Csongrád megyei Főügyészség felperesnek a. általános szerződési feltételek megtámadása iránti. vázlatos elemzése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csongrád megyei Főügyészség felperesnek a. általános szerződési feltételek megtámadása iránti. vázlatos elemzése"

Átírás

1 Csongrád megyei Főügyészség felperesnek a PARTISCUM XI. Tk Takarékszövetkezet talperes ellen általános szerződési feltételek megtámadása iránti perében Legfelsőbb Bíróság által l hozott részítélet t vázlatos elemzése Ptk. kontra Hpt.

2 Az ügyészség keresete Az ügyészség é a takarékszövetkezet k által l 2008 június 9 i hatállyal alkalmazott: Általános Szerződési Feltételeit (melyek fogyasztókra alkalmazandóak),és Blanketta kölcsönszerződéseit támadta közérdekű keresetében. Az egyes szerződéses feltételek érvénytelenségét kérte megállapítani, mivel azokat kttisztességtelennek t t tartotta.

3 Az ügyészség keresete Az érvénytelenség megállapítását az alperessel szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal indítványozta az ítélet jogerőre emelkedéséig még nem teljesített szerződések tekintetében. Kérte továbbá az alperest arra kötelezni, hogy az érvénytelenséget megállapító közleményt saját költségén tegye közzé.

4 Mely rendelkezéseket tart(ott) az ügyészség tisztességtelenek? A kölcsönszerződésekö k futamidő alatti,egyoldalú, ltti ldlú az ügyfélre kedvezőtlen módosításának szabályait. Az azonnali hatályú felmondásra vonatkozó kikötéseket. Az opciós szerződések 5 éven túli megújítására vonatkozó szabályozást. A biztosítási összeg takarékszövetkezetre történő engedményezése kapcsán azt a rendelkezést, hogy a takarékszövetkezet a fennálló tartozás csökkentésére fordítja a biztosítási összeget.

5 A Szegedi Ítélőtábla (SZIT) jogerős ítéletének fontosabb megállapításai ASZITnagyobb részt hl helyt adott a keresetnek. k ACsongrádmegyeiBíróságelső fokú ítéletét azonban részben megváltoztatta, bizonyos körben mellőzte az érvénytelenség megállapítását. Mivel az ügyészség, g, mint felperes nem élt felülvizsgálati kérelemmel, így van olyan része az ítéletnek, amely a SZIT döntésével jogerőre emelkedett.

6 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 1)N 1.) Negatív Pledge Negatív biztosítási i Záradék Az ügyfél kijelenti, hogy az általa eddig felvett, illetve a jövőben felvételre kerülő hitelek biztosítékai nem nyújtanak kedvezőbb pénzügyi vagy jogi helyzetet más hitelezőknek, mint amilyet az ügyfél a szerződésben a takarékszövetkezetszámára számára biztosít. Az ügyfél kijelenti, hogy a hitel futamideje alatt a szokásos üzleti tevékenységének keretén túl eszközeit kivéve, ha a tk takarékszövetkezet tk tehhez kifejezetten, íáb írásban hozzájárul nem adja el, nem adja bérbe, lízingbe, nem apportálja más társaságba vagy bármilyen egyéb módon nem bocsátja más rendelkezésére, valamint semmilyen módon nem terheli meg.

7 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 2.) Az ügyfél, ügyfélcsoport, fedezeteketek ellenőrzése, az ügyfél folyamatos adatszolgáltatási kötelezettségének előírása, monitoring. A tk takarékszövetkezet tk t jogosult ügyfél, az ügyféllel l egy ügyfélcsoportba tartozó vállalkozások, természetes személyek fizetőképességét, pénzügyi helyzetét és a biztosítékokat folyamatosan ellenőrizni. Az ellenőrzési jog különösen az ügyfél, az ügyféllel egy ügyfélcsoportba tartozó vállalkozások, természetes személyek gazdálkodására vonatkozó azon adatok és tények bekérését, illetve helyszíni ellenőrzését jelentik, amelyek alapján az ügyfél az ügyféllel egy ügyfélcsoportba tartozó vállalkozások, természetes személyek takarékszövetkezet általi minősítése elvégezhető, valamint fizetőképességének alakulása nyomon követhető.

8 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 3)I 3.) Információszerzés köztartozásokról t k Az ügyfél felhatalmazza a takarékszövetkezetet, hogy a jelen szerződésből származó tartozása teljes megfizetéséig köztartozásairól, így különösen adó (APEH), társadalombiztosítási (TB), vám és jövedéki tartozásairól t (VPOP) az illetékes hatóságoktól minden további hozzájárulása vagy felhatalmazása nélkül információt kérhessen,, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az illetékes hatóság az ügyfél minden további hozzájárulása vagy felhatalmazása nélkül a megkeresett hatóság által nyilvántartott tartozásairól adatot szolgáltasson a takarékszövetkezet részére."

9 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 4)P 4.) Pari ipassu Egyenrangúsági izáradék Az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződéssel kapcsolatban felmerült és felmerülő fizetési kötelezettségeit mindenkor legalább azonos módon kezeli minden más jelenlegi és jövőbeli kötelezettségeivel, valamint kijelenti, hogy amennyiben a jövőbenaszerződés szerinti kölcsön és járulékainak teljes visszafizetése előtt a tk takarékszövetkezet tk t íáb írásbeli hozzájárulásával á l más, harmadik személynek a tőle felvett hitel fedezetéül kedvezőbb biztosítékot nyújt, mint amilyen a jelen szerződés alapján a takarékszövetkezetnek nyújtott, akkor ezen kedvezőbb biztosítékot a takarékszövetkezet számára is egyidejűleg g írásban felajánlja. j

10 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 5)A 5.) Az adós adatkezeléshez dtk léh történő té ő hozzájárulásának á kikötése Az adós és kezes kijelenti, hogy az évi LXVI. törvény alapján nyilvántartott adatait a takarékszövetkezettel szemben nem tiltotta le, illetve jelen szerződéses jogviszony fennállása alatt nem tiltja le. Az adós és kezes ezennel hozzájárulását adja ahhoz, hogy a kölcsönszerződés felmondása esetén a takarékszövetkezettel tk tt szemben vállalt lt kötelezettsége tt teljesítéséhez szükséges személyi adatait a 11. pontban hivatkozott jogszabályban megjelölt szervek a takarékszövetkezet írásbeli kérelmére a kölcsönszerződés 1. számú mellékletét képező felhatalmazó nyilatkozat alapján kiszolgáltassák".

11 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 6.) Az azonnali hatályú felmondásra okot adó eseményekek közül az alábbiak kikötése érvényes: 1. Az ügyfél vagy a biztosítékot nyújtó harmadik fél ellen végrehajtási, csőd, felszámolási lá vagy végelszámolási lá eljárás á indul, vagy ezen eljárások bármelyikét kezdeményezik, vagy tulajdonosi körét érintő a takarékszövetkezettel írásban nem egyeztetetett átalakulás következik be. 2. Az ügyfél, az ügyféllel egy ügyfélcsoportba tartozó vállalkozás, vagy a biztosítékot nyújtó harmadik személy a takarékszövetkezettel, a takarékszövetkezet érdekeltségi körébe tartozó, illetve a takarékszövetkezet által részben vagy teljességgel tulajdonolt jogalannyal vagy bármely hitelintézettel/gazdálkodó szervezettel kötött bármely szerződését jelentős mértékben megszegi, és ezzel a szerződés teljesítését, a hozzá kapcsolódó biztosítékok érvényesíthetőségét veszélyezteti (cross default közvetett mulasztás).

12 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 3. AzA ügyfél a tk takarékszövetkezet tk t előzetes íáb írásbeli hozzájárulása nélkül elidegeníti, átruházza vagy megterheli vagyonának (meglévő vagy jövőbeli jogainak, követeléseinek, bevételeinek, eszközeinek, k ingó és ingatlan vagyontárgyainak, stb.) egészét vagy annak egy részét, ide nem értve a mindennapi szokásos tevékenysége és üzletmenete körében történő ő elidegenítést, átruházást, á illetve a jogszabály általl alapított terheket és ügyleti biztosítékokat, feltéve, hogy ez utóbbiak nem veszélyeztetik a szerződés alapján az ügyfelet terhelő kötelezettségek maradéktalan teljesítését. 4. A biztosítéki szerződés bármilyen okból érvénytelenné válik, vagy az abban foglalt kötelezettségvállalások érvényesíthetősége, kikényszeríthetősége csökken, megszűnik, vagy azokat nem teljesítik."

13 Mely rendelkezéseket nem tartott tisztességtelennek a SZIT? 5. az ügyfél, az ügyféllel l egy ügyfélcsoportba tartozó vállalkozások, természetes személyek pénzügyi és gazdálkodási helyzetében olyan alapvető változások következtek be, amelyek a jelen szerződésből származó bármely fizetési kötelezettségének határidőre való teljesítésétsúlyosan veszélyeztetik. 6. Ugyancsak a szerződés azonnali hatályú felmondására ad alapot, ha az ügyfél az ellenőrzést megakadályozza, illetve a kért dokumentumokat határidőre a takarékszövetkezet részére nem adja át. 7. Negatív Pledge megsértése 8. Pari Passu megszegése

14 Az LB által is tisztességtelennek minősített kikötések 1.) Haladéktalan tájékoztatási kötelezettség és az arra alapított azonnali hatályú felmondás kikötése Az ügyfélnek a kölcsön és járulékai teljes visszafizetéséig haladéktalanul értesítenie kell a takarékszövetkezetet az alábbi tények és események bekövetkezéséről: a) ha a biztosítékot nem az ügyfél, hanem harmadik személy biztosítéknyújtó nyújtja, a jelen szerződés bármely biztosítékát érintő végrehajtási, illetve a biztosítéknyújtóval szemben kezdeményezett végrehajtási, csőd, vagy fel, illetve végelszámolási eljárásról vagy tulajdonosi körét érintő és a takarékszövetkezettel előzetesen írásban nem egyeztetett átalakulásról; b) bármely, az ügyféllel, illetve biztosítéknyújtóval szemben semben foganatosított végrehajtási cselekményről; c) az ügyfél által olyan társaságban szerzett tulajdonosi részesedésről, amely társaság szintén hitelezési kapcsolatban áll a takarékszövetkezettel, amennyiben az ügyfél erről tudomást szerez; d) az ügyfélnek harmadik személlyel szemben fennálló 30 (harminc) napon túli, lejárt fizetési kötelezettségéről; e) a ügyfél jelen szerződés megkötése időpontjában tehermentes vagyontárgyainak megterheléséről vagy biztosítékul adásáról; f) a takarékszövetkezet és az ügyfél közötti szerződéses kapcsolat fennállása alatt az azonosítás során megadott adatokban bkö bekövetkezettk változásokról, á a tudomásszerzést követőő 5 (öt) munkanapon belül; g) az ügyféllel szemben indított végrehajtási eljárás kezdeményezéséről való tudomásszerzést követően haladéktalanul.

15

16 Az LB indokolása A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint sérti éti az arányosság elvét, ha : az alperes bármely összegű fizetési kötelezettség elmulasztása esetén, vagy bármely kötelezettség nemteljesítése, illetve nem szerződésszerű teljesítése esetén élhet az azonnali htálúfl hatályú felmondás jogával lés nemcsak a lényeges körülményekre vonatkozó, a kölcsön céljának megvalósulásával, a visszafizetéssel, vagy a biztosítékkal kapcsolatos adatközlés valótlansága, illetve hiányossága szolgálhat a legsúlyosabb szerződésszegési é jogkövetkezmény k alkalmazásának alapjául.

17 Az LB által is tisztességtelennek minősített kikötések e) Az ügyfél vagy a biztosítékot t nyújtó személy pénzügyi, gazdasági vagy piaci helyzetét negatívan érintő olyan körülmény felmerül, amely a takarékszövetkezet megítélése íéé alapján veszélyezteti az ügyfél vagy a biztosítékot nyújtó személy azon képességét, hogy a szerződésben, vagy a biztosítéki szerződésben foglalt kötelezettségeit teljesítse. f) Az ügyfél olyan fizetési kötelezettséget vállal, mely a takarékszövetkezet megítélése szerint veszélyezteti a takarékszövetkezettel szembeni kötelezettségei teljesítését. LB Indokolás: felmondási okok nem objektív körülményektől, hanem az alperes szubjektív értékítéletétől teszik függővé a felmondási ok bekövetkeztét

18 Az LB által is tisztességtelennek minősített kikötések 3.) A biztosítási i összeg bármely esetben történőté ő felhasználása a tartozás csökkentésére Az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés alapján folyósítandó kölcsön és járulékai fedezeteként szolgáló vagyontárgyak új értékére biztosítási szerződést köt, melyben kedvezményezettként a takarékszövetkezetet jelöli meg. Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási összeg a takarékszövetkezetet illeti meg. Az ügyfél hozzájárul, hogy a biztosítási összeg közvetlenül a takarékszövetkezet által megjelölt bankszámlára kerüljön folyósításra, s abból a takarékszövetkezet a követeléseit kielégítse. Azezt meghaladó dóösszeg az ügyfelet tilletimeg.

19 LB indokolása A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint e rendelkezés azért minősül tisztességtelennek, mert bármely biztosítási esemény bekövetkezte esetén lehetőséget ad arra, hogy a biztosítási összeg egésze az alperes számlájára kerüljön átutalásra és abból az alperes elszámolási kötelezettség mellett követelését kielégíthesse. Amennyiben a fedezetül szolgáló vagyontárgy javítható, indokolt, hogy a biztosítási összeget rendeltetésének megfelelően a javításra fordítsák és tisztességtelen, ha a biztosítási i összeget ettől eltérő léő célra, az alperes használja fel. Más a helyzet abban az esetben, ha a biztosítéki vagyontárgy megsemmisül és a biztosítási összeget már nem is fordíthatja a tulajdonos a fedezetül adott vagyontárgy helyreállítására Az ÁSZF nem az utóbbi tényálláson alapul, hanem mindenféle differenciálás nélkül, általánosságban, bármely következményekkel járó biztosítási esemény esetére szólóan rendelkezik. A tisztességtelenség megállapítása elsősorban erre tekintettel volt alapos.

20 Az LB álláspontja a Magatartási Kódexról A magatartási táikódex fogalmát a évixlvii. törvény vezette be, melynek értelmező rendelkezése szerint (2. i) pont) a magatartási kódex olyan, a piaci önszabályozás keretében létrehozott megállapodás vagy szabályegyüttes, amely valamely kereskedelmi gyakorlat, vagy tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határozza meg azon vállalkozások számára, melyek a kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerik el A Magatartási Kódex tehát ahogy azt a jogerős ítéletis megállapította nem jogszabály, annak rendelkezései azokat kötik, akik alávetették magukat a Magatartási Kódex rendelkezéseinek.

21 Az LB álláspontja a Magatartási Kódexról A Hpt ának /6/ és /7/ bk bekezdése előírja, miszerint i az ügyfelet a szerződéskötés előtt tájékoztatni kell arról, hogy a pénzügyi intézmény a Magatartási Kódexnek alávetette magát, és biztosítani kell az ügyfél számára a Magatartási Kódex elérhetőségét, a 207. /2/ bekezdése pedig kötelezi a pénzügyi intézményt, hogy a Magatartási Kódexnek való alávetés tényét Üzletszabályzatában feltüntesse. Mindezen szabályokból azonban nem következik, hogy az ÁSZFben, vagy a szerződésben írt olyan kikötés érvénytelenségét a bíróság nem vizsgálhatná, mely kikötés a Magatartási Kódexben is szerepel. A jogvita elbírálása során nincs jelentősége a Magatartási Kódex tartalmának, mert a per tárgyát nem a Magatartási Kódex rendelkezéseinek vizsgálata képezte.

22 A SZIT álláspontja az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségéről A Hpt (3) bk bekezdése rendezi apénzintézet tegyoldalú lú szerződésmódosításának korlátait. Eszerint fogyasztóval kötött kölcsönszerződésben az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag áó a kamatot, díjat vagy költséget lehet egyoldalúan módosítani. Egyéb feltétel ideértve az egyoldalú módosításra okot adó körülmények felsorolását is egyoldalúan utóbb nem módosítható az ügyfél számára kedvezőtlenül. Az egyoldalú lú módosítás jogát a hitelező ő akkor jogosult gyakorolni, ha a módosításra okot adó objektív körülmények tételes meghatározását a szerződés külön tartalmazza, valamint a hitelező árazási elveit írásban rögzítette.

23 A SZIT álláspontja az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségéről A szerződések főszabály szerint közösö megegyezéssel módosíthatók. tók Ez alól kivételt jelent az állami, jogszabály útján történő, továbbá a Ptk ában szabályozott bíróság általi szerződésmódosítás, valamint az az eset, ha a felek előzetesen kikötik az egyoldalú lú szerződésmódosítás jogát. Minden esetben irányadó azonban, hogy a szerződés tartalmát a felek egyoldalúan lú általábanláb csak ugyanolyan feltételek l fennállása esetén változtathatják meg, mint amilyen feltételeket a törvény a bírósági úton való szerződésmódosításhoz előír. Azt kll kell tehát vizsgálni, i hogy a szerződések részévé é é váló üzletszabályzatban ténylegesen felsorolt feltételek olyanok e, amelyek egyébként alapul szolgálhatnának a bíróság általi, a Ptk a szerinti szerződésmódosításhoz

24 Ptk ának rendelkezései 241. A bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A felek tartós jogviszonyában csak olyan körülmények megváltozásának figyelembevételéről lehet szó, amelyek a konkrét (meghatározott felek között fennálló) szerződés feltételeihez tapadnak. Nem ad a törvény felhatalmazást arra, hogy a gazdasági élet egészét vagy egy egy szerződéstípusba tartozó szerződések minden alanyát érintőő változások á esetén a bíróságok az egyes szerződéseket a Ptk ának alkalmazásával módosítsák. A tartós jogviszonyban utóbb bekövetkezett változás csak akkor indokolja a szerződés bírói úton történő módosítását, ha a szerződés változatlan tartalommal fennmaradása a fél lényeges és jogos érdekének a sérelmével járna. A kivételes bírósági beavatkozás kiváltásához szükséges érdeksérelem akkor éri el a lényeges mértéket, ha az olyan súlyú, amelynek alapján megállapítható, hogy a felek a megváltozott körülmények között a szerződésüket az eredeti tartalommal nem kötötték volna meg.

25 Ptk ának rendelkezései A szerződés módosítása általábanláb nem kérhető az olyan körülmények megváltozása miatt, melyek csak az egyik szerződő fél tevékenységi, működési körében érdekkörébené merülnek fel, különösen amelyek az adott fél rendes üzleti kockázatához tartoznak Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő, alperes által alkalmazott szerződési kikötések egyes alpontjai kizárólag olyan körülmények megváltozását tartalmazzák szerződésmódosítási okokként, amelyek az egyik szerződő fél a hitelező pénzintézet működési, tevékenységi érdekkörébe, kizárólag az ő üzleti kockázatába tartoznak, arra a vele szerződő félnek vagy egyéb, mindkét szerződést kötő felet érintő körülménynek ráhatása nincs. Mindezen kockázatok fogyasztóra történő áthárítása tisztességtelen.

26 A SZIT álláspontja az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségéről Az ÁSZF ben fl felsoroltlt rendelkezések dlk ka hitelintézet té t tevékenységére, é é működési feltételeire vonatkozó: jogszabályi, jegybanki rendelkezés, egyéb szabályozók változása, a hitelintézet tevékenységéhez kapcsolható közteher (pl.: különadó), a kötelező tartalékolási szabályok, kötelező betétbiztosítás összege, díja nyilvánvalóan a hitelintézet rendes üzleti kockázatába tartozik, saját tevékenységi, érdekkörében merül fel, amely nem hárítható át a másik szerződő félre. (Megemlíthető, hogy például a PSZÁF maga is ellenőrzi a különadó tiltott áthárítását.)

27 A SZIT álláspontja az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségéről Ellentétes értelmezés é mellett amásik szerződő fél, a kölcsönvevő javára is biztosítani kellene az egyoldalú szerződésmódosítás jogát a kölcsönbevevő (ügyfél) is jogosult lenne egyoldalúan módosítani a hitelezőre kedvezőtlen módon a szerződés kamat, díj, illetőleg költségelemét, ha a rá vonatkozó jogszabályok, közterhek (adók, járulékok), közszolgáltatási díjak (pl.: elektromos áram, gáz díja, közlekedési költség), megélhetési költségek számára hátrányosan változnak. Az a) pont szerinti egyoldalú szerződésmódosítási feltételek tartalmukban indokolatlan és hátrányos kikötések, amelyek nem felelnek meg az arányosság, mellérendeltség követelményének.

28 A SZIT szerint egy esetben van mód az egyoldalú szerződésmódosításra A hitelintézetekkel l szemben általánoslá követelmény a felelős hitelezés" elve. A nyújtott hitelek forrása btét betéteseik náluk elhelyezett l pénze, ezért a hitel, illetőleg kölcsönszerződéses ügyfél kockázati megítélésének megváltozása esetén a szerződési kondíciók indokoltan és jogszerűen egyoldalúan módosíthatók. Ellenkező esetben a felelős hitelezés elve sérülne, a betétesek szerződési kockázata indokolatlanul, jelentősen megnövekedne.

29 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról Nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság amásodfokú íél ítélet azon megállapításával, miszerint az alperes az ügyfélre kedvezőtlenül és egyoldalúan csak ugyanazon feltételek fennállása esetén változtathatja meg a szerződés tartalmát, mely feltételeket a Ptk a abíróság általi szerződésmódosításhoz meghatároz. A perbeli szerződés típus esetében ugyanis a szerződés egyoldalú, az ügyfélre hátrányos módosításának feltételeit a Ptk hoz viszonyítva lex speciálisnak minősülő ő jogszabály, a Hpt. htá határozza meg.

30 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról a kölcsön, ö hitel, illetve pénzügyi lízingszerződések tipikusanik hosszútávra jönnek létre, a szerződő feleken kívül álló, előre nem kalkulálható tényezők, körülmények a más típusú polgári jogi szerződésekhez képest általábaná nagyobb gyakorisággal, jelentősebb hatást kifejtve fordulnak elő e szerződések esetén. A Ptk ában foglalt jogintézménytől lényegesen eltér a Hpt ának /3/ bekezdése. AHpt.szabályozása szerint a hitel/kölcsönszerződés aláírásakor az adós tudomásul veszi, hogy az ÁSZF ben, illetve a kölcsönszerződésben meghatározott okok megváltozása esetén a szerződést a pénzügyi intézmény é egyoldalúan lú módosíthatja az adós hátrányára

31 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról A kölcsönszerződésbenö megjelölt okok kmegváltozása á indokolt esetben egyben ahpt.210. /4/bekezdés b) pontjában írtak szerint az ügyfél javára történő szerződésmódosítási kötelezettséget jelenti. Épp a fogyasztói érdekek érvényesülése, a perbeli jogviszonyok sajátos jll jellege miatt ittszabályozza a Hpt. azt, hogy mikor kerülhet sor egyoldalú szerződésmódosításra. Ebből következőn nem a Ptk. szabályai az elsődlegesek a hitel/kölcsön és pénzügyi lízingszerződés érvényességének megítélése tekintetében, hanem a Ptk val azonos szintű jogforrásnak, a Hpt nek mint lex speciálisnak a rendelkezései

32 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról Az egyoldalú lú szerződésmódosítás jogát a hitelező ő akkor jogosult gyakorolni, ha a módosításra okot adó objektív körülmények tételes meghatározását a szerződés tartalmazza, valamint a hitelező árazásiá elveit íá írásban rögzítette. a Hpt /6/, /7/ és /9/ bekezdéseiből kitűnően a módosításról az ügyfelet a módosítás hatályba lépése előtt legalább 60 nappal hirdetményben és egyéb módon is értesíteni kell, az ügyfél pedig főszabályként a módosítás hatályba lépése előtt díjmentesen felmondhatja a szerződést. E törvényi rendelkezések megfelelnek a 93/13.EGK tanácsi iá irányelvben lb ítk írtaknak. k

33 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról Objektív okként anyelvtani értelmezés é szerint is csak olyan külső körülmény vehető figyelembe, melynek előidézésében a felek sem külön külön, sem együttesen semmilyen szerepet nem játszhatnak, melynek bekövetkeztére a feleknek semmiféle befolyása nem lehet. A tételes meghatározás követelményének csak akkor felel meg a szerződés, ha az ok lista teljeskörűen és nem példálózva jelöli meg az egyoldalú szerződésmódosításra alapot adó körülményeket, tehát ha az ok lista egy olyan zárt rendszer, amely a figyelembe vehető tények és körülmények taxatív felsorolását tartalmazza. Az okokat pontosan, egyértelműen, ellentmondásoktól mentesen kell megjelölni.

34 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról Csak olyan körülmények k változása á adhat alapot a kamat, a díj, a költség tekintetében az egyoldalú szerződésmódosításra, mely körülményeket a szerződéskötéskor k is figyelembe vettek a kamat, a díj és a költség meghatározásakor és mely körülmények változása tényleges hatást gyakorol a kamat, a díj, a költség mértékére. A bekövetkezett változásnak meg kell haladnia a normálisan vállalható üzleti kockázat mértékét, jelentéktelen, érdemi hatást nem kiváltó változás nem adhat alapot a szerződés módosítására. A módosítás mértékének arányban kell állnia a bekövetkezett változás hatásával.

35 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról Hangsúlyozandó, hogy bár az adott körülmény változásával a szerződéskötéskor elvi értelemben számolni lehetett ellenkező esetben nyilván nem szerepelt volna az ok lista felsorolásában a változás tényleges bekövetkeztét, a kamatra, a díjra, a költségre kiható mértékét ésszerűen még egy professzionális gazdasági szereplő sem láthatta tt előre. (Ezzel indokolható ugyanis, hogy már nem lehet elvárni a szerződés kamatra, díjra, költségre vonatkozó rendelkezésinek változatlan feltételek melletti fenntartását.)

36 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról A mai gazdasági körülmények k közöttött azonban azt egyértelműen ű kimondani, hogy minden egyes az ok listában felsorolt körülmény megváltozásával, annak pontos mértékével (a vis maior esetét kivéve) az alperesnek akár több évtizedre előre is számolnia kell, a Legfelsőbb Bíróság meggyőződése szerint nem lehet. Ezt az álláspontot erősítik a 275/2010.(XII.15.) Korm. rendeletben foglaltak, illetve a 93/13.EGK tanácsi irányelv egyes rendelkezései is. A Hpt nek az a rendelkezése, mely szerint a szerződésben meghatározott körülmények változása kiválthatja a pénzintézet azon kötelezettségét is, hogy indokolt esetben csökkentse (értelemszerűen az ügyfél számára kedvezően) a kamat, a díj, vagy a költség mértékét, szintén ezen álláspont helyességét támasztja alá.

37 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint nem lehet tételes vizsgálat nélkül azt kimondani, hogy az ok listákban foglaltak "formai" szempontból megfelelnek atörvényielőírásoknak. Vannak ugyanis olyan fltétlk feltételek, melyekkel l kapcsolatban felmerülhet például, hogy nem felelnek meg a tételes meghatározás követelményének, bkö bekövetkezésükre éük az alperesnek esetleg ráhatása lht lehet, vagynemeléggé egyértelműen meghatározottak, szubjektív elemeket tartalmaznak, sőt olyan közgazdasági fogalmak is megjelennek, melyek vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság szerint azok jelentésének, tartalmának felderítése lehet szükséges.(???)

38 Az LB álláspontja az egyoldalú szerződésmódosításról A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a fent kifejtettekre tekintettel a megalapozott döntés meghozatalának alapfeltétele az ok listákban felsoroltak egyenkénti megvizsgálása abból a szempontból, hogy azok a Hpt /3/ bekezdésében meghatározott, jelen részítéletben részletezett követelményeknek megfelelnek e. e. Erre a vizsgálatra a per során nem került sor. A kereset is csak általánosságban hivatkozott a rendelkezések tisztességtelenségére arra alapítottan, hogy az ok listában felsorolt körülmények nem voltak kellően világosak, átláthatók, kiszámíthatók. Az alperes is csak általánosságban adta elő a kereseti kérelemmel kapcsolatos védekezését. Sem az első, sem a másodfokú bíróság nem vizsgálta tételesen az ok listában foglaltakat.

39 Az új eljárásban vizsgálandó oklista a) A jogi, szabályozói környezet változása A Hitelintézet hitel és pénzügyi lízingszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy azt érintő jogszabály, jegybanki rendelkezés vagy a hitelintézetre kötelező egyéb szabályozók megváltozása. A Hitelintézet hitel és pénzügyilízingszerződésszerinti szerinti jogviszonyokat szorosanés közvetlenül érintő tevékenységéhez kapcsolható közteher (pl. adó), a kötelező tartalékolási szabályok változása; kötelező betétbiztosítás összegének vagy díjának változása. b) A Hitelintézet et forrásköltségeinek változása/pénzpiaci ása/pén piaci forrásszerzési lehetőségek változása, ása, így különösen, de nem kizárólagosan Magyarország hitelbesorolásának változása; az országkockázati felár változása (credit default swap); a jegybanki alapkamat, a jegybanki repo betéti kamatlábak változása; a bankközi pénzpiaci kamatlábak/hitelkamatok változása; a Magyar Állam vagy a hitelintézet által kibocsátott kötvény és swap hozamgörbék egymáshoz képest történő elmozdulása; refinanszírozást biztosító nyilvánosan kibocsátott értékpapírhozamának, illetve kibocsátója elismert külső hitelminősítő szervezet általi kockázati besorolásának változása, vagy az ilyen besoroláshoz kapcsolódó költségek megváltozása; a hitelintézet lekötött ügyfélbetétei kamatának változása.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti egyoldalú szerződésmódosítás alapjául szolgáló okok listája I. Egyoldalú szerződésmódosítás lakáshitelek esetén

Részletesebben

Kis-Rába menti Takarékszövetkezet Deviza Hitel Hitelhirdetmény Hatályos: tól

Kis-Rába menti Takarékszövetkezet Deviza Hitel Hitelhirdetmény Hatályos: tól Kis-Rába menti Takarékszövetkezet Deviza Hitel Hitelhirdetmény Hatályos: 2012.08.06.-tól Lakossági Deviza alapú Hitel hatályos kondíciói: Deviza alapú annuitásos ingatlanvásárlási hitel: /Nem forgalmazott

Részletesebben

Általános szerződési szabályok

Általános szerződési szabályok Hiteliktatószám:.. - sz. szerződés 1. számú függeléke Általános szerződési szabályok A szerződő felek megállapodnak, hogy a fenti hiteliktató-számú hitelügyletre vonatkozó szerződésük az alábbiakban meghatározott

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.878/2015/7/I.

Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.878/2015/7/I. A Fővárosi Ítélőtábla a Réti Antal és Társai Ügyvédi Iroda (felperesi képviselő címe, ügyintéző: dr. Réti László ügyvéd) által képviselt Magyar Nemzeti Bank (1054 Budapest, Szabadság tér 8-9.) felperesnek

Részletesebben

http://startnap.com/lehmann

http://startnap.com/lehmann Az alábbi című oldalon látható, velem készített interjuban elhangzott véleményemet, állásfoglalásomat látom igazolva az ide másolt szegedi bírósági itéletekben írtak alapján. http://startnap.com/lehmann

Részletesebben

Árazási Elvek a Lombard Lízing Csoport által lakossági ügyfelek részére nyújtott forint és deviza alapú lízing- és hiteltermékekre vonatkozóan

Árazási Elvek a Lombard Lízing Csoport által lakossági ügyfelek részére nyújtott forint és deviza alapú lízing- és hiteltermékekre vonatkozóan Árazási Elvek a Lombard Lízing Csoport által lakossági ügyfelek részére nyújtott forint és deviza alapú lízing- és hiteltermékekre vonatkozóan Jelen dokumentum tartalmazza mindazon árazási elveket, amelyet

Részletesebben

Általános szerződési szabályok

Általános szerződési szabályok Általános szerződési szabályok Általános Üzletszabályzat 24. sz. melléklete A szerződő felek megállapodnak, hogy a fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésük az alábbiakban meghatározott

Részletesebben

A felperes e szabályzatok és blankettaszerződések egyes rendelkezései érvénytelenségének megállapítása iránt közérdekű keresetet terjesztett elő.

A felperes e szabályzatok és blankettaszerződések egyes rendelkezései érvénytelenségének megállapítása iránt közérdekű keresetet terjesztett elő. Gfv.IX.30.221/2011/6.szám A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó u. 26., ügyintéző: dr. Tőröcsik László legfőbb ügyészségi ügyész) által képviselt Csongrád

Részletesebben

Részletek a Kúria 2/2012 (XII. 10.) PK véleményéből

Részletek a Kúria 2/2012 (XII. 10.) PK véleményéből 2. Az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó jogszabályba ütköző kikötés ezen okból semmis. A bíróság ezért először azt vizsgálja, hogy az általános szerződési feltételek között szereplő kikötés a jogszabályi

Részletesebben

ÉRVÉNYES KAMATOK. - egyéb építési bankhitel /felújít/ 2.- 13.- 15.06-18.06 2012.03.31.-ig folyósított hitelekre érvényes

ÉRVÉNYES KAMATOK. - egyéb építési bankhitel /felújít/ 2.- 13.- 15.06-18.06 2012.03.31.-ig folyósított hitelekre érvényes Nyírbélteki Takarékszövetkezet 4372.Nyírbéltek,Kossuth u.16. ÉRVÉNYES KAMATOK Eng.szám:36/1990.05.14. egysz.kez.költs. kamat Hiteldíj mutató Új folyósításu hitelek kamata: % / év % /év várható % 2005.

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok bankgarancia ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok bankgarancia ügyletek esetében Általános Szerződési Szabályok bankgarancia ügyletek esetében 1.A bankgarancia kibocsátása 1.1. A Takarékszövetkezet az Ügyféllel, mint Megbízóval kötött bankgarancia megbízási Szerződés alapján arra vállal

Részletesebben

1. Hiteldíj (kamat, díjak, költségek)

1. Hiteldíj (kamat, díjak, költségek) Hiteliktatószám:. sz. szerződés 1. számú függeléke Általános szerződési szabályok A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésben (továbbiakban: Szerződés) nevezett Ügyfél kijelenti, hogy

Részletesebben

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja. . M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik

Részletesebben

2.) Szerződés alapján felszámítható valamennyi kamat, díj, költség fajta felsorolása és definiálása

2.) Szerződés alapján felszámítható valamennyi kamat, díj, költség fajta felsorolása és definiálása 1 1.) Fogalmak Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Fogyasztóknak nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret típusú forint kölcsön ügyletek esetében Hatályos: 2015. február 01.

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok készfizető kezesi garancia ügyletek esetében. 1.A garancia kibocsátása

Általános Szerződési Szabályok készfizető kezesi garancia ügyletek esetében. 1.A garancia kibocsátása Általános Szerződési Szabályok készfizető kezesi garancia ügyletek esetében 1.A garancia kibocsátása 1.1. A Pénzügyi vállalkozás az Ügyféllel, mint Megbízóval kötött Garancia megbízási Szerződés alapján

Részletesebben

Általános Üzletszabályzat I. sz. melléklete: A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők felsorolása

Általános Üzletszabályzat I. sz. melléklete: A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők felsorolása Általános Üzletszabályzat I. sz. melléklete: A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők felsorolása A Tksz-nél a kiszervezett tevékenységek és a kiszervezett tevékenységet

Részletesebben

Általános szerződési szabályok

Általános szerződési szabályok Hitelszám:.. sz. szerződés 1. számú függeléke Általános szerződési szabályok A szerződő felek megállapodnak, hogy a fenti hitel számú hitelügyletre vonatkozó szerződésük az alábbiakban meghatározott feltételekkel

Részletesebben

Kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelekre vonatkozó Általános szerződési szabályok

Kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelekre vonatkozó Általános szerződési szabályok Kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelekre vonatkozó Általános szerződési szabályok A szerződő felek megállapodnak, hogy a fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésük az alábbiakban

Részletesebben

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS BETÉTFEDEZETTEL

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS BETÉTFEDEZETTEL Iktatószám:../. FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS BETÉTFEDEZETTEL mely létrejött egyrészről Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet székhely: 3170 Szécsény, Rákóczi út 71. cégjegyzékszám:

Részletesebben

KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET GARANCIA ÜZLETSZABÁLYZATA

KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET GARANCIA ÜZLETSZABÁLYZATA KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET GARANCIA ÜZLETSZABÁLYZATA Szabályzat száma: S-08/2014. Döntést hozó testület: a Takarékszövetkezet Igazgatósága Igazgatósági határozat száma: 78/2014.(IX.02.) 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott lakáscélú forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott lakáscélú forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott lakáscélú forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó

Részletesebben

Általános szerződési szabályok 7.sz.mell. Cenzúraszámú szerződés 1. számú függeléke A szerződő felek megállapodnak, hogy a fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésük az alábbiakban meghatározott

Részletesebben

Bankszámla hitelkeret szerződés

Bankszámla hitelkeret szerződés Bankszámla hitelkeret szerződés amely létrejött egyrészről a Hajdúdorog és Vidéke Takarékszövetkezet hajdú.. egysége.cím Felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér

Részletesebben

PANNON TAKARÉK BANK ZRT. gyámhatósági számlák vezetéséhez

PANNON TAKARÉK BANK ZRT. gyámhatósági számlák vezetéséhez PANNON TAKARÉK BANK ZRT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott gyámhatósági számlák vezetéséhez - a Bank általi egyoldalú módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Kondíciós lista és Terméktájékoztató Betét vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan /magánszemélyek részére/

Kondíciós lista és Terméktájékoztató Betét vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan /magánszemélyek részére/ Kondíciós lista és Terméktájékoztató Betét vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan /magánszemélyek részére/ A KDB Bank Európa Zrt. a betét fedezete mellett nyújtott kölcsönkérelmek

Részletesebben

hiteliktatószám Lakossági pénzforgalmi számla hitelkeret szerződés

hiteliktatószám Lakossági pénzforgalmi számla hitelkeret szerződés hiteliktatószám Lakossági pénzforgalmi számla hitelkeret szerződés mely létrejött a egyrészről PARTISCUM XI Takarékszövetkezet székhelye: 6720 Szeged, Horváth M. u. 1/B. cégbírósági nyilvántartás: Szegedi

Részletesebben

Rétköz Takarékszövetkezet K i s v á r d a ---------------------------------- Ügyintéző: Cenzúraszám: 16.sz. melléklet KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A szerződő felek: egyrészről a Rétköz Takarékszövetkezet, (4600 Kisvárda,

Részletesebben

Gyámhatósági számla Általános Szerződési Feltételei

Gyámhatósági számla Általános Szerződési Feltételei Főnix Takarékszövetkezet 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. Tel: (52)531-557 Fax: (52)535-921 Cégjegyzék sz.: 09-02-000063 Hajdú-Bihar megyei Cégbíróság PSZÁF engedély: EN-I-466/2011. (2011.04.19) Gyámhatósági

Részletesebben

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám 2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett

Részletesebben

Kondíciós lista Magánszemélyek részére Folyószámlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan

Kondíciós lista Magánszemélyek részére Folyószámlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan Kondíciós lista Magánszemélyek részére Folyószámlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan 1. A hitelkeret feltételei: Érvényes: 2014. március 17-től, visszavonásig 1. Folyószámla nyitása 1 2. Jövedelem

Részletesebben

Általános Üzletszabályzat I. sz. melléklete: A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők felsorolása

Általános Üzletszabályzat I. sz. melléklete: A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők felsorolása Általános Üzletszabályzat I. sz. melléklete: A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők felsorolása A Tksz-nél a kiszervezett tevékenységek és a kiszervezett tevékenységet

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Gyámhatósági számla

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Gyámhatósági számla ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Gyámhatósági számla I. Általános rész A szerződő felek megállapodnak, hogy a Takarékszövetkezet a számlatulajdonos részére Gyámhatósági számlát nyit. A Gyámhatósági számlára

Részletesebben

Árazási Szabályzat a fogyasztóknak nyújtott hitelek kamat, költség és díjainak módosításáról

Árazási Szabályzat a fogyasztóknak nyújtott hitelek kamat, költség és díjainak módosításáról Eger és Környéke Takarékszövetkezet Árazási Szabályzat a fogyasztóknak nyújtott hitelek kamat, költség és díjainak módosításáról A szabályzatot az Eszköz-Forrás Bizottság 2010. január 8. napján megtartott

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok (forint kölcsön esetében)

Általános Szerződési Szabályok (forint kölcsön esetében) Hiteliktatószám:..... sz. szerződés 2.számú melléklete Általános Szerződési Szabályok (forint kölcsön esetében) A szerződő felek megállapodnak, hogy a fenti hitel-iktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésük

Részletesebben

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Iktatószám:../. FORINT ALAPÚ ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet székhely: 3170 Szécsény, Rákóczi út 71. cégjegyzékszám: 12-02-000365

Részletesebben

Kondíciós lista Devizakülföldi magánszemélyek részére Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan

Kondíciós lista Devizakülföldi magánszemélyek részére Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan Kondíciós lista Devizakülföldi magánszemélyek részére Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan 1. A hitelkeret feltételei: Érvényes: 2014. október 1-jétől, visszavonásig 1. Fizetési számla

Részletesebben

Magatartási Kódex. pénzügyi szervezetek. Dr. Farkas Ádám

Magatartási Kódex. pénzügyi szervezetek. Dr. Farkas Ádám Magatartási Kódex A lakosság számára hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról Dr. Farkas Ádám PSZÁF Felügyeleti l Tanács elnöke Kérdések áttekintése I. Mi a Magatartási

Részletesebben

Hitel szerződés szám:...sz. szerződés 3. számú melléklete

Hitel szerződés szám:...sz. szerződés 3. számú melléklete Üzletszabályzat 6 sz melléklet Hitel szerződés szám:.....sz. szerződés 3. számú melléklete Általános Szerződési Feltételek fogyasztóknak nyújtott devizahitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hitel szerződés

Részletesebben

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 II. FOGALMAK...3 III. DOLOGI FEDEZET NÉLKÜL NYÚJTOTT HŰSÉG SZEMÉLYI KÖLCSÖN (KORÁBBI ELNEVEZÉSE: POSTA SZEMÉLYI

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 II. FOGALMAK...3 III. DOLOGI FEDEZET NÉLKÜL NYÚJTOTT HŰSÉG SZEMÉLYI KÖLCSÖN (KORÁBBI ELNEVEZÉSE: POSTA SZEMÉLYI HŰSÉG FOGYASZTÁSI HITELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEII (korábbi elnevezés: POSTA FOGYASZTÁSI HITELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI) Hatályos: 2014. április 2.. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 II. FOGALMAK...3

Részletesebben

1.2. pontba a korábbi 1.3. pont Elállás és felmondás pont áthelyezésre került, tartalma nem változott

1.2. pontba a korábbi 1.3. pont Elállás és felmondás pont áthelyezésre került, tartalma nem változott HIRDETMÉNY A FOGYASZTÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ INGATLANFEDEZETTEL NEM BIZTOSÍTOTT HITEL- ÉS KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u.

Részletesebben

2. A kölcsönre vonatkozó kamatok, díjak, költségek Esedékesség. Kezelési költség: 2 % Folyósításkor. 2010.03.01. előtt kötött szerződésekre

2. A kölcsönre vonatkozó kamatok, díjak, költségek Esedékesség. Kezelési költség: 2 % Folyósításkor. 2010.03.01. előtt kötött szerződésekre 1. A kölcsön feltételei: Kondíciós lista és Terméktájékoztató SIGNAL életbiztosítással fedezett személyi kölcsönre vonatkozóan /magánszemélyek részére/ Nem forgalmazott termék Érvényes: 2014. október 1-jétől,

Részletesebben

A GVH első közérdekű keresete

A GVH első közérdekű keresete A GVH első közérdekű keresete Az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítéletet hozott a www.ingatlandepo.com, www.ingatlanbazar.com és www.ingatlanbazar.net internetes oldalakat üzemeltető vállalkozások

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.140/2015/5/II.

Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.140/2015/5/II. Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.140/2015/5/II. A Fővárosi Ítélőtábla dr.... jogtanácsos által képviselt FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1082 Budapest, Üllői út 48.) felperesnek a Rátky

Részletesebben

Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok)

Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) I. TÉNYÁLLÁS A Bank állásfoglalás iránti kérelmében foglalt tényállás

Részletesebben

Takarék Folyószámlahitel

Takarék Folyószámlahitel Takarék Folyószámlahitel sz. Folyószámlahitel Szerződés 1. sz. függeléke ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja:

Részletesebben

KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard hitelhez

KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard hitelhez A kölcsön száma: 3. sz. melléklet KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard hitelhez Amely a Tiszavasvári Takarékszövetkezet, székhelye: 4440 Tiszavasvári, Kossuth út 1. cégjegyzék száma: 15-02-050265, adószáma: 10045655-2-15,

Részletesebben

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2012. január 1. Érvényes: visszavonásig. A 2011. április 1. napján hatályba lépett azonos című dokumentum jelen dokumentum hatályba

Részletesebben

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Kölcsönszerződés 2.sz. függeléke SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2012. január 01. A Király Hitel elengedhetetlen

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Pénzügyi Üzletszabályzat / I melléklet Hiteliktatószám: sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Hatályos: július 31.-től

HIRDETMÉNY. Hatályos: július 31.-től HIRDETMÉNY A Raiffeisen Property Lízing Zrt. (Finanszírozó) által kötött finanszírozási szerződésekre vonatkozó általános szerződési feltételek (ILÁSZF) módosulásáról Hatályos: 2009. július 31.-től I.

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet számú szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre

Részletesebben

HUF EUR, USD: 3 Esedékesség: a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5

HUF EUR, USD: 3 Esedékesség: a futamidőnek megfelelő BUBOR 4 + 3% / 5% 5 Kondíciós lista és Terméktájékoztató Betét vagy állampapír fedezete mellett nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan /magánszemélyek részére/ A KDB Bank Európa Zrt. a betét fedezete

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok vállalkozásoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok vállalkozásoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Általános Szerződési Szabályok vállalkozásoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében 1. Szerződésben használt fogalmak: Referencia-kamatláb: bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául

Részletesebben

Lakossági fizetési számla hitelkeret szerződés

Lakossági fizetési számla hitelkeret szerződés Fiók/Kirendeltség: Iktatószám: Lakossági fizetési számla hitelkeret szerződés mely létrejött egyrészről a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet székhelye: 8700 Marcali, Rákóczi u. 16. cégbírósági nyilvántartás:

Részletesebben

KEZESSÉGVÁLLALÁSI MEGÁLLAPODÁS (készfizető kezesség)

KEZESSÉGVÁLLALÁSI MEGÁLLAPODÁS (készfizető kezesség) OTP BANK Nyrt. Szerződésszám: Előadó: KEZESSÉGVÁLLALÁSI MEGÁLLAPODÁS (készfizető kezesség) amely létrejött egyrészről az OTP BANK NYRT., (székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 16., nyilvántartásba vette a

Részletesebben

Takarék Folyószámlahitel

Takarék Folyószámlahitel Takarék Folyószámlahitel ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2017.04.01. A jelen ÁSZF magában foglalja a Hitelintézet

Részletesebben

Takarék Folyószámlahitel

Takarék Folyószámlahitel Takarék Folyószámlahitel ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK fogyasztónak minősülő természetes személy ügyfelekkel kötendő szerződéshez Hatálybalépés napja: 2017.04.01. A jelen ÁSZF magában foglalja a Hitelintézet

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Feltételek forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Feltételek forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hitel iktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésben (továbbiakban:

Részletesebben

1. Szerződésben használt fogalmak:

1. Szerződésben használt fogalmak: 1 Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó egyedi

Részletesebben

III. sz. melléklet. Hatályos: február 1. napjától

III. sz. melléklet. Hatályos: február 1. napjától III. sz. melléklet Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) Fogyasztóknak nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret típusú forint kölcsön ügyletek esetében Hatályos: 2015. február

Részletesebben

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Kölcsönszerződés 2.sz. függeléke SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2011. július 01. A Király Hitel elengedhetetlen

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.157/2015/5/II.

Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.157/2015/5/II. Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.157/2015/5/II. A Fővárosi Ítélőtábla dr.... jogtanácsos által képviselt FHB Kereskedelmi Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1082 Budapest, Üllői út 48.) felperesnek a

Részletesebben

í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália

Részletesebben

Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám:

Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám: Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám: K Ö L C S Ö N S Z E R ZŐDÉS egységes területalapú támogatás és ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatás megelőlegezésére A szerződő felek

Részletesebben

4.d. sz. melléklet Hiteliktatószám:...sz. szerződés 1. számú függeléke

4.d. sz. melléklet Hiteliktatószám:...sz. szerződés 1. számú függeléke 4.d. sz. melléklet Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok vállalkozásoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére

Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Iktatószám: 9693/2014. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján

Részletesebben

A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA

A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA FOGYASZTÓNAK MINŐSÜLŐ ADÓSSAL 2004.05.01-2014.03.14. NAPJA KÖZÖTT KÖTÖTT, MEG NEM SZŰNT FORINT ALAPÚ GÉPJÁRMŰ- FINANSZÍROZÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK ÁLTALÁNOS

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. 1. Alkalmazási kör... 3 2. A

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak forintban nyújtott jelzáloghitel ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak forintban nyújtott jelzáloghitel ügyletek esetében 1 Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak forintban nyújtott jelzáloghitel ügyletek esetében A fenti hitelszámú hitelügyletre vonatkozó egyedi szerződésben (továbbiakban: Szerződés) nevezett Adós

Részletesebben

.. számú fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés. . sz. módosítása

.. számú fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés. . sz. módosítása számú fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet székhely: 3170 Szécsény, Rákóczi út 71 cégjegyzékszám: 12-02-000365 statisztikai számjel: 10116058-6419-122-12

Részletesebben

...sz. szerződés.. számú melléklete/függeléke. Általános Szerződési Feltételek Széchenyi kártyahitel ügyletek esetében

...sz. szerződés.. számú melléklete/függeléke. Általános Szerződési Feltételek Széchenyi kártyahitel ügyletek esetében .....sz. szerződés.. számú melléklete/függeléke Általános Szerződési Feltételek Széchenyi kártyahitel ügyletek esetében Hatálybalépés napja: 2013.04.01. A fenti számú hitelügyletre vonatkozó egyedi szerződésben

Részletesebben

Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet

Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet 4/2015. sz. igazgatósági Pénzforgalmi Üzletszabályzat S11.sz. melléklete Általános Szerződési Feltételek Fizetési számlához kapcsolódó lekötött betét Hatályos: 2015.július

Részletesebben

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Takarékszövetkezet/Bank (a továbbiakban Hitelintézet) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2011. április 1. A Király Hitel elengedhetetlen szerződéskötési feltétele,

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó egyedi szerződésben (továbbiakban: Szerződés) nevezett Adós(ok)

Részletesebben

Árazási Elvek a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet fogyasztóknak nyújtott hiteltermékeinél

Árazási Elvek a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet fogyasztóknak nyújtott hiteltermékeinél Árazási Elvek a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet fogyasztóknak nyújtott hiteltermékeinél Hatályos: 2012. április.1.-től Jelen dokumentum tartalmazza mindazon árazási elveket, amelyet a Takarékszövetkezet

Részletesebben

HITELSZERZŐDÉS bankszámla-hitelkeret igénybevételéhez A szerződő felek

HITELSZERZŐDÉS bankszámla-hitelkeret igénybevételéhez A szerződő felek 14. sz. melléklet Cenzúraszám: HITELSZERZŐDÉS bankszámla-hitelkeret igénybevételéhez A szerződő felek: egyrészről a Rétköz Takarékszövetkezet (cím: 4600 Kisvárda, Szent László út 68, cégjegyzékszám: 15-02-050264

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Önkormányzatoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Önkormányzatoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében F/ÖNK. melléklet Hiteliktatószám:...sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Önkormányzatoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre

Részletesebben

Hiteliktatószám:...sz. szerződés 1. számú függeléke. Általános Szerződési Szabályok bankgarancia ügyletek esetében

Hiteliktatószám:...sz. szerződés 1. számú függeléke. Általános Szerződési Szabályok bankgarancia ügyletek esetében Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok bankgarancia ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú bankgarancia vállalására vonatkozó megbízási szerződésben (továbbiakban:

Részletesebben

II. Általános Szerződési Feltételek Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetében

II. Általános Szerződési Feltételek Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetében II. Általános Szerződési Feltételek Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetében 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések, Magatartási Kódex 1.1. A jelen Általános

Részletesebben

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI II. Fogyasztóknak forintban nyújtott fizetési számlához kapcsolódó

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Pénzügyi Üzletszabályzat / melléklet Hiteliktatószám: /2013 sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú

Részletesebben

Mikrovállalkozások részére nyújtott hitelekhez kapcsolódó Általános Szerződési Szabályok forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Mikrovállalkozások részére nyújtott hitelekhez kapcsolódó Általános Szerződési Szabályok forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Mikrovállalkozások részére nyújtott hitelekhez kapcsolódó Általános Szerződési Szabályok forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésben (továbbiakban:

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok mikrovállalkozói kör esetében

Általános Szerződési Szabályok mikrovállalkozói kör esetében Általános Szerződési Szabályok mikrovállalkozói kör esetében Hiteliktatószám: 36/2012.sz. szerződés 1. számú függeléke A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésben (továbbiakban: Szerződés)

Részletesebben

Vállalkozói ügyletekre vonatkozó Általános Szerződési Szabályok

Vállalkozói ügyletekre vonatkozó Általános Szerződési Szabályok kölcsönszerződés 1. számú függeléke Vállalkozói ügyletekre vonatkozó Általános Szerződési Szabályok A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó szerződésben (továbbiakban: Szerződés) nevezett Ügyfél

Részletesebben

Kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelekre vonatkozó Általános szerződési szabályok

Kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelekre vonatkozó Általános szerződési szabályok Kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelekre vonatkozó Általános szerződési szabályok A szerződő felek megállapodnak, hogy a hitelügyletre vonatkozó szerződésük az alábbiakban meghatározott feltételekkel

Részletesebben

2010. évi törvény. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosítása

2010. évi törvény. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosítása Országgyűlés Hivatala iroi áfr5 ^ám.i 1.7 ]- Lrk~ett : 2010 `OK i 2 6. 2010. évi törvény egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitel t felvevőfogyasztók megsegítése érdekében

Részletesebben

Kereskedelmi ügynöki szerzõdés

Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,

Részletesebben

Hatályos: november 05. napjától

Hatályos: november 05. napjától 1 Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Termék ÁSZF) a MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Fogyasztóknak nyújtott fogyasztási kölcsön típusú forint kölcsön ügyletei esetében Hatályos: 2015. november

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok garancia ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok garancia ügyletek esetében Általános Szerződési Szabályok garancia ügyletek esetében A fenti számú garancia vállalására vonatkozó megbízási szerződésben (továbbiakban: Szerződés) nevezett ügyfél (továbbiakban: Megbízó) kijelenti,

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Önkormányzatoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Önkormányzatoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Hiteliktatószám:...sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Önkormányzatoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó egyedi

Részletesebben

Általános üzletszabályzat mellékletei III. rész. 20. sz. melléklet

Általános üzletszabályzat mellékletei III. rész. 20. sz. melléklet Általános üzletszabályzat mellékletei III. rész 20. sz. melléklet 20/a. számú melléklet Hiteliktatószám: K Ö L C S Ö N S Z E R Z Ő D É S Beruházási hitelhez amely egyrészről a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Lakossági ügyféllel (természetes személlyel, fogyasztóval) megkötött forint hitel/kölcsön- és egyéb kockázatvállalási ügyletekben A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezettel

Részletesebben

Ad6s: az a Fogyasztönak minösijlö termöszetes szemöly, aki a Hitelintözettel kölcsönszerzödöst köt.

Ad6s: az a Fogyasztönak minösijlö termöszetes szemöly, aki a Hitelintözettel kölcsönszerzödöst köt. Nyirb6lteki Körzeti Takar6kszövetkezet 4372 Nyirb6ltek, Kossuth üt 16. Enged6f yszäm:837 I 1997 lf. szämü hatärozat Enged6fy kelte: 1gg7.novembet 27. 9.szämü mell6klet Hiteliktatöszäm:.. sz. szerzödös

Részletesebben

Tájékoztató az Üzletszabályzat és szerződési feltételek 2015. február 01. napjától hatályos változásairól

Tájékoztató az Üzletszabályzat és szerződési feltételek 2015. február 01. napjától hatályos változásairól Tájékoztató az Üzletszabályzat és szerződési feltételek 2015. február 01. napjától hatályos változásairól A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról

Részletesebben

FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A kölcsön száma: 7. sz. melléklet FOGYASZTÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a Tiszavasvári Takarékszövetkezet, székhelye: 4440 Tiszavasvári, Kossuth út 1. cégjegyzék száma: 15-02-050265,

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok vállalkozásoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok vállalkozásoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Általános Szerződési Szabályok vállalkozásoknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó egyedi szerződésben (továbbiakban: Szerződés) nevezett Adós

Részletesebben

CIB Partner kedvezmény Magánszemélyek részére

CIB Partner kedvezmény Magánszemélyek részére Hatályos: 2014. január 1-től A kedvezménycsomag igénybevételére azon magánszemélyek jogosultak, akik munkajogviszonyuk vagy egyéb (pl. tagsági) - az Együttműködési megállapodásban megjelölt - jogviszonyuk

Részletesebben

TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL HIRDETMÉNYE

TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL HIRDETMÉNYE Kölcsönszerződés 2.sz. függeléke Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet/Bank (a továbbiakban Hitelintézet) TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2013. január 1. Érvényes:

Részletesebben

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében

Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében Hiteliktatószám:.....sz. szerződés 1. számú függeléke Általános Szerződési Szabályok Fogyasztóknak nyújtott forint hitel/kölcsön ügyletek esetében A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó egyedi

Részletesebben