni az ajtón, hogy a gyerekekkel foglalkozzak. Hétközben reggeltől este fél kilencig tanítok. A legkisebbekkel reggel vagyok, mikor a többiek iskolában vannak. Délután matek, történelem, magyar nyelv, stb. házit csinálunk a nagyobbakkal. Azután jönnek az angolórák. A legtöbb gyereknek kétszer egy héten van, de van két lány, aki komolyan belefogott és minden este járnak hozzám. Így összesen 12 óra angol van hetente. Hétvégén cserkészkedünk. Az itteni cserkészet nem annyira a magyar nyelv megőrzésére összpontosul, mivel a gyerekek magyar iskolába járnak, sokkal inkább a testvériesség és a csapatmunka gyakorlására fektetjük a hangsúlyt, ami nekik nem egyértelmű. A cserkésztörvények megtanítják őket arra, hogy jó emberek legyenek. Három őrsünk van: Rózsa (lányok), Bölény (fiúk) és Napraforgó (kicsik). Tüzet rakunk, csomózunk, énekelünk, játszunk, és minden mást csinálunk. Sok kézügyességi foglalkozás van, ami fejleszti a fantáziájukat is. Néhány nagyobb gyerek őrsvezetőnek készül. Roppantul szeretik a cserkészetet, alig várják, hogy nekik is legyen nyakkendőjük, mehessenek táborozni. A Gyermekotthonban elő gyerekeknek rémes múltjuk van; kisebb-nagyobb lelki problémákkal küzdenek. Itt szeretetre, gondoskodásra találnak. Rendesen járnak iskolába, tanulnak, játszanak. Az angol nyelv tanulása és a cserkészfoglalkozások kinyítják előttük a világot, hogy esélyük legyen arra, hogy túl tegyék magukat a múlton és normális életük, és remélhetőleg sikeres jövőjük legyen. Botyánszki Lívia, st., 43. sz. Losárdy Zsuzsanna lcscs., San Francisco, Kalifornia, USA

20 20. OLDAL VEZETŐK LAPJA HAZAMENTEK Id. Keresztes Béla st. (Kászonaltiz, Székelyföld, május 12 - New Brunswick, New Jersey, USA, január 18) Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd a család Brassóba való költözése után az ottani katolikus gimnáziumban végezte el az alsó négy osztályt. Az 1930-as évek elején a család minden férfi tagja munkanélküli volt, így abba kellett hagynia a gimnáziumot és kitanulnia a villanyszerelő szakmát ben Bukarestbe utazott munkát keresni. Mivel vonatjegyre nem volt pénze, a kalauznak adott borravaló révén érte el a fővárost. Ott napszámosként kereste kenyerét. Húsz évesen visszakerült Brassóba, ahol megismerte Kovács Erzsébetet. Hat év udvarlás után megházasodtak. Közben bevonult a romániai légierőkhöz három évi szolgálatra, majd Magyarországra szökött, ahol besorozták mint önkéntes jelentkezőt. Az ejtőernyős zászlóaljhoz osztották be tartalékosnak. Így került villanyszerelőként civil alkalmazásba egy hadiüzem gyárba. Ez mentette meg életét. Volt bajtársai mind hősi halált haltak Nyugat-Magyarország védelme során. Feleségétől és családjától a menekülés alatt elszakadt, hét hónapig nem volt semmi kapcsolata velük közepén találkoztak újra Bajorország egy kis hegyi falujában. A plattlingi táborba kerültek, ahol bekapcsolódott a cserkészetbe. Az Igazoló és Számvizsgáló Bizottságoknak többször is tagja volt. Élete legnagyobb élménye 1950-ben volt, amikor a Szent év alkalmából 50 cserkésszel együtt a pápánál tett látogatást, aki egy meghallgatáson fogadta őket. Két évre rá családjával kivándorolt Amerikába és Passaic, New Jerseyben telepedett le. Itt a Szent István templom lett a lelki otthonuk. A családjával együtt a helyi magyar közösségek egyik alappillére lett. Azóta teljes odaadással, ezermesterként, nyolcgyerekes családjával együtt 83 éves koráig közreműködött az egyháznál, a cserkészetben és a magyar múzeumnál. Említésre méltó, hogy mind a nyolc Keresztes gyerek cserkész volt. Az egyik, Jutka, helyi csapatparancsnok is volt. A család az os menekültek megsegítésében oroszlán részt vállalt. Kb magyar menekült került hozzájuk, többen több hónapig laktak náluk. Boldog házasélete Kovács Erzsébettel 65 évig tartott, akit 2005-ben hívott magához az Úr. További érdekesség, hogy az öt házas gyereke közül mindegyik gyerek cserkészlányt vett feleségül vagy cserkészfiúhoz ment férjhez. A garfieldi Bodnár Gábor Cserkészház vételárához egyharmad részben járult hozzá, valamint egyénileg és mások beszervezésével évekig végzett rajta renoválásokat, fáradságot, anyagiakat nem ismerve. A helyi fenntartó testületnek hosszú ideig volt oszlopos tagja. A Sík Sándor Cserkészpark elektromos felszerelésének az akkori árfolyamon $ dollár értékű kiadását társával együtt magára vállalta. Egy szívműtétre váró magyar gyermek elszállásolását, étkeztetését is a család látta el. Az ban amerikai katonai szolgálatban elhunyt Béla fiáról elnevezett körzeti atlétikai verseny állandó védnöke és támogatója volt. Cserkészkitüntetései közé tartozik a Jubileumi-emlékérem (1970). A 2006-ban tartott Központi Cserkészbálon kimagasló és életre szóló cserkészmunkájáért külön díszokleveles kitüntetést kapott. Gyászolja hét gyermeke, Erzsébet, Magda, József, Ferenc, Irén, Judit, László, 18 unokája és 22 dédunokája, valamint rokonsága. Egy igazi cserkészlelkületű magyar embertől búcsúzott a külföldi magyar cserkészet. Emlékét kegyelettel őrizzük. Fischer Viktor Dr. Olgyay György cst. nyugalmazott egyetemi tanár, (Győr, április 20 Winooski, Vermont, USA, november 4) Középiskolai tanulmányait Pannonhalmán kezdte, s mint menekült Németországban fejezte be. Az USA-ba kivándorolva három egyetemi diplomát szerzett ben részt vett a szabadságharcos menekült magyar diákok ösztöndíj-akciójának lebonyolításában. Mint a Szlovákiai Magyarok Nemzeti

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály)

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály) 1. Általános tudnivalók Időpont: 2013. augusztus 11-19. Helyszín: Ócsa NEMZETI NAGYTÁBOR Résztvevők: minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrs jelenléte magyar ajkú cserkészek világszerte kárpát-medencei

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

60 éves a clevelandi magyar cserkészet 2011-ben

60 éves a clevelandi magyar cserkészet 2011-ben 30.ÉVFOLYAM, 1. SZÁM - 2011, AUGUSZTUS Ismét jelentkezünk, hogy kedves olvasóinknak kis betekintést adjunk elmúlt cserkészévünkről. Hála és büszkeség tölti el szívünket ma, hogy a magyar cserkészet megalakulásának

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

Kérdésed van? Kérdezz bátran! 1. MI A CSERKÉSZET?

Kérdésed van? Kérdezz bátran! 1. MI A CSERKÉSZET? 1. Mi a cserkészet? 2. Mi a KMCSSZ? 3. Mik a cserkészcsapat alapítás feltételei? 4. Hogyan kapunk segítséget? 5. Mi az a turul őrs? 6. Milyen egy cserkészcsapat felépítése? 7. Mi történik egy cserkész

Részletesebben

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11.

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11. Eredmények S z ü lői elégedettségi kérdőív 2 0 1 0 / 2 0 11. A kérdőívek száma 250 213 200 150 100 93 50 0 kiadott kitöltött 2 Az Ön gyermeke 60 56 50 40 34 30 20 10 0 fiú lány nincs válasz 2 3 A kérdőív

Részletesebben

I. Kerületi Elnökségi koncepció

I. Kerületi Elnökségi koncepció I. Kerületi Elnökségi koncepció Kontextus Fontos számunkra az önkéntességen alapuló alulról szerveződés. Hiszünk benne, hogy a feladatainkra minőségi időt kell fordítanunk. Fontosnak tartjuk az elérhetőséget.

