Kedves Olvasók! dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Olvasók! dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató"

Átírás

1

2 Kedves Olvasók! A februári lapszámunk cikkeinek, tudósításainak összeállításakor is figyeltünk arra, hogy helyt adjunk az olyan újításokat, újdonságokat bemutató írásoknak, melyek hozzásegítik olvasóinkat ahhoz, hogy ötleteket merítve mások tapasztalataiból, kipróbálhassák, megvalósíthassák saját intézményükben is a pozitív példákat. A Górcső rovatban a minőségirányítási program átdolgozásához, kiegészítéséhez Szekeres Lászlóné kitűnő összegzését találhatják a kollégák a szakirodalmi ajánlásokból ben ünnepeljük Szent Erzsébet születésének 700. évfordulóját. Kerületi kulturális intézményekkel együttműködve Intézetünk is részt vesz a méltó megemlékezésekben. Bondor Mária koordinálja az Intézet részéről ezeket a programokat. Az Ajánlás rovatban meghirdetett pályázatainkra külön is felhívom az érdeklődők figyelmét! Hetedik alkalommal szervezünk kerületi pedagógusok számára kirándulást, s ez alkalommal szeretnénk átlépni az országhatárt is. Az érdeklődőket jelentkezési sorrendben tudjuk fogadni. Az országhatárt gondolatban is átléptük, erdélyi kollégáink, barátaink örömét összefogás eredményeként megújult az iskola - is megosztjuk pesterzsébeti kollégáinkkal. A PEPITA főszerkesztője, Emmer Gáborné elbúcsúzik Olvasóinktól. Szakmai tevékenységét a XXII. kerületi Pedagógiai Kabinetben folytatja tovább. Ennek a számnak már Bondor Mária a főszerkesztője, s az Ő nevében is kívánom, hogy sok kellemes percet töltsenek kiadványunk olvasásával! dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató

3 TARTALOM KEDVES OLVASÓK HÉT TÖRTÉNÉSE Szekeres Lászlóné: PEPI híradó GÓRCSŐ Szekeres Lászlóné: Értékeljünk (m)értékkel EX CATHEDRA Beély Gábor, Árgyelán Ágnes, Krasznár Felícia, Urbán Judit, Dian Viktória: Könyvek testközelben Pálfiné Kovács Ágnes: A fókuszos szemlélet terjesztésének lehetőségei az óvodában Rajné Zsebedits Lívia: Fogjunk össze: Hang és betűtanítás 1. osztályban SZÖRFÖZÉS Krén Józsefné: Biztonságos iskola Sajti Annamária, Zsinné Gách Ágnes: Prevenciós nap Oláhné Horváth Ildikó: Tisztán élj! Budainé Vékony Sára: Advent Ausztriában Krónerné Rózsavölgyi Ildikó: Karácsonyi hangverseny Csóka Gabriella: Megemlékezés Molnár Gusztávné: Vörösmarty-nap Sándorné Liptai Annamária: Német nemzetiségi programok Novákné Sarkadi Mária: Mi van a lábunk alatt? dr.sturcz Zoltánné: Egy tinédzser korú civil társaság dr.nagyné Koczog Tünde: Az Európai Unió új tagja: Románia Krónerné Rózsavölgyi Ildikó: A Magyar Kultúra Napja SPORT Varga Ibolya: A Mikulás kupája Hardy László: Hírek a pesterzsébeti sportlétesítményekről AJÁNLÁS Bondor Mária: 800 éve született Árpád-házi Szent Erzsébet Pályázati felhívás Felhívás Tanulmányi kirándulás ELKÖSZÖNÉS Emmer Gáborné: Elköszönő gondolatok

4 12 HÉT TÖRTÉNÉSE november PEPI híradó 06. Emlékünnepséget rendezett a kerület Önkormányzata és a Pesterzsébeti 56-os szövetség a Pesterzsébeti Temetőben az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója alkalmából. A különböző felnőtt szervezetek mellett a diákok is elhelyezték az emlékezés koszorúit az emlékhelyeken. 08. Újabb szoborral lett gazdagabb ezen a napon Pesterzsébet. A Kölcsey Ferencet ábrázoló mellszobor Lelkes Márk, helyi szobrászművész alkotása a Topánka utca és a Bíró Mihály utca sarkánál található kis parkban kapott helyet. A szoboravatás az Erzsébet Napok Kulturális Fesztivál nyitóeseménye volt. Az ünnepi köszöntőt Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere mondta. Jelen volt Kalmár Ibolya, Pesterzsébet mecénása, aki több alkotás mellett ennek is kezdeményezője és finanszírozója volt. 10. A Pedagógiai Szolgáltatók Országos Szövetsége (PEDIG) igazgatói munkacsoportja szakmai találkozót, megbeszélést szervezett a Hotel Rómaiban, amelyre az Intézetünk vezetőjét, dr. Nagyné Koczog Tündét is meghívták. A találkozón részt vett és szakmai konzultációt tartott az Oktatási és Kulturális Minisztérium két vezető munkatársa, Csillag Márta főosztályvezető és Hámoriné Váczy Zsuzsa osztályvezető. Szóba kerültek a pedagógiai szakmai szolgáltatás aktuális ügyei (központi finanszírozás, kapcsolat az OKM-mel, részvétel a központi programokban), illetve nagy hangsúllyal az Új Magyarország Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT II.) oktatásfejlesztést, szakmai szolgáltatást érintő lehetőségeit ismertették az előadók. 13. Az anyanyelvi nevelés új módszereiről és az új munkaformák adta lehetőségekről tartott a Nemzeti Tankönyvkiadó előadást a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskolában. A kooperatív tanulási technikák ötleteiből kaphattak ízelítőt a programon résztvevők. Intézetünket Verőcei Gáborné képviselte. 4

5 12 HÉT TÖRTÉNÉSE 13. A Terézvárosi Pedagógiai Napok nyitó rendezvényén Dr. Kereszty Zsuzsa főiskolai docens nagy sikerű előadását hallgathatták meg a résztvevők a személyközpontú pedagógia gyakorlatáról. 14. A Terézvárosi Pedagógiai Napok folytatásán, Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus előadásán Verőcei Gáborné vett részt. A téma a pedagógus mentálhigiéniája volt. Testi, lelki, gondolati egészségünk érdekében fontos, hogy a pedagógus rendszeresen foglalkozzon személyiségének ápolásával. A mindennapi stressz helyzeteket nem tudjuk elkerülni, de kezelésére a magatartástudomány szerint nagyon jó, ha a pozitív stresszt: a siker izgalmát, a jól végzett munka örömét és feszültségét, az átélt pozitív élmények sorát erősítjük, és ezzel hozzuk szervezetünket egyensúly közeli állapotba. A nevetés, a jókedv stimulál és gyógyít. A VI. kerületi iskolai könyvtárosoknak Emmer Gáborné Intézetünk szaktanácsadója a könyvtári szakmai ellenőrzés területeiről, folyamatáról tartott előadást. 14. A FPI könyvtárpedagógia szakmai napján Projektmunka az iskolai könyvtárban című továbbképzésen vett részt a II. kerületi Varga István Szakközépiskolában Horányi László, a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény könyvtárosa, Csata Réka Emese, a gr. Széchenyi István Általános Iskola és Szakiskola könyvtárosa, valamint Emmer Gáborné szaktanácsadó. 14. A Magyar Nemzeti Bank látogatócentrumának megtekintése, a lehetőségek megismerése volt a célja a fővárosi történelem munkaközösség programjának, melyen Koltai Elvira (Hajós Alfréd Általános Iskola) és Bondor Mária (PEPI) vettek részt. A kiállításon a pénz megjelenésétől kezdődően végigkövethető a történelem és kultúra fejlődése, változása. Az interaktív lehetőségek alkalmazása érdekessé, vonzóvá teszi a látogató számára a kiállítást, mélyebben megmarad a szerzett ismeret. A saját képpel készíthető bankó és a testtömegünk aranyba való átszámítása pedig már csak hab a tortán. Mindenkinek ajánljuk ezt a programot! 17. A Csili Művelődési Központ Muszély Ágoston termében nyitották meg két fiatal művész, Holczapfel Zsuzsanna papírművész, és Németh Tamás grafikus kiállítását. Holczapfel Zsuzsanna kolléga- 5

6 12 HÉT TÖRTÉNÉSE nőnk, a Lázár Vilmos Általános Iskola rajztanára különleges merített papír technikával készült kompozícióival hívta fel magára a közönség figyelmét. Zsuzsa munkáit már a múlt évi Művész Tanár kiállításon is megcsodálhattuk, majd a különleges technika az Országos Alkotó pedagógusok kiállításon is kivívta mind a nézők, mind a zsűri figyelmét és elismerését. Ez alkalommal sem csalódtunk! A kiállítás megnyitóján Intézetünket Bondor Mária képviselte. 17. Emmer Gáborné szaktanácsadó a Könyvtári Intézet által szervezett, az iskolai könyvtári szakfelügyelők tanfolyamán előadást tartott az iskolai könyvtári szakfelügyelet gyakorlati tudnivalóiról. 21. A Humán Erőforrás Operatív Program (HEFOP) A kompetencia alapú oktatás elterjesztése c. pályázat iskola igazgatóknak szóló 3 napos tanfolyamának Intézetünk adott helyet, melyen 6 kerületi intézményünkből vettek részt vezetők. 22. SULINOVA Kht. szervezésében a Nemzeti Fejlesztési Terv eszközcsomagjának a bemutatóját sokadmagával tekintette meg Verőcei Gáborné. Hámoriné Váczy Zsuzsanna OKM osztályvezetője előadásában a versenyképes tudásról és versenyképes stratégiákról beszélt a gazdasági szükséglet, a kultúra közvetítés és egyéni sikeres életút érdekében. 22. A magyar közoktatás napja alkalmából a Pedagógus Szakszervezet által szervezett kerületi fórumon Emmer Gáborné, Szekeres 6

7 12 HÉT TÖRTÉNÉSE Lászlóné és Vasas Dezsőné hallgatta meg az oktatási ágazatot érintő változásokról szóló tájékoztatót. 23. Szövegértési, szövegalkotási kompetencia fejlesztő értékelése témában tartott előadást Dr. Vass Vilmos a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A kisgyermek első kapcsolata a mese, fontos lenne, hogy minél többször hallja és érzékszervei által észlelje, megtapasztalja a környező világgal való kapcsolatát. Ez az ő első szövegértése, szövegismerkedése. Az előadáson Emmer Gáborné és Verőcei Gáborné vett részt. 23. A kompetenciaméréstől a fejlesztési tervig címmel szakmai tanácskozásra hívta a fenntartókat, intézményvezetőket, pedagógusokat, mérési referenseket a Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet. Brassói Sándor az OKM osztályvezető helyettese az országos tanulói teljesítménymérések, alapkészség-képesség vizsgálatok szerepnövekedéséről, az intézményi, fenntartói, ágazati irányításhoz való kapcsolódásáról beszélt. Dr. Vári Péter nemzetközi szakértő Kompetenciamérés eredményeinek elemzése és értelmezése a közoktatási intézményekben címmel tartott előadást. Az intézményértékelés gyakorlata, a fejlesztési terv volt Gábri Katalin előadásának témája. Végül a nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola mérési-értékelési szakértőjétől az iskolában évek óta folyó egyéni fejlesztési program megvalósításáról hallottunk. 23. A Fővárosi Ifjúsági és Pályaválasztási Intézet (FIPT) Mesterségek című kiállítását Emmer Gáborné tekintette meg a Millenáris Park Fogadótermében. A bemutatón több középfokú intézmény és szakképző szervezet mellett képet kaphattak a résztvevők a fővárosi fiatalok pályaválasztását segítő FIPT tevékenységéről. 26. Az idei Egyházzenei Kórushangversenyen öt kerületi intézményekhez vagy egyházakhoz kötődő felnőtt kórus, illetve a Tungsram Kodály Zoltán férfikara énekelt a Szent Erzsébet Főplébánia Templomban. A színvonalas rendezvényt Pál Tibor országgyűlési képviselő nyitotta meg. 29. A HEFOP A kompetencia alapú oktatás elterjesztése című pályázati projekt keretében az alsó tagozaton matematikát ta- 7

8 12 HÉT TÖRTÉNÉSE nítók számára tartott tanfolyamon három kerületi pedagógus vett részt, s ez a tanfolyam is Intézetünkben volt. 30. Jubileumi emléklappal ismerték el Emmer Gáborné szaktanácsadónak az iskolai könyvtárügyért végzett munkáját az Iskolai Könyvtárostanárok Egyesülete 20 éves jubileumának alkalmából rendezett ünnepi ülésen az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Könyves Kálmán körúti épületének dísztermében december ***** 02. Az önismereti tantárgyi program helye az Arany János tehetséggondozó programban címmel rendeztek konferenciát a Szent István Gimnáziumban. A programban a kezdetektől cél volt, hogy ne csak az intellektuális képességekre, hanem a személyiség és a tehetség valamennyi összetevőjére, így a szociális kompetenciák fejlesztésére is koncentráljanak. A rendezvény első részében Dr. Polonkai Mária a programot kidolgozó szakértői bizottság tagja és Pósáné dr. András Katalin egyetemi adjunktus első sorban a tantervről, míg Páskuné dr. Kiss Judit egyetemi adjunktus a tantárgyhoz készült Varázsszem könyvet mutatta be a nagy számban megjelent érdeklődőknek. A konferencia második részében a tantárgyat ténylegesen tanító pedagógusok sok szempontú megközelítéssel, de mindannyian elismerően szóltak a tantárgy bevezetésének pozitív tapasztalatairól. Méltatták az önismereti tantárgy tanítása során jól hasznosítható könyvet, amely a PEPI könyvtárában olvasható. A rendezvényen Szekeres Lászlóné képviselte Intézetünket. 04. Közel 300 óvodás, 26 óvodapedagógus és a szervezők izgulhattak a Mikulás Kupa sport rendezvényen, amelynek a Csepel SC Sportcsarnok adott otthont. A lelkes óvodás társak és óvodapedagógusok hangos szurkolással bíztatták a tizenhárom hét fős csapatot. A programról egy másik rovatban részletesen olvashatnak. 8

9 12 HÉT TÖRTÉNÉSE 04. A Nagy László Általános Iskola és Gimnázium gálaműsorán a zsúfolásig megtelt Csili Művelődési Központ színháztermében, melyen az iskola minden általános iskolai osztálya valamilyen produkcióval szerepelt, dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató és Szekeres Lászlóné igazgatóhelyettes vett részt. 07. Mozaik Kiadó tankönyvbemutatóján Karsai Györgyi gyakorló tanítónő saját módszereiből tartott előadást Cselekvő matematika címmel. A felső tagozatos matematikához kapcsolódóan Pintér Klára ismertetett néhány feladatot a kombinatorika, térlátás, függvények és a problémamegoldás témaköréből. Hasznos volt az előadás, mert, rámutatott, a korábbi tankönyvi feladatok hogyan alakultak át, illetve alakíthatók át a kompetenciaalapú oktatást segítő feladatokká. A kedvezményes tankönyvvásárlással egybekötött rendezvényen Verőcei Gáborné és Soltészné Szabó Emőke képviselte Intézetünket. 08. A minőségügyi vezetők második műhelyfoglalkozásán az intézményi önértékelésről folyt az eszmecsere. Vasas Dezsőné az óvodapedagógusok, Szekeres Lászlóné az tanítók, tanárok körében tettek javaslatot az intézményi önértékelés egy lehetséges módjára. 11. Módszertani előadásokra hívta meg a szaktanácsadókat a Nemzeti Tankönyvkiadó a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba. A fizika kísérletek motiváló szerepéről Dr. Zátonyi Sándor tankönyvszerző tartott vetítéssel és egyszerű kísérleti bemutatóval egybekötött tartalmas előadást. Nagy örömünkre a kerület fizikatanárai is meghallgathatták ezt az előadást januárban az Ady Endre Általános Iskolában. 11. A HEFOP A kompetencia alapú oktatás elterjesztése c. pályázat szövegértés-szövegalkotás területen dr. Nagyné Koczog Tünde tartotta a háromnapos akkreditált tanfolyamot a magyartanárok számára. A programon két kerületi pedagógus vett részt, mely Intézetünk előadójában volt. 16. A Pesterzsébeti Városi Vegyeskar idén is a Baptista Imaházban tartotta meg hagyományos karácsonyi koncertjét, melyen számos ismert karácsonyi művek mellett Dobray Lászlónak, Pesterzsébet 9

10 12 HÉT TÖRTÉNÉSE díszpolgárának művei is felhangoztak unokái és dédunokája előadásában. 18. Az óvoda iskola átmenet volt az egyik témája a kerületi intézményvezetői értekezletnek. Vasas Dezsőné, Verőcei Gáborné és Szekeres Lászlóné beszámoltak a projekt eddigi megvalósításáról, illetve konkrét javaslatokat fogalmaztak meg arról, hogy közös munkával miként lehet segíteni a zavartalan iskolakezdést a gyerekeknél január ***** 09. A magyar közoktatás a évi költségvetésének tükrében címmel Dr. Horváth Péter, a Pedagógusok Szakszervezetének szakértője, iskolaigazgató tartott előadást a Nemzeti Tankönyvkiadóban. A jogszabályok és a rendelkezésre álló mutatók ismertetése során nyilvánvalóvá vált, hogy rendkívül nehéz és számtalan megszorítást hoz az új gazdasági év. Intézetünk részéről Szekeres Lászlóné vett részt az intézményvezetőknek tartott tájékoztatón. 22. A magyar kultúra napja alkalmából új kiállítás nyílt az Átlók Rátkay Galériában (Bp. XX. Klapka u. 48). Részletek a Szörfözés című rovatban. 25. Intézetünk helyiségeiben szerveztük meg az idei év kerületi Tankönyvbemutatóját, melyen 13 kiadó vett részt, közülük 6 képviselő rövid előadással segítette a pedagógusok tankönyvválasztási feladatát, valamint ajánlást adott a pedagógiai munkát segítő szakirodalomból. 29. A Fővárosi Pedagógiai Napok keretében a Könyvtárpedagógia szekcióban a Könyvtárpedagógiai füzetek sorozat egyik szerzőjeként Emmer Gáborné számolt be az érdeklődőknek arról, ami kimaradt a 2006-ban megjelent Iskolai könyvtár és minőség című tanulmányból. Szekeres Lászlóné igazgatóhelyettes 10

11 GÓRCS Értékeljünk (m)értékkel! Az évi Közoktatási törvény (LXXIX.) módosításáról szóló évi LXI. ( bek.) és a évi LXXI. törvény ismét szabályozta az intézmények minőségirányítási programjának kötelező tartalmát, mely szerint a dokumentumnak többek között tartalmaznia kell az intézményben a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítmény értékelésének szempontjait és az értékelés rendjét. A közoktatási intézményeknek március 31-ig felül kell vizsgálniuk, ki kell egészíteniük, és meg kell küldeniük jóváhagyásra a fenntartónak a minőségirányítási programjukat. Ehhez a nem kis feladathoz szeretnénk a magunk szerény eszközeivel segítséget nyújtani. A cikk a kiterjedt menedzseri és pedagógiai szakirodalomból ad válogatást és egyben összegzést is. Tesszük ezt azzal a céllal, hogy érzékeltessük azt a gazdag elméleti hátteret, amely alapul szolgál a gyakorlati működéshez. Mint általában a minőségnél, itt sincs kötelező, egyetlen megoldás. Annak érdekében, hogy a szakirodalomból tartalmilag átvett anyagokat elválasszuk a PPI állásfoglalásától, tanácsaitól, ez utóbbiakat dőlt betűtípussal fogjuk jelölni az írásban. Az utóbbi időben nagymértékben felértékelődött a munkahelyeken a teljesítmény mérése, értékelése. A vezetők ugyanakkor ez különösen jellemző az oktatási ágazatra - általában vonakodnak az értékeléstől. Mi is az értékelés, illetve a teljesítményértékelés? Az értékelés olyan pedagógiai vagy vezetési funkció, amely az ellenőrzés során feltárt tények alapján, kritériumokhoz viszonyítva meghatározza, hogy a folyamatok és/vagy az eredmények az elvárthoz képest hogyan alakulnak. 1 Az értékelés, akárcsak a pedagógiában, a vezetésben sem könynyű feladat. A szakértelmen túl türelmet, tapintatot, diplomáciai érzéket és magas fokú személyes autoritást követel. A teljesítményértékelés a szervezetben dolgozó valamennyi munkatárs adott időszakra vonatkozó teljesítményének felmérése és megíté- 1 Hoffmann Rózsa: Vezetés pedagógusszemmel. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, p 11

12 GÓRCS lése. 2 A pedagógusi teljesítmény vizsgálatának legáltalánosabb célja az, hogy mintegy hidat képezve az intézmény Pedagógiai Programjában (vagy a HOP-ban) megfogalmazott intézményi szintű célok és az egyes pedagógusok munkateljesítménye között hozzájáruljon az intézményi munka színvonalának emeléséhez. Sok intézmény az ellenőrzésben csupán egy kötelező adminisztrációs tevékenységet lát, és nem tekintik az értékelést a viselkedésváltozás hatásos eszközének. A visszajelzéseknek pedig meghatározó pszichológiai szerepük van az értékeltek vonatkozásában is. Elősegítik a reális önkép kialakítását, az önismeret elmélyítését. Most az a feladat, hogy a pedagógusok elfogadják: őket is szisztematikusan, szabályozott és törvényes keretek között értékelni fogják. 1. A teljesítményértékelés funkciója és célja A teljesítményértékelés a vezető számára menedzselési eszköz, az ellenőrzött számára pedig lehetőség helyzete feltárására és tisztázására. Lényeges még az értékelés előtt tisztázni, hogy a teljesítmény nem helyettesíthető az erőfeszítéssel. Azt kell számon kérni, hogy mennyire sikerült elérni a szervezeti célokat, az előre megfogalmazott és elvárt teljesítményszinteket. Melyek lehetnek a teljesítmény értékelésének konkrét céljai? egyéni teljesítmény megerősítése és erőfeszítés ösztönzése; a szervezet által értékként megfogalmazott kompetenciák, magatartásformák, viselkedésminták elfogadtatása és fejlesztése; a munkatársak erős és gyenge pontjainak megismerése a munkatárs szervezeten belüli helyének tisztázása; információk szolgáltatása a munkatársak adottságairól a munkaerő-tervezés (segítés és motiváció) számára; a munkavégzéshez szükséges források feltárása (és javítása); egyéni képzési igények rendszeres értékelése; jövőbeli fejlődési lehetőségek feltárása (karriertervezés); 2 Dr. Gyökér Irén: Emberi Erőforrás Menedzsment. Teljesítményértékelés. www. mba.bme.hu 12

13 GÓRCS szervezeti és vezetési kultúra megerősítése; a munkaköri leírások és a munkacélok rendszeres áttekintése és felülvizsgálata. Bár mindegyik felsorolt cél függően attól, hogy kinek az érdekében történik az értékelés értelmes és indokolt lehet, az nyilvánvaló, hogy egyetlen értékelő rendszer sem lehet képes arra, hogy mindegyiket egyszerre és azonos hatásfokkal kezelni tudja. Az alapvető kérdés az, hogy egy adott értékelő rendszer elsődlegesen fejlesztő vagy minősítő jellegű célokat fogalmaz-e meg. A két szerep jellemzői: A minősítő értékelés egy adott időszak eredményének, teljesítményének elbírálása. A fejlesztő értékelés a munkatársak készségeinek, motivációjának fejlesztésére és a teljesítmény visszajelzésére használható, amely iránymutatást ad a jövőbeli teljesítménnyel kapcsolatban, támogatja a gyenge pontok fejlesztését. A két fajta értékelő funkció más-más viselkedési jellemzőket erősít fel a szervezetben. Az eredményalapú, minősítő értékelés elismerésért vagy jutalmazásért cserébe a beosztottak szolgálatkészségére lehet számítani. Ebben az esetben a vezetőtől való függés érzése erős. A fejlesztő értékelés során a vezető támogató szerepe erős, szakmai segítőként, mentorként, tanácsadóként működik. A kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatban a vezető több jogosultságot ad beosztottjainak a problémák önálló megoldásában, jelentős a beosztottak autonómiája, fontos szerepet kap az értékelésben az önértékelés. A két eltérő alapelvet követve lehet hogy két, külön rendszert létesítünk. Minősítünk például a jutalmazásnál, de a komplex pedagógus teljesítményértékelésünknél a fejlesztő jelleg érvényesül. Az is járható út, hogy egy rugalmas rendszert dolgozunk ki, amely alakítható minősítő és fejlesztő értékeléssé is. (Például: az erősségek a jutalmazás alapját képezhetik, a gyengeségek a fejlesztendő területeket, a %-os értékelés a minősítést mutatja.) Az intézményértékelés során legelőször tehát abban kell döntenie a testületnek, hogy mire helyezi a hangsúlyt. Az autonóm személyiséggel bíró, egyenrangú nevelőtestületi 13

14 GÓRCS tagok között inkább a fejlesztő értékelés kap nagyobb támogatottságot. Az intézményeknek mindenféleképpen meg kell fogalmazniuk, hogy mit várnak el a teljesítményértékelés bevezetésétől, illetve mire kívánják használni az értékelési információkat. Egy helyi értékelési rendszer tehát vezetői tudatosságot igényel, és nagyban függ a szervezeti kultúra szintjétől. 2. Az értékelési rendszerrel kapcsolatos alapelvek, elvárások: fejlesztő szándék elve; sokoldalúság elve: az oktató-nevelő munka minőségének számos különböző aspektusát vizsgálja; méltányosság elve: - konszenzussal jöjjön létre, - kezeljen minden egyénre vonatkozó adatot bizalmasan, teljes mértékben zárja ki a megszégyenítés/megszégyenülés lehetőségét; - törekedjen objektivitásra és csak olyan területeket vizsgáljon, amelyekről megfelelő információk állnak rendelkezésre; - átlátható legyen; - lehetőség szerint minél jobban vonja be az érintettet az értékelési folyamatba; - adjon lehetőséget az értékeltnek, hogy kifejthesse a véleményét a róla gyűjtött adatokkal kapcsolatosan; - ne keltsen érdekellentétet és ellenségeskedést a szervezet tagjai között. kivitelezhetőség elve: - az erőforrások függvényében legyen idő- és munkaigényes. Bármilyen célú rendszert épít is ki az intézmény, ezeket a fontos alapelveket célszerű figyelembe vennie, mert csak így érzi azt sajátjának a szervezet. 14

15 GÓRCS 3. A teljesítményértékelés alapja Szinte valamennyi újabb, az értékeléssel kapcsolatos szakirodalom megemlíti, hogy az értékelés alapja ma már a pedagógusok kompetenciáinak (az elsajátított tudáson alapuló, fejleszthető, eredményes cselekvőképességnek) az ellenőrzése. A pedagógusi munka komplexitásából és a vele szemben támasztott ma még sokszor pontatlan követelményrendszeréből adódóan a maga teljességében nem vizsgálható. Éppen ezért feltétlenül szükség van valamiféle szelekcióra, bizonyos prioritások kijelölésére. Először tehát ki kell választani a legfontosabb szervezeti és pedagógiai értékeket, célokat, melyek érvényesítése a napi gyakorlatban meg kell jelennie valamennyi pedagógus munkájában. A dokumentumok és az értékelés szempontjai, a stratégiai célok között koherenciát kell teremteni. Az értékek tisztázása nélkül hogyan tudnánk értékelni azok megjelenését a pedagógusok munkájában? Mit vizsgálunk a tanítás minőségében, ha nem tudjuk világosan megfogalmazni, hogy a MI intézményünkben mit értünk ez alatt? Mit jelent számunkra az etikus magatartás, a példaadó viselkedés, ha nem egy nyelvet beszélünk a pedagógusi morálról, vagy a minták mibenlétéről? Hogyan adunk négy, vagy öt pontot egy értékelési szempont minőségére, ha nem egyeztünk meg abban, hogy mit tekintünk kiválónak? 3 Az értéklista elkészítése után lehet az elvárható tulajdonságokat, eredményeket, tevékenység-együtteseket, azaz kritériumokat megfogalmazni, amelynek alapja: a munkakör jogi elvárásai (Közoktatási törvényben); munkaköri leírások (SZMSZ); a munkakörhöz kapcsolódó elvárható eredmények, kimenetek, magatartások, tevékenységek (helyi követelményrendszer felállítása). 3 : Lendvai Lászlóné, Dr. Szivák Judit, Dr. Igaz Sarolta : A Tájoló pedagógus értékelési rendszer iskolák és óvodák számára; OKKER-Szoftver ismertető 15

16 GÓRCS Az igazi kérdés itt az, hogy meg tud-e egyezni a testület abban, hogy ami benne foglaltatik a helyi követelményrendszerben, az valóban releváns. Ezt követően a teljesítmény-kritériumokhoz adatokat, mutatószámokat, megfigyelési szempontokat célszerű meghatározni. Indikátorok lehetnek a pedagógusértékeléshez: tanulói eredmények (tudásszint, neveltségi szint, helyi és országos mérés eredményei, bukások, versenyeredmények, stb.); elégedettségi mérések eredményei; mérési eredmények (vezetői ellenőrzések megfigyelései alapján); dokumentumelemzés (adminisztráció, írásbeli kommunikáció, publikáció, stb.); részvétel szakmai, intézményi, települési programokon. A szakirodalomban közölt indikátorok kritikáját követően, a saját források figyelembe vételével minden intézménynek magának kell kimunkálnia az adatok és a mutatók rendszerét. Ebben a fázisban szükség lesz a kompromisszumok megkötésére az egyes csoportok között. 4. Teljesítményértékelési módszerek és technikák A kvalitatív módszer gyakran egy esszészerű leírás a munkatárs teljesítményéről, más esetekben bizonyos megadott szempontok szerint történik ez a leírás. A kvalitatív értékelés gyengesége az, hogy az így készített különböző értékelések nem összehasonlíthatóak. A kvantitatív értékelés a mérhető tényezőkre koncentrál. Amennyiben egy fontos tényező nem mérhető vagy számszerűsíthető közvetlenül, akkor leggyakrabban skálás értékelést használnak. Legelterjedtebb a hagyományos ötfokozatú skála: a "kiváló" értékeléstől a "gyenge" vagy "nem megfelelő" értékig terjed. Használják a két szélső érték felé még kettővel kibővített 7 fokozatú skálákat, de találkozhatunk más numerikus mintákkal is. Példa a három-, illetve a hatfokozatú skálákra: egy adott képesség a dolgozónak: erőssége 16

17 GÓRCS megfelelő javítandó, illetve átlagon felüli jó közepes gyenge elfogadhatatlan nem tudom megítélni. A kompetenciaalapú fejlesztő értékelésnél gyakori, hogy segítő mintákban fogalmazzák meg, hogy melyek azok a jellemzők, amelyek alapján egy elemre azt mondhatjuk, hogy fejlesztendő vagy erősség. Erre láthatunk mintát a MÁSKÉPp modellben (Horváth és Dubecz Tanácsadó Kft.). Például a megbízhatóság kulcskompetencián belül az egyik elem (elvárás): Ismeri és betartja a munkakörére vonatkozó előírásokat fejlesztendő, ha például: erősség, ha például: Mereven ragaszkodik a munkaköri Támpontként szolgál számára a leírásában foglaltakhoz a munkavégzésnél, az új feladatok szétosztásárekszik, ezért képes nagyobb ener- munkaköri leírás, a minőségre tönálgia befektetésre, többletfeladat vállalására. Munkája bármely területen állandó ellenőrzést igényel, megerősítést Feladatait önállóan végzi, szükség vár. esetén segítséget kér. Saját érdekeit az intézményi érdekek, illetve a munkaköri elvárások kában a nehézségek és a sikerek Együttműködő az intézményi mun- elé helyezi. idején is. Természetesen ara is találunk példát, hogy a kvalitatív és a kvantitatív (mérhető) értékelési módszereket kombinálja az intézmény. A 7. pontban leírt gyakorlat ezt mutatja be vázlatosan. Ha összetett teljesítményértékelési rendszert alakítunk ki, és sok területet többféle módszerrel értékelünk, akkor szembe kell néznünk a súlyozás problémájával. A komplex teljesítményértékelésnél a súlyozást az előre rögzített százalékos arány megadásával vagy az összpontszámok differenciált szétosztásával lehet megoldani. Javasoljuk, hogy az intézményi stratégia, a minőségi célok alapján határozzuk meg a prioritásokat, a valóban fontos elemeket, majd a szervezeti kultúrához leginkább illő mérési módszerrel értékeljünk! 17

18 GÓRCS 5. Az egyik legvitatottabb kérdés: a teljesítményértékelés konkrét területei A pedagógusok teljesítményének megítélésénél, amikor a konkrét területeket szeretnénk számba venni, még változatosabb kép tárul elénk, mint a módszerek esetében. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány tekintélyes szakmai szolgáltatók által kidolgozott - variációt arra, hogy milyen területeken lehet a pedagógusok munkáját értékelni: 5 kulcskompetencia alapján (Horváth és Dubecz Kft.) - szakmai tudás alkalmazása; - kommunikáció és kapcsolatok kezelése; - megbízhatóság, felelősségvállalás; - együttműködés; - komplexitás kezelése. A pedagógus teljes munkaidőben végzett tevékenységskálája: három szintű értékelés (QUALY-CO Oktatási Tanácsadó) - első szint (összesen 100%): alapvető elvárások - minden pedagógusra egységesen érvényes elvárások és teljesítésük mértékének meghatározása kapcsolódik a szabályozók előírásaihoz; az alábbiakban felsorolt 6 területhez (a-f) összesen 40 részterület kapcsolódik : a) tanórai oktatás-nevelés (40 %), összesen 16 részterület: példa egy részterületre: mesterségbeli tudás ( felkészültség, kommunikáció, tudás, IKT alkalmazása) b) tanórán kívüli oktató-nevelő munka (15 %); c) programok szervezése (10 %); d) együttműködés (15 %); e) adminisztráció (10 %); f) szervezetfejlesztés, értékelés (10 %). - második szint: specifikált elvárások (20%) - a vezetői és az egyes speciális (pl. osztályfőnöki) tevékenységekhez kapcsoló- 18

19 GÓRCS dó különleges elvárások és teljesítésük mértékének meghatározása, összesen 12 részterület. - harmadik szint: a kiemelkedő elvárások- a munkaköri leírásából nem következő, de az intézmény számára hasznos teljesítmény megállapítása (8 részterület). A közoktatási törvényben megfogalmazott pedagógusi feladatok alapján (Qualitas &G Kft.): - Kötelező és nem kötelező órák ellátása. - A teljes rendes munkaidő tanítási órákkal le nem kötött része: a) felkészülés foglalkozásokra, tanítási órákra, előkészíti azokat; b) értékeli a gyermekek, tanulók teljesítményét; c) elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet; d) részt vesz a nevelőtestület munkájában; e) részt vesz az intézményi dokumentumok készítésében, stb. - Továbbképzésben való részvétel, önképzés. - Megvalósítja az intézményi legfontosabb célokból elvárható egyedi elvárások alapján definiált tevékenységeket. - Stb. Példa olyan törvényi előírásra, amely az értékelési rendszer egy részterülete: Képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesíti a tanulókat. Az ehhez kapcsolódó értékelési szempontok: az óra megtervezése az adott osztályra vonatkozik; különböző módszereket, differenciált oktatási formákat, IKT eszközöket alkalmaz; motivál, támogató pedagógiai környezetet biztosít; szemléltet a tanítási órákon; több információs csatornát alkalmaz; hatékonyan szervezi a tanítási órát. 19

20 GÓRCS A közölt néhány minta is mutatja, hogy milyen sokféle rendszer dolgozható ki a pedagógusok teljesítményének értékelésére. Itt is érvényes, hogy saját rendszert szükséges kidolgozni, melyet együtt értelmezünk és kompromisszumok megkötése után fel is vállalunk. A törvény nem rendelkezik a rendszer tartalmáról, talán épp azért nem, hogy lehetővé tegye az intézmények számára az autonómia érvényesülését. 6. Ki értékeljen? Először a pedagógus értékeli saját teljesítményét. Ma már az önértékelés beépítése általános elvárás valamennyi értékelési rendszerrel szemben. A vezetői-ellenőri viselkedés a szervezetelméletben a legalaposabban megvizsgált szervezeti változó, amelynek potenciális hatása van a munkavállaló teljesítményére. De egy vezető körülbelül főről tud csak viszonylag objektív, információkkal megalapozott értékelést készíteni. A nagy létszámú közoktatási intézményeknél ezt a szakirodalomból közismert tényt feltétlenül figyelembe kell venni! A kisebb szervezeteknél tehát még lehetséges, hogy a pedagógusokat az intézményvezetés (igazgató vagy helyettes) egy tagja értékeli. Ehhez természetesen begyűjti a szükséges információkat azoktól, akik egy-egy adott területről a legfontosabb visszajelzési kompetenciával rendelkeznek. A nagyobb szervezetnél gyakorlat, hogy egy team értékel, amelynek tagjai a közvetlen szakmai felettesek (munkaközösség-vezetők) és a közvetlen irányító felettesek (igazgató és helyettes). Egyre több helyen alkalmazzák az úgynevezett 360 fokos teljesítményértékelési rendszert. Az elnevezés arra utal, hogy az értékelés során az értékelt személy teljes környezetének véleményét hasonlítjuk össze a saját véleményével. Ebbe a környezetbe az előbbiekben felsoroltakon (vertikális kapcsolatokon) kívül a munkatársak (horizontális kapcsolatok) és a tanulók (tágabb értelemben a vevők) is bele tartoznak. 20

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. ISO 9000 FÓRUM XXII. NEMZETI KONFERENCIA Balatonalmádi, 2015. szeptember 17. ISOFÓRUM XXII. NK A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet

Részletesebben

Gyakornoki felkészítés programja

Gyakornoki felkészítés programja Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása

Részletesebben

A teljeskörű önértékelés célja

A teljeskörű önértékelés célja 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. Levélcím: 2440 Százhalombatta, Pf.:23. Telefon/fax:23/354-192, 23/359-845 E-mail: egyesisk@freemail.hu TELJESKÖRŰ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS MOLNÁRNÉ DR. STADLER KATALIN SZAKMAI SZAKÉRTŐ TÁMOP-3.1.8. KIEMELT UNIÓS PROJEKT A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet Pedagógus, vezető, intézmény

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken

Részletesebben

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANÁRKÉPZÉSI ÉS TUDÁSTECHNOLÓGIAI KAR A KÖZNEVELÉSI RENDSZER PEDAGÓGIAI, SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE LSP_TK102G4. HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói

Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja adatai és mutatói Szakszolgálati feladatellátásunk a számadatok tükrében Baranya Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. 09.24-től A szabályzat és az önértékelés jogi alapja 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (64-65., 86-87 ) 2. A nevelési- oktatási intézmények

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A pedagógusok szakmai munkájának támogatása Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12 projekt Főbb témák, csomópontok Milyen fejlesztések történnek a TÁMOP 3.1.5

Részletesebben

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

A szaktanácsadásról PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

A szaktanácsadásról PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A szaktanácsadásról Alapelvek Az új típusú szaktanácsadás alapelvei: személyre szabott/egyéni támogató/megerősítő segítő szükséglet - alapú fejlesztő célú (helyzetelemzés, tervezés, megvalósítás, reflexió)

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

Az új típusú szaktanácsadás

Az új típusú szaktanácsadás Az új típusú szaktanácsadás Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 A TÁMOP 3.1.5/12-ben megvalósuló fejlesztések Az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és az Oktatáskutató

Részletesebben

A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0

A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat két fő tartalmi részből áll: (a) általános jellegű, csoportos és

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Közoktatási Minőségirányítási Programjában meghatározottaktól való eltérés

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Az első lépések Felhasznált dokumentum: Önértékelési kézikönyv ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 (OH) Készítette: Bártfai Lászlóné tanügyigazgatási szakértő, szaktanácsadó

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta)

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) 1 Tartalom Bácsalmás Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063 TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert

Részletesebben

A tanári mesterképzés portfóliója

A tanári mesterképzés portfóliója A tanári mesterképzés portfóliója TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást támogató regionális hálózatok a pedagógusképzésért az Észak-Alföldi régióban Dr. Márton Sára főiskolai tanár

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

A Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése

A Minőségirányítási Program végrehajtásának értékelése Mecsekaljai Óvoda és Általános Iskola A Minőségirányítási Program végrehajtásának Készítette: Jónásné Csalódi Éva Csirke Ernő Főigazgató 2011/2012. tanév Az intézményi Minőségirányítási Programban megfogalmazott

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND

TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 4. számú melléklet ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 2013. 2 TANÁRMINŐSÍTÉS Andrássy Gyula Szakközépiskola Iskolahasználói elvárások és minőségpolitikai indikátorok 1. szint: alapvető

Részletesebben

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület:

Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: Innovációs területek fejlesztési feladatok és hozzájuk rendelt tanácsadói tevékenységek meghatározása 1. innovációs terület: A referencia-intézményi szolgáltatói szerep ellátásához szükséges fejlesztéseket

Részletesebben

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től. Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre

Hallgatói tájékoztató. Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Hallgatói tájékoztató Szakértők felkészítése a pedagógusminősítésre Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a TÁMOP 3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja (Szakszolgálatok fejlesztése)

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI INTÉZETE

ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI INTÉZETE SZAKMAI ÖNÉLETRJAZ SZEMÉLYES ADATOK Név Kern Zoltán Cím 8700 Marcali, Lengyelkert 11/b Telefon 06/30/3392530 E-mail Kernzoltan56@t-online.hu Születési hely Lad Születési idő 1956.10.11. MUNKAHELY MUNKAKÖR

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata dr. Pompor Zoltán szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

Az elemzés részletes összefoglalását táblázatban mellékeljük. Tapasztalataink alapján

Az elemzés részletes összefoglalását táblázatban mellékeljük. Tapasztalataink alapján ELEMZÉS, AJÁNLÁS OLVASÓKÖNYVEK PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZ AT NEVELÉSI TAN Á C S AD Ó A Nevelési Tanácsadó munkaközössége átnézte az első osztályos olvasókönyv családokat a következő szempontok alapján: betűtípus,

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 2013-2014. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV 1. PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV Atkár, 2012. június 15. Készítette: Tősér Gyuláné minőségügyi csop. vezető Minőségügyi beszámoló Intézményünkben minden kolléga

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS IV-VI. fejezet az ÓVODÁK számára Dátum:... Készítette:...... Az intézmény

Részletesebben

a filozófia, amely a működést rendszerbe foglalja, a módszer, amely a vezetőség aktív stratégiaalkotását és napi irányítását feltételezi a hatáskör,

a filozófia, amely a működést rendszerbe foglalja, a módszer, amely a vezetőség aktív stratégiaalkotását és napi irányítását feltételezi a hatáskör, a filozófia, amely a működést rendszerbe foglalja, a módszer, amely a vezetőség aktív stratégiaalkotását és napi irányítását feltételezi a hatáskör, amely kiterjed valamennyi munkatársra, a gazdasági szerep,

Részletesebben

A szaktanácsadói szerep változása napjaink köznevelésében

A szaktanácsadói szerep változása napjaink köznevelésében A szaktanácsadói szerep változása napjaink köznevelésében Kihívások és lehetőségek az új típusú szakértői és szaktanácsadói feladatokban RPI, Budapest 2013. október 25. Tartalom A szaktanácsadással kapcsolatos

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

TÁMOP 3. 1. 4. /08/ 2 2009 0050 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben című pályázaton.

TÁMOP 3. 1. 4. /08/ 2 2009 0050 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben című pályázaton. Intézményünk, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat (Nyíregyháza, Szarvas u. 10-12.) nyert a TÁMOP 3. 1. 4. /08/ 2 2009 0050 Kompetencia

Részletesebben

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL

BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL Terület: tanulmányi versenyekkel való elégedettség a 006-007. tanévben Partnerek: versenyző tanulók (II. kör:

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET. TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása. Érintettek. a szaktanácsadás szervezője.

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET. TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása. Érintettek. a szaktanácsadás szervezője. TÁMOP3.1.5/1220120001 képzés támogatása A szaktanácsa folyamat részletes lépései, dokumentumai 1. BEJELENTKEZÉS, OKTATÁSKUTATÓ TÁJÉKOZTATÁS, ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET DOKUMENTUMOK KÜLDÉSE ÉS KÉRÉSE A szaktanácsadás

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN 1 1. A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógiai munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelésének szemjai és az értékelés rendje

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA GYAKORNOKI SZABÁLYZATA. Selényiné Stier Márta sk. Budapest, 2013.09.30.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA GYAKORNOKI SZABÁLYZATA. Selényiné Stier Márta sk. Budapest, 2013.09.30. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA GYAKORNOKI SZABÁLYZATA Selényiné Stier Márta sk. Budapest, 2013.09.30. 1 A szabályzat létrehozásának jogalapját a 2011. évi CXC. tv a köznevelésről, a 2013. évi CXXIX.

Részletesebben

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/44/2014. (blended learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 1

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ

A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ Módszerek A sportiskolai rendszer témafeldolgozása és kutatása során két fő módszert alkalmaztunk: az egyik a dokumentumelemzés,

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

Tankönyvrendelés szabályai

Tankönyvrendelés szabályai Tankönyvrendelés szabályai 1. Az iskolában a tankönyvellátással kapcsolatos feladatokat az iskolatitkár intézi. (rendelés, kiosztás, elszámolás) 2. Az iskola a tankönyvrendeléskor a normatív kedvezményből

Részletesebben

Önéletrajz. Név. Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail. discipula@freemail.hu Állampolgárság.

Önéletrajz. Név. Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail. discipula@freemail.hu Állampolgárság. Önéletrajz Név Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail discipula@freemail.hu Állampolgárság magyar Születési idő 1959. 01. 01. munkahelyek Időtartam (-tól -ig)

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Szülők és pedagógusok körében végzett. vezetői értékelés (2015)

Szülők és pedagógusok körében végzett. vezetői értékelés (2015) Szülők és pedagógusok körében végzett vezetői értékelés (2015) A közoktatási intézmények vezetőinek munkáját a megbízatásuk során két alaklommal kell az intézmény pedagógusainak és a tanulók szüleinek

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI

A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI SZAKÉRTŐK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁRA 2014. DECEMBER 4.

Részletesebben

ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN

ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN Köznevelésért Felelős Államtitkárság ÚJ IDŐSZÁMÍTÁS A KÖZNEVELÉSBEN Tanévnyitó országos konferencia Budapest, 2013. augusztus 22. MTI Fotó A magyarságnak igazi ereje mintha abban állna, hogy a legnagyobb

Részletesebben

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin Csőke Ilona Tanító, testnev. spec.koll., pedagógia, tehetség és képfejl.szakv., népi játék és kézműves oktató, kosárfonó szakoktató 1.a osztályfőnök, kézműves-technika, szakvizsga Kondor Krisztina Tanító,

Részletesebben

Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga!

Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga! Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga! Az alábbi kérdőívben állításokat fogalmaztunk meg a pedagógusok, oktatók elégedettségére vonatkozóan. Örömünkre szolgálna, ha észrevételeivel, javaslataival

Részletesebben

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23.

Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu RPI ORSZÁGJÁRÓ 2014. MÁJUS 20-23. Intézményértékelés, de miért? Mitől jó, milyen a jó iskola? A mi iskolánk jó iskola? Hogyan,

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu

Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

qwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq

qwertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq wertzuiopőúasdfghjkléáűíyxcvbnmq q I Közvetett partneri elégedettség SIOK Fekete István Általános Iskola Ádánd 2012.01.23. Bertáné Szakálas Andrea - 2 - SIOK Fekete István Általános Iskola Ádánd Minőségirányítási munkánk 2011-2012. tanév

Részletesebben

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás

Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Közbeszerzési Műszaki Specifikáció Feladat Meghatározás Kompetencia alapú oktatás feltételeinek fejlesztésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő egyes oktatási intézményeiben

Részletesebben

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Arany János Programokról. 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Arany János Programokról 2013. augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője Az Arany János Programokról Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Nemzeti Tehetségfejlesztési

Részletesebben

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Szontagh Pál Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Életrajz - végzettség Oklevelek: 1997: ELTE TFK magyar-történelem 2000:

Részletesebben

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó A képzési idő: 2 félév A képző: Kodolányi János Főiskola A szakirányú továbbképzési szakon végzettek ismerik: - a pedagógiai értékelés hazai és

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05. 1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri

Részletesebben

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása 1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár

Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A program megvalósításának helyszíne: Than Károly Ökoiskola Nyelvi előkészítő gimnázium

Részletesebben