Pontosabban annak, hogy nem egyszerűen csak leadtam az önéletrajzom, hanem minden előzetes izgalom

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pontosabban annak, hogy nem egyszerűen csak leadtam az önéletrajzom, hanem minden előzetes izgalom"

Átírás

1

2

3 KÖSZÖNTO Kedves Látogatónk! Majdnem 10 évvel ezelőtt egy mérnöki diploma büszke várományosaként egy hasonló cégkatalógust tartottam a kezemben, alig leplezhető izgalommal jegyzeteltem ki magamnak a felkeresendő cégek listáját, és azon gondolkodtam, hogyan menjek oda hozzájuk, mit is kérdezzek. Minél tisztábban elképzeltem, hogy odalépek egy standhoz, kissé esetlenül elkezdek beszélgetni a cég képviselőjével, remegő kézzel odaadom az önéletrajzom, annál határozottabb szorítást éreztem a gyomrom tájékán. Már majdnem arra jutottam, hogy nem is kell nekem egyetlen céghez sem odamennem, egyszerűen csak elküldöm az önéletrajzom egy jól megfogalmazott motivációs levéllel, hiszen a cégek képviselőinek úgyis minden elérhetőségét megtalálom a katalógusban. Szerencsére nem ezt tettem... Életem első főmunkaidős állását egy állásbörzének köszönhetem. Pontosabban annak, hogy nem egyszerűen csak leadtam az önéletrajzom, hanem minden előzetes izgalom ellenére hosszasan beszélgettem a kiállító cégekkel, őszintén érdeklődtem az állások, az elvégzendő feladatok iránt. Amellett, hogy egy ilyen rendezvényen koncentráltan jelenik meg akár több ezer állásajánlat, az állásbörzék hatalmas előnye, hogy segítenek megalapozott döntést hozni, személyes benyomást lehet tenni a kiállítók képviselőire, és ami ennél is fontosabb: olyan információkat is meg lehet tudni, amit egy álláshirdetésből nem. Gyakran még egy gondosan megfogalmazott, részletes hirdetésből sem feltétlenül derül ki, hogy pontosan mi lesz a feladat, milyen előmeneteli lehetőségek vannak, a munkahelyi légkörről, a cégkultúráról pedig legfeljebb sejtéseink lehetnek. Rengeteg kérdés merülhet fel, ami alapvetően befolyásolja a jelentkezési szándékot. Ezek a kérdések akár nyomtatott, akár online-hirdetésre jelentkezünk rendszerint megválaszolatlanul maradnak. Az állásbörzén kérdéseinkkel van kihez fordulni, és mivel személyesen találkozunk a munkaadók képviselőivel és jelenlegi munkatársaival, jóval erőteljesebb benyomást kelthetünk a munkaadókban, mint egy önéletrajzzal, ezen kívül a cégkultúrából, a munkahelyi légkörből is kaphatunk némi ízelítőt. Mi vár Önre a HVG Állásbörzén? Az ÁllásTéren a főként felsőfokú gazdasági, informatikai vagy mérnöki végzettséget megkövetelő hazai állásajánlatok mellett nemzetközi pozíciókra is jelentkezhet, ha karrierjét külföldön szeretné elkezdeni vagy továbbépíteni. Ha úgy érzi, a továbblépéshez szakmai, üzleti vagy nyelvi területen kell fejlődnie, a KépzésTéren a hazai felsőoktatási intézmények, nyelviskolák, OKJ-s képesítést kínáló vállalkozások ajánlatait is megismerheti. Elméleti és gyakorlati programokat is szerveztünk az önéletrajz-tanácsadástól az állásinterjú-technikákon és kommunikációs tréningeken keresztül a bértárgyalásig. Látogatóink számos fontos témában kaphatnak hasznos tanácsokat a hatékony álláskeresés trükkjeiről az angol nyelvű állásinterjúk csapdáin keresztül a külföldi munkalehetőségekig. Programjainkat melyek között a személyes tanácsadás jellegűek, a kiscsoportos foglalkozások és az előadások egyaránt helyet kaptak úgy állítottuk össze, hogy a frissdiplomások és a munkahelyváltás előtt állók számára egyaránt hasznos ismereteket nyújtsanak. Bízom benne, hogy ki tudja használni a rendezvény nyújtotta lehetőségeket, akár állást keres, akár a továbbképzések vagy szakmai programjaink iránt érdeklődik! Hajdú Csongor fôszervezô 3

4 TARTALOM oldal Partnereink 4 Programnaptár 6 ElõadóTér - Programok 7 GyakorlóTér - Programok 8 JátszóTér, WebTér, Olvasósarok, 10 Nyomtatás és fénymásolás Állásbörze-Kvíz és Nyereményjáték 11 Szervezõk 12 oldal Az ÁllásTér térképe 14 Az ÁllásTér kiállítói 15 A KépzésTér térképe és kiállítói 106 Állásajánlatok 125 végzettség szerinti bontásban Alsóbbéveseknek szóló ajánlatok 129 Képzési ajánlatok 129 kategóriák szerinti bontásban PARTNEREINK SZAKMAI TÁMOGATÓ: KIEMELT MÉDIAPARTNEREINK: MÉDIAPARTNEREINK: EGYÜTTMÛKÖDÕ PARTNEREINK: Ezúton is köszönjük partnereink részvételét és támogatását! 4

5

6 PROGRAMNAPTÁR ElőadóTér október október Flextronics International (cégelőadás) Karrierépítés Mi rejlik az álláshirdetések mögött? Női siker ára AWD Magyarország Kft. (cégelőadás) Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. (cégelőadás) Bértárgyalás AWD Magyarország Kft. (cégelőadás) Miben vagyok tehetséges? Külföldi munkavégzés Hatékony álláskeresés - nem csak kezdőknek Jelige: Segítség, állást keresek! GyakorlóTér - előadások, tréningek az emeleti termekben október október Próba AC Mielőtt még vállalkoznál Állásinterjú-technikák tréning Az angol nyelvű állásinterjú csapdái - trükkök a sikerhez Kommunikációs tréning GyakorlóTér - személyes (egyéni) tanácsadás október Grafológiai gyorselemzés Próba interjúk magyarul Próba interjúk angolul és németül Karrier-tanácsadás Tesztek CV-tanácsadás magyarul CV helpdesk Nyelvi szintfelmérés JátszóTér WebTér október október Logikai játékok, IQ tesztek Pannon WebTér 6

7 PROGRAMOK Célunk, hogy a HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok több legyen, mint állás- és képzési ajánlatok vására, méltó legyen a karriernapok névre. Ennek érdekében számos, az álláskeresést, karrierépítést segítő programot szerveztünk látogatóink számára, amelyeket ezúton ajánlunk figyelmébe. Az ElőadóTéren elméleti tudását bővítheti, és hasznos gyakorlati tanácsokat kaphat az állásszerzéshez. EloadóTér Fehér Tamás: Mi rejlik az álláshirdetések mögött? (13.35, október 16.) Amennyiben szeretné megtudni, hogy hogyan kell értelmezni az álláshirdetéseket, mi rejlik az egyes kifejezések, az elvárások mögött, Önnek ajánljuk ezt az előadást. Repka Ágnes: Bértárgyalás (15.15, október 16.) A program segít megismerni és elsajátítani a bérkérdéssel kapcsolatos tudnivalókat, például hogy milyen bérkategóriára számíthat, honnan tájékozódjon, hogyan hozza szóba a fizetést az interjún, és egyáltalán miként zajlik egy bértárgyalás. Dr. Balogh László: Miben vagyok tehetséges? Hogyan ismerhetem fel a tehetségem? (16.15, október 16.) Az előadó a tehetség kérdését boncolgatja. Bemutatja a fajtáit, az életkorhoz való viszonyát, a tehetséges személyiség speciális jellemzőit, és kapaszkodókat ad a tehetség felismeréséhez. Gerlei Béla: Hatékony álláskeresés nem csak kezdőknek (17.15, október 16.) Az előadás célja, hogy a gyakorlatban használható szemléletet, módszereket adjon, amely segít megtalálni az Ön számára valóban megfelelő állást, és elkerülni a zsákutcákat. Olyan kérdésekre ad választ, mint: Hogyan érdemes elkezdeni az álláskeresést?, Melyek azok a csatornák, amelyek működnek? stb. EloadóTér Tóth Éva Mária: Karrierépítés Dinamikus változások elegye (12.00, október 17.) A karrierépítés lehetséges íveit tárja elénk az előadó. Önnek ajánljuk ezt az előadást, ha már felmerült Önben valaha a következő kérdés: Hogyan tovább? Váltsak vagy sem? Merre? Hová? Radics Edit: Női siker ára (13.00, október 17.) A stylist női-karrierszakértő egy interaktív előadás keretében jó példákat ad a női karriertervezéssel kapcsolatban, a női esélyegyenlőség, a sikeresség, a szépség és az anyaság kérdéseit boncolgatva. Kiss Judit: Külföldi munkavégzés trendek, lehetőségek, feltételek (15.15, október 17.) Az előadás röviden összefoglalja a manapság egyre divatosabbá váló külföldi munkavégzéssel kapcsolatos ismereteket. A gyakorlati HR-munka tapasztalatainak tükrében vizsgálja a külföldi munkavállalás jelenlegi helyzetét, bemutatja a hatályos szabályozás legfontosabb elemeit, és kitér a lehetőségekre és buktatókra is. Az egyes régiók legfontosabb hiányszakmáinak elemzésével meghatározza, milyen feltételeknek kell megfelelni, milyen tudásszinttel kell rendelkeznie a jelöltnek. 7

8 PROGRAMOK EloadóTér Bécsi Tímea: Jelige: segítség, állást keresek! Tehetséges diplomás keresi munkahelyét (16.15, október 17.) Az előadást hallgatva megismerheti a legnépszerűbb és legkeresettebb szakmákat Magyarországon, megtudhatja, hogy mostanában milyen végzettségű munkavállalókat keresnek a vállalatok, mit várnak el a pályakezdő jelöltektől és milyen szempontok számítanak a leginkább a kiválasztásnál. Vállalati prezentációk Ezeken a programokon betekintést nyerhet a vállalatok életébe, konkrét információkat szerezhet elképzeléseikrôl, fejlesztési terveikrôl, a betöltendô pozíciókról. A prezentációk utáni kötetlen beszélgetések kiválóan alkalmasak a kapcsolatfelvételre. Elôadnak: Flextronics International: Karrierlehetőségek a Flextronics-nál (13.00, október 16.) AWD Magyarország Kft.: A minősített pénzügyi tervezők sikertörténete (14.30, október 16., 17.) ThyssenKrupp: Elektromos kormányrendszer Te is szeretnél az autóiparban dolgozni? (14.00, október 17.) A GyakorlóTér emeleti termeiben előadásokon, tréningeken, kiscsoportos programokon vehet részt. GyakorlóTér Próba AC (11.15, 15.15, október 16.) Az Assessment Center (AC) a kiválasztás egy speciális módja, amelynek gyakorlati megismerésére nyílik lehetősége. Egy szimulált helyzetben olyan tapasztalatot szerezhet, ami egy éles AC-n meghatározó lehet a sikeres teljesítéshez. A jelentkezők hatfős csoportokban tehetik próbára magukat (jelentkezés egyénileg). GyakorlóTér Lakatos Istvánné: Mielőtt még vállalkoznál (16.30, október 16.) Egy előadás a vállalkozás előtti tudnivalókról, a vállalkozási formákról, a gazdálkodásról. Személyre szabott szaktanácsadás kezdő vállalkozóknak. Gerlei Béla: Állásinterjú-technikák tréning (12.00, október 17., Előadó) Az állásinterjú kritikus része a hagyományos munkaerőfelvételi folyamatnak. Az alatt a fél, egy óra alatt eldőlhet a karrierje folytatása, és megváltozhat a jövője. Az, hogy ez a fontos esemény a szándékainak megfelelően alakuljon, alapvetően Önön múlik. Az interjútechnikák tréningen olyan módszereket sajátíthat el, amelyekkel elérheti célját: megkaphatja az ÁLLÁST. Orzói Zsuzsanna: Az angol nyelvű állásinterjú csapdái trükkök a sikerhez (15.00, október 17.) Az előadás és workshop segít, hogy többé ne okozzon nehézséget, ha angol nyelvű állásinterjúra kerül sor. A bevethető nyelvi fordulatok, a trükkös kérdésekre adható válaszok és a bepillantás egy stresszinterjúba biztosítják, hogy ne érje váratlanul semmi, ami egy angol nyelvű interjún zavarba hozhatja a jelöltet. Martinecz Viktória: Kommunikációs tréning (16.30, október 17.) A tréningen hasznos tanácsokat kaphat arra vonatkozóan, hogyan kommunikáljon egy személyes vagy egy telefonos interjún, illetve hogyan fejezheti ki magát a leghatékonyabban. A program során elsajátított tudnivalókat később kamatoztathatja az álláskeresés során. 8

9 PROGRAMOK A GyakorlóTéren a rendezvény mindkét napján a legkiválóbb szakemberektől kaphat egyéni tanácsokat. GyakorlóTér Grafológiai gyorselemzés A gyorsdiagnosztika ugyan csak ízelítőt ad a grafológiából, de alkalmas arra, hogy célzott kérdések alapján felhívja a figyelmet a főbb jellemvonásokra, személyiségjegyekre. Az állásbörzén a következő pályaorientációs szempontokra irányul az elemzés: mentális képességek, energiák, munkamód. Karrier-tanácsadás A félórás konzultáció keretében a karrier-tanácsadó sokéves tapasztalatát felhasználva segít megtalálni a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek Önt a leginkább foglalkoztatják a jövőjével, szakmai pályafutásával, az álláskereséssel kapcsolatban. CV-tanácsadás A karrier, pályaválasztás elindításánál meghatározó fontossága van a pályázati anyagok, és ezen belül az önéletrajz helyes összeállításának. A program keretében a tanácsadók segítséget nyújtanak a magyar, angol és német nyelvű önéletrajzírással kapcsolatban, továbbá angol, német, spanyol és olasz nyelvű önéletrajz- és motivációs levélmintákkal segítik a felkészülést. Nyelvi szintfelmérés Ha próbára szeretné tenni, hogy mennyire versenyképes az angolvagy németnyelv-tudása a munkaerőpiacon, egy félórás teszt kitöltésével megtudhatja. Szövegértés, szókincs-felmérés, mondatrészpárosítás, és további feladatok elvégzése után kiderül, hogy milyen szinten áll az írásbeli nyelvtudása, illetve melyek a fejlesztendő területek. GyakorlóTér Próbainterjú Egy adott állásra pályázó jelölt esélyeit többszörösen megnöveli, ha felkészülten, és ebből adódóan önbizalommal felvértezve, határozott fellépéssel jelenik meg az állásinterjún. Ennek eléréséhez a legjobb módszer a gyakorlás. A szimulált interjún a pályázó tét nélkül teheti próbára felkészültségét és tudását magyar, angol és német nyelven egyaránt, és minderről nemcsak visszajelzést, de hasznos tanácsokat is kap. Tesztek A pszichológiai tesztek nemcsak a kiválasztást segítik a munkaadó számára, hanem a munkavállalónak is információt, visszajelzést adnak saját személyiségéről, így lehetővé teszik, hogy hatékonyabban pályázzon az állásajánlatokra. Ha szeretne többet tudni magáról, próbálja ki tesztjeinket! Stílus- és Karriertanácsadás nem csak nőknek Állásinterjú, munkahely, tárgyalás. Nem mindegy, hogy mit viselünk ezekben a szituációkban. Ha kétségei támadnak, hogy miben illik megjelenni, vagy szeretne tanácsot kérni arra vonatkozóan, hogy mi állna Önnek a legjobban, látogasson el a STIL-Konzult Kft. standjára (A69), ahol szakértőktől kaphat személyre szóló stílustanácsokat. 9

10 PROGRAMOK JátszóTér Logikai játékok, IQ-tesztek A JátszóTéren logikai és ügyességi játékokkal tesztelheti szellemi frissességét. Kipróbálhatja magát egy játékos teszten vagy a logikai játékok bűvös vonzásában. Mindebben segítségére lesznek a Mensa HungarIQa tagjai. A tagság feltétele, hogy a Mensa által elfogadott valamely intelligenciateszten az emberek két százalékára jellemző magas szintet kell elérni. WebTér A WebTéren a rendezvény mindkét napján ingyenes számítógép-használatot biztosítunk. A helyszínen a Pannon jóvoltából a jelentkezési csomagok (önéletrajz, kísérőlevél, bizonyítványmásolatok stb.) összeállítására és internetezésre is van lehetőség. OlvasóSarok A pihenést, kikapcsolódást a rendezvényen tágas OlvasóSarkok biztosítják azok számára, akik elfáradnak a képzés- és állásvadászatban. Ezeken a területeken kényelemesen végig lehet böngészni a kiállítók ajánlatait tartalmazó cégkatalógust, valamint újságok, kiadványok olvasására is van lehetőség, melyek ingyenesen elvihetőek. Nyomtatás és fénymásolás A jelentkezési csomagok (önéletrajz, kísérőlevél, bizonyítványmásolatok) ingyenes sokszorosítására és nyomtatására a Print&Go Nyomdai Szolgáltató Kft. jóvoltából a bejárat mellett, az A3-as standon van lehetőség. és Jó szórakozást felkészülést kívánunk! 10

11 ÁLLÁSBÖRZE-KVÍZ Játsszon Ön is kvízjátékunkkal! A honlap () látogatói oldalán szeptember 18. és október 31. között kéthetente alkalmanként 13+1, az álláskeresésre, valamint a rendezvény eseményeire, szolgáltatásaira és a kiállítókra vonatkozó kérdést teszünk fel. Ha alkalmanként jól válaszol legalább 13 kérdésre, sorsoláson vesz részt. A játék teljes ideje alatt megnyerhetô ajándékok, amelyek közül még sok Önre vár: Felajánló Csemege-Match Kereskedelmi Zrt. Holdfény Liget az Alpokalja kalandkertje HVG Online Zrt. Manhattan Nyelvstúdió Party Szabóság Primula Interkulturális Kapcsolatok Bt. Rodin Kft. Ajándék 4 db ajándékkosár 6 db ajándékutalvány a kötélpályára 9 db könyvcsomag 2 db nyelvtanfolyam 2 db Ft értékű vásárlási utalvány 3 db CinemaEnglish tanfolyam 3 db tanfolyam Sorsolás: A sorsolás minden játékperiódus zárásakor gépi úton történik. A nyerteseket ben értesítjük a nyereményről és az átvétel módjáról, nevüket pedig közzétesszük a rendezvény honlapján. A részletes részvételi szabályzat megtekinthető a honlapunkon és a helyszíni plakátokon. A díjakat felajánlották: NYEREMÉNYJÁTÉK Töltse ki kérdőívünket, és nyerje meg értékes ajándékaink egyikét! Minden látogatónk, aki a helyszínen kitölti és a kijáratnál leadja hoszteszünknek a rendezvényt értékelő kérdőívet, sorsoláson vesz részt. Helyszíni, nyilvános sorsolás: október 17-én órakor az ElőadóTéren. A nyereményjáték támogatói: Fődíj: Ft értékű vásárlási utalvány a Party Szabóság jóvoltából. További nyeremények: Felajánló AWD Magyarország Kft. HVG Online Zrt. Ajándék 3 db ajándékcsomag 3 db könyvcsomag 11

12 SZERVEZÕK HVG - tapasztalat és innováció A HVG Magyarország vezetõ gazdasági-politikai magazinja, egyben a munkaerõpiacon keresett, kvalifikált szakemberek körében az egyik legfontosabb hír és információforrás, valamint álláskeresõ felület. A magyar sajtó egészében megjelenõ álláshirdetések 26%-a a HVG-ben olvasható (Mediagnózis, 2007.). A HVG 2000-ben létrehozta a Jobline internetes állásközvetítõ szolgáltatást, amely azóta is meghatározó szerepet tölt be az online állásoldalak között, és a kvalifikált álláskeresõk legkeresettebb fóruma. Egyedisége, hogy nem kizárólag álláshirdetéseket találhatunk rajta, hanem folyamatosan frissülõ szerkesztõségi és szakértõi anyagokat is közöl. A pályakezdõ munkavállalók számára pedig elkészítette a Karrier Plusz kiadványt, amelyben 336 oldalon konkrét állásajánlatok és álláskeresési, karrierkezdési tanácsok találhatók. A HVG és a Jobline, felhalmozódott tapasztalatát és kiváló megrendelõi, valamint olvasói és látogatói körét felhasználva egy, a teljes álláspiacot integráló, országos rendezvény létrehozását tûzte ki célul. A HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok a már néhány éves tapasztalatot szerzett pályamódosítók és a pályakezdõ álláskeresõk számára nyújt munka- és képzési ajánlatokat. Frissdiplomás Kft. - Az elsõ lépés A Frissdiplomás Kft. küldetése, hogy egy hatékony fórumot teremtsen a vállalkozások és a végzõs hallgatók, frissdiplomások között, így könynyítve meg számukra az egymáshoz vezetõ utat. Munkatársaink a felsõoktatási rendezvényszervezés, a pályakezdõk toborzása és kiválasztása terén szerzett tapasztalatának köszönhetõen kiemelkedõ ár-érték arányú szolgáltatásokkal áll tisztelt ügyfelei rendelkezésére. A jövõ munkavállalója nem sajátíthatja el az iskolai évek alatt azt az elméleti és gyakorlati tudást, amely biztosítani tudja élete végéig a boldogulását. A gazdasági élet változása, az állandó versenyhelyzet, a tudomány gyors elõrehaladása, a belsõ késztetések és számos egyéb tényezõ mind-mind állandó fejlõdésre "kényszerítik" az embert. Ebben a folyamatban szeretnénk segítséget nyújtani, hogy a megfelelõ szakmai életút kiválasztásával és a hozzá szükséges képzettségek megszerzésével a lehetõ legteljesebb karriert fussák be a rendezvényeink résztvevõi, illetve a hozzánk forduló frissdiplomások. A HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok megszervezésével és lebonyolításával célunk, hogy a frissdiplomások, fiatal szakemberek minél több vállalkozással, képzési és állásajánlattal, oktatási intézménnyel ismerkedjenek meg, minél teljesebb képet kapjanak lehetõségeikrõl. 12

13

14 AZ ÁLLÁSTÉR TÉRKÉPE 14

15 AZ ÁLLÁSTÉR KIÁLLÍTÓI Oldal Cégnév Stand Oldal Cégnév Stand 17 ADECCO KFT. A16 19 ALFA INTERPRINT APEH KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI A84 REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA 18 ARCADOM A82 20 AUCHAN MAGYARORSZÁG KFT. A21 22 AUDI A31 24 AVL AUTÓKUT ENGINEERING LTD. A66 26 AWD MAGYARORSZÁG KFT. A18 28 AXA CSOPORT MAGYARORSZÁG A46 29 BUDAPESTI FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL A60 -- CCUSA A93 30 CEMEX A62 31 COMETRON CVO TECHNOLOGY A94 32 DECATHLON A25 33 DRAGWITT KFT DUNAFERR ERNST&YOUNG A7 27 EURES A42 37 EUROPERSON EUROPRINT - EUROCIRCUITS A90 39 EXPRESSZ A6 38 EXXONMOBIL A24 40 FCI CONNECTORS HUNGARY KFT. A29 42 FLEXTRONICS INTERNATIONAL A67 44 FRISSDIPLOMÁS KFT. A2 45 gem A87 46 GENPACT HUNGARY KFT. A22 49 GRAFOLÓGIAI INTÉZET GRAFTON RECRUITMENT A70 48 HAYS HUNGARY A11 -- HEWITT CONSULTING A61 50 HEWLETT-PACKARD A32 51 HR PORTAL HUMÁN RENT EURÓPA CSOPORT A12 63 HVG IBIDEN HUNGARY KFT. A23 54 IBM A36 57 INBEV BORSODI SÖRGYÁR ZRT. A65 56 INBEV BUSINESS SERVICES A64 58 IT SERVICES HUNGARY A44 41 JOBLINE A1 59 JUVENTUS RÁDIÓ KARRIER INTÉZET KARRIER PLUSZ A19 21 KARRIERISKOLA A34 60 KELLY SERVICES A59 62 KFKI/IQSYS A96 64 LEGRAND ZRT. A97 65 LIDL MAGYARORSZÁG A53 -- MAGYAR KÖZTÁRSASÁG A99 INFORMÁCIÓS HIVATALA 67 MAGYAR TELEKOM A MANPOWER A43 70 MARS A17 68 MATCH A85 89 MEEX 69 METRO KERESKEDELMI KFT. A52 72 MORGAN STANLEY A28 55 MŰISZ NAPI GAZDASÁG NEMZETI EUROPASS KÖZPONT A42 75 NÉPSZABADSÁG A63 76 NESTLÉ A27 78 NEXT SELECTION RECRUITMENT A13 80 NOKIA KOMÁROM KFT. A38 83 PANNON A35 82 PANNONJOB KFT. A51 85 PESTI EST PRESSFLEX KFT PRINT & GO NYOMDA A3 86 PROFIPOWER A39 87 RANDSTAD HUNGARY KFT. A20 88 ROBERT BOSCH ELEKTRONIKA KFT. A40 90 SANYO A5 92 SIÓ-ECKES A91 -- STIL-CONSULT KFT. A69 91 SZUPERÁLLÁS A6 99 TECHLINE TELEMEDIA INTERACTV A15 95 TEVA A37 93 T-HOME A THYSSENKRUPP PRESTA HUNGARY KFT. A41 97 TRAVELLINE B1 98 TRENKWALDER KFT. A UNICREDIT BANK A UNISYS A UNLEASHED TALENT A WORKANIA A WYWEX A30 15

16 APEH KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA A84. STAND Az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága a maga 4969 fôs létszámával az ország legnagyobb elsôfokú közigazgatási szerve. E régiós struktúra január 1-jével a korábbi megyei igazgatóságok (Észak, Dél, Kelet, Pest) összevonásával jött létre, és így illetékességi területévé az egész fôváros és pest megye területe vált. Az igazgatóság fô feladata az adóztatás, azaz az adók és illetékek megállapítása, beszedése, kezelése, feldolgozása, javítása, ellenôrzése, a szerencsejáték szervezéssel kapcsolatos engedélyezési, nyilvántartási, ellenôrzési és szabálysértési hatósági feladatok. Cégnév: APEH KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA Honlap: Tevékenység: adóztatás Foglalkoztatottak száma: 4969 ELVÁRÁSOK, JUTTATÁSOK Egyéb elvárások: Felhasználói szintû számítógépes ismeretek. JELENTKEZÉS Pályázati csomag: részletes fényképes szakmai önéletrajz, végzettséget, képzettséget igazoló okiratok másolata Jelentkezés módja: postai levélben Alkalmazott kiválasztási módszer: A formai és tartalmi feltételeknek megfelelô pályázatok közül a pályázati anyagok tapasztalatai alapján a legmegfelelôbbek kerülnek kiválasztásra. Személyes interjú. Egyéb juttatások: 13. havi illetmény, étkezési hozzájárulás, ruházati költségtérítés, eredményarányos jutalom a tervteljesülés függvényében, jubileumi jutalom, törzsgárda jutalom Különleges lehetôségek: kedvezményes üdülési lehetôségek, 50 %-os utazási utalvány ÁLLÁSAJÁNLAT: Felsőfokú végzettségű adóellenőr Középfokú végzettségű adóellenőr Felsőfokú végzettségű adóügyi munkakörök Középfokú végzettségű adóügyi munkakörök További felső- és középfokú végzettségű munkakörök Aktuális pályázataink honlapunkon találhatóak. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Dr. Rácz Tibor Humánpolitikai osztályvezetô Cím: 1132 Budapest, Váci út 48/c-d. Telefon: Fax: Tar Hajnalka Humánpolitikai ügyintézô Cím: 1132 Budapest, Váci út 48/c-d. Telefon: Fax:

17

18 ARCADOM A82. STAND Az Arcadom Zrt. több, mint egy évtizede, 1996 szeptembere óta aktív és állandó szereplője a magyar építőipari piacnak. Cégünk piaci értéke a magas minőségben, a gyors és jól szervezett kivitelezésben rejlik, szolgáltatásainak kiváló eredményét a megrendelői elégedettség tükrözi. Sikerességének következtében nem csupán a hazai építőipari piac élvonalába küzdötte fel magát, létrehozta ingatlanfejlesztő ágazatát is, és mára Közép-Kelet Európa különböző városaiban is aktív jelenlétet tanúsít. Az Arcadom jelenleg 25 projekten dolgozik 6 országon át. Cégnév: ARCADOM ZRt. Honlap: Tevékenység: építőipari generálkivitelezés és ingatlanfejlesztés Foglalkoztatottak száma: 250 ELVÁRÁSOK, JUTTATÁSOK Elvárt nyelvtudás: angol és/vagy román, lengyel Egyéb elvárások: Szakmai igényesség, megbízhatóság. Pontos, minőségi munkavégzés. Stressztűrő képesség, önállóság. JELENTKEZÉS Pályázati csomag: magyar nyelvű önéletrajz + motivációs levél Jelentkezés módja: ben Különleges lehetőségek: Külföldi munkavégzési lehetőség (kelet), nyelvtanulási és továbbképzési lehetőség ÁLLÁSAJÁNLAT: projektvezető (2) környezetmérnök (1) építésvezető (3) előkészítő / munkahelyi mérnök (2) gépész létesítményfelelős (2) elektromos létesítményfelelős (2) SZAKMAI ELVÁRÁSOK: Építőmérnöki végzettség, kiemelten nagy projekteken szerzett legalább 5 év munkatapasztalat. Angol és/vagy román nyelvtudás. Külföldi munka! Építőipari vagy minőségügyi végzettség, építőipar területén szerzett szakmai gyakorlat. Angol nyelvtudás. Minimum 3 év munkatapasztalat. Szakirányú végzettség, minimum 5 éves szakmai munkavégzés, nagy beruházásokon szerzett tapasztalat. Angol vagy egyéb nyelvtudás. Szakirányú, felsőfokú végzettség, minimum 3 év munkatapasztalat nagyberuházásokon. Szándék esetleges külföldi munkavégzésre. Nyelvtudás. Szakirányú, felsőfokú végzettség, angol és/vagy német nyelvtudás, gazdasági szemléletmód, felhasználó szintű számítástechnikai ismeret. Szakirányú, felsőfokú végzettség, angol és/vagy német nyelvtudás, gazdasági szemléletmód, felhasználó szintű számítástechnikai ismeret. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Herneczki Katalin HR igazgató Cím: 1095 Budapest, Soroksári út Szemerei Babett HR munkatárs Cím: 1095 Budapest, Soroksári út 48. Telefon:

19

20 AUCHAN MAGYARORSZÁG KFT. A21. STAND Az Auchan 1961-ben nyitotta meg elsõ áruházát Észak- Franciaországban. Európában elsõként egyesítette az önkiszolgálást, a diszkontot és a mindent egy fedél alatt elvet. Napjainkban az Auchan egyike a legfontosabb francia kereskedelmi csoportoknak, világszerte pedig 4 kontinens 12 országában van jelen. Magyarországon az Auchan csoport 1996 óta van jelen. Az 1998-ban megnyílt budaörsi, valamint a 2000-ben átadott soroksári áruház sikere megalapozta az Auchan magyarországi terjeszkedését, melynek keretében 2006 év elejére már tíz bevásárlóközpont fogadja a vásárlókat. A Magyarországon szerzett kedvezõ üzleti tapasztalatok alapján az Auchan vezetésének a célja, hogy az elkövetkezõ években tovább bõvítse hálózatát, melynek keretében az év végén Miskolcon nyit meg egy négyzetméteres áruházat. Az elkövetkezendő időszakban évi 2-3 áruház megnyitását tervezi (elsősorban vidéki nagyvárosokban) a vállalat. ALSÓBBÉVESEKNEK: Lehetõségek: szakmai gyakorlat, gyakornoki program. Elvárások: rugalmasság, dinamizmus, csapatszellem, nyitottság a szakma iránt. Juttatások: gyakornoki fizetés, egyéb juttatások. Cégnév: AUCHAN Magyarország Kft. Honlap: Tevékenység: kereskedelem Foglalkoztatottak száma: 5000 JUTTATÁSOK, JELENTKEZÉS Várható bruttó kezdőfizetés: versenyképes. Egyéb juttatások: egészségpénztár, életbiztosítás, étkezési hozzájárulás, teljesítményhez kötött prémium rendszer. Különleges lehetőségek: fiatalos, jó hangulatú csapat, karrier lehetőség, képzés. Pályázati csomag: magyar nyelvű önéletrajz, magyar nyelvű motivációs levél. Jelentkezés módja: online, a honlapunkon adatlap kitöltésével, ben, postai levélben. Alkalmazott kiválasztási módszer: több lépcsős felvételi folyamat. ÁLLÁSAJÁNLAT: Kereskedelmi manager (60) Pénztár manager (30) SZAKMAI ELVÁRÁSOK: Felsőfokú végzettség vagy szakirányú tapasztalat, rugalmasság, dinamizmus, csapatszellem, nyitottság a szakma iránt. Felsőfokú végzettség vagy szakirányú tapasztalat, rugalmasság, dinamizmus, csapatszellem, jó kommunikációs képesség. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Katona Petra HR manager Cím: 2040 Budaörs, Sport u Központi toborzás Telefon: Bármely áruház személyzeti osztálya. 20

21

22 AUDI A31. STAND Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. az AUDI AG 100%-os leányvállalata ban motorgyárként alakult Győrben, 1998-ban indult a gépjárműgyártás, 2005-ben pedig szerszámgyárral bővült tevékenységünk. Jelenleg világszínvonalú high-tech motor készül naponta. Négy-, hat-, nyolc- tíz-, és tizenkéthengeres motorjaink jelentik az Audi-konszern csaknem teljes motorválasztékát. A győri gyárban történik az Audi TT Coupé és az Audi TT Roadster, valamint az A3 Cabriolet összeszerelése is. Szerszámgyárunk a teljes AUDI konszern számára lát el présszerszám gyártási és fejlesztési feladatokat. JELENTKEZÉS Pályázati csomag: magyar és német nyelvű amerikai típusú önéletrajz Jelentkezés módja: online, a honlapunkon adatlap kitöltésével, ben, postai levélben Alkalmazott kiválasztási módszer: előszűrés, interjú, AC ALSÓBBÉVESEKNEK: Lehetőségek: szakmai gyakorlat, diplomamunka-program Elvárások: négy lezárt szemeszter / szakosodás, alapszintű német nyelvtudás, motiváció Juttatások: gyakornoki fizetés Cégnév: AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. Honlap: Tevékenység: motorgyártás, járműgyártás, szerszámgyártás-szerszámtervezés Foglalkoztatottak száma: 6000 ELVÁRÁSOK, JUTTATÁSOK Elvárt nyelvtudás: német nyelvtudás Egyéb elvárások: pozíció alapján egyéb szakmai ismeret (pl. tervezőprogramok, programozási ismeretek, gyakorlati tapasztalat), motiváció, komplex gondolkodásmód, képesség csapatmunkára és önálló munkavégzésre, kreativitás, rugalmasság Egyéb juttatások: választható béren kívüli juttatás: Ft/év, 13. havi bérkifizetés, teljesítmény szerinti prémiumkifizetés évente kétszer teljesítmény-értékelés alapján Különleges lehetőségek: szakmai - nem szakmai továbbképzések, tréningek, workshop-ok, nyelvtanfolyamok, külföldi kiküldetések ÁLLÁSAJÁNLAT: szerszámtervező mérnök (5) gyártástervező mérnök (5) konstruktőr (5) villamos karbantartó mérnök (5) SZAKMAI ELVÁRÁSOK: gépészmérnök végzettség, 3D-s ismeretek (pl. CATIA), jó német nyelvtudás, képesség csapatmunkára és önálló munkavégzésre gépészmérnök végzettség, tárgyalási szintű német nyelvtudás, felhasználói szintű számítógépes ismeretek, képesség csapatmunkára gépészmérnök/járműgépész végzettség, motortechnikai ismeretek, gyakorlat a gépjárműmotorok terén, PRO-E vagy CATIA ismeret, német nyelv villamosmérnök végzettség, programozói ismeretek (pl. Siemens), jó német nyelvtudás, karbantartás területén szerzett gyakorlati tapasztalat További pozícióinkat honlapunkon találja! TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Karrier vonal Cím: 9027 Győr, Kardán út 1. Telefon: Fax:

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél Gyakornoki álláslehetőségek a -nél A gyakorlat helye:, Hatvan (gépjármű elektronika üzletág) A gyakorlat időtartama: 2-6 hónap, vagy akár több Elméletbõl már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatot

Részletesebben

Betöltésre váró munkakörök: Szoftverfejlesztő /Pályakezdő/ Tesztmérnök /Pályakezdő/ Anyagbeszerző. Kedves Érdeklődök/Pályázók!

Betöltésre váró munkakörök: Szoftverfejlesztő /Pályakezdő/ Tesztmérnök /Pályakezdő/ Anyagbeszerző. Kedves Érdeklődök/Pályázók! Kedves Érdeklődök/Pályázók! Ez úton tájékoztatunk Titeket, hogy új pozíciók nyíltak a Schönherz iskolaszövetkezetnél, melyre már végzett és szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársak jelentkezését várjuk

Részletesebben

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel EHS gyakornok Az amerikai tulajdonú TE Connectivity esztergomi munkavégzéssel EHS terület támogatására gyakornokot keres A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának

Részletesebben

Képzettségi elvárások:

Képzettségi elvárások: Az MP Solutions Személyzeti Tanácsadó Kft. - toborzási és kiválasztási csapata bővítésére - HR gyakornokot keres. HR gyakornok Feladat és felelősségi kör: szaksajtó figyelés és piackutatási projektekben

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Pénzügyi gyakornok. Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba:

Pénzügyi gyakornok. Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba: Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba: Pénzügyi gyakornok - Finanszírozási csoport és kintlévőségkezelés támogatása - Szerződések és egyéb dokumentációk

Részletesebben

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok HVG Állásbörze Eredmények és újdonságok A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

2009. október 15 16. SYMA Rendezvényközpont. www.hvgallasborze.hu

2009. október 15 16. SYMA Rendezvényközpont. www.hvgallasborze.hu 2009. október 15 16. SYMA Rendezvényközpont www.hvgallasborze.hu KÖSZÖNTŐ Kedves Látogatónk! Változásokkal teli világunkban egyre fontosabb, hogy munkavállalóként is alkalmazkodni tudjunk a körülményekhez,

Részletesebben

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program 2 www.bosch.hu/jobs Junior Managers Program Egyedi karrierlehetőség a Bosch vezető-utánpótlás programjában A Bosch

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. Egy vonzó jövőkép

Részletesebben

1 Cím vagy név, Terület, Dátum

1 Cím vagy név, Terület, Dátum 1 Cím vagy név, Terület, Dátum A Munkatársi Ajánlási Program Az Audi Hungaria munkatársaiként többször bizonyítottuk már, hogy a legjobbak közé tartozunk. A program keretében kollegáink kapcsolatrendszerét

Részletesebben

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában Jozipovics Tímea osztályvezető Toborzás 2 KIEMELT FIGYELEM A MEGFELELŐ SZAKMAI KVALITÁSOKKAL RENDELKEZŐ JELÖLTEK FELKUTATÁSÁSRA, VEZETŐI UTÁNPÓTLÁS

Részletesebben

Mynet / Társaságok / Audi Hungaria / Szervezet / Személyügy (S) / Termékek, szolgáltatások / Munkatársi Ajánlási Program

Mynet / Társaságok / Audi Hungaria / Szervezet / Személyügy (S) / Termékek, szolgáltatások / Munkatársi Ajánlási Program 1 Cím vagy név, Terület, Dátum Mynet / Társaságok / Audi Hungaria / Szervezet / Személyügy (S) / Termékek, szolgáltatások / Munkatársi Ajánlási Program A Munkatársi Ajánlási Program Az Audi Hungaria munkatársaiként

Részletesebben

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál Minden sikernek megvan a maga története. Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál 2 www.bosch.hu/jobs Szerezz szakmai gyakorlatot a Bosch-nál Elméletből már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatokat

Részletesebben

1 Cím vagy név, Terület, Dátum

1 Cím vagy név, Terület, Dátum 1 Cím vagy név, Terület, Dátum A Munkatársi Ajánlási Program Az Audi Hungaria munkatársaiként többször bizonyítottuk már, hogy a legjobbak közé tartozunk. A program keretében kollegáink kapcsolatrendszerét

Részletesebben

KÖSZÖNTO. Kedves Látogatónk! www.hvgallasborze.hu

KÖSZÖNTO. Kedves Látogatónk! www.hvgallasborze.hu KÖSZÖNTO Kedves Látogatónk! Számos állásbörze szervezôjeként többször szegezték már nekem a kérdést végzés elôtt álló diákok éppúgy, mint már dolgozó ismerôseim: "Miért menjek el az állásbörzére? Érdemes

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az

Részletesebben

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?!

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! Készítette:

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA

A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA MUNKAERŐ-TOBORZÁS UTÁNPÓTLÁS KÉRDÉSE Bányai Réka, Soós Anna Kinga 2016 1 2 3 4 Bevezetés Miért nem talál a HR és a beszerzési vezető kvalifikált beszerzőt? Utánpótlás

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5. Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat:

Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5. Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat: Jelenleg az alábbi pozícióra keresünk Kollégákat: Tartalom MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐ... 2 BEÜZEMELŐ MÉRNÖK... 3 SZERVIZ TECHNIKUS... 4 PROJEKTVEZETŐ... 5 fájlnév: Álláshirdetés_13-03-29 oldal: 1/5 1996-ban magyar

Részletesebben

A rendezvény látogatóiról 1

A rendezvény látogatóiról 1 A rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: mérnöki, műszaki, informatikai vagy gazdasági terület iránt érdeklődők

Részletesebben

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek

PÉLDA. Társadalmi Hatás - Végzett hallgatókat foglalkoztató cégek EvaSys MISKOLCI EGYETEM Válasz jelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási eredmények érdekében kérem, kövesse

Részletesebben

1 Cím vagy név, Terület, Dátum

1 Cím vagy név, Terület, Dátum 1 Cím vagy név, Terület, Dátum A Munkatársi Ajánlási Program Az Audi Hungaria munkatársaiként többször bizonyítottuk már, hogy a legjobbak közé tartozunk. A program keretében kollegáink kapcsolatrendszerét

Részletesebben

Hegesztő üzemi technológus

Hegesztő üzemi technológus pedig Békéscsabán (PPM) található. Az OROS Divízió tevékenysége mezőgazdasági és építőipari gépgyártásra terjed ki. Elsősorban hazai, nyugat és kelet-európai, valamint észak-amerikai piacokat szolgál ki.

Részletesebben

Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál. Toborzás Kiválasztás - Interjú

Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál. Toborzás Kiválasztás - Interjú Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál Toborzás Kiválasztás - Interjú HRM alapfeladata: a szervezet működéséhez szükséges megfelelő munkaerő-állomány biztosítása a vállalat

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb 2017.01.03 pénztáros Csergő Kft. http://www.csergoe.hu/ pénztárkezelés Szívesen vesszük megváltozott munkaképességűek (kerekesszékes munkatársak felvételéhez is adottak a körülmények), illetve pályakezdők

Részletesebben

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens

Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens A Regionális Innovációs Ügynökségként működő, innovációs fejlesztésekkel és projektek menedzsmentjével foglalkozó Pannon Novum Nonprofit Kft. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Gazdasági

Részletesebben

GVK_Munkaerőpiac_2011

GVK_Munkaerőpiac_2011 Jelentéskészítő, GVK_Munkaerőpiac_0 GVK_Munkaerőpiac_0 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0%

Részletesebben

Diplomás pályakezdık vállalati szemszögbıl 2008

Diplomás pályakezdık vállalati szemszögbıl 2008 Diplomás pályakezdık vállalati szemszögbıl 2008 Várható munkaerı-kereslet - 3200 magyarországi cég körében végzett felmérés fontosabb eredményei 2009. február 9. Veszprém Tartalom A vizsgálat jellemzői

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 06. 12. 15:51 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Kancellária, Informatikai

Részletesebben

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE 2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE KIT TEKINTÜNK TEHETSÉGNEK? 26/11/2014 Page 1 KI A TEHETSÉG KIK PÁLYÁZHATNAK A BONAFARM CSOPORTBAN? VEZETŐI SZAKEMBER - Lelkesedés, erős teljesítmény

Részletesebben

A Borsodi Műhely Kft. gépalkatrész gyártó középvállalat, győri telephelyére, Hőkezelő segédmunkás munkakörbe. munkatársat keres.

A Borsodi Műhely Kft. gépalkatrész gyártó középvállalat, győri telephelyére, Hőkezelő segédmunkás munkakörbe. munkatársat keres. A gépalkatrész gyártó középvállalat, győri Hőkezelő segédmunkás munkakörbe Hőkezelésre előkészített és már hőkezelt munkadarabok mozgatása, készülékekre helyezése A tevékenységhez előírt dokumentációs

Részletesebben

TERÜLETI KÉPVISELŐ munkakörre.

TERÜLETI KÉPVISELŐ munkakörre. TERÜLETI KÉPVISELŐ munkakörre. állatorvosi vagy gyógyszerészi végzettség német és/vagy angol közép- vagy felsőfokú tárgyalóképes nyelvismeret jogosítvány Budapest környéki lakhely telepi- vagy praxisban

Részletesebben

CG ELECTRIC SYSTEMS HUNGARY ZRT. A JÖVŐ CG MÉRNÖKEI PROGRAM 2015-16

CG ELECTRIC SYSTEMS HUNGARY ZRT. A JÖVŐ CG MÉRNÖKEI PROGRAM 2015-16 CG ELECTRIC SYSTEMS HUNGARY ZRT. A JÖVŐ CG MÉRNÖKEI PROGRAM 2015-16 1. A Vállalat bemutatása A CG Electric Systems Hungary Zrt. (röv. CG) korábban Ganz Villamossági Művek több mint 140 éve szereplője a

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több mint 1.500 állásajánlat

Részletesebben

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás BKF KarrierCentrum KarrierCentrum Szakmai gyakorlat (SZGYN 09/10-1) Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális

Részletesebben

Kontakt személy

Kontakt személy 2016.06.28 frissességi ellenőr Dunakeszi(Pest-megye) http://www.jobinfo.hu/allas/megvaltozott-munkakepessegufrisseseg-ellenor Csapó Katalin Elérhetőség Tel: +36 1 301 7840 Szakirányú képesítés Szakmai

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30.

DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30. DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP POGÁTSNIK MONIKA 2016. szeptember 30. ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Alba Regia Műszaki Kar Székesfehérvár

Részletesebben

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása 2016.05.11 Poízció értékesítési munkatárs JOBINFO/JOBLINE.HU Hirdető cég http://www.jobinfo.hu/allas/ertekesitesi-munkatars Oláh Andrea Elérhetőség +36 (1) 301 7870 A vállalat üzletpolitikájának, belső

Részletesebben

Tesztmérnök: tesztautomatizálási mérnök Feladat: Elvárások: Előnyt jelent: Beágyazott rendszer tesztmérnök beágyazott rendszer tesztmérnök Feladat:

Tesztmérnök: tesztautomatizálási mérnök Feladat: Elvárások: Előnyt jelent: Beágyazott rendszer tesztmérnök beágyazott rendszer tesztmérnök Feladat: Tesztmérnök: Új munkatársakat keresünk tesztautomatizálási mérnök pozícióba. Várjuk a téma iránt elkötelezett, nyitott és motivált kollégák jelentkezését, tapasztalt, illetve kevésbé tapasztalt jelöltek

Részletesebben

ZIEHL-ABEGG. Ösztöndíj program. Vállalatunkról

ZIEHL-ABEGG. Ösztöndíj program. Vállalatunkról ZIEHL-ABEGG Ösztöndíj program Vállalatunkról A ZIEHL-ABEGG SE a világ egyik vezető vállalata a motor és ventillátorgyártás területén. A németországi székhelyű konszern megközelítőleg 3500 munkavállalót

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság

DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL - Élő kapcsolatban a műszaki felsőoktatással 2 DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL igényei a változás kapcsán Az üzleti igényeknek megfelelő szakképzettségű,

Részletesebben

Tanácsadók álláskeresési álmai. Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya

Tanácsadók álláskeresési álmai. Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya Tanácsadók álláskeresési álmai Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya Cél Megtalálni azokat a tényezőket, melyek befolyásolják a friss diplomások elhelyezkedési esélyeit. Ezek

Részletesebben

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 45. (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási

Részletesebben

A jelentkezésbe kérjük beírni a megváltozott munkaképesség ÖEK százalékát és a következő felülvizsgálat idejét.

A jelentkezésbe kérjük beírni a megváltozott munkaképesség ÖEK százalékát és a következő felülvizsgálat idejét. 2016.09.28 pénztár host és hostess Maglód(Pest-megye) Work Force Kft. http://workforce.hu/ http://www.cvonline.hu/megvaltozott-munkakepessegumunkavallalokat-keresunk-partnerunk-reszere-reszmunkaidos-penztarhostess-munkakorbe

Részletesebben

Gyakornoki lehetőségeink. A haladás érintése

Gyakornoki lehetőségeink. A haladás érintése Gyakornoki lehetőségeink A haladás érintése www.audi.hu/karrier Ahol a haladás életforma... Audi Hungaria Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. az AUDI AG 100%-os leányvállalata. 1993-ban motorgyárként alakult Győrben,

Részletesebben

Kérje meg a pályázókat, hogy az Europass önéletrajzot használják, így Ön világos képet kaphat készségeikrõl és szakértelmükrõl!

Kérje meg a pályázókat, hogy az Europass önéletrajzot használják, így Ön világos képet kaphat készségeikrõl és szakértelmükrõl! Europass Önéletrajz Az Europass önéletrajz (CV) a hagyományos önéletrajzi formátumot követõ dokumentum, amellyel a felhasználók részletesebben, világosan és egyértelmûen bemutathatják képzettségeiket és

Részletesebben

Képzési területenkénti követelményrendszer. a felsőfokú képzésben részt vevő együttműködő szervezetek részére

Képzési területenkénti követelményrendszer. a felsőfokú képzésben részt vevő együttműködő szervezetek részére Képzési területenkénti követelményrendszer a felsőfokú képzésben részt vevő együttműködő szervezetek részére Gazdaságtudományi képzési terület 1. - nemzetközi gazdálkodás, logisztika, gazdálkodás-management

Részletesebben

Minden ősszel és tavasszal

Minden ősszel és tavasszal Minden ősszel és tavasszal A 2016 tavaszi rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: Milyen terület iránt érdeklődnek

Részletesebben

FELSŐVEZETŐ- KIVÁLASZTÁS

FELSŐVEZETŐ- KIVÁLASZTÁS FELSŐVEZETŐ- KIVÁLASZTÁS CÉLKITŰZÉSÜNK, HOGY A MEGFELELŐ FELSŐVEZETŐ KIVÁLASZTÁSÁ- VAL NÖVELJÜK PARTNERÜNK VÁLLALATÁNAK ÉRTÉKÉT! A felsővezető-kiválasztás prémium szolgáltatásunk igénybevételét azok számára

Részletesebben

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban Diplomás pályakezdők a versenyszektorban 2012.10.24 Tartalom Diplomás pályakezdők a versenyszektorban Friss diplomások foglalkoztatása Kereslet Toborzási nehézségek Kedvező vállalati körbe való bekerülés

Részletesebben

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni News From Aon Médakapcsolatok: Hering Orsolya orsolya.hering@hewitt.com 06-20-978-5080 Azonnal közölhető Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több

Részletesebben

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök

Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Nyomtatott kommunikáció Szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest 2013 Nyomtatott kommunikáció

Részletesebben

a Bonafarm Csoportot!

a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Vezetőképző Program Ismerd meg a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Zrt. felelős a csoportszintű stratégia megalkotásáért és a hatékony együttműködés kialakításáért menedzseli azokat a funkciókat, ahol

Részletesebben

Emberi erőforrás menedzsment

Emberi erőforrás menedzsment Emberi erőforrás menedzsment Toborzás - Álláskeresés Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2014 tavasz 55-62 Vázlat A hiány betöltésnek módozatai A kiválasztás folyamata A toborzás célja módszerei

Részletesebben

Vállalati kérdőív - Bécs

Vállalati kérdőív - Bécs Vállalati kérdőív - Bécs kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy személyzeti

Részletesebben

Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök

Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Terméktervező Intézet Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, illetve Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési

Részletesebben

ARDINSYS Mérnöki Zrt.

ARDINSYS Mérnöki Zrt. ARDINSYS Mérnöki Zrt. 1118 Budapest, Kelenhegyi út 23/b Tel : 36 20-9321-545, 20-440-6376 Fax: 36 1-209-3967 E-mail : ardinsys@ardinsys.hu Kooperatív képzés Jóváhagyó táblázat MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány

Részletesebben

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN A PROGRAMRÓL Napjainkban a logisztikai területeken vezetői pozíciót betöltőkre egyre több nem kizárólagos szakmai feladat is hárul, melynek részét képezi

Részletesebben

A rendezvény látogatóiról 1

A rendezvény látogatóiról 1 A rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: Milyen terület iránt érdeklődnek a látogatók? mérnöki, műszaki, informatikai

Részletesebben

Vállalati kérdőív - Magyarország

Vállalati kérdőív - Magyarország Vállalati kérdőív - Magyarország kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A humánerőforrás gazdálkodás több területén magas szintű, korszerű és komplex szolgáltatás nyújtását célul kitűző KORMÁNYZATI SZEMÉLYÜGYI SZOLGÁLTATÓ ÉS KÖZIGAZGATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria

Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria Vállalati kérdőív - Alsó-Ausztria kérdezett személy üzem fajtája az üzem tevékenysége szakágazat / gazdasági szempontból történő osztályozás személyzeti osztályvezető legmagasabb jogkörrel rendelkező személy

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember

Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Csomagolástechnológus szakmérnök/szakember levelező szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Budapest, 2013. CSOMAGOLÁSTECHNOLÓGUS

Részletesebben

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök

Vállalkozásmenedzsment szakmérnök Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment szakmérnök levelező szakirányú továbbképzés képzési- és kimeneti követelményei Budapest, 2012. Vállalkozásmenedzsment szakmérnök szakirányú

Részletesebben

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi

Részletesebben

Tanári tréneri felhívás Közforgalmú Közlekedési Tiszt képzés

Tanári tréneri felhívás Közforgalmú Közlekedési Tiszt képzés Tanári tréneri felhívás Közforgalmú Közlekedési Tiszt képzés A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. a Vasúti Vizsgaközpont szakmai gyakorlatára és tudományos hátterére támaszkodva a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

1. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS, LIFE TIME QUALITY MÉRNÖK

1. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS, LIFE TIME QUALITY MÉRNÖK 1. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS, LIFE TIME QUALITY MÉRNÖK Felsőfokú műszaki végzettség (minőségbiztosítási szakiránnyal) Tárgyalóképes angol-, valamint kommunikációképes németnyelv-tudás MS Office ismeret elvárás,

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

Munkaerő-piaci elvárások a diplomásokkal szemben: álláshirdetések elemzése megadott szempontok alapján

Munkaerő-piaci elvárások a diplomásokkal szemben: álláshirdetések elemzése megadott szempontok alapján Munkaerő-piaci elvárások a diplomásokkal szemben: álláshirdetések elemzése megadott szempontok alapján Bevezetés Az elmúlt években egyre nagyobb számban jelennek meg azok az elemzések, amelyek a munkaerőpiac

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Fedezze fel a Legrand világát

Fedezze fel a Legrand világát Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni

Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni Hogyan tovább? Érettségi után miért érdemes a Fáyban maradni Lehetőségeitek az érettségi után Tanulásból elég volt, irány a munka világa Továbbtanulás a felsőoktatásba Szakmai végzettség megszerzése a

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat Mészáros Mónika EURES tanácsadó A TÉMÁK ISMERTETÉSE EURES, az EU tagországai, általános tudnivalók az uniós munkavállalásban Álláskereső honlapok

Részletesebben

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta MIR Kompetenciák Dr. Finna Henrietta A kompetenciák jelentősége Kiválasztás alapja Munkaköri leírás Munkaköri térkép A kompetencia a szakképzett dolgozótól elvárt ismeretek, személyiségjegyek (készségek,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév

TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Angol általános nyelvi tárgyak Angol Kezdő 1 (A1) Angol Kezdő 2 (A1) TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Kezdőknek, újrakezdőknek A tanfolyam célja az angol nyelv alapjainak megismerése korszerű tananyagokkal, beszéd

Részletesebben

A HITELESSÉG OTT KEZDŐDIK, AMIKOR AZ ÁLTALAD KIMONDOTT ÉRTÉKEKET A SAJÁT ÉLETEDBEN IS MERED KÖVETNI.

A HITELESSÉG OTT KEZDŐDIK, AMIKOR AZ ÁLTALAD KIMONDOTT ÉRTÉKEKET A SAJÁT ÉLETEDBEN IS MERED KÖVETNI. A HITELESSÉG OTT KEZDŐDIK, AMIKOR AZ ÁLTALAD KIMONDOTT ÉRTÉKEKET A SAJÁT ÉLETEDBEN IS MERED KÖVETNI. MEGKÜLÖNBÖZTETŐ ÜGYFÉLGONDOZÁS IGÉNYRE SZABOTT MEGOLDÁSOK INNOVATÍV TOBORZÁS KIMAGASLÓ JELÖLTGONDOZÁS

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Tisztelt Jelentkező! A felnőttképzésről szóló jogszabályok lehetővé teszik a képzésre jelentkezők és résztvevők számára, hogy felnőttképzési szolgáltatásokat

Részletesebben

2013. november 19. Károly Róbert Főiskola

2013. november 19. Károly Róbert Főiskola KARRIERNAP 2013 2013. november 19. Károly Róbert Főiskola TARTALOMJEGYZÉK A Karriernap programja...4 A kiállítás térképe...5 Hallgatói Információs és Szolgáltatási Központ...6 Továbbtanulási lehetőségek

Részletesebben

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány A a MediaGo Holding független érdekszövetség tagjaként jött létre 2009-ben. Missziónk a pályája elején lévő fiatal munkaerő elhelyezkedésének segítése, ezen keresztül a strukturális munkanélküliség csökkentése,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE

VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE MUNKAERŐPIACI ISMERETEK A MUNKAERŐ KIVÁLASZTÁSÁNAK FOLYAMATA Célja: egy üres állás betöltése, teljesítménynövelés, piacbővítés, megfelelő helyen, megfelelő időben a megfelelően

Részletesebben

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon: 9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000

Részletesebben

munkaerő-kölcsönzés kiszervezett HR munkaerő-közvetítés

munkaerő-kölcsönzés kiszervezett HR munkaerő-közvetítés munkaerő-kölcsönzés kiszervezett HR munkaerő-közvetítés Optimal Choice for Business RÓLUNK Cégünk, a HRem, 2009 óta működik sikeresen a komplex HR szolgáltatások magyarországi piacán. Kezdetben családi

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek felsőoktatásban résztvevők hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út

Részletesebben

Állásajánlatok 2015. szeptemberi munkakezdéssel

Állásajánlatok 2015. szeptemberi munkakezdéssel Állásajánlatok 2015. szeptemberi munkakezdéssel Tartalom AP (szállítói számla) könyvelő - junior munkatárs -... 1 AP (szállítói számla) könyvelő - senior szakértő -... 2 AP (szállítói számla) könyvelő

Részletesebben

IMPC PERSONNEL HUNGÁRIA KFT VEZETŐK, SZAKEMBEREK KERESÉSE ÉS KIVÁLASZTÁSA SZENVEDÉLYÜNK A TEHETSÉGKUTATÁS!

IMPC PERSONNEL HUNGÁRIA KFT VEZETŐK, SZAKEMBEREK KERESÉSE ÉS KIVÁLASZTÁSA SZENVEDÉLYÜNK A TEHETSÉGKUTATÁS! IMPC PERSONNEL HUNGÁRIA KFT VEZETŐK, SZAKEMBEREK KERESÉSE ÉS KIVÁLASZTÁSA SZENVEDÉLYÜNK A TEHETSÉGKUTATÁS! 1 SZAKSZERŰEN, TESTRESZABOTTAN, MEGBÍZHATÓAN, Gyorsan változó világunk állandó mozgásban van.

Részletesebben

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C

Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C Prof. Dr. Varga Mihály Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C DUÁLIS KÉPZÉS A MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSBAN szakmai fórum Felsőoktatási Centrum Zalaegerszeg,

Részletesebben

nemzetközi tanulási és munkaajánlatok, interaktív, szakmai előadások,

nemzetközi tanulási és munkaajánlatok, interaktív, szakmai előadások, KÖSZÖNTŐ Kedves Látogatónk! A kiadvány, melyet a kezében tart, lehetőség és esély a tudatos karrierépítéséhez. 2009-ben a világ gazdasága, így a magyar gazdaság is súlyos veszteségeket könyvelt el. Ezen

Részletesebben

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

Koncepció az ERP rendszereket. vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára

Koncepció az ERP rendszereket. vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció az ERP rendszereket (komplex ügyvitelszervezés, vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára 10. Personal Hungary

Részletesebben

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro A PROJEKTRŐL Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében című projektünk a Humánerőforrás-fejlesztési Szektoriális Operatív Program 2007-2013 keretében valósul

Részletesebben

Karrierlehetőségeink. A haladás érintése. Haladás. Karrier. Audi. Haladás. Karrier. Audi. www.audi.hu/karrier

Karrierlehetőségeink. A haladás érintése. Haladás. Karrier. Audi. Haladás. Karrier. Audi. www.audi.hu/karrier Karrierlehetőségeink A haladás érintése www.audi.hu/karrier Ahol a haladás életforma... Audi Hungaria Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. az AUDI AG 100%-os leányvállalata. 1993-ban motorgyárként alakult Győrben,

Részletesebben

HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának?

HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának? HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának? Vállalatuk elkötelezte magát a lean menedzsment mellett, de nincs hozzá megfelelı szakemberük? Esetleg túl régóta keresik

Részletesebben