Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a MOLLICH Group Kft. részére nyújtott vissza nem térítendő támogatás utólagos jóváhagyására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a MOLLICH Group Kft. részére nyújtott vissza nem térítendő támogatás utólagos jóváhagyására"

Átírás

1 Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 12267/2014 Javaslat a MOLLICH Group Kft. részére nyújtott vissza nem térítendő támogatás utólagos jóváhagyására Tisztelt Közgyűlés! A MOLLICH Group Kft. (székhelye: 2600 Vác, Görgey Artúr u.1. II/4, képviseli: Lichner Dávid ügyvezető igazgató) egy szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozó vállalkozás, amely a Miniszterelnökség által kezdeményezett és a Külügyminisztérium Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztálya által szervezett utazáson vesz részt a március 23. és 25. között Rijádban megrendezésre kerülő II. Magyar-Arab Üzleti Fórumra (a továbbiakban: fórum) kiutazó delegáció tagjaként. A Cég egy olyan projekttel szeretne részt venni a fórumon, mely hozzávetőlegesen db munkahelyet hozna létre Nógrád megyében és családnak biztosítana megélhetést Salgótarjánban. A MOLLICH Group Kft március 3-án azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy részesítse Ft vissza nem térítendő támogatásban. A cég az igényelt támogatást a fórumon részt vevő munkatárs úti- és szállásköltségire kívánja felhasználni. Az igényelt támogatás az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011.(III.22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) hatálya alá tartozik. A MOLLICH Group Kft. a Korm. rendelet szerint kisvállalkozásnak minősül, mivel 50-nél kevesebb személyt foglalkoztat és éves árbevétele (éves mérlegfőösszegének értéke) nem haladja meg a 10 millió eurót. Az igényelt támogatás a mértékére, a felhasználás céljára tekintettel csekély összegű támogatásnak (1998/2006/EK bizottsági rendelet), illetőleg a csoportmentességi rendelet (800/2008/EK bizottsági rendelet) szerinti támogatásnak minősül. Az ilyen típusú támogatást a Korm. rendelet 7. (1) bekezdése szerint be kell jelenteni a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter (a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető miniszter) részére. A Korm. rendelet 11. (1) bekezdése értelmében, ha a miniszter megállapítja, hogy a bejelentett támogatás a hivatkozott bizottsági rendeletek hatálya alá tartozik és a feltételeiknek megfelel, abban az esetben a bejelentéstől számított harminc napon belül a jóváhagyó állásfoglalását megküldi a támogatást nyújtónak. Az önkormányzat a MOLLICH Group Kft. támogatását a miniszternek bejelentette. Tekintettel a II. Magyar-Arab Üzleti Fórum megrendezésének időpontjára a támogatási szerződés március 17-én megkötésre került, a támogatás átutalása megtörtént. A Támogatási Szerződés az előterjesztés 1. mellékletét képezi Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) , Fax: , alpolgarmester@salgotarjan.hu

2 Tisztelt Közgyűlés! Kérem az alábbi határozati javaslat elfogadását. Határozati javaslat 1. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése utólag jóváhagyja a MOLLICH Group Kft. (székhelye: 2600 Vác, Görgey Artúr u.1. II/4) részére a II. Magyar-Arab Üzleti Fórumon való részvételhez (úti- és szállásköltség) szükséges Ft vissza nem térítendő egyedi támogatás nyújtását Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi költségvetésének Általános tartalék előirányzata terhére, a felhasználással való elszámolási kötelezettség előírása mellett. A Közgyűlés jóváhagyja az 1. melléklet szerinti Támogatási Szerződés aláírását. Határidő: Felelős: értelemszerűen Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a támogatás nyújtására tekintettel az önkormányzat évi költségvetésének módosítására vonatkozó javaslatát nyújtsa be a Közgyűlés soron következő ülésére. Határidő: Felelős: értelemszerűen Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester Salgótarján, március 17. Eötvös Mihály alpolgármester 2

3 1. melléklet a /2014.(III.27)Öh.sz. határozathoz TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. adószám: törzsszám: képviseli:székyné dr. Sztrémi Melinda mint támogató, a továbbiakban: Önkormányzat másrészről MOLLICH Group Korlátolt Felelősségű Társaság székhely: 2600 Vác, Görgey Artúr u.1. II/4. cégjegyzékszám: Cg adószám: bankszámlaszám: K&H Bank: képviseli: Lichner Dávid ügyvezető mint támogatott, a továbbiakban: Támogatott a továbbiakban együtt: Felek között az alábbiaknak megfelelően: I. Előzmények 1. A Támogatott egy szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozó vállalkozás, amely a Miniszterelnökség által kezdeményezett és a Külügyminisztérium Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztálya által szervezett utazáson vesz részt a március 23 és 25 között Rijádban megrendezésre kerülő II. Magyar-Arab Üzleti Fórumra (a továbbiakban: fórum) kiutazó delegáció tagjaként. A Támogatott egy olyan projekttel szeretne részt venni a fórumon, mely hozzávetőlegesen db munkahelyet hozna létre Nógrád megyében és családnak biztosítana megélhetést Salgótarjánban. A Támogatott a fórumra történő kiutazás és szállás költségéhez kér támogatást az Önkormányzattól. II. Felek megállapodása 2. A Felek megállapodnak, hogy az Önkormányzat a Támogatottnak a márciusi között 1

4 Rijádban megrendezésre kerülő fórumon történő részvételét támogatja. 3. Az Önkormányzat a 2. pontban meghatározott feladatok ellátása érdekében Ft, azaz négyszázötvenezer forint vissza nem térítendő támogatást (a továbbiakban: Támogatás) nyújt a Támogatott részére. 4. Az Önkormányzat az alábbi 7. pontban foglaltak szerint csekély összegű támogatásnak minősülő 2. pontban szereplő összeget legkésőbb március 17-ig a Támogatott K&H Banknál vezetett számú számlájára utalással teljesíti. 5. Támogatott a Támogatást legkésőbb március 23-ig köteles felhasználni. A Támogatott a Támogatás felhasználását követő 60 napon belül köteles beszámolót készíteni a Támogatás felhasználásáról, továbbá köteles a 2. pontban szereplő célokra felhasznált Támogatásról szóló számviteli bizonylatokat csatolni. A számviteli bizonylatoknak a Támogatott nevére kell szólnia, és a felhasználás időszakára eső keltezésűnek kell lennie. 6. Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat megbízottjai jogosultak a Támogatás felhasználásának időszaka alatt, előre egyeztetett időben a felhasználás megvalósulásáról, a Támogatott képviselőinek kérdéseket feltenni, információt kérni, valamint a beszámolók valóságtartalmát ellenőrizni. III. Csekély összegű ( de minimis ) támogatásokra vonatkozó szabályok 7. Jelen támogatás az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379, , 5. o.) hatálya alá tartozó csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az alábbi feltételekkel nyújtható: a) Egy vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során odaítélt csekély összegű (de minimis) támogatási jogcímen odaítélt támogatások összes támogatástartalma az 1998/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: de minimis rendelet) és más bizottsági rendeletek alapján nyújtott de minimis (csekély összegű) támogatásokat is figyelembe véve nem haladhatja meg a eurónak, a közúti szállítási ágazatban a eurónak megfelelő forintösszeget. Az átváltásnál az európai uniós 2

5 versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III.22.) Korm. rendelet 35. -a alapján kell eljárni. A Támogatott e feltételek teljesüléséről szóló nyilatkozata jelen szerződés mellékletét képezi. b) A csekély összegű támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható más állami támogatással, amennyiben az így halmozott összeg meghaladná a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendeletben (általános csoportmentességi rendelet HL L 214., , 3.o.) vagy az Európai Bizottság határozatában meghatározott támogatási intenzitást. c) Amennyiben a vállalkozás csekély összegű támogatásként igényli a támogatást, úgy az intenzitás 100%, tehát valamennyi elszámolható költség maximális intenzitással támogatható. d) A Támogatott köteles a támogatással kapcsolatos iratokat és a támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatokat teljes körűen 10 évig megőrizni, továbbá az Önkormányzat ilyen irányú felhívása esetén támogatott köteles azokat bemutatni. 8. A de minimis rendelet hatálya alá tartozó támogatás nem nyújtható a halászati és akvakultúra ágazatban, a mezőgazdasági ágazatban, (mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez, feldolgozásához, marketingjéhez) a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára. Nem nyújtható továbbá de minimis rendelet hatálya alá tartozó támogatás az exporttal, a széntermeléssel kapcsolatos tevékenységek támogatására és az import áruk helyett hazai áru használatától függő támogatásra. IV. Szankciók 9. Az Önkormányzat a felhasználás időszaka alatt jogosult jelen szerződéstől elállni és amennyiben a támogatást már folyósította annak teljes összegét visszakövetelni az alábbi esetekben: a) a márciusi fórumon való részvétel ellehetetlenül, b) a Támogatás felhasználása nem fejeződik be az 5. pontban szereplő határidőig, c) a Támogatott valótlan adatot szolgáltatott, vagy valótlan tartalmú nyilatkozatot tett jelen szerződés megkötésekor és ez utóbb nyilvánvalóvá válik, 3

6 d) a szerződéskötést követően állnak be kizáró okok, e) jelen szerződésben foglalt kötelezettségeit megszegi, f) elszámolási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy az Önkormányzat felhívására azokat nem egészíti ki megfelelően. 10. Támogatott az Önkormányzat indokolással ellátott elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a kapott Támogatás teljes összegét az Önkormányzat számlájára visszafizetni. 11. Amennyiben az Önkormányzat elállási jogát gyakorolja, a Támogatott a Támogatás folyósításáról a visszafizetés esedékességéig terjedő időre a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű kamatot köteles fizetni. Amennyiben a visszafizetéssel késedelembe esik, fentieken kívül a Ptk. szerinti késedelmi kamatot is köteles az Önkormányzatnak megfizetni. 12. Amennyiben az elállásig terjedő időben az Önkormányzat részéről kifizetés még nem történt, ezzel kapcsolatban Támogatott semmiféle igénnyel nem léphet fel az Önkormányzattal szemben, Támogatott ezt jelen szerződés aláírásával kifejezetten elismeri. 13. Amennyiben Támogatott nem tett eleget a pontokban megjelölt visszafizetési kötelezettségnek, az Önkormányzat azonnali beszedési megbízás útján érvényesíti követelését. A felhatalmazó levél jelen szerződés 3. mellékletét képezi. A felhatalmazás a megítélt Támogatás erejéig szól, visszavonásig érvényes, a visszavonáshoz szükséges az Önkormányzat hozzájárulása. A beszedési megbízáshoz az Önkormányzatnak okiratot csatolnia nem kell. A felhasználási időszakot lezáró beszámoló Önkormányzat általi elfogadását ( a támogatási szerződésnek megfelelő teljesítést) követően az Önkormányzat kiadja a felhatalmazás visszavonásához szükséges hozzájárulást. V. A Támogatási Szerződés Mellékletei 1) A támogatandó feladat leírása, költségek, ráfordítások megjelenítése. 2) 30 napnál nem régebbi cégkivonat (2014. évi üzleti terv, évre vonatkozó éves számviteli beszámoló), 3) Felhatalmazó levél beszedési megbízáshoz, 4) Ügyvéd által ellenjegyzett nyilatkozat arról, hogy a Támogatott az államháztartásról 4

7 szóló évi CXCV. törvény 2. (1) bekezdés t) pontja alapján átlátható szervezetnek minősül, 5) A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 14. szerinti nyilatkozat, 6) Nyilatkozat a folyó pénzügyi évben lévő, valamint az előző két pénzügyi évben a Támogatott által igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatások támogatástartalmáról, 7) Nyilatkozat arról, hogy a Támogatott nem esik a támogatási szerződés 8. pontjában hivatkozott rendelkezések hatálya alá. 8) Nyilatkozat arról, hogy a Támogatott nem tartozik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III.22.) Korm. rendelet 6. -ának hatálya alá, nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, 9) Nyilatkozat arról, hogy amennyiben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Támogatásokat Vizsgáló Irodája állásfoglalása szerint az Önkormányzat által nyújtandó támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, a Támogatott a támogatási szerződés aláírásával egyidejűleg átadja az Önkormányzatnak a számlavezető bankjának címzett felhatalmazó levelet, melyben felhatalmazza az Önkormányzatot azonnali beszedési megbízás benyújtására, 10) Nyilatkozat a köztartozás mentességről és arról, hogy a Támogatott hozzájárul ahhoz, hogy az Önkormányzat az adóhatóságnál a nyilatkozat valóságtartalmát ellenőrizze, 11) Nyilatkozat arról, hogy a Támogatott a támogatási feltételeket teljes körűen elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el. VI. Egyéb rendelkezések 14. Támogatott kijelenti, hogy hozzájárul a közérdekű adatok kezeléséhez, a szerződés tartalmának Salgótarján Megyei Jogú Város hivatalos internetes honlapján történő közzétételéhez. 15. Támogatott köteles a Támogatással kapcsolatos iratokat és a Támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatokat teljes körűen 10 évig megőrizni, továbbá az Önkormányzat ilyen irányú felhívása esetén Támogatott köteles azokat bemutatni. 16. Támogatott nyilatkozik, hogy jelen szerződésben foglalt nyilatkozatai a valóságnak megfelelnek 5

8 és amennyiben azok tartalmában bárminemű változás áll be, arról haladéktalanul értesíti az Önkormányzatot. 17. Támogatott vállalja, hogy a felhasználásról szóló, nyilvánosságának címzett tájékoztatóban kifejezetten utal az Önkormányzat által nyújtott Támogatás tényére, annak összegére. 18.Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. szabályai irányadóak. 19. Felek jelen szerződést elolvasás és értelmezést követően, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá. 20. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba. Eltérő időpontokban történő aláírás esetén a hatályba lépés napja az utolsó aláírás napja. Salgótarján, március Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester... Támogatott Pénzügyi ellenjegyző: Salgótarján, 2014.év március hó nap... aláírás 6

9 Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: /2014. Kiegészítés a Javaslat a MOLLICH Group Kft. részére nyújtott vissza nem térítendő támogatás utólagos jóváhagyására című előterjesztéshez Tisztelt Közgyűlés! Az előterjesztés kiegészítése azért indokolt, mert a támogatási szerződésre nem az Európai Bizottság általános csekély összegű (de minimis) 1998/2006/EK rendelete vonatkozik, hanem az Európai Bizottság mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) 1535/2007/EK rendelete (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szabályok alkalmazandóak. A Rendelet alapján, továbbá az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 353/2012. (XII.13.) Korm. rendelet alapján véleményezés céljából a Vidékfejlesztési Miniszterhez(a továbbiakban: Miniszter) megküldtük a támogatási szerződés tervezetét. A Miniszter vizsgálatának eredményéről szóló tájékoztatás a mai napig nem érkezett meg. Amennyiben a Miniszter javaslatot tesz a támogatási szerződés módosítására, akkor ezt utólag tudjuk megtenni. Az előterjesztés 1. mellékletének a cseréje a fenti jogszabályi hivatkozás változtatása miatt indokolt, továbbá az előterjesztés kiegészül egy új 2. melléklettel, amely a Miniszter által javasolt esetleges módosítás írásbafoglalásának kötelezettségét írja elő, továbbá a támogatásnak az Önkormányzat javára történő azonnali visszafizetési kötelezettségét, arra az esetre, ha a Miniszter a támogatást nem hagyja jóvá. Az előzőek alapján a Javaslat a MOLLICH Group Kft. részére nyújtott vissza nem térítendő támogatás utólagos jóváhagyására című előterjesztés alábbiak szerinti pontosítása indokolt:

10 a, Az előterjesztés határozati javaslata 1. pontjának utolsó mondata helyébe, az alábbi mondat kerül: A Közgyűlés az 1. melléklet szerinti Támogatási Szerződést, valamint a 2. melléklet szerinti Kiegészítő Megállapodást jóváhagyja. b, Az előterjesztés határozati javaslatának 1. melléklete helyébe a jelen előterjesztés kiegészítéshez csatolt 1. melléklet kerül c, Az előterjesztés határozati javaslata kiegészül a jelen előterjesztés kiegészítéshez csatolt 2. melléklettel. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést a fenti kiegészítéssel fogadja el. Salgótarján, március 25. Eötvös Mihály alpolgármester 2

11 TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. adószám: törzsszám: képviseli:székyné dr. Sztrémi Melinda mint támogató, a továbbiakban: Önkormányzat másrészről MOLLICH Group Korlátolt Felelősségű Társaság székhely: 2600 Vác, Görgey Artúr u.1. II/4. cégjegyzékszám: Cg adószám: bankszámlaszám: K&H Bank: képviseli: Lichner Dávid ügyvezető mint támogatott, a továbbiakban: Támogatott a továbbiakban együtt: Felek között az alábbiaknak megfelelően: I. Előzmények 1. A Támogatott egy szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozó vállalkozás, amely a Miniszterelnökség által kezdeményezett és a Külügyminisztérium Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztálya által szervezett utazáson vesz részt a március 23 és 25 között Rijádban megrendezésre kerülő II. Magyar-Arab Üzleti Fórumra (a továbbiakban: fórum) kiutazó delegáció tagjaként. A Támogatott egy olyan projekttel szeretne részt venni a fórumon, mely hozzávetőlegesen db munkahelyet hozna létre Nógrád megyében és családnak biztosítana megélhetést Salgótarjánban. A Támogatott a fórumra történő kiutazás és szállás költségéhez kér támogatást az Önkormányzattól. II. Felek megállapodása 2. A Felek megállapodnak, hogy az Önkormányzat a Támogatottnak a márciusi között 1

12 Rijádban megrendezésre kerülő fórumon történő részvételét támogatja. 3. Az Önkormányzat a 2. pontban meghatározott feladatok ellátása érdekében Ft, azaz négyszázötvenezer forint vissza nem térítendő támogatást (a továbbiakban: Támogatás) nyújt a Támogatott részére. 4. Az Önkormányzat az alábbi 7. pontban foglaltak szerint csekély összegű támogatásnak minősülő 2. pontban szereplő összeget legkésőbb március 17-ig a Támogatott K&H Banknál vezetett számú számlájára utalással teljesíti. 5. Támogatott a Támogatást legkésőbb március 23-ig köteles felhasználni. A Támogatott a Támogatás felhasználását követő 60 napon belül köteles beszámolót készíteni a Támogatás felhasználásáról, továbbá köteles a 2. pontban szereplő célokra felhasznált Támogatásról szóló számviteli bizonylatokat csatolni. A számviteli bizonylatoknak a Támogatott nevére kell szólnia, és a felhasználás időszakára eső keltezésűnek kell lennie. 6. Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat megbízottjai jogosultak a Támogatás felhasználásának időszaka alatt, előre egyeztetett időben a felhasználás megvalósulásáról, a Támogatott képviselőinek kérdéseket feltenni, információt kérni, valamint a beszámolók valóságtartalmát ellenőrizni. III. Csekély összegű ( de minimis ) támogatásokra vonatkozó szabályok 7. Jelen támogatás az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termelőágazatban nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról december 20-i 1535/2007/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az alábbi feltételekkel nyújtható: a) Egy vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során odaítélt csekély összegű (de minimis) támogatási jogcímen odaítélt támogatások összes támogatástartalma nem haladhatja meg a eurónak. A Támogatott e feltételek teljesüléséről szóló nyilatkozata jelen szerződés mellékletét képezi. b) A Támogatott köteles a támogatással kapcsolatos iratokat és a támogatás felhasználását 2

13 alátámasztó bizonylatokat teljes körűen 10 évig megőrizni, továbbá az Önkormányzat ilyen irányú felhívása esetén támogatott köteles azokat bemutatni. IV. Szankciók 8. Az Önkormányzat a felhasználás időszaka alatt jogosult jelen szerződéstől elállni és amennyiben a támogatást már folyósította annak teljes összegét visszakövetelni az alábbi esetekben: a) a márciusi fórumon való részvétel ellehetetlenül, b) a Támogatás felhasználása nem fejeződik be az 5. pontban szereplő határidőig, c) a Támogatott valótlan adatot szolgáltatott, vagy valótlan tartalmú nyilatkozatot tett jelen szerződés megkötésekor és ez utóbb nyilvánvalóvá válik, d) a szerződéskötést követően állnak be kizáró okok, e) jelen szerződésben foglalt kötelezettségeit megszegi, f) elszámolási kötelezettségének nem tesz eleget, vagy az Önkormányzat felhívására azokat nem egészíti ki megfelelően. 9. Támogatott az Önkormányzat indokolással ellátott elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles a kapott Támogatás teljes összegét az Önkormányzat számlájára visszafizetni. 10. Amennyiben az Önkormányzat elállási jogát gyakorolja, a Támogatott a Támogatás folyósításáról a visszafizetés esedékességéig terjedő időre a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű kamatot köteles fizetni. Amennyiben a visszafizetéssel késedelembe esik, fentieken kívül a Ptk. szerinti késedelmi kamatot is köteles az Önkormányzatnak megfizetni. 11. Amennyiben az elállásig terjedő időben az Önkormányzat részéről kifizetés még nem történt, ezzel kapcsolatban Támogatott semmiféle igénnyel nem léphet fel az Önkormányzattal szemben, Támogatott ezt jelen szerződés aláírásával kifejezetten elismeri. 12. Amennyiben Támogatott nem tett eleget a pontokban megjelölt visszafizetési kötelezettségnek, az Önkormányzat azonnali beszedési megbízás útján érvényesíti követelését. A felhatalmazó levél jelen szerződés 3. mellékletét képezi. A felhatalmazás a megítélt Támogatás erejéig szól, visszavonásig érvényes, a visszavonáshoz szükséges az Önkormányzat hozzájárulása. A beszedési megbízáshoz az Önkormányzatnak okiratot csatolnia nem kell. A felhasználási 3

14 időszakot lezáró beszámoló Önkormányzat általi elfogadását ( a támogatási szerződésnek megfelelő teljesítést) követően az Önkormányzat kiadja a felhatalmazás visszavonásához szükséges hozzájárulást. V. A Támogatási Szerződés Mellékletei 1) A támogatandó feladat leírása, költségek, ráfordítások megjelenítése. 2) 30 napnál nem régebbi cégkivonat (2014. évi üzleti terv, évre vonatkozó éves számviteli beszámoló), 3) Felhatalmazó levél beszedési megbízáshoz, 4) Ügyvéd által ellenjegyzett nyilatkozat arról, hogy a Támogatott az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 2. (1) bekezdés t) pontja alapján átlátható szervezetnek minősül, 5) A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 14. szerinti nyilatkozat, 6) Nyilatkozat a folyó pénzügyi évben lévő, valamint az előző két pénzügyi évben a Támogatott által igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatások támogatástartalmáról, 7) Nyilatkozat arról, hogy a Támogatott nem esik a támogatási szerződés 8. pontjában hivatkozott rendelkezések hatálya alá. 8) Nyilatkozat arról, hogy amennyiben a Vidékfejlesztési Miniszter állásfoglalása szerint az Önkormányzat által nyújtandó támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, a Támogatott a támogatási szerződés aláírásával egyidejűleg átadja az Önkormányzatnak a számlavezető bankjának címzett felhatalmazó levelet, melyben felhatalmazza az Önkormányzatot azonnali beszedési megbízás benyújtására, 9) Nyilatkozat a köztartozás mentességről és arról, hogy a Támogatott hozzájárul ahhoz, hogy az Önkormányzat az adóhatóságnál a nyilatkozat valóságtartalmát ellenőrizze, 10) Nyilatkozat arról, hogy a Támogatott a támogatási feltételeket teljes körűen elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el. VI. Egyéb rendelkezések 14. Támogatott kijelenti, hogy hozzájárul a közérdekű adatok kezeléséhez, a szerződés tartalmának 4

15 Salgótarján Megyei Jogú Város hivatalos internetes honlapján történő közzétételéhez. 15. Támogatott köteles a Támogatással kapcsolatos iratokat és a Támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatokat teljes körűen 10 évig megőrizni, továbbá az Önkormányzat ilyen irányú felhívása esetén Támogatott köteles azokat bemutatni. 16. Támogatott nyilatkozik, hogy jelen szerződésben foglalt nyilatkozatai a valóságnak megfelelnek és amennyiben azok tartalmában bárminemű változás áll be, arról haladéktalanul értesíti az Önkormányzatot. 17. Támogatott vállalja, hogy a felhasználásról szóló, nyilvánosságának címzett tájékoztatóban kifejezetten utal az Önkormányzat által nyújtott Támogatás tényére, annak összegére. 18.Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. szabályai irányadóak. 19. Felek jelen szerződést elolvasás és értelmezést követően, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá. 20. Jelen szerződés az aláírásának napján lép hatályba. Eltérő időpontokban történő aláírás esetén a hatályba lépés napja az utolsó aláírás napja. Salgótarján, március Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester... Támogatott Pénzügyi ellenjegyző: Salgótarján, 2014.év március hó nap... aláírás 5

16 2. melléklet a.../2014.(iii.27.)öh. sz. határozathoz KIEGÉSZÍTŐ MEGÁLLAPODÁS A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MOLLICH Group Kft. között március 17-én aláírt, II. Magyar-Arab Üzleti Fórumra történő kiutazást segítő TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSHEZ amely létrejött egyrészről Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. adószám: törzsszám: képviseli:székyné dr. Sztrémi Melinda mint támogató, a továbbiakban: Önkormányzat másrészről MOLLICH Group Korlátolt Felelősségű Társaság székhely: 2600 Vác, Görgey Artúr u.1. II/4. cégjegyzékszám: Cg adószám: bankszámlaszám: K&H Bank: képviseli: Lichner Dávid ügyvezető mint támogatott, a továbbiakban: Támogatott a továbbiakban együtt: Felek között az alábbiaknak megfelelően: 1. A Támogatott vállalja, hogy amennyiben a Vidékfejlesztési Miniszter az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 353/2012. (XII.13.) Korm. Rendelet alapján 6. (4) bekezdése alapján a bejelentésre megküldött Támogatási Szerződés(a továbbiakban : szerződés) módosítását írja elő, abban az esetben, a Támogatott a módosításokkal kiegészített szerződést aláírja. 2. A Támogatott vállalja, hogy amennyiben a Vidékfejlesztési Miniszter az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 353/2012. (XII.13.) Korm. Rendelet 6. (4) bekezdése alapján a bejelentésre megküldött Támogatási Szerződést nem hagyja jóvá, a Támogatott a szerződés szerinti támogatás összegét az Önkormányzat erre vonatkozó

17 írásban közölt felhívásától számított 15 napon belül visszafizeti az Önkormányzatnak. Amennyiben a Támogatott nem teljesíti a visszafizetést a fenti határidőn belül, az Önkormányzat az 1. melléklet szerinti azonnali beszedési megbízás útján érvényesíti követelését. Jelen Kiegészítő Megállapodás az Önkormányzat és a Támogatott között kötött Támogatási Szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Salgótarján, március Salgótarján Megyei Jogú Város MOLLICH Group Korlátolt Felelősségű Társaság Önkormányzata Lichner Dávid Székyné dr. Sztrémi Melinda ügyvezető polgármester Pénzügyi ellenjegyző: Salgótarján, 2014.év március hó17. nap... aláírás

Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére

Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Iktatószám: 9693/2014. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 786-3/2018 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere JAVASLAT TOP-6.9.1-15-ST1-2016-00001 azonosító számú projekthez tartozó Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete kölcsönszerződésének

Részletesebben

éven belüli kölcsön felvételéről

éven belüli kölcsön felvételéről E LŐTERJESZTÉS éven belüli kölcsön felvételéről Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-i rendkívüli ülésére. Előterjesztők: Stayer László polgármester Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Kosárlabda Sport Club Szekszárd és a Szekszárd Asztalitenisz Club támogatására

TÁRGY: Javaslat a Kosárlabda Sport Club Szekszárd és a Szekszárd Asztalitenisz Club támogatására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 108. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat a Kosárlabda Sport Club Szekszárd és a Szekszárd Asztalitenisz Club támogatására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

250 EFt ( kettőszázötvenezer Ft)

250 EFt ( kettőszázötvenezer Ft) A közgyűlés időpontja: 2008. május 29. Az előterjesztés címe: Előterjesztés alapítványok támogatásáról Ügyiratszám: 61.145/2008 Oldalszám a közgyűlési anyagban: 21. oldal ELŐTERJESZTŐI KIEGÉSZÍTÉS Tisztelt

Részletesebben

V. TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZETE

V. TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZETE V. TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZETE TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről: Kazincbarcika Város Önkormányzata (székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.sz., törzsszáma: 726456, adóigazgatási száma:

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2015.(V.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Módosított

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt.szám: 30.989/2012 Javaslat a gyermekvédelmi szakellátással kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

Csolnok Község Önkormányzata

Csolnok Község Önkormányzata Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (IX.16) számú önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) 1. melléklet a 24/2015. (12.17.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.

Részletesebben

TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA TÁJÉKOZTATÓ

TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA TÁJÉKOZTATÓ TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA TÁJÉKOZTATÓ a 2016. évre módosítani tervezett helyi iparűzési adóról szóló rendelet előkészítéséhez az önkormányzati adóhatóságok számára Hivatkozással a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

1. sz. melléklet ZFR-TÁV/2019 NYILATKOZAT

1. sz. melléklet ZFR-TÁV/2019 NYILATKOZAT 1. sz. melléklet ZFR-TÁV/2019 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete

Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016.(I.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 12/2015.(XI.27.) rendelet módosításáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09016/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

A helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép:

A helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 36/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról, illetve az államháztartáson kívülről átvett

Részletesebben

Értelmező rendelkezések 1/A.

Értelmező rendelkezések 1/A. Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 8/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 8/2013. (V. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám:3901-1/2013. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Tisztelt Közgyűlés! J a v a s l a t Papp Ildikó sífutónak a 2014. évi XXII. téli olimpiai játékokra való felkészülésének támogatására Salgótarján

Részletesebben

1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki:

1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki: Lovászpatona Község Önkormányzatának 12/2015. (XII. 8.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lovászpatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet 2. -a a következő 2/A. -sal egészül ki: 2/A.

A helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet 2. -a a következő 2/A. -sal egészül ki: 2/A. Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 19/2010. (XII.17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet. a helyi iparűzési adóról

43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet. a helyi iparűzési adóról 43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet a helyi iparűzési adóról (Módosította a 24/2012. (VI.28.), a 16/2015. (V.7.), a 34/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet) Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

P á l y á z a t i f e l h í v á s

P á l y á z a t i f e l h í v á s P á l y á z a t i f e l h í v á s Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata - továbbiakban Önkormányzat - (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., tel.: 32/422-395, fax: 32/422-395) pályázati felhívást tesz

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 17675/2014. J A V A S L A T a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) 1. melléklet a 19/2014.(XI. 27.) önkormányzati rendelethez 1 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 21374/2014. J a v a s l a t a Startmunka és az önkormányzati hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási megvalósításához szükséges visszatérítendő

Részletesebben

(3) Adókedvezmény illeti meg a vállalkozó háziorvost. Az adókedvezmény mértéke az (1) bekezdésben meghatározott adómérték 50%-a.

(3) Adókedvezmény illeti meg a vállalkozó háziorvost. Az adókedvezmény mértéke az (1) bekezdésben meghatározott adómérték 50%-a. Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X.2.) önkormányzati rendelet módosításáról Hárskút Község Önkormányzat képviselő

Részletesebben

A helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 10. (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

A helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 10. (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (XII.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 18/2015. (XII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) 1. 72 számú melléklet a helyi adókról szóló 27/2002. önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII...) önkormányzati rendelete

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII...) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (XII....) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 23/2011. (XII.15.) önkormányzati rendeletének módosításáról Kerekegyháza Városi Önkormányzat

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 6266/2015. J A V A S L A T a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP-1.1.1/C/13-2013-0013 számú pályázatával kapcsolatos döntések

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6

Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6 Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6 A-7327-2/2016 Témafelelős: Tonnesné Kiss Ildikó Tárgy: Helyi iparűzési adó rendelet módosítása Mell.: 1 db rendelettervezet 1 db állásfoglalás Szentes

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2016. (III. 25.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2016. (III. 25.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2016. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

I. rész Általános rendelkezések A rendelet célja. 1. A rendelet hatálya

I. rész Általános rendelkezések A rendelet célja. 1. A rendelet hatálya Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról Magyarpolány Község Önkormányzat

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Tolna Megyei Balassa János Kórház támogatására

TÁRGY: Javaslat a Tolna Megyei Balassa János Kórház támogatására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 109. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Tolna Megyei Balassa János Kórház támogatására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2017.

Részletesebben

1/2016.(II.1.) 8/2014. (X.19.)

1/2016.(II.1.) 8/2014. (X.19.) Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelet módosításáról Bakonyszücs Község Önkormányzata

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (X.29.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (X.29.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (X.29.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról (A 31/2015. (XI.3.) és a 10/2016. (II.29.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetben.)

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

2/2016. (I.26.) 13/2015. (XI.24.)

2/2016. (I.26.) 13/2015. (XI.24.) Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 13/2015. (XI.24.) önkormányzati rendelet módosításáról Baj Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. március 13-ai rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyvéből. 2. Napirendi pont: Támogatási szerződés kötése a Soproni Horvátok

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,

Részletesebben

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. /2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelet-tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. /2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelet-tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelet-tervezete a helyi iparűzési adóról szóló 6/2015. (III. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Szajol Község

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról. Az adó mértéke.

Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról. Az adó mértéke. Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE10471/2018/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40187-17/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának 2007. szeptember 18-án, a Sopron, Ferenczy János u. 2. szám alatt tartott rendes üléséről.

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015. (.) önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015. (.) önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testülete /2015. (.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 10/2011.(XII.31.)önkormányzati rendelet módosításáról Kapolcs község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE08935/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról

Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról melléklet a 155/2016.(XI. 21.) KT. számú határozathoz Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 53/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 53/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 53/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 79/2008. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei Jogú Város

Részletesebben

Farkaslyuk Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 10/2013. (XII.02.) önkormányzati rendelete. az államháztartáson kívüli forrás átadásáról

Farkaslyuk Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 10/2013. (XII.02.) önkormányzati rendelete. az államháztartáson kívüli forrás átadásáról Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (XII.02.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Révfülöp Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2016. (V.06.) önkormányzati rendelete

Révfülöp Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2016. (V.06.) önkormányzati rendelete Révfülöp Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.06.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 13/2014. (XI. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról Révfülöp Község Önkormányzata

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 1/1995. (II.07.) önkormányzati rendelet módosításáról Budaörs Város Önkormányzatának

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról

Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról Egységes szerkezetben az 19/2015.(XII.11.) önkormányzati rendelettel. Szatymaz Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2016.(V.

Részletesebben

30/2015. (XII.17.) 51/2011. (XII.

30/2015. (XII.17.) 51/2011. (XII. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 51/2011. (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2012.(XII.12.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2012.(XII.12.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2012.(XII.12.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015. (XII.31.) önkormányzati rendelete

Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015. (XII.31.) önkormányzati rendelete Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015. (XII.31.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 16/2014. (IX. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról Balatonederics Község

Részletesebben

1. A helyi adóról szóló 11/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő szöveggel lép hatályba:

1. A helyi adóról szóló 11/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő szöveggel lép hatályba: Súr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XII. 16.) önkormányzati rendelet a helyi adókról szóló 11/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelet eltérő szöveggel történő hatálybaléptetéséről

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő -testületének 3/2014.(V. 8.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átadásáról és átvételéről Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépést követő napon hatályát veszti. Bak Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I. 15.) önkormányzatai rendelete A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 9/2015. (VIII. 10.) önkormányzati rendelet MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Bak község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal egységes szerkezetben) Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

26/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelet A helyi iparűzési adóról és a helyi adókkal kapcsolatos eljárási szabályokról.

26/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelet A helyi iparűzési adóról és a helyi adókkal kapcsolatos eljárási szabályokról. 26/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelet A helyi iparűzési adóról és a helyi adókkal kapcsolatos eljárási szabályokról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés

Részletesebben

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Bakonyszücs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló1990. évi C.

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 11/1995. (07.01.) Ör. számú rendelete. Az iparűzési adóról

Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 11/1995. (07.01.) Ör. számú rendelete. Az iparűzési adóról Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 11/1995. (07.01.) Ör. számú rendelete Az iparűzési adóról Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete az iparűzési adóról az alábbi rendeletet alkotja: Általános

Részletesebben

1. függelék a 15/2015. (VI.01.) önkormányzati rendelethez

1. függelék a 15/2015. (VI.01.) önkormányzati rendelethez 1. függelék a 15/2015. (VI.01.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI KIÍRÁS a csopaki mikro és kisvállalkozások részére, a versenyképességük fokozása, a helyi gazdaság fejlesztése céljából nyújtandó támogatásra

Részletesebben

Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.14.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. a csopaki önkormányzat Vállalkozói Alapjából történő pénzbeli támogatás igényléséhez ÉVRE VONATKOZÓAN

PÁLYÁZATI ADATLAP. a csopaki önkormányzat Vállalkozói Alapjából történő pénzbeli támogatás igényléséhez ÉVRE VONATKOZÓAN 2. függelék a 15/2015. (VI.01.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP a csopaki önkormányzat Vállalkozói Alapjából történő pénzbeli támogatás igényléséhez 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó

Részletesebben

BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014.(IX.23.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014.(IX.23.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014(IX23) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32cikk (2) bekezdésében,

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzat Képviselő testületének 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Ónod Község Önkormányzat Képviselő testületének 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Ónod Község Önkormányzat Képviselő testületének 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Ónod Községi Önkormányzat Képviselő testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2016.(V.2.) önkormányzati rendelete az iparűzési adóról szóló 22/2001.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.30.)) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Jászfelsőszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 17604/017 Javaslat a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyar családok támogatására megkötött megállapodás. számú módosítására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

1.. A 30/2012.(XII.12.) sz. helyi adókról szóló rendelet 25/A..-a (2) bekezdéssel egészül ki:

1.. A 30/2012.(XII.12.) sz. helyi adókról szóló rendelet 25/A..-a (2) bekezdéssel egészül ki: Újhartyán Város Önkormányzatának 19/2015.(XI.27.) sz. Önkormányzati rendelete a 30/2012. (XII.12.) sz. rendelete a helyi adókról szóló rendelet módosításáról Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei

Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei Az Üzletszabályzat 2011. február 3-i módosításának részletei Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, hogy az Európai Bizottság az "Ideiglenes közösségi keretrendszer a finanszírozási lehetőségek elérésének

Részletesebben

2010. évi Üzletszabályzata 3. számú melléklete 2010. március 1-jei hatállyal

2010. évi Üzletszabályzata 3. számú melléklete 2010. március 1-jei hatállyal Melléklet Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 2010. évi Üzletszabályzata 3. számú melléklete 2010. március 1-jei hatállyal 3. számú melléklet A PÉNZÜGYI VÁLSÁG KAPCSÁN NYÚJTOTT ÁTMENETI TÁMOGATÁSI

Részletesebben

Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2016. (II. 15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2016. (II. 15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2016. (II. 15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló1990. évi C. törvény 5.

Részletesebben

Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. 22/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete

Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. 22/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 22/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete A helyi adókról szóló 27/2002. (XII. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Monor Város Önkormányzatának

Részletesebben

Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2015. (XI.26.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Ivád Község Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

Iktatószám: NKEK /2013 EMIR iktató szám: K-2013-KEOP /A/ /173 TÁMOGATÓI OKIRAT

Iktatószám: NKEK /2013 EMIR iktató szám: K-2013-KEOP /A/ /173 TÁMOGATÓI OKIRAT Iktatószám: NKEK-3744-7/2013 EMIR iktató szám: K-2013-KEOP- 4.10.0/A/12-2013-0155-0183675/173 TÁMOGATÓI OKIRAT Értesítem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezet és Energia Operatív Program Irányító

Részletesebben

Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 1/2016.(I.29.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról. 1. Értelmező rendelkezések

Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 1/2016.(I.29.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról. 1. Értelmező rendelkezések Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 1/2016.(I.29.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a.)

Részletesebben

Vállalkozás-fejlesztési program. a helyi vállalkozások segítése, hatékonyságuk és a foglalkoztatás növelése érdekében

Vállalkozás-fejlesztési program. a helyi vállalkozások segítése, hatékonyságuk és a foglalkoztatás növelése érdekében Vállalkozás-fejlesztési program a helyi vállalkozások segítése, hatékonyságuk és a foglalkoztatás növelése érdekében A helyi vállalkozások segítése, hatékonyságuk növelése, ezáltal nagyobb érték előállítása,

Részletesebben

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (XII.20) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (XII.20) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (XII.20) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 1/2016. (I.13.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 5/2014. (VII.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2011.(III.25. ) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2011.(III.25. ) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2016. október 10. Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2011.(III.25. ) önkormányzati

Részletesebben

A rendelet hatálya 1/A. 2 Az önkormányzati rendelet hatálya kiterjed Szank Községi Önkormányzat illetékességi területére.

A rendelet hatálya 1/A. 2 Az önkormányzati rendelet hatálya kiterjed Szank Községi Önkormányzat illetékességi területére. Szank Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2015.(XI.2.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal egységes szerkezetben) Szank Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete 25/2015. (XII. 3.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (egységes szerkezetben)

Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete 25/2015. (XII. 3.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (egységes szerkezetben) Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete 25/2015. (XII. 3.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (egységes szerkezetben) Kisláng Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló

Részletesebben

SZERZŐDÉS CSEKÉLY ÖSSZEGŰ TÁMOGATÁS NYÚJTÁSÁRÓL

SZERZŐDÉS CSEKÉLY ÖSSZEGŰ TÁMOGATÁS NYÚJTÁSÁRÓL 67/2009.(IV.15.) KT határozat 1. számú melléklete SZERZŐDÉS CSEKÉLY ÖSSZEGŰ TÁMOGATÁS NYÚJTÁSÁRÓL Jelen szerződés létrejött a mai napon egyrészről Ásotthalom Község Önkormányzata (6783 Ásotthalom, Szent

Részletesebben

BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA, IRÁNYI U. 4-6.

BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA, IRÁNYI U. 4-6. BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA, IRÁNYI U. 4-6. Ikt. sz.: 40/2017. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal minősített többséget igényel! Tárgy: A 2018-2021. évre vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:44.755/2012. J a v a s l a t Papp Ildikó sífutónak a 2014. évi XXII. téli olimpiai játékokra való felkészülésének támogatására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. július 03. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben