2012. Május XVII. évf. 2. szám Az AEGON Biztosító ajándéka Motorok a Polgárőröknek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2012. Május XVII. évf. 2. szám Az AEGON Biztosító ajándéka Motorok a Polgárőröknek"

Átírás

1 Polgárőr Magazin Május XVII. évf. 2. szám Az AEGON Biztosító ajándéka Motorok a Polgárőröknek

2 2 Jegyzet Gaál Péter Főszerkesztő Önként egy jobb világért A közösségért vagy a rászorulókért végzett önkéntes munka nem egyoldalú dolog: a másoknak nyújtott segítség révén mi magunk is fejlődünk. Ha azt szeretnénk, hogy a jobb és biztonságosabb világgal kapcsolatos reményünk ne maradjon puszta vágyálom, nagyobb szükségünk lesz az önkéntesek közreműködésére, mint valaha - nyilatkozta Kofi Annan az ENSZ volt főtitkára két éve, amikor meghirdették az Önkéntesség Európai Éve 2011 rendezvénysorozatot. Ezernyi módon járulhatunk hozzá a világ jobbá tételéhez. Tavaly csaknem százmillió európai szentelte idejét és szaktudását a rászorulóknak ebben a szellemben, így viszonozva a közösségétől kapott támogatást. Egy nyugdíjas művészettanár talán előadásokat tartott a külföldi látogatóknak egy múzeumban az európai képzőművészeti remekművekről. Egy középiskolás diák akár felolvashatott a beteg gyerekeknek az egyik kórházban. Egy korábbi válogatott labdarúgó edzéseket tarthatott a helyi klubban. Az önkéntesek tehát ezernyi módon járulhattak hozzá a világ jobbá tételéhez. Mi, magyarok megelőztük a világot. Polgárőreink minden bizonnyal, akik immár lassan húsz éve azért áldozzák fel szabadidejüket, hogy a városok és települések lakói biztonságban élhessenek. Csak az elmúlt esztendőben 8 milliónál több önzetlen önkéntes munkaórával szolgálták nemzetünket egyesületi tagjaink. Érdemes egy kicsit számolni. Nyolcvanezer polgártársunk tavaly 8 millió órányi társadalmi munkát végzett. Ha forintosítanánk az általuk teljesített szolgálatot, akkor egy szerény rendőri fizetést tekintve járulékokkal együtt legalább 8 milliárd forintot ért a közreműködésük. Több mint a tízszeresét adták vissza önkénteseink annak az összegnek, amellyel az állam támogatja a polgárőrök szervezeteit. Ez mindenképpen jó üzlet. Nem beszélve arról, hogy milyen követendő példát mutatnak tagtársaink önzetlenségből.

3 Tartalom 3 Ajánló A sikereket nem kell magyarázni oldal Az irány jó, a cél nemes oldal 4. oldal A sikereket nem kell magyarázni Nélkülözhetetlen polgárőrök oldal Hírek oldal 40 éves a Magyar Karate Szakszövetség oldal Húsz robogót kaptak a polgárőrök oldal 16. oldal Betörőket lepleztek le Eddig tizenheten kaptak segítéget oldal Betörőket lepleztek le oldal A lovas polgárőr szolgálat oldal Polgárőrök vigyázták a rémségek házát oldal 18. oldal A lovas polgárőr szolgálat Akcióban a polgárőrök is oldal Szemetet szedtek Szebényben oldal Futókat biztosítottak oldal FELHÍVÁS! oldal Országos Polgárőr Nap oldal 24. oldal Az óbudai gyermekek védelmében Polgárőr Magazin Az Országos Polgárőr Szövetség havonta megjelenő folyóirata Felelős kiadó: Dr. Túrós András az OPSZ elnöke Szerkesztőség: 1077 Budapest, Király u. 71. Telefon: , Fax: Honlap: http/ Főszerkesztő: Gaál Péter sajto@opsz.hu ISSN: Nyomda: Premier Nyomda Kft., 1117 Budapest, Budafoki út 64. Előfizethető a szerkesztőségben Az óbudai gyermekek védelmében oldal Lőttünk, de keveset találtunk oldal Nyakonváglak kishaver oldal Enni jó! oldal TÁMOGATÓINK

4 4 Közgyűlés A sikereket nem kell magyarázni Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületében március 31-én rendezte évzáró, tisztújító közgyűlését a Bács- Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség. A szervezet e jeles eseményén jelen volt Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Dávid Károly dandártábornok, a megyei főkapitányság vezetője és Rausch Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke is. Szabó MIhály megyei elnök Az emberek és a kisebb helyi közösségek még mindig nem szokták meg azt, hogy tulajdonaikért, lakókörnyezetük biztonságáért maguk, vagy az általuk létrehozott civil szervezetek éppen annyira felelősek, mint a rendőrség, a polgárőrség, vagy a település és annak különböző szervei kezdte beszámolóját a 2011-es tevékenységükről Szabó Mihály, a megyei polgárőr szövetség elnöke, aki ezt követően arról szólt: az elmúlt évek alatt folyamatosan emelkedett tagszervezeteik száma. Bács-Kiskun megye 119 településén 116 polgárőr egyesületet tartanak nyilván. Jelenleg hat szünetelteti tagságát, egy pedig bírósági bejegyzés alatt áll. Az elmúlt év végén taglétszámuk fő volt. Újonnan alakult a Hájas Sándor Polgárőr Egyesület Pálmonostorán, bejegyzés alatt áll a katymári szervezet, míg újra szerveződött a Borotai Polgárőr és Faluvédő Egyesület. Ami a munkájukat szüneteltető szervezeteket illeti, az elnök ezt azzal magyarázta: minden évben vannak elsősorban anyagi gondok miatt polgárőr szolgálatot nem teljesítő csoportjaik. A nehézségek ellenére a megye polgárőrei kiemelt feladatként kezelik a bűnmegelőzést is alapfeladataik mellett. A főkapitánysággal és a kapitányságokkal, valamint a települések körzeti megbízottjaival tovább erősödött az eddig is példás kapcsolat. A balesetek megelőzése, a közlekedés biztonságának javítása érdekében a közlekedési

5 Közgyűlés 5 csoportok a feladatok végrehajtásában aktív résztvevők az egyesületi tagok. Közúti baleseteknél, a bűncselekményeknél hatósági tanúként közreműködve segítették a polgárőrök a rendőrség munkáját. Lakókörnyezeti bűnmegelőzési feladataikat a polgárőr csoportok együttműködési megállapodások alapján a rendőri szervekkel közösen végzik. A rendőrség rendszeres tájékoztatást nyújt számukra a területen történt bűncselekményekről, az abból adódó feladatokról. A megye polgárőr szervezeteinek tagsága önállóan 151 ezer órát teljesített szolgálatban, a rendőrséggel közösen pedig 73 ezer órát járőröztek. A bűnmegelőzési munka mellett a polgárőr egyesületek számtalan közösségi életet erősítő rendezvényt tartottak. Külön is kiemelte a szinte egyedülálló l6 fős lovas polgárőr csoportot, amelynek tagjai elsősorban a tanyavilágban járőröznek. A továbbiakban az elnök szólt a más szervekkel a megyei rendőr-főkapitánysággal és hét városi kapitányságával, a Bács- Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a Szegedi Postaigazgatósággal, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal és a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetével való együttműködésükről, végül technikai ellátottságukról. Megemlítve, hogy jelenleg 37 településen teljesítenek szolgálatot a rendőrség által üzemeltetésre átadott gépjárművek. Külön is kiemelte a Lakitelki Önkormányzat támogatását, ők biztosítottak térítésmentesen egy jól felszerelt, adminisztrátorral működő irodahelységet a megyei szövetségnek. A közgyűlés résztvevői elfogadták új alapszabályukat, majd tisztségviselőket választottak. Elnökként ismét Szabó Mihály kapott egyhangúan bizalmat. Az elnökségben a hét kapitányság ösz- Szavaznak a küldöttek szekötőin kívül öten tevékenykednek majd. A közgyűlés zárásaként Túrós András és Szabó Mihály elismeréseket adtak át az arra érdemeseknek. A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát vehette át Smutka György, a Csengődi Polgárőr Egyesület tagja és Nagy Zoltán, a Lajosmizsei Polgárőr Egyesület tagja. A Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozatát kapta Szabó Viktor, a Szalkszentmártoni Polgárőrség tagja, Fogl András, a Pirtói Polgárőr Egyesület tagja és Móczár László, a Petőfiszállási Polgárőrség tagja. A Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozata kitüntetésben részesült Lakatosné Baranyai Erika, a Polgárőr Egyesület Szakmár tagja és Tüske Gyula, az Érsekcsanádi Polgárőr Egyesület tagja. Az elnöki beszámolót követő tartalmas vitában felszólalt Túrós András, az OPSZ elnöke, aki kiemelte: az elmúlt húsz év alatt mióta a polgárőrség létezik megerősödtek, az ország legnagyobb civil szervezetévé váltak, s a kormány stratégiai szövetségesei lettek. Nem sok megye büszkélkedhet azzal, amivel Bács-Kiskun, hogy majdnem minden településén működik polgárőrség hangsúlyozta, majd azt kívánta: tartsák meg az egységet és ne csökkenjen létszámuk. Elismerését fejezte ki a megye polgárőreinek elmúlt évi tevékenységükért, majd biztosította a jelenlévőket, hogy a megye, s rajta keresztül az egyesületek ebben az esztendőben is kapnak pénzügyi támogatást az országos szövetségtől. Dávid Károly megyei főkapitány azt hangsúlyozta: a rendőrség, az önkormányzatok, valamint a polgárőrség összefogása pótolhatatlan. A polgárőrök önzetlen tevékenységének köszönhetően több rendőrt láthatnak a településeken, hiszen a közös járőrözés révén felszabaduló erőiket is járőrszolgálatba vezényelhetik. A megyei közgyűlés alelnöke, Rausch Sándor a megye lakosságának elismerését tolmácsolva azt emelte ki: a nagyon jól szervezett polgárőr csoportok rendkívül sokat tesznek a települések biztonságáért, az ott élők biztonságérzetének javításáért. Tóth Zoltán Fotó: Sebestyén Jenő Lakatosné Baranyai Erika

6 6 Közgyűlés Az irány jó, a cél nemes A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség betartva a törvények rendelkezéseit, az alapszabályunkban megfogalmazottakkal összhangban működik- jelentette ki Kolozsi József megyei elnök, aki a küldött-közgyűlés első felszólalója volt. A kezdeti botladozó lépéseinken már jó ideje túl vagyunk- mondta az elnök - és megállapíthatjuk, hogy folyamatosan fejlődünk. Törvényt alkottak rólunk, polgárőrökről, mert olyan eredményekkel rendelkezünk, melyet egyetlen más civil szervezet sem tud felmutatni. Köszönhető ez annak, hogy célunkat következetesen szem előtt tartjuk,és a munkánkat ennek a célnak rendeljük alá. Vállalásainkat teljesítettük, folyamatosan erősítettük kapcsolatainkat stratégiai partnereinkkel a Rendőrséggel, a Katasztrófavédelemmel, és az Önkormányzatokkal. Megyei el nökségünket a szükséges szerint újjá szervezzük, próbálunk bevonni minél több fiatalt, nőt a vezetésbe, de ennek eredményével még nem lehetünk elégedettek, pedig a köreinkben dolgozó hölgyek és fiatalok igen aktívak, munkájuk kiállta az idők próbáját. Erősödött az egyesületekkel történő kommunikáció, gyorsult az információáramlás, egyre gyakoribbá váltak a személyes találkozások az elnökség tagjaival és a központi iroda munkatársaival. Az információáramlás javítása céljából az OPSZ-en belül elsőként a megyei költségvetésünk terhére beindítottuk az alapfokú számítógép kezelői tanfolyamot 15 fővel. A kormányzati fejezeti BM támogatásokon keresztül javultak az általunk lebontott egyesületi támogatások, ugyanakkor sajnálattal kell megállapítani, hogy sok helyen különböző személyes, vagy objektív okok miatt csökkentek az önkormányzati települési támogatások. Évek óta arra törekedtünk, hogy az országban elsőként minden településünkön legyen polgárőr egyesület, azonban a különböző bejegyzési anomáliák miatt ez nem valósulhatott meg. Viszont örömmel jelenthetem, hogy a munkaügyi központ segítségével egy éves időintervallumokban főállású munkatársakat kapunk. Megyei szövetségünk irodája, az elnökség tagjai nagy figyelemmel ellenőrzik a benyújtott elszámolásokat, és ha hibát fedeznek fel tisztázzák az okokat és megmutatják a helyes utat. Leggyakoribb probléma a késedelmes benyújtás, de gondot okoznak az apró figyelmetlenségek is, például hitelesítésnél lemarad az aláírás, a dátum, vagy a bélyegző. A 2010-ben elindított honlapunk nagy reményekkel kecsegtetett, de visszatekintve nem hozta meg a várt eredményt, feltöltése nehézkes, úgy tűnik nincs elég anyag a frissítéshez. Ezen változtatnunk kell.

7 Közgyűlés 7 Büszkék vagyunk a Jász Egyletre, mint laza szövetségre, amely a jászsági kistérséget foglalja magában, ezáltal is segítve az összmunkát. Megyénk polgárőr egyesületei folyamatosan kapcsolódtak a gépjárművek rendszám-felismerő rendszeréhez, melynek működtetéséhez a rendőrség munkatársai jó partnerré váltak. Folyamatosan erősítjük a Szomszédok Egymásért Mozgalmat, melyhez a Megyében már több mint 2100 család csatlakozott. Ha ehhez hozzáveszünk plussz két családtagot, akkor több mint 6000 fővel bővült nálunk a bűnmegelőzők és bűnüldözők száma. A megye több településén működnek lovas polgárőreink, elsősorban a tanyavilágban élők nagy örömére. Sokszor értek tetten fatolvajokat, tanyafosztogatókat, de nagyon sok esetben a nagy hidegben vagy hóban a járhatatlan utakon látták el a kint élőket élelmiszerrel és biztosították számukra a nélkülözhetetlen gyógyszereiket ben megyei szövetségünknél 5 alkalommal szigorú ellenőrzést tartott az Országos Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottsága. Eredményéről örömmel adhatunk számot, hiszen a különböző rosszindulatú jelentgetések ellenére is gazdálkodásunk rendben van, egyetlen egy feljelentés sem állta meg a helyét és a megyei szövetségünk minden forintja a helyén volt és van. Az elmúlt évben 1 millió 100 ezer forintot kaptunk a Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek program keretén belül, ezt az összeget a napokban használjuk fel megyénk 4 településén. Van olyan önkormányzat, például Kenderes, amelyik csatlakozott a programhoz és saját forrásból is támogatta ennek megvalósítását. Telefonos segélyhívó és riasztó eszközöket vásároltak. Ismertségünk a lakosság körében sokat javult, köszönhetően szövetségünk média felelősének az Új Néplap és egyéb sajtóorgánumok támogatásának. Környezetvédelem területén is vannak eredményeink, így az elmúlt évben több településünkön szerveztünk szemétgyűjtési akciókat, közel 200 darab facsemetét ültettünk el 5 településen. Az ifjúságvédelem területén is tántoríthatatlanok vagyunk, elkezdtük az Egy iskola, egy polgárőr mozgalmunkat, mely a Jászság egyesületeinél szélesedett ki a leginkább. Stratégiai partnereink közül ki kell emelnem a megyei rendőrfőkapitányság munkatársait, akik polgárőreinkkel napi kapcsolatban vannak. Katasztrófavédelem esetében országos szinten már megszületett az új együttműködési stratégia, megyei szinten ennek kialakítására örekszünk. Az önkormányzatokat tekintve polgárőreink készen állnak a helyi rendezvények biztosítására, az iskolák előtti gyalogátkelőhelyek felügyeletére, falopások megakadályozására minden olyan alkalommal, amikor azt kérik tőlük, még akkor is, ha anyagi támogatásuk elmarad. Eredményes a Postával és a MÁV-al kialakított együttműködésünk, igény szerint kísérjük a postásokat, vigyázzuk a vasútállomások rendjét. Megyénkben 76 településen egyesület, 3 településen csoport működik, összesen 4546 polgárőrrel. Tavaly 315 ezer 830 órában szolgáltak önkénteseink, ebből 57 ezer 544 órát rendőrökkel közösen. 213 elfogás, 194 tettenérés, 3200 jelzésadás, 560 segítségnyújtás és 76 eltűnt személy felkutatása szerepel a statisztikánkban. Figyelünk az őszi iskolakezdéshez kötődő gyermekvédelmi feladatokra, részt vállalunk a nyári idegenforgalmi akciókban is. Büszkék lehetünk a munkatársainkra, hiszen a polgárőrök országos közlekedési versenyén megyénk csapata első helyezést ért el. A kormányzati támogatásból az egyesületeinknek 21 millió forintot továbbíthattunk. Ezenfelül működési költségre és egyéb céltámogatásokra még 8 millió forintot könyvelhettünk el. Ebben az évben minden erőnkkel azon leszünk, hogy felhasználva rendezési tapasztalatainkat és az egyesületek segítségét olyan Országos Polgárőr Napot rendezzünk, amelyre évek múltán is büszkén gondolhatunk. Nagyon fontos feladat, hogy megőrizzük és garantáljuk az egyesületek összetartását, erkölcsi, fegyelmi helyzetét, cselekvési egységét. Tisztelt Küldött-Közgyűlés! Beszámolóm végére érve ismét megállapíthatjuk, hogy az elmúlt év munkája javította a polgárőrök megítélését. Kapcsolataink erősödtek, az irány jó, a cél nemes és végrehajtása valamennyiünk örömére szolgálhat. Engedjék meg, hogy őszinte köszönetemet fejezzem ki a megye valamennyi polgárőrének, családtagjainak, támogatóinknak, és mindenkinek, aki elősegítette eredményeinket, hiszen céljainkat az ő segítségük nélkül nem tudtuk volna megvalósítani - zárta beszédét Kolozsi József, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, akinek beszámolóját a küldöttek egyhangúlag el is fogadták.

8 8 Közgyűlés Harminc egyesületnél volt ellenőrzés Józsa István, a Felügyelő Bizottság elnöke jelentésében arról adott számot, hogy a tavalyi évben több mint 30 egyesületnél,zajlott ellenőrzés. Pénzügyi szabálytalanságot sehol sem talált a testület. Hiányosságok ugyan voltak, de ezek csak alaki hibákként értékelhetők, mint például a menetlevelek hibás kitöltése. A pályáztok révén elnyert támogatásokat a szerződésekben foglaltak szerint használták fel az egyesületek. Megjegyzésként elhangzott, hogy több esetben is előfordult a késedelmes elszámolás, mert sokan képtelenek a határidőt betartani. Egyébként leggyakrabban üzemanyag vásárlásra használták fel az önkéntes polgárőr szervezetek a támogatást. Jó hír, hogy a megyében a tagság formaruha ellátása jó. Az OPSZ alapszabályát a polgárőrök Kunszentmártonban, Martfűn, Szolnokon és Jászágón külön értekezleten ismerték meg, és ennek keretében mindenki tájékoztatást kapott a számviteli törvény helyes alkalmazásáról. A tisztújító kistérségi jelölő gyűlések szabályszerűen és demokratikusan zajlottak. A Felügyelő Bizottság ellenőrizte a megyei szövetség gazdálkodását, a pénztár, a menetokmányok és a céges telefonok kapcsán mindent rendben találtak az ellenőrök. Egyértelműen megállapítható - mondta az elnök -, hogy a szövetség jó gazda módjára gazdálkodott. Sajnálatos, hogy két alkalommal a megyei elnököt, Kolozsi Józsefet névtelen feljelentéssel támadták. A bizottság egyértelműen megállapította, hogy a feljelentéseknek valós tartalma nem volt. A vádaskodás, az alaptalan támadás tanulságaként az OPSZ megyei elnöksége úgy határozott, hogy a jövőben névtelen feljelentéseket nem fog vizsgálni. Így megelőzhető az egymás elleni áskálódás - magyarázta Józsa István, aki évértékelésben megköszönte a megyei rendőr-főkapitányságnak, hogy a polgárőrökkel szoros és kollegiális együttműködést tartott. Az elnök megköszönte az önkéntesek munkáját, arra kérte a közgyűlést, hogy az fogadja el jelentését. A küldöttek egyhangúlag el is fogadták azt. A sikeres gazdálkodás Holló István gazdasági vezető az elmúlt évi költségvetésről adott számot, majd ismertette az idei büdzsét. Az elmondottakból kiderült, hogy a évről áthozott pénzeszközök maradványösszege 6669 ezer forint volt ben a pénzügyileg realizált bevétel 11 millió 227 ezer forintot tett ki. A kiadások fedezetére 32 millió 864 ezer forintot használhatott fel a megyei szövetség. A pénzügyileg rendezett kifizetések összege 30 millió 864 ezer forint volt, így maradványösszegként 2 millió 121 ezer forint maradt a pénztárban. A pénzügyi eredmény tehát 1 millió 669 ezer forintot tesz ki, amely egyrészt a pénzeszközök növekedéséből, illetve a továbbutalt támogatások fedezetére kapott támogatás elkülönítéséből adódik. A megyei szövetség összesített netto eredménye 1 millió 353 ezer fornt- jelentette ki a gazdasági vezető. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség a gazdasági jelentést egyhangúlag fogadta el. Kilenc kitüntetett A megyei küldött közgyűlésen elismeréseket adtak át. Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetésben részesült: Bajári Attila rendőr ezredes Boda Pál polgárőr, Nagykun Polgárőrség Kisújszállás Hajas Antal polgárőr, Alattyán Község Polgárőrsége A Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozatát kapta: Kőfalvi János polgárőr, Tiszaföldvár Városi Polgárőr Egyesület Szabó István polgárőr, Községi Polgárőrség, Kengyel R. Kiss Imre polgárőr, Tiszainokai Polgárőr Egyesület A Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozatát vette át: Veres Attiláné polgárőr, Községi Polgárőrség, Tiszaörs Ladányi Miklós polgárőr, Fegyvernek Forgács László polgárőr, Martfűi Polgárőr Egyesület Szabó István (Kengyel), Ladányi Miklós (Fegyvernek), Kőfalvi János (Tiszaföldvár), Veres Attiláné (Tiszaörs), Bajári Attila rendőr ezredes (Megyei Rendőr-Főkapitányság)

9 Közgyűlés 9 Nélkülözhetetlen polgárőrök A Syma Sport- és Rendezvényközpontban tartotta március 31-én közgyűlését a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége. A fővárosi polgárőrök e jeles eseményén jelen volt Tóth Tamás r. dandártábornok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, Zsolnai József, Budapest Főváros közbiztonsági tanácsnoka, az együttműködő szervezetek több képviselője és Kökényesi Antal, az Országos Polgárőr Szövetség igazgatási elnökhelyettese. Alapfeladataink 2011-ben sem változtak meg. A prioritást a járőrszolgálatok, az akciók, a gépjármű-felderítés, az iskolai prevenciós előadások, a képzések, az önkormányzati és állami rendezvények biztosítása, az önkéntes tűzoltás, a műszaki mentés és még számtalan olyan feladat kapta, amely mára az alapját képezi a szolgáltató, a köz érdekében önként és a tagok saját szabadidejében tevékenykedő polgárőrségnek kezdte beszámolóját Kardos Pál, a szövetség elnöke. Aki a továbbiakban arról szólt: éjjel-nappal működő, jól felszerelt és hatékony ügyeleti szolgálatot működtetnek, amely egyik kulcsszereplője sikeres szolgálat ellátásuknak. A BPSZ elnöke kiemelte: 89 egyesületük polgárőre 532 elfogásban, 255 tettenérésben, 37 eltűnt személy felkutatásában működött közre. Jelzést esetben adtak az együttműködő rendvédelmi szerveknek, s esetben nyújtottak segítséget a rászorulóknak. A fővárosi elnök a továbbiakban a BPSZ együttműködési rendszeréről szólva kiemelte: a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a Fővárosi Önkormányzat közbiztonsági tanácsnokával folyamatos és hatékony az együttmunkálkodásuk. De hasonlóan jól dolgoznak együtt a Nemzeti Adó és Vámhivatallal, s a Fővárosi Tűzoltó parancsnoksággal is. Beszélt arról is, hogy fontos láncszemei az együttmunkálkodásnak a kerületi és területi önkormányzatok, ám ennek az együttműködésnek a színvonalát a jövőben szükséges emelni, illetve olyan szinten újjáéleszteni, ami mindkét fél kölcsönös megelégedésére szolgál. Szólt jövőbeni feladataikról is, kiemelve az oktatási, képzési rendszer által az új szabályzatoknak történő megfelelést és a polgárőr tevékenység folyamatos erősítését. lett hazánkban. A rendőrség a polgárőrség nélkül félkarú óriás! jelentette ki Budapest főkapitánya. Tarlós István főpolgármester üdvözletét Zsolnai József, Budapest Főváros közbiztonsági tanácsnoka tolmácsolta. Kijelentette: a polgárőrség munkája nélkülözhetetlen Budapest közbiztonságának megszilárdításában! Az Országos Polgárőr Szövetség képviseletében felszólaló Kökényesi Antal igazgatási elnökhelyettes személyes emlékekkel kezdte beszédét. Mint mondta, egykori budapesti főkapitányként tisztában van a magyar főváros speciális helyzetével. Azzal, hogy itt az emberek sokkal közömbösebbek, nehezebben vállalnak önkéntes munkát a köz javára, az itt élők biztonságának javítása érdekében. Ismerem a polgárőrség gondjait is hangsúlyozta, s látom azt a fejlődést is, amin az elmúlt évek alatt átment a budapesti polgárőrség. Nagy változások előtt állunk, s ebben kiemelten számítunk a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége tagjaira is. Miután egyhangúan elfogadták a beszámolót, a jelenlévők megválasztották a BPSZ új elnökségét. Az elnök ismét Kardos Pál lett. A közgyűlés elismerések átadásával ért véget. Szolgálati Érdemérem arany fokozatát vehette át Szerdahelyi Balázs /Újpesti Bűnmegelőzési PE/, Brehel Attila /Wolf PE/ és Turcsányi Péter /Wolf PE/. A Szolgálati Érdemérem ezüst fokozata kitüntetésben részesült Gál István és Pásztói Zsolt /Ózon- Pajzs Környezetvédő PE/, Márk Balázs /Készenléti Szolgálatok Pesthidegkút/, Mazug Balázs /Újpesti Bűnmegelőzési PE/, Thurzó János és Szoboszlay Tibor /Wolf PE/. A Szolgálati Érdeméren bronz fokozatát kapta meg Ország Róbert /Csévharaszt Polgárőrség/, Nyitrai Béla /Készenléti Szolgálatok Pesthidegkút/, Rápolti Gyula és Gyarmati Ferenc /Újpesti Bűnmegelőzési PE/, Szabó Gizella /Budavári Polgárőrség/, Móró Péter /Kispesti ÖTE/, Svanyova János és Varga Attila /Wolf PE/. Elismerő Oklevelet öten, Életmentő emlékérmet hárman vehettek át, elnöki dicséretet kilencen kaptak. A közgyűlésen jelenlévőket köszöntve Tóth Tamás tábornok, a BRFK vezetője azt emelte ki: mára a polgárőrség elérte, hogy a legnagyobb, legegységesebb, legmozgósíthatóbb civil szervezet

10 10 HÍREK Közlekedésoktatás óvodásoknak Gyenesdiáson A 14. Zöld Hetek programsorozat keretében, a környezetvédelem és az egészséges életmód jegyében került megrendezésre Gyenesdiáson, a helyi óvodások roller és kerékpár ügyességi versenye, amit az óvoda vezetője felkérésének megfelelően a Gyenesdiási Polgárőr Egyesület biztosított. Bozsóky Ferenctől a Gyenesdiási Polgárőrség elnökhelyettesétől megtudtuk, hogy a kisgyerkőcök hatalmas ovációjával kezdődött meg a verseny, amelyet nagy versenylázban, ügyesebbnél ügyesebben hajtottak végre. A verseny befejezése után a polgárőr egyesület vezetői felajánlották az óvoda vezetőjének, hogy a hamarosan ismét megrendezésre kerül a helyi általános iskolai kerékpár és KRESZ verseny, amire az óvodásokat is meghívják. Ezeket a versenyeket egyébként minden évben két alkalommal rendezi meg a Gyenesdiási Polgárőrség a keszthelyi közlekedési rendőrökkel és a helyi körzeti megbízottal közösen. Elhunyt Hanák Gyula Mélységesen megrendülve, fájdalmasan megtört szívvel tudatjuk, hogy Hanák Gyula polgárőr társunk március 18-án rövid betegséget követően 62 éves korában elhunyt. Hanák Gyula távozása nagy űrt hagyott az Alcsútdobozi Polgárőr Egyesületben. Munkáját 2004 óta teljes odaadással végezte. Szerette az embereket, mindenkinek segített, aki rászorult. Polgárőri tevékenysége mellett oszlopos tagja volt az Alcsútdobozi Nyugdíjas Klubnak is. Az alcsúti temetőben március 24-én kísértük utolsó útjára. A család gyászában osztozik a polgárőrség áll Kiss Lajosné, az Alcsútdobozi Polgárőr Egyesület elnökének levelében. Polgárőrök fogják kisérni Miskolcon a postásokat A polgárőrök segítségét is kérni fogja a Magyar Posta, hogy megszűntesse a pénzek utcai kézbesítését, illetve, hogy megóvja munkatársait az atrocitásoktól. Előfordult, hogy a pénzt kikézbesítő postásokat Miskolcon már az utcán megállították, és ott kérték a segélyük kifizetését. Ebből aztán többször volt már inzultus, tömegjelenet, kiabálás, veszekedés, sőt a postásoknál készpénz hiány. Az áldatlan állapotok megszüntetése érdekében április 11-én megállapodott a Magyar Posta Zrt., a Miskolci Polgármesteri Hivatal, a Miskolci Rendőrkapitányság, a Városháza Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztálya és a helyi polgárőrség, hogy megszűnik a közterületen történő pénzkifizetés Miskolcon április végétől. Az intézkedés célja a törvényi előírások betartása, a közrend és közbiztonság fokozása. A postásokat polgárőrök is kísérni fogják, hogy érvényt tudjanak szerezni a rendfenntartást elősegítő jogszabályoknak. Polgárőrre támadt egy férfi a Hősök terén Agresszív sérült támadt mentősökre, polgárőrökre, a rendőrök kérésére sem akart lenyugodni. Nádasvölgyi Józseftől a Budapest és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége ügyeletesétől kaptuk a tájékoztatást, miszerint a minap a Hősök terén egy erősen vérző fejsérültet ellátó mentősökre lettek figyelmesek. A polgárőrök egyből a segítségükre siettek. Az oda érkező polgárőröknek a mentősök elmondták, hogy a sérült nagyon agresszív velük szemben, és rájuk támadt. A polgárőrök próbálták a férfit jobb belátásra téríteni ami nem járt eredménnyel, ezért rendőrségtől kértek segítséget. A sérült férfi a kiérkező rendőrök intézkedésének is ellenállt, így csak erőszakkal tudták kórházba szállítani. Az ügyeletestől megtudtuk azt is, hogy az Oktogonnál két személyautó ütközött az éjjel. A baleset során két személy sérült meg, őket a mentők kórházba szállították. A kollégák helyszínbiztosítói és forgalomirányítói feladatot láttak el.

11 HÍREK 11 Megölték a Soproni Polgárőrség egyik alapító tagját Tizenéves betörők Iváncsán Tudatosan megtervezett, kivégzésszerű akciót hajtott végre az a három középiskolás, akik április 17-én este lőfegyverrel két embert, köztük egy polgárőrt megöltek Sopron egyik lőtérén, majd kirabolták az áldozatokat. Mindezt előre megfontoltan, nyereségvágyból! Takács Tibor ezredes, Győr-Moson-Sopron megye rendőrfőkapitánya azt nyilatkozta, hogy a 18 és 19 éves elkövetők osztálytársak voltak egy soproni középiskolában, és korábban több erőszakos büncselekményt, köztük fegyveres rablást is elkövettek. A már őrizetben lévő fiatalok - akik részleges beismerő vallomást tettek - már egy héttel korábban végre akarták hajtani az akciót. Elhatározták, hogy kivégzik a lőtér vezetőjét, de szándékuktól elálltak, mert akkor a lőtéren sokan voltak. A bűncselekményt azért követték el, hogy pénzt és fegyvereket szerezzenek, és a gyilkosságban hivatalosan mondva szándékegységet mutattak Víg József Attila, a Soproni Polgárőr Egyesület elnöke adta hírül, hogy Szántó Sándor, a meggyilkolt polgárőr rendkívül segítőkész, jó szándékú, a közért tenni akaró ember volt. Nemcsak a lövészegyesület ügyvezető elnökeként, hanem a soproni polgárőrség alapítójaként is tevékenykedett. Munkáját a precizitás, lelkesedés jellemezte. Hosszú éveken át járőrözött és körözött személyek elfogásában is részt vett. Elhunyt Gyömörey Károly Boba Polgárőr Egyesülete mély fájdalommal tudatja, hogy Gyömörey Károly, alapító tagunk, a Polgárőr Érdemkereszt bronz fokozatával kitüntetett polgárőr a ma még gyógyíthatatlan betegségben, 51 éves korában elhunyt. Oktatta a fiatal polgárőröket, törődött az idősekkel, karitatív tevékenysége mindenki számára példamutató volt, s a bűnmegelőzésből is aktívan vette ki a részét. A nagy létszámú bobai polgárőrök, s a szomszédos települések polgárőrei, valamint tisztelői sokaságában vettünk végső búcsút tőle. Igazi harcos volt, emléke közöttünk él. Polgárőri tevékenységét özvegye, Berni polgárőrként folytatja áll Hegyi Ernő, a Bobai Polgárőr Egyesület örökös, tiszteletbeli elnökének levelében. Iváncsán az egyik lakónak tűnt fel, hogy a szomszédjában lévő, több mint egy éve üresen álló házban az éjszaka közepén lámpafényeket lát. Riasztotta az iváncsai polgárőröket, akik a helyi körzeti megbízottal együtt perceken belül a helyszínre értek, és el is fogták a házban tartózkodó három illetéktelen behatolót. Mint később kiderült ez volt a harmadik ház, ahova az éjszaka során a trió betört. Ahogy azt Német-Kész Mónikától, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, az iváncsai polgárőrség telefonjára csütörtökről péntekre virradó éjszaka háromnegyed kettőkor érkezett egy hívás, amiben egy férfi elmondta, hogy a szomszédságában lévő több mint egy éve üresen álló házban lámpafényeket lát villogni. A jelzésre a polgárőrök és a velük együtt szolgálatot teljesítő KMB-s egyből a helyszínre siettek. Időben érkeztek, ugyanis az elkövetők még a házban voltak. Amikor a polgárőröket meglátták, mindhárman szaladni kezdtek. A rendőrségi felszólítást követően egyikük megállt, azonban a másik kettő átugrott a kerítésen. Egyikük Adony, míg a másik Besnyő irányába futott el. Mialatt a körzeti megbízott a helyszínen maradt fiatalembert elfogta és megbilincselte, a polgárőröknek az egyik közeli utcában sikerült elfogniuk egyik társát. A rendőr kérdésére mind a ketten ugyanazt a személyt nevezték meg harmadik társukként. Iváncsai lakcímén az ő elfogására is még az éjszaka folyamán sor került. A három iváncsai fiatal akik közül az egyik 18, a másik kettő 19 éves még a helyszínen elismerte, hogy azon a házon kívül ahol tetten érték őket, még két másik házba is betörtek. Onnan különböző szerszámokat, pólót, cigarettát vittek el, és rejtettek el egyikük lakóhelye előtt egy bokorban. A három fiatalt a rendőrö előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként lettek kihallgatva. Ezt követően szabadon engedték őket.

12 12 HÍREK Döntött az elnökség A Készenléti Rendőrség tanácstermében április 20-án tartotta soros ülését az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége. A csaknem félszáz jelenlévő hét napirendi pontot tárgyalt meg, s fogadott el. Elsőként a grénium Kolozsi József gazdasági elnökhelyettes és Adonyi Krisztina, az OPSZ gazdasági igazgatója előterjesztése alapján megtárgyalta, majd elfogadta az idei pénzügyi támogatás felosztását. Ennek megfelelően Budapest 26 millió, Baranya 22 millió, Bács-Kiskun 25 millió, Békés 21 millió, Borsod-Abaúj-Zemplén 30 millió, Csongrád 19 millió, Fejér 25 millió, Győr-Moson-Sopron 22 millió, Hajdú-Bihar 26 millió, Heves 22 millió, Jász-Nagykun-Szolnok 24 millió, Komárom-Esztergom 18 millió, Nógrád 21 millió, Pest 28 millió, Somogy 25 millió, Szabolcs-Szatmár-Bereg 29 millió, Tolna 20 millió, Vas 22 millió, Veszprém 25 millió, Zala 25 millió, míg Budapest VIII. kerület 1 millió forintos támogatást kap. Ugyanakkor 4 millió forintot tartalékba helyeztek. Egyhangúan döntöttek arról is az elnökségi tagok, hogy az OPSZ tisztségviselői között miként osztják el összesen 5 millió forintos költségtámogatásukat. Ezt követően Korondán Katalin, az OPSZ igazgatási szervezet vezetője és Cseh István, az Etikai Bizottság elnöke terjesztette be az OPSZ új Etikai Szabályzatának javaslatát. A testület ezt úgy fogadta el: adjanak egy éves próbaidőt a szabályzatnak, s a gyakorlat alapján a jövő tavaszi közgyűlésen tekintsék át a tapasztalatokat, s ha szükséges, változtassanak azon. Tárgyalt a testület a Polgárőr igazolványok kiadásának rendjéről is. Korondán Katalin előterjesztő elmondta: eldőlt, hogy a kártyatestet az Állami Pénzjegynyomda, az igazolványok nevesítését a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végzi majd, a fényképeket az Okmányirodákban készítik majd el. Túrós András, az OPSZ elnöke kijelentette: a sok híreszteléssel ellentétben azon vannak, hogy a polgárőröknek ez ne kerüljön egy fillérjébe se! Dolgoznak azon, hogy ennek lehetőségét megteremtsék. A továbbiakban az elnökség javaslatot fogadott el a közgyűlés által megválasztott tisztségviselők feladatait illetően, majd alulról jövő kezdeményezésként tárgyaltak az OPSZ lovas tagozatának létrehozásáról. Dr. Rácz Adrienn, a Lakitelki Polgárőrség lovas tagozatának Elhunyt Lakatos Horváth Tibor A Szigetvári Polgárőr Egyesület elnöksége mély megrendüléssel tudatja, hogy Lakatos Horváth Tibor polgárőr társunk a közelmúltban méltósággal viselt, súlyos betegség után életének 47. évében örökre kivált közösségünkből. Lakatos Horváth Tiborral több, mint 12 évet dolgoztunk együtt. Az utóbbi néhány évben egyesületünk alelnöke volt. Emlékét kegyelettel megőrizzük! vezetője kiemelte: tudomásuk szerint 40 településen van lovas polgárőr, s gomba módra szaporodnak főként olyan megyékben, ahol a tanyavilágban, a külterületeken ez a legjobb, leghatékonyabb járőrözési forma. Miután az iskolai lovagoltatást beépítették a tantervbe, akár ebben is segíthetne a Polgárőrség a jövőben. Mindezek alapján egyöntetű vélemény volt: létrehozzák az OPSZ lovas tagozatát. Ugyanakkor áttekintették az OPSZ munkabizottságai és tagozatai személyi összetételét, s jóváhagyták a Közlekedési és Baleset-megelőzési Tagozat, a Gépjármű felderítési Tagozat, a Szomszédok Egymásért Mozgalom /SZEM/ Tagozat, a Lovas Tagozat, a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság, a Közterületi Bűnmegelőzési és Oktatási Bizottság, a Katasztrófavédelmi Bizottság, a Környezetvédelmi Bizottság, az Ifjúsági, Sport és Karitatív Bizottság felállását. Felkérték ugyanakkor Prof. Dr. Besenyei Lajost, hogy a Rendészettudományi Társaság polgárőr tagozatának tagjaival alakítsa meg az OPSZ Tudományos Tanácsát. Határozott az elnökség az OPSZ tagegyesületeinek nyilvántartásba vételéről, végül tájékoztatást hallgattak meg a Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek program végrehajtásának helyzetéről, tapasztalatairól. Túrós András elnök javaslatát elfogadva döntöttek arról, hogy az Országos Polgárőr Szövetség májusban esedékes újabb közgyűlésén önálló napirendként foglalkoznak majd a témával. Végezetül az Egyebek napirendben Nagy Károly, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke bejelentette: közgyűlésükön családi okok miatt lemond vezetői tisztségéről., egyben az elnökségi tagságáról is. Horváth Róbert, az OPSZ karitatív alelnöke azt javasolta: az Országos Polgárőrnap keretében tervezett II. Országos Polgárőr Véradó Napon csak a szolnokiak és a környező megyék polgárőrei adjanak vért, a távolabbi megyék küldöttei fakultatívan vegyenek részt abban, viszont a helyi polgárőr napokon, vagy véradásokon minél nagyobb számban tegyék meg azt. Végezetül Markos György külkapcsolati elnökhelyettes jelentette be: megalakult a Polgárőr Magazin szerkesztő bizottsága, amelynek rajta kívül tagjai: Prof. Dr. Besenyei Lajos, az OPSZ Tudományos Tanácsának vezetője, Gaál Péter főszerkesztő, Horváth Róbert karitatív alelnök, Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, Nagy Gabriella, az OPSZ sajtóreferense és Tóth Zoltán szerkesztő. Újra Cseszár Megtartotta tisztújító közgyűlését a napokban az Alcsútdobozi Polgárőr Egyesület. A nagy múlttal rendelkező polgárőrök az egyesület elnökének továbbra is Cseszár Istvánt választották meg. Tegnap tartották meg közgyűlésüket az alcsútdobozi polgárőrök. Az elnök beszámolt az előző év szakmai és pénzügyi teljesítéséről, amit a jelenlevők elfogadtak. Ezután következett a tisztújítás, ahol a jelenlevők az egyesület elnökének továbbra is Cseszár Istvánt választották meg. Alelnöki feladatokkal Tóth Gábort bízták meg, titkárárként Ferenczi Istvánnak szavaztak meg bizalmat.

13 Sport éves a Magyar Karate Szakszövetség Látványos bajnoksággal ünnepeltek Telt házas közönség előtt látványos bajnoksággal ünnepelte Budaörsön, a városi sportcsarnokban alapításának 40. évfordulóját a Magyar Karate Szakszövetség. A bajnokságon 12 magyar fullcontact karate szervezet 50 klubjának 150 versenyzője vetélkedett a magyar bajnoki címekért. A verseny elnöke Shinan Furkó Kálmán 7 danos mester volt, a díszvendégek között fedezhettük fel dr. Leyrer Richárdot, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökét, a Nemzetközi Kick-boksz Szövetség első alelnökét, a Magyar Kick-boksz Szövetség elnökét és Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnokunkat. A szövetség vezetői elismerték azon versenyzők, edzők, sportvezetők, támogatók munkásságát, akik az elmúlt négy évtizedben a kyokushin karate magyarországi fejlődése érdekében tevékenykedtek. Ezt követően a bajnokságra nevezett sportolóké lett a főszerep, három tatamin folytak a kemény csaták. A küzdelmekben a legtöbb bajnoki címet egy nőit és két férfit a Fight Team versenyzői szerezték. A női kata /bemutató/ bajnoka Bitai Melinda /Bushido SE/, a férfiaké Szabó István /Cegléd/ lett. A legtechnikásabb női versenyző címét Tóth Helga, a férfiakét Rózsa Gábor érdemelte ki.a legharcosabb versenyző különdíját a nőknél Körmöndi Lídia, a férfiaknál Rapi Balázs vehette át. T. Z. Markos György: Mindenkinek ajánlom aki felkeltette az érdeklődésem a kungfu iránt. Ami nagyon sok munkát, kitartást igényelt, de olyan szellemisége volt, hogy egyszerűen lenyűgözött, akár azt is mondhatnám, megbabonázott. Jellemző: utáltam futni a katonaságnál is igyekeztem elsumákolni a reggeli tornákat -, vele mégis Csepelen egy alkalommal lefutottam mintegy 8 kilométert úgy, hogy szinte észre sem vettem. Vagy egy másik eset: még 1986-ban izomrost szakadásom volt, lábra állni sem tudtam. Lent voltam Zamárdiban, s fellépésem lett volna. Felhívtam telefonon, mit tegyek? Kocsival lejött Zamárdiba, előbb a Balaton partján végeztünk lazító gyakorlatokat, majd a vízben gyilkolt. Nem volt fájdalmam, s fel is tudtam lépni, bár amint magamra hagyott, ismét éreztem némi fájdalmat. A Budaörsi Városi Sportcsarnokban a meghívottak között foglalt helyet Markos György színművész, az Országos Polgárőr Szövetség külkapcsolati elnökhelyettese is. Aki él-hal a sportágért, s aki nem mellékesen zöld öves karatés. Pedig sportpályafutását nem itt, hanem a birkózóknál kezdte. Nem is akárhol, a Budapesti Honvéd szakosztályában voltam kötöttfogású birkózó a hatvanas években. Később átcsábultam a Tüzér utca másik oldalára, a cselgáncsozókhoz. Amikor a Thália Színházban játszottam, az egyik darabban olyan mutatványokat kellett csinálnom, amelyekre Polyák József kaszkadőr tanított be. Ő ismertette meg velem a kempo és az aikido alapelemeit. S neki köszönhetem ismeretségem Furkó Kálmánnal, a ma 7 danos alapító mesterrel, aki a kyokushin karate rejtelmeibe avatott be. Azután jött a kung fu, amivel hosszabb barátságot kötöttél Igen 1975-ben ismertem meg Kovács Györgyöt, a ma már Kanadában élő és oktató Lung Si Fu Ce /Sárkánynagymestert/, A nagymester azonban 1988-ban Kanadába ment Én pedig visszatértem a karatéhoz. Napi két-három órát edzettem, ám azt hiszem, túlvállaltam magam. Jött az első, majd a második infarktus, az intenzív, s vissza kellett vennem. A színészet az életem, így azután a zöld övnél ragadtam le a karatéban. De máig igyekszem ott lenni, ahol jelentősebb eseménye van a sportágnak. Áruld el, mire tanított meg ez az önvédelmi sport? Kitartásra, önfegyelemre, önuralomra és a másik iránti tiszteletre nevelt. Egy karatést soha nem a durvaság, a verekedés vezérel. Mindemellett a kungfu az önfejlesztés legkomplikáltabb, de ugyanakkor a leghatásosabb rendszere. Az ezekben a sportágakban járatos, igazán nagy tudású mesterek alázatosak, szerények. Ám ha a szükség úgy hozza, akár többekkel szemben is meg tudják mutatni, milyen szintre fejlesztették tudásukat. Nem véletlenül, mindenkinek ajánlom: próbálja ki ezeket a távol keleti sportokat. Higgyék el: megéri!

14 14 Támogatás Húsz robogót kaptak a polgárőrök Ünnepélyes keretek között vette át az Országos Polgárőr Szövetség április 11-én a folyamatos igénynövekedés miatt 2010-ben alakult STR Motors 270 motorosbolt és független márkaszervíz telephelyén Törökszentmiklóson azt a húsz motorkerékpárt, amelyet az Aegon biztosító támogatásával sikerült beszerezniük. Az új járműveknek köszönhetően még sokoldalúbbak lehetnek a bűnmegelőző járőrök. Minden támogatást köszönettel veszünk, mert ez számunkra munkánk elismerésének, megbecsülésének a jele fogalmazott Kolozsi József, az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági és pénzügyi elnökhelyettese az átadóünnepséget követő riportjában. A cégautó adó bevezetésével a gépkocsik üzemeltetése, fenntartása igen költségessé vált. Az Aegon biztosító támogatásának köszönhetően egy új lehetőséget valósíthatunk meg. Ezekkel a motorkerékpárokkal nem csak a gépkocsikat terhelő adótól mentesülünk, de kibővülnek a polgárőrök lehetőségei is. Igen kedvező fogyasztásúak ezek a kétkerekűek; mozgékonyak, s olyan helyekre is eljutnak, amelyek megközelítése autóval lehetetlen, vagy nagyon körülményes. Kolozsi József kifejtette: a szerdán átadott húsz jármű az ország kilenc megyéjében Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém, Zala és Budapesten teljesít majd szolgálatot. Két motoros alkot majd egy járőrpárost, így még hatékonyabbá válik majd tevékenységük. Ahová most nem kerültek járművek, azok a megyék a következő beszerzésnél várhatóan jövőre jutnak majd hozzá. Hogy miért pont Jászberény? kérdezett vissza a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. Mert nagyon jó kapcsolatot ápolunk az ottani városvezetéssel, akik rendszeresen támogatják az OPSZ-t is. Emellett tudjuk, nagy szükség van ott rájuk jegyezte meg. A jövőbeni tervek kapcsán Kolozsi József elmondta: közel 700 milliós állami támogatásból gazdálkodik az országos szövetség, amelynek jelentős részét a fenntartási költségek emésztik fel. Ezért is örültek annak, amikor a Belügyminisztériumtól ígéretet kaptak közötti új gépkocsi beszerzésére. Emellett jövő évtől igaz, több lépcsőben új formaruhát rendszeresítenek a polgárőrségnél. Ehhez szintén állami támogatással jutnak majd. A vezető megjegyezte: a beszerzés első fázisában a láthatósági mellényeket cserélik le, amelyeket a kalocsai börtön fogvatartottjai készítenek majd el. Ez illeszkedik a kormány elképzeléseihez, miszerint a raboknak is kell dolgozniuk, értéket teremteniük. Ezeket a ruhákat 2013 január elsejétől fokozatosan kapják majd meg a polgárőrök. A motorokhoz az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. hathatós támogatására volt szükség. Az ünnepség után a cég képviselőjével beszélgettünk. Az Aegon Magyarország Zrt. tíz éve támogatja a polgárőr szövetséget mondta Drevenka Edit, a biztosító PR igazgatója. Egy biztosítónak elsődleges a vagyonvédelem, amelynek megteremtésében fontos szerep hárul a polgárőrökre. Cégünk felmérései alapján ahol a polgárőrség megfelelően működik, ott észlelhetően kevesebb a betöréses lopások száma. Volt konkrét eset is, amikor évekkel ezelőtt egy műkincslopásnál a polgárőrök hatékony segítségével sikerült elfogni a tetteseket. Ezek mind-mind megerősítenek bennünket abban, hogy igenis támogatni kell ezt a bűnmegelőző tevékenységet. Ezért mi nem is gondolkodunk azon, hogy változtatnánk az eddigi együttműködésen. Forrás: Új Néplap Erdős Csaba Fotók: Mészáros János Jász-Nagykun-Szolnok megye is kapott két robogót, ezek majd Jászberényben teljesítenek szolgálatot.

15 Tiszteletet az éveknek 15 Eddig tizenheten kaptak segítséget Segélyhívó ad biztonságot az időseknek a piros gombot megnyomni. A készülék automatikusan addig hívja a beprogramozott öt számot, amíg valaki föl nem veszi. Ezután magától kapcsolatot létesít a hívottal, a segítséget kérőnek semmit nem kell csinálnia. Emellett még teljes értékű mobiltelefonként is lehet használni. Már régóta kértem az önkormányzatot, segítsenek! mondta Örzsi néni. Amióta fiam meghalt, teljesen egyedül vagyok, a szobában is csak járókerettel tudok mozogni. Köszönöm a polgárőröknek, hogy nekem adták a segélyhívót. Rozi néni is nagyon örült a készüléknek. A fiam is polgárőr, de Ő a családjával él, én egyedül maradtam. Amióta megműtötték a lábamat két bottal járok. Én a nyakamba akasztva fogom viselni, nem akarok úgy járni, mint egy ismerősöm. Neki volt segélyhívó készüléke, de a fiókban tartotta. Amikor elesett a szobában, órákig feküdt a hideg kövön, amíg rátaláltak, mert nem tudott segítséget hívni! Azzal a jókívánsággal adtuk át a készülékeket, hogy ne legyen rájuk szükség, mondta Fazekas Zoltán. Időnként azért próbálják ki, de ha kell, akkor használják bátran! Azt is szorgalmazzuk, ha lakik a közelben olyan polgárőr, aki tud segíteni, az ő telefonszáma is kerüljön be a vészhelyzetben értesítendők közé. Szívesen segítünk azoknak is, aki saját erőből kívánják beszerezni a készüléket. A Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége a Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek program keretében ötven darab vezetékes és mobil segélyhívó készüléket vásárolt. A készülékeket a megye polgárőr egyesületein keresztül az arra rászorulóknak ajánlották fel. A segélyhívók a szövetség tulajdonában maradnak, amennyiben már nincs rájuk szükség, vissza kell szolgáltatni, hogy átadhassuk más rászorulóknak. mondta Tóth Tibor, a BMPSZ elnöke. A Szebényi Polgárőr egyesület két készüléket igényelt. Mindkettőt a polgárőrök, és a szociális gondozó javaslatai alapján egyedül élő idősekhez kerül. Egy korábbi pályázat segítségével már ezelőtt is szereltünk fel segélyhívókat az arra rászoruló időseknél! említette meg Fazekas Zoltán, a Szebényi Polgárőr Egyesület elnöke. De ez nagyságrendekkel korszerűbb! A régi készülék csak hangjelzést adott, ennél viszont nincs más teendője a bajbajutottnak, mint

16 16 Bűnmegelőzés Betörőket lepleztek le származik. Más információ nem állt rendelkezésükre, felvették a kapcsolatot Kajárpéc polgármesterével, aki az ottani polgárőrség vezetőségi tagja. Nagyon készséges volt az ügyben, s biztosította a hegyeshalmiakat: szívesen látja őket. A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség vezetőjével, Gangl Andrással egyeztettek, s ezt követően fényképekkel és video anyagokkal felszerelkezve látogattak el Kajárpécre. A polgármester már az első kép láttán felismerte: az itt élő V. M. látható a felvételeken. Erről a tényről haladéktalanul értesítették a nyomozás vezetőjét, Bogár Szilárdot, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottját, aki megtette a szükséges intézkedéseket. A fiatalembert őrizetbe vették, a nyomozás még tart, vélhetően más bűncselekményeket is elkövethetett V. M. egyelőre még ismeretlen társával. Nem mindennapi nyomozás eredményeként amelyet a rendőrség engedélyezett betörőket buktattak le a hegyeshalmi polgárőrök. A közelmúltban nem sokkal éjfél előtt jelzett a Hegyeshalmi Polgárőrség által kiépített biztonsági rendszer a készenléti szolgálat irodájában. Perceken belül a helyszínre érkeztek a polgárőrök, ahol észlelték: betörtek az élelmiszer boltba. Haladéktalanul értesítették a rendőrség ügyeletét, ahonnan a közelben járőröző párost irányították az üzlethez. Mint kiderült, a betörők a kirakatot benyomva jutottak az üzletbe, ám a riasztórendszernek köszönhetően pár karton cigarettán és a kasszában lévő kevés váltópénzen kívül mást ezúttal nem tudtak elvinni. Az üzletben korábban is volt betörés, ami után a tulajdonos kérésére a polgárőrök biztonsági kamerákat és kommunikációs rendszert építettek ki. A biztonsági kamera felvételeit a polgárőrök átadták a nyomozóknak, akiknek jóváhagyásával maguk is nyomozásba kezdtek. Mindenekelőtt összegyűjtötték a település biztonsági kameráinak felvételeit, s ezeket kezdték elemezni. Ennek során a vasútállomásnál lévő egyik szórakozóhely felvételein a betörők kilétére utaló nyomokat találtak. Összehasonlítva az élelmiszerüzlet felvételeivel, egyértelművé vált, hogy a főbb ismertetőjelek és a ruházat azonos a betörőkre utal. Miközben a nyomozó hatóságot folyamatosan tájékoztatták, Tóth Gyula, a Hegyeshalmi Polgárőrség vezetője és Takács Gergely polgárőr minden eshetőséget megvizsgálva adatokat gyűjtöttek, információk után kutattak. Az egyik szemtanú aki a szórakozóhelyen beszélt az elkövetőkkel megemlítette: beszélgetésük során szóba került, hogy az illető egy Győr melletti településről, Kajárpécről Az eset kapcsán Tóth Gyula, a Hegyeshalmi Polgárőrség vezetője elmondta: Örömmel tölt el, hogy zömében fiatal és lelkes csapatot irányíthatok. Rájuk mindig és minden körülmények között számíthatok. Ez az eset is bizonyítja, hogy a közbiztonság elősegítése, javítása közös érdekünk! Kiváló kapcsolatot alakítottunk ki a helyi és a mosonmagyaróvári rendőrséggel, akik maximálisan támogatják tevékenységünket. Megkerestük a betörésben károsult hegyeshalmi élelmiszerbolt tulajdonosát, Hécz Sándort is, aki érdeklődésünkre ezeket mondotta: Csak dicsérni tudom a hegyeshalmi polgárőröket, akik számomra is hihetetlen energiával és odaadással teljesítik célként kitűzött feladataikat. Számos karitatív tevékenységben is részesek, amelyeket erőmhöz mérten mindig támogatok. Öröm számomra, hogy a településen ilyen elszánt, fiatal csapat tevékenykedik, akikre mi hegyeshalmiak mindig számíthatunk. Büszkék vagyunk arra, hogy a rendőrséggel karöltve vigyázzák biztonságunkat! Tóth Zoltán Fotó: Polgárőrség

17

18 18 Szolgálat A lovas polgárőr szolgálat Rövid visszatekintés Az Országos Polgárőr Szövetség szeptemberi elnökségi ülésén Dénes Péter vázolta fel a lóval megerősített polgárőr szolgálat létrehozásának előnyeit és feltételeit. Az elnökség a beszámolót követően Tóth Tibort, a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség elnökét kérte fel a további kapcsolattartásra nyarán dr. Balogh Endre, az OPSZ titkárságvezetője vette fel a kapcsolatot Dénes Péterrel, majd a Polgárőr Magazin segítségével megkezdték az igények felmérését az egyesületek körében. Ezt követően az OPSZ augusztusában, majd januárjában összesen 19 anyakancát és 6 csikót kapott az ORFK somogysárdi ménesének felszámolása során. A lovakhoz teljes felszerelést biztosított az OPSZ, a lovakat felszereléssel együtt 13 polgárőr egyesület (Ibrány, Győr-Ménfőcsanak, Nagylengyel, Babócsa, Mártély, Badacsonytomaj, Sárisáp-Annavölgy, Tiszafüred, Bajna, Nyírábrány, Ózd, Nádasd, Heves) kapta meg használatra. A lovak elhelyezése magánházaknál vagy lovardában történt. Gyakorlati problémaként merült fel egyrészről a lovak nem minden esetben szakszerűen végzett tartása és gondozása, a kancák fedeztetése és ennek költségei. Gondot okoz a megszületett csikók tulajdonjoga, azok eltartási költségeinek viselése, továbbá, hogy milyen formában lehetne az érdeklődést mutató polgárőr egyesületeket költség hatékonyan kilovasítani, a lovas szolgálatadást a lovasok elméleti és gyakorlati tudására is hangsúlyt fektetve megszervezni. A lovas polgárőr szolgálat mai helyzete Az OPSZ által kilovasított fentebb említett 13 polgárőr egyesületen túlmenően, az elmúlt évek sajtó hírei szerint további 23 településen működik avagy működött valamilyen formában lovas szolgálatadás a polgárőr egyesületek keretében. Részükről valós az érdeklődés járőrszolgálatok lóval történő végrehajtása iránt, ennek megvalósítása iránt több helyütt önerőből is lépéseket tettek már. A lovas polgárőr szolgálat előnyei, célterületei, indokoltsága A lovas polgárőr szolgálat elsősorban a külterületek (pl.: tanyás részek, üdülőterületek, hétvégi házak, gyümölcsösök, mezőgazdasági területek, állattartó telepek, erdők, természetes vizek, vízügyi létesítmények, stb.) vagyonvédelme érdekében kifejtett bűnmegelőzési tevékenység speciális formájaként működtethető. A lovas polgárőrök rendszeres külterületi jelenléte nagyban növeli a bejárt területek tulajdonosainak, lakosainak biztonságát és biztonságérzetét, ezáltal javíthatja a területek népességmegtartó képességét. Mindemellett az illetékes hatóságokkal történő együttműködés révén a lovas polgárőrök járőrszolgálata alkalmas az illegális szemétlerakók, az orvvadászok és orvhalászok elleni küzdelemben hatékony megelőző és felderítő tevékenység. Ezen túlmenően szerephez juthat az árvízvédelmi figyelőszolgálat segítésében is a veszélyeztetett területeken, illetve a természetvédelmi oltalom alatt álló területek és az

19 Szolgálat 19 egyedi természeti értékek védelmében, mivel a lovas polgárőr harmonikusan illeszkedik a természetbe, a legkisebb zavarás mellett képes az ellenőrzési feladatok ellátására. Az a tény, hogy a környezetet használók rendszeresen találkoznak a lovas polgárőrökkel, akik jogellenes cselekedetek észlelésekor az illetékes hatóságoknak azonnali jelzéssel élnek, már önmagában visszatartó erővel bír, és ez a környezet védelmét pozitív irányba terelheti. A lovas polgárőrök járőrszolgálatának gyakorlati ellátása kapcsán felmerült, hogy az egyesületek működési területének külterületi részét pontosan ismerniük kell a lovas szolgálatot adó tagoknak a pontos helymeghatározások érdekében. Ez esetben nemcsak a dűlőutak elnevezéseit, de azt is tudniuk kell, hogy ezen utakat elhagyva mely erdőrészletekbe vagy mezőgazdasági területekre lovagolhatnak be a tulajdonos engedélyével a fa- és terménylopások, illegális szemét lerakások megelőzése vagy felderítése érdekében. A lovas polgárőr szolgálat társadalmi hatásai A polgárőrség arculatának kialakításában is fontos szerephez juthatnak a lóval szolgálatot adók, mivel a lovas polgárőrök megjelenésükben impozánsak, figyelemfelkeltők, állandó résztvevői a különböző tömegrendezvényeknek: falunapoknak, búcsúknak, szüreti felvonulásoknak, sport- és kulturális rendezvényeknek. A gyakorlati tapasztalat szerint a lovak szeretete összekapcsolja az embereket, a lakosság nagy része vonzódik e nemes állatokhoz, amelyek nemzeti hagyományaink egyik jelképévé váltak az idők folyamán. A lovas hagyományok ápolása mellett a lovaglást, mint napjaink egyik kedvelt sportját is szem előtt kell tartani, ami szintén jó közvetítő közeg a lakossággal fennálló kapcsolat erősítésére is. Az önkormányzatokkal és az iskolafenntartókkal együttműködve a lovas szolgálattal megerősített polgárőr egyesületeknek lehetősége van bekapcsolódni a gyermek- és ifjúságvédelem területén a lovaglás fiatalok körében történő népszerűsítésébe is. A lovakkal történő együttélés és munka ugyanis meggyőződésünk szerint helyes irányba tereli a fiatalok gondolkodását, segít a felelősségérzet és az egymásra figyelés kialakításában, a fegyelmezettség elfogadásában. Mindezek által jelentős hatással van az ifjúság szocializálódására, amely áttételesen eredményeket hozhat az iskolai bűnmegelőzési nevelőmunkában is, pl. a fiatalkori alkohol vagy kábítószer fogyasztás megelőzésében. Mindez a polgárőrség kedvező társadalmi megítélését erősítené. Kérdésként merül fel az, hogy a gyakorlatban milyen konstrukcióban szervezhető meg költség-hatékonyan egy működőképes, egységes elveken alapuló lovas szolgálat adás a polgárőrség keretein belül. Amennyiben a polgárőrség felvállalná a lovaglás népszerűsítését, a polgárőr egyesületekbe bevonhatóak lennének azok a hobbi szinten lovagoló lótulajdonosok, akik vagy már megfelelő elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal rendelkező tereplovasok, avagy jelenleg e tudásanyag megszerzésén fáradoznak. Célszerű a polgárőr egyesületek működési területén található lovardákkal felvenni a kapcsolatot, és a lovardába járó lovasoknak felkínálni azt a lehetőséget, hogy csatlakozzanak a helyi polgárőr egyesülethez, lovaglásuk során nyitott szemmel járják a vidéket, a polgárőr egyesülettel együttműködve határozzák meg a túraútvonalaikat. Emellett a nyári turista szezon lezárulását követően a téli falopások idényében egyes turisztikai lovardák szívesen veszik, ha a lovaik egészségügyi jártatásában segítséget kapnak, így a szolgálati célú igénybevételért a polgárőröktől ellenszolgáltatást nem kérnek. A lovardákkal történő ilyen kapcsolatok kialakítása nem jár fejlesztési költségigényekkel, mivel a lovak elhelyezése, orvosiegészségi ellátása, élelmezése már eleve megoldott. Végezetül a költségek tekintetben megjegyezzük, hogy a szolgálati feladatok lóval történő ellátása álláspontunk szerint még részben sem fogja eredményezni a polgárőrök jelenlegi autó használatának kiváltását, így az üzemanyag költségek csökkenését. Ennek oka főként az, hogy a lovas szolgálat a gépkocsival járőrözők szolgálatát kiegészíteni, s nem helyettesíteni hivatott. A lovasok elsődlegesen ugyanis olyan külterületi részeken látják el rendszeresen a szolgálatukat, ahová a gépkocsival járőrözők csak ritkán jutnak el. A lovas szolgálatadás szabályozása, egységessége, formája A polgárőri lovas szolgálat tagjai mintául kell, hogy szolgáljanak a modern lótartás népszerűsítéséhez. Lovas polgárőr az lehet, aki vállalja, hogy a szolgálatát lóval látja el, gondoskodik a ló tartásáról, takarmányozásáról és egészségügyi ellátásáról. Annak érdekében, hogy a csatlakozni kívánó lovasok e követelményeknek megfeleljenek, részükre elméleti és gyakorlati oktatást, képzést kell szervezni, amelynek elsősorban a tartástechnológiai ismeretekre és a tereplovaglás elméleti és gyakorlati alapjainak elsajátítására illetve továbbfejlesztésére kell kiterjednie. Első lépésként, az elméleti tudásanyag megszerzésének könnyítésére a lovas szolgálatot adó polgárőrök rendelkezésére kell bocsátani egy kézikönyvet, amely tartalmát tekintve részletesen foglalkozik a lótartás gyakorlati szempontból fontos kérdéseivel és a tereplovaglással. E körben kiemeljük, hogy Dénes Péter az OPSZ korábbi lovas szakértője már készített egy ilyen összeállítást Lovas 1 x 1 címmel, amely alkalmas a lovas polgárőrök elméleti felkészülésének segítésére, azt csak kis mértékben kell aktualizálni. Dénes Péterrel történt szóbeli egyeztetésünkre hivatkozva, az általa készített Lovas 1 x 1 felhasználásnak nincs akadálya, ezért a kézikönyv terjesztése a lovas polgárőrök körében gyorsan megkezdődhetne.a kiépített hálózat hatékony működtetése alapos és felelősségteljes szaktanácsadást, felügyeletet kíván, amely kiterjed a lovak esetleges beszerzésétől, felkészítésétől, a tartás és a takarmányozás, használat, tenyésztés, csikónevelés és értékesítés kérdésein keresztül az alapvető állategészségügyi feladatatok meghatározásáig. Fentieken túlmenően a lovas polgárőrök munkájának eredményesebbé tétele érdekében támogatni szükséges a meglévő lovas bázisokkal, lovardákkal történő kapcsolatok kialakítását, mivel a lovas polgárőrök hathatós segítséget kaphatnak a polgárőrszolgálat feladatainak elvégzéséhez az ilyen kapcsolatok révén. Álláspontunk szerint a polgárőrségek lóval megerősített szolgálatának teljes megszervezése mintegy 5 év alatt valósítható meg. dr. Rácz Adrienn és Dobecz Éva Polgárőrség Lakitelek Lovas Tagozat

20 20 Polgárőrök akcióban Polgárőrök vigyázták a rémségek házát Családi tragédia történt nagypénteken a Fejér megyei Kulcson. Egy háromszintes családi házban négyen meghaltak, hárman pedig súlyosan megsérültek. Szokásos nyugalom volt a falunkban április 6-án reggel emlékezett vissza a történtekre Kinter Gyula, a Kulcsi Polgárőr Egyesület vezetője. A rendszeres napi szétnézek a faluban körutamra indítottam a polgárőrség Opeljét. Járőrözés közben, 9 óra tájban csörrent meg a telefonom: Valami történt a Hegyalja utcában! szólt a vonal végéről a lakossági jelzés. Az első mentővel és rendőrségi járőr kocsival együtt kanyarodtam be az utcába. Hamar kiderült: több halott és sérült van az egyik családi házban és annak kertjében. Az utca rövid idő múltán megtelt rendőrségi járművekkel, mentőautókkal. A közelben egy mentőhelikopter is leereszkedett. A rendőrség illetékesei elsősorban az utca lezárásához, a hatósági járművek biztosításához és a kíváncsiskodók távoltartásához kérték polgárőreink segítségét. Két gépkocsival hat emberünk zárta le a területet, biztosítva a rendőrség és a mentősök nyugodt munkavégzését. Rövidesen megérkeztek a Terrorelhárító Szolgálat munkatársai, akik a futballpályán, valamint az önkormányzat épületében alakították ki központjukat. Kiderült, hogy az elkövető aki elhagyta a házat nem járhat messze, a rendőrségi döntés alapján a faluba be- és kivezető utakat kellett nekünk zárni, s minden közlekedő járművet át kellett vizsgálni. Ehhez már kevesen voltunk, ezért segítségül hívtam a szomszéd település, Rácalmás polgárőreit is. Két kocsival hatan gyorsan meg is érkeztek, s kivették részüket a falu hermetikus lezárásából és az ellenőrzésből. A részleteket nem taglalnám, de a helyszínelés hosszú időt vett igénybe ebben egyik kollégánk hatósági tanúként vett részt -, jelenlétünkre szombat hajnalig volt igénye a rendőrségnek. A családi házat akkor lepecsételték, s az ünnepek után folytatták munkájukat. Polgárőreink mind az ünnepek alatt, mind azóta fokozottan járőröznek az utcában mindaddig, amíg erre szükség lesz hallottuk Kinter Gyulától. Tóth Zoltán Fotó: Vezda László

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése Rákosmenti Polgárőr Egyesület 2016. évi szakmai beszámolója és értékelése oldal 1 Tartalom Egyesületi adatok Tisztségviselők Közgyűlés, elnökségi ülések Taglétszám alakulása Felszerelés, ruházat Szolgálatellátás

Részletesebben

Küldöttgyűlési határozatok

Küldöttgyűlési határozatok Küldöttgyűlési határozatok AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG 2015. NOVEMBER 28-I KÜLDÖTTGYŰLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATOK KGY/1/2015. SZ. HATÁROZAT (2015. 11. 28): A küldöttgyűlés megállapította, hogy az alapszabály

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér. 8. Tel.: 06-30-273-0486 Hiv. szám: 15/2012. Ö. ü. Tömör István Balatonkenese Város polgármestere Balatonkenese 8174.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor.

Az egyesület teljes létszáma 30 fő, mely 22 rendes és 8 tiszteletbeli tagból áll össze. Február hónapban 2 fő felvételére került sor. VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a mártélyi Polgárőr, Tűz-és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület 2014. január 01.-től december 31.-e között végzett tevékenységéről.

B E S Z Á M O L Ó. a mártélyi Polgárőr, Tűz-és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület 2014. január 01.-től december 31.-e között végzett tevékenységéről. Polgárőr, Tűz- és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület Mártély 6636. Mártély, Jókai u. 8. sz. Tel/Fax: (62) 228-043 mobil: (30) 621-6296 E-mail: rozsapolgaror@citromail.hu B E S Z Á M O L Ó a mártélyi Polgárőr,

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

Az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Lovas Tagozatának Ügyrendje

Az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Lovas Tagozatának Ügyrendje ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Lovas Tagozat 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48 Az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Lovas Tagozatának Ügyrendje I. fejezet 1. Az Országos Polgárőr Szövetség önálló jogi személyiséggel

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Elfogadva az OPSZ Közgyűlésének 11/2014.

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 41459/2008. CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása Tisztelt Küldött- Közgyőlés! Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14.

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. A POLGÁRŐRSÉG MINŐSÉGE JÁRÁSI KOORDINÁTOROK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK 2015. 2. 16. zambop@orfk.police.hu 2 GYEREKBESZÉD

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

Diákok Közösségi Szolgálata

Diákok Közösségi Szolgálata Diákok Közösségi Szolgálata Az Országos Polgárőr Szövetség Programja Fogadó szervezet: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS TEGEGYESÜLETEI Megyei koordinátor: Lados Károly +36 30 487 9369

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ június

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ június VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SSLi. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Alfa Polgárőr Egyesület 2012. évi munkájáról szóló beszámolóról,

Részletesebben

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B. Tel.: +36 (30) 932-9344 www.polgarorseg.eu Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről a Pesterzsébeti Polgárőrség közgyűlése

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ május VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről Beszámoló a Mezei őrszolgálat 2016. évi tevékenységéről Létszám: 3 Fő Az közalkalmazottak neve: Magyar Zoltán, Holecz Róbert, Suhajda Attila A közalkalmazottak beosztása: Mezei őrszolgálat Szervezeti egység

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft BIATORBÁGYI POLGÁRŐRSÉG ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET ALAPÍTVA: 2005 2051 Biatorbágy, Széchenyi utca 2/1. 18724068-1-13 Telefon/fax: 06-23-311-113 / E-mail: police@biatv.hu/ www.biatorbagy-bunmegelozes.hu.

Részletesebben

1./2011.(02.04.) számú elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott//

1./2011.(02.04.) számú elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott// 1./2011.(02.04.) számú elnökségi határozat A VTPE Elnöksége megbízta titkár urat a Blaskó Szabolcs polgárőrnek szóló fizetési felszólítás kézbesítésével, valamint a nála (1 db) és Horinka János polgárőrnél

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET

KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET Beszámoló a 2018. évi gazdálkodásról /Az Országos Elnökségi Ülés és a Küldöttközgyűlés által elfogadott/ Az egyesület gazdálkodására a stabilitás volt a jellemző. Igaz ugyan,

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó A MEZŐZOMBOR POLGÁRŐR EGYESÜLET ÉVI MUNKÁJÁRÓL

B E S Z Á M O L Ó A MEZŐZOMBOR POLGÁRŐR EGYESÜLET ÉVI MUNKÁJÁRÓL B E S Z Á M O L Ó A MEZŐZOMBOR POLGÁRŐR EGYESÜLET 2008. ÉVI MUNKÁJÁRÓL Készítette: Ferenczi István polgárőr vezető Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtestület! A szokásos módon és időben kerül

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. április 28-i ülése 3. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. április 28-i ülése 3. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. április 28-i ülése 3. számú napirendi pontja Beszámoló a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 2010. évi tevékenységéről Előadó:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Petőfi Közhasznú Polgárőr Szervezet 5741 Kétegyháza, Nagy S. utca.70 18394922-9499-529-04 Közhasznúsági jelentés 2010. év.január.01 2010.év.december.31 Könyvvizsgálattal az adatok nincsenek alátámasztva

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 15i képviselő testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 27/2013(IV.15) Határozat 28/2013(IV.15.)

Részletesebben

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM POLGÁRŐR SZOLGÁLAT FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN OPSZ programindító fórum 2014. 02. 15. ZÁMBÓ PÉTER OPSZ alelnök, zambo.peter1@chello.hu, 06309010218

Részletesebben

Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől

Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől Ügyszám: 2421-2/2014. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány Kuratóriumának Elnökétől Javaslat a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2013. évi működéséről szóló beszámoló elfogadására Tisztelt

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1 ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Iktatószám: /2014. JÓVÁHAGYOM: DR.

Részletesebben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)

Részletesebben

Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése

Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szám: 95-6/2014/GYKK Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése A Jásziványi ÖTE II-es típusú együttműködési megállapodást kötött a Gyöngyösi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. II./ Költségvetési támogatás: az Együtt a Belüggyel pályázati kiírásra nyújtottuk be

Közhasznúsági jelentés. II./ Költségvetési támogatás: az Együtt a Belüggyel pályázati kiírásra nyújtottuk be Közhasznúsági jelentés a Police Magyar Közbiztonsági Alapítvány 2003. évi működéséről I./ Számviteli beszámoló: - Áfa és Társasági adó tartozásunkra részletfizetési könnyítést kérelmeztünk, amit meg is

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

02/2012. (II.06.)/ ELN elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott//

02/2012. (II.06.)/ ELN elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott// 01/2012. (II.06.) ELN. elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3. Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott// A Vecsés Települési Polgárőr Egyesület Elnöksége 2012. február 06-án megtartásra kerülő ülésén

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására Soroksár Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány 2016. évi működéséről, javaslat közhasznúsági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

VÁLASZTÁSI MENETREND 2014-2015.

VÁLASZTÁSI MENETREND 2014-2015. KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET VÁLASZTÁSI MENETREND 2014-2015. A KTE soron következő területi és tagozati tisztségviselők választása 2014 őszén, az országos tisztségviselők választása pedig 2015 tavaszán

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester. Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2015. május 11-én tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Benkő László Fűri Ferenc Gászné Bősz Bernadett

Részletesebben

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza

-1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait a 29/ testületi határoza TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriumának Működéséről 2008/2009 -1- Tisztelt képviselő testület, tisztelt Polgármester Úr! A Püspökladány Sportjáért Alapítvány kuratórium tagjait

Részletesebben

SZÖVEGES INDOKLÁS Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi költségvetéséről

SZÖVEGES INDOKLÁS Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi költségvetéséről A 2/2011. sz. elnökségi határozattal elfogadva. SZÖVEGES INDOKLÁS Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi költségvetéséről A Magyar Köztársaság Kormánya részéről döntés született, hogy a 2011. költségvetési

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Rákosmenti Polgárőr Egyesület év szakmai beszámolója és értékelése

Rákosmenti Polgárőr Egyesület év szakmai beszámolója és értékelése Rákosmenti Polgárőr Egyesület 2013. év szakmai beszámolója és értékelése oldal 1 Tartalom Egyesületi adatok Tisztségviselők Közgyűlés, elnökségi ülések Taglétszám alakulása Szolgálati gépjármű Felszerelés,

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) 460-753 ; *460-155/113 Fax: (06-32) 460-918

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) 460-753 ; *460-155/113 Fax: (06-32) 460-918 Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) 460-753 ; *460-155/113 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-14 /2015. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT Pásztó

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 25.-én (kedden) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére 78-3/2015/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat a Budapest XVI. kerületi Közbiztonsági Alapítvány támogatására Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sugárút 51. Pf.:67. Tel: 06-66/361-644 Fax: 06-66/361-644 e-mail: gyula.rk@bekes.police.hu Ügyszám: 04030/2089/2012/ ált. Tisztelt Képviselő-testület! T Á J É

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2002/1. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2002. április 24. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Jelen voltak: Fáth Péter elnök, Dietrich Tamás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Prevenciós program. anno 1999

Prevenciós program. anno 1999 Prevenciós program anno 1999 Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a vízibalesetek számának csökkentését. Baleset-megelőzési előadásaink során felhívjuk a figyelmet

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

Beszámoló az Egyeki Polgárőrség 2016-ben végzett munkájáról.

Beszámoló az Egyeki Polgárőrség 2016-ben végzett munkájáról. Beszámoló az Egyeki Polgárőrség 2016-ben végzett munkájáról. 1./ Bevezetés: Minden évben nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Egyeki Polgárőr Egyesület Elnökeként beszámolhatok az Egyesület elmúlt évi

Részletesebben

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22

3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22 NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 23-22 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Helye: ELTE BTK Kari Tanácsterem Budapest V. ker. Múzeum krt. 4. Időpontja: 2010. június 26. Jelenlévők: ld. az l. sz. mellékletben

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve

Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu Szám:60/2008

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 2. 7-A/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. május 27-én 16. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Az Újpesti Polgárőrség és ÖTE Beszámolója 2011

Az Újpesti Polgárőrség és ÖTE Beszámolója 2011 Az Újpesti Polgárőrség és ÖTE Beszámolója 2011 Újpest közbiztonságáért az önkéntesség jegyében 11 Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület 1045 Budapest, Chinoin u. 20. 18031955-1-41

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

Tárgy: A Polgárőr Egyesület elnökének beszámolója az Egyesület évi tevékenységéről. jegyző

Tárgy: A Polgárőr Egyesület elnökének beszámolója az Egyesület évi tevékenységéről. jegyző ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 18-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 2139-3/2013. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I I. NAP IR E N D Tárgy: A Polgárőr

Részletesebben

Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014.

Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület. Felelős kiadó: Horváth István. Kiadási év, 2014. Kiadó: Perkátai Polgárőrség Közhasznú Egyesület Felelős kiadó: Horváth István Kiadási év, 2014. Perkáta és a polgárőrség Perkáta története - röviden Fejér megyében, a Mezőföld keleti peremének völgyekkel

Részletesebben

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló

Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma HEVES MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3300 Eger, Eszterházy tér2. Telefon: (36) 522-111/11-95, BM: 31/11-95 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben