HAGYOMÁNYŐRZŐ JURTA TÁBOR Gasztronómia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HAGYOMÁNYŐRZŐ JURTA TÁBOR Gasztronómia"

Átírás

1

2 Vállalkozásunk egy hagyományőrző, felépítését tűzte ki célul interaktív turisztikai központ kezdi meg működését. A fő célja a turáni népcsoportba tartozó népek viseletének, életének fegyverforgatásának megismertetése a honfoglalás korában. Egy néphez az ételkultúrája éppúgy hozzátartozik, mint néprajza, zenevilága, hitvilága, nyelve vagy testalkata. Már a hunok is az öt alapelem elvét követték az ősi ételeik elkészítésében: 1. az áldozati étel bronzból vagy vasból készített üstben főtt (fém); 2. az üst alatt a tüzet a táltos által kiválasztott fa biztosította; 3. az üst a földön állt; 4. az áldozati ételek elkészítéséhez vizet használtak. Az áldozati étkezés jelképesen közös ima, közös áldozás volt, amelyek keresztül a résztvevők kérték az ősök és az Ég Ura segítségét és áldását. A földi élővilágnál a növények és az állatok közötti harmónia megteremtése volt a cél, ezért a feláldozott állat apróra vágott húsát összefőzték apróra vágott zöldségekkel és füvekkel. A kapcsolatot a tűz és a víz szimbolikáján keresztül biztosították. A hunok ételeiket kővel, fémmel és nyolcféle vízzel főzték. Az ételek elkészítésénél fontos szerepe volt a víz minőségének (forrásvíz, folyóvíz, esővíz, patakvíz, tengervíz, stb.). Az ősmagyarok konyháját a pentaton ízek harmóniájával szokták jellemezni; az édes, a savanyú, a sós és a keserű mellé ötödiknek az erőset is külön íznek fogják fel és ezen öt íz harmóniájára törekedtek, akárcsak a mai belső-ázsiai népek. A táplálkozás körében ma is sok - a honfoglalás koránál sokkal korábbi - keletre nyúló hagyományt találunk. Ilyen ősi gyökerű ételünk, az alföldi pásztorok tarhója, mely joghurthoz hasonlító különleges étel, a közelmúltig fogyasztott vízzel, sóval gyúrt erjesztetlen tészta, a lepénykenyér, a csörege-fánk, az alföldi bográcsban készült krumplistészta, a slumbuc, a magyarsággal, de feltételezhetően már a hunokkal vagy az avarokkal bekerült áldozati étel a keng (a pörkölt ) és a ta-keng (a gulyás )., Az áldozati étel alapanyagait a táltos úgy válogatta össze, hogy azok kifejezzék a világfa hármas szintű jelképrendszerét: 1. az égi világot a fán termett gyümölcsökkel, levelekkel, virágokkal és a fán összeszedett mézzel; 2. a földi világot a föláldozott állattal és a földön összegyűjtött növényekkel és fűszerfüvekkel; 3. a föld alatti világot a földben megtermett gyökerekkel, gumókkal és hagymákkal. Ezért a hagymának (föld alatti világ), bizonyos növényeknek, mint a tárkony és a borsfű (földi világ) és gazdag gyümölcsöknek, mint a szőlő és az alma (égi világ) feltétlenül jelen kellett lennie az áldozati ételek harmóniájának biztosításában. A pörkölt első leírását Szemacsien közölte a Kr. előtti II. században, amikor leírja a hunok áldozati ételét a keng -et. Leírása szabad fordításban így hangzik: Végy tüzesre hevített öntöttvas vagy bronz üstöt, és amikor az olyan forró, hogy a belecsepegtetett olaj azonnal gőzzé válik, dobjad bele a zsírjával együtt fölaprított disznóhúst vagy a faggyújával együtt apróra vágott birka húsát apróra vágott hagymával. Amikor ezt

