Az Európai Unió költségvetése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Európai Unió költségvetése"

Átírás

1 Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Az Európai Unió költségvetése Az EU feladatköreinek megvalósítását lehetővé tevő költségvetés HU

2 Az EGSZB az adófizetők pénzének minél hatékonyabb felhasználását szorgalmazza Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) úgy véli, hogy az Európai Uniónak megfelelő költségvetéssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy el tudja látni a Lisszaboni Szerződés révén rá bízott új feladatköröket, és hogy meg tudja valósítani növekedési és foglalkoztatási elképzeléseit. Az uniós költségvetés felülvizsgálatáról szóló EGSZB-vélemény, melyet a tagok nagy többségének szavazatával a júniusi plenáris ülésen fogadtak el, arra a következtetésre jut, hogy a közös választ igénylő új kihívások nagyságára való tekintettel nemcsak kívánatos, hanem szükséges is az uniós költségvetés növelése. Az EU jövőbeli költségvetésének méltányosnak és célirányosnak kell lennie: olyan politikákra és projektekre kell költeni, melyek valóban az uniós polgárok hasznára válnak, és többletértéket hoznak, ha tágabb európai szinten valósítják meg őket. Staffan NILSSON, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) elnöke Az Európai Unió jelenleg nem rendelkezik sem a politikai stratégiája, sem az új Lisszaboni Szerződésből eredő kötelezettségvállalásai végrehajtásához szükséges költségvetési eszközökkel. Latba kell tehát vetnünk a képzelőerőnket, hogy egy olyan intelligens uniós költségvetést határozzunk meg, amely úgy biztosítja az EU számára a törekvéseihez szükséges eszközöket, hogy nem növeli a polgárokat és a vállalkozásokat sújtó általános adóterhet. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy megfelelően biztosítani kell azt, hogy az uniós költségvetés összhangban legyen az Európa 2020 stratégia célkitűzéseivel és kötelezettségvállalásaival. Ehhez egyértelmű kapcsolatra van szükség az ebben a költségvetésben tervezett fellépések és az Európa 2020 stratégia különböző pillérei között. Az EGSZB számára nem fogadható el, hogy az európai integrációs folyamat amely az ehhez biztosított költségvetési eszközöktől függ a költségvetési hiányok csökkentésének essen áldozatul.

3 Hatékonyabb fellépést uniós szinten! Az uniós költségvetésnek emelő hatást kellene kifejtenie. Az európai és a tagállami költségvetéseknek ki kell egészíteniük egymást, és az átfedéseket kerülve közös prioritásokra kell irányulniuk. A köz magán partnerségek (PPP-k) fejlesztése, EBB-hitelek felvétele és eurokötvények kibocsátása megkönnyíthetné a nagyobb beruházások finanszírozását és az Európa 2020-as stratégia céljainak támogatását. Ráadásul a jelenlegi pénzügyi válsághelyzetben egy európai államkincstár segítségével együttesen lehetne kezelni a nemzeti adósságállományokat, ezzel is kifejezve a tagállamok közötti szolidaritást, illetve az euró iránti elkötelezettséget. Ha a kiadásokat uniós szintre helyezzük át, kihasználva az ezzel járó méretgazdaságossági előnyöket, azzal garantálhatjuk, hogy az EU a lehető leghatékonyabban fogja kezelni a hozzá befolyt közpénzeket. Henri MALOSSE, az uniós költségvetés felülvizsgálatáról szóló EGSZB-vélemény előadója, a Munkaadók Csoportjának elnöke Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által a költségvetéssel kapcsolatban bejelentett négy fő prioritást: a fő szakpolitikai prioritások érvényesítését, a hozzáadott érték növelését, az eredményorientáltságot, valamint a szolidaritás kölcsönös előnyeinek optimalizálását. Az EGSZB ezt egy másik követelménnyel: az átláthatóság követelményével szeretné kiegészíteni.

4 Az uniós költségvetés nem pusztán számszaki kérdés, hanem elsősorban egy politikai projekt érdekeit szolgáló eszköz. Ezért tekintettel a közösségi választ igénylő új kihívások mértékére, a saját források állandó rendszere alapján növelni kell a költségvetést. Gérard DANTIN, az uniós költségvetés felülvizsgálatáról szóló EGSZB-vélemény társelőadója, a Munkavállalók Csoportjának alelnöke Az uniós költségvetés egyik nagy prioritását a bűvös háromszög, a globalizáció támasztotta kihívás középpontjában álló kutatás, innováció, oktatás szakpolitikáinak a megerősítése jelenti. A gazdasági, társadalmi és területi kohéziós politika szintén közvetlenül hozzájárul az európai szolidaritás kifejezéséhez. Az EGSZB ennek a népek Unióját jelképező politikának mindenfajta leépítését ellenzi. Ezzel szemben kéri, hogy a hatékonyság érdekében újítsák meg ezt a politikát, éspedig elsősorban irányítási módszereinek egyszerűsítésével, az inkább az európai prioritásokkal összefüggő mintaprojektekre történő összpontosítással, valamint a gazdasági és társadalmi szereplők szorosabb bevonásának biztosításával. A közös agrárpolitikával (KAP) kapcsolatban az EGSZB emlékeztet a KAP megújítására vonatkozó állásfoglalásaira. A KAP-ot az új kihívásokhoz kell igazítani, azonban anélkül, hogy azt nemzeti hatáskörbe helyeznénk vissza, vagy eltekintenénk a KAP érdemeit jelentő elvektől: a belső és külső szolidaritástól, az élelmiszeripari termékek minőségétől, a közösségi preferenciától, illetve a vidéki területeket, különösen a hegyvidéki és szigeti régiókat szolgáló területi kohéziótól. Az EGSZB másfelől úgy véli, hogy sürgős helyzetekben nagyobb rugalmasságra és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap mintájára a helyzethez jobban illeszkedő mechanizmusokra lehet szükség.

5 Az átláthatatlan eljárások problémája A gond az, hogy az uniós polgárok jelenleg nem fogadják kedvezően az uniós költségvetés hatásait. Az eljárások túl körülményesek és nagyon átláthatatlanok az emberek számára. Az EGSZB véleménye szerint a költségvetési eljárás [ ] túl gyakran bizalmas, kis léptékű projektekre szétforgácsolt vagy bonyolult társfinanszírozások keretébe burkolt. Így nehéz megnyerni a közvélemény támogatását, és egyes tagállamok erre hivatkozva vágnák vissza a kiadásokat. Az EGSZB igazi forradalmat sürget az eljárások felgyorsítására és az átláthatóság fokozására, hogy az uniós költségvetés példát mutathasson az irányítás, a hatékonyság, az átláthatóság és az adminisztratív kiadások kézben tartása terén.

6 Új saját források a méltányos megtérülés elve helyett Az EGSZB azt javasolja, hogy szakítsunk a méltányos megtérülés elvével, melynek értelmében minden egyes tagállam azért küzd, hogy minél nagyobb gazdasági haszonhoz jusson a közösségi költségvetésből. Ezt a megközelítést az 1980-as évektől alkalmazzák, azóta, hogy az Egyesült Királyság kiharcolta magának a brit visszatérítést. Ez az elképzelés azonban ellentétes az európai integráció alapjául szolgáló szolidaritás és kölcsönös előnyök elvével, és nagyrészt ez a koncepció okolható a működés hiányosságaiért, késedelmeiért és kudarcaiért, állapítja meg az EGSZB. A szubszidiaritás elve viszont azt kell, hogy jelentse, hogy európai szintre helyezik át azokat a politikákat, melyek már nem nemzeti szinten vezetnek a legjobb eredményekre. Egy gazdasági, monetáris és politikai unióban ugyanis az előnyöknek és a hozzáadott értéknek természetüknél fogva mindenki javát kell szolgálniuk. Az Európai Unió által elért eredmények mind a megosztás multiplikátorhatásán alapulnak, ami merőben ellentétes a méltányos megtérülés fogalmával. Az EGSZB ezenkívül támogatja azt az európai bizottsági felvetést, hogy vissza kell térni az EU saját forrásainak elvéhez, azaz a közvetlenül az uniós kasszába folyó pénzekhez. Ezek lehetnek például új alapok, amelyek szén-dioxid-kibocsátásokra vagy pénzügyi tranzakciókra kivetett illetékekből, vagy a nemzeti adók egy kisebb részének átcsoportosításából származhatnak. Több javaslatot is benyújtottak már, és az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak hatásvizsgálatot kellene készítenie a lehetséges opciókról.

7 Az európai egység hiányának ára Az EGSZB arra készül, hogy megvizsgálja, mennyibe kerül az európai egység hiánya (vagyis az, ha a politikákat elkülönítve, nemzeti szinten hajtják végre). Ebből kiderül majd, hogy mennyivel hatékonyabban és olcsóbban intézhetők az ügyek, ha a tagállamok együttműködnek egymással, és nemzeti költségvetéseikben elkerülik az átfedéseket; ezenkívül számszerűsíthető lesz, hogy milyen költségekkel járnak az európai polgárok számára az uniós integrációval kapcsolatos késések például a közös szabadalomra vagy az egységes európai égboltra vonatkozó megegyezés tekintetében. A legutóbbi ilyen vizsgálatra 1988-ban került sor. Csak akkor tudjuk növelni az uniós költségvetést, ha ehhez megnyerjük a közvéleményt is. (Staffan NILSSON) Az európai polgároknak és adófizetőknek ugyanis ismerniük kell annak a számlának az összegét, amelyet jelenleg kénytelenek kifizetni az adminisztratív és gazdasági téren egyaránt tartósan fennálló választóvonalakból fakadó, felesleges párhuzamos költségek miatt.

8 Az EGSZB ECO/290 CESE 993/2011. sz. véleménye Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 248., , 75.o. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Látogatásszervezés és Kiadványok Osztálya Tel Fax Rue Belliard/Belliardstraat Bruxelles /Brussel BELGIQUE /BELGIË EESC HU QE HU-C Európai Unió, 2011 A sokszorosítás a forrás megnevezésével engedélyezett ben az EGSZB a Brüsszeli Régió Környezetvédelmi Ügynökségétől (IBGE) megkapta az elismert ökodinamikus vállalkozás védjegyet, a maximálisan adható háromcsillagos besorolást érdemelve ki. A védjegy környezeti teljesítményükért díjazza a vállalkozásokat. doi: /38694

Estonian colours ÁTMENET A 2020 UTÁNI EURÓPA FELÉ. A konferencia következtetései. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

Estonian colours ÁTMENET A 2020 UTÁNI EURÓPA FELÉ. A konferencia következtetései. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Estonian colours ÁTMENET A 2020 UTÁNI EURÓPA FELÉ A konferencia következtetései Európai Gazdasági és Szociális Bizottság A konferenciát az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) szervezte a

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében 21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;

Részletesebben

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak

Részletesebben

106. plenáris ülés április 2 3. A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA

106. plenáris ülés április 2 3. A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA 106. plenáris ülés 2014. április 2 3. RESOL-V-012 A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA A TÖBBSZINTŰ KORMÁNYZÁSRÓL SZÓLÓ EURÓPAI CHARTÁRÓL Rue Belliard/Belliardstraat 101 1040 Bruxelles/Brussel BELGIQUE/BELGIË

Részletesebben

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó

Részletesebben

A évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését

A évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2014. június 11. A 2015. évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését A múlt örökségének és a válság

Részletesebben

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális

Részletesebben

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

A többéves pénzügyi keret (MFF) és a kohéziós politika jövője 2020 után

A többéves pénzügyi keret (MFF) és a kohéziós politika jövője 2020 után A többéves pénzügyi keret (MFF) és a kohéziós politika jövője 2020 után Molnár Balázs helyettes államtitkár Európai Uniós Ügyekért Felelős Államtitkárság Politikai környezet MINISZTERELNÖKSÉG Az Európai

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 14. (OR. en) 13231/16 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Előző dok. sz.: 12390/16 Tárgy: a Tanács Főtitkársága TRANS 387 ENV 659 REGIO 88

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 1. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 1. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. június 1. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2018/0209 (COD) 9651/18 ADD 3 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2018. június 1. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.23. COM(2016) 86 final 2016/0052 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió, Izland, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság közötti, a 2014 2021 közötti

Részletesebben

14127/16 ea/kz 1 DGG 2B

14127/16 ea/kz 1 DGG 2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 8. (OR. en) 14127/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 8. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 13265/16 Tárgy: FIN

Részletesebben

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika

Részletesebben

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. Szóbeli választ igénylő kérdés tervezete Marita Ulvskog (PE537.

EURÓPAI PARLAMENT Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. Szóbeli választ igénylő kérdés tervezete Marita Ulvskog (PE537. EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 8.10.2014 PE539.660v01-00 MÓDOSÍTÁS: 1-13 Marita Ulvskog (PE537.317v01-00) Az Európa 2020 stratégia foglalkoztatási és szociális vonatkozásai

Részletesebben

KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL

KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL DR. ANTAL TÍMEA MINISZTERELNÖKSÉG KÖZIGAZGATÁSI PROGRAMOK IRÁNYÍTÁSI FŐOSZTÁLY FŐOSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTES Az előadás tartalma Az előadás célja bemutatni

Részletesebben

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:

Részletesebben

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március

Részletesebben

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT INTEGRÁLT TERÜLETI BEFEKTETÉS KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az EU kohéziós politikájának következő, 2014 és 2020 közötti időszakával kapcsolatos új szabályokat és jogszabályokat 2013 decemberében

Részletesebben

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése IP/08/267 Brüsszel, 2008. február 20. A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos ma bemutatta,

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika

Foglalkoztatáspolitika A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓBAN Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika Foglalkoztatáspolitika Az Európa 2020 stratégia legfontosabb célkitűzései közé

Részletesebben

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről

VÉLEMÉNYTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0177(APP) a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 17.7.2012 2011/0177(APP) VÉLEMÉNYTERVEZET a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság részére

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2006R1084 HU 01.07.2013 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 1084/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) a

Részletesebben

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Gazdasági és Monetáris Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT Gazdasági és Monetáris Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság 2014/2020(DEC) 9.1.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-26 Markus Ferber (PE544.162v01-00) az Európai Bankhatóság 2013-as pénzügyi évre szóló költségvetésének

Részletesebben

14679/08 zv/zv/pg 1 DG C II

14679/08 zv/zv/pg 1 DG C II AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. november 20. (24.11) (OR. en, fr) 14679/08 COMPET 411 IND 149 MAP 54 MI 392 RECH 315 FELJEGYZÉS Küldi: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész) Címzett: a Versenyképességi

Részletesebben

15508/16 lj/ps/kf 1 DGB 1B

15508/16 lj/ps/kf 1 DGB 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. december 12. (OR. en) 15508/16 AGRI 676 AGRILEG 197 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A mezőgazdasági termelők élelmiszer-ellátási

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0172/15f. Módosítás. Liadh Ní Riada, Marisa Matias, Younous Omarjee a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0172/15f. Módosítás. Liadh Ní Riada, Marisa Matias, Younous Omarjee a GUE/NGL képviselőcsoport nevében 11.3.2019 A8-0172/15f 15 Liadh Ní Riada, Marisa Matias, Younous Omarjee 1 a bevezető hivatkozás (új) tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 41. cikkének (2) bekezdésére, 11.3.2019 A8-0172/16 16

Részletesebben

Az Európai Unió KKV politikája. Small Business Act

Az Európai Unió KKV politikája. Small Business Act Az Európai Unió KKV politikája Small Business Act Európai KKV hét Magyarországon Székesfehérvár, 2011. október 7. Németh István, Európai Bizottság Miért fontosak a KKV-k? Tőzsdén jegyzett Nagy Közepes

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.15. COM(2013) 291 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 26. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0231 (COD) 11483/16 ADD 3 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. július 22. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:

Részletesebben

9895/19 ol/lg/eo 1 ECOMP.2B

9895/19 ol/lg/eo 1 ECOMP.2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 5. (OR. en) 9895/19 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Előző dok. sz.: 9101/19 + COR 1 Biz. dok. sz.: COM(2019) 21 final

Részletesebben

1. A Bizottság december 16-án benyújtotta a Tanácsnak az uniós makroregionális stratégiák végrehajtásáról szóló első jelentését 1.

1. A Bizottság december 16-án benyújtotta a Tanácsnak az uniós makroregionális stratégiák végrehajtásáról szóló első jelentését 1. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 6. (OR. en) 7875/17 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága Előző dok. sz.: 15792/2016 Biz. dok. sz.: Tárgy: az Állandó Képviselők Bizottsága/a

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 1-26. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2132(BUD) 20.7.2015. Véleménytervezet Reimer Böge (PE560.

MÓDOSÍTÁS: 1-26. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2132(BUD) 20.7.2015. Véleménytervezet Reimer Böge (PE560. Európai Parlament 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/2132(BUD) 20.7.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-26 Reimer Böge (PE560.817v01-00) az Európai Unió 2016-os pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetéséről

Részletesebben

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív

Részletesebben

8831/16 eh/ju 1 DG C 1

8831/16 eh/ju 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 12. (OR. en) 8831/16 DEVGEN 89 ACP 67 RELEX 378 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. május 12. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:

Részletesebben

8461/17 ac/ms 1 DGG 2B

8461/17 ac/ms 1 DGG 2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 25. (OR. en) 8461/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. április 25. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 7875/17 + ADD 1 Biz.

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének

Részletesebben

Magyarország Európa politikája

Magyarország Európa politikája Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március

Részletesebben

8035/17 gu/ol/kf 1 DG E - 1C

8035/17 gu/ol/kf 1 DG E - 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 2. (OR. en) 8035/17 JEUN 48 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága Előző dok. sz.: 7679/17 JEUN 39 Tárgy: az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács

Részletesebben

Strukturális Alapok 2014-2020

Strukturális Alapok 2014-2020 Regionális Strukturális Alapok 2014-2020 Európai Bizottság Regionális Politika és Városfejlesztés Főigazgatóság F.5 - Magyarország Szávuj Éva-Mária 2013. december 12. Regionális Miért kell regionális /

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés

Részletesebben

8165/16 ek/gu/kk 1 DGE 1A

8165/16 ek/gu/kk 1 DGE 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 22. (OR. en) 8165/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. április 21. Címzett: a delegációk ENV 239 FIN 242 AGRI 200 IND 79 SAN

Részletesebben

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01. A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,

Részletesebben

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok IV. LIFE Klímapolitikai Tréning 2017. február 16. Kovács Barbara LIFE Éghajlat-politika alprogram Nemzeti kapcsolattartó I. A LIFE program

Részletesebben

Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok

Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok EU: Kohéziós és regionális politika 2014-2020 Alapelvek: cél a munkahely-teremtés, a versenyképesség, a gazdasági növekedés, az életminőség javítása és

Részletesebben

Hajdú-Bihar megye az európai térben, nemzetközi projektjeink

Hajdú-Bihar megye az európai térben, nemzetközi projektjeink Hajdú-Bihar megye az európai térben, nemzetközi projektjeink Mátrai Melinda Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Nemzetközi Csoport melinda.matrai@hbmo.hu 2017. június 21. Hajdú-Bihar megye a Kárpát-medencei

Részletesebben

Az európai foglalkoztatási stratégia A foglalkoztatási kilátások javítása Európában

Az európai foglalkoztatási stratégia A foglalkoztatási kilátások javítása Európában Az európai foglalkoztatási stratégia A foglalkoztatási kilátások javítása Európában Szociális Európa Európai Bizottság Mi az az európai foglalkoztatási stratégia? Mindenkinek szüksége van munkahelyre,

Részletesebben

Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2016.9.19. JOIN(2016) 40 final 2016/0290 (NLE) Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösség és

Részletesebben

7880/18 pu/ik 1 DGG 2B

7880/18 pu/ik 1 DGG 2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. április 13. (OR. en) 7880/18 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2018. április 12. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 6912/18 + COR 1 Tárgy:

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010)

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 22.11.2010 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010) Tárgy: A Holland Királyság Képviselőházának indoklással ellátott véleménye a harmadik országbeli állampolgárok

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.11.13. COM(2018) 744 final 2018/0385 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az energiahatékonyságról szóló, [az (EU) 2018/XXX irányelvvel módosított]

Részletesebben

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA Az Európa 2020 stratégia legfontosabb célkitűzései közé tartozik a munkahelyek számának és minőségének javítása. Az európai foglalkoztatási stratégia, valamint a foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0121/3. Amendment 3 Marco Valli, Laura Agea, Rosa D Amato az EFDD képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0121/3. Amendment 3 Marco Valli, Laura Agea, Rosa D Amato az EFDD képviselőcsoport nevében 19.4.2017 A8-0121/3 Amendment 3 8 a bekezdés (új) 8a. megjegyzi, hogy az EBB hitelezési tevékenységét fokozni lehetne a források jobb és kiegyensúlyozottabb elosztása révén, tekintve az olyan kedvezőtlen

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, április 2. (OR. en) 8443/14 ASIM 34 RELEX 298 DEVGEN 79

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, április 2. (OR. en) 8443/14 ASIM 34 RELEX 298 DEVGEN 79 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. április 2. (OR. en) 8443/14 ASIM 34 RELEX 298 DEVGEN 79 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: Tárgy: az Állandó Képviselők Bizottsága/a

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2015/0009(COD) 6.3.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság és a Gazdasági

Részletesebben

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 2011/0276(COD) 2.4.2012 VÉLEMÉNYTERVEZET az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről a Regionális Fejlesztési Bizottság részére

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 24. (OR. en) 9645/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. május 23. Címzett: a delegációk ENV 540 FIN 326 FSTR 42 REGIO 62 AGRI 286

Részletesebben

A magyar uniós elnökség és a régiók jövője című konferencia. 2009. május 21-22. Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

A magyar uniós elnökség és a régiók jövője című konferencia. 2009. május 21-22. Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Hol tart az Európai Unió a többszintű kormányzás intézményrendszerének kiépítésében Dr. Szalay András EU Régiók Bizottsága tagja Veszprémi önkormányzati képviselő A magyar uniós elnökség és a régiók jövője

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai

Részletesebben

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető 2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2014/2147(INI) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részére

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 15.5.2012 B7-0000/2012 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-0000/2012. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének

Részletesebben

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Győr, 2009. október 28. Válság van? Szabó Lajos: Válság akkor van, ha az emberek válságként élik meg a körülöttük levő

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket. Európai Tanács Brüsszel, 2017. december 14. (OR. en) EUCO 19/1/17 REV 1 CO EUR 24 CONCL 7 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2017. december 14.)

Részletesebben

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP Az Európai Szociális Alapot (ESZA) a Római Szerződés hozta létre azzal a céllal, hogy javítsa a közös piacon a munkavállalói mobilitás és a foglalkoztatás lehetőségeit. Feladatait

Részletesebben

Felkészülés a as EU-s tervezési időszakra

Felkészülés a as EU-s tervezési időszakra Felkészülés a 2014-2020-as EU-s tervezési időszakra Towards an Effective Regional Resource Allocation TERRA Nyitó konferencia Szeged, 2012. augusztus 9. Tóth Róbert, fejlesztési szakértő Tartalom A 2014-2020-as

Részletesebben

14257/16 hs/agh 1 DG G 2B

14257/16 hs/agh 1 DG G 2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 9. (OR. en) 14257/16 FISC 190 ECOFIN 1023 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 9. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:

Részletesebben

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása 6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő

Részletesebben

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.28. COM(2017) 101 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről (EGF/2017/000 TA 2017 - Technikai

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0086 (COD) 8838/17 ADD 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 2. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az

Részletesebben

Oktatás, nevelés, szakmai képzés *

Oktatás, nevelés, szakmai képzés * Az Európai Unió és az oktatás 217 Oktatás, nevelés, szakmai képzés * Háttér Az Európai Tanács 2005. tavaszi ülése a lisszaboni stratégia újraindításával összefüggésben az emberi tõkét tekintette Európa

Részletesebben

A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása

A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása A LIFE Program és a LIFE Éghajlat-politikai Alprogram bemutatása Olti Máté osztályvezető I. LIFE Klímapolitikai Tréning 2016. április 28. I. A LIFE Program A LIFE az Európai Unió pénzügyi finanszírozási

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében

Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében A TÁMOP 2. prioritás tartalma A gazdaság és a munkaerıpiac változása folyamatos alkalmazkodást kíván meg, melynek legfontosabb eszköze a képzés.

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.12.6. COM(2017) 826 final 2017/0336 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós

Részletesebben

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság

Részletesebben

CENTRAL EUROPE Program TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében. TRANSENERGY Konferencia Budapest, szeptember 13.

CENTRAL EUROPE Program TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében. TRANSENERGY Konferencia Budapest, szeptember 13. CENTRAL EUROPE Program 2007-2013 TRANSENERGY Konferencia Budapest, 2012. szeptember 13. TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében Lubor Jusko JTS CENTRAL EUROPE PROGRAMME CENTRAL EUROPE

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018. Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018. Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018 Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére Humanitárius segítségnyújtáshoz szükséges kapacitásépítés a fogadó

Részletesebben

6981/17 ktr/eo 1 DG C 1

6981/17 ktr/eo 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 6. (OR. en) 6981/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. március 6. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 6626/17 Tárgy: DEVGEN

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.24. COM(2014) 366 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről (EGF/2014/000 TA 2014 - Technikai

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 11. (11.02) (OR. en) 5752/1/13 REV 1 FIN 44 PE-L 4

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 11. (11.02) (OR. en) 5752/1/13 REV 1 FIN 44 PE-L 4 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 203. február. (.02) (OR. en) 5752//3 REV FIN 44 PE-L 4 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Költségvetési Bizottság az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács A Bizottság

Részletesebben

Az RB internetes konzultációja a partnerségi megállapodásokról és az operatív programokról folyó tárgyalások kimeneteléről

Az RB internetes konzultációja a partnerségi megállapodásokról és az operatív programokról folyó tárgyalások kimeneteléről Kérdéstervezetek egy, a partnerségi megállapodásokról és az operatív programokról folyó tárgyalások kimeneteléről szóló felméréshez 2015. január 20-i változat Az RB internetes konzultációja a partnerségi

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás

Részletesebben

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28.

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. EU 2020 célok: Európa (2020) Intelligens ( smart ) Fenntartható ( sustainable

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.23. COM(2016) 84 final 2016/0051 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió, Izland, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság közötti, a 2014 2021 közötti

Részletesebben

A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben. Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság

A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben. Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság A kkv-k az új uniós közbeszerzési irányelvekben Dr. Boros Anita - főosztályvezető Közbeszerzési Hatóság I. A kkv-k megítélése az EU-ban 2000 Kisvállalkozások Európai Chartája világszínvonalú kkv-környezet

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.12.2018 EP-PE_TC1-COD(2018)0371 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2018. december 11-én került

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 27.5.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (43/2011) Tárgy: Az Ír Köztársaság képviselőházának (Dáil Éireann) indokolással ellátott véleménye a közös konszolidált

Részletesebben

Az Európai Területi Együttműködési Programokkal kapcsolatos tapasztalatok,elért eredmények, A NEP IH magyar nemzeti hatósági feladatköre

Az Európai Területi Együttműködési Programokkal kapcsolatos tapasztalatok,elért eredmények, A NEP IH magyar nemzeti hatósági feladatköre Az Európai Területi Együttműködési Programokkal kapcsolatos tapasztalatok,elért eredmények, A NEP IH magyar nemzeti hatósági feladatköre 2010. október 6. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzetközi Együttműködési

Részletesebben

A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA

A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA TANÁRSEGÉD ALDORFAINE.CZABADAI.LILLA@GTK.SZIE.HU A REGIONÁLIS POLITIKÁRÓL Más néven gazdasági, társadalmi és területi Kohéziós

Részletesebben

MKT Az európai fejlesztéspolitika és hatása az államháztartás egyensúlyára.

MKT Az európai fejlesztéspolitika és hatása az államháztartás egyensúlyára. MKT Az európai fejlesztéspolitika és hatása az államháztartás egyensúlyára. Dr. Baráth Etele c. egyetemi tanár, az EGSZB tagja 2012-09-28 Az első fejlesztési terv 2004-2006 közötti időszakára összesen

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben