Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 80 85

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 80 85"

Átírás

1 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Tiszamenti Leader Közhasznú Egyesület Kht. Jogcím: Tervek és tanulmányok Célterület megnevezése: A "Kárpát medencei házak" projekt megvalósítását előkészítő tanulmányterv elkészítése I. Fogalom magyarázat Kárpátmedencei házak: A Kárpátmedencében megjelenésében, építészeti, ornamentikai, sajátosságaiban a szakirodalom és a meghatározó szakmai közvélemény által meghatározott? egy településre, vagy egy tájegységre jellemző olyan ház, amely kiemelkedő kultúrtörténeti, építészeti értéket képvisel, kiegészíthető a hozzá kapcsolódó épületekkel, építményekkel: kapuk, kerítések, istállók, ólak, hombárok, kutak csűrök, pajták, színek, szárítók, füstölők, stb. A?Kárpát medencei ház? a fenti meghatározottsággal olyan falusi vendéglátást, körön belüli a munkahely teremtést, valamint az adott térben való lakást szolgálja, ahol bemutatásra kerül a?ház? által idézett település vagy térség népművészeti, népviseleti, gasztronómiai, stb. kultúrája, az adott térségre jellemző termesztett növények, tenyésztett, tartott állatok. A?Kárpát medencei házak? a Tiszamenti LEADER HACS területén folyamatosan bővülő turisztikai attrakciót jelentve felfűzik a kapcsolódó szolgáltatásokat, mint pl.: biztonságos élelmiszer, gyermekközpontúság, lovas, kerékpáros, horgász, vadász turizmus. Élő kapcsolatot jelentenek egymással, valamint a bemutatott térséggel. A?Kárpát medencei házak?nak valamint a hozzá kapcsolódó épületeknek egyéb építményeknek külsőleg vagy egy adott ház újraépítését, vagy az adott stílusjegyek szerinti zsűrizett terv alapján való felépítését jelentik. Ez alkalmazandó a kiegészítő épületekre is. Felújítás csak akkor valósítható meg, ha az maradéktalanul egyenértékű az új építéssel. A?Kárpát medencei házak? belülről meg kell hogy feleljenek a vendéglátás követelményeinek. II. Támogatás vehető igénybe A?Kárpát medencei házak? projekt megvalósítását előkészítő megvalósíthatósági tanulmány és hozzá kapcsolódó tervezési feladatokra III. Támogatható tevékenységek Megvalósíthatósági tanulmány és épület felújítási építési tervek elkészítése IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek A célterületre a Tiszamenti LEADER Közhasznú Egyesülettel erre megállapodást kötő civil szervezet pályázhat

2 VI. Egyéb tárgyi feltételek VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Fegyvernek ; Törökszentmiklós ; Kuncsorba ; Örményes ; Tiszabő ; Tiszatenyő ; Tiszapüspöki ; Kengyel ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése A "Kárpát medencei házak" projekt megvalósítását előkészítő tanulmányterv elkészítése IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a Pályázati dokumentáció. Minél több települést érint 20 annál magasabb pontszám adható. Tanulmányt készítő szakemberek referenciái Tervezői nyilatkozat 15 Műszaki színvonal, kidolgozottság Pályázati dokumentáció 15 A tanulányt készítő szakember részt vett már vidéki, Tervezői nyilatkozat 10 tájjellegű épületek felújításának, építésének tervezésében Alapjául szolgál a HVSben szereplő, 2010ben célterületként meghirdetendő "Kárpátmedencei Házak" projekt megvalósításának Pályázati dokumentáció 10 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a Egy települést érint a tanulmány 5 A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a 24 települést érint a tanulmány 10 A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a 57 települést érint a tanulmány 15 A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a 8 települést érint a tanulmány 20 Tanulmányt készítő szakemberek referenciái Igen 15 Tanulmányt készítő szakemberek referenciái Nem 5 Műszaki színvonal, kidolgozottság A tanulmány minimum 3 megoldási javaslatot tartalmaz 5 Műszaki színvonal, kidolgozottság A tanulmány minimum 4 megoldási javaslatot tartalmaz 10 Műszaki színvonal, kidolgozottság A tanulmány minimum 5 megoldási javaslatot tartalmaz 15 A tanulányt készítő szakember részt vett már vidéki, Igen 10 tájjellegű épületek felújításának, építésének tervezésében A tanulányt készítő szakember részt vett már vidéki, Nem 5 tájjellegű épületek felújításának, építésének tervezésében Alapjául szolgál a HVSben szereplő, 2010ben célterületként meghirdetendő "Kárpátmedencei Házak" projekt megvalósításának Alapjául szolgál a HVSben szereplő, 2010ben célterületként meghirdetendő "Kárpátmedencei Házak" projekt megvalósításának Igen 10

3 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek 1. A kérelmet benyújtó és a Tiszamenti LEADER KH Egyesület között lévő megállapodás, mely tartalmazza a kérelmet benyújtó által készített tanulmány, terv LEADER HACS általi felhasználásának, hasznosításának módját.; 2. Nyilatkozat a tanulmányt, tervet készítő szakértők referenciáiról; 3. tervezői jogosultságot, kamarai tagságot igazoló dokumentum másolata; 4. Nyilatkozat a szakértők településrendezési terv készítéséban való közreműködéséről; 5. Nyilatkozat vidéki, tájjellegű házak, épületek felújítása, építése kapcsán végzett tervezői tevékenységről

4 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Tiszamenti Leader Közhasznú Egyesület Kht. Jogcím: Tervek és tanulmányok Célterület megnevezése: Helyi termékek piacra jutásának elősegítése oly módon, hogy az új termelői kapcsolatokat eredményezzen illetve erősítse a meglevőket. I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe A HACS térségre jellemző közös márkanév, logó, kötelező arculati elemek kialakítása, ezek hasznosítására, használatára vonatkozó marketing terv III. Támogatható tevékenységek A HACS térségre jellemző közös márkanév, logó, kötelező arculati elemek kialakításának költségei, ehhez kapcsolódó szolgáltatás költségei Arculati elemek elkészítése,marteting terv elkészítése IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek 0 85 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kuncsorba ; Kengyel ; Tiszabő ; Örményes ; Tiszatenyő ; Tiszapüspöki ;

5 VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) szükségletfelmérések, tervek, tanulmányok, előkészítő tanulmányok; b) a Vhr. 31..ában meghatározott a Vhr 3. számú mellékletében a szereplő elszámolható kiadások. Kivétel?. IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Alapjául szolgál a HVSben szereplő, után Pályázati dokumentáció 10 meghirdetendő további célkitűzések megvalósításának A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a Pályázati dokumentáció 20 Tanulmányt készítő szakemberek referenciái Benyújtott referencia igazolások 15 Műszaki színvonal, kidolgozottság Pályázati dokumentáció 15 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Alapjául szolgál a HVSben szereplő, után meghirdetendő további célkitűzések megvalósításának Alapjául szolgál a HVSben szereplő, után meghirdetendő további célkitűzések megvalósításának A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a A Tiszamenti LEADER HACS hány települését érinti a Tanulmányt készítő szakemberek referenciái Tanulmányt készítő szakemberek referenciái Igen 10 Egy települést érint 5 24 települést érint települést érint 15 8 települést érint 20 Részt vett minimum 5 db hasonló tanulmány elkészítésében Részt vett minimum 2 db hasonló tanulmány elkészítésében Tanulmányt készítő szakemberek referenciái Nem vett részt vett hasonló tanulmány elkészítésében 5 Műszaki színvonal, kidolgozottság A tanulmány minimum 3 megoldási javaslatot tartalmaz 5 Műszaki színvonal, kidolgozottság A tanulmány minimum 4 megoldási javaslatot tartalmaz 10 Műszaki színvonal, kidolgozottság A tanulmány minimum 5 megoldási javaslatot tartalmaz X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek 1. A kérelmet benyújtó és a Tiszamenti LEADER KH Egyesület között lévő megállapodás, mely tartalmazza a kérelmet benyújtó által készített tanulmány, terv LEADER HACS általi felhasználásának, hasznosításának módját.; 2. Nyilatkozat a szakértők referenciáiról

6 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Tiszamenti Leader Közhasznú Egyesület Kht. Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Magyarországon őshonos állatfajták tenyésztésének, tartásának tárgyi feltételeinek megteremtése I. Fogalom magyarázat Őshonos állatfajták: a 4/2007.(I.18.) FVMKvVM együttes rendelet 1. számú mellékletében szereplő állatfajták II. Támogatás vehető igénybe Magyarországon őshonos állatfajták tenyésztésének, tartásának tárgyi feltételeinek megteremtése III. Támogatható tevékenységek Állattartáshoz szükséges épület építése, átalakítása, felújítása, eszközök beszerzése IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek 0 65 Magánszemély 0 65 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek Természetes személy esetén a tevékenység mérete nem haladhatja meg a 4 EUMEt VI. Egyéb tárgyi feltételek VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kengyel ; Kuncsorba ; Örményes ; Tiszabő ; Tiszapüspöki ; Tiszatenyő ;

7 VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bj) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; a) a Vhr. 30. ában foglaltaknak megfelelő a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építés, építési munkák épületfelújítás, bővítés, korszerűsítés, épületgépészet; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúrafejlesztések: ba) tűzivíz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; f) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám A fejlesztés jár e új munkahely teremtésével, Pályázati adatlap 10 munkahely megtartással? Erőforrások alkalmazása Pályázati adatlap 10 A fejlesztés hozzájárul e a térség szolgáltatásainak, Csatolandó melléklete 10 termékeinek bűvüléséhez? A tevékenység több résztvevő összefogásával valósul Pályázati dokumentáció, együttműködési 5 meg megállapodás Szakmai kapcsolattartás génmegőrző intézettel, Nyilatkozat, pályázati adatlap 5 tenyésztő szervezetekkel A fenntartási időszakra vonatkozóan rendelekzike a szükséges földterülettel, ahol az állatok számára a takarmányt meg tudja termelni Tulajdoni lap másolat 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A fejlesztés jár e új munkahely teremtésével, munkahely megtartással? A fejlesztés jár e új munkahely teremtésével, munkahely megtartással? Erőforrások alkalmazása Erőforrások alkalmazása Erőforrások alkalmazása A fejlesztés hozzájárul e a térség szolgáltatásainak, termékeinek bűvüléséhez? A fejlesztés hozzájárul e a térség szolgáltatásainak, termékeinek bűvüléséhez? A tevékenység több résztvevő összefogásával valósul meg A tevékenység több résztvevő összefogásával valósul meg Szakmai kapcsolattartás génmegőrző intézettel, tenyésztő szervezetekkel Legalább egy új munkahely teremtése 10 Legalább a pályázat beadásakor meglévő munkahelyi 8 létszám megtartása A fejlesztés megvalósítása és működtetése teljes 10 egészében kistérségi erőforrásra fizikai és humán alapozódik A fejlesztés megvalósítása és működtetése részben 5 kistérségi erőforrásra fizikai és humán alapozódik A fejlesztés megvalósítása és működtetése nem 0 kistérségi erőforrásra fizikai és humán alapozódik Igen, új helyi szolgáltatásként, termékként jelenik meg 10 a településen vagy a térségben Meglévő szolgáltatás mellett kínálatbővítő szerepet tölt 5 be Igen 5 Igen 5

8 Szakmai kapcsolattartás génmegőrző intézettel, tenyésztő szervezetekkel A fenntartási időszakra vonatkozóan rendelekzike a szükséges földterülettel, ahol az állatok számára a takarmányt meg tudja termelni A fenntartási időszakra vonatkozóan rendelekzike a szükséges földterülettel, ahol az állatok számára a takarmányt meg tudja termelni Igen 5 X. Jogkövetkezmények Amennyiben a fenntartási időszak átlagában az állományi létszám meghaladja a 4 EUMEt, a kapott támogatás 15%át,de minimum 350 euronak megfelelő forintösszeget vissza kell fizetnie XI. Csatolandó mellékletek 1. Pályázó nyilatkozata az alábbiakról: A fenntartási időszak átlagában az állományi létszám el éri a 3 EUMEt, de nem haladja meg a 4 EUMEt. 2. Települési jegyző nyilatkozta arról hogy a fejlesztés eredményeként új szolgáltatás vagy termék jelenik meg a településen, vagy meglévő szolgáltatás mellett kínálatbővítő szerepet tölt be. 3.Együttműködési megállapodás amennyiben releváns

9 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Tiszamenti Leader Közhasznú Egyesület Kht. Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: A mezőgazdasági melléktermékek megújuló energia forrássá való feldolgozására, hasznosítására irányuló tecnológiai fejlesztés, modellprogramok,bemutatóhelyek létrehozása I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe A saját mezőgazdasági termelés, feldolgozás,során keletkező másod és melléktermékek megújuló energia forrássá való feldolgozására, hasznosítására irányuló tecnológia kialakítása, fejlesztése, modellprogramok,bemutatóhelyek létrehozása érdekében, a helyben nagy mennyiségben fellelhető megújuló energia forrás alapanyag hasznosítása érdekében III. Támogatható tevékenységek 1. A technológia elhelyezéséhez, működtetéséhez szükséges építési beruházások, kiszolgáló utak, 2. technológia fejlesztéshez szükséges gépek, berendezések beszerzése, melynek eredményeként az előállított agripellet, apríték, brikett a térségben hasznosulhat fűtőanyagként és az előállítás és felhasználás partnerségben modellként, bemutatóhelyként is szolgál. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Egyéni vállalkozó 0 50 Mikrokisközép vállalkozás 0 50 Magánszemély 0 50 A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek Pályázhat az a mikro. kis, középvállalkozás és őstermelői igazolvánnyal rendelkező magánszemély, amelynek árbevételének minimu 50%a mezőgazdasági tevékenységből származik VI. Egyéb tárgyi feltételek

10 VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kuncsorba ; Örményes ; Tiszabő ; Tiszatenyő ; Tiszapüspöki ; Kengyel ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. ában foglaltaknak megfelelő a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építés, építési munkák épületfelújítás, bővítés, korszerűsítés, épületgépészet; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúrafejlesztések: ba) tűzivíz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bj) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám A fejlesztés jár e új munkahely teremtésével, Pályázati adatlap 10 munkahely megtartással? Erőforrások alkalmazása Pályázati adatlap 10 A fejlesztés hozzájárul e a térség szolgáltatásainak, pályázati adatlap, HVS, település adóhatósága 10 termékeinek bűvüléséhez? A tevékenység több résztvevő összefogásával valósul meg Pályázati dokumentáció, együttműködési megállapodás 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám A fejlesztés jár e új munkahely teremtésével, munkahely megtartással? A fejlesztés jár e új munkahely teremtésével, munkahely megtartással? Erőforrások alkalmazása Erőforrások alkalmazása Erőforrások alkalmazása A fejlesztés hozzájárul e a térség szolgáltatásainak, termékeinek bűvüléséhez? A fejlesztés hozzájárul e a térség szolgáltatásainak, termékeinek bűvüléséhez? A tevékenység több résztvevő összefogásával valósul meg A tevékenység több résztvevő összefogásával valósul meg Legalább egy új munkahely teremtése 10 Legalább a pályázat beadásakor meglévő munkahelyi 8 létszám megtartása A fejlesztés megvalósítása és működtetése teljes 10 egészében kistérségi erőforrásra fizikai és humán alapozódik A fejlesztés megvalósítása és működtetése részben 5 kistérségi erőforrásra fizikai és humán alapozódik A fejlesztés megvalósítása és működtetése nem 0 kistérségi erőforrásra fizikai és humán alapozódik Igen, új helyi szolgáltatásként, termékként jelenik meg 10 a teleplésen vagy a térségben Meglévő szolgáltatás mellett kínálatbővítő szerepet tölt 5 be Igen 5

11 ERVEZET X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek 1. Teleülési jegyző nyilatkozta arról hogy a fejlesztés eredményeként új szolgáltatás vagy termék jelenik meg a településen, vagy meglévő szolgáltatás mellett kínálatbővítő szerepet tölt be. 2.Együttműködési megállapodás amennyiben releváns

12 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: Tiszamenti Leader Közhasznú Egyesület Kht. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Települések megújítása, a civil társadalom megerősítése I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe Települési, térségi identitást, összetartozást erősítő, hagyományos mesterségeket is felelevenítő, bemutató rendezvény megszervezésének és lebonyolításának költségei III. Támogatható tevékenységek Rendezvény költségei, marketing költségek IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek Önkormányzat, önkormányzati társulás A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Fegyvernek ; Törökszentmiklós ; Kengyel ; Kuncsorba ; Örményes ; Tiszabő ; Tiszapüspöki ; Tiszatenyő ;

13 VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése aa) fellépők költségei; előadói tiszteletdíjak a) rendezvény költségei: ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, helyszín bérleti díja, alapanyag); ae) étel, italfogyasztás; af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) kiállítások részvételi költségei; ah) szállítási költségek b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; c) infrastruktúrafejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése. d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a 2000.évi C. törvény a számvitelről 80.. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kisértékű tárgyi eszköz. e) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; f) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Rendezvényen fellépők (személy vagy csoport) között vane a Tiszamenti LEADER HACS területéről érkező? A rendezvény programja elősegítie a helyi, térségi identitás és összefogás erősödését? A rendezvény szerepele a kistérségi program tervben, vagy kapcsolódik más település állandó rendezvényéhez A rendezvény programjában szerepel hagyományos mesterségek bemutatása? A rendezvényen lehetőség nyílike gyermekek szervezett foglalkoztatására (pl.: kézműves foglalkozások, mesemondás, arcfestés) pályázati dokumentáció, előszerződések, árajánlatok 20 Pályázó nyilatkozata és indoklása 5 A Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás vagy település jegyzőjének nyilatkozata pályázati dokumentáció, előszerződések, árajánlatok 10 pályázati dokumentáció, előszerződések, árajánlatok 5 5 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Rendezvényen fellépők (személy vagy csoport) között vane a Tiszamenti LEADER HACS területéről érkező? Rendezvényen fellépők (személy vagy csoport) között vane a Tiszamenti LEADER HACS területéről érkező? Rendezvényen fellépők (személy vagy csoport) között vane a Tiszamenti LEADER HACS területéről érkező? Rendezvényen fellépők (személy vagy csoport) között vane a Tiszamenti LEADER HACS területéről érkező? A rendezvény programja elősegítie a helyi, térségi identitás és összefogás erősödését? A rendezvény programja elősegítie a helyi, térségi identitás és összefogás erősödését? Igen,minimum 2 fellépő 5 Igen,minimum 3 fellépő 10 Igen,minimum 4 fellépő 15 Igen,minimum 5 fellépő 20 Igen 5

14 A rendezvény szerepele a kistérségi program tervben, vagy kapcsolódik más település állandó rendezvényéhez A rendezvény szerepele a kistérségi program tervben, vagy kapcsolódik más település állandó rendezvényéhez A rendezvény programjában szerepel hagyományos mesterségek bemutatása? A rendezvény programjában szerepel hagyományos mesterségek bemutatása? A rendezvényen lehetőség nyílike gyermekek szervezett foglalkoztatására (pl.: kézműves foglalkozások, mesemondás, arcfestés) A rendezvényen lehetőség nyílike gyermekek szervezett foglalkoztatására (pl.: kézműves foglalkozások, mesemondás, arcfestés) Igen 5 Igen 10 Igen 5 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek 1. Előszerződés, nyilatkozat a rendezvényen fellépőként, versenyzőként megjelenő személlyel, szervezettel. 2. Pályázó nyilatkozata és alátámasztó indoklása arra vonatkozóan, hogy a rendezvény programja elősegítie a helyi, térségi identitás és összefogás erősödését. 3. A Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás vagy település jegyzőjének nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a rendezvény szerepele a kistérségi program tervben, vagy kapcsolódik más település állandó rendezvényéhez

Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása

Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása Célterület azonosítója: 1 019 28 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú Vállalkozási alapú fejlesztés Rendezvény Képzés Térségen belüli együttműködés 6. Tervek, tanulmányok

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés Iktatószám: 231/11//1/211 Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi

Részletesebben

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása Célterület azonosító: 1023329 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése I. Fogalom magyarázat A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport

Részletesebben

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító:

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító: Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/20. (IV. 16.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Célterület adatlap. A településközösség számára kulturális értéket képviselő épületek és a hozzájuk tartozó környezet megóvása, felújítása.

Célterület adatlap. A településközösség számára kulturális értéket képviselő épületek és a hozzájuk tartozó környezet megóvása, felújítása. 1 / 7 29.9.22. 8: Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 82 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: A településközösség

Részletesebben

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000 Célterület azonosítója: 1 019 230 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Turisztikai potenciált növelő beruházások támogatása

Célterület/HPME megnevezése: Turisztikai potenciált növelő beruházások támogatása Célterület azonosítója: 1 019 254 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6. Tervek,

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 5 29.9.22. 8:36 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 37 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: A kistermelői

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 13 258 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: I. Fogalom magyarázat KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés A kistermelői élelmiszer-termelés,

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 6 29.9.22. 8:2 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 97 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Vállalkozások

Részletesebben

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME megnevezése Helyi életminőség fejlesztése, belvíz elleni védekezés

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME megnevezése Helyi életminőség fejlesztése, belvíz elleni védekezés Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Szabadidős

Részletesebben

10. célterület. Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai

10. célterület. Célterület neve: Kell egy hely- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai 10. célterület Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai Vonatkozó HPME azonosítója 670a10 Célterület azonosítója 1018284 Jogcím Közösségi

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés. 430a08

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés. 430a08 Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 183 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 7 1 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Komplex kulturális- és közösségi tér kialakítása.

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvények szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketing tevékenység.

Célterület adatlap. Rendezvények szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketing tevékenység. 1 / 2009.09.22. 8:17 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 006 890 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Célterület megnevezése: Hagyományőrző, helyi identitást erősítő rendezvények,

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 5 29.9.22. 8:34 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 982 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Bio- és

Részletesebben

Célterület adatlap. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület

Célterület adatlap. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 013 241 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: I. Fogalom magyarázat KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Rendezvény Hagyományőrző, helyi identitást erősítő

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Vállalkozás célú fejlesztés Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Vállalkozás

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvények, táborok szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység.

Célterület adatlap. Rendezvények, táborok szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység. 1 / 6 29.9.22. 8:28 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 937 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Környezettudatos gondolkodás

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 341 Helyi Akciócsoport: Sárvíz Helyi Közösség Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil szervezetek fejlesztése I. Fogalom magyarázat

Részletesebben

Célterület adatlap. Mezőgazdasági termék: az Európai Közösség Római Szerződés I. mellékletében (Annex I.) felsorolt termékek

Célterület adatlap. Mezőgazdasági termék: az Európai Közösség Római Szerződés I. mellékletében (Annex I.) felsorolt termékek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 024 832 Helyi Akciócsoport: Cserhátalja Leader Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Együttműködésen

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 6 29.9.22. 8:2 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 944 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Célterület megnevezése: Bio- és ökotermelés elterjedését elősegítő

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Vállalkozási alapú fejlesztés. 430b09

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Vállalkozási alapú fejlesztés. 430b09 Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 022 946 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Versenyképesség Vállalkozási

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 7 906 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 7 906 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 5 29.9.22. 8:26 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 2 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Mezőgazdasági

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése, marketing.

Célterület adatlap. Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése, marketing. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 003 798 Helyi Akciócsoport: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény, rendezvénysorozatok szervezése

Részletesebben

Célterület adatlap. Egységes marketing alkalmazása: a Mezőföldi Híd akciócsoport logójának használata.

Célterület adatlap. Egységes marketing alkalmazása: a Mezőföldi Híd akciócsoport logójának használata. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 000 979 Helyi Akciócsoport: Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi termékek feldolgozottsági

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 012 431 Helyi Akciócsoport: "DélBalatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény szervezés, valamint marketing

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 0 100

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 0 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 007 846 Helyi Akciócsoport: KörösSárréti Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Az esélyegyenlőség területén tevékenykedő civil

Részletesebben

Nemzetiségi hagyományok: a térségben élő szlovák, német, cigány nemzetiség történelméhez, életmódjához kötődő szokások, tradíciók.

Nemzetiségi hagyományok: a térségben élő szlovák, német, cigány nemzetiség történelméhez, életmódjához kötődő szokások, tradíciók. There are no translations available. Támogatás vehető igénybe: Fellelhető nemzetiségi hagyományok összegyűjtésére, bemutatására, archiválására, kiadványokban való publikálásra. A térség nemzetiségi hagyományőrző

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 617 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Turisztikai információrendszer kialakítása

Részletesebben

6. célterület. Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása

6. célterület. Célterület neve: A hagyományokban él a szellemünk tovább- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása 6. célterület Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670f06 Célterület azonosítója 1018246

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 022 953 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív turisztikai fejlesztések / 1020739. 890a02

Célterület adatlap. Innovatív turisztikai fejlesztések / 1020739. 890a02 Célterület adatlap Innovatív turisztikai fejlesztések / 1020739 Pályázati felhívás azonosító: 1 020 739 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Vonatkozó HPME-k: Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. A települések kulturális örökségéhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése, marketing kiadás.

Célterület adatlap. A települések kulturális örökségéhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése, marketing kiadás. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 005 004 Helyi Akciócsoport: IpolyMenti Palócok Térségfejlesztő Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Települések kulturális örökség

Részletesebben

Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz

Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz Makó, Korona Üzleti és Szolgáltató Központ Széchenyi tér 10. www.marosvolgy.hu 06/62-510-264 - Elektronikus benyújtás - Nincs papír

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 013 937 Helyi Akciócsoport: FelsőTisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Térségen belüli együttműködés Célterület megnevezése: Marketing, kommunikációs

Részletesebben

I. Fogalom magyarázat

I. Fogalom magyarázat Támogatás vehető igénybe: A program, programsorozat célja a térség kultúrájának megismertetése országosan és nemzetközi szinten önkormányzati, civil és vállalkozói együttmuködéssel. Szükséges a rendezvényhelyszínek

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 018 109 Helyi Akciócsoport: 3as Kézfogás Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Kulturális és sportrendezvények

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyházi jogi személy 100 100 Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100

Célterület adatlap. Egyházi jogi személy 100 100 Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 600 Helyi Akciócsoport: Dél-Mátra Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 026 322 Helyi Akciócsoport: Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Settlement szolgáltató központ kialakítására, felújítására, korszerűsítésére, eszközbeszerzésekre.

Célterület adatlap. Settlement szolgáltató központ kialakítására, felújítására, korszerűsítésére, eszközbeszerzésekre. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 019 902 Helyi Akciócsoport: TISZA-TÓ Térsége Leader Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100 Non-profit szervezetek 0 100 Egyházi jogi személy 0 100

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100 Non-profit szervezetek 0 100 Egyházi jogi személy 0 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 143 Helyi Akciócsoport: Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Versenyképesség

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Versenyképesség Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 190 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Versenyképesség Vállalkozási

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Őstermelő 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Őstermelő 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 586 Helyi Akciócsoport: Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 100 000 000 forint.

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 100 000 000 forint. Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 024 825 Helyi Akciócsoport: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 001 673 Helyi Akciócsoport: Tiszatér Leader Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Helyi termékeket népszerűsítő programok, rendezvények támogatása

Részletesebben

Célterület adatlap. Civil szektor: a LEADER jogcímrendelet szerinti egyházi jogi személy és nonprofit szervezet.

Célterület adatlap. Civil szektor: a LEADER jogcímrendelet szerinti egyházi jogi személy és nonprofit szervezet. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 192 Helyi Akciócsoport: FelsőSzabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Életminőség/diverzifikáció. Közösségi programok (rendezvények)

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Életminőség/diverzifikáció. Közösségi programok (rendezvények) Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 046 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. ösztönzésével, termelési és feldolgozási, értékesítési szerkezet átalakítáasával, növelésével..

Célterület adatlap. ösztönzésével, termelési és feldolgozási, értékesítési szerkezet átalakítáasával, növelésével.. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 019 285 Helyi Akciócsoport: Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Helyi termék feldolgozás, értékesítés és marketing támogatása

Célterület/HPME megnevezése: Helyi termék feldolgozás, értékesítés és marketing támogatása Célterület azonosítója: 1 019 285 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés Mikrovállalkozások

Részletesebben

TERVEZET. Célterület adatlap

TERVEZET. Célterület adatlap Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 007 518 Helyi Akciócsoport: "Dél-Balatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény szervezés, valamint marketing

Részletesebben

Turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó háttérinfrastruktúra fejlesztése

Turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó háttérinfrastruktúra fejlesztése Célterület adatlap Turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó háttérinfrastruktúra fejlesztése / 1022458 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 458 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Képzések szervezése, megvalósítása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység.

Célterület adatlap. Képzések szervezése, megvalósítása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység. 1 / 29.9.22. 8:3 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 99 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Képzés Célterület megnevezése: Munkanélküliek, és a számára munkaerőpiacra

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Tisza-menti LEADER Közösségi Energia udvarok létrehozása, fejlesztése

Célterület/HPME megnevezése: Tisza-menti LEADER Közösségi Energia udvarok létrehozása, fejlesztése Célterület azonosítója: 1 019 247 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Célterület adatlap. Mintautak, mintaprojektek / 1022380

Célterület adatlap. Mintautak, mintaprojektek / 1022380 Célterület adatlap Mintautak, mintaprojektek / 1022380 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 380 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Vonatkozó HPME-k: Célterület komplex:

Részletesebben

3. célterület. Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása

3. célterület. Célterület neve: PORTÉKA- Helyi termékek piacra jutásának támogatása 3. célterület Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670b03 Célterület azonosítója 1018208 Jogcím Vállalkozási alapú fejlesztés UMVP intézkedés

Részletesebben

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 75 000 000 forint.

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 75 000 000 forint. Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú

Részletesebben

1. célterület. Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése

1. célterület. Célterület neve: Zöldút fejlesztése 1. célterület Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése Vonatkozó HPME azonosítója 670a01 Célterület azonosítója 1018192 Jogcím Közösségi célú fejlesztés UMVP intézkedés Életminőség/diverzifikáció Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Helyi termék feldolgozásához kapcsolódó épület felújítás, eszközbeszerzés és marketing.

Célterület adatlap. Helyi termék feldolgozásához kapcsolódó épület felújítás, eszközbeszerzés és marketing. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 009 046 Helyi Akciócsoport: Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi termékek piacra jutásának

Részletesebben

Célterület adatlap. Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása / 1022410

Célterület adatlap. Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása / 1022410 Célterület adatlap Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása / 224 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 4 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Vonatkozó HPME-k:

Részletesebben

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME azonosító: 300b07 Vonatkozó HPME megnevezése: Helyi turizmus fejlesztése. I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME azonosító: 300b07 Vonatkozó HPME megnevezése: Helyi turizmus fejlesztése. I. Fogalom magyarázat Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 470 Helyi Akciócsoport: Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 60 Egyéni vállalkozó 60 60 Magánszemély 60 60

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 60 Egyéni vállalkozó 60 60 Magánszemély 60 60 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 001 703 Helyi Akciócsoport: A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Vidéki székhely/telephelyi

Részletesebben

Intenzitások Intenzitások - Nem LHH vagy vegyes Kérelmező típusa

Intenzitások Intenzitások - Nem LHH vagy vegyes Kérelmező típusa Célterület jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés UMVP intézkedés azonosító: Versenyképesség Célterület megnevezése: Helyi termelők, kézművesek támogatása Keretösszeg (HUF): 100 000 000 Minimális támogatási

Részletesebben

Maximális támogatási össze (HUF) nem LHH települések

Maximális támogatási össze (HUF) nem LHH települések Célterület azonosítója: 1 019 261 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

4. célterület. Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása

4. célterület. Célterület neve: Vállalkozásfejlesztés az alapoktól- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása 4. célterület Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása Vonatkozó HPME azonosítója 670b04 Célterület azonosítója 1018215 Jogcím

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 488 Helyi Akciócsoport: Hortobágyi Leader Nonprofit Kft. Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi termékek piacra jutásának segítése.

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 001 086 Helyi Akciócsoport: BakonyaljaKisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: KKVk fejlesztése

Részletesebben

Célterület adatlap. nem élelmiszer céllal és nem tömegtermékké feldolgozó kisüzemek kialakítása, fejlesztése

Célterület adatlap. nem élelmiszer céllal és nem tömegtermékké feldolgozó kisüzemek kialakítása, fejlesztése Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 365 Helyi Akciócsoport: Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Tudatos, térségi idegenforgalmi marketing fejlesztések támogatása / 1022373. 890f04

Célterület adatlap. Tudatos, térségi idegenforgalmi marketing fejlesztések támogatása / 1022373. 890f04 Célterület adatlap Tudatos, térségi idegenforgalmi marketing fejlesztések támogatása / 22373 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 373 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület nevezése: Vonatkozó

Részletesebben

Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Intézkedések ismertetése 2017

Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Intézkedések ismertetése 2017 Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Intézkedések ismertetése 2017 Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztéséért Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) felülvizsgálatának

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 80

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 80 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 000 139 Helyi Akciócsoport: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Szabadidős és sporttevékenységek,

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 166 Helyi Akciócsoport: Sárvíz Helyi Közösség UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi vállalkozásfejlesztés

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése UMVP intézkedés:

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 29.9.22. 8:32 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 68 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Szabadtéri többfunkciós

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 023 343 Helyi Akciócsoport: A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 022 755 Helyi Akciócsoport: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 0

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 0 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 0 418 Helyi Akciócsoport: Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 90 95

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 90 95 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 142 Helyi Akciócsoport: Duna Összeköt Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil

Részletesebben

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 1 864 Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi vállalkozások infrastrukturális

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 90 Egyházi jogi személy 80 90

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 90 Egyházi jogi személy 80 90 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 074 Helyi Akciócsoport: Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 758 Helyi Akciócsoport: Homokhátság Fejlődéséért Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés

Részletesebben

Célterület adatlap. Hosszú távú bérlemény: a LEADER jogcímrendeletben meghatározott üzemeltetési időig működtetett ingatlan.

Célterület adatlap. Hosszú távú bérlemény: a LEADER jogcímrendeletben meghatározott üzemeltetési időig működtetett ingatlan. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 963 Helyi Akciócsoport: Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 017 320 Helyi Akciócsoport: Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv

1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv 1.sz. melléklet az Útmutatóhoz LEADER Intézkedési Terv LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Dunamellék Felső-Kiskunság Homokhátság Sárköz LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 022 939 Helyi Akciócsoport: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV LEADER INTÉZKEDÉSI TERV Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából 2013-ban pályázható intézkedések 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:(kötelező Térségi

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 723 Helyi Akciócsoport: Zala Termálvölgye Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Szakmai rendezvények támogatása

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Bácska LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Bácska LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1 Számú intézkedés LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Bácska LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Települések élhetőbbé tétele

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 16 77 Helyi Akciócsoport: Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Térségen belüli együttműködés Célterület megnevezése:

Részletesebben

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV 2013

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV 2013 LEADER INTÉZKEDÉSI TERV 2013 TISZA-MENTI LEADER KÖZHASZNÚ EGYESÜLET HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MELLÉKLETE 1 1 Mellékletek: 1. sz. melléklet LEADER Intézkedési Terv - intézkedések, támogatási

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. 430d02

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. 430d02 Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 022 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 016 923 Helyi Akciócsoport: UTIRO LEADER Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Térségi rendezvények

Részletesebben

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében

LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a A NYÍRSÉGÉRT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Civil szervezetek tevékenységének

Részletesebben

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg:

1.6. Igénybe vehető támogatás minimális és maximális összege: (kötelező adattartalom) Maximum támogatási összeg: LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 55/2012. (V. 17.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től

Részletesebben

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV 2013

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV 2013 LEADER INTÉZKEDÉSI TERV 2013 A TISZATÉR LEADER EGYESÜLET T I S Z A I Á R A D Á S CÍMŰ HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MELLÉKLETE Intézkedések a TISZATÉR LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 0 Egyéni vállalkozó 60 0 Magánszemély 60 0

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 0 Egyéni vállalkozó 60 0 Magánszemély 60 0 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 002 940 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Mezőgazdasági állatfajok

Részletesebben

Életminőség/diverzifikáció. Helyi programok megvalósításának támogatása

Életminőség/diverzifikáció. Helyi programok megvalósításának támogatása Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) 83Oc08 Rendezvény Életminőség/diverzifikáció Helyi programok megvalósításának támogatása Célterület azonosítója 1 020 364

Részletesebben