3 beledobjuk a forró üstbe, a nagy hő hatására hirtelen kiolvadó zsír vagy faggyú megpörköli a hagymát és a húst. A vegyes kenget eleinte gabonával, zöldséggel főzték és ízesítőül bazsarózsa szirmokat, liliomfa virágbimbóit, szójaszószt és sózott babot tettek, később ezt a pörkölt-alapot mindenféle zöldséggel (hagymával, borsóval, sárgarépával, salátafélékkel) és fűszerekkel (borssal, gyömbérrel stb.) ízesítették, a későbbi időkben tésztát is főztek hozzá. Ezen ételnek a megnevezése a későbbiekben sűrű húsleves húsdarabokkal és zöldséggel nevet viselte. A magyar és jugar nép kulináris alapfilozófiája hasonló és alapvetően különbözik az európai ételkultúrától. A levesek készítési módja és széleskörű kedveltsége, a pörköltfélék készítése, az apróra felvágott húsdarabok összepirítása hagymával és más növényekkel, a tésztafélék általános kedveltsége és széleskörű készítési módja, a főzelékfélék ismerete,a szárított tésztáik (targana) és húsaik igen hasonlóak egymáséhoz. A ta-keng ( gulyás ) ehhez hasonló, de sok lével feleresztett áldozati étel volt a hsziungnúknál. A ta-kenget eleinte nem fűszerezték, hogy megbecsüljék tiszta egyszerűségét. A későbbiekben azonban marhából, szarvasból, szopós malacból, kutyából, vadkacsából, fácánból, baromfiból is készítették, és erős fűszereket adtak hozzá. Ismerték és sok ételhez használták a különböző gombákat. Őseink főzési technikája; ételei és italai Őseink állandó szálláshelyein üstben, bográcsban és kemencékben főztek-sütöttek, amikor azonban úton voltak vagy állataikkal távolabb éltek állandó szálláshelyüktől kővel főztek, hiszen üstjeiket és cserépedényeiket nem tudják lovon szállítani. Tűz csiholására viszont mindig volt tarsolyukban tűzszerszám (tapló és tűzkő vagy acél). Edényül pedig bőrtömlő, fa- vagy kéregedény, favödör vagy félbevágott lopótök szolgált. Erről Dzsajháni így emlékezik meg: Visznek magukkal tűzifát és néhány követ, azután mindaddig tüzelnek a kövek alatt, amíg a kövek forróvá nem lesznek, majd ezeket a köveket vízbe helyezve ételeiket így készítik el. Az állandó szállásokon a főzéshez vas-háromlábra állított edényeket, többnyire fülüknél felakasztott keskeny és magas nagy fajhőjű üstöket, bográcsokat használtak, kenyerüket (nem lepényüket!) és tésztaféléiket a régészek által eddig veremházaknak határozott konyhájukban a kemencékben sütötték meg. A hamuban sült pogácsa tulajdonképpen péppé morzsolt és megtört rozsszemekből készült sült bodag (pogácsa). Gabonából (búzából, árpából vagy kölesből) nemcsak kenyeret, hanem kását is készítettek, de kedvelték a pörkölt gabona magvakat is. Őseink forró köveken is sütöttek; a tűz fölé tett s átizzított kőlapra öntötték a tésztát; így kapták a lepénykenyeret. Csíkban és Háromszékben még ma is kőre leppencs -nek hívják a lepényt, a Bod-

4 rogközben pedig kövön sültnek nevezik a palacsintát, jóllehet már rég palacsintasütőben sütik. A Kunok fő étele a juhhús és a köles volt. A juhhúsos köleskása főleg szüreti alkalmakkor vidéken még ma is népszerű étel mely étel hagyományát mi is szívesen őrizzük. Jellegzetes italuk a kölesből erjesztett alacsony alkoholtartalmú italuk a Boza volt. Kemencében sült tésztafélék széles választékából csak néhányat említenénk: Kenyérben sült sonka vagy csülök Hamuban sült pogácsa. A hely specialitása lesz a jurta lángos, amelynek rövid leírása a következő: élesztős palacsintatészta sparhelten (vaslapon) vagy serpenyőben megsütve, rá feltétnek szárított, pácolt hús vagy apróra vágott pirított húsok illetve raguk, kemencében rásütött juh-, kecske-, vagy tehénsajt illetve túró, tejföl. Készülnek még különböző féle gulyások ta-kengek és pörköltek kengek melyeket a régi hagyomány szerin az öt elem figyelembevételével készítünk el. Szintén a hely specialitása lesz a tepsis nokedli pirított szalonnával, sajttal tejföllel rétegezett illetve megszórt és kemencében átsütve. (A 15. században Mátyás király felesége, Beatrix révén ismerték meg a magyarok a nokedlit, és az itáliai udvari szakácsai honosították meg nálunk.)

5 A kiadványban a teljesség igénye nélkül szerepeltettük ételeink elkészítésének módjait.

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch É T L A P T E R VSz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 26.hét Gyümölcs tea Poh. Tej Gyümölcs tea Gyümölcs joghurt Gyümölcs tea Gyümölcs tea Poh. Tej Körös pu.mell Főtt csécsi szalonna Tr.sajt Ráma

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch

É T L A P T E R V-Sz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch É T L A P T E R VSz.Otthon 1. Diabetes diéta 180Ch 2014.év 29.hét Poharas tej Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Gyümölcs tea Poharas tej Gyümölcs tea Szerecserúd Göcseji cs.mell Tepertőkrém Diákcsemege

Részletesebben

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől melléklet a 37/014. (IV. 30.) EMMI rendelethez Nyersanyag-kiszabati előírás egy adagra/fő Nyersanyag Korcsoportok. 1 3 év 4 6 év 7 10 év 11 14 év évtől 3. 1 g 0 30 g 40 0 g 4. színhús: színhús: 60 80 g

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2015. augusztus 31. szeptember 04. Óvoda

Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! 2015. augusztus 31. szeptember 04. Óvoda 2015. augusztus 31. szeptember 04. Hétfő Tej Csontleves eperlevéllel Parizeres Margarinos Sült baromfi kolbász vajkrémes 1. nap Lekváros Lencsefőzelék Szezám m.zsemle Tkb. kenyér Fb. kenyér Uborka Energia

Részletesebben

Big Bell étterem. 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.

Big Bell étterem. 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550. Big Bell étterem Levesek 301 Hagymaleves 450.- 302 Brokkoli krémleves 450.- 303 Sajtkrém leves 450.- 304 Vadgomba krémleves csipetkével 550.- 305 Ököruszályleves gazdagon tésztával, zöldségekkel, főtt

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén

Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2 Javítóvizsga tematika 2016./17. 1. Élelmiszer alkotók 2. Víz 3. Fehérjék 4. Szénhidrátok 5. Zsírok 6. Vitaminok 7. Ásványi anyagok 8. Járulékos agyagok 9. Ballasztanyagok

Részletesebben

Előre megrendelhető ételeink csoportok részére

Előre megrendelhető ételeink csoportok részére Előre megrendelhető ételeink csoportok részére (Tálak minimum 4 főtől) Kérjük, maximum A.-B. menüt állítsanak össze konyhánk korlátozott kapacitása miatt! Köszönjük szépen! Érvényes: 2017. 11. 01-től 1.

Részletesebben

1 gasztronómiai időutazás

1 gasztronómiai időutazás 1 gasztronómiai időutazás Marhahús tormával, kappan mézelt tésztával, leves kolbásszal és kenyérrel, kecsege sóban, pulyka, borjúbél tejben, borsos báránytüdő, bárányhús citrommal, savanyú káposztás marhahús,

Részletesebben

Chilly con carne; 400 g 25 lei. Chilly Csárda karaj köményes burgonyával; 400 g 24 lei

Chilly con carne; 400 g 25 lei. Chilly Csárda karaj köményes burgonyával; 400 g 24 lei A csárda ajánlata: C h i l l y C s á r d a Chilly con carne; 400 g 25 lei Chilly Csárda karaj köményes burgonyával; 400 g 24 lei A konyhafőnökök ajánlata: Nagy Sándor: sertés oldalas chillys barbeque szószban,

Részletesebben

A magyar konyha (kvíz)

A magyar konyha (kvíz) Gecse Adrienn a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa, Varsó A magyar konyha (kvíz) Célcsoport: - magyar anyanyelvűek - magyarul tanuló külföldiek (min. B1 szint) Téma besorolás: - műveltségterület magyar

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év Heti étlap: 2017.11.01. - 2017.11.07. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II.sz. Konyha

Részletesebben

Király pizzéria. 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.-

Király pizzéria. 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.- Király pizzéria Pizzák 30cm: 801 Margherita /sósz, sajt/ 830.- 802 Funghi /szósz, gomba, sajt/ 870.- 803 Prosciutto /szósz, sonka, sajt/ 890.- 804 Capricciosa /szósz, gomba, sajt, sonka/ 920.- 805 Salami

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év. Tej, tea Bundás kenyér, trappista sajt Zöldpaprika

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év. Tej, tea Bundás kenyér, trappista sajt Zöldpaprika Heti étlap: 2018.02.01. - 2018.02.04. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2018.02.01. csütörtök 2018.02.02. péntek 2018.02.03. szombat 2018.02.04. vasárnap 2018.02.05. hétfő 2018.02.06.

Részletesebben

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek Házi vegyes finomságok Előételek (kolbász, sajt, szalonna, paprika, paradicsom, lila hagyma) Húsleves Levesek (leveszöldség, cérnametélt vagy csigatészta) Májgaluska leves (leveszöldség, májgaluska) Csülkös

Részletesebben

Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata

Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata Étlap Házi különlegességek A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei Sertéskaraj, csirkemell, marhabélszin, sajt, arany krumpli A f szakács ajánlata Sertéskaraj erdei gyümölcs öntettel 200/150 gr. 31.00

Részletesebben

Magdolna Rendezvényház

Magdolna Rendezvényház Magdolna Rendezvényház Esküvõi ajánlatok Magdolna Rendezvényház Ital csomagok: 1. Korlátlan italfogyasztás, amely tartalmaz: - Kóla, narancs, õszilé, almalé ásványvíz, - Konyak, vodka, cherry, unicum,

Részletesebben

VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL

VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL VÍZIBIVALY-TATÁR FŰSZERVAJJAL, SAVANYÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL A tatárbifsztek eredetét, csakúgy, mint sok más ételét is, legendák övezik. Egyesek szerint elnevezése ellenére a tatárokhoz semmi köze, származása

Részletesebben

330.-/DB(KB. 20dkg.)

330.-/DB(KB. 20dkg.) A pirog vagy pirozsok egy orosz ételféleség, mely kelt tésztából készül különféle töltelékkel. Neve valószínűleg a pír, lakoma szóból ered. Oroszországon kívül a többi szláv konyhában is ismert étel. A

Részletesebben

Tej, tea Sajtos pogácsa Sajtkrém Zöldhagyma Felvágott füstölt sonka. Tea Bundás kenyér, trappista sajt. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt

Tej, tea Sajtos pogácsa Sajtkrém Zöldhagyma Felvágott füstölt sonka. Tea Bundás kenyér, trappista sajt. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt Heti étlap: 2017.05.01. - 2017.05.07. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.05.01. hétfő 2017.05.02. kedd 2017.05.03. szerda 2017.05.04. csütörtök 2017.05.05. péntek 2017.05.06.

Részletesebben

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 45.Hét

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 45.Hét Hétfő: Sárgarépa krémleves A: Rántott csirkemell, párolt rizs, cékla B: Sertéspörkölt, pásztortarhonya, cékla 45.Hét. 2018. 11.05. 2018. 11.10. Kedd: Húsleves A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, paradicsomszósz

Részletesebben

ÉTLAP. Sertés májkrém Kenyér. Allergének: glutén, szója, tej EN: 315 EN: 217 SZH: 103 SÓ: 1,32 SÓ: 2,25 ZSÍR: 14

ÉTLAP. Sertés májkrém Kenyér. Allergének: glutén, szója, tej EN: 315 EN: 217 SZH: 103 SÓ: 1,32 SÓ: 2,25 ZSÍR: 14 2015.December 28. 2016.Január 3. Pizzás csiga Kefír Pogácsa Mini dzsem, tojás, tojás, tej, tej, tej EN: 266 SZH: 45 SZH: 76 EN: 217 EN: 322 EN: 244 SZH: 103 SÓ: 1,32 8 SÓ: 1,73 ZSÍR: 4 3 SÓ: 2,25 4 SÓ:

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év Heti étlap: 2019.01.01. - 2019.01.06. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2019.01.01. kedd 2019.01.02. szerda 2019.01.03. csütörtök 2019.01.04. péntek 2019.01.05. szombat 2019.01.06.

Részletesebben

Gyümölcstea Bundáskenyér. Karfiolleves Debreceni csirkeragu Párolt rizs Friss saláta. Stefánia vagdalt Zöldborsópüré főzelék

Gyümölcstea Bundáskenyér. Karfiolleves Debreceni csirkeragu Párolt rizs Friss saláta. Stefánia vagdalt Zöldborsópüré főzelék Jún.06-10. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Sonkás felvágott 254 Kcal 1 3 g 6 g / 1,2 g 336 Kcal Málnás tea Kenőmájas 14 g / 5, 2, 38 44 g tea Bundáskenyér 1 18 g / 2,6 g 4,3 g 425 Kcal 56 g Fatörzs

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

Az étlapváltozás jogát fenntartjuk. Jó étvágyat kíván a PENSIÓ 17 KFT. Szmk részére kóstolás lehetséges KOVÁCS ISTVÁNNÉ kovacsmarcsi50@gmail.

Az étlapváltozás jogát fenntartjuk. Jó étvágyat kíván a PENSIÓ 17 KFT. Szmk részére kóstolás lehetséges KOVÁCS ISTVÁNNÉ kovacsmarcsi50@gmail. 2012,10,01,-10,05, Citromos tea, sajtkrém, zsemle, paprika HÉTFŐ Hamis gulyásleves, bolognai spagetti, reszelt sajt, alma Kakaós csiga KEDD Forralt tej, gabona golyó Kelkáposzta főzelék, vagdalt, félbarna

Részletesebben

Tejmentes étlap 2014. március 03. március 07.

Tejmentes étlap 2014. március 03. március 07. 2014. március 03. március 07. Sonka* Magvas margarinkrém Főtt tojás Kenőmájas* Tarhonyaleves Székelykáposzta TM Brokkoli krémleves TM kocka Milánói spagetti TM Tavaszi zöldségleves Sertés pörkölt Tökfőzelék

Részletesebben

FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK

FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK LEVESEK Három finomság leves Savanyú-csípős leves Húsmetélt üvegtésztás leves Húsmetélt szecsuáni leves Hung Dun leves Kukorica leves Húsgombóc leves 250 Ft 260 Ft ELŐÉTELEK Hagyományos

Részletesebben

Kakaó, tea Kifli sajtos 50 gr Margarin. Tea Kenyér fehér Sajtkrém Felvágott zala Zöldpaprika. Paradicsom leves Rakott burgonya

Kakaó, tea Kifli sajtos 50 gr Margarin. Tea Kenyér fehér Sajtkrém Felvágott zala Zöldpaprika. Paradicsom leves Rakott burgonya Heti étlap: 2017.08.01. - 2017.08.06. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.08.01. kedd 2017.08.02. szerda 2017.08.03. csütörtök 2017.08.04. péntek 2017.08.05. szombat 2017.08.06.

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06.

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év Heti étlap: 2018.04.01. - 2018.04.01. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II.sz. Konyha

Részletesebben

alapítva 1995 SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31.

alapítva 1995 SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31. alapítva 1995 DARNÓ SZIGETKÖZ A HÁZIAS ÍZEK VILÁGA VEVŐTÁJÉKOZTATÓ-KATALÓGUS 2015. OKTÓBER 5. - OKTÓBER 31. Áraink Nettó -ban értendőek, kivéve egalizáltak, azok darabárasak! AKCIÓS TERMÉKEK Nyári turista

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06.

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év Heti étlap: 2018.06.01. - 2018.06.03. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2018.06.01. péntek 2018.06.02. szombat 2018.06.03. vasárnap 2018.06.04. hétfő 2018.06.05. kedd 2018.06.06.

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06.

Részletesebben

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető.

ADATLAP TERMÉKLEÍRÁSHOZ. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. A válaszadásra kihagyott pontozott rész szabadon bővíthető. 1. A termék bemutatása 1.1 Kérjük, adja meg azt az elnevezést, amellyel a terméke értékesítésre kerül:. 1.2 Amennyiben ismert más elnevezése

Részletesebben

Étlap. Előételek. Tostadas vagy Sopes Sült babpürével, hagymával, tejföllel, jégsalátával, túróval és salsa szósszal.

Étlap. Előételek. Tostadas vagy Sopes Sült babpürével, hagymával, tejföllel, jégsalátával, túróval és salsa szósszal. Étlap Előételek Baráti tál (3x3) Cheddar sajttal töltött jalapeńo paprika, kukorica tortillába göngyölt, fűszeres csirkehús kisütve és sajtos quesadillas, avokádókrémmel tálalva. Nachos avokádókrémmel

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2017.04.03. HÉTFÕ Lestyános karalábé leves Kukoricás sertésragu Fõtt tészta Gyümölcslé Gépsonka Rozskenyér Fejes saláta 2017.04.04. KEDD Magyaros karfiol leves Grillezett csirkemellfilé Petrezselymes burgonya

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

Stoczek menza 44. heti étlap

Stoczek menza 44. heti étlap 44 Stoczek menza 44. heti étlap 218.1.29.-2. LEVESEK 28,- 27,- 4,-,-,- 47,- 44,- 66,-,-,- Tejfölös tormás sertésraguleves 35,- 35,- 4,-,-,- 58,- 58,- 66,-,-,- 38,- Hideg citromleves 33,- 38,-,-,- 63,-

Részletesebben

Az aranyat érő tejsavó

Az aranyat érő tejsavó A tej legértékesebb része 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) A sárgás színű, áttetsző folyadék, amit a sajt lecsöpögtetése során nyerünk, maga a tejsavó, és ezzel találkozunk akkor is, ha aludttejet

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.03.01. - 2017.03.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2017.03.01. szerda 2017.03.02. csütörtök 2017.03.03. péntek 2017.03.04. szombat 2017.03.05. vasárnap 2017.03.06.

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ!

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Az ""-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Étlap: 2018.12.01.-tól 2019.01.01.-ig Alma 34,10kcal 0,00g 0,00g 7,70g 0,00g 0,00g 0,00g Összetétel: Alma/Idared Almaleves 89,81kcal 0,44g 0,30g

Részletesebben

Cukorbetegek étlapja

Cukorbetegek étlapja 2014. március 03. március 07. Kakaó* Sajt szelet Magvas margarinkrém Főtt tojás Kőrözött Tarhonyaleves Székelykáposzta Gyümölcs Brokkoli krémleves Zsemlekocka Milánói spagetti* Tavaszi zöldségleves Sertés

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.03.01. - 2017.03.05. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2017.03.01. szerda 2017.03.02. csütörtök 2017.03.03. péntek 2017.03.04. szombat 2017.03.05. vasárnap 2017.03.06.

Részletesebben

2016. augusztus hét. Tea, mini ráma, gomolya sajt, teljes kiőrlésű kenyér. Gyümölcstea, főtt virsli, teljes kiőrlésű kenyér

2016. augusztus hét. Tea, mini ráma, gomolya sajt, teljes kiőrlésű kenyér. Gyümölcstea, főtt virsli, teljes kiőrlésű kenyér 2016. augusztus 1 7. 31. hét kenőmájas, korpás fehér, sonkás felvágott, margarin gomolya sajt, főtt virsli, méz puffancs sajtos sült, (teljes kőrlésű kifliből) házi sajtkrém burgonyás, Mini jam, Ivólé

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól Étlap: 2018.12.01.-tól 2019.01.01.-ig Alföldi leves (lisztmentes) 130,64kcal 2,39g 2,43g 22,31g 0,00g 0,20g 0,00g Összetétel: Csemege paprika, Étolaj/napraforgó, Fagy. gyökér, Fagy. sárgarépa, Femini levestészták,

Részletesebben

Javítóvizsga tematika. 9. i, c Termelés elmélet. Nagyné Erős Irén

Javítóvizsga tematika. 9. i, c Termelés elmélet. Nagyné Erős Irén 9. i, c Termelés elmélet 1. Vendéglátás feladatai 2. Vendéglátás jelentősége 3. A vendéglátás tevékenységi körei: főfolyamatok: árubeszerzés, áruszállítás 4. Főfolyamatok: áruátvétel, raktározás 5. Főfolyamatok:

Részletesebben

Kenyér fehér Sajt tömlős 5 dkg Felvágott párizsi Uborka. Paradicsom leves Csülök pörkölt Főtt burgonya Csemege uborka

Kenyér fehér Sajt tömlős 5 dkg Felvágott párizsi Uborka. Paradicsom leves Csülök pörkölt Főtt burgonya Csemege uborka Heti étlap: 2017.06.01. - 2017.06.04. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / I.sz. Konyha 2017.06.01.

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év Heti étlap: 2018.02.01. - 2018.02.04. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2018.02.01. csütörtök 2018.02.02. péntek 2018.02.03. szombat 2018.02.04. vasárnap 2018.02.05. hétfő 2018.02.06.

Részletesebben

A HÁZ AJÁNLATA. (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) Minden Kedves Vendégünknek jó étvágyat kívánunk!

A HÁZ AJÁNLATA. (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) Minden Kedves Vendégünknek jó étvágyat kívánunk! A HÁZ AJÁNLATA 1. Rubin Ékessége 1490,- (füstölt kolbásszal, füstölt szalonnával, vöröshagymával töltött sertés szelet) 2. Szezámmagos rántott tarja 1290,- 3. Betyárcsípős flekken 1290,- 4. Fűszeres csirkemell

Részletesebben

NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA

NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA ÉTLAP 2016. junius 6-10 Eredeti NAP TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA Hétfő Gyümölcs tea Zeller leves Nutella Tojás rántotta Csirkemell gyümölcs mártással Félbarna kenyér Korpás zsemle Rizs Lilahagyma Bölcsi: Tej Csirkemell

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

HIDEG ELŐÉTEK LEVESEK

HIDEG ELŐÉTEK LEVESEK HIDEG ELŐÉTEK Vadászkürt kóstoló: 2500 vaddisznó pástétom, hideg libamáj, füstölt szarvas comb, juhsajt Tatárbeefsteak, lilahagyma, paradicsom, paprika és pirítós 2500 LEVESEK Fácán erőleves fürjtojással

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.09.01. - 2017.09.03. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.09.01. péntek 2017.09.02. szombat 2017.09.03. vasárnap 2017.09.04. hétfő 2017.09.05. kedd 2017.09.06.

Részletesebben

hét. Gyümölcs tea Kenőmájas Zöldség Korpás zsemle. Allergének glutén, zeller, mustár. Karalábéleves.

hét. Gyümölcs tea Kenőmájas Zöldség Korpás zsemle. Allergének glutén, zeller, mustár. Karalábéleves. 2016.05.02-05.06. 18. hét 2. 3. Soproni felvágott Nutellakrém Vajkrém Zsemle Retek, Kenyér Só: g Allergének : glutén, tej, diófélék Májgaluskaleves Hagymakrémleves gyöngy Só: 0,8 g Allergének: glutén,

Részletesebben

Citromos tea filteres Csirkemell sonka Félbarna kenyér Zöldpaprika. Delma Félbarna kenyér Tej poharas Trappista sajt

Citromos tea filteres Csirkemell sonka Félbarna kenyér Zöldpaprika. Delma Félbarna kenyér Tej poharas Trappista sajt 2019.MÁRCIUS 4-8 Reggeli Kakaó Trappista sajt Allergének: glutén, tej Csirkemell sonka Allergének: glutén Forralt tej Búrkifli diós Zala felvágott Bécsi perec sajtos Kakaó Allergének: diófélék, glutén,

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.04.03. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magos zsemle Lestyános karalábé leves Kukoricás sertésragu Fõtt tészta Kockasajt Lilahagyma 2017.04.04. KEDD Kakaó Korpás kifli Magyaros karfiol leves Grillezett

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól Étlap: 1300A1 Diabetesz 2018.12.01.-tól 2019.01.01.-ig Alma 34,10kcal 0,00g 0,00g 7,70g 0,00g 0,00g 0,00g Összetétel: Alma/Idared Alma mártás (cukormentes) 92,55kcal 0,79g 2,54g 15,84g 0,00g 0,10g 0,00g

Részletesebben

Kakaó Pogácsa sajtos. Palóc leves Kókusz kocka. Vajkrém natúr Kenyér rozs Retek jégcsap

Kakaó Pogácsa sajtos. Palóc leves Kókusz kocka. Vajkrém natúr Kenyér rozs Retek jégcsap Heti étlap: 2016.11.01. - 2016.11.06. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.11.01. kedd 2016.11.02. szerda 2016.11.03. csütörtök 2016.11.04. péntek 2016.11.05. szombat 2016.11.06.

Részletesebben

Esküvői ajánlat 2017

Esküvői ajánlat 2017 Esküvői ajánlat 2017 Kedves Ifjú Pár! Kapcsolat: Esküvőszervezés: 20/297-3766 szusz.info@gmail.com A) Klasszikus esküvői ajánlat Vendégváró falatkák: o Friss, meleg házi sajtos pogácsa o Sajtos masni Leves:

Részletesebben

É T L A P. III. Kategória Üzletvezető: Soltész Zoltán

É T L A P. III. Kategória Üzletvezető: Soltész Zoltán É T L A P Az étlapon nincsnek degusztációs ételek, nincsenek háromsoros, különleges összeállítású fogások. Vannak viszont egyszerűen készített hagyományos ételek, frissen készítve, normális adagban, házias

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Szakács szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése

Részletesebben

Tartalom Az őrségi ételek alapanyagai...1

Tartalom Az őrségi ételek alapanyagai...1 Tartalom Az őrségi ételek alapanyagai...1 Tökmagolaj - csinyálás...2 Hajdinahántolás...3 Köles lükés...3 Káposzta-, kerekrépa - savanyítás...3 A csutrirépáról...5 Gyümölcsecet...5 Az őrségi gombákról...

Részletesebben

1500 Ft Menük. 2500 Ft Menük

1500 Ft Menük. 2500 Ft Menük 1 menü Gulyásleves palacsinta (2db) csülkös bableves lángos tárkonyos csirkeragu leves túrós rétessel Gombakrém leves kókusztekercs Zöldborsó leves galuskával meggyes piskóta 6 menü Gyümölcsleves gesztenyepüré

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Elamen ZRt nevében. Jó étvágyat kívánunk! Idősek Otthona pépes menü. 2015. augusztus 31. szeptember 06.

Szeretettel köszöntjük az Elamen ZRt nevében. Jó étvágyat kívánunk! Idősek Otthona pépes menü. 2015. augusztus 31. szeptember 06. 2015. augusztus 31. szeptember 06. Hétfő Tejeskávé Húsleves zöldségekkel Natúr szárnyas apró Olasz felvágott krém Se Darafelfújt puncs öntet Darálva 7. nap Félbarna kenyér Gyümölcslé Tkb. kenyér Kapros

Részletesebben

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Fokhagymás tarja. En: 8039 kj /1914 kc Fehérje: 54,4 gr Sznh.: 60 gr Cuk:16,7gr Só:9,9 gr Zsír:153,9 gr Tzs:0 gr

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Fokhagymás tarja. En: 8039 kj /1914 kc Fehérje: 54,4 gr Sznh.: 60 gr Cuk:16,7gr Só:9,9 gr Zsír:153,9 gr Tzs:0 gr Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08. szombat

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

2019.Április 01 Április 05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tejes kávé Párizsi Delma Félbarna kenyér Jégcsap retek

2019.Április 01 Április 05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tejes kávé Párizsi Delma Félbarna kenyér Jégcsap retek 2019.Április 01 Április 05 11.hét Étkezé sek Húskrém Allergének:glutén, tej,szója Reszelt tésztaleves Burgonyafőzelék borsos tokány Citromos tea Zala felvágott Allergének:glutén,tej Pudingos almaleves

Részletesebben

A Konyhafőnök ajánlásával

A Konyhafőnök ajánlásával A Konyhafőnök ajánlásával 1. Jocó papa halászleve 0,6 liter, 20 dkg pontyszelettel 2000.- 0,3 liter, 10 dkg pontyszelettel 1400.- 2. Süllő egyben sütve, vajas, petrezselymes burgonyával 100.-Ft/dkg 3.

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2018.11.05. HÉTFÕ Gyümölcs tea Gépsonka Zsemle Magyaros burgonya leves Mexikói sertés ragu Párolt rizs Trappista sajt Póréhagymás vajkrém Retek 2018.11.06. KEDD Kakaó Méz Teljes kiõrlésû kifli Alma Zöldbab

Részletesebben

2014. JÚNIUS 2-6. Tea Barackos túrókrém Félbarna kenyér. Csontleves eperlevéllel Vagdaltpogácsa Burgonyafőzelék Kenyér

2014. JÚNIUS 2-6. Tea Barackos túrókrém Félbarna kenyér. Csontleves eperlevéllel Vagdaltpogácsa Burgonyafőzelék Kenyér 2014. JÚNIUS 2-6. Briós energia 320 kcal szénhidr.44 g zsír 8 g Barackos túrókrém energia 358 kcal szénhidr.67 g zsír 3 g Soproni felvágott Szezámmagos zsemle Allergének: glutén, szója, szezámmag energia

Részletesebben

Tételes étlap

Tételes étlap Tételes étlap 2019.01.07. - 2019.01.13. 2019. 01. 07. hétfő Diéta Étlap tétel Energia (Kj) (00001) Normál A.menü (00002) Normál B menü (00003) Normál C menü Energia (Kcal) Fehérje (g) T.Zsírsa v (g) Szénhid

Részletesebben

Csontleves házi metélttel Ft. Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Ft. Csirke raguleves Ft

Csontleves házi metélttel Ft. Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal Ft. Csirke raguleves Ft LEVESEK 1 Csontleves házi metélttel... 700 Ft Fokhagymakrém leves sajtos pirítóssal... 990 Ft Csirke raguleves... 850 Ft Tejszínes tárkonyos csirkeragu leves... 990 Ft KÉSZÉTELEK Bográcsgulyás... 990 Ft

Részletesebben

ÉTLAP. Kedves Vendégeink!

ÉTLAP. Kedves Vendégeink! ÉTLAP Kedves Vendégeink! Egy hangulatos ízutazásra invitáljuk Önöket. A kulináris élvezetekre belépő a megújult étlapunk, klasszikus és különleges fogásokkal. Vendégeink családias légkörben fogyaszthatják

Részletesebben

Bem József Általános Iskola Februári Étlapja

Bem József Általános Iskola Februári Étlapja Heti étlap 2019.02.01. Péntek Citromos tea Hot-dog Energia: 333,48 Kcal / 1 393,95 Kj Fehérje Zsír T.Zsírsav 14,05 g 9,74 g 2,44 g Szénhidrát Cukor Só 46,96 g 13,83 g 2,07 g 1,(6),(7),(10) Gyümölcsleves

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.01.02. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magyaros karfiol leves Paprikás pulyka csíkok Fõtt tészta Kockasajt Félbarna kenyér 2017.01.03. KEDD

Részletesebben

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 2015. 06.29. 2015. 07.05. Ca-dús étrend.tej máj Kakaó fonott kalács.tej főtt kolbász.tej tömlős sajt Tej Tej vaj tepertő zöldpaprika Tejeskávé Karfiol túrós csusza Meggy új uborka saláta debreceni tokány

Részletesebben

A katalógus megtekin!ető i#.

A katalógus megtekin!ető i#. Termékkatalógus A katalógus megtekin!ető i#. Megtekin!ető i#. Ta$alomjegyzék Chi-Lee, Csák Norris...1. oldal Tűzköpő, Pusztapaszta... 2. oldal Macskajaj, Füst az üstben...3. oldal Tüzes vörös chili lekvár,

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól Az ""-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Étlap: 2019.01.28.-tól 2019.03.02.-ig Alma 34,10kcal 0,00g 0,00g 7,70g 0,00g 0,00g 0,00g Összetétel: Alma/Idared Alma mártás (cukormentes) 92,55kcal

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda 2016.Május 2-8. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Karamellás tej Kalács

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda 2016.Május 2-8. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Karamellás tej Kalács Budapest - Zugló Óvoda 2016.Május 2-8. Lekváros táska Sajtkrém Kőrözött Karamellás tej Kalács Főtt,,, EN: 221 SZH: 37 EN: 216 SZH: 44 EN: 208 SZH: 40 EN: 238 SZH: 42 EN: 214 SZH: 44 EN: SZH: EN: SZH: SÓ:

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2018.04.03. KEDD Magyaros karfiol leves Grillezett csirkemellfilé Petrezselymes burgonya Cékla Fõtt virsli Mustár Teljes kiõrlésû kenyér 2018.04.04. SZERDA Palóc leves Rizsfelfújt Alma kompót Bakonyi csirkemell

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.09.01. - 2017.09.03. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2017.09.01. péntek 2017.09.02. szombat 2017.09.03. vasárnap 2017.09.04. hétfő 2017.09.05. kedd 2017.09.06.

Részletesebben

Étlap. 45.Hét Jó étvágyat kívánunk! Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16.

Étlap. 45.Hét Jó étvágyat kívánunk! Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Gasztro-Gál Kft 45.Hét. 2017. 11.06. 2017. 11.12. Hétfő: Karfiol leves A: Rántott sertésszelet, párolt rizs kukoricával B: Kapros tejszínes pulykafalatok, szarvacska tészta Kedd: Sárgarépa krémleves A:

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év

Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év Heti étlap: 2018.02.01. - 2018.02.04. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2018.02.01. csütörtök 2018.02.02. péntek 2018.02.03. szombat 2018.02.04. vasárnap 2018.02.05. hétfő 2018.02.06.

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Szociális 2016.Augusztus Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Kefír Stangli

ÉTLAP. Budapest - Zugló Szociális 2016.Augusztus Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Kefír Stangli Budapest - Zugló Szociális 2016.Augusztus 1. - 7. Fahéjas csiga Sajtkrém Túrókrém Stangli Sajtos párizsi Mini dzsem Májkrém EN: 350 SZH: 27 EN: 246 SZH: 48 EN: 316 SZH: 78 EN: 366 SZH: 5 EN: 300 SZH: 49

Részletesebben

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell

Csurgatott tojásleves Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08. szombat

Részletesebben

Tízórai Ebéd A Uzsonna

Tízórai Ebéd A Uzsonna SZOMBAT 2018.12.01. Tej (2)*; Mini dzsem; Vitelma; Kenyér Palócz leves (tej-, lisztmentes); Diósmetélt (lisztmentes) (6)*; Alma; Kenyér Kárpát szalámi (diéta); Vitelma; Kenyér EN=291,96kcal FH=6,27g ZS=10,62g

Részletesebben

Tejeskávé Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Zöldhagyma. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. Káposztás tészta Banán

Tejeskávé Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Zöldhagyma. Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. Káposztás tészta Banán Heti étlap: 2016.05.02. - 2016.05.08. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.05.02. hétfő 2016.05.03. kedd 2016.05.04. szerda 2016.05.05. csütörtök 2016.05.06. péntek 2016.05.07.

Részletesebben

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss

Részletesebben

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek?

Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Milyen ételekbe illenek a leggyakrabban használt fűszerek? Ánizs Babér Barbecue Bazsalikom (más néven: királyfű, német bors) Borecet Boróka Bors Borsfű Borsmenta Cayenne bors Chili Citromfű Citromhéj Citromlé

Részletesebben

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK!

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK! JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK! BOWLING TREFF SÖRÖZŐ ÉTTEREM 5502 GYOMAENDRŐD, FŐ ÚT 81/1. TELEFON: +36 (66) 282-048 E-MAIL: INFO@BOWLINGTREFF.HU WEB: WWW.BOWLINGTREFF.HU III. KATEGÓRIA ÉTTERMÜNKBEN FELSZOLGÁLÁSI

Részletesebben

Tízórai Ebéd A Uzsonna

Tízórai Ebéd A Uzsonna SZOMBAT 2018.12.01. Tej (2)*; Mini dzsem; Vitelma; Kenyér Palócz leves (tej-, cukormentes); Diós metélt (6)*; Alma; Kenyér Kárpát szalámi (diéta); Vitelma; Kenyér EN=272,80kcal FH=9,20g ZS=6,40g SZH=45,60g

Részletesebben

Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_.

Utazás Étteremben. Étteremben - A bejáratnál. Étteremben - Rendelés. Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. - A bejáratnál Szeretnék foglalni egy asztalt _[hány főre] [idő]_. Asztalfoglaláskor Egy asztalt szeretnék _[emberek száma]_ főre. Asztalfoglaláskor/ Lehet kártyával fizetni? Arra rákérdezés, hogy elfogadnak-e

Részletesebben

Dorog Óvoda

Dorog Óvoda Dorog Óvoda 2019.02.25. 2019.03.03. Csirkemell sonka EN: EN: EN: EN: EN: 228 EN: EN: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: 3,5 TZS: 0,3 FH: 10,5 ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: SZH: CK: SÓ:

Részletesebben