A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI"

Átírás

1 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI SOP RON

2 1/2007. sz. (I.12.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal kinyilvánította, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem nyitott a Berzsenyi Dániel Főiskolával való egyesülési tárgyalások megindítására és a felsőoktatási törvényben szabályozott módon az új intézmény létrehozására. 2/2007. sz. (I.12.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal hozzájárul ahhoz, hogy közösen elkészítjük az új intézmény alapító okiratának, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatának tervezetét és ezeket még az egyesülés hivatalos kezdeményezése előtt a Szenátus elé terjesztjük. 3/2007. sz. (I.12.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal elfogadja és támogatja, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.24.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően a Szombathelyi Regionális Centrum az új intézmény részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerveként működjön. 4/2007. sz. (I.12.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal tudomásul veszi, hogy az egyetem amennyiben erre a tárgyalások folyamán igény mutatkozik - támogatja a Felsőoktatási törvény szükséges módosításainak kezdeményezését. 5/2007. sz. (I.12.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal kötelezettséget vállal arra, hogy a sikeres tárgyalások eredményeként a két intézmény által létrehozott új felsőoktatási intézmény augusztus 01. napján megkezdi működését. 6/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Szenátus állandó bizottságainak tagjait az elhangzott módosításokkal. 7/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Habilitációs Bizottság beszámolóját. 8/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja az Iratkezelési Szabályzatot. 9/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa Nyílt szavazással egyhangú igen szavazattal elfogadja a Benedek Elek Pedagógiai Kar ügyrendjét. 10/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja az Erdőmérnöki Kar ügyrendjét. 11/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT 2

3 elfogadja a Faipari Mérnöki Kar ügyrendjét. 12/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Geoinformatikai Kar ügyrendjét. 13/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Közgazdaságtudományi Kar ügyrendjét. 14/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Belső ellenőrzési kézikönyvet. 15/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátus nyílt szavazással egyhangú igen szavazattal elfogadja a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékáni megbízatás ellátására kiírt pályázati felhívás tervezetet. 16/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Centrum elnöki megbízatás ellátására kiírt pályázati felhívás tervezetet az elhangzott módosítással. 17/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Nyugat-Magyarországi Egyetem Intézményi Önértékelés c. előterjesztését. 18/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal dönt az alábbi pontokban 1. A Nyugat-Magyarországi Egyetem (a továbbiakban: alapító) jelen alapítói határozattal a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. tv. és a gazdasági társaságokról szóló évi IV. tv. előírásai figyelembevételével egyszemélyes gazdasági társaság (egyszemélyes kft.) megalapításáról dönt. 2. A Szenátus a Gazdasági Tanács véleményének figyelembevételével a társaság Alapító Okiratát jóváhagyja Az Alapító Okirat jelen határozat mellékletét képezi. 3. Az alapító a társaság törzstőkéjeként ,-Ft azaz hárommillió forintot biztosít oly módon, hogy a teljes pénzbeli hozzájárulás összegét már a cégbírósághoz történő bejelentés előtt rendelkezésre bocsátja a kft. pénzforgalmi bankszámlájára történő átutalással. 4. Az alapító az alapítással kapcsolatban felmerülő alábbiakban részletezett egyéb kiadások fedezetének biztosítására ,-Ft azaz háromszázezer forint kamatmentes kölcsönt biztosít a kft. részére. A kölcsön készpénzben január 24. napján a kft. ügyvezető igazgatójának rendelkezésére áll. A kamatmentes kölcsönt a kft. a cégbírósági bejelentést 3

4 (Tanúsítvány kézhezvételét) követő 3 munkanapon belül köteles az alapító pénztárában készpénzben vissza fizetni. Cégbírósági eljárási illeték: ,- Közzétételi díj: ,- Ügyvédi munkadíj (ÁFÁ-val együtt) ,- Közjegyzői díj, egyéb ,- 5. Az alapító a társaság ügyvezetésével Polgár Rudolf kollégium igazgatót ügyvezető igazgatóként bízza meg 5 év határozott időre. Az ügyvezető a tisztséget megbízási szerződés keretében látja el. Az ügyvezető igazgató díjazásáról az alapító határoz. 6. Az alapító a társaság könyvvizsgálójaként az Audit Office Kft.-t (9400 Sopron, Hátsókapu 8.) jelöli ki. 7. A társaság működését a 3 tagú felügyelő bizottság ellenőrzi. A felügyelő bizottság tagjai: dr. Jáger László Tamás, Szabó László, Szóka Károly. 8. Az alapító a vagyonkezelésében lévő ingatlanokat a társaság rendelkezésére bocsátja és azok székhelyként illetve telephelyként való bejegyzéséhez hozzájárul. 9. A Szenátus jelen határozattal felhatalmazza a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektorát a) az Alapító Okirat aláírására, b) a társaság és annak ügyvezető igazgatója közötti megbízási szerződés megkötésére, c) a társaság létrehozásával és bejegyzésével kapcsolatos jogi feladatok ellátására dr. Sas Gábor ügyvéddel való megbízási szerződés megkötésére, d) a cégalapítással összefüggő egyéb kérdésekben való eljárásra és az eljárásokban az alapító képviseletére. 19/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT elfogadja a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Centrum átalakítási javaslatát. 20/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátus nyílt szavazással egyhangú igen szavazattal támogatja a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett IPARJOGVÉDELEM szakirányú továbbképzési szak indítási kérelmét. 21/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT támogatja a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett NEMZETKÖZI REKLÁMMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak indítási kérelmét. 22/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátus nyílt szavazással egyhangú igen szavazattal támogatja a Faipari Mérnöki Kar által beterjesztett AGRÁR-MÉRNÖKTANÁR mesterszak létesítési kérelmét. 23/2007. sz. (I.24.) HATÁROZAT 4

5 támogatja a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar által beterjesztett NÖVÉNYORVOS mesterszak indítási kérelmét. 24/2007. sz. (II.13.) HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal megerősíti az 1/2007. ( ), 2/2007. ( ), 3/2007. ( ), 4/2007. ( ), 5/2007. ( ) sz, szenátusi határozatokkal kinyilvánított egyesülési szándékát és felhatalmazza Prof. Dr. Faragó Sándor rektort, hogy a Berzsenyi Dániel Főiskolával történő előkészítő tárgyalásokat lefolytassa. 25/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 23 igen, 0 nem és 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a Beszámoló az egyetem évi gazdálkodásáról című írásos előterjesztést. 26/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, 18 igen, 5 nem és 1 tartózkodás szavazattal elfogadja A Nyugat-Magyarországi Egyetem eredeti költségvetése év című írásos előterjesztést. 27/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT az elhangzott módosításokkal együtt elfogadja a Nyugat-Magyarországi Költségvetési Alapokmánya év című írásos előterjesztést. 28/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT elfogadja az Előterjesztés a NyME oktatási PPP (Sopron, Mosonmagyaróvár) haszonélvezeti jog létesítéséről című írásos előterjesztést. 29/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT elfogadja az Előterjesztés a NyME AK érdekeltségébe tartozó szálloda és tanszálló komplexum üzemeltetésére alapítandó gazdasági társaság létrehozására című írásos előterjesztést. 30/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT elfogadja a Tájékoztató a NyME ingatlan értékesítéséből befolyt és befolyó bevétel felhasználásról című írásos előterjesztést. 31/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT elfogadja A Faipari Mérnöki Kar vezetőjének beszámolója című írásos előterjesztést. 32/2007. (II.27.)SZ. HATÁROZAT elfogadja a Központi Könyvtár vezetőjének beszámolója című írásos előterjesztést. 5

6 33/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadja az Apáczai Csere János Kar ügyrendjének tervezetét. 34/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, az elhangzott módosításokkal együtt, egyhangú igen szavazattal elfogadja a Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar ügyrendjének tervezetét. 35/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadja a Központi Könyvtár és Levéltár ügyrendjének tervezetét. 36/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, az elhangzott módosításokkal együtt, egyhangú igen szavazattal elfogadja a Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar ügyrendjének tervezetét. 37/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadja a Nyugat-Magyarországi Egyetem Fekete Zoltán Kollégiumának és Machatsek Gyula Diákhoteljének ügyrendje című előterjesztést. 38/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadja a Nyugat-Magyarországi Egyetem Fekete Zoltán Kollégiumába és Machatsek Gyula Diákhotelébe a 2007/08-as tanévre felvételt nyert hallgatók havi kollégiumi díjára tett, írásban előterjesztett javaslatot. 39/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadta a Nyugat-Magyarországi Egyetem Adatvédelmi szabályzatának tervezetét. 40/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadta a Nyugat-Magyarországi Egyetem Informatikai szabályzatának tervezetét. 41/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadta a Nyugat-Magyarországi Egyetem Informatikai Központjának ügyrend tervezetét. 42/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT elfogadta a Szoftverhasználat rendje című előterjesztést. 44/2007. (II.27.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag támogatja, hogy a szociális alapés szakvizsga, valamint a szociális alapismereteket nyújtó tanfolyam szervezését valamint lebonyolítását a Benedek Elek Pedagógiai Kar felvállalja, és együttműködjön az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottsággal. 6

7 45/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Erdőmérnöki Kar vezetőjének beszámolóját. 46/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Geoinformatikai Kar vezetőjének beszámolóját. 47/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a 2007/2008. tanév tanulmányi rendjét azzal a módosítással, hogy a diplomaátadó ünnepség a Faipari Mérnöki Karon június 27. napon délelőtt, az Erdőmérnöki Karon június 27. napon délután, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karon június 19. napon kerül megrendezésre. 48/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Foglalkoztatási követelményrendszer 6. sz. függelék II. 4. pontjának (Nyugat- Magyarországi Egyetemért Emlékérem) alábbiakban történő módosulását: Adományozható: évente legfeljebb 3 db 49/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Foglalkoztatási követelményrendszer 6. sz. függelék (Professor Emeritus) 9. francia bekezdésének az alábbiakban történő módosulását: A cím tulajdonosát juttatás illetheti meg. A juttatást az előterjesztő kar biztosítja. A juttatás javasolt mértéke: a költségvetési törvényben rögzített egyetemi tanári munkakör illetményalapjának 30%-a. 50/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Foglalkoztatási követelményrendszer új 6/A. -sal történő kiegészítését: 6/A. További közalkalmazotti jogviszonyban történő alkalmazás (1) Ha az adott szervezeti egység feladatainak ellátása indokolja, a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult közalkalmazotti jogviszonyt létesíteni más munkáltatónál munkaviszonyban, vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalóval. (2) További közalkalmazotti jogviszony kizárólag részmunkaidős jogviszony formájában létesíthető, ha ehhez az alkalmazni kívánt munkavállaló munkáltatója a jogszabályok alapján hozzájárult (engedélyt adott). A részmunkaidős alkalmazás időtartamát (havi munkaidő) az ellátandó feladat mennyisége határozza meg, de az kevesebb kell hogy legyen, mint a teljes havi munkaidő (174 óra) fele. (3) Részmunkaidős közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre, valamint meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására, továbbá helyettesítés 7

8 céljából határozott időre létesíthető, ha a munkavállaló az adott munkakör betöltésére vonatkozó feltételeknek megfelel. (4) Ha jogszabály vagy jelen szabályzat alapján a munkakör betöltése pályázattal történik, részmunkaidős közalkalmazotti jogviszony csak olyan munkavállalóval létesíthető, aki a pályázaton részt vett és a pályázati feltételeknek megfelelt. (5) Azon közalkalmazottak esetén, akik jelen hatályba lépésének napján már további jogviszonnyal rendelkeznek, de nem felelnek meg a fentiekben leírtaknak, a munkáltatói jogkörű vezető az alkalmazásukat szeptember 1. napjáig felülvizsgálni köteles. Az 1. és 2. pont április 19. napján, a 3. pont szeptember 1. napján lép hatályba. 51/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással 18 igen, 1 tartózkodás szavazattal elfogadja a Főiskolai tanári pályázat kiírásának írásban előterjesztett szövegét. 52/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa Kiváló Oktató, Kutató kitüntetésre titkos szavazással DR. LANCZENDORFER ZSUZSANNÁT 16 igen, 0 nem, 3 tartózkodás szavazattal; BARÓTHY ZOLTÁNT 16 igen, 0 nem, 3 tartózkodás szavazattal; DR. JÓZSA ÉVÁT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. RUMPF JÁNOST 19 egyhangú igen szavazattal; DR. PAPP GYÖRGYÖT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. TAKÁCH GÉZÁT 19 egyhangú igen szavazattal; BALÁZSIK VALÉRIÁT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. HORVÁTH RÓBERTET 16 igen, 0 nem, 3 tartózkodás szavazattal; DR. KÓPHÁZI ANDREÁT 16 igen, 0 nem, 3 tartózkodás szavazattal; DR. SZALAY LÁSZLÓT 18 igen, 0 nem, 1 tartózkodás szavazattal; PROF. DR. KACZ KÁROLYT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. MOLNÁR ZOLTÁNT 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 53/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa Kiváló Dolgozó kitüntetésre titkos szavazással DR. TÓTHNÉ V. KOCZOR JUDITOT 19 egyhangú igen szavazattal; BARNÁNÉ ŐSZER ERZSÉBETET 19 egyhangú igen szavazattal; FRUHSTUCK TAMÁSNÉT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. ORBÁN JÓZSEFNÉT 19 egyhangú igen szavazattal; MÉSZÁROS MIHÁLYT 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 54/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa Címzetes Egyetemi Tanár kitüntetésre titkos szavazással DR. TÓTH JÁNOST (posztumusz) 19 egyhangú igen szavazattal; DR. BITTNER PÉTERT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. BERÉNYI BÉLÁT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. FÁBIÁN JÁNOST 19 egyhangú igen szavazattal; Címzetes Egyetemi Docensi kitüntetésre JUNG LÁSZLÓT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. ÓDON PÉTERT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. PETHŐ JÓZSEFET 19 egyhangú igen szavazattal; DR. RODICS KATALINT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. SELMECZI ILDIKÓT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. SZÁNTÓ MÁRIÁT 19 egyhangú igen szavazattal; FEKETE LAJOST 19 egyhangú igen szavazattal; NAGY ALAJOST 19 egyhangú igen szavazattal; DR. GELENCSÉR JÓZSEFET 19 egyhangú igen szavazattal; DR. MARTINOVICH LÁSZLÓT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. KÖDMÖN ISTVÁNT 19 egyhangú igen szavazattal; MARTIN DANIEL RUMPF-OT 19 egyhangú igen szavazattal; NAGY ZSOLTOT 19 egyhangú igen szavazattal; MAG. THOMAS RADIL-T 19 egyhangú igen szavazattal; MOLL JÁNOST 19 egyhangú igen szavazattal; RÉTI ATTILÁT 19 egyhangú igen szavazattal; 8

9 MARTINA PRECHTL-T 19 egyhangú igen szavazattal; DR. KALOCSAY RENÁTÓT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. TENK GÁBORT 19 egyhangú igen szavazattal, Címzetes Főiskolai Docens kitüntetésre DR. VARGA JÓZSEFET 19 egyhangú igen szavazattal; HORVÁTH MIKLÓST 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 55/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa a Nyugat-Magyarországi Egyetem Díszpolgára kitüntetésre titkos szavazással PROF. DR. OLÁH GYÖRGYÖT 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 56/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa a Nyugat-Magyarországi Egyetemért Emlékérem kitüntetésre titkos szavazással UNIV. DOZ. DR. JOHANN AUGUST PEHOFER-T 19 egyhangú igen szavazattal; TÓTH MARIANNT 19 egyhangú igen szavazattal; SZÁNTÓ DEZSŐT (posztumusz) 19 egyhangú igen szavazattal; ÉBERT ANDRÁST 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 57/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa a Nyugat-Magyarországi Egyetemért Sajtódíj kitüntetésre titkos szavazással a SOPRON TV SZERKESZTŐSÉGÉT 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 58/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa Professor Emeritus kitüntetésre titkos szavazással PROF. DR. VARGA FERENCET 19 egyhangú igen szavazattal; PROF. DR. SZABÓ IMRÉT 19 egyhangú igen szavazattal; PROF. DR. HARGITAI LÁSZLÓT 19 egyhangú igen szavazattal; PROF. DR. BORONKAI LÁSZLÓT 19 egyhangú igen szavazattal; PROF. DR. KUROLI GÉZÁT 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 59/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa Magántanár kitüntetésre titkos szavazással DR. HABIL PATKÓ ISTVÁNT 19 egyhangú igen szavazattal; DR. HABIL DÉZSY JÓZSEFET 19 egyhangú igen szavazattal; DR. HABIL B. NAGY SÁNDORT 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 60/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa Mesteroktató kitüntetésre titkos szavazással SÁTOR GÁZA LÁSZLÓT 19 egyhangú igen szavazattal javasolja. 61/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja az írásban előterjesztett NyME Alapító Okirat tervezetét, azzal a módosítással, hogy a SEK organogramjában a Dékáni Hivatalok nem kerülnek feltüntetésre. Az Alapító Okirat hatályba lépése január 1. nap. 62/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT támogatja a Benedek Elek Pedagógiai Kar által beterjesztett SZOCIÁLPEDAGÓGIA MA szak létesítési kérelmét. 9

10 63/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT támogatja a Geoinformatikai Kar által beterjesztett ÉPÍTÉSI GEODÉZIA szakirányú továbbképzési szak létesítési és indítási kérelmét. 64/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT támogatja a Geoinformatikai Kar által beterjesztett INGATLANMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak létesítési és indítási kérelmét. 65/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT támogatja a Geoinformatikai Kar által beterjesztett TALAJTÉRKÉPEZŐ ÉS FÖLDMINŐSÍTŐ szakirányú továbbképzési szak létesítési és indítási kérelmét. 66/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT támogatja a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar által beterjesztett HIDROBIOLÓGUS mesterszak létesítési kérelmét. 67/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja az Intézményi önértékelés kiegészítésének írásos előterjesztését. 68/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda intézményi minőségirányítási programjának kiegészítését. 69/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja az Aranykapu Gyakorló Óvoda intézményi minőségirányítási programjának kiegészítését. 70/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium intézményi minőségirányítási programjának kiegészítését. 71/2007. (IV.19.) sz. HATÁROZAT elfogadja az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola intézményi minőségirányítási programjának kiegészítését. 72/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, az elhangzott módosításokkal egyhangú igen szavazattal elfogadja a Felvehető hallgatók számának meghatározása, a felvételivel és a tanévkezdéssel kapcsolatos nyári teendők c. írásos előterjesztést. 73/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT 10

11 A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással egyhangúlag jóváhagyja a Kari Tanácsok Alma Mater Emlékérem és Rektori Dicséret adományozásának odaítélésében hozott döntését. AK BPK EMK FMK GEO Alma Mater Emlékérem Nagy Mónika IV. évf. idegenforgalom és szálloda szakos hallgató Németh Orsolya IV. évf. idegenforgalom és szálloda szakos hallgató Grebenár Barbara óvodapedagógus Czimer Katalin szociálpedagógus Gergál Sándor okl. erdőmérnök-jelölt Gál Brigitta okl. környezetkutató-jelölt Németh Viktória V. évf. okl. faipari mérnök-hallgató Rabie Anisz V. évf. építész hallgató Orosz Réka földmérő mérnök-jelölt Vilics Szilvia földmérő mérnök-jelölt KTK Szalay Brigitta közgazdászhallgató MÉK Orbán Martina V. évf. gazdasági agrármérnök szakos hallgató Troján Szabolcs V. évf. gazdasági agrármérnök szakos hallgató Rektori Dicséret Kalmár Petra tanító-művelődésszervező szak Sinkó Lilla tanító szak Planicsek Szonja II. évf. óvodapedagógus szakos hallg. Polányi Hajnalka német nemzetiségi óvodaped., Kocsispéter Edit szociálpedagógus Nahóczki László okl. erdőmérnök-jelölt Turza Péter okl. környezetmérnök-jelölt Bausz Ákos V. évf. gazdasági informatikus Horváth László V. évf. okl. faipari mérnökhallgató Balogh Eszter ingatlan-nyilvántartási szervező-jelölt Kónya Norbert földmérő mérnök-jelölt Végh Csilla közgazdászhallgató Polgár Annamária közgazdászhallgató Gyarmati Krisztina V. évf. agrármérnök szakos hallgató Tóth Judit V. évf. gazdasági agrármérnök szakos hallgató, Kozma Adrienn V. évf. gazdasági agrármérnök szakos hallgató 74/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Sport helyzete egyetemünkön (jelentés és intézkedési javaslatok) című írásos előterjesztését. 75/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 25 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal támogatja Dr. Katona György dékáni kinevezését a Benedek Elek Pedagógiai Karon július június 30. napig. 77/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT elfogadja az írásban előterjesztett évi egyetemi tanári pályázati kiírások tervezetét az - Apáczai Csere János Kar Neveléstudományi Intézetébe főállású egyetemi tanári álláshely betöltésére a társadalomtudományok tudományterület, neveléstudományok tudományágába; 11

12 - Benedek Elek Pedagógiai Kar Szociális és Neveléstudományi Intézetébe főállású egyetemi tanári álláshely betöltésére, a társadalomtudomány tudományterület, szociológiai tudományágába; - Erdőmérnöki Kar Környezet- és Földtudományi Intézetébe további jogviszonyú egyetemi tanári álláshely betöltésére a természettudományok tudományterület, földtudományok tudományágába; - Közgazdaságtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Gazdaságtan Intézetébe további jogviszonyú, részfoglalkozású egyetemi tanári álláshely betöltésére a társadalomtudományok tudományterület, közgazdaságtudományok tudományágába; - Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar Állattudományi Intézetébe egyetemi tanári álláshely betöltésére az agrártudományok tudományterület, állattenyésztési tudományok tudományágába. 78/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 23 igen, 1 nem, 1 tartózkodás szavazattal javasolja dr. habil. Szita Szabolcs tudományos főmunkatárs, a politikatudomány kandidátusa, MTA doktor, egyetemi tanári pályázatát és javasolja egyetemi tanári kinevezését a Faipari Mérnöki Kar Tanárképző Intézet Humántudományi és Kommunikáció Tanszékére. 79/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 25 igen, egyhangú szavazattal javasolja Mátrai Péter egyetemi docens, építész tervező művész, DLA, egyetemi tanári kinevezését a Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézet Belsőépítész Intézeti Tanszékér. 80/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 25 igen, egyhangú szavazattal javasolja Dr. habil. Érsek Tibor okleveles biológus, mezőgazdasági tudomány doktora, a biológiai tudományok kandidátusa, habilitált doktor az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet tudományos tanácsadója, egyetemi tanári kinevezését a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Környezettudományi Intézetébe. 81/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 25 igen, egyhangú szavazattal javasolja Dr. habil. Gerencsér Kinga okleveles faipari mérnök, okleveles faipari mérnök-tanár, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar egyetemi docensének egyetemi tanári kinevezését a Faipari Mérnöki Kar Fa- és Könnyűipari Technológiák Intézet Fűrész- és Lemezipari Intézeti Tanszékére, és támogatja, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora kifogással éljen a MAB elutasító határozatával szemben. 82/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 25 igen, egyhangú szavazattal javasolja Dr. habil. Mészáros József okleveles matematikus, okleveles szociológus, a szociológiai tudományok kandidátusa, habilitált doktor, a Nyugat- Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar főállású egyetemi docense egyetemi tanári kinevezését a Geoinformatikai Kar Területfejlesztési Intézet Társadalomtudományi Tanszékére és támogatja, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora kifogással éljen a MAB elutasító határozatával szemben. 12

13 83/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 25 igen, egyhangú szavazattal javasolja Dr. habil. Kiss Edit Éva okleveles biológia-földrajz szakos középiskolai tanár, egyetemi doktor, a földrajztudomány kandidátusa, habilitált doktor, a Nyugat- Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Társadalom- és Világgazdaságtan Intézet Társadalomgazdaságtan Intézeti Tanszékének további jogviszonyú részmunkaidős egyetemi docensének egyetemi tanári kinevezését a Közgazdaságtudományi Kar Társadalomés Világgazdaságtan Intézet Társadalomgazdaságtan Intézeti Tanszékére és támogatja, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora kifogással éljen a MAB elutasító határozatával szemben. 84/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT Fentiek alapján a Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa 84/2007. (V.23.) számú Határozatával Prof. dr. Hoós János egyetemi tanár, MTA doktora, a Közgazdaságtudományi kar Közgazdaságtani és Társadalomtudományi Intézet kinevezett professzora egyetemi tanári tisztség alóli felmentésének kezdeményezésére vonatkozó bejelentést elfogadja, és tudomásul veszi. 85/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT Továbbá a Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa 85/2007. (V.23.) számú Határozatával Prof. dr. Porpáczy Aladár egyetemi tanár, MTA doktora, a Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar Növénytudományi Intézet kinevezett professzora egyetemi tanári tisztség alóli felmentésének kezdeményezésére vonatkozó bejelentést elfogadja, és tudomásul veszi. 86/2007. (V. 23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 25 igen egyhangú szavazattal Doctor Honoris Causa (tiszteletbeli egyetemi doktor) címet adományoz Dr. G. R. Potts PhD, DSc, Dr. Bölcskey Elemér PhD és Prof. dr. Varga János MTA levelező tagja részére. 90/2007. (V.23.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal támogatja az Apáczai Csere János Kar által előterjesztett óvodapedagógusi, tanítói gyógytestnevelés szakirányú továbbképzési szak székhelyen kívüli indítását. 92/2007. (VI.5.) sz. HATÁROZAT A Szenátus megtárgyalta és a szenátusi ülésen elhangzottak alapján az új Nyugat- Magyarországi Egyetem intézményi dokumentumainak tervezetét az oktatási és kulturális miniszterhez való felterjesztésre alkalmasnak találta. 93/2007. (VI.5.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Berzsenyi Dániel Főiskola Szenátusai által kinyilvánított szándéknyilatkozatok (NyME 1-5/2007. ( ) sz. határozat, BDF 99/2007. ( ) sz. határozat) alapján folytatott tárgyalások és a Szenátus által felterjesztésre javasolt egyesülési dokumentumok alapján a Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyetért azzal, hogy január 1. napi hatállyal a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Berzsenyi Dániel Főiskola a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. Tv szerint egyesüljön. Ennek érdekében a Szenátus felhatalmazza Prof. dr. Faragó Sándor rektort, az Előkészítő Bizottság társelnökét, hogy a fenntartóhoz címzett törvénymódosítás kezdeményezésére vonatkozó kérelmet aláírja. 13

14 94/2007. (VI.5.) sz. HATÁROZAT A Szenátus megtárgyalta és a szenátusi ülésen elhangzottak alapján a működését január 1. napján megkezdő új Nyugat-Magyarországi Egyetem ideiglenes intézményvezetőjének Prof. dr. Faragó Sándort, a Nyugat-Magyarországi Egyetem jelenlegi rektorát javasolja. 95/2007. (VI.5.) sz. HATÁROZAT A Szenátus megtárgyalta és a szenátusi ülésen elhangzottak alapján a működését január 1. napján megkezdő új Nyugat-Magyarországi Egyetem ideiglenes pénzügyi és gazdasági feladatokat irányító vezetőjének Herczeg Lászlót, a Nyugat-Magyarországi Egyetem jelenlegi gazdasági főigazgatóját javasolja. 96/2007. (VI.5.) sz. HATÁROZAT elfogadja a SZMSZ II. 36. (21) bekezdésének az alábbiakban történő módosulását: Sikertelen magasabb vezetői pályázat esetén: a feladatok ellátásával a korábbi vezetőt, vagy helyettesét kell megbízni korlátozott csak szakmai irányítói munkáltatói jogkörrel, vagy a rektor a magasabb vezetői jogkör gyakorlását magához vonja; más magasabb vezetők részére az adott szervezeti egység tekintetében - a feladatellátásra megbízást adhat (pl. szakmai-, munkairányítási- és részleges gazdálkodási jogkörgyakorlás) az ismételt, új pályázati kiírás indítása mellett, annak eredményességéig. 97/2007. (VI.5.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékáni megbízatás ellátására kiírt pályázati felhívás tervezetet, azzal a módosítással, hogy: a megbízás feltétele legalább középfokú, C típusú nyelvvizsgával igazolt világnyelvismeret. 98/2007. (VI.5.) sz. HATÁROZAT elfogadja a NyME oktatási PPP (Sopron, Mosonmagyaróvár) haszonélvezeti jog létesítéséről, a NyME GEO projekt (Székesfehérvár) haszonélvezeti jog létesítéséről, a NyME Kávézó PPP (Sopron) földhasználati jog létesítéséről szóló írásos előterjesztést. 99/2007. (VI.26.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett, a Gazdaságtudományok képzési területhez tartozó Közgazdálkodás és közpolitika mesterszak indításával nappali és levelező tagozaton, és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 100/2007. (VI.26.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett, a Gazdaságtudományok képzési területhez tartozó Marketing mesterszak indításával nappali és levelező tagozaton, és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 101/2007. (VI.26.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett, a Gazdaságtudományok képzési területhez 14

15 tartozó Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszak indításával nappali és levelező tagozaton, és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 102/2007. (VI.26.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett, a Gazdaságtudományok képzési területhez tartozó Regionális és környezeti gazdaságtan mesterszak indításával nappali és levelező tagozaton az egyetem Erdőmérnöki Karával és Faipari Mérnöki Karával közösen, és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 103/2007. (VI.26.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett, a Gazdaságtudományok képzési területhez tartozó Vállalkozásfejlesztés mesterszak indításával nappali és levelező tagozaton a Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Karával közösen, és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 104/2007. (VI.26.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Közgazdaságtudományi Kar által beterjesztett, a Gazdaságtudományok képzési területhez tartozó Vezetés és szervezés mesterszak indításával nappali és levelező tagozaton, és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 106/2007. (VIII.29.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal elfogadja a Geoinformatikai Kar által előterjesztett, a Nyugat-Magyarországi Egyetem 2007/2008-as tanév Tanulmányi Rendjét érintő módosítást. Ezzel egyidejűleg a Geoinformatikai Kar dékánjának 1/2007. számú utasítása hatályba lép. 107/2007. (IX.3.) sz. HATÁROZAT támogatja a Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak létesítését az Eszterházy Károly Főiskola vezetésével, a 13 magyar felsőoktatási intézmény által kidolgozott szaklétesítési dokumentum alapján. 108/2007. (X.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Faipari Mérnöki Kar által beterjesztett, Könnyűipari mérnöki MSc szak indításával és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 109/2007. (X.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar által beterjesztett Agrármérnöki mesterképzés szak indításával és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 110/2007. (X.02.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangú igen szavazattal egyetért a Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar által beterjesztett Mezőgazdasági biotechnológus 15

16 mesterképzés szak indításával és támogatja szakindítási kérelem benyújtását a Magyar Akkreditációs Bizottságnak. 111/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa 24 egyhangú igen szavazattal elfogadta Prof. dr. Faragó Sándor rektor Infrastruktúrafejlesztés a Nyugat-Magyarországi Egyetemen című tájékoztató előterjesztését az Egyetem fejlesztésének aktuális kérdései napirendi pontban. 114/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett digitális média kommunikáció szakirányú továbbképzési szak indítását. 115/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett pedagógiai terápia szakirányú továbbképzési szak indítását. 116/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett mozgásfejlődés, mozgásfejlesztés szakirányú továbbképzési szak indítását. 117/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett drámapedagógia szakirányú továbbképzési szak indítását. 118/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett nem szakrendszerű oktatás feladatainak ellátására felkészítő szakirányú továbbképzési szak indítását. 119/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett idegenvezető (OKJ: ) felsőfokú szakképzés indítását. 120/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett idegen nyelvi titkár (OKJ: ) felsőfokú szakképzés indítását. 121/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT z Apáczai Csere János Kar által előterjesztett vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser (OKJ: ) felsőfokú szakképzés indítását. 122/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT 16

17 A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa 24 egyhangú igen szavazattal egyetért az Apáczai Csere János Kar által előterjesztett Kultúra mediátor mesterképzési szak létesítésével, illetve a Nyugat-Magyarországi Egyetemnek a konzorciumban való részvételével. 123/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Benedek Elek Pedagógiai Kar által előterjesztett Tehetségfejlesztési szakértő pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú képzés indítását. 124/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Benedek Elek Pedagógiai Kar által előterjesztett Ügyviteli szakügyintéző (OkJ ) felsőfokú szakképzés indítását. 125/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Benedek Elek Pedagógiai Kar által előterjesztett Gyermek rekreációs- és gyógyúszás szakirányú továbbképzés indítását. 126/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Benedek Elek Pedagógiai Kar által előterjesztett Gyermektanulmányi szakértő pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú képzés indítását. 127/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Benedek Elek Pedagógiai Kar által előterjesztett Csecsemő és gyermeknevelő-gondozó (OKJ ) felsőfokú szakképzés indítását. 128/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Faipari mérnöki Kar által előterjesztett Faipari termelésszervező felsőfokú szakképesítés (OKJ ) indításával fűrész- és lemezipari, valamint bútor és kárpitosipari szakiránnyal. 129/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Európai Uniós üzleti szakügyintéző (azonosítószám: ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló

18 évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 130/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Idegenforgalmi szakmenedzser (azonosítószám: )felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 131/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Kereskedelmi szakmenedzser (azonosítószám: ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 132/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Kis- és középvállalkozási menedzser (azonosítószám: ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 18

19 133/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Külgazdasági üzletkötő (azonosítószám: OKJ ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 134/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző menedzser (azonosítószám: ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 135/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Reklámszervező szakmenedzser (azonosítószám: ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 136/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT 19

20 Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Vendéglátó szakmenedzser (azonosítószám: ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 137/2007. (X.10.) SZ. HATÁROZAT Közgazdaságtudományi Kar által előterjesztett Üzletviteli szakmenedzser (azonosítószám: ) felsőfokú szakképzés szakmai és vizsgakövetelményeit, a szakképzési programot, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésért felelős szervezeti egység megjelölését, a felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben részt vevő további szervezeti egységek megnevezését, a felsőfokú szakképzés finanszírozásának tervét, a felsőfokú szakképzésben részt vevő oktatók, tanárok és szakoktatók szakmai és pedagógiai képesítésére vonatkozó követelményeket, illetve a továbbképzésükre vonatkozó tervet, a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak szerint az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges épület és egyéb infrastrukturális kapacitás igényeket és azok biztosításának módját, a felsőfokú szakképzésről alapképzésbe vagy alapképzésről a felsőfokú szakképzésbe való átvétel rendjét, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény szerint létrejött tanulói, hallgatói szerződésekre vonatkozó megállapodást. 142/2007. (XI.21.) SZ. HATÁROZAT elfogadja az egyetem évi előirányzat módosításairól szóló előterjesztést. 143/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja a évi tartalékalapok felosztására vonatkozó javaslatot. 144/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja Az NYME oktatási tevékenysége a 2006/2007. tanévben c. előterjesztést. 145/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja az egyetem pályázati tevékenységéről szóló írásos beszámolót. 146/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Közgazdaságtudományi Kar vezetőjének beszámolóját. 147/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT 20

21 A Szenátus figyelemmel a MÉK Kari Tanácsának javaslatára nyílt szavazáson egyhangú igen szavazattal kimondja a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Centrum, mint önálló részjogkörű költségvetési egység december 31. nappal történő megszüntetését. A Szenátus egyúttal az alábbi intézkedések megtételét rendeli el: 1.) Az ATC jelenlegi elnöke a gazdasági főigazgatóval együttműködve köteles a fenti határidővel a megszűnéséhez szükséges gazdasági tevékenységeket elvégezni. 2.) A Nyugat-magyarországi Egyetem első Szenátusa elé kell terjeszteni az Alapító Okirat-, a Szervezeti és Működési Szabályzat-, valamint a MÉK ügyrend módosításának értelemszerű tervezetét. 148/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 23 egyhangú igen szavazattal támogatja Prof. dr. Schmidt Rezső egyetemi tanár kinevezését a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékáni tisztségének betöltésére. 149/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 24 egyhangú igen szavazattal támogatja Prof. dr. Kulcsár László egyetemi tanár a Benedek Elek Pedagógiai Kar Társadalomtudományi és Pszichológiai Intézet egyetemi tanárává történő kinevezését. 150/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa titkos szavazással 23 igen 1 nem 0 tartózkodás szavazattal támogatja Bucsy Gellértné Dr. egyetemi docens a Benedek Elek Pedagógiai Kar Művészeti és Sport Intézet főállású főiskolai tanárává történő kinevezését. 151/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja az egyetemi tanári pályázati felhívás tervezetet, melyben a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora pályázatot hirdet egyetemi tanári címmel rendelkező részére a Geoinformatikai Kar Geomatikai Intézetének főállású egyetemi tanári álláshely betöltésére természettudományok tudományterület, földtudományok tudományágban. 152/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja a pályázati felhívás tervezetet, melyben a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora pályázatot hirdet Geoinformatikai Kar dékáni megbízatásának ellátására. 153/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja a pályázati felhívás tervezetet, melyben a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora pályázatot hirdet a Faipari Mérnöki Kar dékáni megbízatásának ellátására. 154/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja az Aranykapu Gyakorló Óvoda Alapító Okiratának és Helyi Nevelési Programjának kiegészítését. 21

22 155/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda Alapító Okiratának és Helyi Nevelési Programjának kiegészítését. 156/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT elfogadja a Hallgatói Önkormányzat Választási Szabályzatát azzal, hogy azt az új Nyugatmagyarországi Egyetem szenátusi képviselőinek választására alkalmazni kell. 157/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT támogatja a Geoinformatikai Kar által beterjesztett BIRTOKRENDEZŐ MÉRNÖK MSc szak indítási kérelmét. 158/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT támogatja az Erdőmérnöki Kar által beterjesztett KÖRNYEZETMÉRNÖKI MSc szak indítási kérelmét. 159/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással 20 igen 0 nem 4 tartózkodás szavazattal támogatja a Faipari Mérnöki Kar által beterjesztett FAIPARI TERMÉKTERVEZŐ szakmérnök szakirányú továbbképzési szak létesítési és indítási kérelmét. 160/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással 20 igen 0 nem 4 tartózkodás szavazattal támogatja a Faipari Mérnöki Kar által beterjesztett FAIPARI TERMÉK- ÉS FORMATERVEZŐ SZAKMÉRNÖK szakirányú továbbképzési szak létesítési és indítási kérelmét. 161/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-Magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással 20 igen 0 nem 4 tartózkodás szavazattal támogatja a Faipari Mérnöki Kar által beterjesztett FAIPARI TERMÉKMENEDZSER SZAKMÉRNÖK szakirányú továbbképzési szak létesítési és indítási kérelmét. 162/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT támogatja a Benedek Elek Pedagógiai Kar által beterjesztett KORAI-KISGYERMEKKORI KÉTNYELVŰSÉG (angol, német és német nemzetiségi) szakirányú továbbképzési szak indítási kérelmét. 163/2007. (XI.21,) sz. HATÁROZAT támogatja a Benedek Elek Pedagógiai Kar által beterjesztett ÓVODÁSKORI MAGYAR - NÉMET KÉTNYELVŰSÉG szakirányú továbbképzési szak indítási kérelmét. 164/2007. (XI.21.) sz. HATÁROZAT 22

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2013. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2013 1/2013. (I.8.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 36 igen egyhangú szavazattal

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2009. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2009 1/2009. (I.30.) sz. HATÁROZAT elfogadja - a jogszabályi változásokat figyelembevételével átdolgozott

Részletesebben

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról 21/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi docensi pályázatokról 22/2013. (VI.19.) sz. határozata főiskolai docensi pályázatokról 23/2013. (VI.19.)

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz.

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2015. ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. határozatával 2015. január 21. szerda 13 óra 2. A 2015. évi költségvetés elvei

Részletesebben

1/2009. (III. 17.) határozat

1/2009. (III. 17.) határozat 1/2009. (III. 17.) határozat A Szenátus jóváhagyja a Banki szakügyintéző (OKJ 55 343 01 0010 55 01) felsőfokú szakképzés intézményi képzési programját, és ezen felsőfokú szakképzés indítását. 2/2009. (III.

Részletesebben

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Tanácsának évi Határozatai

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Tanácsának évi Határozatai A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Tanácsának 2005. évi Határozatai 1/2005. sz. Határozat (02.15.) elfogadja a 2003-2006. közötti rektori ciklus első felében végzett rektori tevékenységről szóló beszámolót.

Részletesebben

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről

A Budapesti Műszaki Főiskola Szenátusának április 24-ei üléséről Iktatószám: BMF-RH -904/2007 Kelt: 2007. május 9. H A T Á R O Z A T T Á R A Budapesti Műszaki Főiskola ának 2007. április 24-ei üléséről SZ-XIII/23/2007. határozata A Budapesti Műszaki Főiskola a egyhangúlag

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM EGYETEMI TANÁCSÁNAK/SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM EGYETEMI TANÁCSÁNAK/SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM EGYETEMI TANÁCSÁNAK/SZENÁTUSÁNAK 2006. ÉVI HATÁROZATAI SOP RON 2006 1/2006. sz. HATÁROZAT (06.01.09.) A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi

Részletesebben

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai 2007. év TARTALOMJEGYZÉK 2007. január 17... 2 2007. február 14.... 5 1 Kari Tanácsának határozatai 2007. év 2007. január 17. A szavazati joggal rendelkezők

Részletesebben

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATOK SZE 1014/3.2/2011.(III.09.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosításának elfogadása

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Ikt.szám: BPK-10-12/2012. A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Kari Tanácsának 2012. évi határozatai SOPRON 1/2012. 01. 24. számú határozat A Kari Tanács Dr. habil Bodnár Gabriella

Részletesebben

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására.

5/2014. (IX. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta az előterjesztést a Tehetségtanács új tagjának megválasztására. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2014. szeptember 25-én (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi 1. rendes ülésén hozott határozatok 1/2014. (IX.

Részletesebben

1/2008. (IV. 1.) határozat

1/2008. (IV. 1.) határozat 1/2008. (IV. 1.) határozat A Szenátus jóváhagyja az adóigazgatási szakügyintéző (55 344 01 0010 55 01) felsőfokú szakképzés intézményi képzési programját, az adóigazgatási szakügyintéző (55 344 01 0010

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2012. évi határozatai Győr 2012 1/2012. (01.18.) SZ. HATÁROZAT szavazással - a Kar 2010-2011. évi tevékenységéről készült beszámolót

Részletesebben

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Tanácsának évi határozatai A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Tanácsának 2004. évi határozatai 1 /2004. sz. Határozat (04.01.14.) A Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Tanácsa az elhangzott módosításokkal 17 igen szavazattal,

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2013

A Kari Tanács határozatai 2013 KT elektronikus szavazás (2013. január 30.) A Kari Tanács határozatai 2013 1 /2013. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai elektronikus szavazással, 13 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták az Informatikai

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2014. évi határozatai Győr 2014 1/2014. (03.05.) SZ. HATÁROZAT személyére (Balogh István, Venesz Norbert) tett 2/2014. (03.05.) SZ.

Részletesebben

100. szám május 26. Tartalom

100. szám május 26. Tartalom Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott

Részletesebben

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2016. január 13-i SZE 1481/3.1/2016.(I.13.) döntés: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési tervének aktualizálása a 2016-2020-as időszakra SZE: 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 2016. március 9-i

Részletesebben

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. október 19-én tartott üléséről Napirend: 1. Javaslat Professor Emeritus/Emerita cím és SZIE Babérkoszorú arany fokozat kitüntetés adományozására Előterjesztő:

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. Ikt. szám: RK/1336-4/2017. 208/2017. (IX.27.) sz. határozata az Szervezeti és Működési Rendjének a Sporttudományi Intézet felépítésére vonatkozó módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Szervezeti és

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2018. március 28-i szenátusi ülésen hozott Határozatok SZE 1668/3.2/2018.(III.28.) határozat: A Szenátus egyhangúlag támogatta a Család- és gyermekvédelem szakirányú továbbképzési szak székesfehérvári

Részletesebben

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok

A március 8-i szenátusi ülésén hozott Határozatok A 2006. március 8-i ülésén hozott SZE 243/1/2006.(III.8.) határozat: Rektori bejelentés megerősítése 1. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 154. (1) bekezdése értelmében az FT szenátusként

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2014

A Kari Tanács határozatai 2014 január 27. A Kari Tanács határozatai 2014 1/2014. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai nyílt szavazással, egyhangúlag elfogadták a Műszaki menedzser MSc. szak 2. sz. mellékletben szereplő tantervi változtatásait.

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016. 85/2016. (XII. 14.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szervezteti és Működési Rend (önálló Tanszékek Intézetté alakítása) módosításának elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2010. ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2010. ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2010. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2010 1/2010. (I.20.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa elektronikusan történt

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2012. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2012 1/2012. (I.25.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag

Részletesebben

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok

A Kari Tanács január 23-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok A Kari Tanács 2018. január 23-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázat véleményezése 2. Szenátusi képviselőválasztás 3. Kari ügyrend változása 4. Új szabadon választható tárgy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE ÓBUDAI EGYETEM. ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS 2016. OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE III. napirend Tárgy: Személyi ügyek III.1. Javaslat vezetői pályázatok kiírására III.2. Javaslat oktatói pályázatok kiírására

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott

Részletesebben

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.

2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2018. április 19-én (csütörtökön) du. 15:00 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2017/2018. tanévi VI. rendes ülésén hozott határozatok 1/2018.

Részletesebben

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A február 4-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2015. február 4-i SZE 1402/3.2/2015.(II.4.) határozat: A magasabb vezetői rektori pályázati kiírás elfogadása. A pályázati felhívás a Szenátus által történt elfogadást követően három napon belül a Kodolányi

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2010. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2010 1/2010. (I.20.) sz. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa elektronikusan történt

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. Kötet: Foglalkoztatási Követelményrendszer

Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. Kötet: Foglalkoztatási Követelményrendszer FI 69207 Gödöllő Szervezeti és Működési Szabályzat II. Kötet: Foglalkoztatási Követelményrendszer II/2. rész: Szabályzat az egyetemi címek és az állami kitüntetések adományozásának, illetve az ezekre való

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS 1. Az intézmény neve: - Comenius Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 027440 - alapításkor: Comenius Szakközépiskola és Humánszolgáltató

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Ikt.szám: BPK-35-10/2011. A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Kari Tanácsának 2011. évi határozatai SOPRON 1/2011. 01. 12. számú h a t á r o z a t: A Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2012. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2012 1/2012. (I.25.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa nyílt szavazással, egyhangúlag

Részletesebben

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017. Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének

Részletesebben

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről

Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről Határozatok a Szent István Egyetem Szenátusának 2011. december 14-én tartott üléséről Napirend: 1. Előterjesztés általános rektorhelyettesi megbízás betöltésére Előterjesztő: Dr. Solti László rektor 2.

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA (( GYŐR 2015 A felsőoktatásról szóló 1993. évi L. tv., az államháztartásról szóló 1992. évi VIII. tv., az államháztartás

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2011 1/2011. (I.14.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa elektronikus szavazással

Részletesebben

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával

A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával A S ZENÁT US ÁLLANDÓ B I ZOTTSÁGAI e lfogadva a S z en átu s 324/2008. (XI. 19.) sz. h a tá ro z a tával EGYETEMI DOKTORI TANÁCS ÉS HABILITÁCIÓS TANÁCS Elnök Prof. Dr. Neményi Miklós tudományos és külügyi

Részletesebben

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)

A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás) 2009 2009. JANUÁR 7. BGK-KT/ XLVIII / 1 /2009 A Dr. Horváth Sándor által beadott főiskolai tanári pályázatot a kari Bíráló Bizottság mindenben megfelelőnek találta és támogatja a pályázat elfogadását.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2016-os határozatai 1/2016 (2016.01.19.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 14 IGEN, 0 NEM szavazattal, 2 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

2018. évi határozatok kivonata

2018. évi határozatok kivonata 2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött

Részletesebben

Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól. 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése december 16.

Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól. 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése december 16. Tájékoztató a Szent István Egyetem Szenátusának határozatairól 2009/2010-es tanév negyedik rendes ülése 2009. december 16. Napirend: 1. Előterjesztés a Gödöllő belterület, 4938. helyrajzi számú étterem

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 33. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Részletesebben

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék Az ÓBUDAI EGYETEMEN OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK és TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék 2. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék A BMF OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK ÉS TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára

A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Könyvtári szakmai nap Győr, 2014. 03. 25 Kisalföldi Könyvtárak és Könyvtárosok Egyesülete A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Szemerey Tamásné Dr. levéltárvezető Dr. Sági Éva levéltáros Egyetemi

Részletesebben

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZENÁTUSA ÉV 2010. ÉV 2010.01.13. 2010/1/1. 2010.01.13. 2010/1/2. 2010.01.13. 2010/1/3. 2010.01.13. 2010/1/4. 2010.03.09. 2010/2/5. 2010.03.09. 2010/2/6. 2010.03.09. 2010/2/7. 2010.03.09. 2010/2/8. 2010.03.09. 2010/2/9.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2016. május 18-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Reprezentatív felmérés - végzett 200, 20, 202 Válaszadók száma = 70 Általános indikátorok Globális index - 2 3 4 6 + átl.=4.28 elt.=.23-2 3 4 6 átl.=4.28 elt.=.23 (α = 0.87) + Felmérés eredmények Jelmagyarázat

Részletesebben

2016. évi határozatok kivonata

2016. évi határozatok kivonata 2016. évi határozatok kivonata 1/2016.01.21. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a Munkatársak Által Választható Béren Kívüli Juttatások Szabályzatának 2/2016.01.26. sz. határozat: A PPKE Egyetemi

Részletesebben

1/2015. (IV. 23.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Horváth László főiskolai tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.

1/2015. (IV. 23.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Horváth László főiskolai tanári pályázatát az első helyre rangsorolta. A Debreceni Egyetem Szenátusának 2015. április 23-án (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi IV. rendes ülésén hozott határozatok 1/2015. (IV.

Részletesebben

2012. január február 20.

2012. január február 20. A Kari Tanács határozatai 2012. 2012. január 23. 1/2012. sz. határozat: A Kari Tanács tagjai nyílt szavazással, egyhangúlag elfogadták a Faipari Mérnöki Kar intézkedési tervét (1. sz. melléklet). 2/2012.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok 2013. évi határozatok A 2013. február 6-i SZE 1177/3.2/2013.(II.6.) határozat: Honlapszerkesztı Bizottság létrehozása SZE 1178/3.3/2013.(II.6.) határozat: A KJF hallgatói által fizetendı díjakról és térítésekrıl

Részletesebben

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-546/019. 1/019. (II. 8.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E Szervezeti és Működési Rend 11. melléklete: Üzleti Tudományok Intézete működési rendje 2012. Beosztás Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K S z a b á l y z a t Oldal: 2/8. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta oktatási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 3488-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. december 17-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1./ 11-12 (10. 18.) KT. számú határozat: Határozatok 2011-2012 A Kari Tanács titkos szavazással 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett támogatta Dr. Polyák Gábor, míg 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett

Részletesebben

A január 24-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 24-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2007. január 24-i SZE 338/3.3/2007. (I.24.) határozat: Dr. h. c. Szabó Péter Ph.D magasabb vezetői (rektori) pályázatának elbírálásáról SZE: 27 igen 0 nem 0 tartózkodás SZE 339/3.4/2007. (I.24.) határozat:

Részletesebben

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január

ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január ad. 40.964/2004. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2005. január 2 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2011. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2011 1/2011. (I.14.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa elektronikus szavazással

Részletesebben

3365-15/2008. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, 2008.

3365-15/2008. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, 2008. 3365-15/2008. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, 2008. A Nyugat-magyarországi Egyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. -a,

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA Miskolc, 2014 3.6. sz. Egyetemi szabályzat ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEK SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Szenátusának 282/2014. sz. határozata Készült 8 példányban.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata Pécs 2007 A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében ALAPÍTÓ OKIRAT /A többször módosított alapító okirat a 2013. május 23-i kuratóriumi döntés alapján született módosításokkal, egységes szerkezetben, melynek hatályba lépése: 2013.09.01. napjától/ 1. Az

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 8. számú melléklete

SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 8. számú melléklete SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 8. számú melléklete AZ EGYETEMI CÍMEK, AZ ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁNAK, ILLETVE AZ EZEKRE VALÓ JAVASLATTÉTELNEK

Részletesebben

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén. R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2015. március 19-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. NAPIRENDEK: 1. Javaslat a vezető testületek

Részletesebben

1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár

1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár 1/2003 sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2003. március 14-i ülésén A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár rektori megbízásra érkezett pályázatát egyhangúlag támogatja. Budapest,

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 3109-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. november 22-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről Szabó Diána Oktatási és Közművelődési Osztályvezető Hatósági ellenőrzések megállapításai

Részletesebben

A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai

A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai A Kari Tanács 2015. január 13-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Tanársegédi pályázatok véleményezése 2. Kari képviselő választása a Szenátusba 3. 2015. februári záróvizsganaptár 4. Változások a

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Benedek Elek Pedagógiai Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Ikt.szám: BPK-2-20/2010. A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai SOPRON 1/2010. 01-12. számú h a t á r o z a t: A Kari Tanács a Kurzusindítás engedélyezési

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata KGF/1352/2/2011. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2), valamint 89. (1) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 6. sz. melléklet a 1164/115 ZMNE számhoz 1. sz. példány A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA 2007 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2019. április 29. SZ-8/2018/2019. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR Munkakör,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 2319-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. augusztus 27-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben