napi Innovációs csúcs a világ legolcsóbb autója NAPI INNOVÁCIÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "napi Innovációs csúcs a világ legolcsóbb autója NAPI INNOVÁCIÓ"

Átírás

1 napi JANUÁR 28., HÉTFŐ, XVIII. ÉVFOLYAM 19. (4597.) SZÁM SZERKESZTI: DOMOKOS LÁSZLÓ KOMÓCSIN SÁNDOR INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ I innováció IDÉN ÚJRA VÁLTOZIK AZ NKTH TÁMOGATÁSI RENDSZERE Pártos Ferenc elnök szerint visszaélések esetén leállítanák a pályázati IIItámogatások folyósítását EZ NEM AZ AZ ÜZLET, AHOL ALUDNI LEHET A megújult Napi Online célja, hogy VI egyszerre legyen felhasználóbarát és sok szolgáltatást kínáló felület A K I A D V Á N Y T Á M O G A T Ó I : Innovációs csúcs a világ legolcsóbb autója Egyszerűek, könnyen javíthatók, létrehozásuk mégis rendkívüli innovativitást igényel ilyenek a népautók. Megalkotóik jutalma, hogy sok millió készül autóikból, amelyek a modern világ kultikus tárgyaivá emelkednek. Évente 350 ezer járművet állítanak elő az első Nano-gyárban André Citroën az első világháborúban a fronton harcolva azt tapasztalta, hogy a francia hadsereg muníciókészlete jócskán elmarad az ellenségé mögött. Úgy gondolta, a probléma megoldható azzal az új gyártási módszerrel, amelyet 1912-ben ismert meg az Egyesült Államokban, Henry Ford gyárainak meglátogatása során. A tervei alapján felépített lőszergyárban 1917-ben a termelés meghaladta a napi 50 ezer ágyúlövedéket, ami elképesztő eredmény volt. Így jutott el a népautó gyártásának alapja, a futószalag alkalmazása Európába. Citroën Ford példáját követve a háború után megkezdte saját népautója gyártását, forradalmat indítva el azzal, hogy első autója fémkarosszériával, négy gumiabronccsal ellátott sajtolt lemez keréktárcsával, pótkerékkel, két fényszóróval és elektromos önindítóval készült. A Citroën vezette be haszonjárműveiben az elsőkerék-hajtást, amit a hatvanas évek elején a Rover Mini tett a nagy tömegben gyártott személyautók egyik standardjává. Ha nem jön a második világháború, már 1939-ben megjelent volna az utakon a később legendássá vált Citroën 2CV, a Kacsa, amely tiszta acél, önhordó karosszériával, gumipatkókra szerelt motorral, független első- és hátsókerék-felfüggesztéssel rendelkezett. Ez tette lehetővé, hogy szemben minden keréken járó elődjével úgy közlekedjen a vidéki földutakon, hogy a hátsó ülésen lévő tojások nem törtek össze. A Kacsa a világ egyik legolcsóbb autója volt: egy VW Bogár áráért például két 2CV-t lehetett kapni. Az 1990-ig gyártott autóból 9 millió készült. Mivel Európán kívül meghódította Amerikát is, a Volkswagen Bogár lett az elmúlt évszázad legnagyobb darabszámban gyártott autója, 22 millió készült belőle. Története azzal az újítással kezdődött, hogy prototípusait állami támogatással gyártották le. A Bogár őse 1936-ra készült el. Az alacsony árra való törekvés miatt minden kényelmi funkció kimaradt az autóból, például mérőléccel lehetett információt szerezni a benzintank telítettségéről, az irányjelzésre pedig egy kézzel mozgatható kar szolgált. A fűtés 1947 után jelent meg az autóban, és elkezdték könnyűfémből készíteni a fontosabb elemeket: elsőként a váltóházat, majd a motort csomagolták ilyen ötvözetbe. Folytatás a VIII. oldalon INFORMATIKÁBAN ÉS BIOLÓGIÁBAN A VILÁG LEGJOBBJAI KÖZÖTT Gilyén András és Spohn Márton képviselte Magyarországot a stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Szemináriumon (SIYSS). Gilyén, a Hungaroszféra, egy innovatív gömbrobot feltalálója a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) delegáltjaként jutott ki, míg a növények kártevőkkel szembeni védekezését kutató Spohn az EU Fiatal Tudósok Versenyén szerzett első helyezésével kvalifikálta magát. NAV N GO: EGY MAGYAR CÉG AMERIKÁBAN A Nav N Go az egyetlen olyan magyar vállalat, amely kiállítóként kijutott a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállításra (CES) és kétszintes standdal hívta fel magára a figyelmet. A cég valódi háromdimenziós (3D) képek megjelenítésére képes navigációs szoftvermegoldásával mutatkozott be. A házakat és domborzatot is valósághűen ábrázoló Nav N Go igo 8 Las Vegasban debütált, márciustól pedig már itthon is kapható. (Lapunk beszámolója a CES újdonságairól a VII. oldalon.) IV. oldal LEMARADUNK A NAPENERGIABOOMRÓL Robbanásszerűen fejlődik a napenergia-ipar, azok az országok, amelyek időben ráülnek erre az egyre dagadó technológiai és gazdasági hullámra, hosszabb távon nagyon jól járhatnak mondta lapunknak adott interjújában Krafcsik István, a vékony rétegű napelemeket gyártó üzemeket építő EnergoSolar Magyarország Gépgyártó Kft. műszaki igazgatója. V. oldal AZ INNOVATÍV TERMÉKEK LEGHATÉKONYABBAN A SPIN-OFF CÉGEKKEL VALÓSÍTHATÓK MEG Szegeden a határ a csillagos ég Az SZTE kutatóközpontjai által létrehozott több mint egy tucat spin-off cég nemcsak ahhoz járul hozzá, hogy az intézmény a csúcstechnológiát képviselő alkalmazott kutatások központjává váljon, az így létrejött vállalkozások javítják a régió foglalkoztatottságát is véli Rácz Béla stratégiai rektorhelyettes, az optikai és kvantumelektronikai tanszék vezetője. Milyen spin-off cégek létrehozása kapcsolódik a Szegedi Tudományegyetemhez (SZTE)? A spin-off cégek azokon a területeken alakultak az egyetemen, ahol az alkalmazott kutatásnak komoly hagyományai vannak tehát elsősorban a természettudományi és informatikai, a gyógyszerésztudományi, az általános orvostudományi és mérnöki karokon. A megalakult cégek profilja ennek megfelelően az informatika, a geoinformatika, a nanotechnológia, a környezetvédelem, a gyógyszerkutatás, az orvosi diagnosztika, az orvosi kezelések területére esik. Az egyetem Dél-alföldi Életés Anyagtudományi Kooperációs Kutató Központja, a Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont, valamint a Környezetvédelmi és Nanotechnológiai Regionális Tudásközpont feladatának tekinti ilyen vállalkozások létrehozását. Az egyetemen létrejött vállalkozások között olyanok is vannak, amelyek külföldre szállítanak terméket, illetve olyan is van, amelynek külföldi leányvállalatát befektetők megvették. Nemrégiben módosították a SZTE szellemi alkotásokra vonatkozó szabályzatát, hogy az motiválja a spin-offokat. Mit takar ez a változás és milyen eredményt várnak tőle? Az SZTE szenátusa decemberi ülésén elfogadta a szellemi tulajdon kezelési szabályzatát, amelyben részletesen definiálják a szellemi tulajdonnal kapcsolatos fogalmakat, illetve az értékesítés módjait. Ebben meghatározzák a korábban létrejött Innovációs és Ipari Kapcsolatok Igazgatóság feladatait és jogait. Az egyetem a szabadalmaztatható ötlet előzetes tesztjét elvégezteti (saját költségére), pozitív eredmény esetén külön eljárásban dönt arról hogy igényt tart-e (részben vagy egészben) a szabadalomra. A szabályzat tiszta jogi helyzetet teremt az egyetem területén működő vállalkozások körül, meghatározza a személyi kérdéseket, a bérleti tevékenységből származó bevétel sorsát. Folytatás a II. oldalon RÁCZ BÉLA

2 II INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ A digitális tábla nem luxus, hanem befektetés Hiba lenne kihagyni azt a lehetőséget, hogy az EU támogatásával interaktív táblákkal szereljék fel a magyar iskolákat véli a piacvezető Smart táblák magyarországi forgalmazója. A magyar diákok nemzetközi felmérésekben elért közepes eredményei dacára jelentős politikai vihart kavart a kormányzat terve, hogy interaktív digitális táblával szerel fel 33 ezer magyar osztálytermet. Kevesen tudják, hogy már ma is sok iskolában használják e modern technológiát, alapvetően pozitív tapasztalatokkal mondta lapunknak Őri Róbert, az LSK Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Cége az okos táblák piacát 60 százalékos részesedéssel vezető Smart táblák magyarországi forgalmazója. Tavaly az országos sajtó is felfigyelt rá, hogy Dunaharaszti iskolája már a harmadik interaktív tábláját rendelte meg, de a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával együtt már több száz magyar iskolában segíti az oktatást összesen körülbelül ötezer tábla. Világszerte több mint egymillió ilyen eszköz áll már a diákok rendelkezésére. Felismerve a tudásalapú gazdaság fontosságát, Észak-Amerika és az Európai Unió országai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a természettudományok oktatása minél hatékonyabb legyen mondta Őri. A Smart táblái a hozzájuk tartozó Senteo feleltető-ismeretszintmérő rendszerrel, valamint az AirLiner digitális palatáblával együtt elsősorban az általános és a középiskolák körében terjednek, de kisebb számban óvodák és felsőoktatási intézmények is alkalmazzák őket. Az iskolák és a tanárok tapasztalatai szerint a technológia legfőbb erénye, hogy a diákok kifejezetten pozitívan állnak hozzá, sőt egyenesen versenyeznek azért, hogy a táblánál szerepelhessenek. Együttműködnek a magyar és az indiai tudósok Évi 2 millió euró jut k+f-re Gyurcsány Ferenc kormányfő január közepi indiai látogatásán egy tudományos megállapodás is született. A közös magyar indiai kutatási alapról szóló együttműködési megállapodást magyar részről Pártos Ferenc, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnöke, indiai részről Thirumalachari Ramasami, az indiai Tudományos és Technológiai Minisztérium (DST) államtitkára írta alá január 18-án. A stratégiai kutatás-fejlesztési (k+f) alaphoz a két ország évente egy-egy millió euróval járul hozzá. (Az úgynevezett virtuális közös k+f alap keretében mindkét fél egy-egy millió eurót fordít a fejlesztésekre, melyből mindkét ország kutatóit támogatja.) Az alap 50 százalékát kutatási programok finanszírozására fordítják, a pénzt pályázati úton osztják szét tudtuk meg a Kormányszóvivői Irodától. A fennmaradó részt három speciális terület a biomedicina, a zöld energia, valamint az űrkutatási célú elektronika és optika kutatási programjaira osztják szét. A kutatási programokat mindkét országban a három terület kutatóintézeteinek hálózatain keresztül valósítják meg. A programok kivitelezésének időtartama öt esztendő, az első két év leteltével szakmai értékelést követően döntenek a további finanszírozásról. Az együttműködést magyar részről az NKTH, indiai részről a DST koordinálja. A mostani együttműködésnek van előzménye. A Magyar Köztársaság és az Indiai Köztársaság kormányainak képviselői december 18-án Újdelhiben tudományos és technológiai együttműködésről szóló egyezményt írtak alá. Az NKTH partnere akkor is a DST volt. Az indiai és a magyar fővárosban felváltva hét ülést tartottak 1992 decembere óta, ezeken összesen 68 együttműködési projektről tárgyaltak a felek. Ezt követően január között a Medgyessy Péter volt miniszterelnök, utazó nagykövet és Sri Kapil Sibal indiai tudományos és technológiai miniszter vezette delegációk tárgyaltak. Ennek során megvitatták a magyar indiai tudományos kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit: egy nagy magyar indiai projekt előkészítését, továbbá a meglévő együttműködésre alapozva újabb kutatói hálózatok kiépítését. A kormány az Új Magyarország fejlesztési terv keretében mintegy 40 milliárd forintos uniós pályázati forrást rendelt a modern oktatási infrastruktúra megteremtésére a as költségvetési időszakban ig 24,2 milliárd forint érhető el, amelyből 11 milliárd fordítható interaktív táblák közbeszerzésére. A hosszú távú cél a 84 ezer magyar tanterem 40 százalékának betáblázása. Mindezzel párhuzamosan erre az időszakra 120 milliárd forintot különítettek el 700 iskola felújítására, azaz a két cél nem áll konfliktusban egymással mondta az LSK Hungária Kft. ügyvezetője. Folytatás az I. oldalról Miért előnyösebb spin-off cég létrehozásával menedzselni a innovációkat, mint egyetemi keretek között tartani? Nemzetközi tapasztalatok szerint az igazán eredeti termékek piacra juttatása a leggyorsabban és a leghatékonyabban az ötletre alapított cégekkel valósítható meg. Erre számos jól ismert példa van, hiszen a Microsoft, a Hewlet- Packard, az Intel is így kezdte pályáját. Ugyancsak sok nemzetközi példa van arra, hogy az ilyen, 1-2 fővel induló kisvállalkozások amennyiben az első két-három évet túlélik, a későbbiekben már tovább tudnak fejlődni. Ennek az első időszaknak a túlélését segíti az inkubátorházak, ahol a piaci árnál olcsóbban jutnak ezek a vállalkozások helyhez, szolgáltatásokhoz. Az igazán innovatív termékek piacra vitele meglehetősen nagy kockázattal jár, az igényekre való gyors és rugalmas reakció alapfeltétele a piaci sikernek. Az itt felsorolt feltételek egyike sincs meg egy költségvetési intézményben, hiszen kockázatot nem vállalhat, mindenféle szabályok kötik gúzsba a gyors és hatékony reakciót a piac változásaira. Természetesen az egyetem segíti az ilyen irányú tevékenységet, mégpedig információk átadásával, az ilyen cégekben való résztulajdonlással, illetve az inkubációval, azaz hely biztosításával, a meglevő infrastruktúra használatának lehetővé tételével. Milyen speciális jellemzői és sajátos nehézségei vannak egy spin-off vállalat működtetésének? A spin-off cégek a kisvállalkozások minden nehézségét megélik, azzal a hátránnyal, hogy nem stabil, létező piacon kell rést és részt találniuk, hanem igényt kell teremteniük NAGYOBB FIGYELEM Nemzetközi felmérések szerint az interaktív táblák jótékony hatással vannak a diákok tanulmányi eredményeire A tanítás olyan új módját nyitja meg mind a diákok, mind a tanárok előtt, amely messze hatékonyabb a legtöbb ismert és használt módszernél állítja Őri. Az interaktív tábla további előnye, hogy az ábrák, animációk többször is elővehetők, módosíthatók és a diákok számára adathordozón otthoni tanulásra is hozzáférhetők. Az ismeretátadás sebessége nagyobb a hagyományosnál. Bár a technológia előnyeit kevesen vitatják, sokan megkérdőjelezik a beruházás szükségességét, arra hivatkozva, hogy a magyar iskolák 85 százaléka felújításra szorul. Őri azonban úgy véli: hiba volna a diákok hosszú távú érdekeit feláldozni emiatt. Nemzetközi felmérések szerint az interaktív táblák jótékony hatással vannak a diákok tanulmányi eredményeire. Nagy-Britanniában, ahol az osztálytermek 55 százaléka rendelkezik ilyen eszközzel, egy kormányzati felmérés megállapította: az interaktív táblák kétéves használata alatt a diákok matematikai tanulmányaik során 2,5 5 hónappal gyorsabban haladtak a tananyag elsajátításában, míg a természettudományok esetében néhányan 7,5 hónappal előzték meg hagyományos tábláról tanuló társaikat. A tanulmányban vizsgált interaktív táblák 63 százaléka Smart Board interaktív tábla volt. Hasonló következtetésekre jutott a 28 európai oktatási minisztériumot tömörítő European Schoolnet 17 tanulmány eredményeit összesítő jelentése is, amely szerint az európai tanárok 86 százaléka szerint a diákok motiváltabbak, ha a modern technika közreműködésével tanulhatnak. LAKY ZOLTÁN Hosszabbított a határidőn a ValDeal Zrt. A ValDeal Innovációs Zrt novemberében írta ki második projektversenyét magyar szellemi alkotások piaci hasznosítására, illetve már működő innovatív kkv-k piacbővítésére. A megmérettetésen Magyarország területén élő vagy működő projektgazdák: egyetemek és kutatóintézetek, kis- és közepes méretű vállalkozások, egyéni kutatók és feltalálók saját szellemi alkotásaikkal, vállalkozásaikkal vehetnek részt a projektek készültségi fokától függetlenül. A cég a nagy érdeklődésre való tekintettel a január közepi határidőt két héttel, február 3-án éjfélig meghosszabbította. A verseny nyerteseinek üzleti ajánlatot tesz a ValDeal: attól függően, hogy az adott esetben mire van szükségük, a szabadalmaztatási eljárástól kezdve a stratégiaalkotáson át az üzleti terv elkészítéséig vagy akár a szükséges tőke megszerzéséig is lehetséges az együttműködés. A ValDeal tavaly 550 millió forint pályázati pénzt nyert el a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által kiírt pályázaton. A zrt. ezt az összeget arra fordítja, hogy létrehozzon és működtessen egy eddig Magyarországon nem létező integrált innovációmenedzsment-modellt: magyar tudósokat és feltalálókat segít abban, hogy találmányaikból sikeres termék válhasson a nemzetközi piacon. Az állami támogatás mellett több száz millió forint magántőkét is kockáztat. A beérkezett ter vekből a ValDeal szakemberei első körben kiválasztják azokat, amelyekről úgy vélik, érdemes velük tovább foglalkozni. A projektgazdák ezután személyes meghallgatáson ismertetik projektjüket, majd egy speciális módszertan alapján, nemzetközi szakértők bevonásával megvizsgálják a bennük rejlő piaci potenciált. Piaci lehetőségeket kutatunk fel, tanácsokat adunk, közreműködünk mindannak az elvégzésében, ami egy találmány, ötlet hasznosításához kell mondta Polgárné Májer Ildikó, a cég elnök-vezérigazgatója. AZ INNOVATÍV TERMÉKEK LEGHATÉKONYABBAN A SPIN-OFF CÉGEKKEL VALÓSÍTHATÓK MEG Szegeden a határ a csillagos ég és azt kielégíteniük, mellesleg persze azzal az előnnyel, hogy a növekedés felső határa a csillagos ég ezt bizonyítja a Microsoft esete. A vállalat sikeres működése esetén növekedése során figyelni kell, hogy mikor éri el azt a méretet, ahol már az alapító nem tud minden részletkérdést átlátni és dönteni róla. Korábban gyakran említették az inkubátorház hiányát a szegedi spin-offok szűk keresztmetszeteként. Változott-e ez a helyzet, jelenleg hogyan valósul meg az inkubáció, az innovációmenedzsment? Az inkubátorház megléte a fejlődés megkezdésének, a spin-offok korai túlélésének szükséges, de nem elegendő feltétele. A turkui testvéregyetem inkubátorházában, mint azt elmondták, a piaci ár feléért-harmadáért lehet helyet bérelni, tehát azt látni kell, hogy üzleti alapon ilyen inkubátorházat nem lehet működtetni (ahogy a csecsemőké sem üzleti alapon működik). Az inkubátorház-program az Új Magyarország nemzeti fejlesztési terv keretén belül valósítható meg, ezért az Innovációs és Ipari Kapcsolatok Igazgatósága elkezdte a pályázat beadásához szükséges információk összegyűjtését. TŐSÉR JÚLIA A hagyományos spin-off olyan vállalkozás, amely egyetemi vagy közfinanszírozású (nonprofit) kutatóhely fejlesztési eredményeinek piaci hasznosítására jön létre. Az így megalakuló vállalkozásban érdekelt az egyetem vagy kutatóintézet, ezek kutatói és általában egy külső menedzsment, amely az új termékre, eljárásra alapuló vállalkozást működteti.

3 INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ III PÉNZ AZ ABLAKBAN A külön pályázaton négymillió forint kedvezményes hitelt adnának a megújuló energiafelhasználáshoz ÁTALAKUL AZ ENERGIATAKARÉKOSSÁGI PÁLYÁZATI RENDSZER Külön támogatnák a megújulók felhasználását Tavaly a lakossági energiatakarékosságot és a megújuló energiahordozók felhasználását támogató nemzeti energiatakarékossági program és a Sikeres Magyarországért lakossági energiatakarékossági hitelprogram keretében összesen 5067 pályázat érkezett be, amelyek 29 százaléka formai vagy tartalmi hibák miatt érvénytelen volt. A TERVEZETT KIÍRÁSOK Név Cél Támogatási Maximális Felvehető hitel arány támogatás maximuma (százalék) (ezer Ft) (millió Ft) NEP nyílászárócsere, utólagos hőszigetelés ,76 NEP fűtés és melegvíz-ellátás korszerűsítése ,0 NEP több cél megvalósítása ,0 NEP panellakások nyílászárócseréje ,76 NEP megújuló energiafelhasználás növelése ,0 Forrás: GKM megfelelőnek minősített több mint 3500 pályázat támogatási igénye meghaladta a 806 millió forintot és az igényelt kedvezményes hitelösszeg a 2,3 milliárd forintot adta hírül a gazdasági tárca. A vissza nem térítendő állami támogatás révén 5,8 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, szemben a 2006-os 2,8 milliárd forinttal. A számítások szerint 2006-ban egymillió forint állami támogatásra évi 88 gigajoule fajlagos energiamegtakarítás jutott, ez 2007-ben 124 gigajoule-ra emelkedett. A gazdasági tárca a pályázati rendszer hatékonyságának további fokozása érdekében 2008-ban több változást is tervez, a tervezet társadalmi egyeztetése ma ér véget. Az elképzelések szerint külön kiírásként jelennek meg az energiamegtakarítást eredményező és a megújuló energiafelhasználást eredményező lakossági beruházások, valamint a több célt megvalósítók támogatása is. Az energiahatékonyság javítása érdekében a tárca tervezi, hogy a program része lesz a háztartási eszközök cseréjének ösztönzése is, növekszik a felvehető kedvezményes hitel öszszege, emellett egyszerűsítenék a pályázati csomagot, valamint egy-egy panellakás tulajdonosai is indulhatnának. Az előző két évben a megújuló energia felhasználására vonatkozó pályázatok aránya növekedett: amíg a 2006-os pályázatoknál az arány 5,4 százalék volt, addig 2007-ben 13 százalékot ért el. Az elképzelések szerint a NEP számú pályázat kimondottan a megújuló energiafelhasználás növelését eredményező beruházásokat támogatná. Ennek keretében a támogatás aránya 25 százalék vagy egymillió forint lehet, a felvehető kedvezményes hitel maximális összege pedig négymillió forint. A felmérések alapján az energiahatékonyság szempontjából a legkedvezőtlenebb beruházástípus a nyílászárók cseréje (18,1 GJ/év/MFt), ennél kismértékben kedvezőbb az utólagos hőszigetelés (19,56 GJ/ év/mft), míg a legjobb eredményt az egy beruházási célt megvalósító technológiák közül a fűtés- és használatimelegvíz-ellátás korszerűsítése éri el (44,48 GJ/év/MFt). Amikor viszont a nyílászárócsere és az utólagos hőszigetelés egyszerre történik, akkor az eredmény megduplázódik (42,47 GJ/év/MFt), a mindhárom technológiát megvalósító, komplex beruházásoknál pedig a megtakarítás a legmagasabb (68,12 GJ/év/MFt). Technológiafejlesztésre húszmilliárdot kaptak a cégek Tavaly megváltozott a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatási rendszere: a vállalati innovációs járulékból befolyt és a költségvetéstől érkező forrásai mintegy 42 milliárd forint jelentős részét a Jedlik Ányos programban használta fel. Az idén újabb változások lesznek: egyebek mellett megszűnik a hivatal pályázatkezelő irodája, feladatait a Mag Zrt. veszi át jelentette be a közelmúltban Pártos Ferenc, az NKTH elnöke. Januártól a korábbi gyakorlattól eltérően már nem a gazdasági miniszter szignálja a támogatási döntéseket, hanem az NKTH elnöke ettől a hivatal függetlenedését reméli Pártos, aki növelné a pályázatok átláthatóságát, emellett a tervek között szerepel egy monitoringbizottság felállítása is. A jövőben ugyanis nemcsak pénzügyi auditot kérne a pénzek felhasználásáról a hivatal, hanem azt is vizsgálnák, hogy a támogatási cél megvalósult-e. Szeretnék azt is elérni, hogy ha visszaélést fedeznek fel, akkor leállíthassák a támogatások folyósítását. Megváltozik a pályázati rendszer is: a Jedlik Ányos program helyett minden évben ugyanakkor februárban és szeptemberben meghirdetett, általánosabb célokat, területeket támogató nemzeti technológiai pályázatok lesznek, valamint évente a piaci igényekre reagáló speciális területekre például elektronikai és infokommunikációs technológiafejlesztés az egészségügyben kiírt felhívásokat tesznek majd közzé. Emellett meghirdetnek átfogóbb, milliárdos nagyságrendű felhívásokat is, elsősorban nemzetközi jelentőségű tudásközpontok kialakítását támogatva. Erre azonban csak alaposan kidolgozott piaci stratégiákkal, exportképes termékek fejlesztésére kidolgozott projektcsoportokkal lesz érdemes pályázni, mivel nem akarunk öncélú pénzosztást, sokkal inkább az ország technológiai fejlődéséhez szeretnénk hozzájárulni mondta Pártos. Azt is szeretné elérni, PÁRTOS FERENC Idén az NKTH 56 milliárd forintot fordíthat fejlesztésekre: milliárdot várnak az innovációs járulékból, hasonló öszszeget pedig a költségvetéstől A JEDLIK ÁNYOS PROGRAM ADATAI (2007-BEN) Támogatottak Támogatás Saját forrás Támogatás (millió forint) (millió forint) (százalék) Kkv Nagyvállalat 204, ,03 Oktatási intézmény ,14 MTA ,5 Ágazati kutatóhely 559,9 19,6 2,80 Egyéb közfin. kutatóhely 998,5 18,6 5 Összesen ,4 100 Forrás: NKTH hogy a jövőben az innovációs alap valóban pénzalapként működjön, és szűnjön meg a jelenlegi gyakorlat, amely szerint az alap adott évben fel nem használt forrásait befagyasztja a költségvetés. Az előző években különböző okok miatt mintegy 30 milliárd forint ragadt a büdzsében, és egyelőre csak annyit sikerült elérni, hogy az idén ebből mintegy tízmilliárdot föloldanak. Így 2008-ban az NKTH 56 milliárd forintot fordíthat fejlesztésekre: milliárdot várnak az innovációs járulékból, hasonló összeget pedig a költségvetési hozzájárulásból. KISS MELINDA KATALIN A JEDLIK ÁNYOS PROGRAM 2007-BEN Mintegy 20 milliárd forintra pályázathattak tavaly a kis- és középvállalkozások az NKTH elsősorban kis- és középvállalkozásoknak szóló Jedlik Ányos pályázatán. A négy pályázható területre egészséges ember, versenyképes agrárium, versenyképes ipar, élhető és fenntartható környezet összesen 184 pályázat érkezett, végül a többfordulós értékelés után 56 projektet, konzorciumot támogatott a hivatal. Az átlagosan megítélt támogatási összeg három évre 357 millió forint volt. A legtöbben az ipar területéről pályáztak, az NKTH irányító testülete végül 8,6 milliárd forint támogatást ítélt meg a 22 projektre, amelyektől gazdaságélénkülést vár. Az élettani alkalmazott kutatásokra 3,8 milliárdot, az agráriumból beérkező tenderekre ugyancsak 3,8 milliárdot, míg a környezetvédelmi fejlesztésekre 3,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg.

4 IV INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ Informatikában és biológiában a világ legjobbjai között Gilyén András és Spohn Márton képviselte Magyarországot a stockholmi Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Szemináriumon (SIYSS) 2007 decemberében. Gilyén András, a Hungaroszféra, egy innovatív gömbrobot feltalálója a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) delegáltjaként jutott ki, míg a növények kártevőkkel szembeni védekezését kutató Spohn Márton az EU Fiatal Tudósok Versenyén szerzett első helyezésével kvalifikálta magát. A Fiatal Kutatók Svéd Szövetsége és a Nobel Alapítvány 1976 óta rendezi meg a Nemzetközi Ifjúsági Tudományos Szemináriumot (International Youth Science Seminar), amely műfajában a legnagyobb presztízsű rendezvénynek számít. A Nobel-díj-átadási ünnepséghez szervesen kapcsolódó egyhetes találkozón évente 25, a világ minden tájáról, például ezúttal Ausztráliából, Japánból, Mexikóból vagy Ugandából érkező tehetséges fiatalok vehetnek részt. Többségük ifjú kora ellenére már számos nemzetközi megmérettetésen bizonyított, például Spohn Mártonhoz hasonlóan az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén vagy az Intel nemzetközi tudományos és mérnöki vásárán. Az egyhetes rendezvényen számos szakmai és közösségi programon vehettek részt a fiatalok, meghallgathatták a fizikai és kémiai Nobel-díjasok előadásait vagy kipróbálhatták tradicionális svéd ételek elkészítését és ismerkedhettek az országgal. Szuperpontos iránytű a mobiltelefonban Gilyén András az Eötvös Loránd Tudományegyetem elsőéves matematika szakos hallgatója, aki több tehetséggondozó szervezet (Kutató Diákok Országos Szövetsége, Magyar Innovációs Szövetség) javaslata alapján lett az az ifjú tehetség, aki munkája elismeréseként részt vehetett a Nobel-díj átadásán és az ehhez kapcsolódó egyhetes szemináriumon. A Budapesten kutató diák a Mindentudás Egyetemén tartott előadásával vált ismertté a tudományos eredmények iránt érdeklődők körében. Ott bemutatott találmánya, a mobilos iránytű sikertörténete 2006 júniusában kezdődött, amikor első díjban részesült a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett 15. országos ifjúsági tudományos és innovációs versenyen. A mobilos iránytű egy a mobiltelefonra letölthető program, amely csillagászati módszerrel (azaz nem Balról jobbra: Spohn Márton, Gilyén András, Henrike Wilms, Florian Ostermeier egy új hardver segítségével), az idő és a földrajzi hely segítségével határozza meg, hogy mekkora szöget zár be egymással az északi irány és a nap iránya. Az iránytű a földrajzi északi pólus irányát mutatja meg, így jóval pontosabb, mint egy mágneses iránytű, ami a mágneses északi pólust mutatja. A MISZ versenyén elnyert díjjal kapott lehetőséget a fiatal tudós arra, hogy részt vehessen a fiatal tudósok európai uniós versenyén, amelyet szintén Stockholmban rendeztek meg 2006 szeptemberében, ahol elnyerte az Európai Szabadalmi Hivatal eredetiségért odaítélt díját. A versenyen, mint minden évben, 2006-ban is három csapat indult Magyarországról, és a mobilos iránytű különdíja mellett az apoptózissal (aktív sejtelhalás) kapcsolatos munkát bemutató kutatócsoport második díjat és egy különdíjat nyert. Gilyén András a különdíjnak köszönhetően ezt követően április között a Münchenben megrendezett Patinova kiállításon is bemutathatta mobilos iránytűjét, a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának tagjaként. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a rendezvényen Angela Merkel német kancellár is beszédet mondott. A rendezvény ideje alatt András személyesen találkozhatott Alain Pompidouval, az Európai Szabadalmi Hivatal elnökével, továbbá részt vett a European Inventor of the Year díjátadási ünnepségén is. Gilyén kutatói tehetsége kiváló gyakorlati érzékkel párosul, ami manapság rendkívül fontos az innovációban rejlő lehetőségek kiaknázásához. Szerencsésnek tartja magát, mert az iránytű ötlete és piaci forgalmazása között példátlanul rövid idő telt el, amit azzal magyaráz, hogy végig nagy hangsúlyt fektetett a közérthetőségre és az univerzalitásra. Igyekezett minél egyszerűbb programot írni, hogy sok telefonon működjön, amelyet aztán átlátható menüvel és sok súgóval látott el. A program tartalmazza a világ összes időzónáját és több száz város koordinátáját, így az egész világon használható, de mivel elsősorban Magyarországra fejlesztette, így az ország 50 legnagyobb városának koordinátáját is eltárolta. A program letölthető az internetről. A felhasználónak semmi mást nem kell tennie, mint kiválasztani a listából a hozzá legközelebbi magyar várost, és a kijelzőn megjelenő egyik nyilat beforgatni a nap, illetve a hold irányába, és már működik is a telefonos iránytűje. A program térerő nélkül is használható: erdő közepén vagy mély völgyekben. Hungaroszféra, a bolygójáró gömbrobot A tizenhatodik ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen (2006/2007) Gilyén András Szvoboda Péterrel közös alkotása, a Hungaroszféra szintén első díjat nyert. A gimnáziumban működő Indukció Tudományos Diákkör keretén belül kezdtek fejleszteni egy Hunveyort (magyar egyetemi gyakorló űrszondamodellt), ők lettek volna a kilencedik ezzel foglalkozó csoport. Ehelyett inkább kicsit módosítottak a fejlesztés irányán, így született meg a Hungaroszféra, egy távirányítható gömbrobot, amely a legváltozatosabb környezetben képes különböző feladatokat ellátni, illetve adatokat, mintákat gyűjthet a környezetből. (Egyelőre még csak egy kamera van felszerelve a robotra, mert elsősorban a mechanika kivitelezésére fektették a hangsúlyt, de különböző érzékelők felszerelését is tervezik.) A robot különlegesen koordinálható, így nehéz terepeket is leküzd. Mivel csak egy ponton érintkezik a talajjal és súlypontja a gömb egyenlítője alatt van, nem képes felborulni. A gömb mérete csak jelentéktelen mértékben befolyásolja a robot súlyát, lejtőmászó képessége a végletekig növelhető, annak csak a súrlódás szab határt. E tulajdonságai ideálissá teszik idegen bolygók/holdak felszínének tanulmányozására, mindazonáltal a földön is alkalmazható, ráadásul a gömb zártsága miatt a robot akár vízen is haladhat. András a svédországi rendezvény révén, a szakmai előadások és közösségi programok mellett saját találmányának továbbfejlesztéséhez is partnerre talált egy amerikai kutatótárs személyében, aki más téma kapcsán, de ugyanazzal a problémával szembesült, mint a magyar feltaláló. A 18 éves Spohn Márton a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium végzős tanulója, aki az EU Fiatal Tudósok Versenyén első helyezést ért el. A világ működése iránt mindig is érdeklődő, így természettudományos beállítottságú fiatal innovátor kutatásának alapproblémája (hogyan védekeznek a növények speciális szagok kibocsátásával a kártevők ellen) másfél évvel ezelőtt, egy biológiatáborban született, ahol növénymeghatározás során figyelt fel a tanulmányozott növény által kibocsátott különleges szagra. Környezetbarát növényvédő szerek A növények egy nagy csoportja, de különösen az ajakos virágúak családjának tagjai képesek bizonyos vegyületek kibocsátásával kártevőiket elriasztani. A díjnyertes kutatómunka kísérletek segítségével mutatta ki e jelenség kémiai hátterét. Az önvédelmi funkciót ellátó vegyületcsalád, a furanolabdánok lehetséges reakcióútjainak vizsgálata céljából növényi kivonatokat kromatográfiás és spektroszkópiai módszerekkel vizsgáltak, számítógépes modellszámításokat, valamint szövettani mikroszkópos vizsgálatokat végeztek. A számítógépes modellszámítások alapján születtek meg a javaslatok az átalakulás különböző közegekben lehetséges reakcióútjaira. A kísérleti eredményeket összevetve Spohn Márton új elméletet dolgozott ki a furanolabdánok növény általi felszabadításának módjára. A megalkotott elmélet magyarázatot ad arra is, hogyan tudja a növény időben, koncentráltan felszabadítani önvédelmi vegyületeit, azok lassú termelődése ellenére. A kutatás eredményeinek lehetséges alkalmazási területe a környezetet nem terhelő növényvédő szerek fejlesztése. Spohn Márton kutatásával nemzetközi szinten először 2007 szeptemberében mérette meg magát. A 19. alkalommal megrendezett innovációs verseny valenciai döntőjén a MISZ által megrendezett 16. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny három elsődíjas pályázója egyikeként képviselte Magyarországot. Az európai ifjú tudósok versenye négylépcsős. Az első két fordulót a részt vevő országok bonyolítják le, az itt kiválasztott legjobb 2-3 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság előzetesen egy legfeljebb 10 oldalas, angol nyelvű leírást kap. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet. A 2007-es európai döntőre, a negyedik fordulóra, 33 országból 81 pályázat készítőit hívták meg. A döntőn Spohn Márton a három első díj egyikét nyerte el Növények kártevőkkel szembeni önvédelmének vizsgálata című pályamunkájával, amellyel kiérdemelte a meghívást a stockholmi egyhetes rendezvényre és a Nobel-díj átadási ünnepségére. Márton az egyhetes svédországi tartózkodás legemlékezetesebb programjaként az átadási ceremónia mellett a svéd konyhával való ismerkedést, a stockholmi városnézést és a helyi középiskolásoknak angol nyelven tartott előadását említette. Jövőbeli tervei között a göttingeni egyetem biológia szakán való továbbtanulás szerepel, ahol kutatási témáját is továbbfejlesztheti a jelenség genetikai hátterének leírásával. TŐSÉR JÚLIA A Debreceni Egyetem kutatója Marie Curie ösztöndíjat kapott Gáspár Attila, Magyarország első Marie Curie nemzetközi ösztöndíjas kutatója hazatérve Nyolc hónapig Magyarországon A mikrofluidika olyan multidiszciplináris tudományterület, mely a fizikát, a kémiát, az elektronikát, a mérnöki tudományokat a Los Angeles-i Kaliforniai kamatoztatja és a biotechnológiát alkalmazza, hogy Állami Egyetemről (California az USA-ban megtervezhessék és előállíthassák azokat State University), 2007 augusztusa óta a Debreceni Egyetemen tapasztala- szerzett a mikrofluidikai eszközöket (mikrochip, lab-on-a-chip), amelyekben kis térfogatú (DE) hasznosítja a külföldön tait az EU mintarészleteket áramoltatnak és kezelnek, elsajátított ismereteket. A tudós nemzetközi szakterülete a Magyarországon ösztöndíját továbbá mikroszkopikus mérettartományban tanulmányozzák a folyadékok viselke- még alig ismert lab-on-a-chip elnyert Gáspár Attila dését. A cél, hogy komplett labratóriumot mikrofluidikai kutatás. A kutató célja ennek a témának a műveléséhez lehessen egy chipbe, mikrométer nagyságrendű egy laboratórium kiépítése és egy kutatócsoport felállítása az egyetemen. csatornák és eszközök hálózatába átvinni, azaz a klasszikus laboratóriumok minden egyes része megfeleltethető legyen a chip egyes részleteinek. A DE kutatója Magyarországon elsőként és egyedüliként nyerte el 2006-ban az EU nemzetközi ösztöndíját. A Marie Curie ösztöndíj a kutatói kompetenciák fejlesztésére, a kutatói mobilitásra és a kutatók továbbképzésére fokuszál. Ennek köszönhetően Gáspár a Kaliforniai Állami Egyetem kémia tanszékén 16 hónapon keresztül mélyíthette el tudását a mikrofluidikai kutatásokban, majd a program keretében a következő nyolc hónapban Magyarországon fejlesztheti tovább az USA-ban elsajátított ismereteket. A kutató hazatérve jelenleg azon dolgozik, hogy az országban egyedülállóan az egyetem szervetlen és analitikai kémiai tanszékén létrehozzon egy laboratóriumot és felállítson egy kutatócsoportot a témában. E kutatások elsősorban alapkutatás jellegűek, de alkalmazási területei széleskörűek lehetnek, többek között az orvosdiagnosztika, a bio-, a környezeti és az élelmiszer-analitika területén. Az elemzésekhez elvileg nanoliternyi mintamennyiség is elegendő (például egyetlen vércsepp ezredrésze), és mivel csak minimális mennyiségű reagensre, oldószerre van szükség, az elemzések nemcsak korszerűek, de gazdaságosak és környezetbarátok is. A fejlesztés részeként konzorciumi tagként nemrég egy európai hálózat kiépítésébe kezdett az egyetem Gáspár Attila vezetésével, magyar, olasz, lengyel, cseh és francia résztvevőkkel.

5 INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ V A Nanosolaré volt az év innovációja A vékonyfilm-napelemek gyártásával foglalkozó kaliforniai Nanosolarnak ítélte Az év innovációja díjat a Popular Science internetes magazin. A társaság kétféle terméket gyárt, egy olyan napelemet, amelyet energiaszolgáltatóknak kínálnak, illetve egy olyat, amellyel akár házfalakat lehet bevonni energiatermelés céljából. Az elismerést a Nanosolar azzal érdemelte ki, hogy miközben napelemei elérik azt a százalék körüli energiahasznosítási hatékonyságot, amelyet a hagyományos napelemek, ugyanakkor előállításuk és üzemeltetésük költsége messze kisebb azokénál, így az általuk termelt energia előállítási költsége nem magasabb a szénerőművek 1 dollár/ Energia 1 dollár/megawatt áron napelemekkel wattos értékénél. A cég amerikai üzeme hamarosan megkezdi működését, ebben évi 430 megawattnyi energia előállítására alkalmas termék készül majd, amivel a Nanosolar lesz az USA legnagyobb napelemgyártója. A vállalat a múlt év végén állapodott meg a Beck Energy német energiaszolgáltatóval egy 1 megawattos naperőmű építéséről, amely 400 háztartást képes ellátni elektromos energiával. A díjat odaítélő bizottság elsősorban azt értékelte, hogy a Nanosolar nem a jövő lehetőségeként kezeli a napenergia felhasználását, hanem az ehhez szükséges eszköz gyártása már a tömegtermelés útjára lépett. ÚJ TECHNOLÓGIÁVAL PRÓBÁLKOZIK A TOYOTA LEÁNYCÉGE Üzemanyagcella olcsón A Toyota 51 százalékos többségi tulajdonában lévő Daihatsu miniautógyár a tokiói Fejlett Ipari Technológiák kutatóintézetével közösen új üzemanyagcellás rendszert fejlesztett ki. (Az üzemanyagcellában hidrogén vagy hidrogéntartalmú vegyület és oxigén egyesülésével elektromos energia termelődik, ami az autók kerekeit hajtó villanymotorokat táplálja.) Az új technológia két tulajdonsága, hogy gyártása nem igényel drága platinát és más nemesfémeket, valamint üzemanyagként hidrogén helyett az akár elemeiből, nitrogénből és hidrogénből is előállítható ammóniából gyártható hidrazin-hidrátot használná. A nemesfém elektródák jelenlétét a jelenlegi üzemanyagcellákban az áramtermelési folyamat erősen korróziós hatása savas közege indokolja, és a költséges alkotóelemek az egyik okai annak, hogy az üzemanyagcellák drágák. A Daihatsu és a kutatóintézet megoldása ezzel szemben mivel lúgos környezetben folyik az anyagátalakítás kobalt- és nikkelelektródákkal, illetve más olcsó anyagokkal is beéri, ami radikálisan csökkenti az üzemanyagcella árát. Mivel egy üzemanyagcella árának igen nagy hányadát adja az alkalmazott elektrolit, árának csökkentése nagymértékű megtakarítást jelent. Természetesen sokan próbálkoznak a hidrogén mint tüzelőanyag kiváltásával, mivel szállítása költséges és nehézkes, sűrítéssel nem cseppfolyósítható, legfeljebb igen erős hűtéssel, ami rendkívül energiaigényes. Helyettesítőként egyebek mellett metanolt használnak, ám ennek gyenge a reakciókészsége, ezért kevesebb áramot ad, mint a hidrogénnel működő üzemanyagcellák. A Daihatsu és partnere által használt hidrazin-hidrát azonban jól reagál a kémiai folyamatban, így kellő menynyiségű elektromos energia nyerhető vele. Mivel ez az anyag szobahőmérsékleten folyékony, könnyű kezelni, elégetése nyomán pedig nitrogén és víz keletkezik, a szén-dioxid-kibocsátás pedig nulla. Az anyag ugyanakkor veszélyes, gőzei mérgezőek, kezelésekor a benzinhasználat biztonsági előírásait kell alkalmazni. Ennek tudatában az autógyár kifejlesztett egy polimert, amely a hirdazin-hirdáttal reakcióba lépve hidrazonná, szilárd, fehér porrá alakítja az üzemanyagot, amelyet meleg víz hozzáadásával lehet ismét folyékonnyá tenni. Ezt a polimert az üzemanyagtartályban helyeznék el, így baleset esetén nincs szivárgás, nem gyulladhat KÖLTSÉG- KÍMÉLÉS Egy üzemanyagcella árának igen nagy hányadát adja az elektróda anyaga meg a kiömlő üzemanyag. Az üzemszerű felhasználáshoz csak a mindenkor szükséges hidrazont alakítják át hidrazin-hidráttá. Ennek a semlegesítő anyagnak a továbbfejlesztése a következő időszak feladata, valamint az üzemanyagcella tartósságának növelése. A Daihatsu fel kívánja gyorsítani a fejlesztés, amihez széles együttműködő partneri hálózatot hozott létre. Kiváltható az üzemanyagcellák platina alkotóeleme, ezzel olcsóbbá válhat a termelés. INTERJÚ KRAFCSIK ISTVÁNNAL, AZ ENERGOSOLAR MŰSZAKI IGAZGATÓJÁVAL Magyarország lemarad a napenergiaboomról Robbanásszerűen fejlődik a napenergia-ipar, azok az országok, amelyek időben ráülnek erre az egyre dagadó technológiai és gazdasági hullámra, hosszabb távon nagyon jól járhatnak állítja Krafcsik István, a vékony rétegű napelemeket gyártó üzemeket építő EnergoSolar Magyarország Gépgyártó Kft. műszaki igazgatója, akinek cége tavaly elnyerte az NKTH 2006-os innovációs nagydíját. Szakmabeliként önök is úgy érezték, hogy 2007 technológiai és gazdasági szempontból is áttörést hozott a napenergia-iparban? Az áttörés nem az elmúlt évben következett be, hanem egyre gyorsuló fejlődésnek vagyunk tanúi, amelyre talán azért irányult nagyobb figyelem az elmúlt egy-két évben, mert a nyersolaj rendkívüli drágulása világossá tette, hogy hosszú távon le kell váltani a fosszilis energiahordózókat az emberiség energiaellátásában. A zöld energiaformák közül a napenergia kínálja a legjobb lehetőséget a nagy tömegű energiatermelésre ez mutatkozik meg abban, hogy az elmúlt tizenöt évben évi százalékos ütemben bővült a felhasználása és ez folytatódik is. A napenergia súlya persze ennek ellenére még alig mérhető a világ összes energiafelhasználásában, de ez a technológiaigazdasági fejlődés mellett az egyre több országban bevezetett támogatásoknak köszönhetően gyorsan változik. Érzékelnek-e ebből valamit Magyarországon is? Ha arra gondol, hogy kapunk-e megrendeléseket közműcégektől, akkor azt kell válaszolnom, hogy nem, mert az ismert gazdasági gondok miatt Magyarországon ez az energiatermelési forma nem élvez hathatós állami támogatásokat. Ehelyett inkább a gyorsabb megtérülést ígérő bioetanol- és biodízelprogramok futnak. Az EnergoSolarhoz ugyanakkor nagyon sok külföldi érdeklődés érkezik Ukrajnától Brazíliáig a világ minden tájáról. Az elmúlt tíz évben megkezdett fejlesztéseinknek köszönhetően Kínában és Thaiföldön építettünk gyárakat és vannak további konkrét megrendeléseink is. Magyarországon rétsági üzemünk áll befejezés előtt. Hogyan használhatók fel az ezekben készülő napelemek? A napelemeket lehet közműszerűen, kisebb, 6-8 megawattos erőművekként telepíteni bár Németországban már 40 megawattos egységeket is terveznek, illetve fel lehet szerelni a lapos tetős gyárakra és bevásárlóközpontokra, a lakóházak déli oldalára. Az utóbbival a lakosságot is be lehet vonni az elektromos energia termelésébe. Összességében a napelemgyártás mellett a rendszerek telepítése és karbantartása is munkahelyeket teremt. A napelemgyártás termelési lánca ráadásul jelenleg extraprofitot biztosít, amelyet Magyarországon tarthatnánk, ha megteremtődne e termék kereslete. Erre ugyanakkor pillanatnyilag nem sok esélyt látok: az ország energiaipari koncepciójában ugyanis az szerepel, hogy a napelemből épített erőmű-kapacitás 2010-re mindössze 20 megawatt lesz. Remélem, hogy ez a koncepció megváltozik, már csak azért is, mert a 2008 végére elkészülő rétsági üzemünk 50 megawattnyi kapacitásával három-négy hónap alatt megtermeli majd ezt a mennyiséget. Jó lenne, ha ennek minél nagyobb része itthon találhatna piacra. Ehhez olyan törvényi feltételek kellenének, mint Németországban, Ausztriában, Spanyolországban és Olaszországban, ahol az energiaszolgáltatóknak vételi kötelezettségük van a zöld forrásból származó energiára. (A felhasználást támogató tarifáról szóló cikkünket lásd a VIII. oldalon a szerk.) Mennyi idő alatt térülhet meg például egy családi háznál, ha napelemeket használnak? Németországban három év a megtérülés. A fogyasztónak két villanyórája van, az egyiken veszi az áramot, amikor sötét van, a másikon eladja, amit a saját napelemeivel termel. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal évi innovációs nagydíj pályázatán a KPE Kraft Project Elektronikai Kft. (ma EnergoSolar Magyarország Gépgyártó Kft.) nyerte el a technológiai innovációs díjat Napelemgyártó berendezés és komplett, önálló gyártósor című pályázatával. Az indoklás szerint a KPE termékskálája öt új géppel bővült, amelyek lehetővé teszik az amorf szilíciumnál magasabb stabilitású mikrokristályos szilícium alapú napelemek előállítását. A napelemgyártás selejtszázaléka 5 százalékkal csökkent, a termelékenység 20 százalékkal nőtt. Az EnergoSolar Magyarország Gépgyártó Kft. korábban KPE Kraft Project Kft. ma már kulcsrakész napelemgyárakat kínál technológiai és termékminőség-garanciával. Gépsoraik úgynevezett szilícium aktívrétegű napelemeket állítanak elő, ezek viszonylag olcsók és átlátszó változatban is gyárthatók, ezért akár az ablaküvegek helyére is beépíthetők. Közben egy még korszerűbb megoldással, az úgynevezett vegyület-félvezető aktív rétegű technológia fejlesztésével is foglalkoznak. Igen, csakhogy mindez a támogatáson alapul. Lehet-e enélkül versenyképes a napenergia a hagyományos energiahordozókkal? Mi tudatosan arra készülünk, hogy olyan technológiát kínáljunk vevőinknek, amely támogatás nélkül is a szénerőművek 10 dollárcent/kilowattóra termelési költségén lesz képes az elektromos energia előállítására. Ezt diktálja a jól felfogott érdekünk, ugyanis a következő években elsősorban a napelemek gyártásának költségei terén várható óriási fejlődés, nem abban például, hogy ugyanannyiért hatékonyabb energiatermelő termékek születnek. A napelemek első fajtái, az úgynevezett kristályos technológiájúak mivel évtizedek óta ismertek, a hagyomány okán egyelőre 90 százalékban lefedik a piacot, ám ezek termelésének hatékonysága nem nagyon fokozható. Az ilyen technológiával készült átlagos termékek a rájuk eső napfény 8-10 százalékát hasznosítják, 2,0 2,5 dollár/wattos áron, ami az előbb említett 10 cent/kilowattóra többszörösét eredményezi. Az e technológia csúcsát jelentő 16 százalékos hatékonyságú napelemeknek még ennél is nagyobbak a fajlagos előállítási költségei, ezért ezekkel már 3,0 3,5 dollárba kerül egy watt energiatermelő képesség. Ezzel szemben az általunk is használt vékonyréteg-technológiával már ma is körülbelül 1,5 dollár/wattos (1 euró/wattos) önköltséget produkálunk, és ez egy viszonylag új dolog, ami előtt további fejlődési lehetőségek vannak. Mekkora a vékonyréteg-napelemek hatásfoka? A szilícium vékonyréteg-napelemek esetében jelenleg hat százalék, ami a beépített, használatra kész termékből kihozható, de laboratóriumi szinten már 8-10 százaléknál tartunk. A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy a vékonyrétegtechnológiával sokkal nagyobb tömegben állíthatók elő a napelemek, ami drasztikusan csökkenti az önköltségüket. Míg az elmúlt években maximum 50 megawattos gyártási kapacitásokat rendeltek megrendelőink, addig ennek hatására ma már 1000 megawattokban gondolkodnak. KOMÓCSIN SÁNDOR

6 VI INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ MEGÚJULT A ONLINE Ez nem az az üzlet, ahol aludni lehet Az internetes szolgáltatások fejlődéséről szóló beszámolók és a 2008-as évre vonatkozó jóslatok első látásra talán túlzóan optimistának hatnak a hazai online hírlapok jelenlegi helyzetének tükrében. Ennek ellenére a múlt év során többek között a Világgazdaság Online, idén pedig a Napi Online is arculatot váltott, sőt a Napi Gazdaság Kiadó tulajdonosi struktúrája is átalakult. Mire számít, az idén is hasonló mozgalmasság jellemzi majd az online média piacát? kérdeztük a küllemének megújulása kapcsán a tartalomfejlesztésért felelős Andacs Botondtól. Úgy vélem, a felvásárlások évein már túlvagyunk, jelentős piaci mozgásra 2008-ban nem számíthatunk. Amire viszont érdemes lesz figyelni, az az, hogy a tőkeerős vállalkozások mihez tudnak kezdeni a tulajdonukba került szolgáltatásokkal. Azt hiszem, mivel a hírverseny nyújtotta lehetőségeket teljesen kihasználtuk, egy ekkora országban, ilyen médialefedettség mellett a hírtartalmak mellett a járulékos szolgáltatások fejlesztésére tevődik át a hangsúly. Az idei év a Napi Online-nál mindenképp a dinamikus fejlődés esztendeje lesz, hiszen már a felütése is arra kötelez minket, hogy ugyanazzal a dinamikával folytassuk, mint ahogy elkezdtük. Befejezettnek tekinti az oldal megújulását? Sikeresnek mondható az innováció? Korántsem, hiszen egyrészt nehéz lenne egy olyan folyamatosan változó környezetben, mint amilyen a web, bármit is befejezettnek, lezártnak tekinteni, másrészt a fejlesztés és a tesztelés során óhatatlanul is felmerültek olyan kérdések, amelyekre az adott keretek között nem tudtunk megoldást találni. A kitűzött feladatot, a Napi Online arculatának, felületének megújítását azonban sikerrel teljesítettük. A napi.hu régi felülete a szolgáltatások folyamatos bővülése folytán egyfajta labirintusra kezdett hasonlítani az utolsó időkben, ami egyáltalán nem növelte az oldal használhatóságát. Az új napi.hu alapkoncepciója az, hogy a felhasználók rendelkezésére álló szolgáltatások egytől egyig elérhetőek legyenek a címlapról. Elsődleges célunk az volt, hogy kihasználva a web ergonómiáját olyan felületet hozzunk létre, amely egyrészt a kezelhetőség szempontjából felhasználóbarátnak tekinthető, másrészt a korábbinál jóval szélesebb körű szolgáltatások egyszerű elérését teszi lehetővé. A Napi Online ugyan továbbra is hírportál maradt, ám reményeim szerint sikerült követnie az internet fejlődésének dinamikáját. A megújult oldal sokkal letisztultabb, mint legtöbb versenytársa, az első pillanattól úgy terveztük, hogy a későbbi szolgáltatások integrálhatóak legyenek a jelenlegi felület megbontása nélkül is. Az oldal felöltöztetése után sem pihenhetünk, hiszen ez nem egy olyan üzlet, ahol aludni lehet. A PIRÍN Informatikai és Kereskedelmi Kft.-vel közreműködve az idén tovább folytatjuk az oldal ANDACS BOTOND Egy online újság elsődleges feladata sokkal inkább a gyors és egzakt információközlés, mint a hosszú elemzés fejlesztését, úgymond megtöltjük az új bőrt hússal és csontokkal. Milyen célokat tűztek ki maguk elé a jövőre nézve? Az internet továbbra is az újdonság erejével hat Magyarországon, és míg a nyomtatott sajtótermékek esetében az olvasók rögzült preferenciákkal rendelkeznek, az online hírszolgáltatók közötti fluktuáció a legnagyobb szolgáltatók, az index.hu és az origo. hu kivételével továbbra is meglehetősen magas. Nem titkolt célunk, hogy a jelenlegi címoldali látogatók számát az év végére megduplázzuk. A célközönségünknek számító kis- és középvállalkozások A Napi Gazdaság Kiadó Kft.-ben 2007 júniusában 50 százalékos tulajdonjogot szerzett a Közép-európai Média és Kiadói Szolgáltató Zrt. Az elkövetkező három évben a menedzsmentjogok továbbra is az 50 százalékos tulajdonjogot birtokló, a szerkesztőség tagjaiból álló Napinvest Kft. kezében maradnak, ám a Nobilis Kristóf nevével fémjelzett online médiacsoport amelynek tagja az Index.hu, a Portfolio.hu és a Totalcar.hu is számos új lehetőséget tartogat a Napi számára. A Napi Gazdaság drótos terméke és a Nobilis-birodalom régebbi tagjai közötti szinergiák kihasználásának előfeltétele volt a Napi Online idén január ötödikén bekövetkezett arculatváltása is. közép- és felső vezetői számára hasznos, a mindennapi munka során elengedhetetlen szolgáltatásokat kívánunk a hírtartalom mellett az oldalon felvonultatni, azt szeretnénk, ha a döntéshozók a címét írnák be a böngészőjük címsorába, amikor a sikeres üzlethez szükséges információkra van szükségük. Természetesen eddig is voltak ilyen típusú szolgáltatások, mint például a Csődfigyelő és a Tőzsde/ Piac/Elemzés, hosszú távon pedig azt tervezzük, hogy a hírek és a szolgáltatások fele-fele arányban legyenek képviselve az oldalon. Az internetes információszolgáltatás elterjedése új kihívások elé állítja az újságírószakmát. A multimédia térnyerése átalakítja a hírportálokkal szembeni elvárásokat, az interaktivitás pedig már most is meghatározó olvasói magatartássá vált. Hogyan követi a Napi Online ezt a trendet? Tény, hogy a web egyre inkább elsődleges információforrássá válik, a tartalomhoz való hozzáférést nyújtó platformok száma pedig folyamatosan növekszik. A multimédiás szolgáltatásokkal azonban óvatosan kell bánni, hiszen amennyiben nem fektetnek megfelelő hangsúlyt például egy videointerjú vagy akár egy képgaléria elkészítésére, az könnyen ronthat az egész termék ázsióján. A hagyományos, írott tartalmak is átalakuláson mennek keresztül, egy online újság elsődleges feladata véleményem szerint sokkal inkább a gyors és egzakt információközlés, mint a hosszú elemzés. Jelentős szerepe van tehát a szinergiák megfelelő kiaknázásának, az online és offline tartalmak megfelelő felosztásának, illetve a nyomtatott és az elektronikus sajtótermékek létrehozói közötti hatékony együttműködésnek. Emellett persze teret kell engedni a XXI. század vox populijának, a blogoknak is, hiszen a civil újságírás már régen kivívta a maga helyét a hírpiacon. A blogtereknek jól meg kell férniük a mainstream médiatartalmak mellett, nemcsak színes kiegészítőkként, hanem nemzetközi példák alapján, mint ahogy az például a BBC Online Have Your Say című rovatánál is látható a hírszolgáltatás szerves részét képező állandósult tartalmak között is. Negyven százalékkal zuhan a napenergia költsége? A napenergia jó úton van afelé, hogy a világ vezető energiaforrása legyen, előállításának költsége ugyanis 40 százalékkal zuhan 2010-ig állítja meglehetősen optimistán a washingtoni Worldwatch Institute és a massachusettsi Prometheus Institute piackutatók közös tanulmánya. A napelemek gyártása 2000 óta hatszorosára nőtt a világon és csak 2006-ban 41 százalékkal bővült. Bár ez az energiafajta egyelőre csak egy százalékát adja a világ energiatermelésének, a belőle származó áram mennyisége 2006-ban csaknem másfélszeresére, 5000 megawattra ugrott, főleg a Németországban és Japánban tapasztalható erős keresletnek köszönhetően és a felfutás folytatódik, mivel Spanyolország és minden bizonnyal az USA is belép a nagyfogyasztók közé. A technológia gyors terjedését eddig akadályozta a megfelelő termelési kapacitás és a szilícium nyersanyag hiánya, ám ez a következő két évben korábban nem látott mértékben megváltozik. Európában, Kínában, Japánban és az USA-ban új üzemek állnak csatasorba a napelemek elterjesztésének A hagyományos energiaipar meglepődik majd, hogy a napelemek milyen gyorsan növelik súlyukat az ellátásban. Ma már ugyanis elég olcsóak ahhoz, hogy a háztetőkre telepítve háztatások millióit lássák el olyan energiával, amely mentes a szén-dioxidkibocsátástól összegzik a fejleményeket a piackutatók. szolgálatában. Szakértők szerint a növekedés kulcsát két tényező adja: az egyik a fejlettebb, hatékonyabb gyártási technológiák, illetve a nagyobb energia-előállítási képességű termékek megjelenése, a másik Kína elszántsága az iparág meghódítására. Az ázsiai ország 2006-ban már megelőzte a korábban domináló Egyesült Államokat e téren. Van olyan szakértő, aki szerint az a megállapítás, hogy Kína a következő években igen gyorsan növeli napelemtermelését, nem fejezi ki kellő mértékben a dolog jelentőségét. Az ország cégei dollármilliárdokat gyűjtöttek be az utóbbi évek tőzsdei kibocsátásai során, s ez most fordul majd termőre. Eközben éretté vált az új technológia, a vékonyfilm-napelemek előállítása, amely korábban nem tudott olyan hatékony energiatermelő terméket produkálni, mint a szilícium napelemeket gyártó ágazat. Ez az eljárás olcsóbb és nem támaszkodik az időként hiányzó szilícium alapanyagra. Isten a nyerő? Ha valaki azt hiszi, hogy valamelyik YouTubevideó vezeti az internet nézettségi versenyét, az téved. Egy Princess feliratú pólót viselő kislány bibliai idézetet feldolgozó etűdje tartja a rekordot 3,7 millió nézővel. A videó a Godtube.comon jelent meg, amely a látogatók keresztény hittel kapcsolatos videóit tartalmazza, kiszűrve az illetlen tartalmakat. A site 3 millió látogatót vonz minden áldott hónapban idézi a ConScore médiaelemző cég adatait a Forbes.com. A Godtube célja, hogy megállítsa a vallásosság visszaszorulását. Előrejelzések szerint 2025-re 35 százalékra csökkenhet az Egyesült Államokban azoknak a keresztényeknek a száma, akik rendszeresen járnak templomba, szemben a mostani 70 százalékkal. A portál alapítói a mai generációk ízléséhez igazodó módon akarják közel vinni hozzájuk a hitet. Ennek jegyében népszerű reklámok keresztény ihletésű paródiái is megtalálhatók a kínálatban, illetve egy olyan klip is, amelyben a felhasználó apró darabokra töri komputerét, miután az véletlenül egy pornóoldalra tévedt. Persze a konkurencia itt sem maradt tétlen: egy finn muzulmán megalapította a Muxlim.comot, amely ahhoz a 150 millió hittárshoz kíván szólni, akik interneteznek, de nem gyakorolják napi szinten muzulmán vallásukat. E site üzemeltetői folyamatosan figyelik a felhasználói tartalmakat, és letakarítják az erőszakos, vallási türelmetlenségről tanúskodó videókat. Ezek az új vallásos portálok gyökeresen különböznek elődeiktől, amelyek főként a szent könyvekből származó idézetekkel traktálták a látogatókat. Felépítésük erősen interaktív. Ahogy egy szakember összefoglalta a lényeget: Gutenberg nyomtatási technikája segített abban, hogy mindenkihez eljusson a Biblia, ami megtörte az egyház hitéleti monopóliumát. Az internet további lépést jelent ezen az úton: a vallásos emberek közvetlen párbeszédét határok nélkül, ami megváltoztatja hitük gyakorlásának módját. Az internet megváltoztatja a módot, ahogyan az emberek a hitüket gyakorolhatják.

7 INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ VII EGYRE KISEBB ÉS EGYRE NAGYOBB KÜTYÜK CES: az öncélú innováció? Idén sem maradt el a fogyasztói elektronika nagy seregszemléje Las Vegasban: a hírek alapján megállapítható, hogy bár eget rengető újdonságot nem mutattak be a kiállítók, azért a fejlődés töretlen. A 2008-as CES (Consumer Electronics Show) nemzetközi szórakoztatóelektronikai vásár nagy kérdése az volt, hogy az egyre kisebb vagy az egyre nagyobb méretű vagy tudású szerkezetekben megvalósuló innovációk tényleg előrébb viszik-e a világot vagy csak a cégtulajdonosok zsebének megtömésére jók. A kiállítás megnyitó előadásában Bill Gates, a Microsoft elnöke mutatta be a szórakozás és a technológia mind szorosabb összefonódására épülő legújabb szolgáltatásokat. Amióta 2001-ben először beszéltem a digitális évtizedről, a digitális technika szédítő sebességgel vált mindennapi munkánk, életünk és szórakozásunk központi tényezőjévé mondta Gates Las Vegasban. A Microsofttól visszavonulóban lévő vezér víziója szerint a jövőben szinte mindenhol megjelennek majd a nagy felbontású képek és filmek mint az információközlés alapeszközei. Miniatűrök előnyben A kiállításon bemutatták a Microsoft egyik újdonságát, amely a természetesebb, könnyebben kezelhető felhasználói felület kialakításának jegyében született. A redmondi cég beszédhangot és vizuális elemeket integráló (voice-and-visual) mobilszolgáltatása, a Tellme legújabb STÍLUS ÉS FORMATERV A Forrester Research Inc. piackutató cég előrejelzése szerint az otthoni pc-k szegmensében a 2012-ig tartó időszak a stílus korszaka lesz, amelyben a tervezők és az értékesítési szakemberek cégük stratégiájának minden részletébe beépítik majd a formatervezéssel kapcsolatos szempontokat, mivel a stílus és a formaterv kritikus márkajellemzővé válik ezekben az években. változatánál a felhasználó a telefonja kijelzőjén megjelenített vizuális elemekkel kap választ hangos parancsaira. Az új szolgáltatás része, hogy a műholdas helymeghatározó rendszer (GPS) segítségével képes azonosítani a hívó helyét akár mozgás, menet közben, az autójában is. Erre a képességre alapul az a lehetőség, hogy a felhasználó szóbeli paranccsal behívja a webet mobiltelefonjára, majd ha kiejti a mozi szót, a szoftver azonosítja tartózkodási helyét és elküldi telefonjának kijelzőjére a közeli mozik listáját. A rendezvényen a 3M, a Microvision és a Texas Instruments bemutatta új miniatűr projektorait. A miniatűr szót itt szó szerint kell érteni, hiszen e kivetítők lelke alig egy centiméteres a 3M berendezése például 1,2 centiméter vastag, ám így is akár egyméteres átlójú képet képes kivetíteni. A Microvision Show névre keresztelt kivetítőjének vastagsága kisebb egy centiméternél, s a komplett gép mérete is alig éri el egy kézi számítógép nagyságát. Nem kell nagy jóstehetség annak előrejelzéséhez, hogy rövidesen olyan mobil berendezéseket is piacra fognak dobni a gyártók, amelyek kivetítőt tartalmaznak. A három fejlesztő termékéhez hasonló méretekkel és tömeggel rendelkező kivetítőkkel nemcsak notebookok, hanem a mobiltelefonok, a hordozható médialejátszók és a digitális fényképezőgépek képe is könnyen kivetíthető lesz. Mindössze 1,2 centiméter vastag a 3M miniatűr projektora A tévék mind nagyobbak Amíg ezek az eszközök egyre töpörödnek, addig a televíziók mérete őrült sebességgel növekszik. A Mitsubishi például bemutatta első lézertelevízióját, amelynek 165 centiméteres képátlója vetekszik a kisebb mozivásznak méretével. Hírek szerint a készülék színei mellett a szivárvány simán elszégyellheti magát, és a tévé beépített Real D technológiájával háromdimenziós képet is képes nyújtani. Úgy tűnik, a szórakoztatóelektronikai innovációt irányító mérnökök azt képzelik, nincs jobb dolog e földtekén, mint például a Győzike-show-t életnagyságban és mélységében élvezni. Az idei újdonságok a tévézés alapjait írják újra a megjelenésben és a tartalomban egyaránt véli a Samsung. A társaság nemcsak legújabb lcd-tévé-sorozatát mutatta be Las Vegasban, de elhozott egy ugyancsak 3D-s képmegjelenítésre alkalmas plazmatévét is. Bár egyelőre alig akad 3D-s film a piacon, egyre több videojáték térhatású, ami igényli a 3D-s lejátszási képességeket. Az is igaz ugyanakkor, hogy egyre szerényebbek a cégek. A Samsung például csak annyit állít készülékeiről, hogy briliáns a képminőségük és hogy tökéletes a képük. Az LG Electronics készülékei egyszerűen stílusosak és lenyűgöző a dizájnjuk. A fogyasztó mindent elér A Cisco hálózatieszköz-gyártó és a cég divíziójaként működő Linksys több új fogyasztói termékkel jelentkezett a kiállításon. A Cisco arra helyezte a hangsúlyt, hogyan használhatók a hálózatok a videók és képek továbbítására. Ehhez igyekeznek ötvözni a digitális videotechnológiát és a közösségi hálózati alkalmazásokat. A cég szerint jelenleg a teljes internetforgalom mintegy 40 százalékát a videotovábbítás teszi ki, egyedül a YouTube több mint 65 ezer új videoanyaggal bővül naponta. Napjainkban a professzionális, illetve amatőr videotartalmak robbanásszerű terjedésének lehetünk tanúi. Ezen igények kielégítésével nem késlekedhetnek a szakcégek, ezért a Cisco bemutatta 8500HDC digitális videofelvevő-sorozatát, amely a gyártó állítása szerint a szolgáltatások és műszaki innovációk széles körét kínálja, életre keltve az új generációs vizuális hálózati élményt akármit is jelentsen ez. A leányvállalat, a Linksys új eszköze a Microsoft Windows Vista Media Center kiegészítőjeként egy médiacenter és egy dvd-lejátszó funkcionalitását teszi elérhetővé a tévé képernyőjén. A DMA2100/2200 segítségével vezeték nélkül is továbbíthatók a zenék, hd felbontású filmek és képek bármilyen tévékészülékre vagy házimozirendszerre. A D-Link is számos újdonsággal próbálta felkelteni a több mint 140 ezer látogató figyelmét. Új médialejátszóval, vezeték nélküli fotókerettel, kétsávos routerekkel, ip-kameráinak új generációjával és hálózati tárolómegoldásaival próbálta jelezni úttörő szerepét a fejlesztésekben. A vállalat kiállítási koncepciójának középpontjában a számítógépen tárolt digitális tartalmak (fotók, filmek, zenei fájlok) egyszerű megtekintésének, lejátszásának lehetősége szerepelt a már meglévő otthoni szórakoztatóelektronikai eszközökkel. A D-Link MediaLounge PConTV lejátszó a gyártó szerint olyan technológiai áttörés, amellyel az eddig csak pc-n nézhető népszerű webes tartalmak YouTube-videók, Google Video- és Veoh Networks-tartalmak a tévékészülékeken is megjeleníthetők lesznek vezetékes vagy vezeték nélküli kapcsolaton keresztül. Igaz, mint láttuk, nagyjából ugyanezt tudja a Cisco szerkezete is. Nagy-nagy szerencse, hogy a kiállításon bejelentett termékek többsége hamarosan az európai, így a magyar piacon is elérhető lesz. GIRNT JÓZSEF Hódítanak a virtuális kiállítások A közepes és nagy cégek évente átlag 550 ezer dollárt költenek a különböző kiállításokon való megjelenésre. Ebben a helybérlettől a termékek prezentálásának költségéig minden benne van, amire áldozniuk kell derül ki a Tradeshow Week magazin felméréséből. A virtuális kiállítások azonban mindössze havi 25 dollárba kerülnek a támogatóknak, s ennél nem sokkal többe a kiállítóknak. A látogatóktól 10 dollár nagyságrendű összeget kérnek a virtuális kiállítások szervezői. Cserébe, hogy a világhálón megjelenő termékeket nem lehet megtapogatni, az ilyen vásárok nemcsak hogy olcsóbbak, sokkal rugalmasabbak is, mint valóságos társaik. Először is néhány nap helyett hónapokig nyitva tarthatnak. Másodszor sokkal egyszerűbb a standok fel- és leszerelése. Egy dizájnszoftverrel napok helyett egy óra alatt elkészíthető a kiállítási terület. A programmal minden importálható a cég logójától a megmutatandó termékek fotójáig és videójáig, ráadásul csupán egyszer kell megvásárolni a szoftvert, a következő alkalommal már csak elő kell venni a Csupán 60 dollár a kiállítási stand költsége Az alacsony költségek legfőbb előnye, hogy olyan cégek is meg tudják mutatni magukat közvetlenül a legnagyobbak mellett, amelyek nem képesek kifizetni a valós vásárok részvételi díjait. A nagyok pedig mintegy független fórumokon jelenhetnek meg, nem kell óriási összegeket költeniük arra, hogy saját weboldalaik állandó csinosítgatásával tartsák fenn a nagyérdemű érdeklődését. standtervezéshez és segítségével online-boltok is telepíthetők. A látogatókkal VoIP-n keresztül lehet szóban kommunikálni. A virtuális vásárok további előnye, hogy pontosan mérhető, melyik képet, videót hányan, hányszor töltötték le, azaz mi mennyire keltette fel a potenciális vásárlók érdeklődését. Innovatívabb arcú lesz a Xerox A Xerox bejelentette a vállalat történetének eddigi legjelentősebb arculatváltását. A márka megújulásának célja, hogy kifejezze és egyértelművé tegye, mit jelent ma a Xerox: innovációt, vevőorientációt, egy vállalatot, amely ötleteivel, termékeivel és szolgáltatásaival vásárlói és partnerei minden igényét képes kielégíteni. Az új arculat kifejezi mindazt, amit ma a Xerox jelent, beleértve azt az innovációs tevékenységet, ami megkülönböztet bennünket versenytársainktól jelentette ki Anne Mulcahy, a Xerox elnök-vezérigazgatója. A társaságnak kutatásra és fejlesztésre évi 1,5 milliárd dollár áll rendelkezésére, amelynek 50 százalékát a színes nyomtatók szegmensére költi. Az új logó amúgy a Xerox név kisbetűs változata vibráló piros színnel, amelyhez egy gömb alakú szimbólum tartozik X alakot formáló vonalakkal. Ez utóbbi a Xerox vásárlóival, partnereivel, az iparággal és az innovációval való kapcsolatát próbálja jelképezni. Évi 1,5 milliárd dollár innovációra

8 VIII INNOVÁCIÓ GAZDASÁG JANUÁR 28., HÉTFŐ Innovációs csúcs a világ legolcsóbb autója Folytatás az I. oldalról A fokozatos újítások nyomán 1967-ben jelent meg a ma ismert Bogárhoz leginkább hasonlító modell és a Volkswagen a marketing megújításának jegyében ekkor kezdte használni a Bogár nevet. Ezt egyébként egy amerikai újságíró említette először a New York Timesban a harmincas években megjelent cikkében. A XX. század legsikeresebb népautója 1972-ben előzte meg a Ford T modelljét az egy típusból eladott járművek darabszámát tekintve. A mexikói Pueblában az új évezred első éveiig gyártották a Bogarat. Hárommillió darab készült a Trabantból, a szocialista országok népautójából. Jellemző, hogy e típus leginnovatívabb változata nem került az utakra. A hatvanas évek végén a 601 jelű modell utódjának szánták a 603-ast, amely megtartotta volna az elsőkerék-hajtást, illetve a műgyantából és gyapothulladékból komposztált duroplaszt karosszériát, de teljesen átrajzolt, ferde hátú karosszériát és forgódugattyús Wankel-motort kapott volna derül ki a Trabant-klub összeállításából. Utóbbit az NSU adta volna, ám az együttműködés a hidegháború áldozata lett: a nyugatnémet gyár visszavonta a motor felhasználási licencét. Mivel különböző okok miatt sem a Skodától, sem a Wartburgtól nem tudtak megfelelő erőforrást szerezni, végül ejtették a korszerűsítést, annak ellenére, hogy a 601-es gyártásához Betáplálási tarifával a klímaváltozás ellen Meglepődve tapasztalta Miguel Mendonca, a World Future Council szakértője, hogy azon egy év alatt, amelyet az úgynevezett betáplálási tarifa (feed-in tariff, FIT) hatásainak kutatására és az ezzel kapcsolatos tanulmányok írására szánt, milyen kevés emberrel találkozott, aki tudta volna, miről is van szó. Pedig nagyon úgy tűnik, ez a tarifa az energiahordozó-váltás eddigi leghatásosabb állami ösztönzője, az utóbbi évek legjelentősebb újítása e téren. Az eljárás lényege a következő: a FIT keretében előírják az energiaszolgáltatóknak, hogy megújuló forrásból származó energiát is vásárolniuk kell. A nyereséges működés érdekében ennek tarifáját az energiatermelés technológiájától függő mértékben garantálják, akár húsz évre előre. További előnye a rendszernek, hogy a tarifa fokozatosan csökken: ezzel egyrészt a minél gyorsabb befektetésre, átállásra ösztönzik a szolgáltatókat, másrészt innovációra a gyártókat, mivel ha javítani tudják technológiájuk például napelemeik energiatermelési hatékonyságát, akkor az az alacsonyabb tarifa mellett is a korábbival Havi 1,8 dollár többletköltség háztartásonként VW BOGÁR A fűtés 1947 után jelent meg az autóban A MEGOLDÁS ELŐNYE, HOGY A KIADÁS FOKOZATOSAN CSÖKKEN Jelentősen felgyorsítja a zöld energia felhasználásának terjedését a betáplálási tarifa alkalmazása. használatos szerszámgépek jó része a 603-ashoz is jó lett volna. Azóta is tartja magát azonban a pletyka, hogy a 603-as Trabant koncepcióját felhasználták a Volkswagen Golf megalkotásához. Január elején mutatták be az indiai Tata autógyár népautóját, a Nanót, a világ legolcsóbb a gyárkapuban 2500 dollárba kerülő autóját. A Nano megalkotása egy üres papírlappal kezdődött. Erre a Tatánál és a cég beszállítóinál dolgozó mérnökök, gyártástechnikusok, közgazdászok, értékesítők felírták ötleteiket, amelyekkel szerintük elérhető a lehetetlennek tűnő költségcsökkentés. Az ötletelés egyik első eredményeként lett az autó farmotoros. Ezzel ugyanis a súlypontja hátra került, így a kormányrendszerre kisebb terhelés jut, ezért gyengébb anyagból is elkészíthető. Az alkatrészek számát úgy csökkentették, hogy minden darabnak több funkciója van, például a hátsó ülés állítására szolgáló alkatrész egyben annak tartóeleme is. A kasztni legnagyobb része szimpla fémlemez, a lökhárítók csak 2,5 milliméter vastagok, szemben például a Tata Indica modelljén alkalmazott 3 milliméteres ütközőkkel. Tovább faragta a kiadásokat, hogy a fejlesztés gyakorlatilag Indiában folyt, például a motorvezérlésért felelős Bosch is ottani központjával végeztette el a munkát. Ebben a folyamatban részt vettek megegyező profitot hoz. A garantált tarifa által keletkezett pluszköltséget azután a végfogyasztói díjakban szétosztják a felhasználók között, ami nem jelent jelentős drágulást Németországban például háztartásonként átlag havi 1,8 dollárral kerül többe emiatt az energia. A módszer leszámítva azt az előnyt, amit a százmillió tonnás nagyságrendű szén-dioxidkibocsátás elkerülése nyújt az új technológiák alkalmazásának ösztönzésével a munkahelyek százezreinek megteremtését segíti elő az alternatívenergia-iparban ezzel a költségeket végül is megfizető lakosságnak is érdekévé teszi, hogy vállalja a zöld energia terjedésének árát. Mindezek nyomán az a kérdés, miért nem alkalmazza a világon sokkal több kormány ezt a módszert. A válasz abban keresendő, hogy a hagyományos energiahordozókhoz kapcsolódó gazdaság igen mély gyökereket eresztett. Először is rengeteg munkahelyet teremt, másodszor a kitermelés, a szállítás és az értékesítés infrastruktúrája kiépített, harmadszor az olaj- és gázipar cégeinek politikai befolyása, lobbiképessége legendásan erős. CITROËN KACSA A vidéki földutakon is simán futott a beszállítók is, így a Nano gyártásának első pillanatától 97 százalékban helyi alkatrészekből készül. Eközben egyszerűsítették a logisztikai rendszert: a 600 beszállítóval indult projekt végére mindössze 100 ilyen partner maradt. A gyártástechnológia mellett megújították a termelési láncot is, például a beszállítók fele a Tata 350 hektáros ipari parkjába települt. Éves szerződések helyett hosszú távú megállapodásokat kötöttek velük, a gyártó milliós nagyságrendű részegység megvásárlására vállalt garanciát. Az első Nano-gyárban évi 350 ezer autót fognak gyártani, de három továbbit építenek India különböző részein, hogy elérjék a milliós nagyságrendű éves értékesítési célt. Ezzel a szórással jelentős megtakarítást érhetnek el a szállításban és a raktározásban, illetve ez az innováció következő szintje kihasználhatják a különböző indiai szövetségi államok adókedvezményeit. A Tata legfőbb gondja rövid távon az, hogy minden beszállítója talpon maradjon és végezze a dolgát, illetve hogy a selejtes alkatrészek arányát minimálisra szorítsák, mivel a garanciális költségeket is le akarják faragni a cég más autóinál tapasztaltakhoz képest. Hosszabb távon minden a piaci fogadtatáson múlik: a profitráta hajszálvékony a Nanón mind a Tatánál, mind beszállítóinál, úgyhogy csak irdatlan mennyiség eladása esetén tudnak pénzt keresni a fapados autón. Idén Zaragozában a víz lesz a középpontban Június 14-től szeptember 14-ig Zaragozában tartják azt a szak-világkiállítást, amelynek vezérgondolata a víz és a fenntartható fejlődés. A tematika választása szorosan kapcsolódik az ENSZ döntéséhez, amelynek értelmében 2005 és 2015 között zajlik A víz az életért évtizede program. A 102 országot felvonultató eseményen Magyarország is önálló kiállítással vesz részt. Az üzenetek hatásos megfogalmazása, valamint a látványos, de költséghatékony helyszíni megjelenés biztosítása érdekében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pályázat útján keres alkotópartnereket. A Zaragoza Expo 2008 szak-világkiállítás (www.zaragozaexpo2008.es) megkülönböztetett figyelmet szentel bizonyos témáknak. Ezek közül Magyarország szempontjából MAGYARORSZÁG ADOTTSÁGAI 1289 termálforrás 385 településen működik termál- vagy gyógyfürdő 13 gyógyhely 62 minősített gyógyszálló 62 minősített gyógyfürdő 5 gyógybarlang 81 elismert ásványvíz- és 315 gyógyvízforrás 5 gyógyiszaplelőhely 1 mofetta (szárazfürdő) Forrás: GKM különös jelentőségű A víz az életért, A víz, oktatás és kultúra, valamint A víz és egészség problematikája, emellett fontos Az osztott vizek tematika is. A határokkal metszett vízgyűjtők (köztük a Duna-völgy) gondolatkörének elemzése, a jó példák bemutatása ugyanis hatékony támogatást nyújt az eredményes határvízi, vízügyi nemzetközi együttműködési gyakorlatok megismeréséhez, széles körű kiterjesztéséhez. A gazdasági tárca szerint a kiállításon való aktív részvétel segíti a Magyarországról kialakult kép formálását, az érdeklődés és az utazási vágy felkeltését (gyógyfürdők, wellness, vizes természeti szépségek). Mindez összhangban áll a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett, 2008, a vizek éve elnevezésű programmal is, amely az egészség- és a wellnessturizmus hódolóira fokuszál. A magyar megjelenés előkészítése két szakaszban történik: az elsőben a kiíró GKM kreatív pályázat útján keresi azt a pályamunkát, amely a megjelenés koncepcióját, legfontosabb tervezési elemeit a legsikeresebben alkotja meg. A díjnyertes munka elkészülte után következik a második forduló, amelyben a győztes pályázat eszközeinek (kiadványok, rendezvények) megvalósítására, helyszíni kivitelezésére, valamint a pavilon működtetésére lehet pályázni. A INNOVÁCIÓ TÁMOGATÓI: Magyar Innovációs Szövetség 1036 Budapest, Lajos u Tel.: Fax: Honlap: Magyar Szabadalmi Hivatal 1054 Budapest, Garibaldi u. 2. Tel.: Levélcím: 1370 Budapest, Pf Fax: Honlap: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 1117 Budapest, Neumann János u. 1/c Telefon: Fax: Honlap: ValDeal Innovációs Zrt Budaörs, Gyár u. 2. Csíkos Péter András, senior üzletfejlesztési menedzser Tel.: Bundik Csaba, senior inkubációs és szolgáltatási menedzser Tel.: Honlap: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 1055 Budapest, Honvéd u Tel.: Ügyfélszolgálati iroda: 1054 Budapest V. Hold u. 17. Tel: , fax: Honlap: Magyar Fejlesztési Bank 1051 Budapest, Nádor u. 31. Levelezési cím: 1365 Budapest, 5. Pf Kék szám: , Nemzetközi hívószám: Puskás Tivadar Közalapítvány Budapest VI. ker., Munkácsy Mihály u. 16. Postacím: 1398 Budapest, Pf. 570 Telefon: Telefax: Honlap: Richter Gedeon Nyrt Budapest, Gyömrői út Tel.: (36) Fax: (36) PROJEKTFELELŐSÖK: Magyar Kockázati és Magántõke Egyesület 1051 Budapest, Nádor u. 32. Telefon: Fax: Szegedi Tudományegyetem 6720 Szeged, Dugonics tér 13. Központi telefonszám: Honlap: Debreceni Egyetem 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. JANCSIK SÁNDOR ÕRSI ÁKOS Telefonszám: Fax: Honlap: Miskolci Egyetem 3515 Miskolc-Egyetemváros Központi telefonszám: Honlap: Eszterházy Károly Főiskola 3300 Eger, Eszterházy tér 1. Központi telefonszám: Honlap: RADVÁNYI RÓBERT

Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft.

Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft. Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft. Az Innocare Innovációs Központ tevékenységi köre Vállalkozások K+F+I tevékenységének menedzselése K+F+I tevékenység előkészítése és megvalósítása Befektetési

Részletesebben

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 A gépbeszerzést, technológiai fejlesztést, munkaerő bővülést és piaci megjelenést tervező vállalkozások számíthatnak először forráslehetőségre.

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN

ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN ÚJ RÖNTGEN GENERÁTORCSALÁD FEJLESZTÉSE AZ INNOMED MEDICAL ZRT-BEN Az Innomed Medical Zrt. megalakulása óta, azaz közel két évtizede folyamatosan foglalkozik röntgentechnikával, röntgen berendezések fejlesztésével,

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

Vidékfejlesztési Minisztérium

Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetése és promóciója Pályázók köre: Szakmai és szakmaközi szervezetek PR tevékenység, promóció

Részletesebben

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Az ENERGIA 2011. április 14. Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.eu Tartalom: 1. Miért alakult? 2. Kik a tagjai? 3. Hogyan

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

Intézményrendszernek végzett munkák

Intézményrendszernek végzett munkák Boza Pál HDI Consulting Kft. 2013. október 29. Budapest HDI Consulting Kft. Intézményrendszernek végzett munkák KEOP IH számára pályázati konstrukciók előkészítése pl. KEOP 4.3.1 Norvég Alap energiahatékonysági

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

A 2004. elején kiírásra kerülő, EU társfinanszírozással megvalósuló, GVOP K+F pályázatok rövid ismertetése

A 2004. elején kiírásra kerülő, EU társfinanszírozással megvalósuló, GVOP K+F pályázatok rövid ismertetése 2004. elején kiírásra kerülő, EU társfinanszírozással megvalósuló, GVOP K+F ok rövid ismertetése 3.1. Intézkedés: lkalmazás-orientált kooperatív kutatási és technológia fejlesztési tevékenységek támogatása

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai Nemzetközi Geotermikus Konferencia A pályázati támogatás tapasztalatai Bús László, Energia Központ Nonprofit Kft. KEOP 2010. évi energetikai pályázati lehetőségek, tapasztalatok, Budapest, eredmények 2010.

Részletesebben

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Nagyobb támogatottság, nagyobb versenyképesség! Glósz és Társa innováció menedzsment www.glosz.hu Innováció

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

A vidékért kezeskedünk

A vidékért kezeskedünk A vidékért kezeskedünk Sajtóbeszélgetés dr. Herczegh András 2014. november 20. Megtorpanó hitelállomány, növekvő jelentőségű hitelgarancia 165% 161% 145% 139% 125% 105% 85% 100% 105% 100% 95% 99% 92% 114%

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m Energetikai témájút KEOP-pály lyázatok Az önellátó energiagazdálkod lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m 25. 1 Pályázni válság idején? Milyen kiutat

Részletesebben

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21.

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. 2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Energiamenedzsment ISO 50001 A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Hogyan bizonyítható egy vállalat környezettudatossága vásárlói felé? Az egész vállalatra,

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

Fejlesztési projektjeink eredményei

Fejlesztési projektjeink eredményei Fejlesztési projektjeink eredményei 1 www.bosch.hu Fejlesztési projektjeink eredményei 2 Miskolc Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2003 nyarán alakult,

Részletesebben

Innováció és stratégia Dr. Greiner István MISZ, általános elnökhelyettes

Innováció és stratégia Dr. Greiner István MISZ, általános elnökhelyettes Innováció és stratégia Dr. Greiner István MISZ, általános elnökhelyettes 2013. február 07. Magyar Innovációs Szövetség Tevékenység: műszaki, technológiai innováció érdekképviselete, érdekérvényesítés innováció

Részletesebben

Kormányzati ösztönzők az innovatív vállalkozások részére. 2013. november 22.

Kormányzati ösztönzők az innovatív vállalkozások részére. 2013. november 22. Kormányzati ösztönzők az innovatív vállalkozások részére 2013. november 22. Innovációs teljesítmény - EU Innovation Scoreboard 2013 Innovációs Alap A 2013-as kiírású pályázatok státusza (VKSZ integrált

Részletesebben

Webkamera alapú természetmegfigyelő laboratórium iskoláknak, diákoknak és amatőr természetbúvároknak.

Webkamera alapú természetmegfigyelő laboratórium iskoláknak, diákoknak és amatőr természetbúvároknak. Webkamera alapú természetmegfigyelő laboratórium iskoláknak, diákoknak és amatőr természetbúvároknak. Szigetlaki Zsolt Industrial Cybernetics Ltd. www.webcamlaboratory.com 06-70-452-7436 A project lényege

Részletesebben

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiája Ötlettől a piacig

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiája Ötlettől a piacig A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiája Ötlettől a piacig Dr. Csopaki Gyula elnök 2009. május 27. Európai Minőségügyi Szervezet 1. K+F+I pozíciónk Európában EU27 - Egyesített innovációs

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants

EEA Grants Norway Grants Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants 2009-2014 Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program (HU-09) Szőllősi Nikolett, Debreceni Egyetem 2015.01.14.

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén Lontay Zoltán irodavezető, GEA EGI Zrt. KÖZÖS CÉL: A VALÓDI INNOVÁCIÓ Direct-Line Kft., Dunaharszti, 2011.

Részletesebben

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Informatika és növekedés Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Honnan jön a lendület? Az Infokommunikációs iparág adja!* 1 2 3 Permanens

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft.

A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján. Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. A szén-dioxid mentes város megteremtése Koppenhága példáján Nagy András VÁTI Nonprofit Kft. Szén-dioxid semlegesség A vízió: 2025-ben Koppenhága lesz az első szén-dioxidsemleges főváros a világon. az összes

Részletesebben

2. Technológia és infrastrukturális beruházások

2. Technológia és infrastrukturális beruházások 2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől

Részletesebben

Az év legjelentősebb eseményei

Az év legjelentősebb eseményei Az év legjelentősebb eseményei Beruházások a fogvatartottak munkáltatásának fejlesztése érdekében Dr. Pintér Sándor belügyminiszter május 31-én avatta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti álfel

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

1. Technológia és infrastrukturális beruházások

1. Technológia és infrastrukturális beruházások AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK NAGYVÁLLALATOKNAK A 2009-2010 ÉVEKBEN 1. Technológia és infrastrukturális beruházások Technológia fejlesztés I. Támogatás mértéke: max. 30% Támogatás összege:

Részletesebben

NKFIH: Innováció a versenyképességért

NKFIH: Innováció a versenyképességért NKFIH: Innováció a versenyképességért Budapest, 2015. november 30. Tudomány- és innovációpolitikai alapvetések innovációpolitika tudomány- és gazdaságpolitikai összefüggésrendszerben növekvő mértékű részvétel

Részletesebben

A HORIZONT 2020 dióhéjban

A HORIZONT 2020 dióhéjban Infokommunikációs technológiák és a jövő társadalma (FuturICT.hu) projekt TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0013 A HORIZONT 2020 dióhéjban Hálózatépítő stratégiai együttműködés kialakítását megalapozó konferencia

Részletesebben

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A Frank-Elektro

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

A KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓS FOLYAMATOKBAN ÉS AZOK FONTOSSÁGA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉBEN

A KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓS FOLYAMATOKBAN ÉS AZOK FONTOSSÁGA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉBEN A KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓS FOLYAMATOKBAN ÉS AZOK FONTOSSÁGA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉBEN Pitó Enikő, KFI igazgató SZTE KKV-K SZEREPE AZ INNOVÁCIÓBAN REGIONÁLIS SZINTEN -FÓKUSZBAN

Részletesebben

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban MSZÉSZ XLI. Közgyűlés Kujbus Krisztián, tanácsadó, OTP Hungaro- Projekt Kft. 2014. november12. 1 A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós forrásainak

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat. Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat. Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs www.nkth.gov.hu 2010. június 8. 2. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Tisztelt Vállalkozó! A csatolt sajtószemle a kkv-k napi működését érintő fontos változásokat, gyakorlati tudnivalókat tartalmaz. Dorog, 2015. július 20. Üdvözlettel:

Részletesebben

Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető NAP NAPJA ORSZÁGOS KONFERENCIA ÉS SZOLÁRVERSENY 2014.09.20 Salgótarján

Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető NAP NAPJA ORSZÁGOS KONFERENCIA ÉS SZOLÁRVERSENY 2014.09.20 Salgótarján Köszöntjük a Nap Napja konferencia résztvevőit Előadó: Kiss Ernő Rinoker Solar Kft ügyvezető RS Komplex szolgáltatás Piaci igény RS Komplex szolgáltatás A szolgáltatás háttere Részvételi feltételek 1.

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

KKV-knak szóló pályázati lehetőségek. Vántora Virág Pécs, 2010. június 28.

KKV-knak szóló pályázati lehetőségek. Vántora Virág Pécs, 2010. június 28. KKV-knak szóló pályázati lehetőségek Vántora Virág Pécs, 2010. június 28. 1. FP7 - Research for the Benefit of SMEs 2. Konzorcium építő pályázat 3. Bonus pályázat 4. Marie Curie Actions 5. KKV-knak szóló

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Megújult módszerekkel az innovációért

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Megújult módszerekkel az innovációért Megújult módszerekkel az innovációért ELTE Innovációs nap 2012 Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. Slezsák István Ügyvezető igazgatóhelyettes (istvan.slezsak@bayzoltan.hu) Budapest 2012.02.23. A Bay Zoltán

Részletesebben

INNOVÁCIÓS KLUB PÓDIUMBESZÉLGETÉS. FATÉR MÁRTA Technológia- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda K+F projektvezető Székesfehérvár, 2012. április 5.

INNOVÁCIÓS KLUB PÓDIUMBESZÉLGETÉS. FATÉR MÁRTA Technológia- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda K+F projektvezető Székesfehérvár, 2012. április 5. INNOVÁCIÓS KLUB PÓDIUMBESZÉLGETÉS FATÉR MÁRTA Technológia- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda K+F projektvezető Székesfehérvár, 2012. április 5. Technológiai- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda Mi a

Részletesebben

A nap- és szélerőművek integrálásának kérdései Európában. Dr. habil Göőz Lajos professor emeritus egyetemi magántanár

A nap- és szélerőművek integrálásának kérdései Európában. Dr. habil Göőz Lajos professor emeritus egyetemi magántanár A nap- és szélerőművek integrálásának kérdései Európában Dr. habil Göőz Lajos professor emeritus egyetemi magántanár A Nap- és szél alapú megújuló energiaforrások nagyléptékű integrálása az országos és

Részletesebben

Beruházások Magyarországon és a környező országokban. A Budapest Bank és a GE Capital kutatása. 2013. május 28.

Beruházások Magyarországon és a környező országokban. A Budapest Bank és a GE Capital kutatása. 2013. május 28. Beruházások Magyarországon és a környező országokban A Budapest Bank és a GE Capital kutatása 2013. május 28. A kutatásról A kutatás a GE Capital, a Budapest Bank anyavállalata és a Budapest Bank által

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2014. szeptember

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15. A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Zöldségtermesztés a homokon szakmai konferencia Nyíradony, 2015.09.25. Tartalom

Részletesebben

Biztos alapok az innovációhoz. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár

Biztos alapok az innovációhoz. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár Biztos alapok az innovációhoz DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár EU Innovációs Eredménytábla (2013) Az innováció dimenziói Potenciálok Piaci tevékenység Eredmények Humánerőforrás

Részletesebben

25 év az egészségügy szolgálatában

25 év az egészségügy szolgálatában 77 Elektronika Kft. 25 év az egészségügy szolgálatában Zettwitz Sándor ügyvezető igazgató, 77 Elektronika Kft. 2011. május 26. A 77 Elektronika növekedése 2 1986: 6 fő 27m 2 bérelt lakás 2011: több mint

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozathoz A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben

Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális

Részletesebben

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Dr. Grasselli Norbert igazgató Pályázati programok harmonizálása 8 pályázatból álló portfolió: az a pályázók részéről a legnagyobb érdeklődést kiváltó pályázati

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld közbeszerzésről szóló tájékoztatójának kivonata

A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld közbeszerzésről szóló tájékoztatójának kivonata A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld közbeszerzésről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld közbeszerzésről néhány szóban Mit jelent a zöld közbeszerzés? A zöld közbeszerzés a közszféra olyan beszerzési

Részletesebben

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 Társadalmi Megújulás Operatív Program Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban pályázat Kódszám: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46 503 779 E-mail: Weblap: www.norria.hu Az EUREKA program Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetenciaés Innovációs Központ (KÖMEKIK)

Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetenciaés Innovációs Központ (KÖMEKIK) Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetenciaés Innovációs Központ (KÖMEKIK) tudományos tanácsadó Kapos ITK Kht. Kompetenciaközpont konzorciumi tagok és munkatársak Kapos ITK Kht. Görcs Nóra (okl.

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei

A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei Dr. Bokor Zoltán MTA KTB közgyűlési képviselő 1 Tartalom Célok Az együttműködés

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? rövid összegzés a számok tükrében Madarász Tamás projektfelelős FAVA Konferencia, 2015. április 8-9. Siófok Tartalom KUTATÁS-FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA A FELSŐOKTATÁSBAN

Részletesebben

A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában dr. Németh Gábor igazgató Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs és Tájékoztatási Központ Dunaharaszti, 2012. március 22.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Felsőoktatási Nemzeti Pályatárs Ösztöndíj Programról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Felsőoktatási Nemzeti Pályatárs Ösztöndíj Programról OKTATÁSI MINISZTER 8024-1/2006. TERVEZET! (OM honlap) ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Felsőoktatási Nemzeti Pályatárs Ösztöndíj Programról Budapest, 2006. március I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. Tartalmi

Részletesebben

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19.

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. I. A Szilícium Mező program rövid bemutatása II. Az ÉAOP-1.1.2-2008-0013 pályázat eredményei

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

Az innováció jelene és jövője? Dr. Greiner István általános elnökhelyettes Magyar Innovációs Szövetség

Az innováció jelene és jövője? Dr. Greiner István általános elnökhelyettes Magyar Innovációs Szövetség Az innováció jelene és jövője? Dr. Greiner István általános elnökhelyettes Magyar Innovációs Szövetség 2011. május 10. A 20 éves Magyar Innovációs Szövetség Misszió: az innováció gyorsítása, az innovációs

Részletesebben

ELI Science Park 2014-2020

ELI Science Park 2014-2020 ELI Science Park 2014-2020 Inkubátor Ház fejlesztés Együttműködés Befektetés Szeged, 2014. október 29. ELI Science Park Inkubátorház fejlesztési koncepciója Vízió: az SZTE és gazdasági szereplők együttműködésére

Részletesebben

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA KÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: Felhasználóbarát digitális szolgáltatások fejlesztése (Használhatósági szakértő/usability expert alapok fakultáció) Készítette: dr. Mlinarics József ügyvezető elnök Magyar Tartalomipari

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Fejezeti indokolás LXIX. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap

Fejezeti indokolás LXIX. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap Fejezeti indokolás LXIX. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap I. A célok meghatározása, felsorolása Az Alap a kutatás-fejlesztés és a technológiai innováció állami támogatását biztosító, az államháztartásról

Részletesebben

Hogyan lehet otthonunk Smart Home?

Hogyan lehet otthonunk Smart Home? VII. Energetikai Konferencia 2012 Budapest, 2012. november 13. Hogyan lehet otthonunk Smart Home? Haddad Richárd Prolan Smart Energy haddad.richard@prolan.hu 1. Bevezetés Egy ország fejlettségi szintje

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az innováció menedzsment 75. lecke Alapfogalmak Menedzsment:

Részletesebben

az IKTK szerepe a hazai innovációban

az IKTK szerepe a hazai innovációban az IKTK szerepe a hazai innovációban JOBBÁGY DÉNES E L N Ö K - V E Z É R I G A Z G ATÓ I N F O R M AT I K A I KO C K Á Z AT I T Ő K E A L A P - K E Z E L Ő Z R T. 2 0 1 4. N O V E M B E R 6. 1 Agenda Innováció

Részletesebben