Részletesebben

ISKOLATÁBOROK A DIASZPÓRÁBAN

ISKOLATÁBOROK A DIASZPÓRÁBAN ISKOLATÁBOROK A DIASZPÓRÁBAN Lendvai-Lintner Imre Szórád Gábor Külföldi Magyar Cserkészszövetség 2018. június 9. New York, NY Diaszpóra Iskolatábor (DISK) projekt céljai Célunk magyar környezetet teremteni,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG VEZETŐKÉPZÉSI, KÉPESÍTÉSI, MEGBÍZATÁSI és IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG VEZETŐKÉPZÉSI, KÉPESÍTÉSI, MEGBÍZATÁSI és IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG VEZETŐKÉPZÉSI, KÉPESÍTÉSI, MEGBÍZATÁSI és IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA 2000. október 7. A Vezetőképzési, Képesítési, Megbízatási és Igazolási Szabályzat (továbbiakban VKMISZ) a Magyar

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN SZÉCHENYI? Készítette A Csornai Széchenyi Ist ván Általános Iskola csapata: Funtek Dániel, Hernitz Bianka, Kiss Virág, Kocsis Bianka, Nagy Anna,Tuba Frida, Vári Dorina 2019. 04. 26. GRÓF SZÉCHENYI

Részletesebben

Vezetők Lapja magyar cserkészvezetők és szülők félévi értesítője

Vezetők Lapja magyar cserkészvezetők és szülők félévi értesítője Vezetők Lapja magyar cserkészvezetők és szülők félévi értesítője 60. évfolyam 113. szám 2013 ősz Emlékszám Beodray Ferenc emlékére Beodray Feribá cserkészmosolyával az 1970-es Jubileumi táboron Tartalom

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok!

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok! 96 év Puskás Pál 96 éves III. rész Szerkesztette Rentka László 2013 2013. szeptember 28-29. A Hajdúszoboszlón megrendezett szenior versenyünkön először osztották ki a szigorú feltételekhez kötött A magyar

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Karácsony József, csendőr alezredes

Karácsony József, csendőr alezredes Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2013. április 26. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Föl a hazáért és szabadságért A Túrkevei Kaszap

Részletesebben

Fogadóország: Belgium Kinttartózkodás időpontja (-tól, -ig): Hónapok száma: 4,5. hozzájárulás:

Fogadóország: Belgium Kinttartózkodás időpontja (-tól, -ig): Hónapok száma: 4,5. hozzájárulás: TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ szakmai gyakorlat Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. ADATOK 1. Pályázó neve:

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

KMCSSZKÖZGYŰLÉS -Elnökségi beszámolók -

KMCSSZKÖZGYŰLÉS -Elnökségi beszámolók - KMCSSZKÖZGYŰLÉS -Elnökségi beszámolók - Száz éves magyar cserkészet a világot átfogó mozgalom! 1910 1945 2011 2011. március 26. New Brunswick, NJ, USA Száz éves magyar cserkészet a világot átfogómozgalom!

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat Július 16-n Vásárosnaményban a Szilva Termál Hotel adott otthont annak a sportrendezvénynek, melyet Iván János - a területen működő egyik klubvezetőnk - rendezett.

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái Üdvözlet Denver-ből. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván Norbi, Rachel, Josiah, Joshi és Anna. Röviden szeretnék beszámolni hogy mi is

Részletesebben

V. évfolyam 2.szám február

V. évfolyam 2.szám február V. évfolyam 2.szám - 2019. február XV. SAJÓBÁBONYI PÁLINKA ÉS POGÁCSASÜTŐ VERSENY Nagy érdeklődés kísérte február 02-án a XV. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt. Összesen 301 pálinkát, párlatot

Részletesebben

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Tel.: +36309724778 E-mail: squashiroda@squash.hu web: www.squash.hu A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. Jelen beszámoló a

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...

Részletesebben

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez 1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Közgyűléséről A Közgyűlés időpontja: 2009. április 24., péntek 15 óra A Közgyűlés helye: Népstadion területén lévő gyakorló jégpálya tanácsterme A közgyűlés

Részletesebben

Alba Radar. 11. hullám

Alba Radar. 11. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu

Részletesebben

Ösztöndíjakért felelős biztos Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló

Ösztöndíjakért felelős biztos Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló 2016.02.10.-2016.04.12. 1 Időrendi bontás 2016.02.10. Kémia Intézeti Tanács 2016.02.11. Kémia SzaB 2016.02.15. EHSZÖB ülés 2016.02.17. Kari Tanács 2016.02.19. Kari

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának

Részletesebben

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Pfaff László vagyok, 65 éves nyugdíjas. 1966-67-ben voltam előfelvételis vegyi- sugárfelderítő Hódmezővásárhelyen. Szakaszparancsnokom Cserhalmi Mihály fhdgy., aki vezérőrnagyként

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Akikre büszkék vagyunk. (2018) Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart (Széchenyi István) Mi a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK)?

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart (Széchenyi István) Mi a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK)? Benedek Zsuzsanna ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart (Széchenyi István) Mi a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK)? A ZIK a Buenos Airesben több mint 50 éve működő hétvégi magyar

Részletesebben