Informatika tanmenet a VII. osztály számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Informatika tanmenet a VII. osztály számára"

Átírás

1 Informatika tanmenet a VII. osztály számára Készítette: Sarkady Attila Ez a tanmenet az általános iskola 7. osztálya számára készült. A kerettantervek szerint az informatika, mint önálló tantárgy, ebben az évben jelenik meg először. A minimális éves óraszám 37, ebben a tantervben ennyi szerepel. Óraszám: heti 1,5 óra (egyik félévben 1, másikban 2 óra hetente) Előfeltételek (amiket mindenképpen tudniuk kell a 7. osztályba lépéshez) A tanuló értse meg, hogy ugyanazt az ismeretet különféle jelekkel leírhatjuk. Legyen képes kezelni a billentyűzetet és az egeret. Legyen képes háttértárak és könyvtárak váltására, könyvtárba való belépésre, kilépésre, mozgásra a könyvtárfa szinteken. Legyen képes egyszerű hétköznapi, illetve térbeli tájékozódási képességet fejlesztő LOGO algoritmusokat értelmezni, illetve végrehajtani. Képes legyen ábrákat, rajzokat készíteni rajzoló programmal. Tudjon szöveget karakter szinten formázni, és egyszerű dokumentumot készíteni. Tudjon eligazodni az iskolai könyvtár szabadpolcos állományában. Legyen képes megkülönböztetni a főbb dokumentumtípusokat. Tudjon szerző és cím szerint dokumentumokat keresni a betűrendes leíró katalógusban. Főbb témakörök: Informatika alapjai 3 óra Operációs rendszer használata 7 óra Kommunikáció 10 óra Algoritmizálás 3 óra Dokumentumkészítés 3 óra Könyvtárhasználat 9 óra Szabadon felhasználható 2 óra 1

2 Témakörök részletesen: Informatika alapjai (3 óra) Óra Téma Problémafelvetés Ismeretanyag 1. Számítógép a szaktanteremben Melyek a számítógép használat szabályai? Számítógép üzemeltetés szabályai. Szaktanterem rendje. Megbeszélés tanári irányítással. Informatika 6. osztály. Számítógép. Szemléltető táblák. Szakszerűen, balesetmentesen használják a számítógépet. 2. A sokoldalú számítógép Hogyan alakult ki a számítógép? Számítógép generációi és jellemzőik. A fejlesztés irányai. Árlisták gyűjtése. Rendszerezés. Üzembe helyezés. Informatika 6. osztály. Számítógép. Ismerjék a számítógép fejlesztés történetét. 3. A számítógép alapkiépítése Mit takar a burkolat? Hardver fogalma. A számítógép főbb egységei, funkcióik. Mikroprocesszorok. Csatlakozók tanulmányozása. Alaplap és elemeinek vizsgálata. Napi tapasztalatok. Alaplapok, egységek. Ismerjék a számítógép blokkvázlatát. 2

3 Operációs rendszerek (7 óra) Óra Téma Problémafelvetés Ismeretanyag 4 Operációs rendszerek Mi működteti a számítógépet? A számítógép indítása. Alapvető DOS parancsok. Operációs rendszerek feladatai, típusai. Verziószám. Kompatibilitás. Könyvtár számítógép könyvtárszerkezet analógia. Könyvtárak létrehozása. Tudjanak DOS parancsok segítségével könyvtárszerkezetet létrehozni. 5 Operációs rendszerek Mit várunk el az operációs rendszertől? Miért jó a grafikus felületű operációs rendszer? Windows rendszerek és szolgáltatásaik. Különböző verziók vizsgálata. Ablakok elemzése. DOS. Számítógép. Ismerjék a rendelkezésre álló operációs rendszer működtető felületeit. 6-7 Munkát zavaró programok, vírusok Milyen tünetekkel jár a vírusfertőzés? Miért készítenek vírusokat? Vírusok jellemzői, típusai. Vírusok hatástalanítása, megelőzés. Vírusirtó programok használata. Lemezek ellenőrzése. Biztonsági mentések. Programismertetők. Ismerjék a leggyakoribb vírusok tüneteit, a hatástalanítás módját. 8-9 Adattömörítés Mi az archiválás? Mit tegyünk a terjedelmes adatainkkal? Adattömörítés főbb elveinek ismerete. Adattömörítők használata. Becsomagolás, kicsomagolás segédprogramokkal. Kiterjesztések. Különböző tömörítések összehasonlítása. Tanári lemez. Tudjanak használni egy-két tömörítő programot. 10 Részösszefoglaló Hogyan állítunk össze egy számítógépes rendszert? Számítógép perifériák. Operációs rendszerek, segédprogramok funkciói, típusai. Szerelés, elemzés. Táblázatok kitöltése. Fájl terjedelmek összehasonlítása óra tananyaga. Számítógép és perifériák. Tanári lemez. Ismerjék fel a számítógép rendszer főbb egységeit és tudják az egységek funkcióit. 3

4 Kommunikáció (10 óra) Óra Téma Problémafelvetés Ismeretanyag Hálózati rendszerek Miért kapcsolják össze a számítógépeket? Számítógép hálózatok célja, csoportosításai. Hálózati elemek. Hálózati topológia. Iskolai hálózat megismerése. Kapcsolat gépek között. Perifériák elérése. Jelszavak szerepe. Szakkönyvek. Internetes bemutatók. Tudjanak gépükről más gépekkel kommunikálni. 13. Tanulás számítógéppel Miért használjuk a számítógépet tanulásra? Multimédia fogalomrendszere. Tanulóprogramok működtetése. Projektorok használata. Videofilmek. Tanári bemutatás. Szerezzenek jártasságot a rendelkezésre álló eszközök használatában Internet és használata Mi a Weblap? Melyek az Internet főbb szolgáltatásai? Internet szolgáltatásai. Keresés az Interneten. Keresés: időjárás, menetrend, sportesemény, Tartalom és funkció. Honlapok. Sulinet. Tudják az Internetes szolgáltatásokat elérni. 17. Tanulás Interneten Miben segíti a tanulást az Internet? Keresőlapok és jellemzőik. Problémamegoldás Internetes kereső segítségével. Információgyűjtés. Algoritmusok. Sulinet szolgáltatásai. Képesek legyenek információ gyűjtésére Internet segítségével Levelezés új módon Mi az azonos és a különböző a hagyományos és az elektronikus levél között? Elektronikus levél jellemzői. Levelek írása és fogadása. Magyar irodalom. Angol szótár. Levélminták. Tudjanak önállóan elektronikus leveleket forgalmazni. 20. Elektronikus levelezés Hogyan küldhetünk képeket? Csatolt fájlok küldése. Levelek írása és fogadása. Magyar irodalom. Angol szótár. Levélminták. Tudjanak önállóan elektronikus leveleket forgalmazni. 4

5 Algoritmizálás (3 óra) Óra Téma Problémafelvetés Ismeretanyag 21. Egyszerű problémamegoldások Mi az algoritmus? Algoritmusok és szerkezeti részeik. Leírásuk és ábrázolásuk. Egyszerű tevékenységek algoritmizálása. Algoritmusok ábrázolása. Függvények ábrázolása. Matematika. Függvények értéktáblázatai. Tudjanak egyszerű tevékenységeket algoritmizálni. Képesek legyenek függvényeket számítógépes táblázatban felírni. 22. A problémamegoldás folyamata Mi a különbség probléma és feladat között? Logo program készítése egyszerű probléma megoldására. Program készítése Logo-val. Logo munkák 6. osztály. Értelmezzenek egyszerű programot és bővítsék. 23. Grafikai programok készítése Hogyan készülnek az animációk? Logo képszerkesztő megismerése. Animáció futtatása. Megfigyelés. Elemzés. Programírás. Logo munkák 6. osztály. Mintajátékok. Tudjanak egyszerű Logo programokat írni és futtatni. 5

6 Dokumentumkészítés (3 óra) Óra Téma Problémafelvetés Ismeretanyag Dokumentumo k készítése Dokumentumo k készítése Mi a dokumentum? Mi jellemzi a különböző dokumentumokat? Milyen részekből áll egy újság? Melyek az iskolaújság jellemzői? Rajzolóprogramok használata. Az újság részei. Rovatok. Hasábok. Plakátok készítése. Szövegszerkesztés. Plakátok. Táblázatok grafikonok. Önálló munkavégzés minta alapján. Sajtótermékek. Újságok. Önállóan tudjanak egyszerű dokumentumokat készíteni, archiválni, nyomtatni. Tudjanak egy egyszerű cikket (dolgozatot) önállóan beírni és a követelményeknek megfelelően beszerkeszteni. 6

7 Könyvtárhasználat (9 óra) Óra Téma Problémafelvetés Ismeretanyag 27. Könyvtári állományrészek Kézikönyvtár 30. Problémamegoldás a könyvtárban Látogatás könyvtárakban 33. Híres magyar könyvek és könyvtárak 34. Közművelődési és iskolai könyvtár Milyen könyvtárakat ismersz? Miben különböznek a könyvtárak? Mi az állomány? Mely könyveket nem kölcsönzik a könyvtárak és miért? Hogyan gyűjtünk információt? Miért híresek a régi könyvtárak? Hol találhatunk régi könyveket? Miért járunk könyvtárakba? Milyen közvetlen és közvetett haszna van a könyvtárazásnak? Dokumentumtípusok. Állományrészek. Lexikonok, enciklopédiák, szótárak jellemzői. Katalógusok használata. Könyvtárak jellemzői és típusai. Egyházi-, uralkodói-, főúri- és magán könyvtárak. Információk és forráshelyek. Könyvtári állomány tanulmányozása. Táblázatok kitöltése. Kézikönyvtár használata. Problémák megoldása. Táblázatok kitöltése. Könyvtárlátogatás. Táblázatok kitöltése. Könyvek elemzése megadott szempontok szerint. Eligazodás és keresés könyvtárban. Magyar irodalom. Ismerjék a könyvtárak fontosabb állományrészeinek jellemzőit. Magyar irodalom. Iskolai könyvtár. Történelem. Biológia. Magyar irodalom. Magyar irodalom. Képes Krónika. A tihanyi apátság alapító levele. Magyar irodalom. Kézikönyvtár. Tankönyvek, szakkönyvek, katalógusok. Internet. Szakkönyvek, tankönyvek, Internet. Könyvtári szabályzatok. Ismerjék a gyermekenciklopédiák tartalmát és használatát. Képesek legyenek adatokat gyűjteni további munkákhoz. Ismerjék hazánk legfontosabb könyvtárait. Keressék meg néhány történelmi könyvtár honlapját. Képesek legyenek különböző könyvtárakban önállóan eligazodni. 7

8 35. Könyvtárak együttműködése Mennyit költünk könyvekre? Meddig növelhető egy könyvtár állománya? Könyvtárak együttműködése. Hálózatok szerepe az együttműködésben. Keresés könyvtári hálózatokban. Kölcsönzés számítógéppel. Internet. Keresőfelületek. Ismerjék a könyvtárközi kölcsönzés előnyeit és szabályait. 8

9 Témazáró dolgozat Informatika alapjai és operációs rendszerek témakörből Feladatok 1. A gyerekeknek saját maguknak kell bekapcsolni a számítógépet, és bejelentkezni a Windows-ba, majd itt egy DOS parancssort elindítani. 2. Formázd meg a floppy-t rendszerlemeznek, és a kötetcímke RENDSZER legyen! (Windows-ban, vagy DOS-ban is elvégezheted) 3. Hozd létre MS-DOS-ban a jobboldalon látható könyvtárszerkezetet a floppy lemezen: 4. A következő feladatot Windows-ban végezd el: A C:\WINDOWS könyvtárban levő 100 KB-nál kisebb méretű TXT kiterjesztésű állományokat másold át az A:\ELSO\WINDOWS\TEXT könyvtárba! 5. Az A:\ELSO\WINDOWS\TEXT könyvtárat tömörítsd össze; a tömörített állomány az A:\DOS\TOMOR könyvtárban legyen! (Bármilyen tanult tömörítőt használhatsz) A:\ ELSO WINDOWS RENDSZER TEXT DOS TOMOR EGYEB 9

10 Pontozás 1. 3 pont az indításért (ha 5 percen belül nem tudja elindítani, akkor a tanár segíthet neki) 2 pont a DOS parancssor elindításáért 2. 2 pont a formázásért 2 pont a rendszerfájlokért 2 pont a kötetcímkéért pont könyvtáranként 4. 4 pont, ha más fájlok is vannak a floppyn, vagy nincs rajta minden, ami kell, vagy ha más könyvtárban van, akkor csak 2 pont 5. 3 pont a tömörítésért 2 pont, ha jó könyvtárban van a tömörített állomány. Összesen: 27 pont. Osztályozás 0-7 pont pont pont pont pont 5 10

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin

Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Digitális írástudás 2012. március 13. TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0068 Trambulin Cél: A képzés célja, hogy a projekt résztvevői tudják kezelni a számítógépet és perifériáit, ismerjék a szoftvereket. Képessé

Részletesebben

Informatika szóbeli vizsga témakörök

Informatika szóbeli vizsga témakörök KECSKEMÉTI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31., Telefon: 76/480-744, Fax: 487-928 KANDÓ KÁLMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLÁJA 6000 Kecskemét, Bethlen

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

Informatika évfolyam

Informatika évfolyam Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES TEMATIKÁJA A témakörök előtt lévő számok az informatika tantárgy részletes vizsgakövetelménye és a vizsga leírása dokumentumban szereplő témaköröket jelölik. KÖVETELMÉNYEK 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció

Részletesebben

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK INFORMATIKÁBÓL 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A jelek csoportosítása 1.1.2. Kód, kódolás, bináris kód 1.1.3. A kommunikáció általános modellje

Részletesebben

Informatika 6. évfolyam

Informatika 6. évfolyam Informatika 6. évfolyam Egészséges, ergonómiai szempontok ismerete. A számítógép és a legszükségesebb perifériák rendeltetésszerű használata. Helyesírás ellenőrzése. Az adat fogalmának megismerése Útvonalkeresők,

Részletesebben

Tanmenet. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2003. 09. 10.

Tanmenet. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2003. 09. 10. Iskola neve: IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Tantárgy: Tanár neve: Csoport életkor (év): 13 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): Informatika Tóth László 2003. 09. 10. Tanmenet

Részletesebben

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata:

5. osztály. 1. Az informatikai eszközök használata: 1. Az informatikai eszközök használata: 5. osztály Tudjon számítógépet önállóan üzembe helyezni. Ismerje a főbb egységeket és funkcióikat. Ismerje a háttértárolók szerepét, azok néhány fajtáját. Tudjon

Részletesebben

Fenyős Zoltán. Fenyősné Kircsi Amália. Tanmenet. informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA

Fenyős Zoltán. Fenyősné Kircsi Amália. Tanmenet. informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália Tanmenet informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA AJÁNLOTT TANKÖNYVEK ÉS MUNKAFÜZET Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália: Gyöngyforrás (Játékos informatika

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr ut ca 5-7. INFORMATIKA 1-4. évfolyam

Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2030 Érd, Túr ut ca 5-7. INFORMATIKA 1-4. évfolyam INFORMATIKA 1-4. évfolyam 1 Személyi feltételek Hunyadi Mátyás Általános Iskola A tanterv alkalmazásának feltételei Informatika vagy számítástechnika szakos főiskolai vagy egyetemi végzettségű tanító vagy

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver

Részletesebben

4. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 4 óra. 1. Az informatikai eszközök használata

4. évfolyam. Tematikai egység/ Fejlesztési cél. Órakeret 4 óra. 1. Az informatikai eszközök használata 4. évfolyam Tematikai egység/ nevelési-fejlesztési 1. Az informatikai eszközök használata Alkalmazások megismerése, futtatása számítógépen. Kapcsolattartás a számítógéppel ismert programokon keresztül.

Részletesebben

A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET. az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. (tagintézmény igazgató)

A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET. az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. (tagintézmény igazgató) A nyomtatvány használata nem kötelező! TANMENET az osztály INFORMATIKA tantárgyának tanításához. Összeállította: Informatika munkaközösség 2010. év szeptember hó 01. nap. (tanár) (tagintézmény igazgató)

Részletesebben

4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o. Témakörök 4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o. Értékelés ellenőrzés

4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o. Témakörök 4.o. 5.o. 6.o. 7.o. 8.o.  Értékelés ellenőrzés INFORMATIKA tanterv Korunk igénye, hogy az iskolából kikerülő, elhelyezkedni kívánó tanulók elemi informatikai ismeretekkel rendelkezzenek. Tudják használni a számítógépet, programokat és egyéb informatikai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika

ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2012 március 1. tétel A kommunikáció

Részletesebben

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek

Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek Digitális írástudás kompetenciák: IT alpismeretek PL-5107 A továbbképzés célja: A program az alapvető számítógépes fogalmakban való jártasságot és a számítógépek alkalmazási területeinek ismeretét nyújtja

Részletesebben

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra)

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (10 óra) Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3 óra Éves óraszám: 108 óra Tankönyv: dr. Dancsó Tünde Korom Pál: INFORMATIKA

Részletesebben

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák)

1. tétel. A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei. Informatika érettségi (diák) 1. tétel A kommunikáció információelméleti modellje. Analóg és digitális mennyiségek. Az információ fogalma, egységei Ismertesse a kommunikáció általános modelljét! Mutassa be egy példán a kommunikációs

Részletesebben

Tanmenet. Sziegl Hajnalka informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 -

Tanmenet. Sziegl Hajnalka informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 - Tanmenet Szakközépiskolák 9. évfolyama számára informatika IV 2003-2004 tavaszi félév - 1 - Bevezetés A szakközépiskolában 9. és 10. évfolyamon heti 1-1 órában oktatják az informatikát. A 11. és 12. osztályban,

Részletesebben

Információs társadalom

Információs társadalom SZÓBELI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKÁBÓL 2015. Információs társadalom Kommunikáció fogalma, fajtái, általános modellje. Példák. A jel, adat, információ, zaj és a redundancia fogalma. Példák. Különbség a zaj és

Részletesebben

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 1. oldal, összesen: 6 oldal INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli. Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli. Az informatika érettségi vizsga

Részletesebben

Tömörítés, csomagolás, kicsomagolás. Letöltve: lenartpeter.uw.hu

Tömörítés, csomagolás, kicsomagolás. Letöltve: lenartpeter.uw.hu Tömörítés, csomagolás, kicsomagolás Letöltve: lenartpeter.uw.hu Tömörítők Tömörítők kialakulásának főbb okai: - kis tárkapacitás - hálózaton továbbítandó adatok mérete nagy Tömörítés: olyan folyamat, mely

Részletesebben

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA Heti óraszám 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12.é vf. Általános képzés.d... osztály 3 3 4 4 Érettségi előkészítő 2 2 2 12. évfolyam

Részletesebben

HELYI TANTERV. Informatika

HELYI TANTERV. Informatika HELYI TANTERV Informatika 9. évfolyam Témák Új Tananyag feldolgozása Gyakorlás, helyi felhasználás Összefoglalás, ellenőrzés, hiánypótlás Összóraszám Az informatikai eszközök használata 7 1 8 Információs

Részletesebben

Informatika. Középszintű érettségi vizsga témakörök. 1. Információs társadalom. 2. Informatikai alapismeretek hardver

Informatika. Középszintű érettségi vizsga témakörök. 1. Információs társadalom. 2. Informatikai alapismeretek hardver Informatika Középszintű érettségi vizsga témakörök 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje Ismerje a kommunikáció modelljét és tudjon gyakorlati példákat

Részletesebben

INFORMATIKA 1-8. évfolyam. 1. rész: 1-4. évfolyam

INFORMATIKA 1-8. évfolyam. 1. rész: 1-4. évfolyam INFORMATIKA 1-8. évfolyam 1. rész: 1-4. évfolyam Bevezető Az informatika tantárgy igyekszik tartalmilag korszerű, a technikai fejlődéssel lépést tartó, szinte naponta változó ismereteket nyújtani, azokat

Részletesebben

Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (13 óra)

Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém. Didaktikai feladatok. INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI ALAPISMERETEK (13 óra) Tantárgy: INFORMATIKA Készítette: JUHÁSZ ORSOLYA Tanítja: JUHÁSZ ORSOLYA Osztály: nyelvi előkészítő évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 3,5 óra Éves óraszám: 126 óra Tankönyv: INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - négy osztályos képzés. nyelvi és matematika speciális osztályok INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - négy osztályos képzés nyelvi és matematika speciális osztályok A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ

Részletesebben

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

INFORMATIKA 5-8. évfolyam INFORMATIKA 5-8. évfolyam 1 1. Célok, feladatok, általános fejlesztési követelmények Az információ szerepe erősen megnövekedett a mindennapi életben, a háztartásban, a munkában, az üzleti szférában egyaránt.

Részletesebben

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra

Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti 2 óra Informatika tanterv nyelvi előkészítő osztály heti Számítógép feladata és felépítése Az informatikai eszközök használata Operációs rendszer Bemeneti egységek Kijelző egységek Háttértárak Feldolgozás végző

Részletesebben

INFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam

INFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam INFORMATIKA A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 1. melléklet 1.3.3 Informatika 1-4. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon tervezhető

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA

INFORMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA 9.NY OSZTÁLY HETI 4 ÓRA 37 HÉT/ ÖSSZ 148 ÓRA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség kezdete: 2013. 09. 01. Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 INFORMATIKA

Részletesebben

A vizsga részei A vizsga értékelése Gyakorlat i

A vizsga részei A vizsga értékelése Gyakorlat i Informatika Vizsgaleírások Vizsga jellemzői A vizsga részei A vizsga értékelése Gyakorlat i Szóbeli Osztályozó Javító Időtartam 45 perc 10 perc 80%-tól jeles(5) 60%-79% jó(4) Aránya az értékelésnél Vizsgakövetelmények

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM

KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 596 A könyvtárhasználatra nevelés alapvetően és meghatározóan tantárgyközi feladat, amelynek minden tantárgy ismeretelsajátítása

Részletesebben

Alkalmazások típusai Szoftverismeretek

Alkalmazások típusai Szoftverismeretek Alkalmazások típusai Szoftverismeretek Prezentáció tartalma Szoftverek csoportjai Operációs rendszerek Partíciók, fájlrendszerek Tömörítés Vírusok Adatvédelem 2 A szoftver fogalma A szoftver teszi használhatóvá

Részletesebben

Informatika helyi tanterv

Informatika helyi tanterv Informatika helyi tanterv 1 Tantárgy tanításának céljai és feladatai Az Informatika tantárgy tanításának célja, hogy felkészítse a tanulókat az egyre jelentősebbé váló információs környezethez való aktív

Részletesebben

Tanmenet INFORMATIKA

Tanmenet INFORMATIKA Tanmenet INFORMATIKA általános iskola 7. osztály ÉVES ÓRASZÁM: heti: 37 óra 1 óra A Mozaik Kiadó javaslata alapján összeállította az MS-2147 számú tankönyvhöz:: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség

Részletesebben

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak.

A számítógépes feladatok a várt megoldáshoz egyértelmű utalásokat tartalmazzanak. A szóbeli tételsor tartalmi és formai jellemzői Szóbeli tételek: Minden tétel két feladatból ( A és B ) áll: Az A feladat az adott témakör általános bemutatását és a témakör meghatározott részeinek részletesebb

Részletesebben

Koós Dorián 9.B INFORMATIKA

Koós Dorián 9.B INFORMATIKA 9.B INFORMATIKA Számítástechnika rövid története. Az elektronikus számítógép kifejlesztése. A Neumann-elv. Információ és adat. A jel. A jelek fajtái (analóg- és digitális jel). Jelhalmazok adatmennyisége.

Részletesebben

5. osztály Évi óraszám: 36 óra

5. osztály Évi óraszám: 36 óra 5. osztály Évi óraszám: 36 óra Órakeret 1. Az informatikai eszközök használata 4 óra 2. Alkalmazói ismeretek 14 óra 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 8 óra 4. Infokommunikációs

Részletesebben

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata Informatika 9Ny Téma Az informatikai eszközök használata Alkalmazói ismeretek Írott és audiovizuális létrehozása - Szövegszerkesztés Tartalom A számítógépes perifériák megismerése, használatbavétele, működésük

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY

INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY INFORMATIKA TANMENET 9. OSZTÁLY Éves óraszám: 36 óra 1. Teremrend, balesetvédelem Szervezés, tanév rendje. A számítógép és biztonság. Informatikai eszközök 2. Hardvereszközök A számítógép és a perifériák

Részletesebben

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI AZ INFORMATIKA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

Informatika témavázlat. 3. évfolyam

Informatika témavázlat. 3. évfolyam Informatika témavázlat 3. évfolyam 1. óra Ismétlés tanévi aktualitások Balesetvédelem baleset megelőzés. Mit tanultunk az elmúl időszakban Miről tanulunk az idei tanévben Felszerelések Munkarend 1. Mi

Részletesebben

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei

AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei AZ Informatika érettségi VIZSGA ÁLTALÁNOS követelményei A vizsga formája Középszinten: gyakorlati és szóbeli Emeltszinten: gyakorlati és szóbeli Az informatika érettségi vizsga célja Az informatika érettségi

Részletesebben

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1. Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon

Részletesebben

7. osztály. SNI felmentett követelmények Számítógép ki-bekapcsolása, Operációs rendszer grafikus felületének használata

7. osztály. SNI felmentett követelmények Számítógép ki-bekapcsolása, Operációs rendszer grafikus felületének használata 7. osztály Évi óraszám: 37 óra Órakeret Javasolt óraszámfelosztás témakörök szerint: I. Hardware, karbantartás 5 óra II. Internet, adatgyűjtés 6 óra III. Perifériák használata 5 óra IV. Szövegszerkesztés

Részletesebben

Kecskemét, Szent Imre utca INFORMATIKA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK

Kecskemét, Szent Imre utca INFORMATIKA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK INFORMATIKA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Általános kompetenciák tól elvárjuk, hogy az érettségi vizsgán az alábbi általános kompetenciák meglétét bizonyítsa - alkalmazói készség;

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. INFORMATIKA Évfolyam: 5-8.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. INFORMATIKA Évfolyam: 5-8. Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 5-8. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 5. 6. 7. 8. Informatika 1 1 1 1 Éves óraszám 36 36 36 36 Témakörök Tematikai egység címe 5. 6. 7. 8. Az informatikai eszközök

Részletesebben

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei

Informatika tagozat osztályozóvizsga követelményei Tartalom 9. évfolyam... 1 10. évfolyam... 4 11. évfolyam... 6 12. évfolyam... 8 9. évfolyam Az informatikai eszközök használata Az egészséges munkakörnyezet megteremtése Neumann elvű számítógép felépítése

Részletesebben

INFORMATIKA Felvételi teszt 1.

INFORMATIKA Felvételi teszt 1. INFORMATIKA Felvételi teszt 1. 1) Mi a szoftver? a) Szoftvernek nevezzük a számítógépet és minden kézzel megfogható tartozékát. b) Szoftvernek nevezzük a számítógépre írt programokat és az ezekhez mellékelt

Részletesebben

Informatika. 3. Az informatika felhasználási területei és gazdasági hatásai

Informatika. 3. Az informatika felhasználási területei és gazdasági hatásai Informatika 1. Hírek, információk, adatok. Kommunikáció. Definiálja a következő fogalmakat: Információ Hír Adat Kommunikáció Ismertesse a kommunikáció modelljét. 2. A számítástechnika története az ENIAC-ig

Részletesebben

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű

Részletesebben

Informatika-érettségi_emelt 11.-12. évfolyam Informatika

Informatika-érettségi_emelt 11.-12. évfolyam Informatika 11. évfolyam A tanév célja a középszintű érettségire való felkészítés, az emelt szintű érettségire való felkészülésnek a megalapozása. A középszintű érettségi elősegíti az eligazodást és a munkába állást

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek

Alap és legfontosabb cél. Továbbtanulás szempontjából. Speciális ismeretek, képességek Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél HELYI TANTERV / INFORMATIKA NORMÁL / NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ INFORMATIKA NORMÁL TANTERV - NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ A GIMNÁZIUM 9-10. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes

Részletesebben

1. tétel: A kommunikációs folyamat

1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. Határozza meg az információ és az adat fogalmát, mutasson példát a kettő különbségére! 2. Beszéljen az információ és az adat mennyiségi jellemzésének módjáról, a használt

Részletesebben

informatika általános iskola 8. osztály

informatika általános iskola 8. osztály Tanmenetjavaslat informatika általános iskola 8. osztály javaslata alapján összeállította: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár Jóváhagyta:... igazgató 2018-2019 8. OSZTÁLY Heti óraszám:

Részletesebben

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2008/2009-es tanév

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2008/2009-es tanév TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2008/2009-es tanév Budapest, 2009. május 29. Összeállította: Nagy-Szakál Zoltán 1. Információ és társadalom a. Ismertesse a mechanikus számológépek fejlődését! b. Ismertesse a mechanikus

Részletesebben

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rend. 165. (4) A könyvtárostanár a nevelő-oktató tevékenységét könyvtárpedagógiai program alapján

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM)

INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM) 1. oldal INFORMATIKA HELYI SZAKTÁRGYI TANTERV (1 4. ÉVFOLYAM) 2007 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam Éves 18 óra 18 óra 18 óra 18 óra Heti 0,5 óra 0,5 óra 0,5 óra 0,5 óra Tantárgyi célok

Részletesebben

INFORMATIKA TANTERV HELYI NORMÁL TANTERVŰ 6-8. OSZTÁLY

INFORMATIKA TANTERV HELYI NORMÁL TANTERVŰ 6-8. OSZTÁLY EGRI BALASSI BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA 3300 EGER, MALOMÁROK UTCA 1. TEL/FAX: 06-36-412 464 e-mail: balassi@balassi-eger.sulinet.hu INFORMATIKA TANTERV HELYI NORMÁL TANTERVŰ 6-8. OSZTÁLY Készült a központi

Részletesebben

Könyv- és könyvtárhasználat óraterve (éves bontásban)

Könyv- és könyvtárhasználat óraterve (éves bontásban) A könyv- és könyvtárhasználat kerettantervhez igazított helyi tanterve Készítette: Seressné Barta Ibolya A tanterv specialitása, hogy a könyv- és könyvtárhasználat tanítását 7-8. osztályban kiemelten kezeli,

Részletesebben

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA

VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 2013, Tantárgy megnevezése: INFORMATIKA Heti óraszám 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Általános képzés.d... osztály 3 3 4 4 Érettségi előkészítő 2 2 2 10. évfolyam

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - hat osztályos képzés -

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - hat osztályos képzés - INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK - hat osztályos képzés - A vizsgák lebonyolítása A tanuló előre elkészített feladatkombinációkból húz véletlenszerűen. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Vizsga Időtartam Gyakorlati JAVÍTÓ

Részletesebben

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154 HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Informatika az általános iskola 4. évfolyama számára (heti 1 órás változat) Az alsó tagozatos

Részletesebben

7. osztály Évi óraszám: 36 óra

7. osztály Évi óraszám: 36 óra 7. osztály Évi óraszám: 36 óra Órakeret Javasolt óraszámfelosztás témakörök szerint: I. Hardware, karbantartás 5 óra II. Internet, adatgyűjtés 6 óra III. Perifériák használata 5 óra IV. Szövegszerkesztés

Részletesebben

Operációs rendszer ismeretek

Operációs rendszer ismeretek 2014 Operációs rendszer ismeretek A számítógépes munka feltételei Hardver: a számítógépet alkotó mechanikus és elektronikus eszközök összefoglaló neve. Szoftver: a számítógépet működtető programok. Operációs

Részletesebben

SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége.

SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége. SZOFTVEREK SZOFTVER = a számítógépet működtető és az azon futó programok összessége. Programok Programnak nevezzük egy algoritmus valamelyik számítógépes programnyelven való leírását, amely a számítógép

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Osztályozóvizsga követelményei Nyolcosztályos gimnázium Informatika Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Évfolyam: 5 Vizsga típusa: Gyakorlati Követelmények, témakörök:

Részletesebben

6. osztály. Évi óraszám: 37 óra

6. osztály. Évi óraszám: 37 óra 6. osztály Évi óraszám: 37 óra Órakeret 1. Az informatikai eszközök használata 4 óra 2. Alkalmazói ismeretek 14 óra 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 8 óra 4. Infokommunikációs

Részletesebben

HELYI TANTERV / INFORMATIKA

HELYI TANTERV / INFORMATIKA Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes legyen a modern információs társadalom előnyeit kihasználni, veszélyeit kikerülni. Legyen

Részletesebben

INFORMATIKA 5. évfolyam

INFORMATIKA 5. évfolyam INFORMATIKA 5. évfolyam Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 37 Tematikai egység 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása

Részletesebben

1. Az informatikai eszközök használata

1. Az informatikai eszközök használata 5 6. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják a legfontosabb

Részletesebben

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN

PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK

Részletesebben

INFORMATIKA. 5-8. évfolyam. Célok és feladatok

INFORMATIKA. 5-8. évfolyam. Célok és feladatok INFORMATIKA 5-8. évfolyam Célok és feladatok A történelem során minden társadalomban lényeges szerep jutott bizonyos információs folyamatoknak, például a társadalom önszervezéséhez és irányításához elengedhetetlen

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

Az operációs rendszer. Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása

Az operációs rendszer. Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása Az operációs rendszer Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása Az operációs rendszer feladatai Programok indítása, futtatása Perifériák kezelése Kapcsolat a felhasználóval

Részletesebben

Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András

Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András Figyelem, ez nem egy teljes helyi tanterv, csak annak egy részlete! Informatika Készítette Lénárd András Általános célok Az információs társadalom elvárásai fokozott feladatot rónak leendő polgáraira,

Részletesebben

2. modul - Operációs rendszerek

2. modul - Operációs rendszerek 2. modul - Operációs rendszerek Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 2. modul (Operációs rendszerek) syllabusát, amely az elméleti és gyakorlati modulvizsga követelményrendszere.

Részletesebben

Helyi tanterv Informatika. 1-8. évfolyam 2013.

Helyi tanterv Informatika. 1-8. évfolyam 2013. Helyi tanterv Informatika 1-8. évfolyam 2013. 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök

Részletesebben

TANMENET. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 14 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.

TANMENET. IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Csoport életkor (év): 14 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10. TANMENET Iskola neve: IV: Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV. Béla út 131. Tantárgy: Tanár neve: Csoport életkor (év): 14 Kitöltés dátuma (év.hó.nap): Informatika Tóth László 2004. 09.

Részletesebben

INFORMATIKA 1 4. évfolyam

INFORMATIKA 1 4. évfolyam INFORMATIKA 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

INFORMATIKA TANMENET 7.OSZTÁLY 2013/2014. TANÉV KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS, TANÍTÓ

INFORMATIKA TANMENET 7.OSZTÁLY 2013/2014. TANÉV KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS, TANÍTÓ Óraszám Óra anyaga Fejlesztési feladatok Minimális teljesítmény 1. 2. 3. 1.Az informatikai eszközök használata Tájékozódás a különböző informatikai környezetekben Az informatikai eszközök működési elveinek

Részletesebben

Informatika. Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve. 9. évfolyam

Informatika. Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve. 9. évfolyam Informatika Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve Óratervi táblázat: Évfolyam 9. 10. 11. 12. 13. Heti óraszám 2 1 2 - - Éves óraszám 74 37 74 - - Belépő tevékenységformák 9. évfolyam Hardver

Részletesebben

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL

TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL TÉTELSOR INFORMATIKÁBÓL 2009/2010-es tanév Budapest, 2010. április 19. Összeállította: Nagy-Szakál Zoltán 1. Információ és társadalom a. Ismertesse a számolás során a múltban használt eszközök fejlődését!

Részletesebben

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A

Részletesebben

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - emelt szintű informatika osztály -

INFORMATIKA - VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. - emelt szintű informatika osztály - - emelt szintű informatika osztály - 9-10. évfolyam Szövegszerkesztés, grafika, prezentáció, weblapkészítés - Többféle formázási megoldást tartalmazó dokumentumok készítése minta alapján, illetve feladat

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV Informatika helyi tanterv 1 KFRTKF Gyakorló Általános Iskolája INFORMATIKA HELYI TANTERV Óraterv Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám alapszint emelt szint alapszint emelt szint 4. évfolyam 1 37 5. évfolyam

Részletesebben

Mi legyen az informatika tantárgyban?

Mi legyen az informatika tantárgyban? Mi legyen az informatika tantárgyban? oktatás fő területei: digitális írástudás; számítástudomány; információs technológiák. Digitális írástudás szövegszerkesztés, adat vizualizáció, prezentáció, zeneszerkesztés,

Részletesebben

R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA

R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA R ENDŐRTISZTI F ŐISKOLA SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI KÖZPONT T ÁJÉKOZTATÓ ÉS T EMATIKA Számítástechnika és informatika, Robotzsaru tantárgyakból a nappali tagozat részére 2009/2010 tanévtől A hallgatói

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Informatika tantárgyból 2014-2015 Vizsgakövetelmények: A 9. évfolyamon a tanulóknak több kisebb feladatot kell megoldaniuk a számítógép felhasználásával 45 perc alatt. Felsőbb

Részletesebben

INFORMATIKA TANTERV osztály. Készült a központi Kerettanterv alapján: Átdolgozva a 4. és 8. osztály

INFORMATIKA TANTERV osztály. Készült a központi Kerettanterv alapján: Átdolgozva a 4. és 8. osztály EGRI BALASSI BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA 3300 EGER, MALOMÁROK UTCA 1. TEL/FAX: 06-36-412 464 e-mail: balassi@balassi-eger.sulinet.hu INFORMATIKA TANTERV Speciális Tantervű Osztályok 1-8. osztály Készült a

Részletesebben