A Windows Vista telepítése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Windows Vista telepítése"

Átírás

1 A Windows Vista telepítése A Windows Vista újdonságairól már sok szót ejtettünk, ahhoz azonban, hogy élvezhessük az új rendszerrel járó számtalan előnyt, előbb értelemszerűen fel kell azt telepítenünk. A következőkben áttekintjük a Vista telepítését egyszerű, otthoni környezetben, majd kicsit belemélyedünk a vállalati automatizált telepítés lehetőségeinek tanulmányozásába, miközben azt is megtanuljuk hogyan készíthetünk egyéni, testreszabott telepítőcsomagot. A Windows Vista szinte minden területen megújult, ez alól a telepítési folyamat sem kivétel. Mint azt később láthatjuk, a telepítő szöveges része eltűnt, ehelyett rögtön egy grafikus felületen, az úgynevezett előtelepítési környezetben (WinPE - Windows Preinstallation Environment) végezhetjük el a kezdeti beállításokat. Elsőként a hagyományos, egy gépes telepítési módot tekintjük át, melyet az eredeti telepítőkészlettel végzünk. Ha a Windows Vista hardverkövetelményeire kíváncsi, tekintse meg korábbi cikkünket. Helyezzük a DVD-t a megfelelő meghajtóba, majd kapcsoljuk be, vagy indítsuk újra a számítógépet. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a számítógép a DVD-meghajtóról kezdi majd meg a rendszerbetöltést, ezt a BIOS-konfigurációban állíthatjuk be. Ha a boot folyamat megkezdőtött a "Press any key to boot from CD or DVD..." (nyomjon le egy billentyűt a CD-ről vagy DVD-ről való indításhoz) üzenet jelenik meg a képernyőn, ekkor üssünk le egy tetszőleges billentyűt. A körülbelül 130 MB méretű WinPE előtelepítési környezet betöltése megkezdődik. A WinPE gyakorlatilag egy "mini-windows" alapvető utasításkészlettel és egy gyárilag testreszabott kezelőfelülettel, mely lényegében maga a telepítővarázsló. A WinPE működését a következő részben bővebben is tanulmányozzuk.

2 Miután megjelent a telepítővarázsló első képernyője, válasszuk ki a használni kívánt billentyűzetkiosztást, majd kattintsunk a "Next" gombra. A következő oldalon lehetőségünk van a Windows telepítésének megkezdésére vagy a már korábban installált rendszer helyreállítási eszközeinek (memóriadiagnosztika, bootkonfiguráció helyreállítása, javítókonzol) indítására. Ha az "Install now" lehetőséget választottuk következő lépésként a telepítőcsomagban megtalálható eredetiséget igazoló matricán szereplő termékkulcsot kell megadnunk. A telepítőlemez tartalmazza az összes Vista-változat binárisát, az aktuális verziót a telepítőkulcs határozza meg. Lehetőségünk van kihagyni a kulcs megadását is, ebben az esetben nekünk kell bejelölni, mely változatot kívánjuk telepíteni. Ha így döntöttünk, telepítés után 30 napig használhatjuk a rendszert aktiválás nélkül, utána meg kell adnunk termékkulcsunkat vagy az interneten vásárolhatunk egy új licencet. Ha nem adunk meg érvényes termékkulcsot, a Windows nem engedélyezi a bejelentkezést.

3

4

5 A következő képernyőn a tiszta, illetve a frissítéses telepítés között választhatunk. Ha a telepítő által detektált lemezek egyikén sincs frissítésre alkalmas korábbi Windows verzió - vagy új rendszert szeretnénk építeni - tiszta telepítést kell végrehajtanunk. A sort a lemez partícionálásával folytatjuk, a Windows felsorolja az összes érzékelt merevlemezegységet és az azokon található partíciókat, ebben az ablakban lehetőségünk van szabadon törölni, módosítani, illetve új partíciót létrehozni. Amennyiben SATA/RAID meghajtótömbbel rendelkezünk a "Load Driver" gomb megnyomásával tölthetjük be a gyártó által szolgáltatott megfelelő illesztőprogramot. Újdonság, hogy mostantól nem csak floppy-lemezről, hanem CD-ről, DVD-ről vagy akár USB-tárolóeszközről is betölthetjük a drivert. Az "Extend" hivatkozásra kattintva a kijelölt partíciót "nyújthatjuk meg", ehhez azonban nem lefoglalt (nem partícionált) területre van szükségünk közvetlenül a már meglévő mögött. Ha létrehoztuk és megformáztuk a kívánt méretű partíciót kattintsunk a "Next" gombra, majd találjunk egy perces egyéb elfoglaltságot magunknak - ennyi időbe telik ugyanis, amíg ismét emberi beavatkozásra lesz szükség. A telepítés ezen fázisa alatt a WinPE kicsomagolja az installációs képfájlt, majd felépíti a Windows könyvtárszerkezetét és rendszerleíró-adatbázisát. A számítógép ezalatt két-három alkalommal újraindul.

6

7

8

9 Miután a telepítés befejeződött meg kell adnunk egy felhasználónevet, aki az első és egyetlen rendszergazda jogosultságú felhasználója lesz az új Windows-nak. (Később természetesen létrehozhatunk újabb felhasználói fiókokat is.) A felhasználónak jelszót (ajánlott) és jelszóemlékeztető szöveget is megadhatunk, valamint csatolhatunk a fiókhoz egy kis képet, amit később tetszés szerint megváltoztathatunk. Ezután számítógépünket is el kell neveznünk, ha hálózatba kapcsolódunk, a többi gép ezen a néven éri majd el erőforrásainkat. A számítógépnév nem tartalmazhatja a ` # $ % ^ & * ( ) = + _ [ ] { } \ ; :. ' ", < >? karaktereket. A következő lépésben a Windows önkarbantartó képességeit konfigurálhatjuk be. Választhatunk, hogy a termékfrissítések és az Windows Defender anti-spyware program szignatúra fájljai automatikusan letöltődjenek és alkalmazódjanak-e, valamint a Windows önállóan keressen-e megoldási javaslatokat a felmerülő szoftveres problémákra, de mindezekről a nemes törekvéseiről akár egyetlen kattintással le is beszélhetjük. Az időzóna, a pontos idő és a dátum beállításainak ellenőrzése következik, ez általában a telepítés elején megadott nyelvi beállítások és a számítógép belső órájának figyelése miatt nem szokott módosítást igényelni, de azért egy pillantást megér.

10

11

12 A következő képernyő némi magyarázatra szorulhat. Abban az esetben, ha a Windows már a telepítés alatt érzékelte hálózati interfészünket és talált elérhető hálózati kapcsolatot is, felbukkan egy párbeszédpanel, ahol a kapcsolat típusát kell megadnunk. Erre azért van szükség, mert a Vista alapértelmezésként több biztonsági szintet különböztet meg a hálózati kapcsolatok szempontjából. Az "Home" (otthon) és "Work" (munkahely) lehetőségek lazább konfigurációt eredményeznek, ezekben a környezetekben engedélyezésre kerül a fájlmegosztás és a hálózati feltérképezés, melynek segítségével a Windows érzékelheti a hálózaton elérhető további számítógépeket és eszközöket. A "Public location" (nyilvános hely) beállítás - mely tipikusan internetkávézók, repülőterek és egyéb publikus hozzáférési pontok esetén használatos - szigorúbb korlátok közé szorítja a rendszert, letiltásra kerül többek közt a fájlmegosztás és a hálózati feltérképezés is. Amennyiben tartományi hálózatba léptettük számítógépünket alapértelmezés szerint a tartományvezérlőn propagált csoportházirend-beállítások lesznek az irányadók.

13 A hálózati kapcsolat biztonsági szintjének beállítása Miután minden beállítással végeztünk, a Windows egy különböző tesztfeladatokból (videórenderelés, processzor számítási teljesítmény, memória- és merevlemez elérési sebesség) álló teljesítménymérést végez, melynek eredménye határozza meg számítógépünk kiinduló Windows Experience Index értékét. Amint a vizsgálat elkészült, megkapjuk a bejelentkezési képernyőt, jelszavunk begépelése után pedig a vadonatúj Windows-asztal fogad minket. A rendszert használatba vehetjük, elkezdhetünk programokat telepíteni és élvezni az új Windows minden csodáját.

14 A telepítés elkészült A Windows Vista meglehetősen informatív és interaktív szerkezetű, így a kezdő felhasználóknak sem kell aggódniuk, hogy lemaradnak valami fontos eseményről - amint valami említésre méltó történik vagy felhasználói beavatkozásra van szükség, a Windows rögtön értesíti a gép előtt ülőket. Egyetlen dologra kell csak ügyelnünk: kezdőként lehetőség szerint ne módosítsunk a biztonsági beállításokon, mert az alapértelmezett mód nyújtja a legnagyobb védelmet. A későbbiekben, ahogy elkezdjük kiismerni a rendszert, előbb-utóbb úgyis tisztába jövünk majd a legfontosabb funkciók jelentésével. Kellemes ismerkedést kívánunk az új rendszerrel! A következő részben betekintést nyújtunk a Windows Vista vállalati környezetben történő, tömeges telepítésének mikéntjébe, valamint saját igényeinkhez szabott telepítőcsomagot is készítünk - mindezt ingyenesen elérhető Microsoft-os eszközökkel.

5.4.2 Laborgyakorlat: A Windows XP telepítése

5.4.2 Laborgyakorlat: A Windows XP telepítése 5.4.2 Laborgyakorlat: A Windows XP telepítése Bevezetés Nyomtasd ki a laborgyakorlatot és végezd el lépéseit! A laborgyakorlat során a Windows XP operációs rendszert fogjuk telepíteni. Szükséges eszközök

Részletesebben

F-Secure Biztonsági megoldás. Az első lépések Windows-számítógépeken

F-Secure Biztonsági megoldás. Az első lépések Windows-számítógépeken F-Secure Biztonsági megoldás Az első lépések Windows-számítógépeken Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények Támogatott operációs rendszerek Microsoft Windows 7, Windows 8 és Vista Windows-munkaállomások

Részletesebben

MS Windows XP Professional SP2 telepítés virtuális gépre. ember@vodafone.hu

MS Windows XP Professional SP2 telepítés virtuális gépre. ember@vodafone.hu MS Windows XP Professional SP2 telepítés virtuális gépre 1 Előzmények Új gép esetén meg kell győződnünk arról, hogy a gép XP kompatibilis Lehetséges, hogy csak Vista drivereket kínál a gyártó a géphez,

Részletesebben

opensuse 10.3 Érettségi változat telepítése

opensuse 10.3 Érettségi változat telepítése Leírás www.npsh.hu opensuse 10.3 Érettségi változat telepítése I.1. Bevezetés A dokumentum az opensuse 10.3 Érettségi kiadásának telepítését és beállítását mutatja be. Az Érettségi kiadás az opensuse 10.3-ra

Részletesebben

Protection Service for Business. Az első lépések Windows-számítógépeken

Protection Service for Business. Az első lépések Windows-számítógépeken Protection Service for Business Az első lépések Windows-számítógépeken Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények Támogatott operációs rendszerek Microsoft Windows 7, Windows 8 és Vista Windows-munkaállomások

Részletesebben

3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó!

3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó! 3Sz-s Kft. 1158 Budapest, Jánoshida utca 15. Tel: (06-1) 416-1835 / Fax: (06-1) 419-9914 E-mail: zk@3szs. hu / Web: http://www. 3szs. hu Tisztelt Felhasználó! Köszönjük, hogy telepíti az AUTODATA 2007

Részletesebben

Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge

Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge Telepítési útmutató a Solid Edge ST7-es verziójához Solid Edge Tartalomjegyzék Bevezetés 2 Szükséges hardver és szoftver konfiguráció 3 Testreszabások lementése előző Solid Edge verzióból 4 Előző Solid

Részletesebben

Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez

Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez Bevezetés A Memeo Instant Backup egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. A Memeo Instant Backup automatikus módon, folyamatosan biztonsági másolatot

Részletesebben

Opensuse automatikus telepítése

Opensuse automatikus telepítése Leírás www.npsh.hu Opensuse automatikus telepítése Tartalomjegyzék I. Automatikus telepítés indokai... 3 II. Automatikus telepítés lehetőségei opensuse rendszerrel...3 III. Automatikus telepítés előkészítése...

Részletesebben

SDX Professional 1.0 Telepítési leírás

SDX Professional 1.0 Telepítési leírás SDX Professional 1.0 Telepítési leírás Készült: 2003. július 21. Utolsó módosítás időpontja: 2004. szeptember 22. E-Group Magyarország Rt. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Hardver és szoftver követelmények...3

Részletesebben

Telenor Webiroda. Kezdő lépések

Telenor Webiroda. Kezdő lépések Telenor Webiroda Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és a kliensprogram letöltése...3 3. A kliensprogram telepítése...6 4. A Virtuális Tárgyaló használatba

Részletesebben

A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata

A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata Windows XP, Vista és Windows 7 rendszeren Távszámla aláírásának ellenőrzésére 1(9) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. A

Részletesebben

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy

Részletesebben

National Instruments NI LabVIEW gyakorlati szeminárium: Szoftver telepítési segédlet

National Instruments NI LabVIEW gyakorlati szeminárium: Szoftver telepítési segédlet National Instruments NI LabVIEW gyakorlati szeminárium: Szoftver telepítési segédlet 1 NI LabVIEW gyakorlati szeminárium Szoftver telepítési segédlet Tartalom 1. opció: Letöltés és telepítés az ni.com

Részletesebben

Windows 7 telepítése VirtualBox segítségével. Készítette: Nagy Gábor

Windows 7 telepítése VirtualBox segítségével. Készítette: Nagy Gábor Windows 7 telepítése VirtualBox segítségével Készítette: Nagy Gábor Kecskemét, 2009 Tartalomjegyzék 1. VirtualBox használata (röviden)... 3 2. Új OS meghajtó elkészítése... 4 2.1. OS típusának meghatározása...

Részletesebben

Telepítsünk gyorsan és egyszerűen SuliX Professional-t Telepítési útmutató türelmetleneknek

Telepítsünk gyorsan és egyszerűen SuliX Professional-t Telepítési útmutató türelmetleneknek Telepítsünk gyorsan és egyszerűen SuliX Professional-t Telepítési útmutató türelmetleneknek 1.0 verzió, 2010 Készítete: ULX Kf. Közreadva a Creative Commons (Nevezd meg!-így add tovább! 2.5 Magyarország)

Részletesebben

CareLink Personal telepítési útmutató. Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez

CareLink Personal telepítési útmutató. Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez CareLink Personal telepítési útmutató Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez A CareLink USB illesztőprogram telepítése A CareLink USB illesztőprogramot telepíteni kell. Ez az illesztőprogram

Részletesebben

Windows 8.1 frissítés, részletes útmutató

Windows 8.1 frissítés, részletes útmutató Windows 8.1 frissítés, részletes útmutató A Windows 8.1 telepítése és frissítése A BIOS, illetve alkalmazások és illesztőprogramok frissítése, valamint a Windows Update futtatása A telepítés típusának

Részletesebben

A telepítési útmutató tartalma

A telepítési útmutató tartalma 1 A telepítési útmutató tartalma 3 Kompatibilitás és rendszerkövetelmények A telepítési folyamat röviden 4 A telepítés indítása 5 Adatbáziskezelő beállítása / telepítése 8 Telepítési módozatok 11 Az ENSO

Részletesebben

Apache OpenOffice telepítési útmutató

Apache OpenOffice telepítési útmutató Apache OpenOffice telepítési útmutató 1. Az OpenOffice magyar nyelvű verziójának telepítését az alábbi oldalról tudod elkezdeni. Katt a linkre: http://www.openoffice.org/download/ Mindig a legfrissebb

Részletesebben

Vectory telepítési útmutató

Vectory telepítési útmutató Vectory telepítési útmutató A vectory kliens programja egy vyw.exe valamint egy bejelentkezes.ini nevű fájlból áll. A vyw.exe-nek és a bejelentkezes.ini-nek egy közös könyvtárba kell kerülniük. Könyvtárak,

Részletesebben

Médiatár. Rövid felhasználói kézikönyv

Médiatár. Rövid felhasználói kézikönyv Médiatár Rövid felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék Bevezetés Tartalomjegyzék Bevezetés Bevezetés... 3 Kezdô gondolatok... 4 Hálózati követelmények... 4 Támogatott operációs rendszerek a számítógépeken...

Részletesebben

1. A Windows programok telepítése

1. A Windows programok telepítése 1. A Windows programok telepítése Amennyiben a program egy korábbi példánya már telepítve van a számítógépre, akkor beszélünk frissítésről. Ellenkező esetben a következőkben leírtakat átlépheti és a telepítés

Részletesebben

A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program

A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program A GeoEasy telepítése GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program (c)digikom Kft. 1997-2010 Tartalomjegyzék Hardver, szoftver igények GeoEasy telepítése A hardverkulcs Hálózatos hardverkulcs A GeoEasy indítása

Részletesebben

KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1

KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1 KIRA rendszer Telepítési útmutató v1 1. Bevezetés A dokumentáció, illetve a dokumentáció mellékleteként megtalálható állományok segítségével készíthető fel a kliens oldali számítógép a KIRA rendszer működtetésére.

Részletesebben

Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez

Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez 1. OKM 2007 FIT-JELENTÉS ASZTALI HÁTTÉRALKALMAZÁS telepítése 2. Adobe Acrobat Reader telepítése 3. Adobe SVG Viewer plugin telepítése Internet Explorerhez

Részletesebben

Floppix linux disztribúció üzembe helyezése VirtualBox alatt fizikai floppy meghajtó nélkül

Floppix linux disztribúció üzembe helyezése VirtualBox alatt fizikai floppy meghajtó nélkül Floppix linux disztribúció üzembe helyezése VirtualBox alatt fizikai floppy meghajtó nélkül Készítette: Petróczy Tibor Floppix linux disztribúció üzembe helyezése VirtualBox alatt fizikai floppy meghajtó

Részletesebben

A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program

A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program A GeoEasy telepítése GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program (c)digikom Kft. 1997-2008 Tartalomjegyzék Hardver, szoftver igények GeoEasy telepítése A hardverkulcs Hálózatos hardverkulcs A GeoEasy indítása

Részletesebben

MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete

MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete I. Az adatbázis motor telepítése II. A MEDITOR 5 KLÓN program telepítése III. Adatok feltöltése a KLÓN programba I. Adatbázis motor telepítése Kérem, hogy a telepítések

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés

Részletesebben

TÁMOP 6.1.4. KORAGYERMEKKORI PROGRAM (0-7 ÉV) Mobil munkaállomások beszerzése

TÁMOP 6.1.4. KORAGYERMEKKORI PROGRAM (0-7 ÉV) Mobil munkaállomások beszerzése TÁMOP 6.1.4. KORAGYERMEKKORI PROGRAM (0-7 ÉV) Mobil munkaállomások beszerzése TÁMOP 6.1.4. KORAGYERMEKKORI PROGRAM (0-7 ÉV) AZ ELŐADÁS TELJES ANYAGA MEGTALÁLHATÓ AZ OTH HONLAPJÁN! ACER Aspire E 15 15,6

Részletesebben

EDInet Connector telepítési segédlet

EDInet Connector telepítési segédlet EDInet Connector telepítési segédlet A cégünk által küldött e-mail-ben található linkre kattintva, a következő weboldal jelenik meg a böngészőben: Az EdinetConnectorInstall szövegre klikkelve(a képen pirossal

Részletesebben

Rendszerkezelési útmutató

Rendszerkezelési útmutató Rendszerkezelési útmutató Medtronic MiniMed Northridge, CA 91325 USA 800-646-4633 (800-MiniMed) 818.576.5555 www.minimed.com Képviselet az Európai Unióban: Medtronic B.V. Earl Bakkenstraat 10 6422 PJ Heerlen

Részletesebben

Ubuntu telepítése virtuális gépre (VirtualBox)

Ubuntu telepítése virtuális gépre (VirtualBox) Ubuntu telepítése virtuális gépre (VirtualBox) Most meg lehet kérdezni, hogy minek kell egy Ubuntura telepíteni még egy virtuális Ubuntut is. Ennek több oka lehet, én például azért, hogy azon próbáljak

Részletesebben

BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év

BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év Ajánlott konfiguráció A program hardverigénye: Konfiguráció: 2800 MHz processzor 512 Mbyte memória (RAM) / Szerver gépen 1G memória (RAM) Lézernyomtató

Részletesebben

Virtual Call Center kliens program MSI csomag telepítése

Virtual Call Center kliens program MSI csomag telepítése Virtual Call Center kliens program MSI csomag telepítése www.virtual-call-center.hu Tartalomjegyzék 1. MSI csomag telepítése nem tartományban lévő számítógépre... 2 2. MSI csomag telepítése Active Directory

Részletesebben

TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása

TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása A TvNetTel Kft internetes szolgáltatásának igénybevételéhez szükséges a hálózati csatlakozás beállítása a számítógépen vagy routeren. A beállításhoz szükség van a

Részletesebben

I. Bevezetés. I. Általános telepítési szempontok. Telepítési leírás. Mérlegjegy nyilvántartó. Szerzö és a segítség.

I. Bevezetés. I. Általános telepítési szempontok. Telepítési leírás. Mérlegjegy nyilvántartó. Szerzö és a segítség. Telepítési leírás Tartalom jegyzék Bevezetés Szerzö és a segítség I. Általános telepítési szempontok 1. Minimális feltétel 2. Segédprogramok II. MySQL 4.1 telepítése 1. Telepités Windows Xp rendszerre

Részletesebben

TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás

TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás Telepítési leírás 1.0.0.8 verzió A dokumentum készült: 2004. július 1. Utolsó módosítás időpontja: 2004. június 21. A dokumentumot készítette:

Részletesebben

Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5

Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5 Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5 3.1 ELSŐ FUTTATÁS 5 3.2 TULAJDONOSI ADATLAP 6 3.3 REGISZTRÁLÁS 6 3.4 AKTIVÁLÁS 6 3.5 MÉRÉS 7 3.5.1 ÜGYFÉL

Részletesebben

KELER KID Internetwork System (KIS)

KELER KID Internetwork System (KIS) KELER KID Internetwork System (KIS) Éles és teszt program installációs segédlet Verzió: 2.0 2015. 04. 10. Cardinal Kft. 2015. Tartalomjegyzék 1. Néhány alapvető információ...3 1.1 KID program hardware

Részletesebben

N300 WiFi USB Micro Adapter (N300MA)

N300 WiFi USB Micro Adapter (N300MA) Easy, Reliable & Secure 2012 On Networks All rights reserved. 240-10825-02 Instructions: If the CD does not start automatically, browse to the CD drive and double-click on autorun.exe. For Mac OS, double-click

Részletesebben

54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET. Windows áttelepítő használatához

54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET. Windows áttelepítő használatához INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET Windows áttelepítő használatához INFORMATIKA TANTÁRGY 2014. január 31.......

Részletesebben

CGS Civil 3D Extensions 2012 telepítése

CGS Civil 3D Extensions 2012 telepítése CGS Civil 3D Extensions 2012 telepítése Indítsuk el a telepítést a setup_2012_hun_xx 1 bit_vyy 2.exe fájlra való kattintással. A megjelenő telepítő varázsló lapon olvassuk el az információkat, majd kattintsunk

Részletesebben

Ubuntu 14.04.1 Érettségi Remix. Telepítési és beállítási leírás

Ubuntu 14.04.1 Érettségi Remix. Telepítési és beállítási leírás Ubuntu 14.04.1 Érettségi Remix Telepítési és beállítási leírás Tartalomjegyzék Bevezetés...3 Telepítés...3 A rendszer beállításai...7 Új felhasználó létrehozása...7 Új MySQL adatbázis-felhasználó létrehozása...8

Részletesebben

ArchiPHYSIK 8.0 telepítési útmutató

ArchiPHYSIK 8.0 telepítési útmutató ArchiPHYSIK 8.0 telepítési útmutató Tartalomjegyzék 1 Előszó... 2 2 ArchiPHYSIK telepítése... 3 3 Adatfájl kiválasztása... 5 4 ArchiPHYSIK aktiválása... 5 1 Előszó Az ArchiPHYSIK program az épületek energetikai

Részletesebben

Microsoft Office 365 szakembereknek és kisvállalatoknak (P1 csomag) 1. útmutató Saját Office 365-fiók regisztrálása és az első lépések

Microsoft Office 365 szakembereknek és kisvállalatoknak (P1 csomag) 1. útmutató Saját Office 365-fiók regisztrálása és az első lépések Microsoft Office 365 szakembereknek és kisvállalatoknak (P1 csomag) 1. útmutató Saját Office 365-fiók regisztrálása és az első lépések Microsoft Office 365 szakembereknek és kisvállalatoknak 1 1. útmutató:

Részletesebben

Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0

Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0 Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0 Az Ön letölthető fájl tartalmazza az Evolut Főkönyv 2013. program telepítőjét. A jelen leírás olyan telepítésre vonatkozik, amikor Ön

Részletesebben

VisualBaker Telepítési útmutató

VisualBaker Telepítési útmutató VisualBaker Telepítési útmutató Office Hungary Bt web: www.visualbaker.hu e-mail: info@visualbaker.hu Tartalomjegyzék: Telepítési útmutató... 1 Tartalomjegyzék:... 2 Első lépések:... 3 Telepítési kulcs...

Részletesebben

Alcatel PCSuite 1 installálása. Mielőtt elkezdenénk installálni a PCSuit programot bizonyosodjunk meg a következőkről:

Alcatel PCSuite 1 installálása. Mielőtt elkezdenénk installálni a PCSuit programot bizonyosodjunk meg a következőkről: Alcatel PCSuite 1 installálása Mielőtt elkezdenénk installálni a PCSuit programot bizonyosodjunk meg a következőkről: Operációs rendszerünk minimum Windows 98se, Windows Me (nem ajánlott), Windows 2000+SP4

Részletesebben

1 Rendszerkövetelmények

1 Rendszerkövetelmények 1 Rendszerkövetelmények 1.1 Operációs rendszer Az i-deal2 ajánlatadó alkalmazás a Microsoft.Net és Click Once technológiáin alapul. Ezek használatához legalább Microsoft Windows XP SP2 (Szervízcsomag 2),

Részletesebben

K&H token tanúsítvány megújítás

K&H token tanúsítvány megújítás K&H token tanúsítvány megújítás felhasználói kézikönyv 2014.10.15. verzió: 1.2 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 Technikai feltételek... 3 3 A tanúsítványok megújításának folyamata Firefox... 6 4 A

Részletesebben

Samsung Universal Print Driver Felhasználói útmutató

Samsung Universal Print Driver Felhasználói útmutató Samsung Universal Print Driver Felhasználói útmutató képzelje el a lehetőségeket Szerzői jog 2009 Samsung Electronics Co., Ltd. Minden jog fenntartva. Ez a felügyeleti útmutató csak tájékoztató célt szolgál.

Részletesebben

tovább használhatjuk a Windows-t.

tovább használhatjuk a Windows-t. Complete PC Backup A Windows Vista többfajta adatmentési és rendszer-helyreállítási funkcióval rendelkezik, ezek közül az egyik legérdekesebb és leghasznosabb a teljes rendszert egy gombnyomással visszaállítani

Részletesebben

OE-NIK 2010/11 ősz OE-NIK. 2010. ősz

OE-NIK 2010/11 ősz OE-NIK. 2010. ősz 2010/11 ősz 1. Word / Excel 2. Solver 3. ZH 4. Windows 5. Windows 6. ZH 7. HTML 8. HTML 9. ZH 10. Adatszerkezetek, változók, tömbök 11. Számábrázolási kérdések 12. ZH 13. Pótlás A Windows felhasználói

Részletesebben

Telenor Magyarország MS Office 365 telepítési útmutató

Telenor Magyarország MS Office 365 telepítési útmutató Telenor Magyarország MS Office 365 telepítési útmutató Tartalomjegyzék 1 MEGJEGYZÉS a.hu domainnel regisztrált ÜGYFELEK számára... 2 2 Bejelentkezés az O365 fiókba... 3 2.1 Az adminisztrátor felhasználói

Részletesebben

Vodafone-os beállítások Android operációs rendszer esetében

Vodafone-os beállítások Android operációs rendszer esetében Vodafone Magyarország zrt. 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. Vodafone-os beállítások Android operációs rendszer esetében Tartalom: Internet MMS SMS Gmail fiók beállításai Vodamail fiók beállításai Jelmagyarázat

Részletesebben

FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató

FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató web: www.szakk.hu e-mail: info@szakk.hu Tartalomjegyzék: Első lépések:... 3 Licenc megállapodás... 3 Telepítési kulcs... 4 Felhasználói adatok... 5 Telepítő csomagok

Részletesebben

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,

Részletesebben

Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére

Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére FONTOS: Telepítési megjegyzések Windows 7 és Windows Server 2008 R2 felhasználók részére Sajnálattal értesítjük, hogy a készülékkel együtt szállított CD vagy DVD lemezen található automata telepítőprogramok

Részletesebben

WIN-TAX programrendszer hálózatban

WIN-TAX programrendszer hálózatban WIN-TAX programrendszer hálózatban Számítógépes hálózat Hálózat kialakítása Szerver gépre telepítendő alkalmazások: Adatbázis kiszolgáló (Firebird 2.5-ös verzió) WIN-TAX programrendszer Kliens gépre telepítendő

Részletesebben

Köszönjük, hogy a Conceptronic DVB-T USB-adaptert választotta.

Köszönjük, hogy a Conceptronic DVB-T USB-adaptert választotta. MAGYAR Conceptronic CTVDIGU2 Gyorstelepítési útmutató Köszönjük, hogy a Conceptronic DVB-T USB-adaptert választotta. A hardver telepítése céljából csatolt útmutató lépésről lépésre elmagyarázza, miként

Részletesebben

A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra

A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra Nyomtató telepítése A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra duplán kattintva kezdeményezhetjük.

Részletesebben

A Vizsgálóhelyi nyilvántartó program Online Telepítıje

A Vizsgálóhelyi nyilvántartó program Online Telepítıje 3Sz-s Kft. 1158 Budapest, Jánoshida utca 15. Tel: (06-1) 416-1835 / Fax: (06-1) 419-9914 e-mail: zk@3szs.hu / web: http://www.3szs.hu A Vizsgálóhelyi nyilvántartó program Online Telepítıje Tisztelt Felhasználó!

Részletesebben

2. Végezzük el a tömörített fájlok kicsomagolását a számítógépünkre.

2. Végezzük el a tömörített fájlok kicsomagolását a számítógépünkre. pcon Planner látványtervezõ program telepítése 1. Mentsük le a számítógépünkre a pcon Planner látványtervezõ program telepítõ programját és a gyártói bútor katalógusok installálásához szükséges mappákat.

Részletesebben

O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások

O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások F E L H A S Z N Á L Ó I L E Í R Á S O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások BGF Informatikai Főosztály 2014. szeptember 24. H-1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. www.bgf.hu

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és

Részletesebben

Telepítési Kézikönyv

Telepítési Kézikönyv Intelligens Dokumentum Kezelő Rendszer Telepítési Kézikönyv 1/15. oldal Dokumentum áttekintés Dokumentum címe: doknet telepítési kézikönyv Dokumentum besorolása: szoftver telepítési leírás Projektszám:

Részletesebben

Kezdő lépések. Céges email. Tartalom

Kezdő lépések. Céges email. Tartalom Kezdő lépések Céges email Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és alapbeállításai...3 3. Ismerkedés a levelezővel...6 4. A levelező beállításai...8 5. Naptár... 10 6. Névjegyek... 11 7.

Részletesebben

TISZTASZOFTVER PROGRAM www.tisztaszoftver.hu ONLINE IGÉNYLÉSI ÚTMUTATÓ

TISZTASZOFTVER PROGRAM www.tisztaszoftver.hu ONLINE IGÉNYLÉSI ÚTMUTATÓ TISZTASZOFTVER PROGRAM www.tisztaszoftver.hu ONLINE IGÉNYLÉSI ÚTMUTATÓ Kedves Látogató! Jelen tájékoztatóban összefoglaljuk a Tisztaszoftver Program keretén belül az arra jogosultak számára ingyenesen

Részletesebben

Windows 8 frissítési útmutató lépésről lépésre BIZALMAS 1/53

Windows 8 frissítési útmutató lépésről lépésre BIZALMAS 1/53 Windows 8 frissítési útmutató lépésről lépésre BIZALMAS 1/53 Tartalom 1. 1. A Windows 8 telepítési folyamata 2. Rendszerkövetelmények 3. Előkészületek 2. 3. ESD 4. a 5. 6. 1. Személyre szabás 2. Vezeték

Részletesebben

M-Files Dokumentumkezelő telepítése

M-Files Dokumentumkezelő telepítése Az Jelen dokumentum a következő fejezetek tartalmazza: a szoftver telepítése az M-Files telepítő programmal; az irattár létrehozása, a felhasználók felvétele az M-Files Server Administrator (szerver) programmal;

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára

Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető...

Részletesebben

Easton420. Automata Telefon hangrögzítő. V 6.0 Telepítése Windows XP rendszerre

Easton420. Automata Telefon hangrögzítő. V 6.0 Telepítése Windows XP rendszerre Easton420 Automata Telefon hangrögzítő V 6.0 Telepítése Windows XP rendszerre A mellékelt telepítő CD-t helyezze a számítógép lemez olvasó egységbe, várja meg az automatikus indítási képernyőt. Majd válassza

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. AuthentIC Manager

Részletesebben

PDF. Tartalomjegyzék 1/21

PDF. Tartalomjegyzék 1/21 PDF Napjainkban a publikálás elterjedt formája a PDF dokumentumok előállítása. A weben ez szinte szabvánnyá vált hosszú dokumentumok esetén. Akkor is nagyon hasznos lehet, ha a gondosan megformázott word

Részletesebben

3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó!

3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó! 3Sz-s Kft. 1158 Budapest, Jánoshida utca 15. Tel: (06-1) 416-1835 / Fax: (06-1) 419-9914 E-mail: zk@3szs. hu / Web: www. 3szs. hu Tisztelt Felhasználó! Üdvözöljük felhasználóik között! Köszönjük, hogy

Részletesebben

Oktatási cloud használata

Oktatási cloud használata Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnikai és Információs Rendszerek Tanszék Oktatási cloud használata Készítette: Tóth Áron (BME MIT), 2013. A segédlet célja a tanszéki oktatási cloud

Részletesebben

Online naptár használata

Online naptár használata Online naptár használata WEB: https://www.google.com/calendar A Google naptár egy olyan Google-fiókhoz kötött szolgáltatás, melynek használatával a felhasználók egy ingyenes, online rendszerben tárolhatják

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2014 hivatkozásra:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2014 hivatkozásra: A program telepítése A 2014-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drdsw.hu). A telepítés előtt nem kell eltávolítania a korábbi verziókat!

Részletesebben

12.2.3 Laborgyakorlat: Partíció létrehozása Windows XP Professional operációs rendszerben

12.2.3 Laborgyakorlat: Partíció létrehozása Windows XP Professional operációs rendszerben 12.2.3 Laborgyakorlat: Partíció létrehozása Windows XP Professional operációs rendszerben Bevezetés Nyomtasd ki a feladatlapot és oldd meg a feladatokat! Ezen a laborgyakorlaton FAT32 fájlrendszerre formázott

Részletesebben

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója 9234594 2. kiadás A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation bejegyzett védjegyei. Copyright 2005 Nokia. Minden jog

Részletesebben

Internetkonfigurációs követelmények. A számítógép konfigurálása. Beállítások Windows XP alatt

Internetkonfigurációs követelmények. A számítógép konfigurálása. Beállítások Windows XP alatt Internetkonfigurációs követelmények Annak érdekében, hogy csatlakoztatni tudja a Hozzáférési Pontját a Hozzáférési Pont Kezelőhöz, a következő konfigurációs paramétereket kell beállítania a számítógépe

Részletesebben

Windows Server 2008 Standard telepítése lépésenként VirtualBox virtuális gépbe

Windows Server 2008 Standard telepítése lépésenként VirtualBox virtuális gépbe Windows Server 2008 Standard telepítése lépésenként VirtualBox virtuális gépbe Rádi Viktor 1. Bevezetés 1.1. Célok Ez a bemutató a hallgatókat hivatott segíteni a VirtualBox használatának elsajátításában

Részletesebben

Általános nyomtató meghajtó útmutató

Általános nyomtató meghajtó útmutató Általános nyomtató meghajtó útmutató Brother Universal Printer Driver (BR-Script3) Brother Mono Universal Printer Driver (PCL) Brother Universal Printer Driver (Inkjet) B verzió HUN 1 Áttekintés 1 A Brother

Részletesebben

FTP Az FTP jelentése: File Transfer Protocol. Ennek a segítségével lehet távoli szerverek és a saját gépünk között nagyobb állományokat mozgatni. Ugyanez a módszer alkalmas arra, hogy a kari web-szerveren

Részletesebben

Win 8 változatok. 2. sz. melléklet 2014.02.18. 2013.felnottkepzes@gmail.com. Töltse ki az előzetes tudásszint felmérő dolgozatot!

Win 8 változatok. 2. sz. melléklet 2014.02.18. 2013.felnottkepzes@gmail.com. Töltse ki az előzetes tudásszint felmérő dolgozatot! 2 sz melléklet 20140218 Bemutatkozás Horváth Zoltán informatika tanár vagyok Az Inczédy György középiskolában tanítok Tudásszint felmérés Töltse ki az előzetes tudásszint felmérő dolgozatot! Tananyag elérhető:

Részletesebben

Bérprogram vásárlásakor az Ügyfélnek e-mailben és levélben is megküldjük a termék letöltéséhez és aktiválásához szükséges termékszámot.

Bérprogram vásárlásakor az Ügyfélnek e-mailben és levélben is megküldjük a termék letöltéséhez és aktiválásához szükséges termékszámot. Telepítés Bérprogram vásárlásakor az Ügyfélnek e-mailben és levélben is megküldjük a termék letöltéséhez és aktiválásához szükséges termékszámot. A programot honlapunkról, az alábbi linkről tudják letölteni:

Részletesebben

ÜGYVÉDI IRODA Telepítési útmutató

ÜGYVÉDI IRODA Telepítési útmutató ÜGYVÉDI IRODA Telepítési útmutató Ügyvédi Iroda telepítési útmutató 1 Telepítési útmutató Minimális rendszerkövetelmények............................................................... 3 Szerver..................................................................................

Részletesebben

HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő. Felhasználói kézikönyv

HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő. Felhasználói kézikönyv HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő Felhasználói kézikönyv Bevezető Ez a felhasználói kézikönyv a HF-DVR5704T 4 csatornás H.264 tömörítésű hálózati rögzítő használatát mutatja be. Nem tér ki az eszköz telepítésére,

Részletesebben

Novell és Windows7 bejelentkezési jelszavak módosítása

Novell és Windows7 bejelentkezési jelszavak módosítása 1 Novell és Windows7 bejelentkezési jelszavak módosítása A jelszavak használatáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem informatikai és kommunikációs hálózata használatának és üzemeltetésének szabályai, abban

Részletesebben

Mobil Partner telepítési és használati útmutató

Mobil Partner telepítési és használati útmutató Mobil Partner telepítési és használati útmutató Tartalom Kezdeti lépések... 2 Telepítés... 2 A program indítása... 6 Mobile Partner funkciói... 7 Művelet menü... 7 Kapcsolat... 7 Statisztika... 8 SMS funkciók...

Részletesebben

Köszönetnyilvánítás... xv Bevezetés az otthoni hálózatok használatába... xvii. A könyv jellegzetességei és jelölései... xxi Segítségkérés...

Köszönetnyilvánítás... xv Bevezetés az otthoni hálózatok használatába... xvii. A könyv jellegzetességei és jelölései... xxi Segítségkérés... Köszönetnyilvánítás... xv Bevezetés az otthoni hálózatok használatába... xvii A könyvben szereplő operációs rendszerek...xviii Feltételezések...xviii Minimális rendszerkövetelmények... xix Windows 7...

Részletesebben

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren

Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Digitális aláíró program telepítése az ERA rendszeren Az ERA felületen a digitális aláírásokat a Ponte webes digitális aláíró program (Ponte WDAP) segítségével lehet létrehozni, amely egy ActiveX alapú,

Részletesebben

A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan

A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan Telepítés internetről A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan Új szolgáltatásunk keretén belül, olyan lehetőséget kínálunk a TERC VIP költségvetéskészítő program

Részletesebben

I. Bevezetés. Naplófőkönyv program. Tartalom jegyzék. Szerzö és a segítség. Bevezetés. Szerzö és a segítség. I. Általános telepítési szempontok

I. Bevezetés. Naplófőkönyv program. Tartalom jegyzék. Szerzö és a segítség. Bevezetés. Szerzö és a segítség. I. Általános telepítési szempontok 1 / 18 2011.07.13. 22:10 Naplófőkönyv program Tartalom jegyzék Bevezetés Szerzö és a segítség I. Általános telepítési szempontok 1. Minimális feltétel 2. Segédprogramok II. MySQL 4.1 telepítése 1. Telepités

Részletesebben

Programozási ismeretek. Visual Studio 2008/2010 Express Edition Telepítés és regisztrálás

Programozási ismeretek. Visual Studio 2008/2010 Express Edition Telepítés és regisztrálás Juhász Tibor Kiss Zsolt: Programozási ismeretek (Műszaki Könyvkiadó, 2011, MK 4462-3) Visual Studio 2008/2010 Express Edition Telepítés és regisztrálás Kiegészítés a tankönyvhöz Telepítési útmutató Jelen

Részletesebben

Hogyan telepíthetsz fel Arch linuxot

Hogyan telepíthetsz fel Arch linuxot Hogyan telepíthetsz fel Arch linuxot Már régóta kerestem valami jó kis cikket, ami viszonylag részletesen bemutatja ennek a nagyszerű disztribúciónak a telepítését. Eddig semmit nem találtam, de ma végre

Részletesebben

Élöllat nyilvántartó program

Élöllat nyilvántartó program 1 / 17 2011.07.13. 22:09 Élöllat nyilvántartó program Tartalom jegyzék Bevezetés Szerzö és a segítség I. Általános telepítési szempontok 1. Minimális feltétel 2. Segédprogramok II. MySQL 4.1 telepítése

Részletesebben

Hardver és szoftver követelmények

Hardver és szoftver követelmények Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó Telepítési útmutató Hardver és szoftver követelmények A java-s nyomtatványkitöltő program az alábbi hardverigényt támasztja a számítógéppel szemben: 400 MHz órajelű

Részletesebben