Honvéd Bottyán Sportegyesület 4400 Nyíregyháza Szántó K. J. ú

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Honvéd Bottyán Sportegyesület 4400 Nyíregyháza Szántó K. J. ú. 18 E-mail: www.honved-bottyan-se.hu grikisti@citromail.hu"

Átírás

1 1 Honvéd Bottyán Sportegyesület 4400 Nyíregyháza Szántó K. J. ú HONVÉD BOTTYÁNSPORTEGYESÜLET ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA ő JÁNOS l ig terjedő időről. NYÍREGYHÁZA Kedves sporttársak! Bevezetőűl: névadónkról Bottyán János ( Vak-Bottyán) II. Rákóczi Ferenc híres tábornokáról kívánok néhány mondatot szólni, aki 1635-ben született, halálának közelgő 300. évfordulója emlékére. Délvidéki nemes család, mint olysokan akkoriban a törökök elől Esztergomba, majd Vágselyére települt. Itt nevelkedett Bottyán János is, nem gazdag családban. Fiatal korában jezsuita iskola-szolgaként kezdte, majd végvári katonának állt. Igen bátor hazafias magatartásával hamar kivívta környezete elismerését. Pl. 24 évesen parasztruhában beszökött a törökök legerősebb érsekújvári erődjébe és a délutáni imára hívó müezzint, kidobta a minaretből. Sőt a nagy kavarodásban meg is tudott szökni! Gyorsan emelkedett a rangja is. A császári hadseregben is ezredesi rangot kapott, mert igen eredményesen tudott a törökök ellen csatázni. Pedig jóakarói ármánykodása miatt meghurcolták. Különösen az esztergomi osztrák várparancsnok akarta eltávolítani. Regénybeillő ügyességgel megszökött. Rákóczi oldalára is csak később állt át. Tábornoki rangot kapott, igen sok meglepetést okozott a feletteseinek, de a labancoknak is. Visszaszerezte az egész Dunántúlt, és meg is tartotta hosszú ideig. Végül szeptember 29-én a felvidéki harcok során kapott pestises fertőzésben halt meg Lőrickátán 74 éves korában. Az előző közgyűlésülés november 9. óta eltelt időben az elnökség tervszerűen végezte munkáját 5 alkalommal tartott vezetőségi összejövetelt. A szakosztályvezetők rendszeresen jelen voltak az elnökségi üléseken. Az egyesületünk életét meghatározó tényezők tovább már nem romlottak a HM-től már nem kaptunk, támogatást. A városi TS-től pályázat útján kaptunk 50ooo - 50oo Ft-t. évente. Örvendetes az a tény, hogy az APEH-től megkaptuk a felajánlott adó 1 %-át Ft/ 2006, és Ft/ évit, amelyet most kaptunk meg, Köszönet érte a felajánlóknak. Ezen összegek felhasználásáról közleményt jelentetünk meg az MTSZ híradóban. És a Civil hírnökben. Egyébként a Zemplén csúcsain jelvényszerző túramozgalom fenntartására, a Zemplén 50 teljesítménytúrára, valamint A Bodrog, Hernád és a Sajó vizitúrákon a résztvevő szakosztálytagok nevezési költségére használtuk fel. Az elnökség a megye, a város sport, a Városi Civil Szervezettel és a helyőrség katona vezetőivel tartja a kapcsolatot A meghívott rendezvényeken ott voltunk 4 alkalommal. Dr Egri Kiss Tibor a Sz-Sz-B. Megyei közgyűlésétől sok éves sportvezetői tevékenységéért májusában Kovács József díjat kapott. Tovább nem csökkent a létszánunk, jelenleg 44 fő. Elfogadható a sajtóval, a rádióval a kapcsolatunk, rendezvényeinkről tájékoztatnak. Még a HM által kiadott füzetben is benne vagyunk évek óta a jelentősebb eseményekkel, így a Nyírségi Ősz Tájfutó verseny, a ZEMPLÉN 50 teljesítménytúra és a ZEMPLÉN CSÚCSAIN jelvényszerző túramozgalmunk. Eddig 337-en teljesítették. Jól sikerülnek a Régi NYAC hegymászók találkozói, már 8 éve résztvevővel.

