MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN"

Átírás

1 PANNON EGYETEM Interdiszciplináris bölcsészet- és társadalomtudományok Doktori Iskola Neveléstudományi doktori program Pedagógusképzés pedagógiája alprogram A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN PhD TÉZISEK Témavezető: dr. habil. Vass Miklós egyetemi docens Szerző: Honfi László

2 1. Bevezetés A cselekvés gondolata kiváltja magát a cselekvést is. Ez a rejtélyes jelenség hosszú ideig szolgált különböző babonák alapjául. Így például az ókori rómaiak olyan csészével jósoltak, melynek a szélére betűket írtak. A jós kinyújtott kezében a csésze fölé fonalra függesztett gyűrűt tartott, és erősen a hívott betűre koncentrált. A gyűrű lassan elkezdett mozogni és éppen annak a betűnek az irányába, amelyikre gondolt. A babonás emberek azt hitték, hogy a védőszentjeiktől kapnak választ, a valóságban pedig ők maguk tudat alatt, ideomotorikus impulzusok hatására válaszoltak saját gondolataikra, kívánságaikra. Nagy érzékenységgel rendelkező emberek gyakran hibátlanul megállapítottak forrásokat, érclelőhelyeket speciális vesszőcske segítségével. A kereső vesszőcske mozgását az emberi akarat irányította, elmozdulásának oka a tőle már ismert mozgás elvárása volt. A tehetséges keresők a forrás, illetve az érc lelőhelyét a talaj és a növényzet sajátosságai alapján tudták megállapítani, a vesszőcske mozgásában pedig az arról alkotott gondolat jelent meg. A XIX. század végén Amerikában gyorsan kezdett terjedni egy sajátos pszichikai járvány, a spiritizmus. Lényege a következő volt: a spiritiszta szeánsz résztvevői leültek egy asztal köré, rátették a kezüket, és összpontosítva várták a másvilág híreit. A gondolati impulzusok, melyek a szem számára láthatatlanok, különböző mozgásokat, rezgéseket közvetítettek, amit úgy értelmeztek, mint a lelkek válaszait. A fent említett jelenségek és a mentális edzés (a gondolatban történő gyakorlás) élettani háttere ugyan az, ugyanis ha egy olyan tevékenységre gondolunk, amelyről van kinesztetikus elképzelésünk, akkor akaratlanul végre is hajtjuk a mozgást. Az agykéreg kinesztetikus pályái, amelyeket a perifériáról mozgással ingereltünk, ingerületbe kerülhetnek központilag is, és a megfelelő pályán impulzusokat küldhetnek a perifériás szervekhez. A kinesztetikus pályákon létrejött ingerület kiterjed a mozgató, beszélő és más analizátorok pályáira is. Az impulzusok innen adódnak át a dolgozó szervek izmok, belső szervek - felé, és kiváltják a megfelelő belső reakciót. Ily módon az ideomotorikus reakció alapját a mozgásképzetek alkotják. A meghatározott kinesztetikus pályáknak az ismételt és tudatos ingerlése a valós munka végrehajtásakor éppúgy, mint a gondolati végrehajtáskor megerősíti a központok közötti kölcsönös kapcsolatokat, ami pedig a dinamikus sztereotípia gyorsabb kialakulását teszi lehetővé. Amennyiben megfelelő mozgástapasztalat létezik a mentális edzés során, az elképzelt mozgást gondolatban végrehajtjuk, hatására a periférián mikromozgások figyelhetők meg és mérhető az izmok bioelektromos hullámainak változása is. A mentális edzés (mental practice) valamely mozgásnak, mozgássornak rendszeres gondolati végrehajtását jelenti, erős összpontosítással, a mozgás koordinációjának 1

3 tökéletesítése céljából. Valamilyen fizikai aktivitás (motoros készség) szimbolikus próbája anélkül, hogy közben bármiféle nagyizom mozgást végezne a sportoló. A mentális edzés a mozgáskészség kialakításában és csiszolásában alkalmazott kiegészítő eljárás. Szó szerint gondolatban való értelmi gyakorlást jelent, s lényege az elvégzett, illetve az elvégzendő mozgásnak időbeli, térbeli és dinamikai paraméterek szerinti, minél pontosabb és részletesebb érzékletes elképzelése, koncentrált gondolati átélése. Hatékony alkalmazásának alapja az ideomotoros reakcióknak az elve (a mozgás képzete, gondolata a megfelelő izmokban műszeresen is kimutatható mozgásimpulzusokat vált ki), feltétele pedig már kialakult mozgástapasztalat, elsősorban a mozgás dinamikáját is tükröző kinesztéziás élmény. A mentális edzés helyett gyakran használják az imagináció (imagery) kifejezést, de a két fogalom nem pontosan ugyanazt jelenti. Míg a mentális edzés az edzéseken, gyakorlások során, rehabilitáció alkalmával használt gondolati gyakorlás, mozgástanulás és mozgástökéletesítés céljából, ahol a mozgást vizualizálják ( látják ) és kinesztetikusan is elképzelik (a mozgást érzik ), végül a két képet integrálják, addig az imagináció a gyakorlás gondolati ismétlése szélesebb összefüggésben, egy már ismert egész mozgássor és helyzetmegoldás elképzelése edzésen vagy versenyen, közvetlenül a kísérlet előtt. Imaginációt végez a tornász, amikor közvetlenül a gyakorlat bemutatása előtt végiggondolja a teljes gyakorlatot és ezzel felkészül annak végrehajtására. A tudat-állapot megváltozása (ASC) folyamán sikeres hibajavítást, jó ráhangolódást, s ezáltal magasabb teljesítményt lehet elérni. Az imaginációban kognitív és hangulati elemek is jelen vannak. A mentális edzés több célból is alkalmazható. A verseny-előkészület pedagógiai és pszichológiai eljárásai között is szerepelhet. Bizonyos, nagy koordinációt igénylő sportágak esetében (például torna, ritmikus gimnasztika, műugrás, műkorcsolya stb.) edzésen és közvetlenül a verseny előtt, míg a sportjátékok és küzdősportok esetében a küzdelmet megelőző napo(ko)n (pl. a tervezett taktikai variáció begyakorlása, vagy a taktikai értekezlet) is alkalmazhatják. A sportpszichológia a fejlesztő módszerek között tartja számon a mentális edzést és az imaginációt, mint önálló metódust. Az edzéselmélet szerint a mentális edzés nem önálló, hanem kiegészítő edzésmódszer, a konvencionális és a mentális edzés parallel alkalmazása vezethet eredményre. Sérülés után, lábadozás közben alkalmazva a mentális edzést, hamarabb térhet vissza a sportoló az edzésbe és versenyzésbe, a rehabilitációs időt tehát lerövidíti. A sérült, vagy kevés edzéskorral rendelkező sportolónak lehetőséget biztosít a készségszint megőrzésére vagy továbbfejlesztésére. Függetlenül a teljesítményre gyakorolt közvetlen befolyástól, a gondolati gyakorlás rendkívül hasznos lehet abból a szempontból is, 2

4 hogy a hibajavításhoz szükséges ismeretekkel látja el a sportolót. Gazdagítja a sportági ismereteket, ezenkívül pedig fokozza a sportoló motiváltságát. A mentális edzés igazán csak akkor hatékony, ha a gondolatban való végrehajtást megelőzi a valós végrehajtási kísérlet, így a cselekvést belülről képes elképzelni a sportoló, ugyanis kinesztetikus emlékképekkel is rendelkezik már. 2. A témaválasztás indoklása, problémafelvetés Az általunk választott téma egy adott mozgásos tevékenységre, illetve annak komplex tanítási-tanulási folyamatára utal. Erre a komplex folyamatra rendkívül sok tényező külső és belső egyaránt hat. Ezen külső és belső tényezők befolyásoló hatásainak következtében az emberi mozgástanulás célja a cselekvés biztonságos, készségszintű elsajátítása, illetőleg az elsajátított motoros tevékenység mind tökéletesebb feladatmegoldásainak bemutatása, különféle mozgásos szituációkban. Célként általában az jelenik meg, hogy a megszerzett mozgásos ismereteket minél gyorsabban, pontosabban, szélesebb alkalmazási körben, illetve minél hosszabb távon tudjuk biztonsággal végrehajtani. A sportmozgás jellemző jegyeit számos tudományterület vizsgálta, és vizsgálja napjainkban is. Disszertációnk esetében bennünket a sporttudomány pedagógiai (neveléstudományi) megközelítése érdekel leginkább, melynek keretében választ keresünk a mesterséges, technika dominanciájú, zárt jellegű, relatíve állandó szerkezetű mozgások elsajátításának elméleti és gyakorlati kérdéseire. Témánk jelentőségét és fontosságát bizonyítja, hogy a sporttorna elemek oktatásmódszertani komplex kutatása szinte egyáltalán nem jelenik meg a szakirodalomban. Sem külföldön, sem hazánkban nem találtunk konkrét, nem túl régi tanulmányt a sporttorna elemek oktatására, valamint a mentális edzés komplex és empirikus vizsgálatára vonatkozóan. A probléma gyakorlati oldalról is fontos, mivel egy tornász pályafutása során gyakran tanul új és bonyolult mozgásszerkezetű elemet, elemkapcsolatot, és mindezt gyorsan, pontosan, tartósan (egyszóval hatékonyan) kell tennie ahhoz, hogy eredményes legyen. Mind a természetes mozgásaink, mind a mesterséges mozgások sajátosan alakulnak a tanulási folyamatban. Az ezekkel szembeni attitűdök, tapasztalatok, emocionális hatások meghatározóak az edző-tornász közös munkájában, mely az elsajátítás folyamatára lesz hatással. Mindezek alapján azt gondoljuk, hogy meg kell vizsgálni az oktatási folyamatban résztvevők tapasztalatát és hozzáállását is a kérdéshez. 3

5 3. A kutatás célkitűzése Mindezek alapján kutatási célkitűzésünk, hogy a mozgásos cselekvéstanulás (azon belül is a meghatározott téri, idői és dinamikai jellemzőkkel rendelkező mesterséges, technika dominanciájú, zárt jellegű, relatíve állandó szerkezetű mozgások) elsajátítását, elsajátíttatásának folyamatát megismerjük. A témát három fő irányból közelítjük meg, melyek egyik oldalról a tapasztalat, vélemény és attitűd, a másik oldalról a mozgástanulás, mozgásemlékezet, harmadik oldalról a mentális edzés, imagináció és az ellezulás-technikák irodalmi hátterének feltárása. A fő irányok további részegységekre bonthatók. A kutatásunk célja a következő: A) Célunk feltárni a motoros tanulás jellemző jegyeit a mesterséges, technika dominanciájú, zárt jellegű mozgások tekintetében. Alaposan szeretnénk megismerni a tornászoknak az elemkapcsolatok elsajátításához történő hozzáállását, az elsajátítás folyamatáról és eredményességéről alkotott véleményét. Ilyen irányú vizsgálódásainkat a következők mentén terveztük: 1. Célunk megállapítani, hogy Magyarországon a tornászok, eredményességük fokozása céljából mennyire használják a kiegészítő edzésmódszereket. 2. Célunk feltárni, hogy mi a tapasztalata, véleménye és attitűdje a tornászoknak a mesterséges, zárt jellegű mozgáskészségek tanulásáról. B) Célunk továbbá a speciális mozgásoktatás során szerzett ismeretek szintjének vizsgálata tornászok körében, valamint feltárni egy kiegészítő edzésmódszer alkalmazásának kihatásait a mozgásos cselekvéstanulás hatásfokára. E főcéllal kapcsolatban a következő részcéljaink fogalmazódtak meg: 1. Feltárni a tornászok mozgástanulásának hatékonyságát (az elsajátítás idejét, pontosságát, tartósságát) a mentális edzés, mint kiegészítő edzésmódszer alkalmazása esetén. 2. Megvizsgálni annak lehetőségét, hogy egy ellazulás-technika elsajátítása után alkalmazott mentális edzés mennyire befolyásolja a mozgástanulás hatékonyságát. Felméréseinket a sporttorna egyik elemkepcsolatának - kézenátfordulás hátraszabadátfordulás hátra (a továbbiakban flick-szaltó!) - felhasználásával bonyolított tanulási kísérlettel, illetve különböző képzettségű tornászok írásbeli kikérdezésével végeztük, ahol a kérdések egy kiegészítő edzésmódszer, a mentális edzés alkalmazására irányultak. C) Egy harmadik, kisebb léptékű célkitűzésünknek tekinthetjük a mentális edzéssel, az imaginációval és az ellazulás-technikákkal kapcsolatos részletes irodalomelemzést, forráselemzést, mivel ez egy feltáratlan terület a nevelés- és sporttudományokban. 4

6 A kutatás tárgyát (témáját, a tágan értelmezett problémát) a mozgástanulás, annak hatékonysága (gyorsasága, pontossága, tartóssága) képezi. A szűkebben értelmezett téma, maga a probléma a tornászok mozgástanulásának hatékonysága, annak fokozási lehetősége egy ellazulás-technika, a Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning (röviden LPT) előzetes megismertetésével. 4. Kérdésfeltevés A vázolt probléma kapcsán kérdéseink három témakör mentén merültek fel. Ez a három témakör a következő: A) A motoros tanulás jellemzőinek feltárása a mesterséges, zárt jellegű mozgások tekintetében; a tornászoknak az elemkapcsolatok elsajátításához történő hozzáállása; az elsajátítás folyamatáról és eredményességéről, a kiegészítő edzésmódszerekről, illetve a mentális edzésről alkotott véleménye. B) A mozgásoktatás során szerzett tudás szintje tornászok körében, egy kiegészítő edzésmódszer alkalmazásának hatásai a mozgásos cselekvéstanulás eredményességére. C) A mentális edzés, az imagináció és az ellazulás-technikák irodalmi, terminológiai és forráselemzése. Természetesen az említett három fő irányvonal több részkérdés mentén fogalmazódott meg, melyek a következők: 1. Vajon alkalmazzák-e, ha igen, milyen mértékben a különböző képzettségű magyar tornászok a mentális edzést? (Mit?) 2. Milyen arányban használják a tornászok a mentális edzést edzésen, versenyen és edzésszünetben? (Hol?) 3. Vajon az edzésen a teljes gyakorlat bemutatása előtt, vagy elemek tanulásakor, gyakorlásakor alkalmazzák gyakrabban a mentális edzést a tornászok? (Mikor?) 4. Vajon a magasabb minősítésű tornászok belülről képzelik el magukban az elem vagy a gyakorlat végrehajtását, ezzel szemben a kevésbé képzettek kívülről látják inkább magukat, a mozgáskészség gondolati végrehajtásakor? (Hogyan?) 5. Javítja-e a mozgástanulás gyorsaságát a hagyományos módszer és a mentális edzés összekapcsolása? 6. Javítja-e a mozgástanulás pontosságát a hagyományos módszer és a mentális edzés összekapcsolása? 7. Javítja-e a mozgástanulás tartósságát a hagyományos módszer és a mentális edzés összekapcsolása? 5

7 8. Egy ellazulás-technika előzetes megismertetése a tornászokkal javítja-e a mozgástanulás hatásfokát? 9. Megfelelően kikutatott a mentális edzés, az imagináció és az ellazulás-technikák irodalmi és terminológiai háttere? 5. Hipotézisek A hipotéziseink alternatív, irányt is jelző hipotézisek, mivel a külső, független változók (a mozgástanulás gyorsasága, pontossága, tartóssága) feltételezett kapcsolatának irányát is jelöljük. 1. Feltételezzük, hogy a magyar tornászok nem a megfelelő, a kelleténél kisebb arányban (kevesebb, mint 60%) alkalmazzák a mentális edzést. 2. Úgy gondoljuk, hogy inkább versenyen alkalmazzák gyakrabban (imaginációként) a tornászok a mentális edzést (legalább 60%), mint edzésen mozgástanulásra; edzésszünetben (átmeneti időszakban, vagy sérülés utáni rehabilitáció idején) pedig a magasabb minősítésűek élnek vele gyakrabban (legalább 50%). 3. Véleményünk szerint a magasabb szintű, képzettebb tornászok edzésen az elemek tanulására is gyakrabban használják a mentális edzésmódszert, míg az alacsonyabb minősítésűek főleg imaginációként, teljes gyakorlat előtt alkalmazzák nagyobb arányban. 4. A képzettebb, magasabb minősítésű tornászok belülről, belső érzéseket felelevenítve képzelik el magukban az elem vagy a gyakorlat végrehajtását, míg a kevésbé képzettek kívülről látják magukat, kívülről képzelik bele magukat az elemkapcsolatba a mozgáskészség gondolati végrehajtása során? 5. A hagyományos edzésmódszer és a mentális edzés egyidejű alkalmazása esetén a tornászok gyorsabban tanulnak elemkapcsolatot, mint a csak hagyományos módszert alkalmazók. 6. A hagyományos edzésmódszer és a mentális edzés egyidejű alkalmazása esetén a tornászok pontosabban tanulnak elemkapcsolatot, mint a csak hagyományos módszert alkalmazók. 7. A hagyományos edzésmódszer és a mentális edzés egyidejű alkalmazása esetén a tornászok tartósabban, kevesebbet felejtve, jobb mozgásemlékezetet kialakítva tanulnak elemkapcsolatot, mint a csak hagyományos módszert alkalmazók. 6

8 8. Egy ellazulás-technika tornászokkal való előzetes megismertetése után, együttesen alkalmazott hagyományos és mentális edzésmódszer a javítja a mozgástanulás hatásfokát (az elsajátítás idejét, pontosságát, tartósságát) a mesterséges, technika dominanciájú, zárt jellegű, relatíve állandó szerkezetű mozgáskészségek oktatása során. 9. Úgy véljük, hogy nem megfelelően kikutatott a mentális edzés, az imagináció és az ellazulás-technikák irodalmi és terminológiai háttere? 6. Anyag és módszer A populáció, amire a téma vonatkozik, Magyarországon nem túlságosan nagy, hiszen a 2006-ban regisztrált, leigazolt tornászok száma a Magyar Torna Szövetség hivatalos adatai szerint 528 fő (251 nő és 277 férfi). Ehhez képest a minta (200, illetve 131 fő) reprezentatívnak minősül mind az éltkor, mind a nem, mind a minősítés vonatkozásában, bár megjegyzendő, hogy a két vizsgálat nem egy év alatt zajlott. A vizsgálat három irányban folyt. Egyrészt egy írásbeli kikérdezést, másrészt egy tanulási kísérletet végeztünk, harmadrészt a mentális edzéssel, az imaginációval és az ellazulás-technikákkal kapcsolatos részletes irodalomelemzést, forráselemzést folytattunk, mivel -mint korábban már említettük- ez egy fehér folt mind a neveléstudomány, mind a sporttudomány területén. Funkciója szerint fő kérdéseket, a válaszoló mozgásterét illetően zárt kérdéseket tartalmazó kérdőívet felhasználva, írásbeli kikérdezést alkalmazva vizsgáltunk 200 fő tornászt (felnőtt I. osztály, felnőtt II. osztály, ifi II. osztály, serdülő I.-II. osztály), melynek során kíváncsiak voltunk arra, hogy alkalmazzák-e a mentális edzésmódszert, ha igen, hol, hogyan és milyen formában. A kérdőívet ban töltötték ki a tornászok. Véletlen mintavétellel választottuk ki az írásbeli kikérdezéshez a mintát, a Magyar Torna Szövetség által rendelkezésünkre bocsátott névsorból. A 200 fős minta férfiak és nők esetében öt-öt, összesen 10 kategóriát (csoportot) tartalmaz, kategóriánként fővel. A kategóriák: felnőtt I., ifjúsági I., felnőtt II., ifjúsági II. és serdülő I-II. osztály. Egy szerkezete szerint többcsoportos, színtere szerint természetes, típusa szerint részben alkalmazott kutatási, részben akciókutatási tanulási kísérletet végeztünk, 131 magyar tornász (felnőtt II. osztály, ifi II. osztály, serdülő II. osztály) részvételével, akik a flick-szaltó ugrássort tanulták. 7

9 A tanulási kísérletben három csoport vett részt. 1. Hagyományos módszer (H) szerint dolgozó csoport (kontroll csoport). Σ=43 fő (20 férfi; 23 nő). 2. Mentális edzést + Hagyományos módszert (MH) együttesen alkalmazó csoport. Σ= 46 fő (19 férfi, 27 nő). 3. Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning megismerése után alkalmazott Mentális edzés + Hagyományos módszer (LMH) szerint dolgozó csoport. Σ= 42 fő (18 férfi; 24 nő). A tanulási kísérlethez olyan tornászokat kellett találnunk, akik még nem tanulták a flickszaltót, de jónak minősíthető tornász alapképzettséggel már rendelkeznek. Ennek a kritériumnak a serdülő II., az ifjúsági II. és a felnőtt II. osztályú tornászok feleltek meg leginkább, mert ők előírt gyakorlatokkal versenyeznek és előírt talajgyakorlatuk nem tartalmazza a vizsgált ugrássort. Az elsajátítás pontosságát és tartósságát a tornában szokásos módon, 0-10 pontig értékeltük, az elsajátítás idejét pedig az edzésnapok számával jellemeztük. A kísérlet 12 edzésnapból, alkalmanként 45 percből állt, ahol a következőket mértük: a) Az elsajátítás ideje ( tanulási idő: T1 T2 ). T1 = 0. T2 = jegyeztük azt az edzésnapot (0-12 nap), amikor a flick-szaltót önállóan be tudta mutatni a tornász, legalább pontra. b) Az elsajátítás pontossága. A tizenkettedik edzésnap végén minden tornász tudásszintjét mértük a flick-szaltó technikai minősége tekintetében, 0-10 pontig. c) Az elsajátítás tartóssága. Egy hónap edzésszünet után újból mértük a flick-szaltó minőségét, pontosságát 0-10 pontig. A felejtés mértékéből, a mozgásemlékezetből következtethetünk az elsajátítás stabilitására, tartósságára. A három független változó az elsajátítás ideje, -pontossága és -tartóssága volt. A kísérlet között zajlott, több helyszínen, öt tornaszakosztályban (Eger, Debrecen, Békéscsaba, FTC, KSI), az LPT-t és a mentális edzés módszerét speciális tréningen elsajátító és egységesen alkalmazó tornaedzők (5 fő) vezetésével. A kísérlet adatait SPSS for Windows statisztikai programmal dolgoztuk fel. Először a három független változó (az elsajátítás ideje, pontossága, tartóssága) esetében mutatjuk be a három módszert (H; MH; LMH) kereszttáblák (Crosstabs) segítségével, majd a leíró statisztika (Descriptives) során kiszámolt átlagot, standard deviációt, standard hibát, 95%-on konfidencia intervallum alsó és felső határát prezentáljuk, mindezt kiegészítjük többszörös összehasonlítással (Multiple Comparisons). 8

10 Kisebb léptékű célkitűzésünknek (a mentális edzéssel, az imaginációval és az ellazulástechnikákkal kapcsolatos részletes irodalomelemzés elvégzésének) a történettudományban forráselemzésnek nevezett módszert alkalmazva tettünk eleget. 7. Eredmények, megbeszélés Az eredményeket és a következtetéseket a hipotézisek (1-9) sorrendjében közöljük. Az 1-4. pontban az írásbeli kikérdezést, az 5-7. pontban a H és az MH módszer különbségeit elemezzük, a 8. pontban az MH és az LMH módszer összehasonlítását végezzük el mindhárom független változó esetében, a 9. pont alatt pedig a mentális edzés, az imagináció és az ellazulás-technikák irodalom- és forráselemzésének eredményeit közöljük (részletesen a disszertációban!), két fejezetrész és két melléklet formájában. 1.) A mentális edzés alkalmazása Magyarországon. Első hipotézisünk igazolást nyert. A mentális edzést a vártnál (60%) kevesen (31-78%) alkalmazzák Magyarországon. Minél magasabb képzettségű a versenyző, annál gyakrabban használja a mentális edzést. A legképzettebbek, a felnőtt I. osztályú és az ifjúsági I. osztályú férfiak jó arányban (78% és 68%) alkalmazzák a mentális edzést valamilyen formában. A többi csoportban, mindkét nem esetében (még a felnőtt női I. osztályban is!) 60% alatti arányban használják a mentális edzést. 2.) A mentális edzés alkalmazása edzésen, versenyen, edzésszünetben. Inkább versenyen alkalmazzák gyakrabban (imaginációként) a módszert, mint edzésen mozgástanulásra, minden korosztályban. Versenyen minden kategóriában egyformán, a vártnál (60%) magasabb arányban (68-72%) használja minden csoport a mentális edzést. Edzésen, mozgástanulásra férfiak és nők esetében is lényegesen kisebb arányban (28-32%) használják minden kategóriában a mentális edzést, érdekes módon nincs különbség a különböző csoportok eredményei között. Az edzésszünetben (átmeneti időszakban, vagy sérülés utáni rehabilitáció idején) történő alkalmazást illetően hipotézisünk nem nyert igazolást, hiszen a vártnál (50%) sokkal kevesebben (6-12%) alkalmazzák a mentális edzést ebben az időszakban, még a képzettebb tornászok is. Meglepő, hogy az ifjúsági és serdülő fiúk egyáltalán nem használják edzésszünetben a mentális edzésmódszert. 9

11 3.) A mentális edzés alkalmazása edzésen elemtanulásra és teljes gyakorlat előtt. Hipotézisünkkel ellentétben a magasabb szintű, képzettebb tornászok és a képzetlenebbek is, mindkét nem esetében közel egyforma arányban (60-70%) használják edzésen az elemek tanulására a mentális edzésmódszert. A teljes gyakorlat bemutatása előtt, imaginációként is majdnem egyforma arányban (37-41%) alkalmazzák edzésen a mentális módszert mind a nők, mind a férfiak. 4.) A mozgásos cselekvés elképzelése kívülről vagy belülről. Az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy hipotézisünk igaz, mivel a képzettebb, magasabb minősítésű tornászok mindkét nem esetében belülről, belső érzéseket felelevenítve képzelik el magukban az elem vagy a gyakorlat végrehajtását (ami igazán hatásos), míg a kevésbé képzettek kívülről látják magukat, kívülről képzelik bele magukat a mozgáskészség gondolati végrehajtása során, ami kisebb hatékonyságot jelent a cselekvéstanulásban. 5.) A mentális edzés hatása a mozgás elsajátításának idejére. A mi esetünkben az elsajátítás gyorsaságát jelenti az elsajátítás ideje. A kereszttábla szerint a H módszer esetében a legjobb két fő csak a hetedik foglalkozáson sajátította el legalább pontra a flick szaltót, az MH módszer szerint dolgozó tornászok közül a hetedik edzésnapra már tizenhatan megtanulták az elemkapcsolatot. A kereszttábla végét nézve is ez a helyzet, mert az MH módszer esetében a 11. edzésnapon már csak a két utolsó tornász lett készen az elemkapcsolattal, míg a H módszerrel dolgozók közül négyen csak az utolsó, 12. edzésnapon sajátították el legalább pontra a flick-szaltót. Az elsajátítás idejének leíró statisztikáját elemezve megállapíthatjuk, az átlagok közötti eltérés szembetűnő (H - 9, 72 nap; MH - 8, 26 nap), 1, 46 edzésnap. A két módszer esetében a standard deviáció (H - 1, 297; MH - 1, 541) nagyságrendileg hasonló. A többszörös összehasonlítás esetében, az elsajátítás gyorsaságát illetően, a két módszernél az átlag különbség. 05 szinten erősen szignifikáns (p <0, 0001). Az a hipotézisünk, mely az elsajátítás idejére vonatkozik, tehát igazolást nyert. Az MH módszer szerint dolgozó csoport 1, 46 edzésnappal hamarabb sajátította el a flick-szaltót, mint a H csoport tornászai. A két módszernél az átlag különbség. 05 szinten erősen szignifikáns (p <0, 0001), ami a két csoport esetében jelentős statisztikai különbséget, valós eltérést jelez, az MH módszer javára. 10

12 6.) A mentális edzés hatása az elsajátítás pontosságára. Az elsajátítás tökéletes, a mozgásképzettel és a mozgásmintával közel azonos cselekvésvégrehajtását jelenti az elsajátítás pontossága. A kereszttáblán a H módszer esetében a három legkisebb pontszám (7, 0; 7, 5; 8. 0) tartományába 25 fő esik, az MH esetében ugyanide csak 4 fő. A kereszttábla végét nézve is ez a helyzet, mert az MH módszer esetében a három legjobb pontszám (9. 0; 9. 5; 10. 0) tartományába 31fő, H módszer esetében mindössze kilenc fő esik. Az átlagok közötti eltérés az elsajátítás pontossága esetében is szembetűnő (H - 8, 1 pont; MH - 8, 8 pont), 0, 7 pont. A két módszer esetében a standard deviáció (H -, 7779; MH -, 6275) nagyságrendileg hasonló, bár az MH módszer alacsonyabb értéke homogénebb csoportot jelez, ami a módszer javára írandó. A többszörös összehasonlításnál a két módszer esetében az átlag különbség. 05 szinten erősen szignifikáns (p <0, 0001). Az a hipotézisünk, mely az elsajátítás pontosságára vonatkozik, igazolást nyert. Az elsajátítás pontosságát illetően az MH módszerrel tanulók átlagban 0, 7 ponttal pontosabban sajátították el az elemkapcsolatot a 12. edzésnapra. Az átlag különbség. 05 szinten erősen szignifikáns (p <0, 0001), az MH módszer tehát eredményesebb, mint a H módszer. 7.) A mentális edzés hatása az elsajátítás tartósságára. Az elsajátítás stabilitását, a felejtés mértékét, a mozgásemlékezet színvonalát jelenti az elsajátítás tartóssága. A kereszttábla szerint a H módszer esetében a három legkisebb pontszám (6, 0; 6. 5; 7, 0;) tartományába 27 fő esik, az MH esetében ugyanide csak öt fő, ráadásul a két legkisebb pontszámú kategóriában az MH módszerrel dolgozó tornászok közül senki nem került. A kereszttábla végét nézve is ez a helyzet, mert az MH módszer esetében a három legjobb pontszám (9. 0; 9. 5; 10. 0) tartományába hét fő, H módszer esetében mindössze két fő tartozik. Az elsajátítás tartósságának leíró statisztikáját elemezve megállapíthatjuk, hogy az átlagok közötti eltérés jelentős (H - 7, 1 pont; MH - 8, 1 pont), 1, 0 pont. A standard deviáció értékeit (H -, 9358; MH -, 5815) elemezve megállapíthatjuk, hogy az MH esetében az adatok homogenitása jelentős, kevésbé szórtak, mint a H módszer adatai, ami a módszer sikerességét bizonyítja. A többszörös összehasonlítás esetében a két módszernél az átlag különbség. 05 szinten erősen szignifikáns (p <0, 0001). Az a hipotézisünk, mely az elsajátítás tartósságára, a felejtés mértékére, a mozgásemlékezet javulására vonatkozik, igaznak bizonyult. Az elsajátítás tartósságának eredményeit elemezve megállapíthatjuk, hogy az MH módszerrel tanulók átlagban 1, 0 ponttal 11

13 tartósabban sajátították el az elemkapcsolatot a 12. edzésnapra. Az átlag különbség.05 szinten erősen szignifikáns (p <0, 0001), az MH módszer tehát sikeresebb. Eredményesebb, mint a H módszer. 8.) Az LPT után alkalmazott MH hatása az elsajátítás hatékonyságára. Az elsajátítás hatékonyságát a cselekvéstanulás ideje, pontossága és tartóssága együttesen adja. Az a hipotézisünk, mely szerint, ha az LPT előzetes megismertetése után alkalmazzuk az MH-t, javul az elsajátítás ideje, igazolást nyert. Az MH és az LMH módszerek relációjában, a három függő változó (elsajátítás ideje, pontossága, tartóssága) esetében az alábbi eredmények bizonyítják az LMH módszer eredményességet az MH módszerrel szemben. Az elsajátítás idejére vonatkozó kereszttáblát elemezve kijelenthető, hogy az MH módszer esetében az első három kategóriában (4-6. edzésnapon) nyolc fő, az LMH csoportból 10 fő sajátította el legalább pontra a flick szaltót, az utóbbiak közül, hárman pedig már a 4. edzésnapon! A kereszttábla végét nézve is hasonló a helyzet, mert az MH módszer esetében az utolsó három edzésnapon 13 tornász lett kész az elemkapcsolattal, míg az LMH csoportban ez a szám nulla! Az elsajátítás idejének leíró statisztikáját nézve az átlagok közötti eltérés szembetűnő (MH - 8, 26 nap; LMH - 7, 19 nap), 1, 07 edzésnap. A két módszer esetében a standard deviáció (MH - 1, 541; LMH - 1, 348) nagyságrendileg hasonló, de az LMH módszer kisebb értéke egységesebb, kevésbé szórt csoportot jelez. Az elsajátítás pontosságát vizsgálva megállapítható, hogy az MH módszer esetében a kereszttáblán a három legkisebb pontszám (7, 0; 7, 5; 8. 0) tartományába négy fő esik, az LMH esetében ugyanide csak kettő fő, ők is 8. 0 pontosak. A kereszttábla végét nézve is ez a helyzet, mert az LMH módszer esetében a három legjobb pontszám (9. 0; 9. 5; 10. 0) tartományába 36 fő, az MH módszer esetében, pedig 31 fő esik, akik között pontos tornász nincs is. Az elsajátítás pontosságának leíró statisztikájából láthatjuk, hogy az átlagok közötti eltérés szembetűnő (MH - 8, 8 pont; LMH pont), az LMH módszerrel tanulók átlagban 0, 7 ponttal pontosabban sajátították el az elemkapcsolatot a 12. edzésnapra. A két módszer esetében a standard deviáció (MH -, 6275; LMH -, 5843) nagyságrendileg hasonló képet mutat, ám az LMH csoport kisebb értéke kisebb szórást, nagyobb csoporttömörséget jelez. Az elsajátítás tartósságát bemutató kereszttáblán látható, hogy az MH módszer esetében az öt legkisebb pontszám (6, 0; 6, 5; 7, 0; 7, 5; 8. 0) tartományába 27 fő esik, az LMH 12

14 esetében ugyanide csak 5 fő, azok is az ötödik, a 8, 0 pontos kategóriába. A kereszttábla végét nézve is ez a helyzet, mert az LMH módszer esetében a három legjobb pontszám (9. 0; 9. 5; 10. 0) tartományába 31 fő, MH módszer esetében mindössze hét fő tartozik, ők is csak 9. 0 pontosak. Az elsajátítás tartósságát leíró statisztika azt mutatja, hogy az átlagok közötti eltérés jelentős (MH - 8, 1 pont; MH - 9, 0 pont), az LMH módszerrel tanulók átlagban 0, 9 ponttal tartósabban sajátították el az elemkapcsolatot a 12. edzésnapra. A standard deviáció értékeit (MH -, 5815; LMH ) elemezve megállapíthatjuk, hogy a két módszer esetében nagyságrendileg hasonlóak, bár az LMH módszer kisebb értéke nagyobb tömörséget, kisebb szóródást mutat. A többszörös összehasonlítás esetében, az elsajátítás gyorsaságát, pontosságát és tartósságát illetően, a két módszernél (MH, LMH) az átlag különbség. 05 szinten erősen szignifikáns (p <0, 0001), ez jelentős pozitív különbséget jelent az LMH módszer javára. 9.) A mentális edzés, az imagináció és az ellazulás-technikák forráselemzése A mentális edzés és az imagináció irodalmi hátterének forráselemzése, módszertanának részletes ismertetése, az ellazulás-technikák irodalmi hátterének kutatása, a Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning részletes módszertana a disszertációban, két alfejezetben és két mellékletben található, olvasható igen részletesen. 8. Összegzés A vizsgálat eredményeit tanulmányozva a következő pedagógiai következtetéseket vonhatjuk le. Megállapíthatjuk, hogy a tornaelemek oktatásának módszertana reformra szorul. Nagyobb arányban kell alkalmazni a mentális edzésmódszert az oktatás (és talán edzőképzés, bár ez további kutatást feltételez!) folyamatában. Célszerűnek tűnik előbb egy ellazulástechnikát (pl. Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning) jól megtanítani tornászainknak, így cselekvéstanulásuk gyorsabb, pontosabb és tartósabb lesz egész tornász pályafutásuk során, ami feltétlenül hosszú távú eredményességet javító tényező lehet, bár ez is további vizsgálatokat igényel! A vizsgálat eredményei felhasználhatók a mesterséges, technika dominanciájú, relatíve állandó szerkezetű, zárt jellegű mozgáskészségeket alkalmazó sportolók felkészítésében (edzésen a gyors, pontos és tartós mozgástanulásra; versenyszituációk kezelésére; 13

15 edzésszünetben, sérülés utáni rehabilitáció gyorsítására, a technikai tudásszint magasan tartására). A vizsgálatot célszerű lenne lefolytatni taktika dominanciájú, relatíve változó szerkezetű, nyílt jellegű mozgáskészségekre épülő sportágak (pl. labdajátékok, küzdősportok stb.) esetében is. Érdemes lenne továbbá a kísérletben résztvevő tornászok sportpályafutásának követéses vizsgálatát is elvégezni. A mentális edzés hatékonyságának és az életkornak, valamint az intellektusnak az összefüggéseit is lehetne a jövőben kutatni. A vizsgálat eredményei hozzájárulhatnak a testnevelés-elmélet és az edzéselmélet cselekvéstanulással kapcsolatos kérdéseinek pontosításához is. 9. Az értekezés tárgyában megjelent publikációk (15), elhangzott előadások (14), lektori munkák (3) Könyv, könyvrészlet 1. Honfi László (Szerk. Farkas György) (1988): Sporttorna (Tanárképző Főiskolai tankönyv, Tankönyvkiadó, Bp. 2. fejezet, l.) 2. Honfi László (1995): Tornaszaknyelv terminológia (= Sporttorna, Tanárképző Főiskolák Tankönyve, Szerk.: Farkas György, Papír-Press Egyesülés, Bp l.) 3. Honfi László (2004): Tornaszaknyelv (önálló könyv, Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 141.l) Magyar nyelvű cikkek 4. Honfi László (1988): Törekvés a magyar torna szaknyelv korszerűsítésére (=Tudományos konferencia kiadványa, ÁISH TSTT, Bp., 17 l.) 5. Honfi László (1989): Kísárlet a magyar tornaszaknyelv korszerűsítésére, =Acta Academiae Pedagogicae Agriensis, nova series tom XIX./X., Eger, l. 6. Honfi László, Fügedi Balázs (2006): A mentális edzésalkalmazási lehetőségei a tornasportban (=Testnevelés, sport, egészségturizmus c. lektorált tudományos tanulmánykötet, Eger, l.) 7. Honfi László (2006): A tanulás hatékonyságának vizsgálata mentális edzés alkalmazása esetén (=Testnevelés, sport, egészségturizmus c. lektorált tudományos tanulmánykötet, Eger, l.) 14

16 8. Fügedi Balázs, Bognár József, Honfi László (2006): Mozgásminőség: gimnasztikai gyakorlat értékelése a testnevelő tanárképzésre jelentkezők körében (=Testnevelés, sport, egészségturizmus c. lektorált tudományos tanulmánykötet, Eger, l.) 9. Kiss Júlia, Bognár József, Fügedi Balázs, Honfi László (2006): Sportágelhagyás a tornában: a serdülőkor problematikája (= Magyar Edző, 1. szám, l.) 10. Fügedi Balázs, Bognár József, Munkácsi István, Honfi László, Kovács T. László, Tóth László (2006): Különböző oktatási módszerekkel elsajátított mozgássor felidézésének vizsgálata (= Magyar Sporttudományi Szemle, VII. évfolyam. 4. szám, l.) Idegen nyelvű cikkek 11. László Honfi, V. A. Tyitov, Béla Szabó (1989): Fizicseszkoje voszpitányie podrasztajusevo pokolényija (orosz nyelvű konferencia kiadványa, Naucsnopraktyicseszkaja Szportyivnaja Konferencija, CCCP, Csebokszari, l.) 12. László Honfi (2000): The Present and the Future of Training Experts of Physical Culture in Hungary (angol nyelvű cikk, = Zbornik III. Medzinarodna vedecke konferencia, Szlovákia, Nitra, l.) 13. Balázs Fügedi, József Bognár, László Honfi, Endre Rigler ( ) (2005): Challenges and obstacles in motor learning: The role and functions of contextual factors in gymnastics and calisthenics. (= Kalokagathia, XLIII. évf. 3. sz l.) 14. László Honfi, László Tóth, Balázs Fügedi (2005): Examination of Efficienty of Mental Training in Gymnastics (= Kalokagathia, XLIII. évf sz l.) 15. Balázs Fügedi, József Bognár, László Honfi, István Munkácsi, László Tóth, László Kovács T. (2006): Retention f a continuous exercise movement series using various teaching methods (Journal of the Coimbra Network of Exercise Sciences, Vol. 3. No. 1, Cedar Fallis, Iowa/USA, l.) Előadások magyar nyelven 16. Honfi László, Vass Miklós (2001): A mentális edzés pedagógiai aspektusai (poszter, I. Országos Neveléstudományi Konferencia, Budapest, október ) 15

17 17. Honfi László, Vass Miklós (2001): A mentális edzés pedagógiai és pszichológiai aspektusai (előadás, 32. Mozgásbiológiai Konferencia, Budapest, MTE, november 8-9.) 18. Honfi László, Vass Miklós (2002): A mentális edzés pedagógiai vonatkozásai (poszter, Budapest, II. Országos Neveléstudományi Konferencia október ) 19. Honfi László, Vass Miklós (2002): A mentális edzés pszichológiai kérdései (előadás, Budapest, 33. Mozgásbiológiai Konferencia, november 21-22) 20. Honfi László, Vass Miklós (2003): Tornászok mentális edzésének pedagógiai és pszichológiai aspektusai (poszter, IV. Országos Sporttudományi Kongresszus, Szombathely, október ) 21. Honfi László (2004): A mentális edzés alkalmazási lehetőségei a sporttornában (előadás, Eger, Sporttudományi Konferencia, november 9.) 22. Honfi László, Fügedi Balázs (2004): A mentális edzés alkalmazási lehetőségei a tornasportban (előadás, Eger, Sporttudományi vizsgálatok az Eszterházy Károly Főiskolán c. konferencia, november 11.) 23. Honfi László (2005): A tornaedzés hatékonyságának fokozása mentális edzéssel (előadás, Budapest, V. Sporttudományi Kongresszus, október 27.) 24. Honfi László (2005): A tanulás hatékonyságának vizsgálata mentális edzés esetén (előadás, Eger, Sporttudományi Konferencia, november 9.) Előadások idegen nyelven 25. László Honfi (1989): Fizicseszkoje voszpitányie podrasztajusevo pokolényija (orosz nyelvű előadás, Naucsno-praktyicseszkaja Szportyivnaja Konferencija, CCCP, Csebokszari, szeptember 15.) 26. László Honfi (2000): The Present and the Future of Training Experts of Physical Culture in Hungary (angol nyelvű előadás, III. Medzinarodna vedecke konferencia, Szlovákia, Nitra, november ) 27. László Honfi, László Tóth, József Bognár, Balázs Fügedi (2005): Pedagogical and psychological aspects gymnasts mental training, Annual Congress, European College of Sport Science, July 13-16, Belgrade, Serbia (249) 16

18 28. Balázs Fügedi, Gyöngyvér Lacza, József Bognár, László Honfi (2005): Learning efficiency in closed motor skills, a follow up study of different teaching methods. X. Annual Congress, European College of Sport Science, July 13-16, Belgrade, Serbia (224) 29. Balázs Fügedi, József Bognár, László Honfi, Marina Salvara (2006): Challenges and obstacles in motor learning: contextual factors in gymnastics and calisthenics. XI. Annual Congress, European College of Sport Science, July 05-08, Lausanne, Switzerland (173) Lektori munkák Molnár Ferenc: Tornaoktatás az iskolában (szaklektori munka a PSZM Projekt könyvkiadásához, szeptember) Molnár Ferenc: Tornásznők akrobatikus képességének vizsgálata (egyetemi doktori értekezés bírálata, JPTE TTK Tudományos Bizottsága részére, június) Bejek Klára, Hamar Pál: Torna ABC (szakkönyv lektorálása, november) Veszprém, március

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Dr. Honfi László PhD. Nemzetközi tudományos és szakmai konferencián való részvétel, előadással:

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Dr. Honfi László PhD. Nemzetközi tudományos és szakmai konferencián való részvétel, előadással: Dr. Honfi László PhD intézetigazgató tanszékvezető főiskolai tanár Eszterházy Károly Főiskola Testnevelési és Sporttudományi Intézet Testkultúra-elmélet Tanszék honfil@ektf.hu Rövid szakmai önéletrajz

Részletesebben

Dr. Honfi László PhD ny. intézetigazgató tanszékvezető főiskolai tanár honfil@ektf.hu. Curriculum vitae

Dr. Honfi László PhD ny. intézetigazgató tanszékvezető főiskolai tanár honfil@ektf.hu. Curriculum vitae Dr. Honfi László PhD ny. intézetigazgató tanszékvezető főiskolai tanár honfil@ektf.hu Curriculum vitae 1949. október 15-én születtem Szabolcs megyében, Tímár községben. Édesapám dr. Honfi Ferenc tanár,

Részletesebben

Szakmai Önéletrajz. Személyi adatok: Dr. Fügedi Balázs

Szakmai Önéletrajz. Személyi adatok: Dr. Fügedi Balázs Szakmai Önéletrajz Személyi adatok: Név Dr. Fügedi Balázs Beosztás egyetemi docens Telefon munkahely (94) 504-418 Telefon otthon (70) 313-1722 E-mail fugedi@mnsk.nyme.hu Tanulmányok és Képzettség: 2000

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. Fügedi Balázs

PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. Fügedi Balázs PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. Fügedi Balázs Könyvrészlet: 1. Fügedi Balázs, Kiss Júlia, Bognár József, Munkácsi István, Kovács T. László (2009): Tehetségfaktorok a tornában: egy lehetséges sportági tehetségmodell

Részletesebben

Fügedi Balázs PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv

Fügedi Balázs PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv Fügedi Balázs PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar

Részletesebben

A TANULÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA MENTÁLIS EDZÉS ALKALMAZÁSA ESETÉN *

A TANULÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA MENTÁLIS EDZÉS ALKALMAZÁSA ESETÉN * HONFI LÁSZLÓ (Eszterházy Károly F iskola, Testnevelési és Sporttudományi Intézet) A TANULÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA MENTÁLIS EDZÉS ALKALMAZÁSA ESETÉN * EXAMINATION OF THE EFFICIENCY OF LEARNING BY USING

Részletesebben

Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért

Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kiss Edina 1, Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémiai Intézet drkissed@gmail.com 2 Debreceni

Részletesebben

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN A kondicionális képességek fejlesztése állandó vita témát szolgáltat a csapatok felkészítése során. Van, aki a tiszta futásokkal kialakított,

Részletesebben

Dr. BARTHA CSABA - SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ -

Dr. BARTHA CSABA - SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ - Dr. BARTHA CSABA - SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ - Születési hely, idő: Salgótarján, 1978. 06. 13. Anyja neve: Prezenszki Erzsébet Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős Tanulmányok: 2002-2006: Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Suskovics Csilla PhD. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv

Suskovics Csilla PhD. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Suskovics Csilla PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar

Részletesebben

[Biomatematika 2] Orvosi biometria

[Biomatematika 2] Orvosi biometria [Biomatematika 2] Orvosi biometria 2016.02.29. A statisztika típusai Leíró jellegű statisztika: összegzi egy adathalmaz jellemzőit. A középértéket jelemzi (medián, módus, átlag) Az adatok változékonyságát

Részletesebben

Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén

Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2, Kiss Edina 3 MTA-ELTE Kutatásalapú Kémiatanítás Kutatócsoport 1 ELTE, Kémiai Intézet, luca@caesar.elte.hu

Részletesebben

Alba Radar. 11. hullám

Alba Radar. 11. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu

Részletesebben

Tájékoztató. ISKOLAI SPORTKÖR TARTÁSÁRA KÉPZETT SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak résztvevői számára

Tájékoztató. ISKOLAI SPORTKÖR TARTÁSÁRA KÉPZETT SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak résztvevői számára Tájékoztató ISKOLAI SPORTKÖR TARTÁSÁRA KÉPZETT SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak résztvevői számára Szakirányú továbbképzési program megnevezése: Iskolai sportkör tartására képzett szakember szakirányú

Részletesebben

Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I.

Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I. Hosszú távú gondolkodás szükségessége a hazai a sportban I. Magyar Triatlon Szövetség Edzői konferencia Martfű 2017. 01. 21. Balyi István előadása alapján Dr. Géczi Gábor Pár főcím a tavalyi médiából Na

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.

Részletesebben

TÁMOP E-15/1/KONV

TÁMOP E-15/1/KONV Szakmai beszámoló A PTE TTK Spottudományi és Testnevelési Intézete által szervezett Adaptált sporttal és testneveléssel kapcsolatos külföldi oktatási rendszer és kutatói munka megismerése vendégelőadások

Részletesebben

A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN EXAMINATION OF EFFICIENTY OF MENTAL TRAINING IN CASE OF GYMNASTS

A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN EXAMINATION OF EFFICIENTY OF MENTAL TRAINING IN CASE OF GYMNASTS 1 PANNON EGYETEM Interdiszciplináris bölcsészet- és társadalomtudományok Doktori Iskola Neveléstudományi doktori program Pedagógusképzés Pedagógiája alprogram A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA

Részletesebben

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:

Részletesebben

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02.

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02. UEFA B licencmegújító továbbképzés A gyorsaságfejlesztés alapjai Siófok 2014. 12. 02. Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció Ügyesség r=0,565 Gyorsaság Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció

Részletesebben

Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata

Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Doktori tézisek Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola

Részletesebben

Miben fejlődne szívesen?

Miben fejlődne szívesen? Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

TANM PED 108/a, illetve PEDM 130/1 Kutatásmódszertan és PEDM 135/c1 Kutatásmódszertan, TANM PED 108/a1 Oktatásstatisztikai elemzések

TANM PED 108/a, illetve PEDM 130/1 Kutatásmódszertan és PEDM 135/c1 Kutatásmódszertan, TANM PED 108/a1 Oktatásstatisztikai elemzések Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 2 27. Tel.: 461 4552, fax.: 461 452 E mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:

Részletesebben

WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA

WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE Budapest 2018. 1 1. Bevezetés A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola fontosnak tartja, hogy az oktatás színvonalának emelése érdekében rendszeresen

Részletesebben

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Statisztikai becslés Statisztikák eloszlása

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Statisztikai becslés Statisztikák eloszlása Matematikai alapok és valószínőségszámítás Statisztikai becslés Statisztikák eloszlása Mintavétel A statisztikában a cél, hogy az érdeklõdés tárgyát képezõ populáció bizonyos paramétereit a populációból

Részletesebben

A mindennapos testnevelés szubjektív helyzete az észak-alföldi régió tanulóinak körében

A mindennapos testnevelés szubjektív helyzete az észak-alföldi régió tanulóinak körében Fintor Gábor Debreceni Egyetem, Nevelés-és Művelődéstudományi Doktori Program A mindennapos testnevelés szubjektív helyzete az észak-alföldi régió tanulóinak körében Fiatal Sporttudósok IV. Országos Konferenciája

Részletesebben

Magyar és a szerb utánpótláskorú férfi kézilabdázók edzőhöz és az edzésekhez való attitüdjének összehasonlítása

Magyar és a szerb utánpótláskorú férfi kézilabdázók edzőhöz és az edzésekhez való attitüdjének összehasonlítása Mandulavirágzási Tudományos Napok 2013 Magyar és a szerb utánpótláskorú férfi kézilabdázók edzőhöz és az edzésekhez való attitüdjének összehasonlítása Paic Róbert egyetemi tanársegéd, PhD hallgató PTE

Részletesebben

A sporttudatosság vizsgálata válogatott atléták körében

A sporttudatosság vizsgálata válogatott atléták körében A sporttudatosság vizsgálata válogatott atléták körében Dr. Kiss-Polauf Marianna Dr. Tállay András, Dr. Halasi Tamás Országos Sportegészségügyi Intézet MASZ Sportegészségügyi Konferencia 2017. november.18.

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,

Részletesebben

Alba Radar. 20. hullám

Alba Radar. 20. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 20. hullám Adományosztási hajlandóság a Fehérváriak körében - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. december 17. Készítette:

Részletesebben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben

Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Fizikailag aktív és passzív szabadidőeltöltési formák néhány összefüggése egymással és a pszichés jólléttel serdülőkorúak körében 2010-ben Németh Ágnes 1, Kertész Krisztián 1, Örkényi Ágota 1, Költő András

Részletesebben

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Tudományos

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok: SZAKMAI TAPASZTALAT

Önéletrajz. Személyi adatok: SZAKMAI TAPASZTALAT Önéletrajz Személyi adatok: Vezetéknév/Utónév: Szőke Péter Cím: 5100 Jászberény, Megyeház utca 6. 1/1. Telefonszám: 06 57 400 152 Mobilszám: 06 70 310 7651 E-mail: szoke.peter@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán

A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu

Részletesebben

A sportpedagógia alapjai

A sportpedagógia alapjai Triatlon-edzők szakmai továbbképzése Balatonboglár, 2015. április 16-19. A sportpedagógia alapjai Dr. Poór Zoltán a neveléstudomány kandidátusa A sportpedagógia fogalma Tágabb értelemben: A sportpedagógia

Részletesebben

Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok

Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Helyi tanterv 2013/2014 től felmenő rendszerben Testnevelés és sport 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Gyakorlati tudásanyag Az iskolai testnevelés és sport célja, hogy a tanulók életkori sajátosságaihoz,

Részletesebben

Az értelmi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az értelmi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az értelmi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés Az értelmi nevelés a művelődési anyagok elsajátítására, illetve azok rendszeres feldolgozásával az intellektuális képességek fejlesztésére irányul, és

Részletesebben

Nemzetközi Erőnléti Edző Sporttudományos Konferencia International Strength & Conditioning Sport Science Conference

Nemzetközi Erőnléti Edző Sporttudományos Konferencia International Strength & Conditioning Sport Science Conference Nemzetközi Erőnléti Edző Sporttudományos Konferencia International Strength & Conditioning Sport Science Conference "Integrált edzésmódszerek az erőnléti edzésben és a korrektív sportrehabilitációban"

Részletesebben

Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem.

Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem. Mérések-értékelések tapasztalatai Az első évfolyamon az osztálytanítók elvégezték a DIFER mérést 2015. október 22-ig megtörtént a KIR rendszerben való lejelentése. A felmérés során az iskolában szerzett

Részletesebben

6. Előadás. Vereb György, DE OEC BSI, október 12.

6. Előadás. Vereb György, DE OEC BSI, október 12. 6. Előadás Visszatekintés: a normális eloszlás Becslés, mintavételezés Reprezentatív minta A statisztika, mint változó Paraméter és Statisztika Torzítatlan becslés A mintaközép eloszlása - centrális határeloszlás

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet. A sportmozgások oktatásának alapjai

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet. A sportmozgások oktatásának alapjai Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet A sportmozgások oktatásának alapjai Faragó Attila Ákos FAANACT.SZE Informatika testnevelés III. évf. 2007.

Részletesebben

Képzési beszámoló június - július

Képzési beszámoló június - július 2014. június - július Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

Önéletrajz. Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Budapest

Önéletrajz. Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Budapest Önéletrajz Név: Csirkés Zsolt Születési hely, idő: Békés, 1975. 06. 04. Állandó lakcím: 5630 Békés, Hőzső u. 20. Levelezési cím: 1104 Budapest, Harmat u. 75/A. III/3. Nemzetiség: magyar Családi állapot:

Részletesebben

Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért

Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért Emeljük a szintet Pedagógia és pszichológia a labdarúgásban Vienna Test System Sportpszichológiai méréssel a sikerért Fózer-Selmeci Barbara sport szakpszichológus +36 20 405 72 77 barbara.selmeci@atwork.hu

Részletesebben

XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár május

XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár május XV. reál- és humántudományi ERDÉLYI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Kolozsvár 2012. május 10-13. Gyógypedagógia szekció Helyezettek 1.díj: Simon Evelyn Boglárka, Török Karola: Középiskolás tanulók elképzelései

Részletesebben

2014. február havi képzési tevékenység minőségbiztosítással és elégedettséggel kapcsolatos tapasztalatainak összesítése

2014. február havi képzési tevékenység minőségbiztosítással és elégedettséggel kapcsolatos tapasztalatainak összesítése 2014. február havi képzési tevékenység minőségbiztosítással és elégedettséggel kapcsolatos tapasztalatainak összesítése A közreműködésével, a felnőttképzést érintő európai uniós források lehívása és fogadása

Részletesebben

Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben

Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet Szakdolgozati témakörök az osztatlan tanárképzésben A labdarúgás technikai elemeinek oktatása, és mérési lehetőségei testnevelésórán Utánpótlás korú labdarúgók

Részletesebben

AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI

AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI AZ EDZŐ SZEREPE, PEDAGÓGIAI FUNKCIÓI AZ EDZŐ-SPORTOLÓ INTERAKCIÓI Budainé dr. Csepela Yvette egyetemi docens, Testnevelési Egyetem Pedagógia és Módszertani Tanszék Szeretnék én is olyan példakép lenni

Részletesebben

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.

Részletesebben

FELVÉTELI. GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven

FELVÉTELI. GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven FELVÉTELI A 2014/2015-ÖS TANÉVRE GYÓGYTORNA szakterület GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven Azok a felvételizők akik a Testnevelés és sport karon több szakterületre

Részletesebben

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés 2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói

Részletesebben

Alba Radar. 24. hullám

Alba Radar. 24. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Seuso-kiállítással kapcsolatos vélemények 2014. november 12. Készítette: Macher Judit macher.judit@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

Dr. Szőrös Gabriella NRSZH. Előadás kivonat

Dr. Szőrös Gabriella NRSZH. Előadás kivonat Dr. Szőrös Gabriella NRSZH Előadás kivonat Alkalmassági vizsgálatok Rehabilitációs alkalmasság Motivációs vizsgálatok Gépjárművezetői alkalmasság Munkaszimulátoros vizsgálatok Jogszabályi változás Mkcs

Részletesebben

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!

Részletesebben

Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@citromail.hu

Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@citromail.hu Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@citromail.hu A MAGYAR HONVÉDSÉG KÜLSZOLGÁLATRA JELENTKEZŐ ÁLOMÁNYANAK VIZSGÁLATA A VÁLASZTOTT MOZGÁSFORMÁK,

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

Fogalmi meghatározás

Fogalmi meghatározás A terhelés összetevıi Készítette: Gondi Noémi Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar 2007.10.04. Fogalmi meghatározás A terhelés az az alkalmazkodás érdekében szervezetre gyakorolt

Részletesebben

Vitorlázás 9. évfolyam

Vitorlázás 9. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; Országos

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,

Részletesebben

A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN

A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN Némethné Dr. Tóth Orsolya Főiskolai docens Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológiai Kar Savaria Egyetemi

Részletesebben

DR. TÓTH JÁNOS. Személyes információk

DR. TÓTH JÁNOS. Személyes információk DR. TÓTH JÁNOS Személyes információk Születési adatok: 1959. szeptember 10. (Gyöngyöspata) Végzettség: PhD testnevelő tanár, labdarúgó szakedző Edzői fokozat: labdarúgó szakedző MSc, UEFA Pro licensz Anyanyelv:

Részletesebben

Tanulás- és kutatásmódszertan

Tanulás- és kutatásmódszertan PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése

Részletesebben

1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása

1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat

Részletesebben

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok

Részletesebben

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,

Részletesebben

Kutatásmódszertan és prezentációkészítés

Kutatásmódszertan és prezentációkészítés Kutatásmódszertan és prezentációkészítés 10. rész: Az adatelemzés alapjai Szerző: Kmetty Zoltán Lektor: Fokasz Nikosz Tizedik rész Az adatelemzés alapjai Tartalomjegyzék Bevezetés Leíró statisztikák I

Részletesebben

GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN

GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN Sports Stacking GONDOLKODJ,MOZOGJ és TANULJ GYORSAN Sport Poha-Rak Az 1980-as évek elején alakult ki az Egyesült Államokban majd a 90-es évektől Bob Fox testnevelő kezdte el széles kőrű népszerűsítését

Részletesebben

Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai

Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Dr. Élő Gábor Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai Tézisek Semmelweis Egyetem 4. sz. Doktori Iskola Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Tanítási tanulási stratégiák az általános iskolai úszásoktatásban, különös hangsúllyal az interakciós helyzetekre

Tanítási tanulási stratégiák az általános iskolai úszásoktatásban, különös hangsúllyal az interakciós helyzetekre Tanítási tanulási stratégiák az általános iskolai úszásoktatásban, különös hangsúllyal az interakciós helyzetekre Doktori tézisek Bíró Melinda Semmelweis Egyetem Nevelés- és Sporttudományok Doktori Iskola

Részletesebben

A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI

A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS Szakdolgozat konzultáció MILYEN LEGYEN A SZAKDOLGOZAT? ELVÁRÁSOK SZEMPONTRENDSZERE SZAKIRODALMI JÁRTASSÁG irodalmi jártasság SZAKMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSI MÓDSZEREK

Részletesebben

Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg):

Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Országos kompetenciamérés: A Telephelyi jelentésből megállapítható, hogy az épület közepes állagú,

Részletesebben

A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből

A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése Miskolc, 2013.08.29-2013.08.31 A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből T E N K S Z A B I N A D R. U R B Á N E D I N A Kutatás

Részletesebben

Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron

Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 15. hullám Karácsonyi készülődés Székesfehérváron 2012. december 23. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely

Részletesebben

Gyakorlat 8 1xANOVA. Dr. Nyéki Lajos 2016

Gyakorlat 8 1xANOVA. Dr. Nyéki Lajos 2016 Gyakorlat 8 1xANOVA Dr. Nyéki Lajos 2016 A probléma leírása Azt vizsgáljuk, hogy milyen hatása van a család jövedelmének a tanulók szövegértés teszten elért tanulmányi eredményeire. A minta 59 iskola adatait

Részletesebben

Tudományos Önéletrajz

Tudományos Önéletrajz Tudományos Önéletrajz Személyi Adatok Név Bognár József Anyja neve Markó Anna Születési hely/idő Tata, 1967. 02. 15. Állandó lakhely 2800 Tatabánya Aradi vértanúk tere 5. IV/13. Telefon munkahely (1) 487

Részletesebben

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes

Részletesebben

Centura Szövegértés Teszt

Centura Szövegértés Teszt Centura Szövegértés Teszt Megbízhatósági vizsgálata Tesztfejlesztők: Megbízhatósági vizsgálatot végezte: Copyright tulajdonos: Bóka Ferenc, Németh Bernadett, Selmeci Gábor Bodor Andrea Centura Kft. Dátum:

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT A közoktatás kimeneti szakaszához közeledve a tudatos, rendszeres képzésben megjelenik a testkultúrához tartozó, az általános műveltséget fejlesztő szabály-, élettani, anatómiai, illetve

Részletesebben

Vitorlázás 10. évfolyam

Vitorlázás 10. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, alapismereteinek továbbfejlesztése;

Részletesebben

Tanulási környezetek és tanulási utak

Tanulási környezetek és tanulási utak XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. Tanulási környezetek és tanulási utak Imre Anna Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Kutatási

Részletesebben

11. évfolyam. Évi óraszám: 108 3 óra/hét

11. évfolyam. Évi óraszám: 108 3 óra/hét 11. évfolyam Évi óraszám: 108 3 óra/hét Sportjátékok 20 óra Torna jellegű feladatok 15 óra Atlétika jellegű feladatok 20 óra Alternatív és szabadidős mozgásrendszerek 15 óra Önvédelem és küzdősportok 8

Részletesebben

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Az ökölvívás nyílt mozgáskészségére utalva döntő szerepet kap a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság. Ezeket a tulajdonságokat a felkészülésnek is követnie kell.

Részletesebben

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 4 IV. MINTA, ALAPsTATIsZTIKÁK 1. MATEMATIKAI statisztika A matematikai statisztika alapfeladatát nagy általánosságban a következőképpen

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Benyák Anikó (Pszichológia)

Benyák Anikó (Pszichológia) (Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,

Részletesebben

TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA

TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv

Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv Bokor Judit PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar

Részletesebben

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő

Részletesebben

AZ ISKOLAI SPORTKÖR TARTÁSÁRA KÉPZETT SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

AZ ISKOLAI SPORTKÖR TARTÁSÁRA KÉPZETT SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI AZ ISKOLAI SPORTKÖR TARTÁSÁRA KÉPZETT SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI Iskolai sportkör tartására képzett szakember szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú

Részletesebben

A szakdolgozat-készítés szabályai

A szakdolgozat-készítés szabályai A szakdolgozat-készítés szabályai Témaválasztás Bárkinek a kiadott témája választható, aki a képzésben oktat Bárkinek a kiadott témája választható, aki a tanszék főállású oktatója Önálló téma is választható,

Részletesebben

Az Úszás és Vízi Sportok tanszék 2012. évi szakmai és tudományos jelentésének melléklete

Az Úszás és Vízi Sportok tanszék 2012. évi szakmai és tudományos jelentésének melléklete Az Úszás és Vízi Sportok tanszék 2012. évi szakmai és tudományos jelentésének melléklete Nemzetközi szereplések DEBRECEN, Európa-bajnokság dr. Sós Csaba - TV szakkommentátor Kovácshegyi Ferenc - Gyurta

Részletesebben

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA

Részletesebben

A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok

A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok A tanulók hangja: A kérdés háttere és kutatási tapasztalatok Imre Anna Eszterházy Károly Egyetem - Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2018. Augusztus 30. Előfordul-e az Önök iskolájában, hogy kikérik a

Részletesebben

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása András István Balázs László Rajcsányi Molnár Mónika Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem 14. MELLearn Konferencia Debrecen,

Részletesebben

Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek

Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 22. hullám Nyaralási tervek 201. július 03. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu 1 A kutatás háttere

Részletesebben