Csepeli Mûvészeti Szemle

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csepeli Mûvészeti Szemle"

Átírás

1 LOKÁLPATRIÓTA melléklet Köszöntjük a résztvevõket! Nemzetközi tanácskozás a Munkásotthonban Az Európa Unió URBACT- CITUM nemzetközi programjának színhelye lesz április 13-án és 14-én a Munkásotthon. A találkozón többek között spanyol, olasz, görög, lengyel, ciprusi és máltai szakemberek is részt vesznek. Az elsõ nap a házigazda csepeliek nevében a részt vevõket dr. Polinszky Tibor, Csepel fõépítésze köszönti. Majd elõadást hallhatunk a városi közlekedés és várostervezés kapcsolatának témájáról, az együttmûködõ városok tapasztalatairól. Ezután Orosz Ferenc alpolgármester üdvözli a megjelenteket és a csepeli városépítési tapasztalatokról és tervekrõl ad képet. Ez alkalommal mutatják be a CITUM Pán-Európai kézikönyvet. A második nap szó lesz a CITUM kommunikációs tervérõl és fejlesztési lehetõségeirõl. u.a. A CITUM program egyike az Európai Unió által társfinanszírozott URBACT programoknak. Célja a partner városok közlekedési rendszerét érintõ különbözõ problémák és megoldások megismerése, az egymástól való tanulás lehetõségének biztosítása, európai szintû kapcsolatok építése. A projekt elõmenetele során négy fõ témakörben készültek esettanulmányok: a közlekedés és városfejlesztés témakörében, a közlekedési gyakorlatok alkalmazásában, a közlekedési projektek során megjelenõ a civil jelenlét szerepérõl és az alternatív közlekedési megoldások jelentõségérõl. A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA Csepeli Mûvészeti Szemle Egy pillanatkép a március 21. és április 3. között zajlott rendezvénysorozatról (Mizik Zsuzsa felvétele) Marosiné Földváry Irén emlékezete (Írásunk a 9. oldalon.) LIX. évfolyam 14. szám április 13. Megjelenik példányban, legközelebb április 20-án. Az újság díjtalan. Mit tehetek a gyógyulásomért? címmel elõadássorozat indul a Csepeli Családsegítõ Szolgálat Egészségére klubjában. Április 16-án 17 órakor Dr. Borodi Judit Daganatos betegségek kiegészítõ terápiás kezelése címû elõadása hangzik el. A biológiai daganatkezelés lényege, hogy hatásukat a test saját szabályozórendszerein keresztül fejtik ki. Területei: hormonális szabályozás, immunrendszer, anyagcsere (táplálkozás), idegrendszer (psziché). Méltó módon szülni és születni A születés hete Csepelen Az idén Csepel másodízben csatlakozik az immár ötödik alkalommal ezúttal május között tartandó, A születés hete elnevezésû országos rendezvény-sorozathoz, mely a TAVAM Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért szervezésében jön létre. Kéri Kitty által megfogalmazott mottója: Valahányszor egy új élet születik, lehetõséget kapunk, hogy jobbá váljunk és a világot is jobbá tegyük. Szeretünk és szeretni tanítunk, nincs ennél szebb feladat. A rendezvénysorozat célja, hogy a gyermekvárás ne szorongással és bizonytalansággal teli idõszak legyen a nõk (és szélesebb értelemben a családok) életében, hanem olyan, mely a kismamát megerõsíti nõiességében, mely elmélyíti a kapcsolatot a kismama és a magzat, illetve a kismama és a,,kispapa között, s melyek végén, a szülés/születés megrendítõen gyönyörû élmény legyen. A születés hete programsorozat a tervek szerint 57 település 154 helyszínén zajlik majd, s mintegy 900 eseményt foglal magában. Csepelen az eseménysorozat nyitó hangversenyét május 7-én, hétfõn, órakor rendezik meg a Fasang Árpád Zeneiskolában (1211 Csepel, Posztógyár u. 2.). (Folytatás a 3. oldalon.) H U M A N A D I V A T Á R U A világ egyik legnagyobb használtruha üzletlánca április 16-án, hétfõn új tavaszi kollekcióval várja vásárlóit! Legmagasabb ár 650 Ft/darab a Csepel Plaza I. emeletén (Rákóczi F. út 154/170) Nõi, férfi és gyermek márkás használt ruhák Lakástextil, kiegészítõk. CSEPELI GÁZCENTRUM GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Bp. XXI., Kossuth L. u (volt Cservenka u. 28.) Tel./fax: , , 06 (30) Korszerûsítse fûtését és melegvíz-ellátását! FÉG lemez-öntvénykonvektorok Ft-tól Vaillant MAG 17C + vízmelegítõ Ft Junkers Mini-Max W11P vízmelegítõ Ft Kombicirkók Fûtõkészülékek: Ft-tól Ferroli, Vaillant, BUDERUS, Novum-FÉG Pelgrim konvektorok és tûzhelyek Ft-tól A készülékek cseréjének munkadíja: Ft-tól + ÁFA Több készülék esetében további engedmények! RENDELJE MEG MOST! Készülékek értékesítése, gépészeti tervezés-kivitelezés, telepítése, garanciális beüzemelése, javítása, alkatrészeik értékesítése. DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! H, K, Sze, Cs, P.: 8 17 óráig, Szo.: 8 12 óráig (fûtési szezon: szeptember 15. április 15.)

2 2 KÖZÉLET, GAZDASÁG CSEPEL, április 13. Értékünk az ember, különösen a gyermek Nyitott ajtók: befogadó intézmények csepeli találkozója A Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) által finanszírozott, Együttnevelési modellek Csepelen címû projekt azokról a korszerû pedagógiai módszerekrõl szól, amelyek lehetõvé teszik, hogy az elsõ idõkben elkülönülten oktatott-fejlesztett sajátos nevelési igényû (SNI) gyermekek a megfelelõ szint elérése után ép társaik többségi közösségében nõhessenek fel. A csepeli szakemberek tapasztalata és álláspontja szerint az integrálj, ahol lehet, szegregálj, ahol elkerülhetetlen alapelvet akkor lehet széles körben megvalósítani, ha elõször kialakulnak olyan bázisintézmények és tanácsadó központok, amelyek kellõ hatékonysággal és hitelt érdemlõen alkalmasak a jó gyakorlatok helyi átvételére és terjesztésére. A példamutató eredményeket a március 21-i Nyitott Ajtók konferencia résztvevõi összegezték a pályázatnyertes csepeli összefogás iskoláiban és óvodáiban, majd a délutáni tanácskozáson. Jelenleg Csepelen négy önkormányzati óvoda, négy önkormányzati általános iskola, egy speciális általános iskola (a leendõ Egységes Módszertani Intézmény), egy autista csoport, a Nevelési Tanácsadó, a Mikkamakka Alapítvány Csepeli Játéktára és a kerületi Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény egységes szolgáltató rendszerben látják el közel száznegyven SNI-gyermek együttnevelési feladatát. Ez utóbbi szervezésében a projektgazda konzorciumot alkotó, integrált neveléssel foglalkozó csepeli közoktatási intézmények a március 21-i délelõtt folyamán tizenegy helyszínen mintegy ötven szakember közremûködésével kínáltak gyakorlati bemutatót az érdeklõdõknek. A Nagy Imre ÁMK-ban az autista csoport gyógypedagógusok irányításával szabad festéssel foglalatoskodott szociális integrációban. A Herman Ottó Általános Iskola és a Karácsony Sándor Általános Iskola diszlexiás diákjai, a Móra Ferenc Általános Iskola nagyothalló tanulói körében mutatott be fejlesztõ módszereket és iskolai integrációs team munkát. A Mészáros Jenõ Speciális Általános Iskolában a pszichodráma egyéni és közösségfejlesztõ erejével ismerkedtek meg az odalátogatók, valamint kihelyezett jógafoglalkozáson vehettek részt óvodások integrált nevelésében. A Mátyás Király Általános Iskola az egyéni fejlesztésre helyezte a hangsúlyt a tanulásban akadályozott gyermekek mozgásnevelésében és matematikaoktatásában. Az óvodák közül a Hétszínvirág Óvoda és a Kerek Világ Óvoda olyan együttjátszási lehetõségeket mutattak be, ahol az integráció mindennapi gyakorlata egyúttal módot nyit az SNI-gyermekek differenciált fejlesztésére. A Vénusz-Füstifecske Óvoda Akácfa utcai tagintézménye diszlexia-veszélyeztetett gyermekek táncés mozgásterápiájába, a Napsugár Óvoda pedig a mozgásban akadályozott gyermekek nevelésébe engedett bepillantást. A Csepeli Mikkamakka Játéktárban a szülõk bevonásával tartottak játékpedagógiai foglalkozást. A színvonalas és tanulságos modellbemutatók után a fórum második része a Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház üléstermében plenáris elõadásokkal folytatódott, ahol a Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói és tantestülete Jelbeszéd címû produkcióját követõen Tóth Mihály polgármester köszöntötte az egybegyûlteket. Beszédében elmondta: a kerületi önkormányzat anyagi forrásai függvényében a kezdetektõl, 1988 óta támogatja az intézményi és szülõi kezdeményezéseket a befogadó nevelés törvényes mûködési feltételeinek megteremtésében. Felkarolva az együttnevelés ügyét intézményi hálózatában széleskörû lehetõséget nyújt hozzá. Az új, átdolgozott Minõségirányítási Programban is kiemelt cél az integrált nevelés-oktatás személyi és tárgyi feltételeinek folyamatos biztosítása. A Játéktárat mûködtetõ Mikkamakka Alapítványt szintén az önkormányzat támogatja. Az uniós projekt finanszírozása elõsegíti az együttnevelési modellek belsõ mûhelymunkáinak megerõsítését és fejlõdését, az SNIgyermekek magasabb szintû ellátását, a programban résztvevõ mintegy száz pedagógus ingyenes szakmai továbbképzését tette hozzá a polgármester. (Az elhangzott elõadásokról késõbbi lapszámainkban tudósítunk.) A programot Tóth Zoltánnak, a Mészáros Jenõ Speciális Általános Iskola igazgatójának gitáros fellépése zárta Don Quijote szívhez szóló dalaival, amelyek a harcosokat, a gyermekek épüléséért fáradozó egybegyûlt szakembereket köszöntötte: Megyek, merre a végzetem szólít elõre / Mert nincs már oly messze a cél. / Bármerrõl fúj is a szél, / Int már a gyõzelmes cél.. Varga Violetta Kislányok és kisfiúk! Kicsik és nagyok! Következõ kakaópartinkat április 23-án (hétfõn) órától rendezzük meg az MSZP Képviselõi Irodában (1211 Bp., Kossuth L. u. 67.) A Klubfoglalkozáson Anyák napi ajándékot készítünk. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne részt venni és tagja lenni Kakaóklubunknak! A részvételi szándékot kérjük jelezni a telefonszámon. Köszönjük! Balogh Ilona Elekes Mária a szervezõk nevében A jó szándék nem elég Horváth Gyula alpolgármesterrel legutóbbi a fõvárosi önkormányzat munkájáról beszélgettünk, most arról faggattam, milyen hatása lesz a megszorító intézkedéseknek Csepel fõvárosi tulajdonú oktatási intézményeire, és persze szóba került a vizitdíj, a járóbeteg-ellátás is. Csepelen majdnem minden fõvárosi igazgatású iskolát érint az átalakítás. A szakképzést fejleszteni kívánják, központi bázisintézményeket hoznak létre. A Csepeli Szakközépiskola, a régi Bajáki lenne az egyik bázis. Ott lesz beruházás, fejlesztés. A Kossuth helyzete biztos, habár ott profiltisztítást kell végrehajtani, hiszen a gimnázium és szakképzés együtt mûködik. És az összes többi fõvárosi kezelésû iskolában átalakítások várhatóak. Valószínûleg lesznek összevonások, lehetséges, hogy telephelyek szûnnek meg. A szakképzés modernizálása segít, vagy rontja a helyzetet? Évtizedeket dolgoztam a CSM-ben, ott tanultam, ott voltam olvasztár, kohász. Látom, hogy a rendszerváltás elõtti és utáni szakképzés között pestiesen szólva, zongorázni lehet a különbséget. A régi javára. Óriási mértékben romlott a szakmunkásképzés, és ezt mondják a gyárban dolgozó kollégáim és a multik is, akik beruháznának, és nem találnak jól képzett szakembereket. Bizony Magyarországon a szakmunkásképzés, a szakemberek képzése nincs a fontosságának megfelelõ helyén. A szakmunkásképzõk kínlódnak a maguk csapdájában, mert az üzemek nem érdekeltek abban, hogy segítsék a szakmunkásképzést. Most a fiatalok aránylag jó elméleti képzést kapnak, de hát a gyakorlati oktatás gyenge. Ezért a nagy multik saját maguk részére képzik az embereket. Ezt a magam részérõl nem tartom jónak. Meggyõzõdésem, hogy a mostani szakmunkásképzõ bázisok létrehozása javítja majd a szakképzés színvonalát. A politikusoknak ebben nagy felelõssége van, hiszen 1990 óta szinte csak az volt ember, akinek két-három diplomája volt, és nem a jól képzett szakmunkás. Remélhetõleg a felsõoktatás túlsúlya megszûnik, és a szakmunkásképzés visszanyeri tekintélyét. Térjünk vissza Csepelre. Mint a városfejlesztési és városképvédelmi bizottság alelnöke, tehet valamit, hogy Hárost végre mezõgazdasági területbõl lakóterületté sorolják át? Zenei hét: április Hajaj, már hosszú idõ óta azon vagyok, hogy ezt a területet átsoroljuk. Mi az akadálya? Az infrastruktúra hiánya. Kevés, hogy papíron bejelöljük, hogy ez mezõgazdasági területbõl kivont rész, s innentõl kezdve családi házas övezetté alakítjuk át. Akkor sikerülhetne, ha a törvényben elõírt infrastruktúra meglenne: víz, gáz, csatorna, utak, iskola, orvosi rendelõ. Nagy itt a káosz. Az utak jelentõs részét meg kell vásárolni a magánemberektõl, oda csatornát, vizet, villanyt kell bevezetni. Ezek önkormányzati feladatok, és erre nincs elegendõ pénz. Furcsa ez a helyzet. Hiszen a hárosi lakosság egy része önkényesen, engedély nélkül építkezett, régebben a tanács, majd az önkormányzat szemet hunyt a törvénytelenség felett, és most az önkormányzatnak kell megfizetnie engedékenységét. Az engedély nélküli építkezés, mindig engedély nélküli építkezés. Illegitim. Hogy humánus okokból hagyták a vezetõk, az más kérdés. Természetes vannak olyan emberek, akik évtizedek óta ott élnek. Vannak persze engedéllyel épített házak is, pedig azt nulla struktúra esetén nem lett volna szabad kiadni. Nos, ez is érzékelteti, hogy ide a jó szándék nem elég. Hosszú idõ kell, míg Háros infrastruktúrával ellátott városrész lesz, amelyet aztán átsorolnak családi házas övezetté. Udvarhelyi András április 16. (hétfõ) 18,00 óra, Fasang Árpád Zeneiskola Ifjúsági Zenekarainak Estje a Királyerdei Mûvelõdési Házban (1213 Budapest, Szent István út 230.) április 17. (kedd) 18,00 óra, Fasang Árpád Zeneiskola Növendék Hangversenye, a Fasang Árpád Zeneiskolában (1211 Budapest, Posztógyár u. 2.) április 18. (szerda) 18,00 óra, Növendék Kamarazene Hangverseny a Fasang Árpád Zeneiskolában (1211 Budapest, Posztógyár u. 2.) április 19. (csütörtök) 18,00 óra, Csepel-szigeti Zeneiskolák Növendékeinek Közös Hangversenye a Királyerdei Mûvelõdési Házban (1213 Budapest, Szent István út 230.) április 20. (péntek) 17,00 óra, Finn Fuvolista Növendékek Hangversenye a Görög-katolikus Templomban (1212 Budapest, Rákóczi tér) április 20. (péntek) 18,00 óra, Mûvésztanári Hangverseny, a Kodály Zoltán évforduló tiszteletére. Budapest-Csepel Önkormányzata Vegyeskara és a Mátyás Király Általános Iskola Felsõs Kórusának közremûködésével, a Görög-katolikus Templomban (1212 Budapest, Rákóczi tér) április 21. (szombat) 18,00 óra, Mûvésztanári Záró Hangverseny a T-COM Zeneházban (1092 Budapest, Páva u ) A zenei hét védnöke: Tóth Mihály, Csepel polgármestere. A hangversenyek támogatói: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, ATEL Csepeli Vállalatcsoport, Csepeli Zenélõ Gyerekek Alapítvány A belépés minden koncertre ingyenes. Mûemlékvédelmi nap 1984 tavaszán az UNESCO Icomos szervezetének javaslatára Nemzetközi Mûemléki Nappá nyilvánították április 18-át. E napon fõleg a veszélyeztetett épületekre, szobrokra, mûalkotásokra hívják fel a figyelmet. Magyarország már a meghirdetés évében csatlakozott a kezdeményezéshez. Sokszor nem is gondolná az ember, hogy éppen egy mûemlék épület mellett megy el, vagy éppen benne tartózkodik. Magyarországon nagyon sok, a fõvárosban több mint félszáz épületet nyilvánítottak mûemléknek; a legtöbb középület, de számos olyan is van, amely el van zárva a nagyközönség pásztázó tekintete elõl. A középületek közül néhányat a mindennapi életben is igénybe veszünk, mint például a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar, a Margit híd, a Szabadság híd, a Széchenyi Lánchíd vagy a Fõvárosi Állat- és Növénykert épületei. Ezeknél az épületeknél érdemes megemlíteni, hogy bár mûemlékek, de azért nem tudok szó nélkül elmenni azon tény mellett, hogy mennyire koszos, piszkos környezetben sínylõdnek ezek az épületek, intézmények. Aki gyakran utazik vonattal, az tudja, mert már megszokta, aki ritkábban, az szinte azonnal ezt jegyzi meg a sok mûemlék kapcsán. Ronda, büdös, koszos Ezen kellene változtatnunk, nekünk, egyszerû, hétköznapi embereknek. Mi tehetünk ezért a legtöbbet, azzal, hogy nem szemetelünk, nem rongálunk és többet foglalkozunk környezetünk tisztaságával, szépségével. Talán megérné, hiszen akkor ezek a helyek már nemcsak a nevükben lennének mûemlékek, hanem küllemükben is. Kerületünkben is van számos mûemlék. Sõt, Csepelen van Pest legrégebbi kültéri szobra. Ez nem más, mint a Szent Imre téren lévõ Nepumuki Szent János szobor, amelyet 1721-ben állítottak fel Csepelen. Vannak épületeink is, amelyek immáron már több éve mûemléknek vannak nyilvánítva. Ilyen a Postaépület, a Rendõrkapitányság, a Távíróállomás és a Kis-Boldogasszony templom Csepel fõterén, amelynek csak az oltára minõsül mûemléknek. Mûemlékbõl tehát van bõven, nem csak a fõvárosban, hanem országszerte is. Már csak meg kell õket óvnunk Pintarics Balázs Ifjúsági konferencia egyenlõ eséllyel indul mindenki? A hagyományokhoz híven, idén is megtartották az Ifjúsági konferenciát, melynek idén ismét a Királyerdei Mûvelõdési ház adott otthont március 30-án. Ez alkalommal a téma az esélyegyenlõség és az Európai Unióban fontos szerepet játszó oktatás volt, melyrõl következõ lapszámunkban olvashatnak. A konferenciát Gulyás Eszter diákpolgármester nyitotta meg, majd, hogy a tanulók átérezhessék, milyen is korlátozva lenni a mozgásban. Az elõadások elõtt a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületétõl Fazakasné Erdélyi Ilona, Váradi Tamás és Szabóné Szõke Hajnalka 3 tolószéket bocsátott az érdeklõdõk rendelkezésére. A legtöbben azt mondták, jó élmény volt. Ha van egy kis karizma az embernek, nem is olyan nehéz, de azért furcsa, és rossz lehet örökké ebben lenni. Ezután Deme Gábor elõadása következett az esélyegyenlõségrõl. A legtöbben nem is gondoljuk, mi minden tartozik ebbe a témakörbe, ám ezt az elõadó rendkívül sok példával tökéletesen bemutatta. A kerekes székesek számára nemcsak azt kell megoldani, hogy be tudjanak jutni egy épületbe, pl.: egy iskolába, hanem azt is, hogyan tudják használni a mosdót, be tudjanak menni a titkárágra stb. Sokszor ugyanis még most sem gondolnak arra, ki nem tudja majd használni az épülendõ dolgokat. Így történt ez a metrónál is. Még a 2-es felújításakor sem figyeltek arra, hogy a vakok számára egy vezetõ sávot húzzanak. Pedig ez az õ esélyegyenlõségüket szolgálná. De ebbe a témába tartozik például az is, hogy az Unió parlamentjében joga van mindenkinek a saját nyelvén felszólalni. A legtöbbször, persze a hétköznapi ember az álláskeresésnél ütközik esélyegyenlõségi problémába. Törvénysértõ, pl. az a hirdetés, hogy fiatal eladó nõt felveszünk. Több száz olyan mindennapos problémát lehetne még felhozni, mely bizonyos emberek számára nem teremt egyenlõ esélyt, ezért ahogy az EU, úgy nekünk is törekednünk kell arra, hogy a dolgokat több szempontból is megvizsgáljuk, és így a lehetõ legtöbb ember számára egyenlõ lehetõséget biztosítsunk az élet minden területén. Ferentzi Tünde