2 2 TÁJFUTÓ SZAKOSZTÁLY A Tájfutó szakosztályban 15 fő, ebből 7 fő éves sportoló, Kovács András edző vezeti A évi versenyeken részt tudtak venni, a Magyar Bajnokságokon, regionális rangsoroló versenyeken, sikeresen 8-10 fős létszámmal. Megrendeztünk évente a szakosztály két versenyét a Tavasz Kupát és a Nyírségi Ősz emlékversenyt a Városi TS Ft-s támogatásával. 28. éve rendezik a NYÍRSÉGI ŐSZ TÁJFUTÓ versenyt fő vesz részt rajta általában. Ezen a rendezvényen emlékeznek Horváth Tibor szakosztályvezetőre. Tiszteletére és emlékére serleget alapítottak F35-s kategóriában. Takarékossági okok miatt a közeli, Heves-, Borsod-, és Hajdú megyei versenyeken vettünk részt. Az idén mégis rákényszerülünk a versenyek egy részénél a saját zsebből finanszírozni. Nevezés, szállás, utazás és étkezésre már Ft költöttünk. Pályáztunk a Wesselényi Sport Alapítványnál 2008 otóberében várható a siker. Beléptünk a Honvéd Sportkörök Egyesületébe, innen is várható támogatás. Minősítések: 3 fő II.- 5 fő III.-osztályú, 2 fő ezüst- és 3 fő bronz-minősítést ért el. Sikeres versenyek: Észak-Alföldi Kupa 4 napos F 21A Barta Zoltán 3. F60. Kovács András 1; F40. Kotolics János 2. Hungária Kupa F60. Kovács András Kelet EKO Kupa F55 Tóth Béla 1.; F21 Br Kotolics János 2.; F60 Kovács András 2. Országos Rövid távú Bajnokság F60. Kovács András 3. Országos Csapat Bajnokság F165-ben 5. helyezés A Sz-Sz-B Megyei Tájfutó Szövetségnek Zelei Ferenc elnök, Román János tag. Jövöben is ezen a versenyeken tervezzük az indulást, hasonló létszámmal. Mind az előző 2 évben NCA működési alapra erdeményesen pályáztunk 2007-ben ban Ft támogatást kaptunk. Továbbá a Tűlevél alapítvány az adó 1% Ft-ből Ft-tal támogatta a szakosztályt. Eger Nagydíj, Bükk-fensík Kupa ban is várható eseménytámogatás az Egyéni OB, Eger Nagydíj költségeire. A Tájfutó Szakosztály 2007-ben működése összesen Ft ( elszámolva Ft ) volt. Köszönet illeti: Kovács András szakosztályvezetőt az elért eredményekért és a sikeres pályázatokért. Zelei Ferencet verseny edzései- és térképeiért. Román Jánost a honlap és a nevezésekkel kapcsolatos társadalmi munkájukért. Kovács András szakosztályvezető CSELGÁNCS SZAKOSZTÁLY 1984-től működik a HSE keretén belül Hegyessiné Nagy Katalin vezetésével, tömeg, azaz szabadidő sport jelleggel. A létszámuk 11 fő, zömében felnőttek, mindössze 2 fő az ifjúsági. Edzéseiket a Tanárképző Főiskola tornatermében kedden és pénteken 17;oo-18;30 ig tartják, ezért a főiskolások is látogatják. A szőnyeg állomány 2/3 része elhasználódott, javításra szorul. A jövőben is hasonló jelleggel kívánnak működni, a rendelkezésre álló tagdíjból, többre nem telik. Versenyeken nem vesznek részt, mert az egészséges életmódra nevelés a cél, de a Pekingi olimpiát nagy figyelemmel kisérték. Hegyessiné Nagy Katalin szakosztályvezető

3 3 TERMÉSZETJÁRÓ / HEGYMÁSZÓ / SZAKOSZTÁLY. A Természetjáró szakosztályában 18 fő sportol, 6 túravezetővel Egri Kiss Tibor vezetésével évben összesen: 68 túrát rendeztünk, ebből 17 kerékpáros, 17 gyalog 1 hegymászó- 5 sí-, 8 vízi-túrát. Összesen 237 fő, 3073 túranapon vett részt. Ebben volt az Alacsony és a Magas-Tátrában, valamint Ausztriában sízés, A Sz-Sz-B Megyei szakosztályok közötti pontversenyen III. helyezést értünk el. Említésre érdemesek a NEMZETKÖZI TISZATÚRA, a Bodrog ártéri, Hernád, Sajó, vízi-túrák. A XXV. Zemplén kerékpáros és gyalogos teljesítménytúrán a rossz idő miatt csak 78 fő indult. A Teljesítménytúrázók Társaságától ünnepélyesen emléklapot kaptunk. De voltunk a Vörös-tengeren búvárkodni, az Adrián evezni kajakkal évben október 7-ig összesen: 68 túrát rendeztünk, 21 kerékpár, 10 vízi, valamint 9 gyalog és1 hegymászó, 4 sí. Összesen 315 fő, 143 túranapot teljesített eddig. Zömében a Bükk és a Zempléni-hegységben túráztunk, de voltunk az Alacsony- Tátrában és az Alpokban sízni Egri Kiss Gábor szervezésével. Eveztünk az Adrián és Svédországban is. Voltak a Magas-Tátrában, és kerékpárral Finnországban. Említést érdemel a Kerékpár Túrázók Országos találkozója Fehérgyarmaton, a Latorca és a Hernád vizitúra. Sajnos tavaly a Sajón kővel megdobáltak és 1 kajakot elraboltak a cigányok Sajószentpéternél, az idén meg a hernádszurdoki vizitáborban loptak meg bennünket szintén a cigányok! Karbantartjuk a ZEMPLÉN CSÚCSAIN jelvényszerző túramozgalmat, eddig már 337 fő teljesítette. Megrendeztük a XXVI. ZEMPLÉN 50 teljesítménytúrát, amelyiken 158 fő vett részt. Igen jólsikerültek a RÉGI NYÍREGYHÁZI HEGYMÁSZÓK őszi találkozói fővel Újhután Tatay László házában. Az idén október 4-5.-én jöttünk össze 24-en. Rendben tartjuk a Sólyom-bérci és a Sólyom-kői hegymászó iskolákat. Felújítottuk a Sajó és a Hernád hidakon a fkm és helyiségnév felírását. Utoljára a hernádcécei új gyaloghídra festette fel Dr Egri Kiss Tiborné, szeptemberében. A fenti rendezvényekre a pénzt saját zsebből, tagdíjból, a SZ-SZ-B Megyei Természetbarát Szövetségtől és nevezési díjakból pályázatokon és az adó 1%-ból fedeztük A szakosztály vezetői a városi és a megyei sportvezetésben is aktívan részt vettek. Az 1999 től a ZEMPLÉN 50 teljesítménytúrát április végén, illetve május elején rendeztük bevált a dátummódosítás, mert azóta, lényegesen jobb az időjárás és a létszám is nagyobb. A túra szervezésében Egri Kiss Tibor, Egri Kiss Gábor, Dr Egri Kiss Tiborné és Tatay László segített Dr Egri Kiss Tibor főrendezőnek. Dr Egri Kiss Tibor 2005-ben a Magyar Természetbarát Szövetség örökös tagja lett. A Magyar Turista és Hegyi-sport enciklopédia tevékenységét fél oldalon méltatta. Tervünk: a fenti tevékenység folytatása, a szakosztály munkájában. Egri Kiss Tibor szakosztályvezető.

4 4 GAZDASÁGI HELYZETÜNK: Az elnökség munkáját Hrubó József gazdasági vezető és Hegyessyné Nagy Katalin számvizsgáló önzetlen társadalmi munkája segítettet Hrubó József gazdasági vezetőnknek 50. születésnapja alkalmából egy bicskát nyomtunk a markába, a jó munkájáért és erőt, egészséget kívántunk néki. Gazdasági helyzetünkre kedvezően hatott Hegyessyné Nagy Katalin számvizsgáló bizottságunk elnökének javaslata, hogy június 15.-ével az OTP helyett a Szabolcs Takarékszövetkezethez, helyezzük át számlánkat. Évi Ft kezelési költség helyett, évi illetve Ft kamatra számíthatunk. Igen szerencsés döntésnek tartjuk. Nyitó egyenlegünk : én Ft volt. + lekötve Ft. Városi Önkormányzattól támogatás Ft Rendezvény és tagdíj bevétel: Ft WESSELÉNYI pályázat adott Ft-ot a Tájfutó Szakosztálynak. NCA pályázat Ft-ot Sz-Sz-B Megyei Természetbarát Sz Ft- A Zemplén 50. teljesítménytúrára. Zemplén Csúcsain túra füzetből 6000-Ft Adó 1% bevétel Ft. Könyv eladásból 1000-Ft Kamat bevétel Ft Összes bevétel: Ft. KIADÁSOK 2007 évben: Irodaszerre Tájfutó Szakosztály Ft Ft Természetjáró " : Ft Ft. BEVÉTELEK évben: A Városi Önkormányzattól Ft. Tájfutó Szo. Sz-Sz- B Megyei Természetbarát Szövetség Ft a Zemplén 50-re. támogatás. Tagdíj Ft Rendezvény bevétel Ft NCA pályázat Ft Tájfutó Szo. Adó 1% bevétel, várható Ft. Természetjáró Szo. Könyveladásból 5000-Ft Kamat Ft Ft KIADÁSOK a évben:. Irodaszer és jutalmakra Ft. Tájékozodófutó Szakosztály Ft Természetjáró Szakosztály Ft Ft. Egyenleg: én Ft + lekötve: Ft Pénztárban van Ft Mindösszesen: Ft.

5 ÉVRE TERVEZETT BEVÉTELEK: Tájfutó Szakosztály Ft céltámogatás. Természetjáró Szakosztály és a Zemplén teljesítmény túrára adott céltámogatásból. Tadgíjbevétel Ft. Rendezvény bevételek: Ft Ft. Mint látható a működés feltételeihez a szakosztályok saját bevételeikre támaszkodnak és a pályázati bevételekre ez a jövőben is így lesz. Az előző közgyűlésen meghatározott minimális tagdíjat a jövedelemmel rendelkezőktől 100-Ft/ hó a tanulóktól és a nyugdíjasoktól 50-Ft/ hó összeget legalább, rendszeresen szedjék be és számoljanak el vele. A szakosztályok úgy, mint eddig biztosan megkapják ezeket a tagdíjakat. A rendelkezésünkre álló szerény összegek biztosítják a fenti tervek megvalósítását. Vegyék tudomásul, hogy a HSE a jövőben a tevékenységét az egyesületi, és a polgári szervezetekre vonatkozó törvények, és az alapszabályban leírtak szerint végzi. Az elnökség nevében megköszönöm az aktívák tevékenységét, az eredményeket elért sportolóknak, gratulálok, további jó eredményeket kívánok, a jövőben is élvezzék a választott sportjuk szépségét. Az elnökség döntése alapján tárgyjutalomba részesíti: Az ellenőrző bizottság vezetőjét Hegyessiné Nagy Katalint Tájfutó Szakosztályból, Kovács Andrást, Zelei Ferencet, és Román Jánost. Természetjáró Szakosztály vezetőjét, Egri Kiss Tibort Tatay Lászlót a Zemplén 50 és a Régi NYACOS találkozók szervezéséért. és Dr Egri Kiss Tibornént a Z50 Teljesítménytúra segítéséért Az elnökség tagjai 1-1 db 2009 évi naptárt kapnak Végezetül a jutalmazottaknak, valamint mindenkinek erőt, egészséget kívánok és sok sikert a következő időszak versenyeihez és túráihoz. Nyíregyháza, október 17.-én. Kérem a fenti beszámoló elfogadását, amelyet az elnökség, október 31-én jóváhagyott. Dr Egri Kiss Tibor elnök

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2008. Február 09. Az egyesület létszáma 2007. december 31. Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 43 fő 26 fő 19 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. január 21. Létszám Tájfutó Szakosztály 30 fő Tömegsport Szakosztály 18 fő Egyesület: 48 fő Jelen van: 38 fő Távol: 10 fő Határozatképesség V/1/b. pont minimum 50%

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Akikre büszkék vagyunk. (2018) Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek betartásával, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

BUDAPESTI SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG BESZÁMOLÓ A 2011. ÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL A Fővárosi Bíróság 2913 sorszám alatt nyilvántartásba vette a Szövetségünk (határozatszám: 14 Pk.61.031/13) 1998. január

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről

A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről Egyesületünk sikerekben gazdag évet zárt, amelyben aktíváink áldozatos munkáján kívül nagy szerepe volt annak a széleskörű szakmai elismertségnek, melyet

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására - 2015 1 A pályázat célja A pályázat célja az utánpótlás nevelés érdekében végzett edzői munka ösztönzése és

Részletesebben

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves előrehaladási jelentés Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Az évet 46.000 Ft maradvánnyal kezdtük ekkor érkezett meg a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól a 0.000 Ft pályázati támogatás.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Közhasznúsági jelentés 2006. Magyar Természetbarát Szövetség Szövetségünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a természetjárás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését,

Részletesebben

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról

Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról Beszámoló a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség (8200 Veszprém Wartha u. 3.) munkájáról 1. Új elnökség a VMTSZ élén: 2006. július 1.-től új vezetőség áll a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség

Részletesebben

Megyei Vezetők Találkozója Budapest, május 13.

Megyei Vezetők Találkozója Budapest, május 13. Megyei Vezetők Találkozója Budapest, 2018. május 13. MTSZ Minősítési Szabályzat Rosztóczy András Általános feltételek 3. PONT ÚTSZAKASZ DEFINÍCIÓ Egy adott útszakasz bejárása egy minősítési fokozaton belül,

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ: II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra

Részletesebben

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése A pénztár záró egyenleg: 77 A valutapénztár záró egyenlege: 77 A bankszámla záró egyenlege: 6 624 A lekötött bankszámla egyenlege: 55 000

Részletesebben

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT

TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Közhasznúsági jelentés 2007. év TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány Tartalomjegyzék 1. A szervezet bemutatása 2. Számviteli beszámoló 3. Költségvetési támogatás felhasználása 4. A vagyon felhasználásával

Részletesebben

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.

19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit. Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

4~Cl NvimcvI1Á7A,K05SU ~P(Rl Pf :83

4~Cl NvimcvI1Á7A,K05SU ~P(Rl Pf :83 NYíREGYHÁZA MEGYiEij JOGÚ VÁROS POlGÁRMESTlHU HVATALA POLGÁRMESTER KABNET 4~Cl Nvimcv1Á7A,K05SU ~P(Rl Pf :83 TElE.ON: +3642524-544; FAX: +36 42 311-041 E-MAil: POLC.ARMESTER.ABN ET@r. VREGYHAZA.-U Ügyiratszám:

Részletesebben

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés KÖZPONTI SPORT- ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 2. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2019.01.08.) KÖZPONTI SPORT-

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 2006 Kelt, Környe, 2006.04.21. - 1 - A KÖRNYEI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY (KKSZO) a KÖRNYEI SPORT

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Rádió Klub egyesület működéséről és terveinek bemutatásáról

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Szakosztályi szabályzatok

Szakosztályi szabályzatok 1. számú melléklet Szakosztályi szabályzatok 1.) MTB Szakosztály: 1.1.) A szakosztály céljai és feladatai: - versenyeken való minél sikeresebb szereplés, - színvonalas versenyek szervezése, - utánpótlás

Részletesebben

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Nagyon kevés volt az év eleji nyitó bevételünk (8.500 Ft) ezért Mix torna szervezésre és rendkívüli helyzetünk támogatására kaptunk

Részletesebben

Tájékoztatás: 06 (1)

Tájékoztatás:   06 (1) Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.

Részletesebben

Az Országos Polgárőr Szövetség 2013. évi közhasznúsági jelentése Bevételek

Az Országos Polgárőr Szövetség 2013. évi közhasznúsági jelentése Bevételek 19666718-9499-517-01 Statisztikai számjel Országos Polgárőr Szövetség 1077 Budapest Király u.71. Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2013 év Keltezés: Budapest, 2014.március

Részletesebben

FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA

FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA 1. A verseny rendezője: 2. Verseny helye: Katona József Szakközépiskola és Felsőoktatási Gimnázium 3. Verseny időpontja: 9:00-13:00 4. Nevezés: Csak előnevezett csapatokat fogadunk el. Előnevezés: február

Részletesebben

Éves kibővített elnökségi ülés

Éves kibővített elnökségi ülés Éves kibővített elnökségi ülés 2018. november 23 Napirendi pontok 1./ Általános tájékoztató az egyesület és a szakosztályok helyzetéről 2./ A soron következő vezetőségválasztó küldöttközgyűlés előkészítése

Részletesebben

III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság III. NEGYEDÉV 07.03-08. Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Pusztamarót TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.06-09. Szlovák turisták nemzetközi

Részletesebben

tata.etata.hu

tata.etata.hu KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2005. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2011

18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2011 18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2011 I. Általános rész 1. A szervezet bemutatása: A szervezet neve: Szent Kristóf

Részletesebben

Web: Bank: ; Adószám: : 2890 Tata, Május 1 út 53/B.

Web:     Bank: ; Adószám: : 2890 Tata, Május 1 út 53/B. Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület (TTT-HSE) Web: http://ttt-tata.etata.hu; email: ttt-tata@etata.hu Bank: 63200030-11023517; Adószám: 18614828-1-11 : 2890 Tata, Május 1 út 53/B. : (30)

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A év beszámolója - tervezet 2./ A év feladatai - tervezet

I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A év beszámolója - tervezet 2./ A év feladatai - tervezet 2015. november 20. I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A 2015. év beszámolója - tervezet 2./ A 2016. év feladatai - tervezet 3./ Az előkészítés logisztikai kérdései III./

Részletesebben

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben

Részletesebben

2005. évi közhasznú beszámoló

2005. évi közhasznú beszámoló MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE 2005. évi közhasznú beszámoló KÉSZÜLT MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG SZENIOR ÚSZÓ ALSZÖVETSÉGE ILLETVE A MAGYAR ÚSZÓSZÖVETSÉG 2006 ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE A beszámolót a MÚSZ-SZÚASZ

Részletesebben

18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009

18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009 18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009 I. Általános rész 1. A szervezet bemutatása: A szervezet neve: Szent Kristóf

Részletesebben

(2015. évi előzetes tervezet)

(2015. évi előzetes tervezet) (2015. évi előzetes tervezet) JANUÁR január 31. U21-es kispályás torna Nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola Nagykőrösi Kinizsi FC FEBRUÁR február 1. U16-os kispályás kupa Nagykőrösi Kossuth Lajos

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,

Részletesebben

II. NEGYEDÉV.

II. NEGYEDÉV. II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET

KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET Beszámoló a 2018. évi gazdálkodásról /Az Országos Elnökségi Ülés és a Küldöttközgyűlés által elfogadott/ Az egyesület gazdálkodására a stabilitás volt a jellemző. Igaz ugyan,

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

MAGYAR SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Felügyelő Bizottsága 4401 Nyíregyháza Szent István u 68. Vizsgálati jegyzőkönyv

MAGYAR SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Felügyelő Bizottsága 4401 Nyíregyháza Szent István u 68. Vizsgálati jegyzőkönyv MAGYAR SÜRGŐSSÉGI ORVOSTANI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Felügyelő Bizottsága 4401 Nyíregyháza Szent István u 68. Vizsgálati jegyzőkönyv 2010-04-06.-án pénzügyi, ellenőrzést tartottunk Nyíregyházán a Zrínyi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés január december 31.

Közhasznúsági jelentés január december 31. Adószám: 18016385-1-08 Bírósági bejegyzés száma: Pk.T. 60.180/2009/4. Fokozat: Közhasznú Egyesület Nyilvántartási szám: 62285/2010 Közhasznúsági jelentés 2012. január 1-2012. december 31. Győr, 2012. február

Részletesebben

Elnök: Földes Péter, elnökhelyettes: Véha Béla, elnökségi tagok: Balogh Mihályné, Lestyán Jánosné, Machata Béla, Pusztai László, Zolnai Györgyné.

Elnök: Földes Péter, elnökhelyettes: Véha Béla, elnökségi tagok: Balogh Mihályné, Lestyán Jánosné, Machata Béla, Pusztai László, Zolnai Györgyné. 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása Az Alföld Turista Egyesület Mezőberény 1983-ban alakult a Mezőberényi SE színeiben, első ilyen jellegű szerveződésként

Részletesebben

Éves beszámoló jelentés Sho bu kan Ifjúsági és Szabadidő-sport Egyesület

Éves beszámoló jelentés Sho bu kan Ifjúsági és Szabadidő-sport Egyesület Éves beszámoló jelentés 2015. Sho bu kan Ifjúsági és Szabadidő-sport Egyesület 3300 Eger, Türk Frigyes u. 19. http://www.szeltner-aikido.hu Az éves beszámoló jelentés részei: 1 Költségvetési támogatások

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság

ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Koszta Mihály TVSE elnök Véleményezte: Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság ELŐTERJESZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartandó ülésének, 4. számú A TVSE tevékenységéről, gazdálkodásáról szóló tájékoztató megtárgyalása - tárgyú napirendi

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

Megtalálni helyünket a világban tulajdonképpen nem más, mint rátalálni a rokon lelkekre. TÚRA-ÚTLEVÉL

Megtalálni helyünket a világban tulajdonképpen nem más, mint rátalálni a rokon lelkekre. TÚRA-ÚTLEVÉL Természetjáró Fiatalok Szövetsége Megtalálni helyünket a világban tulajdonképpen nem más, mint rátalálni a rokon lelkekre. (André Gide) TÚRA-ÚTLEVÉL a 25 év 25 élmény a természetben programsorozatához

Részletesebben

SecondWind Mátrafüredi Közhasznú Sportegyesület

SecondWind Mátrafüredi Közhasznú Sportegyesület A SecondWind MKSE (a továbbiakban: Egyesület) 2007. évre vonatkozó, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (Khtv.) szerint készített és a Sportegyesület Közgyűlése által 2008. május 10.

Részletesebben

A Magyar Természetbarát Szövetség honlapjának bemutatása

A Magyar Természetbarát Szövetség honlapjának bemutatása www.termeszetbarat.hu A Magyar Természetbarát Szövetség honlapjának bemutatása Szervezetek adatainak megtekintése Összeállította: Vidovenyecz Zsolt 1.0 verzió Természetjáró szervezetek Szervezetek az MTSz

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL Tisztelt Küldöttgyűlés! A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelően, a Szolnoki Honvéd Sportegyesület (SZHSE) e l n ö k s é

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A Kanizsa Vízilabda Sportegyesület 2012. évi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ A Kanizsa Vízilabda Sportegyesület 2012. évi tevékenységéről Kanizsa Vízilabda Sportegyesület 8800 Nagykanizsa, Békástó u. 3. Telefon: 06-30-851-0900 www.kanizsavizilabda.hu e-mail: pici651024@freemail.hu, kanizsavse@gmail.com BESZÁMOLÓ A Kanizsa Vízilabda Sportegyesület

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a évről

Közhasznúsági jelentés a évről Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület 1188 Budapest, Határ u. 26/b Telefon: +36-20-229-54-56 Web: www.jogaoktatok.hu E-mail: mjsze108@gmail.com Közhasznúsági jelentés a 2010. évről Statisztikai számjel:

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése évi működéséről

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése évi működéséről Lovas Jövőjéért Egyesület Lovas, Fő u. 8. KSH azonosító: 721338 Jogállás: közhasznú Bírósági bejegyzés száma: 60.067/2009/5. A Lovas Jövőjéért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2011. évi működéséről Tartalma:

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2015. április 13.-án

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A sport minden férfi és minden nő öröksége, és hiányát soha nem pótolhatja semmi. /Pierre de Coubertin/ 2001. Az EVSI

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYZAT POLGÁRMESTERE 5 8/&/5~ Készült a 2015. április 1. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető ülésre! Tárgy: Javaslat

Részletesebben

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 II. NEGYEDÉV 04.05-06. Húsvéti tekergés Helyszín: Csepel A gyerekekkel közös ajándékozás, főzés. Időjárástól függően lehet, hogy két nap. Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555

Részletesebben

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25.

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. Magyar Tájékozódási Futó Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs - Mánfa 2014. május 24-25. 1 2013/2014. TANÉVI TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A tájékozódási

Részletesebben

Tartósan beteg gyermekek támogatása: 250. 000,- Családi nap megrendezése: 100 000,- Mikulás ünnep Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Tartósan beteg gyermekek támogatása: 250. 000,- Családi nap megrendezése: 100 000,- Mikulás ünnep Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány Nagykálló Város Önkormányzathoz 2011. évre az önszerveződő közösségek támogatási igényei Szociális és Népjóléti Bizottság A Bizottságok által javasolt támogatás dévai és helyi hátrányos helyzetű gyerekeknek

Részletesebben

1. Szöveges beszámoló a évi közhasznúsági tevékenységről

1. Szöveges beszámoló a évi közhasznúsági tevékenységről 1. Szöveges beszámoló a 2007. évi közhasznúsági tevékenységről 2007. évben is részesültünk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásából, amely az előző évekhez képest harmadával csökkent,

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására Ó z d, 2012. február 16. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth Lajos út 13. 18827006-1-16. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth Lajos út 13. 18827006-1-16. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth Lajos út 13. 18827006-1-16 2009. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2010. március 12. Fehér János főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,

Részletesebben

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743

KIADÁSOK 810 937 165 Szakmai tevékenység. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2009. évi költségvetése. Kamat 10 000 000 Áthúzódó bevételek 25 754 743 2009. évi előirányzat BEVÉTELEK 811 194 743 Államháztartás alrendszereiből 318 140 000 ÖM céltámogatások 251 640 000 működési támogatás (NSSZ) 35 000 000 alap és eredményességi támogatás (MOB) 179 000

Részletesebben

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása Határozati javaslat Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a Szekszárdi Szabadidős

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 22/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 22/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 22/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi 01/2012-Szabadidősport támogatása pályázati kiírásra beérkezett pályázatokkal

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben