Nagy kóstoló a repülős szakmából, és egy kicsi Írországból

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nagy kóstoló a repülős szakmából, és egy kicsi Írországból"

Átírás

1 Nagy kóstoló a repülős szakmából, és egy kicsi Írországból A Leonardo da Vinci Program támogatásával Készítette: Petrőczy Pál Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi gyakorló Műszaki Középiskola

2 Utazás: Az írországi kirándulásunk első napja többnyire természetesen az utazásról szólt. András osztálytársammal, kíváncsisággal teli érzésekkel vágtunk neki a Budapest- Dublin repülőútnak. Az utat természetesen a repülőgép rendszereinek működésének figyelésével töltöttünk és nagyon élveztünk, de azt hiszem ez szakmai ártalom. A repülőutat egy átszállás erejéig megszakítottuk Frankfurtban, így volt szerencsénk szemügyre venni az egyik legnagyobb repteret a világon! Dublini reptér feletti süllyedéskor tudatosult bennünk mennyire is más itt a klíma. Több felhőrétegen átrepülés után landoltunk az esőáztatott kifutón. Ezt követte egy négyórás buszút Limerick-be, ami nagyrészt a korai kelés okozta fáradtság kipihenésével telt. A célvárosban eső fogadott minket, majd kis várakozás után jött értünk Zoli, aki egy a Shannon Aerospace-ben dolgozó magyarok közül, ahol a következő két hétben folytatjuk majd a munkavégzést. Ő elvitt minket a szállásra, majd a poggyászok lerakodása után a többi ottani magyarral együtt elmentünk egy közeli pub-ba, egy welcomedrink erejéig. Ezután bár a holtponton túlesve, de még mindig fáradtan vettük igénybe a szállodai szobánk elsődleges rendeltetéseit Első munkanap: Reggel 7.15-re jött értünk Zoli, csakúgy,mint az elkövetkezendő munkanapokon. Ő vitt be minket a portáig, ahol elsőször is kaptunk egy visitor belépőt. Ezután már hivatalos látogatóként találkoztunk Micke Holley-val aki elkísért minket egy előadóba. Itt megtörtént a kötelező baleset és tűzvédelmi oktatás, majd átadták nekünk az öltözőszekrény kulcsokat és az ebédjegyeket erre a hétre. Miután átvettük a munkaruhánkat, megkerestük Paudy Clancy-t, aki a legtöbbet foglalkozott velünk ottlétünk alatt a munkahelyen. Vele együtt apró nehézségek után átvettük a szerszámosládánkat és indulhat a munka! Mivel nem marad túl sok idő a mai napból nem lettünk beosztva még

3 egyetlen csapathoz sem, így a kárpitosokhoz mentünk besegíteni, ahol megszámlálhatatlan kiszerelt ülés volt egy nagy teremben. Ezekre segítettünk felhúzni a huzatokat a többieknek. Miután lejárt a munkaidő, bementünk Limerick-be internet cafe-ra vadászni. Majd hattyúkat etettünk a Shannon folyón. Innen elvittek minket egy közeli hipermarketbe, ahonnan hazafelé úton rögtön megtapasztalhattuk milyen az ír idő. Alaposan elázva érkeztünk meg a szállásunkra egy kiadós esőben sétálás után Cargo-zás indul!: Reggel be lettünk osztva 1-1 külön helyre. András a cabin-ba ment dolgozni, míg én a cargo-crewt erősítettem a továbbiakban. A csapat nagyon vegyes nemzetiségű volt. Volt itt két horvát, német, osztrák és természetesen írek is. A hangulat jó volt és már az első napon is sokat tanultam. Sajnos nem egy nagy gépen dolgoztam, így kiegyenesedni munka közben nem nagyon lehetett a poggyásztérben, de ennek a hátulütőit rögtön természetesen nem éreztem. A munka elején ragasztószalaggal fedtük le a csavarfejeket, ezzel védve későbbiekben a bőröndöket. Ezután megkezdődött a padlólemezek közti rések feltöltése szigetelőanyaggal és a szükséges előkészületek, mint a maszkolás a munkaterületek közül. Megtanultam hogyan is megy ott az anyagfelvétel. A helyi ebédlőben az ebéd nagyon jó volt és kiadós. Háromkor egy indulásra kész gépet toltak ki a hangárból hajtóműátmosásra. Megint érdekes dolgot láttunk és természetesen segítettünk, amit csak lehetett. Nyolcra érkeztünk a szálláshelyre. Egy hideg vacsora és az általános alvási előkészületek után, teli fejjel vágtuk magunkat ágyhoz Aftcargo: Szerdán, miután a tegnap készített első cargo-rekesz majdnem teljesen kész volt, a csapat egy részével a teljesen borításmentes hátsó cargotérbe kerültem. Ekkor éreztem először súlyos hiányát a térdprotektornak a vékonyka fém bordákon térdelve. Itt megtanultam szegecselni és úgynevezett anker-nutokat cserélni. Miután ezek az anyacsavarokat magukba foglaló elemek rendben voltak kezdődhetett a padló és oldallemezek felrakása, majd az első cargo befejezése a mennyezeti borítás felrakásával. Délután érkezett egy Lufthansa Airbus A320-as D-checkre, azaz egy szervizelésre, ami kiterjed az

4 egész szerkezetre. Még nem tudtam mennyi munkát fog nekem adni a későbbiekben Folytatás: A mai napon lényegében a tegnapi munkafolyamat folytatódott. Tovább haladtunk a padló és oldallemezek felrakásával. Meg kellett oldanunk időközben pár problémát, amit nagyrészt az újonnan készített panelek csavarhelyeinek enyhe eltérése okozott. A nap folyamán jutott időnk egy kicsit körbenézni a hangárban a gépek között. Itt volt szerencsénk felfedezni berendezéseket, amelyeket bár elméletben jól ismertünk, de még sosem láttunk, vagy fogtuk. Délután bementünk a közeli nagyvárosba, ahol egy kis internetezést követően felmentünk Lacihoz és Kobakhoz. Gyorsan telt az idő a régi, Kossuthos éveink alatt történt dolgok és természetesen volt tanáraink taglalásával. Egy pár órára ismét középiskolásokként érezhettük jól magunkat, ami bár nem volt olyan régen, de azt hiszem mindig is kellemes nosztalgiával tölt majd el minket Péntek: A hét utolsó munkanapjára fáradtan keltem és a munka első pár órája sem éppen a jókedvemet szolgálta. Miután munkának kaptam egy padlólemez dinitogénnel való pucolását és közben több embertől kellett megtudnom olyan dolgokat mint például kötelező maszk és kesztyűviselés, vagy a tűzoltópalack szigorúan közelben való tartását. A délutáni órákban a már előbbiekben említett Lufthansa A320-ason dolgozó Lacinak segédkeztünk a segédhajtómű kiömlőnyílása körüli borítás leszerelésében majd a hajtómű ventillátorlapátjainak pucolásában. Munka után elvitt minket egy nem távoli, de gyönyörű helyre, Killaloe-ba. Itt a Shannon folyó megduzzadásából keletkezett tó található. A város jelképe egy a magyar kilenclyukú hídhoz hasonló híd, amely a városka két részét köti össze. Már a partról lehetett látni egy szép, igazi erődszerű ír templomot, amelyet meg is csodáltunk közelebbről a mellette lévő paplakkal együtt. Az egész település még az átlagosnál is nagyobb, magyar embernek szokatlan nyugalmat áraszott. Azt hiszem ezzel együtt lett felejthetetlenné ezt a kedves hely Végre hétvége!: A sok izgalommal, új dolgokkal és fáradságos munkával eltelt első munkahét után igyekeztünk minél jobban kihasználni a szombatot. Kezdetnek jó volt a tízórás kelés, amit egy gyors reggeli és buszfogás után egy alapos, ismerjük meg Limerick-et túra követett. Első dolgunk volt, hogy a hétköznap már kiszemelt várat meglátogassuk a folyóparton. Ezt a vaskos erődítményt, az építtetője után King John s Castle-nek hívják. A várban található bemutató épületben egy

5 videót tekinthettünk meg a vár életéről, majd egy kiállítást az építkezésről, a korabeli technikáról és viseletekről. Ezután be lehetett járni a bástyák egy részét és az udvart. Folytatva a kirándulást, a nap hátralévő részében meglátogattunk egy parkot, egy pizzázót, az internet cafét és egy pub-ot is. A lábunkat lejártuk, de élveztük a túrát, köszönhetően az ott nagyon jó időnek számító 15 foknak és napsütésnek. Talán az egyetlen napja volt kintlétünknek, amikor végre levehettük a kabátunkat Vissza Limerick-be: Vasárnap már fél órával előbb keltünk és az előző naphoz hasonlóan a várba vettük az irányt. Ezúttal azonban nem a kiállítás és nem is a látvány, hanem az ott található ajándékbolt volt a cél. Itt megvásárolhattuk a szeretteinknek szánt ajándékok jelentős részét. Visszafelé úton egy utcai jótékonysági bálon haladtunk keresztül, és összehaverkodtunk egy macskával is az utcán, miközben vásárolni igyekeztünk. Mint egy fél órával később kiderült fölöslegesen, mert vasárnap a boltok nagy része csak 12-1 óra körül nyitott. Így hát elmentünk a tegnapi pizzázóba ebédelni, majd folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Számunkra szokatlan volt az ottani laza hozzáállás a munkához, amit több helyen is tapasztaltunk, de örömmel tapasztaltuk azt is, hogy az eladók nem olyan kényszeredetten dolgoztak mint itthoni kollegáik. A mai napba is belefért egy kis interneten való kapcsolattartás az otthoniakkal. A kávézóban már viszlát barátaim -mal köszöntek el tőlünk a bolt vezetői. Ez a nap is tartalmasra sikeredett és hál isten a tegnapihoz hasonló időjárásban A cargo-karrier vége: A hétfői nap az itthon ismeretlen bank-holiday napja volt. Ilyenkor a bankok és a boltok sem nyitnak ki, az emberek nem dolgoznak. Nem úgy, mint a repiparban dolgozók! Mi, bár új hetet kezdtünk, nem kerültünk új csapathoz. A nap nagy részét a cargo-ajtók felszerelésével töltöttük. Meglepő lehet, de elárulom, hogy az egyetlen megterhelő dolog az ajtó súlya lehet, de nem a pontos helyre való bejátszás, mint egy autónál. A két ajtó felszerelése nem is

6 tartott csak az ebédszünetig. Ezen a napon találkoztunk, az ott inspektori munkát végző Balázzsal. Tőle ismét érdekes és nem utolsósorban megfogadandó szakmai tanácsokat hallhattunk. Az esténk csak úgy telt, mint mindegyik mikor nem megyünk be a városba. Kis tévézéssel és pihenéssel Egy új munkaterület: Ma kerültünk új csapathoz a második hétre. Osztálytársam a bay-3-on ácsorgó török gép hajtóművező csapatához került. Én a már korábban említett bay-2-n lévő immár teljesen szétbombázott Lufthansa gépen dolgoztam, a flight controll csapatban, ami a függőleges és vízszintes vezérsíkon való munkát jelentette. Most egy ember mellé lettem beosztva. Első feladatom a vízszintes vezérsík belsejében, jégtelenítő és ipari samponból keletkezett ártalmatlan, de annál undorítóbb kocsonyás anyagot kellett eltávolítanom a szerkezeti elemek közül. Miután az egyik kollega jóváhagyta a munkámat, Andrással nekiiramodtunk elintézni, hogy legyen ebédjegyünk erre a hétre és a vészesen közelgő ebédszünetre. A munkanap vége felé Lacival a futómű csavarjait vontuk be egy védőanyaggal. Délután bementünk a városba a kollegával, postára vadászni plusz beugrani egy rugby-rajongóktól hangos pub-ba inni egy-egy Guinness-t Kicsit feljebb: Szerdán ugyanabban a csapatban de más emberhez kerültem, akivel a függőleges vezérsík belépő élére raktuk fel az áramvonalasságot biztosító idomokat. Miután letakarítottam őket, a helyükre kerültek az idomok, majd maszkolnom kellett az illesztések körül, hogy ezzel előkészítsem a későbbi szigetelő, kitöltő anyag felhordását. Az új munkatársam kellemesen laza egyéniség volt. Érdeklődő és nem utolsósorban hajlandó volt kicsit lassabban beszélni, ha megkértem őt. Ezzel el sem tudja képzelni mekkora könnyebbséget okozott a többi ír megértéséhez képest. A mai vásárlás is eláztatott minket hazafelé, de már felkészültebben ért minket, mint a múltkori eset. Ez annyit takar, hogy felvettem az esőkabátot. Bár így is eláztam, de nem annyira Nem az én napom: Reggel a munkámat a tegnap elázott, még mindig a radiátoron száradó farmeremben hagyott öltözőszekrénykulcs másolatának hajkurászásával kezdtem. Miután ez sikerült, a

7 munkaterületre érve rögtön lehetőségem adódott fejleszteni a söprögetési képességeimet. Mikor felsöpörtem az egész területet, folytattuk az idomok felrakását és a maszkolást. Reggeli szünet előtt sikerült a saját figyelmetlenségemnek köszönhetően lefejelni egy szerelőpanelt. Az elkövetkezendő időben a leszerelt oldalkormányon dolgoztam immár sajgó fővel. Itt ragasztó tömítő anyagot kellett eltávolítanom és egy végidomot felhelyeznem. A munkanapom vége felé porszívóztam egy nagyot a repülőgép farokrészében, ahol többek között a vízszintes vezérsíkot állító mechanizmus is helyet kapott. Munka után még utoljára bementünk a városba internetes kapcsolatot felvenni, immáron még eddig nem tapasztalt rossz időben Finálé: Az utolsó munkanapon 11-ig Laci mellé lettünk beosztva, ahol segítettünk a hajtóművek gondolaajtajainak lecsukásában, majd egy-egy panelt raktunk vissza, a szárnytövekben. Ezután a kötelező leszerelési precedens végigjárásaként leadtuk a szerszámosládát, a ruhákat és az öltözőszekrénykulcsokat. Délután resztvettünk a bay-3on álló gép befejezésében, kivontatásában, majd egy hajtóművezésen, amelynek során egy megadott forgatókönyv szerint leellenőrzik járatás közben a hajtómű rendeltetésszerű működést és minden feltételét. Ez egy másfél órát igényelt, plusz utána a szerelőhangárba való visszavontatást, amit volt szerencsém a vontatókocsiból átélni. Nagyszerű élmény volt az egész délután! Haza végül is ennek köszönhetően fél 9-kor kerültünk, de egy pillanatig sem bántuk meg Türelmes várakozás: A hazautazás előtti nap a szálláshelyen telt egészen este nyolcig. Ez alatt az idő alatt papírokat intéztünk a portán és jobb elfoglaltság híján tanultunk egy keveset. Késő délutánunkat egy kis tv-nézéssel töltöttük. Este nyolckor Laci ismét csak elvitt minket egy szép helyre, ami nem volt más, mint a Shannonfolyó öblének egy része. Gyönyörű volt a táj a naplementében. Hazafele beugrottunk egy búcsúsörre a 400 éves Durty Nelly s nevű pub-ba a Bunratty vár mellett. Nagyon hangulatos, magyar szemnek szokatlan hely volt, de mindenképpen szép befejezése volt a napnak és ezzel az egész kintlétünknek! Féltízes hazaérésünk után becsomagoltunk mindent indulásra készre. És utoljára nyugovóra hajtottuk a fejüket a Two Mile Inn Hotelban Hazaút:

8 Vasárnap hajnali háromkor keltünk fel, hogy leadhassuk a szobát a taxi érkezéséig. Minden rendben ment, csak a taxi nem akart jönni. Ez felettébb kellemetlen volt, mivel ebben az időben ez az egyetlen esélyünk elérni a négy órakor Limerick-ből induló reptéri buszt. A taxi végül is 45-kor berobogott és mivel nem sajnálta a gázpedált taposni, szerencsésen elértük a Dublin-airportig közlekedő távolsági buszt. A három órás buszúton volt még egy kis időnk hunyni egyet a hosszú nap előtt. A reptéren a gép indulásáig több mint négy órát várakoztunk, majd az átszállásnál Zürichben további négy órát. Ebben szerepet játszott a járat késése is. Ezt méltán ellensúlyozta az Alpok látványa, majd a Balatoné. Jól éreztük magunkat kint, de azt hiszem mindketten nagy örömöt éreztünk, amikor végre landoltunk Ferihegy betonján és már előre örültünk a ránk várók viszontlátásának. Ezúton szeretném megköszönni az írországi élményeket és tapasztalatokat azoknak, akik lehetővé, és akik jobbá tették a kintlétünket: A Leonardo da Vinci Programnak, a Kossuth Lajos Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola Alapítványának és igazgatójának, Csernevné Fekete Ágnesnek és végül de nem utolsó sorban Simsik Lacinak, Gyömbér Zolinak és az összes kint dolgozó magyarnak, akik nélkül nem lehetett volna ilyen jó az ottlétünk!

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2008

Finnországi beszámoló 2008 Finnországi beszámoló 2008 Szakmai gyakorlat Rovaniemiben Készítette: Kerékgyártó Ádám Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola 2008.03.27. Csütörtök: Délelőtt 11:40-kor elindult

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

A kellemes időben gyorsan telt a nap, többszöri megállással, pihenővel késő délután értünk Lipcsébe.

A kellemes időben gyorsan telt a nap, többszöri megállással, pihenővel késő délután értünk Lipcsébe. A projekt adatai: Címe: Modern technikák a régi épületek felújításánál Helyszín: Lipcse, Németország Kint tartózkodás Ideje: 2015.06.13.-2015.07.04. Munkanyelv: német Tavalyi sikeres, a témában futó felnőtt

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Zelevics Fruzsina, a Benedek I. éves óvodapedagógus hallgatójának beszámolója: "Kiskorom óta szerves része az életemnek a tánc. Szüleim

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04

A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04 A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesként

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel Érkezés Tel Avivba a Barátság Hét kezdete előtt szállás lehetőségek Hotelek Tel Avivban: City Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 100 $ / fő Metropolitan Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 90 $ / fő Imperial

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A Honvédség harmadik L 410-es repülőgépe 924-es fedélzeti számmal állt szolgálatba. 1987. szeptember 8-án érkezett meg a tököli 93-as számú vegyes szállítórepülő

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében 2012. június 10-től 2012. július 21-ig 2012. június 10-én reggel fél 7-kor indultunk iskolabusszal, kb 15 óra utazás után megérkeztünk

Részletesebben

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Biberach 2015.09.06-09.25. Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Gyakorlat felépítése: A gyakorlat két hét tanműhelyi gyakorlatból és egy hét céges gyakorlatból állt. Résztvevők A Szegedi

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián

Angliai. útinaplóm. 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián Angliai útinaplóm 2014. november 4. - november 27. Készítette: Bacsa Viktor Krisztián --------------------------------------------------------------- A 2014-1-HU01-KA102-000149 Erasmus+ mobilitási projekt

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben

Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben Királyok és fejedelmek útján - kirándulás Erdélyben A Határtalanul pályázati program keretében a Tolnay Lajos Általános Iskola hetedikesei az idén is részt vehettek egy csodálatos négy napos erdélyi kiránduláson.

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Az utazás a Tempus Közalapítvány Leonardo Mobilitás program támogatásával valósult meg Küldő iskola: Szegedi Szolgáltatási Középiskola

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat 11:30- kor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Budapestről. Helsinkiben átszálltunk és kb, fél 7 kor

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika BESZÁMOLÓ A Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretén belül szakmai gyakorlaton vettem részt Debrecenben, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézetében. Az intézetet egy projekt alapján választottam,

Részletesebben

K&H diákkupa nyereményút élménybeszámoló Brüsszelből. Győztes csapat: Fekete Mátyás, Harnberger Bianka, Retkes Ádám István

K&H diákkupa nyereményút élménybeszámoló Brüsszelből. Győztes csapat: Fekete Mátyás, Harnberger Bianka, Retkes Ádám István K&H diákkupa nyereményút élménybeszámoló Brüsszelből Győztes csapat: Fekete Mátyás, Harnberger Bianka, Retkes Ádám István Július 11-én délelőtt szállt fel a repülőnk Ferihegyről, azonban már az indulást

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Készítette: Szakál Gyula 1. nap: Aug. 11. vasárnap: Indulás Békéscsabáról 2013. augusztus 11. hajnal 5:00 körül! Reggel 8:00-kor megérkeztünk

Részletesebben

Admin Skála Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista

Admin Skála Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista Mi fog történni az Edzőtáborban? Az kidolgozása a kulcs ahhoz, hogy a következő évben minden kitűzött célodat elérd. Ez a legzseniálisabb eszköz, ami valaha a management

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Esküvőnk Görögországban

Esküvőnk Görögországban Esküvőnk Görögországban A mi történetünk 2008 nyarán kezdődött - ekkor tartottuk az eljegyzésünket a horvát tengerparton. Mindig is úgy gondoltuk, hogy valahogyan különlegessé-emlékezetessé, a megszokottól

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

Élménybeszámoló Juillé, 2011.

Élménybeszámoló Juillé, 2011. Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC

A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC Ez a Mi 2-es helikopter egykor a szovjet, majd az ukrán légierőben szolgált, ahol utoljára piros, 31-es fedélzeti számmal repült. A gyári száma 543722084

Részletesebben

""Juhász Orsolya, Projekt105, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 5. csoport"" kérdőív

Juhász Orsolya, Projekt105, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 5. csoport kérdőív ""Juhász Orsolya, Projekt105, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 5. csoport"" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 13 Az eredmények összefoglalása 1. Kedves Résztvevő!

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim

Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim Hollandiában töltött szakmai gyakorlatom, tapasztalataim és élményeim 2011. November 6 December 3 Tóth Katalin fogászati asszisztens tanuló Abban a percben, mikor megtudtam, hogy részese lehetek a 2011.

Részletesebben

Heaven is a place on Earth

Heaven is a place on Earth Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem

Részletesebben