3 CSEPEL, április 13. KÖZÉLET, GAZDASÁG 3 KITEKINTÕ Csõd. Összefognak a felszámolók és a gazdasági cégbírók azért, hogy még idén a parlament elé kerülhessen az új csõdtörvény tervezete. Attól tartanak ugyanis, hogy csak 2012 után születhet meg az új jogszabály, ha jövõre nem lép hatályba. Ez pedig nagy károkat okozhat a gazdasági szervezeteknél Idén, az elsõ három hónapban egyetlen új csõdeljárást sem indítottak itthon, 15 százalékkal nõtt viszont a végelszámolások és több mint 12 százalékkal a felszámolások aránya tavalyhoz képest. Szemét. Magyarország az egyik legszemetesebb uniós ország ez olvasható egy tanulmányban. A szelektív hulladékgyûjtés ugyanakkor idehaza még gyerekcipõben jár. KEOP. Május végén jelennek meg a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázati kiírásai. Ha Brüsszelben rábólintanak a magyar elképzelésekre, akkor a program keretében 1300 milliárd forint juthat környezetügyi fejlesztésekre a következõ hét évben. Rendõrségi hírek Az egyik csepeli élelmiszer áruház dolgozója feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki március 7-én óra körüli idõben a Budapest XXI. ker. Kossuth Lajos utcai üzlet öltözõjébõl eltulajdonította az OTP Bank Rt. által kibocsátott bankkártyáját és azzal több sikertelen kísérletet követõen Ft készpénzt emelt le a sértett bankszámlájáról a Budapest IX. ker. Soroksári út 33 szám alatti ATM bank automatából. Az üzlet vezetõje elmondta, hogy a cselekmény napján figyelmes lett egy fiatalemberre, aki az eladótérbõl a szolgálati helyiségekbe, azon belül is az alkalmazottak öltözõjébe ment be. Mikor számon kérték azt felelte, hogy elvágta a kezét és meg akarta azt mosni. Ezt követõen a férfi távozott. A sértett és az ott dolgozók ezután megnézték személyes holmijaikat, de senki sem tapasztalt hiányt. A sértett késõbb értesült bankkártyája eltûnésérõl, mikor is SMS üzeneteket kapott, hogy tranzakciókat hajtanak végre vele. A kártyát azonnal letiltatta, de így is Ft készpénzt leemeltek a számlájáról. Mellékelten közöljük a Budapest IX. ker. Soroksári út 33 szám alatt történt tranzakciókról készült felvételeket, megemlítve, hogy egy másik, sikertelen kísérlet a Budapest XIII. kerületben történt a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. által üzemeltetett bank automatánál. Az OTP Bank Rt által rendelkezésünkre bocsátott felvételeken egy fiatal férfi látszik, aki napszemüveget visel. Kérjük, hogy aki felismeri a gyanúsítottat, az észrevételeit jelezze a Csepeli Rendõrkapitányság ügyeletén. D. Ki a központból a kamionokkal! Számos panaszos levél, több száz aláírás beérkezése után a kerület kezdeményezte a Fõvárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztályánál, hogy tervezze meg Csepel-Belváros teherforgalmának korlátozását, amely a Gerincút I. szakaszának megépítése esetén lépne életbe. A hatóság és az általa megbízott Közlekedés Kft. a közelmúltban egy javaslattal egyeztetésre kereste fel a CSEVAK Kft. Beruházási és Közterület-kezelési Osztályát. Ennek részleteit a Gazdasági Kabinet március 6-i ülésén Zsiláné Bara Éva osztályvezetõ ismertette az egybegyûltekkel. Jelenleg elszórtan hatályosak teherforgalmi korlátozások Csepelen (hol 3,5 tonnás, hol 6 tonnás, vegyesen a súlyés össztömegkorlátozások), amelyek egyébként is egységesítésre várnak. A csepeli városközponton átmenõ teherforgalmat azonban környezetvédelmi okokból is célszerû lesz majd a megépülõ új útszakaszra terelni. Ennek érdekében 7,5 tonna össztömegkorlátozást érdemes bevezetni, mégpedig úgy, hogy az ellenõrizhetõ és szankcionálható legyen, továbbá ne lehetetlenítse el egyes céllétesítmények (üzletek, üzemek, raktárak) megközelítését. A tervezõi és hatósági javaslat nem a célforgalmi kiegészítéssel járó, ellenõrizhetetlen rendszert támogatja. Helyette olyan idõkorlát bevezetését javasolják a szakemberek, melynek keretében adott idõpontokban be lehetne hajtani a korlátozott területre, egyébként pedig csak külön engedéllyel, vagyis fizetés ellenében. Ez ugyan többletköltségeket ró a szállítókra, különösen, ha több, különbözõ jármûvel dolgoznak, ám ezáltal a rendszer ellenõrizhetõvé, a A földszint tele, a galéria hasznosításra vár Van néhány intézmény a kerületben, amelyek a politikai küzdõtéren kívül maradnak, ráadásul eredményesen is teljesítenek. A Csepeli Piacfejlesztõ és Üzemeltetõ Kft. közéjük tartozik, amely a multinacionális bevásárlóközpont megépítése dacára is tisztes talpon tudott maradni hangzott el a Gazdasági Kabinet legutóbbi, április 3-i ülésén, amelynek résztvevõi az önkormányzat által fenntartott gazdasági társaságok tavalyi beszámolóit és idei üzleti terveit tárgyalták meg. Az üzemeltetõ társaság pénzügyi helyzete stabil, úgy a költségvetés, mint a szállítók felé fizetési kötelezettségeit mindenkor határidõre kiegyenlítette. A tavalyi év tizennégy millió forinttal több árbevételt hozott a konyhára, mint a korábbiak, és több mint nyolcmillió nyereséget termeltek. Költségcsökkentõ intézkedésekre már nem kerülhet sor, ezzel szemben fontos megemlíteni, hogy a piac saját tõkeállománya nem csökken; sõt, folyamatosan nõ. A korábbi évekhez viszonyítottan a likviditási gondok megszûnésének alapvetõ oka, hogy a Csepeli Piac szállítások szervezhetõvé válhatnak. A helyi vállalkozásoknak nem kell tartaniuk attól, hogy megszûnik a behajtási lehetõségük, és háttérbe szorulnak a teherforgalmi korlátozás miatt. A behajtási idõszakaszok meghatározásánál az illetékesek illeszkedni kívánnak az igényekhez (például az élelmiszerüzletek feltöltéséhez), illetve a közlekedési csúcsidei idõszakaszokhoz. A II. Rákóczi Ferenc út Posztógyár utcától városhatár felé esõ szakaszán, illetve a Corvin utcában található üzemek folyamatos kiszolgálásaképpen ezeken a területeken egyáltalán nem tervezik a forgalomkorlátozást. A papírgyár ellátásának biztosítására a Ságvári Endre utcai teherforgalmi kapu megközelítõ útvonala szintén kikerülne a korlátozott térségbõl. Tájékoztató lakbértámogatásról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata április 1. napjától új szociális támogatási formát vezetett be, lakbértámogatás elnevezéssel. A szociális támogatásra azok a személyek, illetve családok jogosultak, akik önkormányzati tulajdonú lakások bérlõi és a lakás bérbeadásának jogcíme szociális bérlet, és havi jövedelmük (család esetében a háztartás egy fõre jutó havi jövedelme) nem haladja meg az Ft-ot, feltéve, hogy a lakás havi elismert fenntartási költsége meghaladja a háztartás összjövedelmének 20%-át, és az önkormányzat rendeletében meghatározott mértéken Kft. tulajdonában lévõ, földszinti üzlethelyiségek bérbeadása a beszámolási idõszakban száz százalékos volt. A fórum tagjai egyetértettek abban, hogy a bérleti jogot nem szabad eladni. A galérián viszont mindössze egy üzlet üzemel. A belsõ szint elsõsorban szolgáltatási célú hasznosításával bár folyamatosan próbálkoznak, de ez a kedvezõtlen helyezkedése és a piac 17 órai zárása miatt akadályokba ütközik. A társaság vezetõi a jövõben is az üzletek száz százalékos kihasználtságában bíznak. V. V. A Szabadkikötõ SE és a Csepeli Önkormányzat május 1-jén, kedden 9 órai kezdettel ismét megrendezi az immár hagyományos Csepeli Majálist a Szabadkikötõ SE Sporttelepén. Program: 9.30 Ünnepi megnyitó; Sportversenyek nõi, férfi és gyermek korosztályoknak, az alábbi sportágakban: kispályás labdarúgás (jó idõ esetén füves pályán), teke, lövészet, sakk, atlétika. Versenyen kívüli sportolási lehetõségek: asztalitenisz (szabadtéren), lábtenisz, kosárra felüli vagyonnal nem rendelkeznek, valamint lakásfenntartási támogatásban nem részesülnek. Jogosultság esetén a lakbértámogatás 1 évre kerül megállapításra, havi összege a támogatás iránti kérelem benyújtását megelõzõ havi lakbér mértékének 25 százaléka, legfeljebb azonban havi 2500 Ft. A támogatás a CSEVAK Kft-hez kerül átutalásra és a jogosult által havonta fizetendõ lakásbérleti költségeket csökkenti. További felvilágosítás és támogatás iránti kérelem nyomtatvány Budapest XXI. Kerület Képviselõtestületi ülés április 17-én Az elõzetese napirendi terv szerint amely az írásos anyagokkal együtt olvasható a önkormányzati honlapon a képviselõ-testület huszonegy témát tárgyal meg az április 17-én, kedden reggel 9 órakor, a Munkásotthonban kezdõdõ, nyilvános ülésén. Más ügyek mellett szó lesz a tavalyi költségvetés teljesítésérõl, az önkormányzat városrendezési és építészeti szabályzatának módosításáról, az önkormányzati vállalkozások tevékenységérõl, az oktatási, mûvelõdési, ifjúsági és sport ágazat intézményeinek felújításáról, és társadalmi szervezetek támogatásáról. A tanácskozásra késõbbi számainkban visszatérünk. Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Ágazatának Ügyfélszolgálatán kérhetõ. Az Ügyfélszolgálat címe: Bp. XXI., Szent Imre tér 3. Telefonszáma: ; ; ; /227, 228, 229, 230 mellék. Nyitvatartási ideje: hétfõn: óráig; kedden: óráig; szerdán: óráig; csütörtökön: óráig; pénteken: óráig. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Szociálisés Egészségügyi Ágazat Szociális Iroda CSEPELI MAJÁLIS A Szabadkikötõ Sporttelepen dobás, lengõteke, asztalifoci, darts. A napot íjászbemutató és népi játékok színesítik. Az egyéni és csapatversenyek I., II., és III. helyezettjeit értékes díjakkal jutalmazzuk. TOMBOLA-sorsolás szuper nyereményekkel! A sporttelepen a BÜFÉBEN egész nap étkezési lehetõség! Jöjjön el Ön is kedves családjával! Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! A rendezõk A hosszabb távú tervek között az szerepel, hogy a csepeli önkormányzat képviselõtestületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága kezdeményezi a fõvárosi önkormányzatnál, hogy a kerület lakott területeinek egészére vezessen be 7,5 tonnás teherforgalom-korlátozást. Az ülésen dr. Polinszky Tibor fõépítész hozzátette: érdemes lenne térinformatikai rendszerrel felmérni, hogy pontosan hol találhatóak a vállalkozói igények, továbbá át kell gondolni, hogy az össztömegkorlátozás bevezetésével miként lehet kezelni az áruházláncok ingyenes házhozszállítási ajánlatait. A korlátozással kialakuló helyzetben busz- és kamionparkoló létesítése is szükségessé válhat. Varga Violetta Elsõ Hajtun Kupa MÁJUS 1.: AMATÕR SAKK VERSENY Elsõ Hajtun Kupa néven szervez amatõr sakkversenyt a Csepeli Munkásotthonban mûködõ Maróczy Sakk-kör május elsején, a szabadkikötõi sportnapon, a kerületben mûködõ oktatási intézményekben tanuló diákok számára. A szervezõk támogatókat keresnek a gyerekek díjazására, a KUPA létrehozására. Minden segítségnek örülnek. Részleges ebzárlat Április 28-áig tart Csepelen a részleges ebzárlat, amelyet Dr. Szentmiklósy Edina hatósági fõ-állatorvos rendelt el április 7-tõl. A zárlat terület: a Ráckevei Duna-ág Vízisport út Meddõhányó u. Közmûhelytelep u. Ráckevei Dunaág Duna u. Ságvári E. u. Vágóhíd u. Dunadûlõ út Hollandi út Evezõs u. II., valamint a II. Rákóczi Ferenc u. Csepeli út Plútó u. Kis nyírfa dûlõ Pest megye határvonal Akácfa u. Szabadság u. Orion u. által határolt terület. Az ebzárlat ideje alatt minden kutyát és macskát elzárva, illetve a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok emberrel, vagy más állattal ne érintkezzenek! Zárt udvarban nem kell a kutyákat megkötni, ha onnan nem tudnak megszökni. A kutyát a tartási helyérõl csak pórázon vezetve, szájkosárral a száján lehet kivinni! Erdõs területen kutyát sétáltatni tilos! A 3 hónapos kort elért, valamint az idén veszettség elleni védõoltásban még nem részesült ebeket be kell oltatni, s indokolt a macskák beoltása is. Aki a zárlati területen elhullott, vadon élõ, vagy házi állattal találkozik, a tetemet ne fogja meg, hagyja érintetlenül, és haladéktalanul értesítse a helyi állatorvost, vagy vadásztársaságot. Az ebzárlat betartását a Állategészségügyi Telep fokozottan ellenõrzi. a szabadon kóborló ebeket befogja, illetve elszállítja A lakott területen kívül kóborló kutyákat, és macskákat lelövik. A zárlati intézkedések megszegõire bírság szabható ki! FÕVÁROSI HÍREK Térlezárás. A 4-es metró Kálvin téri állomásának építése miatt április 5-tõl lezárták a közúti forgalom elõl a Kálvin tér Vámház körúti oldalát. (Csak a BKV járatai és az építési forgalom hajthat be.) A Szabadság híd felõl csak a Sóház utcáig lehet elmenni, a Múzeum körút felõl pedig az Üllõi útra és a Kecskeméti utcára lehet ráhajtani. A Baross utcából a Múzeum körútra kanyarodhatnak, illetve áthajthatnak a Kecskeméti utcába. Új csomópontot. Az Üllõi úton, a városhatárnál lévõ benzinkútnál új csomópontot alakítanak ki, ahol sávelhúzásokra kell számítani mindkét irányban. A munkák ideje alatt 2x2 sávot folyamatosan biztosítanak az autósoknak. Innovációs Nagydíj. A évi Magyar Innovációs Nagydíjat a budapesti MEDISO Orvosi Berendezés Fejlesztõ és Szerviz Kft. által megvalósított NanoSPECT/CT in vivo kisállatvizsgáló rendszer címû innováció kapta. Közlekedési Fórum. Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes egy szakmai mûhely megalapítását kezdeményezte, amelynek célja a fõváros közösségi közlekedésének, a közlekedési kultúrának a fejlesztése, valamint annak az elõsegítése, hogy minél többen válasszák a tömegközlekedést autójuk helyett. Ennek kapcsán stratégiai megállapodást írt alá a fõpolgármester-helyettes, Garamhegyi Ábel, a GKM szakállamtitkára, Antal Attila, a BKV vezérigazgatója és Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója, s létrehozták a Közlekedési Fórumot. A születés hete Csepelen (Folytatás az 1. oldalról.) A koncert elõtt Tóth Mihály Csepel polgármestere mond köszöntõt. A hét többi napján ingyenes elõadások, mûhely-beszélgetések és tájékoztató filmek között választhatnak az érdeklõdõk. A programsorozat kétség kívül egyik legjelentõsebb eseménye az lesz, hogy május 11-én, pénteken, órai kezdettel az ÁMK-ban levetítik az idei magyar Filmszemlébe beválasztott Nórák címû filmet, mely szerint a civilizáció szabályozza, hogyan szabad ma kihordani és világra hozni egy gyermeket ez a fajta rend sokszor azonban a biztonságnak csupán az illúzióját kínálja. A vetítés után lehetõség nyílik a film készítõjével, Rist Lilla újságíróval való beszélgetésre is. A rendezvénysorozat elõadói között szülész-nõgyógyász és pszichológus mellett megtalálható lesz védõnõ, pedagógus, természetgyógyász, szoptatási tanácsadó, babamasszázs-oktató és dúla (a dúlák szerepérõl egyébként május 10-én, csütörtökön, órai kezdettel másfél órás filmet vetítenek a Rákóczi Kert nagytermében). A rendkívül gazdag és tematikailag szerteágazó programból e helyen kettõ emelünk még ki. Mindkettõ május 9-én, a Plaza Fittnes részlegében lesz, ahol között várandós tornát, míg között baba-mama tornát tartanak természetesen itt is szakemberek közremûködésével és segítségével. Fehér György

