Katalin-napi jótékonysági bál

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Katalin-napi jótékonysági bál"

Átírás

1 Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Katalin-napi jótékonysági bál Közel százezer forintot gyűjtöttünk össze a település térfigyelő kamerarendszerére. A Katalin-napi jótékonysági bálon összesen mintegy 140 fő vett részt. Az estet dr. Baranyi István polgármester nyitotta meg, köszöntve a megjelent vendégeket, külön köszöntve a Katalinokat. A finom vacsorát az orosházi Aranypatkó étterem munkatársai szolgálták fel, a jó hangulatról a Melody együttes gondoskodott. A bálon közel 100 ezer forint gyűlt össze. Szeretnék folytatni a gyűjtést, így támogatójegyeket juttatunk el a helyi boltokba, amiket a későbbiekben megvásárolhatnak az adakozni kívánók. A bál egyik fénypontja a helyi Búzavirág Népdalkör tagjai által előadott komédia volt, melyben a település életét mutatták be vicces formában. Köszönet illeti bátorságukat, amiért első felkérésre igent mondtak és bevállalták az előadást. Név szerint: Szabóné Ábrahám Editke, Nádasdi Józsefné-Marika, Gál Lászlóné-Vera, Molnár Anna Mária, Seres ZoltánnéErzsike, Szatmári Szilvia, Varga Lászlóné-Magdi. Az előadásról készült videó felvétel a YouTube.com oldalán megtekinthető, ajánlom mindenki szíves figyelmébe.

2 Kulturális Hírek A művelődési ház és a könyvtár dolgozói nevében köszönjük, hogy egész évben látogatták intézményünket, részt vettek különböző kulturális műsorainkon, olvasóinknak a könyvtárhasználatot. Köszönjük, hogy jelenlétükkel megtisztelték dolgozóinkat és bízunk benne, hogy az Önök megelégedett-ségére dolgoztunk. Munkatársaim és a magam nevében kívánok minden kedves Lakótársamnak békés. boldog karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet! Sok színű programkínálattal várjuk Önöket 2015-ben is! Gyarmatiné Laduver Márta SALAMON A BŰVÉSZ Egy különleges egyedi könyvbemutató keretében ismerkedhetnek meg december 3.-án, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel a művelődési házban Magyarország egyetlen háromszoros Guinness rekorder bűvészével a könyv írójával Salamon Lászlóval. A kb 1 óra 20 perces program egy fergeteges, látványos bűvészműsorral kezdődik, amit egy mini tűz-show zár. Az artista, bűvész kalandos életébe és a Mágusok világába tekinthet be a résztvevő Magyarország első bűvészregényén keresztül. A végén egy könnyed szellemi totó helyes válaszadóit meglepetés ajándék várja. 2. Luca napi pogácsasütés December 12-én 14 óra 30 perctől megrendezzük az immár hagyományosnak mondható Luca napi pogácsa sütést a Művelődési házban. Aki szeret tésztát gyúrni, dagasztani azokat szeretettel várjuk, a pogácsákat az udvaron lévő kemencében fogjuk megsütni. Az elkészült pogácsákat a végén együtt elfogyasztjuk. Szeretettel várnak mindenkit a Mag-Ház Egylet tagjai és a művelődési ház dolgozói! Mikulás a művelődési házban Pusztaföldvári Kicsik és Nagyok! December 6-án 15 órától a Magház Egylet és a művelődési ház dolgozói ismét elhívják a Mikulást! Mindenkit szeretettel várunk a művelődési ház nagytermében egy kis meglepetés műsorral, aki készít ajándékot azt külön megjutalmazza a Mikulás! Községi Karácsonyi Ünnepség Kézműves Foglalkozás Kedves pusztaföldvári Lakosok! A Pusztaföldvár Község és a művelődési ház vezetősége nevében szeretettel hívjuk és várjuk Önöket közös karácsonyi ünnepségünkre. Az ünnepség helye: művelődési ház nagyterem. Időpontja: 19.-e, péntek 17h. Közreműködik: Földvár Citera zenekar, Búzavirág Népdalkör és a Diákszínpad tagjai. Közeleg az év legszebb ünnepe a karácsony. Hagyomány intézményünkben, hogy közösen készülünk erre az ünnepre. Minden évben nagy sikert arattak a gyönyörű kézzel készített karácsonyi ajándékok és díszek. Szeretettel várunk idén is mindenkit, kicsiket, nagyokat, akik meghitt hangulatban szeretnének velünk együtt ügyeskedni. A megszokott mézeskalács díszítés mellett, most sok újdonsággal várjuk az érdeklődőket! Kézműves foglalkozás ideje: 5, péntek 13 óra Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje. (Wass Albert) Várunk benneteket szeretettel: a könyvtár dolgozói Kedves Gyerekek!

3 A Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár ünnepi nyitva tartása 20- tól január 4-ig ZÁRVA Nyitás: január 5.-én hétfőn A testépítő terem december 20-a után csak hétvégén 1018 óráig lesz nyitva A Tamkó Sirató Károly Könyvárban megtalálható új könyvek jegyzéke: W.E.B. Griffin: A mexikói ügy Julie James: Az a gyanúm, szerelem Emma Chase: Behálózva Paul Finch: Ne sikíts! Juliet Grey: Királyné lettem - Mária Antónia ifjúkora Keleová-Vasilková, Táňa: A másik 1 Blixen, Karen: Volt egy farmom Afrikában Nagy Réka: Ökoanyu : egyszerűen zöld Berg Judit: Lengemesék 1. Tavasz a Nádtengeren 1 Berg Judit: Lengemesék 2. : Nádtengeri nyár George R. R. Martin:Trónok harca Edgar Wallace: A 127-es bolygó Linwood Barclay: A baleset George R. R.Martin: Kardok vihara George R. R.Martin: Sárkányok tánca George R. R.Martin: Varjak lakomája Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző Vavyan Fable: Hol volt, hol nem volt... banyamese Lévai Balázs: Lovasi : idáig tudom a történetet John Green: Csillagainkban a hiba Grecsó Krisztián: Megyek utánad Leiner Laura: Akkor szakítsunk Jennifer Probst: Elhibázott házasság Böszörményi Gyula-Machó Zsófia: Ezopara : 1. könyv Böszörményi Gyula-Machó Zsófia: Ezopara :2 Böszörményi Gyula-Machó Zsófia: Ezopara 3. Nógrádi Gábor: A gonosz hét napja : [légy jó, tesó!] Nógrádi Gábor: Galambnagymama Mike Goldsmith: Tudomány 30 másodpercben Finy Petra: Iskolások kézikönyve John Farndon: Tudósok és lángelmék A kalóz nagypapa Magyarország csodálatos túraútvonalai Magyarország hagyományőrző túraútvonalai Szilágyi Palkó Pál: Erdély legszebb túraútvonalai Kornfeld Tamás: Nem mindennapi élet Camilla Grebe -Träff: A terapeuta Ben Brooks: Lolito Bíró Zsófia: A boldog hentes felesége Isabel Wolff: Séta az időben Isabel Wolff: A legjobb kép róla 3.

4 Óvodai Hírek November első hetében már hagyományainkhoz híven Szent Márton napjára készülődtünk gyermekeinkkel. Különböző kézműves technikákat alkalmazva készültek a ludak. November 10-én hétfőn a Művelődési Ház udvarán lévő kemence is befűtésre került Vajdáné Ilike néni és Dencsi Erika óvó néni segítségével házias lekváros buktát és sült tököt sütöttek pár szülő segítségével a másnapi Márton napi vigadalomra. Köszönjük a segítséget: Szűcs Ilonának, Virág Erikának és Szántó Ildikónak. Az óvoda részére sütni való tököt ajánlott fel Megyeri Györgyné Jundi néni, köszönjük szépen! Ezután eredményhirdetés következett, ahol a versenyre nevezetteket díjaztuk. A lámpások ezután meggyújtásra kerültek és közösen elindultunk a felújított katolikus templomba, ahol a gyerekekkel közösen énekeltünk, majd az óvodában visszaérve, már várta a Márton napi sokadalmat a libazsíros kenyér, forró tea, a kemencében sült tök, és ízes bukta. Köszönjük a Szülői Közösségnek és a konyha dolgozóinak az előkészületekben való segítséget! A gyerekek a sötétben lámpásokkal keresték a két gúnárt, amelyet Vajda Zsombornak köszönjük, hogy behozta az óvodába a libáit. Hamarosan itt a Mikulás és már több éve délutánonként készítjük a szülőkkel gyermekeik számára a csomag mellé, egy kis meglepetés ajándékot. November 17-től - 19-ig csoportonként lehetett elkészíteni a játékokat. November 11.-én elérkezett a várvavárt nap, amikor is a délelőtt folyamán a szülőkkel közösen készítettük a lampionokat. Délután pedig minden csoport árulta a maga által készített portékákat, köztük azokat a süteményeket is, amelyeket sütőtök alapanyagból állítottak össze. Már korán reggel megjelentek óvodánkban a különböző faragott tökök és töklámpások, amelyeket a szülők otthon készítettek a meghirdetett versenyre. 16 órakor gyülekeztünk az óvoda udvarán, ahol először is a Cica csoportos gyerekek mese jelenettel A rátóti csikótojással kedveskedtek a megjelent vendégeknek. Felkészítőjük Tóth Nikoletta, óvónő. 4. Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek! Tisztelettel: Holecskáné Rusvai Éva, Tóth Nikoletta November utolsó hete már az Advent első hete is egyben, ezért az óvoda dolgozói és a szülők segítségével az idén is elkészítettük a Betlehemet a katolikus templom elé. Ezzel az időszakkal elkezdődik a gyermekeink számára jó cselekedetek gyűjtése karácsonyig. Köszönjük Németh Árpádnak, hogy továbbra is támogat, segít bennünket munkájával. Köszönjük szépen az általa készített fésülködő asztalt, amit a Micimackó csoportba készített. Áldott, békés ünnepeket kívánunk a falu lakosságának, az óvoda dolgozói. November 23.-án volt a Katolikus templom felszentelése, amire gyermekeink is készültek három énekkel. Önök segítségével.szeretnénk folytatni az idén elkezdett udvari játékok bővítését. Sajnos óvodánkban még nincs hinta, ezért most a célunk az, hogy az ehhez szükséges összeget összegyűjtsük. Még egyszer köszönjük mindenkinek a támogatást! Jövőre is szeretnénk megrendezni alapítványi bálunkat, amelynek időpontja: február 14. (szombat) Támogatói jegyeket, valamint a belépőjegyeket január közepétől lehet megvásárolni óvodánkba. Mesevár Óvoda Alapítvány hírei Évről-évre egyre többen gondolják úgy, hogy alapítványunk munkáját támogatják adójuk 1%-ával. Ezúton szeretnénk megköszönni támogatásukat. Az adó 1%-ából az idén Ft gyűjtött alapítványunk az

5 Iskolai Hírek 2014 November, Szent András hava Október 15. Pályázati fejlesztés Szent Imre katolikus általános Iskola és Óvoda Iskolánk az Intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztése a közoktatásban pályázaton (TIOP / ), korszerű informatikai eszközöket nyert. Teljesen új gépparkkal lett felszerelve az informatikai terem: 20 db új PC és a hozzá tartozó LCD monitorok, szoftverekkel ellátva, hálózat nélküli internet kapcsolattal. 7 db laptop szoftverekkel, 10 db notebook szoftverekkel, 4 db interaktív tábla és a hozzá tartozó nagy látószögű kivetítő. Az eszközök leszállításra és átvételre, kerültek. A beszerelésük után, - várhatóan január végére a felsős tantermek a legkorszerűbb oktatástechnikai eszközökkel lesznek ellátva, melyek az oktatás egy új területét nyitják meg tanulóink számára. A projekt még nincs lezárva, folyamatos kedvező elbírálás esetén további eszközöket kapunk az SNI tanulók fejlesztéséhez, valamint az alsó tagozat számára. A jelenlegi fejlesztés értéke meghaladja a 10 millió Ft-ot. Pályázó: Puskás Tibor igazgató, Móré Erzsébet és Mórocz László informatika tanárok. Október 20. Kemencés parti Kultúrház udvara. Hagyományainkhoz híven az idén is megrendezésre került az alsó tagozat őszi rendezvénye: a Kemencés parti. A szép napsütéses délutánon, a kultúrház udvarán először a mézfogyasztás hasznáról hallhattak rövid tájékoztatást a tanulók Bodrogi József és lánya előadásában. Később meg is kóstolhatták a természet e remek gyógyszerét. Lehetőség nyílott minden gyerek számára, hogy gesztenyefigurákat, dió-katicákat, levélnyomatokat készítsen addig, amíg a lelkes szülők által összeállított kenyérlángos kisült a kemencében. Öröm volt látni a kézműveskedő gyerekeket, majd a jóízű falatozásukat. Remek hangulatban, gyorsan elrepült a délután. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azon felnőtteknek, akik a háttérből, illetve helyszínen szervezték és végezték a munkájukat: Nádasdi Józsefné Marika, Orosziné Pásztor Ili, Szabóné Ani mama, Molnár Betty, Horváthné Magyar Ildikó, Némethné Berki Barbara, Gyulai István, Dékányné Seres Edina, Berki Szilvia, Arany Márta, Tóth Szilvia, Zsurka Elizabeth, és a kultúrház dolgozói, valamint az alsós nevelők: Szűcs Lászlóné, Berke Inez, Maglóczki Anita, Vári Ágnes Közérdekű közlemény A faluban elterjedt, hogy reggel órakor, iskola buszt indított a Volán az Újfaluból, de ezt az intézmény vezetése nem kérte, így megszüntették. A hír alaptalan, mert ilyen járatot a Volán nem indított és szándékában sincs indítani. A Volán az esetleges járatindításról semmilyen tájékoztatást nem adott, sem írásban, sem szóban az intézménynek! Így a szóbeszéd alaptalannak bizonyult! November Szent Imre napok Szent Imre életéről vetítés. Szervező: Pálfi Tünde hitoktató Zarándok út, vetélkedő, feladatokkal. Szervező: Nagy Attiláné DÖK vezető. Segítők: Brád Györgyné, Nagyné Laták Éva, Gregus Ilona, Mórocz László. November 07. Pályaválasztási vásár Csaba park, Békéscsaba A osztályosok vettek részt a pályaválasztási kiállításon. Az orosházi Munkaügyi Központ biztosította a tanulók szállítását. Kísérők: Brád Györgyné, Móré Erzsébet osztályfőnökök. November 09. Iskola Mise Az osztályok részvételével. Felkészítő: Pálfi Tünde hitoktató November 10. Lipták-Galló-Máté 6. osztályos tanulónk, a Hinomoto kupán gyermek I. kategóriában: I. helyezést ért el. Gratulálunk! Felkészítő: Magon Hajnalka, edző. Az OKKSZK Egyesület a legjobb sportolóinak ösztöndíjat adott. Máté is ezen szerencsések közé tartozik. Gratulálunk! November Nyílt napok az iskolában Hétfőn az alsó tagozaton, kedden, a felső tagozaton tartottunk nyílt órákat a szülők számára, hogy megismerhessék gyermekük iskolai tevékenységeit. Szerevező: alsós, felsős munkaközösség 5.

6 November 14. November 23. Összetett: Dél-békési Szónoklat verseny, Orosháza Eötvös Katolikus Iskola 15 tanuló vett részt a versenyen, Békés és Csongrád megyéből. Kovács Bence 7. osztályos tanuló I. helyezést ért el. Gratulálunk! Felkészítő: Nagy Attiláné magyar tanár Kopanyicza Ádám 8. osztályos tanuló különdíjas lett. Felkészítő és kísérő: Gregus Ilona magyar tanár Tájfutó verseny-békési Ősz Gyopárosfürdő - Szabadkígyós 3. hely: Jankó Márk 4. hely: Szabados István 5. hely: Berki Gábor 6. hely: Berki Rebeka 6. hely: Lipták-Galó-Norbert 7. Hely: Mátyás Norbert Felkészítő, kísérő: Móré Erzsébet edző November 23. Ünnepi szentmise Templom újra szentelés - Pusztaföldvár, magyarok nagyasszonya plébánia A templom felújítása sikeresen befejeződött, újra a megfelelő helyre kerülnek a szentmisék. Az egész intézmény részt vett az ünnepségen. Az óvodások kis műsorával kezdődött az újraszentelés. Az ünnepi szentmisét, Dr. Kovács József Szeged-Csanádi püspöki helynök úr mutatta be. Köszönjük mindazoknak a megjelenést, akik részt vettek a rendezvényen! Felhívás A Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy a feleslegessé vált, de még használható, tisztára mosott ruhaneműket, gyermekruhákat, játékokat adományként elfogad. Olyan családoknak szeretnénk segíteni, akik nehéz körülményeik miatt megvásárolni nem tudják azokat. Adományokat Pusztaföldvár Jókai u. 12. szám alatt fogadjuk. Tisztelettel: Bánki Horváth Anett Setény Dezsőné családgondozók 6. Első nap: Jankó Márk 3. o. 1. hely Szabados István 1. o. 4. hely Németh Csaba 6. o. 4. hely Mátyás Norbert 6. o. 7. hely Berki Gábor 7. o. 8. hely Lipták-Galó-Norbert 8. o. 8. hely Jankó Ákos 8. o. - hely Második nap: Szabados István 1. o. 4. hely Berki Gábor 7. o. 4. hely Berki Rebeka 3. o. 4. hely Lipták-Galó-Norbert 8. o. 8. hely Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra. Tisztelt Lakosság! Az Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadási rendje december hónapban az alábbiak szerint alakul: 13. (szombati munkanap) Az ügyfélfogadás szünetel 12. (Péntek) (7:30 órától 13:00 óráig) Igazgatási szünet: 22-től január 4-ig. Az első ügyfélfogadási nap: január 5-én (hétfő) Anyakönyvi ügyintézés/ügyelet (az igazgatási szünet ideje alatt): 20/ Ellátások kifizetése (munkabér, segélyek): 31. (10:00 órától 12:00 óráig) Járási Hivatal munkatársa: december 23-én fogadja ügyfeleit November 23. Karate verseny Oyama Memoriál kupa Románia Lipták-Galló- Máté 6. osztályos tanulónk, I. helyezést ért el, kategóriájában. Gratulálunk! Felkészítő: Magon Hajnalka 2 danos, edző. Bursa Hungarica Az alábbi diákok nyertek ösztöndíjat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Pályázaton keresztül az Önkormányzattól. 1./ Tóth Balázs Ft 2./ Tóth Krisztina Ft 3./ Ágoston Flóra Ft 4./ Balogh Krisztina Ft 5./ Takács Gergő Ft 6./ Antali Martin Ft Lakossági hirdetés november 22-én Gyulai István és Gallai Mónika eljegyezték egymást

7 Evangélikus Hírek Az adventről Az advent kifejezés a latin adventus Domini kifejezésből származik, amely azt jelenti: az Úr érkezése. A keresztény világ ezekben a hetekben Jézus Krisztus születésének ünnepét, a karácsonyt várja. A várakozás jelképe lett a 16. században az adventi koszorú, amelynek fénye arra utal, hogy Jézus Krisztus a világ világossága. A templomokban lila az oltárterítő, amely a bűnbánat színe, és arra emlékeztet, hogy elsősorban lelkileg kell készülnünk, hogy megtisztulva ünnepelhessünk karácsonykor. Várjuk együtt az ünnepeket, és ünnepeljen velünk! Hisszük, hogy az igazi karácsonyi ajándékot nem a fa alatt kell keresnünk, mert az igazi ajándék, maga a Megváltó megszületése. Evangélikus istentiszteletek Ünnepelje velünk a karácsonyt, és töltsük együtt már az adventet is. Az alábbi időpontokban tartunk isten-tiszteletet, amely nyitott minden ember számára. Jöjjön bátran, ha az ünnep igazi értelmét keresi! Istentiszteleteinket a fűtött evangélikus gyülekezeti házban tartjuk az alábbi időpontokban: Dec. 7. (advent 2. vasárnapja) de. 9 óra advent istentisztelet, prédikál: Paulik Enikő teológiai egyetemi hallgató Dec. 14. (advent 3. vasárnapja) de. 9 óra adventi istentisztelet úrvacsorával Dec. 21. (advent 4. vasárnapja) de. 9 óra adventi istentisztelet Dec. 24. (szenteste) 18 óra gyertyafényes szentesti istentisztelet Dec. 25. (karácsony 1. napja) de. 9 óra úrvacsorás ünnepi istentisztelet Dec. 26. (karácsony 2. napja) de. 9 óra könnyűzenés úrvacsorás ünnepi istentisztelet Dec. 28. (vasárnap) de. 9 óra vasárnapi istentisztelet Dec. 31. (szilveszter délután) 15 óra az év utolsó istentisztelete Jan. 1. (újév napja) de. 9 óra úrvacsorás ünnepi istentisztelet Jan. 4. (vasárnap) de. 9 óra vízkereszti istentisztelet Az iskolások, óvodások, intézményi dolgozók számára igazolást adunk az istentisztelet látogatásáról. Azokért az idősekért, akik részt vennének az istentiszteleten, szívesen elmegyünk gépjárművel, ha jelzik azt előzetesen Otthoni úrvacsoráztatás Ünnepváró teadélután Idén is megtartjuk advent teadélutánunkat. 14-én (vasárnap) 16 órára várunk mindenkit a művelődési házban. A délután folyamán az evangélikus hittanos gyermekek verses műsorát tekinthetik meg. Az alkalom közös süteményezés és teázás mellett folytatódik. Amennyiben Ön vagy ismerőse szívesen részesülne az ünnepek kapcsán az úrvacsora szentségével, de betegsége vagy idős kora miatt nem tud személyesen részt venni az istentiszteleten, jelezheti ezt Lászlóné Házi Magdolna lelkésznek a 0620/ es telefonszámon, aki előre egyeztetett időpontban meglátogatja. Az evangélikus gyülekezet a Facebookon: vangelikus Donászy Magda: Kis fenyő Szabad-e bejönni? Zöldfenyő vagyok. Kicsiknek, nagyoknak, Békés jó napot! Jó napot, Zöldfenyő! Régen várunk rád, maradj itt minálunk, díszítsd a szobát! Nincs tarka virágom, egyetlen tobozban a távoli erdők üzenetét hoztam. Zúzmara díszíti a tobozod, ágad, maradj itt közöttünk kiskarácsonyfának. Szeretettel jöttem, szívesen maradok, hogy veletek töltsem a szép ünnepnapot. Állj ide középre, feldíszítünk szépen, te leszel a legszebb a földkerekségen. 7.

8 Fontosabb telefonszámok: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Eredményekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Mezőőr Csökmei István: 0620/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Ács Szabolcs Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0620/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 0620/ Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó januári számába a cikketet és hirdetéseket december 22-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati H i v a t a l b a v a g y a pusztakonyvtar1@gmail címre. 8. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Földvári Kultúráért díj

Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvár község és a művelődési ház vezetősége úgy döntött, hogy ezentúl minden évben a Magyar Kultúra Napján köszönetet mond

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus Győrújbaráti II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola naptári terve a 2018-19 tanévre Jelmagyarázat Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín Augusztus 2018.08.01 szerda 2018.08.02

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje Időpont AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

Tagintézményünk éves programja

Tagintézményünk éves programja Tagintézményünk éves programja Tanítási napok száma: 181 nap DÁTUM TÉMA FELELŐS AUGUSZTUS 23. - 9.00 Alakuló értekezlet tagintézmény-vezető 28. -30. 8.00 Javító- és osztályozóvizsga Barta E. Tóth A. Kiss

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

XII. FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE

XII. FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE Pitypang hetek Pitypang hetek XII. FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE Szeptember Napok Téma hetek Programok Felelősök 01. 02. 03. 04. 05. 36. hét 06. 07. 08. nyílt nap óvodai dolgozók részére 8 20-11 00 09.

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2016/2017. 2016.szeptember 1 (csütörtök) - 2017 június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap aug. 5. 11. IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 22.

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol

Részletesebben

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak 2018-19-es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak Szeptember 3. 8 óra: tanévnyitó ünnepély 16 órától kamara és hangszeres órabeosztása külön értesítést kapnak az érintettek 17 órától szülői értekezlet:1.a,

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

Augusztus Tantestület. Mitev Ivánné igazgatóhelyettes. Augusztus

Augusztus Tantestület. Mitev Ivánné igazgatóhelyettes. Augusztus Augusztus 24. ALAKULÓ ÉRTEKEZLET Augusztus 25. 11. 00 Augusztus 24 27. 24. 9 10 - ig 25. 9 10 - ig 9 10 ig 10 11 ig 11 12 - ig 26. 9 10 ig 9 10 - ig Augusztus 26. Augusztus 27 28. 1 Augusztus 31. Augusztus

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

HÉT H K Sze Cs P Szo V DÁTUM Program Időpont Helyszín Felelős

HÉT H K Sze Cs P Szo V DÁTUM Program Időpont Helyszín Felelős Augusztus 31 1 2 3 4 5 aug.. 23. Vezetői értekezlet 9:00 32 6 7 8 9 10 11 12 aug.. 24. Alakuló értekezlet 9:00 Tanári Osváth Emese 33 13 14 15 16 17 18 19 aug 27-aug Munkaközöségi értekezletek, osztályozó

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

I. félév: szeptember január 26.

I. félév: szeptember január 26. Tanév rendje Szorgalmi időszak: 2017. szeptember 1. - 2018. június 15. I. félév: 2017. szeptember 1. - 2018. január 26. Szülők értesítése a tanulmányi eredményről: 2018. február 2-ig Őszi szünet: 2017.

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő 1 tanítási nap: alsóban 4, felsőben 5 osztályfőnöki óra Szülői értekezlet 1ab 4. kedd Szülői értekezlet 2ab 5. szerda Szülői értekezlet 3ab 6. csütörtök

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. M e g h í v ó

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. M e g h í v ó Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvár Községi Önkormányzata Polgármesterétől M e g h í v ó Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 22-én

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola egyetem 10. főiskola 11. főiskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012.

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. március 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben