2011. FEBRUÁR. Tisztelt Pusztaföldváriak!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011. FEBRUÁR. Tisztelt Pusztaföldváriak!"

Átírás

1 2011. FEBRUÁR Tisztelt Pusztaföldváriak! Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 11-én megtartott soros ülésén úgy határozott, hogy továbbra sem járul hozzá a képviselő-testületi ülések élő adásban történő televíziós közvetítéséhez, illetve utólagos lejátszásához. A Képviselő-testület a döntését azzal indokolta, hogy az érdemi döntések már a bizottsági üléseken megszületnek és a testület már csupán a korábban megtárgyalt és a jegyző által döntésre előkészített ügyekben határoz, vagy hoz arról önkormányzati rendeletet. A nézők számára sokszor nem egyértelmű helyzet alakulhat ki, ha csupán a televíziós közvetítésből tájékozódnak, ezért utasítottuk vissza a Molnár István megkeresését. Ehelyett a Pusztaföldvári Hírmondóban fogunk a jegyzővel bővebb terjedelmű tájékoztatást adni a testületi munkáról. A Képviselő-testület döntése értelmében minden hónap második keddjén tartjuk a soros ülésünket, amelyek minden érdeklődő pusztaföldvári lakos számára nyilvánosak. Arra biztatom Önöket, ha érdeklődést tanúsítanak községünk jelene és jövője iránt, tegyék tiszteletüket az üléseken, és első kézből szerezzenek információt. A testületi ülés helyszínét átalakítottuk, így a korábbinál lényegesen nagyobb befogadó kapacitással rendelkezünk. Felhívjuk a Tisztelt Lakosok figyelmét arra, hogy a közterületi fák kivágását csak abban az esetben lehet megkezdeni, ha ún. haszonfák esetén a Polgármesteri Hivatalnál előzetesen engedélyt kértek a fa kivágására. A jogszabály értelmében ugyanis a közterületen elhelyezkedő fák az Önkormányzat tulajdonát képezik, függetlenül attól, hogy azokat ki ültette. Gyümölcsfákra az engedélykérés nem vonatkozik! Az engedély megkérése hiányában szabálysértési eljárást kezdeményezünk a fakivágást végzővel szemben. Ezért kérjük Önöket, a fentieket maradéktalanul betartani szíveskedjenek! Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester

2 Tájékoztatás a szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatási díjtételek változásáról, a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról, valamint a hatósági vízdíj változásáról (2011.) A települési szilárd hulladék elszállítása: Heti ürítés gyakorisággal a díjtételek az alábbiak: 60 literes gyűjtőedényből: 150,- Ft/ürítés + ÁFA 80 literes gyűjtőedényből: 200,- Ft/ürítés + ÁFA 120 literes gyűjtőedényből: 290,- Ft/ürítés + ÁFA 140 literes gyűjtőedényből: 340,- Ft/ürítés + ÁFA 240 literes gyűjtőedényből: 530,- Ft/ürítés + ÁFA Emblémával ellátott 80 l-es gyűjtőzsák értékesítés (többlethulladék elszállítására): 55,- Ft + ÁFA Szállítás: 249,- Ft + ÁFA A szolgáltatási díjtételek tartalmazzák a hulladékgyűjtés, a szállítás és ártalmatlanítás, valamint az évi két alkalommal történő lomtalanítás költségeit. Kéménytisztítás (ÁFA nélkül): Egyedi: 553,95 Ft/db Egyesített falú gyűjtő: 361,46 Ft/szint Mellékcsatornás gyűjtő: 773,30 Ft/szint Központi üzemi: 205,91 Ft/fm Gyárjellegű: 396,15 Ft/fm Lakossági vízdíj a évre (ÁFA nélkül) Megnevezés január 1-től Ft/m3 Lakossági vízdíj: 294,30 Tisztelt Lakosok! Kérjük Önöket, a Polgármesteri Hivatalban a pénztári időpontokat betartani szíveskedjenek. Egyéb időpontban pénztári be-, illetve kifizetés nem teljesíthető! Pénztári ügyfélfogadás: Hétfő: óráig Szerda: 9-15 óráig Péntek: 9-12 óráig Az étkezési díjak befizetését is kizárólag ezen időpontokban tudjuk elfogadni! Figyelem! Felhívjuk a Tisztelt Gazdálkodók figyelmét, hogy január 20-tól Krivikné Horváth Marianna falugazdász tart ismételten ügyfélfogadást csütörtöki napokon a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 8-16 óráig. Összefoglaló a Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének decemberében és januárjában hozott határozatairól A Képviselő-testület decemberben tartott két ülésén külön-külön rendelettel fogadta el a évre vonatkozó közüzemi díjakat. Zárt ülés keretében a szociális kérelmek megtárgyalása után megválasztásra került a Pusztaföldvári Településszolgáltató Kft. új ügyvezetője Dr. Baranyiné Lantos Erika személyében, valamint döntés született a Gondozási Központ március 1. napjával történő megszüntetéséről. Sajnos ez a lépés maga után vonta két dolgozó felmentését is. A nyílt ülés további szakaszában a Képviselőtestület megbízást adott Nagy Imre építészmérnök és dr. Géczi József hivatalos közbeszerzési tanácsadó részére a jegyzői lakás felújítási pályázatához szükséges dokumentációk elkészítésére. Emellett határozat született két pályázat benyújtásáról, amelyek kerékpártároló építését és komposztálók beszerzését célozzák meg. Napirendre került az iskola és óvoda kérdése is, amellyel kapcsolatban a testület januári ülésén határozott. A döntés értelmében az önkormányzat az iskola és óvoda működtetését szeptember 1. napjától kívánja átadni a római katolikus egyháznak. Szintén ezen a január 11-én megtartott ülésen módosította a Képviselő-testület a kft. alapító

3 okiratát, mely szerint a jövőben Pusztaföldvári Településszolgáltató Nonprofit Kft.-ként működik tovább. Az ezt követő napirendek között szerepelt a jegyzői pályázat ismételt kiírása, az óvoda házirendjének véleményezése és elfogadása, a testület évi munkatervének megtárgyalása, valamint három rendelet elfogadása. Rendeletalkotásra került sor egy ún. Környezetvédelmi Alap létrehozásáról, valamint módosítás történt a Helyi Építési Szabályzatot és a szociális rendeletet illetően is. A szociális rendelet módosítására külön is felhívnánk a Tisztelt Lakosok figyelmét, mivel Önkormányzatunknak a bérpótló juttatást korábbi RÁT - csak abban az esetben áll módjában biztosítani a segélyezett részére, ha az lakókörnyezetét rendben tartja! 1./ Beszámoló a évi költségvetés végrehajtásáról 2./ A Csanádapáca-Gerendás-Pusztaföldvár Kistérségi Általános Iskola és Óvoda évi zárszámadásának megtárgyalása 3./ Bejelentések Május 10. /kedd/ 1./ Aktuális kérések megtárgyalása 2./ Bejelentések Június 14. /kedd/ 1./ Beszámoló a nevelés-oktatásról a 2010/2011. tanév alapján. A Képviselő-testület következő soros ülését február 8. napján, kedden 17 órai kezdettel tartja, amelyre minden érdeklődőt tisztelettel várunk. Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének munkaterve I. félév Február 8. /kedd/ 1./ évi költségvetés (I. forduló) Véleményezi: Ügyrendi, Vagyonnyilatkozatkezelő és Pénzügyi Bizottság (ÜVP Bizottság) 2./ Pusztaföldvár Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának átdolgozása 2./ Bejelentések Kulturális hírek Községi Önkormányzat 3./ Bejelentések Március 8. /kedd/ 1./ évi költségvetés (II. forduló) 2./ A Csanádapáca-Gerendás-Pusztaföldvár Közoktatási Intézményfenntartó Társulás évi költségvetésének megtárgyalása 3./ A rendőrség beszámolója a évről 4./ Bejelentések Április 12. /kedd/ Jótékony célú hangverseny Az emberi léleknek meleg csend kell. Ez a mottója annak a jótékonysági koncertsorozatnak, melynek keretén belül Ferge Béla tanár, zeneszerző és az Andante kamarazenekar Pusztaföldvárra látogat. Ferge Béla és a zenekar tagjai az ország számos településén rendeztek jótékonysági hangversenyt, melynek bevételét önzetlenül a helyi közösség által megjelölt célra ajánlottak fel. A szervezők döntése alapján a pusztaföldvári hangverseny bevételét Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkésznek ajánlják fel. Bizonyára a településen élők értesültek a december elején

4 történt tűzesetről. A budapesti zenekar felajánlásával élve a lelkésznőn szeretnénk segíteni és kérjük Önöket is, hogy támogassanak ebben bennünket, segítsünk együtt. A hangverseny időpontja: február 12. szombat 17 óra Helyszíne: Bartók Béla Művelődési Ház nagyterme A koncerten szép reneszánsz és barokk zene mellett elgondolkodtató prózai művek, költemények is elhangzanak, melyeket kivetítőn gyönyörű természetfotók is színesítenek. Az adományokat támogatói jegyekből gyűjtjük össze. Támogatói jegyeket 200 és 500 Ft-os értékben a következő helyeken vásárolhatnak január 10-től: Községi Könyvtárban Gyarmatiné Laduver Mártánál, a nagyfalusi óvodában Holecskáné Rusvai Évánál és minden helyi kereskedőnél. A hangversenyre tisztelettel várunk mindenkit! PKKE ( Teleház ) hírei Figyelem! Álarckészítő délután! Álarcos Party! Álarckészítő délutánt tartunk kicsiknek és nagyoknak február 11-én, pénteken 15 órai kezdettel a Teleházban. A belépés ingyenes. Az elkészített álarcokat mindenki hazaviheti. Miután készítettünk álarcokat, Álarcos Partyra hívunk benneteket február 18-án, pénteken 18 órai kezdettel a Teleházba. Belépés csak álarcban! Programok: - Álarc verseny (minden álarcra lehet szavazni, a résztvevők leadott szavazata alapján díjazzuk a győztes álarcot) - Fánk evő verseny (hímzőfonalra felakasztott fánkokat kell megenni a lehető leggyorsabban) - Üdítő ivó verseny (kezünk használata nélkül, székben ülve, hátratett kézzel kell műanyag üdítős pohárból meginni az üdítőt, és vissza kell tenni az üres poharat az asztalra) - Csoki evő verseny (papírba csomagolt csokidarabokat kell műanyag késsel és villával kibontani és megenni, aki a leghamarabb lenyeli a csokit, az győz) - Célba dobás cukorkákkal verseny (falra akasztott céltáblába kell dobni a cukorkákat, amit sikerült bedobni azokat el lehet fogyasztani) - Mese hiányzó melléknevekkel. Játék - Üsd a lufit! Játék - Visíts, malac! Játék A versenyek győztes résztvevőit jutalomban részesítjük mind az öt kategóriában! További információ a megjelenő plakátokon, a megadott elérhetőségeken és személyesen a Teleházban. Találkozzunk az iwiw-en, facebook-on! Keressetek! Fejesné Dér Andrea Ifjúsági közösségi vezető telehazpf@gmail.com Tel: Köszönjük! Ezúton köszönetet mondunk minden magánszemélynek, szervezetnek, vállalkozónak, aki támogatta az egyesületet, akár önkéntes munkával, akár adománnyal! 2011-ben is kérjük támogatásukat, adományaikat! Használják ki a lehetőséget, rendelkezzenek az SZJA 1%-ról! Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület adószáma: Óvodai hírek Dencsi Erika Az újesztendő igazi téli időjárással köszöntött be kis falunkba, a gyerekek nagy örömére. Ez az idő lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy sokat szánkózzunk, hógolyózzunk. A január a farsangvárás, készülődés időszaka. Már a tavalyi évben elkezdtük megismertetni a gyerekeket a faluban lévő szakmákkal, a szülők foglalkozásaival, amit szeretnénk tovább folytatni. Ennek kapcsán: - Január 18-án Némethné Berki Barbara segítségével megismerkedtünk a fodrász

5 mesterséggel. Különböző eszközöket ismerhettünk meg. Pl: régi hajsütővas, ritkító olló, kreppelő, hajcsavaró, melírsapka, különböző fésűk stb. Barbara néni minden gyereknek frizurát készített, amit nagyon élveztek. A csoportban berendezett fodrászszalonban a gyerekek azóta is szívesen fodrászkodnak. Köszönjük szépen Barbarának, hogy bemutatta nekünk ezt a szakmát. - Január 21-én meghívást kaptunk Berki Józsi bácsiékhoz disznótorra. A gyerekek belepillanthattak egy disznóvágásba, ugyanis hiába élünk falun, mégis többen vannak, akik még soha sem láttak ilyet. Ezen kívül sok érdekes dolgot mutatott nekünk Józsi bácsi. Megnézhettük az állatokat (nyulakat, marhákat), valamint egykét régi mesterséggel is találkozhattunk, mint a seprűkötés és a lószerszám készítés. A gyerekek nagyon élvezték, csak egy kicsit fáztak. Köszönjük szépen, hogy belepillanthattunk ezekbe a mesterségekbe, és ígérjük, ellátogatunk még tavasszal, hogy megnézzük a hintót. - Január 27-én a hentes szakmával ismerkedtünk meg Sonkolyos Szabolcs és munkatársa, András segítségével. A gyerekek már nagyon várták őket. Szemügyre vettük a különböző eszközöket (bárdot, különböző késeket, töltőt, darálót), amit a gyerekek maguk is kipróbálhattak, használhattak, természetesen megfelelő munkaruhában (hajháló, kötény, köpeny). Hurkát és kolbászt készítettünk is. Megtudhattuk milyen részekből, milyen fűszerek hozzáadásával készülnek ezek a hagyományos ételeket. Daráltunk, gyúrtunk és töltöttünk. Ezen a foglalkozáson az újfalusi gyerekek is részt vettek. Boldogan újságolták élményeiket az értük jövő szülőknek és másnap meg is kóstolhatták az ételeket. Nagyon szépen köszönjük Sonkolyos Szabolcsnak és Andrásnak, hogy megismertették velünk ezt a szakmát! Az előző havi híreinkből sajnálatos módon egykét szülő kimaradt azok közül, akik támogatták az óvodát. Ezúton szeretnénk nekik megköszönni segítségüket! Dékányné Seres Edina karácsonyra könyveket adományozott az óvodának; Rappai Andrea süteménnyel kedveskedett; Kohut Viktória ruhákat hozott a gyerekeknek; Buriánné Mészáros Magdolna pedig szaloncukrot és papírt adott az óvodának. Köszönjük szépen! Februári előzetes: Február 18-án rendezzük a Művelődési Házban farsangi mulatságunkat, ahová szeretettel várunk mindenkit. A gyerekeknek meglepetés műsorral kedveskedünk! Ezúton szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét, hogy lassan itt az adóbevallások elkészítésének időszaka. Szeretnénk kérni azokat, akik még nem tudják, hogy adójuk 1%-át kinek ajánlják fel, gondoljanak a Mesevár Óvoda Alapítványára. Előre is köszönjük felajánlásaikat a gyerekek nevében is. Adószámunk: Evangélikus hírek Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az Evangélikus Lelkészi Hivatal a Jókai u. 10. szám alatt (gyógyszertár épületében található szolgálati lakás) érhető el. Mivel a lelkészi hivatal vezetékes telefonszáma egyelőre nem hívható, Lászlóné Házi Magdolna lelkész a 20/ es vagy a 30/ es mobilszámon érhető el. Evangélikus istentisztelet tartunk minden vasárnap de. 9 órakor a római katolikus plébánia közösségi termében (bejárat a Jókai utca felől). A hónap második vasárnapján úrvacsorás istentiszteletet tartunk. Szeretettel és nyitott szívvel várunk mindenkit! A pusztaföldvári evangélikusok legfrissebb híreit elérheti a Nyitott templom blogban az Interneten, amelynek címe: Ismét együtt ünnepeltek a földvári keresztények Január harmadik hetében került sor az idén is az Ökumenikus imahét rendezvénysorozatra, amely keretében közös istentiszteleten vettek részt a földvári és csanádapácai katolikus és evangélikus hívek. A közös éneklés, imádkozás és igehallgatás után egy-egy csésze tea és szendvics mellett folytatódott az este. A gyülekezetek tagjai megtapasztalhatták: a különböző tanítások és szokások ellenére is a legfontosabb összeköti a keresztényeket: a Megváltó, Jézus Krisztus személye. Imahét legközelebb januárjában lesz. A katolikusok és evangélikusok azonban addig is szeretettel várnak mindenkit saját alkalmaikra. Kérjük, adója egyházaknak adható (második) 1%- át ajánlja fel a katolikusoknak vagy az evangélikusoknak.

6 A nyilatkozatra írandó technikai számok: Magyar Katolikus Egyház 0011, Magyarországi Evangélikus Egyház 0035.

7 Vajda Sára Egyesület Maradjon pénze a faluban! Kérjük, személyi jövedelemadója társadalmi szervezeteknek adható 1 %-át utaltassa a Vajda Sára Ifjúsági és Kulturális Egyesületnek! Adószámunk: Felajánlásaikból koncerteket, ifjúsági és közösségi programokat szervezünk Önöknek. Segítségét köszönjük. MAG-HÁZ KRÓNIKA HÍREK: Mikulás programok: december 5-én, este a Mikulás ellátogatott Pusztaföldvárra. Csengőszó kísérte a Télapót esti falulátogató útján. Sok segítőtársa is akadt, akik a lovaskocsiján énekeltek, így sok lakost kicsalogattak az utcára, akiket személyesen ajándékozott meg a Mikulás. Ám a nagy puttonyban még maradt ajándék, amit december 6-án 15 órai kezdettel megrendezett Mikulás futóversenyen osztott ki a Télapó a nyerteseknek és a résztvevőknek. A táv kb méter volt, amit a 14 résztvevő teljesített. A futóverseny helyezettjei: Fiúk: Első helyezett: Kasza Illés Második helyezett: Hegyi Márk Harmadik helyezett: Gál Tamás Lányok: Első helyezett: Dajka Melinda Második helyezett: Sándor Bianka Harmadik helyezett: Dajka Vivien A nevezési díj játék, könyv, sportszer volt, melyeket adományként elküldtünk az iszapkárosult települések rászoruló lakosainak, iskoláinak, óvodáinak. Luca-napi pogácsasütés: December 13-án a konyha dolgozóinak közreműködésével Luca-pogácsasütést rendezett a Mag-Ház Egylet. A rendezvényen résztvevő közel 30 gyerek és felnőtt érdeklődve hallgatta a Lucanapi szokásokat, gyúrták és nyújtották a tésztát és pénzérméket csomagoltak be, amiket a pogácsákban rejtettünk el. Örülünk, hogy sikeresen felelevenítettük ezt a hagyományt és felejthetetlen élményt nyújthattunk minden résztvevőnek. Ezúton is köszönjük a segítséget Farkas Zoltánnak! A legutóbbi ülésünkön 12 új taggal bővült a Mag-Ház Egylet, jelenleg 29 tagunk van. Célunk településünk felvirágoztatása, hagyományaink megőrzése! Továbbra is várjuk új tagok jelentkezését, akik egy családias, településünk jövőjéért tenni akaró közösséghez szeretnének tartozni. Jelentkezni lehet következő ülésünkön, melyet április 5-én (kedd) 18 órakor tartunk. A Mag-Ház Egylet címe: maghazegylet@gmail.com HAGYOMÁNYŐRZŐ PROGRAMJAINK: A MAG-HÁZ Egylet továbbra is várja a tradicionális, Pusztaföldvárra jellemző, vagy a családi, jól bevált recepteket. Szánjon rá pár percet és vesse papírra azoknak az étkeknek a receptjét, amelyek családi, baráti társaságban beváltak, amelyeket Ön is a szüleitől, nagyszüleitől tanult. A MAG-HÁZ Egylet ezeket a lehetőleg kézzel írt recepteket szeretné egy receptes könyv formájában kiadni. Amennyiben szeretne egy helyi receptes írója lenni, vagy van olyan kézzel írt receptje, amelyet még a szülei, nagyszülei vetettek papírra, ossza meg másokkal is! Várjuk jelentkezésüket és a recepteket bármilyen témában (levesek, egytál ételek, desszertek, befőttek, lekvárok )! Kérjük az irományokat a Rákóczi u. 81. alá Dr. Baranyiné Lantos Erikának, vagy a Művelődési házba Laduver Mártinak eljuttatni. Írjunk együtt egy kulináris történelmet! február 12-én (szombaton) 10 órai kezdettel a Mag-Ház Egylet a farsangi ünnepkör alkalmából FARSANGI FÁNK sütést rendez a konyhán különböző versenyekkel egybekötve: Fánk evő verseny Fánk sütő verseny Házi lekvár minősítő verseny A fánk sütő versenyre hagyományos, otthon készült fánkokat várunk a háziasszonyoktól, házias uraktól.

8 A házi lekvár minősítő versenyre hagyományos, otthon készült lekvárokat várunk. Kérjük a lekvárokat a Művelődési Házba Laduver Mártának eljuttatni, vagy a verseny napján: február 12-én 10 órára az Önkormányzat Konyhájára elhozni. Kérjük a lekvárokhoz és a fánkokhoz jeligével ellátott papírt vagy borítékot tűzni, amelyen fel kell tüntetni a nevet és a címet is. Ezekkel a programokkal a farsangi fánksütés hagyományát szeretnénk felidézni. Régebben a farsangi ételekhez számos hiedelem és szokás kapcsolódott. Úgy hitték, ha bőségesen esznek, isznak egész évben lesz elegendő ennivaló az asztalukon. A fánknak is mágikus erőt tulajdonítottak, pl. amelyik házban fánkot sütöttek, annak nem vitte el a tetejét a vihar. A programokra jelentkezni lehet február 11-ig az osztályfőnököknél, vagy a könyvtárban Laduver Mártinál. Gyülekező: az Önkormányzat Konyhájánál február 12-én 10 órakor. Minden érdeklődő gyereket, felnőttet, szülőt, nagymamát, nagypapát szeretettel várunk! PÁLYÁZAT: A MAG-HÁZ Egylet tudomására jutott a IX. DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT. A felhívás hatására egy óvodásokból és általános iskolásokból álló csapatot szeretnénk szervezni, amelynek tagjai megismernék a természetes anyagokból előállított népi gyermekjátékok készítésének munkafolyamatát és az elkészített játékok közül a legjobbakat beküldenénk a kézműves pályázatra. A pályázatot meghirdető szervezet a Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány I., II., III., díjat ad ki, továbbá számos, a támogatók által felajánlott különdíj kerül kiosztásra. A MAG-HÁZ Egylet két kategóriában szeretne pályázni: Gyermek kategória I. 10 éven aluliak Gyermek kategória II év közöttiek. Reméljük, sok gyereket elragad a tudás utáni vágy, a versenyszellem, és jelentkezik a csapatba. Jelentkezni február 20-ig a MAG-HÁZ Egyletnél a következő telefonszámon: 06-20/ , vagy az címen: maghazegylet@gmail.com A IX. Dél-Alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves pályázat harmadik kategóriájába az ifjúsági kategória tartozik (14 évestől 25 éves korig). Szeretnénk, ha ők is egyéni pályázóként megmérettetnék magukat. Az ifjúsági kategóriába tartozó fiataloknak érdeklődni február 10-ig lehet a Mag-Ház Egyletnél, mivel a jelentkezési lapot február 15-ig Békéscsabára el kell juttatni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! FIGYELEM! Mag-Ház Egylet Felhívjuk a Tisztelt Lakosok figyelmét arra, hogy a tüzelőből származó pernyét és a bontási hulladékot ne szórják ki a földes utakra, hanem tegyék azt a hulladékgyűjtő edényekbe, mert balesetveszélyes és a hulladék elszállítását végző szolgáltató számára nehézséget okoz az összegyűjtése. Birkózó hírek Köszönjük. A Diáksport Szövetség szervezésében került sor a területi grundbirkózó bajnokságra január 19-én. Településünket egy lányokból és külön egy fiúkból álló csapat is képviselte. A lányok megnyerték a versenyt: 20:18 arányban arattak győzelmet az Orosháza csapatával szemben. A fiúk 3. helyen végeztek. A lánycsapat tagjai: Szűcs Emese, Dajka Vivien, Hegyi Cintia, Takács Petra, Sándor Bianka, Klembuc Rebeka, Horváth Kitti és Dajka Melinda, aki arany- és bronzéremmel egyaránt térhetett haza. A fiúcsapat tagjai: Hegyi Ádám, Dajka Péter, Szántó Mihály, Kopanyicza Ádám, valamint Dajka Melinda, aki ebben a csapatban is eredményesen teljesített. Köszönjük támogatóinknak az anyagi segítséget. Gógán Sándor edző

9 Felhívjuk a Tisztelt Hirdetők/Olvasók figyelmét arra, hogy a Képviselő-testület határozata alapján január 1-től a Pusztaföldvári Hírmondóban megjelenő vállalkozás jellegű hirdetések, bejelentések, reklámok, illetőleg megemlékezések, családi események stb. közlését csak díjazás ellenében tudjuk vállalni. A hirdetések díja egységesen: Ft/oldal (illetve terjedelem-arányosan számítandó.) Hétköznap és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet elérhetősége: 68/ Dr. Sin Zoltán hatósági állatorvos telefonos elérhetősége: 30/ Tisztelt Lakosok! A Községi Önkormányzat Konyhája Táncsics utca felőli oldalán rendszeresen előfordul, hogy valaki a nagydolga végeztével csomagot hagy a helyszínen. Kérjük a Kedves Illetőt, amennyiben legközelebb erre sor kerül, legyen szíves beleharapni a nevét is, hogy megtudhassuk, kinek köszönhetjük meg ezt a szép ajándékot. Községi Önkormányzat Konyhája Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN Szerkeszti: Holecska Alíz

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. FEBRUÁR Tisztelt Pusztaföldváriak! Elsőként a helyi gazdák figyelmét hívom fel arra vonatkozóan, hogy mivel mind az aszfaltos, mind a nem betonozott dűlőutak közútnak minősülnek,

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu 2011. február 10. 1/2011.( II.10.) 2/2011. (II.10.) A 2010.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai:

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai: Szám: 10/2011. Vámosmikola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. november 30-án (szerda) 14.15 órakor tartja soron következő ülését. 1/ A 13/2011. (XII.1.) önkormányzati rendelet a köztisztaságról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-12/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 18-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18930191-1-19 Bejegyző szerv: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK. 60 010/2000 EGYÜTT A KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY 8420 Zirc, JÓZSEF A. utca 1 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12 - i nyilvános testületi ülésére a 3.sz. napirendi ponthoz. Tárgy: A helyi hulladékkezelési közszolgáltatás

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2016.01.27.-i ülésére (2. napirendi pont) Tárgy: A 2016. évi munkaterv elfogadása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9484 Pereszteg, Ady Endre utca 1. Telefon: 99/532-040, Fax: 99/532-041 E-mail: jegyzo@pereszteg.hu honlap: www.pereszteg.hu JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2014. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi M U N K A T E R V E 2 2017. január 30. (hétfő) 14.30 óra 1./ A Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v e

J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10. napján megtartott Közmeghallgatással egybekötött ülésének J e g y z ő k ö n y v e 35/2012./XII.10./ számú nemzetiségi

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. május 6-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből 2014. március 26-án megtartott ülése könyvéből 40/2014. (III. 26.) sz. NORMATÍV Kth. 2014. március 26-án megtartott képviselő-testületi ülés napirendje Normatív Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

- Képviselő-testülethez

- Képviselő-testülethez DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL -------------------------------------------------------------4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma:../2015. ELŐTERJESZTÉS - Képviselő-testülethez

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11. Utoljára frissítve: 2017. január 11. NYITVA TARTÁS, ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE HÉTFŐ: 8.00-12.00 12.30-15.30 KEDD: 8.00-12.00 12.30-15.30 SZERDA: 8.00-12.00 12.30-15.30

Részletesebben

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek: B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének 2016. augusztus 16-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak!

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak! XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2013. JANUÁR Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2012.Január Tisztelt Pusztaföldváriak! Ismét egy új év előtt állunk, amihez mindannyijuknak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend 8. A Megerősítők Egyesület önkormányzati támogatása 2017. április 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. április 13-ai ülésére 8. napirend Tárgya: A Megerősítők Egyesület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18690431-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk.60079/2000/4 Gyermekmosoly Közhasznú Alapítvány 2142 Nagytarcsa, Sport utca 6. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási

Részletesebben

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére 2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2017. február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Pályázat kiírása a közművelődési tevékenységek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE

KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2012. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2012. január 26. (csütörtök) 1. A hulladékkezelési közszolgáltatási díj részletes költségkalkulációja Elıterjesztı:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 28-i nyílt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-23/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről. Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (II.17.) határozata. a 2015. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL. A munkaprogramból adódó feladatok:

Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (II.17.) határozata. a 2015. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL. A munkaprogramból adódó feladatok: Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/. (II.17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell felkutatni a) község útjainak

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére Tárgy: Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testület 2004. II. félévi munkaterve Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 79/2016. (XII. 15.) határozata

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 79/2016. (XII. 15.) határozata Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. december 15-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 79/2016. (XII. 15.) határozata

Részletesebben

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 munkaközösség tagjai Tereminé Horváth Ildikó Baltighné Kozma Marianna Dancs Julianna Barizs Tünde Horváth-Bócsi Irén Kozma Csabáné Serly Anikó Zagyva Klára

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ. m e g h í v o m.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ. m e g h í v o m. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő ülését a helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 44. -a alapján

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben