12 BALATONBOGLÁRI HÍREK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "12 BALATONBOGLÁRI HÍREK"

Átírás

1 12 BALATONBOGLÁRI HÍREK 20 ÉV, MAJD EGY EMBERÖLTŐ 20 éve alakult meg a 622. Gaal Gaston Cserkészcsapat szeptember elején, egy vasárnap délutáni napon, 8-10 érdeklődő jelenlétében Szőllősi Atya vezetésével egy működőképes cserkészcsapat megszervezését hánytuk vettük meg. Feri bá ismertette a száraz tényeket: 3 kiképzett tiszt adott (ő maga, Pauer Sándor és Szeri Gabi) és egy felavatott cserkész. A felavatott cserkész jelentette a csapatalapítás kovászát - mellesleg a nagyobbik lányom és az ő avatásának külön története van nyarán keresztszüleinél nyaralt Veszprémben, ahol éppen egy illegális cserkésztábor zajlott a Bakony mélyén, svájci magyar cserkészvezetők irányításával. Ebbe csöppent bele Bernadett lányom és a tíz napos tábor végén a résztvevőket cserkésszé avatták, fogadalmat tehettek. Eddig még személyesen nem mertem megszólítani az Atyát, mert kemény ember benyomását keltette és az egészsége is igen megromlott. A gerinc bántalmai miatt csoszogva, bottal közlekedett, az oltár előtt támaszkodva sem tudott térdet hajtani. Mindezen körülmények ellenére, bátorságot merítve, 1989 őszén a Jankovich-telepi mise után megszólítottam Atyát: volna egy cserkész, kellene neki egy csapat. Mire Feri bá: kettő, mert én is az vagyok. Ettől a pillanattól kezdve új értelmet kapott élete, hatalmas energiával vágott bele a csapatalakítás munkájába. Olyan erőt adott neki az új kihívás, hogy lassan a botot elhagyta, rohanó mozgását visszanyerte és az élete végéig megtartotta. Feri bá a csapatalapítás érdekében 1990 nyarán az ausztriai Ebisberg melletti tisztképző táborba küldött minket a Szeri Gabival. A tizenöt napos tábor parancsnoka és finanszírozója az Amerikában élő Bodnár Gábor cserkésztiszt volt és az egész Kárpát-medencéből toborzott jelölteket. Ezt elvégezve jutottunk el a nyitó gondolatig. Közben kiderült, hogy Vörös Jóska bá is öregcserkész és csatlakozott az alapítókhoz. Nevet választottunk és megkezdődött az iskolában a gyerekek toborzása. Az első év kiképzését követően - emlékeim szerint - tizenegy jelölt tett fogadalmat az új csapatzászló előtt. Ezek a friss cserkészek a jövő őrsvetői, tisztjei lettek és biztosították csapatélet folytonosságát. Az alapítók közül ma már csak ketten (Csobor Tünde és én) maradtunk aktív cserkészek, a többieket elszólította a sors, az élet és a halál (Feri és Jóska bá). A csapat az Atya halála után kisebb visszaesés után újból erőre kapott, köszönhetően a fiatal frissen kiképzett tiszteknek, őrsvezetőknek. Idén augusztus 20-án huszonhat jelölt tett fogadalmat és a szeptemberi toborzáskor huszonnégy új jelölt kapcsolódott be a csapat életébe Szárszótól Fenyvesig, Látránytól Györökig. Én így emlékszem a kezdetekre. Pauer Sándor cst. Az alapítók: Szöllősi Ferenc cserkész tiszt Vörös József öregcserkész Pauer Sándor cserkész tiszt Szeri Gabriella cserkész tiszt Pauer Bernadett Az első őrs tagjai: Visnyei Tibor Kerecsenyi Rudolf Szederkényi Barbara Regős Judit Csobor Tünde Valkó Orsolya Horváth Hajnalka Kálsecz Viktória Czár József Kozák József Tompos Tímea képek: Varga Béla a csapatzászló szentelésén (1991), Szőllősi Ferenc (2004).

2 A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA október Nagyra vihetjük, csak magunkban keressük az erőt, s mindenen fogunk diadalmaskodni.... (gr. Széchenyi István) KEDVES BALATONBOGLÁRIAK ÉS SZŐLŐSKISLAKIAK! A magam és társaim nevében szeretném megköszönni szavazataikat, melyekkel támogattak minket október 3-án. Boglár a változásra és egyben a folytatásra is szavazott, mert bár személyemben új polgármestert választottak, de - velem együtt - a kilenctagú testületből hatan az előző ciklusban is k voltunk. Különbözőek vagyunk, más a habitusunk, de Boglár és polgárai érdekében össze kell fognunk, közösen kell gondolkodnunk és cselekednünk, mert ez az egyetlen esélyünk. Mindenkinek felajánlom a pártatlan, csakis a város érdekeit, az eddigi tapasztalatokat, a választói akaratot és javaslatokat, az erőviszonyokat figyelembe vevő együttműködést, a konstruktív, indulatoktól mentes munkát. Aki kimarad, lemarad Köszönöm a sok bíztatást, segítséget, ötletet és persze a jóindulatú kritikát is. Ahogy a választások előtti fórumon elmondtam, azt szeretném, ha városunk is olyan látványos fejlődési utat járhatna be a közeljövőben, mint az előző három évben általam irányított Mathiász Középiskola, mely a napokban került be egy nemzetközi pályázaton a világ 56 leginnovatívabb iskolája közé. A törvény szerint igazgatói megbízásomról lemondok, de hivatásom szerint továbbra is pedagógus kívánok maradni. A választások éjszakáján a szüleimre gondoltam, akik már nem lehetnek velünk, de tudom, nagyon büszkék lennének most rám, és közben féltenének is, tanácsokat adnának, segítenének. Köszönöm a családom és barátaim támogatását, a jövőben még nagyobb szükségem lesz rájuk, mert nagyon kemény feladatok és sok megvívandó harc áll előttem. Hiszek abban, hogy kitartó, közös munkával sikerülni fog mindaz, amit elképzeltem, elképzeltünk. Balatonboglár, október 3. Üdvözlettel: Mészáros Miklós polgármester BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT, KEDVES CSALÁDJÁT ÉS BARÁTAIT OKTÓBER 23-ÁN (SZOMBATON) 17 ÓRÁRA AZ ORSZÁGZÁSZLÓHOZ, AHOL AZ ÉVI FORRADALOMRA ÉS NEMZETI FELKELÉSRE EMLÉKEZÜNK. ÜNNEPI KÖSZÖNTŐT MOND MÉSZÁROS MIKLÓS POLGÁRMESTER. KÖZREMŰKÖDŐK: A BOGLÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI SZENDRŐDYNÉ BOTKA KRISZTINA TANÁRNŐ VEZETÉSÉVEL, ÉS A 622. GAAL GASTON CSERKÉSZCSAPAT. KEDVEZŐTLEN IDŐJÁRÁS ESETÉN AZ ÜNNEPSÉGET A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HÁZÁBAN TARTJUK MEG.

3 2 BALATONBOGLÁRI HÍREK A POLGÁRMESTER VÁLASZTÁS ELŐZETES (NEM JOGERŐS) EREDMÉNYE OKTÓBER 3. BALATONBOGLÁR érvényes szavazatok Név Jelölő szervezet % száma 1 Mészáros Miklós FIDESZ-KDNP ,31 2 Dr. Kovács Miklós Független ,58 3 Dr. Illyés Erzsébet Független ,76 4 Hock János Sándor Független ,49 5 Sós Zoltán Független ,18 6 Kovács Krisztián Zsolt Független 39 1,68 AZ EGYÉNI LISTÁS TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐVÁLASZTÁS ELŐZETES (NEM JOGERŐS) EREDMÉNYE OKTÓBER 3. BALATONBOGLÁR érvényes szavazatok Név jelölő szervezet száma 1 Dr. Sziberth László Független Csere Andrea Független Kalász Zoltán Független Mészáros Miklós FIDESZ-KDNP Varga Kálmán FIDESZ-KDNP Keserű Zoltán Sándor Független Vadasfalvi János FIDESZ-KDNP Resch János Imre Független Türjei Attila FIDESZ-KDNP Hock János Sándor Független Kis József FIDESZ-KDNP Dr. Györe Zsuzsanna Független 679 Melinda 13 Baron Ágnes FIDESZ-KDNP Szabó Zoltánné FIDESZ-KDNP 647 Paszér Éva Ágnes 15 Pataki Miklós Tamásné FIDESZ-KDNP Pauerné Juhász-Dóra Ildikó Független Nyári Attila Független Dumity László Jobbik Ravasz Tibor János Független Sziládi Sándor Független 335 BALATONBOGLÁR KÉPVISELŐ- TESTÜLETE KALÁSZ ZOLTÁN CSERE ANDREA MÉSZÁROS MIKLÓS polgármester KESERŰ ZOLTÁN SÁNDOR Resch János Imre TISZTELT BALATONBOGLÁRIAK ÉS SZŐLŐSKISLAKIAK! Őszinte szívvel köszönöm támogatásukat vé választásomhoz! Mélyen megható az a bizalom, amivel értékelték eddigi i munkámat, egyben hitet és erőt ad a folytatáshoz, az ÖNÖK jobb megélhetése és a település gyarapodása érdekében! Közös célunk hitem szerint,hogy Balatonboglár ne csak lakhelyünk, hanem szeretett otthonunk is legyen, amire joggal lehet és kell büszkének lenni minden itt élőnek! Köszönettel Dr. Sziberth László Tisztelt Választóim! Köszönöm megtisztelő bizalmukat, amivel lehetővé tették, hogy együtt dolgozzunk az élhető, fejlődő, szerethető Balatonboglárért és Szőlőskislakért. Tisztelettel: Vadasfalvi János Kedves Balatonbogláriak és Szőlőskislakiak! A megkezdett városfejlesztő munka folytatását - és sikeres befejezését reméve -, a közös munka eredményében bízva, köszönöm meg bizalmukat. Tisztelettel: Varga Kálmán DR. SZIBERTH LÁSZLÓ VADASFALVI JÁNOS türjei attila varga kálmán

4 BALATONBOGLÁRI HÍREK 11 Nagyon nehéz volt kiválasztani Őket a csapatból, hiszen együtt csapat a csapat! BBSC - A KÉZILABDÁZÓK ILLÉS RICHÁRD - A boglári Ált. iskolában tanult, majd Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakos hallgatója. Sok sportágat kipróbált, de hat éve már, hogy a kézilabda mellett döntött. Ebben nagy szerepet játszik, hogy Bogláron játszhat. Ifistaként utolsó éveit,,tapossa. Beálló, irányító és akár jobb lövő poszton is megállja helyét. Szorgalmával példát mutat nemcsak sporttársainak, hanem az utánpótlás csapatnak is. GERGELY ZSOLT Az általános iskolában kezdte el a kézilabdázást. Középiskolában is maradt a boglári csapatnál. Itt nagyon jó közösség alakult ki, igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát. Most már erősíti a felnőtt csapatot is. Az ifiben hasznos munkát végez irányító poszton, a felnőtt csapatban bal szélsőt játszik. Tanulmányait jelenleg Budapesten végzi, de minden hétvégén rendelkezésére áll az edzőjének. TÓTH ÁKOS - Iskolai keretek között kezdett kézilabdázni. Hamar kiütközött, hogy nem fél a labdától és kiváló reflexe van, ami egy jó kapusnak nélkülözhetetlen, ezért Ő lett a csapat,,hálóőre. Középiskolás korában tehetségének köszönhetően elkerült a veszprémi utánpótláshoz, ahol kézilabda pályafutását egyéb okokból abba kellett hagynia. Visszatért Boglárra, ahol az ifi és a felnőtt csapat első számú kapusa lett. A sporthoz való hozzáállása példa lehet a következő nemzedéknek! Hajrá Boglár, Balatonboglár! Varga Zsolt edző Hajrá Boglár, Balatonboglár! Tenisz Magyar Bajnokság Budapest A Balatonboglári Tenisz Klub lány 12-es csapata az augusztusi Országos Magyar Bajnokságon óriási sikert ért el, mert sikerült az első helyet megszerezni, így magyar bajnokok lettek. A csapat tagjai: Udvardy Panna, Pór Petra, Dumity Sára, Fárbás Réka és Rádics Réka. Az országból a legjobb hat csapat került be a versenyre és körmérkőzés alapján dőltek el a helyezések. A döntőben az esélyesebb budapesti klub csapatát úgy sikerült legyőzni, hogy a két vesztett és egy megnyert egyéni után sikerült a párossal vissza-fordítani a mérkőzést Pór Petra és Udvardy Panna kiváló játékának köszönhetően. Így a klub és a város is jó pár év eltelte után ismét gyarapodhatott egy Magyar Bajnoki címmel. Udvardy Panna egyéniben Magyar Bajnoki bronzérmet szerzett még, párosban pedig párjával ezüstérmesek lettek. Boglár Kupa eredményei: a tíz éves lányoknál Fárbás Rékának sikerült megszerezni az első helyet. A lány 14-es mezőnyben Udvardy Panna aranyérmes lett, Bognár Kíra pedig harmadik BBSC KÉZILABDA - NŐI CSAPAT Buzsáki Barbara - átlövő - Balatonlelléről érkezett a BBSC NBII-es női ifi csapatához a 2009/2010-es bajnoki szezonra. Idén már a felnőtt csapat tagja és jelenleg vezeti a házi góllövő listát. Tehetséges, jó adottságú, szorgalmas játékos. Varga Dalma - beálló /2009-es szezonban érkezett a budapesti Postás SE-ből, az NBII-es női ifi csapathoz. A 2009/2010-es helyet szerzett. Udvardy Panna két korosztállyal feljebb játszva a lány 16-os mezőnyben bronzérmet szerzett, a fiú 16-os korosztályban Dumity Ádám állhatott a dobogó legfelső fokára. Szabó Zoltánné Paszér Éva bajnokságban már az NBII-ben szereplő női keret tagja volt. Az idei szezonban a felnőtt csapatban is stabil helye van. Tóth Leona - átlövő - ő a csapatunk egyik tehetséges reménysége. Varga Zsolt kezei alatt bontogatta szárnyait. Idén került a felnőtt csapathoz. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy kitűnő átlövő váljon belőle. Hidvéghy Édua

5 10 BALATONBOGLÁRI HÍREK BALATONBOGLÁR LEGEREDMÉNYESEBB IFJÚSÁGI SPORTOLÓI (2010. szeptember 18-án Vadasfalvi János alpolgármester köszöntötte a legeredményesebb ifjúsági sportolókat. A személyekre a szakosztályok vezetése tett javaslatot.) Hagyományteremtő szándékkal szerveztem meg ezt a kis ünnepséget. Minden év szeptemberében, a Boglári Búcsú napján szeretnénk megjutalmazni legjobb utánpótláskorú sportolóinkat a Balatonboglár ifjúsági sportolója emlékplakettel. Remélem, a következő -testület is partner lesz ebben. Ezt a gesztust már korábban is megtehettük volna, de én úgy érzem, most lesz ennek az elismerésnek reális alapja. A jelenlegi új kormány és annak miniszterelnöke kijelentette, hogy a sportot stratégiai ágazattá kell nyilvánítani. A fiatalok egészségét, oktatását elsőrendű kérdésnek kell tekinteni és erre mindig pénzt kell biztosítani. Magyarországnak egészséges és életerős társadalomra van szüksége, ez az utánpótlás és az iskolai sport, illetve az ebből kinövő versenysport nélkül elképzelhetetlen. Önkormányzatunk célja a boglári sportegyesületeknél a sikeres utánpótlás nevelés kialakítása. A gyerekek olyan sportközösségbe kerüljenek az egyes szakosztályoknál, amelyek - az egészséges életmódra nevelés mellett a közösségi szellemet erősítik az egymásért való küzdeni akarással és becsületességre, kitartásra nevelnek. Meg kell találni az általános iskola tornatanár személyéhez kötött és a szakosztályok közötti együttműködés legjobb formáit. Városunk sportlétesítményit tekintve országos szinten is a legjobbak közé tartozik. A tizennégy salakpályás és egy fedett pályás teniszcentrum - európai szintű klubházzal -,az Urányi János Szabadidő- és Sportcentrum nemzetközi méretű sportcsarnokkal, uszodával és labdarúgó pályával, a Balaton egyik legszebb és legnagyobb, most felújított és átadott vitorláskikötőjével. Ilyen létesítmények mellett a jelen lévő fiatal sportolók már többször bizonyítottak és ez reményt, bátorítást ad a következő évekre is. Sajnos, az Urányi sportcentrum beruházás a városunkat nehéz anyagi helyzetbe hozta, és így a sport támogatására is kevesebb pénzt tudunk biztosítani. Az elmúlt évek 7 8 millió forintos támogatásánál jövőre sem tudunk többet biztosítani. Én tudom, hogy ez kevés, de bízom abban, hogy a jövő évben a kormány által megígért forrásokat az utánpótlás nevelésére pályázati úton meg tudjuk nyerni, és ezzel a többlet pénzzel sikeresebb utánpótlás nevelést tudunk elérni. Mielőtt átadnám az emlékplaketteket, szeretném megköszönni a fiatal sportolóknak, az edzőknek és a vezetőknek az eddig elvégzett sok munkát és kitűnő sporteredményeket, valamint a nagyon fontos szülői segítséget. Azokat a sportsikereket, eredményeket szeretném megköszönni Nektek, amelyeket szeretett városunknak, Balatonboglárnak dicsőséget szereztetek és tovább öregbítettétek városunk hírnevét. Köszönet érte! BBSC Úszó- Triatlon Szakosztály 2010-es Eredményei Tóth Domonkos, Kelemen Dávid, Szerdahelyi Szonja A 2010-es esztendőben Szerdahelyi Szonja volt az Úszó- Triatlon Szakosztály húzó embere eredményekben, mivel a többiek korosztályuk kicsijei voltak és így minden versenyen az egy évvel idősebbekkel kellett felvenniük a versenyt. Szerencsére nem okozott megoldhatatlan problémát ez az állapot, és mint az elért eredmények is mutatják, a versenyeken rendszeresen évfolyamuk legjobbjaként, az első 10 között végeztek versenyzőink, ami a sikeres felkészülési stílusnak, technikának volt köszönhető. Az idei évben léptünk ki először a nemzetközi porondra, ahol szintén sikeresen szerepeltünk, hiszen Szerdahelyi Szonja 1. helyezést, Pintér Rebeka és Tóth Domonkos 5. helyezést ért el korosztályában a Szlovák Nemzetköz Triatlon Ranglista Versenyen. Szakosztályunk úszó eredményeire is büszke lehet, hiszen a Marcaliban rendezett Csík Ferenc úszóversenyen Tóth Domonkos 100 m gyorson 3., 200 m háton 1. helyezést, Bujdosó Ferenc 100 m gyorson 1. helyezést ért el. Versenyzőink az Uszonyos Diákolimpia Országos Döntőjén, Kecskeméten is igazolták kivételes tehetségüket, mivel Tóth Domonkos három számban is dobogóra állhatott, Kelemen Dávid bizonyította, hogy vele számolni kell ebben a sportágban is. Tóth Levente és csapata megkezdte a felkészülést a 2011-es szezonra és valószínűleg továbbra is helyes úton járnak, hiszen a hétvégén megrendezett Somogy Megyei Duatlon Diákolimpiai Döntőn, minden versenyzőjük továbbjutott az Országos Döntőbe, amit azzal értek el, hogy korosztályukban az élen végeztek. BBSC - A LABDARÚGÓK WOHL JÓZSEF - Tizenhat éves, a Mathiász János középiskola tanulója. Gyermekkora óta a BBSC labdarúgója. Országos utánpótlás versenyen a 8. helyezett csapat tagja, a kaposvári Ifjúsági Fesztiválom a Rákóczi csapata mögötti 2. helyezett csapat tagja. Az ifjúsági csapatunk meghatározó irányító játékosa. A felnőtt csapatnál is számításba veszik. Nála jó helyen van a labda! Egyike a legígéretesebb boglári tehetségeknek. VARGA KRISZTIÁN - Tizenkilenc éves, a Mathiász János középiskola tanulója. Szerdahelyi Szonja (1999.) Beérett ebben az évben az eddig elvégzett munka és bebizonyította, hogy számolni kell tudásával a elkövetkezendő szezonokban triatlon, duatlon, aquatlon, versenyeken az eredményhirdetésekkor. Majd minden versenyen korosztálya legjobbja volt. Kisebb megingásai ellenére a legkiegyensúlyozottabb versenyző címet kapta. Dicséretes küzdeni tudását, mutatta be akkor, mikor az év egyik legfontosabb versenye előtt kerékpárjával bukott edzésen, de ennek ellenére összevart sebével a hétvégi ranglista versenyen dobogóra állhatott (II.hely). Tehetsége, küzdeni tudása, elismerést, ismertséget hozott számára a triatlon mezőnyben. Tóth Domonkos Bence (2000) Igazán nehéz évet zárt a fiatal sportoló, hiszen korcsoportot váltott és a távok duplájára nőttek az előző évhez képest és ezen kívül idősebb versenytársaival kellett felvennie a harcot a helyezésekért.igazolta tehetségét és az egész évben elvégzett munka, meghozta számára is a sikereket, hiszen sokszor így is a dobogón tudott végezni megelőzve korcsoportjában nem csak évfolyam társait (2000-ben születettek), hanem korcsoportja idősebb /1999-ben születettek/ sportolóit is. Eredményei alapján már most meghatározója a triatlon utánpótlásnak. Kelemen Dávid (1998) Szintén abban a helyzetben volt, hogy korosztályt váltott és a megnövekedett távok és idősebb ellenfelek, nagyobb, nehezebb kihívást jelentettek számára. Számára sem jelentett problémát ez a megterhelő feladat, hiszen az év jelentősebb versenyeire felkészülésével bebizonyította, hogy nincsenek megoldhatatlan akadályok előtte. Munkatűrésével, tehetségével igazolta Ő is, hogy számolni kell vele az elkövetkezendő időszakban. Kívánunk sok sikert, kitartást, eredményes felkészülést, az elkövetkezendő versenyévadra is. Veszprémből került hozzánk két éve. Tehetsége alapján berobbant a felnőtt csapatunkba, ahol rövid idő alatt stabil kezdő játékossá vált. Csatár. A hétvégéit itt tölti a futball miatt, feláldozva a családi találkozásait is. Büszkék vagyunk rá. ZSIBORÁCS MÁTÉ - Húsz éves, Ordacsehiből került hozzánk 2009-ben. Az ifjúsági csapat góllövő csatára, aki a megyei bajnokság góllövő listájának második helyezettje. Tehetsége alapján rögtön az ifjúsági csapatunk oszlopos tagja lett. A felnőtt csapat keretében is számítanak rá. A jövő nagy reménysége a BBSC-nél.

6 BALATONBOGLÁRI HÍREK 3 A -testület döntései IX. 9. (Kivonatos közlés, az ülések jegyzőkönyvei, határozatai a Lukács Károly Városi Könyvtárban tekinthetők meg.) Az orvosi rendelő bővítését a SHS - Építő Kft (Székesfehérvár) végezheti, közbeszerzési pályázaton nyerte el a munkát. NAPIREND ELŐTT Kis József az utolsó ülésen a -testület hölgy tagjait egy szál virággal köszöntötte, Dr. Kovács Miklós polgármester Varga Béla életéről szóló könyvvel köszönte meg a -testület munkáját. A Képviselő-testület pályázni kíván a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusnál Rieger Tibor Varga Béla - Szöllősi Ferenc kettős portrédomborművének megvalósítására. A -testület a évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló tájékoztatót elfogadta. A Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények közötti - az Államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Korm.rend. 15. (2) bek. a), b) pontjaiban foglalt feladatok ellátására szóló munkamegosztási megállapodásokat jóváhagyták. (A költségvetési szerv (intézmény) az alapító okiratában meghatározott feladatainak megfelelően megbízza a Polgármesteri Hivatalt mindazon költségvetési és gazdasági feladatok ellátásával, amelyeknek személyi és szervezeti feltételeivel a költségvetési szerv nem rendelkezik.) AZ ELMÚLT NÉGY ÉVRŐL Dr. Győry László az Ügyrendi- és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: pozitívum, hogy a város működőképességét sikerült fenntartani. Magyarország 3200 önkormányzatából többnek ez nem sikerült. Az önkormányzat több pályázati sikert könyvelhet el (várdomb, strand, városközpont), ezt hangsúlyozni kell. Negatívumként említette, hogy szemléletben nem nőtt fel sem a testület, sem a hivatal, sem az intézmények ahhoz, hogy a jövő év kemény visszafizetési kötelezettséggel kezdődik. Az intézmények átalakítását nem hajtották végre, a művelődési ház 90 %-os támogatásból él, a Közterület-fenntartó Szervezet 61 millióba kerül. Szemléletváltásra van szükség. Véleménye szerint át kell alakítani a hivatalt és az intézményeket. Kudarcként élte meg, hogy ez nem sikerült. A megvalósuló fejlesztések nem hoznak pénzt (orvosi rendelő, kerékpárút), profitot termelő fejlesztéseket kellene létrehozni. A Boglári Szürettel kapcsolatban önkritikusan - elmondta, hogy nem sikerült elérni, hogy az önkormányzat profitáljon a rendezvényből. A Sziget strandi helyzetet is kudarcnak ítélte meg, a testület gyengeségének tartva, hogy az osztatlan közös tulajdon esetében a kerítést nem sikerült lebontatni. Pauerné Juhász-Dóra Ildikó a Pénzügyi Bizottság elnöke a legfontosabbnak azt tartotta, hogy a város működőképessége megmaradt, fejlesztések kezdődtek el, illetve fejeződtek be. Varga Kálmán a Városfejlesztési- és Turisztikai Bizottság elnöke megköszönte a polgármester, a hivatal, az intézményvezetőknek, illetve a knek az elmúlt négy évben végzett munkáját. Dr. Sziberth László a Jankovich Településrészi Önkormányzat vezetője szerint külön kell választani a kulturális intézmény fenntartási költségeit, illetve a rendezvények költségeit. Elhangzott az igény a programok bővítését illetően, ugyanakkor a rendezvényterv elfogadásakor nem voltak javaslatok. Szintén fő célkitűzés volt a sportváros létrehozása. A sportszféra olyan fejlesztést kapott (BBTC használati jog, sportcentrum), mint semelyik más Balatonbogláron. A forrásnövelést takarékossági intézkedésekkel, illetve hitelfelvétellel valósította meg az önkormányzat. Ez a testület 570 milliós fejlesztési hitellel vette át a várost és hozzátett 430 millió forintot. A fejlesztési hitel törlesztését jövőre el kell kezdeni. Ki kell emelni a fejlesztéseket, de mindezek egy lerobbant intézményhálózat és infrastruktúra mellett valósultak meg. Dr. Regős Péter az Egészségügyi- és Szociális Bizottság elnöke megállapította, hogy - sajnálatosan - munkahelyek szűntek meg a városban. Jelentősen csökkentek az állami támogatások. Jövőre el kell kezdeni a hitel törlesztését. Mindemellett kellene járdát, utakat építeni, a zárt csapadékvíz elvezetést megoldani. Ehhez nyereségessé kell tenni a város sikeres rendezvényeit. Több bevételt kell szerezni a városnak a Szüreti Fesztivál, a Balatonátúszás rendezvényekből, át kellene gondolni a parkolási díj visszaállításának lehetőségét. Egyébként elfogadásra javasolja az előterjesztést. Varga Kálmán a Városfejlesztési- és Turisztikai Bizottság elnöke - véleménye szerint a sportvárosi rangot elérte a város, elkészült a sportcentrum, a teniszcsarnok, a sportpályák felújítása megtörtént. A folyamatban lévő fejlesztések is gazdagabbá teszik a várost és ez által fellendül a turizmus. Pauerné Juhász-Dóra Ildikó a Pénzügyi Bizottság elnöke: a ciklus elején 570 millió forint összegű fejlesztési hiteltartozása volt a városnak. Ezen felül millió forint kifizetetlen számlatartozása és 100 millió forint folyószámla hitellel rendelkezett. Mindemellett a város összes ingatlanja jelzálog alatt volt. A kötvény kibocsátásával kifizette a város az összes tartozását, ingatlanjai felszabadultak a jelzálog alól, így azok értékesíthetőek lettek. A testület 300 millió forintot különített el a pénzügyi forrásból fejlesztésekre, pályázatok önrészére. Dr. Kovács Miklós polgármester ismertette a város négy éves fejlesztésének adatait (amelyeket a választási számban is közöltünk.) A -testület - megköszönve az intézményben dolgozók munkáját -, a Boglári Általános Iskola 2009/2010. nevelési és tanévre vonatkozó munkájáról szóló beszámolót elfogadta. (Dr. Sziberth László kiemelte, az anyag tartalmazza azt, hogy az iskola huszonnégy tanulójával foglalkozott logopédus, akik közül tizenöt tanuló első évfolyamos. Ez az elsősök 38,5 %-a!) A -testület csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához. A pályázatra évi költségvetésében ,- Ft-ot elkülönít. A -testület a balatonboglári zsidó temető kerítésének befejezését ,- Ft-tal támogatja. A -testület felhatalmazta a Városfejlesztési- és Turisztikai Bizottságot, hogy kérjen három ajánlatot a Balatonboglár városközpont parti területeinek integrált családbarát fejlesztése pályázati projekt menedzsment külső szakértői munkáinak elvégzésére és azokat - a beadott pályázat költségkeretét figyelembe véve - bírálja el. Eladnak a Garrio Kft-nek a 2189 hrsz-ú (a gyalogos és kerékpárosok által használt, a Csehi árok hídjánál lévő) út területéből a földhivatali nyilvántartás (jogi vonal) alapján kb. 90 m 2 nagyságú (északi) területrészt, a kerékpárút hídjának északi vonaláig bezárólag. A Kft. beszerezte az ordacsehi árok kezelőjének (ÉSVT) hozzájárulását, melyben vállalja a terület karbantartását a saját költségén. A telekalakításhoz kapcsolódó valamennyi költség vevőt terheli. A terület vételárát ,- Ft/ m 2 /+ÁFA összegben állapították meg, ezt a vevő a szerződés aláírásával egyidejűleg köteles megfizetni. A -testület elfogadta az AVE Zöldfok Zrt. által elkészített együttműködési megállapodástervezetet - amely a lakossági hulladékszállítási díjat nem fizetők által keletkezett kintlévőségek behajtását célozza, egyben felhatalmazta a polgármestert a szerződés aláírására. A -testület - Római Katolikus Egyházközség kérelmére - hozzájárult ahhoz, hogy a Balatonboglár Dózsa Gy. u. 51. szám alatti bérlakás vételárából fennmaradt forintot a évben fizessék meg. Sós Zoltán ügyvezető elmondta: A létesítmény éves bruttó működési költsége 45 millió forint. A zöldterület karbantartása további 1,5-2 millió forint. A társaságnak jelen időpontban nincsen kifizetetlen számlája. A számlák időben történt kifizetése miatt az ÁFA visszaigényelhető. Az intézmény bevétele millió forint. A térítés nélküli szolgáltatások értéke 7-7,5 millió forint. folytatás a 4. oldalon.

7 4 BALATONBOGLÁRI HÍREK FOLYTATÁS A 3. OLDALRÓL. A térségben épült új tanuszodák nyereségesen üzemelnek, mivel a kistérség összes oktatási intézményében kötelezővé tették az úszásoktatást. Véleménye szerint hosszú távon ez a megoldás a boglári uszoda finanszírozási problémájára is. Mészáros Miklós az Oktatási-, Kulturális- és Sportbizottság elnöke: A testület az első lépést megtette ebben az ügyben, az általános iskola 5. évfolyama, illetve a középiskola 9. évfolyama veszi igénybe az uszodát a testnevelés óra keretében. Megköszönve az intézmény dolgozóinak munkáját, az Urányi János Sport és Szabadidő Központ üzemelési tapasztalatairól szóló beszámolót elfogadta a -testület. A -testület a Balatoni Hajózási Zrt-vel évre a vízi turizmus fejlesztést célzó feladatok megvalósítására, azon belül a vitorláskikötő és a kikötőt kiszolgáló területek infrastruktúrájának színvonalas kialakítása és fenntartása érdekében megállapodást köt. Elfogadták az Oktatási-, Kulturális- és Sportbizottság és az Egészségügyiés Szociális Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló tájékoztatót. Dr. Sziberth László a Jankovich Településrészi Önkormányzat vezetője: a Jankovich-telepi részönkormányzat azt kéri a következő testülettől, hogy a szemétszállítás - péntek helyett - szombaton legyen. Az önkormányzat és a Helyiérték Egyesület között kötendő együttműködési megállapodást elfogadták. A megállapodás alapján az önkormányzat a Tökéletes Tökételek sütő-főzőverseny és Töklámpás Fesztivál program megvalósítására ,- Ft visszatérítendő támogatást biztosít, az összeget a LEADER-támogatás lehívása után az egyesület az önkormányzat részére visszautalja A VASAS KÖZI PARKOLÓ ÜGYE A Herczeg és Tsa Bt-vel kötött szerződés gépjármű parkolására alkalmas sík füves terület kialakításáról szólt. Feikusné Horváth Erzsébet jegyző szerint a megállapodás szerinti füves parkoló biztosítva van. (A parkolót korábban vas korlát vette körbe, melyet a -testület döntésének megfelelően lebontott a hivatal. Ennek a helyére virágot ültettek.) Hujber Lászlóné a Közterület-fenntartó Szervezet vezetője elmondta: a Közigazgatási Hivatal állásfoglalása szerint az épület síkjának vonalától öt méterre létesíthető parkoló és kizárólag a párhuzamos parkolás engedélyezett. Ezt megvalósította a hivatal, de a kérelmező másként szeretné használni a területet. Dr. Kovács Miklós polgármester a -testület nevében megköszönte a város összes intézménye, az ott dolgozók továbbá a -testület négy éves, eredményes munkáját. pályázati TÁJÉKOZTAT Ó Tisztelt Lakosság! Örömmel értesítem Önöket, hogy - hosszú évek fáradtságos munkájának eredményeként - a balatonboglári Dr. Török Sándor Egészségházban, október 01-én elkezdődtek a pályázati projektünk építési munkálatai, mellyel az intézményünk szolgáltatásainak bővítését, minőségi javítását szándékoztuk megcélozni.az építési munkálatok folyamatos, zavartalan, a lakosság és az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők számára is biztonságos építési terület létrehozása miatt az intézmény parkolójának, illetve a körülötte lévő zöld területnek a nagy részét le kellett keríteni. Ebből kifolyólag a parkolók száma minimális. További parkoló az intézmény épületétől távolabb, az Urányi János Sportcentrum előtt vagy a Gaál Gaszton utcában van. Az építési munkálatok várhatóan 2011 nyár végére készülnek el. Az építkezés keretében az épület felújítása, bővítése és alternatív energiaforrással való ellátása (napelem) fog történni. Az épületben helyet kap egy - napi 10 órában, folyamatos szolgáltatást nyújtó - gyógyszertár (hétvégén is). A röntgen diagnosztika lehetősége is megteremtődik, és minden nap lesz teljes laboratóriumi vizsgálatra lehetőség. A fizikoterápiás szolgáltatási lehetőségeket bővítjük, illetve balneo-, és hydroterápiával kiegészítjük. Az eddig működő szakrendeléseken óraszámbővítést, és műszerfejlesztést hajtunk végre. Plusz szolgáltatásként fog jelentkezni, a helyben történő gyógytorna, gyógymasszázs, tüdőgyógyászati és allergológia szakrendelés, csecsemő és gyermekgyógyászati, pszichiátriai szakrendelés is. Az infokommunikációs hálózatunk is bővül, és ez lehetővé teszi a lakosság számára a teljesebb körű egészségügyi információkhoz, ill. adatokhoz való hozzáférést. Az ellátandó területünkön az otthoni szakápolás és a hospice ellátást is biztosítjuk. Ezúton köszönöm meg mindenkinek áldozatkész munkáját, akik a pályázatunkhoz segítséget nyújtottak. Hiszem azt, hogy a felújítást, bővítést követően lényegesen jobb minőségű és teljesebb körű szolgáltatásunk az Önök megelégedésére fog szolgálni. Addig is a türelmüket, megértésüket, esetleges támogató segítségüket megköszönjük. Balatonboglár, október 06. Dr. Balázs Lajos intézmény vezető főorvos ALÁÍRTÁK A BERUHÁZÁS ÉPÍTÉSÉRE VONATKOZÓ MEGÁLLAPODÁST Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Járóbeteg szakellátó központok fejlesztése Kódszám: DDOP B. Pályázati azonosító: DDOP /B ALÁÍRTÁK A KIVITELEZÉSRE VONATKOZÓ SZERZŐDÉST

8 BALATONBOGLÁRI HÍREK 9 OKTÓBERI PROGRAMOK MESESZÍNHÁZ INDUL! A bérlet ára Ft. A jegy ára 650,- Ft. 16-án 16 órakor Tálosné Violányi Marianna amatőr festő kiállításának megnyitója 16-án 20 órakor IFI Klub: FIELD STREET és a PÁRHUZAM koncert 23-án 17 órakor az országzászlónál - kedvezőtlen időjárás esetén a művelődési házban - VÁROSI ÜNNEPSÉG 1956 tiszteletére. 27-ÉN 17 órakor a Lukács Károly Könyvtár vendége ZÁVADA PÁL író. Az íróval Dr. Varga István főiskolai adjunktus beszélget. 30-án (szombaton) a művelődési házban Podmaniczky Szilárd BALATONI VILÁGOK című könyvének bemutatója, majd 20 órától a JAZZ KLUBBAN: SPECIAL PROVIDENCE KONCERT (Markó Ádám dob, Kertész Márton gitár, Cséry Zoltán - zongora, billentyűs hangszerek Fehérvári Attila basszusgitár) a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával! RENDSZERES PROGRAMOK a boglári művelődési házban, az időpontokban még változás lehet! Hétfőn óra Szelence próbája Művészeti vezető Szabó Zsolt Elnök: Takácsné Somogyi Erzsébet Kedden óra Nosztalgia klub Vezető: Somogyi Istvánné óra Megértés Egyesület Vezető: Molicsné Takács Terézia Szerdán óra Szelence próbája Művészeti vezető Szabó Zsolt, elnök: Takácsné Somogyi Erzsébet ARTISTA ISKOLA - heti 3 alkalom (hétfő, szerda, péntek ) a szőlőskislaki művelődési házban. Művészeti vezető Latrompette Matild ( , gmail.com) József Attila Művelődési Ház 8691 Szőlőskislak, Fő u. 2. Tel: Internet Elérhetőségi Pont és Könyvtár Hétfő, szerda, péntek: óra Lengyel-Magyar Barátság Háza 8630 Balatonboglár, Árpád u. 17. Tel/Fax: Mobil: , . SZOLGÁLTATÁSAINK Terembérlés LMBH nagyterem5.950 Ft/óra, LMBH előtér Ft/ óra, Szőlőskislak nagyterem Ft/ óra, Szőlőskislak kisterem 2000 Ft/ óra. Helyi civil szervezetek báljai és nagyrendezvények Ft/nap. Rendszeresen az intézményben működő egyéb programok az óradíj összegének 50%-a. Szakmailag indokolt esetben szerződésben foglalt kedvezményt nyújtunk, ellenértékeként szakmai szolgáltatást kérünk. Irodai és ügyviteli szolgáltatások szövegszerkesztés: Ft/a/4 oldal, gépelés, nyomtatás: Ft/a/4 oldal, pályázat készítés: Ft/ 5 oldal. Kulturális berendezések kölcsönzése nagy hangtechnika: Ft/nap, kis hang rendszer: Ft/nap, projektor kölcsönzése: Ft/nap, bútorok: 100 Ft/db. Az óradíjba beszámítjuk a be-, és leszerelés idejét is! ÁRAINK az ÁFÁT TARTALMAZZÁK! Balatonboglári Hírek A Városi Önkormányzat közérdekű lapja. ISSN (nyomtatott) ISSN (online) Felelős kiadó: Mészáros Miklós polgármester. Felelős szerkesztő: Vásárhelyi Tibor. Szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. T.: 85 / Fax: 85 / Nyomdai munka: Faa Produkt Kft Veszprém. Felelős vezető: Faa Zoltán. HÍREK A MATHIÁSZBÓL A sikeres beiskolázás, valamint az eddig külső céggel működtetett esti gimnázium beolvadása miatt az iskola tanulólétszáma már a 600-at közelíti, 3 év alatt mintegy 50%-kal emelkedett. Nagyon várjuk már azt a 70 milliós pályázati forrásból megvalósuló eszközfejlesztést, mely késik ugyan, de ebben a tanévben bizonyára megérkezik. Megújulhat a teljes számítógéppark és a kertészet is korszerű berendezéseket kaphat. A jövő tanévtől tervezzük bevezetni a borász-képzést szakiskolai és technikusi szinten egyaránt. Sikerült elérünk, hogy a szakiskolás borászok állami ösztöndíjat is kaphatnak majd. A szakiskolások választhatják a szőlőtermesztő és a dísznövénykertész szakmákat is. Természetesen várjuk az érettségire készülőket is, ők a sikeres vizsgát követően parképítő technikusok is lehetnek. Az informatika iránt érdeklődők az érettségiig letehetik az ECDL vizsgákat, a CISCO akadémiai képzést is elkezdhetik, ez a piacon több százezer forintos képzés nálunk ingyen elérhető, csak jelképes vizsgadíjat kell fizetni. A Microsofttal kötött szerződésünk alapján tanulóink ingyen vásárolhatnak szoftvereket a világcég webáruházában. Akik a 8. osztály után még egy év haladékot szeretnének, azoknak ajánljuk a nyelvi előkészítő évfolyamot, ahol egy évig intenzív nyelvoktatást választhatnak. A sikeres tanulmányok után helyben van lehetőség minden boglárinak nemzetközi nyelvvizsgát tenni TELC nyelvvizsga-központunkban. A sportolási lehetőségeket gazdagítja, hogy a testnevelési órák egy részét az Urányi-csarnokban tartjuk és a -testület jóvoltából a 9. évfolyam osztályai ingyen úszásoktatást is kaphatnak. Szeptemberben hatalmas megtiszteltetés érte iskolánkat, a világ egyik leginnovatívabb oktatási intézménye lett. Világszerte mindössze 56 iskola érdemelte ki azt az elismerést, amit iskolánk megkapott. A Microsoft által kiírt meghívásos pályázaton sikerült elnyernünk a leginnovatívabb oktatási intézmény címet. A beadott szakmai pályázat és az elmúlt években elvégzett fejlesztések érdemessé tettek bennünket arra, hogy egyike legyünk annak az 56 intézménynek, amelyek megpróbálják a tanítást egy új irányba vezetni és ezáltal a mainál egy hatékonyabb oktatási módszer alapjait megteremteni. Ehhez jelentősen hozzájárulhatott a nálunk már harmadik éve alkalmazott e-napló, mely kiiktatja a papír-alapú adminisztrációt és az internet segítségével bárhonnan elérhető, akár a szülők számára is. Az innovatív iskolák világfórumán a dél-afrikai Fokvárosban egyedül iskolánk képviseli Magyarországot. A Microsoft a Partners in Learning program keretében az oktatási szféra meghatározó szereplőinek kíván a partnere lenni. Az oktatás, a tanulás megváltoztatja és befolyásolja életünket, családunkat, a bennünket körülvevő közösségeket, és végső soron a nemzetet. Nem mindegy tehát, hogy oktatási környezetünk hogyan épül fel és hogy fog változni az elkövetkező évtizedekben. Célunk, hogy az információs és kommunikációs technológiák minél nagyobb teret kapjanak a tanítás-tanulás folyamatában és hatékonyabbá tegyék azt. Az elemzések szerint a jövő oktatása problémamegoldás-centrikus, projekt-alapú és csoportmunkára késztető. A megváltozott környezethez pedig az informatikai eszközök komoly támogatást nyújthatnak szeptember Mészáros Miklós igazgató

9 BALATONBOGLÁRI HÍREK 8 Tévé és internet Balatonbogláron új dimenziókban a T-Home-tól A T-Home extra sebességű internetet és a kiemelkedően magas akár külön-külön is megrendelhetnek. Amennyiben valaki két kép- és hangminőségű tévészolgáltatást ajánl kedvező áron! csomagot együtt választ, dupla kedvezményben, ha hármat, akkor tripla kedvezményben részesülhet. A T-Home a Magyar Telekom nagyszabású fejlesztésének A 15Mbit/s sávszélességű internetcsomag (maximális letöltési köszönhetően - augusztustól jelentősen nagyobb sávszélességű sebesség 15 Mbit/s, maximális feltöltési sebesség 900 kbit/ ADSL csomagokat tesz elérhetővé Balatonboglár egyes sec) telefon vagy TV előfizetés mellé akár 4850 Ft-os havi területein. Az akár 25 Mbit/s letöltési és 5 Mbit/s feltöltési előfizetési díjért elérhető. A 25 Mbit/s sávszélességű csomag sebességet biztosító sávszélesség a rendszeresen internetező, (maximális letöltési sebesség 25 Mbit/s, maximális feltöltési és a nagy sebesség mellett jelentős adatforgalmat bonyolító sebesség 5120 kbit/sec) ugyanebben a konstrukcióban 6500 ügyfelek számára kínál igazi megoldást. A villámgyors internetnek Ft-os havidíj mellett vehető igénybe. A T-Home 28 csatornás köszönhetően pár kattintás után mindenki megnézheti kedvenc digitális Alap TV csomagja internet és telefon előfizetés mellé filmjét a világhálón, vagy letöltheti rég hallott dalait vagy más 2590 Ft-os, az 53 csatornás digitális Családi TV csomagja multimédiás tartalmakat egyszerre akár pedig ugyanebben a konstrukcióban több számítógépen Ft-os havi előfizetési díjon Balatonboglár jelentős részén válhat elérhető. A szolgáltatások igény szerinti mindennapossá a több tévékészüléken kombinációkban is megrendelhetők, így nyújtott, egyes televíziós csatornák és az egész család számára ideális tripla a Videotéka meghatározott filmjeit HD csomag ára az 53 csatornát tartalmazó minőségben is kínáló IPTV szolgáltatás, valamint a zenei Családi TV csomaggal, a 15Mbit/s sávszélességű internettel és multimédiás tartalmak gyors letöltése. A hagyományos illetve telefon Alap csomaggal már 9890 Ft-os havidíjon igénybe televíziózást gyökeresen átalakító T-Home IPTV többek vehető. között az olyan újdonságoknak köszönheti népszerűségét, További kedvező lehetőségként a T-Home és a T-Mobile három mint a megállítható, visszatekerhető élő televíziós adás, az vezetékes szolgáltatást és mobiltelefonálást biztosító Paletta elektronikus műsorújság, a több mint 500 mozifilmet akár szolgáltatáscsomagokat kínál egy havi díjért azoknak, akik a már tévépremier előtt kínáló Videotéka (VoD), a gyerekzár, a vezetékes és mobilszolgáltatásokat a T-Home-nál és T-Mobileválasztható nyelv, és az előre programozható műsorrögzítési nál veszik igénybe. lehetőség. Az ajánlatok részletei a T-Pontokban, a viszonteladóknál és A T-Home ráadásul mindezt rendkívül kedvező áron kínálja. A a és a internetes oldalon legújabb ajánlatokban az előfizetők tévét, internetcsomagot és érhetők el. További információért a T-Pontokban, illetve a +36 telefont együtt, többféle kombinációban kedvezményekkel vagy es számon érdeklődjön, 9 és 17 óra között! a tartalomból Díszhalászat Pápai Bandi bácsi, halászmester Erős emberek Horváth Iván, tűzoltóparancsnok A szív csücske Deák István, hajóskapitány A megszemélyesített pince Molnár Miklós, borász Távszerelem Harangozó Ica néni, tanárnő A szelek színe Benyovszky Gábor, egy vitorlázó Kocsmatörténetek Balatoni mesék - a Megértés nyugdíjas klubból A muskotály-legenda Sós Árpád, gépészmérnök -

10 BALATONBOGLÁRI HÍREK 5 A projekt szempontjából a legjelentősebb kötelezően ellátandó önkormányzati feladat az egészségügyi és szociális alapellátás biztosítása. Ezen a területen is az Önkormányzat jelentősen többet vállal és biztosít, mint a kötelező minimum szint. A Dr. Török Sándor Egészségház 1973-ban az intézmény nevét adó orvos javaslatára került megalapításra. Ekkorra készült el a működéshez jelenleg is teret adó építmény, mely az önkormányzat tulajdona. Az épületben 3 felnőtt családorvosi praxis (vállalkozó), egy fogorvosi praxis (vállalkozó), egy gyermekorvosi praxis (vállalkozó) és az intézmény keretében működő központi család orvosi ügyeleti szolgálat, a balatonboglári-ordacsehi védőnői szolgálat és a kistérséget ellátó járóbeteg szolgáltatás működik. A szakmai munka évek során történő fejlesztése útján jutott el a mai heti 88 óra szakorvosi óraszámú és 66 óra nem szakorvosi óraszámú szolgáltatás nyújtásához. Jelenleg a szakorvosi tevékenységet, a sebészeti 30 óra főállású munkaidőben dolgozó intézményvezetőn kívül, főállásban a siófoki, illetve kaposvári kórházban alkalmazott orvosok végzik közreműködőként, a betegelégedettségi mutatók alapján jó minőségben. Az intézmény szoros együttműködést ápol a megye két legnagyobb egészségügyi szolgáltatójával, melynek keretein belül a súlyponti Sófoki Városi Kórház laboratóriumában folynak a J1 szintű laborvizsgálatok, valamint a megyei Kaposi Mór Oktató Kórházzal együttműködési megállapodás keretében közösen van leszabályozva az ellátandó betegek ellátási útja. 4 évvel ezelőtt az épület ütemezett felújításából az első ütem már megtörtént, amikor is a jelenlegi épület összes nyílászárója modern, hőszigetelt nyílászáróra lett kicserélve, a meglévő falak hőszigetelésre kerültek és a földszinti rész 80%-a teljesen felújításra került önkormányzati finanszírozásból. Ennek a következő lépcsője lenne a jelen projektben részletezett fejlesztés, mely szükségszerű ahhoz, hogy az intézmény elláthassa - a kedvező földrajzi pozíciója miatt hozzátartozó - a kistérség településeinek 82%-ra kiterjedő ellátási területéről érkező betegeket, megkímélve őket a hosszabb utazás költségeitől, időigényétől, fáradalmaitól. A projekt menedzselését az Önkormányzat kiszerződte, és azt a projektmenedzsment terén jelentős tapasztalattal bíró Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft fogja majd ellátni. Az Önkormányzat a kapcsolattartáshoz és a beruházás műszaki feladatainak ellátásához Gáspár László műszaki főtanácsost jelöli ki, a szakmai feladatokat pedig az Egészségügyi Központ vezetője Dr. Balázs Lajos látja el. A pályázatban megfogalmazott projekt az önkormányzat legalapvetőbb kötelezően ellátandó feladatát, az egészségügyi és szociális alapellátás biztosításának magasabb szintű ellátását célozza, amely messze túlmutat a település határain. Az ellátási terület a kistérség településeinek 82%-án túlmenően, a kistérségen túlnyúlva Balatonszemes (Balatonföldvári kistérség) és Szőlősgyörök (Lengyeltóti kistérség) települések lakóinak számára is biztosítani tudná a magas szintű járóbeteg szakellátást. A fejlesztés kulcsa a kapacitásbővítése, mely kiterjedne mind a szakorvosi, mind a nem szakorvosi rendelési órákra. A kapacitás bővítéséhez elengedhetetlen a meglévő épület átalakítása és bővítése. A kapacitásnövekedés hatását vizsgálva kijelenthető, hogy a kistérségben működő két önálló rendelőintézet (Fonyód és Balatonboglár) a megnövelt kapacitások mellett, együttesen sem haladja meg az országos átlagot. Megállapítható, hogy az óraszámok bővítése a területi egyenlőtlenségek csökkentését szolgálja, a finanszírozás makroszinten vett érdemi bővülése nélkül. A megnövelt kapacitás minél magasabb szinten történő felhasználása szempontjából elengedhetetlen mind a szakorvosi, mind a nem szakorvosi rendelési órákra a megfelelő színvonalú eszközállomány biztosítása. A szakmai munka és betegellátás folyamatosan kárát szenvedte a hagyományos röntgen diagnosztika hiányának. Ennek létesítése az intézmény minőségi működése az alapja. A korábbi években az önkormányzat anyagi lehetőségeinek szűkössége miatt ezt megteremteni nem tudta, jelen pályázat ezt a hiányosságot kívánja orvosolni. Az egyéb eszközök, műszerek tekintetében az Intézetben a szakmai minimum tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. A meglévő eszközpark azonban rendkívül elavult, az új beszerzések mellett a gépek nagy része pótlásra szorul. Az Egészségügyi Központ tervezett tevékenysége révén szinte az ellátási terület (mely nem egyezik meg a kistérség közigazgatási határaival) teljes lakossága számára hozzáférési és életminőségi javulást eredményez. Célcsoportjai specifikusan a következők: Idősek, krónikus ápolásra szorulók: Az elöregedő, beteg lakosság gondozási igénye indokolja az otthoni szakápolás bővítését. Gyermekek, terhes anyák: A gyermek szakellátás létrehozásával, a terhesség alatti tanácsadás és szűrések számának növekedésével javulhat a magzati rendellenességek felismerése. A csecsemő-, és gyermekgyógyászati szakrendelés beindításával a korábban nem lefedett területeket sikerül szolgáltatásokkal pótolni. Szociálisan hátrányos helyzetű lakosság: Az Egészségügyi Központ horizontális koordináló szerepet tölt be a szociális ellátások területén is. Mozgásszervi betegségben szenvedők, fogyatékosok, rokkantak és egyéb rehabilitálandók: A fiatalkorban jelentkező mozgásszervi betegségekben szenvedők számának növekedése és a helyi rehabilitációs igények és a rendelkezésre álló kapacitások közötti diszkrepancia csökkentése indokolt. A járóbeteg rehabilitáció az ellátási területen rendkívül szűkös. Szív- és érrendszeri betegségben szenvedők: A Kistérség lakosságának az ischaemiás szívbetegségek és infarktus miatti korai halálozása az országos átlagnál magasabb. A fejlesztések révén nőni fog a betegségcsoport szűrésimegelőzési hatékonysága. Orvosi megfigyelést igénylő kezelésre szoruló betegek: A nappali kórház megvalósításával kórházi tartózkodás váltható ki, amely jobb mind a betegnek, mind az ellátást végzőnek, mind pedig a finanszírozónak. A fentiekben felsoroltakon kívül okvetlenül meg kell említeni azt, hogy az ellátási terület földrajzi, gazdasági adottságai miatt a part menti településeken jellemzően, de a háttértelepülések egy részénél is a turisztikai szezon időszakában megnő az ellátandó betegek száma, így célcsoportként szükséges megjelölni a Balatonhoz látogató turistákat is.

11 6 BALATONBOGLÁRI HÍREK Somogyi könyvtárak a képzett emberért A Lukács Károly Városi Könyvtár a Társadalmi Megújulás Operatív Program Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében című TÁMOP-3.2.4/08/01 kódszámú pályázati felhívásra, mely az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg, nyújtott be pályázatot a megye több könyvtárával együtt. A konzorciumi pályázat: Somogyi könyvtárak a képzett emberért címmel a TÁMOP-3.2.4/08/ kódszámmal nyertes pályázat lett. A pályázaton a Lukács Károly Városi Könyvtár ,- forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A pályázat időtartama: október március 31. A pályázat fő célja: hogy a könyvtár a korszerű közgyűjteményi kívánalmaknak megfelelően a helyi közösség minden tagja számára lehetővé tegye az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges információkhoz, tudásanyaghoz való hozzáférést. Kiemelten támogassa a rászoruló rétegeket, különösen a hátrányos helyzetű gyermekeket, valamint az inaktív rétegeket (nyugdíjasok, munkanélküliek) a korszerű és közérdekű információkhoz való hozzáférést segítő készségek, képességek megszerzésében. Az iskolákkal szoros együttműködésben a könyvtári szolgáltatások szélesebb körű elterjesztését szolgálja. Az olvasás megszerettetését és olvasási készségek fejlesztését célzó foglalkozásokkal kiegészítse az iskolai oktatást. Olyan interaktív helyi könyvtári portált hozzon létre, mely a fenti célokat szolgálja. az IDÉN elkészül a kerékpárút A gyep-, ÉS A KLAPKA UTCákban GITÁROKTATÁS Hoff Fidél B.boglár Erzsébet út.7. Tel : vagy 30/ Érdeklődni lehet a KÉPKERETEZŐ üzletben! Dr. Kozma Ágota ügyvéd Balatonboglár, Erzsébet u. 73. Tel.: minden jogterület kivéve büntetőjog Az 57. Országos Függetlenfilm Fesztiválon Kalász József A szabadkőműves c. filmje különdíjat nyert. Projekt kötelező részei: A könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatásfejlesztés: I. Az egységes országos lelőhely-nyilvántartás elveihez igazodó könyvtári elektronikus katalógusok, ill. az oktatást támogató adatbázisok kialakítása, fejlesztése - elnyert támogatás : bérköltség és járulékok(egy főállású könyvtáros alkalmazása egy évig) ,- forint Textlib közös kereső modul. A könyvtár saját, már meglévő adatbázisának továbbfejlesztése (elsősorban hangzó és képanyag, valamint idegen nyelvű könyvek) dokumentum elektronikus feldolgozása. A középiskolai könyvtár 6000 dokumentumából a Libinform könyvtári programjukkal önálló elektronikus adatbázis létrehozása. Jelenleg 7921 dokumentum van feldolgozva. A két könyvtári katalógus a városi könyvtár megújuló honlapján a Textlib közös keresővel elérhető lesz mindkét könyvtár használói számára. II. Interaktív, többnyelvű könyvtári honlapok, portálok kialakítása a tanulási szükségleteknek és a különböző felhasználói csoportok igényeinek megfelelően. Elnyert támogatás: ,- forint. (1) A könyvtár interaktív honlapjának és gyermekoldalának elkészítése, valamint kétnyelvű fordítása. (2) Közhasznú és kulturális tartalmak, valamint helytörténeti dokumentumok kiegészítése. III. Olvasáskultúra fejlesztése - elnyert támogatás: forint. Az általános iskolával együttműködve az alsó és felső tagozat számára létrehozott olvasókörök az olvasóvá nevelés iskolán kívüli eszközei. (1) A Mesehalászok Társasága az általános iskola alsó tagozatosaiból jött létre, ők a könyvtárban kéthetente pénteken találkoznak és elsősorban balatoni népmeséket dolgoznak fel Gáligné Pintér Zsuzsa tanárnő vezetésével. (2) A Kalandorok Klubja - az általános iskola felső tagozatosaiból áll, akik Szendrődyné Botka Krisztina tanárnő vezetésével az általános iskola könyvtárában tartották heti foglakozásaikat, ahol a Balaton mondavilágát, természetrajzát dolgozták fel játékos formában. (3) Csatlakozva a Megyei Könyvtár Olvass nekem - olvass velem programsorozatához a szülők és pedagógusok részére a következő előadások lesznek: (e programok költségei a Megyei Könyvtár pályázatában szerepelnek). - Szeptember 29-én A mai magyar gyermekirodalom időtlen kérdései c. Gombos Péter gyermekirodalom kutató tart előadást. - Október 6-án 15 órakor A népmese pszichológiája címmel Stiblár Erika pszichológus,népmesekutató tart előadást.

12 7 BALATONBOGLÁRI HÍREK (4) Neves írók híres művei sorozatból pedig október 27-én 17 órakor Závada Pállal találkozhatnak olvasóink. Az íróval dr. Varga István beszélget. IV. Szaktudás fejlesztése - egy kollégánk részt vett A web1.0-tól a web 2.0 felé a megváltozó internetes világban elnevezésű tanfolyamon. Az elnyert támogatás: ,- forint. Projekt választható részei: (1) Könyvtárhasználatra irányuló digitális és információkereső technikák fejlesztésére szervezett helyszíni tanfolyamok. 3 x 20 órás tanfolyamokat szerveztünk nyugdíjasok és munkanélküliek részére, melyekből két tanfolyam már befejeződött. Október 12-én indul az utolsó. A foglalkozásokat Balogh Krisztián tanár vezeti. Az elnyert támogatás: forint. (2) A könyvtár dolgozói 120 órás angol nyelvi alapozó tanfolyamon vettek részt az elmúlt félévben. Az elnyert támogatás: ,- Ft. (3) Eszközbeszerzés: 12 db kárpitozott szék beszerzése a gyermekrészlegbe - az elnyert támogatás ,- Ft. Együttműködő partnereink a pályázatban: a Boglári Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda, a Somogyi TISZK Középés Szakiskola Mathiász János Középiskolája és Szakiskolája, BalatonboglárOrdacsehi Települések Platán Alapszolgáltatási Központja, Köszike (Kistérségi Összefogás Ifjúsági Kerekasztal) jogi je a Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete. A Megyei és Városi Könyvtár által meghírdetett Az én családom elnevezésű rajzpályázaton három balatonboglári kislány is díjazott lett: Pór Dorottya, Pór Petra, Pór Janka. Ezúton gratulálunk nekik. A könyvtár dolgozói. Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Balatonbogláron és Fonyódon Megvalósult könyvtári fejlesztések a TIOP /09/ számú Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Balatonbogláron és Fonyódon Európai Uniós pályázat eredményeként. A két szomszédos Balaton parti város: Balatonboglár és Fonyód konzorciumban pályázott a Tudásdepó-Expressz pályázati konstrukció keretében 2009 októberében összesen Ft értékben. A pályázat célja a könyvtári szolgáltatások színvonalának növelése, illetve az ehhez szükséges eszközök és szoftverek beszerzése. A pályázat eredményeként Balatonboglár a Lukács Károly Városi Könyvtár részére Ft támogatást, míg Fonyód a Fonyódi Kulturális Intézmények Könyvtára részére Ft támogatást nyert. A fejlesztések teljes mértékben a pályázati támogatásból valósultak meg. Mindkét intézmény gépparkja elavult, a fejlesztések nélkül komoly problémát jelentett volna a további színvonalas szolgáltatás biztosítása. A konzorcium vezetője a Lukács Károly Városi Könyvtár. Az elnyert támogatásból mindkét intézményben megújultak az olvasók által internetezésre és a könyvtári katalógus elérésére használt számítógépek, összesen 11 db. Új szervert, munkaállomásokat és szünetmentes áramforrásokat szerzett be mindkét intézmény, illetve az ezeken a gépeken futó könyvtári szoftverek (Textlib és Szikla) biztonságosabb, korszerűbb és újabb könyvtári szolgáltatásokra adnak lehetőséget. Ezek közé tartozik a balatonboglári könyvtárban az on-line hosszabbítás, előjegyzés, valamint az akadálymentes katalógus elérése gyengén látók részére. Az elektronikus katalógusban megjelent tartalom is bővebb információkat ad ezután a megvásárolt szoftverek támogatásának köszönhetően. A szőlőskislaki fiókkönyvtár számítógéppel fog kölcsönözni, illetve a kislaki és a boglári állomány összeköttetése is biztosított a pályázatból. Egy új scanner és a hozzá vásárolt program segítségével a boglári intézmény fel fogja dolgozni a helytörténeti dokumentumokat. Fonyódon on-line elektronikus katalógus valósul meg az új szoftverek és eszközök segítségével. Az állomány felvitele és címkézése után géppel tudnak kölcsönözni. Az on-line katalógust multimédiás tartalommal egészítik ki a vásárolt szoftverek segítségével. Az önkiszolgáló olvasószolgálat itt is megvalósul. A helytörténeti munkát egy hordozható számítógép és további karakterfelismerő programok is segítik. Egy Wi-Fi router pedig a könyvtár internet szolgáltatását támogatja ezután. Mindkét intézmény színes és fekete-fehér nyomtatóval is gazdagodott, így a használók már a színes nyomtatást is választhatják. Reméljük, használóink elégedettségére szolgálnak a megvalósított fejlesztések! Béres Krisztina projekt menedzser

Humánpolitikai Bizottságának

Humánpolitikai Bizottságának Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának megtartott n y í l t üléséről. Jelen vannak: Keserű Zoltán a Bizottság elnöke Hock János Bizottsági tag Dr. Regős

Részletesebben

Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma

Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma Esélyegyenlőség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein című projekt nyitó fóruma 2009. október 16. Szerencs, Rákóczi-vár Lovagterme A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043

Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043 Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043 Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére Tárgy: Lejárt határidejű határozatokról tájékoztató Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra

TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-566 E-mail: nyhhuman@nyirhalo.hu Ügyiratszám:2212/2009. IX. Ügyintéző: Kovács Zoltán/Kerényi

Részletesebben

A konstrukció keretében megvalósuló fejlesztések szervesen illeszkednek a hazai könyvtári rendszer általános fejlesztési stratégiájához.

A konstrukció keretében megvalósuló fejlesztések szervesen illeszkednek a hazai könyvtári rendszer általános fejlesztési stratégiájához. Polgármesteri Hivatal Művelődés Irodája 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.szám: P-29838-2/2008. Témafelelős: Mihály Béláné Tárgy: TÁMOP-3.2.4-08/1 kódszámú pályázat benyújtása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Január 23. péntek 16,00 óra

Január 23. péntek 16,00 óra III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák

Részletesebben

BALATONBOGLÁR TELEPÜLÉSI VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI. Szavazóköri eredmények

BALATONBOGLÁR TELEPÜLÉSI VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI. Szavazóköri eredmények Önkormányzati választások, 2010. október 3. Utolsó frissítés: 2010.10.04. 10:43:41 BALATONBOGLÁR TELEPÜLÉSI VÁLASZTÁS EREMÉNYEI Szavazóköri eredmények Polgármester választás: a polgármester Mészáros Miklós

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

Kis város, kis rendelőintézet

Kis város, kis rendelőintézet Kis város, kis rendelőintézet Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet Abony Dr. Pusztai Dezső intézményvezető 2011. október 5. dr. Kostyán Andor Rendelőintézet - Abony 1 Kis város, kis rendelőintézet Abony Egészségügyi

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

2012. október 03. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatója:

2012. október 03. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatója: Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést véleményezte: Oktatási,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/16-5/2010. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Előterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. március 25. (szerda) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. március 23. (hétfő) 16,00 óra Emberi

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 99/17/2013.szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 59-10 /2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 2-án 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

Pályázati felhívás címe, kódszáma. Társadalmi Megújulás Operatív Program

Pályázati felhívás címe, kódszáma. Társadalmi Megújulás Operatív Program Pályázati felhívás címe, kódszáma Társadalmi Megújulás Operatív Program Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében

Részletesebben

TV és internet új dimenziókban!

TV és internet új dimenziókban! TV és internet új dimenziókban! Kedves Ügyfelünk! Kedves leendô Ügyfelünk! Örömmel értesítjük, hogy az Ön lakóhelyén hamarosan új dimenziókat nyitunk az internetezésben és tévézésben! Fejlesztéseink befejeztével

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

A 2011/2012. tanév lezárása a beszámolók tükrében

A 2011/2012. tanév lezárása a beszámolók tükrében A 2011/2012. tanév lezárása a beszámolók tükrében Pest Megyei Intézményfenntartó Központ Tanévnyitó értekezlete 2012. augusztus 23. Beszámoló Nehézségek A tanévet indító fenntartó elvárásai nem voltak

Részletesebben

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben.

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Szám. 125/2007. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi,

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál A jégkorong bűvöletében! Sebesség, erő, dinamika, kreativitás és egyedülálló hangulat! Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál 1 Előzmények 1989-ben megalakult a Debreceni Amatőr Hoki Klub (DAHK)

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-ai ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola alapító okiratának módosítása Előadó: Dr. Árpásy Tamás

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.szeptember 4-én 7.00 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

2010. december 9. napján tartandó rendkívüli. Az önkormányzat önként vállalt feladatairól beszámoló

2010. december 9. napján tartandó rendkívüli. Az önkormányzat önként vállalt feladatairól beszámoló Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Ügyiratszám: 70-12-1 /2010. Sorszám: 4 E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,

Részletesebben

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén

Részletesebben

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére 5. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! #

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! # ! # % # % & #( %! ) + + +,!. / 0 1 2 # 3 4 5 5 3 3 4 6,. ( 3 3 5! # %& %! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 5 3 4 + 8 + % ( 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! #! 5 < 9 6! #!3 = 9.! # 4 >!?+ ( 1 ?Α & Β5 5, 5 Χ3,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Előterjesztés A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás 2012. április 24-én tartandó Társulási Tanácsi ülésére

Előterjesztés A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás 2012. április 24-én tartandó Társulási Tanácsi ülésére Lengyeltóti Városi Művelődési Ház és Könyvtár 8693 Lengyeltóti, Rákóczi u.22. Tel: 85/331-500; 85/330-852; fax: 85/530-034 e-mail: postmaster@totikonyv.t-online.hu Ügyiratszám: /2012. Pogányvölgyi Többcélú

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2009. (I.12.) OTB. hat.

HATÁROZAT KIVONAT. 1/2009. (I.12.) OTB. hat. HATÁROZAT KIVONAT Készült: 2009. január 12-én az Oktatási és Testvérvárosi Bizottság (a továbbiakban OTB) rendes, nyílt ülésén. Az OTB határozatképes, jelen van 6 fő bizottsági tag. Tárgy: Napirendi pontok

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben