Helyünk a felsőoktatásban

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Helyünk a felsőoktatásban"

Átírás

1 Helyünk a felsőoktatásban Készült Dr. Makovényi Ferenc Dékán, Ybl nyílt napon, 2012 január 19.-én elhangzott előadása, valamint a HVG. 2011/ számában megjelent adatok alapján. A HVG 2012-ben megjelent, 2011-es évre vonatkozó rangsora alapján, a műszaki képzést folytató összesen 41 kar közül, a hallgatók kiválósága tekintetében, azaz az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek aránya, és a középiskolai versenyeken helyezettek száma alapján képzett rangsorban, karunk a 1 helyen áll. Az első 11-ből 7 helyet a karai foglalnak el. A részeredmények tekintetében, a középiskolai tanulmányi versenyeken elért helyezettek száma szerint ennél jobb, míg a nyelvvizsgával felvettek aránya tekintetében rosszabb a helyezésünk. Rosszul állunk a tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránya alapján képezett oktatói kiválóság rangsorban. Ugyanis a gyakorlatias oktatás követelménye megfelelő szakmai tapasztalattal és a szakmában nyújtott, kivitelezői, tervezői, szakértői teljesítménnyel rendelkező oktatókat igényel. Ezek azonban nem számítanak bele az oktatói kiválóság megítélésébe, ami kizárólag a PhD-k száma alapján ítéli meg az oktatói gárda minőségét. Ha a hasonló szakterületen BSc képzést folytató intézményeket hasonlítjuk össze, akkor reálisabb képet kapunk, és ez karunk kiemelkedő színvonalát, elismertségét mutatja. A HVG-ben megjelent 2011-es adatok szerint, építészmérnök alapképzési szakunk az elsőhelyes jelentkezők száma alapján képezett rangsorban, az helyet foglalja el a hasonló képzést folytató karok között. Hallgatók kiválósága. A 2011-ben állami támogatással, nappali alapképzésre jelentkezők adatai. Építészmérnök alapszakos rangsor rang intézmény elsőhelyes jelentkezők száma felvettek pontátlaga nyelvvizsgával felvettek aránya rang fő rang érték rang arány 1 -ÉSZK % 2 DE-MK % 2 SZIE % 4 PMMK % 5 SZE % Az országos statisztikai adatok alapján, között az építészmérnöki alapképzésre helyen jelentkezők aránya tekintetében az első vagy a második helyet foglaljuk el, és így a előtt vagy közvetlenül utána helyezkedünk el. A felvettek aránya tekintetében minden évben az első helyet foglaljuk el, a hasonló képzést folytató karok között. Ez azt jelenti, hogy az építészmérnökök %-át képezzük karunkon évente.

2 Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ben, fő jelentkezők helyen jelentkezettek felvettek férőhely Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ben, % jelentkezők 26% 33% 14% 12% 14% 100% helyen jelentkezettek 27% 23% 14% 13% 22% 100% felvettek 37% 13% 18% 15% 16% 100% férőhely 35% 12% 21% 12% 20% 100% Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ban, fő jelentkezők helyen jelentkezettek felvettek férőhely Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ban, % jelentkezők 27.1% 39% 15% 10.6% 18% 100% helyen jelentkezettek 26.6% 30.4% 14% 8.8% 20.8% 100% felvettek 36% 16% 19.7% 15% 19% 100% férőhely 39% 17.2% 19.8% 13% 18% 100%

3 Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ben, fő Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ben, fő jelentkezők helyen jelentkezettek felvettek férőhely Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ben, % jelentkezők 27% 40% 11% 9.6% 14% 100% helyen jelentkezettek 23% 39% 14% 10.3% 19% 100% felvettek 38% 17.7% 16.6% 10.9% 16.7% 100% férőhely 39% 16.8% 19.3% 18% 19.2% 100% jelentkezők helyen jelentkezettek felvettek férőhely Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők ben, % jelentkezők 28.5% 37.8% 19% 9.4% 14% 100% helyen jelentkezettek 33% 27% 16% 8.3% 17.2% 100% felvettek 36% 16% 11% 13% 17.3% 100% férőhely 31% 16.2% 18.7% 14% 27% 100%

4 Az első helyes jelentkezések száma minden hasonló képzést folytató karon csökkent, kivéve karunkat, ahol az előző évek visszaesése után növekedett, és 2011-ben túlszárnyaltuk az első helyen álló, jelentkezéseinek számát ben az összes elsőhelyes jelentkezés 36 %-át tudhattuk magunkénak. Építészmérnökök első helyes jelentkezései, fő Intézmény Építéstudományi Kar (SZIE-) Építőmérnöki Kar (-ÉŐK) Mihály Műszaki Kar (PMMK) Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE- MK) Tudományi Kar (SZE-) Országos statisztika alapján az építészmérnöki alapképzésre jelentkezők és felvettek aránya, a hasonló képzést folytató szakok összes mennyiségének %-ában SZIE helyen jelentkezők aránya, 27 26,6 21,3 31,3 36 % Felvettek aránya, % 37 34, ,6 A HVG-ben megjelent 2011-es adatok szerint, építőmérnök alapképzési szakunk mind az első helyes jelentkezők száma, mind, pedig a felvettek pontátlaga alapján képzett rangsorban a helyet foglalja el a mögött, a hasonló képzést folytató karok között. A felvettek pontátlaga alapján ugyancsak második helyen állunk. Építőmérnök alapszakos rangsor rang intézmény elsőhelyes jelentkezők száma felvettek pontátlaga nyelvvizsgával felvettek aránya rang fő rang érték rang arány 1 -ÉŐK ,2 1 80% 2 SZIE % 2 DE-MK % 4 PMMK % 5 EJF-M % 5 SZE %

5 Építőmérnöki alapszakunk az első helyes jelentkezések tekintetében, között, minden évben a második helyet foglalja el a mögött, a hasonló képzést folytató karokat maga mögé utasítva. E jelentkezések száma egyedülálló módon, 72 %-kal nőtt ez alatt az időszak alatt karunkon. Építőmérnökök első helyes jelentkezései, fő 6. Intézmény Építőmérnöki Kar (-ÉŐK) Építéstudományi Kar (SZIE-) Tudományi Kar (SZE-) Mihály Műszaki Kar (PMMK) Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE-MK) Eötvös József Főiskola Műszaki és Gazdálkodási Fakultás (EJF-M) Építőmérnök jelentkezőkből bejutottak aránya 6. Intézmény Építőmérnöki Kar (-ÉŐK) 61 % % % % % Építéstudományi Kar (SZIE-) 48.8 % 517 % 871 % % 47.6 % Tudományi Kar (SZE-) % % 971 % 455 % % Mihály Műszaki Kar (PMMK) % 638 % 968 % % 581 % Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE- MK) % % 962 % % 592 % Eötvös József Főiskola Műszaki és Gazdálkodási Fakultás (EJF-M) 938 % % 871 % % 25%

6 Az építőmérnök felvettek pontátlaga tekintetében karunk ugyancsak a második helyet foglalja el, a 2009 és es évek kivételével, a közötti időszakban. Építőmérnök felvettek pontátlaga 6. Intézmény Építőmérnöki Kar (-ÉŐK) ,2 Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE-MK) ,2 Tudományi Kar (SZE-) ,4 Mihály Műszaki Kar (PMMK) ,2 Építéstudományi Kar (SZIE-) Eötvös József Főiskola Műszaki és Gazdálkodási Fakultás (EJF-M) ,3 Műszaki menedzser alapszakunknak 16 hasonló képzést folytató szakkal kell megküzdenie. Az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek aránya, és a középiskolai versenyeken helyezettek száma alapján képezett rangsorban, karunk a 1 helyen áll. Karunk az elsőhelyes jelentkezők száma alapján a 9. és a felvettek pontátlaga alapján a 10. helyen áll, megelőzve ezzel a SZIE másik két karán folytatott és az előző két mutató tekintetében a 1 illetve a 11-1 helyen álló hasonló képzéseket.

HVG Rangsor Diploma 2017

HVG Rangsor Diploma 2017 HVG Rangsor Diploma 2017 A 12. HVG Diploma különszámban az intézmények és karok rangsorait ezúttal is az Oktatási Hivatal adatainak felhasználásával a Tudástárs Kft., a Felvi-rangsorok módszertani alapjául

Részletesebben

HVG Rangsor Diploma 2014

HVG Rangsor Diploma 2014 HVG Rangsor Diploma 2014 A HVG rangsorát az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatási Hivatal és az Educatio Nonprofit Kft. adatainak felhasználásával a Tudástárs Kft., a Felvi-rangsorok módszertani

Részletesebben

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar. február 4. Dr. Papp Lajos Tanulmányi Hivatal A Pedagógiai és Pszichológiai Kar számokban 4+1 telephely

Részletesebben

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító

Részletesebben

Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu

Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Dr. Dunai László dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító

Részletesebben

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

JOGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPZÉS

JOGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPZÉS jog.qxd 2005.12.12. 18:02 Page 90 JOGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPZÉS JOGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPZÉS HOVA KERÜLHETÜNK? A jogi és igazgatási szakterületen kilenc intézményben, hét egyetemi jogtudományi karon és további

Részletesebben

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása:

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása: E L T E T á T K K ö z t á r s a s á g i Ö s z t ö n d í j P á l y á z a t m e l l é k l e t Megpályázott szak: szint: alapképzés / mesterképzés Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott

Részletesebben

A hallgatói preferenciák elemzése statisztikai módszerekkel

A hallgatói preferenciák elemzése statisztikai módszerekkel A hallgatói preferenciák elemzése statisztikai módszerekkel Kosztyán Zsolt Tibor 1, Katona Attila Imre 1, Neumanné Virág Ildikó 2, Telcs András 1 1,2 Pannon Egyetem, 1 Kvantitatív Módszerek Intézeti Tanszék,

Részletesebben

A gazdaságtudományi szakokról a képzési terület párhuzamos akkreditációja kapcsán

A gazdaságtudományi szakokról a képzési terület párhuzamos akkreditációja kapcsán A gazdaságtudományi szakokról a képzési terület párhuzamos akkreditációja kapcsán Temesi József, professor emeritus Budapesti Corvinus Egyetem, MAB műhelykonferencia 2016. május 26. A felsőoktatásba jelentkezettek

Részletesebben

A Kar rövid bemutatása

A Kar rövid bemutatása A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi

Részletesebben

A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL. Csákány Anikó BME Matematika Intézet

A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL. Csákány Anikó BME Matematika Intézet A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL Csákány Anikó BME Matematika Intézet Előzmények 1. Fizika felmérő 2008 2. A TTK Dékáni Kollégium 2008. okt. 30-i ülésén elhatározta,

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Az Egyetem oktatási egységei Műszaki Tudományi Kar (az egyetem hallgatóinak 2/3-a) Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZÉS HOVA KERÜLHETÜNK?

PEDAGÓGUSKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZÉS HOVA KERÜLHETÜNK? pedagogus.qxd 2005.12.12. 18:20 Page 138 PEDAGÓGUSKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZÉS HOVA KERÜLHETÜNK? Az országban tizenhét intézményben folyik tanító- és óvóképzés. A többi szakterületen jellemzõ települési koncentrálódással

Részletesebben

ó Ü ő É ó ó ő Ó Ó í ő ó ő Ö É ó ő ú Ü í ó Ú ő Ó Ó í ó ő ó É ó É ó ö ö ű Ö ő Ó ő ó ó Éó Ó É Ó Ó Ő ó É ó ó Ó É Ó ó ö í Ó ö í ű Ó í í ö Ü ű ó í ó ö ű Ó Ö Ö ó Ö Ó í ö ü ű ú ü ú ő ó í ó ó Ú ú í í í ó Ö ü ő

Részletesebben

Á Á Á Á Á ö ő ü Ü ö ő ú ű ő ü ü ő ű ö ű ő ö ö ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ö ö ö ő ő Ü ő ő ű ö ő ő Ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ö ú ü ő ü ű ö ö ü ű ő ö ő ö ő ű ő ö ő ü ö ű ő ö ö Ü ö ö ő ő ö ő ű ő ő ü ö ő ő ú

Részletesebben

É ö í ö í í ű ö ö ú í í ú í ó Ó ö ú í ö ú í ű ö ü ó ü ó í ó ó ű ü í ű ö ó ó í ö Ü Ó í ó ű ó í ó ö ü ó í í ö ö í ó ö ú í ó ó í ó Ü ó í ü ű ö ü ó ó ö ö ö ö í ö ú Ó í í í ü ó ö ü í ó í Á Ó í ó ó ó ú Á ö í

Részletesebben

ű ü ű ű ű ű ö Á ö ö ú ú ö ö ö ü ö ö ö ű ö ú ú ű ö ö ü ö ö ú ö ü ü ö ü ö ű ö ö ü ö ö ü ö ü ü ü ö ö ö ö ű ö ű ü ö ö ü ű ö ü ö ű ü ű ö ö ú ű ö ú ö ö ü ű ű ö ű ü ö ű ö ö ö ú ö ü ö ö ö ö ú ü ü ö ö ü ö ö ö ö

Részletesebben

É á á á ö á á á á á á á á á ű á á á á á á á ű á á á ö á á á á á á á á á á á á á á á ű á ű á á á ö á á ú á á á á á ö ű á ű á á ü á á á É É ú É ü É ü Ú Á É ú Ú Á É Ü É Ú É Ú ű á ű á á ü Í Ú ü Á á É É ű á

Részletesebben

MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KÉPZÉS

MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KÉPZÉS muszaki.qxd 2005.12.12. 18:07 Page 100 MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KÉPZÉS MÛSZAKI ÉS INFORMATIKAI KÉPZÉS HOVA KERÜLHETÜNK? 100 A mûszaki és az informatikai szakterületen (valamennyi képzési formát és tagozatot

Részletesebben

Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karának. akkreditációs jelentése

Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karának. akkreditációs jelentése Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karának akkreditációs jelentése (2006/9/XI/1. sz. MB határozat) MB plénuma által felkért kari látogatóbizottsági tagok Bánhidi László DSc. Hübner Mátyás Ybl díjas Lenkei

Részletesebben

Debreceni Egyetem Informatikai Kar. Felvételi jelentkezések felvételek. Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17.

Debreceni Egyetem Informatikai Kar. Felvételi jelentkezések felvételek. Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17. Debreceni Egyetem Informatikai Kar Felvételi jelentkezések felvételek Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17. Felvételi jelentkezések, felvételek 2001-2009 Felvételi jelentkezések,

Részletesebben

Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál

Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál Dunaújvárosi Főiskola Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál A Képzési és Kimeneti Követelmények ján összeállítva Farkas Beáta 2012.07.30. Tartalom Anyagmérnöki... 2 Anyagmérnöki

Részletesebben

EGÉSZSÉGET A VILÁGNAK! EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM

EGÉSZSÉGET A VILÁGNAK! EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGET A VILÁGNAK! 1 EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM A CAMPUSON AZ EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2 TÉGED IS VÁRUNK! 3 A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KARÁNAK BSC KÉPZÉSEI 4 alapszakok Egészségügyi gondozás és

Részletesebben

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák

Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák Mihály György egyetemi tanár BME Természettudományi Kar http://dept.phy.bme.hu Felsőoktatási rendszer Döntési pontok Választási lehetőségek Életpálya modellek

Részletesebben

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő

A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő A Kormány../2005. ( ) Korm. rendelete a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról A Kormány a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv. (a továbbiakban:

Részletesebben

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Főiskolán az egyes szakokon a kezdetétől függően milyen nyelvvizsgával kell rendelkezni az oklevél

Részletesebben

A TMPK és a BMF karok közös képzéseinek ügyrendje

A TMPK és a BMF karok közös képzéseinek ügyrendje A Budapesti Műszaki Főiskola Tanárképző és Mérnökpedagógiai Központja gépészmérnök, villamosmérnök, had- és biztonságtechnikai mérnök, műszaki menedzser, könnyűipari mérnök valamint mérnök informatikus

Részletesebben

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA A 2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 1. A BGF feladatköre és tevékenysége... 5 1.1. Az Intézmény neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe...

Részletesebben

A bajai főiskola jövőképe

A bajai főiskola jövőképe A régió felsőoktatásának jelene és jövője konferencia A bajai főiskola jövőképe Melicz Zoltán Eötvös József Főiskola, Baja A bajai főiskola Két karú intézmény Neveléstudományi Kar (1870-ben alapított,

Részletesebben

Szakok rangsora a hazai felsőoktatás legnépszerűbb képzései

Szakok rangsora a hazai felsőoktatás legnépszerűbb képzései FÁBRI ISTVÁN Szakok rangsora a hazai felsőoktatás legnépszerűbb képzései Az utóbbi évek jelentkezői létszámcsökkenése mellett az egyes képzési területek és szakok népszerűségének sorrendjében csak kisebb

Részletesebben

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba, MELLÉKLET 1. táblázat Felsőfokú továbbtanulásra jogosító végzettséget szerzettek aránya az adott korcsoportban, 2007 ISCED 3A ( A típusú programokra való belépési lehetőség) ISCED 3B ( B típusú programokra

Részletesebben

Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető

Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető 0 2. Szakmai tudományos életrajz Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök született: Mackay [Ausztrália], 1967.ápr.23.) 1993 1993-ban telepedett le Magyarországon, 1997-óta óta magyar állampolgár. Nős, három

Részletesebben

PÁLYÁZAT DÉKÁNI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Dr. habil. Gerner Zsuzsanna

PÁLYÁZAT DÉKÁNI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Dr. habil. Gerner Zsuzsanna PÁLYÁZAT DÉKÁNI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR A pályázat benyújtója: Dr. habil. Gerner Zsuzsanna egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2

Részletesebben

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLET

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLET AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLET Piros beszúrás, lila törlendő, zöld magyarázat. PI INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés) 2007/10/XI/1. sz. MAB határozat KECSKEMÉTI

Részletesebben

ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY

ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY orvos.qxd 2005.12.12. 18:18 Page 120 ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? Harmincezer diák, patinás egyetemek a legnagyobb regionális tudásközpontokban, legendásan magas

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE

A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE BARANYAI NÓRA PHD TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS MTA KRTK REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE VESZPRÉM

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2017. január 11. (BDG) Tájékoztató 2017. január 11. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2016. január 27. (BDG) Tájékoztató 2016. január 27. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Dr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék

Dr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék Építőmérnökök képzése Dr. Kisgyörgy Lajos, BME Út és Vasútépítési Tanszék Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 o Építőmérnöki Kar o Gépészmérnöki Kar o Építészmérnöki Kar o Vegyészmérnöki

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság

DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL - Élő kapcsolatban a műszaki felsőoktatással 2 DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL igényei a változás kapcsán Az üzleti igényeknek megfelelő szakképzettségű,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon: 9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000

Részletesebben

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-16-0001 Debreceni Egyetem Magyarország Hajdú-Bihar Debrecen OTDK részvétel Debreceni Egyetem 10 076 000 2. NTP-OTDKR-16-0002 Állatorvostudományi Egyetem XXXIII. OTDK hallgatói részvételének

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2012. július 24. Arányok jelentkezők jelentkezők / felvettek összesen/ felvettek Felvettek Állam- és Jogtudományi Kar (nappali költségtérítéses) igazgatásszervező

Részletesebben

Föld, víz, levegő, élettér

Föld, víz, levegő, élettér DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A környezetmérnöki MSc szak bemutatkozása Föld, víz, levegő, élettér DE DEBRECENI EGYETEM 15 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI KÉPZŐHELYE

Részletesebben

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JELENTKEZÉSI DILEMMÁK A Z ÉRETTSÉGI ÉS A FELVÉTELI KAPCSOLATA BOLOGNAI RENDSZER FELVÉTELI A kétszintű érettségi néhány jellemzője

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LÉGKÖRE ÉS INFRASTRUKTÚRÁJA 2005 2006

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LÉGKÖRE ÉS INFRASTRUKTÚRÁJA 2005 2006 FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LÉGKÖE ÉS INFASTUKTÚÁJA 2005 2006 Jelen összefoglaló a Felsőoktatási (ANKING) kutatás keretében az elmúlt két évben vizsgált eket hasonlítja össze öt változó alapján. Az eket

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Továbbtanulás, pályakövetés

Továbbtanulás, pályakövetés Továbbtanulás, pályakövetés 2002-2003 Gimnázium, Idegenforgalmi szakközépiskola, Vendéglátóipari 199 fő % szakközépiskola 70 43 71 44 szakképzésre 49 30 2003-2004 Gimnázium 102 fő % 51 50 49 48 szakképzésre

Részletesebben

Településmérnök szak Savaria nyári egyetem

Településmérnök szak Savaria nyári egyetem Településmérnök szak 2016 Savaria nyári egyetem Az ötéves szakalapítás előtörténete /Részlet Jámbor Imre 2002 Urbanisztikai felsőoktatási fórumon elhangzott előadásából/ Egyetemi (5 éves) Településmérnök

Részletesebben

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Marketing mesterképzési szakra felvételt nyerhetnek:

Részletesebben

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói

III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd

Részletesebben

Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban

Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban A felsőoktatás teljesítményének fenntartható mérhetősége Sándorné Kriszt Éva MTÜ, FENNTARTHATÓSÁG ÉS MAGYARORSZÁG 2025-BEN Az MTA IX.

Részletesebben

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9.

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9. Fakultációválasztás előtt Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella 2017. február 9. Továbbtanulási lehetőségek 1. Szakma (OKJ képzés) tanulása 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK?

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? bolcsesz.qxd 2005.12.12. 15:38 Page 44 BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? Bölcsészeket Magyarországon összesen tíz egyetemi és négy fõiskolai karon képeznek több, mint hatvanezren

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi eljárások 2010

Felsőoktatási felvételi eljárások 2010 Felsőoktatási felvételi eljárások 2010 Dr. Manherz Károly, szakállamtitkár Bakonyi László, elnök (Oktatási Hivatal) Kerekes Gábor, ügyvezető általános helyettese (Educatio Társ. Szolg. Nonprofit Kft.)

Részletesebben

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén

Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén KISS PASZKÁL FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Falusiak (és nem falusiak) a felsőfokú tanulmányaik kezdetén A községekben élők társadalmi és regionális mobilitását követhetjük nyomon a 2007. évi jelentkezési és felvételi

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

Kecskemét, 2007. április 20.

Kecskemét, 2007. április 20. BESZÁMOLÓ A KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2006. ÉVI GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Kecskemét, 2007. április 20. 1 BEVEZETÉS Az integrált Kecskeméti Főiskola hetedik gazdasági évét zárta 2006-ban. A Felsőoktatási törvény

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai

Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Az AVIR eredményei és továbbfejlesztésének irányai Bozóky Tamás, AVIR szakmai vezető Fejérvári Bence, informatikai folyamatmenedzser 2013. szeptember 18. AVIR I. fejlesztése 2008-2011: AVIR fejlesztése

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára. Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar

A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára. Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar A DPR eredményeinek hatása az intézményi stratégiára Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Stratégia készítés Alapfeladat: célok meghatározása Feltétel: a jelenlegi helyzet (külső

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

BME Építészmérnöki Kar

BME Építészmérnöki Kar BME Építészmérnöki Kar Felvételi pontszámítási szabályzat az építészmérnöki mesterképzésben 1. (1) A jelentkező teljesítményét felvételi pontszámmal, 100 pontos rendszerben kell értékelni, amelyet az alábbiak

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan

ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan A képzés neve: Tanfolyam tervezett kezdete: Képzésért felelős neve: ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan Dr. Szűcs Miklós

Részletesebben

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk 1. Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök 2. Agrármérnök 3. Növényorvos 4. Mezőgazdasági biotechnológus

Részletesebben

Építőmérnök BSc MSc képzés. Dr. Lovas Antal Budapest, 2006. február 25.

Építőmérnök BSc MSc képzés. Dr. Lovas Antal Budapest, 2006. február 25. Építőmérnök BSc MSc képzés Dr. Lovas Antal Budapest, 2006. február 25. Institutum Geometrico Hydrotechnicum Alapítva 1782 Építőmérnöki Kar Gépészmérnöki Kar Építészmérnöki Kar Vegyészmérnöki Kar Villamosmérnöki

Részletesebben

Műszaki szakoktató alapszak

Műszaki szakoktató alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki szakoktató alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár

Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár A Baranya megyei Mérnöki Kamara Örökös tagja Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár Budapesten 1933. május 25-én született. A Moszkvai Építészmérnöki Egyetem Szerkezetépítő Szakán 1956-ban végzett. Diplomája

Részletesebben

Szent István Egyetem. SZIE-Ybl Miklós Építéstudományi Kar KÉRELEM TŰZVÉDELMI SZAKMENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉRE.

Szent István Egyetem. SZIE-Ybl Miklós Építéstudományi Kar KÉRELEM TŰZVÉDELMI SZAKMENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉRE. Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar KÉRELEM TŰZVÉDELMI SZAKMENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉRE TARTALOMJEGYZÉK I. Adatlap 2 II. Képzési kimeneti követelmények (KKK) 3 III.

Részletesebben

GAZDASÁG- INFORMATIKUS MSc. mesterképzés

GAZDASÁG- INFORMATIKUS MSc. mesterképzés GAZDASÁG- INFORMATIKUS MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 VIDÉKI FELSŐOKTATÁS HELYZETE AZ ALFÖLDÖN A Szent István Egyetem hálózatos felépítése, térbelisége, többkarúsága ideális

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

A MŐSZAKI FELSİOKTATÁS HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI

A MŐSZAKI FELSİOKTATÁS HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI . 2007. A MŐSZAKI FELSİOKTATÁS HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI a mőszaki képzés átalakulásának fıbb jellemzıi Dr. Palásti-Kovács Béla, BMF-BGK dékán mőszaki felsıoktatási szakértı, Oktatási és Kulturális Minisztérium

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNY TERMÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK?

TERMÉSZETTUDOMÁNY TERMÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? termtud.qxd 2005.12.12. 19:58 Page 152 TERMÉSZETTUDOMÁNY TERMÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? Magyarországon természettudományokat több mint harminckétezren tanulnak. A TTK-sok akik fele annyian vannak,

Részletesebben

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Kecskemét, 2009. április 15.

Kecskemét, 2009. április 15. BESZÁMOLÓ A KECSKEMÉTI F ŐISKOLA 2008. ÉVI GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Kecskemét, 2009. április 15. Tartalom BEVEZETÉS...3 1. Feladatkör, tevékenység...5 1.1. Intézmény neve, törzskönyvi azonosító száma,

Részletesebben

Dr. Kovács Ernő Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék 2011

Dr. Kovács Ernő Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék 2011 Dr. Kovács Ernő Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék 2011 Az előadás vázlata 2 A ME-n folyó villamos (erősáramú) szakember-képzés bemutatása Szervezeti felépítés Az oktatás szerkezete

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

statisztikai módszerekkel

statisztikai módszerekkel Statisztikai világnap 2010. október 20. Az oktatási kiválóság g mérése m statisztikai módszerekkel Sándorné dr. Kriszt Éva rektor A mérésrm sről l elméleti leti megközel zelítésben A A mérés m s fogalma,

Részletesebben

STATISZTIKA. Gyakorló feladatok az első zh-ra

STATISZTIKA. Gyakorló feladatok az első zh-ra STATISZTIKA Gyakorló feladatok az első zh-ra A változás átlagos üteme év Kenyér Ft/ kg bázisindex % 2002 151 100,0 2003 156 103,3 2004 178 117,9 2005 173 114,6 2006 179 118,5 2007 215 142,4 I = n 1 l i

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska 2015. november 10. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés a Kecskeméti Főiskolán a kezdetek Két vállalati

Részletesebben

ÍGY FEST EGY SEBÉSZ...

ÍGY FEST EGY SEBÉSZ... ÍGY FEST EGY SEBÉSZ... SCHERFEL TIBOR SCHERFEL TIBOR: HAJÓNAPLÓ H A J Ó N A P L Ó 4800 Ft Scherfel Tibor HAJÓNAPLÓ A könyv betekintést ad egy karizmatikus magyar sebész életútjába. A szakmai teljesítmény

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma A Debreceni Egyetemre 2014. évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek 2014.08.28. Adatok: fő Kar ÁJK A N K igazságügyi igazgatási 16 14 A N K közigazgatás-szervező 13 11 O N K jogász 5 2 M N

Részletesebben