4 4 CSEPELÉRT-DÍJASOK CSEPEL, április 13. Földi László: Aki nem bajnoki címeire büszke március 14-én adták át a Csepelért-díjakat, a Csepeli Munkásotthonban. A díjazottak között volt Földi László a csepeli és a magyar öttusa sport egyik jelentõs személyisége. Földi László május 23-án látta meg a napvilágot a Bács-kiskun megyei Csengõd községben. Két éves korában költözött családjával Csepelre, az édesapja az akkori Weiss Manfréd Mûvekben kapott munkát. Iskolai tanulmányait itt végezte a kerületben ban, 16 esztendõsen ismerkedett meg Benedek Ferenccel a magyar öttusa egyik legnagyobb alakjával. Benedek akkoriban szervezte újjá a Csepel SC öttusaszakosztályát. Valójában kényszerbõl kezdett az öttusával foglalkozni, hiszen a Jedlik Ányos Gimnázium legendás testnevelõ tanára, Patay Zsiga kijelentette, hogy jeles osztályzatot csak az kaphat, aki igazolt versenyzõje lesz a Csepel SC valamelyik szakosztályának. Laci az öttusát választotta, de az elsõ évben nagyon sokat szenvedett az ifjú Földi. Rövid idõn belül kétszer is tüdõgyulladást kapott, már Benedek mester is lemondott róla. Ám a betegségei ellenére is kitartóan, és szorgalmasan látogatta az edzéseket. Meg is lett az eredménye, hiszen alig egy év alatt olyannyira megerõsödött, hogy a továbbiakban már nem is betegeskedett ben jött az elsõ jelentõs siker, az Ifi Országos Bajnokságon szerzett aranyérmet csapatban. Az elsõ gyõzelem után sorra jöttek a szebbnél szebb eredmények: Béke Kupa gyõzelem csapatban, I. Ifjúsági Öttusa Bajnokság, elsõ hely csapatban, II. Ifjúsági Öttusa Bajnokság, elsõ hely csapatban. Élete elsõ felnõtt versenyén háromtusában nyert aranyérmet, ben és 1960-ban Országos Csapatbajnokságon nyert szintén aranyérmet ban Budapest Öttusa Bajnoka lett. Pályája felfelé ívelt, de a sors közbeszólt ben egy Csepelen rendezett verseny elõtti gyakorláson, súlyos lovasbalesetet szenvedett. A szerencsétlen eset következtében eltört öt bordája, és súlyos medencesérülést szenved. A sajnálatos baleset kettétörte Laci pályafutását. Az aktív sportkarrier után a civil életben is megállta a helyét. A Csepel Mûvekben kezdett dolgozni mûszaki beosztásban. Két egyetemet is elvégzett: gépészmérnöki szakon és környezetvédelmi szakmérnöki szakon szerzett diplomát. A civil élet mellett azonban semmiképpen sem tudott elszakadni az öttusától, mellékállásban edzõnek szegõdött a Csepel SC öttusa szakosztályához. Fiatalokkal kezdett foglalkozni, egészen junior korukig nevelte õket, amikor is õt választották a Magyar Junior Öttusa Válogatott szövetségi kapitányának ben Balczó Bandi, legjobb barátja felkérte õt, hogy segítse az olimpiai felkészülésben, mint edzõ, mint barát. A végeredményt már ugye nem kell mondanom, Balczó olimpiai bajnok lett Münchenben, 1972-ben. Az edzõi munkája mellett tanított a Testnevelési Fõiskolán, majd a Központi Sportiskola öttusa szakosztályánál is tevékenykedett két évig edzõként. Igyekezett tovább adni, amit megtanult, próbálta segíteni tanítványait, nem csak a sportban, hanem a civil életben is. Több alkalommal segítette ki a fiatalokat, jutatta õket munkához, egy szó, mint száz több volt, mint egy öttusaedzõ. Ennek megfelelõen a 90-es évek elején a Csepel SC elnöksége megbízta az öttusa szakosztály vezetésével, ahol ismét sikert sikerre halmozott, elég csak annyit mondanom, hogy Sárfalvi Péter, Hanzély Ákos, sõt még Balogh Gábor is Csepelen ismerkedett meg a sportág alapjaival ben, 44 év eredményes munkássága után nyugdíjba vonult, elhagyta a magyar öttusa sportot. Természetesen csak, és kizárólag a gyakorlatban, hiszen Földi László neve egybeforrott a Csepel SC nevével. Pályafutása során sokan segítették munkáját, és õ büszke rá, hogy együtt dolgozhatott Balackó Istvánnal, Benedek Péterrel vagy éppen Illényi Pállal. Beszélgetésünk során egy végtelenül kedves embert ismertem meg, igyekezett bizonyítani, hogy õt nem érdeklik az aranyérmek, meg a bajnoki címek. Ez sikerült is, hiszen nem is emlékezett az évszámokra, ellenben minden csapattársához, tanítványához volt egy-két története, gondolata. Egy sikeres sportember, aki nem a bajnoki címekre büszke Pintarics Balázs Sostorics József: Elkötelezett liberális és elkötelezett lokálpatrióta Egész életemben meghatározó jelentõséggel bírt számomra a liberalizmus, az ember teljes testi és gondolkozásbéli szabadságának, szellemianyagi függetlenségének és képességeit kiteljesítõ alkotó munkájának szentháromságán alapuló, örök nagy eszme. S koránt sem csupán az elmélet szintjén mert ha visszagondolok, tulajdonképpen ez a meggyõzõdés határozta meg sorsom valamennyi konkrét eseményét, fordulatát is szögezi le beszélgetésünk kezdetén Sostorics József, a Csepelért-díj egyik idei kitüntetettje. Így ha ösztönösen is, de ez az elkötelezettség vezetett már alig 18 esztendõs fiatalemberként is az 1956-os forradalom résztvevõi közé, a somogyi nemzetõrök soraiba. Személyesen megtapasztalhattam akkor, milyen kivételes erõt jelent a szabadság és függetlenség iránti vágy, késõbb pedig azt is, hogy a diktatórikus hatalom milyen keményen igyekszik elfojtani ezeket az érzelmeket. Több évet töltöttem börtönben, s mikor 1959-ben közkegyelemmel kiszabadultam, sehol sem kaptam munkát, s ezért egyszerûen már nem volt maradásom a szülõföldemen. Feljöttem hát Budapestre, Csepelre, ahol ugyan sokáig szintén zaklatásoknak voltam még kitéve, de végül csak sikerült tanult szakmában, a bõriparban elhelyezkednem. Egész pontosan a Kézmûipari Vállalatnak a bõr díszmû-termékek elõállítását végzõ részlegének lettem a munkatársa, végül aztán pedig a vezetõje. Az akkori merev gazdasági viszonyok között is sikerült igazi innovatív, magas színvonalú alkotómunkát végeznünk méghozzá, ahogy ma mondanák, piacorientált, sõt, külpiac-orientált módon, kiemelkedõ gazdasági eredményeket felmutatva. Hogy mást ne említsek, a ma már közismert, de akkoriban nem csak Magyarországon, de még Európa-szerte is újdonságnak számító kisméretû bõr-dísztárgyak kulcstartók, asztali díszek, alátétek gyártásának bevezetésével sikerült például arannyá változtatnom még az addig holt raktárkészletként kezelt, más munkafolyamatokból származó bõrhulladékot is. Nem csoda, hogy vállalati szintû termelésirányítói posztra szemeltek ki ám az igazgató egyszer csak azzal hívott fel: Jóska, ebbõl nem lesz semmi most tudtam meg, hogy hiszen te ötvenhatos voltál Annyira rosszul esett ez, hogy azonnal beadtam a felmondásomat, kiváltottam az iparengedélyt, és attól kezdve, míg az egészségi állapotom engedte, maszekként dolgoztam tovább Közben, úgy a nyolcvanas évek derekától fogva, szinte magától értetõdõ módon bekapcsolódtam a szervezõdõ ellenzéki szellemi mûhelyek tevékenységébe is, természetesen a liberális áramlatokba. A Hági sörözõ és a Rakpart-klub mára már legendássá vált asztaltársaságában tervezgettük a teendõket Béki Gabrielláékkal, Kiss Jánosékkal együtt olyannyira, hogy végül én is kiérdemeltem a titkosszolgálat kitüntetõ, bár nem túl megnyugtató figyelmét. Ott voltam késõbb az SZDSZ megalakulásánál is, s nem tagadom, a liberális párt azóta is, mindmáig nagyon, nagyon sokat jelent a számomra. Különleges megtiszteltetésnek éreztem ezért, amikor ügyvivõvé választottak, amikor képviselõje lehettem a pártnak a csepeli önkormányzat képviselõ-testületében, mikor részt vehettem az országos tanács munkájában, mint ahogy napjainkban is õszinte örömmel tölt el, ha bármiben segítségére lehetek a megújult, s szerintem jó kezekbe került, szervezetileg és tartalmilag egyaránt sokat erõsödött csepeli SZDSZ-szervezetnek. Meggyõzõdésem ugyanis, hogy az általunk képviselt (és most már országos szinten is egyedüliként képviselt) klasszikus liberális értékek: az alapvetõ demokratikus értékek az új évezredben a helyét, boldogulását keresõ, s egyre inkább megtaláló Csepel számára is alapvetõ jelentõséggel bírnak. S õszintén mondom, minden bajomat, minden betegségemet elfelejtem akkor, ha belegondolok, hogy az itt élõ emberek boldogulásáért én is tehettem, s tehetek tán még ma is valamit Donnert Károly SIEMENS A több évtizedes múltra visszatekintõ Siemens Transzformátor Kft. a folyamatos fejlesztések és technológiai beruházások eredményeképpen folyamatosan növeli kapacitását, és a megnövekedett feladatok ellátása érdekében új kollégákkal bõvíti szervezetét a következõ munkakörben: Üzemviteli karbantartási mûvezetõ Feladata: A termelésben lévõ valamint az épületgépészeti és egyéb gépek, berendezések javítási és hibaelhárítási munkáinak koordinálása és irányítása. A tevékenység hatékonyságának a fejlesztése a hozzá szükséges erõforrások meghatározása és biztosítása. A gép rendelkezésre állás monitorozása,hibaanalízis végzése,javítási akciók szervezése. Együttmûködés a Termelésvezetõkkel és a Megelõzõ karbantartási mûvezetõvel. Elvárások: Villamosipari technikusi végzettség, 8 éves gyakorlati tapasztalat, PLC vezérlésû gépek javításában, üzemeltetésében szerzett tapasztalat, Hidraulika és pneumatikai ismeret. Elõnyt jelent: Vezetõi tapasztalat, Fõiskolai végzettség, Német vagy angol nyelvismeret. Jelentkezését kérjük, juttassa el az 1751 Budapest Pf.: 72. postacímen a Humán erõforrás osztály részére április 15-ig. SIEMENS A több évtizedes múltra visszatekintõ Siemens Transzformátor Kft. a folyamatos fejlesztések és technológiai beruházások eredményeképpen folyamatosan növeli kapacitását, és a megnövekedett feladatok ellátása érdekében új kollégákkal bõvíti szervezetét a következõ munkakörben: Megelõzõ karbantartási mûvezetõ Feladatkör: A termelésben lévõ valamint az épületgépészeti és egyéb gépek, berendezések megelõzõ karbantartási munkáinak koordinálása és irányítása. A termeléshez valamint a javítási, karbantartási munkákhoz szükséges forgácsolási munkákat végzõ csapat irányítása. A tevékenység kialakítása, fejlesztése a hozzá szükséges erõforrások meghatározása és biztosítása. Karbantartási munkautasítások, technológiai leírások készítése. A gép, rendelkezésre állás monitorozása, hibaanalízis végzése, javítási akciók szervezése. Együttmûködés a Termelésvezetõkkel és az Üzemviteli karbantartási mûvezetõvel. Elvárások: Gépésztechnikusi végzettség, 8 éves gyakorlati tapasztalat, Fémipari gépek javításában, üzemeltetésében szerzett tapasztalat, Hidraulika és pneumatikai ismeret. Elõnyt jelent: Vezetõi tapasztalat, Fõiskolai végzettség, Német vagy angol nyelvismeret, Auto CAD ismeret. Jelentkezését kérjük, juttassa el az 1751 Budapest Pf.: 72. postacímen a Humán erõforrás osztály részére április 15-ig. SIEMENS Üzemfenntartás területére keresünk: FIATAL AGILIS GÉPÉSZMÉRNÖKÖT PROJEKT MENEDZSERI MUNKAKÖRBE 1FÕ Elvárások: Gépészmérnöki végzettség, számítógépes ismeretek. Elõnyt jelent: Angol vagy német nyelvismeret, karbantartás területén szerzett gyakorlat, karbantartási utasítások készítésében szerzett ismeret, raktári nyilvántartási ismeret, hidraulikus rendszerek ismerete, pneumatikus rendszerek ismerete. Önéletrajzokat: 1751 Budapest Pf. 72 Gyárkialakítás címre kérjük megküldeni, lehetõleg a bérigény megjelölésével. Érdeklõdni: Bánhegyesi Sándor gyárkialakítási vezetõnél. 06 (30) GÉPÉSZ KARBANTARTÓ 2FÕ Elvárások: 3 év karbantartási területen szerzett gyakorlat, hidraulikus és pneumatikus rendszerek ismerete, alapfokú számítógépkezelõi ismeret. Elõnyt jelent: Ív és lánghegesztõi képesítés, csapágyszerelési ismeretek, CNC gépek javításának az ismerete. VILLAMOS KARBANTARTÓ 2FÕ Elvárások: 3 év karbantartási területen szerzett gyakorlat, villanyszerelõi képesítés, PLC vezérlések alapfokú ismerete, alapfokú számítógépkezelõi ismeret. Elõnyt jelent: Technikusi végzettség, hidraulikus és pneumatikus rendszerek ismerete, CNC gépek javításának az ismerete. Önéletrajzokat a 1751 Bp. Pf. 72. sz. Gyárkialakítás címre kérjük megküldeni. Siemens Transzformátor Kft.

5 CSEPEL, április 13. MELLÉKLET 5 LOKÁLPATRIÓTA A CSEPEL MELLÉKLETE Önkormányzati képviselõi fogadóórák Borka-Szász Tamás (MSZP), a 17. evk. önkormányzati képviselõje lakossági fórummal egybekötött fogadóórát tart április 19-én, 17 órakor a Csete Balázs Középiskolában (1215 Budapest, Csete Balázs u. 6 8.) Téma: az Ady Endre u. Csete Balázs u. Zsák Hugó u. által határolt zöldterület fejlesztései, kutyafuttató ügye, egyéb aktuális témák. A kérdésekre a fórumra meghívottak, a CSEVAK, a Rendõrség, és a Közterület-felügyelet képviselõi válaszolnak. Zupkó János (FIDESZ-KDNP), 2-es önkormányzati választókerület egyéni képviselõje, április 16-án (hétfõn) között tartom képviselõi fogadóórámat az Eötvös József Általános Iskolában (1213 Szent István u. 232.) Nagyon sok szeretettel várok mindenkit. Telefon: 06 (30) ; Ingyenes horgászszakkör 2007-ben is! A 2006-os szakkör tagjai Kedves gyermek/ifjúsági horgászunk! Tájékoztatlak, hogy ez évben is megrendezzük a szokásos horgászszakkörünket, melyre szeretettel meghívunk és várunk. A foglalkozások Csepelen, a Hollandi úti horgásztanyán lesznek. A szakkör április 19-én, 16 órakor indul, s ezt követõen minden csütörtökön órakor találkozunk ugyanott. A szakkörön érdekes és eredményes horgászmódszereket, ismereteket mutatunk be, amelyeket a vízpart gyakorlatban is kipróbálunk. Az eredményesség apróságokon múlik! Jelentkezni lehet a 06 (30) es számon. Ne felejtsd el, tavasszal szakkör! Üdvözlettel: Zellei Csaba CSHE ifjúsági bizottságvezetõ Ital, édesség, dohányáru kis- és nagykereskedés újra megnyílt a MAGÉV udvarban (a régi SEFT helyén) 1214 Bp., II. Rákóczi F. u Nyitva: H P: 7 15-ig, Szo V: 7 12-ig. Rendelés: Tel./fax: Folyamatos akciók! Cipõ gyorsjavítás Sarokcsere Teljes talpcsere Sarkalás stb Budapest, Kossuth L. u. 76/a. Telefon: Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9 18-ig Ajándék: INGYENES övlyukasztás Bûnmegelõzés, közösségformálás, SZEM Kiegyensúlyozott évet zártak a polgárõrök Közgyûlést tartott a Dél-Csepel Polgárõr Egyesület március 24-én, szombaton a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban. Kovács Géza, a Dél-Csepel Polgárõr Egyesület vezetõje ismertette a megjelentekkel az elnökség tavalyi évi beszámolóját. laltunk, mint például az illegális szemét-lerakóhelyek ellenõrzése, kerületi társadalmi rendezvények biztosítása (44 alkalommal 4231 órában) illetve a bûnmegelõzési járõrtevékenység (5722 órában). Együtt dolgozunk a Közterület-felügyelõkkel (900 óra közös szolgálat), a Gyermekjóléti Központtal, a Családsegítõ Szolgálattal, valamint a Gyámhatóság munkatársai felkérésre, több alkalommal mentünk kísérõként családlátogatásra. A nagyobb kerületi rendezvényeken a csepeliek munka közben is találkozhattak a civil A 2006-os évre a stabil, kiegyensúlyozott mûködés volt a jellemzõ. A civil bûnmegelõzés szervezése területén évek óta megtett erõfeszítéseink jelentõs eredményeket hoztak. Az önkormányzattal való együttmûködés során olyan konkrét feladatokat válszervezettel. Ilyen volt például a Csepeli Napok, a Gyermeknap, a Mária-napi Búcsú, vagy például a Közbiztonsági nap. A Dél-Csepel Polgárõr Egyesület kiemelten foglalkozik a Szomszédok Egymásért Mozgalommal (SZEM). Bûnmegelõzõ, közösségfejlesztõ munkájuk során, az elmúlt években létrejött az Ady-SZEM, a Csillagmûhely és a most formálódó Kertvárosi Kör. Hívjuk és várjuk a csepeli polgárokat! Kötelességünk megosztani velük a tapasztalatainkat, ismereteinket a bûnmegelõzés terén, mert ez speciálisan a mi szakterületünk hangsúlyozta Kovács Géza, aki azt is elmondta, hogy a kerületi térfigyelõ rendszer az egyesület tíz éves koncepciójában szerepelt. Soha sem gondoltuk azt, hogy ennek kiépítését nekünk kell megvalósítani. Jelenleg próbaüzem folyik, gyûlnek a tapasztalatok. Aki fát ültet, bízik a jövõben Az ötlet nem új keletû, a szerencsés találkozás egy másik kulturális eseményen történt Az elgondolást tett követte, így gazdagodott március 24-én kerületünk a Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház szomszédságában lévõ játszótér kilenc facsemetével. A faültetés 3 civil szervezet összefogásával valósult meg; a Csepeli Alkotó Fórum, a Csepeli Kertbarát Kör Egyesülete és a Csillag-Mûhely jóvoltából. Bár az esõ megállíthatatlanul esett ezen a kora tavaszi napon (az égi áldás azonnal meg is öntözte a frissen ültetett csemetéket), szorgos kezek talicskázták a földet, helyezték el a késõbbi locsoláshoz szükséges gégecsöveket a kis fák gyökereihez. Gombik Imre, a Csepeli Kertbarát Kör elnöke kertészeti tanácsokkal látta el a jelenlévõket, illetve tolmácsolta a munka folyamatát. S hogy mi volt a faültetés apropója? A Csepeli Alkotó Fórum vezetõje, Erdei Éva egy kiállításon találkozott Ligeti Juliannával, a csillagtelepi Csillag-Mûhely alapító tagjával. Közismert, hogy az Alkotó Fórumosok hagyományosan ültetnek fákat: mindig annyit, ahány évesek az adott évben. Így az idén többek között a nyolc facsemete elültetésével ünnepelték évfordulójukat, mely egyben visszatekintés is az elmúlt esztendõkre. Hozzájuk csatlakozva, ugyanilyen elgondolásból ültették el elsõ fácskájukat a Csillag-Mûhely tagjai, szintén a Zöldfa utcai játszótérre. Az évfordulóra a csemetefákat a Csepeli Kertbarát Kör Egyesülete ajánlotta fel. Lám, mi lesz, ha civil szervezetek összefognak?! E lokálpatrióta szervezkedés eredményeképpen tovább növekedett Csillagtelep és Csepel zöldterülete, hiszen a cél, környezetünk ápolása. Bármerre járunk, sajnálattal tapasztaljuk, hogy a zöldterületek száma egyre kevesebb, a környezeti tényezõk így vagy úgy, de tizedelik növényeinket, ezért is fontos a faállomány pótlása. Ezen elgondolás alapján tavaly a Csillag-Mûhely tagjai minden kivágott facsonkra egy-egy színes, felfújt lufit tettek Csillagtelepen jelezvén hogy ide fát szeretnénk. Lelkes tagjait tekintve bizony elõbb-utóbb ez is megvalósul, ám szívesen vennék a helyi lakosság együttmûködését, csatlakozását civil szervezetükhöz, hogy ember és környezete jobb legyen. Terveik között a közeljövõben helyi értékek, kulturális hagyományok feltérképezése szerepel. Eme izgalmas és szép elfoglaltsághoz szívesen várnak új tagokat is a Csillag-Mûhelybe. Fenyvesi E. A közgyûlésen elhangzottak azok az elismerések is, amelyeket az egyesület az elmúlt években vehetett át: a Budapesti Polgárõr Szövetség (BPSZ) Kiváló Egyesülete (2004), illetve négy Arany Fokozatú, négy Ezüst Fokozatú, és négy Bronz Fokozatú kitûntetése, az Országos Polgárõr Szövetség Év Polgárõr Egyesülete (2005), valamint az Év Polgárõre (2006), illetve a csepeli lakosok javaslata által ez év márciusában átadott Csepelért Díj. Nagy öröm volt olvasni a Budapesti Polgárõr Szövetség beszámolójában a következõ sorokat: Ki kell emelni a Dél- Csepel Polgárõrséget, amely nem csak kommunikál a fiatalokkal, hanem a megszólított fiatalok csatlakoznak is a polgárõrséghez. Nem véletlenül Csepelen van a legfiatalabb polgárõr állomány. És milyen érdekes! Nem csak a legfiatalabbak, de a legfegyelmezettebbek is, amit már évek óta bizonyítanak az ifjúsági táborokban. A közgyûlés során átadták a BPSZ által adományozott jelvényeket és okleveleket, valamint az egyesület saját elismeréseit is, amelyet idén a következõ polgárõrök vehettek át: Bányai János Péter (3750 óra szolgálat, BPSZ Ezüst Fokozat); Borda Viktor (750 óra, 5 év szolgálat); Keszthelyi Péter (1750 óra szolgálat); Kiss Richárd (250 óra szolgálat); Máté Márk és Seres András (750 óra szolgálat); Molnár Sándor (BPSZ Arany Fokozat); Teleki Kálmán (BPSZ Bronz Fokozat); Papp Gyula Zsolt (30 elfogás, 5 év szolgálat); Gráber Krisztina és Rozsnyay Péter (5 év szolgálat); Ifj. Kovács Géza és Kalmár Márton (10 év szolgálat); Molnár Zoltán (15 év szolgálat). Antal Viktória MOLNÁR JÓZSEFÉRT AUTISTA ALAPÍTVÁNY 3770 Sajószentpéter, Gyöngyvirág út 44. Adószám: Számlaszám: OTP. A B.-A.-Z. Megyei Bíróság 8. Pk./1434/1998/4. sz. végzése alapján Közhasznú szervezet Közhasznúsági jelentés I. Egyszerûsített beszámolói mérleg (E Ft-ban) Megnevezés Befektetett eszközök 3. Tárgyi eszközök 5. Forgó eszközök Pénz eszközök Eszközök, aktívák Saját tõke Induló tõke Tõke változás Eredmény alaptevékenységbõl Eredmény vállalkozói tevékenységbõl Tartalék Kötelezettség 21. Rövid lejáratú kötelezettség 22. Források összesen 92 II. Személyi jövedelemadó 1%-a: forint III. Állami támogatás: nemleges IV. Tisztségviselõk támogatása: nemleges V. Közhasznú tevékenység: Molnár Jocó autista kisfiú és társai gyógykezelése, mindennapi ellátása, 24 órás felügyelete, tanítása, rehabilitációs tevékenység és autista kutatás támogatása, életkörülményeinek javítása. VI. A közhasznúsági jelentés megtekinthetõ az alapítvány székhelyén. Tel.: 06 (20) Köszönettel: Az Alapítvány Kuratóriuma

6 6 LOKÁLPATRIÓTA CSEPEL, április 13. Elsõ vendégek: Cser Károlyné és Udvarhelyi András Megalakult a Csepeli Konzervatív Polgári Kör Rendhagyó találkozó színhelye volt március 22-én este a csepeli víztorony árnyékában meghúzódó étterem, ahol a kuriózumot az jelentette, hogy két alkotó - a közéleti ember, Csepel Nívódíjasa, a Mûegyetemet végzett Cser Károlyné Jankovics Éva és a grafomán közíró, a magát fõ-segédfogalmazónak tituláló Udvarhelyi András, lapunk munkatársa faggatta egymást életrõl és irodalomról. Az alkalmat pedig az adta, hogy Vincze Miklós, az est vendéglátója, az MDF csepeli szervezetének elnöke ötlete nyomán, létrehozták a Csepeli Konzervatív Polgári Kört. A kissé fõzelék- és pörköltszagú étterem amely a helyi konzervatív, mérsékelt demokraták fóruma és napközben a vékonypénzû csepelieket látja vendégül néhány órára az értelmes beszélgetés, a csepelieket igencsak érdeklõ kérdések körül kialakult, egymás véleményét nem csepülõ vita színterévé, no meg az élet, az irodalom, a zene egyszóval a mûvészet templomává vált. A mellettünk lévõ kocsmából azaz a kis magyar fórumból beszûrõdõ hangok jelezték a bújukat, bánatukat, gondjaikat alkoholba fojtó csepeliek jelenlétét. Ezek a hangok idõnként összekeveredtek a zongoramûvész Hajtun Zsuzsa által elõadott, fenségesen gyönyörû Bach, Beethoven és Mozart muzsikával, melyek hála az elektronikus,,hangkeltõ eszköznek hol csembaló-, hol orgona-, hol pedig zongorahangon szólaltak meg. Szerencsére a nagy Magyar Demokrata Fórum és a kis magyar fórum egészen jól megfért egymás mellett. Sõt, néha egyegy vendég áttévedt és bele-belehallgatott a komoly csevelybe, amelynek során elõször az A csepeli szõlõsgazdák Búcsú a csemetekerttõl Egy korszak ért véget fogalmazhatnának a Csepeli Kertbarát Kör Egyesület tagjai, akik március utolsó napján felszámolták csemetekertjüket. Faiskolánkat Csepel közterületeinek szépítése érdekébe hoztuk létre 2001 tavaszán mondta el lapunknak Gombik Imre, a civil szervezet vezetõje. Egyesületünk tagjai végezték el rendszeresen ennek a több száz fának és bokornak a rendszeres gondozását, locsolását, a Cser Károlyné ült a,,vallatószékbe, aki hosszú ideig a Nagycsaládosok Országos Egyesületének alelnöke volt és még ma is tagja a helyi szervezetnek. A kérdezõ-vallató pedig ezen az estén újságíróból közíróvá vedlõ Udvarhelyi András volt, akinek nemrégiben jelent meg huszadik kiadványa, a Nekünk így is jó címû válogatott cikkgyûjteménye (e könyv Csepeli csevegések fejezetének volt egyik szereplõje Cser Károlyné és a Kossuth-díjas Pál József szerszámkészítõ, a légpárnás köszörû feltalálója, valamint a Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett természetfestõ, Muray Róbert). A mintegy félszáz hallgatónak Vincze Miklós köszöntõjében elmondta, hogy sok-sok ilyen fórumra és baráti beszélgetésre van szükség, hogy az emberek megértsék és elfogadják egymást. Majd az Olvasó Munkás Klub tagja, a költõnek és elõadónak is kitûnõ Balázs Sándor olvasott fel Máraiidézeteket arról, mit is jelent valójában a konzervatív és a polgár fogalom. Márai szerint,,az igazi polgár szerencsés vegyülete a mûvésznek és a katonának, alkotó és megtartó, álmodó és megõrzõ. Ilyen, igazi polgárnak nevezte kollégánk Cser Károlynét, aki szerény mosollyal fogadta a titulust, majd életérõl mesélt olykor meghatottan. Megtudtuk tõle, hogy három férfi volt életében, gépészmérnök édesapja, építészmérnök férje és lelkipásztora. Szüleitõl szellemi igényességet és erkölcsi tisztaságot tanult. Nem tudott hazudni, ebbõl is adódott, hogy édesapjának és neki is sok gondot okozott keresztény erkölcsi világnézete. gyomirtását, és a szükséges növényvédelmet. Évente faosztási akciót tartunk, ilyenkor díjmentesen adunk a növényeket Csepel közterületeire, nem csak a lakosságnak, hanem, a társasházak közösségeinek, iskoláknak, óvodáknak mûvelõdési házaknak is. Ehhez kap- Késõbb elõbújva belõle az építészmérnök szóba került Csepel, amelynek városképét koncepciótlannak és helyenként szedett-vedettnek nevezte, s úgy vélekedett, hogy halálos vétek ennyire beépíteni a zöld területeket. Egy másik kérdés kapcsán pedig megtudtuk tõle azt is, hogy a magyar családoknak ugyan csupán alig tíz százalékát alkotják a nagycsaládosok, de az ott élõ gyerekek lélekszáma megközelíti a 25 százalékot. Ezért is fontos fejtette ki, hogy kiemelten foglalkozzanak velük, segítsék õket, hiszen ma Magyarországon még mindig a szegénységet vállalja, aki háromnál több gyermeket nevel. De a nagycsaládosok érdekvédelme nem szélmalomharc, hosszú távon sokat lehet tenni értük villant elõ belõle az optimizmus is. Az egyesület képviselõi benne vannak a kormány mellett mûködõ lakásügyi, szociálpolitikai, és más, a nagycsaládok életét befolyásoló szervezetekben, s a kormányzat megfogadja tanácsaikat sajnos azonban nem mindegyiket. Az est második részében a,,hóhért akasztották, mivel az addig kérdezõ Udvarhelyi András lett a kérdezett. Cser Károlyné a maga szelíd módján, finom iróniával fogalmazta meg meredek kérdéseit, amivel bizony idõnként zavarba is hozta beszélgetõpartnerét. Fehér György A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület ezúttal a kerület jelenlegi és jövõbeni szõlõsgazdái kedvében járt március 27-i elõadásával, amelynek fõ témája a szõlõ metszése volt. A program meghívott elõadója, dr. Sz. Nagy László volt, aki ismertetõjében külön kiemelte a szeszélyes idõjárás által okozott megváltozott körülményeket. A nyugalmazott tanár komoly szaktekintélynek számít a témában, ugyanis többek között az õ nevéhez fûzõdik a szõlõ keresztezése, nemesítése. Társaival végzett, éveken át tartó kutatásainak, munkásságának eredménye számos minõsített szõlõfajta, többek között a Bíbor kadarka, a Mátrai muskotály illetve a vinifera értékû bort adó faj-hibridek lettek. A programon résztvevõk megtudhatták többek között, hogy a fiatal tõkéket csupán mérsékelten érdemes metszeni, s nem szabad elsietni a termõre-fordítást, nehogy legyengítsük a növényt. Mindig ügyeljünk arra, hogy az ugarcsap (1-2 rügyes) alul, a hosszúcsap (3-5 rügyes) vagy a szálvesszõ (6 vagy több rügyes) viszont felette helyezkedjék el. Ha munka közben azt tapasztaljuk, hogy igen sok a metszésre alkalmatlan vékony vesszõ, az arra utal, hogy túlterheltük a tõkét. Ebben az esetben mérsékelt terhelést alkalmazzunk, azaz kevesebb rügyet kell hagynunk. A kedd délutáni elõadásra ellátogató, szõlészet iránt érdeklõdõ csepeliek, számos gyakorlati tanáccsal gazdagabban térhettek haza, hogy saját kiskertjükben kamatoztathassák frissen szerzett tudásukat. A. V. csolódóan komposztálót is mûködtetünk, és komposztálási bemutatókat tartottunk a csepeliek számára. Azt terveztük, hogy a területen gyógynövény és fûszerkertet, illetve egy mini-tanösvényt alakítunk ki a lakosok, és fõleg a gyerekek számára. Fel szerettük volna venni a kapcsolatot a kerület óvodáival, iskoláival is, hogy egy rendhagyó tanóra keretei között ismerkedjenek meg a különbözõ növényekkel, a gondozásukkal és védelmükkel. Sajnos ezt már nem tudtuk megvalósítani. Kezdettõl fogva egyfajta megtûrt személynek éreztük magunkat a Rákóczi Kertben, de tavaly egy olyan esemény következett be, ami végleg ellehetetlenítette a munkánkat. A volt Ifjúsági Park rendezése kapcsán lebontották azt a kerítést, amely a csemetekertünk védelmét is szolgálta. Ennek következtében a faiskolánkat megrongálták, ráadásul a jövõje is kétségessé vált. Hosszúra nyúló egyeztetések során a Csepeli Kertbarát Körnek csupán egy éves szerzõdést tudott felajánlani az önkormányzat, így az egyesület a faiskola bezárása mellett döntött. A csemetekertben vannak nagyobb méretû fák is, amelyek évenként ide-oda áthelyezgetése nem csak nagyon sok bizonytalansággal és munkával járna, de a növényeknek sem tett volna jót. Úgy gondoltuk, hogy minimum öt éves biztonság kell ahhoz, hogy zökkenõmentesen tudjunk továbbmûködni mondta el Gombik Imre. Az egyeztetések azonban nem vezettek sikerre, ezért március utolsó napján felszámolták a mintegy hat éves munkájuk gyümölcsét. A növények javát a csepeliek elvitték, a maradékot pedig a HU- MUSZ munkatársai szállították el, és osztották szét az érdeklõdõ budapesti civil szervezetek között. A faosztás elsõ napján közel háromszáz növényt, fákat, bokrokat, évelõ virágokat osztottunk ki. Köszönjük a lakosság együttmûködését, és sajnáljuk, hogy nem állhatunk tovább a rendelkezésükre! Antal Viktória Tisztelt Szerkesztõség! Miért kell a békés többségnek eltûrni a rombolást? Ha korábban megkérdezték tõlem, miért szeretek Csepelen élni, elsõ válaszom erre az volt, mert élhetõ, sok a kertes ház, sok a zöld terület. Nekem fontos, hogy ha a fõvárosban lakom is, de némileg a természethez közel lévõ helyen éljek. Az utóbbi idõben sajnos Csepelt is utolérte a budai kerületek tipikus fejlõdése... Ott az erdõk, néhol a hegyoldalak tûnnek el egyre gyorsabban, nálunk is egyre kevesebb a zöld terület... Rohamosan építik be az eddig szabad területeket, legutóbb épp egy Csepel újság olvasó kiáltott a Csalitos emlékéért. Megértem, hogy ez a fejlõdés ára, kénytelen-kelletlen tudomásul is veszem. De azt már nem tudom megérteni, elfogadni, hogy a maradék zöld területeket egyesek elvegyék tõlünk. Hogy a Tamariska domb védett világát tönkretegyék az önzõ, kizárólag maguk örömét keresõk, akik ész nélkül egy bicikli ugrató miatt kivágják a bokrokat, akik tüzelõ miatt irtják a fákat, és akik merõ heccbõl sörös üvegeket törnek szét a dombon, petárdahalmokkal és szemétkupacokkal fûszerezve. Sajnos ez nem csak a Tamariska dombra jellemzõ, ha megnézem a volt Duna tsz melletti kiserdõt, még rosszabb a helyzet, a rengeteg odahordott hulladék mellett, minap kivágtak hatalmas fákat, amik nemcsak jó levegõt adtak, hanem számos madárnak a lakhelyét biztosították. Arról nem beszélve, hogy jó idõ esetén a környezõ emeletes házak lakói is szívesen sétáltak ott... De ide sorolhatjuk a legutóbbi Dunaparti vandalizmust is. Miért kell a környezetünket így lerombolni, az amúgy is egyre csökkenõ zöld területeket még jobban tönkretenni? És miért kell megint a békés többségnek eltûrnie, hogy néhány önmagából kivetkezõ, gátlás nélküli ember a környezetünket lepusztítsa? A közélet felelõssége nagy, hiszen hova vezet, ha politikusok törvénytelen akciókkal (lásd kordonbontás) hívják fel magukra a figyelmet, ha bûnözõk, akik TV-székházat vernek szét, autókat gyújtanak fel, rendõröket támadnak meg, nem kapnak nemhogy példás, semmilyen büntetést? Látható hova: sokan a fenti példákon felbuzdulva azt teszik, amit éppen akarnak, figyelmen kívül hagyva a többi embert... A demokrácia nem arról szól, hogy bármit megtehetünk, hanem arról, hogy a szabályokat betartva, a másik embert is figyelembe véve, felelõsen cselekszünk. Ne feledjük el, joguk nemcsak a hangoskodóknak, a rombolóknak van, hanem a békét, nyugalmat, urambocsá' a sok zöld területet kedvelõknek is. Kovács Szilvia Mióta új szerkesztõ és új terjesztõk vannak, azóta környezetemben megváltozott a laphoz való viszony. Ezalatt azt értem, hogy nem csak akkor hozzák a lapot, amikor kampány vagy választás van, hanem rendszeresen, heti alkalommal. Kiemelném a Késmárki út és környékén terjesztõ Tünde nevû hölgyet. Rendszeresen pontosan, idõben és megfelelõ mennyiségben kézbesíti a lapot, amit jómagam és környezetem is nagy tetszéssel, szeretettel és tisztelettel fogad. Tisztelettel: Dömötör Gyula Napirenden a gyermekvédelem A csepeli gyermekek élethelyzetét, valamint a kerületi gyermekvédelmi ellátórendszer mûködésének tapasztalatait tekintették át a szakemberek március 27-én, a polgármesteri hivatalban rendezett tanácskozáson, a szakterület valamennyi szegmensét (a gyermekorvosok fájó kivételével!) képviselõ közel félszáz fõs közönség figyelmétõl kísérve. A tanácskozás keretében Horváth Gyula alpolgármester üdvözlõ szavait, illetve Lombos Antal ágazatvezetõ elvi áttekintését követõen Hajdú Péterné, a Gyermekjóléti Központ vezetõje értékelte az elmúlt egy esztendõ munkáját (nyilvánosság elé tárva az ide vonatkozó statisztikai számadatokat is), majd a gyermekvédelem különbözõ területein dolgozó szakemberek engedtek bepillantást egy-egy konkrét példán keresztül tevékenységük hétköznapjaiba. A tanácskozás végül a szakterület mûvelõinek kötetlen eszmecseréjével fejezõdött be. D. K. Kedves állattulajdonosok! Kellemes környezetben, Csepel központjában, mindenhonnan jól megközelíthetõ helyeken, európai színvonalon várjuk Önöket állatorvosi rendelõnkben (szolgáltatásaink: belgyógyászat, sebészet, szemészet és szülészet, kedvtelésbõl tartott különleges állatok, állatútlevél, mikrochip, ultrahangos fogkõ-eltávolítás, digitális EKG, színes doppler UH, digitális állatmérleg, laboratóriumi vizsgálatok, állattápok, állatgyógyszerek stb.) és állatkozmetikánkban! Csepel központi állatorvosi rendelõ 1212 Bp., Táncsics Mihály utca 33. (Koltói Anna utca sarok) Telefon: (rendelési idõben) Mobiltelefon: 06 (20) (rendelési idõn kívül) Honlap: Rendelési idõ: H P: 9 13 óra és óra, Szo: óra Csepel központi állatkozmetika Telefon: (nyitvatartási idõben) Mobiltelefon: 06 (30) (nyitvatartási idõn kívül) Nyitvatartási idõ: H P: óra és igény szerint bármikor LOKÁLPATRIÓTA MELLÉKLET

7 CSEPEL, április 13. LOKÁLPATRIÓTA 7 Weiss Manfréd emléknap Weiss Manfrédra emlékeztek egész napos programmal április 11-én. Az esemény a Salgótarjáni úti temetõben kezdõdött. A következõ esemény egy gyári séta volt, majd a nagygyár egyes kapujánál tartottak megemlékezést és emléktábla-koszorúzást. Délután öt órakor, a Királyerdei Mûvelõdési Házban található Csepeli Helytörténeti Gyûjtemény termeiben nyitották meg a gyártörténeti és Weiss Manfréd emlékkiállítást. Este fél hétkor a Csepp TV élõ adásban közvetítette a gyár- és helytörténeti vetélkedõt a Nagy Imre ÁMK Színháztermébõl. (Az eseményekrõl következõ számunkban tudósítunk.) B. T. Idei fejlesztési feladatok, a képviselõ-testület január 23-i döntése alapján (II. rész.) Csepeli út Plútó u. kivitelezés Csepeli út befejezés (járda, kerékpárút, egyéb munkák) Csepeli út 10. zajárnyékoló fal Parkolófelújítások Nyuszi sétány 5 7. Templom u. Baross u. (HÉV) Krizantém u. II. Rákóczi F út (temetõvel szemben) és egyéb helyeken Útépítési, víztelenítési tervek Deák F. u. (Táncsics u. Bajcsy Zs. u.) Maros u. (Széchenyi u. Szebeni u. + Szebeni u. Határ u.) Magyarádi u. (Mária kirné. Szentmiklósi u.) Aradi vrt. u. (Tihanyi u. Tátra u.) Gyopáros u. (Damjanich u. Juharos u.) Gyopáros u. (Juharos u. Tölgyes u.) Juharos u. (Damjanich u. Gyopáros u.) Mókus u. (Szarka u. Mókus u. 60.) Harmatos u. (Damjanich u. Szellõs u.) Forgalomtechnikai tervek Béke tér Erdõsor u. Közmûépítések Szennyvízcsatorna építés Acélmû u., Erõmû u., Rév u.gerle utca Kriván u. (Mária kirné. u. Háromszék u.) Varjú u. (Ölyv u. Keselyû u.) Csapadékcsatorna építés Matróz u. (Horgász u. Hollandi u.) Hollandi út (Ladik u.-hoz) Víznyelõk építése Kereszt u. Erdõsor u. ltp. Deák tér Vízvezeték építés Vas Gereben u. Körtefa u 2db tûzcsap áthelyezés Csatornatervezések Csapadékvíz (a koncepció alapján) Határ u. (Kolozsvári u. Szatmári); Szatmári u. (Határ u. Szebeni u.) Szebeni u. (Kassai u. Domb u.) Komáromi u. (Széchenyi u. Szebeni u.) Széchenyi u. (Komáromi u. Bajcsy Zs. u.) Horgony u. Vitorlás u. Kis-Dunába történõ csapadékvíz kivezetések Weiss Manfréd és kora 2. Az elfogadott törvény kedvezményeket biztosított a korszerû iparágaknak, gyáraknak. A törvény ezeket felsorolja, többek között a szerszámgépek és a fegyverek gyártását. A kiemelt iparágak 1895-ig mentesülhettek a kereseti adó, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója, az ezek után járó községi pótadó és a különbözõ illetékek megfizetése alól, és kedvezményt kaphattak a szállítási tarifák vonatkozásában is. A tõke megindult az ipar felé. Ezt tették a Weiss fivérek is. A hadsereggel való jó kapcsolatukat kihasználva, elsõsorban katonai igények kielégítésére, a Hadügy Minisztérium kezdeményezésére, szelencében tartósított húskonzerv elõállításához fogtak február 18-án kezdték meg a próbagyártást a Lövölde-téren. A szûk üzemtér miatt elõször a Markusovszky térre, majd a Közvágóhíd melletti Máriássy utcába vitték a gyárat, ahol 1895 négyszögöles telken, a vasúti töltés tövében, rövid idõ alatt egy méteres épületben, 720 gyári munkást és 100 napszámost foglalkoztató konzervgyárat hoztak létre ban már 2,2 millió adagot gyártottak. A Marhavágóhíd közelsége és a gyár sorra kialakított vertikalitása sikeres mûködést eredményezett. Érdemes szólni a bádogos mûhely fejlesztésérõl. Megfigyelhetjük Weissék késõbb is felismerhetõ üzletpolitikáját: kezdetben vásárolták a szelencéket, konzervdobozokat, késõbb maguk álltak rá a gyártására. Egyrészt a legkisebb profitot sem engedték át másnak, másrészt akkora kapacitást hoztak létre, amellyel a maximális rendelésnek is eleget tudtak tenni. Így függetlenítették magukat. Nem mindig volt maximális megrendelés, így a bádogos mûhelyben leterheletlen kapacitás jelentkezett. A Hadügy Minisztériummal együttmûködve tölténytárak gyártásához kezdtek. Új gépeket vásároltak és tárgyalásba bocsátkoztak gyalogsági töltényhüvely, majd gyalogsági lõszer gyártásáról ben kezdték el a termelést. A termelés felfutása miatt elhatározták, hogy a lövedéktöltést kitelepítik a Közvágóhídról. Erzsébetfalván telket vettek, de a Hadügy Minisztérium által kiküldött bizottság ezt alkalmatlannak tartotta. Ezt követõen Promontor- Budafok elöljáróit keresték meg, de Schleicher József községi bíró levelében tájékoztatta a Weiss fivéreket, hogy nem fogadják be a tervezett üzemet. (A bíró levele ma is meg van a budafoki Helytörténeti Gyûjteményben). Csepel elöljáróságához fordultak ez után. Egy visszaemlékezésbõl tudjuk, hogy 1892 decemberében Adventkor késõn jött meg a tél, a hódarát fújta a szél. Összeült az elöljáróság és úgy döntött, hogy befogadja az üzemet. Csepel ezidõtájt egy álmos kis falu volt. Milyen ember volt Chorin Ferenc? Okos volt. Okos volt és remek humorérzékû, ami nagyon fontos egy nagy családban. A család tagjai összejártak? Rendszeresen találkoztak? Kérem meséljen nekünk a családi ünnepekrõl és a hétköznapokról. De mennyire! De mennyire. Édesapám születésnapja március 3-án, mindig nagy családi összejövetel volt, mindig verseket mondtunk. És mindenki írt valamit. Mikor gyerekek voltunk, anyám írta a verseket, mikor Amerikában voltunk, akkor már mi. Nagyon mulatságos és nagyon hosszú verseket írtunk. Maradt ebbõl valami? Igen, egy csomó azt hiszem. Megvannak ezek a versek? Egy része biztosan. És ez elérhetõ? Nálam van egy-kettõ Nem tudnánk belõle idézni? De igen, de lent vannak falun, kívülrõl nem tudnám. Nem voltak nagyon komolyak, inkább humorosak. Önök nagyon gazdagok voltak akkor. Hogyan éltek? Mi volt az ebéd például Önöknél? De hol? Amerikában vagy Pesten? Otthon Pesten, amikor még Magyarországon éltek. Már fogalmam sincs. Minden úgy volt, mint mindenki másnál. Semmi különös nem történt. Rettentõ késõn ebédeltünk, azt tudom. Az apám mindig nagyon késõn jött haza. Amikor még iskolába jártam, elmentem a Kereskedelmi Bankba õ volt ott a vezérigazgató és megvártam õt az elõszobájában és hazavitt autóval. Milyenek voltak az ünnepeik, a karácsonyaik? Nagy karácsonyfa állt az Andrássy úti villában, mellette volt egy hosszú asztal a cselédeknek. Nekünk gyerekeknek a földön voltak az ajándékok. Elénekelték a Stile Nacht-ot, a Heilige Nachtot, nekünk addig várni kellett, amíg az összes cseléd megkapta az ajándékot, és akkor volt szabad nekünk hozzányúlni a mieinkhez. Emlékszem, az öcsém kapott egyszer egy vasutat, egy villamos vasutat, ami szenzációs gyermekjáték volt. Az Andrássy úton a villában, amikor felment az ember a lépcsõn egy elég nagy elõszobába jutott, oda állítottuk fel a vasutat. Ekkor az összes felnõtt jött vasutazni. Az öcsémnek, aki akkor még kisgyerek volt, nem volt szabad hozzányúlni, mert Milyen megfontolások voltak Weissék részérõl? Igaz, nem volt országút, a falut csak a töltésen keresztül lehetett száraz lábbal megközelíteni a Dunán keresztül. Nem vezetett vasútvonal a faluba, de olcsó a munkaerõ és a telek, közel volt a fõvároshoz, és végül is befogadta az elöljáróság. Milyen szempontjai voltak a csepeli elöljáróknak? Eddig nem volt ipar a községben, szemben a Budapestkörnyéki városokkal, községekkel. Ezek fejlettebbek voltak Csepelnél. A gyár a lakosságnak munkalehetõséget jelent, és jobb életet hozhat decemberében be is nyújtotta az iparengedélyre vonatkozó kérelmét Weiss Berthold és Weiss Manfréd januárban megkapták a Ráckevei Iparhatóság-tól az engedélyt és gyors tempóban megkezdõdött a csepeli telep építése. A gyár területe alig egyötöde a késõbbi gyártelepnek. Ez bérelt telek volt, két év múlva vásárolták meg igen olcsón, négyszögölenként 50 krajcárért. Milyen tényezõk ösztönözték a Weiss fivéreket, hogy a lõszergyártás felé forduljanak? A XIX. században forradalmi változás ment végbe a kézi lõfegyverek területén. A század elején még elöltöltõs puskát használtak. Az 50-es években megjelent a hátultöltõs puska nagyobb tûzgyorsasággal, nagyobb torkolati sebességgel, növekvõ lõtávval. attól féltek, hogy eltör valamit. Pedig õ kapta karácsonyra ajándékba a remek játékot. Mindenki vasutazott, csak õ nem. És akkor jött a háború, és megtörtént a sok szörnyûség. Hogyan élték meg a háborús éveket? Túléltük. Ami több, mint amit sok más sorstársunk nem mondhat el. Köztudott, hogy külföldi távozásra kényszerültek. Ez a kapcsolat élt külföldön is, a család összetartott az emigrációban? Igen. Igen. Nagyon is. Még sokkal inkább, mint Pesten. Ami természetes, mert az emigrációban az emberek, a jó családok még inkább összeforrnak, mint otthon. És ki volt az összetartó? Az édesapám. Hol találkoztak? A szüleim lakásában. Ez hol volt? New Yorkban, a Park Avenue-n volt egy elég nagy, bútorozott lakás. Ott laktak a szüleim. Nálunk lakott a nagynéném Weiss Edith. Nagy volt a vendégjárás. Volt egy Erzsébet nevû magyar szakácsnõnk. A mi korosztályunkból rendszeresen meg voltak híva vacsorára az úgynevezett hazátlanok, akiknek nem volt még otthonuk, jöhettek minden este. Erzsébet pontosan tudta, hogy kinek mi a kedvence, és azt fõzte, és mindenki ment ki a konyhába segíteni. Egyik ezt csinálta, a másik azt csinálta, mindenki nyüzsgött. Arra emlékszem, hogy Erzsébet krumplinudlit készített, az volt a specialitása, és akkor jöttek a különbözõ fiatal fiúk az irodákból, ahol dolgoztak, és csinálták a krumplinudlit. Most Erzsébetnek szinte hallom a hangját a konyhából, azt mondja, hogy Gyurika kérem, olyan feketék lesznek ezek a nudlik, mossa meg végre a kezét. A hazai eseményeket a volt cégeik, bankjaik, vállalataik sorsát figyelemmel kísérték? Sokáig nem volt semmi hír. Késõbb elég rendszerességgel követhettük a hazai eseményeket. Kislányként megfordult a csepeli gyárban? Igen, de nem túl gyakran. Mikor? Karácsonykor, a nagypapa halála napján, akkor mindig kivonult az egész család. (Folytatjuk) Bolla Dezsõ LOKÁLPATRIÓTA MELLÉKLET A század utolsó negyedében az ismétlõ puska lett az általános fegyverfajta. A Monarchia hadserege 8 mm-es Mannlicher típust rendszeresített. Következménye volt, hogy le kellett cserélni a régi 11 mm-es Werndl típusú töltény tömeget. Új lõszert kellett elõállítani. Weissék kitûnõ kapcsolata a hadsereggel biztos együttmûködést biztosít mind technikailag, mind üzletileg. A kiegyezés elõírásainak megfelelõ 1/3-2/3 arányú teherviselés következtében elvárható volt 1/3-nyi megrendelés a hazai iparnak. Ettõl még el voltunk maradva. A cél elérése sokak érdeke volt. Az 1881 évi Ipartörvény által biztosított kedvezmények gazdaságilag elõnyös helyzetet adtak. Rövidesen megépültek az elsõ mûhelyek április 18-ára négy épület: lõportorony, töltényraktár, töltényszerelõ és egy irodát és lakást magába foglaló ház épült fel. Tíz nap múlva megtörtént az üzembe helyezés is ben üzembe helyezték az elsõ négy-lóerõs gõzgépet. Elõzõ évben már mûködött az Érc Osztály, hidraulikus sajtót, saját készítésû lõportöltõt állítottak üzembe. Erre több országban szabadalmat kaptak. Ebben az idõben az alapanyagot külföldrõl vásárolták. A sárgarezet Ausztriából, az acélt Svédországból. (Folytatjuk) Csizmadia Károly Vendégségben Weiss Manfréd unokájánál 2.

8 8 LOKÁLPATRIÓTA CSEPEL, április 13. Szélmalomharc a vandalizmus elleni küzdelem? Összefogással érhetõ el a legnagyobb siker Csepel nem dúskál kiemelkedõ jelentõségû látványosságban. Ami van mert azért szerencsére,,akad egynéhány, az megbújik a viszonylag sok zöldfelület között. Az értékek lett légyenek épített, vagy zöldfelületi jellegûek megóvása mindannyiunk dolga és érdeke. Ezt az,,õrzõ-védõ-fejlesztõ munkát,,hivatalból a CSE- VAK Kft. zöldfelületi csoportja végzi, élén az ezen a területen épp egy tucat éve dolgozó Szili Adrián csoportvezetõvel. Csepel legismertebb, öszszefüggõ zöldterülete a Hollandi út és a Kis-Duna között elterülõ. Ám ez csak csepp a tengerben a maga 6,5 hektáros területével, hiszen ezen kívül még számtalan helyen található kisebb-nagyobb zöldterület a kerületben közpark, játszótér stb. összesen mintegy 132 hektáron. És akkor még nem beszéltünk a kerületünkben szó szerint kiemelkedõ jelentõségû, valóban természetvédelmi területnek nyilvánított Tamariska-dombról. Van tehát A közöny helyett inkább cselekedjünk! A rongálók ellen való védekezés pénzbe kerül s köztudott, ebbõl van a legkevesebb. A most is létezõ,,védekezõ-arzenál közül elsõként a CSEVAK színeiben dolgozó, egyelõre összességében 5 (azaz öt) fõt számláló,,parkõr-hadsereget említjük. A létszámot természetesen a lehetõségeken belül igyekeznek növelni. Az emberi erõforrás azonban véges igaz, a másfajta sem kimeríthetetlen. Szóba jöhet a térfigyelõ kamerarendszer-hálózat kiterjesztése ezekre a zöldterületekre-játszóterekre is ám ez nem kevés pénzbe kerül. A védekezés-megelõzés lehetõségeit kutatva felmerült az ötlet: mi lenne, ha ezekre a területekre mozgásérzékelõ, éjjel automatikusan felkapcsolódó reflektorokat telepítenének? A világosságot ugyanis nem igazán szeretik az inkább sötétben ténykedõk. Ez már olcsóbb megoldás lenne, de sajnos ezek a berendezések a vandalizmusnak éppúgy áldozatává válhatnak, mint az általuk védeni kívánt objektum(ok). Akárhonnan is közelítjük meg a kérdést, a vandalizmus elleni harc (sajnos) még nem ért véget. Arra ugyanis sajnos nemigen számíthatunk, hogy a rongálással,,foglalatoskodók maguktól vagy, uram bocsá, mondjuk ezt a cikket olvasva belátják: rosszat, nagyon rosszat cselekednek. Szándékosan a végére hagytunk egy pénzt alig igénylõ, de mégis hathatós megoldást, a lakossági összefogást! A közöny helyett ugyanis a tettek mezejére lépve, minden bizonnyal hathatósan lehet(ne) hozzájárulni Csepel mindenki számára fontos zöld arcának megvédéséhez. F. Gy. Közlekedési anomáliák Egyirányba A jelek szerint egyre több csepeli lakos fedezi fel, hogy a mindennapi munkába járáshoz a HÉV a legmegfelelõbb,,eszköz. Igen ám, de a HÉV végállomásra, vagy a Szent Imre téri megállóhoz el is kell jutni valahogy. Két fõ megoldás lehetséges: autóbusszal, vagy gépkocsival. Sajnos azonban egyik HÉV-csatlakozásnál sincs P+R parkoló, így nem könnyû az autót minden szempontból biztonságban, de mégis a HÉVhez közel hagyni egy egész álló napra. Szerencsére viszont az ember leleményes: sokan úgy oldják meg a dolgot, hogy a HÉV-végállomás és a Kossuth Lajos u. között húzódó útszakaszon, épp elég dolga a Szili Adrián által vezetett 28 fõs csapatnak, továbbá a CSEVAK Kft.-vel a zöldfelületek karbantartására és gondozására szerzõdött,,külsõsöknek! A vandalizmus nem ismer kegyelmet! Ott és akkor csap le, amikor és ahol akar hiába vannak kerítéssel körülvéve és éjszakára bezárva a nem kevés pénzbõl (tavaly például mintegy 160 millió forintból) EUkonform módon felújított játszóterek. A kicsiket és a nagyobbacskákat Csepelen ma mintegy 27 EU-konform játszótér várja, amelyek építésére a CSEVAK eleddig 239 millió forintot költött. Az egyéb zöldfelületek fenntartásra évente mintegy 300 millió forintot fordítanak, új zöldterületek kiépítésre pedig 2006-ban például 124 millió forintot áldoztak. Sajnos, szinte minden nap történik olyan vandál esemény, amelynek nyomait eltüntetendõ, a CSEVAK-nak a,,zsebébe kell nyúlni: a vandálok által okozott kár éves szinten eléri a 2-3 millió forintot. Mivel a helyreállítás költségét valójában mi, csepeli adófizetõ polgárok,,álljuk, teljes joggal elvárhatjuk, hogy az értékeket fokozottan védjék az arra hivatottak: a rendõrség, a polgárõrség, a közterület-felügyelõk, a CSEVAK hivatásos emberei és igaz, önkéntes munkában csepeli civilszervezetek aktivistái. Sajnos azonban még így sincsenek elegen. Fehér György vagyis a Baross utcában parkolnak. Mivel sokan vannak, ezért mind a két oldalon. Az utca azonban szûk, s középen így már csupán egyetlen járható sáv marad; s ha ilyenkor szembe találkozik két autó, kezdõdhet a tili-toli. Ezen az áldatlan és roppant balesetveszélyes helyzeten az segíthetne, ha a Baross utcát egyirányúsítanák: mondjuk a Völgy utcától a Szent István út (vagyis a plaza) felé. Így maradhatna a kétoldali pakolás, de a szembejövõ forgalmat egy csapásra meg lehetne szüntetni (egyébként a kialakultnak látszó gyakorlat, azaz a parkolási kép szerint az autósok többsége is így gondolkodik a szerk.). Azt már csak halkan jegyzi meg e sorok írója, hogy a végsõ megoldás egy (vagy több),,tisztességes uram bocsá : õrzött P+R parkoló megépítése lenne! F. Gy. Csepeli Gyermekbarátok 2005 óta mûködik Csepelen a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma helyi szervezete. Az egyesület célja, hogy ösztönözze a gyermekbarát intézkedéseket, szorgalmazza a tevékenységeket, és ebbõl maga is tevékenyen kivegye részét a gyermekek szabadidejének szervezésével, iskolai felzárkóztató programokkal, segélyezéssel. Alapvetõ célja a hátrányos helyzetû gyermekek segítése évi fontosabb programjaink voltak: 1. Az MGYM Csepeli Szervezete a 2006-os esztendõre meghirdette a TELE TÁSKA akciót, amellyel 70 rászoruló kisdiáknak segített úgy, hogy az elsõ osztályba lépõknek az iskolakezdéshez szükséges eszközökkel töltött iskolatáskát ajándékozott. 2. A nyár folyamán HON- ISMERETI TÁBOR -t szerveztünk egy csoport éves csepeli gyermek részére a Balaton partján, Szántódon. Ezen a hosszú hétvégén a nyaraláson kívül lehetõség nyílt arra, hogy a résztvevõk tartalmas programok révén megismerték hazánk e tájegységét. 3. A kerületi ifjúsági pályázaton elnyert pénz felhasználásával TORNACSO- MAG akció lebonyolítására is lehetõségünk nyílt. 4. A Csikó sétányi 4H Klubbal közösen megtartott karácsonyi foglalkozáson a gyerekek karácsonyi meglepetéseket készítettek, gyertyát díszítettek. Támogatóink adományából minden gyermeknek szerény ajándékot tudtunk adni. Kint voltunk és kézmûves foglalkozásokat tartottunk a kerületi Gyermeknapi rendezvényen, a Mária napi búcsún. Köszönjük az eddigi támogatást az Önkormányzatnak, a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek ben szeretnénk megkezdett programjainkat folytatni. Ehhez kérjük támogatásukat. Úgy is adhat nekünk pénzt, hogy közben Önnek egy fillérjébe sem kerül, ha személyi jövedelemadója 1%-át felajánlja szervezetünknek. A szervezet adószáma: Segítségét elõre is köszönjük! Csepeli Gyermekbarátok GYEREKSAROK Keressetek ehhez a krumplihoz hasonló állatfigurát vagy alakzatot. Fotózzátok le és a képet küldjétek be a Csepel újság szerkesztõségébe (1211 Bp. Kossuth Lajos u. 47.) A legjobb és legérdekesebb fotót egy kertészeti szakkönyvvel és egy mesekönyvvel díjazzuk. Határidõ: április 27. Zémann István a CSHVE titkára Néhány dolog a régi Csepelrõl A meghatározásokat soronként adjuk! Vízszintes: KÉTBETÛSEK: AS, PE, IN, RT, RE, BU, AF, IG. 1. Cservenka Miklós utca régi neve volt, Õ Csepelen volt tanítónõ. 2. Egy bizonyos szín. Halkereskedõ népi elnevezése. 3. Összekuszált haj. Magánhangzótlanul szép. 4. Szenvedés. Balatoni Intézõ Bizottság röviden. Ilyen tár is létezik. 5. Maszkat a fõvárosa. Horvátországi békés kis város. Attila (1934 ) : színész. 6. Ételízesítõd. Verssor végzõdés. Mázol. 7. Talál. Csak félig lettem. 8. Birkóznak. 9. Az ügyvédek védõszentje. Nem vissza. 10. Napszak. Horvátországi történelmi város. Bibliai alak. 11. Lakoma. Fenõkõ tartója horganyzott bádogból. Egy másik szín. 12. Villamosság teheti. pla, minta angolul. Veszprémi folyó. 13. Van ilyen bank Magyarországon is röviden. Férfinév. 14. Van ilyen tányér is. Ocsmányok. Nem oda. 15. Õ szerkesztette 1940-ben a Magyar Vasmunkások Lapja címû lapot. Függõleges: KÉTBETÛSEK: EB, NR, RA, SO, YY, TR, ID. 1.Õ volt egyes források szerint 1440 elõtt Csepel ispánja. Ez a pávián segített egy vasúti pályaõrt Dél-Afrikában, mert amputálták a lábát a pályaõrnek. 2. Anglia szülötte, remete életét 20 évig egy fatörzsben töltötte. Ez a szó már egyszer szerepelt a vízszintes sorok alatt. Gyermeke. 3. Ezt télen aratják. Vágány lengyelül. 4. Tolna megyei helység. Idegen pénznem. Volt nép. 5. Vissza: autó márka. A legnépszerûbb bretanne-i szentek egyike. Reguly Antal itt született június 11-én. 6. Hiányos Bence. Másik férfinév. Szomorú. 7. Van ilyen kifli is. Hím állat. 8. Valamikor egy Gizi keresztnevû lány harmonikázott benne. A Felsõ-Duna jobb oldali mellékfolyója. 9. Egy második kerületi tér neve. Spion. 10. Visszasír (!). Ez a név már egyszer szerepelt. Nem ugyanaz. 11. Becézett férfinév. Az õsmagyaroknál a törzsszövetség feje. Fordított férfinév. 12. Belsõ szerv. Ötórai ital. Van ilyen vény is. 13. Aszszonyok. Folyadékod. 14. E név jelentése: orvos, gyógyító, jövendõmondó. Széptevés. neo, alkalmas spanyolul. 15. Szent István út régi neve. Patak Szarvaskõnél. Mokos István LOKÁLPATRIÓTA MELLÉKLET

