KORSZAKVÁLTÓK Az Együtt soroksári kiadványa

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KORSZAKVÁLTÓK Az Együtt soroksári kiadványa"

Átírás

1 KORSZAKVÁLTÓK Majdnem napra pontosan egy éve, április 6-án választották meg a csepeliek és a soroksáriak az új országgyűlési képviselőjüket. A választás eredménye az egész ország figyelmét felkeltette, hiszen a rezsibiztost egy politikai újonc körözte le. DR. SZABÓ SZABOLCCSAL az elmúlt egy év történéseit elemeztük

2 SZÁMOMRA FONTOS A NYILVÁNOSSÁG ELŐTTI ELSZÁMOLÁS Dr. Szabó Szabolcs (EGYÜTT), Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője politikai újoncként, feddhetetlen egyetemi oktatóként került be a nagypolitikába. Az elmúlt egy évben sokszor láthattuk-hallhattuk helyi és országos ügyekben is megnyilatkozni. Interjúnkban az első év tapasztalatairól kérdeztük képviselőnket. Egy esztendeje választották meg képviselőnek. Mennyiben változott meg az élete? Egyetemi adjunktusként is sokat dolgoztam, szinte sose volt szabad hétvégém. Ilyen szempontból nem változott a helyzet. A munka jellege természetesen teljesen más. Most nem tanulmányokat írok és tanítok, hanem országos politikai és helyi közéleti ügyekkel foglalkozom. Nagyon sok csepeli és soroksári lakos, vállalkozó, intézményvezető keres meg ügyesbajos dolgaival, és én mindent megteszek annak érdekében, hogy megoldást találjunk a problémáikra. Emellett a helyi közéletben is aktívan részt veszek: ott vagyok a rendezvényeken, eseményeken, megemlékezéseken, önkormányzati üléseken. A parlamenti munkába bele kellett tanulnom. Változást hozott az is, hogy nyilvános az egész életem. Fontosnak érzem, hogy a fizetésemről, juttatásaimról, vagyoni helyzetemről a törvény által előírtnál is nagyobb nyilvánosság előtt számoljak el, amit facebook oldalamon mindig meg is teszek. Az emberek először furcsállották is, hiszen ez nem szokás. Ma már az én példámon keresztül másokon is számon kérik. Pont ezt akartam elérni. A Kulturális Bizottság tagjaként az oktatás, média, kultúra és a sport a fő szakterülete a Parlamentben. Milyennek ítéli meg az első éves teljesítményét? Segítőimből sikerült egy hatékony és kreatív csapatot felállítani, akikkel a korábbi szakmai kapcsolataimat is megfelelő mértékben kibővítettük. Sok szakértővel, intézményvezetővel, érdekképviseleti vezetővel vagyunk szinte napi kapcsolatban. Az elmúlt egy évben a kormány bőven adott nekünk tennivalót, hiszen folyamatosan barkácsolják a köznevelés, a felsőoktatás, a sport és a média törvényi szabályozását. Azt hiszem, hatékonyan és a média számára is érdekes módon tudtuk megfogalmazni álláspontunkat, például az egyetemek autonómiáját megszüntető kancellári rendszerrel szemben, a köznevelés szétverése, vagy épp a pazarló közmédia kapcsán. Természetesen mindig arra törekszem, hogy megoldási javaslatokat is megfogalmazzak, hiszen nem elég csak folyamatosan kritizálni. Ezen kívül olyan szimbolikus ügyekben is gyakran keresett a média, melyek az Orbán kormány működésének lényegét mutatják. Újságírókkal bejártam többek között a 3-as metró vonalát, így felmutatva a felújítás halaszthatatlanságát. Ezen kívül keményen beleálltunk a Habony Árpáddal kapcsolatos vitákba, sokszor bíráltam az állami presztízsberuházásokat, de az Orbán Viktor múltjával kapcsolatos ügynökkérdésre is megoldási javaslatot kínáltunk egy új törvényre vonatkozó indítvány formájában. Milyen gyakorisággal jut szóhoz a Parlamentben és mennyi törvénymódosítást sikerült benyújtania? Az elmúlt időszakban összesen 39 önálló, és 14 nem önálló indítványt nyújtottam be. Ezek között van teljesen új törvényjavaslat, törvénymódosítás, illetve törvénymódosításhoz kapcsolódó változtatási javaslat. A jelenlegi házszabály a parlamenti vita lehetőségét erősen korlátozza, a viták nagyobb része a bizottságokban folyik, ezt igyekszem kihasználni. Kormánypárti képviselők, miniszterek gyakran vágták már a fejemhez, hogy túl sokat beszélek, kérdezek, kekeckedek. Persze én ezt inkább dicséretnek veszem, hiszen a mondanivalóm mögött mindig konkrét szakmai álláspont van. A Parlamentben 17-szer szólaltam fel, összesen mintegy másfél óra hosszan. Interpelláció, kérdés és írásbeli kérdés formájában gyakran kérdezem a kormány tagjait a Csepelt és Soroksárt érintő kérdésekben, mint például az M0-ás díjasítása, a csepeli gerincút folytatása, a soroksári rendőrkapitányság, a Dél-pesti Szennyvíztisztító, vagy éppen a soroksári gyilkosság. Említette, hogy gyakran keresik meg a csepeliek és soroksáriak ügyes-bajos dolgaikkal. Miben tud nekik segíteni? Mindent megpróbálok, amit egy országgyűlési képviselő megtehet. Próbálok lobbizni az illetékes minisztériumban, illetve ha törvénymódosítást igénylő problémákról van szó, akkor azt kidolgozzuk. Persze ellenzéki képviselőként korlátozott lehetőségeim vannak. A helyi ügyekben Soroksáron viszonylag egyszerű a helyezet, a felmerült problémákat általában meg lehet beszélni a kerület vezetőivel. Csepel esetében sajnos nincs meg ez a fajta együttműködési szándék, így itt sokszor magunknak kell intézkednünk. A csepeli ügyek intézésben segítségünkre van Hudák János, aki az Együtt-PM támogatásával került be a helyi képviselő testületbe. Sajnos ennek ellenére olyan feladatokat is el kell néha látnunk, ami önkormányzati feladat lenne. Persze az anyagi erőforrásaink végesek. Az aktivistáink munkájával, valamint a saját fizetésem egy részének felajánlásával igyekszünk tenni valamit. Tavaly 250 ezer forintot osztottam szét helyi civil szervezetek között, idén pedig már ennél is nagyobb összeget adományoztam, pedig még csak április van. Olyan nagy gondban vannak a civil szervezetek, oktatási és nevelési intézmények, éhező lakosok, hogy az ilyen apró segítségnek is örülnek. Az egyik legsikeresebb akciónk egy burgonyaosztási program volt, mely keretében 20 mázsa krumplit osztottunk szét a rászorultak között. Ezen kívül tartós élelmiszereket, ruhákat és játékokat is gyűjtünk és osztunk. Az Együtt csepeli irodája egyfajta karitatív központ szerepét is betölti. Ha már az irodát említi: milyen rendezvényeket szerveznek, ahol találkozhatnak Önnel a Csepeliek és Soroksáriak? Igyekszünk élettel megtölteni helyi központunkat. Az elmúlt évben szerveztünk korrepetálást a magántanárt megfizetni képtelen családok gyerekeinek, volt egészségügyi felvilágosítás, kéthetente van ingyenes jogi tanácsadás, havonta egyszer látunk vendégül ismert közéleti embereket. Fórumbeszélgetést rendeztünk a rendszerváltás 25. évfordulójáról, volt már nálunk Bolgár György, Tóth Zoltán, Tarjányi Péter. Ezen kívül támogatok kulturális programokat is, mint a csepeli KultúrFaló néven ismertté vált rendezvénysorozatot, ahol vendég volt már többek között Mucsi Zoltán, Csákányi Eszter, Szalóki Ági, Novák Péter, Ráday Mihály, Grecsó Krisztián is. Csepeli irodánkban tartott fogadóórákon elérhetnek a csepeliek, és a hamarosan megnyíló soroksári irodában is várom majd a helyieket, de addig is rendelkezésükre állok telefonos egyeztetés szerint. És mivel én továbbra is BKV-val utazom, ezért gyakran fordulnak hozzám kérdéseikkel a választópolgárok a buszmegállóban, buszon, HÉV-en. Kétségtelenül aktívan részt vesz a helyi közéletben, de mindebből semmi nem jelenik meg az önkormányzat által kiadott Csepeli Hírmondóban. Miért van ez? Valóban negligálja a munkámról szóló híreket a helyi Fidesz által kézben tartott szerkesztőség. Soroksáron ez is könnyebben megy, ott nincs ilyen probléma. Csepelen azonban még akkor sem jelenik meg információ a rendezvényeinkről és akcióinkról, ha a helyi újság munkatársa jelen van. Németh Szilárd és Borbély Lénárd a nagyjából 100 millió forintnyi közpénzből finanszírozott lapot saját propaganda céljaira fordítja, semmibe véve a csepeli választók akaratát, amellyel már tavaly kinyilvánították: elegük van Németh Szilárdból. Felháborítónak tartom, hogy egy listás országgyűlési képviselőről szóló anyagokkal tömik tele az önkormányzati lapot. A magam részéről felhívtam már a szerkesztőség figyelmét arra, hogy törvényt sértenek. Ha ezen a közeljövőben nem változtatnak, akkor kénytelen leszek panasszal élni a Médiatanácsnál. Nem szeretek pereskedni és panaszkodni, de egy korábbi beadványom nyomán már az M1 Híradójában tevékenykedő Németh Balázst is elmarasztalták. Ha erre van szükség egy normálisabb helyi közélet kialakításához, akkor kénytelen vagyok ezt tenni. Mit szól ahhoz, hogy a helyi Fidesz szerint Ön nem is csepeli? Nagyon jó szórakozom rajta. Reggel és este mindig láthatnak a helyiek munkába menet a buszon és a HÉV-en. Ezen kívül bevásárolni is magam szoktam, szóval a boltban is gyakran láthatnak a Csikó sétányon. Én a magam részéről nem vagyok hajlandó azon szégyenkezni, hogy az adjunktusi fizetésemből nem tudtam lakást vásárolni, és a szüleim se tettek a fenekem alá több tízmilliós lakásokat, mint amire a fideszes kollégák mindig hivatkozni szoktak. Persze megértem, hogy Németh Szilárd, Borbély Lénárd és Ábel Attila ezt nem veszi észre. Gondolom, a szolgálati autójukkal furikázva nem látják, hogy mi történik Csepelen. Javaslom, néha üljenek fel mellém a buszra és a HÉV-re. Nagyon tanulságos lenne a számukra. Főleg Borbély Lénárdnak, aki nem átallt ittasan is vezetni, veszélyeztetve mások testi épségét. Havi fizetése: bruttó forint Egyéb juttatás: havi Budapest-bérlet (9.500 forint), lakásbérlés ( forint), mobiltelefon, laptop Egyéb képviselői keret: postaköltség (kb forint/hó), működési keret (300 ezer forint/hó), ellátási keret (150 ezer forint/hó) Irodabérlés: csepeli iroda forint, a soroksári iroda bérleti szerződése még nincs aláírva (Részletek Dr. Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár országgyűlési képviselőjének év végi beszámolójából, forrás: facebook.com/szaboszabolcs.e2014 ) Bizottsági tagság: Kulturális Bizottság Önálló indítványok szám: 39 Nem önálló indítványok száma: 14 Felszólalások száma: 17 2 KORSZAKVÁLTÓK KORSZAKVÁLTÓK 3

3 MIRŐL SZÓL A KÖZBESZÉD SOROKSÁRON? A gyakran hallott vélekedéssel szemben az emberek többségét igenis érdekli mindaz, ami a világban, a szűkebb és tágabb környezetében történik. Jól látható ez abból is, milyen gyorsan vált a közösségi kommunikáció fontos színterévé az internet, és azon belül is a napi kapcsolatok ápolására is rendkívül alkalmas facebook. Az emberek egy része, itt Soroksáron is ezen a felületen, kisebb-nagyobb közösségekben vitatja meg napi élet gondjait-bajait, a mindennapok jelenségeit. Álljon itt egy válogatás azokról a témákról, amelyek az utóbbi időben a közbeszédet uralták. HOGY ÁLLUNK AZ ÖNÁLLÓ SOROKSÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁGGAL? Már korábban is kifejtettük véleményünket arról, hogy szinte mindenhol és mindenki számára egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen is a szűkebb és tágabb környezetében a közbiztonság, milyen az emberek biztonságérzete? Így van ez itt Soroksáron is, ahol a lakosság körében nap mint nap felmerül a kérdés, hogy néha miért is érezzük úgy, hogy nem vagyunk biztonságban. S valóban, ha időnként felkeressük a rendőrség honlapját és megtekintjük a közzétett bűnügyi ponttérképeket, akkor szemmel látható, hogy Soroksár sem mentes a bűnözéstől, még, ha a kis lakosságszám miatt kevesebb is a bűncselekmény, mint más kerületekben. De magunk is tapasztaljuk, hogy hol egy gépkocsit lopnak el a környezetünkben, hol egy betörésről hallunk, vagy éppen megtámadtak valakit. Ezen ügyek kapcsán két éve folyik a vita a lakosság körében, hogy szükséges-e Soroksáron egy önálló rendőrkapitányság, és ha igen, akkor milyen megoldással? Úgy látszik, a döntés megszületett, visszafordíthatatlanul halad előre a megvalósítás! Még akkor is, ha húsbavágó kérdések merülnek fel a beruházás kapcsán. Ha abból indulunk ki, hogy a közrend és közbiztonság szavatolása alapjában véve állami feladat, akkor miért is a kerület fizeti a létrehozás költségeit? Ha ez nem a kerület presztízs beruházása, akkor miért nem állami költségekből épül a kapitányság? Lehet, hogy szakmailag sem megalapozott az önálló kapitányság szükségessége? Hiszen ellenkező esetben jó esélye lenne annak, hogy állami költségvetési pénzből valósuljon meg a látványtervek szerinti impozáns épület kivitelezése. És még sorolhatnánk a megválaszolatlan kérdéseket. Bár ezek csak arra lennének jók, hogy kételyeket hozzanak felszínre akkor, amikor a városvezetés már jól, vagy rosszul, de döntött a megvalósításról. Nem csak a döntés született meg, hanem közel százmillióért vásároltak telket a kerület egyik frekventált területén, a Hősök Tere és a vasút között. Úgy látszik nincs elég hasznosítható önkormányzati terület a főváros méreteiben egyik legnagyobb kerületében! A testületi ülésen az Itthon Vagyunk Egyesület frakciója kivételével a képviselők megszavazták a hozzájárulást a kivitelezéshez. A kivitelezés az önkormányzat, tehát a soroksáriak pénzéből történik, ami alsó hangon is eléri a millió forintot! S csak remélhetjük, hogy ennél megáll, mert az eddigi tapasztalatok szerint az ilyen nagy volumenű beruházások akár a duplájába is kerülhetnek az eredetileg tervezettnek. Ha egy-két éven belül elkészül a kapitányság épülete, akkor látjuk majd igazán meg, hogy javít e Soroksár köz- biztonsági helyzetén. Rendelkezésre áll-e elegendő rendőri állomány a létszám feltöltéséhez? S ami a legfontosabb, több rendőrjárőrt látunk-e majd az utcákon? Mi ebben elég szkeptikusak vagyunk, mert úgy látjuk, hogy a jelenlegi rendőrőrs létszámához viszonyított növekedés (kb fő) lehet, hogy csak az új objektumban belül dolgozó létszámra elegendő. KAMERÁKKAL FIGYELNEK BENNÜNKET! Addig, míg a leendő új kapitányság tevékenysége eloszlatja kételyeinket, továbbra is valljuk, hogy a helyi közbiztonság és lakossági biztonságérzetének javításában nagy szerepe van a helyi intézkedéseknek és rendészeti szerveknek, a közterület felügyelők, a polgár és mezőőrök, valamint a térfigyelő kamerarendszer jelenlétének erről is rendszeres diskurzus folyik a netes felületeken. E tekintetben dicséretes előrelépés történt kerületünkben azzal, hogy felállították a kerületi Rendészeti osztályt, felszerelték és beüzemelték a térfigyelő kamera rendszert. Az felállított szervezet húsz fő feletti létszáma biztosítja, hogy elegendő közterület felügyelő és mezőőr járja Soroksár utcáit és külterületeit. Az első lakossági visszhangok szerint, az intézkedésre jogosult hivatalos személyek jelenléte a közterületeken kedvezően befolyásolja a kerület lakosságának biztonságérzetét. Tapasztalatok szerint a járőrök segítőkészek, figyelmesek. Még a bírsággal sújtott személyek egy része is pozitívnak látja a tevékenységüket. Rendszeresen járőröznek együtt a helyi rendőrőrs munkatársaival. Nekünk úgy tűnik, mintha többet is látnánk őket, mint a rendőrség járőreit. Az elmúlt időszakban mintegy 30 térfigyelő kamerát szereltek fel a kerületünk különböző pontjain. Jutott belőle bőven a központi területekre, néhány az Újtelepre, Péteri-majorba és a Molnár-szigetre. Talán csak a Millennium telep és a horgászpart maradt ki. A térfigyelő rendszer központjában elmondták, hogy a nap 24 órájában működő kamerák képeit folyamatosan figyelemmel kísérik és a törvényeknek megfelelően rögzítik a látottakat. A lakosság megnyugtatására bemutatták azt is, hogy a kamerák nem látnak be az ablakokon, mert a vezérlést korlátozni lehet, illetve automatikusan kitakarja (lásd fotó) a rendszer az ilyen felvételeket. Mi, kerületi lakosok, segítsük a szervezet munkáját! Fogadjuk jó szívvel tanácsaikat, intelmeiket. Főleg, ne adjunk okot arra, hogy kénytelenek legyenek bírságolni bennünket. Bízzunk benne, hogy nincs meghatározott bevételi kötelezettségük és reméljük nem is a büntetés a fő céljuk, hanem a megelőzés, figyelem felhívás. Támogassuk mi is Őket abban, hogy ha rendellenességet tapasztalunk, jelezzük az állandóan rendelkezésre álló ügyeletük felé. Telefonszámuk: KELL E PIAC SOROKSÁRON? Sokakat érintő kérdés és szinte naponta beszélnek róla az emberek, hogy kell e piac Soroksáron? Azon a településen, ahol a lakosság nagy része rendelkezik kerttel, megszokták, hogy eljárnak a korábbi közös kerület (Erzsébet) piacaira. Úgy tűnik, hogy ha másért nem, hát nosztalgiából kiállnak a mellett, hogy igen, szükség van itt is termelői piacra. Az elmúl évek során, többször is volt erre kezdeményezés a kerületben, de igazából senki nem nagyon erőltette annak megvalósítását. A két éve a Hősök terén szervezett termelői piac érdektelenség és az érdeklődés hiányában rövid idő alatt megszűnt. Nem úgy az Újtelepen, ahol második éve tartják magukat a környező pestmegyei településekről friss, termelői árut behozó őstermelők. Bár úgy tűnik, hogy kevés az árus és nem nagy a választék, de van itt majdnem minden, amire szüksége van a háztartásoknak. Zöldség, gyümölcs, tejtermék, savanyúság, tojás, gyümölcslé, füstölt hús, de néha még pékáru is. Az árusok kollektívája szívesen jön ide, mert végül is megtalálják számításukat a termelői piac működtetésében. Sőt már többször (folytatás a következő oldalon) 4 KORSZAKVÁLTÓK KORSZAKVÁLTÓK 5

4 szerveztek családi programokat a vevők csalogatása, az állandó vevői kör kialakítása érdekében. Volt itt Lecsó fesztivál, karácsonyi káposztafőzés és disznótor, húsvéti sonkafesztivál. Körítésként gyerekprogramokat, kóstolókat, kézműves bemutatókat szerveztek. Tehát Újtelepen, ahol az emberek egy része társasházakban lakik, bevált a piac működtetése. Sokak szerint fejlesztése, bővítése, esetleg a feltételek megléte esetén a Drakula-ház hátsó traktusában lévő, fedet helyre költöztetése is szóba jöhetne a jövőben. DRAKULA-HÁZ Sokak számára talán érthetetlen itt Soroksáron, hogy mi is az a Drakula-ház? Ez a kerület, és ezen belül Újtelep egyik szégyenfoltja! A Szentlőrinci úti lakótelep felépítésekor épült egy, akkor közértnek induló épület. Ennek már idestova 23 éve! Igen, majdnem negyed százada áll egy épület, amit soha semmire nem használtak. Állaga csak romlott és romlik. Az éppen regnáló ország, főváros vagy kerületvezetéstől függetlenül vajon kinek állt érdekében HAZA HALADÁS MEGÚJULÁS SZOLIDARITÁS Az Együtt politikai otthona kíván lenni mindazoknak, akik alapjaiban utasítják el az elmúlt öt év fideszes dúlását, de az elmúlt 25 év vívmányai elismerése mellett kritizálják azt a 2010-et megelőző politikát is, amely a mai rendszer kialakulásához vezetett. Olyan országot fogunk építeni, amelyben a törekvő polgároknak könnyebb előrejutniuk, ugyanakkor senkit nem fenyeget kilátástalan elszegényedés. Olyan országot, amelyben származásától és életkörülményeitől függetlenül mindenkinek lehetősége van az előrejutásra, a jobb életre, és ahol a közösség segítséget nyújt azoknak, akik nem képesek saját erejükből emberhez méltó életet élni. Azon dolgozunk, hogy Magyarországon jogbiztonságot, igazságosabb társadalmi rendszert, a magántulajdon szentségét tisztelő, erős piacgazdaságot teremtsünk. Új ellenzéki erőként az elszegényedő magyar középosztály sorsát akarjuk megfordítani és felelősséget vállalunk mindazokért, akik mára reménytelen helyzetbe kerültek: hiszen több millióan élnek szegénységben és számuk folyamatosan növekszik, miközben egyre kevesebben vannak azok, akik elfogadható, kiszámítható, polgári körülmények között élnek. Közösségünkhöz azok csatlakoztak, akik nem akarták tétlenül nézni Magyarország feldúlását, akik felismerték, hogy a 4 évenkénti szava tenni, vagy éppen nem tenni semmit az áldatlan állapot megszüntetésére? Pedig az ott lakók kezdettől fogva igényelnék, hogy valamilyen közösségi célra hasznosítható legyen az épület. S láss csodát! Egy, talán néhányaknak nem tetsző facebook posztot követően elindult valami az ügy rendezésére. A fenti kép megjelenését követően a kerületrész képviselője bejegyzést írt, miszerint folyamatosan tárgyalnak a fővárossal, hogy minél előbb hasznosíthassák az ingatlant. Ígéretet tett arra, hogy a Ház hasznosítása a környékbeliek elképzeléseinek figyelembevételével fog megtörténni. zásnál többet kell tenniük a változásért, és ezért felelősséget és áldozatokat is vállalva kapcsolódtak be a közélet alakításába. Olyan programot készítünk, amely egyszerre szolgálja a magyar középosztály és az egyre nagyobb számú leszakadó rétegek megerősödését. Célunk, hogy Magyarország mielőbb olyan hely legyen, ahol békében élhet együtt és tervezheti életét minden honfitársunk. Ahol a közös gyarapodást, a szegénység csökkentését az állam nem akadályozza, hanem minden erejével támogatja. Alapértékeink: haza és haladás, Európa és szolidaritás. Nyíltan és őszintén beszélünk. Elutasítjuk a populizmust, a manipulációt, az indulatokra építő politizálást. Az Együtt az elkövetkező két évben a saját útját járva, saját programjával mutatja meg magát, megerősíti országos hálózatát, kiszélesíti szavazótáborát. Ez a törekvése egybevág a demokratikus ellenzék közös érdekével. Az Együtt szókimondó, haladó gondolkodású demokraták közössége, amely képes felismerni és elkerülni a jobb- és baloldali pártok elmúlt évtizedekben elkövetett hibáit. Politikusaink minden rendelkezésükre álló törvényes eszközzel fellépnek az erkölcsileg megkérdőjelezhető legitimitású, illiberális módon kormányzó erőkkel szemben. Az Együtt tagjai szociálisan érzékeny, a leszakadók sorsa iránt felelősséget érző emberek, akik a hagyományos politikai munka mellett civilként is tenni kívánnak szerencsétlen sorsú polgártársainkért, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekek egészséges élethez és minőségi tanuláshoz való jogáért. E folyamatban partnerünknek tekintünk mindenkit egyéneket, csoportokat, szervezeteket határon innen és túl, akik készek Magyarország demokratikus megújítására. AZ EGYÜTT CSEPELI ÉS SOROKSÁRI SZERVEZETE számtalan rendezvényt és programot szervezett az utóbbi hónapokban. Részt veszünk a helyi közéletben, igyekszünk kulturális programokat hozni Csepelre és Soroksárra. Az irodánkban rendezett programokon szívesen látunk minden tagot, szimpatizánst, választópolgárt. Közéleti beszélgetések Az EGYÜTT csepeli irodájában (II. Rákóczi Ferenc út 155.) havonta egyszer rendezünk politikai témájú rendezvényeket. A találkozók célja, hogy nyíltan és őszintén beszélgessünk az aktuális politikai helyzetről, illetve reagáljunk a fontosabb eseményekre. Az utóbbi hónapokban vendégünk volt Ágh András, Bolgár György, Kovács István, Lotz Károly, Tarjányi Péter, Tóth Zoltán, Váradi Lajos. Beszélgettünk a rendszerváltozásról, biztonságpolitikáról, közéletről, pártpolitikáról. A rendezvény szervezője és moderátora dr. Ring Éva történész, egyetemi docens. Együtt csapatépítés Az Együtt tagjai és barátai gyakran szerveznek csapatépítő programokat. Az idei tél slágere a kolbásztöltés volt. Csapataink részt vettek az önkormányzat által szervezett böllérnapon is, majd ezt követően saját szervezésben is készítettünk saját fogyasztás céljára füstölt kolbászt. Ha szívesen részt venne hasonló rendezvényeken, ha szeretne egy jókedvű és összetartó csapathoz tartozni, akkor csatlakozzon az Együtt Csepeli és Soroksári Szervezetéhez. Megéri. Május elsején a soroksári Molnár-szigeten leszünk! Adománygyűjtés Szervezetünk az elmúlt hónapokban is folyamatosan gyűjtötte a csepeli és soroksári rászorulók részére az adományokat. A legnagyobb szükség ruhára, tartós élelmiszerre valamint használt, de még működőképes műszaki cikkekre van. Felajánlási szándékát kérjük jelezze az alábbi elérhetőségeken: telefonszám: Besence és Csepel- Soroksár összefog: Besencei romáknak is köszönhetően Baranyából Csepelre és Soroksárra érkezett egy teherautónyi burgonya februárban, amelyet az Együtt aktivistái osztottak szét a rászorultak között. A program itt nem ér véget, nyárra csereüdültetési akciót tervez dr. Szabó Szabolcs valamint Ignácz József, Besence polgármestere. Ingyenes jogi segítség Az EGYÜTT csepeli irodájában szívesen áll a lakosság rendelkezésére: Soósné Dr. Gáspár Gabriella ügyvéd Kéthetente, szerdán 17 órától 1212 Bp. II.Rákóczi Ferenc út 155. Előzetes bejelentkezés a 06/ as számon. Keressen bennünket, érdeklődjön, csatlakozzon! honlapunk: www. egyuttsoroksar.hu tel: Együtt iroda Soroksáron: Rövidesen nyílik a Grassalkovich út 144 szám alatt 6 KORSZAKVÁLTÓK Felelős kiadó: Szabó Szabolcs

5 Egy baráti társaság szervezésében egyre több híres művész és közéleti ember teszi tiszteletét Csepelen. A La Guna étteremben szervezett beszélgetős rendezvényen egy kellemes vacsora mellett Szabó Tibor Benjamin szokott beszélgetni a vendégekkel, akik őszintén, nyíltan vallanak magánéletükről, szakmai munkásságukról, örömeikről és bánataikról. Az elmúlt hónapokban vendégünk volt Novák Péter, Ráday Mihály, Csobánka Zsuzsa, Gyukics Gábor, dr. Hegyesiné Orsós Éva, Mahó Andrea, Mucsi Zoltán, Szalóki Ági, Csákányi Eszter és Grecsó Krisztián április 23-án 18 órakor az Együtt csepel soroksári szervezetének vendége lesz LAKNER ZOLTÁN politológus Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Helyszín: Csepel, II. Rákóczi Ferenc út 155. Részvételi szándékát kérjük jelezze az alábbi elérhetőségek egyikén: Telefon: Mobil: DR. SZABÓ SZABOLCS országgyűlési képviselő fogadóórái Csepelen Együtt Iroda, II. Rákóczi F. út 155. április 8., május 6., június óráig Soroksáron Együtt Iroda, Grassalkovich u április 22., május 20., június óráig Más időpont, telefonos egyeztetés alapján Hudák János csepeli önkormányzati képviselő fogadóórái a Kék Általános Iskolában Szent László u. 84. április 9., május 7., június óráig Mindenkit szeretettel várunk!

KORSZAKVÁLTÓK Az Együtt csepeli kiadványa

KORSZAKVÁLTÓK Az Együtt csepeli kiadványa KORSZAKVÁLTÓK Majdnem napra pontosan egy éve, 2014. április 6-án választották meg a csepeliek és a soroksáriak az új országgyűlési képviselőjüket. A választás eredménye az egész ország figyelmét felkeltette,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés

2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés 2016. szeptember 21. képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 312/2016. (IX.21.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Borbély Lénárd javaslatát figyelembe

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT

VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT MÉDIAAJÁNLAT BEVEZETŐ ITTHON VAGYUNK Az elektronikus média egyre inkább meghatározza életünket. Gondoljunk csak a televízióra, ami ma már az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2013. november 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2013. november 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-473/2013. ELŐTERJESZTÉS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2013. november 6-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Ferencvárosi Közterület-felügyelet

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására Készítette: Szenteczky János CSEVAK Zrt. vezérigazgató Előterjesztő: Az előterjesztés

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA VI. rész INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA Záhony települési honlap javasolt szerkezeti felépítése Nyitólap 3-féle választási lehetőséggel: Helyi lakos vagyok Vendég vagyok Legfrissebb hírek A nyitólapon

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

A Csepel Soroksári Szervezet Hírlevele

A Csepel Soroksári Szervezet Hírlevele E G Y Ü T T K O R S Z A K V Á L T Ó K P Á R T J A 2015. JANUÁR A Csepel Soroksári Szervezet Hírlevele A tartalomból: Képviselői számadás a 2014-es munkáról Segítség a rászorulóknak Rendezvényeinkről Önkormányzati

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására.

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a kerületi civil szerveztek támogatására. Készítette: S. Szabó Ferenc Közéleti és nemzetközi főmunkatárs Előterjesztő: Horváth

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ )

J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ ) KSB-14/2011. (KSB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2011. szeptember 13-án, kedden, 13 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

?2~ Ji1L. számú előterjesztés

?2~ Ji1L. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Ji1L. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya közterületein szolgáló rendőri állomány létszámával kapcsolatos

Részletesebben

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere : ; "útján y ai ' ' "i'tüm iilésc Tárgy: Javaslat pályázat kiírására Kőbánya közterületein és intézmények területein "közösségi kertek" kialakítására

Részletesebben

Közbiztonság Budapesten

Közbiztonság Budapesten Közbiztonság Budapesten Budapesti adatok Készítette: ELTE Társadalomtudományi Kar Módszertani Kutatóközpont Módszertan A kutatást végezte: BellResearch Adatgyűjtés ideje: 2014. március 21. 2014. április

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2013

Pénzügyi beszámoló 2013 Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2013 Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási

Részletesebben

2. A helyiség térítésmentes használatra kerül átadásra azzal, hogy a helyiség közüzemi díjait a használó köteles megfizetni.

2. A helyiség térítésmentes használatra kerül átadásra azzal, hogy a helyiség közüzemi díjait a használó köteles megfizetni. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testülete részére biztosított helyiség közüzemi díjainak és internethasználatának biztosításáról I. Tartalmi

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S

Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Tanácsnok E L Ő T E R J E S Z T É S A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága és a Budapest XXI.Kerület Csepel Önkormányzata közötti együttműködési

Részletesebben

J A V A S L A T. a 2007. évi forrásmegosztással kapcsolatos állásfoglalásra

J A V A S L A T. a 2007. évi forrásmegosztással kapcsolatos állásfoglalásra Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a 2007. évi forrásmegosztással kapcsolatos állásfoglalásra Készítette: Orosz Ferenc alpolgármester

Részletesebben

Javaslat az Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjtételeinek felülvizsgálatára

Javaslat az Önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjtételeinek felülvizsgálatára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az Önkormányzat tulajdonában lévő nem

Részletesebben

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 2. jelentés Az 1998. és 2002. évi önkormányzati választások valamint a 2006. évi parlamenti választások részvételi adatainak elemzése

Részletesebben

BOT TYÁN EQUUS KÖZHASZN Ú ALAPÍTVÁNY

BOT TYÁN EQUUS KÖZHASZN Ú ALAPÍTVÁNY BOTTYÁN EQUUS KÖZHASZNÚ ALAPÍÍTVÁNY Közzhasszznú jjeel leenttééss a 2010.. éévii gazzdál lkodássrról l 2010.. májjuss CHANCE AUDIT KFT Tartalomjegyzék 1./ Számviteli beszámoló 3. oldal 2./ Költségvetési

Részletesebben

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadására

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a Irományszám : törvény Érkezett : 2016 AUG évi

Országgy űlés Hivatal a Irományszám : törvény Érkezett : 2016 AUG évi Országgy űlés Hivatal a Iromány : ila'"( 2016. évi törvény Érkezett : 2016 AUG 1 az Országos Mentőszolgálat megfelelő működéséhez szükséges törvénymódosításokró l 1. A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről

Részletesebben

Bizottsági vélemények 2015. május 20. Kt. ülés

Bizottsági vélemények 2015. május 20. Kt. ülés Bizottsági vélemények 2015. május 20. Kt. ülés 3.) 2014. évi zárszámadási rendelet,, Szociális Bizottság 4.) 2014. évben végzett belső ellenőrzésekről szóló jelentés 5.) SZVSZ Kft. 2014. évi gazdálkodásáról

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok Előterjesztés A Csepel SC jövőjével kapcsolatos önkormányzati állásfoglalásra, illetve a Csepel SC Alapítvány központi sporttelepe

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata TANÁCSNOK JAVASLAT A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Készítette: Oláh Istvánné közrend-és közbiztonsági

Részletesebben

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2012. június 21. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

Partnerségi felmérés kérdőíve

Partnerségi felmérés kérdőíve Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

MAGLÓD 6 Vendégünk volt Lezsák Sándor A magyarság sorskérdései szerepeltek a középpontban azon az előadáson, amelyet Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke tartott a MagHázban

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Gazdasági Bizottság 2013. augusztus 26 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Gazdasági Bizottság 2013. augusztus 26 -i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz- 355/2013. ELŐTERJESZTÉS A Gazdasági Bizottság 2013. augusztus 26 -i ülésére Tárgy: MACOVEI ERZSÉBET egyéni vállalkozó közterület-használati

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

A. Hírek B. Program C. A hírlevélről

A. Hírek B. Program C. A hírlevélről A. Hírek B. Program C. A hírlevélről **************************************** Csatlakozzon a Platformhoz! Lásd HÍVOGATÓ című cikkünket **************************************** A. Hírek 2013: A POLGÁROK

Részletesebben

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető 1 Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadására

Részletesebben

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR Informatikai Vezetők Társasága Elnökségi Ülés Jegyzőkönyv Az elnökségi ülés időpontja: 2015. február 27, 11:00 óra A helye: 7621, Pécs, Király utca 46. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Meghirdetett

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Tanácsnok ELŐTERJESZTÉS

Tanácsnok ELŐTERJESZTÉS Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Tanácsnok ELŐTERJESZTÉS A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének kinevezésére Készítette: Oláh Istvánné közrend-és

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-4/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-i ülésére Tárgy: Eplény község közép- és hosszú

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Médiaajánlat www.bioboltbudapesten.hu

Médiaajánlat www.bioboltbudapesten.hu Médiaajánlat A bioboltbudapesten.hu 2012. tavaszán indult információs portál, mely a budapesti bioboltok és bio webáruházak bemutatását célozta meg. A weboldal a bio termékek térhódításának köszönhetően

Részletesebben

POLGÁRMESTER. Javaslat a 679/2007. (XI. 27.) Kt számú határozat kiegészítésére

POLGÁRMESTER. Javaslat a 679/2007. (XI. 27.) Kt számú határozat kiegészítésére BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER Javaslat a 679/2007. (XI. 27.) Kt számú határozat kiegészítésére Készítette: dr. Szeles Gábor jegyző Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztő

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 0 8 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 0 8 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése 1 8 1 1 9 3 2 3 9 4 9 9 5 2 9 1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 8 év egyéb szervezet megnevezése 139.Budapest, Budakalász utca 1. X. 91. címe Keltezés:_Budapest,

Részletesebben

Előzmény: Az IRM szolgálati törvénymódosító javaslatai, amelyek különböző Internetes oldalakon

Előzmény: Az IRM szolgálati törvénymódosító javaslatai, amelyek különböző Internetes oldalakon A törvényalkotás nem szakszervezeti kívánságműsor, ebbe olyan elemek is bekerülnek, amiket nem a szakszervezetek kezdeményeztek, hanem a kormány tartana fontosnak. Ezt nyilatkozta dr. Draskovics Tibor

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat a Budapest XVI. kerületi Közbiztonsági Alapítvány támogatására Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása Az előterjesztés száma: 151/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2014. december 3-án, 18-órakor megtartandó ülésére A Piactér üzemeltetésének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. december 17-i ülésére Tárgy: Önkormányzati alapítványok további működésnek tárgyalása Előterjesztő: Dr. Kelemen Márk polgármester

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. augusztus 12-én (péntek) 7:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2016. augusztus 12.

Részletesebben

BOTTYÁN EQUUS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY Közhasznú jelentés a 2011. évi gazdálkodásról 2012. május CHANCE AUDIT KFT

BOTTYÁN EQUUS KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY Közhasznú jelentés a 2011. évi gazdálkodásról 2012. május CHANCE AUDIT KFT BOTTYÁN EQUUS KÖZHASZNÚ ALAPÍÍTVÁNY Közzhasszznú jjel lenttéss a 2011.. évii gazzdál lkodássrról l 2012.. májjuss CHANCE AUDIT KFT Tartalomjegyzék 1./ Számviteli beszámoló 3. oldal 2./ Költségvetési támogatás

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ )

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ ) FVB-19/20010. (FVB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2010. december 6-án, hétfőn, 10 óra 5 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében

Részletesebben

1. ÜGYFÉL ADATAI Szentkirályszabadja Község Önkormányzata

1. ÜGYFÉL ADATAI Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Leader Helyi Akciócsoport 8181 Berhida, Veszprémi u. 1-3. Levelezési cím: 8181 Berhida, Pf. 12. Telefon/Fax: 06-88/786-892 E-mail: bbkkekozpont@upcmail.hu

Részletesebben

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

Közeledik az év vége, még több dologra kell gondolnunk!

Közeledik az év vége, még több dologra kell gondolnunk! REZON IRODA HÍRLEVÉL 2012. DECEMBER KEDVES ÜGYFELÜNK! Közeledik az év vége, még több dologra kell gondolnunk! Felhívjuk Kedves Ügyfeleink figyelmét, hogy irodánk 2012. december 22. és 2013. január 2. között

Részletesebben