INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL LOVÁSZ GYÖRGY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL LOVÁSZ GYÖRGY"

Átírás

1 INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL LOVÁSZ GYÖRGY Interjú Lovász Györggyel, a hazai és nemzetközi erőemelés legyőzhetetlen ATLASZ-ával Pályafutásának kezdete a 60-as évekre nyúlik vissza. Mindig képes megújulni, fejlődni és versenyzőket nevelni. Az ország erőemelői az ő általa alapított ATLAS gépeken edzenek, egyszóval mély interjú Lovász Györggyel, az erőemelés Atlszával Erőemelő Országos Bajnokság (balról Lóska Sándor, középen Lovász György, jobbról Kiss Péter) 1

2 Hogyan kerültél a sportba? Azzal kezdeném, ami egy szokásos történetnek is mondható, hogy fiatal koromban egy alacsony, vékony srác voltam. Jó példa erre, hogy az érettségi előtti szalagavató bálon volt, aki első osztályosnak nézett. Úgy 19 éves koromtól kezdtem el észrevétlenül nőni úgy, hogy mire leszereltem a határőrségtől, 22 évesen már gyakorlatilag elértem a normálisnak mondható magasságomat. De miután továbbra is vékonyka voltam, és mivel egy vasas cégnél dolgoztam, barátaimmal csináltunk egy kezdetleges súlyzót körülbelül negyvenkilónyi tárcsával, és azzal kezdtünk gyakorolgatni. Hozzáteszem, hogy már a határőrségnél is volt egy egyszerű súlyzókészlet, amivel a nálam erősebb fiúk gyakorolgattak, én is próbálkozhattam vele. Én lepődtem meg a legjobban, hogy egy idő után utolértem, sőt le is hagytam a nálam erősebbnek látszó fiúkat is bizonyos gyakorlatoknál. Sajnos az őrsparancsnok agya másképp járt, mint a katonáié, és egy idő után elzárta a súlyzót. Azóta is azon gondolkodom, vajon mitől félt. Ez az úgynevezett "hivatalos" hozzáállás a régi rendszer alatt végigkísérte a sportágat. Elsősorban a testépítő versenyeknél nem azon volt a fő hangsúly, hányan indulnak egyáltalán, hanem hogy engedélyezik-e a verseny megrendezését. Több versenyen is jött a hír, hogy itt vannak a rendőrök, de valójában soha nem avatkoztak bele a verseny menetébe. Ki volt a példaképed? A példaképem egyértelműen MOLNÁR MIKI volt, akit először a "Sportolj velünk" nevű újságban láttam, sajnos ő már nincs közöttünk. Miki hasonló korú volt velem, a súlycsoportunk is megegyezett, 75kg. Egy szép cikkben méltatták az akkor elért első helyezésért az erőemelésben. Az otthoni edzés eredményeimet ismerve úgy éreztem, hogy utol tudom, tudnám érni, sőt le is tudnám győzni. Erre a tapasztalatlanságom és az ő fantasztikus versenyzői, küzdeni tudása miatt még éveket kellet várnom. Míg versenyeztünk volt, hogy a saját versenyzőimmel kellet megküzdenie. Például egy soproni versenyen, ahol Földi Attila, aki szintén egy kiváló versenyző volt, a felhúzás előtt 40 kilóval vezetett előtte. Miki minden képzeletet felülmúlva, 90kg-os testsúlyával 322,5 kg-os felhúzással 2,5 kg-mal előzte meg Attilát és meg is nyerte a versenyt. Ilyen teljesítményre nagyon kevés ember képes. 2

3 1972-es Erőemelő Országos Bajnokság (balról Harkály László, középen Molnár Miklós, jobbról Lovász György) Melyik a kedvenc gyakorlatod? A kedvenc gyakorlatom sokáig a guggolás volt. Ez abban az időszakban volt, amíg csak a fekvenyomás és a guggolás volt a sportágban, mint fogásnem. Miután ismét bekerült a felhúzás is, azóta ez a fogásnem lett részemről a legkedveltebb. Minden versenyzőt arra neveltem, hogy ez a 3

4 fogásnem a legfontosabb, mert ezzel lehet nyerésbe hozni egy már vesztesnek tűnő helyzetet. Még egy nagyon fontos dolog, hogy technikailag mindhárom gyakorlatot próbáljuk tökéletesíteni, mert ha egy gyakorlat tökéletesen kivitelezett, azzal nagyon sok erőt tudunk megtakarítani. A fekvenyomásban soha nem tartottam magam igazán kiválónak, annak ellenére, hogy sikerült abban is világversenyeket nyernem, természetesen már csak MASTERS korosztályban. Az első VB győzelem, Ausztrália, Perth, Melyik világbajnoki győzelemre vagy a legbüszkébb? A legbüszkébb mégis csak a felhúzásban elért 337,5 kg-os MASTERS II világcsúcsomra vagyok a legbüszkébb, ami a jelenlegi súlycsoport változás miatt már örökös marad, hiszen 13 év alatt senkinek sem sikerült megdönteni. A nemzetközi versenyeken való indulást 43 évesen, 1990-ben kezdtem el. Koromnál fogva már csak MASTERS korosztályban volt célszerű versenyeznem. 4

5 Hányszor sikerült világbajnoki vagy Európa-bajnoki címet szerezned? Mostanáig 7 világbajnoki és 12 Európa-bajnoki helyezést sikerült elérnem. Arra büszke vagyok, hogy erőemelésben a korosztályomban soha nem tudtak ez idő alatt legyőzni. Mikor volt az első versenyed? Az első versenyem 1971-ben volt Budapesten, Bitter István rendezésében, aki magyar testépítő bajnok volt, de nyugodtan nevezhetjük mindkét sportág atyjának, hiszen ő indította el mind az erőemelésben, mind pedig a testépítésben a magyar versenyeket. Hogyan zajlottak az akkor versenyek? Emlékszem, az első versenyemen olyan sokan indultak, hogy két helyszínen is versenyeztünk. A jobbak a színpadon, a kevésbé felkészültek (köztük jómagam is) a függöny mögött. Ebből a fekvenyomásra emlékszem a legjobban. A rúd két állványon volt, középen egy ugrószekrény felső zsámolya volt, erre feküdtünk. 120kg volt a nyomásom felső határa. Azt is úgy sikerült kinyomnom, hogy nyomás közben az egyik állványt felborítottam. Nem akarták megadni a gyakorlatot, de a kísérőimmel rábeszéltük a bírót (mert csak egy volt) hogy rossz helyen volt az állvány. Ezt az érvet rövid tűnődés után elfogadta és megadta a gyakorlatot. Összetettben harmadik lettem, így az eredményhirdetésre csak sikerült kikeverednem a függöny elé. A versenyzésnek voltak különböző korszakai. Az első időszakban a klasszikus háromfogásos erőemelő versenyek voltak kombinálva testépítő versenyekkel. Úgy gondolom, ez az időszak Bitter István nevéhez fűződik. Miután Bitter István kiszállt a rendezésből, a másik "nagy", Fekete Ferenc vette át a szerepét. Ekkor már erőteljesebben dominált a testépítés, és idő hiányában kétfogásosra szűkült az erőemelés, fekvenyomásból és guggolásból állt. A rendszerváltás vége fele, miután már mindkét sportágnak eléggé fejlett és tapasztalt művelői voltak, létrejött egy úgynevezett társadalmi szövetség, mely külön-külön próbálta koordinálni a 5

6 versenyzéseket, mind testépítésben, mind pedig erőemelésben. Ekkor visszatért a három fogásnem, mivel kezdtünk a nemzetközi versenyekre figyelni. Itt elsősorban a környező országok, Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia felé voltak próbálkozások közös versenyek megrendezésére. Ami még fontos volt, hogy alapjaiban meg kellet ismernünk a gyakorlatok végrehajtásának módját, a szabályokat, mert igazából még azokat sem ismertük. A versenyek a hetvenes-nyolcvanas években valójában szinte családias légkörben, de igen nagy küzdeni akarással zajlottak. Ismertük egymást és vártuk is egymástól az egyre nagyobb teljesítményeket. Mivel gyakorlatilag a sportággal együtt nőttünk fel, minden verseny számos csúcsjavítást hozott. Az egyik legemlékezetesebb talán az volt, amelyikre máig emlékszem, egy ólomsúlyú versenyző, MISIK JÁNOS nevéhez fűződik, aki először guggolt 200 kg felett, sőt egyből 210 kg-ot ami jelenleg ebben a súlycsoportban még edzősúlynak is kicsinek mondható. Akkoriban ez egy olyan eredmény volt, hogy a közösség felállva, tapsolva ünnepelte a versenyzőt ben az edzőteremben Milyenek voltak az akkori súlyok és rudak? Házilag készítettek? A kezdetekben mindenki a saját maga által fabrikált eszközökkel végezte az edzéseket, ami inkább csak súlyokból és egyszerűbb padokból állt, és szinte természetesen pincékben voltak az edzések. Ma már szinte 6

7 elképzelhetetlenül egyszerű körülmények között, más sportágak által lenézetten, a közvélemény értetlenségével megküzdve, a hivatalos sajtó negatív megbélyegzése ellenére hatalmas kitartással végezték a fiúk az edzéseiket. Csak egy példa, hogy milyen volt az eszköz-ellátottság az országban. Ezt csak a súlyzókra értem, mert más eszköz nem volt fellelhető. Valahogy a pénzünk összejött egy súlyzóra, természetesen csak a VOSZTOK gyártmányú orosz súlyzó jöhetett számításba, amiből egy készlet volt az országban összesen, és amit csak hetek kutatómunkája után tudtunk Kecskeméten megvásárolni az akkori TRIÁL sportüzletben. Volt, ahol betonból öntötték ki a tárcsákat. Én szerencsésebb helyzetben voltam, miután vasas cégnél dolgoztam ezért tudtunk venni méretre vágott súlyzótárcsákat, rúdnak pedig megtette az 1 colos vízvezetékcső. Hogyan alakult meg az ATLAS? Az ATLAS-t egy hat fős baráti társaság hozta létre, nem mint gyártó céget, hanem mint sportközösséget. Ez nem egy egyesület vagy klub volt, kezdetben csak általunk felvett szimpatikus név. Az ATLAS elfogadók sehol be nem jegyzett társasága. Ehhez a lökést egy barátunk adta, aki edzőtáborban volt és hazatérve mondta nekünk, hogy látott egy érdekes gyakorlatot, miszerint a súlyt nem állva, hanem egy padon fekve nyomták ki a fiúk. Az elmondása alapján csináltunk mi is egy kezdetleges fekvenyomó padot és attól kezdve már csak így nyomtunk. S miután a Sportolj velünk újságban is láttuk, hogy ebből versenyt is rendeznek, mi is nagy reményekkel láttunk neki a magunk által elképzelt heti 6 napos edzéseknek. Természetesen, ahogy telt az idő, mi is tökéletesítettük a felszerelésünket ban a KISZ ALKOTÓ IFJÚSÁG pályázatára be is küldtünk egy többfunkciós kondicionáló gép fényképét. Ez mai szemmel igen kezdetlegesnek tűnik, de akkor ez annyira új volt, hogy sokan nem is értették, mire való. A lényeg az, hogy nem kerültünk az első három közé. Viszont az eredményhirdetésen megkértek bennünket, hogy vigyük fel a gépet, amit azon a napon meg is vásárolt a KISZ vezetése. Tudomásom szerint a bemutatott sporteszközök közül egyedül a miénket vásárolták meg, és ott a helyszínen további rendeléseket is kaptunk. Ezután egyenes út vezetett a rendszerváltással egy időben megalkotott törvények alapján létrehozott, és innen már hivatalosan működő ATLAS Sportszergyártó GMKig, melyet feleségemmel együtt alakítottunk meg. 7

8 Hány országban forgalmaztok ATLAS gépeket? Az eltelt idő alatt 8-10 országba szállítottunk kondi gépeket, súlyzókat. Tudni kell, hogy nagyon erős a konkurencia ezen a téren, és nálunk jóval tőkeerősebb cégek vannak jelen a piacon, akikkel például megfelelő reklám híján nem tudunk versenyezni, hiába veszik fel minőségben a versenyt az eszközeink az övéikkel. Ennek ellenére jelenleg is mintegy 4 országban jelen vagyunk folyamatosan évek óta. Az eszközök beszerzésénél alapvető szempont, hogy maximálisan kielégítse azokat az igényeket, melyekre szántuk, és ezt a lehető legegyszerűbb módon érjük el. Fontos még a gazdaságosság ha valamit gyártasz és eladsz, kell maradjon némi nyereség, különben csődöt mond a cég. Természetesen oda kell figyelni az eszköz kialakítására. Fontos, hogy a forma kialakítása valamennyire illeszkedjen az uralkodó "trendbe" és tetszetős is legyen, hogy kialakítása is vásárlásra késztessen. Tapasztalatom, hogy sok esetben nem is a megfelelő működőképesség a szempont vásárláskor, hanem a forma, az úgynevezett design. Részemről szempont az is, hogy a váz és az alkatrészek erősek, szinte elnyűhetetlenek legyenek, hiszen az edzőtermekben a használók sok esetben élvezettel tesztelik, hogy mit bír az az eszköz esetleg egész más gyakorlattal, mint amire tervezve van. Mesélnél a családodról? A feleségemmel mintegy 30 éve élek együtt. Ez idő alatt szinte folyamatosan edzettem, és jártam versenyekre, amit ő nem minden esetben tolerált, ami szinte természetes elég sok időt von el a családtól, melyik asszony tudja ezt hosszú távon elviselni? Ennek ellenére működött a dolog, megpróbáltam valamennyire egyensúlyban tartani a családot, a vállalkozást és a versenyzést. Végül is ez többé-kevésbé sikerült, hiszen amit az életben elértem, azt valóban annak köszönhetem, hogy annak idején e sportág mellett döntöttem. Azt a kitartást, ami az edzéseken ösztönzött a jobb eredmények elérésére, sikerült átvinnem az élet más területeire is. 4 gyermekem van, ők már felnőttek, önálló családjuk van, 5 unokával. A fiam van mellettem a vállalkozásban, mivel sajnos a feleségem 2006-ban megbetegedett, így ő vette át a helyét. Nagy örömömre szívvel-lélekkel csinálja! 8

9 Hogyan viszonyul a család a versenyekhez? Ha versenyre megyek, még ha külföldre is, a család egy része általában velem tart, és segítenek a verseny ideje alatt, ami nekem nagyon jó érzés. Ha nem úgy lenne, talán már nem is versenyeznék, hiszen ha elérek egy szép eredményt, nagyon jó együtt örülni a családdal, barátokkal. Ez a sportág nincs a köztudatban, így ha eredményeket érsz el, nagyon nagy szükség van azokra, aki tudnak róla és elismerik a teljesítményedet. Korosztályomban általában az abszolút bajnoki címeket is sikerült megszereznem a világversenyeken. Mindegyik versenynek megvan a maga története, és ha végiggondolom, majdnem mindig ott van, hogy a felhúzás az, ami mindig helyére tette a dolgokat és esetleges vesztes helyzetből a dobogó legfelső fokáig emelt. Sokszor volt, hogy az ellenfél már örült a győzelemnek, mikor én még el se kezdtem a gyakorlatot. Természetesen nem voltam soha kárörvendő, de azért jó volt a mosolyt az arcára fagyasztani. Valójában nem mindig a világbajnokok voltak az erősebbek, sokszor sokkal erősebb mezőny gyűlt össze egy Európa-bajnokságon. Életem első világbajnokságán 1990-ben az ausztráliai Perth-ben voltam. Ketten jutottunk ki Steer Józsival, és itt meg kell említeni Benczik Béla barátomat, a VOLÁNCAMION akkori vezérigazgatóját, akinek megköszönöm, hogy szponzorálta repülőjegyünket, mert anélkül nyílván nem jutottunk volna ki. Elképzelhetetlen, hogy a rendszerváltás után nem sokkal, ketten a Józsival, a világ túlsó felén, kísérők nélkül, két tudatlan magyar megjelenik, hogy induljon a világbajnokságon. Végül is összejött a dolog, Józsi harmadik lett, nekem sikerült megnyernem a versenyt, amin annyira meglepődtem, hogy szinte el sem akartam hinni. Talán ez maradt meg, mint a legemlékezetesebb, és a szívemhez legközelebb álló verseny. Az ezután következőknél már szinte kötelezettségemnek éreztem a győzelmet. Mi motivál? Mostanában világbajnokságra csak akkor nevezek be, ha az Európában kerül megrendezésre. A magas költségek miatt már nem indulok távoli földrészeken, hiszen nekem kell mindent finanszírozni, amit nem panaszként mondok el, de mindenféleképpen meghatározza a lehetőségeimet. Koromnál fogva gyakorlatilag együtt nőttem fel az erőemeléssel. Régebben aktívabban benne voltam a vezetésében is, de ma már úgy gondolom, ha tovább akarunk lépni, feltétlenül be kell vonni a 9

10 fiatalabb korosztályt is, ami valójában meg is történt. Sajnos sokaknál tapasztalatok hirtelen fellángolást, majd eltűnnek a színről, mielőtt valami hasznosat tehetnének a sportágért. Mondj kérlek néhány gondolatot, ami hirtelen eszedbe jut! Rónaszéki Andrásról Ha valakinek el kell ismerni tetteit, tevékenységét, mindenféleképpen első helyen kell említenem RÓNASZÉKI ANDRÁST, akit idestova 40 éve ismerek, és aki a rendszerváltás óta viszi a vállán a szövetség ügyeit. Egyszerűen nem tudok mást elképzelni, aki ilyen hosszan, ilyen odaadással és szakértelemmel felvállalta volna az erőemelés ügyét, gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül. Természetesen őt is érik kritikák, én sem értettem mindig vele egyet, de azt el kell ismerni, sokat tett azért, hogy az erőemelés igaz alultámogatottan, de az elismert sportágak között van. Molnár Miklósról: MIKI, aki a kezdetektől fogva jelen volt a sportágban, számtalan esetben versenyeztünk együtt. MOLNÁR MIKI, mint már említettem, egy igen kiváló sportember volt, ő ma már egy legenda. Sajnos nincsenek róla olyan felvételek, amelyek bemutathatnák fantasztikus akaratát, ami szinte mindig a győzelemre vitte. Musztafa Imréről: IMRE sok kritikát kap a lobbanékony természete miatt, mára már abbahagyta az aktív versenyzést. Jelenleg is készít fel versenyzőket, rendezvényeket szervez, és mindig ott van a sportág élén. Fábri Jánosról: JÁNOS, a nagy öreg, aki hihetetlen akaraterővel, lelkesedéssel készül még ma is a versenyekre, példát mutatva a fiataloknak, nemegyszer 67 évesen még őket is legyőzve felhúzásban és akár összetettben is. Korosztályában megközelíthetetlen világcsúcsot tartva, emberileg is kiemelkedőnek tartom. Hogyan látod az erőemelés mostani helyzetét? Az erőemelés, mint sportág, úgy érzem felnőtt a többi sportághoz. Más kérdés, hogy nem kapja meg a sporttámogatást, amit reálisan megérdemelne. Ezért egy vegetáló helyzetbe van kényszerítve. A sportolókat valójában azok tartják életbe, akik időt és pénzt tudnak áldozni, 10

11 hogy versenyezhessenek. Ez valójában a kezdetektől így volt. Amit viszont nagy problémának látok, hogy a sportág kettéoszlott. Akik vállalták továbbra is az eredeti, és véleményem szerint az egyetlen, igazi magyar és nemzetközi szövetség keretiben való további versenyzést, azok maradtak itt. Viszont sok sporttársunk a könnyebb utat választotta, új szövetségbe tömörülve, és más nemzetközi alternatív szövetség versenyein vállalva csak a versenyzést. Mindnyájan tudjuk, hogy miért. Én nem hiszem, hogy ez a sportág javát szolgálná. Ne értsen senki félre, részemről nincs harag senki iránt, talán inkább szomorúnak érzem ezt a helyzetet, hogy akikkel szinte évtizedeken át edzettünk, versenyeztünk, mára eltávolodtunk egymástól, nem igazán találkozunk, mintha két külön világban élnénk. Talán reménykedhetünk abban, hogy idővel valami kompromisszum születik, és újra egységes lesz az erőemelők nagy csapata. Melyik lesz a következő versenyed? Ez évben szeretnék elindulni a Masters Európa-bajnokságon, mely júniusban lesz a csehországi Pilsenben. Nem versenyeztem az óta, mióta megváltoztak a súlycsoportok. Nagy kihívás, hogy esetleg sikerülne valamelyik fogásnemben vagy összetettben Európa vagy világcsúcsot felállítani. Erre próbálok felkészülni, miután elég sok időt kihagytam, csak viszonylag lassan tudok belelendülni. Időben elkezdtem az edzéseket, remélem nem lesz gondom a versenyen. Még mindig a csúcson, Európa bajnokként 2010-ben. (jobbról) Nagyon szépen köszönöm az interjút! A sportág nevében pedig köszönjük, hogy megteremtetted az ATLAS gépeket a sportág művelőinek február 4. Berke Lóránd 11

INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL. Musztafa Imre

INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL. Musztafa Imre INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL Musztafa Imre Interjú Musztafa Imrével. Az erőemelő sport hazai úttörőjének egyike, a nemzetközözi és a hazai bíráskodás meghatározó egyénisége, a nagy sikereket

Részletesebben

INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL RÓNASZÉKI ANDRÁS

INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL RÓNASZÉKI ANDRÁS INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL RÓNASZÉKI ANDRÁS Interjú a Magyar Erőemelő Szövetség elnökével, Rónaszéki Andrással. A hazai erőemelő sport rengeteget köszönhet szeretett elnökének, hosszú évtizedek

Részletesebben

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Elnök: Aradi József Edző: Szűcs Sándor Mérk, 2013 Mérk Kinizsi SE. 2012 hazai versenyeken elért eredmények Versenyzői létszám: 23 igazolt versenyző 2012.03.31. RAW

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Időpontja: 2015. május 10. de. 10 órai kezdettel Helyszíne: Budapest, XIV., Istvánmezei út 1-3., a Magyar Erőemelő Szövetség székhelyén Jelen

Részletesebben

Férfi masters 2 rekordok 2015. június 22. eredmény (kg) (kg) eredmény (kg) (kg)

Férfi masters 2 rekordok 2015. június 22. eredmény (kg) (kg) eredmény (kg) (kg) Férfi masters 2 rekordok 2015. június 22. Összetett 59 kg alaprekord 450,0 2011. január 1. alaprekord 460,0 2011. január 1. 74 kg alaprekord 470,0 2011. január 1. 83 kg Fábri János/45 81,70 Gyulai Atlasz

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

INTERJÚSOROZAT MÉSZÁROS LÁSZLÓ

INTERJÚSOROZAT MÉSZÁROS LÁSZLÓ INTERJÚSOROZAT MÉSZÁROS LÁSZLÓ Interjú Mészáros Lászlóval a Fekvenyomás koronázott KIRÁLYÁVAL. Nincs olyan fekvenyomó sportoló, aki ne halott volna Laciról! 2009-ben New Zeland-on pár helyi fiatal odajött

Részletesebben

XVIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XVIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XVIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2014. MÁRCIUS 15. C S Á R D A S Z Á L L Á S A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

XXIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XXIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XXIII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2019. MÁRCIUS 15. C S Á R D A S Z Á L L Á S A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá

Részletesebben

XVII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XVII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XVII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2013. MÁRCIUS 15. CSÁRDASZÁLLÁS A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá tétele.

Részletesebben

XXII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XXII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XXII. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2018. MÁRCIUS 15.-16. C S Á R D A S Z Á L L Á S A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá

Részletesebben

XXI. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA

XXI. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA VERSENYKIÍRÁS XXI. CSÁRDASZÁLLÁS KUPA 2017. MÁRCIUS 18.-19. C S Á R D A S Z Á L L Á S A verseny célja: A fekvenyomás és az erőemelés népszerűsítése, valamint a sportkapcsolatok ill. sportbarátságok szorosabbá

Részletesebben

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Január 19-20-n mutatkozott be először Párizsban Vikartóczky Gusztáv mester Hanbojitsu anyagával Philippe Galais mester meghívására. A rendezvényre a váratlan hóesés ellenére

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös versenyzése.

A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös versenyzése. IV. Atlas - Sport Országos Nyílt Felhúzó Gála RAW 2014. Balassagyarmat A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

96 év. Puskás Pál 96 éves. I. rész Szerkesztette Rentka László

96 év. Puskás Pál 96 éves. I. rész Szerkesztette Rentka László 96 év Puskás Pál 96 éves I. rész Szerkesztette Rentka László Puskás Pál, a Debreceni Szenior Úszó Klub négyszeres Európa-bajnoka (2007, Kranj), világbajnoki egyéni ezüstérmese, váltóban ezüst- és bronzérmese

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! A lelkes és sikeres csapata azért kereste meg Önöket, hogy a jövőben együttműködve, egymást segítve érjük el újabb és várhatóan nagyobb sikereinket. Biztosak vagyunk benne,

Részletesebben

Férfi masters 1 rekordok 2015. november 11. eredmény (kg) (kg) eredmény (kg) (kg)

Férfi masters 1 rekordok 2015. november 11. eredmény (kg) (kg) eredmény (kg) (kg) Férfi masters 1 rekordok 2015. november 11. Összetett 59 kg alaprekord 480,0 2011. január 1. 66 kg alaprekord 500,0 2011. január 1. 74 kg Varga István/68 73,3 TIFIT 552,5 Erőemelő Magyar Bajnokság, Orosháza

Részletesebben

Nevezési cím: Honti Attila 2660 Balassagyarmat Régi malom u en: vagy

Nevezési cím: Honti Attila 2660 Balassagyarmat Régi malom u en: vagy V. Atlas Sport Nemzeti Nyílt Felhúzó Gála RAW 2016. Balassagyarmat A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2016. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös

Részletesebben

2014. évi Ifi-junior EB (Szentpétervár) szakmai beszámoló

2014. évi Ifi-junior EB (Szentpétervár) szakmai beszámoló Kinek: MERSZ Elnökség és tagság Kitől: Fekete Miklós mb. ifi-jun és felnőtt erőemelő Szövetségi Kapitány 2014. évi Ifi-junior EB (Szentpétervár) szakmai beszámoló 2007-ben indult utoljára magyar csapat

Részletesebben

Férfi masters 1 rekordok május 13. eredmény (kg) egyesület. 120 kg Pánisz László/72 117,50 Hajdúszoboszlói Birkózó 781,0 Bajnokság, Gyula

Férfi masters 1 rekordok május 13. eredmény (kg) egyesület. 120 kg Pánisz László/72 117,50 Hajdúszoboszlói Birkózó 781,0 Bajnokság, Gyula Férfi masters 1 rekordok 2018. május 13. Összetett 59 kg alaprekord 480,0 2011. január 1. 66 kg alaprekord 500,0 2011. január 1. 74 kg Varga István/68 73,3 TIFIT 552,5 rőemelő Magyar Bajnokság, Orosház

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S

V E R S E N Y K I Í R Á S V E R S E N Y K I Í R Á S Atlas - Sport Országos Nyílt Felhúzó Gála Mollnár Miikllós s emllékverseny 2010. B a l a s s a g y a r m a t A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2010. Év Felhúzó

Részletesebben

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú 2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2017. évi Junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ IB jóváhagyta: 2017. 07. 12. 1 A verseny megnevezése: Junior világbajnokság

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS

BEMUTATKOZÁS www.zmkba.hu BEMUTATKOZÁS Az egyesület névadója Zrínyi Miklós VI. danos mesteredző. 35 éves pályafutása során több rangos tisztséget töltött be és számos kitüntetésben részesült, valódi ikonja a kick-box

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2016. évi Kadet Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést tárgyalja: az MBSZ 2016. július 6-i Elnökségi ülése A verseny megnevezése: Kadet

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Javaslatok a versenyrendszer módosm

Javaslatok a versenyrendszer módosm Javaslatok a versenyrendszer módosm dosítására A szakmai egyeztetéseken felmerültek Túl sok a tétverseny a fiataloknak (versenyek száma, felnevezés) Olyan versenyrendszer kell, amely megakadályozza a korai

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok!

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok! 96 év Puskás Pál 96 éves III. rész Szerkesztette Rentka László 2013 2013. szeptember 28-29. A Hajdúszoboszlón megrendezett szenior versenyünkön először osztották ki a szigorú feltételekhez kötött A magyar

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

MGSZ Érted, Veled, Együtt.

MGSZ Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2019 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

Szentes III. A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ FEBRUÁR 17-ei, SZOMBATI számában, a 10. oldalon

Szentes III. A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ FEBRUÁR 17-ei, SZOMBATI számában, a 10. oldalon Szentes III. A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 2018. FEBRUÁR 17-ei, SZOMBATI számában, a 10. oldalon a Sportrovatban jelent meg a szentesi évindító versenyről a beszámoló. A tartalmi hűség kedvéért a sajtónak leadott

Részletesebben

Férfi masters 1 rekordok május 13. eredmény (kg) egyesület. Férfi masters 2 rekordok május 13. eredmény (kg) egyesület

Férfi masters 1 rekordok május 13. eredmény (kg) egyesület. Férfi masters 2 rekordok május 13. eredmény (kg) egyesület Férfi masters 1 rekordok alaprekord 105,0 alaprekord 125,0 74 kg Erdélyi Jenő/75 72,10 Flex Fitness SE 165,0 Magyar, Mezőhegyes 83 kg Gyuricska István/67 80,10 Ózdi SFC 230,0 Világbajnokság Northumberland

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a [nemzeti érték megnevezése] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Horváth Vilmos Szombathely,

Részletesebben

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE 5 8/&/5~ Készült a 2015. április 1. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető ülésre! Tárgy: Javaslat

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

KERÜLETI FEKVENYOMÓ VERSENYSOROZAT

KERÜLETI FEKVENYOMÓ VERSENYSOROZAT KERÜLETI FEKVENYOMÓ VERSENYSOROZAT és CSALÁDI SPORTNAP Szervezők Helyszín: POWER GYM Budapest, XVII Kerület Péceli út 156 Időpontok: A sorozat időpontjai - 2010 február 7 vasárnap 10 óra 2010 március 7

Részletesebben

2015. március 28. Budapest

2015. március 28. Budapest TAEKWONDO DIÁKbajnokság és ENGRICH MARIANN Emlékverseny 2015. március 28. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo

Részletesebben

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette:

Tájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette: Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 145. Tájékoztató a Kerekegyházi Sportegyesület 2011. évi működéséről Készítette: Bognárné Kormos Erika a Kerekegyházi Sportegyesület elnökhelyettese

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS

REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS 38 RALLY CAFE/9 Mitsubishi és Zsiguli Az Ózd-Salgó Ralin zsinórban harmadik győzelmét aratta Nagy Mátyás és Nagy Tamás, amivel nagy lépést tettek a 3-as géposztály bajnoki

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya

Támogatót keres a KSC sakkszakosztálya Magyarország tavalyi évben második legeredményesebb gyermek- és ifjúságnevelő sakkszakosztálya támogatót keres, akinek a nevét is viselné a bajnokságokban, versenyeken. A Kőbánya SC (KSC) sakkszakosztálya

Részletesebben

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat

KANYON RAFT TEAM Együttműködési ajánlat TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! A lelkes és sikeres csapata azért kereste meg Önöket, hogy a jövőben együttműködve, egymást segítve érjük el újabb és várhatóan nagyobb sikereinket. Biztosak vagyunk benne,

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

FRC Rallycross Supercars. Slomczyn Final Race 2015.05.17

FRC Rallycross Supercars. Slomczyn Final Race 2015.05.17 FRC Rallycross Supercars Slomczyn Final Race 2015.05.17 Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gábor! 2015 FRC Rallycross Supercars bajnokát köszönhetem! Gratulálok Gábor! Mesélj nekem az utolsó futamról, hogy alakult

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

2015. MÁRCIUS 22. (vasárnap) Vasas Sport Club (1139 Budapest Fáy u. 58. ) Gedó György Ökölvívó terem

2015. MÁRCIUS 22. (vasárnap) Vasas Sport Club (1139 Budapest Fáy u. 58. ) Gedó György Ökölvívó terem a MÖSZ által 2015.évre kiírt Régiók Közötti up.csapatbajnokság RÉGIÓS CSAPATTALÁLKOZÓ-jának VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2013 Január-2013 December 1 Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt képviselőtestület! Beszámoló a 2013.január.01.-2013. december 31. között

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

Gyors fogyás, éhség nélkül. Ahogy én csináltam

Gyors fogyás, éhség nélkül. Ahogy én csináltam Gyors fogyás, éhség nélkül Ahogy én csináltam 2015 Copyright Radócz Ádám, 2015 Web: www.gyorsfogyasdieta.hu Minden jog fenntartva. A könyvet vagy annak bármely részét tilos másolni, sokszorosítani, bármely

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A Winter Classic hősei nyáron a vizes vb hőseit ünneplik

A Winter Classic hősei nyáron a vizes vb hőseit ünneplik https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/242/a-winter-classic-hosei-nyaron-a-vizes-vb-hoseit-unneplik A Winter Classic hősei nyáron a vizes vb hőseit ünneplik 2016.12.30. 17:34 CET A mi hőseink a jégen

Részletesebben

MESE, MESE, MÁTKA. IBBY Konferencia 2009. Fordulópont 44 21

MESE, MESE, MÁTKA. IBBY Konferencia 2009. Fordulópont 44 21 Mese, mese, mátka címmel szakmai konferenciát rendezett az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) 2009. január 19-én, a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában. A téma: az olvasás, olvasóvá

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Biliárd Szövetség Pool Szakágának 2015. május 30. napján, 1145 Budapest, Szugló utca 65. szám alatt (Tájfun Biliárdszalon és Étterem ) 16.00 órai kezdettel megtartott közgyűléséről.

Részletesebben

O.2. A városi ökölvívás helyzetéről. szóló tájékoztató. Felelős: Deákné Domonkos Julianna bizottsági elnők. Sorszám: Tár: Döntéshozatal módja:

O.2. A városi ökölvívás helyzetéről. szóló tájékoztató. Felelős: Deákné Domonkos Julianna bizottsági elnők. Sorszám: Tár: Döntéshozatal módja: Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Sorszám: Tár: Bizottsága 2017. május 23-i ülésére A városi ökölvívás helyzetéről O.2 szóló tájékoztató Döntéshozatal

Részletesebben

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László 96 év Puskás Pál 96 éves II. rész Szerkesztette Rentka László A 2017. december 23-ai, 96. születésnapról és az azt követő családi úszásokról szóló beszámolók, valamint a 2006-2008. közötti három Puskás

Részletesebben

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015

SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu SÁRKÁNYHAJÓ SZAKÁG PROGRAMJA 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2015

Részletesebben

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Zelevics Fruzsina, a Benedek I. éves óvodapedagógus hallgatójának beszámolója: "Kiskorom óta szerves része az életemnek a tánc. Szüleim

Részletesebben

BioTech USA FitBalance

BioTech USA FitBalance BioTech USA FitBalance IFBB Central Europe Cup Budapest 2014 május 11. Papp László Budapest Sportaréna A verseny célja: versenyzési lehetőség biztosítása minden amatőr és újonc versenyző részére. Nevezési

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

Eszünk és Fogyunk klub

Eszünk és Fogyunk klub Egy kis kóstoló az Eszünk és Fogyunk klub eredményeiből Mit mondanak a klubtagok képben és szóban? Lapozd végig a tapasztalatokat! Péter Juli Változás a klub ideje alatt: Testsúly: - 8,7 kg Testzsír: -

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi

Részletesebben

Interjúk. A felmérést egy interjú sorozat előzte meg, melynek során ezt a kérdést tettem fel: - Milyen okból NEM vásárolnál egy webáruházban?

Interjúk. A felmérést egy interjú sorozat előzte meg, melynek során ezt a kérdést tettem fel: - Milyen okból NEM vásárolnál egy webáruházban? Nagy örömmel tettem eleget Rácz Péter (Complexpress) felkérésének, hogy a webáruházakkal kapcsolatban készüljek egy előadással. Az én területem az emberek, és a hangsúly a vevői élményen volt. Remélem

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA 2014. április 05. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS OLYMPIC GAMES ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo Európa-bajnokság

Részletesebben

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)

Részletesebben

Személyi edző Fitness & Health Club by Marriott

Személyi edző Fitness & Health Club by Marriott SZABACSI PÉTER Személyi edző Fitness & Health Club by Marriott 2018. DECEMBER SÚLYZÓS VAGY CARDIO EDZÉS? Közeleg az újév, a nagy újrakezdések és nekibuzdulások időszaka. Sokan ilyenkor veszik meg a bérletüket

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség. Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia május 8.

Magyar Birkózó Szövetség. Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia május 8. Magyar Birkózó Szövetség Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia 2018. május 8. 2 FELKÉSZÜLÉS - KVALIFIKÁCIÓ KVALIFIKÁCIÓ - FELKÉSZÜLÉS Lassan félidejéhez érkezik az olimpiai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az

Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az Taekwondo Bajnokságot Pécs, 2017. október 21. amely az idei évben hazai, 2018. évtől kezdődően Pécs Open néven nemzetközi versenyként kerül majd megrendezésre Kiíró: Rendező:

Részletesebben

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk 1 / 5 2016.06.03. 13:52 Menü Sportolni szeretnék Sportágak Zenés és táncos sportok Harcművészet Labdás csapatsportok Erő, állóképességi sportok Ütős sportok Fitnesz és életmód sportok Szabadtéri sportok

Részletesebben

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Az M-F Motorsport ifjú versenyzője, Marton Gergely az elmúlt hétvégén a Rallycross Challenge Europe versenysorozat idei harmadik fordulóján állt rajthoz, Vilkyciai

Részletesebben