9 CSEPEL, április 13. KULTÚRA, MÛVÉSZET 9 Milyen egy mai sztár? A Csepeliek Mûvelõdéséért Közalapítvány mûvészeti társalgójának márciusi rendezvényén Szabó Gyõzõ színmûvész mutatkozott be Dukay Nagy Ádám költõ segítségével, s ajánlotta kedvencét, a rendezvénynek helyet adó étterem által elkészített, Fernandez régensherceg módra készült tanyasi kacsacombot. A mûvészt néhány éve egy televíziós sorozat tette népszerûvé, s ha mára nem lenne annyira elcsépelt a szó, akkor azt is mondhatnánk, hogy napjaink egyik sztárja ez a mindenféle allûröktõl mentes, józan fejû, és ítéletû háromszoros mûvész. Háromszoros, hiszen zenészként kezdett, majd a képzõmûvészeti szakközépiskola után a mûvészeti egyetem grafika szakát végezte el, de végül mégis színészként lett sikeres, pedig nem végzett színi tanulmányokat. Talán ez a képzés nélküli latinovits-i indulás az oka, hogy Szabó Gyõzõ emberi és mûvészi természetessége megmaradt, azon nem rontottak, nem vésték bele a profizmus látványos és mûvi jellemzõit. Mindezek mellett jól énekel, és táncol egykor Budapest rock and roll bajnoka volt. Annyi bizonyos, hogy sokoldalú mûvész, aki a mai fiatalságra jellemzõ életformát követi. Szeret motorozni, s noha még nincs 37 éves, már több mint 30 filmben, és hasonló mennyiségû színdarabban játszott. Több filmen túl volt már, amikor a Valami Amerika címûvel kiugró sikert ért el. Bizonyos, hogy van benne valami egyedi személyiségjellemzõ, a mai társadalom igényelte adottság, amelyek illusztrálják nemzedékét. Korántsem ideális színész-típus, külseje nem éppen Paul Newman fénykorát idézi, és beszédtechnikája sem a Színészkirályé, de úgy tûnik, kifejezi egy nemzedék zaklatottságát, miként egykor J. Dean, aki inkább jelkép volt, mint a korszakos színész, az kétségkívül M. Brandó volt. Mint mondta jó idõben, jó helyen kell lenni, ennyi a siker titka. Ehhez azonban legalább egy valami azért szükségeltetik: a tehetség. S ez bizony megvan ebben 3. évezredi hazai világunkat kifejezni tudó szimpatikus színi mesterben. dia Húsvéti szépítkezés Otthonunk ünnepi ruhába való öltöztetése, feldíszítése az egyik legkedvesebb és legörömtelibb húsvéthoz kapcsolódó tevékenység. Bár a húsvéti dekorációnak nagy hagyománya van, az elmúlt évtizedekben mégis némiképpen háttérbe szorult. A jó hír az, hogy most ismét kezdi virágkorát élni ez a szép szokás, és ez a különbözõ üzletek kínálatában is érezteti hatását. Míg például korábban viszonylag nehéz volt fellelni a boltokban a karácsonyihoz EGRESSY BÉNI Zenemûvészeti Szakközépiskola Az ELTE gyakorló iskolája és a Nemzeti Tankönyvkiadó referenciaiskolája Felvételit hirdet A 2007/2008-as tanévre 5., 6., osztályába, Klasszikus és Jazz tagozaton hasonló ajtódíszek húsvéti megfelelõjét, idén már variációk egész garmadájával találkozhatunk. A csepeli 4H Klub március 27-én tartott kézmûves foglalkozásán arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeket a díszeket nemcsak készen vásárolhatjuk meg, hanem akár minimális kézügyességgel is magunk is elkészíthetjük. A kedd délutáni programra ellátogatók tippek és trükkök egész sorát ismerhették meg, amelyek nem csak az alapanyagok beszerzésére vonatkoztak, hanem a megvalósítások sokszínûségére is. A dekorációk elkészítése során szintén nem elhanyagolható szempont volt, hogy kicsik és nagyok együtt készülhettek lélekben is a tavasz egyik legszebb ünnepére. A. V. Egymásra épülõ zenei speciális tagozatú évfolyamon 5 13-ig. Egy idõben egy helyen folyik a zenei és a közismereti képzés magas színvonalon. 5. általánostól az érettségiig folyó oktatás Egressy Béni Zenemûvészeti Szakközépiskola 1211 Budapest II., Rákóczi F. út (sétáló) A Boráros tértõl 8 percre , Boros Ildikó Kiváló tanári kar, magas szinvonalú képzés Április 14-én: Az EDDA Mûvek Csepelen Az április 14-ei, csepeli EDDA-koncert elõtt kerestük fel kérdéseinkkel Pataky Attilát, az EDDA frontemberét. Idestova negyed évszázada borzolja a kedélyeket az EDDA Mûvek, mégis idén április 14-én elsõ ízben lép színpadra a zenekar Csepelen. Hogy fogadták a felkérést? Természetesen nagy örömmel, hiszen Csepelhez rokoni szálak fûznek: itt él a feleségem ikertestvére a férjével, ezen kívül hetente többször járok a Plaza edzõtermébe edzeni, mely az õ üzemeltetésükben mûködik. Remélem, szerencsés turnét kezdünk ezzel a csepeli bulival. Szereti a futballt? Idén õsszel újjáéledt a csepeli felnõtt labdarúgás. A csapat toronymagasan vezeti a Budapest I osztályt, és jó eséllyel pályázik a feljutásra az NB III-ba. A szervezõk a koncert bevételével szeretnék támogatni a Csepel FC-t. Tudtommal a jó ügyek sosem álltak távol a zenekartól? Régebben nagy futballrajongó voltam, ma már kevésbé tudnám magam elképzelni, ahogy a lelátón szurkolok. Ebben a vaduló világban kissé másfelé rezdülök, de a teljesítményt tisztelem és nagyra értékelem, és igen, változatlanul úgy gondolom gondoljuk, hogy a jó ügyekért ki kell állni. És a jövõre nézve az sem elképzelhetetlen, hogy ha a kisfiam élõben szeretne futballmeccset látni, éppen ezt a csapatot nézzük meg. Beszéljünk egy kicsit a jelenrõl. Több mint harminc esztendõ sikerei után mi motiválja a mai napig az EDDA Mûveket, és Pataky Attilát? A fõ motiváció mindenképp a közönség, emellett pedig az állandó változás, és annak az érzete, hogy ezt mi a mi sajátos zenei nyelvünkön közvetítsük a közönség felé. E kettõ elegye adja szándékot, és ehhez társul még az is, hogy számunkra ez létforma. A 2006-os évben közel 80 koncertet adnak országszerte, idén ezzel szemben felére csökkent a fellépések száma. Mi ennek az oka? Ez tudatos, szándékos csökkentése az élõ fellépéseknek? Legalább ugyanannyi fellépésünk lesz idén is, ennek kb. fele már megszervezett, a többi szervezés alatt áll december 22-én a Budapest Arénában koncerteznek, tudtommal ekkora publikum elõtt még soha nem léptek fel. Ha jól tudom, a koncertrõl DVD lemez is készül majd. Azért ez már kihívás? Volt már koncertünk a régi BS-ben, a zenekar 15. születésnapján, és sok olyan fesztiválon játszunk nyaranta, ahol nagyobb a nézõszám az Arénáénál. A kihívás része nem abban áll, hogy mekkora koncerthelyszínen játszunk, sokkal inkább az a fõ mozgatórugó, hogy régit is, újat is tudjunk úgy nyújtani majd, hogy elvarázsoljuk a közönséget, ellopjuk Õket a hétköznapokból a mi zenénk világába, és valami frenetikus élményt adjunk Nekik. Erre egy profi, komoly stábbal és természetesen szívvel-lélekkel készülünk, és ehhez nagyon jó helyszín lesz az Aréna. Meddig lesz még EDDA Mûvek? Amíg az Isten egészséget és tehetséget ad mindanynyiunknak, addig nyomjuk ezerrel Remélem, nem kell újabb három évtizedet várnia a csepelieknek egy újabb EDDA fellépésre a Szigetországban. Sok sikert kívánok, és még ugyanennyi sikerekben gazdag évet. Pintarics Balázs Hofi másként Ajtón belül A múlt a jövõ tüköre Mondta Kossuth Lajos, amit szerény tollforgató utódként azzal egészítek ki, hogy a múltba nézõ ember önmagát láthatja ebben a tükörben. Ahhoz pedig, hogy a semmi árját késleltessük, magunk életét meghosszabbítsuk, ha csak rövid idõre is, ahhoz kellenek a múltõrzõk, ismertebb szóval történészek, helytörténészek. Ilyen múltõrzõk között tölthettem március 17-én néhány feledhetetlen órát Jászkíséren, a Csete Balázs Honismereti Szakkör éves értékelõ ülésén, ahol a csepeli városvédõk kis csapatát Zémann István titkár és Horváth László alelnök vezette. Zémann István arról beszélt jászkiséri barátainknak, mi köti öszsze Csepelt és Jászkisért? Elsõsorban Csete Balázs, aki több mint húsz évig tanított Csepelen és megnyugodni, meghalni szülõfalujába, Jászkisérre menekült. A két település között hosszú évek óta szoros kapcsolat van: gyakran jönnek el látogatóba a csepeli Csete Balázs Középiskola diákjai és tanárai, valamint a Bolla Dezsõ vezette Csepeli Helytörténeti és Városszépítõ Egyesület tagjai. A két település lakóit a helytörténet tisztelete és szeretete is összeköti. Mert a helytörténet nemcsak egyszerûen ismeretet adó stúdium, de jellemet formáló, hazafiaságra, lokálpatriotizmusra nevelõ stúdium. Méltán idézte Hajdú László polgármester a Balgák bölcsességének szerzõjét, Rotterdami Erasmust: A szülõt és a hazát senki sem maga választja, de jellemét és erkölcseit mindenki mûvelheti. Ezt a szép gondolatot egészítette ki egy gyönyörû Dsida Jenõ Psalmus Hungaricus versrészlet, amelyet Szakállné Torma Eszter adott elõ mély átéléssel. Ezután A kékfestés szerepe: a viselettõl a múzeumokig címmel Gecse Annabella néprajzkutató múzeológus tartott élményszámba menõ, elõadást. Aztán Bordás Béláné népdalokat énekelt, majd Balázs József a szakkör elmúlt évi programját és terveit ismertette. Érdemes idézni dr. Csorba Csaba régészt, aki a címadó sort citálta, s hozzátette azért igen figyelemre méltó példa a jászkisériek helytörténeti tevékenysége, mert nemcsak gyûjtik a múlt emlékeit, dokumentumait, hanem igyekeznek is átadni és megtanítani a hagyományokra az utódokat. Ezt tanuljuk minden látogatáskor mi csepeli helytörténet-szeretõk Jászkiséren. Udvarhelyi András Nem is olyan rég volt az, amikor egy egész ország gyászolta a nemzet komikusát Hoffmann, alias Hofi Gézát. A magyar komikus szakma egyik legnagyobb alakjának életét számtalan titok övezte. Halála után mégis lehullt a lepel a titkokról: nevelt fia, Vnoucsek László tálalt ki kötetében a mindennapok Hofi Gézájáról. Ez nem egy botránykönyv, inkább kellemes hangvételû, olvasmányos munka. A komikus mûvész ezer szállal kötõdött Csepelhez, hiszen maga is munkáskerületbõl származott, Kõbányáról. Nagyon szerette a csepeli közönséget, egyik kedvenc fellépõ helye volt a Csepeli Munkásotthon. Halála elõtt, tizenkét nappal még a XXI. kerületi publikumot derítette jobb kedvre a szürke hétköznapok egyhangúságában. Sajnos az volt az utolsó alkalom, hogy Hofi itt komédiázhatott, az igen szép számú nagyérdemû elõtt. A könyv sajátos szemszögbõl mutatja be a mûvész életét. Összekapcsolja Vnoucsek László életútját Hofi életével. A kiadvány négy ezer példányban jelent meg, ami nem jelenti azt, hogy a bestseller listák tetejét ostromolja. Elolvasni mindenképp érdemes, a Hofi rajongóknak meg egyenesen kötelezõ olvasmány. P. B. Még négy hónap Közeledik az augusztus között megrendezendõ 15. Sziget fesztivál. A szervezõk újabb fellépõkkel rukkoltak elõ. Láthatjuk majd az elmúlt évtized rockszínterének egyik legbefolyásosabb és szerte a világon milliók által imádott amerikai art-rock bandáját, a TOOL zenekart, akik a Nagyszínpadon lépnek majd fel. Az amcsik után a manapság angolhonban gombaszám szaporodó 80-as évek rockzenéjét idézõ gitárzene egy újabb terméke, a The Rakes is tiszteletét teszi a vízzel körülölelt fesztivál színhelyén. Az ugyancsak amerikai!!! zenekar (ejtsd: Csikk, csikk, csikk, vagy olvasd angolul: Chk, chk, chk ), amelynek nevével elsõre senki sem birkózik meg, szintén az új fellépõk névsorát bõvíti. A francia származású Laurent Garnier nevét is megerõsítették a fellépõk közt, így a techno-dj is látható lesz idén. És végül két keményebb vizeken evezõ banda is felkerült a sziget honlapjának új fellépõi közé, akik nem mások, mint a nu-metalban utazó francia Pleymo, és az angol õsgrindcore csapat, a Napalm Death. Agnus Tamás Marosiné Földváry Irén kiállítása a Király-Erdei-Mûhelyben Naiv festõ és szoborfaragó mûvész Március 31-én, a maroknyi, de lelkes és hozzáértõ közönség elõtt bensõséges ünnepséggé átalakult kiállítás-megnyitón az elõszót ki más mondhatta volna, mint Erdei Éva, a Király- Erdei-Mûhely mûvészeti vezetõje, aki meleg hangon emlékezett meg az épp tíz éve elhunyt Marosiné Földváry Irénrõl. Beszédébõl egyebek között megtudhattuk, hogy a minitárlat anyagát Marosi Erika, a mûvész lánya adta,,kölcsön ily módon jöhetett létre ez a kamara-kiállítás, mely április végéig várja a látogatókat. A kiállítás,,hivatalos megnyitóját Sárkány István festõmûvész, a Csepel Galéria igazgatója tömören lényegre törõ elõadása megfogalmazása szerint egyfajta szellemidézés jelentette. A szellem valójában a tíz évvel ezelõtt, 75 éves korában elhunyt Marosiné Földváry Irénnek,,a naiv mûfajból fellobbanó különleges tehetsége, a mûvészet iránti alázata, szakmai elhivatottsága, rendkívüli szorgalma és munkabírása volt. Sárkány István szerint a naiv mûvészet nem azt jelenti, hogy valaki nem egészen,,normális és nem egészen érti a világ dolgait, hanem azt, hogy egy túlérzékeny lény sajátságos megoldásokkal közelít a számára tikokkal teli valósághoz. A most kiállított kollekció Marosiné Földváry Irén legszebb munkáiból és a legérdekesebb megoldásaiból villant fel néhányat. Sárkány István szerint a tájképek valójában egyfajta idõutazások, az érzékelésnek, a rácsodálkozásnak és a mûvész által képviselt, néha kissé tüskés empátiának a megnyilvánulásai. Az olykor sámánisztikus vonásokat (is) mutató faszobrokat pedig speciális, a mûvész által kifejlesztette faragástechnika és idõjárás-állóságot biztosító érdekes, már-már egyedi megoldás jellemzi. Marosiné Földváry Irén mûvészi bensejében két én lakozott: az egyik a szobor-faragóé, a másik pedig a naiv festõé. S amikor már szinte kiesett a kezébõl a favésõ és a kalapács, akkor ecsetet ragadott, hogy már jócskán köszvényes kézzel is folytassa munkásságát azt a mûvészetet, amely ma is él(õ) és példamutatón fontos az utókor számára. Fehér György Végig az élvonalban A kiállítás megnyitóján megkérdeztük a házigazdát, Erdei Évát, hogy szerinte hol van Marosiné Földváry Irén helye a magyar naiv mûvészek sorában? Egyetlen szóval válaszolva: az élvonalban. Ezt mindennél jobban bizonyítja az (is), hogy Bánszki Pál, a kecskeméti Magyar Naiv Mûvészeti Múzeum igazgatója kiállítási céllal számos mûvét megvásárolta. Egy másik fontos bizonyíték az lehet, hogy dr. Kerékgyártó István mûvészettörténész az õ szoborfaragását mûvészetnek nevezte, festészetét pedig a szó legnemesebb értelmében naivnak. Kerületünk méltán lehet büszke rá, mert a legjobbak között tartják számon õt ma is. F. Gy.

10 10 PROGRAMAJÁNLÓ CSEPEL, április 13. A CSEPEL KONYHÁJA Frankfurti leves Hozzávalók: 50 dkg kelkáposzta, erõleveskocka, vagy csontleves, evõkanálnyi vaj és liszt, 3 dkg füstölt szalonna, 1 tojássárgája, 1 pár virsli. Elkészítése: Az 50 dkg kelkáposztát laskára vágjuk, fazékba tesszük, a csont- vagy erõleves kockás lével leforrázzuk, kicsit borsozzuk, és puhára fõzzük. Egy evõkanálnyi vajjal, evõkanálnyi liszttel világos rántást készítünk és a levest ezzel felforraljuk, majd a kelkáposztát szitán áttörjük és ezt is a lébe tesszük. 3 dkg füstölt szalonnát felaprítunk, kisütünk és zsírján megpirítgatunk egy pár, karikára vágott virslit. Tálalás elõtt belecsurgatunk egy tojássárgáját, amelyet elõzetesen tejszínnel alaposan összehabartunk ezzel már nem forraljuk. A szalonnapörcöt a virslikarikákkal a tányérokba adagoljuk és a levest rámerjük. Jó étvágyat kívánunk! Könyvtárak programjai Vénusz utcai könyvtár: Április 13-án 17 órakor folytatjuk Bach virág terápiáról szóló elõadásunkat. Vendégünk ismét Juhász Judit. A részvétel ingyenes. Sétáló utcai könyvtár:,,tavaszi tárlat! címmel ig Bukovinszky Julianna gyerekkönyv-illusztrációiból rendezett kiállítás tekinthetõ meg. Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal! A március 25-én elmaradt HAT HÉT, HAT TÁNC elõadás új idõpontja május 13. vasárnap 15 óra. A megváltott jegyek csak erre az elõadásra érvényesek! RÁADÁS!!! A nagy érdeklõdésre való tekintettel május 13-án 18 órakor ismét HAT HÉT, HAT TÁNC. Jegyek még kaphatók a jegypénztárunkban. CSEPEL SZÍNHÁZ! április 26-án, csütörtökön 10 órakor Palya Bea: Álom-álom, kitalálom ME- SEKONCERT. Az alapötletet a magyar népdalok szimbólumai sugallták április 22-én, vasárnap 15 órakor UGYE, HOGY MÁR TIFELÉTEK RAGYO- GÓ TAVASZ VAN címmel magyar nóta délutánt rendezünk. Fellépnek: Tarnai Kiss László, Csala Judit, Miklóssy József, B. Tóth Magda. Házigazda: Nánássy Lajos. Kísér: Sárközi Béla és cigányzenekara április 19-én, csütörtökön 10 órakor a BUDAPESTI PITYPANG SZÍNPAD vendégjátéka: MÁTYÁS KI- RÁLY MEG AZ ÖRDÖG mesejáték gyermekeknek május 5-én és 6-án ÖRÖKSÉG KÖZÉP-MA- GYARORSZÁGI RÉGIÓS GYERMEKNÉPTÁNC FESZTIVÁL, SZIGETI GYERMEK MAJÁLIS TAMÁSI LAJOS OLVASÓ MUNKÁS KLUB április 24-én, kedden 17 órakor Filip Tamás és P. Papp Zoltán költõi estje. Minden szombaton óráig CSEPP-FOLT (PATCH WORK) FOLTVARRÓ KLUB. Képzõmûvészkörünk minden hétfõn, szerdán és pénteken 17 órától várja a rajzolni, festeni szeretõ fiatalokat. Csepeli Rákóczi Kert (1212 Bp., Rákóczi tér 34. Tel.: , ) VÁROSISMERETI SÉTÁK: Várjuk mindazokat, akik szívesen sétálnak, és örömmel fedeznék fel környezetüket. A vállalkozók egy-egy kérdõív alapján felkeresik Csepel, és Budapest nevezetességeit. A legtöbb helyes választ visszajuttatók ajándékot nyerhetnek április 28-án, Séta a Városligetben KÖLTÉSZET NAPJA A KÖNYVTÁRBAN április 11-én kor a Nagy Imre ÁMK Könyvtárában BIRTALAN FERENC gyerekverseibõl tartott író-olvasótalálkozót. A programról következõ számunkban tudósítunk. ÁLLANDÓ FOGLALKOZÁSAINK Jóga a mindennapi életben (hétfõ ) Akrobatikus rock and roll (kedd, csütörtök ) Jamland hip-hop tánciskola (péntek , szombat ) Nõi torna (hétfõ, szerda ) Gyerek aerobik (szerda 17.00) VASÚTMODELL KIÁLLÍTÁS az ALOE vasútmodell klub szervezésében április között, minden nap óráig. A kiállításon megtekinthetõ: Magyarország legszebb, leglátványosabb, N-es modul rendszerû terepasztala, házi készítésû kertivasút (LGB), terepasztalok különbözõ méretarányokban vitrin és házi készítésû egyedi villamos-és vasútmodellek többféle méretarányban. Vasútmodell és terepasztal javítás, adás-vétel, csere és szaktanácsadás. Képeslap, naptár árusítása. Belépõdíjas program! GÉPJÁRMÛADÓVAL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS Tisztelt Gépjármûtulajdonosok! A Csepel újság évi 45. számában már ismertettük a január 1-tõl hatályos gépjármûadóval kapcsolatos jogszabályi változásokat, amelyekbõl a legfontosabbakat ismét közöljük. Személyszállító gépjármûvek adóztatása Csepeli Munkásotthon (1215 Bp., Árpád u. 1. Tel.: ) A gépjármûadóról szóló többször módosított évi LXXXII. törvény értelmében 2007-tõl a személyszállító gépjármûveket (kivéve az autóbusz) a teljesítményük és a gyártási évük adatai alapján kell adóztatni. A január 1-jétõl érvényes adótételek a következõk: Gyártási évében és az azt követõ 3 naptári évben 300 Ft/kilowatt, Gyártási évet követõ 4 7. naptári évben 260 Ft/kilowatt, Gyártási évet követõ naptári évben 200 Ft/kilowatt, Gyártási évet követõ naptári évben 160 Ft/kilowatt, Gyártási évet követõ 16. naptári évben és az azt követõ naptári években 120 Ft/kilowatt. Adókedvezmény a személyszállító gépjármûvekre már nem adható. Az autóbusz, a nyergesvontató, és a lakópótkocsi adóztatása Az adóalap a gépjármûnek a hatósági nyilvántartásban feltüntetett saját tömege (önsúlya). Az adó mértéke az adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után 1200 Ft. Magyar Éremgyûjtõk Egyesülete Csepeli Csoportja (hétfõ 15.30). Aikido (hétfõ, szerda 17.30). Callanetics: alakformáló torna (hétfõ, szerda 19.30). Zöldalma Mondókás Klub (kedd, szerda 9.00). Anonim Alkoholisták (szerda 18.15). Salsa tanfolyam (szerda 20.30). Szépkorúak Klubja: nyugdíjas délutánok (csütörtök 16.00). Melita: keresztény ifjúsági csoport (péntek 19.00). Gyermekek bibliaórája: keresztény beszélgetõ (vasárnap 16.00). Ében Háézer Keresztény Gyülekezet: istentisztelet (vasárnap 16.00) április 17., Civil Klubnap Elõadás: Adományszervezés Királyerdei Mûvelõdési Ház (1213 Bp., Szent István u Tel.: ) Április 14-én, szombaton óráig LOCSOLÓBÁL. Játszik a Sipos együttes. Belépõdíjas rendezvény! Április 15-én, vasárnap 11 órakor NAGY AKAROK LENNI! zenés bábjáték a Fabula Bábszínház elõadásában. Mûsor árusítás kezelések jósok elõadások grafológus. Gyermekeknek kézmûves foglalkozások, óriástrambulin és légvár. A rendezvényt közvetíti a Vital Rádió. Április 22-én, vasárnap óráig EZOTERIKUS NAP. Belépõdíjas program: a jegyet váltók vendégeink egy különleges teára. A tehergépjármû és a pótkocsi adóztatása Az adó alapja a hatósági nyilvántartásban feltüntetett saját tömege (önsúlya) növelve a terhelhetõsége (raksúlya) 50 százalékával. Az adótétel az adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után 1200 Ft. Az önsúly, illetve az önsúly+raksúly alapján adózó gépjármûvek kedvezményei az alábbiak: 20 százalékos: 5, 6, 7 vagy 8 környezetvédelmi osztály-jelzéssel ellátott autóbusz és tehergépjármû után; 30 százalékos: 9, 10, 11 és 12 környezetvédelmi osztály-jelzéssel ellátott autóbusz és tehergépjármû után; 30 százalékos: 5, 6, 7 vagy 8 környezetvédelmi osztály-jelzéssel ellátott nyergesvontató után; 50 százalékos: 9, 10, 11 és 12 környezetvédelmi osztály-jelzéssel ellátott nyergesvontató után. Mozgáskorlátozottság miatti mentesség szabályai Kizárólag csak a súlyos mozgáskorlátozott személy vagy kiskorú személyt szállító szülõ tulajdonában lévõ gépjármûre jár adómentesség; Csak a 100 kilowatt teljesítményt el nem érõ személygépkocsi lehet adómentes; Személytaxiként üzemelõ gépkocsi nem részesülhet adómentességben; A mentességre jogosult a tulajdonában lévõ több személygépkocsi közül nem választása szerinti gépkocsira kérheti az adómentességet, mivel a jogszabály értelmében csak a legkisebb teljesítményûre adható; Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ (1214 Bp., Simon Bolivár sétány 4 8. Tel.: , ) Radnóti Miklós Mûvelõdési Ház (1214 Bp., Vénusz u. 2. Tel.: ) Április 17. RADICS BÉLA- TAURUS EMLÉKKON- CERT. Fellépnek: Miniegyüttes, Team Rock Band. Sztárvendégek: Takáts Tamás, Török Ádám, Vikidál Gyula. Április 21., szombat 16 óra, GÖRÖG TÁNCHÁZ. A belépés ingyenes! ELÕZETES! Április 28. szombat 20 órától BÁLI MULATSÁG. Játszik a KRISTÁY-DUÓ. TANFOLYAMAINK FITDANCE STÚDIÓ kedd: 17-18; vasárnap: Vezeti: BÍRÓ GABRIELLA. KARDA BEA ÉNEKSTÚ- DIÓ szerda: Vezeti: KARDA BEA elõadómûvész. ALAKFORMÁLÓ TORNA hétfõ, csütörtök: Vezeti: MÁTYÓK ANDREA sportoktató Kiállítások Csepelen Csepel Galéria: CSEBÕK ÉVA és LUZSICA ÁRPÁD képzõmûvészeti kiállítása a Magyar Festõk Társasága rendezésében. Megtekinthetõ április 27-ig. Nagy Imre ÁMK: GELLÉR ERZSÉBET festõnõ kiállítása. Megnyitó: április Megtekinthetõ: április 16-tól május 9-ig. Király-Erdei Mûhely: MAROSINÉ FÖLDVÁRY IRÉN emlékkiállítása látható április 20-áig. Megtekinthetõ elõzetes bejelentkezés alapján. A súlyos mozgáskorlátozottság igazolására továbbra is az ]n. 7 pontos igazolás a megfelelõ. Tisztelt Adózóink! A jogszabályváltozás alapján a legtöbb gépjármûnek megváltozik az idei évi adója, ezért mindenkit határozattal értesítünk a fizetendõ összegrõl. A elsõ félévi adót a határozat kézhezvételétõl számított 30 napon belül lehet késedelmi pótlék mentesen megfizetni. A határozatokat tértivevényes levélként küldjük, tehát igazoltan kell átvenni és így a tértivevényen szereplõ dátum alapján történik az elsõ félévi adó esedékességének megállapítása. Amennyiben a küldeményünket a posta nem kereste jelzéssel hozza vissza, abban az esetben a postai kézbesítés második megkísérlését követõ ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni a határozatot, és ettõl a naptól számítjuk a fizetési határidõt. Errõl újabb tértivevényes küldeményben értesítjük az ügyfeleket és mellékeljük a határozatot. Ha ezt sem veszik át, és nem kereste jelzéssel érkezik vissza, akkor többször már nem adjuk postára. A nem magánszemély adóalanyok (idetartoznak az egyéni vállalkozók is) a gépjármûadóról szóló határozatokat március végén kapják kézhez, míg a magánszemélyek tulajdonában lévõ gépjármûvek utáni adó megállapításáról szóló határozatok postázására áprilisban hónapban kerül sor. Amennyiben a gépjármûadóval kapcsolatosan további felvilágosításra van szükségük, szívesen állunk rendelkezésükre telefonon is ( , és ) valamint személyesen ügyfélfogadási idõben. Budapest-Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Adóügyi Iroda Kakukk és pacsirta szólaltató nap Figyelem, figyelem! Április 14-én hegyezze mindenki a fülét, aki a szívén viseli az idei szénatermés alakulását! A néphagyomány azt tartja ugyanis, hogy ha Tibor napján megszólal a pacsirta és a kakukk valamint, már zöld a vetés akkor bizony ebben az évben jó szénaterméssel számolhatunk. Egyes feljegyzések szerint valójában ez a két madár ekkor hallatja elõször a hangját az évben, nem pedig a jóval korábban, február 19-én ünneplõ Zsuzsanna napján. A nagy hallgatózás közben természetesen ne feledkezzünk meg a Tibor nevû ismerõseink felköszöntésérõl sem! Nevüknek eredete nem egyértelmû. Egyes feltevések szerint a latin Tiburtius családnévbõl jött létre (jelentése: a Róma közeli Tibur városából való), míg máshol Bod Péter alkotta névnek tartják, egy hasonló elnevezésû, erdélyi helyiségnév után, amely ismeretlen, talán szláv eredetû. Egy azonban biztos, hogy Tibor neve napján elsõsorban vidéken még ma is él az a hagyomány, hogy gyerekek hada szalad ki a mezõ és az erdõ szélére, hogy meghallhassák a pacsirta dalát. Azt a székelyföldi mondás szerint se nem kicsi, se nem nagy madarat, aki éppen akkora, hogy az eget a földdel összekötheti. Kétségtelen, hogy Tibor napon is központi helyet elfoglaló két madárral, a pacsirtával és a kakukkal, gyakran találkozhatunk a néphagyományban. Hangjuk többnyire idõjárást vagy termést jósol. A pacsirta Bálint napi éneke még a hideg elõjele, de Zsuzsanna napján már a tavasz közeledtét dalolja. Tibor napján a széna, Márk napján (április 25.) pedig az általános jó termés elõjele. A kakukkszó sem csak április 14-én bír jelentõséggel, hanem Szent Iván napján is érdemes figyelni rá, mert ha ilyenkor halljuk ezt a jellegzetes madárhangot amit valamiért sohasem definiálnak énekként máris tudhatjuk, hogy idén olcsó lesz a búza. Tibor napon nem árt, ha nem csak a fülünket, hanem a szemünket is használjuk: ha a cseresznyefák már virágba borultak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan virágos lesz a szõlõ is. Ugyan idén erre esélyünk sem volt, azért illik megemlíteni a következõ mondást is: ha Tibor napján a rét a téli mezejét hordja még, nincs tanítás arra más: gyenge lesz az aratás. Bár nincs köze a hagyományokhoz, mégis megemlékeznék arról, hogy 95 évvel ezelõtt, április 14-én, útban Southamptonból New Yorkba, 2200 utassal a fedélzetén jéghegynek ütközött és elsülylyedt a Titanic. Antal Viktória

11 CSEPEL, április 13. HIRDETÉS, REJTVÉNY 11 Pályázati felhívás Lakótelepi Mintapark Mozgalom 2007 A pályázati támogatás célja: A társasházak lakóközösségeinek együttmûködésével a lakótelepek zöldfelületeinek folyamatos gondozása, ezáltal otthonosabb, humánusabb lakókörnyezet kialakulásának elõsegítése, a mindennapok környezetvédelmének támogatása. A zöldfelületek folyamatos gondozásán keresztül a lakótelepi közösségi élet kialakulásának elõsegítése, élénkítése. Résztvevõk köre: Társasházak lakóközösségei valamint velük együttmûködve oktatási intézmények, civil szervezetek. (A résztvevõk együttmûködése a pályázat elbírálásánál elõnyt jelent.) A pályázat feltételei: A pályázatot az erre a célra készített Jelentkezési lapon kell benyújtani, mely beszerezhetõ a Polgármesteri Hivatal Városrendezési Irodáján (Kossuth L. u. 65.), vagy az internetrõl letölthetõ (www.csepel.hu) A jelentkezési lapot a lakóközösség nevében eljáró társasházi közös képviselõ nyújthatja be. (Cégszerû aláírással ellátva.) A jelentkezési lapra le kell rajzolni a gondozásra vállalt terület vázlatos térképét a gondozandó terület nagyságának (m 2 ) feltüntetésével. (Max. A/4 méretben). A jelentkezési lapon az alábbiak szerint röviden le kell írni, hogy a pályázat keretében a lakóközösség milyen munkát vállal: Vállalt tevékenységek: Végezhetõ pl. növényültetés, virágágy kialakítása, fûnyírás gereblyézés, takarítás, öntözés stb. Lehetõség van a pályázat keretében növény-névtáblák, madárodúk, madáretetõk -itatók kihelyezése is. Tervezett beszerzések: Röviden részletezzék, hogy a vállalt tevékenység végzéséhez milyen anyagok, eszközök beszerzését tervezik, milyen mennyiségben. (Pl. növények, palánták, virágmagok, kerti szerszámok, termõföld, tápanyag utánpótlás, komposzt, mûtrágya, virágláda, madárodú, madáretetõ, madáreleség stb.) Résztvevõk száma: Kérjük, írják le, várhatóan hány fõ vesz részt rendszeresen a munkában. A jelentkezési lapon külön kérjük jelezni, hogy: Hagyományos, ráadással Helyezze el az ábrában az ábécérendben megadott, hosszúságuk szerint csoportosított szavakat. Helyes megfejtés esetén a számozott négyzetekbe kerülõ betûket sorban összeolvasva egy dél-amerikai állam nevét kapja, ahol 35 éve ezen a napon Lénárd Sándor, a Völgy a világ végén írója elhunyt. 2 betûs: AD AD AT CI EL ET ÉT HS IT KE KI LI TA ZE 3 betûs: ALU APA ERÕ GÁT HÍR IGE IZÉ ÓLÍ TAR TER TÍZ VÁD 4 betûs: ÁKOS AMUR AZAZ CAKÓ DAME ERED ERÕS IGAZ KARO KIRE ÓRÁS OVIS PALI TELE TESÓ TÕLE 5 betûs: ÁGOTA AKELA ARARA ÁRULÓ AZERI DUMAS ÉMILE ERATO ERATO IPARI ÓKORI VEDER 6 betûs: ÉKESÍT IDARED TAKA- RÓ TATAMI 7 betûs: AMERIKA igényelnek-e locsolási kedvezményt, vagy a parki locsolóhálózat használatát. A locsolási kedvezmény része a pályázati díjnak. Felhívjuk figyelmüket, hogy az alább felsorolt munkák nem végezhetõk: fakivágás és gallyazás, növényvédelem, játszóeszközök, utcabútorok (pl. padok) szakmunkát igénylõ javítása. A pályázati kérelem semmilyen közterületi építményre (pl. kis kerítés, járda) nem nyújtható be, arra támogatás nem nyerhetõ el. A pályázható összeg: maximum Ft. (Kérjük, a Jelentkezési lap kitöltése során jelölje meg, hogy mekkora összegre pályázik.) A nyertes pályázókkal az Önkormányzat a keret felhasználására és az elszámolás módjára vonatkozó megállapodást köt. Az összeg felhasználása csak ezt követõen kezdhetõ meg, kifizetése a megállapodás szerint kiállított Áfás számlák ellenében történik. (Munkadíj nem számolható el.) Az elszámolás határideje november 15. A pályázat benyújtója (társasházi közös képviselõ) jogosult a támogatás felvételére, és felelõsséget vállal az elszámolásért. A bírálóbizottság a pályázók munkáját egész évben figyelemmel kíséri, azt év végén értékeli, melynek során külön díjat ítélhet oda a legeredményesebben dolgozó társasházaknak. A zsûri a természetes élõ növényi megoldásokat és azok színvonalas ápolását részesíti elõnyben. A pályázatok benyújtásának határideje (kedd) A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton: Bp XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Városrendezési Iroda, 1211 Budapest, Kossuth Lajos u. 65. (A borítékra kérjük ráírni: LAKÓTELEPI MINTAPARK MOZGA- LOM). Személyesen a Polgármesteri Hivatal Városrendezési Irodáján. (1211 Bp. Kossuth L. 65.) A pályázatban részt vevõket a pályázat eredményérõl ig levélben értesítjük. További felvilágosítás: Kiricsiné Kertész Erika (PoHi Városrendezési Iroda), betûs: TÁBOROZIK 13 betûs: KALAPÁCSVETÉS KATI- CABOGARAK KERESZTEZÕDÉS SOKSZOROSÍTÁS Mezey László Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között 6 darab 1000 forintos LIBRI könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében: 1211 Bp., Kossuth L. u. 47. A március 23-ai keresztrejtvény megfejtése: A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFI. A LIBRI 6 darab 1000 forintos könyvutalványát nyerte: Császár Ákos 1211 Ady E. u., Karácsony S. Ált. Isk. 5. c. oszt Rákóczi F. u , Kiss Jánosné 1215 Katona J. u., Móricz Lászlóné 1213 Kapos u., Orgovány Istvánné 1215 Katona J. u., Tóth Éva 1213 Kapos u. E számunk megfejtését április 20-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe, postán, személyesen vagy ben. Számmisztika, babonák Rendkívül izgalmasnak ígérkezõ programokkal várja a DÖK, az idei Boszi Bulira ellátogatókat. Április 13-án, a Radnóti Miklós Mûvelõdési Házban, fél hattól este tíz óráig bárki belekóstolhat a mágia világába. A szervezõk kérnek mindenkit, hogy alkoholt, drogot és cigarettát ne hozzon magával, a belépéshez, pedig diákigazolvány szükséges! Tisztelt Olvasók! Összeállításunkban a Csepeli Vagyonkezelõ és Vagyonhasznosító Kft. által a közelmúltban elvégzett munkákról olvashatnak. Ajánljuk figyelmükbe internetes oldalunkat (www.csevak.hu) is, ahol a naprakész hírek mellett meghirdetett pályázatainkat is megtalálják. Itt a tavasz A tavasz beköszöntét mi sem mutatja jobban a nap meleg sugarai mellett, mint a bimbózó növények. Az enyhe tél után itt az ideje a tavaszi növénygondozásnak. A közterületek zöldfelületeinek rendbetételét megkezdték a CSEVAK Kft. dolgozói és az általuk megbízott kertészeti cégek. Az õszi lombmaradványok összegyûjtését és a tavaszi pázsittakarításokat a napokban végzik a közterületeken a szerzõdött partnercégek. A szokatlanul enyhe idõjárás miatt a fûnyírási szezon egy hónappal elõbbre tolódik, így a Szent Imre téri parkban már sor került az elsõ fûnyírásra, sarjazásra. A Kossuth Lajos utcai üzletház zöldterületét is rendbe tették, az õszi és téli zöldhulladékot kitakarították, az oszlopokat és a sövényt védõ hálót kiigazították, a bokrokat megritkították, a területre mulcsot szórtak. A közterületi virágágyásokat is hamarosan elõkészítik, április végén, május elején az egynyári virágok kihelyezésre kerülnek. A Szent Imre tér köré illetve, a Kossuth Lajos utcának mindkét oldalára idén is terveznek kihelyezni futómuskátlit. Több utcában is tavaszi nagytakarítást tartottak kollégáink. Összegyûjtötték a szemetet, és folyamatosan takarítják a zöldfelületet többek között a Magyar utcában, a Csõgyár utcában, Temetõkert utcában és a Mag utcában. A tavaszi nagytakarítás és növénygondozás folyamatosan zajlik Csepel egész területén. Összetört zajvédõ fal Valószínûsíthetõen valaki autóval ment neki a Plutó utcai zajvédõ falnak. A baleset következtében a fal egy része darabjaira tört. A helyreállítás költségeit ismét önkormányzatunknak kell sajnos állnia, mert a tettes ismeretlen. A zajvédõ fal speciális betonelemekbõl készült, így a javítás jelentõs költségekkel jár és némi idõbe telik majd a helyreállítás. Újra mûködik a szökõkút A téli leállás után a tavasz beköszöntével újra mûködik a Szent Imre téri szökõkút és a Szent László utcai Táncoló lány csobogó. A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA Megjelenik hetente. Kiadja: A Csepp TV Kft Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8. Tel/fax: Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: Fax: Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató Tel: Fax: Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató A Csevak hírei Hosszabb nyitva tartás a játszótereken Április 1-jétõl a nyári nyitva tartási rend szerint tartanak nyitva a játszóterek. A zárható kerítéssel ellátott játszóterek április 1-jétõl szeptember 30-ig naponta 8.00 órától ig látogathatóak. Idén is lesz játszótér felújítás Az idei évben is folytatódik Csepel játszótereinek felújítása. Az idei évben 6 játszótér és 3 dühöngõ felújítására kerül sor a tervek szerint. A listán szerepel a Csikó sétányi, a Tihanyi utcai, a Bordás utcai, a Jupiter utcai, az Ady Endre utca 5 7. szám melletti, és a Szent László utca Tárház utca sarkán található játszóterek válnak majd EU konformmá végére pedig a Királymajor lakótelepen és a Bajcsy Zsilinszky utcánál épül fel egy-egy új játszótér és sor kerül majd ezen területek és a Csete Balázs utca zöldterületrendezésére is. Felújításokkal kapcsolatos pályázatok Ezentúl a CSEVAK Kft. mûszaki csoportja végzi azokkal a pályázatokkal kapcsolatos ügyintézést, melyeket az Önkormányzat ír ki, illetve azokat melyekben anyagi támogatással részt vesz. Így társaságunk foglalkozik a Termofor kéményekkel kapcsolatos pályázattal, a Fõvárosi felújítási pályázattal és a Panel program pályázatokkal. Társaságunk csak a kerületi társasházakkal és a lakásszövetkezeti lakóépületekkel kapcsolatos pályázatokkal foglalkozik, a magánszemélyek részére hirdetett pályázatokkal nem. A pályázatok kiírásáról, a pályázati feltételekrõl, határidõkrõl és az elbírálásról honlapunkon és a Csepel újságban folyamatosan tájékoztatjuk majd Önöket. Ügyfélfogadási rend Május 2-ától ügyfélszolgálati irodánk hétfõi és szerdai napokon óráig, pénteki napokon óráig tart nyitva. Az egyes osztályok pontos ügyfélfogadási idejérõl ügyfélszolgálati irodánkban, honlapunkon vagy a as telefonszámon érdeklõdhetnek. Kamarai tanácsadás A BKIK tagjainak ingyenesen! Személyesen a BKIK Székházának ügyfélszolgálatán 1016 Budapest Krisztina körút 99. (idõpont egyeztetés ajánlott telefon: ) Hétfõ : Kockázatkezelés, biztosítási tanácsadás, Berey Balázs Jogi tanácsadás, Dr. Karácsony Gabriella Adótanácsadás, Gábriel Péter Szerda: Jogi tanácsadás, Dr. Lantos Erzsébet Pályázati tanácsadás, Szabó Ottó Informatikai tanácsadás, Szabó Tamás Csütörtök : Kockázatkezelés, biztosítási tanácsadás, Berey Balázs Informatikai tanácsadás, Szabó Tamás Telefonon, en, illetve személyesen (elõzetes idõpont egyeztetés alapján): Pályázati tanácsadás Farkas Károly, BKIK Székház, I. emelet, 115. szoba. Tel.: Munkaügyi tanácsadás Erzse Tibor (kérdések megválaszolása en) A tanácsadás a nem kamarai tagoknak nem ingyenes! * * * KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLTATÓ CENTRUM 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. földszint (porta mellett) Tel.: /2483 mell. Bodnár István, Berkó Károly Nyitva tartás: kedd, szerda, csütörtök IDEGENVEZETÕI KÖZPONT 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. földszint (porta mellett) Tel./fax: /2488 mell. Tel.: Ákos Géza, Borsos Lajos Nyitva tartás: kedd , péntek

12 12 HIRDETÉS CSEPEL, április 13. Tavaszi családi kerékpározás április 14-én 10 órától Szeretettel várunk mindenkit egy könnyed, tavaszi, bemelegítõ szegfûs családi kerékpározásra. Idõpontja: április 14. (szombat) délelõtt 10 óra. Gyülekezés a Csepel SC Szent István úti bejáratánál, a széles járdán (az Olvasó szoborral szemben). A célban minden résztvevõt meglepetések, a gyerekeket különbözõ játékos programok várnak. Ha van kedve csatlakozni a kerékpározást követõ szabadtéri programokhoz, akkor 12 órától örömmel látjuk a Hollandi úti zöldterületen, a Horgász-tanya melletti játszótér környékén, a 71-es busz végállomásának közelében Jelentkezés és bõvebb felvilágosítás: a csepeli MSZP Képviselõi Irodában (Kossuth Lajos utca 67.), vagy a es telefonszámon. MSZP csepeli Pedagógus- és Nõtagozat PB GÁZ INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS HÁZTARTÁSI ÉS TARGONCA GÁZOK. GÁZRENDELÉS-TELEFON: 06 (20) SZEMÉLYESEN XXI. KER., II. RÁKÓCZI F. ÚT 394. AT AUTÓGÁZ TÖLTÕ ÁLLOMÁSON Bp., Csepel, II. Rákóczi F. út Tel./fax: 06 (1) Mobil: 06 (30) Nyitva tartás: H P.: * MEDENCÉK ÉPÍTÉSE BÁRMILYEN FORMÁBAN! * INFRAKABINOK Ft-tól * GÕZKABINOK * VEGYSZEREK FÓLIÁS MEDENCÉK HOMOKSZÛRÕS GÉPÉSZETTEL OVÁLIS ALAKÚ 3,50 7,00 1,50 0,6mm Ft KÖR ALAKÚ 5 1,50 0,6mm Ft EGYEDI KONYHABÚTOR Ár: Ft Méret: cm DOMINICA masszázsmedence CONSTRUMA AKCIÓ! Masszásmedencéknél Helyszíni felmérés Házhoz szállítás Beüzemelés díjmentes! Az árak bruttó árak! Beépíthetõ gépek akciós árakon! ABLAK AJTÓ ALICANTE KFT. Mûanyag ablakokra 20% kedvezmény április hónapban is! Aluplast profilos mûanyag ablakainkat fokozott hõvédelmi üveggel (k= 1.0) szállítjuk felár nélkül! Rövid határidõ! Biztonsági ajtó: acéltok, acél ajtólap Beltéri ajtó: MDF, utólag szerelhetõ Tetõtéri ablak: Fakro Árnyékolás technika: redõny, reluxa, szalagfüggöny, csuklókaros napellenzõ Szúnyogháló: fix falcos, mobil, szúnyogháló ajtó. Új! Beépítési tartozékok: purhab, csavarok. Díjtalan felmérés Csepelen és Pesterzsébeten! 1211 Bp., Kossuth L. u Nyitva tartás: H P: Tel/fax: RAKTÁRAK IRODÁK Csepelen, a Szállítók útján zárt, 4 hektáros, õrzött telephelyen modern légkondicionált irodák, fûthetõ raktárak kiadók. A telep elõtt BKV megálló. Igényes kialakítás, nagy zöldfelület, gk. parkírozási lehetõség. Önálló telephely kialakítható 450 m 2 -es nagy belmagasságú raktárral és irodával. Telefon: 06 (20) DÉLPESTI INGATLANCENTRUM Ingatlaneladás felsõfokon Eladná lakását? Hívjon minket, mert: rengeteg idõt takarít meg az eladásáig minden költség minket terhel a legelõnyösebb feltételekkel értékesítjük nyugalmát nem zavarják feleslegesen Ezen kívül: forgalmi értékbecslés készítése adásvételi szerzõdés készítése teljeskörû bankhitel ügyintézés Központi Iroda XXI., Kossuth L. u. 87. (Sétáló utcánál) Telefon/fax: (30) , 06 (20) (20) , 06 (70) Csepelieknek 2007 májusáig ingyenes értékmeghatározás! Tervezés, látványterv, felmérés, beszerelés Minõségi bútor, rövid határidõ, kedvezõ ár! Telefon: (1) Fax: (1) Nyitva: H P: 10 18, Sz: 9 13 Új horgászbolt Csepel szívében Szeretettel várunk minden kedves vásárlót Címünk: 1214 Budapest, Kossuth L. út 117. Telefon: 06 (1) Fax: 06 (1) Nyitott hétvége: május 5 6. Lapunk olvasható a honlapon is!

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett M E G H Í V Ó Tisztelt Vállalkozó Társunk! Tisztelt Szakképzés Gyakorlati Oktatásában végzők! Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Tartalom

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Vándor Sándor és Révész László Emlékére Alapítvány Székhely: 1112 Budapest, Méra utca 3/a/6. Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2.

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS

Részletesebben

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET J A V A S L A T. a Nagy Imre Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítására

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET J A V A S L A T. a Nagy Imre Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Nagy Imre Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítására Készítette: Becsei Dénes ágazatvezető Előterjesztő : Tóth

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Brantmüller Zoltán polgármester Tratnyek Gyula alpolgármester

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. december 10 én 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. december 10 én 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-302/2009. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 10 én 9

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2015. szeptember 15-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/59/25/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 111/2014. (XII.29.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

/?~-~' .~~:~' . ' 239. számú előterjesztés

/?~-~' .~~:~' . ' 239. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 239. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Havasi Gyopár Szociális, Egészségügyi, Kulturális, Segítő Közhasznú

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Prevenciós program. anno 1999

Prevenciós program. anno 1999 Prevenciós program anno 1999 Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a vízibalesetek számának csökkentését. Baleset-megelőzési előadásaink során felhívjuk a figyelmet

Részletesebben

Javaslat. intézményvezetők megbízására

Javaslat. intézményvezetők megbízására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER Javaslat intézményvezetők megbízására Készítette: Előterjesztő: Vukovich Zoltán mb. ágazatvezető Tóth Mihály

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. II./ Költségvetési támogatás: az Együtt a Belüggyel pályázati kiírásra nyújtottuk be

Közhasznúsági jelentés. II./ Költségvetési támogatás: az Együtt a Belüggyel pályázati kiírásra nyújtottuk be Közhasznúsági jelentés a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány 2003. évi működéséről I./ Számviteli beszámoló: - Áfa és Társasági adó tartozásunkra részletfizetési könnyítést kérelmeztünk, amit meg is

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről:

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: a Budapesti Távhőszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31, cégjegyzék száma: 0110042582) a továbbiakban,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S HAJDÚHADHÁZ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL a Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 20-án tartandó rendkívüli - ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: Fekete István Általános Iskola és Szakiskola A költségvetési szerv székhelye: 2230 Gyömrő,

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére 8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 54/2015. (III.26.) határozata

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására Készítette: Előterjesztő: Előterjesztés egyeztetve:

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL. polgármester

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL. polgármester BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL Előadó: Tóth Mihály polgármester Testületi ülés időpontja: 2007. február 20. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2015. február

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló nem lakáscélú helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐ ÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E 20543 11

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005.

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18559334-2-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 62 121/2000 Fordulónap:

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 6-án (kedd) 18:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2013. augusztus 6.

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 27. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /783-2/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 9 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Megállapodás elfogadása a többi gyermekkel,

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT

Polgármester JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Művelődési Ifjúsági és Sport Ágazathoz tartozó intézmények kéményeinek, illetve a közművelődési intézményeinek felújítására

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

Szám: 231/2013. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 17. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 231/2013. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 17. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 231/2013. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 17. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 231/2013.

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

Agilis vezető, eredményes csapat. 2015. április 16.

Agilis vezető, eredményes csapat. 2015. április 16. MEGHÍVÓ LEAN Office Konferencia Agilis vezető, eredményes csapat 2015. április 16. MEGHÍVÓ Vezetőként az a legfőbb dolgom, hogy a csapatban mindenkit jobbá tegyek. (Kemény Dénes) A vállalat, akár az emberi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot.

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot. Egressy Géniusz Tehetségnap 2011. április 7-én került sor az Egressy Géniusz Tehetségnapra, amelynek részét képezte a Fülemüle Országos Informatika Verseny díjkiosztója is. A Tehetségnap részletes programja,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE :1042 Budapest, István út 14. /Fax231-3141/231-3151 e-mail:mszabolcs@ujpest.hu ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére Tárgy: Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testület 2004. II. félévi munkaterve Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év

A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év Készült, a 229/2012.(VIII.28.) korm.r. és a Nktv 23 (1)-(2) bek. alapján. Intézményünk neve : Kölcsey Utcai és Ligeti Sori

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

REGE KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. ÉV Budapest, 2006. május 24. Elfogadva: KGy 3/2006 (05.24) 1. A szervezet alapadatai Elnevezés: Rege Kulturális Egyesület Képviselő: Vajna Balázs

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben