**********************************************************************************

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "**********************************************************************************"

Átírás

1 A Stradivaris emberként ismerik Dietmar Machold-ot. Stradivari műhelyéből 600 hegedű, 60 cselló és 12 brácsa került ki, melyek közül minden második átment Machold kezén. Elismertsége akkora volt, hogy amikor banki kölcsönökért folyamodott, a bankoknak bizományba átadott hegedűkről szakértőként, saját szakvéleményét csatolta. Az egyik brémai bank tavaly áprilisban büszkén mutatta meg két, összesen 5 millió eurót érő, Machold-tól származó hegedűjét egy hegedűkészítőnek, aki első ránézésre kijelentette, hogy csupán ügyes másolatokról van szó. A még ekkor is hitetlenkedő bank a hamburgi faszakértőt Micha Beutingot bízta meg a hegedűk korának megállapításával. Beuting szakvéleményében rámutatott, hogy az igazi Stradivarikhoz használt fát 1737 előtt kellett volna kivágni, jelen esetben erre évtizedekkel később, ráadásul nem az Alpok déli lejtőin, hanem valahol északon került sor, így a két hegedű nem ér többet, darabonként 3 ezer eurónál. Machold-ról időközben kiderült, cége évek óta súlyos anyagi nehézségekkel küzd. A Stradivaris ember, aki ellen eddig 46 feljelentés érkezett, Bécsben van előzetes letartóztatásban. Az általa okozott kár elérheti a 100 millió eurót. DER SPIEGEL 19/2012 Az angliai Dorset grófság kriminalisztikai szakértői nem mindennapi ügyben adtak tanúbizonyságot szakértelmükről. Trish Vickers angol írónő diabétesz megbetegedése miatt évekkel ezelőtt elveszítette a látását, így nem vette észre, hogy amikor legutóbbi regényén dolgozott, a tollából kifogyott a tinta. Amikor azonban fia fel akarta olvasni a kéziratot, megmutatkozott a helyzet drámai mivolta. A Dorset County Police szakemberei a kéziratot különböző szögekből fénnyel világították meg és több hónapos munkával rekonstruálták a művet. Egyetlen sor híján sikeresen varázsolták elő az elveszettnek hitt regényt. DER SPIEGEL 17/2012 1

2 Ecset és karbon por, ki ne ismerné az ujjlenyomat azonosítás elengedhetetlen kellékeit? Ha más nem a krimikből. A Magdeburgi Otto-von-Guericke Egyetem informatikai munkacsoportja fejlesztette ki a Digi-Dak projekt (Digitale Daktyloskopie) keretében azt a lézerszkennert, mely forradalmasíthatja a daktiloszkópiát. A magdeburgi labor számítógépének képernyőjén első pillantásra egy vulkáni kráter körvonalazódik, a 3D-s képen a valóságban egy 150-szeresre nagyított ujjlenyomat látható. Az ujjbegy barázdái akár egy óriás folyóágy, az izzadságmirigy szabad szemmel nem látható nyílásai krátervájatként magasodnak. A kriminalisztika történetében ez lehet az első eszköz, melyet megelőzésre és nem csupán felderítésre használhatnak, például gyanús repülőtéri csomagoknál rákereshet regisztrált elkövetők ujjlenyomatára. Napjainkra az Egyesült Államokban számos szakértő kérdőjelezi meg az ujjlenyomat azonosítás eddigi metódusát. Véleményük szerint az alkalmazott eljárás meglehetősen pontatlan, kétség esetén nehezen különböztethető meg egymástól két egymáshoz nagyon hasonló lenyomat. A magdeburgiak lézerszkennere olyan tisztán dolgozik, hogy a manipulált ujjlenyomatot is felismeri. Az alapötlet az, hogy a nyomokat 3D felületmérő technikával, érintés nélkül biztosítják. A szenzor szolgáltatta topográfiai adatokból jön létre a számítógép képernyőjén megjelenő vulkáninak tetsző tájkép. A fejlesztések célja az, hogy a jövőben a szerkezet mobil változata is megjelenjen, illetve egymásra rakodott ujjlenyomatokat is meg tudjon egymástól különböztetni. A Digi-Dak a Német Szövetségi Kutatási Minisztérium Kutatás a civil biztonságért programjának a része. A magdeburgi egyetem mellett, a kassel-i, valamint a Szász-Anhalt tartomány Bűnügyi Hivatala is részesei a projektnek. DER SPIEGEL 32/2012 ******************************* Tudatában volt tettének és felelősségre vonható Breno, az FC Bayern München volt játékosa, amikor 2011 szeptemberében alkohol és gyógyszerek hatása alatt felgyújtotta a bajor főváros előkelő Grünwald negyedében álló villáját, állapította meg az igazságügyi szakértő. A kár milliós, sérülés nem történt, a profi futballista családja röviddel a tűz kitörése előtt elhagyta a birtokot. A sportoló szerződése június végén lejárt, pere a müncheni bíróságon folytatódik

3 Elkészült a ballisztikai jelentés annak a bécsi asszonynak az ügyében, akit ez év márciusában lakása előtt 9 lövés ért. A lövéseket leadó rendőr ellen fegyverhasználattal való visszaélés ügyében nyomoztak, azonban a szakvélemény teljes mértékben tisztázta őt a vádak alól. A tűzoltókat egy pánikban lévő asszony riasztotta, a helyszínre érkezők azonban tüzet nem, de egy sikoltozó nőt észleltek a helyszínen, így rendőr kollégáikat hívták segítségül. Az asszony késekkel felfegyverkezve támadt a kiérkező rendőrökre, akik hét lövést adtak le, mielőtt az asszony a földre került volna, de ő ezután ismét felállt és folytatta a támadást. Csak az utolsó két lövés tette harcképtelenné. A történteket a rendőr jogi képviselője ismertette. Ingo Wieser, az ügyben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján az elmondottak teljes mértékben megegyeznek a valósággal. Az esetet tragikusnak értékelte, ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy a rendőröknek mások életét kellett védelmezni. Számos napilapban megjelent az a valótlan állítás, hogy a rendőr a már a földön fekvő személyre tüzelt. A ballisztikus szakvéleményében arra a megállapításra jutott, hogy az asszony eleinte nem reagált a lövésekre. A fájdalomérzet gyakran függ egyrészt a test biomechanikai folyamataitól, másrészt az eltalált személy pszichikai állapotától. A meglévő objektív sérülés szubjektív érzékelés hiányában, eleinte nem befolyásolja a cselekvőképességet. A pszichiátriai-neurológiai szakvélemény alapján az asszony pszichotikus volt, a fájdalomra egyáltalán nem reagált. A rá leadott lövéseket legalábbis az első percekben egyáltalán nem érzékelte. A helyszínre kiérkező mentősök elmondták, hogy az asszonyt még a mentőautóban is rögzíteni kellett, mert fel akart állni. 3 héten át figyelte a börtönben éjt nappallá téve Terje Tørrissen és Agnar Aspaas 16 további szakértővel együtt Anders Breivik-et, mielőtt elkészítették volna szakvéleményüket a norvég ámokfutóról. Aspaas elmondta a bíróság előtt, hogy Breivik esete egész speciális. Olyannyira érzelemmentes, hogy ez megkülönbözteti az összes eddig vizsgált esettől és annak elkövetőjétől. Breivik kihívás mind a törvény mind a pszichiátria számára, az őrület és a politikai extrémizmus határmezsgyéjén mozogva. Aspaas-ék hangsúlyozták, hogy diagnosztikájuk nem fedi le a vádlott valamennyi karakter megnyilvánulását. Breivik emóció hiánya a tárgyalás korai szakaszában Tørrissen-t is próbára tette. Azt kérdeztem magamtól, hogyan ülhet itt valaki, aki teljesen érzelemmentes. Felmerült benne, hogy pszichózisos esettel áll szemben, ezért újra találkozott Breivik-kel, ez a találkozó azonban minden kétséget kizáróan meggyőzte arról, hogy erről nincs szó. A klinikai pszichológus Eirik Johannesen elmondta, Breivik látványa Hannibal Lecter karakterét juttatja eszébe a Bárányok hallgatnak című filmből. Az ügyben a szakértők különösen fontos szerepet 3

4 játszanak, hiszen az ítélethozatalnál központi kérdés az elkövető elmeállapota. Breivik csak akkor ítélhető el, ha a bíróság beszámíthatónak találja. Amennyiben nem, zárt pszichiátriára kerül. Ítélethirdetés augusztus végén várható. 12./ ban a futball világbajnokság döntőjének 110. percében a francia Zinedine Zidane olasz ellenfele mellkasába fejelt. A müncheni egyetem igazságügyi és sportorvosi szakértői először foglalkoztak az effajta fejelés lehetséges biomechanikai következményeivel. A szakemberek és 2010 közötti esetet vizsgáltak, és arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy a komoly és potenciálisan életveszélyt okozó sérülések kockázata csekély. Az ilyen esetek többségében csak zúzódások, orrcsonttörések vagy koponyatető fraktúrák keletkeznek. A támadónak inkább kell fájdalommal és sérüléssel számolnia, mint áldozatának, konstatálták a szakemberek. DER SPIEGEL 20/2012 ******************************* 42 évvel első, és 27 évvel utolsó áldozatának megölése után, DNS analízis vezetett nyomra egy német sorozatgyilkos ügyében. Korábban 1 milliliter vérre volt szükség a teszt elvégzéséhez, ma akár egy hajszál is elég, mondja Nicole von Wurmb-Schwark a Kiel-i Igazságügyi Orvosszakértői Intézet DNS részlegének vezetője. A Német Szövetségi Bűnügyi Hivatalnál (BKA) 1998 óta vezetik a DNS-ből kinyert adatokat, azóta 100 ezer esetben sikerült az elkövetőt azonosítani. Gabriele S-t 1984-ben ölték meg, a fiatal nő holttestét egy erdőben találták meg. Az eset hamarosan a Cold Case vagy megoldatlan ügyek dossziéi közé került. Azonban nem merült feledésbe, hiszen a gyilkosság soha nem évül el, így 2007-ben ismét elővették az ügyet, és 3 új DNS nyomot is rögzítettek az áldozat ruháján. 3 év szünet következett, 2010-ben a nyomozók 150, az üggyel bármilyen módon kapcsolatba került személytől vettek nyálpróbát. A 88-as számú minta felkeltette Wurmb-Schwark érdeklődését, hosszas elemzése és biostatisztikai vizsgálódás után arra a következtetésre jutott, hogy a nyom 99 százalékos valószínűséggel a tesztelt személy testvéréhez köthető. Igaza lett, Hans-Jürgen S. letartóztatása után azonnal beismerte tettét, és négy további gyilkosságot is bevallott. A ma 65 éves elkövetőt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték

5 A Journal of Forensic and Legal Medicine című szaklapban közzétett cikkben, cseh igazságügyi orvosszakértők érdekes szuicídium eseteket vizsgáltak, különös tekintettel arra, hogy mennyi ideig marad valaki cselekvőképes lőfegyverrel történt sebesülést követően. A cseh orvosszakértő, Petr Hejna arra a megállapításra jutott, hogy a saját magát meglőtt személy cselekvőképessége a súlyos sebesülések ellenére szokatlanul nagymértékben fennmaradhat. A meglőttek gyakorta igen energikusak. Példaként említhető az az 59 éves belga férfi, aki összesen tizennégyszer lőtte mellkason magát, és minden egyes lövés után újratöltötte fegyverét. A vizsgálat kiderítette, hogy a férfi karja túl rövid volt ahhoz, hogy a megfelelő szögben tartsa a fegyverét. Az első dokumentált eset 1585-ből származik, ekkor a londoni Tower egyik elítéltje tudott csupán a harmadik próbálkozásra véget vetni életének. DER SPIEGEL 2/2012 ******************************* Cameron Todd Willingham örült volna annak a beszámolónak, mely felmenti őt a háromszoros gyilkosság vádja alól. A dolog szépséghibája az, hogy Willingham-at 2004-ben méreginjekcióval kivégezték, miután bűnösnek találták abban, hogy 1991-ben felgyújtotta a házát, megölve ezzel három lányát. John Lentini floridai tűzszakértő azt követeli, hogy a tűzeseteket is olyan tudományos precizitással derítsék fel, mint ahogy az autopsziák esetében eljárnak. Számos kollégája nem képes a tűz nyomait megfelelő módon értelmezni, állítja Lentini. A német szakértők egyetértenek Lentini megállapításaival: az optikai nyomokat gyakran túlértékelik. A Willingham esetben a szakértők nem vették figyelembe, hogy optimális szellőzés mellett a kezdeti lángocskából a következő emeletre átcsapó, szeszélyes tűzvész válhat. Ha nagy a sugárzó forróság, a bútorok akkor is lángra kaphatnak, ha nem érintkeznek közvetlenül a tűzzel. Azaz több tűzfészek (Willingham esetében a szakértők eredetileg hármat tártak fel) nem utal automatikusan bűncselekményre. Az illetékes Fire Marshal (tűzvizsgáló) a Willingham házban sűrű, gomolygó füst nyomaira bukkant a padlón, mintha valaki egy Colás üveget ejtett volna el, ítélete egyértelmű volt, a gyanúsított gyorsítót használt. A kutatás mai állása szerint, a tócsaformájú koromnyomok gyakran akkor keletkeznek, amikor a tűz a levegőáram hatására irányt változtat. A tűz modern, mélyreható tanulmányozására olyan modern kutatóközpontokban kerül sor, mint a marylandi National Institute of Standards and Technology vagy a Karlsruhe-i Forschungsstelle für Brandschutztechnik. Itt speciális kamrákban figyelik meg a tűz lefolyását és nem hagyatkoznak komputeres modellekre, hiszen a tűz előre nem látható módon mozog. Itt bizonyították azt is, hogy a tűz nem feltétlenül a keletkezési helyén okozza a legnagyobb károkat. Nagy segítséget jelenthet a vizsgálódóknak a gyors oltás. Döntő, hogy az ún. flashover fázis után mennyi idővel kerül sor az oltásra. A flashover az a pillanat, amikor a helyiségben keletkezett tűzből tűzben álló helyiség lesz. Amennyiben ez 3 percnél tovább tart, a specialisták szinte képtelenek megbízhatóan megadni a tűz keletkezésének helyét. Németországban sincs egységes tűzvizsgáló képzés, és kérdéses esetekben ritkán kérik ki a karlsruhe-iek véleményét. A Willingham 5

6 esetben a tűzoltók az ablaküveg pókhálószerű repedéseit rapid hőmérsékletemelkedés nyomaiként értékelték, és ugyancsak gyorsító alkalmazását vélték felismerni. Lentini: Egy ilyen jelenséget sosem gyors melegedés vált ki, épp ellenkezőleg, rapid hőmérséklet csökkenés. Napjaink szakértői szerint Willingham-et szabadlábra kellett volna helyezni. DER SPIEGEL 47/2011 ******************************* 6

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-003-4P KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-003-4P KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY - 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 01/2014 MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-003-4P KBSZ sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín:Sár-hegy Ideje:2014. január

Részletesebben

10 állítás a gyerekek internethasználatáról

10 állítás a gyerekek internethasználatáról Ságvári Bence Helyünk a világban 10 állítás a gyerekek internethasználatáról 0 Pillantás Európára alacsony használat, alacsony kockázat alacsony használat, közepes kockázat magas használat, közepes kockázat

Részletesebben

Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése. Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu

Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése. Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu Témák Az igazságügyi szakértői módszertani levelek és a szakértés minősége Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése

Részletesebben

FÜSTÖLHET! A FÜST ÖLHET! HŐ ÉS FÜSTELVEZETÉS A GYAKORLATBAN, KÜLÖNÖSEN A MEGLÉVŐ ÉPÜLETEK HIÁNYOSSÁGAIRA, SZÁMÍTÓGÉPES TŰZ- SZIMULÁCIÓVAL

FÜSTÖLHET! A FÜST ÖLHET! HŐ ÉS FÜSTELVEZETÉS A GYAKORLATBAN, KÜLÖNÖSEN A MEGLÉVŐ ÉPÜLETEK HIÁNYOSSÁGAIRA, SZÁMÍTÓGÉPES TŰZ- SZIMULÁCIÓVAL FÜSTÖLHET! A FÜST ÖLHET! HŐ ÉS FÜSTELVEZETÉS A GYAKORLATBAN, KÜLÖNÖSEN A MEGLÉVŐ ÉPÜLETEK HIÁNYOSSÁGAIRA, SZÁMÍTÓGÉPES TŰZ- SZIMULÁCIÓVAL SZIKRA CSABA Okl. épületgépész mérnök, épületgépész tűzvédelmi

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A skizofrénia A skizofrénia A skizofrénia kifejezést szinte mindenki hallotta már valahol. Az emberek zöme azonban mégsem tudja biztosan, mi is ez, mi az oka, és hogyan gyógyítható. Mit jelent a skizofrénia

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem

Részletesebben

Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében. Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet

Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében. Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Bevezetés A toxikológiai vizsgálatok szerepe az akut intoxikációk felismerésében

Részletesebben

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT Raif Badawit, aki a Szaúd-Arábiai Liberálisok nevű - politikai és szociális vitáknak helyet adó - online fórum alapítója,

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

Belső Biztonsági Alap 2014-2020

Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Rendőri együttműködés, válságkezelés Alföldy Csilla r. őrnagy Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium 2014. június 19. 1 Jogi háttér AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS

Részletesebben

TÖRVÉNYESSÉGE ÉS A BIZONYÍTÉKOK ÉRTÉKELÉSE. A bizonyítás tárgya

TÖRVÉNYESSÉGE ÉS A BIZONYÍTÉKOK ÉRTÉKELÉSE. A bizonyítás tárgya végrehajtás szervezete továbbítja, a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendeletben foglaltak szerint. Az első két nyilvántartás közvetlen felhasználói a büntetőeljárásban közreműködő szervek, a harmadik adatbázisnak

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projekt mus által támogatott projekt BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Kedves Betegeink! A daganatokról

Részletesebben

2009 lapszemle. Bulisegély - a szertelen örömért

2009 lapszemle. Bulisegély - a szertelen örömért 2009 lapszemle Bulisegély - a szertelen örömért Mi-Értünk Prevenciós és SegítQ Egyesület városunkban új, és Magyarországon is csak kevés helyen meghonosított szolgáltatást nyújt a hétvégén szórakozó fiataljainknak.

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET - 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 09/2013. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2013-234-4 POL sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: LHSK - Siófok Kiliti repülőtér Ideje:

Részletesebben

Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban

Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban Magyar Regionális Tudományos Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. november 27-27 Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban A TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0064

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG GÁRDONY RENDŐRKAPITÁNY 2483 Gárdony, Szabadság u. 40. Tel./fax: 22/355-338, BM-tel.: 22/5614, BM fax: 22/5642 E-mail: sagij@fejer.police.hu Szám: 07060/ /2011. Ált. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9 Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben

Részletesebben

B. Zsákmányolt szovjet távcsöves puska, a távcső nagyítására nem emlékszem. K98 hatszoros nagyítású távcsővel.

B. Zsákmányolt szovjet távcsöves puska, a távcső nagyítására nem emlékszem. K98 hatszoros nagyítású távcsővel. 1 / 9 Pietas et litterae Fekete-fehér fotók színezése» Német mesterlövészek Időpont: 2008. 02. 10. Szerző: decker Kategória: Cikkek 1 hozzászólás» A következő cikk először az osztrák TRUPPENDIENST című

Részletesebben

Virtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja

Virtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja Virtuális hegesztés A jövő kiképzési módja Valósághű tanulás a szimulátorral 100%-ban biztonsági kockázat nélkül Erőforrás takarékos A sikeres oktatócsomag ÁLTALÁNOS TUNDNIVALÓK A jövő hegesztési kiképzésének

Részletesebben

A MODERN OROSZ IRODALOM

A MODERN OROSZ IRODALOM A MODERN OROSZ IRODALOM fllexej Tolstoj Olyan volt Oroszország 1921-ben, mint forgószél után egy népes község. Fel volt forgatva minden, a társadalmi élet arhitekturája és az emberi viszonylatok. Összekeveredett

Részletesebben

Összefoglalás. Kelet-európai Ápolók Kiválósági Központja a Dohányzás Ellenőrzéséért NEGYEDÉVES HÍRLEVÉL 1. SZÁM 2015. JANUÁR

Összefoglalás. Kelet-európai Ápolók Kiválósági Központja a Dohányzás Ellenőrzéséért NEGYEDÉVES HÍRLEVÉL 1. SZÁM 2015. JANUÁR Kelet-európai Ápolók Kiválósági Központja a Dohányzás Ellenőrzéséért Összefoglalás Miután a világszerte dolgozó mintegy 19 millió egészségügyi ápoló az egészségügyi dolgozók legnagyobb létszámú szakmai

Részletesebben

Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS 1 A SINTTAV 2010 elején szemináriumot rendezett az EWC 1 -krõl, amely az elsõ ilyen témájú

Részletesebben

VERATEMP+ ÉRINTÉSNÉLKÜLI KLINIKAI HŐMÉRŐ. Használati útmutató

VERATEMP+ ÉRINTÉSNÉLKÜLI KLINIKAI HŐMÉRŐ. Használati útmutató VERATEMP+ ÉRINTÉSNÉLKÜLI KLINIKAI HŐMÉRŐ Használati útmutató Magyarországi forgalmazó és Szerviz: Scart Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1135 Budapest, Szent László út 95. Tel./Fax: +36 1 329-3505 Mobil:

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-068-4P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET. ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-068-4P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY MRSZ-REBISZ eseményszám: 02/2014. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG REPÜLÉSBIZTONSÁGI SZERVEZET ÜZEMBENTARTÓI JELENTÉS 2014-068-4P KBSZ számú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Budapest, Óbuda starthely Ideje: 2014.

Részletesebben

FENNTARTÓI MUNKACSOPORT 2016. április 14. 15 óra

FENNTARTÓI MUNKACSOPORT 2016. április 14. 15 óra Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint FENNTARTÓI MUNKACSOPORT 2016. április 14. 15 óra Pölöskei Gáborné (Elnök): Köszönti a megjelenteket, majd arra kéri a munkacsoport tagjait, hogy folytassák

Részletesebben

AZ ALTMARK-ÍTÉLET NEGYEDIK FELTÉTELÉNEK TELJESÜLÉSE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG GYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN

AZ ALTMARK-ÍTÉLET NEGYEDIK FELTÉTELÉNEK TELJESÜLÉSE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG GYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN Állami Támogatások Joga 14 (2012/2) 25 34. AZ ALTMARK-ÍTÉLET NEGYEDIK FELTÉTELÉNEK TELJESÜLÉSE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG GYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN STAVICZKY PÉTER 1 1.Bevezetés Az Európai Bíróság 2003-ban az Altmark

Részletesebben

AKTUÁLIS. 19-tõl tervezik bevezetni. Volán járatleállítás, útvonal hosszabbítás

AKTUÁLIS. 19-tõl tervezik bevezetni. Volán járatleállítás, útvonal hosszabbítás AKTUÁLIS Adj vért, és ments meg három életet! - Közel 40-en adtak vért Ma Magyarországon a rendszeres véradóknak köszönhetõen biztosított a vérellátás, de mindig szükség van újabb és újabb önkéntesekre,

Részletesebben

Életen át tartó tanulás Comenius Iskolai együttműködés program. Comenius 2013 EVIBACE

Életen át tartó tanulás Comenius Iskolai együttműködés program. Comenius 2013 EVIBACE Életen át tartó tanulás Comenius Iskolai együttműködés program Comenius 2013 EVIBACE EU pályázatok Életen át tartó tanulás programja Hazai Közreműködő szervezet: Tempus Közalapítvány: Pályázatírás során

Részletesebben

Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.)

Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.) Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.) Margaréta fogpanaszaira sejtemlékezet tisztító energiákat kértem. (A jobb felső 7-es gyökeréből sugárzik a fájdalom a fülébe,

Részletesebben

21. szám 124. évfolyam 2009. július 3. TARTALOM. Utasítások 48/2009. (VII. 3. MÁV Ért. 21.) VIG számú

21. szám 124. évfolyam 2009. július 3. TARTALOM. Utasítások 48/2009. (VII. 3. MÁV Ért. 21.) VIG számú 21. szám 124. évfolyam 2009. július 3. ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TARTALOM Oldal Utasítások 48/2009. (VII. 3. MÁV Ért. 21.) VIG számú vezérigazgatói utasítás a vonatok

Részletesebben

Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14.

Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.

Részletesebben

Áldozatokat tájékoztató és tanácsadó szolgálat (Victim Information and Advice service, VIA)

Áldozatokat tájékoztató és tanácsadó szolgálat (Victim Information and Advice service, VIA) Áldozatokat tájékoztató és tanácsadó szolgálat (Victim Information and Advice service, VIA) Tájékoztató a bírósági eljárás menetéről A kiadványunkban található információ más nyelven és formátumban is

Részletesebben

a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,

a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, 2.94.4. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 54 861 01 AZ 1 ÉVES KÉPZÉSI IDŐTARTAMÚ RENDŐR TISZTHELYETTES (a szakmairány megjelölésével) HATÁRRENDÉSZETI RENDŐR szakmairány SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi

Részletesebben

A családon belüli erőszak Dana Jason Bhavin S p r i n g 2 0 0 9 C O U N 6 5 3 3 C r i s i s Dr. Pace

A családon belüli erőszak Dana Jason Bhavin S p r i n g 2 0 0 9 C O U N 6 5 3 3 C r i s i s Dr. Pace A családon belüli erőszak Dana Jason Bhavin S p r i n g 2 0 0 9 C O U N 6 5 3 3 C r i s i s Dr. Pace A családon belüli erőszak nem kellene megtörténjen senkivel soha.kész! De megtörténik - és amikor megtörténik,

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről A 2014. évi európai parlamenti választás: mikor és hogyan zajlik le? 2014-es választások: hogyan nevezik ki az EP

Részletesebben

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy

Részletesebben

404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 9 ZÁRÓOKMÁNY. AF/EEE/XPA/hu 1

404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 9 ZÁRÓOKMÁNY. AF/EEE/XPA/hu 1 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 9 ZÁRÓOKMÁNY AF/EEE/XPA/hu 1 2 von 9 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Schlussakte Ungarisch (Normativer

Részletesebben

Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes.

Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes. Fénykép melléklet Készítette: Farkas Sándor tű. alezredes. Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset kiterjedése légifelvételen (forrás: Kiskunsági Nemzeti Park) Korona égés Kéleshalom-Kunfehértó tűzeset (fotó: Pozsgai

Részletesebben

Üzemeltetési utasítás Szóróautomata készülék M-10. T-Dok-213-HU-Rev.1 200-0142 Az eredeti üzemeltetési útmutató fordítása

Üzemeltetési utasítás Szóróautomata készülék M-10. T-Dok-213-HU-Rev.1 200-0142 Az eredeti üzemeltetési útmutató fordítása HU Üzemeltetési utasítás Szóróautomata készülék M-10 T-Dok-213-HU-Rev.1 200-0142 Az eredeti üzemeltetési útmutató fordítása Köszönjük, hogy Ön a Krautzberger termékének megvásárlása mellett döntött. Ezt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.5. COM(2014) 548 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A ritka betegségek:

Részletesebben

HUMANsoft Kft. Tanácsadás üzletág

HUMANsoft Kft. Tanácsadás üzletág HUMANsoft Kft. Tanácsadás üzletág 2013. március Amit kínálunk: tanácsadás 3D szkennelés és felmérés pontfelhő feldolgozás modellezés szkennelés eredményeinek elemzése, vizsgálata 3D nyomtatás eszközök

Részletesebben

MAGYAR SZABADALMI ÜGYVIVŐI KAMARA 2014. 02. 03. DR. TÖRÖK FERENC szabadalmi ügyvivő

MAGYAR SZABADALMI ÜGYVIVŐI KAMARA 2014. 02. 03. DR. TÖRÖK FERENC szabadalmi ügyvivő 1. KAMARAI NAP MAGYAR SZABADALMI ÜGYVIVŐI KAMARA 2014. 02. 03. DR. TÖRÖK FERENC szabadalmi ügyvivő 1 A jogeset alapjai A tárgyalt ügy elsőbbsége: 1985. 01. 24., így az 1969. évi II. törvény alapján folyt

Részletesebben

Az «Európa Jövője-turisztikai találkozó testvérvárosoknak» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

Az «Európa Jövője-turisztikai találkozó testvérvárosoknak» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az «Európa Jövője-turisztikai találkozó testvérvárosoknak» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés A projekt lehetővé

Részletesebben

Vadászat rendje balesetvédelem részletes szabályai:

Vadászat rendje balesetvédelem részletes szabályai: Vadászat rendje balesetvédelem részletes szabályai: 1. Célja a vadászat és a fegyverhasználat részletes szabályainak ismertetése és meghatározása, a vadászati kultúra terjesztése, vadászati és fegyverhasználati

Részletesebben

KATASZTRÓFA MEDICÍNA. Dojcsák Zsolt mentőtiszt

KATASZTRÓFA MEDICÍNA. Dojcsák Zsolt mentőtiszt KATASZTRÓFA MEDICÍNA Dojcsák Zsolt mentőtiszt 1 Fogalmi meghatározások Katasztrófa Olyan tömeges baleset, ahol az egészségügyi, műszaki és környezeti károk felszámolásához a területi közigazgatási egység

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.20. COM(2016) 231 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK Első eredményjelentés az EU Törökország nyilatkozat végrehajtásáról

Részletesebben

KRIMINALISZTIKA ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK

KRIMINALISZTIKA ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK KRIMINALISZTIKA ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK a bűnügyi igazgatási szak számára A tételsor (Krimináltechnikai témájú záróvizsgakérdések) 1. A kriminalisztikai célú fényképezés legfontosabb követelményei, a kriminalisztikában

Részletesebben

3. szám 2010. Crystal. tapasztalat füzet - XXII.

3. szám 2010. Crystal. tapasztalat füzet - XXII. 3. szám 2010. Crystal tapasztalat füzet - XXII. Crystaltapasztalatfuzet2010_03.indd 1 3/3/10 12:08:51 AM 2 Crystal tapasztalat füzet A nővér ajánlásával Ambrus Ferencné a hódmezővásárhelyi kórházban nővérként

Részletesebben

Fusion Vital. tevékenységi napló. Életmódfelmérés. név / azonosító szám. Firstbeat Bodyguard gyári szám. program kezdő dátuma: / /

Fusion Vital. tevékenységi napló. Életmódfelmérés. név / azonosító szám. Firstbeat Bodyguard gyári szám. program kezdő dátuma: / / Fusion Vital tevékenységi napló Életmódfelmérés név / azonosító szám Firstbeat Bodyguard gyári szám program kezdő dátuma: / / tevékenységi napló - HÁttéR információk Az Ön telefonszáma: Az Ön email címe:

Részletesebben

Az aktuális üzleti bizalmi index nagyon hasonlít a 2013. decemberi indexhez

Az aktuális üzleti bizalmi index nagyon hasonlít a 2013. decemberi indexhez VaughanVaughanVaughan Econ-Cast AG Rigistrasse 9 CH-8006 Zürich Sajtóközlemény Econ-Cast Global Business Monitor 2014. december Stefan James Lang Managing Partner Rigistrasse 9 Telefon +41 (0)44 344 5681

Részletesebben

PÉNZHAMISÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE MIATT INDÍTOTT BÜNTETŐÜGY SZABÓ ISTVÁN ELLEN

PÉNZHAMISÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE MIATT INDÍTOTT BÜNTETŐÜGY SZABÓ ISTVÁN ELLEN PÉNZHAMISÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE MIATT INDÍTOTT BÜNTETŐÜGY SZABÓ ISTVÁN ELLEN Btk. 305. (NIRIIVIANK) Védelem MÓDOSÍTOTT BEADVÁNY 2009.12.13 Készítette : Sebestyén Adalbert - THL5CK... BMF-NIK Mérnök Informatikus

Részletesebben

1064 der Beilagen XXII. GP - Beschluss NR - Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 41

1064 der Beilagen XXII. GP - Beschluss NR - Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 41 1064 der Beilagen XXII. GP - Beschluss NR - Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 41 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYRÉSZRŐL AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS ANNAK TAGÁLLAMAI, MÁSRÉSZRŐL A SVÁJCI ÁLLAMSZÖVETSÉG

Részletesebben

Krimináltechnika. Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak. Készítette: Bárány Zoltán r.

Krimináltechnika. Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak. Készítette: Bárány Zoltán r. Krimináltechnika Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak Készítette: Bárány Zoltán r. alezredes Javaslatok az oktatáshoz, kooperatív tanulási módszerek alkalmazása

Részletesebben

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre Rákosmente szolgálatában Az elmúlt héten lakossági együttműködéssel sikerült elfogni a 505.utcájában egy gépkocsi feltörésre szakosodott bűnelkövetőt. A 28éves, X. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

COMPUTHERM. CO1400 szén-monoxid riasztó. Kezelési útmutató

COMPUTHERM. CO1400 szén-monoxid riasztó. Kezelési útmutató COMPUTHERM CO1400 szén-monoxid riasztó Kezelési útmutató TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Amit a szén-monoxidról tudnia kell 3. A szén-monoxid mérgezés tünetei 4. A szén-monoxid riasztó felszerelésének

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország

Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország Egy hónap margójára Magyarország két déli szomszédjának, Horvátországnak és Szlovéniának is segített a februári rendkívüli időjárási körülmények idején: az árvízzel küzdő horvátokat homokzsákokkal, a hóviharral

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA.

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA. Ha a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárának utolsó másfél évtizedéről beszélünk, rögtön megmondjuk olvasóinknak: ezen a területen is a szerves fejlődést becsüljük

Részletesebben

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival!

Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Szeretné megelőzni? Szeretné javítani? Válaszoljon pár egyszerű kérdésre gondolatban és megismerheti a megoldást! Mi az, amit tapasztal?

Részletesebben

A TERMINÁLOKRÓL SZÓLÓ ENSZ KONVENCIÓ MEGALKOTÁSÁNAK ELSŐ SZAKASZA

A TERMINÁLOKRÓL SZÓLÓ ENSZ KONVENCIÓ MEGALKOTÁSÁNAK ELSŐ SZAKASZA A TERMINÁLOKRÓL SZÓLÓ ENSZ KONVENCIÓ MEGALKOTÁSÁNAK ELSŐ SZAKASZA Kovács Viktória 1. Bevezetés Az 1980-as évektől, vagyis a kombinált fuvarozás technikai-műszaki és jogi-szervezési struktúrájának kialakulásától

Részletesebben

Nyílt Lapok 2007/3 Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata

Nyílt Lapok 2007/3 Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata Az ifjúsági szolgáltatások hálózati rendszerének és projekttervezési eszközeinek regionális sajátosságai valamint a forrás-allokáció stratégiai kérdései

Részletesebben

20 éves az EU Margaréta, az Európai Unió ökocímkéje

20 éves az EU Margaréta, az Európai Unió ökocímkéje 20 éves az EU Margaréta, az Európai Unió ökocímkéje A cikk a www.ecolabel.eu honlapon megjelenő News Alert January alapján készült. 20 éves az EU ökocímke Az Európai Uniós címke 20. évfordulójának tiszteletére,

Részletesebben

A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA

A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA Dr. Hadnagy Imre József A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA Ez a tanulmány a XIX. század elejének egy nagy magyar találmánnyal foglalkozik. Az élet bizonyította, hogy az alkotókat méltán

Részletesebben

Kirsch Ákos. Szirének éneke

Kirsch Ákos. Szirének éneke Kirsch Ákos Szirének éneke Prológus Medúza komphajó Ötven kilométerre a pireuszi kikötőtől Melissza Florakisz fázósan húzta össze magán kardigánját, ahogy a hajóorrban lévő padon üldögélt, és figyelte

Részletesebben

Hőszigeteléssel a tűz ellen

Hőszigeteléssel a tűz ellen Hőszigeteléssel a tűz ellen Égető problémák Életünk legnagyobb részét zárt helységekben töltjük, ami a közérzetünket is nagyban befolyásolja. Rendeltetésszerű használat és a kényelem biztosítása mellett

Részletesebben

Csernobil 28 évvel később Örök tanulság

Csernobil 28 évvel később Örök tanulság Örök tanulság 1986-ban a Szovjetunióban atomcsapásra készülődtek. Nem tudták, hogy épp akkor élik át. A Greenpeace határozottan elutasítja az atomenergia polgári, elektromos energia termelésére történő

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 355/2005/EK RENDELETE (2005. február 28.) A boranalízis közösségi módszereinek meghatározásáról szóló 2676/90/EGK rendelet módosításáról

A BIZOTTSÁG 355/2005/EK RENDELETE (2005. február 28.) A boranalízis közösségi módszereinek meghatározásáról szóló 2676/90/EGK rendelet módosításáról 2005.3.2. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 56/3 A BIZOTTSÁG 355/2005/EK RENDELETE (2005. február 28.) A boranalízis közösségi módszereinek meghatározásáról szóló 2676/90/EGK rendelet módosításáról AZ

Részletesebben

Közbiztonság Budapesten

Közbiztonság Budapesten Közbiztonság Budapesten Budapesti adatok Készítette: ELTE Társadalomtudományi Kar Módszertani Kutatóközpont Módszertan A kutatást végezte: BellResearch Adatgyűjtés ideje: 2014. március 21. 2014. április

Részletesebben

Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban

Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban Dr. Szemerkényi Réka a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, kiberkoordinátor

Részletesebben

Bemutatkozik a CERN Fodor Zoltán

Bemutatkozik a CERN Fodor Zoltán Bemutatkozik a CERN Fodor Zoltán 1 CERN Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratórium 1954-ben 12 ország alapította, ma 21 tagország (2015: Románia) +Szerbia halad + Ciprus,

Részletesebben

Csapatépítő tréning ajánlatok

Csapatépítő tréning ajánlatok Csapatépítő tréning ajánlatok Céges rendezvények, csapatépítő tréningek alkalmával ma már elengedhetetlen fontosságúvá vált a megfelelő helyszín kiválasztása, amelyet nem csupán a könnyű megközelíthetőség

Részletesebben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az AJB 4879/2010. számú ügyben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az AJB 4879/2010. számú ügyben Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az AJB 4879/2010. számú ügyben Előadó: dr. Hajas Barnabás Az eljárás megindulása 2002 óta az országgyűlési biztosok már öt alkalommal folytattak

Részletesebben

OLAJ- ÉS VEGYIPARI TŰZOLTÓSÁGOK 5. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA 2009. november 17-18.

OLAJ- ÉS VEGYIPARI TŰZOLTÓSÁGOK 5. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA 2009. november 17-18. Boris Cavrak INA Horvátország Boris Cavrak egy 18 évvel ezelőtti esemény azóta azonban első prezentációjával jelentkezett. Az eset 1991 utolsó negyedévében történt, amikor az előadó az INA polgári védelemért,

Részletesebben

BÍRÓ JUDIT CSEPELI GYÖRGY 1

BÍRÓ JUDIT CSEPELI GYÖRGY 1 BÍRÓ JUDIT CSEPELI GYÖRGY 1 A LEGEMBERIBB BŰN Prazsák Gergő (szerk.) (2012) Jelenleg 30 éves ítéletem ülöm emberölésért, az áldozatok apám és mostohaanyám. Szülőgyilkosságok Magyarországon az ezredfordulón.

Részletesebben

Újabb vizsgálatok a kristályok szerkezetéről

Újabb vizsgálatok a kristályok szerkezetéről DR. VERMES MIKLÓS Újabb vizsgálatok a kristályok szerkezetéről LAUE vizsgálatai óta ismeretes, hogy a kristályok a röntgensugarak számára optikai rácsok, tehát interferenciajelenségeket hoznak létre. LAUE

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2360/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Beszámoló az Assisi Szent

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 12.12.2008 COM(2008) 843 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

C i v i l H í r a d ó - H í r l e v é l -

C i v i l H í r a d ó - H í r l e v é l - C i v i l H í r a d ó - H í r l e v é l - H í r e k, r e n d e z v é n y e k, k i a d v á n y o k, p á l y á z a t o k, t a n á c s o k, j ó g y a k o r l a t o k 2 0 1 5. á p r i l i s 3 0. Somogy Ifjúságáért

Részletesebben

Témavezető: Dr. Sándor János. Debreceni Egyetem, Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani Intézet Biostatisztikai és Epidemiológiai Tanszék

Témavezető: Dr. Sándor János. Debreceni Egyetem, Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani Intézet Biostatisztikai és Epidemiológiai Tanszék TÁMOP-4.2.2.-A-11/1/KONV-2012-0031 1 Népegészségügyi ellenőr szak IV. évfolyam, 2 Népegészségügyi ellenőr III. évfolyam Témavezető: Dr. Sándor János Debreceni Egyetem, Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani

Részletesebben

Boszorkányvarázslatok és bájitalok

Boszorkányvarázslatok és bájitalok MAGUS Kalandozok.hu Boszorkányvarázslatok és bájitalok Az elkövetkezendőkben - a boszorkánymesteri varázslatok után - a boszorkánymágia szinte kimeríthetetlen területén kalandozunk. A leírt italok különlegessége,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,

Részletesebben

1 Lásd: Wikipédia; Belga Királyság címszó alatt

1 Lásd: Wikipédia; Belga Királyság címszó alatt Csillag Ferenc: Tanulmányúton (Belgiumi tapasztalatok a szakmai ellenőrzésben, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók szakmai felkészítésében, társadalmi beilleszkedésében) A Tempus Közalapítvány Leonardo

Részletesebben

Itt ásta el, ahogy írta kiáltotta a főnyomozó Boltnak, aki határozott léptekkel közeledett felé.

Itt ásta el, ahogy írta kiáltotta a főnyomozó Boltnak, aki határozott léptekkel közeledett felé. 3. Ami azt illeti, Page inkább Vegast választotta volna, mert ott még sosem járt. Már látta is lelki szemei előtt a hatalmas, számokkal teli rulett asztalt és Annát, amint rámosolyog és egy nagyobb összeget

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2014. évi tevékenységéről

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület. Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2014. évi tevékenységéről A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület Felügyelő Bizottságának jelentése az Egyesület 2014. évi tevékenységéről A Felügyelő Bizottság 2015.04.01-én megtartott ülésén áttekintette a FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én 15:00 órakor kezdődött ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én 15:00 órakor kezdődött ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 6/2014. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én 15:00

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS 2011-168-4 Pol. sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS 2011-168-4 Pol. sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY - 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 25/2011. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2011-168-4 Pol. sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Helyszín: Pécs-Pogány repülőtér Ideje: 2011. augusztus

Részletesebben