Dr. Varga Gábor A Magyar Hemofília Egyesület tevékenysége és eredményei elnökségem alatt között

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Varga Gábor A Magyar Hemofília Egyesület tevékenysége és eredményei elnökségem alatt 2009-2014 között"

Átírás

1 Dr. Varga Gábor A Magyar Hemofília Egyesület tevékenysége és eredményei elnökségem alatt között Az alább felsorolt tevékenységek döntő többségét az egyesület elnökeként magam végeztem napi 5-6 óra munkával. Az utolsó két évet leszámítva munkámért anyagi ellenszolgáltatást nem kaptam. Tevékenységemet legtöbbször erős ellenszélben kellett végeznem. A munka során számos konfliktust kellett felvállalnom gyógyszercégekkel, döntéshozókkal, kezelőorvosokkal, sőt néha a jogi szabályozásban, vagy az Egyesület lehetőségeiben tájékozatlan betegtársakkal is. Az adott időszakban az egyesület minden külső próbálkozás ellenére és nem kevés konfliktus árán teljesen meg tudta őrizni szakmai és anyagi függetlenségét. Elnökként soha semmilyen belső vagy külső nyomásnak nem engedtem, mert az a cél vezérelt, hogy jobbá tegyem betegtársaim életét, felvirágoztassam és professzionális szervezetté tegyem. Ezúton is szeretném megköszönni néhány munkatársamnak az évek alatt nyújtott önzetlen és szíves segítségét - nélkülük bizonyosan nem tudtuk volna elérni mindazt, amit öt év alatt megvalósítottunk. Név szerint: Árokszállási Anita dr., Bodó Imre dr., Cziczer Adrienn, Diósi László, Kalász László dr., Medgyaszai Melinda dr., Németh Szilárd dr., Pintér Zsuzsa, Radnóti Balázs, Somlai Ani, Szélessy Zsuzsa dr. Köszönöm továbbá mindazoknak, akik egy-egy adott ügyben segítették az egyesület munkáját! A tények makacs dolgok, az alább összegzett eredmények magukért beszélnek. Szervezeti változások és érdekképviselet A legnagyobb eredmény, hogy a 2008-ban kezdődő gazdasági válság ellenére sikerült megőriznünk a magyar hemofília-gondozás és faktorellátás magas színvonalát mind mennyiségi, mind minőségi szempontból, sőt elértük, hogy a rekombináns készítmények aránya növekedjen (26%-ról 45%-ra). Ugyanezen időszak alatt a gyógyszerkassza kiadási oldala 30%-kal (!) csökkent, egyedüli kivételként a hemofíliás készítményekre fordított költségvetési összeg maradt változatlan! Minden évben részt vettünk, szakértelemmel és hitelesen képviseltük a vérzékeny betegek érdekeit az OEP faktorbeszerzésre kiírt tender eljárásán. Legkülönbözőbb egyéni és közösségi ügyekben leveleket, kérelmeket, javaslatokat, tiltakozásokat fogalmaztunk meg, s juttattunk el az illetékes hatóságokhoz annak érdekében, hogy javítsunk a betegtársaink és a faktorellátás helyzetén. Az egyesület taglétszáma 2009 márciusa óta 430-ról 2014 végére 601 főre nőtt, ami az adott ötéves időszakra vetítve 40%-os növekedést jelent (évi 8%), ami azt jelezi, hogy egyesületünk népszerűsége évrőlévre nőtt. Öt év alatt a tagdíjat fizető egyesületi tagok aránya 14%-ról 40-45%-ra nőtt, vagyis egyre több tagtársunk érezte az egyesületet sajátjának ban egyesületünket a Nemzeti Betegfórum felvette hivatalos tagjai közé ban a bíróság megerősítette egyesületünk közhasznúsági státuszát az új civil törvény alapján is ben a minisztérium nyilvántartásba vette egyesületünket olyan társadalmi szervezetként, mely jogosult közérdekű önkéntesek fogadására. Együttműködési megállapodásokat kötöttünk: a Romániai Hemofília Szövetség Kovászna Megyei Tagszervezetével az erdélyi betegtársaink felkarolása érdekében (2009); a Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékének Kereshető (ún. Matarka) Adatbázisa fenntartójával az egyesület kiadványainak jobb hozzáférhetősége érdekében (2010); a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházzal a rehabilitációs lehetőségek hozzáférhetőségének elősegítése érdekében (2011), a Századvég Alapítvánnyal, az önkénteseink továbbképzésének elősegítése érdekében (2014). Öt év alatt 9 közgyűlést és 12 hivatalos és számtalan informális vezetőségi ülést tartottunk. A vezetőségi üléseken az egyesület önkéntesei is rendszeresen részt vettek. Vagyongyarapodás Takarékos gazdálkodásunk eredményeként, a közgyűlés felhatalmazása alapján, 2014 nyarán egy 88 m 2 - es háromszobás saját tulajdonú belvárosi egyesületi irodát vásároltunk 20 millió forintért. 1

2 Az egyesület vagyona január 1-jén, átvételkor 3,7 millió Ft volt. Az egyesület vagyona 2014 végén, átadáskor: 20 millió forint értékű felújított lakásingatlan + 22,5 millió forintos készpénztartalék. Egyesületünknek semmilyen tartozása nincs, követelést vele szemben senki nem támaszt. A számos megvalósított program mellett és a gazdasági válság ellenére egyesületünk anyagi értelemben is egyértelműen gyarapodni tudott, ami egyben a szakmai függetlenség alapját is jelenti. Ismeretterjesztés I. (nyomtatott kiadványok) Peter Jones: Hemofíliával élni című könyvének lefordítása és kiadása 2000 példányban. (2010) Gyümölcsfalvai György: Áron, a királyi beteg könyvének kiadása 1000 példányban. (2014) Hemofília füzetek címmel új, tematikus ismeretterjesztő kiadványokat indítottunk útjára, s az alábbi kiadványokat adtuk ki 1000 példányban: - Dr. Vezendi Kára: A hemofíliáról általában (2009) - Nagy Andrea: Gyógytorna hemofíliásoknak (2009) - Dr. Vörös Katalin Dr. Jáger Rita: Tájékoztató a vérzékeny gyerekek szüleinek (2010) - Dr. Schlammadinger Ágota: Nők év vérzékenység (2013) - Dr. Mohl Adrienn: Von-Willebrand betegség (2013) - Dr. Árokszállási Anita: Az öregedés és a hemofília (2014) Vérzékenyek Lapja kiadása (2009-ben három, 2010-ben két, 2011-ben egy szám jelent meg.) Magyar és angol nyelvű ismeretterjesztő szórólapokat nyomtattunk. Három egy angol és két magyar nyelvű posztert készítettünk ún. roll-up formában Nemzetközi konferenciákra 5 db angol nyelvű posztert készítettünk. Többféle szja. 1%-os szórócédulát nyomtattunk. Ismeretterjesztés II. (online) 2009-ben új, professzionális ismeretterjesztő honlapot készítettünk. A honlap részben az egyesületre, részben a vérzékenységre vonatkozó naprakész információkat tartalmaz. A honlap hiánypótló magyar nyelvű információkat közöl a hemofíliáról, népszerűségét mutatja, hogy a Google keresője 3. helyen adja ki a honlapunkat, ha beírjuk a hemofília szót. A honlapot 2013-ban an (!) látogatták meg. A honlapon angol, francia, német és orosz nyelven is található egyesületünkről információ. A különféle közösségi oldalakon (Iwiw, Facebook) csoportokat hoztunk létre annak érdekében, hogy egyesületünk minél több betegtársunkhoz juthasson el. Facebook-oldalunkat rendszeresen frissítjük, a csoport létszáma: 196 fő. Egyesületi képtárat és videótárat hoztunk létre, ahol nyomon követhetők az egyesület programjai. Tábori blogot hoztunk létre, melyet a tábor alatt naponta frissítettünk. A blog látogatottsága: Ismeretterjesztés III. (konferenciák, szimpóziumok, megjelenések) Minden évben részt vettünk a Ritka Betegségek Szövetsége által szervezett Ritka Betegségek Napján, ahol önálló színvonalas standon képviseltük a vérzékeny betegeket, s tájékoztattuk az érdeklődőket ben az egyesület elnöke előadást is tartott a Ritka Nap konferenciáján decemberében az egyesület megalapításának 20. évfordulóján nagyszabású, színvonalas rendezvényt szerveztünk 60 vendég részvételével. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel az egyesület korábbi elnökei Pelyhe Tamás, Dr. Horváth László, Molnár Zoltán, több alapító tag, a román, az olasz és a francia egyesület elnöke (utóbbit később a Hemofília Világszövetség elnökének választották) és az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója is őszén egyesületünk kitartó lobbizásának köszönhetően az Európai Hemofília Konzorcium Budapesten rendezte meg éves konferenciáját és közgyűlését. A rendezvény megpályázója, vendéglátója és részbeni szervezője a Magyar Hemofília Egyesület volt. A rendezvény patrónusai: Dr. Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele, Dr. Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója és Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke voltak. Az EHC konferenciája a legfontosabb tudományos rendezvény Európában a vérzékenységben szenvedő betegek és a hemofíliával foglalkozó szakemberek számára. A budapesti EHC konferencián a legkiválóbb 2

3 európai szakemberek Prof. Dr. Mannucci Milánóból, Prof. Dr. Giangrande Oxfordból, Prof. Dr. Schramm Münchenből, Brian O Mahony Dublinból tartottak előadást. A konferencián részt vett a Hemofília Világszövetség (WFH) elnöke, Mark Skinner is. A rendezvényen 300-an vettek részt szerte Európából, a Magyar Hemofília Egyesület mintegy 20 résztvevővel tudta képviseltetni magát: 12 beteget és 8 orvost regisztráltunk. A nemzetközi konferencia kiemelkedő sikert aratott, s öregbítette egyesületünk és a hazai hemofília ellátás jó hírnevét őszén egy szakmailag nagyon sikeres rendezvényt szerveztünk mintegy 70 fő részvételével azzal a céllal, hogy minden érintett bevonásával megfogalmazzuk azokat az alapelveket, melyekre alapozva modern komprehenzív hemofília-gondozás hozható létre hazánkban. A Korszerű hemofília-gondozás megteremtése Magyarországon címet viselő konferencián a hemofília-gondozásban meghatározó hazai és külföldi előadók adtak elő: Prof. Dr. Kiss Csongor, egyetemi tanár, DOTE, a Szakmai Kollégium Transzfúziológia és Hematológia tagozatának elnöke; Bidló Judit, az OEP Ártámogatási Főosztály főosztályvezetője; Prof. Dr. Paul Giangrande, az Oxfordi Hemofília Központ igazgatója, a Hemofília Világszövetség korábbi orvos alelnöke; Prof. Dr. Losonczy Hajna, a POTE emerita professzora és Dr. Varga Gábor, a Magyar Hemofília Egyesület elnöke. Közösségi programok szervezése A hemofíliás közösség kohéziójának erősítése és a betegek pszicho-szociális támogatása érdekében kirándulásokat, közösségi összejöveteleket szerveztük, korábban ilyen programokra nem volt példa ben egynapos buszos kirándulás a Pannonhalmi Bencés Főapátságra (48 fő) ben egynapos buszos kirándulás a Hortobágyra (36 fő); közös budapesti állatkerti látogatás (42 fő), Mikulás ünnepség (50 fő) ben egyesületi látogatás a budapesti Csodák Palotájába (31 fő), buszos egynapos kirándulás Ipolytarnócra (37 fő), decemberben Mikulás ünnepség (97 fő) ben buszos kirándulás Ópusztaszerre (41 fő), decemberben Mikulás ünnepség (87 fő) ban kirándulás Székesfehérvárra és Bori várába, decemberben Mikulás ünnepség (66 fő) ben buszos kirándulás Balassagyarmatra (43 fő), a gyermeknap alkalmából családi kirándulás a budai hegyekbe (18 fő), decemberben Mikulás ünnepség az egyesületi irodában (51 fő). Hemofíliás gyerektábor megreformálása és népszerűvé tétele Új, sokkal alkalmasabb Balaton parti helyszínen folytattuk az elődeink által elkezdett, óta működő nyári hemofíliás gyerektábor programunkat azzal a céllal, hogy átadjuk a gyerekeknek a betegségükre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket, megtanítsuk őket az öninjekciózásra, az otthoni kezelésre, a profilaxisra, a gyógytornára és elősegítsük a hemofíliás közösség kohézióját ben nem kis ellenállás árán teljes alkoholtilalmat vezettünk be a táborban. Részletes tábori házirendet dolgoztunk ki, és bevezettük a táborok utólagos értékelését. Kérdőívek formájában lehetővé tettük, hogy a gyerekek is értékeljék a tábort és a segítőket. Rendszeressé tettük, hogy a tábor félidejében nyílt Családi Napot tartunk, mely nagy népszerűségnek örvendett, alkalmanként mintegy en vettek részt ezen az eseményen! Nemzetközi programot indítottunk, melynek keretében lehetővé tettük, hogy külföldi betegtársak is részt vegyenek a táborunkban, így láttunk vendégül erdélyi, ír, lengyel, szlovák, román, olasz és német vérzékeny gyermekeket ben, mikor az egyesület vezetését átvettem, a tábor népszerűsége nagyon alacsony szinten állt, de évek alatt sikerült meggyőznünk a gyermekeket és a szülőket arról, hogy a tábor biztonságos és hasznos hely a vérzékeny gyermekek számára: 2009-ben 18, 2010-ben 26, 2011-ben 34, 2012-ben 38, 2013-ban 38, 2014-ben 32 gyermek vett részt a Magyar Hemofília Egyesület hemofíliás gyerektáborában. (2014- ben összevont tábort tartottunk a két korosztály számára, s így kevesebb hellyel tudtunk gazdálkodni.) Otthoni gyógytorna-szolgáltatás idős, mozgássérült betegeknek 2012-ben otthoni gyógytorna szolgáltatás indítottunk, először Budapesten és Miskolcon, majd évek alatt a programot kiterjesztettük és elindítottuk Pécsett, Győrben, Debrecenben és Törökszentmiklóson. A 3

4 szolgáltatást hemofíliában jártas képzett gyógytornászok által biztosítjuk mozgásukban súlyosan korlátozott idős betegek számára a saját otthonukban. A szolgáltatás minden hemofíliás számára elérhető és ingyenes, függetlenül attól, hogy a beteg egyesületi tag-e vagy sem. A rászoruló betegeket a helyi hemofilia-gondozó központ jelöli ki. Az otthoni gyógytorna program keretében sikerült egy 6 főből álló gyógytornász csapatot összeállítanunk, s egy szakmai levelezési listát is elindítottunk e körben. Hemofíliás állapotfelmérő ívet dolgoztunk ki, s a programban résztvevő minden beteg ízületi állapotát felmérését elvégezték gyógytornászaink. Lehetővé tettük, hogy a gyógytornász csoportból ketten külföldi továbbképzésén vegyenek részt. Folyamatos és aktív jelenlét a médiában 2009-ben összesen 11 alkalommal szerepeltünk különböző országos televíziókban (MTV, RTL Klub, TV2, Hír TV, Digi Kábel TV), népszerű rádiókban adtunk interjúkat (Slágerrádió, SztárFM, Katolikus Rádió), látogatott honlapokon és fontos szakmai portálokon jelentünk meg. Cikket írtunk a Magyar Családorvosok Lapjába és a Gyógyhír Magazinba ben a romániai Hipocrate magazin egy részletes többoldalas riportot készített az egyesületünk elnökével. Megállapodást írtunk alá a Matarka adatbázist (Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékének Kereshető Adatbázisa) üzemeltető Miskolci Könyvtárral annak érdekében, hogy újságcikkeink minél szélesebb körben hozzáférhetővé váljanak ben hosszú cikket írtunk a Fejlesztő Pedagógia c. újságba a hemofíliáról, remélve, hogy így minél több pedagógus figyelmét tudjuk felhívni a betegségre nyarán sajtótájékoztatót szerveztünk s médiakampányt indítottunk, mert fennállt annak veszélye, hogy az OEP csökkenti a gyógyszerek megvásárlására fordítandó keretet, amit a kampányunk által kiváltott médiafigyelemmel sikerült megakadályoznunk. Szerepeltünk az MTV-ben, a HírTV-ben, az EchoTVben, a Somogy TV-ben, az InfoRádió-ban, a Magyar Rádióban, a Katolikus Rádióban, Európa Rádióban, s számtalan online hírportálon (pl. hvg.hu, hirado.hu, webbeteg.hu, hir24.hu, Informed, Napi Doktor) és a nyomtatott sajtóban (Nők Lapja) áprilisában a Hemofília Világnapján ismét sajtótájékoztatót tartottunk, mert szerettük volna ráirányítani a figyelmet a komprehenzív ellátás és az online betegregiszter szükségességére. Sikerült felhívnunk a közvélemény figyelmét, a média kitüntetett figyelmet szentelt ránk, beszámolók, riportok hangzottak el az országos tévében és sajtóban (Hír TV, Katolikus Rádió, Szabad Föld, Magyar Nemzet, Origo, Házipatika, Webbeteg, Medial Online, Hirado.hu, Somogy TV, Informed) április 17-én a Hemofília Világnapján sajtóközleményt bocsátottunk ki, melyben a komprehenzív központok kialakításának fontosságára szerettük volna felhívni a döntéshozók figyelmét. Bekerültünk és jó visszhangot keltettünk az országos elektronikus és írott médiában (MTI, Magyar Nemzet, Kossuth Rádió, Inforádió, Katolikus rádió, Szent István Rádió, Best FM, Európa Rádió, Csillagpont rádió, Magyar Nemzet, Népszava, Metropol, Index Kelet, hir6.hu, Weborvos, Webdoki, Medical Online, MOK, Csabai Mérleg) szeptemberében a hemofília konferenciát követően sajtóközleményt adtunk ki, hogy rendezvényünk szélesebb nyilvánosságot kapjon. Több országos médiumban jelentünk meg ismét (MTI, Somogy TV, Nők Lapja, Gyógyhír Magazin, Weborvos). Szerteágazó nemzetközi kapcsolatok kiépítése Az adott ötéves időszakban 30 kiküldött 68 különböző külföldi kiküldetésen vett részt összesen 19 országban. A nemzetközi konferenciánkon kiküldöttjeink igyekeztek mindazon ismeretekre szert tenni, illetve kapcsolatokat kiépíteni, melyek a magas színvonalú itthoni érdekképviseleti és edukációs munkához elengedhetetlenek. (A fenti kiküldetési felsorolásba az egyesület elnökének, Dr. Varga Gábornak az utazásai nincsenek beszámítva, mert őt 2009 és 2013 közt az Európai Hemofília Konzorcium vezetőségi tagjának választották, így az ő utazásait az EHC finanszírozta, nem a Magyar Hemofília Egyesület.) között a Hemofília Világszövetség által jóváhagyott hivatalos testvér-egyesületi kapcsolat alakítottunk ki a Román Hemofília Szövetséggel, melynek keretében szimpóziumokat, illetve előadásokat tartottunk a testvéregyesületünkkel közösen: 2009-ben Sepsiszentgyörgyön, 2010-ben Budapesten és Temesváron, 2011-ben Bukarestben és Brassóban, 2012-ben Iasiban, 2013-ban Konstanzában és 4

5 Temesváron. Aktív részvételünkkel, tudásunkkal és tapasztalatunkkal igyekeztünk hozzájárulni a romániai és erdélyi hemofília gondozás javításához, külföldi betegtársaink életének jobbá tételéhez. Nagyon jó kapcsolatot sikerült kiépítenünk nemcsak a hivatalos Román Hemofília Szövetséggel, de az erdélyi betegeket képviselő Kovásznai Hemofília Egyesülettel is. Külföldi egyesületeket hívtunk meg a balatoni gyerektáborunkba, s így velünk táborozhattak 2009-ben és 2010-ben erdélyi, 2011-ben ír és lengyel, 2012-ben német, román és lengyel, 2013-ben szlovák, olasz és lengyel, 2014-ben szlovák és erdélyi vérzékeny gyermekek. Egyesületünket 2009-ben felvette hivatalos, teljes jogú tagjai közé a Ritka Betegségek Európai Szövetsége (Eurordis) nyarán eleget téve a Francia Hemofília Egyesület meghívásának egyesületünk 7 fiatal tagját küldtük ki a párizsi hemofíliás tinédzser találkozóra ban és 2014-ben a Szlovák Hemofília Egyesület jóvoltából három vérzékeny tagtársunk vehetett részt a szlovák hemofíliás táborban. Meghívásokat kaptunk az olasz és a francia egyesületektől is, de sajnos e lehetőségekre nem volt alkalmas jelentkező. Egyesületünk elnökét 2009 és 2013 között az európai hemofíliás betegszervezeteket tömörítő brüsszeli székhelyű Európai Hemofília Konzorcium vezetőségi tagjának választották. István Lajos díj alapítása Egyesületünk vezetősége István Lajos Professzor emlékére 2008-ban díjat alapított, melyet az Egyesület vezetőségének döntése értelmében évente annak a személynek adják oda, aki a legtöbbet tette a vérzékeny betegekért. A díj legmagasabb szintű erkölcsi elismerést jelenti a vérzékeny betegek részéről a kitüntetett személy számára. Az István Lajos díj jutalmazottai: 2009-ben Kecskés József, a hemofíliás gyerektábor önkéntese ben Pelyhe Tamás hemofíliás, egyesületünk alapító elnöke és Dr. Kalász László, egyesületünk volt orvos-alelnöke ben Somlai Ani hematológiai szakasszisztens, gyerektáborunk nővére, és Dr. Marosi Anikó gyermek-hematológus főorvos (Heim Pál Gyermekkórház, Budapest) ben Radnóti Balázs ( ) hemofíliás, egyesületünk önkéntese ban Prof. Dr. Serban Margit gyermek-hematológus, akadémikus (Gyermekklinika, Temesvár) és Dr. Varga Gábor hemofíliás, jogász, az egyesület elnöke ben Dr. Szélessy Zsuzsanna hematológus főorvos (Honvéd kórház, Budapest), egyesületünk önkéntese és a gyerektáborunk orvosa. 5

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi TARTALMA: 1. Számviteli beszámoló I/A Mérleg I/B Közhasznú eredmény-kimutatás és tájékoztató adatok 2. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 3. Kimutatás

Részletesebben

Kérjük, hogy Ön is támogassa munkánkat ennek a kérdőívnek a kitöltésével!

Kérjük, hogy Ön is támogassa munkánkat ennek a kérdőívnek a kitöltésével! Kedves Tagtársunk! A 2015. március 22-én megrendezett közgyűlésen az MHE vezetőségében teljes tisztújításra került sor, az előző vezetőség és ellenőrző bizottság lemondott és helyettük új vezető tisztségviselők

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2008. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A Magyar Hemofília Egyesület 2008. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE MAGYAR HEMOFÍLIA EGYESÜLET Postacím: 1538 Budapest, Pf. 529 Telefon: 06-30-570-4804 Honlap: http://www.mhe.hu/ E-mail: mhe@mhe.hu A Haemophilia Világszövetség (WFH) és az Európai Haemophilia Konzorcium

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A Magyar Hemofília Egyesület 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE MAGYAR HEMOFÍLIA EGYESÜLET Postacím: 1538 Budapest, Pf. 529 Telefon: 06 30 570-4804 Honlap: www.mhe.hu E-mail: mhe@mhe.hu A Hemofília Világszövetség és az Európai Hemofília Konzorcium hivatalos nemzeti

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A Magyar Hemofília Egyesület 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE MAGYAR HEMOFÍLIA EGYESÜLET Postacím: 1538 Budapest, Pf. 529 Telefon: 06-30-570-4804 Honlap: http://www.mhe.hu/ E-mail: mhe@mhe.hu A Hemofília Világszövetség és az Európai Hemofília Konzorcium hivatalos

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2013. évi közgyűlésének jegyzőkönyve

A Magyar Hemofília Egyesület 2013. évi közgyűlésének jegyzőkönyve 1 MAGYAR HEMOFÍLIA EGYESÜLET Postacím: 1538 Budapest, Pf. 529 Telefon: 0630 570-4804 Honlap: www.mhe.hu E-mail: mhe@mhe.hu A Hemofília Világszövetség és az Európai Hemofília Konzorcium hivatalos nemzeti

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete. Közgyűlés

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete. Közgyűlés Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Közgyűlés 2018.03.23. Köszöntjük Dr. Várkonyi Judit tiszteletbeli elnököt Kurucz Virág állandó dietetikust Minden kedves tagot és vendéget Napirend: Éves tevékenység

Részletesebben

SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM

Részletesebben

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Kaposvár 2011. május 11. Kristófné Kiss Emese elnök Tartalom: Adatok 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013.11.28. 1 I.. A SZERVEZET ALAPADATAI A szervezet neve: Magyar Coach Egyesület Adószáma: 18218295-1-42 Székhelye: 1147 Budapest, Benkő

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2014. évi közgyűlésének jegyzőkönyve

A Magyar Hemofília Egyesület 2014. évi közgyűlésének jegyzőkönyve 1 MAGYAR HEMOFÍLIA EGYESÜLET Postacím: 1538 Budapest, Pf. 529 Telefon: 0630 570-4804 Honlap: www.mhe.hu E-mail: mhe@mhe.hu A Hemofília Világszövetség és az Európai Hemofília Konzorcium hivatalos nemzeti

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2011. évi közgyűlésének jegyzőkönyve

A Magyar Hemofília Egyesület 2011. évi közgyűlésének jegyzőkönyve 1 A Magyar Hemofília Egyesület 2011. évi közgyűlésének jegyzőkönyve A Magyar Hemofília Egyesület közgyűlésének meghirdetett ideje: 2011. április 2., szombat délelőtt 10 óra 45 perc, helyszíne: Országos

Részletesebben

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.12.06. 1 I.. A SZERVEZET ALAPADATAI A szervezet neve: Magyar Coach Egyesület Adószáma: 18218295-1-42 Székhelye: 1147 Budapest, Benkő

Részletesebben

2009. december 31-i KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE (2009.01.01. - 2009.12.31.)

2009. december 31-i KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE (2009.01.01. - 2009.12.31.) Magyar Mucopolysaccharidózis Társaság (MPS) 1122 Budapest, Ráth Gy. u. 27. Statisztikai számjel: 18250286-9133-529-01 Jogállása: Közhasznú szervezet Bírósági végzés: 7. Pk. 61306/2003/1. 2009. december

Részletesebben

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület

Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület PME 2011 Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület 2011. december 1. A PME célja és tevékenysége Az egyesület 1993-ban alakult. Jelenleg 200 tagja van. Elnöksége: Dr. Juhászné Halász Judit elnök, tagok:

Részletesebben

Szakmai beszámoló az NCA-NK-09-7-0474 pályázat keretében megvalósuló 2010. március 6-i magyar-erdélyi hemofília szimpóziumról

Szakmai beszámoló az NCA-NK-09-7-0474 pályázat keretében megvalósuló 2010. március 6-i magyar-erdélyi hemofília szimpóziumról MAGYAR HEMOFÍLIA EGYESÜLET Postacím: 1538 Budapest, Pf. 529 Telefon: 06-30-570-4804 Honlap: http://www.mhe.hu/ E-mail: mhe@mhe.hu A Hemofília Világszövetség és az Európai Hemofília Konzorcium hivatalos

Részletesebben

Beadott pályázatok 2008. évben: NCA-Orsz-O8-0072 Működési költségre pályáztunk és nyertünk 300. 000 Ft- t.

Beadott pályázatok 2008. évben: NCA-Orsz-O8-0072 Működési költségre pályáztunk és nyertünk 300. 000 Ft- t. Zeneszalon Alapítvány 2008. évi szakmai beszámolója 2008-ban folytatódott a Chopin koncertsorozat az MTA-ban. A Zeneszalon Alapítvány közönségszervezésben segített biztosítani a koncertek látogatottságát.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MAGYAR PORPHYRIA EGYESÜLET

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MAGYAR PORPHYRIA EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011 MAGYAR PORPHYRIA EGYESÜLET I. ÁLTALÁNOS MAGYARÁZAT Az egyesület neve: Magyar Porphyria Egyesület Székhelye: 1184 BUDAPEST TINÓDI UTCA 62. A. ép. 3. em. 12. ajtó. Az egyesület

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület 4025 DEBRECEN, Török Bálint u. 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENÉS 2005 Tartalom I. A szervezet általános adatai, szervezet céljának

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1100 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2099. Dobogókő, Fény utca 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Fordulónap: 2003. december

Részletesebben

AKTUÁLIS TRENDEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓSZERZÉSBEN. Az informált fogyasztó HealthPortalsAudit2013

AKTUÁLIS TRENDEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓSZERZÉSBEN. Az informált fogyasztó HealthPortalsAudit2013 ,,HATÉKONY EGÉSZSÉGÜGYI HONLAP ÉS KÖZÖSSÉGI OLDAL KÉSZÍTÉSE ÉS MŰKÖDTETÉSE ORSZÁGOS WORKSHOP KISS KATALIN SZINAPSZIS KFT. Budapest, 2014. szeptember 11. AKTUÁLIS TRENDEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓSZERZÉSBEN

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV Kecskemét, 2013. január 28. elnök 1 AZ EGYESÜLET FŐBB ADATAI Név: Rövid név: Székhely: Bírósági határozat száma: Városfejlesztők

Részletesebben

2009. december 31-i KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE (2009.01.01. - 2009.12.31.)

2009. december 31-i KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE (2009.01.01. - 2009.12.31.) Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége (RIROSZ) 1082, Budapest, Üllői út. 82. Statisztikai számjel: 18192328-9499-529-01 Jogállása: Közhasznú szervezet Bírósági végzés: Pk.60238/2006/4

Részletesebben

2010. december 31-i KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE (2010.01.01. - 2010.12.31.)

2010. december 31-i KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE (2010.01.01. - 2010.12.31.) Magyar Mucopolysaccharidózis Társaság (MPS Társaság) 2600 Vác, Jókai u. 5. Adószám: 18250286-1-13 Statisztikai számjel: 18250286-9133-529-01 Jogállása: Közhasznú szervezet Bírósági végzés: Fővárosi Bíróság

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Adószám: 18689156-1-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK / / Nyilvántartási szám: 01/01/2898 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. 2012 -1-1.

Részletesebben

XV. évfolyam 2011. évi I. szám A Magyar Hemofília Egyesület Lapja Alapítva: 1997. Vérzékenyek Lapja

XV. évfolyam 2011. évi I. szám A Magyar Hemofília Egyesület Lapja Alapítva: 1997. Vérzékenyek Lapja XV. évfolyam 2011. évi I. szám A Magyar Hemofília Egyesület Lapja Alapítva: 1997 Vérzékenyek Lapja Tartalom Beszámoló a Magyar Hemofília Egyesület 2010-ben végzett munkájáról 1 A 2010. évi közhasznúsági

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 60086/2000/3 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Fordulónap:

Részletesebben

Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium 2012. évi bírálói tapasztalatai. Udvaros Renáta NEA- TF Kollégium Civil tagja

Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium 2012. évi bírálói tapasztalatai. Udvaros Renáta NEA- TF Kollégium Civil tagja Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium 2012. évi bírálói tapasztalatai Udvaros Renáta NEA- TF Kollégium Civil tagja NEA szabályozása A NEA működését a 5/ 2012 (II.16) KIM rendelet

Részletesebben

Magyar Fürdőszövetség őszi Közgyűlése Marketing Szakbizottság beszámolója

Magyar Fürdőszövetség őszi Közgyűlése Marketing Szakbizottság beszámolója Magyar Fürdőszövetség őszi Közgyűlése Marketing Szakbizottság beszámolója 2015. november 25-26. Harkány 1 2015. Év eseményei 2015. március 22. Víz Világnapja A program mondanivalója a víztakarékosság,

Részletesebben

Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése TÁMOP 4.2.5.A-11/1-2012-0001. projekt.

Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése TÁMOP 4.2.5.A-11/1-2012-0001. projekt. Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) publikációs adatbázis szolgáltatások országos kiterjesztése TÁMOP 4.2.5.A-11/1-2012-0001 projekt Nyitórendezvény 2012. augusztus 28-án, kedden, 11 órai kezdettel tartottuk

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás

Részletesebben

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén.

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén. 2016. évi beszámoló A 2016-os év a Hintalovon Alapítvány és első projektjeinek elindításáról szólt. 2016 márciusában benyújtott bejegyzési kérelmünkről 2016. május 6-án született bírósági határozat, de

Részletesebben

Reklámkampány. Utazás kiállítás Budapest Boat Show Karaván Szalon 2012

Reklámkampány. Utazás kiállítás Budapest Boat Show Karaván Szalon 2012 Reklámkampány Utazás kiállítás Budapest Boat Show Karaván Szalon 2012 UTAZÁS KIÁLLÍTÁS Televízió - RTL Klub Fókusz nyereményjáték 1 hétig - RTL Klub Reflektor nyereményjáték 1 hétig - RTL Klub Törzsutas

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

7. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló. Ismeretterjesztő kiadványok, források létrehozása és terjesztése:

7. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló. Ismeretterjesztő kiadványok, források létrehozása és terjesztése: 7. A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Ismeretterjesztő kiadványok, források létrehozása és terjesztése: Örökségfigyelő blog http://oroksegfigyelo.blog.hu/ A CentrArt Egyesület rendszeresen

Részletesebben

A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2013.01.01.-TŐL 2013.12.31-IG TARTÓ BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKRÓL

A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2013.01.01.-TŐL 2013.12.31-IG TARTÓ BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKRÓL A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2013.01.01.-TŐL 2013.12.31-IG TARTÓ BESZÁMOLÁSI IDŐSZAKRÓL TARTALOM: I. AZ ALAPÍTVÁNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI, CÉLJA ÉS FELADATAI (ALAPADATOK) II. A VAGYON

Részletesebben

I. Mielóma Információs Nap

I. Mielóma Információs Nap betegszervezetek moha alapítvány mielóma információs program (MIP) - 94- Háttér A mielóma multiplex a plazmasejtekből kiinduló rosszindulatú megbetegedés. A kevéssé ismert hematológiai betegségek közé

Részletesebben

Ez a wecan nemzetközi hálózat.

Ez a wecan nemzetközi hálózat. Közép- Kelet-Európa legjobb helyi ügynökségeit szerveztük egy hálózatba, hogy bármilyen kommunikációs feladatot bármely országban a lehető legjobb színvonalon el tudjunk végezni. Ez a wecan nemzetközi

Részletesebben

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete Székhely: 6080 Szabadszállás, Balázspuszta 105. Adószám: 18033108-1-07 Statisztikai számjel: 18033108 9499 529 07 Pk. 60.042/2010/4.

Részletesebben

A helyi sajtó távlatai

A helyi sajtó távlatai A helyi sajtó távlatai A médiapiac mozgásban van Sajtó alatt a klasszikus médiumok mindegyikét értjük (tv, rádió, nyomtatott sajtó, közterület, internet, mozi) - ezek fogyasztása lassan, de az évek során

Részletesebben

Elnöki évzárási és évkezdési üzenet

Elnöki évzárási és évkezdési üzenet Elnöki évzárási és évkezdési üzenet Tisztelt HSZOSZ Tag! Hölgyeim és Uraim! Újra eltelt egy év. A szövetségünk életében sikerült ismét egy sikeres évet zárnunk. Mit is értünk el az elmúlt évben? 1. Vezetőség

Részletesebben

A Magyar Hemofília Egyesület 2010. évi rendes közgyűlésének jegyzőkönyve

A Magyar Hemofília Egyesület 2010. évi rendes közgyűlésének jegyzőkönyve A Magyar Hemofília Egyesület 2010. évi rendes közgyűlésének jegyzőkönyve A Magyar Hemofília Egyesület közgyűlésének meghirdetett ideje: 2010. április 17., szombat, délelőtt 10 óra, helyszíne: Országos

Részletesebben

Országos TDM Konferencia A Magyar Turizmus Zrt. belföldi szakmai tevékenysége. Horváth Gergely

Országos TDM Konferencia A Magyar Turizmus Zrt. belföldi szakmai tevékenysége. Horváth Gergely Országos TDM Konferencia A Magyar Turizmus Zrt. belföldi szakmai tevékenysége Horváth Gergely vezérigazgató Tokaj, 2011. május 19. Átrendezıdés az utazási szokásokban A hivatásturizmust és a szabadidıs

Részletesebben

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata Civil törvény változásai Péteri Község Önkormányzata Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény A civil szervezetek

Részletesebben

ÁPRILIS 27.

ÁPRILIS 27. IMMUNOLÓGIA NYÍLT NAP (D 2011. 2011. ÁPRILIS 27. 27. Média megjelenések 2011. április 26-tól (DEBRECEN EBRECEN) Nyomtatott média Egészségcentrum, 2011. nyár (következő szám) Elektronikus média DTV, Napszemle,

Részletesebben

Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület. Rövid név: MABUHASZ KHE. 2013. évi Közhasznúsági melléklet

Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület. Rövid név: MABUHASZ KHE. 2013. évi Közhasznúsági melléklet Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület Rövid név: MABUHASZ KHE 2013. évi Közhasznúsági melléklet 1. A KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ADATAI Név: Mabuhasz Közhasznú Egyesület Székhely:

Részletesebben

Skool - Médiaelemzés Időszak: május március PROFESSZIONÁLIS MULTIPLATFORMOS MÉDIAFIGYELÉS

Skool - Médiaelemzés Időszak: május március PROFESSZIONÁLIS MULTIPLATFORMOS MÉDIAFIGYELÉS Skool - Médiaelemzés Időszak: 2014. május - 2016. március PROFESSZIONÁLIS MULTIPLATFORMOS MÉDIAFIGYELÉS ÖSSZEFOGLALÓ I. A Skool 2014-es indulása óta összesen 338 médiamegjelenésben szerepelt. Az első cikk

Részletesebben

MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u évi Közhasznúsági jelentése

MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u évi Közhasznúsági jelentése MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u. 26. 2016. évi Közhasznúsági jelentése Várgesztes, 2017. MÁRCIUS 01. elnök 1 Magyar Ipari Karbantartók Szervezete Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

K-Monitor Közhasznú Egyesület 1077 Budapest Rózsa u. 8.

K-Monitor Közhasznú Egyesület 1077 Budapest Rózsa u. 8. KMonitor Közhasznú Egyesület 1077 Budapest Rózsa u. 8. Közhasznúsági jelentés 008. év Budapest, 009.0.11. Módosítva: Budapest, 011.01.. Iljicsov András elnök 1. A társaság adatainak ismertetése A társaság

Részletesebben

Események. AIDS Világnap Budapest - Gellért-hegyi sziklatemplom. AIDS Világnap Budapest - Corvin Pláza

Események. AIDS Világnap Budapest - Gellért-hegyi sziklatemplom. AIDS Világnap Budapest - Corvin Pláza Cikk: HIV/S témájú rendezvények, események S Világnap 2015 - Budapest - Gellért-hegyi sziklatemplom 2015. december 1-jén a Gellért-hegyi sziklatemplomban (Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom) 08:30-kor

Részletesebben

DIABETESZES GYERMEKEKET TÁMOGATÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚ SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2012.év

DIABETESZES GYERMEKEKET TÁMOGATÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚ SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2012.év DIABETESZES GYERMEKEKET TÁMOGATÓ EGYESÜLET KÖZHASZNÚ SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.év - 2 - TARTALOMJEGYZÉK Oldal I. A Szervezet alapadatai 3 II. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

NETPUBLICA Alapítvány

NETPUBLICA Alapítvány NETPUBLICA Alapítvány Székhely: 1237 Budapest, Hrivnyák Pál u. 154/b www.netpublica.hu e-mail: p.csery@netpublica.hu Adószám: 18262809-1-43 Bankszámlaszám: 10409015-50485557-55501016 A bírósági végzés

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ - Csányi Alapítvány 11. Életút Nap április 26.

ÖSSZEFOGLALÓ - Csányi Alapítvány 11. Életút Nap április 26. ÖSSZEFOGLALÓ - Csányi Alapítvány 11. Életút Nap 2016. április 26. Rövid áttekintés Az idei Életút Napra 12 médiumtól 18 újságíró érkezett. Összesen 69 média megjelenés szüleletett az Alapítványról, amellyel

Részletesebben

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége évi egyszerűsített beszámolója, Közhasznúsági melléklete

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége évi egyszerűsített beszámolója, Közhasznúsági melléklete A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2016. évi egyszerűsített beszámolója, Közhasznúsági melléklete Előterjesztő: Hargitai Miklós elnök 2017. április 27. Előterjesztés, 2016. évi beszámoló 1 1. MÚOSZ

Részletesebben

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

2013.04.23. Kaposvár Megyei Jogú Város a DDOP-5.1.1-11-2011-0002 azonosító számú Kaposvár kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése című projektjének keretében, európai uniós támogatással mintegy hét kilométerrel

Részletesebben

KAPCSOLATTEREMTÉS A FEJLESZTŐK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖZÖTT

KAPCSOLATTEREMTÉS A FEJLESZTŐK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖZÖTT A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 KAPCSOLATTEREMTÉS A FEJLESZTŐK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖZÖTT

Részletesebben

MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 Tartalomjegyzék I. A szervezet alapadatai... 3 II. Számviteli beszámoló... 4 III. Költségvetési támogatás felhasználása... 6 IV. Vagyon felhasználásával

Részletesebben

Közérdekû információk:

Közérdekû információk: Közérdekû információk: A kezdeményezés A Szív Világszövetség (World Heart Federation) az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) által elindított Go Red for Women mozgalom világméret_ elterjesztését

Részletesebben

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ BUDAPEST VASKAPU UTCA 33-35 2014.02.17 Nagy Zsolt BTE Elnök BTE MEGALAKULÁSA - CÉLOK 2 2006.07.17.

Részletesebben

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok Mi is az a SZEFIT? A SZEFIT a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tagszervezeteihez tartozó fiatalok önkéntesen létrehozott tagozata, amely nyitott a csatlakozni kívánó fiatalok számára további tagdíjfizetési

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2012 -1-1. Tárgyévben

Részletesebben

Üdvözöljük a évi. Küldöttközgyűlés résztvevőit!

Üdvözöljük a évi. Küldöttközgyűlés résztvevőit! Üdvözöljük a 2012. évi Küldöttközgyűlés résztvevőit! A PSZE ELNÖKSÉGÉNEK 2011. ÉVI BESZÁMOLÓJA 2012. május 09. Dr. Horváth Sándor elnök Az elmúlt év értékelése A Postások Szakmai Egyesülete 2011. évet

Részletesebben

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17.

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17. DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés 2011. május 17. 1 Duna Egyesület 1126 Budapest, Orbánhegyi út 30. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május 17. Dr. Nagy Péter Elnök 2 A Duna Egyesület

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) november

KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) november KÉRDŐÍV (versenyjogi megfelelési kampány felmérés, 2. hullám) 2014. november Jó napot kívánok. A MASMI Hungary közvélemény-kutató cég munkatársa,. vagyok. XY-nal szeretnék beszélni, illetve azzal, aki

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA AZ ELŐADÁS TARTALMA A helyi problémák Felelősségvállalás

Részletesebben

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével.

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével. TÓTH TAMÁS ANTAL szerkesztő A képzés során trénerként működik közre. Végzettsége Szent István Egyetem Jászberényi Kar andragógia szak A sajtó különböző területein szerezett tapasztalatot, nyomtatott, írott

Részletesebben

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely Országos Tourinform Találkozó Horváth Gergely Magyar Turizmus Zrt. Budapest, VAM Design Center, 2011. május 11. Szakmai találkozó és párbeszéd 143 Tourinform Fenntartók, önkormányzatok TDM-ek Magyar Turizmus

Részletesebben

2015. évi közhasznúsági jelentése

2015. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2015. évi közhasznúsági jelentése TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4 3.

Részletesebben

A VÖRÖSVÁRI HÍREK C. VÁROSI HÍRPORTÁL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A VÖRÖSVÁRI HÍREK C. VÁROSI HÍRPORTÁL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A VÖRÖSVÁRI HÍREK C. VÁROSI HÍRPORTÁL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ Bevezetés Mivel napjainkban az információáramlás sebessége egyre gyorsul, s egyre nagyobb az igény az önkormányzattal

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Egyszerűsített éves beszámolóhoz a üzleti évről

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Egyszerűsített éves beszámolóhoz a üzleti évről Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület Pécs Aidinger János u. 40. VIII/31 7632 Adószám: 18326639-1-02 Statisztikai szám: 18326639949952902 Bírósági nyilvántartási szám: 2554 Közhasznúsági végzés bírósági

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó: Ottó

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2013

Pénzügyi beszámoló 2013 Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2013 Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ MÁSODIK Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 2016. december 10-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 2016. MÁSODIK L MEGYE: KOORDINÁTOR NEVE: Fejér Jámbor Ferencné Szakszervezet megnevezése:

Részletesebben

női egészségért alapítvány

női egészségért alapítvány betegszervezetek együtt Ko NNYEbb női egészségért alapítvány - 74 - Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány Az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány személyes érintettség miatt indult útjára, 2009-2014

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

TOP PC A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN

TOP PC A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 A HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE PÉCS VÁROSÁBAN PROJEKTADATOK A projekt megvalósítói: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület A projekt

Részletesebben

a nem mérhető siker nyomában

a nem mérhető siker nyomában a nem mérhető siker nyomában A Bethesda Kórház Alapítvány a budapesti Bethesda Gyermekkórház mellett az a célja, hogy a kórház fejlesztésére adományokat, alternatív forrásokat határozza meg, ugyanakkor

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló (egyszerűsített mérleg, eredménylevezetés) Közhasznúsági melléklet

Egyszerűsített beszámoló (egyszerűsített mérleg, eredménylevezetés) Közhasznúsági melléklet A szervezet megnevezése: Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület A szervezet címe: 1154 Budapest, Kisrákos utca 54/a. Bírósági bejegyzés száma: Egyszerűsített beszámoló (egyszerűsített

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014

Közhasznúsági melléklet 2014 Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: TPK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/ 01 /2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2014 Debrecen,

Részletesebben

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001 HANDÓ JÁNOS SZEKSZÁRD, 2014.11.06. Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter Gesztor szervezet: Gyeregyalog.hu

Részletesebben

MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE

MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE 2019.. ÉVI - ELNÖKSÉGI MUNKATERV Elfogadva: 2019. február 13. I. Projektek, főbb tevékenységek január Döntés a XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentkezésről

Részletesebben

Pikkelysömörös civil szervezetek. Bemutatkozik az MPKE

Pikkelysömörös civil szervezetek. Bemutatkozik az MPKE Pikkelysömörös civil szervezetek Bemutatkozik az MPKE Magyarországi Pszoriázis Klubok: Magyarországon az első pszoriázis klub a Hajdusági Psoriasis Club név alatt Debrecenben alakult meg a Debreceni Bőrgyógyászati

Részletesebben

Autisták Országos Szövetsége 1053 Budapest Fejér György u. 10. Tel.: (1) 354-1073 E-mail: elnok@esoember.hu

Autisták Országos Szövetsége 1053 Budapest Fejér György u. 10. Tel.: (1) 354-1073 E-mail: elnok@esoember.hu A KÉRDŐÍV BIZALMASAN KEZELENDŐ! A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! CSAK AZ AOSZ TAGSZERVEZETEITŐL KÉRDEZHETŐ! Tisztelt Válaszadó! A kérdőíves felmérés az NCTA-2014-8316-C azonosítószámú Vidéki tagszervezetek országos

Részletesebben

ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27.

ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. Budapest, 2014. január 27. ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. 1. Mi a www.tetalap.hu címen elérhető

Részletesebben

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ 2016. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL A Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (továbbiakban LTSZ vagy Szövetség) a tárgyévre elfogadott munkaterv alapján végezte munkáját. Taglétszámunk

Részletesebben