A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskolája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskolája"

Átírás

1 A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskolája Diákönkormányzatának havilapja Az első félév eredményei Január 17-én lezárult az első félév. Tanulóink száma 132 főre nőtt a statisztikához képest. A félév során 8 osztályban és 5 napközis csoportban folyt a nevelés-oktatás. Tanulóink közül 15-en kitűnő tanulmányi eredménnyel zárták a félévet, de sajnos 3 fő 4 tantárgyból nem teljesítette a minimumkövetelményeket. A tanév kezdete óta zajlanak az országos tanulmányi versenyek levelezős fordulói 1-8. évfolyamon, így: Mozaik Kiadó tanulmányi versenye (országos): matematika, magyar, német nyelv, kémia, informatika, történelem tantárgyakból - 25 fő; Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia (országos): matematika, olvasás tantárgyakból 25 tanuló; Szivárvány Heted7határon Magazin versenye (Apáczai Kiadó Kft) (országos): matematika, nyelvtan, természetismeret tantárgyakból 23 fő; Curie Környezetvédelmi Verseny (országos) - 21 fő; Zrínyi Ilona Matematikaverseny (megyei, országos) - 26 fő. Folyamatos a sportversenyekre, sakkversenyekre való felkészülés és részvétel. Nagy Antal 7. osztályos tanuló megyei német nyelvi fordító versenyen 2. helyezést ért el. Sok rajzpályázaton is sikeresen szerepeltünk. Tanulóink számos délutáni elfoglaltságból válogathatnak. A napközis foglalkozások 17 óráig tartanak. Reggeli felügyeletet 6:45-től látunk el a szülők és a képviselőtestület kifejezett kérésére. A változás bevezetése óta azonban egyetlen tanuló sem igényelte. Szolgáltatásaink közül a legnépszerűbbek az iskolarádió műsorai és az iskola honlapján havonta megjelenő diákújság, a Tót(h)ágas Online. 31 fő beilleszkedési, magatartási nehézségekkel küzdő tanulót lát el fejlesztő pedagógusunk, 17 fő sajátos nevelési igényű tanulót pedig gyógypedagógus-logopédus fejleszt. Nagy hiányát érezzük az iskolapszichológiai ellátásnak. Az iskolai tankönyvellátás rendezett. A tanuláson kívül a szórakozásra is bőségesen nyílt lehetőség Az alsós osztályok bérlettel több előadást megtekintettek a Ciróka Bábszínházban, a Katona József Színházban, 3D-s mesefilmet néztek a Malom Moziban osztályosaink számára budapesti kirándulást szerveztünk osztályosaink pályaválasztási kiállításon vettek részt Kecskeméten. Osztályaink szerveztek klubdélutánokat, közös főzéseket, tanyalátogatást, adventi kézműveskedést, arborétumba történő kirándulást, uszodaés mozi látogatásokat. Szeptemberben valamennyi osztály - szülőkkel közösen - főzőversenyen vett részt. (XV. Húsfőző- és Tészta Fesztivál). Tanulóink októberben együtt mozogtak a Magyar Diáksport napja alkalmából. Szeptember-november folyamán lezajlott az úszás-oktatás 5-6. osztályban. Az állatok

2 világnapja alkalmából októberben vetélkedőt és rajzpályázatot szerveztünk a tanulóknak. Még ebben a hónapban került sor az iskolai fényképezésre, az ötödikesek házimesemondó versenyére, a nyolcadikosaink és a tavaly elballagott diákjaink emlékfa ültetésére. A 7. és 8. osztályosaink műsorával megemlékeztünk az aradi vértanúk emléknapjáról és az 1956-os eseményekről. Rendhagyó történelemórát tartottunk régészeti témában, a faluházban. A diákönkormányzat papírgyűjtést, mikulásnapi programokat, csibeavatót és diszkót szervezett. Pedagógusaink kézműves foglalkozást, vetélkedőt szerveztek a Nagycsaládosok Kunszállási Egyesületének Halloween-partyján. Decemberben karácsonyi kézműves foglalkozást szerveztünk a Petőfi Rendezvény- és Faluházban, majd pedig karácsonyi műsort mutattunk be nem csak diákjaink és szüleik, de a falu közössége számára is. A gyerekek jelenettel, tánccal szerepeltek a Szülői Közösség bálján. Tárgyi feltételeink mérsékelten változnak. A kisebb hibák javítása rövidebb-hosszabb idő alatt megtörtént. A felső tagozat tanulói székei rossz állapotúak, rendszeres javításra szorulnak, cseréjük szükséges lenne. Az iskolai CD lejátszók javítása, cseréje aktuálissá vált. Problémát jelent a fénymásolók rossz állapota. Kialakításra került az iskolai könyvtár, melynek könyvállománya frissítésre szorul. A tanév kezdete előtt megtörtént a tornaszertár, a hátsó raktár és a csoportszoba festése. Támogatóink folyamatosan segítik oktató-nevelő munkánkat. A Szülői Közösség és a DÖK segítségével néptáncos ruhák, napközis játékok, karácsonyi ajándékként pedig csocsó asztalok kerültek beszerzésre, továbbá a DÖK szelektív gyűjtők vásárlásával megvalósította az iskolai szelektív gyűjtést. A Kunszállási Gyermekekért Alapítvány 1 db szekrény, 2 db tanári asztal, napközis játékok, Ciróka Bábszínházas bérletek megvásárlásával, a kecskeméti Katona József Színház látogatásának- és a budapesti kirándulás támogatásával segítette munkánkat. Iskolánk pályázati forrásokból próbálja kiegészíteni bevételeit. A TÁMOP A-12/1 Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása (Cecei Általános Iskola és a Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola között) pályázaton 17 millió forintot nyertünk. TÁMOP Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában pályázat befejeződött, elszámolása folyamatban van. NTP-KKT-A-13 A Nemzeti Tehetség Program Kisiskolák tehetségsegítő programjainak támogatása pályázat elbírálás alatt áll. Beszámolónkból látható, hogy iskolánk pedagógusai és a kunszállási gyerekek lehetőségeikhez képest továbbra is minden programba bekapcsolódnak - részvétellel és szervezéssel egyaránt -, amit az önkormányzati fenntartású intézmények szerveznek. Köszönjük Kunszállás Község Önkormányzatának, hogy iskolai rendezvényeinkhez ingyenesen biztosítják a faluház helyiségeit, továbbá segítséget nyújtanak tanulóink versenyekre szállításában. Összességében tartalmas és szakmailag sikeres félévet tudhatunk magunk mögött, annak ellenére, hogy számos jogszabályi, szervezési és pénzügyi akadállyal kellett megküzdenünk. Ádámné Vereb Annamária iskolaigazgató

3 Curie Környezetvédelmi Emlékverseny Iskolánkból február 15-én 21 diák a Ádámné Vereb Annamária (felkészítő tanár) és Koncz Anita tanító kíséretével Szentesen, a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi döntőjén vett részt. A gyerekek az elmúlt félévben a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatlapokat kaptak, majd azt megoldva postán visszaküldték. A levelezős verseny 4 fordulós volt. Később a legjobb csoportokat hívták a területi döntőre. A versenyzők 8 órakor a kunszállási megállóból indultak különjáratos busszal. Kiskunfélegyházán felvették a Dózsa Gy. Általános Iskola diákjait és együtt utaztak tovább. A verseny 9 órakor kezdődött, amelyen három diák alkotott egy csapatot. Részletes eredmények: Csapat Szabó Bernadett, Szabó Viktória, Szabó Szonja Hegyi Ivett, Nemes Katalin, Szécsényi Fruzsina Bibók Natália, Csányi Pál, Hatvani Lilien Hatvani Dániel, Pöszmet Kristóf, Vincze Renátó Fekete Olga, Kovács Tünde, Szécsényi Izabella Deák Anna, Mihálovics Kitti, Tóth Eszter Agárdi Márton, Eszik Dániel, Fekete Imre évfolyam, kategória 3-4. évfolyam (3. o.) 3-4. évfolyam (4. o.) 5-6. évfolyam (5. o.) 5-6. évfolyam (5. o.) 7-8. évfolyam (7. o.) 7-8. évfolyam (8. o.) 7-8. évfolyam (8. o.) helyezés indulók száma VIII. hely 30 csapat V. hely 30 csapat IV. hely 34 csapat VIII. hely 34 csapat II. hely 28 csapat VI. hely 28 csapat XI. hely 28 csapat Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő tanáruknak! Köszönjük, hogy képviselték iskolánkat! Hüllőkiállítás és vásár iskolánkban A királypiton kisméretű óriáskígyó, az afrikai pitonok között ez a faj a legkisebb. Testhossza cm. Mintázata és színe változatos. A szivárványos boa teste általában karcsú, de az egyes változatok alakja eltérhet. Feje keskeny, a fejtető közepén, valamint a szemeken sötét, hosszanti vonal fut végig. Szécsényi Izabella és Kovács Tünde Szájuk körül a hőérzékelő szerv gödrei sorakoznak. A madárpókfélék testhossza 6-9,5 centiméter, lábfesztávolsága akár 26 centiméter is lehet és testtömege átlagosan 85 gramm. A madárpókok testszőrzete rendkívül érzékenyen reagál a rezgésekre. Színezetük általában a barna különböző árnyalatai, fekete mintázattal. Néhány faj egészen feltűnő színezetű. A

4 csáprágók a többi eredetileg hálószövő fajhoz hasonlóan előre irányulnak. A nyolc aprócska szem csak alig képes többre a fény-árnyék érzékelésénél. A varánuszok feje megnyúlt, karcsúbb, mint a többi gyíké, nyakuk hosszú, a végtagjaik erősek. Nagy, kúp alakú, egymástól meglehetősen távol álló fogaik állkapocscsatornáik belső feléhez nőttek. Szárnycsontfogaik nincsenek. Farkuk hosszú és izmos; támadóikat ostorszerű csapásaival próbálják elriasztani (és közben felfújják magukat). Combpórusaik nincsenek, szaglásuk fejlett: a bőrtokba rejtett, keskeny, nagyon messzire kinyújtható, kéthegyű hasított nyelvükkel felvett illatanyagokat az orrmelléküregükben található Jacobsonszervvel érzékelik. A vörös gabonasikló (Elapheguttata) egy észak-amerikai kígyófaj, mely áldozatát szorítással teszi védekezésképtelenné. A gabonasikló nevet a hasi oldalán látható kukoricaszerű mintázatról kapta. Az Oxford English Dictionary szerint ez az elnevezés már 1676-ban megjelent. A vörös gabonasikló az Amerikai Egyesült Államok középső és délkeleti részén él. Más siklófélékhez hasonlóan ennek a fajnak sincs mérge. Mindezeket az iskola tornatermében rendezett kiállításon tudtam meg. Beszélgettünk a kiállítás vezetőjével, Gyöngyösi Miklóssal: - Hogyan került kapcsolatba a hüllőkkel? - Néhány barátom kért meg, hogy segítsek nekik a hüllőik körül. Havonta 1-2 hétre menjek be az üzletükbe. Később megalakult ez a hüllőbemutató, és én is rendszeres vezetője lettem. Azóta minden nap más és más általános iskolában tartjuk meg a kiállítást. - Miért ezt az iskolát választotta? - A nagyszüleim és a szüleim is itt tanultak, ide jártak iskolába. Kecskemét vonzáskörzetében járom végig az iskolákat, és segítek a gyerekeknek eligazodni a hüllők bonyolult világában. - Visszalátogat-e még ebbe az iskolába? - Úgy tervezem, hogy évente egyszer a környék minden iskolájába elmegyek. Megköszöntük a tájékoztatást. Nekünk nagyon tetszett a kiállítás. Reméljük, jövőre is találkozunk! Zsitva Erika és Szabó Henrietta Krisztina A magyarországi papírpénzek (bankjegyek) története Bár egyre inkább az elektronikus fizetés irányába haladunk, mégis napjaink egyik legmeghatározóbb tárgyainak egyike a pénz. Egyeseknek sok pénze van, másoknak kevés, azonban egy közös van bennünk: mindenkinek a kezében volt már papírpénz. Van, aki bankban gyűjti, van, aki a szalmazsákba dugja, de egyesek kizárólag szépségükért, különlegességükért gyűjtik a bankókat.

5 A kezdetek Sokáig az emberek csak fémpénzt (arany, ezüst, réz, bronz stb.) használtak. Egy idő után már kényelmetlen, veszélyes volt a sok-sokkilónyi fémpénzt szállítani. I. József magyar király december 24-én létrehozta a Wiener StadtBanco-t, ez volt Bécs és egyben a Habsburg Birodalom állami bankja. Mária Terézia idejében, július 1-jén kibocsátották az első papírpénzeket (bancozettel); 5, 10, 25, 50 és 100 ezüstforintos címletekben, 12 millió forint értékben. A hétéves háború ( ) befejezése után ezeknek a bankócéduláknak egy részét visszaváltották fémpénzekre, a többit pedig megsemmisítették ben újabb bankjegyeket bocsátottak ki, ismét 12 millió forint értékben. Ekkor jelentek meg az eddigi címletek mellett az első 500 és 1000 forintos bankócédulák is. Ezeket a bankjegyeket már ténylegesen fizetési forgalomra készítették, nem lehetett átváltani bankkötvényekre, elfogadásuk viszont még nem volt kötelező. II. Ferenc ( ) a franciák elleni háborúk ( ) ideje alatt, 1796 augusztusában újabb bankjegyeket helyezett forgalomba 44 millió forint értékben ben megtagadták a bankócédulák ezüst fémpénzre való beváltását, ezért ekkortól ezek elfogadása kötelezővé vált. A forgalomból teljesen eltűntek az ezüstpénzek, ezeket a kiadott új papírpénzek váltották fel. Kossuth bankók ( ) Osztrák-Magyar Bank bankjegyei ( ) A magyar szabadságharc idején Kossuth Lajos hazai bankjegykibocsátáson gondolkodott augusztus 6-án került forgalomba az első magyar bankjegy 2 forintos címletben, október 22-én jelent meg a 100 forintos, majd ezt követően március 24-én a 10 forintos bankjegy január 1-jén az aprópénzhiány miatt megjelentek a 15 és 30 pengő-krajcáros bankjegyek is. Mivel ezek igen kis mennyiségben kerültek kiadásra, a bankókat feldarabolták, így csillapítva az aprópénz hiányát július 27-én helyezték forgalomba Szegeden az új 2 pengő-forintos kincstári utalványt ben a Magyarországgal való kiegyezés után jutottak az immár független államok abba a helyzetbe, hogy előkészíthessék az aranyvaluta bevezetését. Megalakult az Osztrák- Magyar Bank, majd 1880-ban megjelent az első kétnyelvű bankjegy, egyik oldalán német, a másik oldalán magyar szöveggel.

6 A korona pénzrendszer ( ) Az 1857-es bécsi szerződés alapján a törvényes fizetőeszköz a rajnai ezüstforint volt, egészen 1892-ig. A hivatalos pénzintézet az Osztrák Magyar Monarchia idejében, az 1878-ban alapított Osztrák-Magyar Bank volt ben emelkedett törvényerőre a korona, mint aranyalapú valuta használata. Még 1899-ben az Osztrák-Magyar Bank lett a pénzforgalom egyedüli szabályozója, ám a kötelező koronában való számítás csak január 1- jén került bevezetésre novemberében véget ért az első világháború, az Osztrák Magyar Monarchia felbomlott. Magyarországnak ezután saját pénzt kellett készítenie, viszont gazdasági helyzete igen rossz volt, és az 1919-ben elszakadt országok saját nevükkel bélyegezték le a korona bankjegyeket. Ez azt jelentette, hogy ezekben az országokban csak azok maradtak érvényben, amelyek az ország, esetenként az adott város, vagy bizonyos katonai csapatok bélyegzőjével voltak ellátva ben megalakult a Magyar Nemzeti Bank, egy évvel később már önálló jegybankként, az általa megvásárolt pénzjegynyomdával kezdte el gyártani az önálló magyar pénzeket. A pengő pénzrendszer ( ) április 18-án a magyar képviselőház elfogadta a törvényjavaslatot, miszerint az inflációt meg kell fékezni, és pénzreformot kell végrehajtani. Az új pénznem a pengő lett, váltópénze 100 fillér. Átszámítási aránya: 1 Pengő = korona június 24-én az Osztrák-Magyar Bank, majd az Állami Jegyintézet után a Magyar Nemzeti Bank kezdte meg működését. Innentől kezdve a bankjegykibocsátás kizárólagos joga volt az intézménynek, egészen december 31-ig augusztus 25-én a korona államjegyeket pengő értékjelzéssel

7 nyomták felül, majd megjelentek az 5, 10, 50, illetve 100 pengős bankjegyek is. A forint pénzrendszer (1946 ) július 19-én a Magyar Köztársaság Kormánya a 9000/1946 ME. Sz. rendelet alapján valutareformot terjesztett elő, miszerint a pengő után augusztus 1-jétől új pénz kerül forgalomba. A rendeletben leírták az új pénzérték nevét, értékét, valamint nyomásának előkészítését. Az új valuta egysége a forint, századrésze a fillér. A forint átszámítási arányát július 30-án kiadott 8640/1946 ME. Sz. rendelet a következőképpen határozta meg: 1 forint = (400x10²⁷) Pengő. A 8700/1946 ME. Sz. rendelet alapján a forint pénzlábát, valamint az ebből adódó aranyértékét is megállapították, így 1 forint = 0,07575 g arany értékének volt megfelelő. Az első forint bankjegy a 10 forintos volt, július 29-én hirdették ki, és augusztus 1-jén már forgalomba is került. Ezt követte a 100 forintos, és innentől kezdve nem volt megállás. Magyarország jelenleg legnagyobb értékű, forgalomban lévő papírpénze a forintos bankjegy. Digitális papírpénz katalógus A folyamatosan bővülő papirpenz.hu internetes oldalon közel ötszáz bankjegyről találhattok információkat, illetve megnézhető ezek mindkét oldala, bemutatva a hazai bankjegygyártás nem egy esetben művészileg aprólékosan kidolgozott műremekeit, köztük olyanokat is, melyek sohasem kerültek forgalomba. A portál létrehozásával az alkotók nem titkolt célja volt, hogy a pénzgyűjtésnek ezen ágát is népszerűsítsék. Összeállította: Grafl Rezső Illés Tibor nyomán A lovagok kora Európában (8-15. század) A hűbériség A középkorban 476-tól 1492-ig, a társadalmi-gazdasági- politikai élet meghatározó értékmérője a földbirtok, és annak nagysága lett. A hűbérúr földbirtokot (a rajta levő falvakkal és adózó jobbágyokkal együtt) adományoz hűséges emberének, hűbéresének, aki neki katonai, tanácsadási szolgálattal tartozik. Egy hűbérúrnak több hűbérese is lehetett, ez a hűbéri lánc. Ez lett a feudális függés egyik formája

8 A lovaggá válás A hűbéri lánc terméke a lovag (latinul: miles). Általában csak nemes ember lehetett, megkülönböztető jeleket viseltek (jellegzetes övet, ruhájukon címert stb.) A lovagi nevelés 5-7 éves korban kezdődött. A fiúk apródként megtanulták a lovagi szolgálat szabályait és a fegyverforgatást. Az apródból évesen fegyvernök lett, elsajátította a lóháton való harc fortélyait. A fegyvernök 5-7 év elteltével válhatott lovaggá, miután jártas lett a hat lovagi művészetben: a lovaglásban, az úszásban, az ökölvívásban, a sólyommal való vadászatban, a sakkozásban és a versírásban. Ezután a lovagnak egész életében be kellett tartania a lovagi kódex szabályait: védelmezni a nőket, a gyengéket és az elesetteket, a keresztény egyházat, szolgálni hazáját és hűbérurát, küzdeni az igazságtalanság és a gonosz ellen. Ezeket a szabályokat sokan eléggé "rugalmasan" értelmezték. Voltak gazdag és nagyon gazdag lovagok, de legtöbbjük szerény körülmények között élt, kóborolt, jövedelmező szolgálat reményében. A lovaggá avatásnak két formája volt: a felövezés, amikor a lovag megkapta övét, kardját és aranysarkantyúit, a lovaggá ütés: amikor egy idősebb lovag kardjával megérintette a térdelő lovag jobb vállát. A lovagok, mint katonák Az európai középkorban átfogó értelemben olyan ember volt, aki vagyoni helyzete révén megengedhette magának a nehézpáncélos lovas hadviselés személyes költségeit. A magas költségek miatt ezek csak földbirtokosok és családtagjaik lehettek. A lovagok eredete a király és a magas rangú földesurak fegyveres kíséretére megy vissza. Nem alkottak egységes társadalmi csoportot, felső rétegüket, a nagybirtokosokat

9 általában nem is nevezték lovagnak, hanem csak az alsóbb réteget, amelynek vagyona alig terjedt túl a hadfelszerelés beszerzésén és pénzjáradékán. legnagyobb a több tucat kopjából álló zászló. A lovagság szabályai, fegyverei, páncélzata több száz év alatt alakult ki. Klasszikus (páncélos) lovagok koráról a 10. századtól beszélhetünk. E század végén Európa hadszíntereinek döntő fegyverneme a páncélos nehézlovasság lett. Az első lovagi hadsereget Martell Károly (uralkodott: )frank uralkodó hozta létre. A lovagok kiválóan képzett egyéni harcosok voltak. Nem működtek együtt a többi fegyvernemmel, acsakis szemtől szembe támadott, betartva a lovagiasság szabályait. Néhány emberrel (fegyverhordozó, lovas íjász, gyalogos, szolgák) körülvéve harcolt. Ezt lovagi kopjá -nak nevezték, ez volt a legkisebb önálló harcászati egység, a (1) Hajítólándzsa, gerely (2) Vaddisznólándzsa (3) Szárnyas lándzsa (4,5) Vívólándzsa (6) Huszár kopja (7) Lovagi kopja

10 Páncél A középkori lovagok olyan páncélt viseltek, ami megvédte őket a kardtól és a kopjától (a nyíltól nem). Kezdetben a páncél egy erős bőrmellényből, és az azt fedő vaspikkelyekből állt. Ezt váltotta fel a XI. századtól kezdve a klasszikus láncing. A lovagok idővel lovaikat is páncélba burkolták, melynek legdíszesebb darabja a fejpáncél volt. A lovas biztonságos ülését magas kápájú hatalmas nyereg és kengyel biztosította. A sisak vasból készült. Kezdetben hegyes vagy gömbölyű tetejű, néha orrvédővel ellátott normann sisakok voltak használatosak. A XII. század végén jött divatba a fazéksisak, melyen csak szemrések és légzőnyílások voltak. A XIV. században ezt leváltotta az üstsisak, ami még ennél is nagyobb volt. Ebben az időben kezdett elterjedni a rostélyos sisak is. Mivel felszerelésükről nehezen ismerték föl egymást, a XII. század közepén elkezdtek címereket használni. Eleinte sisakdíszként viselték, majd pajzsukon is, később pedig akár felszerelésük minden darabjára ráfestették címerüket, hogy könnyebben felismerjék egymást. A lovag védelmét szolgálta a kezdetben kerek, később inkább szögletes pajzs. Eleinte bőrrel szegélyezett rétegelt fából, később inkább vas szegéllyel készült. Fegyverek A lovag legfontosabb támadófegyvere a 2-2,5 m hosszú lándzsa (kopja) volt. Ez a fegyver a század fordulóján váltotta fel a hajítódárdát. Legbecsesebb fegyverük az egyenes kétélű kard volt. Közelharcban gyakran használtak csatabárdot, buzogányt és fokost. Ezt a fegyverzetet egészítette ki a tőr, amellyel a legyőzött ellenfélnek adták meg a kegyelemdöfést.

11 A lovagi tornák A 15. századra a lovagi tornákból színes társadalmi esemény lett. Ahol a lovagok bebizonyíthatták bátorságukat a közönség az uralkodó és nem utolsó sorban a hölgyek előtt. A barátságos lándzsatörés célja az volt, hogy kiüssék az ellenfelet a nyeregből vagy eltörjék a lándzsáját. A 15. századtól bonyolult szabályokkal játszották ezeket a haditornákat. A vesztesnek át kellett adnia fegyvereit, hogy aztán váltságdíjért visszavásárolja őket. A győztes pedig pénzjutalomban részesült. Voltak azonban olyan tornák, amelyeken kimondottan az ellenség megsebesítése vagy megölése volt a cél. Keresztes hadjáratok Miután 1071-ben a szeldzsuk törökök bevették Jeruzsálemet, Európában mozgalom kezdődött a Szentföld visszaszerzésére. A pápa felhívására számos országból indultak el katonák a Szent sír felszabadítására. A hat keresztes hadjárat ugyan nem érte el célját, de megismertették Európával az iszlám kultúrát. A Szentföldön maradt keresztesek pedig keresztény államokat hoztak létre. A Jeruzsálembe induló zarándokok védelmére katonai szerzetesrendek alakultak. Legismertebbek a Templomos rend, a Német Lovagrend (Teuton Rend), Ispotályos rend. Grafl Rezső Forrás: Gombos Zsolt: A középkor lovagjai

12 Busójáráson jártunk Március 2-án reggel 7.15-kor az iskola parkolójából elindultunk. Az út 2 és fél órás volt, mikor Mohácsra értünk már rengeteg kíváncsiskodó várt a programok kezdetére. Mi először a Fogadalmi Emléktemplomot néztük meg a főtéren. A bizánci stílust követő, historizáló templomot, a mohácsi csata 400. évfordulójára emlékezve építették 1929 és 1940 között, Árkay Aladár és Árkay Bertalan építészek tervei szerint. Különlegessége, hogy alapjaiba háromezer magyar község, ötvenkét város és huszonöt megyeháza udvarából felvett egy-egy kilós földcsomagokat helyeztek el 1929-ben, jelképezve ezzel az ország összefogását. A szép arányú, mind külső, mind belső megjelenésében historizáló templomot Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Az ország első betonhéjazatú építményének kupolája 30 méter magas és 20 méter átmérőjű, a templom 3600 fő befogadására alkalmas. A padlómozaik színe a véres csatatérre utal. A padok között húzódó fekete kereszt a hódoltság másfél évszázados harcaira emlékeztet a körülötte elhelyezett 15 fehér kereszttel együtt. Az épületben lévő műalkotások megörökítik a magyar történelem legfontosabb állomásait. Az íves oldalfalakat a középkori székesegyházakéra emlékeztető, szenteket ábrázoló üvegablakok díszítik, melyek Árkayné Sztehlo Lili ( ) munkái. A kupola nonfiguratív ábrákkal teli ablakai 1984-ben Michael Gaussling német üvegművész alkotásai. A templombelső mozaikképei, melyek Kolbe Mihály ( ) mohácsi festőművész munkái, színeikkel és jelképeikkel az 1526-os mohácsi csatára utalnak. A Mohácsi Boldogasszonyként ismert régi Madonnaszobor eredete a török időkre nyúlik vissza - a szentélyben Takács István freskói ennek török előli menekítését, majd 1956-os visszahelyezését örökítik meg. Ezután a Kanizsai Dorottya Múzeumba mentünk. Kanizsai Dorottya volt, aki a mohácsi csatavesztés (1526. augusztus 29.) után a halottakat saját pénzén felfogadott 400 jobbágy segítségével közös sírban eltemetette. Magyarország egyik legmodernebb múzeuma ez a 2012-ben új helyre költözött kiállítóhely. Annyira új, hogy még a helybéliek sem tudták hol van, ezért tettünk néhány tiszteletkört, de végül rátaláltunk. Az 1923-ben alapított intézmény 1953-ban vette fel Kanizsai Dorottya nevét, s 1975-ben elnyerte a magyarországi horvátok, szerbek és szlovének bázismúzeuma státuszt, s ezzel országos gyűjtési jogkörrel rendelkezik. A múzeum állandó tárlata és időszaki kiállításai mellett egyedülálló látványraktárral is rendelkezik. Az állandó kiállítás számos tárgy, textília és népviseleti ruha segítségével képet nyújt az oszmán-török birodalom terjeszkedése következtében Magyarországon megjelent balkáni szláv népek (köztük a busójárás hagyományait őrző és idehozó sokácok) néprajzáról. Képet kapunk a középkor mohácsi emlékeiről, valamint a török uralom megszűnése után kialakult soknemzetiségű és sokvallású város életéről. A bemutatott filmek segítségével újra átélhetjük az UNESCO által védetté nyilvánított mohácsi busójárás hangulatát, és megtekinthetjük e népszokás legrégibb maszkjait, eszközeit, relikviáit. Felejthetetlen élményt nyújt a látványraktár sok ezer darabos, egyedülálló kerámiagyűjteménye, és a különböző korok népi ruhatároló bútorainak tárháza. A múzeum időszaki kiállításai felelevenítik a régi szokásokat, hagyományokat, és ezek szerepét a mai kor emberének életében. A létesítmény belső udvarában különleges látnivalóval

13 szolgál főleg a gyermekek számára két medence, melyeknek vizében színes tündérrózsák nyílnak és aranyhalak úszkálnak. Ezután jött, amit annyira vártunk. Soha se láttunk még busókat, kerepelés, dudálás, szirénázás, ordítozás kísérte. Hiszen ez a lényeg, hogy a tél szelleme megijedjen és eltakarodjon végre. A felvonulás után kaptunk 1 óra szabadidőt, de nem nagyon tudtunk csak tévében és újságokban. Szokás szerint a busók át keltek a Dunán, ezzel kezdődött a télűzés ceremóniája. Ezután következett az igazi attrakció! A felvonuláson háremhölgyek, boszorkányok és busók vonultak fel. A boszorkányok fekete ruhában, a hárem hölgyeknek arcát fátyol takarta. A busókon ijesztő álarcok voltak, rajtuk hatalmas szarvak. Ruhájuk bárányszőrből volt, rajta pedig kolompok és fűszerpaprika-füzérek voltak. Persze elmaradhatatlan volt a kereplő. A Duna-partról elindulunk, hogy megnézzük a felvonulást. Rengetegen beöltöztek és több mint egy órán keresztül tartott a parádé. Remek volt a hangulat, a felvonulók odajöttek hozzánk, némelyikünk kapott lisztet, kormot az arcába, hajába. Mindezt fülsüketítő vásárolni, mert hatalmas tömeg volt. Öt órakor elindultunk hazafelé. A visszafelé út már csöndesebb volt, mint odafele, mert mindenki elfáradt. Ez nem akadályozott azért bennünket a játékban, egészen addig, amíg a buszvezető le nem ültetett bennünket. Végül utolsó édes programként a Soltvadkerti cukrászdánál álltunk meg, ahol mindenki saját ízlése szerint választhatott a hihetetlen süti- és fagyi kínálatból. Este negyed kilenckor hazaérkeztünk. A kirándulásra velünk tartott a nyolcadik osztály, a hatodikból és a negyedikből pár gyerek, osztályfőnökünk Rudi bácsi, kísérő tanárnak eljött Erika néni és Ancsa néni, aki hozta a családját is. Sok élménnyel gazdagodtunk, és köszönjük a tanároknak hogy elvittek minket erre az országos hírű látványosságra. Készítette: Gáspár Bettina és Dósa Gréta

14 Könyvajánló Mostanában a gyerekek már nem nagyon olvasnak könyveket. Jobban érdekli őket a Facebook, az internet, az Assassin's Creed és minden más, csak olvasni ne kelljen. Pedig rengeteg olyan könyv van, ami megragadja az embert, és közben észre sem veszi, hogy repül az idő. Izgalmas történetek, amik érdekesebbek minden más videojátéknál, videónál, filmnél, zenénél, közösségi oldalnál. Ilyeneket mutatok most be, amikből kedvetekre válogathattok. Tudom, hogy a szülők mindig azzal fárasztják a gyerekeket, hogy olvassanak. Ha én mondom, akkor talán elhiszitek, hogy ez jó dolog. Régen borzasztóan utáltam olvasni, most meg szinte minden percben valamilyen könyv van a kezemben. Szóval, ebben a listában minden stílusú kötetet megtalálhattok. Kalandregények: - Rock Riordan: Villámtolvaj (Percy Jackson és az olimposziak I.) - Rick Riordan: A szörnyek tengere (Percy Jackson és az Olimposziak 2.) - Rick Riordan: A titán átka (Percy Jackson és az Olimposziak 3.) - Rick Riordan: Csata a labirintusban (Percy Jackson és az Olimposziak 4.) - Rick Riordan: A titán átka (Percy Jackson és az Olimposziak 5.) - Philip Pullman: Az északi fény (Arany iránytű, Az úr sötét anyagai trilógia) - Philip Pullman: A titokzatos kés (Az úr sötét anyagai trilógia) - Philip Pullman: A borostyán látcső (Az úr sötét anyagai trilógia) - Rudyard Kipling: A dzsungel könyve - Daniel Defoe: Robinson Crusoe - E. Charles Vivian: Robin Hood Lányregények: o Leiner Laura: Bábel o Maros Edit: Hűvösvölgyi Suli 1., Hűvösvölgyi Suli 2., Hűvösvölgyi Suli 3. Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és... Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója Vajon ki állítja azt, hogy az egypetéjű ikreknek belülről is hasonlítaniuk kellene? Hát, nem! Ott van például Feltser Luca, aki színötös tanuló, cserkészetre jár, és sohasem hazudik. Itt van Feltser Zita, akit leginkább csak a csinos ruhák és Nagy Marci smaragdzöld tekintete érdekel. Ez a könyv az ő titkos, párhuzamos naplójuk, melyet a hetedikes tanév kezdete óta vezetnek: Luca dátumozva és az élményeket pontozva, ahogy kell; Zita pedig csak úgy, ahogy érzi... Ha hiányzott már, hogy első kézből értesülj a tinik életéről, a suliban és azon túl, akkor neked találták ki ezt a könyvet, amelynek szerzője ugyanúgy tizenhárom éves, mint főhősei, és akikkel együtt fog felnőni a titkos napló további fejezeteiben! Történelmi regények: Jókai Mór: A kőszívű ember fiai Gárdonyi Géza: Egri csillagok Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Jókai Mór: Az arany ember Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember Ennyi volt az ajánlóm, jó olvasást! Remélem, hasznát veszitek a tanácsaimnak, számoljatok majd be élményeitekről a Tót(h)ágas olvasóinak! Fekete Olga

15 Filmajánló Egy esős délutánon vagy éppen egy unalmas estén jó programnak adódik a filmnézés. Ki milyet szeret vígjátékot, horrort, krimit, romantikus filmet, musicalt, drámát, stb. Ha nincs ötleted, hogy mit nézz meg, vagy valami újat szeretnél látni, akkor jól teszed, ha elolvasod a cikkünket, mert sok ötletet adunk stílusok szerint. Romantika+vidámság=romantikus vígjáték=amerikai romantikus vígjáték: Holiday Szereplők: Cameron Diaz (Amanda) Kate Winslet (Iris) Jude Law (Graham) Jack Black (Miles) Romantikus film a Felhők fölött 3 méterrel. A meseszeretőknek egy jó kis családi film, ami a mesében kezdődik és meseszerű világa a valóságban köt ki. Ez nem más, mint a Bűbáj című mesefilm. A mozikban nemrég játszott másik mese, aminek fantáziavilága nem ismer határokat. Óz, a hatalmas. Mindenkinek nagyon ajánljuk az amerikai fantasztikus kalandfilmet, a Pi életét. Egy igazán izgalmas, tanulságos és érzelmes film. Ötletes vígjáték, aminek a címe: Ezer szó. Főszerepben Eddie Murphy. Egy jó kis vígjáték, a végére egy drámai rész is bekerült: Távkapcs, Adam Sandler főszereplésében. Aranyos film, sok mosolygós jelenettel, amint a végére érsz, biztos te sem úszod meg szárazon: Marley és én. Könnyed film, amit mindenkinek megéri megnézni. Az Így neveld a sárkányodat című mese, ami mindegyik korosztálynak megfelel, de a kisebbeknek feltétlenül biztos siker. Ismét az egyik főszerepben Adam Sandler és a többi főszerepben is a legismertebb színészek, nem is kell mondani, hogy egy vígjátékról van szó. A nagyfiúk 1/2. Cameron és Ashton a főszereplők, egy vígjátékot adnak elő, a vége romantikába hajlik. Ez nem más, mint az Amíg a jackpot el nem választ. A következő filmünk Megint 17. Egyik főszereplője ZacEfron. Mindenképpen érdemes megnézni az Utazás a rejtelmes szigetre című filmet. A címéből rögtön tudni, hogy egy izgalmas kalandos moziról van szó. A mesekedvelők számára a Jégkorszak, a Madagaszkár, és a Mackó testvérek soha meg nem unható mesék. Ezzel kívánunk jó délutánt és estét, az unalmas napokra. :) A doni katasztrófa a 2. világháború emberközelben Betti, Nati Február 5-én meghallgattunk egy előadást a II. világháború nemzeti szempontból legtragikusabb mozzanatáról, amit doni katasztrófa néven ismer a magyar történetírás. Az előadó Pintér István volt, a magyar hadsereg tisztje, aki az 1848-as szabadságharc, az első és a második világháború amatőr kutatója. Pintér István 1959-ben született Hódmezővásárhelyen. Szegeden végezte el a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakát, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakát. Elsősorban a hadtörténet, ezen belül a vitatott személyiségek sorsa érdekli. Így jutott el többek között Görgey Artúr tevékenységének kutatásához. Az es szabadságharc megítélésében már az 1980-as években arra a következtetésre

16 jutott, mint amit ma országos hírű hadtörténészek is állítanak. A tanulmánya külön foglalkozik Schlick császári tábornokkal, akinek hadtestét 1849 februárjában a magyar csapatok nem tudták megsemmisíteni. Az erről szóló könyvét meg lehetett vásárolni. A mostani előadásának témája a 2. magyar királyi hadsereg felvonulása a doni körzetbe, harcai, és 1943-as pusztulása volt. Szemléletesen, a témát minden oldalról körbejárva, a lényeget kiemelve mondta el a katonák helytállását és szenvedéseit, a túlerővel szembeni kilátástalan harcukat. A címben szereplő emberközi jelzőt azért használom, mert Pintér István több olyan idős emberrel beszélt, akik jelen voltak a voronyezsi fronton, és visszaemlékezéseikben első kézből szolgáltattak neki (és így nekünk is) adatokat. Elmondta Horthy István pilóta utolsó felszállásának történetét. Sok mindent megtudtunk. Olyan, eddig nem ismert tényeket is, amelyek a harcoló katonák kiszolgálását mutatták be. Hallhattunk például az élelmezésükről, a munkaszolgálatosokról, a fegyverekkel, ruházattal való ellátásukról. Nem maradt ki a harci taktika bemutatása, és a fontos személyiségek tetteinek elemzése sem. A másfél órás előadás után sok ismerettel gazdagodva mentünk vissza az iskolába. Szerintem érdekes előadás volt. Szabó Henrietta Krisztina Impresszum Főszerkesztő: Grafl Rezső tanár Főszerkesztő-helyettes: Hegedűs Rózsa diákönkormányzatot segítő pedagógus Diákfőszerkesztő: Tóth Eszter Tördelőszerkesztő, technikai munkatárs: Görgei Károly tanár, Bali Kinga rendszergazda Diákújságírók: Beták Máté, Dósa Gréta, Fekete Olga, Ficsór Krisztián, Gáspár Bettina, Kovács Tünde, Nagy Antal, Nemes László, Posztós Márton, Szécsényi Izabella, Tok Natália Felelős kiadó: Ádámné Vereb Annamária iskolaigazgató

Kollár Ferenc KISHEGYES Időutazás 250 év fizetőeszközeivel Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó 2017.

Kollár Ferenc KISHEGYES Időutazás 250 év fizetőeszközeivel Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó 2017. Kollár Ferenc KISHEGYES Időutazás 250 év fizetőeszközeivel Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó 2017. A kishegyesi lakosok az elmúlt 250 évben az alábbi fizetőeszközöket használhatták: I. József 1705. december

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Rátz Ottó Vörös Dávid nemzetközi III. hely

Rátz Ottó Vörös Dávid nemzetközi III. hely Beszámoló a 2015/2016-os tanév tanulmányi versenyeiről Rábatamási, 2016. június 10. TANULMÁNYI VERSENYEK verseny neve tantárgy tanár Mozaik földrajz Rátz Ottó Vörös Dávid online IV. Nemzetközi Benedek

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Székhely Eseménynaptár 2018-2019 Időpont Téma Felelős Augusztus 27. Alakuló értekezlet, vezetőségi értekezlet Winkler Andrea 28. Javítóvizsga Munkaközösségi foglalkozások Szaktanárok 30. Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév) A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Dr. Fábiánné Balogh Edina tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán igazgató Fertőszentmiklós,

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 munkaközösség tagjai Tereminé Horváth Ildikó Baltighné Kozma Marianna Dancs Julianna Barizs Tünde Horváth-Bócsi Irén Kozma Csabáné Serly Anikó Zagyva Klára

Részletesebben

ÜTEMTERV tanév

ÜTEMTERV tanév ÜTEMTERV 2013 2014. tanév SZEPTEMBER 2. h Az első tanítási nap 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra Felső tagozat: 1-5.óra: osztályfőnöki óra Ebéd

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2014. október. Szakkörök. Vers és rejtvény. Őszi hulladékgyűjtés. Szeptemberi sikerek

2014. október. Szakkörök. Vers és rejtvény. Őszi hulladékgyűjtés. Szeptemberi sikerek 2014. október S ul i - H a r s o n a Szakkörök Vers és rejtvény Szeptemberi sikerek Őszi hulladékgyűjtés M e g új ul ó i s k o l á n k Aktualitások Szeptember 1-jén ismét gyerekzsivajtól hangos aula fogadott

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

Diákvilág. Hamarosan itt az év vége. Az utolsó Diákvilág rovattal jelentkezem. A legközelebbi októberben fog megjelenni.

Diákvilág. Hamarosan itt az év vége. Az utolsó Diákvilág rovattal jelentkezem. A legközelebbi októberben fog megjelenni. Diákvilág Kedves Olvasó! Hamarosan itt az év vége. Az utolsó Diákvilág rovattal jelentkezem. A legközelebbi októberben fog megjelenni. A május hónap is tartalmasan, eredményekben gazdagon telt el. Az alsó

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

2017/2018 versenyeredményei

2017/2018 versenyeredményei 2017/2018 versenyeredményei Verseny neve Verseny szintje Helyezés Név Osztály Felkészítő tanár(ok) Országos Duatlon Diákolimpia országos 4. Bea 8.a Nagy Ádám Bolyai Matematika Csapatverseny 2. Bolyai Matematika

Részletesebben

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend Tanmenetek Minden évfolyamon heti egy órában (évi 36) terveztük meg a NAT és a kerettanterv tartalmainak megfeleltetett témákat. Mivel az egyes nevelési témák évfolyamonként visszatérnek, mindig az osztályhoz

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

JANE HAINING ANGOL NYELVI EMLÉKVERSENY ORSZÁGOS 8.OSZTÁLY. Makkainé Chmara Mariann. Szabó Lili 8.a 2. Név oszt. helyezés korcsoport felkészít tanár

JANE HAINING ANGOL NYELVI EMLÉKVERSENY ORSZÁGOS 8.OSZTÁLY. Makkainé Chmara Mariann. Szabó Lili 8.a 2. Név oszt. helyezés korcsoport felkészít tanár JANE HAINING ANGOL NYELVI EMLÉKVERSENY ORSZÁGOS 8.OSZTÁLY Név oszt. helyezés korcsoport felkészít tanár Szabó Lili 8.a 2. Makkainé Chmara Mariann LANGWEST ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY ÍRÁSBELI FORDULÓ -

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben