Milliárdos nyereséget produkált a Rába Nyrt.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Milliárdos nyereséget produkált a Rába Nyrt."

Átírás

1 1 A Rába Járműipari Holding lapja LVIII. LVI. évfolyam szám november október POZITÍV A NETTÓ EREDMÉNY IS Milliárdos nyereséget produkált a Rába Nyrt. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Rába-csoport továbbra is folyamatosan javítja teljesítményét, melynek köszönhetően a járműipari vállalat 2006 első kilenc hónapját pozitív üzemi és nettó eredménnyel zárta. Az eredményjavulás nagymértékben köszönhető a folyamatos költségkontrollnak, a hatékonyságjavítás jegyében végrehajtott intézkedéseknek és a folyamatos üzletfejlesztésnek. A vállalat tíz százalékkal, 36,6 milliárd forintra növelte árbevételét az év első kilenc hónapjában, mely elsősorban az európai és a FÁK-piacok bővülésével magyarázható. A mintegy 3000 főt foglalkoztató győri társaság a 2005 hasonló időszakához képest 2,3 milliárd forintos javulás mellett 432 millió forint üzemi nyereséget realizált és 1,1 milliárd forint nettó nyereséget ért el. A Rába Nyrt. a tavaly aktualizált középtávú stratégiájának elfogadása óta folyamatosan, negyedévről negyedévre javította működésének hatékonyságát, növelte árbevételét és javította eredményét. A társaság üzemi eredménye már a harmadik egymást követő negyedévben pozitív. Az első negyedéves 22 és második negyedéves 283 millió forintos üzemi nyereséget a harmadik negyedévben 127 millió forintos üzemi nyereség követte, melyet azonban (Folytatás a 2. oldalon.) A tartalomból: A jövőért: Fákat ültetett a menedzsment Egyre nagyobb elfogadottsággal: Az RTA sikerei Futómű Kft.: Kiépített rádióshálózat Már tizenöt van: Két Kaizen prezentáció 13. old. 3. old. 3. old. 4. old. CIP-program: Kétszázalékos költségjavulás 6. old. Tudásakadémia: Gazdasági körkérdés 8 9. old. Levéltári előadás: Száztíz éves a vállalatunk old. Megkérdeztük járműves munkatársainkat, elégedettek-e az új reptéri munkahelyükkel? (7. oldal.) Újabb lépés: Alapkőletétel a Városréten 15. old.

2 2 Pintér István tájékoztatója a Budapesti Értéktőzsdén POZITÍV A NETTÓ EREDMÉNY IS Milliárdos nyereséget produkált a Rába Nyrt. (Folytatás az 1. oldalról.) jelentősen befolyásoltak az iparágnak és szezonalitásnak megfelelő 2-3 hetes nyári üzemleállások és az opciós menedzsmentösztönző program miatti 67 milliós egyszeri tétel. Így az üzemi tevékenység eredménye 2006 első három negyedévében 432 millió forint nyereség, mely 2319 millió forinttal javult az elmúlt évhez képest. A társaság tovább javította cash-flow és EBITDA pozícióját, mely az első három negyedévben 2429 millió forint volt. A csoport nettó eredményét jelentősen befolyásolták a harmadik negyedévet záró kötelező átértékelések. Ezek alapján a Rába 1,123 milliárd forintos nettó nyereséget ért el az év eddigi időszakában. Konszolidált adatok millió forintban A Rába árbevételének kétharmadát adó Rába Futómű Kft. több mint nyolc százalékkal, 24 milliárd forintra növelte árbevételét, mely elsősorban a FÁK-piacokon elért 123 százalékos bővülésének köszönhető. A Futómű Kft. harmadik negyedévben elért 95 millió forintos üzemi veszteségét befolyásolta a kéthetes nyári leállás. A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. kis mértékben, 8,7 milliárd forintra tudta növelni árbevételét. A harmadik negyedévben viszont a Suzuki-szállítások felfutásának köszönhetően már több mint tizenöt százalékos a bővülés. Az Alkatrész Kft. harmadik negyedévben elért 29 millió forintos üzemi nyereségét jelentősen befolyásolta a szokásos háromhetes nyári leállás. RÁBA MAGAZIN a Rába Járműipari Holding havonta megjelenő lapja a munkatársak és a partnerek számára. Felelős kiadó: Csajbi Bernadett. A Rába Nyrt. megbízásából kiadja az X-Meditor Kft. (9023 Győr, Csaba u. 21.) Felelős szerkesztő: Csiszka Antal. Munkatársak: Baudentisztl Ferenc, Gaál József. Szerkesztőség: 9023 Győr, Csaba u. 21. Telefon/fax: 96/ , , ujsag@xmeditor.hu Nyomás: Palatia Nyomda és Kiadó Kft. (9026 Győr, Viza u. 4.) A Rába Magazin a honlapon megtekinthető. A Rába Nyrt. kommunikációs szervezete: 9027 Győr, Martin út 1. 96/ Lapunk következő száma a karácsony előtti héten kerül olvasóinkhoz I-III. negyedév I-III. negyedév Index Nettó árbevétel % ebből export ,4 % ebből belföldi értékesítés ,7 % Üzemi eredmény Nettó eredmény EBITDA % A kedvező számokról a pénzügyi szakemberek és az újságírók tájékozódtak A Rába Jármű Kft. az év első kilenc hónapjában 26,4 százalékkal 5,2 milliárd forintra növelte árbevételét, mely időszakban 380 millió forintos üzemi eredményt ért el. Törzsrészvényeink értékesítése A Rába Járműipari Holding Nyrt. a tőkepiacról szóló törvény értelmében, rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének eleget téve november 6-án vezetői részvényvásárlásról adott hírt a Budapesti Értéktőzsde ( honlapján. Az Opciós Részvényjuttatási Program és a vezetői részvényvásárlási megállapodások keretében a társaság saját részvényeiből a közzététel napján 4603 darab törzsrészvényt értékesített 874 forintos áron. Ezzel a Rába Nyrt. saját tulajdonában lévő törzsrészvényállomány darabra csökkent. Novemberben Pintér István elnök vezérigazgató 522, Abbas Mehad, Martin Olivér és Hrabovszki Róbert igazgatósági tagok 42-42, Szabó József beszerzési, eszköz- és vagyongazdálkodási igazgató, a Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója, Balog Béla pénzügyi igazgató és Vissi Ferenc humánerőforrás-igazgató , Urbányi László, az Alkatrészgyártó Kft. ügyvezető igazgatója 336, Torma János, a Jármű Kft. ügyvezető igazgatója 124 darab részvényt vásárolt. A rendkívüli tájékoztatás kitér arra is, hogy a társaság vezető állású személyei jelen állás szerint mekkora részvénytulajdonnal rendelkeznek. Pintér István darab Rába-törzsrészvényt mondhat magáénak, míg Szabó József 7864, Vissi Ferenc 7453 darabbal rendelkezik. Balog Bélának 5477, Urbányi Lászlónak 4084, Torma Jánosnak 1530 Rába-részvénye van. Társaságunk törzsrészvényéből Abbas Mehad, Martin Olivér és Hrabovszky Róbert fejenként 514 darabot birtokol.

3 3 TIZENÖT SZERSZÁMGÉPHEZ KAPCSOLÓDIK Kiépített rádiós DNC-hálózat és -rendszer A napokban helyezték üzembe a rádiós DNC-hálózatot a Rába Futómű Kft. 67 ezer négyzetméteres üzemcsarnokában. A kiépített rendszer sok tekintetben leegyszerűsíti és könnyen átláthatóvá teszi a tengelycsuklógyártó sor 15 CNC-gépének programellátását a nap bármely időszakában. A rendszer öthónapos átfutási idő alatt valósult meg az UNITIS Zrt. kivitelezésében. A rendszerbe az alábbi gépeket csatlakoztattuk: MAS SPU 20 CNC 2 darab/sinumerik vezérléssel, MANDELLI 5HP 5 darab/sinumerik 840C vezérléssel, HELLER MCH darab/sinumerik 840D vezérléssel, HELLER MCP-H darab/sinumerik 840D vezérléssel, EXCEL CSEPEL SL darab/fanuc 18T vezérléssel, EXCEL CSEPEL SLT darab/fanuc 18iT vezérléssel. A szerszámgépek ily módon történő programellátása érdekében nincs szükség kábelezésre. A vezeték nélküli hálózat esetén minden egyes szerszámgép tartalmaz egy vevőegységet, a gyártósoron pedig felszereltek két, vezeték nélküli hozzáférési pontot. Az egyik a szerszámbemérő konténeren található szektorsugárzó antennával kombinálva (felvételünkön), míg a másik hozzáférési pont jelismétlőként működik. A rendszer minden csatlakoztatott szerszámgépről távvezérelhető, azaz a gépkezelők a szerszámgép vezérlőjéről képesek a programbetöltés, mentés, könyvtártartalom-lekérdezés kezdeményezésére. A rendszer magját a CIMCO DNC-MAX kommunikációs program képezi. Az alkalmazott rendszer esetén a CNC-gép kezelője úgy tud programot betölteni és lementeni a vezetékes hálózat megadott könyvtárából, hogy nem kell elmozdulnia a szerszámgép mellől és nincs szükség egy másik személyre a soros vonal másik végén. A jövőben nem lesz szükség arra, hogy az NC-technológus vigye le az üzem ezen gépeihez az NC-programot különféle adathordozón, továbbá a programok azonos gépek közötti cseréje is leegyszerűsödik. Jelentős mérnökóra takarítható meg az adathordozás rádióhullámokon történő továbbításával. Így az NC-technológus több időt tölthet programkészítéssel, a virtuális szimuláció adta lehetőségek kihasználásával. A rendszerből mindig az aktuális állapothoz tartozó program tölthető le. A módszer alkalmazásával a selejtveszély is csökken a rendszerbe bekapcsolt gépeken. Ács Miklós műszaki számítástechnikai előadó EGYRE NAGYOBB ELFOGADOTTSÁGGAL Az RTA első csoportjának sikerei Minden bizonnyal sokan gondolták azt, hogy a Rába Tudásakadémia (RTA) III/1. moduljának lezártával a hallgatók szerepe csökken, a záródolgozataik pedig elsődlegesen csak a könyvespolcot gazdagítják. Nos, a pesszimistáknak ezúttal sem lett igazuk. A már végzettek mind jelentősebb szerepet töltenek be a társaság életében és az elvárásoknak megfelelően a pozitív változások menedzselésében. Közreműködésükkel és összefogásukkal egyre több záródolgozatos elképzelés válik valóra, vagy éppen a megvalósítás útján tart. Laposa Csaba, aki a szerelde anyagellátásáról írta diplomamunkáját, ma már a felületkezelő teamvezetőjeként is foglalkozik javaslata megvalósításával. A folyamatot már a dolgozat megírása közben Horváth Róbert menedzser támogatásával el is indították. Az ottani munkatársak azóta is ennek megfelelően végzik tevékenységüket, ami azt jelenti, hogy az anyagellátás terén bekövetkezett változásnak köszönhetően javultak a belső folyamatok és jobbá vált a vevői kiszolgálás. Méhesné Tóth Erika a kovácsüzemi raktárkészletet választotta záródolgozati témának. Ennek is köszönhető, hogy a ládahiány kapcsán már CIP-projekt is indult, továbbá az elfekvő készletek problémájával napjainkban már futóműves szinten is foglalkoznak. A Rába Tudásakadémia III/1. modulját a kovácsüzemből három munkatárs végezte el, közreműködésükkel a rendrakásra és tisztaságra koncentráló, úgynevezett 5S Kaizent saját berkeiken belül meg tudják oldani. Ezek a programok már elindultak, sikeresen zajlanak és folyamatosan követik egymást. Méhesné Tóth Erika és Laposa Csaba egyetért abban, hogy ilyen elfogadottságra korábban egyáltalán nem gondoltak. Örülnek a menedzsment bizalmának, és annak, hogy figyelnek a véleményükre. Megtisztelőnek érzik azt is, hogy a folyamatos fejlesztés projektjeiben szintén számítanak az együttműködésükre. Jó érzés, hogy ma már a munkatársak körében is egyre inkább elfogadják őket és javaslataikat. Persze, ők is nyitottak minden problémára, és megpróbálják azokat megoldani, vagy legalább a megoldást keresni. Tudják, hogy a vállalat energiát, időt, és anyagi hozzájárulást nyújtott számukra a képzéssel, amit szeretnének is a munkájukban visszaadni. Az RTA első végzősei egyébként a diplomaosztót követően is rendszeresen találkoznak, de az és a telefon segítségével napi szinten tartják a kapcsolatot. Örülnek egymás sikerének, és ahol tudnak, segítik egymást, sőt az RTA jelenlegi hallgatóit is. Most is meghívást kaptak, hogy vegyenek részt a III/2. és III/3. modul egy-egy foglalkozásán... B. F.

4 4 MÁR TIZENÖT CSAPATNÁL JÁRUNK Egy hét két Kaizen-prezentáció Egy hét leforgása alatt két Kaizen Blitz záróprezentációt tartottak a Rába Futómű Kft.-nél. Az első a tizennegyedik veszteségfeltáró csapat egy hónapos munkájáról szólt, míg a második a tizenötödik piros pólós team egyhetes tevékenységét foglalta össze. melésből kivont gépek emulziós- és kenőanyag-felhasználásának szükségtelensége. A tetőbeázás megszüntetése már tény, a darumeghibásodás okozta állásidők csökkentése és a raktározási problémák megoldása csak javaslat. Utóbbival összefüggésben ötletként azt vetették fel, hogy az elfekvő termékeket ne a gyártósorokon tárolják (ott csak az legyen, ami a gyártásban van), hanem külön tárolóhelyen, ahol minden sornak lehetne egy erre a célra kialakított helye. A H.E.A.T. csapat munkája után a kimutatható költségmegtakarítás megközelíti az ötmillió forintot. A Kaizen Blitz tizenötös számú csapata, az Emergency team víruskeresői előzetesen mintegy 14 millió forintos költségmegtakarítást várnak javaslataiktól, melyeket prezentációjukban fel is vázoltak. A Papp Kálmán ( kutatásvezető ), Polgár István Csaba, Csenger Lajos, Csanaki Gyula, Szűcs József ( kutatók ) alkotta piros pólós gárda a hídtest team célterületén harmincegy ötlettel vétette magát észre. Ebből az első héten húszat meg is valósítottak, a többire pedig házi feladatként már megtették a szükséges intézkedéseket. A munkabiztonság javítása érdekében hívták fel a figyelmet a Thompson dörzshegesztő célgép munkadarabjának nem biztonságos mozgatására, valamint az FCV 63 NCT marógépnél ugyancsak a munkadarabok nem megfelelő be- és kirakására. Mindkét esetben a telepített daru konzoljának meghosszabbítását vagy cseréjét javasolják. Prezentáción a H.E.A.T. team (balról): Galambos Sándor, Gregor András, Horváth Anikó, Koczur Miklós, Méhesné Tóth Erika, Horváth Dezső A Hatékonyság Elemzésére Alakított Team (H.E.A.T.) Horváth Ildikó, Méhesné Tóth Erika, Galambos Sándor, Gregor András, Horváth Dezső (csapatvezető), Koczur Miklós összetételben egy hónapon keresztül vizsgálta a Rába Futómű Kft. féltengely- és mellsőtengely-teamjének peremesféltengelygyártó sorát. A mostani prezentációjuk az egy hét alatt valóra váltott javaslatok ismertetése mellett elsősorban a házi feladatként megjelölt ötletek megoldásáról szólt. A javasolt gravírozó beszerzésével a beütésre jelenleg fordított idő kettőről mindössze fél percre csökkenne, ami HR nyilvántartási rendszerfejlesztés A HR nyilvántartási, kontrolling rendszer tovább fejlesztése érdekében a munkavállalók valamennyi adatát egy rendszerben fogják kezelni. Ezzel a vezetés valamennyi szintje részére több adatot, információt, illetve jobb kontrollt lehet nyújtani. A munkavállalóknak az eddigi szabályok szerint továbbra is a portáknál kell használni a belépő kártyájukat, illetve a munkahelyükhöz legközelebb eső terminálnál kell rögzíteni a be- és kilépési adatokat. Az egyetlen változás az lesz, hogy ez idáig a terminál a bélyegzéskor kiírta az adott napra vonatkozó balanszidőt. A jövőben azonban a megjelenített pluszidő (percben) csak mindig az előző nappal lezárt adatokat jeleníti meg a pluszóra tehát nem azonnal, hanem csak másnap jelenik meg a kijelzőn. A munkaidő adat kezelők az új program használatával kapcsolatban kaptak tájékoztatást, oktatást, melyen bemutatásra kerültek a rendszer biztosította új lehetőségek is. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Rába Csoportnál elkezdődtek a évi központi bérmegállapodás tárgyalásai a munkáltató és szakszervezet képviselői között. Az Emergency team tájékoztatója (balról): Csanaki Gyula, Szűcs József, Csenger Lajos, Papp Kálmán, Polgár István Csaba éves szinten bizony jelentős költségmegtakarítást eredményezne, s gyakorlatilag egy esztendő leforgása alatt behozná a kiválasztott pontütő jelölő készülék vételárát, emellett a féltengelyek könnyebb azonosíthatósága is fontos cél volt. A Cargill egyengetőberendezésen a karbantartóteam szakemberei az olajfolyást megszüntették, továbbá a levegőszivárgás okát is feltárták és a problémát orvosolták. A Kaizen14-team a használaton kívüli berendezések technológiai kiváltását is kezdeményezte. Az értékesítésből származó közvetlen bevételen túl jelentős megtakarítást okozna a ter- A gépek műszaki állapotából kiindulva hat berendezésnél volt észrevételük. Egy esetben a javítás már megtörtént, a többinél folyamatban van. A selejtcsökkentés végett hívták fel a figyelmet a MAN-hidak karima- és hídtest-kivágásának felülvizsgálatára. A kovácsládák használatát illetően a javítási és beszerzési költségekből kiindulva a jövőben lemezládák vásárlását javasolják. A prezentáció végén, a megtakarítások témakörben a hidraulikaolaj-folyás és -fogyás vizsgálatát, a hídházak nyomáspróbázásának elhagyását, illetve a LIDKÖPIG csúcs nélküli köszörű kiemelőasztalának javítását emelték ki. Házi feladatként többek között foglalkoznak majd a hegesztőhuzal gazdaságosabb beszerzésével, új típusú köszörűkorong használatával, a használaton kívüli gyártóberendezések jövőbeni sorsával és a normaidő csökkentésével. B. F.

5 5 Cserélhető lapkák mentik meg a szerszámtestet PONGRÁCZ TIBOR ÉRTÉKES ÖTLETE Október derekán az Ötletládába bedobott javaslatok száma negyvenöt volt. Az azóta eltelt négy hét alatt négy új ötlet érkezett, így az idei ötletek száma egy híján elérte a félszázat. Az alábbiakban azonban nem egy friss javaslattal foglalkozunk, hanem egy olyannal, amely még a nyár folyamán született. A javaslatot értékelték és elfogadták s a A bizottság öt új projektet indított Egy hónappal ezelőtt arról számoltunk be, hogy a Rába Futómű Kft.-nél létrehozott projektbizottság (vezetője: Pintér István elnök-vezérigazgató, tagjai: Kocsis Sándor operációs és minőségügyi igazgató, dr. Szőcs Károly üzletfejlesztési igazgató, Farkas Ákos értékesítési igazgató, Simon István kontrollingigazgató, Lukács György SCM-igazgató, Szüts Lajos fejlesztési igazgatóhelyettes, Alasztics Gábor karbantartás-vezető) négy téma ügyében határozott termékmegvalósítási projekt indításáról. Az azóta eltelt négy hét a bizottság által öt újabb projektet hívott életre. Kovács József projektmenedzsment- és minőségtervezésteamvezető, a bizottság koordinátora tájékoztatta magazinunkat az új projektekről, melyek közül az egyik a Marmon részére készülő két mintafutóművel foglalkozik. Az elvárás ugyanis az, hogy december közepére összeállítsák a futóműveket, mivel azokat még idén ki is kell szállítani. Bár a határidő rövid, tervszerű, intenzív és nyomon követhető munkával mindez kivitelezhető. A megtervezett folyamathoz ütemterv készült, azaz a projekt elindult. A mintafutóművek komoly üzleti lehetőséget jelenthetnek... Projekt elindításáról és projektcsapat felállításáról határoztak a John Deere számára gyártott tányérkúpkerék-szettek tekintetében is. A partner konstrukciója alapján, vagyis megváltozott számú furattal és módosított felületkezelési követelmény alapján gyártandó tányérkúpkerék-szetteknél ugyancsak szoros a határidő. Hiszen november végéig kell a hat mintaszettet kiszállítani. Egy másik projekt anyagváltással kapcsolatban alakult: vizsgálják egy új alapanyag gyártástechnológiai és alkalmazási megfelelőségét. Mindez általános fejlesztési témát jelent és a költségcsökkentést célozza. Az ötből két projekt pedig a beszerzéssel függ össze. Az egyik alternatív csapágybeszállító felkutatására indult, míg a másik a 683 típusú futómű beszerzett tételeire vonatkozó költségcsökkentés érdekében jött létre. B. F. kalkuláció során bizony nagyon sokra tartották. Vagyis a társaság, továbbá az ötletadó számára is mindenképpen értékes újítással foglalkozunk. Pongrácz Tibor, a szerszámüzemben működő darabolóteam hegesztője a keményfém lapkás marók, kúpos dörzsárak és süllyesztők gyártási költségcsökkentésére adott be javaslatot. Ötletének lényege, hogy az elhasznált keményfém forgácsolószerszámokból a lapkák kiolvaszthatók. Az úgynevezett fészek drótkefével, folyatósugárral vagy szemcseverővel tisztítható. Ezt követően szükség esetén az egyengetést sem feledve, új lapkák beforrasztásával a szerszámtest megmenthető és újra meg újra felhasználható. Ily módon a szerszámtestet a lapkák elhasználódása után nem kell újragyártani, hanem a keményfém lapkák cserélhetőségével többször is használhatóvá vált. Mindez persze nem kevés költségmegtakarítást jelent. A társaságunknál immáron éppen húsz esztendeje dolgozó Pongrácz Tibor sürgős megoldásként korábban már alkalmazta ezt az ötletét, ám most a költségtakarékosság érdekében úgymond hivatalossá is tette javaslatát. Nem az azért való elismerés, hanem valóban a jobbító szándék motiválta, miközben az ötletkártyán szavakba öntötte a véleménye szerint legolcsóbb megoldást jelentő alkalmazást. Javaslata kapcsán az is mindenképpen megemlítendő, hogy nem csupán egy típusú szerszámtestnél, hanem több fajtánál is alkalmazható, így aztán a cserélhető lapkának köszönhető megtakarítás még jelentősebb. (B.) Az állandóan változó környezetben szükség van a változás, a változtatás képességére. A változás alapja a fejlesztés, oktatás, képzés. Erre jó példát szolgáltat a Rába Csoport, amely a talpon maradással és a fejlődéssel válaszolt környezetének különböző kihívásaira. A változásról, a változtatásról lesz szó az alábbi cikkben is, amely a Rába Futómű Kft. új, gyakorlatorientált oktatási stratégiájával foglalkozik. A oktatási stratégia szervesen illeszkedik a megfogalmazott cégstratégiához, amelyből lebontva határozták meg azokat a szervezeteket, csoportokat, munkavállalókat és hiányosságokat, amikre fókuszálva hatékonyan lehet segíteni a cégstratégiában megfogalmazottak valóra váltását. Hiszen a siker tényezői többek között a hiányzó kompetenciák felismerése és pótlása. Így a képzés a jövőbeni tudásmegőrzésből és a kötelező oktatásokból adódik össze. A változást támogató vezetés után a képzési stratégia szolgál alapjául a jövő évre vonatkozó oktatási tervnek, melynek három fő része van. Csontos-Hoffer Katalin képzésfejlesztési vezető részletezéséből megtudtuk, hogy az úgynevezett előírások szerinti oktatások mellett a szervezetek és egyéni fejlesztések jelentik a főbb csoportokat. Az előírások szerinti oktatás részét képezik a kötelező (munkakörök betöltéséhez szükséges A minőségpontok rendszerében az észrevételek száma az eltelt egy hónap során kettővel nőtt így most már száznégynél tartunk. A kiosztott minőségpontok száma pedig százhuszonkettőre változott. Az utolsó pontosztásra mindenképpen érdemes kitérnünk, hiszen Aller Zoltán észrevétele, mely során hőkezelés, azaz nemesítés nélküli termékekre bukkant, jelentőségénél fogva öt (!) minőségpontot ért. A 67 ezres futóműgyári üzemcsarnokban dolgozó munkatársunk már be is váltotta pontjait azokat egy kulacsra és egy szerszámkészletre cserélve. ELKÉSZÜLT A FUTÓMŰ KÉPZÉSI STRATÉGIÁJA Az oktatás minősége a fontos törvények, illetve belső szabályozások írják elő ezeket, mint például a minősített hegesztői vagy a munkavédelmi képzés stb.), illetve a standard (meghatározott tematika alapján, bizonyos időközönként ismétlődnek, mint például a quality, azaz a minőséggel összefüggő ismeretek, vagy a cégismeret, számítástechnikai oktatások, gépismeret stb.) képzések. A szervezetek fejlesztése szintén a cégstratégiából táplálkozik, s olyan oktatási javaslatokat tartalmaz, amelyeket az érintett területek igazgatóival egyeztetve alakítanak ki. Az egyéni fejlesztések tárgyköréhez az OKJ-s és RKJ-s képzések, különféle tréningek és konferenciák tartoznak, de ide illeszthetők a Rába Tudásakadémia formális csoportjai is. Az egész képzési stratégia alapvető célja a minőségi szemlélet kialakítása és az ahhoz kapcsolódó fejlesztés, fejlődés biztosítása tette hozzá Csontos-Hoffer Katalin, aki röviden arra is kitért, hogy a képzési stratégia nincs teljesítményértékelés nélkül. A karrierépítés, az utódlás, de a helyettesítési terv is a teljesítmény értékelése alapján történik. Ebből adódóan a munkavállalóknak folyamatosan mozogniuk kell. Mint ismert, a cégstratégiát 2009-ig határozták meg, ezért aztán az oktatási stratégiát is ilyen távra irányozták elő. Ez egy hosszú folyamat, amelyben az oktatás minden egyes pillérének megvan a jelentősége. Elsődlegesen a gyakorlatorientált képzésre koncentrálunk és számunkra nem az oktatás mennyisége, hanem a minősége a fontos! emelte ki a képzésfejlesztési vezető. B. F.

6 6 MINDINKÁBB ELFOGADOTTAK A CIP-PROGRAMOK Futóműves cél: év végéig kétszázalékos költségjavulás Ahogy az a harmadik negyedéves gyorsjelentésből egyértelműen kiolvasható, az idei üzleti terv feladatait, ha nem is minden soron, de tudtuk követni, viszont a következő év sikeréért újabb lépéseket kell megtennünk fogalmazott Kocsis Sándor, a Rába Futómű Kft. operációs és minőségügyi igazgatója január elsejére olyan bázist kell elérnünk, amely a jelenlegi szinthez képest további javulást jelent, mivel a 2007-es üzleti évet a prognózisok szerint a jelenleginél kedvezőtlenebb gazdasági és piaci környezet fogja jellemezni. Az energiaárak és egyéb külső szolgáltatások költségének várható növekedése jövőre nehezebb körülményeket okoz, viszont mi minden negatív külső tényező ellenére a pozitív tartományban akarjuk az üzemi eredményt stabilizálni. Kocsis Sándor hozzátette: ez a cél a társaság minden szervezetére és folyamatára komoly terheket ró. Közvetlen költség tekintetében az operációs szervezet felelőssége a két százalékos javulást eredményező bázis elérése az év végére. A cél megvalósítását komoly és szisztematikus tervezésre építettük, minden részleg és szervezet megfogalmazta a területükre vonatkozóan azokat a nem könnyen elérhető, ám reális célokat, amivel hozzájárulhat az elképzelés megvalósításához. A helyzetet nem könnyíti, viszont mindenképpen örömteli az a tény, hogy az elmúlt években a nagyobb veszteségforrásokat már sikerült azonosítani és megszüntetni, így aztán a további javulás már csak több apró ám egyáltalán nem elhanyagolható tényezőből állhat össze. A termelés területén teamszinten és a főbb költségbázisok szintjén megfogalmaztuk a célokat és az ahhoz vezető utat tette hozzá az operációs és minőségügyi igazgató. Az összességében kétszázalékos javulást jelentő bázist tehát még az év végéig el akarjuk érni. A programot folyamatosan nyomon követjük, s bár van kisebb lemaradásunk, a feladatként kitűzött költségcsökkentés továbbra is reális cél! A megfogalmazott feladatok sorában persze vannak egyszeri intézkedést igénylők, ám több esetben is célszerű a folyamatos fejlesztési program, azaz a CIP betervezése az adott területekre vette át a szót Hofbauer Éva, a folyamatos fejlesztés szervezet vezetője. A CIP létjogosultságát jelzi, hogy szervesen kapcsolódik az üzleti terv céljainak eléréséhez, s esetenként még az üzleti céloknál jobb eredmény produkálására is képes lehet. Hofbauer Éva három CIP-programot emelt ki: a csomagolóanyag- és göngyölegmenedzsmentet, az átállási idő csökkentését, valamint a kiszolgáló területeken az ellátás javítását. A tengelycsukló gyártósoron az átállási idő csökkentéséért két munkahelyen lefuttattuk a projektet folytatta a szervezet vezetője. A feltárt megtakarítási lehetőségeket két csoportba oszthatjuk. Vannak az úgynevezett munkahely-specifikus lehetőségek, amelyek elsődlegesen csak az adott területre érvényesek. És vannak a teamtől független, általánosságban kiterjeszthető javulást hozó megoldások. A cél az, hogy ezek a vizsgálatok elérjék az összes teamet, valamennyi munkahely sorra kerüljön. S bár ez esetben több hónapon át tartó időszakról beszélünk, a hozadéka mindenképpen számottevő lesz! Kocsis Sándor szerint mindez elsősorban a rugalmasságban jelent előrelépést, ami a vevői igényekhez való jobb alkalmazkodást eredményezheti. Márpedig ez a tényező jövőre akár kulcsfontosságú is lehet. Ám nem szabad megfeledkezni az élőmunka hatékonyságának javulásáról, valamint a kibocsátási volumennövekedésről, amely ugyancsak ezzel együtt jár. Hofbauer Éva a göngyölegmenedzsment tárgykörből a kovácsláda rendelkezésre állásának kérdését emelte ki, amely közvetlenül hozzájárulhat a kétszázalékos eredmény eléréséhez. A téma fontosságát jól jelzi, hogy a Rába Tudásakadémia keretein belül is felvetődött ez a probléma, mint termelést akadályozó tényező. Mint megtudtuk, olyan folyamatot igyekeznek kialakítani, amelyben a produktív tevékenységet végző munkavállaló számára nem jelent feladatot a göngyöleggel történő foglalkozás. A göngyöleg körforgásáért a belső logisztikai szolgáltató lesz a felelős. Konkrét számadatok alapján felmérik a ládaigényeket, és azzal kapcsolatban egy nyilvántartási rendszert is megalkotnak. Az mindenesetre már most látszik, hogy a felmerült, több százas nagyságrendű kovácsláda beszerzésének igénye megalapozatlan. A CIP-programok és azok elfogadottságának egyértelműen pozitív jele, hogy mind nagyobb létszámban csatlakoznak hozzá a tevékenységet előbbre vinni tudó munkatársak fűzte hozzá Kocsis Sándor. A cél az, hogy a CIP-programokban aktív szerepet vállalók számát megtöbbszörözzük. (Baudentisztl) EGYÉVES A PÁZMÁNY PÉTER PROGRAM Társaságunk hét projektben érintett A Széchenyi István Egyetem Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontja (JRET) a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával, a Pázmány Péter Program keretében működik a közötti időszakban. A pályázat keretében elnyert 1,1 milliárd Ft támogatási összeg további 713 millió Ft vállalati forrást mozgósított. A kutatások három fő témakörben folynak: járműipari gyártástechnológia, korszerű járműfőegységek fejlesztése és technológiatranszfer. A tudásközpont konzorciumi partnere a Rába Futómű Kft., a Borsodi Műhely Kft. és a Sapu Bt. A működés első évében kialakultak a kutatási együttműködés formái és a partnerek közösen dolgoznak az elindított kilenc projekten. A kutatási ciklus októberben zárult le, az eredményeket tartalmazó zárójelentést ezt követően állították össze a partnerek. Az ezt tartalmazó éves jelentés a napokban nyomtatott formában is megjelenik. Mészáros Tamás kontrollingszakértő elmondta, hogy a Rába Futómű Kft. hét projektben vállalt szerepet. Tancsics Ferenc két, kovácsolással összefüggő projekttel foglalkozik, Herczeg Imre szintén két projektben működik közre. Dr. Fülöp Ernő nevéhez egy projekt köthető, ahogy Opitz Andorhoz és Rákóczy Kálmánhoz is. Utóbbi két esetben a terméket is érdemes nevesíteni: Opitz Andor a Claas és John Deere traktorokhoz készülő, Rákóczy Kálmán pedig a Kamaz, Isuzu és Skoda trolibuszokhoz szánt speciális futómű-konstrukcióval foglalkozik. A Rába Futómű Kft. az első évben százmillió forintot meghaladó öszszeggel támogatta a program megvalósítását, cserébe állami forrásból erre a célra ötvenmilliót kapott. Ez a tendencia a következő két évre is megmarad, azaz az állami pályázat keretében még százmillió érkezik, míg társaságunk még kétszázmilliót költ a Pázmány Péter Programra. A munkáról még csak annyit: a projektvezetők által koordinált tevékenységben természetesen több szakember is részt vesz mind a Rába Futómű Kft. részéről, mind az egyetem oldaláról. (B.) A JRET éves jelentése a konzorciumi partnerek sorában természetesen foglalkozik társaságunkkal is. Tradicionális magyar nagyvállalatként a Rába Futómű Kft. érdekeltsége a kutatás-fejlesztésben meglévő hagyományai miatt is nyilvánvaló, melyet több innovációs díj elnyerése is bizonyít. A mintegy kétezer embert foglalkoztató vállalat több jelentős termékcsoporttal van jelen a világpiacon. A cég futóműveket, illetve azok alkatrészeit állítja elő közepes és nehéz tehergépkocsikhoz, buszokhoz, mezőgazdasági és munkagépekhez. A termékskála magában foglalja a mellső, hátsó, hajtott és nem hajtott, kormányzott, nem kormányzott, illetve portál futóműveket és ezek legfontosabb alkatrészeit, főegységeit, vagyis a főhajtóműveket, differenciálműveket, ezek fogaskerekeit, a tengelytesteket és tengelycsuklókat.

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: MH:17-074/100/2012 Üi.: Vincze Csaba Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága Melléklet: - Miskolc Holding

Részletesebben

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV

Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 2. Előadás A beszerzési logisztika alapjai Beszerzési logisztika feladata/1 a termeléshez szükséges: alapanyagok

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon

Részletesebben

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről

Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről Beszámoló a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. I-III. negyedéves költségvetéséről a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Győr, 2016.10.10. 1 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1. A gazdálkodó bemutatása

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Hatékonyságnövelő program

Hatékonyságnövelő program Hatékonyságnövelő program LARSKOL Tanácsadók 1165 BUDAPEST, FARKASFA U. 21. +3620 931 7979 +3620 329 2651 email: info@larskol.hu web: www.larskol.hu Hatékonyságnövelés - költségcsökkentés A gazdasági környezet

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

ELTE-Soft Nonprofit Kft 2011.évi közhasznúsági jelentése

ELTE-Soft Nonprofit Kft 2011.évi közhasznúsági jelentése ELTE-Soft Nonprofit Kft 2011.évi közhasznúsági jelentése A Társaság cégneve: ELTE-Soft Kutatás-fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. A Társaság székhelye: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány

Részletesebben

Teljes saját létszám: 182 fı Bérmunkás létszám: 73 fı Összesen: 255 fı

Teljes saját létszám: 182 fı Bérmunkás létszám: 73 fı Összesen: 255 fı Rába Jármő Kft. Rába Jármő Kft. Személyi összetétel Teljes saját létszám: 182 fı Bérmunkás létszám: 73 fı Összesen: 255 fı 2005.07.01-tıl integráció a Rába Alkatrész Kft gyıri gyárával ( A Jármő Kft addigi

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft)

PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés. Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E Ft) 1998. dec. 31.( E Ft) PANNON-VÁLTÓ Rt. 1998. éves gyorsjelentés Mérleg adatok 1997. dec. 31.( E 1998. dec. 31.( E A. Befektetett eszközök 777.056 606.959-22 % I. Immateriális javak 1.596 887-44 % II. Tárgyi eszközök 9.455 9.967

Részletesebben

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0231

TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0231 TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0231 Munkavállalók képzésének megvalósítása a Raben Trans European Hungary Kft.-nél Napjainkra az emberi erőforrás-fejlesztés, különösen a felnőttek oktatása és képzése egyre nagyobb

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. Egy vonzó jövőkép

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

Dr. Klein Lajos Richter Gedeon Nyrt.

Dr. Klein Lajos Richter Gedeon Nyrt. Dr. Klein Lajos Richter Gedeon Nyrt. Tartalom 1. Injekció gyártó üzem átvilágítás 2. Termelés Követő Rendszer Előzmények 2014-ben 5 kiemelt hatékonyságjavítási program indult vállalati szinten az IFUA

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler

Részletesebben

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,

Részletesebben

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László

Vállalati modellek. Előadásvázlat. dr. Kovács László Vállalati modellek Előadásvázlat dr. Kovács László Vállalati modell fogalom értelmezés Strukturált szervezet gazdasági tevékenység elvégzésére, nyereség optimalizálási céllal Jellemzői: gazdasági egység

Részletesebben

~ nc. JWt'tv~ ' Loványi Ágnes Portfólió Menedzsment Referatúra vezetője. {O... (í L~4 (HI, - a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsághoz -

~ nc. JWt'tv~ ' Loványi Ágnes Portfólió Menedzsment Referatúra vezetője. {O... (í L~4 (HI, - a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsághoz - NYíREGYHÁZA M EGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY /329/2017. Ügyintéző:

Részletesebben

Online rendszerekre vonatkozó pályázati információk

Online rendszerekre vonatkozó pályázati információk Online rendszerekre vonatkozó pályázati információk Tartalomjegyzék: Szükséges dokumentumok a pályázat benyújtásához; Pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek; Fenntartási kötelezettség; Önrész; Előleg

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor

TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor 2013.06.18 A TPM A TPM a Total Productive Maintenance kifejezés rövidítése, azaz a teljes, a gyártásba integrált karbantartást jelenti. A TPM egy állandó

Részletesebben

VÁROSI KÖZGYŰLÉS KOMETA 99 Zrt. BESZÁMOLÓJA 2013. és 2014.Q1. Kaposvár, 2014. június 12.

VÁROSI KÖZGYŰLÉS KOMETA 99 Zrt. BESZÁMOLÓJA 2013. és 2014.Q1. Kaposvár, 2014. június 12. VÁROSI KÖZGYŰLÉS KOMETA 99 Zrt. BESZÁMOLÓJA 2013. és 2014.Q1 Kaposvár, 2014. június 12. NEGYEDÉVES TENDENCIÁK 2012-2013-2014TERV (MFT) 7,000 6,000 5,000 4,000 3,000 2,000 1,000 Árbevétel 2012 Árbevétel

Részletesebben

3. A logisztikai szemlélet jellemzői. Készítette: Juhász Ildikó Gabriella

3. A logisztikai szemlélet jellemzői. Készítette: Juhász Ildikó Gabriella 3. A logisztikai szemlélet jellemzői 1 A logisztika új menedzsment szemléletet jelent a gazdaságban. Kialakulásának oka: élesedő versenyhelyzet a piacon A termék minőség mellett a kapcsolódó szolgáltatás

Részletesebben

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZŐ INTÉZET kirendeltség kódja adatszolgáltató sorszáma KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Az Állami Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Rendkívüli közgyűlése Budapest, 2008. december 15. 1 Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Napirend

Részletesebben

Gyakorló feladatok a Termelésszervezés tárgyhoz MBA mesterszak

Gyakorló feladatok a Termelésszervezés tárgyhoz MBA mesterszak Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Gyakorló feladatok a Termelésszervezés tárgyhoz MBA mesterszak Készítette: dr. Koltai Tamás egyetemi tanár Budapest, 2012.

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2015. április 28-i éves

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

MIKOM Nonprofit Kft évi üzleti terve

MIKOM Nonprofit Kft évi üzleti terve MIKOM Nonprofit Kft. 2014. évi üzleti terve (Vezetői összefoglaló) Miskolc, 2014. március 19. Üzleti Terv 2014 - Tagvállalat Makro-gazdasági adatok, piaci környezet Eredmény-kimutatás Üzemi eredményre

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

Készítette: Juhász Ildikó Gabriella

Készítette: Juhász Ildikó Gabriella 14. tétel Egy kft. logisztikai költséggazdálkodása a számviteli adatok szerint nem megfelelő, ezért a számviteli vezetővel együttműködve a logisztikai vezető számára meghatározták a szolgáltatási rendszer

Részletesebben

GEDIA Magyarország KVP terület bemutatása TRK

GEDIA Magyarország KVP terület bemutatása TRK GEDIA Magyarország KVP terület bemutatása TRK KVP terület felépítése és célja [A fejlesztési tevékenységeket kultúrává és állandóvá tenni] Napi problémák megoldása Gyorsan kivitelezhető fejlesztések Dolgozói

Részletesebben

dimeb Dinet Logisztika Kft Technológia munkavédelmi szakembereknek és szolgáltatóknak. Hatékonyság - Minőség - Innováció.

dimeb Dinet Logisztika Kft Technológia munkavédelmi szakembereknek és szolgáltatóknak. Hatékonyság - Minőség - Innováció. dimeb Dinet Logisztika Kft Technológia munkavédelmi szakembereknek és szolgáltatóknak. Hatékonyság - Minőség - Innováció. Mi a dimeb? A dimeb munkavédelmi szakemberek számára kifejlesztett modern technológia.

Részletesebben

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15.

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15. Horacél Kft. csődeljárás alatt Fizetőképességet helyreállító program Táborfalva, 2015. május 15. 1. Cégtörténet A Horacél Kft. egy 1999. évben alapított családi vállalkozás. A társaság alapítója, Horváth

Részletesebben

Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység

Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Qualidat Kft. Együttműködésben az ÉMI TÜV SÜD-del Tartalomjegyzék Bevezetés A feladatok Projektmenedzsment

Részletesebben

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29 Beszámoló a Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről,

Részletesebben

Szervezetfejlesztés megvalósítása Nagykáta Város Önkormányzati Hivatalában ÁROP-3.A

Szervezetfejlesztés megvalósítása Nagykáta Város Önkormányzati Hivatalában ÁROP-3.A Szervezetfejlesztés megvalósítása Nagykáta Város Önkormányzati Hivatalában ÁROP-3.A.2-2013-2013-0015 A projekt háttere, célja Mi keltette életre a projektet? Nagykáta Polgármesteri hivatalának működésében

Részletesebben

2012. évi üzleti terve

2012. évi üzleti terve 2012. évi üzleti terve (Vezetői összefoglaló) Miskolc, 2012. május 16. Üzleti Terv 2012 - Tagvállalat Makro-gazdasági adatok, piaci környezet Eredmény-kimutatás Árbevétel Költségtakarékossági intézkedések

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2017. április 28-i éves

Részletesebben

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE

A KONZUM NYRT ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A KONZUM NYRT. 2011. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE A Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. 1988-ban alakult a Konzum Áruház Szövetkezeti Közös Vállalat jogutódaként. Kezdetben a cég meghatározó profilja a kereskedelem,

Részletesebben

ENERGIA Nemcsak jelenünk, de jövőnk is! Energiahatékonyságról mindenkinek

ENERGIA Nemcsak jelenünk, de jövőnk is! Energiahatékonyságról mindenkinek ENERGIA Nemcsak jelenünk, de jövőnk is! Energiahatékonyságról mindenkinek Dr. Boross Norbert Kommunikációs igazgató ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Miért van szükség az energiahatékonyságra? Minden változáshoz,

Részletesebben

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR

Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Dr. Körmendi Lajos Dr. Pucsek József LOGISZTIKA PÉLDATÁR Budapest, 2009 Szerzők: Dr. Körmendi Lajos (1.-4. és 6. fejezetek) Dr. Pucsek József (5. fejezet) Lektorálta: Dr. Bíró Tibor ISBN 978 963 638 291

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rotterné Gál Zsuzsanna Déri Tibor Kapitány Tamás alapító képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Rotterné Gál Zsuzsanna Déri Tibor Kapitány Tamás alapító képviselője JEGYZŐKÖNYV Készült 2017. január 26-án 15 00 órakor a PSZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatói irodájában a "Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola Dolgozóiért és Diákjaiért"

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/118-1/213/I. Tárgy: Makói Gyógyfürdő Kft. üzleti terve Üi.: Juhászné Kérdő Edina Melléklet: Üzleti terv Makó Város Önkormányzat

Részletesebben

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend:

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 09.-én 16:00 órai kezdettel Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő Testületének képviselő testületi üléséről. Helyszín: Községháza Bakonybánk Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési. Nonprofit Kft évi. Martonvásár, május 23. Vörös Péter ügyvezető

BESZÁMOLÓ. Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési. Nonprofit Kft évi. Martonvásár, május 23. Vörös Péter ügyvezető 101/2018. (V. 29.) határozat melléklete: Martongazda Nonprofit Kft. BESZÁMOLÓ Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Kft. 2017. évi Martonvásár, 2018. május 23. Vörös Péter ügyvezető I.

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

2016. évi üzleti terv

2016. évi üzleti terv 2016. évi üzleti terv 2016. terv 2015. tény Eltérés (Ft) Index (%) 9111 Családi ház hulladékszállítás 159 673 062 631 058 376-471 385 314 25,3% 9112 Társasházak hulladékszállítás 155 085 769 624 788 797-469

Részletesebben

Folyamatfejlesztés Lean szemléletben. Gergely Judit A.A. Stádium Kft.

Folyamatfejlesztés Lean szemléletben. Gergely Judit A.A. Stádium Kft. Folyamatfejlesztés Lean szemléletben Gergely Judit A.A. Stádium Kft. Bemutatkozás A.A. Stádium Kft. 1984 alapítva műszaki diagnosztika 1996 termelékenység-fejlesztés (TPM, Lean ) Túl az 50-en! Szakmai

Részletesebben

EGER SIKERE, minden egri sikere!

EGER SIKERE, minden egri sikere! EGER SIKERE, minden egri sikere! Tisztelt Olvasó, Kedves Egri Polgár! Ahány egri ember, annyiféle látásmód és érzésvilág. A történetünk azonban közös, így a sikerek is azok: minden elért eredmény értünk

Részletesebben

STRATÉGIA: Növekedésre programozva

STRATÉGIA: Növekedésre programozva STRATÉGIA: Növekedésre programozva 1) MODERN KONCEPCIÓ: SMART ENERGY MANAGEMENT: Az energiatermelés, kereskedelem és összetett szolgáltatások rugalmas és kifinomult kombinációja. A piacon egyedülálló.

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com Az Appeninn Nyrt. a Tpt. 53. által előírt kötelezettségének megfelelően az alábbiakban közzé teszi a 2013. üzleti évéről szóló Összefoglaló jelentését. KÖZZÉTETT INFORMÁCIÓK 2013. április 12-től a jelentés

Részletesebben

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL

MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS 2008. ÉVRŐL Budapest, 2009. március 2. 1 ÜGYVEZETÉS BESZÁMOLÓJA 1.1 Vezetői Összefoglaló Az MVM Partner ZRt. (továbbiakban MVM Partner) működésének

Részletesebben

OUTSOURCING-INSOURCING. Hogyan veled pályafenntartás?

OUTSOURCING-INSOURCING. Hogyan veled pályafenntartás? OUTSOURCING-INSOURCING Hogyan veled pályafenntartás? AZ OUTSOURCING SZÜKSÉGESSÉGE Törvényi környezet Anyavállalat nyomása Költségcsökkentés Hatékonyságnövelés Létszámleépítés igénye Szakmai kompetencia

Részletesebben

A vállalti gazdálkodás változásai

A vállalti gazdálkodás változásai LOGISZTIKA A logisztika területei Szakálosné Dr. Mátyás Katalin A vállalti gazdálkodás változásai A vállalati (mikro)logisztika fő területei Logisztika célrendszere Készletközpontú szemlélet: Anyagok mozgatásának

Részletesebben

Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű. 2009. évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 3. sz.

Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű. 2009. évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 3. sz. Az FHB Nyrt. 200.000.000.000,- Ft keretösszegű 2009. évi Kibocsátási Programjához készített Összevont Alaptájékoztatójának 3. sz. Kiegészítése 2009. május 6. 3. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTÉS az FHB Nyrt. 200.000.000.000,-

Részletesebben

Dr. Fodor Zita egyetemi docens

Dr. Fodor Zita egyetemi docens Záróvizsga tételek Dr. Fodor Zita egyetemi docens 18. tétel Ismertesse a logisztikai és a marketingfunkciók kölcsönhatásait, valamint az integrált logisztikai (teljes)költségkoncepciót! Területek beszerzés

Részletesebben

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia - A HAJDU cégcsoport október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. A vállalatcsoport vezetői

Részletesebben

ÚJ SZEREP: LOGISZTIKAI MEDIÁTOR A VEVŐI IGÉNYEKRE ÉPÜLŐ FOLYAMATOK

ÚJ SZEREP: LOGISZTIKAI MEDIÁTOR A VEVŐI IGÉNYEKRE ÉPÜLŐ FOLYAMATOK a a aa. ÚJ SZEREP: LOGISZTIKAI MEDIÁTOR A VEVŐI IGÉNYEKRE ÉPÜLŐ FOLYAMATOK Fuvarozási vegyes vállalat Vámügynökség, LSZK, ISO 9001 Raktározás Önálló fuvarozás Romániai leányvállalat Polimer Logisztika

Részletesebben

SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve. Tervdokumentáció részei :

SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve. Tervdokumentáció részei : SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve Tervdokumentáció részei : I/1. számú melléklet: I/2. számú melléklet: I/3. számú melléklet:

Részletesebben

Üdvözölöm a Synchro Game termelési szimulációs tréning. résztvevőit a Festo nevében

Üdvözölöm a Synchro Game termelési szimulációs tréning. résztvevőit a Festo nevében Üdvözölöm a Synchro Game termelési szimulációs tréning résztvevőit a Festo nevében Hargitai Géza Festo Didactic Hargitai Géza Synchro Plan termelési szimuláció 12.11.2007 1 Milyen elvárásoknak kell megfelelni

Részletesebben

Ipar 4.0: digitalizáció és logisztika. Prof. Dr. Illés Béla Miskolci Egyetem, GÉIK, Logisztikai Intézet Miskolc, április 19.

Ipar 4.0: digitalizáció és logisztika. Prof. Dr. Illés Béla Miskolci Egyetem, GÉIK, Logisztikai Intézet Miskolc, április 19. Ipar 4.0: digitalizáció és logisztika Prof. Dr. Illés Béla Miskolci Egyetem, GÉIK, Logisztikai Intézet Miskolc, 2018. április 19. Az előadáson érintett témák Termelés és piaci hatások Új piaci színtér

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára

Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára Az új szabványok támogató szerepe a működési kiválóság gyakorlatára Az út amin jár(hat)unk. Nagy István gyártási osztályvezető, MIR megbízott Vasúti Berendezések Kft. A hazai kötöttpályás közlekedés első

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2011. december 31.

ÜZLETI JELENTÉS 2011. december 31. BUSINESS TELECOM TÁVKÖZLÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 27. Statisztikai számjel: 23486959-6190-114-03 Cégjegyzék szám: 03-10-100448 ÜZLETI JELENTÉS 2011. december

Részletesebben

Hegesztő üzemi technológus

Hegesztő üzemi technológus pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.

Részletesebben

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Nagyobb támogatottság, nagyobb versenyképesség! Glósz és Társa innováció menedzsment www.glosz.hu Innováció

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK február 27-I ÜLÉSÉRE CSIZI PÉTER ALPOLGÁRMESTER

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK február 27-I ÜLÉSÉRE CSIZI PÉTER ALPOLGÁRMESTER IKTATÓSZÁM: 08-8/312-3/2014. TÁRGY: A TÜKE BUSZ ZRT.-VEL KAPCSO- LATOS DÖNTÉSEK MELLÉKLET: 2 DB.. E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2014. február 27-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

Ahol már 225 éve a papír a legnagyobb érték 2007 október 06., szombat 12:07

Ahol már 225 éve a papír a legnagyobb érték 2007 október 06., szombat 12:07 Név: Juhász Gyula Kor: 58 év Eredeti foglalkozás: közgazda Család: nős, két gyermekük van Hobby: utazás, olvasás, postagalambászat Kedvenc könyv: Móricz Zsigmond:Erdély Kedvenc zene: Ravel:Boleró Már 225

Részletesebben

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA

A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE A JAVADALMAZáSI IRáNYELVEK MóDOSíTáSA BUDAPEST, 2015. ÁPRILIS 15. A Magyar Telekom Nyrt. 17/2012 (IV.16.) sz. Közgyőlési határozatával jóváhagyott

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

ELŐZMÉNYEK A Kft. bemutatása A társaság neve, székhelye: A tevékenység megkezdésének időpontja: A Kft. alapítója: A Kft. jegyzett tőkéje: Adószám:

ELŐZMÉNYEK A Kft. bemutatása A társaság neve, székhelye: A tevékenység megkezdésének időpontja: A Kft. alapítója: A Kft. jegyzett tőkéje: Adószám: Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETI TERV 2011. év 2011. május 12. ELŐZMÉNYEK Püspökladány Város Önkormányzata 2007. évben alapította a Püspökladányi Egészségügyi

Részletesebben

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK

INGATLANPIACI KILÁTÁSOK ORSZÁGOS ÁTLAGBAN VÁLTOZATLAN, BUDAPESTEN KISSÉ JAVULÓ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (A GKI 2013. OKTÓBERI FELMÉRÉSEI ALAPJÁN) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19.

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19. A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója 2012. november 19. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelő NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet Elérhetőség: 061

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

A MEGÉPÉSZER Kft. Fenntarthatósági terve évekre

A MEGÉPÉSZER Kft. Fenntarthatósági terve évekre A MEGÉPÉSZER Kft. Fenntarthatósági terve 2013-2017. évekre Preambulum A Megépszer Kft. Miskolcon a régi kohászat területén található. A cég előzőleg N- Gép betéti társaság néven 1994-ben alakult, elsősorban

Részletesebben

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 31.

IZYS Önsegélyező Pénztár. Üzleti jelentés A évi éves pénztári beszámolóhoz. Budapest, május 31. Üzleti jelentés A 2013. évi éves pénztári beszámolóhoz Budapest, 2014. május 31. 1 Általános rész 1.1 A Pénztár bemutatása Az IZYS Önsegélyező Pénztár 2005. március 25-én alakult, a Fővárosi Bíróság 274.

Részletesebben

CSENTERICS ügyvédi iroda

CSENTERICS ügyvédi iroda CSENTERICS ügyvédi iroda ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, INFORMÁCIÓK 1.1. A társaság teljes magyar elnevezése: 1.2. A társaság külföldi elnevezése nem kötelező elem (szerződésminta

Részletesebben

ENERGETIKUS MEGOLDÁSOK

ENERGETIKUS MEGOLDÁSOK Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága (1122 Budapest, Számadó utca 29. Cg.: 01-10-045428, Társaság ) a gazdasági Társaságokról

Részletesebben

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP CIB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Főforgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. 2004 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Európai Részvény Alap Megnevezése: Az Alap típusa: CIB Európai

Részletesebben

Solingen 19. március 2013. Sikertörténet. Felhasználói jelentés. Üzemi eszközöket gyártó vállalkozás Acélról Alumíniumra vált

Solingen 19. március 2013. Sikertörténet. Felhasználói jelentés. Üzemi eszközöket gyártó vállalkozás Acélról Alumíniumra vált Solingen 19. március 2013 Sikertörténet Felhasználói jelentés Üzemi eszközöket gyártó vállalkozás Acélról Alumíniumra vált Görgősoros FiFo állvány a szereldében Üzemi eszközöket gyártó vállalkozás Acélról

Részletesebben

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Dr. Fekete István Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatárs SzigmaSzervíz Kft. ügyvezető XXIII. Magyar

Részletesebben